Ügyvédek Lapja 2020/01

Ferenc pápa: A büntetőjogot meg kell védeni a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető veszélyektől A katolikus egyházfő beszéde büntetőjogászok előtt Dr. Bárándy Péter és Dr. Fenyvesi Csaba kommentárjával

LIX. évfolyam 1. szám

MINDENNAPI VÉDELEM

ÉS MÉG TÖBB

Azt már tudja, hogy az új, PERFEKT ügyvédi balesetbiztosítás január 1-től, alanyi jogon, minden tagunknak jár.

És azt tudja, hogy kedvező díjért választhat kétszer, vagy négyszer magasabb fedezeteket, sőt családtagjait is bevonhatja a biztosításba? Ezért perfekt. Részletek a mubse.hu oldalon.

Tartalom

2 Ahol csak lehetséges, álljanak helyre a bűncselekmény során megsérült kötelékek, és orvosolni lehessen az okozott kárt

Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület

XX. világkongresszusának résztvevői előtt

6 Büntető populizmus helyett társadalmi békére törekvés

Dr. Bárándy Péter jegyzete

8 Az ártatlanság vélelmének jelentősége

Dr. Fenyvesi Csaba jegyzete

10 Az új büntetőeljárási törvény alkotmányos kihívásai

Dr. Czine Ágnes PhD

14 Védői szemmel a büntetőeljárási törvényről

Dr. Bánáti János

20 Mi történt veled, bűnszervezet?

Dr. Molnár Gábor Miklós

24 A mi hivatásunk hangsúlyosan emberközeli

Beszélgetés dr. Szecskay Andrással

31 Riasztó lengyel kísérlet a jogállamiság gyengítésére Az UIA állásfoglalása

32 Hogyan vélekedik a világ ügyvédsége a jogállamiságról? UIA állásfoglalás

34 A polgári eljárások mostohagyermeke: az igazságügyi nyelvész szakértő

Dr. Arató Balázs PhD

39 Fegyelmi eljárás keretében határozatot hozó szervek, személyek

Dr. Szánthó Pál

40 Felelősségi alapkérdések az egészségügyben

Dr. Barzó Tímea PhD

47 Elindult a kötelező ügyvédi továbbképzés

Dr. Bógyi Attila

XV. Magyar Jogászgyűlés

A Magyar Jogász Egylet 2020. április 23-25 között Balatonfüreden rendezi meg a XV. Magyar Jogászgyűlést, a hazai jogászi hivatásrendek legnagyobb szakmai találkozóját. Felkért előadók - mások mellett - dr. Áder János köztársasági elnök, dr. Sulyok Tamás Alkotmánybíróság elnöke, dr. Darák Péter Kúria elnöke, dr. Polt Péter legfőbb ügyész, dr. Pintér Sándor miniszerelnök helyettes, dr. Varga Judit igazságügyi miniszter. A végleges részletes programról és jelentkezési feltételekről 2020. januárjában a Magyar Jogász Egylet tájékoztatót ad ki.

Bűnügyi Védői Konferenca

A sokak által várt újabb Bűnügyi Védői Konferenciát 2020. szeptember 24-26. között Siófokon tartják. Részletes programjáról a későbbiekben várható tájékoztatás.

Ügyvédek Lapja A Magyar Ügyvédi Kamara hivatalos lapja Megjelenik: kéthavonta Példányszám: 14 000 Főszer­kesz­tő: Dr. Bánáti János Főmunkatárs: Dr. Hidasi Gábor Rovatvezető: Dr. Bálint Szilvia Munkatárs: Dr. Kaszás Beáta A szer­kesz­tő­ség cí­me: Magyar Ügyvédi Kamara, 1054 Budapest, Szemere u. 8. Kiadja: PanPress Kft. Fe­le­lős kiadó: a Panpress Kft. vezetője. Lap­igaz­ga­tó: Komlós Attila Szerkesztőség: ugyvedeklapja@panpress.hu Telefon: (+36-1) 633-3366 Fax: (+36-1) 700-1987 Lap­nyil­ván­tar­tás­ba vé­te­li szám: 163/0594-1/2007 (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) ISSN 1216-9102 Hir­de­tés­fel­adás: www.panpress.hu/hirdetes

Fotók: címlapfoto: Franco Origlia/Getty Images, 3. oldalon: AP, továbbá PanPress, Adobe Stock

Ügyvédek Lapja 2020 | 1

Egy jogászoknak szóló pápai beszéd margójára

Különleges eseményről számolunk be ebben a lapszámunkban. Ferenc pápa a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület XX., ezúttal éppen Rómában tartott kongresszusának résztvevői előtt mondott beszédet a közelmúltban, miután meghívta őket a Vatikánba egy látogatásra. Beszéde és a hozzá fűzött két magyarországi kommentár a következő oldalakon olvasható. Több szempontból fontos dokumentum ez. Nem csak azért, mert a világ egyik, a sokak által morális-társadalmi szempontok vonatkozásában legtekintélyesebbnek tartott vezető személyisége a szerzője – aki természetesen a bibliai teológiai gondolkodás mentén kialakított világkép szerint fejti ki nézeteit –, hanem főként azért, mert komoly jogi szakmai szempontokat vet fel, s foglal állást, von le akár radikálisnak is tekinthető, esetenként még vitára is serkentő következtetéseket. Hogy karakteres –teologiailag egyértelmű, de – társadalompolitikai, jogi-szakmai, talán többek számára meglepetés erejével ható állásfoglalásait jobban megértsük, érdemes rövid kitekintést tenni az előzményekre.

Jorge Mario Bergoglio argentínai bíborost 2013. március 13-án választották pápává. A Ferenc nevet vette fel Assisi Szent Ferenc tiszteletére, mert olyan egyházat szeretne, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében. Ő az első jezsuita egyházfő, az első pápa az amerikai kontinensről és egyben – az általánosan „szegényebbnek” tekintett – déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa a szír származású III. Gergely (731-741) óta. (Érdekes életpályáját érdemes böngészni akár a wikipedia.com gazdag adathalmazában is.)

Munkásságának elmúlt hét éve után a független elemzők is egyetértenek abban, hogy erkölcsi kérdésekben mérsékelten konzervatív álláspontot képvisel. Fellép a társadalmi igazságtalanságok ellen, a szegények és az elesettek mellett. A menekültválság kezdete óta többször kiállt a hazájukat elhagyni kényszerültek mellett, felszólított a befogadásukra; ugyanakkor elítéli a terrorizmus minden módját, és figyelmeztet arra, hogy ki kell szűrni azokat a terroristákat, akik a menekültek közé keveredve akarnak Európába jönni. Felemelte a szavát a fegyvergyártók, valamint azon hatalmak ellen is, amelyek anyagi érdekek miatt robbantanak ki háborúkat. Ezek áldozataiként tekint a menekültekre, ezért – alaposan meghökkentve és zavarba ejtve sokakat intra et extra muros ecclesiae2016-ban tizenkét szír menekültet befogadott a Vatikánba.

Életvitele, beszédei – egyetérthetünk a megfigyelőkkel - a Katakomba-paktum szellemiségét tükrözik (Róma egyik katakombájában írták alá 1965-ben, teljes magyar szövege az interneten hozzáférhető). Ebben a római katolikus egyház püspökeinek később mintegy ötszáz főre nőtt csoportja a „szolgáló és szegény egyház” eszméje mellett kötelezte el magát. Vállalták, hogy osztoznak a híveik többségét kitevő szegények sorsában. Nagy súlyt fektetnek a társadalmi igazságosság megvalósulásának.

Amikor ez a dokumentum és célkitűzései már Európában szinte feledésbe merültek, a dél-amerikai társadalmi-gazdasági-politikai helyzet igazságtalanságai ellen nyíltan fellépő brazíliai Hélder Câmara érsek (1909-1999), a legendás „szegények püspöke” ösztönzésére 1968-ban összehívták a Latin-amerikai Püspöki Tanács ülését, ahol újra elővették a Katakomba-paktum gondolatait. Fő téma volt: milyen válaszokat adhat a római katolikus egyház a szegénység és a szabadság kérdésére. A hit védelmét összekapcsolták a szegényekkel és elnyomottakkal vállalt szolidaritással. A kolumbiai, medellíni püspöki összejövetel igen nagy hatással volt a helyi egyházak életére. Megváltoztatta sok püspök életmódját és szolgálatának stílusát, sok pap és szerzetes (mindebben elöl jártak a jezsuiták, közülük többen mint „munkás papok”) választotta az egyszerű emberekkel való együttélést és közös napi munkát. Az egyházi vezetők egyre bátrabban emeltek szót a fennálló társadalmi igazságtalanságok ellen. Akkor mindez egyes – úgymond – konzervatív vatikáni tisztségviselőkben riadalmat keltett, s megpróbálták fékezni az latin-amerikai papok és püspökök túlzottnak vélt – úgymond – politikai szerepvállalását. A paktum szelleme azonban máig élő maradt a latin-amerikai egyházban. Ahonnan a mostani beszédet tartó jezsuita szerzetes, Ferenc pápa is jött. A következő oldalak írásait minden világnézeti és felekezeti szempontot félretéve, ajánljuk valamennyi olvasónknak. Komlós Attila

Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület XX. világkongresszusának résztvevői előtt

Ahol csak lehetséges, álljanak helyre a bűncselekmény során megsérült kötelékek, és orvosolni lehessen az okozott kárt

Sala Regia, Vatikánváros, 2019. november 15.

A Nemzetközi Büntetőjogász Egyesület (Association Internationale de Droit Pénal) a büntetőjogi szakemberek legrégebbi tudományos szövetsége, több mint háromezer tagot számlál. Ötévente tart kongresszust. A 2019. évi római nemzetközi kongresszus a büntető igazságszolgáltatás és a a vállalati üzleti összefüggéseket vizsgálta, tekintettel a nemzeti jogalkotási intézkedésekre, amelyek célja a vállalkozások bevonása a bűnmegelőzésbe. A kongresszus ezért a nemzetközi viták szempontjából is különös jelentőséggel bíró témákra összpontosított. Ezek már régóta szerepelnek a kormányok napirendjén is, mint a valóban fenntartható fejlődés megteremtésének lényeges céljai: egyebek mellett az élelmiszerjogon, a korrupció elleni küzdelmen át a nemzetek feletti üzleti büntetőjog kidolgozásáig a tisztességes verseny fejlesztésének érdekében. A kongresszus témáinak súlyára tekintettel Ferenc pápa vatikáni látogatásra hívta meg a tanácskozás résztvevőit, s beszédben összegezte előttük a büntetőjoggal kapcsolatos álláspontját. A jelentős véleményformálásról az Ügyvédek Lapja két kommentárt is kért büntetőügyekkel foglalkozó magyarországi szaktekintélyektől: dr. Bárándy Pétertől és dr. Fenyvesi Csabától. Jegyzeteiket a pápa beszéde után közöljük. A Ferenc pápa beszédében foglaltak hátteréhez az első oldalon található szerkesztőségi jegyzetünkben próbáltunk rövid hátteret felrajzolni.

Tisztelt uraim és hölgyeim!

Kérem, fogadják szívélyes üdvözletemet, és akárcsak előző találkozásunk alkalmával, hadd juttassam kifejezésre elismerésemet a társadalom érdekében végzett szolgálatukért, ahogy mindazért, amit az ember méltóságát és jogait tiszteletben tartó igazságszolgáltatás kibontakozásáért tesznek. Szeretnék megosztani önökkel néhány gondolatot olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel az egyház is szembesül evangelizációs tevékenysége, valamint az igazságosság és a béke érdekében végzett szolgálata kapcsán. Hadd mondjak itt köszönetet Paola Severino professzor asszony (a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület soros elnöke, aki a pápa beszéde előtt tájékoztatta a katolikus egyházfőt a konferencia tanácskozásáról – a szerk.) szavaiért.

A büntetőjog mai helyzetéről

A büntetőjog az elmúlt évtizedekben –elsősorban más tudományágak hozzájárulásának köszönhetően – számos új ismerettel gazdagodott a maga szankcio -

náló funkciójának gyakorlásával kapcsolatban. Előző találkozónkon utaltam már némelyikre.1

Mindazonáltal a büntetőjog ennek az ismeretelméleti nyitásnak ellenére sem tudta megóvni magát azoktól a veszélyektől, amelyek napjainkban a demokráciát és a jogállam teljes körű működését fenyegetik. A büntetőjog másfelől gyakran elsiklik a valóság tényei felett, és ily módon egyfajta merőben spekulatív tudás képét ölti magára. Vegyük szemügyre a mai helyzet két fontos szempontját.

1. A piac idealizálása, bálványozása

A törékeny, sebezhető személyiség védtelenül áll az istenített és abszolút szabállyá váló piac érdekeivel szemben. (vö. Evangelii gaudium, 56; Laudato si’, 56). Manapság némely gazdasági tényezők az államnál is nagyobb hatalmat gyakorolnak (vö. Laudato si’, 196). A spekulatív tőke globalizációjának korában ez a jelenség a korábbinál is szembeszökőbb. A profitmaximalizálás minden más megfontolás -

tól lecsupaszított elve modellszerűen –automatikus! – kirekesztést von maga után. Ez a jelenben nagy erővel sújtja azokat, akik e folyamat társadalmi és gazdasági terhét viselik, a jövendő nemzedékeket pedig arra ítéli, hogy ők fizessék meg mindennek környezeti árát. A jogászoknak ma mindenekelőtt azt a kérdést kellene feltenniük, miképp tudnák tudásukat arra fordítani, hogy feltartóztassák e jelenséget, amely veszélybe sodorja a demokratikus intézményeket és az egész emberiség fejlődését. Minden büntetőjogász azzal a kihívással néz szembe, hogy miképp lehet korlátok közé szorítani a büntető irracionalitást, amely egyebek között a tömeges elzárásokban, a börtönökben tapasztalható zsúfoltságban és kínzásokban, az őrök önkényeskedésében és visszaéléseiben, a büntetés hatályának kiterjesztésében, a társadalmi tiltakozás kriminalizálásában, az előzetes letartóztatás visszaélésszerű alkalmazásában és a legelemibb büntetőés eljárásjogi garanciák megtagadásában nyilvánul meg.

2. A büntetőjogi idealizmus veszélyei

A büntetőjog mint tudomány előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, miként haladható meg az az idealisztikus látásmód, amely a kellt a valósággal azonosítja. Ugyanis a büntetés kiszabása nem igazolható morálisan a rendszabályokba vetett bizalom erősítésének képességével, sem azzal az elvárással, hogy minden személy szerepet töltsön be a társadalomban, és úgy viselkedjen, ahogy azt tőle elvárják.

A büntetőjogot normatíváiban nem lehet elválasztani a valóság elemi adataitól, például azoktól, amelyek megmutatják a szankció valódi működését. E tények mindenfajta alábecslése korántsem valamiféle technikai erény, hanem egyenesen a hatalomgyakorlás legtekintélyelvűbb vonásait segíti elfedni.

A gazdasági bűncselekmények társadalmi kárt okoznak

A büntetőjog egyik legnagyobb mulasztása az, hogy a szelektív szankcionálás következtében csupán csekély figyelem

jut – ha jut egyáltalán – a leghatalmasabbak bűncselekményeire, különös tekintettel a nagyvállalatok makrobűnözésére. Nem túlzok, amikor így fejezem ki magam. Nagyra értékelem, hogy az önök kongresszusa vizsgálat tárgyává teszi ezt a problémakört.

A globális pénztőke áll sok súlyos –nemcsak a tulajdon, hanem egyúttal az ember és a környezet sérelmére elkövetett – bűntett mögött is. Szervezett bűnözésről van szó, amelyet egyebek között az államok túlzott eladósodásáért és bolygónk természeti erőforrásainak kifosztásáért terhel felelősség.

A büntetőjog nem maradhat kívülálló szemlélő az olyan magatartás láttán, amelynek során egyesek aszimmetrikus helyzeteket kihasználva a kollektív jólét rovására visszaélnek hatalmi helyzetükkel. Például amikor mesterségesen, spekuláció útján előidézik az államadósságot megtestesítő értékpapírok árfolyamának csökkenését, nem törődve azzal, hogy így egész nemzetek gazdasági helyzetét befolyásolják vagy

súlyosítják (vö.: Oeconomicae et pecuniariae quaestiones. Megfontolások a mai gazdaságipénzügyi rendszer egyes aspektusainak etikai tisztázása érdekében, 17).

Ezek olyan bűntettek, amelyek súlyosság dolgában felérnek az emberiség elleni bűncselekményekkel az olyan esetekben, amikor éhezésre, nyomorra, kényszerű emigrációra, elkerülhető betegségek okozta halálra, környezeti katasztrófára, valamint őshonos népek kiirtására vezetnek.

A környezet védelme a büntetőjog által Tény, hogy a büntetőjogi válasz csak akkor következik be, amikor a bűncselekményt már elkövették; tény, hogy a bekövetkezett kárt nem teszi jóvá, a hasonló bűncselekményeket sem előzi meg, s csak ritkán van visszatartó hatása. Tény, hogy egyfajta büntethetőségi szelektivitás érvényesül, ami miatt a szankcionálási funkció általában a legsebezhetőbbeket sújtja. Tisztában vagyok azzal is, hogy van egy fenyítő (punitív) irányzat, amely azt vallja, hogy a legváltozatosabb társadalmi problémákat a büntetőrendszeren keresztül kell megoldani.

Pedig az elemi igazságérzet azt diktálná, hogy ne maradjanak büntetlenül az olyan magatartások, amelyekre általában a nagyvállalatok ragadtatják magukat. Kivált az ökocídiumnak nevezhetők: a levegő, a föld- és vízkincs tömeges elszennyezése, a növényzet és az állatvilág nagy mértékű pusztítása és minden olyan cselekmény, amely környezeti katasztrófát idézhet elő vagy elpusztíthat egy egész ökoszisztémát.

A katolikus egyház katekizmusába bele kell foglalnunk – már gondolkodunk is rajta – a környezet elleni bűn, az „ökológiai bűn”, a közös otthonunk elleni bűn fogalmát, ez ugyanis kötelességünk.

A pánamazóniai térség zsinati atyái ebben a szellemben javasolták, hogy az ökológiai bűnt Isten, felebarátunk, a közösség és a környezet elleni cselekedetnek, esetleg mulasztásnak minősítsük.

A jövendő nemzedékek elleni bűnről van szó; megjelenési formái pedig az olyan cselekedetek és szokások, amelyek környezetszennyezéssel, a környezet összhangjának pusztításával járnak, továbbá áthágják a teremtmények kölcsönös függésének elveit, és szétszakítják szolidaritásuk hálóját. (vö.: A katolikus egyház katekizmusa, 340–344).2

Mint az önök tanácskozásai is jelezték, ökocídiumon egy meghatározott terület ökoszisztémáinak olyan mérvű károsítása vagy elpusztítása értendő, amely súlyosan ronthatja az ott lakók életlehetőségeit. A béke elleni bűncselekmények ötödik kategóriája ez, amelyet a nemzetközi közösségnek ekként kellene elismernie.

Hadd használjam fel ezt az alkalmat arra, hogy önökön keresztül felhívással forduljak szakterületük minden vezetőjéhez és szereplőjéhez: erőfeszítéseikkel mozdítsák elő közös otthonunk megfelelő jogi védelmét!

A büntetőhatalom bizonyos visszaéléseiről

Ennek a résznek a lezárásaként szeretnék visszatérni néhány olyan problémára, amelyek tovább súlyosbodtak a legutóbbi találkozásunk óta eltelt évek során.

1. Visszaélés az előzetes letartóztatással

Már korábban is aggodalmamnak adtam hangot az előzetes fogvatartás önkényes alkalmazásával kapcsolatban. Sajnos azóta a helyzet több országban és térségben is súlyosbodott. Az ítélet nélkül fogva tartottak számaránya e területeken bőven felülmúlja a

börtönnépesség ötven százalékát. Ez a jelenség hozzájárul a fogvatartás körülményeinek romlásához, a rendőri és katonai erők ilyen célú jogtalan felhasználásához.3 Ha az előzetes letartóztatást különleges körülmények fennállása híján vagy túlzottan hosszú ideig alkalmazzák, megsértik az ártatlanság vélelmének elvét, miszerint a terhelt ártatlan, amíg a bűnösségét nem bizonyítják.

2. Az erőszak akaratlan ösztönzése

Több országban is megreformálták a jogos önvédelem intézményét, és megpróbálták a kötelességteljesítés legitim formájának beállítani, ezzel igazolni a biztonsági erők tagjainak bűncselekményeit.4 Fontos, hogy a jogászközösség megvédje a jogos önvédelem hagyományos ismérveit, és megakadályozza, hogy a büntetőjogi demagógia az erőszak ösztönzésévé vagy az erő aránytalan alkalmazásává fajuljon. Ezek jogállamban elfogadhatatlan magatartásformák, és általában rasszista előítéletekkel és a társadalom peremére szoruló társadalmi csoportok iránti megvetéssel járnak együtt.

3. A kirekesztés és a gyűlölet kultúrája

4. A jogi hadviselés (lawfare)

Időnként megesik, hogy a média, az ellenfelek és a gyarmatosított igazságszolgáltatási szervek hamis vádak alapján összehangolt offenzívát indítanak politikai

A kirekesztés kultúrájában – amely a jóléti társadalmakban elterjedt más társadalomlélektani jelenségekkel is párosul – súlyos tendencia figyelhető meg: hajlamos a gyűlölet kultúrájává fajulni. Sajnos nem elszigetelt jelenségekről van szó. Mindez kétségkívül átfogó elemzést igényel, mindenesetre felszínre tör benne mind a fiatalság, mint a felnőttek rossz társadalmi közérzete. Nem véletlen, hogy olykor a nácizmusra jellemző jelképek és cselekmények tárulnak elénk. Bevallom önöknek, hogy hallgatván egyes vezetőket, akik a rendért vagy éppen a kormányzásért felelősek, Hitler 1934-es, 1936-os beszédei jutnak eszembe. Ma, 2019-ben! A nácizmusra jellemző cselekedetek ezek, mert a zsidók, a cigányok, a homoszexuális orientációjú emberek elleni beszédével a nácizmus a kirekesztés és a gyűlölet iskolapéldája. Annak idején így jártak el, és ma újjászületnek ezek a dolgok. Éberségre van szükség világi és egyházi részről egyaránt, hogy még véletlenül se következzen be megalkuvás ezekkel a – tételezzük fel, nem szándékos, ám – elfajult jelenségekkel.

vezetők ellen.5 Így aztán, a lawfare eszköztárát bevetve és a korrupció elleni mindig is szükséges küzdelemmel visszaélve veszik fel a harcot nem kedvelt kormányokkal, korlátozzák a szociális jogokat6 és mozdítják elő a politikaellenes érzelmek terjedését, amelyeknek egyedüli haszonélvezői azok, akik tekintélyelvű hatalomra törnek.

Ugyanakkor miért van az, hogy az adóparadicsomok alkalmazása, amelynek célja, hogy a legkülönfélébb rendű és rangú bűncselekményeket el lehessen palástolni, különös módon nem számít korrupciós megtartásnak, sem a szervezett bűnözés kategóriájába nem soroltatik?7 Ugyanígy, tömegesen maradnak észrevétlen vagy bagatellizáltatnak el mint puszta érdekellentétek olyan cselekmények, amelyeknek során közpénzek kerülnek magánkézbe. Mindenkit arra kérek, gondolkodjék el ezen.

Felhívás a felelősségvállalásra Szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik büntetőjogi szakértők és akiket különféle szerepekben felkérnek arra, hogy büntető jogalkalmazási feladatot vállaljanak: a büntetőjog alapvető célja, hogy oltalmazza azt a jogi eszköztárat, amely a legnagyobb jelentőségű a közösség szempontjából, minden ezen a téren kirótt feladat és betöltött megbízatás mindig is visszhangot ver a közvéleményben és hatással van a közösségre. Ez nagy felelősséget ró az igazságszolgáltatás minden rendű és rangú résztvevőire, a bíráktól az irodai tisztviselőkön át a közrendőrig bezárólag.

Mindenkinek, akinek ezen a téren jut feladat, egyfelől kötelessége szüntelenül szem előtt tartani a törvényt, amelynek előírásait a következmények súlyosságának megfelelő figyelemmel és lelkiismeretességgel kell megtartania, másfelől nem szabad elfelejtenie, hogy a törvény önmagában sohasem képes megvalósítani a büntetőjog célját; azt az érintett személyekre alkalmazni is kell. A törvényeknek az esetekhez és személyekhez való hozzáigazítása elengedhetetlen és nagyon nehéz, ám lényegbevágó feladat. Ahhoz, hogy a büntető igazságszolgáltatás ne váljék cinikus és személytelen mechanizmussá, kiegyensúlyozott és felkészült, mindenekfelett azonban szenvedélyes –

igen: szenvedélyes! – emberekre van szükség az igazságszolgáltatásban, akik tudatában vannak annak, milyen súlyos kötelesség és mekkora felelősség hárul rájuk. Csak így kerülhető el, hogy a törvény – mindenfajta törvény, nem csak a büntetőtörvény – öncélúvá váljon, csak így érhető el, hogy az érintettek szolgálatában álljon, akár terheltekről, akár sértettekről van szó.

A büntetőjog egyúttal csak akkor tudja ténylegesen és hatékonyan megóvni a közösség lényegi jogi javait, ha a tényleges és nem csupán formális igazságszolgáltatás eszközeként működik. Ezenkívül kétségtelenül a helyreállító büntető igazságszolgáltatás felé kell haladnunk.

A helyreállító büntető igazságszolgáltatás útján

A börtönön mindig legyen „ablak” Minden bűncselekménynek van sértettje, és mindegyik esetben sérül két kapcsolat: az elkövető és a sértett, illetve az elkövető és a társadalom kapcsolata. Már jeleztem, hogy a szankció és a bűncselekmény között aszimmetria áll fenn 8, s hogy a rossz cselekedet nem igazolja a rossz válaszcselekedetet. Az áldozatnak kell igazságot szolgáltatnunk, nem a támadót kell kivégeznünk.

A keresztény gondolkodás felől nézve a dolgokat: az igazságszolgáltatás modelljének tökéletes megtestesülése Jézus életében lelhető fel, ő ugyanis miután megvetették, sőt az életet kioltó erőszakot alkalmaztak ellene, végső soron feltámadásában a béke, a megbocsátás és az engesztelés üzenetével fordul a világhoz. Nehezen elérhető, de a mindannyiunk jó életéhez nélkülözhetetlen értékek ezek. És hadd idézem itt Severino professzor asszonynak a börtönökről mondott szavait: a börtönön mindig legyen „ablak”, nyíljon ott a jövőre láthatár. Mindig a visszailleszkedés legyen a cél. Alaposan végig kell gondolni, hogyan is kell vezetni egy börtönt, hogyan kell elhinteni a visszailleszkedés reményének a magvait. Meg kell gondolni, vajon a büntetés el tudja-e érni ezt a célt, és hogy miképp kell e célhoz elkísérni az elítéltet. És el kell ismét gondolkodni az életfogytiglani büntetésen.

Társadalmainknak az a hivatásuk, hogy a párbeszéden alapuló igazságszolgáltatási modell felé haladjanak, hogy

ahol csak lehetséges, helyreálljanak a bűncselekmény során megsérült kötelékek és orvosolni lehessen az okozott kárt. Nem hiszem, hogy ez utópia lenne, kihívásnak azonban kétségkívül nagy. Olyan kihívás, amelyet mindannyiunknak vállalnunk kell, ha észszerűen, békésen és demokratikusan akarjuk kezelni polgári együttélésünk problémáit.

Kedves barátaim, köszönöm önöknek ezt a találkozást. Biztosítom önöket, hogy a jövőben is önök mellett állok az ember szolgálatában kifejtett áldozatos igazságszolgáltató munkájukban. Nem kétséges, hogy azoknak, akik a keresztségben kapott keresztény hivatás szerint élnek, ez a munka kiváltságos terület a világ evangélium szerinti ösztönzésére. Mindannyiuknak, azoknak is, akik önök közül nem keresztények, szükségük van Isten segítségére, mert Ő minden értelem és igazságosság forrása. A Szűzanya közbejöttével mindannyiukra a Szentlélek fényét és erejét kérem. Teljes szívemből megáldom önöket, és kérem, imádkozzanak értem. Köszönöm. 

(Az olasz nyelven elhangzott eredeti szöveget magyarra fordította: Betlen János, teológiailag Komlós Attila MDiv, ThM, jogi-szakmailag dr. Fenyvesi Csaba professzor, PTE ÁJK büntetőjogi tanszék lektorálta)

Jegyzetek

1 Vö.: Beszéd a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület küldöttsége előtt. 2014. október 23.

2 Vö.: A Pánamazóniai Püspökök Szinódusának záró dokumentuma: Új utak az egyház előtt – egy mindenre kiterjedő ökológiáért. 2019. október 28., 82.

3 Vö.: Beszéd a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület küldöttsége előtt. 2014. október 23.

4 Vö.: Beszéd a Halálbüntetés Elleni Nemzetközi Bizottság küldöttsége előtt. 2018. december 17.

5 Vö.: Homília, 2018. május 17. L’Osservatore Romano (2018. május 17.).

6 Vö: Beszéd a Pánamerikai Bírák csúcstalálkozóján a szociális jogokról és a ferences doktrínáról. 2019. július 4.

7 Oeconomicae et pecuniariae quaestiones. Megfontolások a jelenkori gazdasági és pénzügyi rendszer néhány aspektusának etikai tisztázásához, 30.

8 Vö.: Levél a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület XIX. világkongresszusának résztvevőihez és a Latin-amerikai Büntetőjogi és Kriminológiai Egyesület III. kongresszusához. 2014. május 30.

Dr.

Bárándy Péter jegyzete*

Büntető populizmus helyett társadalmi békére törekvés

I.

A Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 2019. november 15-én tartott kongresszusának résztvevői előtt elmondott beszédében Ferenc pápa, hűen tanításhoz, akkurátusan meghatározta a büntetőjog – jogalkotás, jogalkalmazás – társadalmi feladatát. Kitért a büntetőjogászok által oly sokat vitatott büntetés céljára is, és úgy gondolom, némi szkepticizmussal, de helyesen foglalt állást e kérdésben is.

Méltó dolog lenne részletesen foglalkozni a pápa e gondolataival, hacsak nem ítéljük egyszerűen úgy, hogy azok mindenben megfelelnek a krisztusi tanításnak, és

ezzel továbblépünk. Valószínűleg az e gondolatkörben röviden kifejtett pápai álláspont – amely szigorú tagadása a ma terjedő büntető populizmusnak – méltó fölhívás a büntetőjogászok számára, hogy a jelen cudar világban ismételten átgondolják a büntetőjog e két meghatározó alapkérdését.

II.

Ebben az írásban azonban nem ezzel a két alapvető fölvetéssel foglalkozom, hanem a római katolikus egyházfő beszédében megjelölt és a büntető anyagi jog – és kisebb részben alaki jog – továbbfejlesztését igénylő feladattal.

1. A globalizált gazdaság nagy hatalmú tényezőinek a társadalmi egyenlőséget, általános jólétet, az emberi jogokat, alapjogokat sértő, veszélyeztető magatartásának büntetőjogi szabályozásával, illetve annak lehetőségeivel.

Nem vitatható, hogy ezek a – valóban sokszor az állami hatalmaknál is jelentősebb – hatalmas befolyással, erővel rendelkező gazdasági szervezetek és meghatározó vezetőik egyéni vagy csoportérdekek érvényre juttatása érdekében gyakran a társadalomra súlyosan veszélyes, károkozó, erkölcstelen működést valósítanak meg. „A piac idealizálása, bálványozása, a profitmaximalizálás minden más megfontolástól lecsupaszított elve” törvényszerűen vezet a nagyvállalati makrobűnözésre a tulajdon, az ember és a környezet megsértésére, veszélyeztetésére.

a) A szervezetek döntéshozói, döntéselőkészítői mint természetes személyek felelhetnek az általuk megvalósított bűncselekmények miatt (például a környezet és a természet elleni bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények, stb.).

A felelősségre vonást bármely állam kezdeményezheti, illetve lefolytathatja, amelynek a területén a bűncselekmény bármely tényállási eleme (elkövetési magatartása, valamely eleme vagy az eredmény) megvalósul. Indokolt lehet azonban az ilyen sok állam polgárát és területét érintő súlyos kihatású bűncselekmények elkövetőivel szemben a feltétlen büntető hatalom (univerzalitás) területi és személyi hatálya elvén alapuló eljárás alkalmazásának lehetővé tétele is. Ez a magyar jogban a területi és személyi hatály szabályozásának esetleges módosítását teheti szükségessé.

b) A jogi személy büntetőjogi felelősségének kérdése:

A magyar jogban a 2001. évi CIV. törvény szabályozza. E jogi megoldás lényege eredetileg és a módosítások után ma is,

hogy csak szándékos bűncselekmények természetes személy általi elkövetése esetén jöhet szóba a jogi személy büntetőjogi felelőssége mint kvázi származékos vétkesség. Ezt az alapbűncselekményt a jogi személy javára, előnyszerzés céljából vagy azt eredményezve kell elkövetni, tehát jellemzően célzatos és általában materiális bűncselekmények jöhetnek szóba.

E hivatkozott törvény két módosításában felismerni vélem azt a tendenciát, hogy a jogalkotó a természetes személy konkrét felelősségrevonásától, megbüntetésétől próbálja függetleníteni a jogi személy felelősségrevonásának lehetőségét.

Amikor ez a jogintézmény megszületett, már akkor szó volt arról, hogy esetleg ez a másik megoldás érvényesüljön. De úgy látszik, hogy a jogalkotó később máshogy döntött. E jogintézményt lehetne módosítani, el lehetne mozdulni abba az irányba, ahol Nagy-Britannia és Svájc is

toztatások – beleértve egy megfelelő és végrehajtásukat garantáló nemzetközi szerződésekkel biztosított szankciórendszert – hozzájárulhatnak az említett gazdasági hatalmak esetenkénti társadalomra veszélyes működésének gátlásához.

2. Az erőszak – akaratlan – ösztönzése Az országok jelentős részében az államok – még a demokrácia alapvetéseit tiszteletben tartók is – a terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés fokozottabb jelenlétére vagy veszélyére hivatkozva a hatósági erőszakalkalmazás határait átjárhatóbbá teszik. Ezzel az erőszak alkalmazása a jogi szabályozás ilyen irányú módosításával az élet egyre elfogadottabb részévé válik. E tendencia Magyarországon is érvényesül, de elsődlegesen a jogos védelem határainak feloldódásában manifesztálódik. A Btk. 22. § (2) az úgynevezett szituációs jogos védelem a szabályozás alkot -

Elfogadhatatlannak és céltalannak tartja az irracionális szabadságkorlátozó intézkedések és büntetések túlburjánzását, a személyiséget pusztító börtönbéli zsúfoltságot és önkényt.

megtalálta a megoldást. Nem csupán és nem jellemzően materiális és célzatos, tehát szándékos bűncselekmény elkövetését várnánk el a meghatározott természetes személy tekintetében a jogi személy büntetőjogi felelősségének megállapíthatóságához, hanem gondatlan bűncselekmények megvalósítását is elegendőnek tartanánk, vagy esetleg nem is követelnénk meg a természetes személy felelősségének megállapítását. Véleményem szerint a jogi személy büntetőjogi felelősségének alapját valójában az képezhetné, hogy a jogi személy struktúrája, felügyeleti, ellenőrzési rendszere, belső szabályozottsága olyan, hogy az törvényszerűen idézi elő a károkozó és erkölcstelen működést. Ez az az irány, amely talán használhatóvá tenné a jogi személyek büntetőjogi felelősségének megállapíthatóságát lehetővé tévő jogintézményt. Ennek hátterében az az elgondolás áll, hogy a bűnös magatartást megvalósító személyt szervezeti környezete predesztinálja arra, hogy ilyen magatartást tanúsítson. Amennyiben ez a legfőbb determináns az ő elhatározásában, ez tegye lehetővé a jogintézmény alkalmazását. E vál-

mányosságának alapvető kételyeit veti föl. Már a megdönthetetlen vélelem megfogalmazása is idegen a Btk. fogalmi rendszerétől. „Úgy kell tekinteni, mintha…” Amennyiben a jogtalan támadás személy ellen vagy lakásba jogtalan behatolás útján éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történik, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveres behatolás útján, azt élet elleni támadásnak kell venni.

