A közösségi média

A közösségi média harctere

| TÖRÖK BERNÁT | A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM DOCENSE

Aequalitas non parit bellum, azaz egyenlő felek között nem tör ki háború – tartja a latin bölcsesség. Oroszország katonai agressziója Ukrajnával szemben erősíti a mondás igazságát: egy masszív túlerőben lévő hadsereg indított támadást a gyengébb ellen. Hogy mégsem következett be az, amivel a szakértők számoltak, és Oroszország nem tudta dűlőre vinni háborúját néhány napon belül, annak sok oka van. Az egyik jelentős tényező minden bizonnyal az, hogy a tűzerő fizikai valóságával szemben nagyon hamar ukrán túlerő bontakozott ki a modern hadviselés fontos harcterén, a közösségi médiában. Ennek jelentősége pedig jócskán túlmutat a kibertér keretein.

A kommunikáció digitális vívmányainak meghatározó társadalmi szerepe most különösen kiélezett helyzetben mutatkozik meg. Nem újdonság, hogy az információáramlás és a dezinformálás tétje a szokásosnál is jóval nagyobb háború idején, ahogy az sem, hogy a közösségi médiának ma már e tekintetben is óriási a befolyása. Az eddigi történésekből az látszik, hogy a támadó orosz fél jelen helyzetben nem tud hatékonyan élni a modern kommunikációs eszköztárral, az országukért küzdő ukránok viszont nagyon otthonosan mozognak ezen a harctéren.

Nyilván nem arról van szó, hogy Oroszország ne mérte volna föl a közösségi média jelentőségét, hiszen éppen ő kezdte talán a leghamarabb használni államilag irányított félretájékoztatásra. Sokkal inkább e harctér kiélezett helyzetben bekapcsoló működési mechanizmusaival nem számolt kellőképpen. Egyfelől ahogy békeidőben, úgy háborúban is jóval kontrollálhatatlanabbul terjedhetnek a kommunikációs narratívák ezeken a csatornákon. Hiába a lebombázott tévétorony, ha az ukrán elnök Twitterfiókját követők száma egyik napról a másikra 300 ezerről 5 millióra ugrik. Radikálisan erősebb a világ közvéleményére gyakorolt hatás is: a világ vezetőinek és vezető cégeinek küldött közvetlen felhívások

a háború borzalmait érzékeltető személyes videókkal, beszámolókkal együtt rendkívül hatásos elegyet alkotnak. Nem is beszélve az emberek tízmillióiban azonnal szimpátiát keltő felvételekről, mint például a nyugalom perceiben Michael Jackson-táncot lejtő ukrán katona TikTok-videójáról. Másfelől viszont pont hogy a rendszerekben működő kontroll lehetősége zúzta szét Oroszország esélyeit a közösségi média harcterén. A legnagyobb nyugati platformok – a Facebook, a Google, a YouTube, a Twitter – a háború kirobbantása után gyorsan reagáltak, és letiltották az orosz állami propaganda terjesztésére használt „Az orosz fél jelen oldalakat. A korábban orosz célokat is helyzetben nem tud hatékonyan jól szolgáló kommunikációs csatornák azonnal veszélyes ellenféllé váltak, amit jól mutat, hogy Oroszország a élni a modern betiltásukkal válaszolt. Az orosz elnök kommunikációs egyébként is minden erővel igyekszik eszköztárral” javítani saját narratíváinak otthoni esélyeit: súlyos börtönbüntetés várhat arra, aki a hivatalos értelmezésekkel szemben magyarázza a történéseket, így például háborúnak hívja a háborút. Már az első tapasztalatok is rendkívül szerteágazók tehát egy 21. századi háború és a közösségi média viszonyában. Valós veszélyüket és káros társadalmi hatásukat zárójelbe téve rendkívüli helyzetben felértékelődik a platformok pozitív hozadéka, vagyis hogy könnyen nyújtanak alternatív kommunikációs lehetőséget, és széles tömegeknek kínálnak csatornát információik megosztására. Minden eddiginél jobban látható az is, milyen jelentősége van annak, hogy éles helyzetben ki kontrollálhatja a tömegekhez eljutó kommunikációt. A fellépés hatékony volt, mert a világ meghatározó platformjai a nyugati érdekszférához kötődő vállalkozások, amelyek háború idején ennek megfelelően avatkoztak be. Békeidőben, demokráciánk keretei között a domináns platformok beavatkozása a nyilvánosságba más megítélés alá esik, van okunk fellépni ellene. A katonai agressziót azonban a kibertérben is meg kell próbálni lefegyverezni.