Szinkronicitás – véletlen egybeesések

Talán én a manifesztációt tudnám ehhez a témához sorolni. Meg amikor táncolsz felszabadultan és csak vagy, mégis az az érzés van benned, hogy lelassult az idő, jókor vagy jó helyen, minden egyes be és kilégzéseddel jelen vagy az adott pillanatban. Minden érzékszerveddel érzékelsz minden illatot, mozdulatot, az utolsó sejtedig. Áramlásban vagy. Hirtelen nincs te meg a többiek, hanem egy végtelen térben vagy végtelen lényként.

No de, ne rohanjunk úgy előre.

Mit is jelent ez a szó, szinkronicitás?

Ez az a jelenség, amikor agyalsz egy megoldhatatlan kérdésen, majd pár perccel később megjelenik előtted a válasz egy barát által, vagy szembe jön veled egy plakát / rendszám az utcán. A tv-ben a bemondó pont olyat mond, amire felkapod a fejed és megüti a füled.

Esetleg egy könyv éppen ott nyílik ki előtted, ahol a sorok magukban rejtik az üzenetet, amire szükséged van.

Amikor tizenéves voltam, még nem voltak menő mobiltelefonok. Az volt a nagy vágyam, hogy legyen egy Nokia 3210-esem és milyen menő lenne, ha a Mission Impossible lenne a csengőhangom.

Akkoriban még az embert nem választják el az álmaitól a túlgondolások, a blokkok, korlátok, tehát lehet tudatlanabb, de képes teremteni.

Szóval lementem a 10 ezer forintommal a használt mobiltelefonoshoz, ahol pont volt egy eladó 3210-es és minő véletlen, pont benne volt a Mission Impossible zenéje már eleve letöltve.

Volt már veled olyan, hogy eszedbe jutott valaki és pár perc múlva felhívott? Vagy összefutottál vele még aznap valahol? Ezekben a találkozókban pedig az a jó, hogy minden ilyen ember információt hordoz számunkra. Amiből a következő építőkocka meglesz és haladunk előre lépésről lépesre. Ha megvan a cél és az van folyamatosan a szemünk előtt, akkor mindig kapunk hozzá „vezetőket” akik az úton egyengetnek minket. Amikor rágondolsz, hogy bárcsak láthatnék szentjánosbogarat – mindezt teljesen ragaszkodásmentesen, azzal a gyermeki felhőtlen áramló vágyakozással, majd el is engeded. FELADOD az Égnek ezt a vágyat és úgymond el is felejted.

Aztán azt veszed észre az esti Dobogókői sétán, hogy picike gyémántok csillognak-villognak fel és eltűnve a bokorban.

Ez a szinkronicitás.

Ahogy telik-múlik az idő, egyre több kétely és agyalás üti fel a fejét az emberben és egyre többször a „mit nem szeretne”, a félelmekre, kudarcokra, veszteségekre és sérülési lehetőségekre koncentrál a vágyai helyett. Mi több, a NEM TUDOM lett az új központi szó. Elveszítjük a gyermeki felhőtlen HITET Önmagunkban és a vágyainkban. Eltűnik a Pozitív szinkronicitás is.

Ennek a tetejébe a belső bizonytalanságainkra ráerősítenek a felnőtté válásunkig másoktól eltanult jó mondások: „Ah, úgysem sikerül” „Majd pont téged választanak, mi?” „Miért pont velem történne

meg”(a jó), de persze a rossznál meg: „Ilyen a formám” „Úgyis mindig velem történik meg ez” amik által még jobban a kiszolgáltatott érzés erősödik bennünk. Az, hogy nem mi irányítunk, hanem egy külső erő, aki felett nincs hatalmunk, és aki eldönti, hogy ma pont bal lábbal kelt fel és utál minket, kispécizett magának és keresztbe tesz nekünk. Stresszelünk, dühösek, irigyek vagyunk a világra, másokra, mutogatunk kifele és másokat hibáztatunk. A felelősséget az Életünkért és az álmaikért pedig teljesen elvesztettük. Végig szenvedjük és szorongjuk az életünket, miközben titokban a lelkünk mélyén ott lapul egy hatalmas Erő, szunnyadva.

Mit szeretnénk valójában? Mire vágyunk valójában? Merünk egyáltalán vágyni? Álmodni? Mikor vesztettük el a gyermeki lelkesedést? Mi bújik meg a „Nem tudom” mögött valójában, amibe nem merünk beleállni és bevallani magunknak? Mi ellen dacolunk?

Ha nem tudjuk, hogy mit akarunk, akkor hogyan teljesüljön? Tudjuk azt, mi van ott mélyen. Az álmaink nem véletlenül lettek elültetve a szívünkben.

Csak valahogy tétje lett a dolgoknak. A pénznek, párkapcsolatnak, sikernek. Jelentőséggel töltjük fel, kell, hogy úgy legyen vagy különben… Elkezdtünk rettegni attól, hogy mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha nem teljesül? Kontrollálni akarunk és irányítani mindent, hogy biztos legyen, mert mi már bizonytalanok vagyunk magunkban. Mivel nemcsak a jó, de a rossz is manifesztálódik, elindulunk a félelemre koncentrálással meg a legrosszabbra számítok szemlélettel egy lejtőn, ahol balszerencse meg rossznak címkézett dolgok történnek velünk.