A jogtalan támadó ilyen körülmények közötti bárminő személy elleni támadása vagy jogtalan behatolása a szándékának vizsgálata nélkül feljogosítja a védekezőt a támadó életének kioltására. Aligha vélhetjük e rendelkezést – összevetve a 23/1990es alkotmánybírósági határozatban kifejtettekkel – alkotmányosnak. E szerint ugyanis a jog az emberi életet csak védheti, ha nem ezt teszi, a rendelkezés önkényes. Az élet elvételének indoka e határozat szerint csupán a másik élet konkrét védelme lehet. A 4/2013. sz. BJE-határozat a szöveg értelmezésében megfelelő iránymutatást ad, azonban az alkotmányossági aggályokat nem oszlatja el.

Az Alaptörvény V. cikkének odavetett mondata az önvédelem jogáról nem oldhatja föl az ellentétet az élet védelmének és a jognak az alkotmányos viszonya és az úgynevezett szituációs jogos védelemjelensége között.

3. A pápai beszéd a világ számára morális iránytűként jelentkezik, ezért fontos, hogy gondolatilag eljut a büntetőjogászok és a kriminológusok jelentős hányada által szorgalmazott helyreállító (restoratív) igazságszolgáltatás eszmééig.

Jól érzékelhetően elfogadhatatlannak és céltalannak tartja a büntető irracionalitás által előhívott szabadságkorlátozó intézkedések és büntetések túlburjánzását. Az ebből törvényszerűen fakadó, személyiséget pusztító börtönbéli zsúfoltságot és önkényt.

Valóban, a büntetőjog intézményeinek nem csupán a társadalom által igényelt igazságosság érvényre juttatását kell céloznia, hanem a társadalmi béke helyreállítása érdekében a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat kell visszaállítania.

Ennek a szemléletmódnak az első jegyei a mi büntető anyagi és alaki jogunkban is – dicséretesen – megjelentek, például a tevékeny megbánás büntethetőséget megszüntető, illetve korlátlan büntetésenyhítést biztosító jogintézményében.

Írásom ezen részében jelölni szerettem volna azokat a jelenségeket, amelyek a pápai beszéd tartalmi elemeinek megfelelően jelennek meg a magyar büntetőjogban, illetve a pápa által megfogalmazott e jelenségekkel kapcsolatos gondolatok megalapozottságára kívántam rámutatni.

III.

Végül. Kellő hangsúlyt kell kapnia a pápai megnyilvánulásból tükröződő azon meggyőződésnek, hogy a büntetőjogászok társadalmát alkotó hivatásrendek tagjainak mindennapi cselekvését a rendek stabil szabályainak szenvedélyes betartása határozza meg. Ez a normahűség biztosíthatja – többek között –, hogy a hivatásgyakorlók, így mi, ügyvédek is, ellenállva a politika által szorgalmazott büntető populizmusnak, a büntetőjognak a pápa által vallott feladatát, a társadalmi béke biztosításában való részvételt elláthassuk.

Legyen így! 

(A szerző a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyarországi csoportjának elnöke.)

Dr. Fenyvesi Csaba jegyzete

Az ártatlanság vélelmének jelentősége

Ferenc pápa széles látókörű, nagy ívű, morális iránytűként is használható beszédéből – az ügyvédi célközönségre és a terjedelmi korlátokra is gondolva – kommentálásom tárgyaként azt a részt, azt a kardinális jogelvet emelem ki, amely a büntetőügyekben eljáró védőügyvédeknek, egyben a jogalkalmazó hatóságok tagjainak is üzen. Ez pedig nem más, mint az ártatlanság vélelme.

Az Alaptörvényünkben is kinyilvánított elvet az 1789-es francia Emberi és polgári jogok nyilatkozata (Déclaration des Droits de l’Homme et du Citoyen) rögzítette legelsőként alapelvi szinten: „Minden embert ártatlannak kell vélelmezni addig, amíg a bűnösségét meg nem állapították” (présomption de l’innocence).

Az ENSZ által kiadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata szerint az ártatlanság vélelmében megjelenik már a védelemhez való jog is: „Mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg olyan eljárás során, amelyben a védelmét biztosíthatja, el nem ítélik.”

Az Alaptörvényen kívül a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényünk (Be.) is tartalmazza az alapelvet, amely megjelenik az Emberi jogok európai egyezménye (EJEE) 6. cikkének, a tisztességes (fair) eljárás keretében szabályozott 2. pontjában is: mindenkit ártatlannak kell vélelmezni, amíg a bűnösségét az érintett bíróság végső fokon, tisztességes tárgyalást követően meghozott ítéletében egyértelműen meg nem állapítja.

Az ártatlanság vélelme követelménye –ahogyan Szikinger István is megállapítja1 – az egész büntetőeljárásra érvényes. Ugyanakkor az is elfogadott szakirodalmi álláspont, hogy a nem korrekt határozatok és kezelésük veszélye sokkal nagyobb, valójában sokkal „természetesebb” a büntető nyomozás nem kellően szem előtt lévő és siettetett menetében, mint a nyugodt léptékben és nyilvánosan lefolytatott kétoldalú (kontradiktórius) bírósági eljárás végén.

Az ártatlanság vélelmének három összetevője ismert nemzetközi (egyúttal magyar jogelméleti) szinten. Konkrétan ezek: a) a jogok jóhiszemű gyakorlása (praesumptio boni viri), b) a bizonyítási teher (onus probandi) kérdése és az

c) a kétségben a javára (in dubio pro reo) elve. Az ártatlanság vélelmével, azon belül is a jogok jóhiszemű gyakorlásával szinte szemben áll a gyakorlatban a hatóság körében (nem ritkán) tapasztalható, a Farkas Ákos által találóan megfogalmazott „rejtett bűnösségi vélelem”.2 Ez legfőképpen abból adódik, hogy az egyes szervezeti struktúrákon belül a terheltével, annak ártatlanságával ellentétes érdekek működnek. Nevezetesen: – a nyomozó szerveket (rendőrséget, vámhatóságot stb.) a felderítési mutatók javítása, növelése; – az ügyészséget a minél nagyobb váderedményesség; – a bíróságot a minél több befejezett ügy és a minél kevesebb sikeres fellebbezés; - a büntetés-végrehajtást a büntetés minél problémamentesebb kitöltése iránti törekvés vezérli.

E törekvések egymással és sok esetben a törvényi célkitűzésekkel is ütköznek. A hatóságok a célok érdekében igyekeznek az egyéni jogokba minél mélyebb beavatkozási lehetőséget teremteni maguknak, amire Jézus földi helytartója is utalt üzenetcsokrában. Világjelenség, hogy a nyomozó hatóságok szemüvegén keresztül eredményesnek azon ügyek minősülnek, amelyek a nyo-

mozásban vádemelési javaslattal, illetve váddal, a bírósági eljárásban pedig felelősség revonással végződnek. Ennek szellemében a bizonyítékok beszerzése is egyoldalúságot mutat(hat), a terhelő, súlyosító körülmények javára. Az alapos nyomozás során keletkezett, zömében terhelő adatokat tartalmazó iratot, a váddal (vádirattal) együtt kapja meg a pártatlanságra kötelezett elbíráló. Bíró legyen a talpán, aki ki tudja vonni magát az elébe tárt terhelő bizonyítékok súlya alól, és kétkedve, azokat megkérdőjelezve tud objektív vizsgálatot, bizonyítást lefolytatni.

Az aktából sugárzó bűnösítési vélelmet legfőképpen a hatékony védelem, azon belül a hivatásos, szakszerű védő gyengítheti, egyúttal erősítheti a nem bűnösség vélelmét. Indítványaival, észrevételeivel, bizonyítékbeszerzéseivel, vádirataival, jogorvoslataival tudathatja és tudatnia is kell (mert kötelessége) az eljárás minden szakaszában a hatósággal a másik, az esetleges hatóságival (nyomozó, vádhatósággal) szembeni álláspontját, érveit.

Rejtett bűnösségi vélelemre utalhat, hogy a tárgyaláson a bíróság gyakorta pusztán a nyomozás anyagának reprodukálására törekszik. Például a vádlottnak az akkoritól eltérő

vallomását – ha a nyomozás során tett beismerő vallomását helytelen szóval visszavonja, azaz megváltoztatja – nem fogadja el, hanem a korábban tett vallomást tekinti a bizonyítás szempontjából meghatározónak. A másik ilyen jel, hogy az in dubio pro reo elvét, amely a bizonyítékok szabad értékelésének abszolút korlátját jelenti, igyekszik a legszűkebb körre korlátozni. Ez azt jelenti, hogy a bíróság kétséget kizáróan nem bizonyított tényt is alkalmanként mérlegelési körbe von. Az indokolása körében pedig a bizonyítékokat sok esetben egyenlőtlenül veszi számba. Inkább hajlik arra, hogy a bűnösség megállapítását erősítő tényeknek –legdurvább esetben justizmordhoz vezető módon – fokozottabb jelentőséget tulajdonítson, sokszor elhanyagolva, nem azonos súllyal kezelve a – védelem által (is) kiemelt – mentő, enyhítő körülményeket.

A bizonyítási teher (onus probandi) nemzetközi szinten is alapvetően elfogadott részelve szerint a bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat terheli. A terhelt nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására. A követelmény szorosan kapcsolódik a védői tevékenységhez, hiszen valójában bizonyítási kötelezettségről van szó, amelynek végső tétje az, ki viselje az esetleges bizonyítatlanság következményét. Az officialitás (hivatalbóliság) elvéből kiindulva ez csak a hatóságra hárulhat, semmiképpen sem a védelemre, benne a védőre. Nem kizárt azonban, hogy a védelem is bizonyítékokat gyűjtsön, tárjon a hatóságok elé. A hatékony védőügyvédnek erre kötelessége is van, hiszen erre esküdött fel, ezzel bízták meg, illetve ezért rendelte ki a hatóság. Helyzete (csakúgy, mint a terhelté) nehezebb, mint a bizonyításra kötelezett hatóságé, mivel érvényesül az a bizonyításelméleti törvényszerűség, hogy bizonyítani leginkább pozitív tényeket lehet, negatívot kevésbé vagy egyáltalán nem. Így a terheltnek és a védőnek szinte lehetetlen feladat igazolni a bűncselekményben való részvétlenséget, a nem tevést. Annak ugyanis – kriminalisztikai értelemben – nagyon ritkán van nyoma. Márpedig a nyomozó hatóság, mint a neve is utal rá, nyomok (akár tárgyi, akár személyi) alapján jut el bizonyítékokhoz, amellyel igazolja a bűncselekmény elkövetését a terhelttel szemben.

Az egyes államok büntető szabályozásában az a tendencia érzékelhető, hogy próbálják a hatósági bizonyítási terhet (kötele-

zettséget) fellazítani, gyengíteni. E tekintetben – egyetértve Blutman Lászlóval – az ECHR gyakorlata sem következetes, bizonyos fajta engedmények érzékelhetők. Például nem kifogásolta a holland jognak azt a rendelkezését, hogy közlekedési bűncselekmény esetén a gépjármű tulajdonosának kell bizonyítania, hogy a cselekmény elkövetésekor azt más használta.3

A bizonyítási teher kérdése megjelenik a kényszerintézkedések, mindenekelőtt a személyi szabadságot korlátozó letartóztatásnál is. A törvényi különös feltételek – csakúgy, mint az egyes államok szabályozásában – szemben állnak az ártatlanság vélelmével, és azt követelik a terhelttől (védőjétől), hogy bizonyítsák be, hogy nem fog megszökni, nem hiúsítja meg az eljárást és nem követ el a továbbiakban bűncselekményt. Elemzésem szerint erre is céloz a pápai beszéd, amikor a túlzott mértékű és idejű letartóztatásokról szól.

Fentebb már utaltam rá, hogy szinte lehetetlen a negatív tényeket bizonyítani a múltra vonatkozóan is. Még inkább követelhetetlen, hogy a jövőbeli negatív tényeket zárja ki valaki, jelen esetben a terhelt, illetve védője. Ennek realitását, valóságalapját bizonyításelméleti szinten senki nem igazolta. Ilyenformán a bizonyítási terhet nem lehet és nem szabad megfordítani.

Kiemelem még, hogy az EJEE 5. cikke, a magyar Alaptörvény és a Be. értelmezésekor tekintetbe kell venni, hogy a szabadság a szabály, és a fogva tartás a kivétel. Az ítéletet megelőző fogva tartás sem károsíthatja az ártatlanság vélelmét, még ideiglenesen sem.

Az in dubio pro reo (kétségben a javára) részelv tartalma szerint egy favor defensionis intézmény, vagyis a védelem kedvezménye. „A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére” – mondja ki a Be. 7. § (4) bekezdése, ami világosabb lenne, ha pozitív oldalról hirdetné ugyanezt. Például ilyenformán: A terhelt terhére csak a kétséget kizáróan bizonyított tények értékelhetők.

A negatív megfogalmazásból talán egyértelműen csak az tűnik ki, hogy a sikertelen bizonyítás következményeit a hatóság viseli. A már citált onus probandi, azaz a bizonyítási teherből eredő esetleges veszteségről, sikertelenségről szól valójában ezen elvi résztétel is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ha nem sikerül a

hatóságnak a terhelt bűnösségét bizonyítani, akkor ártatlan marad, ugyanúgy, ahogyan eddig kezelték.

A védelem, azon belül a terhelt (védő) kedvezménye, hogy számára elég a tények megkérdőjelezése, a bizonytalanság. Ez – álláspontom szerint – felfogható a negatív tények korábban kifejtett ellentmondásos bizonyítási lehetőségeinek, szinte lehetetlenségének kompenzálásaként, a védelemnek juttatott „ellenszolgáltatásként”, favor defensionisként is.

Duplán sújtanánk a védelem alanyait, ha a negatív bizonyítási kényszer mellett még a bizonytalanságot is terhére értékelnénk. Ez utóbbi nem több mint gyanúok vagy iudiciumok halmaza, ami elég lehet a megalapozott vagy netán a nyomatékos gyanúhoz, de semmi esetre sem a bizonyossághoz. Megszorításként – a ténykérdések vizsgálatára való szűkítésen túlmenően Tremmel Flórián érvelése alapján4 még hozzáteszem, hogy a védelem, köztük a védő ezen elvre megalapozottan csak a bírósági, jogerőre képes ügydöntő határozathozatala előtt, annak befolyásolása érdekében hivatkozhat, és csak az összes törvényes bizonyítási lehetőség kimerítését követően.

A fenti vázlatos okfejtésből is látható, hogy az ártatlanság vélelme az egyik legfontosabb, sokirányú, szerteágazó hatású alapelve a büntetőeljárásnak. Jelentőségének megítélésére nem csak Ferenc pápa, hanem Detlef Krauss is felettébb tömören és időtállóan világított rá, amikor megfogalmazta: „Az ártatlanság vélelme napjaink büntetőeljárási jogának maximuma.”5 

Jegyzetek

1 Szikinger István: Az ártatlanság vélelme - alkotmányos alapelv! Belügyi Szemle, 1989/3. 8. o.

2 Farkas Ákos: A büntetőeljárás hatékonysága. Kandidátusi értekezés. Miskolc, 1997. 119. o.

3 Blutman László: Az ártatlanság vélelmének hatóköre az európai alapjogokban. In: Emlékkönyv Szabó András 70. születésnapjára. JATE, Szeged, 1998. 74. o.

4 Herke Csongor-– Fenyvesi Csaba-–Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2012. 61. o.

5 Detlef Krauss: Der Grundsatz der Unschuldsvermutung im Strafverfahren. In: Müller-–Dietz (Hrsg.): Strafrechtsdogmatik und Kriminalpolitik. Carl Heymann’s Verlag, Köln, 1971. 153.

Az új büntetőeljárási törvény alkotmányos kihívásai

Eltelt egy év a leghosszabb törvényünk hatályba lépése óta. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy megálljunk, visszatekintsünk az eltelt egy évre, összegezzük a tapasztalatokat, és azokkal felvértezve tekintsünk a jövőbe, majd lássunk neki az új törvény további alkalmazásának. Meg kell állni azért, hogy egyfajta színes kaleidoszkópot kapjunk arról, hogy a hivatásrendek és a tudomány képviselői miként alkalmazzák a mindennapjaikban vagy értelmezik elméleti síkon az új eljárási törvényt, annak vívmányait, újdonságait.

Dr. Czine Ágnes PhD egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, alkotmánybíró

Az első Büntető perrendtartást, az 1896. évi XXXIII. törvénycikket 1891-ben kezdték előkészíteni. A törvény 1896. december 4-én nyert szentesítést, majd az Országos Törvénytárban 1896. december 22-én hirdették ki. A Bánffy-kormány 1897 tavaszán nyújtotta be „a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről” szóló törvényjavaslatát a képviselőháznak. A törvényjavaslat azonban az ellenzék nem várt ellenállását váltotta ki. Erre legfőképpen az adott okot, hogy az előterjesztés 16. §-a értelmében a „nyomtatvány” útján elkövetett rágalmazást és becsületsértést kivették az esküdtbíróságok hatásköréből, és azok a hivatásos bíróságokhoz kerültek. Ezen ún. sajtószakaszt a fővárosi sajtó zöme és a parlamenti ellenzék elutasította, mert abban a sajtószabadság eltiprását vélték felfedezni.1 Milyen lesz egy büntetőeljárási törvény és hogyan tölti be szerepét a mindennapokban? Mennyiben határozza meg a törvényalkotással a jogalkotó, hogy miként értelmezi majd a szabályokat a jogalkalmazó? Az Alaptörvény 28. cikke2 egyértelmű kötelezettséget ró a bíróságokra ebben a tekintetben. Az Alaptörvény hetedik módosítása értelmében a jogszabályok szövegének értelmezésekor figyelembe kell venniük azok célját, de ezen felül vizsgálni szükséges a jogalkotó célját is, amennyiben felmerül az alkotmány-konformitás követelménye. A jogalkotó ezáltal az objektív mellett a szubjektív teleológiai értelmezési módot is

alkotmányos rangra emelte. 3 Ez a megközelítés a jogalkotási törekvésekkel összhangban álló jogalkalmazást szolgálja. Számos esetben ugyanakkor az eljárási törvényeket mindennapi tevékenységük során értelmező és használó jogalkalmazók: az ügyészek, a bírák, az ügyvédek és a tudomány képviselői, vagyis a jogtudósok alakítják egy-egy jogintézmény sorsát, és sokszor meghatározzák a jövőjét is. Köztudomású, hogy az 1998. évi XIX. törvényben rögzített vádalku intézményét alig alkalmazták a mindennapokban. Ezzel szemben a hatályos büntetőeljárási törvényben rögzített egyezség, a tárgyalásról lemondás intézménye – habár megfogalmazhatók kétségek is – jó eséllyel a büntetőeljárás fontos részévé válik.5 Elképzelhető tehát, hogy a törvényalkotó az eljárási törvény megalkotásakor azt szeretné, ha valamely jogintézmény előtérbe kerülne, de a gyakorlatban az azon is múlik, hogy a mindennapok jogalkalmazói az adott jogintézményt előnyben részesítik-e. A törvényszöveg értelmezését tehát a jogalkalmazók, így a büntetőeljárás esetében a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság, a védelem képviselői együttesen alakítják.

Az első büntető perrendtartási kódexünk, amely aztán a többi eljárási kódexünk alapja lett, az akkori jogtudósoktól nem csak dicséretet, hanem számos kritikát is kapott. Ennek ellenére igen hosszú ideig, 1900-tól 1952-ig, vagyis több mint fél évszázadon keresztül volt hatályban. 6

Az új kódexben7 nem a terjedelmi, hanem a koncepcionális változás bír a legnagyobb jelentőséggel. Ilyen módosítást testesít meg az új feladatokat ellátó, aktívabb ügyész,8 aki a tárgyalásról lemondás esetén és a büntetés kiszabása tekintetében is alakító szerepet lát el. Hasonló a megváltozott feladatokat ellátó, – így például a tárgyalásról lemondás esetén már kevésbé aktív, mégis – a törvényesség legfőbb őreként funkcionáló, de részben már „ellenőrző” szerepet betöltő, és az ügyben az ítéletet, a verdiktet hozó bíró,9 akinek a szerepe a bizonyítás terén is jelentősen megváltozott.10 Végül, de nem utolsó sorban itt említendő a hatékonyabb védelem megvalósítása érdekében sokkal összetettebb és nehezebb feladatokat ellátó védő.11

A büntetőeljárási törvény hatályba lépését követően annak rendelkezéseit érintően elsőként egy bírói tanács fordult az Alkotmánybírósághoz, és az Abtv 25. cikke alapján bírói kezdeményezés keretében kérte az új Be. egyik rendelkezésének a megsemmisítését. Ezen alkotmánybírósági eljárás eredményeként született meg a 20/2019. (VI. 26.) AB határozat, amely döntés jelentősége tehát abból fa-

kad, hogy abban elsőként vizsgált, sőt állapított meg az új Be.-t érintően – jogalkotói mulasztással előidézett – alaptörvény-ellenességet a taláros testület. Az indítványt a Nyíregyházi Törvényszék bírája terjesztette elő, aki az előtte folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztve fordult- tette az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 25. §-a alapján bírói kezdeményezéssel -az Alkotmánybírósághoz. Indítványában a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 631. § alaptörvényellenességét állította és kérte a támadott jogszabályi rendelkezés megsemmisítését. A Be. 631. §-nak az indítvány előterjesztésekor hatályos szövege értelmében „[a]z e Fejezet szerinti eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.”

A kifogásolt jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben az indítványozó fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a jogalkotó a Be. szerkesztésekor a Rész, Fejezet, Cím struktúrát követte. Így az egyes részeken belüli fejezetek szabályai – eltérő rendelkezés hiányában – az adott fejezet keretei között irányadók. Ez a struktúra alapvetően határozza meg az egyes jogszabályhelyek értelmezésének a kereteit.

Az indítványozó kifejtette, hogy a Be. támadott 631. §-a a törvény LXXXVIII. Fejezetében (A harmadfokú bíróság határozatai) található. Ennek a fejezetnek következetes szabályozás esetén a Tizenhatodik Részben (A harmadfokú bírósági eljárás) „szabályozott joganyaghoz tartozó fejezetnek kellene lennie” – olvasható az indítvány 2. oldalán. Ezzel szemben ugyanakkor az indítványozó tényként állapította meg, hogy tartalmilag a Be. LXXXVIII. Fejezetéhez tartozik – mintha azon belül helyezkedne el – a Tizenhetedik és a Tizennyolcadik Rész is. Ezzel a konkrét jogszabály-szerkesztési megoldással ugyanakkor a jogalkotó felülírta saját törvényszerkesztési koncepcióját, aminek következtében a Be. 631. §-a jogalkalmazói szempontból értelmezhetetlenné vált. Az indítványozó szerint a Be. 631. §-ának nyelvtani értelmezése és alkalmazása így azzal a következménnyel jár, hogy egy esetleges harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget – ellentétesen a Be. 613. § (1) bekezdésével és 574. § (1) bekezdé -

sével – minden esetben az államnak kellene viselni. A jogszabályon belül ezért a bűnügyi költségre vonatkozó, jelzett jogszabályi rendelkezések között normakollízió áll fenn, és az ellentmondás rendszertani értelmezéssel sem feloldható. Amennyiben pedig a rendelkezések közötti ellentmondás feloldására bírói jogértelmezéssel sincs lehetőség, helye lehet az alaptörvény-ellenesség megállapításának.

Alkotmányossági aggályai keretében, az Alkotmánybíróság több határozatára hivatkozással az indítványozó kifejtette, hogy a Be. 631. §-a két szempontból sem felel meg a jogbiztonságból fakadó kritériumoknak. Egyrészt ugyanis nem hordoz egyértelmű és világos normatartalmat, így nincs olyan értelmezése,

mazandó Be. 631. §-a ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményekkel.

Az Alkotmánybíróság határozatában elsőként megállapította, hogy az indítvánnyal támadott jogszabályi rendelkezés alkalmazása az indítványozó bíró előtt folyamatban lévő ügy elbírálásakor nem mellőzhető a bűnügyi költség megállapításához szükséges büntetőeljárási rendelkezések egybevetett értelmezése során, ezért helye van az érdemi alkotmányossági vizsgálatnak.

A jogállamiság – és azon belül a jogbiztonság – követelményeivel kapcsolatos következetes gyakorlatának az ismertetését követően az Alkotmánybíróság a következőket hangsúlyozta. Az állam büntetőigényét az igazságszolgáltatás szervei az

Jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát azonban az állam viseli.

amely az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeket kielégítené. Másrészt az indítványozó kifejtette, hogy a támadott jogszabályhely és az ahhoz kapcsolódó jogszabályi rendelkezések alkalmazása következtében az eljáró bíróságnak az előtte folyamatban lévő – felfüggesztett – megismételt másodfokú eljárásban a vádlottat kell köteleznie a bűnügyi költség megfizetésére, amennyiben a felelősségét megállapítják. A költségek vagy egy részük megfizetése alól a bíróság a terheltet legfeljebb méltányosságból mentesítheti. Az indítványozó kifogása szerint a szabályozás következtében a bűnügyi költség viselésének a meghatározásakor a bíróság nem lehet tekintettel arra, hogy a megismételt eljárás folytatása az alapeljárásban a bíróság által elkövetett eljárási szabályszegés miatt vált szükségessé. Emiatt pedig a szabályozás ellentétes a jogbiztonságból levezethető azon elvárással is, hogy a bíróság a terheltet mentesítse az olyan bűnügyi költség viselése alól, amely annak folytán merült fel, hogy az eljárást meg kellett ismételni. Az indítványozó bíró ezért annak megállapítását kérte, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben alkal -

egyes esetekben a büntetőeljárás keretei között érvényesítik. Az állam nem csupán jogosult, de köteles is gondoskodni arról, hogy a büntetőigény érvényesítése érdekében a büntetőeljárás meginduljon, illetve az eljárást a hatóságok lefolytassák. A jogalkotó és a jogalkalmazó közös felelőssége, hogy erre az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban kerüljön sor. Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát azonban az állam viseli. Ez a kockázatelosztás az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája {9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 70.; 3074/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [58]}. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a bizonyítás sikertelensége éppúgy az állam kockázati körébe tartozik, mint az eljárás során elkövetett hibák, sőt – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – az eljárást akadályozó bármely körülmény is, amely folytán a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és célját betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhetett [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 70.; 1239/B/2008. AB határozat, ABH 2010, 1923, 1926.]. Nem hárít-

ható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ezen ideális célja nem elérhető. Ennek az alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a büntető igényét, és közömbös az is, hogy milyen okból [11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH 1992, 77, 92.; 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 706.].

Ezen követelmények ismeretében az Alkotmánybíróság a konkrét esetben azt vizsgálta, hogy összhangban áll-e az Alaptörvény rendelkezéseivel az a szabályozás, amely a megismételt másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség azon részének a viselésére is a terheltet kötelezi, amely az eljárás megelőző szakaszában történt eljárási szabálysértések következtében áll elő. Ennek megállapításához az Alkotmánybíróság áttekintette a régi és a hatályos büntetőeljárási törvény releváns rendelkezéseit is, és az alábbiakat állapította meg.

a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra utasítást a hatályos Be. is (lásd: régi Be. 608-610. §, 625. §).

Az Alkotmánybíróság a szabályozás áttekintése eredményeként rögzítette, hogy a büntetőeljárások megismétlésének az oka valamennyi esetben a törvényi

inek a terheltre történő áthárítása kizárt. Ezért függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás befejezésekor a terhelt felelősségét megállapítják vagy sem, az eljárás szükséges megismétléséből fakadó költségeket az államnak, és sosem a terheltnek kell viselni.

A hatóságok, bíróságok mulasztásának vagy a hatóságok, bíróságok által elkövetett hibának a következményeit, vagyis az eljárás megismétlését nem lehet a terheltre róni.

előírások megsértése. A törvényi előírások betartását a büntetőeljárásban részt vevő hatóságoknak, bíróságoknak kell felügyelni. Ilyen módon szabályszegés kizárólag valamely hatóság mulasztásának vagy hibájának lehet az eredménye.

A hatóságok, bíróságok mulasztásának vagy a hatóságok, bíróságok által elkövetett hibának a következményeit, vagyis az eljárás megismétlését az Alap -

A régi Be. 403. § (5) bekezdése alapján a vádlott nem volt kötelezhető annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely annak folytán merült fel, hogy az eljárást meg kellett ismételni. A mentesülés kizárólag a szó szoros értelmében az eljárás megismétlése miatt – például a kirendelt védő vagy tanú ismételt megjelenésével összefüggésben – keletkezett költségek vonatkozásában volt irányadó. A régi Be.-vel tartalmilag egyezően szabályozza

törvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelmények értelmében pedig nem lehet a terheltre róni. A bűnüldözés sikertelenségének a kockázatát ugyanis –az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében – az állam viseli. Az eljárás során a hatóságok részéről akár szándékosan, akár véletlenül elkövetett hibák ilyen kockázati tényezőnek minősülnek. A jogállam értékrendje szerint ezen kockázati tényezők következménye -

A támadott jogszabályhelyet érintően megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a Be. támadott 631. §-a csak egyetlen eljárási szakaszban alkalmazható, akkor, ha az arra jogosultak a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése ellen fellebbezéssel éltek, és annak elbírálására sor kerül. Ennek ellenére a Be. megismételt eljárásokban irányadó szabályai (Be. 632-636. §) nem tartalmaznak kifejezett rendelkezéseket a bűnügyi költség viselésére. Ennek következtében, valamint a Be. utaló rendelkezései értelmében a megismételt eljárásokban, az elsőfokú és a másodfokú eljárásban irányadó általános szabályok alkalmazandók. A jogszabályi háttér áttekintésekor két olyan szabályt azonosított az Alkotmánybíróság, amelyek lehetőséget biztosítanak az eljáró bírónak arra, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezetett követelménnyel összhangban álló döntést hozzon megismételt eljárásban a bűnügyi költség viseléséről. A Be. 574. § (3) és (5) bekezdései ugyanis olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek mérsékelhetővé teszik a megismételt eljárásban a terhelt oldalán felmerülő költségviselés terhét. Úgy ítélte meg ugyanakkor a testület, hogy a Be. 574. § (3) és (5) bekezdései együttesen sem képesek garantálni, hogy a büntetőeljárás megismételt eljárási szakaszában a jogbiztonságból fakadó követelményekkel összhangban álló döntés szülessen a bűnügyi költség viseléséről. Együttesen sem tartalmaznak ugyanis olyan előírást, amely alapján a bíróság köteles mentesíteni a terheltet minden olyan költség viselése alól, amely az eljárás megismétlése miatt állt elő.

Az érdemi vizsgálatba bevont további rendelkezések áttekintése és értelmezése eredményeként az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a szabályozás nem tartalmaz egyéb olyan elemet sem, amely alapján az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelménnyel összhangban rendelkezhetne az előtte folyamatban lévő büntetőeljárásban a bűnügyi költség viseléséről. Amennyiben ugyanis a terhelt felelősségét a bíróság a megismételt másodfokú eljárásában megállapítja, az elsőfokú és a másodfokú eljárásra irányadó általános szabályokat kell alkalmaznia. Azok értelmében pedig nem mentesítheti a terheltet a költségek viselése alól azon az alapon, hogy a hatóságok mulasztásának vagy a hatóságok által elkövetett hibának, ezek között az eljárás megismétlésének a következményeit nem lehet a terheltre róni.

Az Alkotmánybíróság mindezek alapján összefoglalóan megállapította, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiság követelményéből levezethető azon szabályozás igénye, amelynek értelmében a büntetőeljárás megismételt eljárási szakaszaiban a terhelt nem kötelezhető annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely annak folytán merült fel, hogy az eljárást meg kellett ismételni. A szabályozás tartalma alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ez a követelmény nem csupán a másodfokú megismételt eljárásban, hanem az elsőfokú eljárás megismétlése esetén is érvényesítendő.

Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság azt is, hogy a szabályozás alaptörvény-ellenessége nem a Be. 631. §-ának a szabályozásából, hanem abból fakad, hogy a Be. a bűnügyi költség perbeli megállapítására vonatkozó, egybevetett és értelmezett szabályrendszere sem tartalmaz olyan garanciális jogszabályi rendelkezést, amely a bűnügyi költség viselésére a megismételt első- és másodfokú eljárásban irányadó szabályozást a jogállamiságból fakadó követelményekkel összhangba hozná. A szabályozás kifejtett hiányossága miatt pedig az Alaptörvénnyel való összhang helyreállítása nem a vitatott rendelkezés megsemmisítését, sokkal inkább a hatályos szöveg kiegészítését teszi szükségessé. Ilyen mó-

don biztosíthatóvá válik, hogy a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát a bűnügyi költséggel összefüggésben az állam viselje. Ezért az Alkotmánybíróság élt az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerinti felhatalmazással és a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapította meg, egyúttal a Be. 631. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította.

A határozat rendelkező része értelmében az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Be. megismételt eljárásra irányadó szabályaiban nem szabályozta az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek megfelelően a bűnügyi költség viselését. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2019. szeptember hó 30. napjáig tegyen eleget.

Jegyzetek

1 Paál Vince: A bűnvádi perrendtartás életbe léptetéséről szóló törvényjavaslat „sajtószakaszának” képviselőházi tárgyalása 1897-ben. In Medias Res 2016/2., http://mediatudomany.hu/wp-content/uploads/ sites/13/2017/11/media-tudomanya-bunvadi-perrendtartas-eletbelepteteserol-szolo-torvenyjavaslatsajtoszakaszanak-kepviselohazitargyalasa-1897-ben-cikk-126.pdf

2 Alaptörvény 28. Cikk: A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

3 Szigeti Krisztina: A bírói jogértelmezés és a hetedik alaptörvény-módosítás. Eljárásjogi Szemle 2018/4. 9. oldal

4 2017. évi XC. tv. 407. § – 411. §

5 Antali Dániel Gábor: Az ésszerű időn belüli tárgyaláshoz való jog és az új büntetőeljárási törvény külön eljárásai. Eljárásjogi Szemle 2018/3. 27-28. oldal

6 Kovács Judit – Nagy Zsolt: A társadalmi változások hatása a büntető eljárási szabályokra a rendszerváltozás után. http://jesz.ajk.elte.hu/kovacs6.html

7 2017. évi XC. tv. a büntetőeljárásról

Így az Országgyűlés előtt áll a feladat, hogy az új büntetőeljárási törvényben a bűnügyi költség viselésére irányadó szabályozást olyan új elemekkel egészítse ki, amelyek alkalmasak az Alkotmánybíróság által feltárt hiányosság pótlására. Ilyen módon erősíthető meg az új Be. és az Alaptörvény rendelkezéseinek, követelményeinek az összhangja. A konkrét ügy ezen felül jól igazolja a jogalkalmazói meglátások fontosságát, a jogalkalmazás fejlesztésében, sőt helyes irányba terelésében betöltött szerepét. Egyúttal továbbá igazolja azt is, hogy a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak folyamatos együttműködést kell tanúsítania a valamennyi követelményt kielégítő, így főként az Alaptörvénynek megfelelő szabályozás kialakítása érdekében.  (Az új büntetőeljárási törvény egyéves tapasztalatai című, 2019. október 4-i konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.)

