7
•
betekintő
Költészet napja Olyan jó olvasni verseket, amelyekről úgy érezzük, mintha pont rólunk szólna, vagy pont ugyanúgy gondolunk, érzünk egy adott dologgal kapcsolatban. Mintha a költő a gondolatainkban olvasna vagy a szánkból venné a szót. Sokszor nem könnyű megfogalmazni az érzéseinket, és akkor van egy vers, amiben minden benne van. Hoztam nektek három verset a csendről, a kommunikációról hallássérült szerzőktől.
Dudás Sándor
Az anyanyelvről Kulcs volt az értelemhez anyanyelvem, általa csöndön át is utat tört hozzám a tudat. Múlt s jövő tárult gondolatok kapuin át. Magyarság, Emberség, Mindenség – szédítő magasságokban szárnyalt képzeletem.
A magyar nyelvről szólva szárnyalni kellene dalomnak, fényben, magasban, ám kit érdekel ma himnusz, óda? Nagy költők utódai veréb módra csivitelnek, fürdenek a porban.
Dudás Sándor A Tápiógyörgyén született, súlyos fokú halláskárosodással. Nemcsak költő, hanem festő is. Könyvkötő szakmát szerzett, majd nyomdákban dolgozott. Verseskötetei Csöndkiáltó, Felhőfény, Egyenlőségharc, Tengerszületés, Arcok szótára, Mélypont, Madárharc, Csönd, Madárral, Felnőttnapok, Tengeröltő címmel jelentek meg. Olvashatunk tőle novellákat az Alkonypirulás című könyvében, a Repedésbe zárt ég, Fecskékkel pedig két kisregénye. Emellett életéről az Emlékeim és a Képfecskék című köteteiben olvashatunk.
Én sem különb náluk. S még csak nem is mentség: sem lágy női hangból, sem érces férfiszóból nem hallom zenéjét, csengését! Anyanyelvem, mégis, hangtalanul is elválasztod a sötétségtől a fényt.
Ajkak mozgásán, csontvezetésen át, szájtól fülig kézfolyosón át, képeken, betűkön át, testbeszéden, kézszavakon át, át, át, át, annyi küzdelem között, tragédiákon át viszem hitünket, viszem a mát!
Vigaszom lett, menedékem, megőriz az életemen túl is, ha érdemes lennék rá, anyanyelvem, édes mostohám!
