Hitélet

Jézus a Jó pásztor

Krisztusban szeretett testvéreim!

Mi jelent Krisztushoz tartozni a mai korban? Ebben a világban élünk, de nem egészen vagyunk e világéi.

Szemünk előtt vannak korunk vértanúi, aki életüket áldozták Afrikában, és a Közel-Keleten, mert nem akarták megtagadni Krisztust. Mert ők „megismerték a Szeretetet, és hittek benne”.

Olyan Istenünk van, aki közösséget vállalt velünk, aki tudja mi a szenvedés. A mi Istenünk az életét adta értünk, majd feltámadt. És ez ebbe a feltámadásba vetett öröm a mi boldogságunk. Mert, ahogy Jézus feltámadt, úgy mi is feltámadunk. Életünk nem ér véget a halálunkkal. A Teremtőnkkel való találkozásra készülünk egész életünkben. A mi Istenünk nem szolgáiként tekint ránk, Ő nem egy távoli órásmester, aki mint egy órát, felhúzta a világot és magára hagyta. A mi Istenünk közel áll hozzánk. Atyánknak szólítjuk.

Erkölcsi törvényt kaptunk, a tízparancsolatot, melyek értünk vannak. Objektív igazságok, amit minden ember jónak, igaznak elfogad. A lelkiismeretünk megtéveszthet bennünket. Boldog John Henry Newman nem véletlenül fogalmaz úgy, hogy a lelkiismeret a „szentélyben visszhangzó Isten szava”. Mert a visszhangba bármit belemagyarázhatunk. Ha a lelkiismeretünk valamelyik objektív igazság ellen tusakodik, érdemes felülvizsgálni. Minden bűn gyökerében az önzés áll. Isten helyett magunkat állítjuk a középpontba. És ez mérgezi meg a másokkal való viszonyunkat. A másik nem egy húsdarab vagy egy gép, aki nekem szolgál. Mikor Jézus azt mondja, hogy „szeresd Uradat, Istenedet és felebarátodat, mint önmagadat”, megértjük, hogy az Urat úgy tudom igazán szeretni, ha szeretem a másik gyermekét, a felebarátomat. A felebarátot pedig úgy, hogy empatikus vagyok vele. Nem pénzt adok neki, hanem foglalkozom vele. Időt adok neki. Azt az időt, amit sem pénzért nem lehet megvenni, és soha senki vissza nem adhat. A keresztény valónk nem a szavakban, hanem apró tettekben mutatkozik meg. De ezek az apró tettek csillagokként világítnak mindenki számára.

Mit kínál ezzel szemben a mai liberális világ. Carpe Diem, élj a mának, élvezd az életet! S majd láthatnánk, hogy miként hagynak ott a bajban az álbarátaink, azok, akik pusztán érdekből voltak

velünk. Miként hagy ott az, aki pusztán a szépségünkért szeretett bennünket; összetörünk akkor, mikor azt gondoltuk, hogy mindenünk megvan, holott nem volt semmink.

Mert az igazi érték nem a magam szeretete, hanem a családom, a barátságaim és az Istennel való közösségem. Egyedül nem élhetjük le magunknak az életünket. Isten képességekkel ajándékozott meg bennünket. Kötelességünk ezt kibontakoztatni a felebarátaink javára. A mi Istenünk önmagát mindig szavak és tettek által közli. S ez a mi hívő válaszunk is. A szavak és tettek. Mindannyiunknak küldetése van!

Bacsa Dávid atya