8 2017.évi XC. tv. 407.§ – 411.§ és a legfőbb ügyész 9/2018. (VI. 29.) LÜ utasítása az előkészítő eljárással, a nyomozás felügyeletével és irányításával, valamint a befejező intézkedésekkel kapcsolatos ügyészi feladatokról. „Az ügyészség a terhelt előkészítő ülésen teendő beismerése esetére a további indítványában feltünteti a büntetés vagy intézkedés mértékét, illetve tartamát is. Ez utóbbi indítványban úgy kell meghatározni a joghátrány tartamát, illetve mértékét, hogy az megfeleljen a törvényes büntetéskiszabási elveknek, és alkalmas legyen a büntetési célok elérésére.”

9 504. § (1) Ha a vádlott a bűnösségét beismeri, és a beismeréssel érintett körben a tárgyaláshoz való jogáról lemond, a bíróság e tény, az eljárás ügyiratai, valamint a vádlott kihallgatása alapján vizsgálja meg, hogy a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadja-e.

10 2017.évi XC. tv. 164. § (1) A vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli.

(2) A bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be.

(3) Indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles.

11 Például: a hatékony védelem követelménye a Be. 3. § (1) bekezdése, vagy a kézbesítési megbízott eljárása a Be. 136. § alapján.

Védői szemmel a büntetőeljárási törvényről

Minden törvényt több szempontból lehet elemezni. Alapvetően különbözhet egymástól a jogtudományi elméleti vizsgálódás a jogalkalmazó szempontjaitól. A büntetőeljárási törvény ezen túlmenően abban különbözik más törvényektől, hogy nyilvánvalóan más a megközelítése a különböző jogalkalmazói hivatásrendeknek, amikor ezt a törvényt vizsgálják, elemzik és arról véleményt nyilvánítanak. Vizsgálódásom nézőpontját a védői munka határozza meg, így ezáltal vállaltan „védői elfogultsággal” alkotok véleményt a büntetőeljárási törvényről.

Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke

A védői nézőpontot meghatározó védői jogintézmény lényegét dr. Király Tibor akadémikus, a magyar büntetőeljárás tudományának kiemelkedő képviselője úgy fogalmazta meg, hogy: „soha nem a védőtől kell félteni a büntetőeljárást, a védő közreműködése sokkal inkább elősegíti, mint gátolja a jogszerű eljárást az igazságos ítéletet”. Ha ez a nézet a diktatúra idején elhangozhatott és vállalható volt, akkor a demokratikus jogállam korában nemcsak hogy egyszerűen képviselhető ez az álláspont, de egy gyakorló védő részéről kötelezően hirdetendő.

Nézőpontomat tehát a fentiek szabják meg, ezért talán nem felesleges, ha egy rövid történelmi visszapillantást teszek, a védői jogok magyarországi kialakulására és fejlődésére.

kedvéért: a védői indítványra új szakértő kötelező kirendelésének kiiktatása a törvényből, miközben nem vitatható a szakértői bizonyítások adott esetben ügydöntő jelentősége.).

Ilyen történelmi előzmények után alakult meg 2013-ban, akkor még Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretén belül a Kodifikációs Bizottság, Erdei Árpád professzor vezetésével. A bizottságban a hivatásrendek is képviseletet kaptak: a bírói kart Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, az ügyészséget Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes, míg a védői hivatásrendet én magam képviselhettem.

A Kodifikációs Bizottság természetesen legelőször a megalkotásra váró törvény koncepcióját fektette le, melyek közül a védői jogosítványokhoz kapcsolódó

„Soha nem a védőtől kell félteni a büntetőeljárást, a védő közreműködése sokkal inkább elősegíti, mint gátolja a jogszerű eljárást az igazságos ítéletet”.

1. A történeti háttér

Az 1998. évi büntetőeljárási törvény jogtörténeti kuriózum abban a tekintetben, hogy elfogadása és hatályba lépése közötti időszakban számtalan – részben koncepcionális – változást szenvedett el. A hatályba lépést követő néhány nyugodalmas évet követően az elmúlt 10 évben változtatások, módosítások újra megsokasodtak, és ezek vezérlő elve az eljárás gyorsítása volt, melynek érdekében a jogalkotó nem riadt vissza védelmi jogosítványok megnyirbálásától. (Csak a példa

legfontosabb alapvetés ily módon került megfogalmazásra: „A büntetőeljárás gyorsítása, hatékonyságának növelése továbbra is meghatározó eleme kell, hogy legyen a jogalkotásnak, azonban a gyorsítás érdekében történő esetleges egyszerűsítés nem eredményezheti az eljárási elvek és garanciák csorbítását.”. A koncepció a nyomozás és a tárgyalási szak egymáshoz való viszonyának alapvető átrendezését is javasolta, leszögezve, hogy: „A védő eljárása a nyomozásban különösen fontossá válik, ezért a törvénynek a

lehető legszélesebb jogosítványokat kell biztosítania a védő számára az eljárási cselekményeknél történő részvételre, az iratok megismerésére, indítványtételre, és a terhelttel való kommunikációra, még annak kihallgatása során is.”.

Az elfogadott törvény rendelkezéseit vizsgálva leszögezhető, hogy a Kodifikációs Bizottság koncepciójában lefektetett ezen elveket nem sikerült maradéktalanul a jogalkotás menetében érvényesíteni, mert amint arra rámutatok, néhány új szabály a védekezési jog korlátozását eredményezi, és nem észlelhető, hogy a jogalkotó a nyomozás során a koncepcióban szereplő „legszélesebb jogosítványokat” biztosította volna a védőnek. Itt kívánok utalni arra, hogy főszabályként a védő továbbra sem vehet részt tanú kihallgatásánál, holott a nyomozás során rögzített tanúvallomás a tárgyalási szakaszban is teljes értékű bizonyítékként értékelendő és adott esetben egyetlen egy olyan nyomozás során rögzített tanúvallomás is a bűnösség megállapításához vezethet, amelynek vonatkozásában a kihallgatás a terhelt és a védő távollétében történt. A fentiek alapján természetesen a kérdezés és észrevétel megtételének joga is kizárásra kerül.

A 2014. évi választást követő új Kormányban dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a jogalkotási folyamatot a Minisztérium hivatali szervezetén belül kívánta tartani, ezért a büntetőeljárási törvény kodifikációs munkáinak irányítására dr. Miskolczi Barna miniszteri biztost nevezte ki, de továbbra is szerepet kapott a törvényalkotási folyamatban a jogalkalmazói ismeret, a Kodifikációs Tanácsadói Testület, valamint egy Szakértői Testület bevonása útján.

2015 januárjában került a Kormány elé az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló előterjesztés, melyben ismételten kiemelésre került, hogy az új kódex szabályozási elvei közül kiemelt jelentőségűek a hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, korszerűség, koherencia és célszerűség, amellett azonban, hogy mindezek érvényre juttatása nem járhat az eljárási garanciák sérelmével.

Rossz jelnek kellett azonban tekinteni, hogy az előterjesztés kiemelt hangsúlyt fektetett a „joggal való visszaéléssel szembeni hatékony fellépésre”, megelőzendő a visszaélésszerű joggyakorlást, kiemelve az eljárások indokolatlan veszélyét. Természetesen egyet kell értenünk azzal a jogalkotói akarattal, mely egyensúlyt kíván létrehozni a terhelti alkotmányos jogok védelme és a büntető igazságszolgáltatás hatékony működése iránti társadalmi elvárások között, azonban nyilvánvalóan fennáll a veszélye annak, hogyha a jogalkotás elsősorban az eljárások indokolatlan elhúzásának visszaszorítása igényét hangsúlyozza, akkor ezt elsősorban a védekezési jog csorbításával kívánja elérni, noha tényadatokkal nem támaszthatók alá azon nézetek, melyek a védői munkában látják a büntetőeljárások szükségtelen elhúzódásának fő okát. Nem vitatva, hogy esetenként lehet ilyen jellegű kifogásolható magatartással találkozni, a tárgybani felmérések azonban egyértelműen igazolták, hogy védői mulasztásra, szándékos jogellenes magatartásra elenyésző számban vezethető vissza eljárás elhúzódása.

A röviden összefoglalt jogalkotási folyamat eredményeképpen megszületett az Országgyűlés által elfogadott büntetőeljárási törvény. Amint arra már utaltam, a törvény vizsgálatát a védői jogok szempontjából veszem górcső alá és először a pozitív változásokra hozok néhány példát.

2. A pozitív változások

hogy a vádlott javára szóló hivatali bizonyításnak nincs semmiféle akadálya, de remélem, hogy a kialakuló másodfokú bírói gyakorlat nem fogja a vádló helyett az első fokon eljáró bírótól számon kérni a bűnösség hivatalból történő bizonyítását.

b. Honorálni kívánja a vádlotti együttműködést

A törvény egyik legfontosabb újítása, hogy ténylegesen, kézzel foghatóan honorálni kívánja a vádlotti együttműködést.

A hatékonyság javítása a garanciák megtartása mellett determinálja, hogy büntetőeljárásunk irányt vegyen a terhelttel köthető megállapodás felé. A törvény sok lehetőséget fogalmaz meg arra, hogy ösztönözze a terheltet a beismerésre, melynek eredményeképpen az eljárás gyorsabban és egyszerűbben zárható le. A fentiek eredményeként az állam által felépített és működtetett büntető igazságszolgáltatás kapacitása felszabadulhat és átcsoportosíthatóvá válhat azon ügyek minden részletre kiterjedő, megalapozott végig vitelére, ahol kétséges a bűnösség.

Nyilvánvaló, hogy a törvény csak a lehetőségét teremtheti meg annak, hogy a hatékonyság oly módon javuljon, hogy mind több ügyben kerüljön sor törvényes megállapodásra. Mindehhez, álláspontom

A törvényt hivatásszerűen alkalmazóknak nézőpontot kell változtatni, és a jelenleg alapnak tekinthető bizalmatlansági elvet fel kell hogy váltsa a kölcsönös bizalom elve.

a. A vádért a vádló viseli a felelősséget Az 1998. évi büntetőeljárási törvény is ismerte ugyan azt az elvet, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli, és elkülönítette egymástól a vád és az ítélkezés funkcióját, azonban nemcsak lehetővé tette, megengedte a bíróságnak a hivatalból való bizonyítást, hanem a tényállás tisztázási kötelezettsége okán a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezéstől okkal tartó elsőfokú bíróságok az ügyek jelentős részében a vád szerepét átvéve hivatalból bizonyítottak. Ennek nagyon sokszor az lett az eredménye, hogy (dr. Mezőlaki Erik bíró úr megfogalmazását kölcsönözve) a védelem már valójában nem is a vád ellen küzd, hanem a számára kiszámíthatatlan, láthatatlan bírói koncepció ellen.

Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell és reményeim szerint változni is fog a bírói gyakorlat, hiszen a törvény egyértelműsíti, hogy a vádért a vádló viseli a felelősséget, azaz bizonyítási indítvány hiányában a bíróságtól nem kérhető számon a megalapozatlanság. Nyilvánvaló,

szerint a törvényt hivatásszerűen alkalmazóknak nézőpontot kell változtatni és a jelenleg alapnak tekinthető bizalmatlansági elvet fel kell hogy váltsa a kölcsönös bizalom elve. El kell jutnunk odáig, hogy a védőket a jövőben az ügyészségeken nem csak a tájékoztató irodáig engedik, nem csak az eljáró ügyész nevét közlik, de lehetővé teszik a személyes tárgyalások kezdeményezését és azok kiegyensúlyozott lebonyolításának lehetőségét.

Ezen írás kereteit meghaladják azon problémák részletes taglalása, amelyek a védőkre várnak. Gondolok itt arra, hogy mindenekelőtt minden törvényes eszközzel törekedni kell az eljárás kezdeti szakaszától a lehető legteljesebb körű ügyismeretre, hiszen ez az alapja annak, hogy a

védő fel tudja mérni milyen tanácsot adjon a terheltnek. Újra kell gondolni azokat az etikai szabályokat, melyek a terhelt és a védő viszonyát keretezik, hiszen két irányból is veszély vár a védőkre: utólagos szemrehányást kaphatnak azért, ha egyezség megkötését tanácsolják, más esetekben pedig azért, ha ennek megkötését nem tartják indokoltnak és egy súlyos büntetést kiszabó ítélet utólag megkérdőjelezheti a tanács helytállóságát.

c. Teljes körű iratmegismerési jog Amint arra az előzőekben utaltam, a védői munka alapvetése kell hogy legyen a minél korábbi, minél szélesebb körű ügyismeret, ezért rendkívül fontos pozitív fejlemény, hogy az új törvény a gyanúsítottá válás pillanatától valódi főszabállyá teszi a teljes körű iratmegismerési jogot azzal, hogy csak egyedileg meghatározott iratra, indokolt és fellebbezhető határozattal lehet mindezt korlátozni.

Reálisan várható tehát, hogy lezárul az a kor, amikor a védő mérlegelésen alapuló iratmegismerési kérelmét szinte kivétel nélkül mindig azzal utasítja el a nyomozó hatóság, hogy a kért irat átadása, illetve megismerésének lehetővé tétele sértené, veszélyeztetné a nyomozás sikerét.

d. Megfelelő időt és körülményeket kell biztosítani a védelemre való felkészüléshez

Fontos érdemi, pozitív változásnak tartom a törvény 38. § (4) bekezdését, amely szerint megfelelő időt és körülményeket kell biztosítani a terheltnek a védelemre való felkészüléshez. A megfelelő körülmények biztosítása értelemszerűen a letartóztatásban lévő terheltnél bír különös jelentőséggel. A büntetőeljárás más hatósági eljárásokhoz hasonlóan az elektronikus irat előállítására tér át, ami – itt nem részletezendő – jelentős kihívást jelent a védői munkát ellátó ügyvédekre, de természetesen joggal várható el, hogy ha az állam jogalkotás útján az elektronikus kapcsolattartást teszi kötelezővé, akkor az ebből fakadó következményeket az általa felügyelt letartóztatás során is megoldja. Gondolok itt például arra, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekben megoldást kell találni arra, hogy az elektronikus formában rendelkezésre álló iratmásolatot egyrészt a terhelt „megfelelő körülmé-

nyek” között tanulmányozhassa és biztosítani kell, hogy a védelemre való felkészülés alapját képező ellenőrzés nélküli védői beszélőre a védő a büntetés-végrehajtási intézménybe biztonságos módon bevihesse és magánál tarthassa az elektronikus iratmásolatot.

e. A védői kirendelés szabályozása

A pozitív változások közé sorolom a védői kirendelés szabályozásánál bekövetkezett változtatást, noha ez az ügyvédi kamarákra új feladatokat ró.

Miközben az új törvény természetesen továbbra is a meghatalmazott védő elsőbbségét hangsúlyozva szabályozza a kirendelt védő intézményét, annak szabályait teljes körűen megújítja. Az elmúlt években többoldalú kifogás érte a kirendelések elosztásának rendszerét, ezen belül azt, hogy az eljáró hatóság nemcsak a kirendelés szükségességéről dönt határozattal, hanem a kirendelés ellátására jogosult ügyvédek közül maga választhatta ki az eljáró ügyvéd személyét. Jelen írás keretei nem teszik lehetővé, hogy ehelyütt részletezzem azokat a ma már széles körben ismert és részben elismert aggályokat, melyek ezt a megoldást körbevették.

A megoldást az ügyvédi kamarák bevonása jelenti, hiszen a jövőben a hatóság kizárólag a kirendelés tényéről dönt, ezt elektronikus formában jelzi az illetékes területi kamarának és a köztestület feladatává teszi az új törvény, hogy egy lényegében automatikus, az eljárási cselekmények

időszerű lefolyását, valamint az arányos munkateher elosztást is biztosító informatikai rendszert működtessen.

A kirendelt védő jogai és kötelességei fő vonalakban érintetlenül maradnak, azonban törvényi szinten kerülne szabályozásra kötelezettségként, hogy ha az eljárásban a kirendelt védő helyébe meghatalmazott védő lép, akkor egyrészről erről a tényről a meghatalmazott védő köteles haladéktalanul tájékoztatni a korábban eljárt kirendelt védőt, aki viszont ugyancsak haladéktalanul köteles minden olyan adatot közölni, és minden rendelkezésére álló olyan ügyiratot átadni, amely felhasználható a védelem ellátásához.

Ezen rendelkezés kapcsán jegyzem meg, hogy az új büntetőeljárási törvény –a hatályoshoz hasonlóan – a védelmet, ezen belül a meghatalmazott védőt egységes jogintézményként kezeli és általában nem tartalmaz rendelkezéseket arra az esetre, ha a meghatalmazott védő személye változik. Ennek a szemléletnek a következménye, hogy az előzőekben írtakkal szemben nincs arra vonatkozó rendelkezés, hogy az ügyben újonnan „belépő” meghatalmazott védőnek kötelessége tájékoztatni erről a tényről a korábban eljárt meghatalmazott védőt, aki – hasonlóan a kirendelt védőhöz – köteles lenne az iratait átadni az új védőnek. Ezt a kötelezettséget az ügyvédi hivatás etikai szabályai között kell majdan rendezni és pontosítani, megteremtve az összhangot a büntetőeljárási törvény rendelkezéseivel.

f. A tárgyalási jelenét alapvető jogosultság

Végül egy olyan kérdésről szólnék, melyhez „érzelmi szálak” fűznek, mert ebben a kérdésben az elmúlt évtizedben többször nyilvánítottam véleményt, előadás és írás keretében is. Ez pedig a terhelt tárgyalási jelenlétének kérdése.

Érveltem amellett, hogy ez a terhelt védekezési jogának része és helytelenítettem, hogy a hatályos törvény ebből a jogból kötelezettséget alkotott, ami többvádlottas ügyekben gyakran akadályozta a tárgyalás megtartását.

Természetesen nem hiszem, hogy az én érveim vezettek a törvény megváltozásához, de külön öröm számomra, hogy a jogalkotó is kinyilvánítja, hogy a tárgyalási jelenét alapvetően jogosultság, ezért sokkal szélesebb körben teszi lehetővé a vádlottnak a tárgyalási jelenlétről való lemondást, biztosítva a visszatérés lehetőségét.

Megállapítható, hogy a terheltnek ez a szélesebb joga, a védői kötelezettség „szélesedésével” jár, hiszen a védőnek jelen kell lennie a terhelt távollétében tartott tárgyalásokon is, sőt merőben új feladatként, kézbesítési ügygondnokként kell fellépnie a távol maradó terhelt vonatkozásában.

Ez már átvezet azokhoz a változásokhoz, melyeket nem tartok védői szempontból pozitívnak. A következőkben néhányat ezek közül említenék.

3. Negatív változások

a. Az időszerűség kérdése Sokan, sokszor és sok helyen hívtuk fel már a figyelmet arra, hogy a büntetőeljárás időszerűségének hangsúlyozása a törvényalkotásnál jogos felvetés, de mindez nem mehet garanciális jogok sérelmére és a védői feladatokat annak tükrében lehet csak szabályozni, hogy mindenek feletti az alapvetés: a védő kizárólag a terhelt védelmében, azaz kötelező egyoldalúsággal működhet közre, tehet indítványt, tehet fel kérdéseket.

Ebből számomra az is következik, hogy a törvény 42. § (4) bek. f) pontját, amely szerint a védő jogait úgy köteles gyakorolni, kötelezettségeit úgy teljesíteni, „hogy azzal a büntetőeljárás időszerű lefolyását ne akadályozza”, csak a fenti alapvetés tükrében lehet vizsgálni.

Ezért téves megfogalmazásnak tartom az indokolás azon mondatát, amely mintegy kivételt nem tűrő tézisként szögezi le, hogy „a védő jogainak az eljárás elhúzódását eredményező gyakorlása védői kötelezettségszegésnek tekinthető.”.

Ki kell jelentenem azt is, hogy nemcsak elvi kérdésről van szó, hiszen az eljárásban kiszabható bírság felső határát 1 millió forintra emelte a jogalkotó, ami különös tekintettel arra, hogy egy kirendelt védő egész napi munkájáért 40 000 forint árbevételhez jut, enyhén szólva is súlyos fenyegetés.

eszközök. Ilyen eszköz (bizonyítási lehetőség) fennállása esetén tehát a bizonyítási indítványnak minden körülmények között helyt kell adni.

Lényegében ezt vallja az új törvény is, hiszen csak akkor teszi lehetővé a javasolt szabályoknak meg nem felelő bizonyítási indítvány indokolás nélküli elutasítását, ha arra a tényállás tisztázásához nincs szükség.

A tényállás tisztázáshoz szükséges, az új törvény felfogása szerint késedelmesen előterjesztett indítványnak ugyan a bíróságnak helyt kell adnia, de az előterjesztő

A gyorsítás oltárán semmilyen körülmények között nem áldozható fel az igazság megismerése, amennyiben erre megvannak a megfelelő eszközök.

Bízom azonban abban, hogy a bírói gyakorlat a kérdést megfelelően fogja kezelni.

Ennek a kérdéskörnek a leglényegesebb része az előkészítő ülés újraszabályozása és ehhez kapcsolódóan a bizonyítási indítványok előterjesztésének sorsa.

Alapjaiban természetesen elfogadható, hogy az előkészítő ülés a jelenlegitől merőben eltérő rendeltetést kapjon és a szó valódi értelmében szolgálja a tárgyalás előkészítését.

Helyeselhető, hogy kinyilvánításra kerül a tárgyalás koncentráltságára vonatkozó jogalkotói célzat, de legalábbis kritikával kell fogadni azt az egyértelműen vallott elképzelést, hogy a bizonyítási indítványoknak a tárgyalási szakaszban jogkövetkezmények nélküli előterjesztésének lehetősége jelentősen szűküljön.

E vonatkozásban mindenekelőtt azt tartom szükségesnek figyelembe venni, hogy a büntetőeljárás középpontjában a terhelt büntetőjogi felelősségének vizsgálata áll. Azt pedig felesleges hangsúlyozni, hogy a büntetőjogi felelősség fennállása vagy hiánya megállapításának következményei mélyrehatóak és messzire vezetnek, ezért ugyan megfelelő módon szankcionálható az előterjesztő indokolatlan késedelme, de egyrészt itt a hangsúlynak az indokolatlan szón kell lennie, másrészt pedig a szankció soha nem eredményezheti az igazság feltárásának háttérbe szorulását. Azaz a gyorsítás oltárán semmilyen körülmények között nem áldozható fel az igazság megismerése, amennyiben erre megvannak a megfelelő

szankcionálhatóságát, egyes esetekben kötelező szankcionálást írja elő.

A problémakör felvetésénél visszautalok a védő munkáját általánosságban szabályozó törvényhelyekre, melyek a védőt egyoldalúságra kötelezik, ennek keretében arra, hogy a védekezési eszközöket kizárólag a terhelt érdekében használja fel.

Ebből a felfogásból pedig a büntetőeljárások gyakorlatában nem következhet más, minthogy egy potenciálisan meglévő bizonyítási indítvány tényleges előterjesztését a védő attól is függővé tegye, hogy a büntetőeljárásban a vád, illetve az eljárás többi szereplője által előterjesztett bizonyítási indítványok hatására milyen módon, irányban fejlődik az eljárás.

El kellene tehát ismerni a védőnek azt a jogát, hogy a „terheltnek megfelelő időben” terjessze elő bizonyítási indítványát, azaz helytelen felfogást tükröz annak törvényi előírása, hogy ezt általánosságban az előkészítő ülésen kell megtenni.

Ennek a kötelezettségnek egyébként az is gátját szabhatja, hogy nem biztosítható teljes körűen a védő felkészülése erre az időpontra.

Az előkészítő ülést ugyanis az elképzelések szerint legkésőbb a vádirat kézbesítésétől számított 1-3 hónapon belül meg kell tartani, másik oldalról a törvény mindösszesen azt garantálja, hogy legalább a vádemelés előtt egy hónappal kézhez kapja a védő az ügy teljes iratát.

Ebből tehát az következik, hogy – az egyedi kivételeket figyelmen kívül hagyva

– a védőnek általában 60 nap áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy adott esetben egy többvádlottas, több ezer oldalas nyomozati irattal a bírósághoz érkező ügyben ezen időszak alatt jusson el az ügyismeretnek arra a szintjére, hogy kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy az előterjeszthető bizonyítási indítvány szolgálja-e a terhelt érdekét. Meggyőződéssel állítom, hogy az ügyek jelentős részében ez képtelen elvárás.

Világosan tetten érhetőnek látom a fegyveregyenlőség hiányát, így inkább „fegyveregyenlőtlenségről” beszélhetünk, hiszen a vád képviseletében eljáró ügyész oly módon érkezik az előkészítő ülésre, hogy az azt megelőző nyomozást, vádelőkészítő szakaszt teljes terjedelmében ismerte, „uralta”, azaz tőle – aki az ügy objektív, teljes körű feltárására köteles – valóban elvárható, hogy a bizonyítási indítvány előterjesztésével ne késlekedjen.

A védő részére a nyomozás során biztosított rendkívül korlátozott terjedelmű adat- és iratmegismerési jog nem teszi lehetővé, hogy az ügyésszel egyenlő mértékű ügyismerettel rendelkezzen az előkészítő ülésen.

Téves tehát eleve az a kiinduló pont, amely elvárhatónak tartja a védőtől is, hogy az előkészítő szakaszban minden lehetséges, ismert bizonyítási indítványt előterjesszen.

Ráadásul a bizonyítási indítványok tervezett szabályai nincsenek tekintettel a terhelt és a védő közötti bizalmi viszonyra, a védői titok speciális szabályaira sem. Az új törvény szerint ugyanis a bizonyítási indítvány előterjesztésekor számot kell adni a tudomásszerzés időpontjáról (hiszen ettől számított 15 napon belül lehetséges a jogkövetkezmény nélküli előterjesztés), valamint az esetleges önhiba hiányát valószínűsíteni kell.

Figyelemmel arra, hogy az ügyben elődleges ismeretekkel mindig a terhelt rendelkezik, azaz a bizonyítási indítvány lehetőségének gondolata is mindig tőle származik, a védő csak mintegy másodlagos előterjesztő, az új törvény a védőt az alábbi választás elé állítja:

Vagy feltárja a bíróságnak, hogy ügyfele, a terhelt mikor és mit mondott neki, így esetleges saját „önhibáját” megpróbálja áttolni a terheltre (az új törvény arról nem tesz említést, hogy ez egyébként

elegendő-e a kimentéshez, avagy a terheltet és a védőt mintegy azonos személynek kell-e tekinteni, azaz a védő soha nem hivatkozhat saját kimentésénél arra, hogy ő mikor jutott az információ birtokába), vagy vállalja, hogy nem sérti meg a védői titoktartási kötelezettségét, inkább a bíróság jóindulatában reménykedik a rendbírság kiszabásánál.

Ez nyilvánvalóan képtelen helyzeteket eredményezhet, ezért nem tartom elfogadhatónak a szabályozásnak ezt a

kor, kitől, milyen körülmények között jutott az indítvány alapjául szolgáló tények, adatok ismeretéhez.

b. A szakértői bizonyítás kérdésköre A másik jelentős, általam negatívnak értékelhető törvényi változást a szakértői bizonyítás kérdéskörénél látok.

Nehezen vitatható, hogy a büntetőügyek jelentős részében ügydöntő jelentőségű lehet a szakértői vélemény. A szakértői álláspont sok esetben a büntetőjogi

Egy esetleges védői mulasztás szankciója nem terhelhető

át

a vádlottra azzal, hogy őt megfosztjuk az objektív igazság feltárásának lehetőségétől.

módját, mert, mint ahogy egy esetleges védői mulasztás szankciója nem terhelhető át a vádlottra azzal, hogy őt megfosztjuk az objektív igazság feltárásának lehetőségétől, ugyanúgy nem terhelhető át a terhelt késedelmes adat átadásában megnyilvánuló mulasztásának jogkövetkezménye a védőre.

Az új törvény egyáltalán nem foglalkozik azzal a problémakörrel sem, hogy a terhelt védőjének személyében az eljárás alatt bekövetkezhet - és gyakran be is következik - változás, így minden védő vonatkozásában külön-külön kell vizsgálni az indítvány időszerűségi követelményeinek megtartását.

Végül, de nem utolsó sorban, nyomatékkal hívnám fel a figyelmet e körben arra, hogy a fentiekben vázolt terhelt-védői viszony a megbízásos ügyeknél is szinte feloldhatatlan problémákat vethet fel, de ugyanez a viszony még összetettebb a kirendelt védő esetén. A kirendelt védő és a terhelt között a bizalmi viszony nyilván másként vethető fel, mint a meghatalmazott védő esetében.

Amíg a meghatalmazott védő esetében akár feltételezhető, hogy inkább viseli – az egyébként rendkívüli mértékben megemelkedett keretek között kiszabható összegű – rendbírságot, addig talán alappal vetem fel, hogy a még mindig jelképes összegért dolgozó kirendelt védőtől nem lesz elvárható, hogy adott esetben az óradíjának százszorosát is meghaladó pénzbírságot kelljen fizetnie, ha a védői titok megszegése árán nem tárja fel, hogy mi-

alapkérdést, a bűnösség kérdését is eldönti, de a szakértő nélkülözhetetlen sok bűncselekménynél az összegszerűség meghatározásához, melynek a minősítésen keresztül a büntetés kiszabására lehet jelentős kihatása.

Ismert tény másrészről az is, hogy a nyomozó hatóságot költségvetési korlátok és egyéb körülmények ösztönzik a szakértő személyének „speciális szempontú” kiválasztására, ezért alapvető garanciális jellege van a fegyveregyenlőség elve alapján annak, hogy a védelem a váddal egyező lehetőséget kapjon szakértő kirendelésének kezdeményezésére, bevonására. Hellyel-közzel ez a helyzet állt fenn mindaddig, amíg 2011-ben nem került kiiktatásra a Be. 111. § (4) bekezdése. E törvényhely a bírósági szakaszban kötelezővé tette – a vádirat kézbesítésétől számított 15 napon belül előterjesztett – védelmi indítványra új szakértő kirendelését. A 2011. évi LXXXIX. törvény rendelkezése azonban azt a változást eredményezte, hogy miközben a bíróság felé megfogalmazott elvárás az ügy mielőbbi befejezése, ezzel egyidejűleg a bíróság mérlegelési jogkörébe utalták, hogy a vád által prezentált és a nyomozás során a fentiekben ismert körülmények között kirendelt szakértő mellé vajon kirendel-e újabb szakértőt.

A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény mindazonáltal azonban több lehetőséget ad arra, hogy az eljárásban a védő maga vonjon be szakértőt.

Természetesen az így elkészült szakértői vélemény bizonyítékként való felhasz-

nálását a törvény szabályozza, de az új törvény ismeretében meggyőződéssel állítom, hogy még ezen korlátozó szabályok is több lehetőséget biztosítanak a védelem számára a szakértői bizonyítás terén, mint az lesz a jövőben.

Az új törvény amellett, hogy megerősíti azt az elvet, hogy a szakértő alkalmazására főszabály szerint kirendelés alapján kell, hogy sor kerüljön, az indokolásban kijelenti, hogy „A szakértői bizonyítás körében a magánszakértői vélemény felhasználásának következetesebb szabályozása a javaslat egyik hangsúlyos újítása.”.

Az indokolás „hangsúlyos újítást” említ, álláspontom szerint ehhez hozzá kell tenni, hogy a hangsúly itt egyben szűkítést eredményez, azaz a jelenleginél szűkebb körben kerülhet sor arra, hogy az eljárásban teljes értékű bizonyítékként kerüljön bevonásra a védelmi oldalon kezdeményezett szakértő által adott vélemény.

Álláspontomat az alábbiakkal kívánom indokolni.

A büntetőeljárások nyomozati szakában – különös tekintettel a tervezett új szabályokra – a gyanúsítotti felelősségre vonásra az esetek döntő részében már azt követően kerül sor, hogy a hatóság az eljárás tárgyát képező szakkérdések megválaszolására kirendelt szakértőt.

Márpedig az új törvény szerint, ha a terhelt vagy a védő indítványa olyan tény szakértő általi megvizsgálására, véleményezésére irányul, amelyet a hatóság által kirendelt szakértő korábban már megvizsgált – a büntetőeljárások döntő részében ez értelemszerűen így van – csak kivételes esetben lesz lehetőség magánszakértői vélemény elkészítésére megbízást adni. Szükséges ugyanis, hogy a megbízást megelőzően a hatóság által kirendelt szakvélemény esetleges hiányosságaira utalással a szakértőtől felvilágosítás kérése, illetve a szakvélemény kiegészítése megtörténjen. Csak abban az esetben kerülhet sor a magánszakértő bevonására, ha ez az eljárás nem vezet eredményre, márpedig a hatóság – lényegében szubjektív – megítélésén múlik, hogy az általa korábban kirendelt szakértő véleményének kiegészítését, avagy felvilágosítás adását elegendőnek tartja és ezáltal szükségtelennek új szakértő kirendelését.

Könnyen belátható tehát, hogy rendkívül kevés esetben fog eredményre vezetni

a védelmi oldalról magánszakértő bevonásának kísérlete mindazon esetekben, amikor az eljárás korábbi szakaszában már a nyomozó hatóság mindezt meglépte, lévén, hogy az általa kirendelt szakértő véleményét szinte soha sem fogja homályosnak, hiányosnak tartani.

A fegyverek egyenlőségének biztosítása helyett tehát a megszorítások az egyenlőtlenséget fogják konzerválni.

Magánszakértő bevonására tulajdonképpen tehát csak akkor lesz igazán lehetőség, ha a hatóság az ügyben nem tartotta szükségesnek szakértő kirendelését, és az erre vonatkozó terhelti, illetve védői indítványt elutasítja, illetve nem az indítványban megjelölt szakértő kirendeléséről dönt.

A másik problémát ott látom, hogy a terheltet és a védőt arra kívánja kötelezni az új törvény, hogy tájékoztassák az eljáró hatóságot – amennyiben erre a törvényi feltételek egyáltalán fennállnak – a szakértői vélemény elkészítésére adott megbízásról.

Az általános büntetőeljárás-jogi alapelvekkel egyezően az indokolás hivatkozik arra, hogy az önvádra kötelezés tilalmának tiszteletben tartása folytán az így felkért magánszakértő véleményének benyújtása nem lesz a terhelt, illetve a védő részére kötelező. A kérdés azonban joggal felvethető, hogy ha a hatóság tudomására jut egy szakértői vélemény elkészítésére adott megbízás, majd az nem kerül benyújtásra, ebből milyen következtetést von le, illetve kötelezheti -e az ügyben eljáró hatóság a szakértőt bármiféle nyilatkozat tételre, adatközlésre?

