mégIS 27

mégIS A GYULAFEHÉRVÁRI KISPAPOK LAPJA • 2024 • 27. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM

TARTALOMJEGYZÉK 4

Ajánló sorok

6

Meghívás Kiss Endre: Szétosztott ajándék Hurgoi Sándor: Hallom a hívó szót?

Motolan Ioan Marian: Hogyan rejtőzködött Isten az életemben?

Lázár Hunor Imre: „Isten valóban nem személyválogató” (ApCsel 10,34)

14

Útra lépés bemutatkoznak az első- és másodéves kispapok

24 Lépésről lépésre Beöltözés és admisszió Szolgálatok feladása Szolgálat és készület

36 Elköteleződés útja Diakónussarok Az utolsó száz méterben...

59 Források Kiss Szilárd: Pálfi Géza gyermekkora és teológiai évei Egyed Arnold István: Éjszakai elmélkedések, avagy a szép mai kultuszáról

70 Kultúrsarok Barna Miklós István: A szentmise, avagy amire mindig is vágytál (könyvajánló)

Fekete László Csaba: Lélek vidámsága, test pihenése (filmajánló)



Kováts Álmos Botond: Szeretek! – csak tudnám, hogy mily módon (könyvajánló)

3

Ajánló sorok 4

• mégIS 2024

Az idő segít kiteljesedni, segít

bene találunk rá Istenre. Benne

felismerni hivatásunkat, se-

válunk önmagunkká. Benne

gít meglátni, mire hív az Isten.

fogyunk el.

Az idő egy eszköz az Isten felé

András István REK TO R

vezető úton, ahogy mindannyi-

Az idő bennem van és én az

an egymás eszközei lehetünk

időben. Olyan összefonódás

és mindannyian Isten eszkö-

ez mely halálomig tart és ami

zeivé válhatunk az üdvösség

belépőjeggyé válhat egy má-

útján.

sik létállapotba, dimenzióba.

Ebben az összefonódásban bo-

Az idő követel. Követeli, hogy

gozom életem, keresem önma-

kifejezzük mit érzünk, mire gon-

gam, aki/ami végül én vagyok.

dolunk. Követeli, hogy megvalósítsuk álmainkat. Követeli,

Az idő cél: önmagam megta-

Az elmúlt idő is megvan vala-

hogy kövessük az Istent. Kö-

lálása és egy nagyobb erő (aki

hol, mondták gyerekkoromban,

veteli, hogy kitárulkozzunk és

számomra az Isten) megisme-

és lassan látom, hogy lehet

leperegjünk. A kitárulkozás pil-

rése, elfogadása és követése.

valami ebben a kijelentésben.

lanatai mikor érdeklődünk va-

Valahol megvan az elmúlt idő,

lami vagy valaki iránt, amikor

De mi is az idő? ...csend ahol

és ez a valahol bennem van.

elpirulunk, ha ránk néz, amikor

hallom Őt és magamat!

Az elmúlt idő bennem van:

elmondjuk, mit érzünk és kik

szép pillanataival, boldogsá-

vagyunk, amikor belekiáltjuk

gával, örömeivel, bánataival,

a világba, hogy Vele akarunk

nehézségeivel, fájdalmaival.

élni. A lepergés, amikor meg-

Ezeken merengve félve sejtem

mutatjuk miként élünk, amikor

meg, hogy ez az elmúlt idő

másért odaadunk mindent,

Kiadványunk, a mégIS, egy év

tesz minket önmagunkká, mert

amikor másoknak fényt gyúj-

kihagyás után most 2024-ben

az elmúlt idő hozzánk tartozik,

tunk és menedéket nyújtunk

a papi hivatást járja körül. Azt

mert az idő által az időben

vagy célt mutatunk. A lepergés

a sajátos létállapotban testet

élünk.

ajándékozás, önmagunk oda-

öltő hivatást, amely egyszerre

ajándékozása. A kitárulkozás és

kegyelem az Istentől és életre

Az idő nekünk dolgozik vélik a

lepergés igazi alapja az Isten

szóló küldetés a világba. Idei

fiatalok és fájlalják az öregek

lehet, aki soha meg nem szé-

lapszámunk a papnevelő inté-

pedig az idő tényleg nekünk

gyenít és megnyugtató biztos

zet belső életéből, a kispapok

dolgozik… pontot tesz minden-

létalapot ad.

megélt és átélt tapasztalatai-

•••

ból szándékozik a sorok között

re. Gyógyít, éltet, altat, láttat, várat, hűsít, szeret, vezet és

Az idő lét és jövő. Benne sejlik

megbúvó módon egy keveset

átvezet…

fel az számunkra az Isten és

megmutatni a világ számára.

