Pozsonyeperjesi hírnök 2016 március

Page 22

22

POLGÁRI TÁRSULÁS

A Pozsonyeperjesi PT eredményei és tervei A Pozsonyeperjesi Polgári Társulás 2015-ben is aktívan bekapcsolódott falunk kulturális életébe. Kihasználtunk minden pályázati lehetőséget az év folyamán, a sikeres pályázatok támogatási összegéből fogadni tudtunk községünkben több amatőr színházat környékünkről, mellettük a CSAVAR Színházat, az Ifjú Szíveket és a Kuttyomfitty Társulatot is. Újra megszerveztük a Pöttyös Gyíkok nyári gyermektábort, mely az évek során nagy közkedveltséget vívott ki magának. Újdonságként további szünidei alkotó műhelyeket, játszóházakat szerveztünk gyerekek, diákok részére a tavaszi és őszi szünidőben.

A kézimunkát kedvelő felnőtt lakosaink számára kézimunka tanfolyamokat indítottunk, ahol az alkotó műhelyekben szövést, nemezelést, agyagozást és díszítő technikákat sajátíthattak el a résztvevők. Ebben az évben is folytatni szeretnénk eddigi értékteremtő tevékenységünket. Érdeklődni és jelentkezni az egyes programokra a 0903 165 762-es telefonszámon lehet, vagy személyesen Rebro Ágotánál. Várjuk azon személyek, fiatalok, diákok jelentkezését is, akik önkéntes munkájukkal szeretnék segíteni a következő, 2016-os programtervezetünk megvalósítását.

Tervezett színházi előadások: 2016. 2. 21. – Charley nénje – vígjáték három felvonásban a diószegi Hahota Színjátszó Csoport előadásában 2016. 3. 20. – Műsorváltozás – vidám esztrádműsor a vezekényi Görbe Tükör Színjátszó Társulat előadásában 2016. 4. 2. – A keresztanya – vígjáték a nyárasdi TeátRum Színjátszó Csoport előadásában 2016. 9. 25. – Illatszertár c. színdarab a Jókai Színjátszó Társulat előadásában 2016. október – Ifjú Szívek Táncszínház előadása 2016. november – Színházi élet - Rák Viki és Derzsi György zenés színházi estje

2016. december – Csavar Színház előadása Szünidei játszóházak: február 23-26., március 24., október 29., 31. Pöttyös Gyíkok Gyermektábor – 2016. július 25 – 29. Kézműves foglalkozások, alkotó műhelyek felnőtteknek: Húsvétváró alkotó műhely – február 20. szombat – 14.00 – faluház Nemezelő foglalkozás – február 25. csütörtök – 14.00 – kultúrház További tervezett kézműves foglalkozások: kosárfonás peddignádból, szövés, kerámiakészítés, batikolás, üvegfestés, díszítő és dekupázs technika elsajátítása. Rebro Ágota

Kérjük, támogassa a Pozsonyeperjesi Polgári Társulást adója

2 %-ával!

Felajánlásával segítheti tásulásunk közhasznú munkáját – gyermek és ifjúsági szabadidős tevékenységet, népi hagyományőrzést, színházak vendégül látását, alkotó műhelyek munkáját stb. Előre is hálásan köszönjük nagylelkű felajánlásaikat! A kedvezményezett neve: Občianske združenie – Jahodná pri Dunaji A kedvezményezett székhelye: Hlavná 382/17, Jahodná 930 21 A kedvezményezett adószáma: 42287847 A rendelkező nyilatkozat megtalálható Rebro Ágotánál, a társulat elnökénél (0903165762), valamint Czajlik Katalinnál a községi hivatalban.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.