A jelenleg hatályos jogszabály szerint amennyiben a védő által felkért szakértő bevonására az ügyben nem kerül sor, akkor az általa készített vélemény nem szakértői véleményként, hanem okiratként kerülhet csak értékelésre a bizonyítási eljárás keretében.

Az új törvény szerint, ha az előterjesztett magánszakértői vélemény, mint szakértői vélemény nem vehető figyelembe, mert a terhelt, illetve a védő nem a törvényben írtaknak megfelelően járt el a korábbi szakértői vélemény kiegészítése, ellentmondásának feloldása tárgyában, akkor a magánszakértői vélemény okiratként sem vehető figyelembe, az „a terhelt, illetve a védő észrevételének minősül.”.

Belátható tehát, hogy a szakértői bizonyítás keretében a védői oldal – és ezáltal a terhelt védekezési joga – a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe kerül.

c. A fellebbezés kérdésköre

A polgári perben jól ismert és ott elfogadott kereset és fellebbezés változtatási tilalmat kívánta a jogalkotó átültetni a büntetőeljárásba is azzal, hogy a fellebbezésnek nem csak az irányát kell megjelölni, de pontosan meg kell jelölni, hogy a fellebbezés mire irányul és az a későbbiekben már nem terjeszthető ki. Ez a megoldás azonban figyelmen kívül hagyja, hogy míg a polgári eljárásban a fellebbezést az írásbeli ítélet kézhezvétele után kell bejelenteni, megjelölve annak pontos tartalmát, addig a büntetőeljárásban a fellebbezés bejelentésére az ítélet szóbeli kihirdetését követően kell hogy sor kerüljön, márpedig az alapkérdések változatlansága mellett természetesen az írásbeli ítélet részletesebb kifejtése, megközelítése szükségessé tehetné a fellebbezés pontosítását. Félő, hogy a védők számára nem marad más lehetőség, mint hogy a szóban kihirdetett ítéletet teljeskörűen megfellebbezzék, hiszen a teljes körből mindig vissza lehet venni, ha az írásban kézhez kapott ítélet erre alapot ad.

d. A kötelező elektronikus kapcsolattartás

Jelen írásban büntetőeljárás-jogi szakmai szempontból igyekeztem elemezni az új törvényt, ezért nem térek ki arra a gyakorlati problémakörre, mely feltehetően napi nehézségeket fog okozni a védői hivatást gyakorló ügyvédnek, ez pedig a kötelező elektronikus kapcsolattartás.

Nem részletezem a hatóságokra és az ügyvédségre váró új feladatokat és kihívásokat, mindösszesen megkockáztatom, hogy e helyütt is aggályomat fejezzem ki a nem minden tekintetben előkészített új működési renddel kapcsolatban. Természetesen védőtársaim nevében is kijelenthetem, hogy az esetleges technikai problémák nem akadályozhatnak bennünket abban, hogy a terhelt védekezésének törvényes keretek közötti elősegítése érdekében éljünk minden jogunkkal, mert meggyőződésem – dr. Király Tibor már idézett gondolatát ismételve –, hogy ezzel szolgáljuk a jogállamiságot. 

(A Belügyi Szemlében korábban megjelent írás nyomán.)

Furcsa történet (I. rész)

Mi történt veled, bűnszervezet?

Valamely bűncselekmény bűnszervezetben elkövetésének megállapításához a Büntető törvénykönyv rendkívül súlyos jogkövetkezményeket kapcsol, ezért a terheltek és a védők a rendes és rendkívüli jogorvoslatokkal rendszeresen támadják. A tanulmány – amelynek most az első részét közöljük - a bűnszervezettel kapcsolatos meghatározás és az abból fakadó jogalkalmazási gyakorlat jelen helyzetét elemzi.

Dr. Molnár Gábor Miklós bíró, tanácselnök, Kúria

1. A bűnszervezetben elkövetés megállapítása a Kúria gyakorlatában Egy, a Kúria előtt folyamatban volt büntetőügyben a felülvizsgálattal érintett két terhelt védői felülvizsgálati indítványaikban – egyebek mellett – a bűnszervezetben elkövetés megállapítását sérelmezték arra hivatkozással, hogy nem valósultak meg a bűnszervezet fogalmi elemei: nem állapítható meg a hosszabb időre szervezettség. A tényállás nem tartalmazza, hogy mikortól működött a szervezet, továbbá hogy ahhoz – abba homályosan megfogalmazott „idővel” – mikor kapcsolódott be a felülvizsgálattal érintett 6. rendű és 7. rendű terhelt, akiknek pedig „semmi köze nem volt” az előkészítéshez és a szervezéshez. A szervezet legfeljebb három hónapig működött, amelyből a 6. rendű és 7. rendű terhelt két hónapig vett részt. Nem állapítható meg az összehangolt működés. A bűnszervezet meglétéhez magasabb szintű koordináció szükséges, amely magában foglalja a szervezeten belüli hierarchikus viszonyokat, az egyes tevékenységi szintek elkülönülését, a parancsok kiadásának rendszerét, a kapcsolattartás nyílt és konspirált módszereit, a juttatásokat, a kifelé történő egységes fellépést. Minderre nincs adat a tényállásban. A bíróság nem határozta meg, hogy kikből állt a bűnszervezet. Az csak abból derül ki, hogy kit ítélt el mint bűnszervezetben elkövetőt.

Ellentmondás, hogy az elsőfokú bíróság irányítónak az 1. rendű terheltet, középső szinten a 4. rendű, 5. rendű és 13. rendű terheltet, majd ezután a 6. rendű és 7. rendű terheltet nevezte meg. Ugyanakkor a másodfokú bíróság – azon túl, hogy az 1. rendű terhelt az irányító – középirányítónak jelöli meg a 6. rendű és 7. rendű terheltet, míg a hierarchia aljára teszi a végrehajtókat, „különösen” a 4. rendű és 5. rendű terheltet.

A bűnszervezet célja sem valósult meg. A folytatólagosan elkövetett csalások ugyan törvényi egységet képeznek, de a 6. rendű és 7. rendű terhelt nem volt tisztában azzal, hogy a „bűnszervezet” célja a folytatólagos elkövetés jogi konstrukciója folytán ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmények elkövetése. Ők csak a részvételükkel érintett részcselekményekből vonhattak következtetést erre a célra, ezért esetükben a bűnszervezetben elkövetés nem állapítható meg.

A terheltek releváns tudattartalma is hiányzott. A 4/2005. BJE jogegységi határozat szerinti vizsgálódás elmaradt, a tényállásban nem szerepel, hogy a 6. rendű és 7. rendű terhelt tudott arról, hogy tevékenységükkel bűnszervezet működéséhez nyújtanak

segítséget. Hivatkozott ugyan az elsőfokú ítélet 152. oldal 2. bekezdésében foglaltakra („mindezen ismérveket a bűnszervezetben elkövetéssel érintett vádlottak tudata a cselekmények elkövetésekor átfogta […] mind a végrehajtó, így 4. r. és 5. r. vádlottak, mind a közbenső vezetők, azaz a 6. r. és 7. r. vádlottak ismerték a csoport működését, annak felépítését, illetőleg tisztában voltak egymás tevékenységének mintegy láncolatos jellegével is”), ennek kapcsán mégis azt vitatta, hogy másokat (például a 13. rendű terheltet) miért nem tekintették a bíróságok bűnszervezetben elkövetőnek.

A Kúria a végzésében a védők érvelését nem találta alaposnak. A védők valamennyi észrevételével kapcsolatos álláspontját részletesen kifejtette.

Ez a döntés is jól szemléltetheti, hogy a Kúria milyen igényességgel és szakmai tisztelettel vizsgálja azokat a védői érveléseket, amelyekre adott válaszokat egyébként a gyakorlatában már kimunkálta.

2. Az alkotmányjogi panasz

A Kúria ismertetett ítélete ellen a 6. és 7. rendű terhelt közös védője alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amely 2019. március 27-én érkezett az Alkotmánybírósághoz. Azt sérelmezi, hogy a Kúria a bűnszerve-

zet-fogalom elemeit – a tagok számát, a szervezettség kérdését, az elkövetők tudattartalmát, a bűnszervezet célját – kiterjesztő módon értelmezte, és ezzel a bűnszervezet-fogalmat minden lehetséges ponton tágította. Nézete szerint az elmúlt évek kúriai gyakorlata alapján megállapítható, hogy számos, önmagukban közepes, illetve csekélyebb súlyú bűncselekmények körébe tartozó tényállások kapcsán is jelentkeznek azok a hátrányok, amelyeket a bűnszervezeti elkövetés megállapítása maga után von. Kimutatható, hogy a Kúria értelmezése a jogalkotói célon is túlmutat. Mindez az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének, ezen belül az arányosság követelményének, a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jognak, valamint a XVIII. cikk (4) bekezdése szerinti nullum crimen sine lege elve sérelmével jár. Az indítványozó továbbá az emberi méltósághoz fűződő joga sérelmét is állítja.

A Kúria gyakorlatának eredményeként a hazai bűnszervezet-fogalom nemcsak a bűnszervezet köznapi és kriminológiai fogalmától távolodik, hanem azoktól a nemzetközi instrumentumoktól is, amelyek a bűnszervezet-fogalom módosítását szükségessé tették. Több ponton kimutatható, hogy a Kúria értelmezése messze túlmutat a jogalkotói célon is.

Az alkotmányjogi panasz benyújtását követően megjelent egy tudományos cikk a védő tollából, amely ugyanezeket a gondolatokat tartalmazza azonos megfogalmazásban. Kifejti, hogy a Kúria gyakorlata folytán számos, önmagukban közepes, sőt a joggyakorlat szerint a közepeset sem elérő, tehát csekélyebb súlyú bűncselekmények körébe tartozó tényállások kapcsán is jelentkeznek azok a hátrányok, amelyeket a bűnszervezeti elkövetés megállapítása maga után von. Ennek eredményeként a hazai bűnszervezetfogalom nemcsak a bűnszervezet köznapi és kriminológiai fogalmától távolodik, hanem azoktól a nemzetközi instrumentumoktól is, amelyek a bűnszervezet-fogalom módosítását szükségesség tették. Több ponton kimutatható, hogy a Kúria értelmezése messze túlmutat a jogalkotói célon is.

Ezt az érvelést (tehát az alkotmányjogi panasz és a tudományos cikk egyező érvelését) – amint alább részletesen bemutatásra kerül – a jogalkotó a bűnszervezetfogalom átalakítása során maradéktalanul magáévá tette.

Mindezek előrebocsátása után a jogászgyűlésen elhangzott előadás célja az (volt), hogy feltárja a jogszabályalkotás indokát és az új norma lényeges valódi tartalmát. Nem több. Tehát nem kívánt értelmezést adni az új normának. A Kúria Büntető Kollégiuma ugyan már foglalkozott a kérdéssel, de még nem alakította ki egyeztetett álláspontját.

3. A bűnszervezet fogalom alakulása a bevezetésétől napjainkig

3.1. A bűnszervezet-fogalom 1997. szeptember 15. napján került a magyar jogrendszerbe a következő megfogalmazással: bűnszervezet: bűncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött olyan – munkamegosztáson alapuló – bűnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés.

A törvényjavaslat indokolása szerint a törvény a bűnszervezet tartalmi ismérveinek három elemét emeli ki: – a bűnelkövetés folyamatosságát, – a szervezet strukturáltságát, – a profitszerzést.

A kriminológia ezen túlmenően több ismérvet is felsorol (a szervezet módszerei között szerepel a félelemkeltés, az, hogy beépül a legális gazdaságba, hogy konspirált szervezet, tagjai nem ismerik egymást és a szervezet működését illetően hallga-

lyal – módosította. Aszerint: bűnszervezet: bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-fölé rendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul.

A törvényjavaslat indokolása szerint: a törvény, fenntartva a jelenlegi konstrukciót, amely a bűnszervezetet a bűnszövetségre visszavezetve definiálja, további ismérveket határozott meg. E szerint a bűnszervezet külsőleg felismerhető tulajdonsága az, hogy bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett jött létre, másfelől a bűnszervezet belső tulajdonsága az, hogy feladatmegosztáson, alá-fölé rendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul.

A bűnszervezet átalakított fogalma hangsúlyt helyezett arra a körülményre, amely a magatartás szervezeti keretben való kifejtése iránti igényt mutatja, és ebből adódóan minőségileg más, mint pusztán egyének együtt cselekvése. Másrészt a törvény szerinti fogalomban megjelent a személyi kapcsolatok szerepe, illetve a bűnszervezetben való léttel szükségképpen együtt járó (akár absztrakt) személyi szerepvállalás jelentősége.

A bűnszervezet magatartás szervezeti keretben való kifejtése iránti igény szerint átalakított fogalma minőségileg más, mint pusztán egyének együtt cselekvése.

tásra kötelezettek, céljaik eléréséhez felhasználják a konspirációt). A törvény azonban – más államok megoldásához hasonlóan – nem jelenítette meg a Btk.ban valamennyi ismérvet. Abból indult ki, hogy valamennyi bűnszervezet egyben bűnszövetség is. Olyan bűnszövetség, amely nem néhány bűncselekmény elkövetésére jön létre, hanem mintegy bűnöző vállalkozásként folyamatosan folytatja ezt a tevékenységet, tagjai között – előre meghatározott – munkamegosztás van, és tevékenységük célja a minél nagyobb haszon elérése.

3.2. Az új fogalom nem volt túl hosszú életű. A törvényhozó hamarosan –1999. március 1. napjától kezdődő hatál -

3.3. Végül a törvényhozó 2002. április 1. napjától kezdődő hatállyal ismét módosította. E szerint a bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.

A törvényjavaslat indokolása szerint az akkor hatályos jogi szabályozás jellemzője az volt, hogy a törvény a bűnszervezet fogalmát a bűnszövetségre alapozta. A bűnszervezet ennélfogva szükségképpen feltételezett legalább egy befejezett vagy kísérleti szakban maradt bűncselekményt.

A módosított fogalomban a hosszabb időre utalás azt juttatta kifejezésre, hogy egy vagy két bűncselekmény alkalmi jelle-

gű elkövetése esetén nem állapítható meg a bűnszervezetben elkövetés. A bűnszervezet létrejöhet akként is, hogy a bűnszervezetben tevékenykedő személyek egymás cselekményéről tudnak, adott esetben közösen valósítják meg a bűncselekményeket, de létrejöhet a bűnszervezet akként is, hogy a keretében elkövetett bűncselekményeket irányító vagy vezető személy hangolja össze azoknak az elkövetőknek a magatartását, akik egymás tevékenységéről esetleg nem is tudnak.

A bűnszervezetben elkövetés megállapítható akkor, ha három vagy több személy hosszabb időre abból a célból szerveződött, hogy ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntetteket összehangoltan kövessen el, és egy személy egy bűntettet (vagy annak a kísérletét) elkövet. A csoport azon tagjai, akik más bűntettet nem követtek el, bűnszervezetben részvétel (a törvény 52. §-a) miatt lesznek büntetendők.

Nem kétséges, hogy a bűnszervezetfogalom átalakítása annak alkalmazhatóvá tételét szolgálta. A fogalom alkalmazását szűkítő feltételek – alapvetően a haszonszerzési célzat és az alá-fölé rendeltségi rendszeren nyugvó szervezett együttműködés – kiiktatásával a törvényhozó mintegy akadálymentesítette a bűnszervezet legális fogalmát. Ezzel a lényegesen szigorított szabályozással egyúttal megkönnyítette alkalmazását, bizonyítását. Ennek eredményeként – a bevezetésétől eltelt több év után – lendületet vehetett a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések alkalmazása a napi jogalkalmazói gyakorlatban is. Ez a fogalommeghatározás, valamint a 2005-ben elfogadott jogegységi határozat által adott iránymutatás és az ezek alapján kialakult – inkább alakuló – gyakorlat olyan sikeres és eredményes volt, annyira összhangban állt a 2010-ben működését megkezdő második Orbán-kormányzat büntetőpolitikájával is, hogy az új Btk.ban változatlan szöveggel vették át.

3.4. A 2013. július 1. napjával hatályba lépő Btk. nemcsak a bűnszervezet korábbi fogalmát vette át változatlan szövegezéssel, hanem egyúttal mindazokat a járulékos rendelkezéseket is fenntartotta, amelyeket a korábbi törvény a bűnszervezetben elkövetéshez kapcsolt.

4. A bűnszervezetben elkövetés megállapításának jogalkalmazó gyakorlata

A Kúriához számtalan észrevétel, kifogás érkezett konkrét ügyekben arra vonatkozóan, hogy hazai szabályozásunk nem feleltethető meg a nemzetközi dokumentumokban foglalt fogalmi ismérveknek, mert azok csak az ott meghatározott feltételek szerint írják elő a bűnszervezetben elkövetés megállapítását. Ilyen esetekben a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) mindig rámutatott arra, hogy a nemzetközi szerződések az államot kötelezik. Magyarország a nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségeit teljesítette. Ennek a vizsgálata azonban nem feladata a jogalkalmazóknak. Az a körülmény pedig, hogy az általánosabb megfogalmazás folytán hazai jogunkban szélesebb körben alkalmazhatók a bűnszervezetben elkövetőkre megállapított súlyos jogkövetkezmények, az állam mint szuverén döntése. Kizárólag az állam határozhatja meg, hogy milyen cselekmények miatt és milyen jogkövetkezményeket kell alkalmazni.

Figyelemmel a nagyon súlyos jogkövetkezményekre, a jogalkalmazók mindig körültekintően vizsgálták, hogy a bűnszervezetben elkövetés feltételei megállapíthatók-e.

Az is természetes, hogy az új és nagyon szigorú szabályok alkalmazása csak lépésről lépésre bontakozott ki. Nagyon nehéz helyzetet teremt a jogalkalmazás számára, ha egyik napról a másikra ugyanolyan cselekmény miatt esetleg kétszeres büntetést kell kiszabni.

A bűnszervezetben elkövetés szabályozásának új alapokra helyezése – 2002 – óta eltelt tizenhét év alatt jelentős mértékben kicserélődött a bírói kar is. Nagyobb részét már olyan bírák alkotják, akinél ez a beidegződés nem alakulhatott ki. Az új fogalom bevezetését követő három év után a Legfelsőbb Bíróság átfogó jogegységi határozatban komplexen értelmezte a bűnszervezet fogalmát, ezzel is elősegítve az egységes gyakorlat kialakítását. Részben ennek segítségével az első tíz évben kialakult a gyakorlata, és az utóbbi hét évben már következetesnek mondható. Lehetséges, hogy az alsó bíróságok gyakorlatában elő-előfordulhatott némi bizonytalanság, ám a bűnszervezetben elkövetés feltételeinek megállapítása körében a felsőbíróságok gyakorlata legalább

az új Btk. hatálybalépése óta kiegyensúlyozott, következetes és egységes (volt). Ebben a helyzetben értékelte úgy a törvényhozás, hogy jogalkotással kell átalakítani a bűnszervezet fogalmát.

Tizenhét év után történt valami, de nem tudjuk, mi. A döntés valódi hátterét a szakma nem ismerhette meg. A büntetőtörvény módosítása nem a büntető jogalkotás szakmai rendjében történt.

Amikor új szabályozás lép életbe az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása körében, a Kúria mindig áttekinti, milyen eszközök állnak a rendelkezésére, és azokból melyeket miként vehet igénybe.

A Kúria gondolkodását jól tükrözi, hogy amikor 2013 nyarán új Btk. lépett hatályba, az élet és a testi épség védelméről szóló, 15. számú irányelv helyébe megalkotta a 3/2013 és a 4/2013 BJE-határozatot (az élet és a testi épség védelméről, valamint a jogos védelem kérdéseiről).

Különösen az utóbbi tükrözi szemléletesen, hogy azokkal a kérdésekkel kívánt foglalkozni, amelyek gyakorlatát a részben megváltozott jogi környezetben is kialakultnak képzelte. Általában nem adott részletes iránymutatást az új jogszabály által bevezetett vadonatúj intézmények értelmezésére, mert nem az a feladata, hogy felülről kvázi előre megszabja az új jogszabály egységes értelmezésének szempontjait.

Amikor pedig valamely kérdésben a bíróságok gyakorlata divergált – például a feltételes szabadság és a Btk. időbeli hatályára vonatkozó kérdéskörben –, azonnal beavatkozott, még 2013-ban (lásd 4/2013. [X. 14.] BK-vélemény a határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről).

5. Az új bűnszervezet-fogalom bevezetésének indokai

Tizenhét éve a jogalkotónak kettős célja volt. Egyrészről akadálymentesíteni a bűnszervezet fogalmát mindazoktól az elemeitől, amelyek a gyakorlatban (értsd: jogalkalmazásban) történő hatékony alkalmazását gátolhatták. A másik célja, hogy markánsan megkülönböztetetten szigorúbb büntetőjogi rezsimbe helyezze a bűnszervezetben elkövetőket. Ennek érdekében, mint a legsúlyosabb többes elkövetői alakzathoz, tulajdonképpen önálló büntetési rendszert kapcsolt. A büntetési tételkeret kétszeresére emelése mellett a vádlottakat lényegében

megfosztotta a büntetési rendszerünk valamennyi kedvezményétől (például végrehajtás felfüggesztése, feltételes szabadságra bocsátás stb.).

A Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2019. évi LXVI. törvény 107. §-a módosította a Btk. bűnszervezet-fogalmát 2019. július 10. napjától kezdődő hatállyal. A bíró mint jogalkalmazó feladata az új jogszabályi környezetben kettős: 1. feltárni, mi volt a módosítás indoka; 2. miben módosult és miben nem a törvényi fogalom.

Kúria is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hierarchikus kapcsolat 2002. április 1. óta nem eleme a bűnszervezet fogalmának.

A tényszerűség érdekében ezzel az érveléssel kapcsolatban világossá kell tenni, hogy nem az ítélőtábla és nem a Kúria helyezkedett arra az álláspontra, hogy a hierarchikus kapcsolat 2002. április 1. óta nem feltétele a bűnszervezet megállapíthatóságának, hanem a jogalkotó.

Az is elsikkadt a törvénymódosító javaslat indokolásban, hogy a jogegységi határozat meghozatala óta tizennégy év eltelt.

A jelenlegi törvényrontó joggyakorlatnak az a nem kívánt hatása, hogy a bűnszervezet és a bűnszövetség fogalma között nem tesz tartalmi különbséget…

5.1. A jogszabály-módosítás indokai:

A törvénymódosító javaslat végső előterjesztői indokolása tizenhét év joggyakorlat után azt állapította meg, hogy a jogalkotó túllőtt a célon, mondván: „Az így megemelt büntetési tétel, a büntetéskiszabás során alkalmazott középmértékszabály és a kedvezmények alkalmazásának tilalma még a közepesen súlyos bűncselekmények esetén is az indokoltnál hosszabb végrehajtandó szabadságvesztéshez vezet.”

Ez a megfogalmazás világos. Nem hagy kétséget a tekintetben, hogy ezen a téren megváltozott a büntetőpolitika, és a jogalkotó eltúlzottnak tartja azt a szigort, amelyet korábban létrehozott.

Indokolt azonban megvizsgálni, hogy ez volt-e a jogszabálymódosítás egyetlen motívuma, avagy volt más is. Ha volt, vajon ragsorolhatók-e az indokok?

A hivatkozott indokolás világossá teszi, hogy a jogszabály módosításának volt másik és legalább ennyire nyomatékos indoka is

Az indokolás ugyanis utalt arra, hogy a 2002. április 1. óta hatályos szöveget 2005-ben értelmezte jogegységi határozatában a Legfelsőbb Bíróság, majd a következőket rögzítette:

A Legfelsőbb bíróság kiemelte, hogy a bűnszervezet hierarchikus jellegének nincs jelentősége, az összehangolt működés pedig csak a cselekvő személyek egymást erősítő hatásában nyilvánul meg. A BH 2016.9.234. számon közzétett eseti döntésében a Fővárosi Ítélőtábla és a

Közben ugyanaz a politikai kurzus (értsd: a második Orbán-kormány) egy új büntetőkódexet alkotott, amelyben maradéktalanul fenntartotta az általa korábban kialakított szabályozást, és elfogadta az annak alapján – a jogegységi határozat értelmezése szerint – kialakított napi gyakorlatot.

Talán ezért is kellett valami további („ütősebb”) magyarázatot adni a változtatásra. Íme: az indokolás úgy fogalmaz, hogy „a bűnszervezeti formában történő elkövetés megállapításához a jelenlegi egyszerűsítő gyakorlat szerint elegendő, hogy három személy legalább kettő, legalább ötévi szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el, már fél-egy éves időtávon. Az ítélkezési gyakorlat szerint ezzel kimeríthetik a bűnszervezet hatályos fogalmának azon fogalmi összetevőit, hogy legalább három személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport jöjjön létre. A fentiekben ismertetett joggyakorlat törvényrontó, ugyanis nem tükrözi vissza a jogalkotó szándékát a szervezett bűnelkövetői alakzatok közötti különbségtétel tekintetében, így a módosítás szükségessé válik.”

Az előterjesztőnek a magyar Országgyűlés által elfogadott érvelése szerint tehát a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria contra legem ítélkező tevékenységet folytatott, és ezzel megsértette a legalapvetőbb büntetőjogi szabályokat, így a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege követelményét. Ez a jogalkotó ítélete.

Itt, ezen a ponton szembesíthető ez az indokolás a 2001. évi LXXI. törvény miniszteri indokolásában írtakkal (ezért került sor fentebb az indokolások ismertetésére), amelyet itt most a nyomatékosítása érdekében indokolt megismételnünk. E szerint: „Figyelemmel a bűnszervezetnek a törvényben szereplő meghatározására, a bűnszervezetben elkövetés megállapítható akkor, ha három vagy több személy hosszabb időre abból a célból szerveződött, hogy ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntetteket összehangoltan kövessen el, és egy személy egy bűntettet (vagy annak a kísérletét) elkövet.”

Az új norma további indokolása szerint „a jelenlegi törvényrontó joggyakorlatnak az a nem kívánt hatása, hogy a bűnszervezet és a bűnszövetség fogalma között nem tesz tartalmi különbséget. A bűnszervezet jogkövetkezményeit alkalmazza azon esetekre is, amelyek a jogalkotó szándéka szerint bűnszövetségben elkövetett bűncselekményként lennének büntetendők. Ezzel egyúttal kiüresítette a bűnszövetség fogalmát.”

Végül pedig azt tartalmazza a végső előterjesztői indokolás, hogy „az elkövetők közötti olyan szervezett elkövetésre, amely több bűncselekmény elkövetésére irányul, de a szervezett bűnözésre jellemző alá-fölé rendeltségi viszonyt, munkamegosztást és konspiratív kapcsolatrendszert nem tartalmaz, a hatályos törvény nem a bűnszervezet, hanem a bűnszövetség fogalmát rendeli alkalmazni, nem a bűnszervezetet, ahogyan azt a Kúria törvényrontóan alkalmazza”. Ezért „a jelen módosítás célja, hogy reagálva a jelenlegi, nem megfelelő joggyakorlatra, élesebben határolja el a bűnszervezet fogalmát a bűnszövetség fogalmától, egyúttal támpontot adjon a jogalkalmazás számára a bűnszervezetben történő elkövetés megállapíthatósága tekintetében”.

Az új fogalom tehát ilyen indokokkal született. A hallagató (olvasó) az ismertetettek alapján állást tud foglalni az előterjesztői indokolás szakmai megalapozottsága és szakmai hitelessége kérdésében. Az indokolás megfogalmazása pedig nem hagy kétséget a tekintetben, hogy ugyanazokat a gondolatokat és ugyanolyan megfogalmazásban tartalmazza, mint a fenti alkotmányjog panaszban és az ismertetett cikkben megfogalmazott kifogások. 

(A tanulmány II., befejező részét lapunk következő számában adjuk közre.)

Beszélgetés dr. Szecskay Andrással nemzetközi ügyvédi szervezetekről és hivatásrendi kérdésekről

A mi hivatásunk hangsúlyosan emberközeli

Miután a világ egyre „zsugorodik”, az emberiség egyre összetettebb módon függ immáron nemcsak szűkebb pátriájától, hanem a nemzetközi környezettől is; egyre fontosabb szerepet töltenek be azok a szervezetek, amelyek ezen folyamatok összhangba hozásáért felelősek vagy önként felelős munkát végeznek e téren. Így van ez az ügyvédség vonatkozásában is. Bármennyire is sajátosak egy-egy ország történelmi, jogtörténeti, ügyvédi hivatásrendi hagyományai, nem lehetünk meg ma már a dolgok összefüggéseinek ismerete, azok alakításában való részvállalás nélkül. Erről és még sok más, az ügyvédséget érintő kérdésről – a mindenkori hatalomhoz fűződő viszonyról, a hivatásrendi önkép megőrzésének, fejlesztésének szükségességéről – beszélgettünk dr. Szecskay Andrással, a Magyar Ügyvédi Kamara nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettesével.

Beszéljünk a számunkra legfontosabb három nemzetközi ügyvédi szervezetről: UIA, IBA, CCBE. Milyen igények hívták létre őket annak idején? Mik a sajátosságaik? - Nehéz ezeket a szervezeteket fontossági vagy bármilyen más sorrendbe tenni, mert jelentősen különböznek egymástól, bár sok átfedés van céljaik és tevékenységük között, és gyakran azonos kérdésekkel foglalkoznak. Ha időben nézzük, akkor a legrégebbi a sorban az UIA (Union Internationale des Avocats), ami egy francia indíttatású, frankofonnak ismert ügy-

védi világszervezet. Ma már egyenértékűen angol, francia és spanyol a munkanyelve. 1927-ben jött létre ez a szervezet, és azóta is folyamatosan működik, 1938-ban magyar ügyvéd, Komarniczki Roman volt az elnöke.

Egyéni ügyvédek vagy kamarák lehetnek a tagjai?

- Mind a kettő, egyéni vagy intézményi tagok számára nyitott a lehetőség, ügyvédek, illetve ügyvédi kamarák egyaránt tagok lehetnek.

Eredetileg egyéni ügyvédi tagsággal jött létre?

- Igen, egyéni tagsággal, később tették lehetővé a nemzeti és területi kamarák, mint ügyvédi szervezetek csatlakozását, mert fontos, hogy az ügyvédi kamarák intézményesen is részt vegyenek ezeknek a nemzetközi szervezeteknek a munkájában a hazai hivatásrendi érdekek érvényesítése, továbbá tapasztalatszerzés és megosztás érdekében.

Úgy tudom, magyarországi ügyvédek, illetve hazai kamarák is tagjai ennek a szervezetnek, már lapunk is többször hírt adott közös rendezvényekről...

- Igen, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) és a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) egyaránt tagjai ennek a szervezetnek, továbbá van néhány magyarországi egyéni ügyvéd tagja is.

Ezekben a nemzetközi ügyvédszervezetekben - ha jól értem – nem csak egy adott ország központi, országos kamarája lehet tag, esetünkben pl. a MÜK, hanem mondjuk egy területi ügyvédi kamara is, ha éppen tag szeretne lenni?

- Nincs elvi akadálya annak, hogy a tagság lehetőségét biztosító nemzetközi ügyvédi szervezetek esetében bármelyik magyarországi területi kamara is felvételét kérje, mint ahogyan a BÜK is tagja az UIA-nak. Gyakorlati megfontolások persze vannak, mivel a tagságnak nem elhanyagolható mértékű tagdíj vonzata is van, nem is beszélve a konferenciákon való részvétellel felmerülő költségekről, stb. A MÜK és a BÜK számára az IBA és az UIA tekintetében költségként csak a tagdíj jelentkezik, mert a személyes részvételt igénylő egyeztető üléseken, vezetőségi megbeszéléseken, éves, illetve szakterületi konferenciákon a saját költségükön utazó budapesti ügyvédek képviselik a MÜK-öt és a BÜK-öt is egyaránt. A CCBE részvétel költségeit a BÜK támogatásával a MÜK viseli. Emellett sok időt, energiát igényel a kapcsolattartás, nem is szólva az aktív együttműködéssel járó szakmai kooperációról, véleményalkotásban, testületi döntéshozatali

folyamatokban való felelős részvételről, s a mindezekhez szükséges kellő szakmai és nemzetközi tájékozottságról, tapasztalatról, s nem utolsósorban a szakmai, egyben tárgyalóképes nyelvismeretről. Azaz megfelelő „hadrafogható” személyek (kamarai tagok) szükségesek az aktív részvételhez. Mi Magyarországon abban a speciális helyzetben vagyunk, hogy a MÜK és a BÜK kölcsönösen ki tudja egészíteni egymást az ilyen jellegű nemzetközi kapcsolattartás működtetésében.

Konkrétan?

- A MÜK és a BÜK egyaránt tagok az IBA-ban és az UIA-ban, továbbá a MÜK, mint nemzeti kamara, a CCBE-ben is tag, a képviseletüket ellátó budapesti ügyvédek az IBA-ban és az UIA-ban saját irodájuk költségére egyéni tagok is.

Ha tehát bármely hazai területi kamara ambicionálná, hogy ő is részt szeretne venni egyik vagy másik nemzetközi ügyvédi szervezet életében, feltételezve, hogy rendelkezik azokkal a szükséges tárgyi és személyi feltételekkel, amikről az előbb szó volt, elvileg megtehetné, hogy jelentkezik tagfelvételi igényével?

- A taggá válási procedúra úgy kezdődik, hogy egyéni tagként bárki tagja lehet az adott ügyvédi szervezetnek. Nyitott a lehetőség a bejelentkezésre, be kell fizetni az éves tagsági díjat, el lehet járni az éves eseményekre. Ha bármelyik ügyvéd úgy gondolja, hogy valamely hazai területi kamarán keresztül, melynek tagja, szeretne ebbe a munkába bekapcsolódni, akkor el kell kezdenie aktívan bekapcsolódni az adott kamara általános tevékenységébe, például valamely szakterületre a közgyűlés által megválasztott tisztségviselőként, majd pedig a kamara nemzetközi kapcsolati tevékenységébe, ha ilyen van (területi kamarák közül jelenleg a BÜK-nek van). Én például annak idején a fegyelmi jegyzői tisztséggel kezdtem a 70-es években, aztán eljutottam a BÜK elnökhelyettesi tisztségig, majd pedig mintegy 10 éve a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettességéig, amely tisztséget jelenleg is betöltöm, és a MÜK nemzetközi kapcsolataiért vagyok felelős.

Összegezve: ha az országban bárhol élő ügyvéd kollégánk érdeklődik a nemzetközi ügyvédi szervezetek munkája iránt, s alapvetően a saját kamarai szintjén is mutat kel-

lő és elismert aktivitást, s nem utolsósorban megfelelő szintű tájékozottsággal rendelkezik e szervezetek munkáját illetően, valamint személyileg és nyelvtudás alapján is alkalmas erre, nagyon jó esélye van arra, hogy bármely területi kamarától jövő ügyvéd előbb-utóbb a hazai ügyvédség képviselőjeként is működhessen bármelyik nemzetközi ügyvédi szervezetben.

Ezek a nagy nemzetközi ügyvédi szervezetek miben különböznek egymástól?

- Méretében világszinten az IBA (International Bar Association) a legnagyobb és legismertebb, 170 országból mintegy 80 000 ügyvéd tagja van, elsősorban a globális és regionális ügyvédi irodákból, akik elsősorban továbbképzés, információcsere, üzleti kapcsolat építés és ápolás érdekében látogatják a szervezet konferenciáit és sze-

tapasztalat után kitűnő belépési ajánlás bármelyik másik ügyvédi szervezetbe, ahol már nincs korhatár.