5

Meghívás 6

• mégIS 2024

Szétosztott ajándék ELMÉLKEDÉS A PAPI HIVATÁSRÓL Kiss Endre S PI RITUÁLI S

„Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára.” (Jer 1,5) Csodálatos üzenet ez minden Isten szolgálatára meghívott számára, illetve minden édesanya számára is, aki életet hordoz a szíve alatt. Biztos vagyok benne, hogy a meghívás már édesanyánk méhében elkezdődik; amikor még alakot sem nyertek tagjaink, a minket megszólítani akaró Úr már látott minket.

Számomra felfoghatatlan mélység és bizalom rejtőzik e gondolat mögött. „Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítelek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!

Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim, és szemed már látott engem.”

(Zsolt 139) Mielőtt valaki ránk csodálkozhatott volna ezen a világon, az Úr tekintete már látott minket. Már kispap voltam, amikor édesanyám alatt hordtalak, a vasárnapi szentmisék alatt sokszor gondoltam arra, hogy mennyire szeretnék egy kislányt. De arra gondoltam, ha nem lesz kislány, akkor legalább add meg nekem, Uram, hogy legyen egy pap fiam. Szinte minden alkalommal ezért imádkoztam.” Mélyen belém vésődött ez a beszélgetés. Azóta pedig sokszor visszagondolok arra a kilenc hónapra mint „hivatásom kezdetére”.

A Szentírás alapmeggyőződése, hogy az ember élete Isten hívásán alapul. Az Úr kiválaszt és kézbe vesz. Ebben a választásban senki nem marad alul. „Áldás leszel.” (Ter 12,2) Az Istentől származó és Istenre irányuló meghívás mindig egyúttal a másokra irányuló meghívás is, meghívás arra, hogy áldás légy mások számára. Lehet, hogy éppen papként lehetsz áldás, továbbajándékozott ajándék.

Meghívás

egyszer elmesélte személyes élményét, vágyát: „Amikor téged a szívem

7

Isten végtelen szeretete csepegteti belénk a meghívás kegyelmét, és ő segíthet abban, hogy ezt az ajándékot felismerjük, és legyen bátorságunk közeledni hozzá. Eszembe jut Mózes, aki a pusztában az égő csipkebokorhoz vizsgálódva közeledik: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt...” (Kiv 3,3). Amikor pedig az Úr látja, hogy a bennünk lévő kérdés miatt közeledünk hozzá, megszólít, újra megszólít, a neveden szólít. Hányszor megteszi ezt velünk. Emlékszem, kisgyermekként hányszor közeledtem vizsgálódva a tabernákulumhoz, hányszor megkérdeztem, hogy ki van ott, mennyire szerettem volna nagyon közel menni és benézni oda.

Ma már ez élő tapasztalat, és hála tölti el a szívemet minden alkalommal, amikor naponta láthatom, érinthetem az Urat.

Közeledünk, meg akarjuk ismerni ennek a különös tapasztalatnak a hátterét. Elkezdődik a párbeszéd az égő csipkebokorból hozzánk szóló Úrral.

Ezek már a szemináriumi évek, amikor nagyon gyakran Jézus lábához kell telepedni, hallgatni őt, szemlélni arcát, szemlélni vonásait, hallgatni szívének dobbanását. Igen, sokszor kell a jobbik részt választani. Ez pedig gyengeségünk, törékenységünk miatt gyakran erőfeszítést kíván. Mert a tőle kapott ajándékot csak a vele való szoros kapcsolatban őrizhetjük meg és oszthatjuk majd szét. A vele töltött idő jó lehetőség arra, hogy lassan felvegyük szívének ritmusát. A végső igent erre a kérdésre kell megadni: szeretsz engem? Igen, Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged! A válaszadásunkat pedig egy sor tapasztalat, esemény, vívódás, lángolás, bukás, felemelkedés előzi meg. És nem lesz ez másként utána sem. Mert folyamatosan megtapasztaljuk törékenységünket, árnyoldalainkat, amit Péter így fogalmaz meg: Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok. Az Úr pedig nem tágít mellőlünk. Ő alkalmasnak lát, megbízik bennem. Ne félj, veled vagyok! Ezért a hivatás szíve a bizalom.

