Lehet másképp 4. - Fáj már eléggé, hogy változtassak? KLÍMASZORONGÁS VAGY KOLLEKTÍV GYÁSZ? - A GYÁSZ FOLYAMATA

Lehet másképp 4.

Fáj már eléggé, hogy változtassak?

Igen, amennyiben:

• keresem a megoldást arra, mit tehetek én MAGam azért, hogy jobb legyen az életem

• nyitott szívvel és elmével fogadok mindent, ami az utamba kerül és segíthet rajtam

• amikor valami ellenállást kelt bennem, hajlandó vagyok magamba nézni, vajon mit tanít számomra az adott helyzet

• alázattal hajlandó vagyok tanulni attól, akinek nálam sokkal több tapasztalata van önismeret terén és boldogan megosztja velem mindazt, ami az én utam lerövidítheti

• elfogadom a felém nyújtott segítő kezet

Cifrázhatnám tovább is a fenti sorokat, de úgy érzem a lényeg benne van. Bárki, aki Önök közül kedves Olvasók magára ismer bennük, már jó úton halad afelé, hogy MAGa legyen a változás, amit a világ(á)ban látni kíván - Gandhi után szabadon.

S ez esetben azt is érzi, mit érdemes tennie - MAGáért.

És hogy mi a helyzet azzal, aki még nem áll készen? Érdemes vele kapcsolatban az alábbiak szerint viselkedni – legjobb tudásunk szerint: 1. Elfogadni, hogy az Ő ideje később jön el. 2. Tudomásul venni, hogy bármit is tennénk érte legszívesebben, ez MOST számára még elfogadhatatlanul korai. 3. Megvizsgálni MAGunkban, mennyire vagyunk képesek mi MAGunk változ(tat)ni, haladni és fejlődni úgy, hogy közben az illetővel a kapcsolatunk változatlan marad…

Aki még nem áll készen változtatni, az folyamatosan panaszkodik. Mindegy kinek és miről, lényeg, hogy az általa kezdeményezett beszélgetés témája saját szerencsétlen, elkalapált élete. Melyről ráadásul abszolút nem is ő maga tehet, hanem a szülei, az anyósa, a házastársa, a gyerekei, a kollégái, a főnöke, a kormány... tovább is van, mondjam még? Ami közös a panaszkodókban - korra, nemre és bármiféle egyéb hovatartozásra való tekintet nélkül, az az áldozat szerep, amit élnek és a felelősségvállalás teljes hiánya...

- Mikor megoldás helyett kifogást keresnek, bármilyen feladatról is legyen szó. - Mikor képtelenek meglátni és elfogadni a mások által felajánlott segítséget. - Mikor köpködve anyáznak valaki olyannal találkozva, aki a szemükbe meri mondani az igazságot a helyzetükről, és hogy miért ott tartanak ahol. - Mikor ahelyett, hogy tanulásra adnák a fejüket, inkább a tv előtt punnyadva vagy sapkarészegre merevedve csillapítják a fájdalmukat, amit már amúgy alig képesek elviselni... - És mikor a felajánlott segítséget arra hivatkozva utasítják el: nehogy már valaki jobban tudja mire van szükségük, mint ők maguk...

Nekik még nem fáj eléggé ahhoz, hogy változtassanak...

Ami nem jó vagy rossz, mindössze egy megállapítás.

A mi felelősségünk pedig – saját MAGunk iránt! – abban áll, hogy adjuk-e értékes időnket és energiánkat nekik, ahelyett, hogy a saját fejlődésünkbe és BOLDOGulásunkba invesztálunk.

Csak szólok: bárhogy is döntünk, mindkettő rendben van.

Pontosan tudom, milyen dilemma ez annak a számára, aki a szerettei közt talál olyat, akire pontosan ráillik a fenti leírás. Átéltem számos alkalommal, milyen érzés úgy változ(tat)ni, hogy bátorítás és támogatás helyett csak szemrehányást és értetlenséget kapok, amiért már nem úgy működök, ahogy addig tettem és ahogy az számukra tökéletesen megfelelő volt…

Ahelyett, hogy megmondanám a tutit, mit lehet tenni ilyen helyzetben, mindössze azt osztom meg az alábbiakban, én hogy reagáltam annak idején.

Sokáig tartott, hogy felismerjem, milyen hatással van az én életemre, ha igyekszem ugyanannyi figyelmet fordítani rájuk, mint korábban. Ahelyett, hogy a saját fejlődésemre fókuszálnék. Arra, hogy miért akarok változ(tat)ni, hova akarok elérni és ezzel milyen segítséget vágyom nyújtani másoknak.

Aztán eljött az idő, mikor megértettem az unásig hallott mások által folyton szajkózott „nem menthetsz meg senkit” szólamot…

Felismertem, hogy én magam vagyok az egyetlen, aki saját maga mellett képes lehet dönteni. Aki megvalósíthatja az álmait, példát mutatva ezzel másoknak.

Ehhez viszont le kellett érnem a medence aljára, hogy onnan elrúgva magam a parton álló segítő kezeket megragadva mielőbb szárazra verekedhessem magam…

Azok közé kerülve, akiknek már eléggé fájt ahhoz, hogy változtassanak...

Akik meg is teszik ezt jó ideje és ezzel példát mutatnak mindazon társaiknak, akik szintén eljutottak erre a pontra.

Rájuk fókuszálok: akikről példát vehetek, akiktől segítséget kaphatok. Akik arra szánják idejüket és energiájukat, hogy megmutassák lehet másképp. Bármikor, bárkinek, bárhonnan indulva. Akiktől ezt tanulom napi szinten. És azt, hogyan lehetek én magam is jó példa másoknak egy szebb, jobb, tartalmasabb élet megteremtéséhez. Az út mindenki számára elérhető, döntés kérdése csak ki mikor indul el rajta.

A módszer egyszerű, ami nem jelenti azt, hogy egyúttal könnyű is. De egy biztos: megéri. Aki pedig rászánja magát, csupa olyan segítővel dolgozhat együtt, akik tudásuk legjavát adva mutatnak utat és kísérik a változ(tat)ni vágyót az útján. Tudom, mert tőlük tanulok és boldog vagyok, hogy magam is közéjük tartozhatok.