A sajátosságoknál maradva: mi az alapvető különbség a két nagy ügyvédi globális szervezet, az UIA és az IBA között? - A lényeg ugyanaz: az ügyvédi hivatásrend összefogása, ügyvédi érdekvédelem, szakmai oktatás, tájékozódás, érdekérvényesítés az ügyvédi hivatást érintő jogalkotásban, a hivatás függetlenségének és más alapértékeinek védelme, kapcsolatépítés, nemzetközi szakmai eszmecsere. A különbségek abban lelhetők fel, hogy az IBA egy kizárólag angol nyelven működő, a fentebb említettek szerint jelentősen nagyobb szervezet, az UIA ezzel szemben éppen a többnyelvűség révén egy multikulturálisabb ügyvédi szervezet. Egy IBA éves kon-

A lényeg az ügyvédi hivatásrend összefogása, ügyvédi érdekvédelem, a hivatás függetlenségének és más alapértékeinek védelme, nemzetközi szakmai eszmecsere.

mináriumait. Az UIA-t elsősorban a független kisebb létszámú ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek látogatják hasonló célokból. Európában - kamarai szempontból - a CCBE (Conseil des barreaux européen) a legfontosabb számunkra, amely az Európai Gazdasági Térség nemzeti kamaráinak hivatásrendi érdekérvényesítő szövetsége. Amellett, hogy a globális ügyvédi világszervezetek, mint például az IBA, UIA, AIJA, erőteljesen jelen vannak Európában, az Amerikai Egyesült Államokban is működik egy rendkívül jelentős ügyvédi szervezet, az ABA (American Bar Association), amelynek van egy, az Egyesült Államokon kívülre koncentráló szekciója is, az ABA International Section, amelynek sok európai ügyvéd tagja is van. Természetesen Ázsiában és más földrészeken is léteznek óriási létszámú és nagy tekintélynek örvendő ügyvédi szervezetek. Közülük talán a legnagyobb a LAWASIA (Asian Jurist). Amikor ezekről a nagy kontinentális, sőt globális szervezetekről beszélünk, mindenképpen meg szeretném említeni a fiatal ügyvédek világszervezetét, az AIJA-t, amely a 45 év alatti ügyvédeket tömöríti. A fiatal ügyvédek számára bizonyos fokú szervezeti tapasztalat, ügyvédi pályafutási

ferencián mintegy 6000 ügyvéd, egy UIA éves kongresszuson pedig körülbelül 1000 ügyvéd vesz részt. Mindkettő kiemelkedő tudású, világszerte ismert ügyvédek vezetése mellett professzionálisan szervezett adminisztrációs személyzet segítségével működik, mindkét szervezet konferenciáinak szakmai színvonala kiemelkedő.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az IBA eredendően angolszász alapítású, s eredetileg az angol nyelvű világ ügyvédeit egybefogó szervezetként alakult meg? - Igen, az IBA egy amerikai alapítású szervezet, amely 1947-ben, röviddel az ENSZ létrejötte után alakult meg. Már az 1950-es években magyar kapcsolatai is voltak, Blaise Pásztori – azaz dr. Pásztori Balázs ügyvéd kollégánk, aki akkor az Egyesült Államokban élt és folytatott ügyvédi gyakorlatot – jelentős szerepet játszott az IBA alapítása és az indulás évei idején. Az IBA kizárólag angol nyelven való működése előny és hátrány egyaránt. Ugyanez mondható el az UIA többnyelvűségéről is. A két szervezet valamelyike közül viszont mindenki megtalálja a számára megfelelőt, vagy akár mindkettőben otthonosan mozog.

Ezek a nyelvhasználati variánsok nyilván megkönnyítik a munkát?

- Igen is, meg nem is. Megkönnyíti, ha valaki kommunikálni akar, de megnehezíti, ha valaki meg akarja érteni. Ha valaki egy ülésen spanyolul szólal fel és nincs tolmácsolás, gond van. Én például nem beszélek spanyolul. Bizonyos nehézségei vannak. A CCBE-ben, ahol a francia és az angol is hivatalos nyelv, ott e két nyelv közötti szinkrontolmácsolással segítik a munkát. A másik különbség – talán a nyelvhasználat miatt is, azaz egy adott nyelv, jelen esetben az angol használata miatt is – hogy az IBA sokkal központosítottabban, így hatékonyabban van megszervezve. Ennek megfelelően persze a szervezetben az angolszász nyelvterület sokkal dominánsabb a jog általános megközelítése tekintetében is. Az angolszász jogászok már az 1950-es években átvették az irányítást és egy professzionálisan megszervezett szervezettel sikerült lekörözniük és mára már többszörösen túlhaladni a tagság létszáma tekintetében az UIA-t. Az UIA-nak összesen mintegy 7000, az IBA-nak mintegy 80 000 ügyvéd egyéni tagja van. Ahogy korábban is említettem, az UIA éves kongresszuson nagyságrendileg 1000 ügyvéd szokott részt venni. A legutóbbi kongresszuson, ami Luxemburgban volt, 1060-an, azt megelőzően nálunk Budapesten 2016ban 1100 ügyvéd vett részt. Az IBA közgyűlése 2019-ben Szöulban volt, de a távolság és a költségek ellenére is mintegy 6000, 2018-ban Rómában jóval 6000 főnél több ügyvéd volt jelen.

A CCBE pedig egy kontinentális, azaz európai szervezet. Mik a jellemzői?

- A CCBE az UIA-ból született. Hatvan évvel ezelőtt, 1960-ban az UIA genfi kongresszusának programját képező hajókiránduláson vetődött fel az ötlet és indult el a gondolkodás néhány nyugat-európai ügyvéd részéről, hogy az Európai Unió létezése és várható bővülése nyomán szükség lenne egy hatékony, kizárólag európai szakmai-érdekvédelmi ügyvédi szervezetre. Nem egyéni tagsággal, hanem a legfelsőbb, azaz a nemzeti ügyvédi kamarai képviselettel. A cél tehát az volt, hogy kivétel nélkül minden európai uniós tagállam a legmagasabb szinten és folyamatosan képviseltesse magát.

Minden európai uniós tagországból egy fő képviselteti magát a CCBE-ben?

- Nem, hanem minden EU-s országból egy delegáció, amely a nemzeti (országos, központi) kamarát képviseli. Magyarország egy állandó három fős delegációval képviselteti magát, továbbá egy Brüsszelben élő munkatársunk, dr. Kopár Bernadett, ún. „information officer”-ként a napi szintű munkát végzi „Európa fővárosában”. Dr. Köves Péter 2007-ben a CCBE elnöke volt, az elmúlt években pedig a CCBE által létrehozott European Lawyers Foundation (ELF) igazgatóságának elnöke. E mellett a CCBE szakbizottságaiba, kompetencia szerint delegálunk tagokat. Jelenleg dr. S. Szabó Péter a CCBE pénzügyi bizottság vezetője, dr. Sándor Éva az oktatási bizottságban, dr. Réti László a majdani EU-csatlakozásra váró országok jogászi-ügyvédi problémáival foglalkozó bizottságban, dr. Gyalog Balázs pedig a büntetőjogi szekcióban tevékeny. Fegyelmi jellegű kérdések ad hoc megtárgyalására jelenleg dr. Horváth István kollégát delegáljuk, dr. Homoki Péter pedig évekig vezette a CCBE Informatikai Bizottságát. Ők azok, akiket – állandó munkájuk mellett – megkeresünk, ha olyan szakmai kérdés kerül terítékre, amit a delegált állandó tagok - kapacitás vagy kompetencia hiányában - nem tudnak napi szinten megválaszolni.

A nemzetközi ügyvédi Budapesti Dispután, 2011-ben, dr. Köves Péterrel (b), dr. S. Szabó Péterrel (j) és dr. Kovács Kázmérral (jj)

Rendkívül jól szervezettnek és hatékonynak tűnik az ügyvédség nagy nemzetközi szakmai-érdekvédelmi hálózata. Ha röviden összefoglalható, vajon mit mondana: mi az a kohéziós erő, ami az ügyvédeket összehozza, annak ellenére – vagy mindamellett -, hogy valamennyi államban nyelvileg is, hagyományai szerint is, sok tekintetben más-más jogfelfogások szerinti és jogi, törvényhozási, igazságszolgáltatási, történelmi hagyományok szerinti sajátos közegben élnek? Ha úgy tetszik: mi a közös érdekvédelmi felület, ami összetart nemzetközi szinten ügyvédeket annyira, hogy akár több tízezren is elmennek egy szöuli tanácskozásra? Mi az a közös téma, ami összetartja az ügyvédséget?

- Megtapasztalta a világ: minél inkább fejlődik a nemzetek közötti kereskedelem, gazdasági, politikai kapcsolat, annál inkább szükség van arra, hogy a jogi keretekben kiigazodó szakemberek kapcsolatban álljanak egymással. Az lehetetlen, vagy legalábbis rendkívül kivételes, hogy egy adott nemzet jogrendjében kvalifikált ügyvéd más, adott esetben több ország jogrendjében is ugyanúgy kiismerje magát. El kell küldeni az ügy gondozását tehát egy helyi ügyvéd kollégához. Az a legrosszabb, ha valaki elkezdi azt játszani, hogy „én mindenhez értek”. Ez indította el annak a kapcsolatrendszernek a kiépülését, ami a globalizálódás növekedésével

egyre szélesebb körűvé vált. Már a XX. század elején megjelent ez az igény, így aztán UIA néven egy világméretű szervezetet hoztak létre, amihez minden jogász szabadon csatlakozhat, ha elfogadja a szervezetnek a feltételrendszerét, ami egyébként nem különösebben szigorú.

Mondhatjuk, hogy pl. a CCBE működése abszolút érthető, hiszen egy olyan kontinentális helyzet van az Európai Unióban, aminek a jogharmonizációs kötelmei, illetve a tagországokbéli ügyvédek együttműködési igényei szinte szükségszerűen hívták létre a szervezetet?

- Ez így van. A CCBE létrejötte teljesen szükségszerű következménye az Európai Uniónak. Az Európai Gazdasági Térségen belüli hatékony ügyvédi érdekképviselet nem létezhet anélkül, hogy ne lenne egy megfelelő szervezete. Ebben az érdekképviseleti szervezetben immáron csak úgy lehet hatékony munkát folytatni, ha mindegyik nemzet ügyvédei a legmagasabb szinten képviseltetik magukat. A nálunk nagyobb lélekszámú és területileg is nagyobb tagállamok, mint például Spanyolország, Franciaország, Németország esetében a delegáció 6-8-10 tagú, akik közül természetesen nem mindenki megy minden ülésre. Évente kétszer van plenáris ülés és öt-hat alkalommal állandó bizottsági ülés, ahol a szakmai kérdéseket megtárgyalják.

A CCBE esetében az ott kiérlelt gondolatok, határozatok, javaslatok, ajánlások mennyire kötelező érvényűek a tagokra? Feltételezem, semennyire, de használhatók ezek a napi gyakorlatban?

- Nem kötelező, de elvárt és ajánlott, ugyanis az ügyvédi hivatásrend európai értékrendjét tükrözik. A CCBE széles feladatkörének egyik jelentős része, hogy az európai uniós jogalkotásnál véleményformáló és véleményalkotó és véleményezési joggal felruházott szervezetként éljen ezekkel a jogosítványaival és okosan felhasználja azokat szinte minden kérdésben, ami a jogi hivatásrendet - ezen nemcsak az ügyvédi, hanem általában a jogászi hivatásrendet értem – érinti.

Hogyan történik ez a gyakorlatban?

- Köztudott, hogy az EU-ban a törvényalkotás az Európai Unió Bizottsága szintjén kezdődik. Az ott kiérlelt javaslatok nyilvá-

nos dokumentumok, felteszik a honlapra és szabadon véleményezhetők. A CCBEnek van hivatalos képviselete az Európai Unió, az ENSZ és a WTO, a kereskedelmi világszervezet mellett is. Komoly munkabizottságok dolgoznak, hogy a CCBE részéről a hivatásrendet érintő kérdésekben szakmailag megalapozott észrevétel, javaslattétel kerüljön a törvényhozás elé. Amit aztán – részleteiben, egészében –vagy figyelembe vesz törvényalkotói munkájában az EU vagy nem. Mindenesetre a kontinens, pontosabban az Európai Gazdasági Térség ügyvédségének igen komoly lehetőségei vannak szándékai, érvei és javaslatai hatékony előterjesztésére és érdekeinek védelmére.

Mi az eddigi tapasztalat a CCBE javaslatainak fogadtatását illetően? - Természetesen vegyesek. Általában azonban elmondható, hogy a mi javaslatainkat komolyan veszik, még akkor is, ha nem vagy nem teljes egészében fogadják el azokat. Egy javaslat értéke nem az előterjesztő személyén vagy tagállamának nagyságán, sokkal inkább az előterjesztés tartalmán és minőségén múlik. Amikor a magyar delegáció előterjesztést tesz, igyekszünk azt a legalaposabban kidolgozni, a problémát minden oldalról körüljárni és következetesnek maradni.

Felfoghatjuk úgy, hogy ezeknek a nemzetközi ügyvédi szervezeteknek, jelesül a CCBE-nek a legfontosabb tevékenysége az Európai Unión belül egyfajta érdekvédelmi funkció, amiben az ügyvédi hivatásrenddel kapcsolatos dolgokról igyekeznek véleményt formálni és azt figyelembe vétetni a törvényhozókkal? Tehát nem szólnak hozzá például közlekedési ügyekhez, vámtörvényekhez vagy éppen űrkutatási törvényekhez? Csak az ügyvédséget – tágabb-szűkebb értelemben – érintő dolgokhoz szólnak hozzá, netán lobbiznak, mintegy szakmai-érdekvédelmi megközelítésben?

- Igen, így van. Sokféle, ám az ügyvédséget is érintő kérdésekhez szólunk hozzá, mondunk véleményt, teszünk javaslatot. Mondok egy példát: az úgynevezett „optimális adótervezési struktúrákkal foglalkozó szervezetekre” elég kemény szabályozást vezetett be az Európai Unió. Ebben az ügyvédek is érintettek, mivel nem kevés

ügyvéd foglalkozik adójoggal, s fontos, hogy milyen kötelezettségeket fog rájuk róni egy új törvény. De mindez érinti a hivatás mélyrétegeit, alapértékeit is, mindenekelőtt a hivatás függetlenségét és az ügyvédi titoktartási kötelezettséget.

Sok olyan hírrel találkoztam, akár a CCBE, vagy a másik két nagy szervezet részéről is, amelyeknél nem kifejezetten anyagi vagy szorosan vett szakmai ügyekről van szó, hanem egyik vagy másik adott ország kamarájának, kamarai tagjainak saját hazájukban elszenvedett hátratételeiről, akár politikai meghurcoltatásairól. Az ügyvédi szervezetek rendszeresen és következetesen nagyon keményen kiálltak-kiállnak ezen helyi kamarák, sőt, néven nevezett, sajnos sokrendszerint emberi jogi tevékenységet is érintő munkájuk miatt - esetben börtönbe juttatott ügyvédek mellett. Hangot emelnek s elég komoly, széleskörű hírt vernek olyan ügyek miatt, amelyek adott országban élő ügyvédek személyi szabadságát is korlátozták-korlátozzák… - Ezzel a fajta, az ügyvéd kollégák hátrányos megkülönböztetését, olykor üldöztetését figyelemmel kísérő tevékenységgel mind a három említett szervezet foglalkozik. Ez a szolidaritás el is várható tőlük, hiszen mind a három szervezet ügyvédekből áll. A munka két síkon folyik. Az egyik az ügyvédi alapértékek védelme, ami valamennyiünk érdeke. Ha tehát a helyi jogalkotás olyan jogszabályt kívánna bevezetni, ami sérti, hátrányosan érinti az ügyvédi alapértékeket, akkor ennek az érdeknek a védelme érdekében mindegyik fellép. Európában elsősorban a CCBE lép fel, mert ez a szervezet a legkompetensebb. Az IBA-nak már szélesebb a spektruma, ugyanúgy, mint az UIA-nak is.

A CCBE olyan országokban élő ügyvédek jogaira is figyel, akik nem feltétlenül európai uniós tagországok?

- Feltétlenül igen. Az Európai Unióba való belépés előtti, a pályára lépés előtti „kispadon” ülés mindenkit megillet. Az Európai Unió tagjává válás előtt mi, Magyarország is ültünk a kispadon néhány éven át. Dr. Horváth Jenő, a MÜK örökös tiszteletbeli elnöke felismerésének, valamint - az EU csatlakozásunkat követő rövid idő után elnökké is megválasztott - dr. Köves Péter

kollégánk aktivitásának és elkötelezettségének köszönhető, hogy Magyarország ügyvédi küldöttsége már több évvel a csatlakozás előtt megfigyelőként ott ült és részt vett ezeken az üléseken. Most Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Törökország ülnek ott. Azok, akik egyszer valamikor azt gondolják, hogy aspiráns EU-taggá válnak, vagy akár már folyamatban van a felvételük, a szerbeké, vagy kicsit távolabbról, a törököké. Tudni akarják, mi történik, beleszólnak, észrevételt tesznek.

Említette az imént, hogy a nemzetközi ügyvédi szervezetek tevékenysége két síkon folyik: az egyik az ügyvédség szorosan vett érdekérvényesítése, amiről eddig beszéltünk. Mi a másik?

- A másik rendkívül fontos tevékenysége mindhárom szervezetnek a hivatásrend érdekvédelme, és ebben is van egyfajta egységesség. Jogállamban az ügyvédség hivatásrendi feladata az állampolgárok képviselete, ami sok esetben az államhatalommal szembeni képviseletet, jogvédelmet is jelent. A nemzetközi ügyvédi szervezetek kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a hivatásrendi feladatok ellátása során önmagukat nehéz helyzetben találó jogi képviselők, a kifejezetten büntetőügyekben védelmet ellátó ügyvédek a „defence of defence”, azaz a védő védelme érdekében kiálljanak, és véleményükkel illetve fellépésükkel közbenjárjanak más nemzetközi szervezeteknél vagy az érintett államok kormányzatánál. Ilyen eset volt néhány éve, amikor török belpolitikai háttérben kirobbant ügyben az isztambuli ügyvédi kamara ügyvédeit kellett megvédeni az ún. Sledgehammer üggyel kapcsolatban. Vagy például a CCBE által 2019-ben kitüntetett Nasrin Soutudeh iráni ügyvédnő, aki emberi jogi aktivitást fejt ki és saját országában előzetes letartóztatásba helyezték kizárólag azért, mert kiállt az emberi jogok védelme érdekében. Számos ilyen eset van világszerte, és az ilyen helyzetbe került ügyvédek érdekében a nemzetközi szervezetek komoly aktivitást fejtenek ki. Én annak az UIA bizottságának vagyok több éve a tagja, amelyik éppen ezzel a két területtel foglalkozik. Korábban ez kétfelé volt választva, a védő személyét megillető védelem, a „defence of defence” és a hivatás függetlenségének védelme, az „independence of the profession” területre. Én az utóbbival foglalkoztam a terület igazgatójaként az UIA végrehajtó bi-

zottságában. Néhány éve összevonták ezt a két területet, és egy külön bizottságot hoztak létre UIA IROL néven, ami ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Én továbbra is a hivatásrend függetlenségének védelmével kapcsolatos ügyekkel foglalkozom, a többi kolléga azonban kifejezetten az egyes ügyvédeket hivatásuk jogszerű gyakorlása során ért jogtalan hátrányok lehetséges orvoslásával, az adott országban való fellépéssel, tiltakozással, a jogvédelem adott helyzetben lehetséges eszközeivel foglalkozik.

Hogyan jut el egy egyéni ügyvéd panasza például a CCBE-hez?

- Vagy ő maga jelzi a problémáját vagy kollégái, vagy pedig a világsajtóból értesülünk arról.

Tehát nincs olyan – fogalmazzunk egy kicsit eufemisztikusan – bürokratikus út, ahol lelassulnak, „elkallódnak” az ügyek?

- Nincs. Természetesen ésszerű mértékben és megfelelő módon verifikáljuk, ellenőrizzük a panasznak a megalapozottságát.

Emlékszem, előfordulhat olyan sajátos helyzet is, hogy nem egy ügyvéd egyéni sérelmei kerülnek önök elé, hanem mondjuk egy országos – nemzeti – kamara problémája, amikor maga a helyi ügyvédi szervezet kerül bajba valamilyen belpolitikai ügyből kifolyólag, olyannyira, hogy teljes egészében megbénul működése vagy önmaga függeszti azt fel, például országos ügyvédi sztrájkot meghirdetve, amint az nem is olyan régen Szerbiában történt?

- Az egy más kérdés, hogy mi a kamarai vezetésnek a politikai beállítottsága. Vannak országok, ahol az adott politikai rezsimmel szemben történő fellépésnek értelmeznék azt, ha a helyi kamara kérne egy olyan személy érdekében védelmet, amelyik személyt éppen az adott politikai rezsim üldöz. A helyi kamara könnyebben megőrzi tárgyalóképességét a politikai rezsimmel szemben, ha elismert nemzetközi szervezettől külső segítséget, támogatást kap.

Előfordulhat az, hogy a CCBE a maga értékrendjével és az ennek megőrzésére irányuló független tevékenységével óhatatlanul feszültségbe keveredik egy adott ország kamarájának irányultságával?

- Nem szokott ez idáig elmenni. Általában az történik, hogy jön egy jelzés, amely alapján elkezdődik egy munkafolyamat. A folyamat első része, hogy ellenőrizzük, mi is történt. Utána - az esetek döntő többségében a helyi ügyvédekkel, a helyi kamarával együtt - kidolgozzuk, hogy mi lenne a fellépésünk leghatékonyabb módja. Valamikor egy személyes konzultációt kérnek az igazságügyi hatóságoktól, valamikor egy levelet ír az adott szervezet. Például az említett szerbiai ügyben az ottani törvényhozás részére a CCBE, az IBA és az UIA is egyaránt levelet írt, s az akkori igazságügyi miniszternél tiltakozott az intézkedések ellen, amiket bevezetni kívántak. A szerb ügyvédség 2015 szeptemberétől több hónapon keresztül sztrájkolt. Mindhárom szervezet magyar képviselőt küldött az ország közelsége miatt, dr. Köves Péterrel és dr. S. Szabó Péterrel hárman utaztunk Belgrádba 2015 decemberében. Csak érdekességként említem, s hogy érzékeltessem, mennyire komolyan vették a három nemzetközi ügyvédi szervezet fellépését, a tanácskozás az igazságügyi miniszterrel este nyolc órakor kezdődött és másnap hajnali kettőig tartott. Megegyeztünk, tettek ígéreteket, be is váltották azokat, januárban meg is hozták a megfelelő rendelkezéseket, befejeződött a szerb ügyvédség sztrájkja és normalizálódott a kapcsolat az igazságügyi kormányzat, valamint a helyi ügyvédi hivatásrend között.

Még egy hasonló fellépést idézek fel: 2010 körül, a lengyel kormány három olyan jogszabályt próbált bevezetni, ami nagyon hátrányosan és drasztikusan érintette volna a helyi ügyvédi hivatásrendet. Az egyik az volt, hogy bármilyen kamarai tagság nélkül - tehát az ügyvédi hivatásra való felkészítés, képzés és vizsga nélkülaz egyetemen végző fiatal jogászok szabadon folytathattak volna lényegében az ügyvédi tevékenységgel azonos tevékenységet. A másik az volt, hogy az ügyvédekre nézve nagyon hátrányos díjszabályzatot próbáltak bevezetni. A harmadik pedig az volt, hogy fegyelmi ügyekben a döntési hatásköröket teljesen kivették volna a kamara kezéből, és azt az igazságügyi kormányzat által kijelölt testület bírálta volna el. Ugyanígy ott volt a három nagy szervezet képviselője a tárgyalódelegációban: a CCBE és az IBA akkori elnöke, valamint az UIA képviseletében én. Emellett a

CCBE a demonstrációs céllal Varsóban tartott plenáris ülésén fogadta az akkor általam vezetett ad hoc bizottság által kidolgozott ajánlást az ügyvédeket érintő fegyelmi eljárások európai alapelveiről. Az említett események során a lengyel bírói kar is messzemenően kiállt az ügyvédség mellett, a sajtókonferencián is képviseltették magukat és felszólaltak. A nemzetközi szakmai nyomásra ott is visszakozott a kormányzat. Sajnos az utóbbi hónapokban a lengyel bírói karnál vannak problémák, amely miatt valamennyi nemzetközi ügyvédi szervezet is kifejezte aggodalmát és hallatta hangját.

Vajon ennek az összetett és rendkívül fontos munkának a hírei, eredményei, amelyek megerősítőleg, bátorítólag hathatnak minden gyakorló ügyvéd számára szerte a világon és nálunk Magyarországon is, miként jutnak el az egyes ügyvédekhez, mit érzékelnek mindebből azok a kollégák, akik napi ügyeik részleteiben gázolva, ki sem látnak az életért való küzdelem mókuskerekéből?

- Miután a Magyar Ügyvédi Kamara legaktívabban a CCBE-ben képviselteti magát, ezért a delegáció minden egyes CCBE ülés után megküldi azoknak a témáknak az összefoglalóját, amivel az adott ülés foglalkozott. Ez egy 6-8 oldalas összefoglaló, amelynek lényege megjelenik a MÜK honlapján és a BÜK elektronikus hírlevelében. Emellett a www.ugyvedforum.hu is rendszeresen foglalkozik a nemzetközi ügyvédi szervezetek híreivel. Akit pedig még részletesebben érdekelnek ezek a dolgok, a szervezetek honlapján is tud részletekbe menően tájékozódni.

Talán az is sokat jelentene – tekintettel arra, hogy ezek a honlapok nem magyar nyelvűek, hanem főleg angol, esetleg francia és német nyelven hozzáférhetőek -, hogy helyi, területi kamarák inspirálhatnának néhány olyan fiatal kollégát, akik jól értenek-beszélnek angolul: adjanak rendszeresen egy-egy elnökségi ülésen, közgyűlésen tájékoztatót arról, mi zajlik a világban...

- Ez a kamarai vezetésen múlik. Amikor évekkel ezelőtt problémánk volt a GVHval az Etikai Szabályzat ügyvédi hirdetésekkel, ügyvédi reklámmal kapcsolatos rendelkezései miatt, akkor volt több olyan

területi ügyvédi kamarai elnök, aki fontosnak tartotta, hogy a tagság megismerje ennek az eljárásnak az okát és a figyelembe veendő körülményeket, a versenyjogi szempontokat. Meghívtak, hogy tartsak előadást: miről szól a GVH vizsgálata, hol tart az etikai kódex, mi a helyzet az ügyvédi alapértékekkel, hol áll és merre tart az Európai Unió tagállamainak szabályozása? Ha hasonlóképpen érdeklődnének nálunk a nemzetközi szervezetek valamennyiünket érintő munkája iránt, bizonyos, hogy mindig lenne közülünk az e területen tapasztalt kolléga, aki ilyen tájékoztatóra szívesen vállalkozna.

Ön szerint, aki közismert és általánosan tekintélynek örvendő személyiség a hazai ügyvédség körében, akinek szinte teljes rálátása van a nemzetközi ügyvédi szervezetekre, mi több: az ügyvédség globális helyzetére, ezekkel a több évtizedes unikális tapasztalatokkal tarisznyájában, hogy látja, merre megy az ügyvédi hivatásrend szekere?

- Az ügyvédi hivatásrend mindig olyan volt, amit az aktuális hatalom soha nem szeretett. Ezt már Shakespeare is megírta a IV. Henrik darabjában. Az összeesküvők megmondták: az első dolog, amit tennünk kell, öljük meg az összes ügyvédet. Vajon miért voltak ennyire elszántan nekibuzdulva?

Mert az ügyvédek – akárhogyan is forgatjuk a dolgot - alapvetően a jogállamiságnak a védelmezői. Éppen erre jók, erre valók.

És ezért kell a végtelenségig, az utolsó leheletünkig védeni az ügyvédi függetlenséget, a hivatásrend alapértékeit, mert az ember ember marad, gépek soha nem fogják helyettesíteni. Az embernek pedig egy másik ember a bizalmasa. Természetünkből fakad, hogy az ember jobban tud foglalkozni a saját problémájával, ha valakivel azt meg tudja beszélni, főleg ha egy jogban jártas emberrel, aki emberileg is megérti őt és próbál valami hatékony segítséget nyújtani. Ez pedig bizalom, függetlenség és titoktartás nélkül nem megy. Történelmi tapasztalatok szerint is ez általában szemben áll a mindenkori hatalom érdekeivel, amely viszont mindent szeretne tudni, még azt is, amit az adott személy egyébként nem osztana meg senkivel.

A mindenkori hatalom pedig úgy véli: a nemzet, az ország biztonsága érdekében, amelyet egyre több rafinált és alattomos, veszélyforrás fenyeget, indokolja ezt a fajta kíváncsiságot titkaink iránt. Gondoljunk csak most konkrétan a pénzmosás és a terrorizmus támogatása elleni törvényi óvintézkedések egyre mélyebbre ható elvárásaira...

- Vannak azért megközelítési különbségek, hogy tudniillik melyik kormányzat hogyan közelíti ezt meg. Rögtön – szinte valós időben - akar tudni mindent vagy átvezeti egy olyan szűrőrendszeren, hogy ezer esetből a végén kiderül, hogy csak tíz volt releváns, viszont a maradék 990 pe-

A magyar és a román ügyvédi kamarai párbeszéden Bukarestben, 2012-ben, a képen dr. Bánáti

János MÜK elnökkel (b) és dr. Halmos Tamás nyíregyházi kamarai elnökkel

dig „nagyon hasznos”, eltárolható-eltárolandó információ lehet, jóllehet ezeknek már semmi köze sincs ahhoz, jelen esetben a pénzmosáshoz, amiért csinálták az egészet. A hatalom számára minden információ értékes. Erre sajnos-nem sajnos, de való, ma már minden informatikai eszköz adott. Napjaink egyik égető kérdése is az, hogy hol szabja meg a hatalom a saját maga számára az adatgyűjtés és adat hozzáférés határait, lásd például https://www.napi.hu/nemzetkozi_ gazdasag/tiltalom-arcfelismeres-brusszeleu.698646.html.

Állampolgárként teszem fel az utolsó kérdést, aki bármikor jogi segítségre szorulhat, s aki számára az ügyvéd az egyetlen olyan identitás a jog világában, aki nem az államot képviseli, hanem hivatásszerűen engem, akihez bizalommal fordulhatok: mit gondol, bízhatunk abban, hogy nem kell az ügyvédi hivatás elszíntelenedésétől, a hivatásrendi értékek –bármire is gondoljunk ennek a nagyon összetett és mindenképpen pozitívan felfogott fogalomról – szertefoszlásától tartanunk, s a jövőben is az ügyvéd lesz tűzön-vízen át az én segítőm, ha ne adja Isten, az igazságszolgáltatás malomkövei közé hullva őrlődöm?

- Két dolog jut eszembe válaszként erre a súlyos kérdésre. Az egyik egyszerűbb, a másik kicsit összetettebb.

Nem lehet kitérnünk előle, nem is lenne értelme: korunk nagy kihívása, a mesterséges intelligencia. Jól kell tudnunk használni, arra, amire való: nagy mennyiségű információ feldolgozásra. Azonban: amíg ember van, nem lesz soha két pontosan ugyanolyan ügy. Minden gyakorló ügyvéd tudja, hogy mennyire lényeges az emberi tényező, az adott ügy konkrétumai. Mindemellett nem szabad és nem lehet figyelmen kívül hagyni a mesterséges intelligenciát, mert ahogy az okos telefon millió segítséget ad, ugyanez a mesterséges intelligencia dolga a felmérhetetlen mennyiségű információ feldolgozásban és értékelésében. Azok a területek, amik technikával pótolhatók, viszonylag gyorsan értéküket vesztik, mert tömegtermékké válnak. Az automatizálható, technikával helyettesíthető jogi szolgáltatások leértékelődnek. Ez az ügyfelek számára kedvező, mert olcsóbbá teszi az

adott szolgáltatás elérhetőségét. Viszont mivel nem lehet mindent gépesíteni, nem lehet minden problémára előre feltenni egy kérdést és igen-nem eldöntendő válasz opcióvá transzformálni, vagy mintaszerződésbe foglalni, ez azt is jelenti, hogy fel fognak értékelődni azok a jogi szolgáltatások, amik emberi közreműködést, speciális tudást, kreativitást, tapasztalatot, egyedi helyzetértékelést igényelnek. Ezek a mesterséges intelligencia út-

emberi hozzáállást is kíván minden szakmabéli tevékenységünk során, mint csupán – az egyébként elengedhetetlen – állandó szakmai felkészültség. Tapasztalataim alapján azt mondhatom: bizakodóan tekinthetünk a jövő ügyvédgenerációjára. Segítenünk kell őket abban, hogy jogászi munkájuknak ne csak a praktikus oldalát, hanem annak rendkívüli és egyedi hivatásbeli szépségeit is felfedezzék. Nagyon nehéz éveket, évtizedeket élt át

ján nem pótolhatók, de hatékonyságuk nagymértékben növelhető. Az elmélyült, empatikus és szofisztikált jogi munkát igénylő szolgáltatások értéke és megbecsültsége továbbra is megmarad, sőt előreláthatólag nőni fog.

- Ami pedig az összetettebb témát illeti: mindig is nagy kihívás volt az ügyvédség számára a hivatásrend alapértékeinek megőrzése. Ennek fontos feltétele szerintem az ügyvédi öntudat és hivatásrendi önazonosságunk megfelelő ébrentartása és karbantartása. Nem szabad, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a hétköznapok ama bizonyos mókuskerekében elveszítsük önmagunkat, a magunkba, hivatásunkba, a jog és törvények rendjébe, s általában, a jogkereső emberekhez való hozzáállásunk minőségébe vetett hitünket. Nem vagyunk érzéketlenek, nem vagyunk száraz jogalkalmazók. A mi hivatásunk hangsúlyosan emberközeli. Ez pedig részünkről sokkal több emberi „befektetést”, minőségi

az ügyvédség idehaza, de a világon másutt is. Bebizonyosodott: az ügyvédség addig számíthat a társadalom – ügyfelei – megbecsülésére, amíg maga is megbecsüli a társadalom – ügyfelei – érdekeit folyamatosan ébren tartott, fejlesztett tudásával, humánus életszemléletével, szellemi és lelki épségének folyamatos gondozásával. S képviseli azokat társadalmi és egyedi szinten egyaránt legjobb meggyőződése szerint, következetesenhogy egy régi bölcsességet idézzek - „alkalmas és alkalmatlan időben”. A nemzetközi ügyvédi érdekérvényesítő szervezetekre visszakanyarodva, éppen ezek a sokszínű civil szervezetek a megfelelő szakértői keretei annak, hogy a társadalom számára a kapott bizalmat a hivatásrend tagjai önkéntes érdekképviseleti munkával visszaadják. Tehát ezért is érdemes figyelnünk a munkájukra, eredményeikre és támogatni kollégáinkat az ezekben való részvételre.

Komlós Attila

A szerbiai sikeres érdekvédelmi tárgyaláson Belgrádban, 2015-ben, a szerb igazságügyi miniszterrel (k) és dr. S. Szabó Péterrel (j)

Az UIA állásfoglalása

Riasztó lengyel kísérlet a jogállamiság gyengítésére

Ebben az állásfoglalásban az UIA igazgatótanácsa, amelyet 63. kongresszusán hívott össze Luxembourgban, súlyos aggodalmát fejezi ki a világ számos régiójában, különösen Lengyelországban a jogállamiság gyengítésére irányuló riasztó kísérletek miatt. Azóta egy nagy nemzetközi jogász-tiltakozást is tartottak Varsóban.

