Gondolatok a Föld Napján, meg máskor is A magyar Oncompass Medicine rákkutató cég nyerte a Get in the Ring!

Gondolatok a Föld Napján, meg máskor is

Fodrászüzlet.

Kapok egy flakont, szórófejes, rég kértem már, festéknek használom, most lett úgy üres egy, hogy nem kell a fodrászomnak. Eddig kézfertőtlenítőket töltött az üres flakonokba.

Mondja, zárjam el, mert lehet még benne folyadék, nehogy kifolyjon a táskámba.

Azt válaszolom, ezt tudom, sokszor a mosogatógépbe berakott szétvágott tejes dobozból, amelyre azt hittem, hogy nincs már benne semmi, kifolyik egy csomó tej.

A fodrásznő úgy néz rám, mintha a holdról érkeztem volna épp akkor, zöld színű testtel és lila hajjal.

– Minek vágod szét, és rakod be a mosogatógépbe? – Mert csak tisztán lehet a szelektívbe belerakni, másképpen adunk a kloákának egy pofont… – Ahogy a szelektívek kezelik Magyarországon, teljesen mindegy… Ilyen hülyeséget, hogy tisztán! Látnád, hogyan kezelik az általad szétválogatott szemetet! Hát én biztos, hogy nem mosom ki…

Helyben vagyunk. Nekünk nincs felelősségünk, mert a másik a hibás!

Ó, hányszor hallottam már! Hányszor volt a másik a hibás, hányszor mondjuk azt, hogy csak egy picit teszek másként, én csak egy vagyok, egyébként is ott a másik, na, ő aztán, minden szabályt áthág, és még sincs gondja ezzel.

De van!

Gond van! Mert amíg a gondolkodás alapszinten nem változik meg arról, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket, s hogy elsősorban mi alakítjuk a saját életünket, sőt, addig, amíg rá nem ébredünk, pontosan azt kapjuk vissza kommunikációban, időjárásban, környezetszennyezésben, egészségben, betegségben, amit adunk, lehet, hogy nem azonnal, de visszatér hozzánk az bizonyos.

Nézem a boltban. Ingyen van az egyszer használatos zacskó.

Megy a vásárló, elvesz egy fokhagymát, beleteszi egy zacskóba, lép kettőt, összeszed három répát, beleteszi a másikba, és ez így megy tovább…

A többször használható gusztusos zacskó, öt darab párszáz forint. S mert iszonyú lusták vagyunk, és mert ingyen van, vesszük, visszük, telerakjuk a kosarat egyszer használatos zacskóba rakott áruval.

Annak idején, még a kilencvenes években, anyósom kimosta a zacskókat. Lengedeztek a zacskók a szélben, konkrétan undorodtam tőle, de visszagondolva, most ugyanezt teszem, csak másképpen a tejes dobozzal, a joghurtos pohárral, a gombatartó dobozzal, és ha néha húst eszem, a húst tartalmazó műanyag tálcával. Mert én azt gondolom, hogy a mosogatógépben elfér, együtt a többivel, semmivel sem fogyaszt több vizet, több mosogatószert, és megnyugtató, hogy tisztán teszem bele az amúgy, sajnos néha bűzlő tartóba, amelybe viszont bizonyos emberek mindent beledobálnak. Van egy elvileg közös képviselőnk. Egy idős hölgy, aki mindig panaszáradattal köszön. Kerülöm őt, lévén azért is, mert mindig úgy intézkedik, mely az én elveimmel abszolút ellentétes. Ha keddre tele a papírtároló kuka, vagy nagyobb doboz kerül mellé, mert nem

szedtük szét, – néha nem lehet szétszedni a nagy dobozokat, – akkor úgy dönt, hogy hopplá, majd ő rendezkedik, és nyugodtan beteszi a normál szemetes konténerbe. Több alkalommal láttam már, ahogy „tevékenykedik”, és dobálja be a szelektívet a napi szemét mellé. Tavaly a zárlat miatt, vagy a nem zárlat miatt, vagy a nemtudom mi miatt, volt ugyan lomtalanítás a X. kerületben, ahol lakom, de nem tudtunk vele élni. Amúgy is valahogy mindig olyan tavaszi időszakban volt, amikor vagy eső, vagy nagy szél jött, és az egyre fogyó kirakott dolgokat, – ahogy az emberek szegényednek, a lomtalanításnál is egyre fogy a holmi, – eláztatta, széthordta, nagyon elkeserítő volt a látvány, a természet éledt, minden virágzott, és a szemetes zacskókat, papírokat, pedig hordta-vitte a szél.

Idén csak a város gazdagabb kerületeiben lesz lomtalanítás. Egy lakó tegnap kirakott két darab, még a szocializmus idejéből való fémlábas forgó fotelt a játszótérre. Hogy mit gondolt, amikor ezt tette, nem tudom, de eléggé zavar lehet a fejében.

Sokszor elgondolkodom mire is várunk mi emberek itt a földön, és itt Magyarhonban. A megállók környéke tele csikkekkel, a környezetünket nem óvjuk, palackok millióit vesszük, visszük, dobjuk ki hetente. Én nem, mert 15 éve van víztisztítóm, s mindenhová saját palackkel, vagy termosszal érkezem.

Táncolni járok a szabadba, majdnem fél éve, csoportos táncra. Oda mindenki saját palackkal érkezik, nincs szemetelés, nincs figyelmetlenség, vigyázunk a környezetre. Táncunk közben megérintjük a fákat, megsimogatjuk az ágakat, az érkezni akaró tavasz kapcsán, rügyekkel kapcsolódunk, örülünk, hogy van körülöttünk tér, amely egészséget sugall, áramlást, mozgási lehetőséget ad, és van hely, amelyet szeretni lehet.

Vigyázzunk a környezetünkre, vigyázzunk a Földre, ne gondoljuk azt, hogy ez „CSAK” egy darab zacskó, egy darab csikk, egy darab szennyező anyag, mert, „sok kicsi sokra megy”, ezt már Kohn bácsi is megmondta, még a századforduló idején.