KARÁSZI ALEXANDRA
A megfelelő vizuális tartalom kulcsfontosságú a bizalom kiépítésében Azt hihetné az ember, hogy a fotózás egy könnyű szakma, hiszen csak kattintani kell a gépet és kész. Fotósok százait látom most magam előtt nevetni, hogy ezt a mondatot egyáltalán le mertem írni. Vizualitás, szépérzék, türelem, kitartás, jókedv, kreativitás és persze nagyon erős karizom! Szerencsésnek mondhatom magam, mert igen közelről beleláthatok Potyondi-Galasi Orsi, a Pure & Pastel Photography tulajdonosának a munkáiba. Amellett, hogy nyomon követem a munkásságát, dolgoztunk már együtt számos projekten, azt is kijelenthetem, hogy nagyon jó barátok vagyunk! Életvidám, állandóan pörgős, elképesztő kitartás és kreativitás, így tudnám a leginkább jellemezni Orsit. Beszélgettünk többek között arról, hogy miért éppen a fotózást választotta hivatásul, milyen új kihívások elé néz és milyen izgalmas időszak áll előtte.
Már több mint két éve ismerjük egymást, de még sosem tettem fel a legevidensebb kérdést neked Orsi, hogy miért épp a fotózást választottad, hogy jött neked, hogy ezzel szeretnél foglalkozni? Nos, mert rajzolni nem tudok! Pedig imádok, és mindig is szerettem volna. Úgy indult az egész, mikor egyetemre akartam menni, akkor művészettörténetet szerettem volna tanulni vagy régészként tevékenykedni. Abban az évben két embert vettek fel erre a régészeti képzésre, ez már egy elég nyomós érv volt, hogy lehet nem ez lesz az én utam, illetve a kereskedelmi vonalon dolgozó családom sem örült annyira ennek a döntésemnek. Érdekes volt tőlem ez a művészeti irány, mert senki nincs a családban, aki hasonló területen dolgozna, én vagyok az egyetlen, akit ez a témakör vonz. Így ezt követően, miután a család is leszavazta az ötletemet, pénzügyet tanultam. Miközben főiskolára jártam, folyamatosan szemeztem a fotós képzésekkel, de soha nem volt merszem belevágni. 42 CsPM
Ahogy teltek az évek, megörököltem egy tükörreflexes Nikon gépet, ami sokáig a szekrényben pihent, nem használtam. Egyszer, mikor előszedtem, nagyon tetszett, de fogalmam nem volt, hogyan kell használni. Miután felmondtam az irodai munkahelyemen, elmentem egy 10 hetes fotós kurzusra, ami arra jó volt, hogy nagyjából megmutatták, hogyan kell használnom az eszközt, mit hova kell tekergetni, kipróbáltuk a táj-, termék-, portfolió fotózást, kialakult egy szuper baráti társaság is, akikkel például szétfagytunk közösen a Szabadság-hídon is egy gyakorlás alkalmával. Ekkor kattant be igazán, hogy a fotózás nekem való és ezzel szeretnék foglalkozni, de az élet másfele sodort, mert három évre kiköltöztünk Tirolba. Tény, hogy hobbiból itthon barátnőket is fotóztam már előtte és kint Tirolban is, tehát a rajongásom a szakma iránt soha nem csillapodott. Gyerekkoromban sokáig el volt bennem nyomva a fotózás iránti vágy, viszont kioltani soha nem tudták igazán. Felnőttként meghoztam azt a döntést, miután sok minden mást kipróbáltam, hogy márpedig az én utam ez lesz, teret engedek a szenvedélyemnek és a hobbim lesz a hivatásom.