– Emlékeztetve a jogállamiság tiszteletben tartásának alapvető fontosságára, amely szorosan kapcsolódik a demokrácia elvéhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához, – hangsúlyozva, hogy a jogállamiság magában foglalja az igazságszolgáltatás függetlenségét, amely magában foglalja különösen a hatalmi ágak megosztását, hogy megóvja az igazságszolgáltatást a politikai indíttatású beavatkozásoktól, valamint megóvja a pártatlan és független bírókat, – hangsúlyozva, hogy a bírák függetlenségét különösen kizárólag érdemeken alapuló kinevezés biztosítja (képesítés, tapasztalat, integritás, képesség, hatékonyság), és garantálni kell számukra a tisztességtelen fegyelmi intézkedésekkel szembeni védelmet, – emlékeztetve arra is, hogy az ügyvédek képviselik a polgárok jogainak és a jogállamiság privilegizált gyámjait és védelmezőit, az UIA mély sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az európai kontinens számos országában a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezségokmány 2., 14 § 1., 17., 19., 26. cikkében rögzített jogok védelme szempontjából rendkívül problematikus helyzetbe került az Európai Unióról szóló szerződés 7., 19. cikke, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11., 21. § 1., 47. cikke, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6 § 1., 8., 10., 13. cikke.

Az UIA mélységesen aggódik – a 2015-ben elindult lengyelországi igazságügyi reform következményei miatt, amelyek három kulcsfontosságú igazságügyi intézményt céloztak meg: az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Nemzeti Tanács és a Legfelsőbb Bíróság, – a közelmúltbeli botrányok miatt, amelyek elhomályosították a lengyel helyzetet,

különös tekintettel rágalmazási kampányra, az igazságszolgáltatási rendszert érintő változásokkal szemben ellenálló bírák és ügyészek ellen; a lengyel igazságügyi miniszterhelyettes lemondása miatt; bírókkal szembeni fegyelmi meghallgatások megindítása miatt; bírák és ügyészek százainak az Igazságügyi Minisztérium által történt elbocsátása és pótlása miatt; és az új bírósági elnökök valamint a bírói testület nemzeti tagjainak kétes okokból történt kinevezése miatt, – a jogi szakma szabad gyakorlását veszélyeztető események miatt, különösen:

• az ügyfél-ügyvéd kiváltságainak megsértésére vagy gyengítésére tett kísérletek miatt,

• a vandalizmus és a Varsói Ügyvédi Kamara elleni (2019. május 26-án éjjelén történt), valószínű megfélemlítési kísérlet miatt,

• több ügyvédellenes gyűlölet-esemény miatt,

• a Fegyelmi Kamara azon fegyelmi intézkedése miatt amit a közelmúltban alkalmazott két ügyvéd ellen, akik nyilvánosan merték bírálni a rendszert.

Midezek után

– figyelembe véve, hogy Lengyelország az Európai Unió tagállama, amely határozott lépéseket tett Lengyelországgal szemben, például 2018. október 2-án - az Európai Bizottságon keresztül - keresetet nyújtott be az EUB elé a) kötelezettségszegés és b) a lengyel hatóságok 2019. október 10-én a bírók fegyelmezésére bevezetett, a bírói függetlenség elvét sértő intézkedései miatt;

– emlékezetben tartva, hogy Lengyelország az Európa Tanács tagja, amely szintén intézkedéseket tett a lengyelországi

helyzettel kapcsolatban, külön is kiemelve az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEE) által - az Egyezmény 6. cikkének (1) és (13) bekezdésére hivatkozva - a lengyel kormánynak 2019 júliusában a Grzęda kontra Lengyelország ügy kapcsán, amely a lengyelországi Igazságügyi Nemzeti Tanács bírói feladatainak mielőbbi felszámolására vonatkozott; – figyelve a lengyel demokrácia korrózióját az igazságszolgáltatás átpolitizálásával, amely megfosztja az igazságszolgáltatást az objektív függetlenségtől, és annak a veszélyét vetíti előre, hogy mindenekelőtt a lengyel végrehajtó hatalom erőfeszítéseinek révén megnyirbálja a hatalmi ágak megosztásának alapvető elvét, s különösen is hogy az igazságügybe, az igazságszolgáltatásba és a jogi hivatásba való beavatkozás révén korlátozza az ország függetlenségét és pártatlanságát,

az UIA:

1. sürgeti a lengyel kormányt, hogy haladéktalanul hozzon meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy visszaállítsák az alaphelyzetet, amelyben teljes mértékben tiszteletben tartják a demokratikus alapelveket és a jogállamiságot;

2. felhívja a lengyel hatóságokat, hogy haladéktalanul teljes körűen hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága kötelező erejű ítéleteit, valamint tartsák be azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyek Lengyelország számára jogilag kötelesek;

3. kéri a lengyel kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa a jogi hivatás biztonságos, védett és szabad gyakorlásához szükséges garanciákat, minden fenyegetés és nyomás nélkül;

4. ösztönzi a lengyel hatóságokat, hogy tegyék meg a lengyel polgárok számára a lengyel igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hitük visszaállításához szükséges intézkedéseket. 2019. november 14.

UIA állásfoglalás kínai élmények inspirációja után

Hogyan vélekedik a világ ügyvédsége a jogállamiságról?

Az UIA-IROL (UIA-Jogállamisággal foglalkozó Intézete) elfogultság nélkül foglalkozik az emberi jogokkal, a védelem védelmével, a jogi hivatás és az igazságszolgáltatás függetlenségével, valamint a jogállamiság védelmével. Betartja a nemzetközileg elfogadott normák és szabványok szerint elismert jogállamiság meghatározását, összhangban az Egyesült Nemzetek Szervezete által előterjesztett meghatározással. Az UIA-IROL szerint az így meghatározott jogállam nem megváltoztatható, univerzálisan alkalmazandó, és a jogállamiság világszerte történő védelmére szolgál.

Az UIA ugyanakkor elkötelezett amellett, hogy nyílt párbeszédet és vitát folytasson mindazokkal, akik véleményt formálnak ezekben a fontos kérdésekben, beleértve azokat is, akik egyet nem értésüket fejezik ki. E hangok közül néhányan úgy dönt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a jogállamiság fogalmát vagy éppen elutasítják annak védelmét. Mások még arra törekszenek, hogy újradefiniálják a jogállamiságot, hogy ezáltal megváltoztassák annak lényegét vagy kihagyják annak alapvető jellemzőit.

Az UIA-IROL elismeri, hogy az ilyen hangok kritikát is kiválthatnak azokból, akik inkább figyelmen kívül hagyják vagy bojkotálják az egymással szemben támasztott nézeteket közötti kiegyenlítődést, vagy akik úgy érvelnek, hogy a vitában való részvétel az elfogadhatatlan álláspontok legitimálását szolgálja. Az UIAIROL mindazonáltal elkötelezett amellett, hogy a lehető legszélesebb körű globális elkötelezettséggel, mint alapvető eszközzel, mindenütt együttműködjék a jogi szakma képviselőivel az ügyvédek védelmének előmozdítása és a jogállamiság támogatása érdekében, az egész világon.

Ezért az UIA elnöke, Jeremy Roth úgy döntött, hogy elfogadja a Kínában, Guangzhouban (Hancsau-ban), 2019. december 9-10-én tartott globális ügyvédek fórumára a több mint 400 000 aktív ügyvédet képviselő All China Lawyers Association (ACLA - Kínai Országos Ügyvédi Kamara) meghívását. Jeremy Roth elnök részt is vett a két napos rendezvényen,

amelyen kínai ügyvédek százai, közel hatvan országból érkezett jogászok, valamint más nagyobb nemzetközi jogi szövetségek, például az IBA, a LawAsia, az IPBA és a CCBE vezető képviselői voltak jelen.

A fórum során a kínai kormány képviselői a jogállamiságnak a kínai vagy szocialista változatára hivatkozva, azt - annak sajátos jellemzői fényében - úgy határozták meg, mint a nemzet jólétének, stabilitásának és „társadalmi igazságosságának” megőrzéséhez szükséges eszközt. Ez a meghatározás nem érintette a jogállamiság alapvető vonatkozásait, ideértve az emberi jogok vagy a kisebbségek jogainak védelmét, az ügyvédi kamarai és a bírói függetlenséget, valamint a hatalmi ágak szétválasztását.

Az UIA elnökét, Jeremy Roth-ot eredetileg azért hívták meg a megnyitó beszédet mondjon ezen a nagy fórumon. Amikor azonban a konferencia szervezői kérésének eleget téve előzetesen benyújtotta nekik beszédtervezetének végleges változatát, lemondták ezt a programpon -

tot, megnyitó beszédét nem mondhatta el. Ebben a beszédben Jeremy Roth , az UIA-IROL elnöke a következőket tervezte elmondani:

„Elkötelezettek vagyunk a jogállamiság előmozdításában és védelmében annak a kifejezésnek a valódi és teljes értelmében, ahogyan azt nemzetközileg elfogadták, ideértve az Egyesült Nemzetek Szervezetét is. A jogállamiság egyebek között a nemzet politikai hatóságainak polgáraik előtti elszámoltathatóságát, a hatalmi ágak szétválasztását, valamint nyilvánosan kihirdetett, méltányosan végrehajtott és független bírói ítélkezést jelenti, összhangban a nemzetközi emberi jogi normákkal és gyakorlattal. Ebben az összefüggésben előmozdítjuk és megvédjük a jogi hivatás alapvető elveit, valamint azt az egyedülálló szerepet is, amelyet mind az egyes ügyvédek, mind az ügyvédi kamara kiváltságos őrökként , valamint a polgárok jogainak és a jogállamiság védelmezőjeként betölt. Támogatjuk az ügyvédi kamara és a bírói ítélkezés függetlenségét, amelyek nélkül nincs jogállamiság. Fontos szerepet játszunk világszerte azon ügyvédeknek - azaz a védők - védelmében, akik nem tudják szabadon, önállóan és megtorlástól való félelmükben ellátni feladataikat. Örülök annak, hogy ma itt vagyok, mert úgy gondolom, hogy valódi lehetőségünk van az eszmecserére, az információcserére és lehetséges közös projektek cseréjére kínai ügyvédekkel olyan témákban is, mint például: az ügyvédek társadalmi felelőssége, ide értve a jogállamiság védelmé, annak teljes összefüggéseiben, és az ügyvéd kollégák védelmét. Mondanom sem kell, hogy ezek a területek néhány olyan kihívásokkal is szembe kell nézni, amelyek a dolgok alapos átgondolását és elkötelezett vitát igényelnek - különösen

A jogállamiság olyan alapelv, amellyel a párt vezeti az embereket az ország mindennapjaiban

A jogállamiság olyan alapelv, amellyel a párt vezeti az embereket az ország mindennapjaiban. A jogállamiság az ország irányításának alapvető eszköze. Nagyobb teret kell adnunk a jogállamiság fontos szerepének az ország és a társadalom irányításában. Mindenképp elő kell mozdítanunk az ország törvényi irányítását és fel kell gyorsítanunk a szocialista országunk jogállamiságon alapuló felépítését. - Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Központi Katonai Bizottság és a Kínai Népköztársaság elnöke (Forrás: All-China Lawyers Association, acla.org.cn)

akkor, ha a véleményünk szerint alapvető fontosságú jogi szakma értékeket fenyegetettségét észleljük bárhol a világon.”

Súlyos csalódottságát fejezte ki Jeremy Roth elnök a konferencia szervezőinek amiatt, hogy nem engedték elmondani a tervezett megnyitó beszédében megfogalmazott észrevételeit, különös tekintettel a kínai hatóságoknak a jogállamiság-meghatározására vonatkozóan. Később a konferencia során, az ACLA által szervezett ügyvédi egyesületek és ügyvédi társaságok elnökeinek kerekasztal-találkozóján Jeremy Roth elnök lehetőséget kapott felszólalásra. Akkor megismételte a jogállamiság nemzetközileg elfogadott meghatározását, amint azt fentebb részleteztük, és hangsúlyozza, hogy határozottan nem értett egyet azzal a gondolattal, hogy a jogállamiságnak különböző változatai létezhetnek. Hangsúlyozva, hogy a jogállamiság meghatározása egyetemes, azaz hogy csak egyféle jogállamiság létezik.

A nemzeti és a nemzetközi jogi szövetségek bizonyos képviselői hasonló érveket fogalmaztak meg.

E tekintetben az UIA-IROL a leghatározottabban nem ért egyet a jogállamiság fogalmának bármilyen megváltoztatásával, és kifogásolja, hogy Kína vagy bármely ország ezt a fogalmat félreértelmezve használja egyedi nemzeti célokra.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára 2004. augusztus 23-i, „A jogállamiság és az átmeneti igazságszolgáltatás konfliktusos és a konfliktus utáni társadalmakban” című jelentésében leírta, hogy mit ért a nemzetközi jog értelmében a „jogállamiság” fogalmán:

„Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) számára a jogállamiság olyan irányítási elv, amelyben minden személy, intézmény és szervezet, köz- és magánszereplő, beleértve magát az államot is, elszámoltatható a nyilvánosan kihirdetett, egyenlően érvényesített és független törvények mellett a gyakorlatba átültetett, és amelyek összhangban állnak a nemzetközi emberi jogi normákkal és a bevett gyakorlattal. A jogállamiság fogalma olyan intézkedéseket igényel, amelyek biztosítják a törvény felsőbbrendűségének, a törvény előtti egyenlőségnek, a törvénynek való elszámoltathatóságnak, a törvényi alkalmazás igazságosságának, a hatalmi ágak szétválasztásának, a döntéshoza -

talban való részvételnek, a jogbiztonságnak, az önkényesség elkerülésére vonatkozó elvek betartását, valamint az eljárási és jogi átláthatóság.”

A civilizált társadalomban a jogállamiság (Rule of Law) szerves részét képezi a hatalmi ágak szétválasztása, a törvény egyetemes és egyenlő alkalmazhatósága, valamint a jogi és bírói hivatások függetlensége. A szinte ugyanazon a kifejezés: a „törvény általi szabály” (rule by law) használata azonban a feje tetejére állítja a dolgot, mivel nagyon eltérő tartalmat takar: a törvények iránti engedelmességet követeli meg, tekintet nélkül azok tartalmára vagy anyagi vagy eljárási igazságosságára, valamint a bűnüldözés elsőbbségére, tekintet nélkül annak végrehajtására,.

Az UIA-IROL többször rámutatott arra, hogy Kínában az ügyvédeket gyakran üldözik pusztán hivatásuk gyakorlása miatt. Az UIA-IROL konkrétan számos olyan kínai ügyvédről tud, akiket fenyegetettek; akik „eltűntek”; akiket hivatásuk gyakorlásában korlátoztak; fizikailag, pszichológiailag megkínoztak; akiktől megtagadták az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, ideértve az általuk választott ügyvédet is; megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat; megfosztották engedélyüktől a jog gyakorlásához; mindezt pusztán azért, mert elkötelezettek voltak jogászi-ügyvédi hivatásuk gyakorlása iránt. Az UIA-IROL számos nyilatkozatot adott ki és csatlakozott hasonló más megnyilatkozásokhoz, amelyekben kifejezi súlyos aggodalmát kollégái ellen Kínában elkövetett ilyen súlyos és elfogadhatatlan jogsértések miatt.

A legfrissebbeket említve:

- 2019. július, az UIA felszólítja a szabadon bocsátott kínai kormányt, hogy ejtse a még mindig őrizetben lévő ügyvédek és aktivisták elleni vádakat. https://twitter.com/

- 2019. február, Közös levél Wang Quanzhang fogva tartásáról

https://lawyersforlawyers.org/

- 2018. december, közös petíciós levél Wang Guanzhang szabadon bocsátása érdekében

https://www.odage.ch/medias/

- 2018. április, UIA felhívása Wang Quanzhang támogatására https://www.uianet.org/en/

- 2017. március, a jogi szakma együttes nyilatkozata 709 szigorú fellépés ügyében https://www.hrichina.org/en/

- 2017. január, sajtóközlemény a veszélyeztetett ügyvédek világnapján https://www.uianet.org/en/

- 2016. október, levél az ACLA-nak az ügyvédek megfélemlítésével és támadásaival kapcsolatos aggodalmak kifejezésére

- 2016. szeptember, sajtóközlemény, miután Wang Yu kijelentette, hogy - a hatóságok nyomásának engedveelutasítja a Ludovic Trarieux nemzetközi emberi jogi díjat

https://www.uianet.org/en/ - 2016. június, sajtóközlemény a Wang Yu kínai ügyvédnek odaítélt 2016. évi Ludovic Trarieux Emberi Jogi Díj alkalmából

https://www.uianet.org/en/

- 2016. január, a jogi szakma és az ügyvédek közös nyílt levele a Kínában megfélemlített és fogva tartott ügyvédek aggasztóan növekvő mértéke miattl https://www.uianet.org/en/ - 2016. január, Közös nyilatkozat a 709es ügyben https://www.uianet.org/en/ https://www.chinaaid.org/2016/

Azzal a szándékkal vett részt Jeremy Roth elnök a Global Lawyers Forum-on (az Ügyvédek Világórumán), hogy az UIA nyílt párbeszédre vonatkozó teljes elkötelezettségével összhangban kapcsolatba lépjen a kínai ügyvédekkel és képviselőikkel, az UIA tagszervezetével, az ACLAval, és hogy hangsúlyozza az UIA elkötelezettségét a nemzetközi értelemben meghatározott és elfogadott jogállamiság mellett, eszmecserét ajánlva azoknak is, akik azzal nem értenek egyet, s hogy vitában, fejthessék ki véleményüket, avagy felülvizsgálhassák addigi álláspontjukat. Ilyen nyílt és őszinte kommunikáció révén lesz esély arra, hogy az egész világ tiszteletben tartsa a jogállamiságot annak valódi és teljes értelmében. Az UIA várja, hogy folytathassa ezt a fontos párbeszédet a Kínában hivatásukat gyakorló ügyvédek százezreivel és ügyvédi kamarájuk képviselőivel. Mert anélkül ugyanis nem lehet teljes a jogállamiság ott, ahol nincs független ügyvédi kamara, amely elkötelezetten tud kiállni a jogállamiság mellett. 

A polgári eljárások mostohagyermeke:

az igazságügyi nyelvész szakértő

A különféle polgári és büntető eljárásokban igen gyakran kerül sor igazságügyi szakértő kirendelésére vagy felek általi bevonására. Nagy eljárásjogi kódexeink rendre meghatározzák, hogy a bíróságok és az eljáró hatóságok mikor vehetnek igénybe igazságügyi szakértőt. Jellemzően akkor kerülhet erre sor, ha az eljárásban olyan bizonyítandó tény merül fel, amelynek megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. Olykor előfordul, hogy a felek a bizonyítási teher alakulására vonatkozó bírói kioktatás körében írásbeli tájékoztatást kapnak arról, hogy valamely kérdésben a bíróságnak nincs se ismerete, se szaktudása. A bizonyításban érdekelt fél számára ebből az következik, hogy igazságügyi szakértő kirendelését kell indítványoznia, ha eleget kíván tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek.

Dr. Arató Balázs PhD, ügyvéd, egyetemi docens, Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, Károli Gáspár Református Egyetem

Álláspontom szerint a bíróságok gyakran rendelnek ki igazságügyi szakértőt, illetve adnak helyt ilyen indítványnak akkor is, amikor erre valójában nem is lenne szükség, mert a per alapvetően a bíróság által eldöntendő jogkérdésre korlátozódik. Ez a gyakorlat abból eredhet, hogy a másodfokú bíróságok sokszor nem kellően részletes vagy alapos bizonyítás miatt utalják vissza első fokra az ügyeket, amit az első fokon

eljáró bíróságok ilyen módon próbálnak elkerülni. Az elmúlt években arra is volt példa, hogy a bíróság a közjegyzői nemperes eljárásban beszerzett igazságügyi szakvélemény ellenére maga is szakértőt rendelt ki ugyanazon szakkérdésre nézve, jóllehet a régi Pp. hatálya alatt a közjegyzői nemperes eljárásban készült szakvéleményt a bíróság által kirendelt szakértő véleményével kellett egyenértékűnek tekinteni. Végül meg kell

említeni azt az esetkört is, amikor a bíróság nem kívánja egyedül felvállalni az ítélkezés felelősségét, hanem azt részben vagy egészben az igazságügyi szakértőre igyekszik hárítani, és ezért ad helyt egyik vagy másik fél szakértő kirendelésére irányuló újabb és újabb indítványának. E tanulmány szerzője ezt a gyakorlatot rendkívüli mértékben helyteleníti, mert az igazságszolgáltatásban betöltött szerepkörök súlyos torzulásához vezet és alapjogi aggályokat vet fel. Különösen akkor veszélyes ez, amikor a bíróság túlzott mértékben alapoz olyan – esetleg állandóan változó, a tudomány mai állását tükröző – szakterületre, amelynek nincs kiforrott módszertana és ahol nem garantált a szakértői eljárás folyamatos ellenőrzése. A közelmúlt egyik példátlan esete volt, amikor a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértőtől eltűnt a per tárgyát képező végrendelet, a szakértő azonban – bírói felhívásra –mégis benyújtotta ellenőrizhetetlenné vált véleményét az eljárásban. Az okirat eltűnése miatt hátrányos helyzetbe került fél segélykiáltásai az igazságszolgáltatás gépezetének teljes tétlenségével, tehetetlenségével találkoztak. Ez a per még folyamatban van, és a sérelmet szenvedő fél csak abban reménykedhet, hogy az ügy új bírája jogállami ítélettel fogja helyreállítani a megbomlott rendet, a szakértői kamara pedig levonja a megfelelő konzekvenciát a rábízott okirattal elszámolni nem tudó szakértőre nézve.

A polgári peres eljárásokban a szakértő kirendelésére és magánszakértő alkalmazására vonatkozó szabályokat az új Pp. jelentős mértékben átalakította. Jelen tanulmány célja azonban nem a mindenki által megismerhető jogi háttér bemutatása, hanem sokkal inkább az igazságügyi nyelvész szakértőkkel kapcsolatos gyakorlat és szemléletmód ismertetése. Álljunk meg egy szóra tehát a nyelvész szakértőknél!

Igazságügyi nyelvész szakértő a büntetőeljárásokban Összességében elmondható, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok és bíróságok gyakorta vesznek igénybe igazságügyi nyel-

vész szakértőt. Jellemzően akkor kerül erre sor, amikor azt kell megállapítani, hogy két vagy több írásszöveg származhat-e ugyanazon személytől, összebeszéltek-e a tanúk vagy a vádlottak, betanított-e a vallomás, vagy befolyástól mentes. Az írások és előadások szókészletének, grammatikai jellemzőinek hasonlósága lehet árulkodó, ezeket igyekszik a nyelvész szakértő feltárni. Bizonyos esetekben arra is lehet a szóhasználat alapján következtetni, hogy az elkövető, például a zsarolólevél szerzője, milyen műveltségű, helyesírása valóban fejletlen, vagy csak tudatosan torzított. Ezen információk rendkívül fontosak lehetnek a nyomozók és a bírók számára. Az igazságügyi nyelvészet modern irányai – bár még csak korlátozottan – arra is következtetni engednek, hogy az ismeretlen elkövető milyen nemű, és mekkora a valószínűsége annak, hogy be is váltja zsarolólevélbe foglalt fenyegetését. Viszonylag gyakran kerül sor igazságügyi nyelvész és írásszakértő együttes kirendelésére levelek vagy okiratok grammatikai, szókészlettani és írásszakértői vizsgálata céljából. Megállapítható, hogy büntetőügyekben a hatóságok és a bíróságok nem ritkán alapoznak is az igazságügyi nyelvész szakértő vagy az ő részvételével működő szakértői konzíliumok véleményére, tehát azt ténylegesen bizonyítási eszköznek tekintik.

Igazságügyi nyelvész szakértő a polgári és egyéb eljárásokban

A polgári peres eljárásokban már korántsem ennyire gyakori a nyelvész szakértő kirendelése. Nem mintha a felek kevesebbszer indítványoznák, csak éppen a bíróságok hozzáállása más, mint a büntetőügyekben eljáró jogalkalmazóké. A felek részéről gyakran mutatkozik igény arra, hogy jogvitájukat nyelvész szakértő bevonásával rendezzék. Ilyenkor vagy a bíróságtól kérik igazságügyi nyelvész szakértő kirendelését, vagy maguk nyújtanak be szakvéleményt, és annak tartalmára hivatkoznak okirati bizonyítékként. A bizonyításban érdekelt felek előszeretettel indítványozzák nyelvész szakértő kirendelését olyan perekben, amelyek tárgya valamely szerződés vagy jognyilatkozat szövegének értelmezése, a favor testamenti elvének alkalmazása vagy elnevezések hasonlóságának, összetéveszthetőségének vizsgálata. Ez utóbbi főként a védjegyekkel kapcsolatos eljárásokban és a reklámszövegeket érintő

perekben merül fel. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult eljárásokban a felek által kedvelt, a bíróság által viszont többnyire figyelmen kívül hagyott bizonyítási eszköz a nyelvész szakértő véleménye. Végül említést érdemelnek még azok az ügyek is, amelyek a szindikátusi szerződések és a társasági jogi dokumentumok egybevetése, az esetleges ellentmondások feltárása körül forognak, illetve amelyek tárgyát a mostanában divatos családi alkotmányok egyes rendelkezéseinek értelmezése képezi. Az alábbiakban azt tekintjük át az elmúlt huszonöt év esetjoga alapján, hogy jellemőzen milyen típusú ügyekben, mely kérdések tisztázása céljából merül fel igény a felekben igazságügyi nyelvész szakértő bevonására, és a bíróságok miként viszonyulnak ehhez, megfigyelhető-e egységes gyakorlat, levonhatók-e általános következtetések.

Szerződések és jognyilatkozatok szövegének értelmezése

A hatályos Polgári törvénykönyvünk szerint a jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az ilyen tárgyú jogvitákban a bíróság nem a fél utólagos nyilatkozatának tulajdonít jelentőséget, hanem szükség esetén, ám viszonylag ritkán, igazságügyi nyelvész szakértőt rendel ki. A felek gyakran bíznák nyelvész szakértőre például annak vizsgálatát, hogy egy hitel- vagy kölcsönszerződés feltételei érthetők-e, nem mondanak-e ellent egymásnak, a bíróságok viszont csak ritkán adnak helyt ilyen indítványnak, és e kérdéseket inkább maguk döntik el.

Okiratokkal (például végrendeletekkel) kapcsolatos polgári perekben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy több, a peres fél által fogalmazott okirat, illetve beadvány vizsgálata alapján megállapítható-e, hogy egy bizonyos másik okiratot is a peres fél fogalmazott. A nyelvész szakértőt a bíróság ilyenkor – ha bevonásának szükségességével egyetért – általában írásszakértővel együtt rendeli ki.

Általános szerződési felek értelmezésével kapcsolatos perekben gyakran indítványozzák a felek, hogy a bíróság rendeljen ki nyelvész és közgazdász szakértőt együtt.

Nyelvész szakértő kirendelését az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének való megfelelés körében, közgazdasági szakértő kirendelését pedig az objektivitás, a ténylegesség és arányosság, továbbá az átláthatóság elve megvalósulásának vonatkozásában szokták kérni. A bíróságok csupán nagyon korlátozottan adnak helyt ilyen indítványnak, és jellemzően sem a nyelvész, sem a közgazdász szakértőt nem rendelik ki.

Igen gyakorinak mondható a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítvány biztosítási jogviszonnyal és biztosítási szerződéssel kapcsolatos perekben. A felek ilyen esetekben azt várják a nyelvésztől, hogy állapítsa meg, a biztosítási szerződés alapján mit hihetett a biztosított a biztosító helytállásának terjedelmével kapcsolatban. Egy konkrét ügyben azzal az indokolással zárkózott el a bíróság a nyelvész szakértő kirendelésétől, illetve hagyta figyelmen kívül a fél által beszerzett nyelvész szakértői véleményt, hogy a biztosítási szabályzat vizsgálatakor a helyesírás szabályainak szigorú alkalmazása nem vezethet a szerződés egyes rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezéséhez. A bíróság arra is utalt ítéletében, hogy a fél által benyújtott nyelvész szakértői vélemény nyelvtanilag helyes ugyan, ám nem lehet belőle tartalmilag olyan szerződési akaratra következtetni, hogy a biztosító mindenféle vízkárért helytállni tartozik. Önmagában tehát a nyelvész szakértő által elvégzett grammatikai értelmezés nem volt döntő a felek konkrét jogviszonyában és a biztosító helytállásának terjedelmét illetően.

Hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések, valamint az ezekre vonatkozó jogszabályok értelmezésével kapcsolatos perekben találkozhatunk olyan – másodfokon is megfogalmazódó – bírói állásponttal, amely szerint nincs szükség nyelvész szakértő bevonására akkor sem, ha azt kell vizsgálni, hogy egy adott szerződési kikötés megfelel-e az átláthatóság, egyértelműség és érthető megfogalmazás elvének. A bíróság szerint ha ehhez az átlagfogyasztó szintjét meghaladó bíró ismeretei sem elegendők, hanem különleges szakértelem kell, akkor eleve nem is beszélhetünk a feltételek megfelelőségéről az átlagos fogyasztó szemszögéből; a feltételek megfelelőségének vizsgálata azonban jogkérdés, és nem szakértői kompetenciába tartozik.

A bírói gyakorlatban kikristályosodni látszik az átlagfogyasztó fogalma, bár szabatos definícióval egyetlen ítéletben sem találkozunk. Az egyik érdekes, pénzügyi lízingszerződéssel kapcsolatos ügyben azért tartotta szükségtelennek a bíróság a fél által indítványozott nyelvész, valamint pénzpiaci szakértő kirendelését, mert szerinte a per tárgyát képező szerződéses kikötéseket az átlagfogyasztónak kell tudnia értelmezni, vagyis nem annak van jelentősége, hogy egy szakértő meg tudja-e állapítani a kérdéses rendelkezések tartalmát, azt kell ugyanis vizsgálni, hogy erre egy átlagfogyasztó képes-e. A bíróság ebben az ítéletben nem fejti ki, hogy miért ne várhatnánk választ a szakértőtől arra a kérdésre, hogy az adott megfogalmazás az átlagfogyasztó számára érthető-e, illetve hogy a szerződést olvasva milyen képzetek támadhatnak az átlagos műveltségű fogyasztóban. Ugyancsak

Egy másik ügyben nagyobb sikerrel járt az a fél, aki maga szerzett be nyelvész szakértői véleményt. A per tárgyát egy bankhitelszerződés képezte. A fél azt igyekezett bizonyítani, hogy nem volt lehetősége a szerződést teljes terjedelmében megismerni és megérteni, mert ahhoz nem biztosítottak számára elegendő időt. A nyelvész szakértő megállapította, hogy egy ilyen nagy terjedelmű közjegyzői okirat gyors felolvasásához csaknem háromórányi időtartam lenne szükséges, ez azonban nem biztosítaná a pontos szövegértést. Ennek érdekében jóval lassabban kellene a szöveget felolvasni, ami nagyjából öt órát venne igénybe, különös tekintettel arra, hogy a felperes nem jogász, az okirat viszont olyan bonyolult jogi szakszöveget tartalmaz, amelynek értelmezése még gyakorló jogászok számára sem magától értetődő.

Olykor csupán az örökhagyó által használt igeidőkből lehet arra következtetni, hogy a végrendelkezéskor vagy a végrendelkező halálakor élő személyi kör-e a kedvezményezett.

pénzügyi jellegű szerződés képezte tárgyát annak a pernek, amelyben a bíróság kifejezetten rögzítette, hogy az „átlagos fogyasztó” egy, a bíróságok és a törvény által felállított jogi absztrakció, így az, hogy az ilyen fogyasztó szemszögéből mi számít érthetően és egyértelműen megfogalmazott kikötésnek, kizárólag bírói mérlegelés körébe tartozó jogkérdés. Ebben a perben tehát a bíróság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közérthetőséget nem nyelvtudományi szempontból, hanem az átlagos fogyasztó szemszögéből kell vizsgálni. Több ítéletben is rámutattak a bíróságok arra, hogy ha a kérdéses kikötések egyértelműsége és érthetősége kizárólag nyelvész szakértő szakvéleményével bizonyítható, akkor már önmagában ez is az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének sérelmét jelenti.

Ellenérvként merülhet fel, hogy ezekben a perekben nem mindig az egyértelműség és érthetőség volt a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy egy átlagos fogyasztó a konkrét szöveget hogyan értelmezi; ez pedig, álláspontom szerint, nem kezelhető kizárólag jogkérdésként, hanem nyelvész szakértői kompetenciába is tartozik.

Ebben a perben a bíróság végül figyelembe vette a nyelvészszakvéleményt, és annak ellenére alapozott rá ítéletében, hogy a bizonyítási eszközt a fél szerezte be. A bíróság kimondta azt is, hogy önmagában ez a körülmény nem teszi aggályossá a szakvéleményt, hiszen a magánszakértő eljárására is a törvényben írt szabályok vonatkoznak.

Védjegyekkel és reklámszövegekkel kapcsolatos eljárások

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a védjegyekkel és reklámszövegekkel kapcsolatos ügyekben –különösen a hatóságok – nagyobb mértékben támaszkodnak nyelvész szakértői véleményekre, mint más polgári eljárásokban. Főként az első fokon eljáró Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) gyakorlatában láthatunk erre példákat, illetve versenyjogi és fogyasztóvédelmi ügyekben találkozhatunk legalább valamilyen mértékben figyelembe vett nyelvész szakértői véleményekkel.

Reklámszövegekkel összefüggésben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy mire következtethet a fogyasztó a hirdetés szövegében szereplő kifejezések hallatán, alkalmas-e a reklámszöveg megtévesztésre. Ebből lehet következtetni ugyanis arra, hogy megvalósul-e a hatóság fellépését igénylő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.

Egy konkrét ügyben például annak volt jelentősége, hogy az akár szó feltételességet fejez-e ki. Az eset kapcsán egy hitelreklám kamatra vonatkozó ígéretét kellett vizsgálni. A nyelvész kirendelését a felperes indítványozta, de a bíróság érdekes módon nem tartotta szükségesnek szakértő bevonását, nem adott helyt a fél indítványának.