Megrendítő, hogy Isten mennyire megbízik bennem. Azt szeretné, ha rajtam keresztül megjelenhetne, észrevehetővé válhatna ebben a világban, ha szerethetne, ha gyógyíthatna, ha felemelhetne… És ha magadban az ő lelkületét ápolod, ha folyamatosan nézed az Úr kezének mozdulatait, mindez valósággá válik. Erre a nagy bizalomra önátadással válaszolni és Jézus Krisztus arcának vonásait hordozni… mit is mondjak, a legcsodálatosabb tapasztalat ezen a világon.

8

• mégIS 2024

Hallom a hívó szót?

SZEMINÁRIUMUNK HIVATÁSÉBRESZTŐ ÉS -KÍSÉRŐ PROGRAMJÁRÓL Hurgoi Sándor

FEGY ELM I PREFEK TU S A gyulafehérvári főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hivatásébresztést és a meglevő hivatások kísérését. A papnevelő intézet elöljárósága részéről született a kezdeményezés, hogy a szemináriumba készülő diákok számára programokat, alkalmakat kínáljanak, amelyek segítségével bepillantást nyerhetnek a kispapok hétköznapjaiba, a napi programjukba, a különleges eseményekbe, az azok során végzett feladataikba. Így jött létre a Pre-Szemináriumi Találkozó (PSzT) program, aminek célja, hogy a szeminárium elöljárói és a katolikus líceumok lelkivezetői együtt, hosszú tá-

von gondolkodjanak a hivatásébresztés és a meglévő hivatások kísérése terén, ezáltal kiegészítve egymás munkáját, hogy mindazok, akik a szemináriumba készülnek, akik szívükben hivatást éreznek, már az intézményes papképzés előtt kísérve legyenek; ugyanakkor segíteni a fiatalokat a dön-

A PSzT logója a P – Sz – T betűk vizuális megjelenítése révén hordoz üzenetet. A P betű egy fület ábrázol, amely kifejezi, hogy a legfontosabb a hivatásgondozás terén, hogy minél több fiatal meghallja Isten hívó szavát. Az S(z) betű egy szív közepében van megjelenítve, amely hangsúlyozza, hogy a hívó szót a szívbe kell befogadni, oda bezárva tudja kifejteni kegyelmi hatását Jézus szentséges szíve és Szűz Mária szeplőtelen szíve oltalma alatt. A T betű a kereszt, így a három betű egy egységben egy futó embert jelenít meg, aki egy kitűzött cél felé halad, (vatikáni) sárga színben kifejezve, hogy az egyházi szolgálat a cél, vagy ahogyan Szent Pál apostol a filippiekhez írt levelében fo-

Meghívás

tésben, „megmutatni” nekik a papi élet szépségeit és kihívásait egyaránt.

9

galmaz: „Futok a kitűzött cél felé” (Fil 3,14). A logót egy barna sáv, a földkerekség zárja, amely az „Úr szőlőskertje”, az üdvösségtörténet, így a papi tevékenység színtere is.

Két konkrét programra hívjuk az érdeklődőket. Az első a Nyílt Ajtók Napja, amely évente kétszer (adventben és a húsvéti szent három napon) lehetőséget nyújt betekinteni a szeminárium mindennapjaiba és a kispapok életébe. A második a Nyári tábor, aminek célja, hogy az érdeklődő fiataloknak érdemben segítséget nyújtson a fiatalkori hivatáskeresésben.

Ha úgy érzed, hogy motoszkál benned az Úr hívó szava, segítségére lennél az örömhír szolgálatában, jöjj és nézd meg, hol lakunk, vagy írj ránk bizalommal bármely közösségi médiafelületen vagy akár e-mailen: seminariumsis@gmail.com!

„Itt vagyok, Uram, engem küldj!” (Iz 6,8) KISPAPOK VALLANAK HIVATÁSUKRÓL Motolan Ioan Marian TEM ESSZ L ATI NA III. ÉV

A papi hivatás szép dolog, mégis nehéz beszélni róla.

Bár közkedvelt kifejezés, sokszor azonban homályos lepel fedi, hogy mit is takar e szó, hiszen mindnyájunkat más és másként hívott meg Isten az ő szolgálatára. Ezért én is megosztok egy kis fejezetet magamról, arról, hogy hogyan rejtőzködött Isten az én életemben.

