Pozsonyeperjesi hírnök 2018 Október

Page 1

2018 / 3

AZ ÓVODA REKONSTRUKCIÓJA

VÁLTOZÁSOK KÉPEKBEN

BOGRÁCSFESZTIVÁL

SPORT

2. oldal

10. oldal

16. oldal

28. oldal

Virágos Eperjes Falunk évek óta bekapcsolódik és aktív résztvevője a Kukkónia Polgári Társulás által meghirdetett „Virágos Csallóköz” versenynek. Idei részvételünk ismét sikerként könyvelhető el, hiszen a nyolc kiválasztott csallóközi falu közt szerepel Eperjes is. A környezetszépítő verseny célja kulturált, környezetbarát, vendégváró régió kialakításának az elősegítése. A szépítő munkával jó híre megy a versenyben részt vevő településnek, ezzel együtt magának Csallóköznek is, és nem utolsó sorban elősegíti az igényes lakókörnyezet kialakítását. A szemet gyönyörködtető, színes virágtenger azonban csak ott érvényesül, ahol a környezet is rendezett, tiszta. A virágágyásba dobott szemét se nem szép, se nem ízléses, inkább az azt odadobó személyről árul el sok mindent. Óvnunk, védenünk kell a közeget, ahol élünk. A virágokkal, zölddel díszített környezet, park, fasor az idelátogatónak rólunk mesél. A növényekkel beültetett közterek nyugalommal töltik el az arra sétálót, a káprázatos, tarkán nyíló csodaszép virágok mindenkit lenyűgöznek, csodálkozásra, gyönyörködésre, egy pillanatnyi megállásra késztetnek bennünket. Kell ennél szebb és több egy ilyen rohanó világban? Köszönjük falunk alkalmazottainak, főleg Mizera Évikének és persze minden lakosunknak, hogy munkájuk és szorgalmuk gyümölcseként községünk már második alkalommal nyerte el a „Virágos csallóközi falu” címet. A nyereményhez járó 1000 eurót pedig mi másra is költhetnénk, mint álomszép virágokra és növényekre az elkövetkező tavasz során.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.