A védjegyekkel kapcsolatos ügyekben sokszor központi kérdés, hogy az oltalomban részesítendő elnevezés az átlagfo-

Végrendeletekkel kapcsolatos perek Viszonylag gyakran fogalmazódik meg igény végintézkedésekkel kapcsolatos perekben igazságügyi nyelvész szakértő bevonására. Hangsúlyozandó, hogy a végrendelet szövegének értelmezésébe csak akkor bocsátkozhatnak a jogalkalmazó szervek (közjegyzők, bíróságok), ha az okirat alakilag aggálytalan. A végintézkedés szövegének értelmezése körül jellemzően olyankor merülnek fel kérdések, amikor az okiratot maga az örökhagyó fogalmazta, és egyes rendelkezések nem kellően egyértelműek. Ilyenkor hívható segítségül a favor testamenti elve annak érdekében, hogy az örökhagyó akarata minél teljesebben érvényesüljön. E kisegítő elv alkalmazása tehát az örökhagyó feltehető szándékának lehető legteljesebb körű feltárását szolgálja. Bizonyos megfogalmazások értelmezése nyelvész szakértői kompetenciát igényelhet. Sokszor az is csupán a szöveg grammatikai elemzése útján állapítható meg, hogy mire terjed ki a hagyaték, akart-e például az örökhagyó bizonyos vagyontárgyak esetében a törvényes öröklésnek teret engedni. Olykor csupán az örökhagyó által használt igeidőkből vonható le megalapozott következtetés arra nézve, hogy a végrendelkezéskor vagy a végrendelkező halálakor élő személyi kör-e a kedvezményezett. Összességében megállapítható, hogy a bíróságok a favor testamenti elvének alkalmazása körében akkor támaszkodnak igazságügyi nyelvész szakértő véleményére, ha grammatikai szempontú szövegelemzés szükséges az örökhagyó feltehető szándékának feltárásához.

gyasztó szintjén nem téveszthető-e össze egy másik védjeggyel vagy megnevezéssel. A hasonlóság kérdésében a felek gyakran fordulnak nyelvész szakértőhöz, és az SZTNH előtti eljárásban okirati bizonyítékként hivatkoznak az így beszerzett szakértői véleményre. Az elmúlt években volt rá példa, hogy az SZTNH osztotta a nyelvész szakértő álláspontját, támaszko-

minőségre utaló megjelöléseknek mi a jelentésük a mai beszélt nyelvben. Egy másik ügyben a szakértőnek abban a kérdésben kellett véleményt alkotnia, hogy mit jelent a termékre (üdítőitalra) írt garantált minőség kifejezés, abból mire következtethetünk. A bíróság arra kereste a választ, hogy e reklámszöveg hallatán a fogyasztónak milyen jogos elvárásai lehetnek

Hogy egy megfogalmazás sértheti-e valakinek a becsületét, jó hírnevét, nyelvész szakértői kérdés is lehetne. Mit ért például a beszélő herdáláson vagy mutyizáson?

dott a fél által benyújtott szakvéleményre, sőt azt kifejezetten meg is említette eljárást lezáró döntése indokolásában. Jellemző kérdés ilyenkor a szakértőhöz, hogy a vizsgálandó két megjelölés vizuálisan, hangzásban, fogalomban és jelentéstartalomban hasonló-e, összetéveszthető-e. A nyelvész szakértő először is mindhárom kommunikációs szinten, tehát vizuális, hangzási és fogalmi-jelentéstani szempontból egyaránt górcső alá veszi a két elnevezést, majd pedig összegző megállapítást tesz arra nézve, hogy fennáll-e a hasonlóság vagy összetéveszthetőség általában, illetve az átlagfogyasztó szemszögéből.

A bíróságok, szemben az első fokon eljáró hatóságokkal, jellemzően ilyen ügyekben is elzárkóznak az igazságügyi nyelvész szakértő bevonásától, véleményének figyelembevételétől, és saját kompetenciájukba tartozónak tekintik az összetéveszthetőség megítélését. Egyedül reklámszövegekkel és minőségvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos ügyekben találunk példákat e szigorú bírói viszonyulás enyhülésére. Egy konkrét ügyben például a nyelvész szakértőnek a tudományosan bizonyított és tudományosan alátámasztott kifejezéseket kellett összehasonlítania. A nyelvész szerint a különbség abban áll, hogy a tudományosan alátámasztott kifejezés azt üzeni az észszerű fogyasztónak, hogy az adott kérdésben tudományos vizsgálatok történtek, míg a tudományosan bizonyított kifejezés ennél tágabb jelentéstartalmú, és arra utal, hogy a tudományos vizsgálatok megtörténtek, le is zárultak. Élelmiszer- és élelmiszertulajdonság-megjelölések értelmezésével kapcsolatos ügyekben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy az élelmiszer-

a termék gyártójával szemben. A nyelvész arra a következtetésre jutott, hogy a garantált minőség kifejezés tartós állandóságot jelent, a fogyasztó felé ezt a képzetet közvetíti. Ebből következően a legcsekélyebb mértékű minőségbeli fogyatkozás sem megengedett. Ebben az ügyben a bíróság alapozott a szakvéleményre a gyártóval szemben támasztott követelmények megítélésekor.

Egy harmadik ügyben ugyanakkor a bíróság azért utasította el a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítványt, mert véleménye szerint a magyar nyelvű szöveget a magyar nyelvet anyanyelvi szinten beszélő személyek, így a peres felek és a bíróság is kellően tudják értelmezni.

Összefoglalóan megállapítható, hogy az ilyen típusú ügyekben nem érvényesül teljes mértékű elzárkózás a jogalkalmazók részéről, és olykor még a bíróságok is alapoznak a nyelvész szakértőre, ám a gyakorlat korántsem egységes.

Nyelvészszakvélemény a személyiségi jogi perekben

Azt hihetnénk, hogy az ilyen típusú ügyek valóságos tárházai a különféle nyelvész szakértői véleményeknek. Személyiségi jogi pert többek között akkor indíthatunk, ha valaki nyilvánosan olyan kifejezést használt velünk kapcsolatban, amely sérti a becsületünket. Az, hogy egy megfogalmazás sértheti-e valakinek a becsületét vagy jó hírnevét, akár nyelvész szakértői kérdés is lehetne. Mit ért például a beszélő herdáláson vagy mutyizáson? Milyen képzetek támadnak az átlagfogyasztóban annak hallatán, hogy egy szervezet maffiaszerűen működik? Megvalósul-e például a bűncselekménnyel vádolás, ha valakiről ilyesmit

állítunk? Vajon nem jogos-e az igény, hogy ezekről a kérdésekről nyelvész szakértő alkosson véleményt egy személyiségi jogi perben? A bíróságok válasza egyértelműen nemleges. Az ilyen perek tapasztalatai alapján elmondható, hogy szinte elenyésző azon esetek száma, ahol a bíróság bármilyen mértékben alapozott volna nyelvész szakértői véleményre annak megítélésekor, hogy az elhangzott kifejezés alkalmas-e a becsület vagy a jó hírnév megsértésére. A bíróság tehát ritkán tartja szükségesnek nyelvész szakértő kirendelését, de a felek gyakran élnek ezzel az eszközzel, és nyújtanak be saját maguk által beszerzett nyelvész szakértői véleményt. Legfeljebb akkor merülhet fel szakértő kirendelésének szükségessége, ha szókészletvizsgálattal azt kell megállapítani, hogy két írásszöveg származhat-e ugyanattól a személytől, erre viszont személyiségi jogi perekben nem túl gyakran kerül sor. A bíróságok különféle indokokkal zárkóznak el a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítvány teljesítésétől. Sokszor a különleges szakértelmet igénylő szakkérdés felmerülését vonják kétségbe, és úgy vélik, hogy az egyes kifejezések tartalmának, jelentésének vizsgálata nem nyelvszakértői kérdés, hanem a szavak általánosan elfogadott jelentését kell alapul venni annak megítélésekor, hogy az olvasók az elhangzottakat hogyan érthetik. Az pedig, hogy valamely állítás vagy kifejezés sérti-e az emberi méltóságot vagy megvalósít-e zaklatást, egyáltalán nem nyelvészi kompetencia, hanem kizárólag a bíróságra tartozó kérdés. Hiába csatolnak a felek maguk nyelvész szakértői véleményt, a bíróságok jellemzően kirekesztik a bizonyítékok köréből, és még csak okirati bizonyítékként sem veszik figyelembe. Konkrét bírósági ítélet rögzíti, hogy a személyiségi jogi perben vitatott kifejezés értelmezése és értékelése nem nyelvész szakértői kérdés, hanem jogkérdés, így egyedül a bíróság alkothat véleményt arról, hogy a sérelmezett kijelentés az átlagolvasó számára mit közöl, hamis színben tünteti-e fel a valóságot, vagy sem. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy nem kellene-e mégiscsak bizonyos esetekben nyelvész szakértő segítségét kérni annak megállapításában, hogy például egy jogi kifejezés nem rögzül-e más, köznyelvi jelentéstartalommal az átlagfogyasztó gondolatvilágában.

Véleményem szerint a nyelv folyamatos változását, módosulását sem kellene figyelmen kívül hagyni.

Egyéb ügyek

Igazságügyi nyelvész szakértő bevonására népszavazásra bocsátandó kérdésekkel kapcsolatban kerülhet még sor. Ezekben a nem túl gyakran előforduló esetekben a szakértő abban a kérdésben nyilvánít véleményt, hogy a feltett kérdés megfelel-e a választópolgári egyértelműség követelményének, lehet-e rá egyetlen igennel vagy nemmel felelni. Álláspontom szerint a szakértő kimondva, kimondatlanul ekkor is azt vizsgálja, hogy az átlagos műveltségű választópolgár miként értelmezi az adott szöveget, vagyis olyan kompetenciakörben jár el, amelyet tőle a bíróságok egyéb ügyekben elvitatnak. Még elutasítóbb a bíróságok viszonyulása olyan esetekben, amikor jogszabály szövegét kell értelmezni. Csupán elvétve fordul elő, hogy ilyen kérdésekben a jogalkalmazók teret engednének bármiféle szakértői véleményalkotásnak. Egységesnek tűnik az álláspont, hogy a jogszabályok szövegének értelmezése a bíróság szakmai kompetenciájába tartozik, így nincs szükség külön speciális szakmai ismeretekkel bíró szakértő bevonására. Ezen a pajzson nagyon ritkán és csak rendkívül bonyolult jogszabályszövegek esetében sikerült az elmúlt években rést ütni. Egy közigazgatási perben például az adójogi norma (Áfatv.) helyes nyelvtani értelmezésének bizonyítására a fél nyelvészszakvéleményt nyújtott be. Az eljáró közigazgatási bíróság ezt okirati bizonyítékként vette figyelembe, nem volt érzékelhető merev, elvi elzárkózás a bíróság részéről.

Az adójogi vagy közbeszerzési jogi normák tehát sokszor igen bonyolult, a laikus számára nem érthető megfogalmazásúak, így elvétve ugyan, de találkozhatunk nyelvész szakértői véleményekkel, a jogszabályok értelmezésére azonban továbbra is döntően a bíróság jogosult.

Összegző megállapítások

Az elmúlt évek, évtizedek esetjoga alapján megállapítható, hogy a bíróságok büntetőügyekben jóval gyakrabban rendelnek ki igazságügyi nyelvész szakértőt, és alapoznak is a szakvéleményre. A bíróságok polgári és közigazgatási ügyekben egyelőre még idegenkednek a nyelvész szakértő bevonásától, és a fél által benyújtott szakvéle-

ményt okirati bizonyítékként is csupán korlátozottan veszik figyelembe. Kikristályosodni látszó fogalom az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőség, ennek tartalma azonban még viszonylag bizonytalan, hiányzik az egységes és szabatos definíció.

Ugyancsak kijelenthető, hogy a bíróságok az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőség kérdését nem a nyelvtudomány irányából közelítik meg, hanem az átlagos fogyasztót egyfajta jogi absztrakcióként kezelik, vagyis az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőségre jogkérdésként és nem szakértői kompetenciába tartozó kérdésként tekintenek.

Míg a polgári ügyekben ítélkező bíróságok nagymértékben hagyatkoznak más szakértők véleményére, addig az igazságügyi nyelvész szakértők kirendelésétől jellemzően idegenkednek. A legtöbb perben, ahol ilyen szakvélemény született, a peres felek valamelyike bízott meg magánszakértőt. Az igazságügyi nyelvész szakértő tehát mostohagyermek a szakértők között a polgári eljárásokban, mégpedig olyan mostohagyermek, aki – véleményem szerint – jobb sorsra érdemes.

Végül célszerű lenne megfontolni az igazságügyi nyelvész szakértők és nyelvtudományi intézetek fokozottabb bevonását a jogalkotási eljárásba. Tudomásom szerint ilyen tendencia érvényesül, a jogalkotó felismerte ennek szükségességét, amit a magam részéről dicséretesnek tartok. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Nem kérdéses, hogy a jogszabályok egyre összetettebb életviszonyokat szabályoznak, ezért a jogszabályszövegek egyre bonyolultabbak. Míg korábban az állampolgárok az erkölcsi normák alapján ki tudták következtetni, hogy mi a helyes magatartás, addig ma egyre gyakrabban kell jogszabályszöveget értelmezniük ahhoz, hogy a jogalkotó által megkövetelt magatartást tudják tanúsítani. A jogszabályokkal szemben tehát követelmény a közérthetőség, de a jogalkotó nem mindig tudja megítélni, hogy mikor felel meg a törvény ennek a követelménynek. Álláspontom szerint az igazságügyi nyelvészek számottevő mértékben hozzá tudnak járulni szakértelmükkel ahhoz, hogy az állampolgárok számára közérthető jogszabályok szolgáljanak zsinórmértékül. 

Afegyelmi eljárás keretében több szinten születhet határozat. A határozathozatallal kapcsolatos szabályozás alapján az Üttv., a FESZ, valamint a 11/2018. (VI. 25.) MÜK-szabályzat rendelkezései alkalmazandók.

Az Üttv. 114. § (1) bekezdése értelmében az ügyvédi tevékenységet gyakorló személy fegyelmi ügyében első fokon a regionális fegyelmi bizottságból, másodfokon az országos fegyelmi bizottságból alakított fegyelmi tanács jár el.

Ebből következően a fegyelmi ügyben az érdemi határozatot valamennyi esetben fegyelmi tanács hozza.

Az első- és másodfokon eljáró fegyelmi tanácsok a regionális fegyelmi bizottság, illetve az országos fegyelmi bizottság kamarai választások során megválasztott tagjaiból a jönnek létre, akiket a bizottság elnöke jelöl ki.

A regionális fegyelmi bizottság és az országos fegyelmi bizottság tehát nem fegyelmi ügyben eljáró szerv, hanem egy olyan választott testület, amelynek elnöke rendelkezik az Üttv. és a FESZ rendelkezései alapján bizonyos jogosítványokkal (tanács kijelölése, kizárásra irányuló kérelem elbírálása vagy indítványozása, közigazgatási perben az országos fegyelmi bizottságnak mint alperesnek a képviseletére vonatkozó jogosultságok stb.), ugyanakkor maga a bizottság az Üttv.-ből és a FESZ-ből levezethetően önálló jogosultsággal nem rendelkezik.

A regionális fegyelmi bizottságok létrehozásáról a területi kamara szervei keretében az Üttv. 162. § (1) bekezdésének e) pontja mint a területi kamara szervéről rendelkezik azzal, hogy a regionális fegyelmi bizottságra vonatkozóan az Üttv. 169. § (1)–(6) bekezdésében foglaltak tartalmaznak rendelkezést.

A regionális fegyelmi bizottsággal kapcsolatban az Üttv. 169. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a területi kamarák a fegyelmi jogkör gyakorlására regionális fegyelmi bizottságot hoznak létre. E megfogalmazásból nem állapítható meg az, hogy a területi kamarák ezt milyen formában jogosultak létrehozni, ki dönthet a területi kamara részéről a regionális fegyelmi bizottsághoz történő csatlakozás kérdésében (elnök, elnökség, közgyűlés), történhet-e kilépés, máshova csatlakozás.

Hogyan kerüljük el a fegyelmicsapda-helyzeteket, és mit tegyünk, ha beleestünk? 2. rész

Fegyelmi eljárás keretében határozatot hozó szervek, személyek

Egyik legfontosabb vívmánya a hazai ügyvédségnek a törvényileg biztosított, szabályzatokkal körbebástyázott, széleskörű kamarai önkormányzatiság. Ennek egyik legfontosabb eleme a fegyelmi ügyek kamarai körben való megtartása, amire vonatkozóan a Magyar Ügyvédi Kamarának külön szabályzata van. Cikkünk szerzője több részből álló sorozatban kiemel néhány olyan fontosabb mozzanatot a fegyelmi eljárások köréből, amely feltehetően széles ügyvédi érdeklődésre tarthat számot, mivel részletesen górcső alá von olyan részletkérdéseket, amelyek ismerete nagyban segítheti az ügyvédséget a fegyelmi ügyek megelőzésében, illetve – ha már megtörtént a „baj” – a fegyelmi eljárásokban való pontos eligazodásban.

Dr. Szánthó Pál ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének tagja

Az Üttv. nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan sem, hogy a regionális fegyelmi bizottságok száma kötött-e, annak az egyes regionális bizottságai között lehet-e átjárás, mi a menete ennek, köteles-e a csatlakozási szándékot a többi regionális fegyelmi bizottság elfogadni, az elfogadásról és/vagy megtagadásról ki és milyen formában dönthet, az ilyen határozat milyen kamarai határozatnak minősül, hogyan érintené a folyamatban lévő ügyeket a regionális fegyelmi bizottság összetételének változása. Mivel a regionális fegyelmi bizottságban a kamarai jogtanácsosok is képviselettel rendelkeznek, annak kérdése is felmerül, hogy a jogtanácsosi tagozatoknak ezzel kapcsolatban milyen jogosítványai vannak.

A regionális fegyelmi bizottság és az országos fegyelmi bizottság választásának rendjét az Üttv. 169. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatban állapítja meg. Ezzel kapcsolatban a 11/2018. (VI. 25.) MÜK-szabályzat rendelkezik a létszámról, míg a választásról a kamarai tisztségviselők választásáról szóló szabályzat rendelkezései az irányadók.

Az Üttv. 169. § (5) bekezdésének rendelkezései értelmében a regionális fegyelmi bizottság fenntartása az illetékességi területén működő területi kamarákat közösen terheli. Nincs arra vonatkozó adat, hogy a regionális

fegyelmi bizottságok esetében erre vonatkozóan milyen megállapodások jöttek létre. Ellenőrizni kell, hogy a területi kamarák honlapján található-e erre vonatkozó tájékoztatás. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a fegyelmi bizottságok a fegyelmi jogkör gyakorlójának minősülnek-e, helyes-e az Üttv. 169. § (1) bekezdésének ilyen megfogalmazása. Az Üttv. 169. § (6) bekezdése értelmében a regionális fegyelmi bizottság elnevezésében utalni kell a működési helyére. A regionális fegyelmi bizottságok elnevezése a 11/2018. MÜK-szabályzat mellékletében található. A szabályzat az elnevezésen kívül tartalmazza az illetékességi körébe tartozó kamarák működési területét, székhelyként az elnevezésben megjelölt területi kamara székhelyére utal.

A működési helyre történő hivatkozás értelmezése során az a következtetés vonható le, hogy a regionális fegyelmi bizottság a működési helyén végez tevékenységet. Ez a tevékenység azonban nincs meghatározva.

A fegyelmi eljárás során ugyanis elválik a regionális fegyelmi bizottság működése a fegyelmi ügyben eljáró fegyelmi tanács működésétől. A fegyelmi tanács eljárása során ugyanis nem feltétlenül a regionális fegyelmi bizottság működési helyén jár el.

A FESZ 21.2. pontja értelmében a fegyelmi eljárás az eljárás alá vont személyt a fegyelmi vétség elkövetése időpontjában

nyilvántartó kamara székhelyére tűzi ki. Ebből következően a regionális fegyelmi bizottság működési helye és a tárgyalás megtartásának helye elválhat egymástól.

A fegyelmi tárgyalás megtartásának helye tehát annak függvénye, hogy az eljárás alá vont ügyvéd melyik kamara tagja, ezért esetenként változó. A regionális fegyelmi bizottság működési helye (nem székhelye) viszont állandó.

A regionális fegyelmi bizottság elnevezése és a FESZ 27.4. pontjának a) alpontja nem azonos tartalmú. Az eltérés indokolt, mert a 27.4. a) pont a fegyelmi ügyben eljáró fegyelmi tanácsra és nem a regionális fegyelmi bizottságra vonatkozik. Ugyanakkor a FESZ e rendelkezése semmiféle eligazítást nem ad arra vonatkozóan, hogy miként kell a regionális fegyelmi bizottság fegyelmi tanácsát megjelölni. Az elsőfokú fegyelmi határozatok elleni fellebbezések elbírálása során a 2019. február 4. napját követően született elsőfokú határozatok esetében az elsőfokú határozatot hozó fegyelmi tanács megnevezése nagy eltérést mutat.

A Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság esetében – tekintettel arra, hogy e bizottságnak csak a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja – nem jelentkezik probléma. A többi regionális fegyelmi bizottság esetén azonban az elnevezésbeli eltérések problémát jelenthetnek. 

Felelősségi alapkérdések az egészségügyben

Az egészségügyi ellátások során a betegnek okozott vagyoni és nem vagyoni károk, sérelmek miatti kártérítési perek nagyobb számban a nyolcvanas-kilencvenes években indultak. Az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlat a mai napig folyamatosan fejlődik és változik. Időközben azonban hatályba lépett a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.), amely – többek között – az egészségügyi ellátással összefüggő károkozás, személyiségi jogsértés megítélésének átértékelését tette szükségessé.

Dr. Barzó Tímea PhD, ügyvéd, egészségügyi szakjogász LLM, intézeti tanszékvezető egyetemi docens, Miskolci Egyetem ÁJK Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszék

1. Az egészségügyi ellátórendszerben érvényesülő szerződéses kapcsolatok Az egészségügyi tevékenységgel összefüggésben megítélt kártérítés, illetve sérelemdíj telepítése tekintetében meghatározó jelentőséggel bír a jogalanyoknak az egészségügyi ellátórendszerben betöltött helye és szerepe.

Amikor a beteg egészségügyi szolgáltatást kíván igénybe venni, az egészségügyi szolgáltatóval lép polgári jogi viszonyba. Az egyészségügyi szolgáltatók azonban különböző formában működhetnek: az egészségügyi szakellátások esetében legtöbbször költségvetési intézményként, míg az egészségügyi alapellátást jellemzően a háziorvos tagságával működő gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozás végzi. Ez utóbbi az egyetlen olyan esetkör, amikor a beteg közvetlenül az orvossal mint egyéni vállalkozó egészségügyi szolgáltatóval kerül jogviszonyba. Van azonban példa arra is, hogy az egészségügyi szolgáltató alapítványi formában végzi tevékenységét (például a hospice-ellátás). Az orvos legtöbbször az egészségügyi szolgáltatóval való közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban látja el munkáját. Gyakran előfordul azonban az is, hogy az orvos az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltató által közreműködőként megbízott gazdasági társaság tagjaként vagy munkavállalójaként találkozik a beteggel.

Nem várható el a betegtől, hogy tisztában legyen azzal, hogy az őt ellátó orvos milyen jogviszonyban áll az általa felkeresett egészségügyi szolgáltatóval. Ezért ezt a kérdést a jogszabály annak kimondásával oldja meg, hogy a beteg, illetve hozzátartozója az egészségügyi szolgáltatás során vagy azzal összefüggésben keletkezett kára megtérítésére vonatkozó igényét közvetlenül a közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatóval szemben érvényesítheti, függetlenül attól, hogy az egészségügyi közszolgáltató milyen jogviszonyban foglalkoztatta a kárt okozó egészségügyi dolgozót. [Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Eütev. tv.) 19/A. §.]

Amikor a károkozással érintett egészségügyi dolgozó az egészségügyi intézménnyel munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban látja el egészségügyi tevékenységét, az alkalmazott károkozásáért való felelősség rendelkezései az irányadók. (Ptk. 6:540. §). Az általános munkajogi szabályok szerint a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozott teljes kárt köteles megtéríteni a munkáltató felé, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. [Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1) és (3) bek.] Az alkalmazott egészségügyi dolgozó

által – kizárólag az egészségügyi tevékenysége végzésével, a betegnek – okozott kár esetén azonban az egészségügyi szolgáltató munkáltató által a dolgozóra hárított kártérítés mértéke súlyosan gondatlan károkozás esetén sem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét (Eütev. tv. 15/C. §). Mind a közreműködői szerződés, mind pedig a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozót az egészségügyi ellátás végzésére feljogosító szerződés megbízási szerződés, amelynek keretében a betegnek okozott károk során vizsgálni kell a Ptk.nak a megbízott károkozásáért való felelősségre vonatkozó szabályait is. Állandó jellegű megbízási viszony esetén a károsult kárigényét az alkalmazott károkozásáért való felelősség szabályai szerint is érvényesítheti (Ptk. 6:542. §).

2. Az egészségügyi szolgáltató és a beteg közötti szerződés minősítése Hogyan minősíthető az egészségügyi szolgáltató (orvos) és a beteg közötti szerződés, amellyel mind a hazai, mind pedig a külföldi szakirodalom sokat foglalkozik? (TÖRŐ Károly [1986]: Az orvosi jogviszony. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 19–102.; SZEGHŐ Ágnes [2009]: A kezelési szerződés. In: Acta Conventus de Iure Civili Tomus XI. Szeged, Lectum Kiadó. 64–67.) Abban a kérdésben egységes az ál-

láspont, hogy az orvos általában gondos eljárásra és nem pedig eredmény létrehozására vállal kötelezettséget. Az így létrejövő jogviszony gondossági kötelem, mégpedig a megbízási szerződésnek egy sajátos elemeket tartalmazó, atipikus változata, az úgyenvezett kezelési szerződés (BDT2016. 3445. I.). Ennek oka abban keresendő, hogy a felek közötti szerződés a gondossági elemen kívül szinte minden tekintetben eltér a klasszikus értelemben vett megbízástól. Ilyen sajátosságok például, hogy gyakran ráutaló magatartással jön létre, az egészségügyi szolgáltatót (orvost) a területi ellátási kötelezettség esetén szerződéskötési kötelezettség terheli a beteg irányában, és a vizsgálatot, illetve az egészségügyi ellátást csak törvényben pontosan megjelölt esetekben tagadhatja meg (Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény [Eütv.] 131. §). Másrészt a megbízó széleskörű utasításadási joga a beteget nem illeti meg, illetve maga a díjazás – egészségügyi közszolgáltatás esetén – az egészségbiztosítás és -finanszírozás bonyolult rendszerén keresztül teljesül csak. Fontos jellemzője a jogviszonynak, hogy a szerződésből eredő mellékkötelezettségek – mint a beteg önrendelkezési jogának biztosítása, az egészségügyi dokumentációra és az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések betartása – kardinális kérdés egy esetleges kártérítési vagy sérelemdíj iránti jogvitában.

Eltérő megítélést indokolnak azonban olyan egészségügyi ellátások, ahol az egészségügyi szolgáltató (orvos) a rendeltetésszerű használatra alkalmas és esztétikailag is megfelelő eredmény létrehozásáért is felelősséget vállal. Ilyenek a fogpótlások és fogművek elkészítésére irányuló szerződések. Logikailag idesorolhatók lennének a kizárólag esztétikai célokat szolgáló plasztikai műtétek vagy a művi meddővé tétel is, azonban a Kúria még vonakodik ezeken a területeken az eredményért való felelősség alkalmazásától. „A fizikális és pszichés okból végzett beavatkozás mindig helyreállító plasztika, a helyreállító plasztika pedig mindig megbízás.” A bírói gyakorlat nem különbözteti meg az esztétikai és a helyreállító plasztikai beavatkozást, hiszen pszichés oka mindig van egy ilyen műtétnek, így az a jog oldaláról mindig helyreállító. Ez kiterjesztően értelmezhető a többi vállalkozásgyanús esetre is (BH2003.17.). Vállalkozással vegyes megbízási szerződés jön létre tipikusan az ös-

szetett fogászati feladatoknál, ahol a fogmű felhelyezése és elhelyezése (rendeltetésszerű használatra alkalmas volta) mint vállalt eredmény jelentkezik, míg a foghúzás és a kapcsolódó gyökérkezelés esetén inkább a gondossági elem dominál.

Mindezek a körülmények azonban nem változtatnak azon a kialakult joggyakorlaton, hogy az egészségügyi kártérítési perek egyik dogmatikai alapja a szerződésszegés, mégpedig egy atipikus szerződés, az úgynevezett kezelési szerződés megszegése.

3. A felelősség alapja

A beteg és az egészségügyi szolgáltató közötti egészségügyi kártérítési perek kezdeti időszakában nem volt egyértelmű, hogy az esetet a beteg és az egészségügyi szolgáltató közötti szerződéses jogviszony alapján (kontraktuális felelősség) vagy a szerződésen kívüli károkozás (deliktuális felelősség) szabályai alapján kell-e a bíróságoknak megítélniük. A bíróságok kezdetben az ilyen igényeket jellemzően a szerződésen kívüli károkozás (deliktuális felelősség) szabályai szerint bírálták el. Később kristályosodott ki egyértelműen, hogy az orvos és a beteg között szerződéses jogviszony áll fenn, azaz az orvos és a beteg közötti relatív szerkezetű jogviszony nem az orvos károkozása folytán jön létre. Az orvosi szolgáltatás szerződésszegő, ha nem felel meg a beteg érdekének és akaratának, a szerződéssel elérni kívánt célnak (BDT2009. 1944.). Ezt követően, 2010. január 1-jével lépett hatályba az Eütv. 244. §-ának módosítása, amely kimondta, hogy „az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigények tekintetében a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség polgári jogi szabályait kell megfelelően alkalmazni”. (Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CLIV. törvény 58. §.) A dogmatikai tisztánlátáson túl ennek a gyakorlatban azért nem volt jelentősége, mert az 1959-es Ptk. szerint a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívüli károkozás szabályai voltak

az irányadók. (A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 318. § [1] bek.) Így mindkét esetben a károkozónak a felelősség alóli mentesüléshez azt kellett bizonyítania, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény azonban megszüntette a kontraktuális és a deliktuális felelősség szabályait összekötő „átjárót”. Az új szabályozással szigorodott a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségi rendszerben a szerződésszegő fél kimentési lehetősége. A szerződésszegő csak annak bizonyításával mentesülhet, hogy a) a károkozó körülmény a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül esik (például vis maior hagyományos esetei), b) ez a körülmény a szerződéskötés időpontjában előre nem volt látható, azaz nem kellett és lehetett előre számítani arra, és c) nem volt elvárható a szerződésszegő féltől, hogy ezt a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa (Ptk. 6:142. §). A kötelezett ellenőrzési körén kívül eső körülmények bizonyítása esetén sincs esély a mentesülésre, ha azokkal a kötelezettnek a szerződés megkötésekor objektíve számolnia kellett. (FUGLINSZKY Ádám [2013]: A szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség. In: Az új Ptk. magyarázata. V/VI. [Szerk. Wellmann György], Budapest, HVGORAC 235.)

A kezelési szerződés megkötésekor az orvosnak gyakran előre kell látnia az adott orvosi ellátással, invazív beavatkozással felmerülő káros következményeket, kockázatokat, azok esélyét és valószínűségét, és azokról részletes tájékoztatást kell nyújtania a betegnek (Eütv. 13. §). Így a műtéttel általában együtt járó, előrelátható, a szokásos műtéti kockázat körébe eső káreseményért is minden esetben megállapítható lenne az egészségügyi szolgáltató felelőssége, ami pedig komoly nehézségek elé állítaná az egészségügyi intézményeket. (HÍDVÉGINÉ Adorján Lívia – SÁRINÉ Simkó Ágnes [2013]: Orvos-beteg jogviszonyok az egészségügyben sorozat 2. kötete. Műhibák és kártérítési perek az egészségügyben. Budapest, Medicina Könyvkiadó. 18–19.) A párhuzamos kártérítési igények kizárását kimondó kógens rendelkezés pedig tovább nehezített volna az egészségügyi szolgáltatók helyzetén (Ptk. 6:145. §). A jogalkotó egy jogtechnikai megoldással oldotta meg a kérdést úgy, hogy az Eütv. 244. § (2) bekezdésének módosításá-

val kimondta: „Az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre, illetve a személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk.nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.” A módosítást bevezető törvény indoklása szerint ez az „áttérés” biztosítja a jelenlegi bírói ítélkezési gyakorlatnak megfelelő status quót.

te is, amikor kimondta, hogy amennyiben a szerződés alapján a kötelezettet a gondos eljárás kötelezettsége terheli, a szerződést akkor szegi meg, ha a tevékenysége az elvárt gondosság mércéjének nem felel meg. Jellemzően ilyen kötelezettség terheli a megbízottat a megbízási szerződés alapján (Ptk. 6:272. §). Megbízási jellegű jogviszonyok (gondossági kötelmek) esetén abban az esetben, ha a kötelezett (megbízott) tevékenysége a szerződés alapján megkövetelt gondos eljárás köve-

A kezelési szerződés megkötésekor az orvosnak gyakran előre kell látnia az adott orvosi ellátással, invazív beavatkozással felvetődő lehetséges kockázatokat.

Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy az egészségügyi szolgáltató (orvos) és a beteg között az esetleges károkozást megelőzően továbbra is szerződéses jogviszony áll fenn. Így a károkozó magatartás továbbra is egy már érvényesen létrejött konkrét szerződésben vállalt kötelezettség megszegését jelenti, azonban a kimentésre nem a szerződésszegéssel okozott kár objektivizált felelősségi szabályai lesznek az irányadók, hanem a szerződésen kívüli károkozás korábban is érvényesülő exculpációs, felróhatóságon alapuló rendelkezései.

A jogalkotói félelem Kemenes István szerint eltúlzott volt, mivel a megbízási típusú gondossági szerződések esetében a szerződésszegés objektív ténye (a jogellenesség) és a felróhatóság relativizálódik, egybefonódik. A gondossági kötelmek esetében – és ilyen a megbízás és a kezelési szerződés is – nem alkalmazható a Ptk. 6:142. §-a szerinti objektív kontraktuális kártérítési felelősség. Ezekben a szerződéstípusokban ugyanis a kötelezett szolgáltatása a „rábízott ügy érdekében történő gondos eljárás”. Ennek következményeként a szerződés megszegése csak akkor következik be, ha a kötelezett a rábízott feladatot felróható módon látja el. A megbízott szerződésszegése emiatt szükségképpen mindig felróható magatartást (mulasztást) feltételez, tehát egybeesik az objektív és a szubjektív elem. (KEMENES István: Az esély elvesztése mint vagyoni és nem vagyoni hátrány. Magyar Jog, 2018/12. 657–669.) Ugyanerre a következtetésre jutott a Kúria tanácsadó testüle-

telményének megfelelt, szerződésszegést nem követett el, ezért a szerződésszegésért való felelősség alapvető feltétele sem valósul meg. Így nem kerül sor a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételeinek vizsgálatára (Ptk. 6:142. §) sem. Abban az esetben, ha a kötelezett (megbízott) tevékenysége a szerződés alapján elvárt gondosság mércéjének nem felelt meg, a szerződést megszegte, és a szerződésszegésért való felelősség feltételeinek vizsgálatára, köztük a szerződésszegésért való felelősség alóli mentesülés feltételeinek a vizsgálatára kerül sor. Eltérő véleményt fogalmaz meg Leszkoven László, aki szerint szerződésszegő magatartásnak minősül a szerződésszerű magatartás bármely okból történő elmaradása, ami alól a Ptk. a gondossági kötelmek esetében sem tesz kivételt. (Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer Kiadó, második kiadás. Budapest, 2018. 81–82.)