Sokszor szívesen emlékszem vissza arra, hogy gyerekkoromban nyáron a nagymamámmal elmentünk az erdei tisztásunkra, ahol kaszálnunk kellett, valamint a teheneket gondozni (a kedvencem a Zámbiliká nevű tehén volt) és persze földet művelni. Nekem, mint a legfiatalabbnak és legszorgalmasabbnak,

10

• mégIS 2024

az volt a feladatom, hogy vigyázzak a tehenekre. A nagymamám minden reggel felébresztett, adott friss tejet kenyérrel, vajjal és lekvárral, persze miután ettem valami sósat, aztán felöltöztetett, adott egy nálam magasabb botot és elküldött Zámbilikával, hogy legeltessem a tisztáson. Bizonyos időközönként kiabált vagy énekelt valamit a nyárikonyhából, hogy halljam, és ne féljek egyedül. Most is emlékszem, hogyan kiabált: „Puiu’ lui buna! Nem tudod, hogy Isten veled van? Kitől félsz?” Múlnak az évek, de nem tudom elfelejteni ezeket a szavakat, bár abban a korban még nem ismertem nagyon Istent. Mivel azonban ezt mondta, én az ő kedvéért és a beléje vetett bizalomért hittem, és egyúttal képmását láttam Istennek nagymamámban, aki számomra bátor, szorgalmas és munkaszerető Isten volt. A nagymamám is erre az Istenre emlékeztetett minden reggel, amikor iskolába kellett mennem, és még félálomban voltam. Mindig hangosan kiabált, hogy a szomszédok is meghallják: „Puiu’ lui buna! Ne menj ki a kapun, amíg nem vetsz keresztet!”

Néhány év múlva újra hallottam ezeket a szavakat középiskola alatt a nagymamámtól, de csak telefonon keresztül, mert távol voltam tőle. An�nyira szerettem ezeket a szavakat, hogy valószínűleg akaratlanul is használtam már őket, és mindig emlegettem őket a körülöttem lévőknek. Nem azért tettem, mert valami különös hivatást éreztem, hanem mert olyan hittel és szeretettel mondta nekem, hogy másoknak is tovább szerettem volna adni. Az évek azonban megmutatták, hogy nem csak őt szeretem, hanem a benne élő Istent is.

Jelen pillanatban a szeminárium harmadik évfolyamán járok, természea lehető legjobban belevésni a lelkembe, hogy lakást vegyen benne.

A reménytelenség és a félelem pillanataiban eszembe jut, mit mondott a nagymamám, és most már a saját szavaimmal mondom: „Istenem, akár akarom, akár nem, mindig a lelkemben maradj!” Remélem, hogy a körülöttem lévők a bűnös lelkemben fel tudják majd fedezni Istent, ahogyan én is felfedeztem a nagymamámban.

Meghívás

tesen még mindig mellettem van a nagymamám, és igyekszem Istent

11

Lázár Hunor Imre LÖVÉTE

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM Amikor kicsi voltam, úgy gondolkodtam a világról, hogy abban mindig vannak olyan emberek, akik akkor vannak ott, amikor szükség van rájuk. Főleg a mesék villantották fel számomra, hogy egy rendőr, tűzoltó, orvos, tanár stb. akkor vannak jelen, amikor a legnagyobb szükség van rájuk: emberek bajba kerültek, vagy tanácsra van szükségük. Ezek az emberek tehát elérhetőek voltak a többi ember számára. És akkor is, ha a mesék világából indultam ki, átvíve a valóságba, amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy én mit választok, mi legyen az én utam, sok minden között egy valami világos volt: hogy jelen legyek mások számára.

Gyerekkoromhoz képest elgondolkodtató, hogy ahol most tartok, az nem szerepelt dédelgetett álmaim között. Megnyugtató megdöbbenésemmé vált mégis, hogy „Isten valóban nem személyválogató” (ApCsel 10,34).

Még nekem is, akit érdemem nélkül választott ki, olyan küldetést bízott, mely hasonló az őt szolgálók között, de egyedi az Isten országába vezető úton haladók között. Valahogy így fogalmaznám meg most papi hivatásom ezen szakaszát, amelyben a jóban való megmaradás az egyik fő irányadó számomra.