Ragaszkodni kezdtünk a fejünkben előre kitalált megoldáshoz, „Nem bízzuk a véletlenre” és ezzel mesterségesen akarjuk befolyásolni az „áramlást”. Befolyásolni, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak, tehetetlenek és ne történhessen váratlan velünk. Ezzel pedig jól be is szűkítettük a lehetőségeinket, mint amikor a lóra szemellenzőt tesznek és csőlátása lesz. Ami további lehetőség lehetne, azt meg se engedjük, észre sem veszszük. Azzal pedig, hogy jelentőségtelivé teszünk dolgokat, elkezdjük őket kivezetni az életünkből. Taszítani őket.

Tapasztaltad már, hogy valaki nagyon akart várandós lenni, vagy társat találni, jó munkát, stb. és amíg akarta, fogta, szorította (mert félt elfogadni azt, hogy mi van, ha nem úgy lesz) addig nem jött össze neki. Majd amikor „beletörődött” és megengedésbe került, elfogadta azt, amit addig elutasított, váratlanul bekövetkezett az, amihez addig foggal-körömmel ragaszkodott. A megengedéssel és elfogadással tér keletkezett a vágy és az ember közt. Energia elzáródás és blokk helyett áramlás lett. Tere lett a vágynak, hogy megvalósulhasson szabadon, olyan módon, ahogy a lehető legideálisabb.

El tudod magad képzelni annak, amire vágysz? Mersz vágyni? Tudom, tudom, ezt már kérdeztem, de most újra megkérdezem. Mersz szembenézni azzal a gyermekkel, aki még mert vágyni? Az álmait elővenni? A hitet megkeresni magadban? Visszavenni a felelősséget az életedért? Hogy túlélő helyett a Hőse legyél, mellékszereplő helyett végre a főszereplője legyél az Életednek?

Hogy ne te legyél az, aki mások életéről álmodik, és motivációs előadást hallgat, hanem te legyél az, aki a bátorságával, elégedettségével példát mutat?

Az „ah, ez úgysem sikerül” a könnyebbik út. A Biztonságos út.

Tudunk e egyáltalán kezdeni valamit azzal, ha Áramlásba kerülünk? Meg tudjuk e Élni? Tudjuk e Megengedni? Elfogadni?

Merünk e Kérni és Kapni? Tudunk e kérni és befogadni?

Hogy kerüljünk Újra Áramlásba felnőtt fejjel?

1, A fenti kérdéseket mindenképpen fussuk át és töltsünk időt avval, hogy Önvizsgálatot tartunk Őszintén.

2, Emlékezzünk vissza és Írjuk össze a teremtéseinket. Azokat is, amik „véletlenül” jöttek össze.

Véletlenül, mert nem adtunk neki nagy jelentőséget, csak kimondtuk vággyal teli könnyedséggel, majd útjára engedtük és nem feszengtünk rajta. Aztán hopp, egyszer csak ott volt és néztünk boldogan, de értetlenül. Amikor meg koncentrálunk, hogy akarunk valamit, az nyögvenyelősen döcög.

3, Figyeljük meg mi a tét? Mitől lett jelentőség telivé az, amit teremteni akarunk és eddig csak taszítottuk. Mi az ok és okozat mögötte. A mélyben megbúvó indok. Majd nézzünk rá, biztosan igazak-e a félelmeink. Jelenleg helytállóak-e, vagy a múltból vannak még velünk, netán nem is a mi gondolataink csak másoké. Engedjük el, mások gondolatait.

Ne vegyünk túl komolyan a tét kérdést, csak játékosan kérjünk és megadatik. Merjünk kérni, gyakoroljuk. Merjünk elfogadni. Nem mindig azt gondolja a másik ember is, amit mi gondolunk, hogy ő gondolni fog.

Játékosan kezdjük el nézni a teremtéseinket. Kérjünk és engedjük tovább, ha valami érzet, feszültség bekapcsol, engedjük, hogy legyen és figyeljük meg. Ezzel feloldjuk. Figyeljük meg, mellette mire mutat, mit tanulhatunk belőle.

4, Legyünk JELEN a pillanatban (tudom, elcsépelten hangzik) de a legjobb és leghatásosabb módszer az Önismeretre és az elme karbantartására. A boldogság meglelésére

5, Cselekedjünk. Csináljuk a dolgunkat. Pl.: ha társat szeretnénk, akkor teremtsünk lehetőséget az ismerkedésre. Brad Pitt nem fog bekopogni, hogy „csókolom, itt lakik Csinibaba, aki rám vágyik?”

6, Emlékezzünk vissza arra a felhőtlen könnyedségre, ahogy ezt csináltuk és kezdjük el újra csinálni Gyermekien, játékosan. Kérjünk napi 5 dolgot. Írjuk le. Kérjünk szabadon bármit. Akármit. Adjunk teret neki, mert sokszor nincs is a világunkban még annak a módja, ahogy érkezni fog. Izgalommal várjuk. Legyünk készen arra, hogy elfogadjuk. A Hogyan helyett pedig a Mit-re figyeljünk.

Teremtésre fel! Hajrá!