Bizonyos esetekben, különösen a fogművek, fogpótlások készítése körében továbbra is érvényesülnek a szerződésszegés –különösen a hibás teljesítés – jogkövetkezményei. Ilyenkor a beteg élhet olyan objektív szavatossági igénnyel, mint a fogmű kijavítása, kicserélése (illetve újbóli elkészítése), vagy árleszállítást (a kifizetett díj meghatározott részének visszatérítése) kérhet. Amennyiben a beteg – a többszöri eredménytelen javítás vagy egyéb körülmény miatt – elvesztette a bizalmát a fogpótlást készítő orvosban, a javítást elvégeztetheti más orvossal (egészségügyi szolgáltatóval) úgy, hogy

objektív szavatossági igényként az így felmerült költségei megtérítését kérheti. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy a fogorvosi tevékenység nélkülözhetetlen közreműködője a fogműveket, fogpótlásokat készítő fogtechnikai vállalkozás, amely maga után vonja a közreműködőért fennálló felelősségi szabályok alkalmazását. Felmerül továbbá a fedezeti szerződésre vonatkozó rendelkezések vizsgálata is abban az esetben, ha a beteg végleg elveszíti a bizalmát az orvosban, és – elállása vagy felmondása esetén – a fogművének újbóli elkészítésére más egészségügyi szolgáltatóval köt szerződést. Ebben az esetben – a kártérítés szabályai szerint – követelheti az eredeti fogorvosi egészségügyi szolgáltatótól az eredeti szerződésben és az új (fedezeti) szerződésben kikötött ellenértékek közötti különbséget, továbbá az új (fedezeti) szerződés megkötéséből eredő költségeinek a megtérítését (Ptk. 6:141. §).

4. A közreműködőért fennálló felelősségi kérdések az egészségügyben

Az egészségügyi szolgáltató és a beteg közötti szerződéses jogviszony mellett meghatározó a kártelepítés szempontjából az is, hogy a beteget ellátó egészségügyi dolgozó(k) milyen jogviszonyban áll(nak) az egészségügyi szolgáltatóval. Az esetek nagy részében az egészségügyi dolgozó közreműködői szerződéssel, közreműködő egyéni vállalkozóként, illetve közreműködő jogi személy tagjaként, munkavállalójaként vagy megbízottjaként tevékenykedik a beteg érdekében. Ennek kereteit (például a közreműködői szerződés kötelező tartalmi elemeit) azonban nem a Ptk., hanem egy speciális ágazati jogszabály tölti ki tartalommal (Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. [VII. 15.] korm.-rendelet 2. § k) és n) pontok). Fontos kérdés, hogy a felelősségbiztosítás által nem fedezett és az egészségügyi szolgáltató által a beteg felé teljesített kártérítés vagy sérelemdíj milyen szabályok szerint hárítható át a közreműködő egészségügyi szolgáltatóra (jellemzően az érintett orvos vagy egészségügyi dolgozó munkavégzésével működő gazdasági társaságra). Aki kötelezettsége teljesítéséhez más személy közreműködését

veszi igénybe, az igénybe vett személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. A kötelezett azonban a közreműködővel szemben – annak szerződésszegése miatt – mindaddig érvényesítheti jogait, amíg a jogosulttal szemben helytállni tartozik (6:148. §). Nem egyértelmű azonban, hogy a közreműködő kimentésére is alkalmazhatók-e az Eütv. 244. §-ában foglaltak, vagy azok csak a károsult(ak) egészségügyi szolgáltatóval szembeni igényeinek érvényesítésére vonatkoznak. Rendkívül méltánytalan lenne azonban, ha az egészségügyi szolgáltató a károsulta(kka)l szemben – sokszor a közreműködő konkrét tevékenységére vonatkozóan – a deliktuális felelősségi szabályok szerint tartozna helytállni, míg a közreműködő ugyanazért a kárért az egészségügyi szolgáltatóval szemben már egy szigorúbb felelősségi mérce alapján kellene hogy kimentse magát.

5. Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének feltételei Mint ahogy arról már volt szó, az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre a deliktuális felelősség szabályait kell alkalmazni, amelynek négy feltétele a jogellenes károkozó magatartás, a kár, az okozati összefüggés és a felróhatóság. A négy elem közül a felróhatóság nem szükségképpeni elem, hiszen előfordul olyan egészségügyi tevékenység is, amikor a veszélyes üzemi felelősség szabályait kell alkalmazni. Például amikor az egészségkárosodás oka a beavatkozáshoz használt orvosi berendezés műszaki meghibásodása (BDT2016. 3459.), vagy amikor a műtéti területen az elektromos kés lángra lobbantotta az alkoholos fertőtlenítést (BH2005. 251.). A károsultnak kell bizonyítania a kárt és az okozati összefüggést a kár és a jogellenes károkozó magatartás között, a károkozó egészségügyi szolgáltatónak pedig kimentési lehetősége van abban a tekintetben, hogy magatartása nem volt jogellenes, vagy bizonyíthatja azt is, hogy nem terheli felróhatóság. a) Jogellenesség. A beteg eleget tesz bizonyítási kötelezettségének, ha igazolja, hogy az őt ért hátrány – amelyre beleegyezése nem terjedt ki – az egészségügyi intézmény által végzett kezelés alatt, az orvos által végzett beavatkozásokkal összefüggésben keletkezett (BDT2007. 1689. I.).

b) Kár. A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, ami túlnyomórészt az egészségügyi kártérítési perekben a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket és az elmaradt vagyoni előnyt foglalja magában.

c) Az okozati összefüggés a felróható és jogellenes károkozó magatartás és a bekövetkezett kár között szintén alapvető feltétele a kártérítésnek. Ez az egyik legproblematikusabb terület, mivel ezekben az ügyekben természettudományos vagy orvosszakértői szempontból igen gyakran nem lehet megállapítani, hogy a felróható kötelezettségszegés okozta-e a kárt, vagy valamely egyéb, a károkozótól független ok (például a betegség természetes lefolyása). Különösen igaz ez a diagnosztikus tévedések esetén, amikor az időben diagnosztizált betegségre korábban alkalmazott adekvát kezelés körében is valószínűsíthetően bekövetkezett volna a súlyos egészségkárosodás, illetve végső soron a beteg halála. A bizonytalanságból eredő következményeket a bizonyítás terhével sújtott felperesnek kellene viselnie, azonban a magyar bírói gyakorlat egyértelműen ellenkező irányban mutató precedenst alakított ki: a károsultnak azt kell igazolnia, hogy az egészségkárosodás a kórházi kezelés során, annak idején következett be (BDT2013. 2874.), azaz a károkozó magatartás és a bekövetkezett káresemény között logikai összefüggés legyen. Ezt a sajátos szerepcserét az indokolja, hogy a felperes sokkal nehezebben szerzi be a szükséges bizonyítékokat, például egészségügyi dokumentáció, vizsgálati anyag, röntgenfelvétel.

A Ptk. azonban az okozati összefüggés meghatározását új alapokra helyezi, amikor kimondja, hogy nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Ilyen például az olyan káros szövődmények bekövetkezése, amelyek az egészségügyi ellátás tekintetében eddig ismeretlenek voltak, és ezért nem is lehetett velük számolni. Ez a fajta értelmezés kizárhatja a transzfúzió idején még ismeretlen vírus okozta, később diagnosztizált megbetegedés és a vérkészítmény adása közötti okozati összefüggést.

Ha a beteg halála vagy maradandó egészségkárosodása nem áll az orvosi mulasztással (megfelelő kezelések, eljárások elmaradása) szerves összefüggésben, adekvát-releváns oksági kapcsolatban, akkor a halál vagy a maradandó egészségkárosodás beállta a kártérítési igény körében nem értékelhető. Ilyen esetben a kárkövetelés jogalapját csak a gyógyulási esély csökkenése képezi (BDT2010. 2197. I., BDT2017. 3649. I.). d) Felróhatóság. Végül az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének megállapítására akkor sem kerülhet sor, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. Ez általánosságban az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását jelenti. Az egészségügyi kártérítési perekben azonban a gondossági mérce magasabb: minden beteget – az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül – az ellátásában részt vevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni [Eütv. 77. § (3) bek.]. Ezzel szemben az egészségügyi dolgozó az egészségügyi tevékenységet az adott helyzetben általában elvárható gondossággal, a szakmai követelmények keretei között, etikai szabályok megtartásával, legjobb tudása és lelkiismerete szerint, a rendelkezésére álló tárgyi és személyi feltételek által meghatározott szinten, szakmai kompetenciájának megfelelően nyújtja [Eütev. tv. 5. § (1) bek.]. Ha az egészségügyi szolgáltató bizonyítja, hogy részéről minden tekintetben szakszerű orvosi beavatkozás történt, felróható mulasztás nem terheli, ezzel azt is bizonyítja, hogy a kezelési szerződést nem szegte meg (KEMENES 2018). A felróhatóság tartalmi kérdései a bírói gyakorlatban három területen érzékelhetők jelentősen: a) szakmai szabályok, vizsgálati és terápiás eljárásrendek betartása területén; b) tájékoztatási kötelezettség vizsgálata során; továbbá c) dokumentációs előírások és követelmények tárgykörében.

5.1. Szakmai szabályok, vizsgálati és terápiás eljárásrendek alkalmazása Számtalan területen születtek és születnek szakmai irányelvek, amelyek érvényességi ideje általában az Egészségügyi Közlönyben való megjelenéstől számított négy

évig tart. Az is igaz azonban, hogy a szakmai szabályoknak megfelelő terápia sokszor az adott szakmán belül sem teljesen egységes. A szakmai protokollok is folyamatosan változnak, amivel sokszor még a tankönyvek sem tudnak lépést tartani. A bírói gyakorlat már egységesnek mutatkozik abban, hogy a szakmai szabályok (protokollok) betartása önmagában nem elegendő. Az elvárhatósági mérce túlmutat a szakmai szabályok betartásán (Kúria Pfv. III.20325/2016/3.). Amennyiben a kórház orvosainak tevékenysége a konkrét szakmai előírás megszegését nem jelenti, ebből nem következik, hogy a kórház (orvosai) az elvárható gondossággal és körültekintéssel járt(ak) el. Az orvos elvárható magatartását konkrét szakmai szabályok megsértésétől függetlenül is vizsgálni kell (BDT2010. 2220.).

5.2. A megfelelő tájékoztatás elmulasztása

Az Eütv. részletes rendelkezéseket tartalmaz a betegtájékoztatás esetköreiről és azok pontos tartalmáról, módjáról, különös hangsúlyt helyezve az invazív beavatkozások előtti önrendelkezési jog gyakorlására (Eütv. 13–14. §; 134. §). Ezen belül is folyamatos vita tárgyát képezi a „műtéti kockázat”, a „műtéttel általában együtt járó kockázat” tartalma, hiszen amiről a beteg nem tud, amiről nem kapott részletes tájékoztatást, abba érvényesen nem egyezhetett bele. A tájékoztatási kötelezettség mint a kezelési szerződés egyik legfontosabb mellékkötelezettsége rendkívül fontos szerepet játszik a kártérítési felelősség megállapítása során. Amennyiben a megfelelő tájékoztatás megtörténtét az egészségügyi szolgáltató nem bizonyítja, akkor vélelmezhető a helytelen tájékoztatásból eredő felróható magatartás és ezzel a kártérítési felelősség. Önmagában az a körülmény, hogy a beteg aláírja az olyan tartalmú nyilatkozatot, miszerint megkapta a szükséges tájékoztatást, még nem bizonyítja a tájékoztatás tartalmát. A szóbeli tájékoztatás azonban nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával (SÁGHY Mária [2017]: A megfelelő tájékoztatáshoz való jog megsértése. Med. Et Jur. 8. évf. 2017/4. 26.).

A műtét előtt álló betegnek a kockázatokról és szövődményekről adott tájékoztatás akkor felel meg a jogszabályi követelményeknek,

ha részletes és egyéniesített. Különösen ki kell térnie a tájékoztatásnak annak lehetőségére, hogy a műtét folytán a vártnál rosszabb eredmény, akár negatív következmény is előállhat (BDT2009. 1946.). A tájékoztatásnak olyannak kell lennie, hogy a beteg minden olyan lényeges információ birtokába kerüljön, amelyek alapján megalapozottan tud dönteni a műtéthez való hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról.

Egy konkrét ügyben mondta ki a bíróság, hogy amennyiben a tájékoztatás a műtét lehetséges szövődményei között általánosságban a bénulás lehetőségét is megemlíti, arra nézve már nem kell előzetes prognózist adni, hogy ez bizonyosan bekövetkezik-e, és ha igen, milyen súlyosságú vagy időtartamú lesz (BH2013. 219.).

5.3. Az egészségügyi dokumentáció vezetésére vonatkozó követelmények

A beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát [Eütv. 136. § (1) bek.].

A nem létező, hiányos, pontatlan, nehezen olvasható, értelmezhetetlen, egymásnak ellentmondó egészségügyi dokumentáció mindig az alperesi egészségügyi szolgáltató terhére esik. A hiányos dokumentáció esetében az egészségügyi szolgáltató mulasztásával megfosztja magát annak bizonyításától, hogy a beteg kezelése megfelelő volt, és a beteg károsodása semmiképp sem vezethető vissza az általa végzett beavatkozás (műtét) során elkövetett felróható szakmai hibára (BDT2010. 2335.). Az egészségügyi dokumentációban történő elírás azonban személyiségvédelmi jogvitára is alapot adhat. A felperes egy ügyben azért követelt 600 000 forint összegű sérelemdíjat, mert a nőgyógyászati vizsgálat során kiállított orvosi lelet – egy elírás miatt – tévesen tartalmazta a „méhtest rosszindulatú daganata” diagnózist, ami a felperest sokáig félelemmel és szorongással töltötte el. A Szegedi Ítélőtábla döntése szerint azonban önmagában a személyiségi jogsértés ténye nem vonja maga után automatikusan a sérelemdíj iránti kereseti kérelem megalapozottságát, ha a sérelmet szenvedett felet nem érte olyan nem vagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélésére adna alapot (BDT2017. 3657.).

Fontos kiemelni, hogy a biztosítók az egészségügyi szolgálatókkal megkötésre kerülő felelősségbiztosítási szerződésekben a tájékoztatási kötelezettség megszegésével, illetve a dokumentáció hiányosságával oksági kapcsolatban megítélt kártérítési (sérelemdíjas) ügyekben a helytállási kötelezettségüket kizárják.

6. A gyógyulási (túlélési) esély elvételének (csökkentésének) értékelése

Régóta foglalkoztatja a szakirodalmat az egészségügyi intézményeknek a gyógyulási (túlélési) esély csökkenéséért (elvesztéséért) fennálló felelősségének vizsgálata. Hasonló kérdések merülnek fel a pályáztatás szabályainak megsértése és a pernyertesség esélyének elvesztése körében is. A kilencvenes években a legtöbb ilyen ügyben beadott kártérítési keresetet a bíróság az okozati összefüggés hiánya miatt elutasította, hiszen a negatív következményt ilyenkor nemcsak az egészségügyi intézmény mulasztása (jellemzően diagnosztikus tévedése) okozta, hanem a beteg fennálló természetes okú megbetegedése. Ezt követően azonban a Szegedi

tézmény részéről a kellő időben elvégzett vizsgálatok, kezelések esetén a beteg maradandó egészségkárosodása nem következett volna be, a kártérítési felelősség alapjául csak a gyógyulási esély elvesztése szolgálhat (BDT2017. 3649. I.). Így a gyógyulási és életben maradási esély elvesztésének vizsgálata nem az okozatossági összefüggés, hanem a felróhatóság körében nyert értékelést. Ennek során abból kell kiindulni, hogy a gyógyulásra való esély érték, amely a kezelés alatt álló beteg személyéhez kötődik, így személyhez fűződő védett jog, amelynek elvesztése vagy csökkenése a kár. A folyamatosan alakuló jogértelmezések két alapvető fajtáját lehet megkülönböztetni. Kérdés: a gyógyulási esély elvesztése (csökkenése) vagyoni kár vagy személyiségi jogsérelem? Kártérítés vagy sérelemdíj iránti igényt alapozhat-e meg? a) Az egyik szerint a gyógyulási, túlélési esély elvétele „sui generis” nem vagyoni sérelem, és a kompenzáció összegszerűségét az elvett esély mértéke befolyásolja: vagyoni károk megtérítésére azonban a kár és a károkozó magatartás közötti okozati összefüggés hiányában nincs lehetőség.

A beteg maga viseli a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartást elmulasztotta.

Ítélőtábla döntése új szemlélet hozott a joggyakorlatban. Kimondta, hogy ha valószínűsíthető, hogy az időben történő felismerés és beavatkozás mellett akár minimális, de reális esély lett volna a hátrányos következmények elkerülésére, akkor az egészségügyi szolgáltató felelőssége megállapítható. Felelősség terhelheti a gyógyulási esély csökkenésében, a tünetmentességre, a beteg életének meghosszabbodására való esély elvesztése körében. Ez a kár nemcsak magának a betegnek, hanem a hozzátartozóinak a kárigényét is megalapozhatja. Annak a körülménynek, hogy az egészségügyi szolgáltató elvárható magatartása a beteg életének milyen időtartammal való meghosszabbodását eredményezhette volna, a kártérítés összegszerűsége vonatkozásában lehet kiemelt jelentősége (BDT2009. 1945.). Ha tényként bizonyossággal nem állapítható meg, hogy az egészségügyi in-

b) A másik értelmezés szerint az esély csökkenése maga a kár, és így a kártérítési felelősség alapja is egyben. A gyógyulásra való esély elvesztése teljes bizonyossággal nem mondható ki, ám amennyiben az egészségügyi szolgáltató az elvárható gondosságot nem tanúsította, csak akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a tőle elvárható gondosság tanúsítása ellenére sem lett volna esély az egészségkárosodás teljes vagy részleges elkerülésére, a halál elmaradására. Amennyiben valószínűsíthető, hogy az időben történő felismerés és beavatkozás mellett akár minimális, de reális esély lett volna a hátrányos következmények elkerülésére, akkor az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható. Ebből következően a gyógyulási esély csökkenése, elvétele a százalékos mér-

téktől függetlenül a teljes kártérítési felelősséget alapozza meg mind a nem vagyoni hátrány (sérelemdíj), mind a vagyoni károk részében (Pribula László: A gyógyulási esély elvételének értékelése a bírói gyakorlatban. Med. Et Jur. 8. évf. 2017/5. 9–12.). Kemenes István szerint azonban ha az egészségügyi intézmény kötelezettségszegésének nincs semmilyen közrehatása a beálló egészségromlásban (vagy a javulás hiányában), akkor megállapítható okozati összefüggés hiányában a kártérítési felelősség elemei hiányoznak, és az eredményt tekintve sérelemdíj sem jár. Az esély elvesztése miatti sérelemdíj nem azonos a kialakult hátrányos egészségügyi állapot miatti sérelemdíjjal (KEMENES, 2018, 665–669.).

7. A beteg felróható közrehatásának következményei

A betegnek is meg kell tennie azonban minden elvárható magatartást a károsodás megelőzése, elhárítása és enyhítése érdekében, mert ha ebben a tekintetben felróható magatartást tanúsít, akkor ennek következményeit kármegosztás formájában viselnie kell. A következmény pedig az, hogy a beteg maga viseli a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartást elmulasztotta. Ha ez nem állapítható meg, akkor közrehatásuk arányában kell megosztani a kárt a károkozó és a károsult között. Amennyiben pedig a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kár a károkozót és a károsultat egyenlő arányban terheli [Ptk. 6:525. § (1)–(2) bek.]. a) Együttműködési kötelezettség elmulasztása. A beteg – amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint együttműködni [Eütv. 26. § (2) bek.]. Konkrét ügyben mutatott rá a Kúria, hogy ha a károsult fájdalmai és funkciózavarai ellenére későn fordul orvoshoz, kárenyhítési kötelezettségét megszegi, mulasztásával és késedelmével a gyógyulási esélyeit maga csökkenti. Ezt pedig a felelősség mértékének megállapításánál figyelembe kell venni (HÍDVÉGINÉ Adorján Lívia – SÁRINÉ Simkó Ágnes [2018]: Az egészségügyben dolgozók jogvédelme. Orvos-beteg jogviszonyok az egész-

ségügyben sorozat 5. kötete. Budapest, Medicina Könyvkiadó. 324–325.).

b) A beteg tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása. A beteg – amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókat tájékoztatni mindarról, ami szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez. Idetartozik különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről történő tájékoztatás. Bár a beteg kikérdezése az egészségügyi ellátás megkezdésekor az orvos feladata, mégsem tehető felelőssé olyan előzményekre történő rákérdezés hiánya miatt, amely az észlelt állapottal nem függött össze. A betegtől elvárható ugyanis, hogy az általa fontosnak tartott ismeretekről tájékoztassa az orvosát, és ha ezt a kötelezettségét felróhatóan megszegi, ez a magatartása nem róható az egészségügyi szolgáltató terhére.

c) Az orvosi utasítások be nem tartása. Kiemelkedő jelentősége van az együttműködési kötelezettség körében annak, ha a beteg az egyértelmű orvosi utasításnak nem tesz eleget. Egy konkrét ügyben a szakértői vélemény szerint a kardiológiai kivizsgálásra felhívó ügyeletes orvosi javaslat be nem tartása

növelte a koszorúér-elzáródás valószínűségét, ami bekövetkezett, és a beteg meghalt. Mivel a beteg egy konkrét utasítást hagyott figyelmen kívül, a bíróság az elhunyt önhibájának mértékét 40 százalékban határozta meg (BDT2016. 3578.).

A károsult felróható közrehatását állítani azonban önmagában nem elég. Az egészségügyi szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a beteg oldalán is kötelezettségszegés történt, az a kárral okozati összefüggésbe hozható, és mindez a károsultnak felróható (Szűcs Péter: A beteg közrehatásának értékelése műhibaperekben. Med. Et Jur. 8. évf. 2017/4. 6.).

8. Az egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás évtizedes válsága hazánkban

Mint láthattuk, az orvosi felelősség határai szélesednek. Ugyanez azonban nem mondható el az orvosok védelmében hozott jogi intézkedésekről. Pedig ennek lehetne az egyik leghatékonyabb formája a szakmai felelősségbiztosítás.

Az 1998. július 1. napján hatályba lépett Egészségügyi törvény terjesztette ki a felelőségbiztosítás megkötésének kötelezettségét valamennyi egészségügyi szolgáltatóra. A kártérítési perek számának növekedésével és a megítélt vagyoni és nem vagyoni kártérítési összegek emelkedésével egyre csökkent a profitorientált biztosítók nyeresége. Ennek következtében több biztosító

kivonult erről a piacról, vagy jelentősen megváltoztatta az általános szerződési feltételeket, kizárólag a biztosított hátrányára: a) jelentősen szűkültek a biztosítási eseményként megjelölt és körülírt magatartások; b) ezzel egy időben azonban jelentősen megnőttek a biztosító helytállási kötelezettségét kizáró esetek, melyek között megjelentek teljes szakterületek is, például kórházak, rendelőintézetek körében felmerülő károk;

c) annak ellenére hogy nem ritka az akár százmillió forintot elérő, illetve azt meghaladó, jogerősen megítélt összegű helytállási kötelezettség, a biztosítók eseti ötmillió forintban korlátozzák a helytállási kötelezettségüket. Ezt csak kivételes feltételek mellett emelik fel eseti tízmillió forintra. Éppen ezért elmondható, hogy a kórházak általában csak úgynevezett látszatbiztosításokat kénytelenek kötni; d) a biztosítási szerződések továbbá mindig tartalmaznak önrészt, így az összegszerű kifizetések a biztosítók oldaláról dupla korlátozás alá esnek; e) végül a biztosítók igyekeznek egyre nagyobb körben meghatározni azon események körét, amikor mentesülnek a biztosítási szolgáltatás teljesítése alól. Ilyen például a súlyos gondatlanságból okozott károk köre, amelynek eseteit a biztosítók az általános szerződési feltételekben – mondhatni – teljesen abszurd módon, szabadon határozzák meg. Bár a jogszabályi felhatalmazás már 1997 óta (több mint húsz éve!) szerepel az Eütv.ben, a mai napig nem született meg az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításának minimumfeltételeiről szóló rendelet. Így ezeket a biztosítási feltételeket kizárólag a biztosítók érdekviszonyai és az ennek mentén kialakított üzletpolitikája alakítja, ami az egészségügyi intézmények szempontjait és lehetőségeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. A kialakult helyzetben az egészségügy területén működő szakmai felelősségbiztosítás sajnos a mai napig nem tudja betölteni a feladatát és funkcióját, nem tudja megteremteni az érintettek – azaz az egészségügyi intézmény, a biztosító, valamint a károsultak – érdekösszhangját.

Bízunk abban, hogy ami késik, az nem múlik, és az érdekegyensúly újbóli megteremtése nemcsak beteljesületlen álom marad, hanem mielőbb valósággá válik. 

Évente 16 kreditpontot kell szerezni

Elindult a kötelező ügyvédi továbbképzés

A 2018. január 1-jén hatályba lépett új ügyvédi törvény (az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény) értelmében az ügyvédi tevékenység gyakorlója szakmai tudását önképzés és kötelező továbbképzés útján fejleszti. Az első továbbképzési időszak 2020. január 1-jén kezdődött, a továbbképzésre kötelezetteknek már 2020-ban is 16 kreditpontot kell teljesíteniük. Az alábbiakban a kötelező továbbképzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze.

Dr. Bógyi Attila kamarai tag jogtanácsos, a Magyar Ügyvédi Kamara oktatási és akkreditációs bizottságának elnöke

A MÜK 2020 első félévében induló továbbképzési rendszeréhez való hozzáféréshez ügyfélkapus azonosítás szükséges, ezért aki még nem rendelkezik Ügyfélkapu hozzáféréssel, annak célszerű mielőbb gondoskodnia a regisztrációról 1 A kollégák MÜK továbbképzési rendszerén keresztül követhetik nyomon az általuk már teljesített és a még teljesítendő kreditek számát, itt ismerhetik meg az elérhető képzési eseményeket és a továbbképzéshez kapcsolódó legfontosabb dokumentumokat is ezen a felületen keresztül tölthetik ki.

I. A továbbképzésre kötelezettek köre, a mulasztás jogkövetkezménye

A továbbképzési kötelezettség az ügyvédeket, alkalmazott ügyvédeket, kamarai jogtanácsosokat, az ügyvédi tevékenységet Magyarországon állandó jelleggel folytató európai közösségi jogászokat és alkalmazott európai közösségi jogászokat terheli. A továbbképzési kötelezettségét elmulasztó kamarai tagságát a területi ügyvédi kamara az Üttv. 177.§ (1) bekezdés j) pontja alapján hivatalból, igazgatási jogkörben megszünteti, illetve törli az ügyvédi kamarai nyilvántartásból.

II. A továbbképzési időszak

A képzési kötelezettség 5-5 éves továbbképzési időszakban teljesítendő, az első továbbképzési időszak 2020. január 1-ejével indult. Akit ezt követően vesznek kamarai nyilvántartásba, annak egyénileg, a nyilvántartásba vételtől számítódik az 5 éves időszak. Az ügyvédi tevékenység szüneteltetésének,

illetve esetleges felfüggesztésének az időszaka a továbbképzési időszakba nem számít bele, ez idő alatt kreditpontokat szerezni sem lehet.

III. A továbbképzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges kreditpontok

A továbbképzési kötelezettségét az teljesíti, aki a továbbképzési időszak 5 éve alatt összesen 80 kreditpontot gyűjt össze, ehhez évente legalább 16 kreditpontot kell szerezni. Célszerű mindenkinek előre megtervezni a képzési kötelezettség teljesítését, ugyanis a következő naptári évre és a következő továbbképzési időszakra legfeljebb 16 kreditpont vihető át. A MÜK elnöksége a továbbképzési időszakban előírhatja legfeljebb 20 kreditpont kötelező képzési eseményen való megszerzését (lásd V. pont), erre a 2020-as év vonatkozásában nem került sor.

A továbbképzési szabályzat kedvezményt biztosít azok számára, akik legkésőbb az adott továbbképzési időszak során betöltik a 75. életévüket. Nekik kizárólag a MÜK elnöksége által meghatározott kötelező képzéseket kell teljesíteniük.

IV. Képzési események

A továbbképzési kötelezettség elsősorban képzési helyek által szervezett képzési események (tanfolyamok, konferenciák, szakmai nyelvtanfolyamok és egyéb az ügyvédi tevékenység szempontjából hasznos szakmai és tudományos rendezvények) útján teljesíthető. E képzési ese-

ményeket a MÜK Oktatási és Akkreditációs Bizottsága (OAB) által akkreditált képzési helyek, valamint a MÜK és a területi ügyvédi kamarák szervezik. A képzési hely a képzési esemény teljesítéséről kreditpont igazolást állít ki a résztvevők részére. A képzési esemény ingyenes, vagy visszterhes lehet, a díjat egyedileg a képzési hely határozza meg.

A Budapesti Ügyvédi Kamara a tagjai és nyilvántartottjai számára évente 16, a MÜK valamennyi kamarai tag és nyilvántartott részére az első három évben évente 8 kreditpont megszerzését e-learning keretében ingyenesen biztosítja.

V. Kötelező képzési események

A MÜK elnöksége konkrétan meghatározott tárgykörben előírhatja a továbbképzésre kötelezettek számára az ügyvédi tevékenység gyakorlásának módjától, formájától és jellegétől függetlenül hasznos képzési eseményen vegyen részt. A köte-

lező képzések ingyenesek és elektronikus formában vehetők igénybe. A MÜK elnöksége a 2020-as évre nem írt elő kötelező képzést, azonban az előttünk álló továbbképzési években erre sor kerülhet.

VI. Egyéb kreditpontra jogosító tevékenységek

A továbbképzési szabályzat a képzési helyek által szervezett képzési események mellett meghatározza azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyeken kreditpont szerezhető. Ilyennek minősül egyebek mellett

• a tanfolyamon, konferencián, jelöltképzésben, felsőoktatási intézményben jogi, államtudományi és közigazgatási oktatói, előadói tevékenység,

• jogi szakvizsgán a vizsgabizottsági tagság,

• legalább középfokú jogi szóbeli és írásbeli szakmai nyelvvizsga megszerzése,

• tudományos fokozatszerzéshez vagy doktori disszertációhoz kapcsolódóan végzett opponensi tevékenység,

• szakmai publikáció írása*, szerkesztése,

• jogi tudományos szakkönyv, tankönyv, jogi egyetemi jegyzet vagy más egyetemi vagy főiskolai jogi oktatási anyag lektorálása.

(*A szerkesztőség megjegyzése: olvasóink és az ügyben érintettek téáékoztatására jelezzük: hogy folyóiratunkat, az Ügyvédek Lapját nevesítve is megjelölte a MÜK teljes ülésének határozata, mint olyan orgánumot, amely e célból is befogadhat cikkeket, tanulmányokat.)

VII. Kreditpontok

Kreditpont azon a képzési eseményen szerezhető, amelyet az OAB nyilvántartásba vett és hozzá kreditpontot rendelt. Az egyes kreditpontra jogosító tevékenységek és a hozzájuk rendelhető kreditpontok a következők

• részvétel tanfolyamon, szakmai eseményen, vagy konferencián: óránként 1 kreditpont,

• részvétel sikeres számonkéréssel záruló tanfolyamon, felsőoktatási intézményben jogi, államtudományi vagy közigazgatási képzésben: óránként 2 kreditpont,

• előadói tevékenység: óránként 3 kreditpont,

• jogi szakvizsgán vizsgabizottsági tagság vizsgaalkalmanként 1 kreditpont,

• legalább középfokú jogi szóbeli és írásbeli szakmai nyelvvizsga megszerzése: 10 kreditpont,

• opponensi tevékenység: 3 kreditpont,

• szakmai publikáció írása, szerkesztése szerzői ívenként: 10 kreditpont**;

• papír alapú vagy elektronikus jogi tudományos szakkönyv, tankönyv, jogi egyetemi jegyzet vagy más egyetemi vagy főiskolai jogi oktatási anyag lektorálása szerzői ívenként: 5 kreditpont. (**A szerkesztőség megjegyzése: olvasóink és az ügyben érintettek tájékoztatására jelezzük: hogy miután folyóiratunkat, az Ügyvédek Lapját nevesítve is megjelölte a MÜK teljes ülésének határozata, mint olyan orgánumot, amely e célból is befogadhat cikkeket, tanulmányokat, így az ilyen szakmai publikációk után is megkapható a szerzői ívenkénti – ez 40 000 karakter jelent, szóközökkel együtt – 10 kreditpontot.)

alább heti négy – legalább negyvenöt perces – tanóra oktatói tevékenységet végzett, vagy

• a továbbképzési időszakban legalább egymást követő két éven át teljesítette a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló kormányrendelet, az állami tisztviselők képzéséről és továbbképzéséről szóló kormányrendelet, a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának különös szabályairól szóló kormányrendelet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának képzését szolgáló továbbképzésről szóló miniszteri rendelet vagy más ágazati jogszabály szerinti, felsőfokú végzettséggel rendelkezők részére előírt továbbképzési kötelezettséget.

Célszerű előre megtervezni a képzési kötelezettség teljesítését, ugyanis a következő naptári évre és továbbképzési időszakra legfeljebb 16 kreditpont vihető át.

VIII. Mentesség a továbbképzési kötelezettség alól

A továbbképzési szabályzat bizonyos feltételek teljesítése esetén a képzésre kötelezetteket mentesíti a továbbképzési kötelezettség teljesítése alól. A mentesítés kizárólag az adott 5 éves továbbképzési időszakra vonatkozik, és nem terjed ki a MÜK által kötelezőként meghatározott képzésekre.

A mentesítés feltétele, hogy a képzésre kötelezett az őt nyilvántartó kamara előtt igazolja, hogy

• a továbbképzési időszakban a jogtudomány, az államtudományok vagy a közigazgatás-tudomány területén tudományos fokozatot szerzett,

• a továbbképzési időszakban mesterfokozatot eredményező jogászképzésre épülő szakirányú továbbképzésben szakjogászként oklevelet vagy más olyan oklevelet szerzett, amely alapján a Legum Magister vagy Master of Laws (rövidítve: LL. M.) cím használatára jogosult,

• a továbbképzési időszakban egyetem okleveles jogász szakképzettség megszerzését biztosító karán, akkreditált jogi vagy közigazgatási felnőttképzési intézményben, illetve képzési helyen négy tanulmányi félév átlagában leg-

IX. A továbbképzési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei

A továbbképzési kötelezettségét elmulasztó kamarai tagságát a területi ügyvédi kamara az Üttv. 177.§ (1) bekezdés j) pontja alapján hivatalból, igazgatási jogkörben megszünteti, illetve törli az ügyvédi kamarai nyilvántartásból, és a továbbképzési kötelezettsége utólagos teljesítéséig nem vehető fel újra a kamara tagjai közé, illetve ügyvédi kamarai nyilvántartásba.

A kötelező továbbképzési kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan további tájékoztatást találhat MÜK honlapjának „Továbbképzés” menüpontja alatt, a területi kamarák honlapján, illetve egyéb tájékoztató felületein. A területi kamarák honlapján 2019. december 15-ét követően elérhető a kamara 2020-ra vonatkozó képzési programja. A kötelező továbbképzéssel kapcsolatos kérdések, észrevételek az oktatas@muknet.hu címre küldhetők meg. 

Jegyzet

1 https://ugyintezes.magyarorszag. hu/szolgaltatasok/ugyfelkapu_ regisztracio.html

Mert fontos, hogy jól döntsön!

Jogtár ® demóregisztráció

Most lehetősége van 2 hétig ingyenesen kipróbálni az Ügyvéd Jogtár ® Prémiumot!

Az alábbi űrlap kitöltésével két hétig hozzáférést biztosítunk a Jogtár® Prémium szintjéhez.

http://landing.wolterskluwer.hu/szakmai-jogtar-demo