Minden alkalommal, amikor beöltözésre, lektor- és akolitusavatásra, valamint diakónus- és papszentelésre került sor, szemináriumi társaimmal együtt meghitt perceket élhettem át a püspök azon bizalomteljes mondatában, mely így szól: „Isten tegye teljessé a jót, amelyet megkezdett benned!” Ennek az Istentől származó jónak kell érlelődnie bennem, és ezért a jóért adok hálát attól kezdve, hogy szülőfalum megtartó közösségéből kikerülve hivatásom csíráit a szemináriumban kezdtem kivirágoztatni, hogy aztán gyümölcsöt termő szolgálattal legyek jelen azok számára, akikhez a gondviselés vezérel.

Ha pedig még mélyebbre megyek papi hivatásom körülírásában, rádöbbenek, hogy a választás nem is az enyém volt, hanem az Istené, akit azért szerethetünk, és azért vágyakozhatunk az ő szolgálatára, mert „ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Ekképpen ez az út nem csupán döntések halmazából kigabalyodó fonal, hanem válasz arra a szeretetre, melyet so-

12

• mégIS 2024

hasem fogok tudni úgy viszonozni, ahogyan és amilyen mértékben azt Istentől kapom. De megkaptam azt a képességet, hogy az ő szeretetét továbbadjam, így tökéletesítve az egymás közötti szeretetet. „Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt és rokonszenves az embereknek.”

(Róm 14,18)

Ima a papi hivatásokért Istenem, adj nekünk papokat, hogy megsza­ kítás nélkül bemutassák a szent áldozatot, hogy kisgyermekeket vezessenek hozzád, hogy a keresztény népet a hitben megvilágosítsák, hogy az evangéliumot hirdessék azoknak, akik nem ismerik, hogy a bűnbánó bűnösöknek bocsánatodat ajándékozzák, hogy a haldokló­ kat támogassák és a szenvedőket vigasztalják, hogy minden embert emlékeztessenek arra, hogy egymásnak testvérei, hogy otthonun­ kat, hegyeinket és mezőinket megáldják, hogy általuk terjedjen a te országod.

Istenem, adj nekünk papokat! Istenem, adj nekünk szent papokat! Ámen.

Meghívás

(SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA IMÁJA)

13

Útra lépés

BEMUTATKOZNAK AZ ELSŐ- ÉS MÁSODÉVES KISPAPOK

14

• mégIS 2024

A gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet­ ben a papképzés összesen hét évből áll: négy év alapképzés, egy gyakorlati év, két év mes­ terképzés. Az első két évet filozófiai tanulmá­ nyoknak nevezik, majd harmadévtől kezdetét veszi a teológiai képzés. Harmadéven a kispa­ pok admissióban részesülnek, magukra öltik a reverendát, és lektorrá avatják őket, negyed­ éven az akolitusi szolgálatot adják fel nekik, ötödév második félévében sor kerül a diakó­ nusszentelésre, majd hatodév végén a pap­ szentelésre.

Az első két év a szemináriumban a beilleszke­ désről és megérkezésről szól, amelyet a pap­ képzés világegyházi szabályzata (Ratio funda­ mentalis, 2016) a tanítványság szakaszaként határoz meg.

E rovatban megszólaltattuk az első- és má­ sodéves kispapokat, hogy mutatkozzanak be és meséljenek egy keveset hivatásukról.

Hajdó Árpád

SZ ÉKELY B ETH LEN FALVA I. ÉV

Hajdó Árpád a nevem, és 2004. február 4-én születtem Székelyudvarhelyen, melynek „külvárosában”, Székelybethlenfalván nevelkedtem. Már kisgyermekkoromban megismerhettem a templom közelségét, mivel egy keresztény, vallásgyakorló családba születtem bele. Hivatásomat tekintve már kisgyermekkoromban megéreztem Isten hívó szavát, pontosabban óvodáskoromban, amikor egy roráté szentmiséről kijövet bejelentettem szüleimnek, hogy olyan akarok lenni, mint a pap bácsi. Mindig is vonzott a templom, annak légköre, misztériuma. Első osztályos koromban plébánoscsere volt, ekkor kezdtem el ministrálni. Egy vasárnap délutáni szentmise volt, amikor a liturgia végén a sekrestyében kaptunk a plébános úrtól egy csekély kis ajándékot, ami annyira megtetszett, hogy következő vasárnap, annak reményében, hogy ismét kapok valamit, elmentem ministrálni. Így kezdődött, és így ragadtam bele ebbe a méltó szolgálatba. Az általános iskolát a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor iskolában végeztem, ahonnan felvételiztem a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumba (GMGK Líceum), az úgynevezett kisszemináriumba. A sikeres érettségi után felvételemet kértem a gyulafehérvári Megtestesült

Szüleid egyedüli gyermeke vagy. Hogyan fogadták, amikor bejelentetted, hogy felvételizni szeretnél a papnevelő intézetbe?

Mivel egyedüli gyermek vagyok, nagy félelem volt bennem az elszakadással kapcsolatban, azonban a jó Isten segítségével nagyon könnyen ment. Szüleim nagyon elfogadóak és támogatóak voltak hivatásommal kapcsolatban.

Útra lépés

Bölcsességről nevezett szemináriumba.

15

Imre Balázs Szilamér CS Í K TAPLO CA I. ÉV

Imre Balázs Szilamér vagyok, a Csíkszeredához tartozó Csíktaplocán születtem 2004-ben. Iskolai tanulmányaimat a csíktaplocai Xantus János Általános Iskolában kezdetem meg, majd a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban folytattam. Hivatásom története eléggé egyszerű, sem jelenésben nem volt részem, sem szózat nem hallatszott az égből. Azonban kiskoromtól kezdve vallásos nevelésben volt részem, melyben családom jó példával járt elő. Először csak templomba jártam, majd elkezdtem ministránsként részt venni a szentmisén, mígnem ráeszméltem, milyen fontos szerepet játszik életemben az Isten. Úgy éreztem, minden út hozzá vezet, és ő hív engem.

Ennek a hívásnak eleget téve felvételiztem a szemináriumba.

Preszeminarista voltál, vagyis aktívan részt vettél a papnevelő intézet nyílt napjainak programjain. Hogyan járult hozzá mindez a hivatástisztázásodhoz?

Különleges és maradandó élmény számomra a preszeminárium. Bár csupán egy alkalommal volt lehetőségem a részvételre, mégis meghatározó helyet foglal el hivatásom történetében. Az átlagember számára nehéz elképzelni, mi is folyik a szeminárium falain belül. Rengeteg különböző szóbeszédet lehet hallani, éppen ezért úgy gondolom, fontos, hogy az ember tudja, mire is vállalkozik, mire számítson, kikkel fog találkozni, hol és hogyan fog élni hat éven keresztül. Ez a találkozás segített leküzdeni a félelmeket, és remek lehetőség volt arra, hogy betekintést nyerjek abba, hogy milyen is idebent.

16

• mégIS 2024

Kántor Patrik

G Ö RG ÉNY ÜVEG CSŰ R I. ÉV

Kántor Patrik a nevem, 2005. március 30-án születtem. Maros megyéből, egy kis faluból, Görgényüvegcsűrről származom. Egy öttagú család legnagyobb gyermeke vagyok. Egészen nyolcadik osztályig a szülőfalumban jártam általános iskolába, majd a líceumot Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban kezdtem el.

Most elsőéves kispap vagyok a gyulafehérvári szemináriumban.

Mennyire befolyásolt a kisszeminárium (GMGK Líceum) a hivatásod választásában? Mennyire segítette elő?

Nyolcadik osztály végén egy nagyon gyorsan meghozott döntés után középiskolát választottam, így ezeket az éveket a gyulafehérvári kisszemináriumban végeztem el. Akkor úgy éreztem, hogy egy elhamarkodott, rossz döntés volt ebbe a líceumba jönni, jobb lett volna valami mást választani. Most elsőéves kispapként elmondhatom, hogy mégis megérte ebbe az iskolába jönni, mert a legszebb és legjobb hivatás talált meg engem – illetve én találtam meg.

szuper, gondoltam, megvan, mit szeretnék csinálni, mi szeretnék lenni, de mihez is kezdjek akkor ezután? Ekkor következett életem azon fejezete, amikor újra és újra döntéseket kellett hoznom, többek között azt, hogy nagy elhatározással tanultam az érettségire, mert tudtam, hogy érettségi nélkül nem mehetek a szemináriumba, és akkor nem tudok a meghívásra újra és újra igennel válaszolni. Közben az iskolában megvolt a megfelelő lelki program, illetve jelen voltak számomra mindenkor a spirituális atyák, akik támogattak döntésemben és segítettek az előrehaladásban. Érettségi után beiratkoztam és felvételiztem a papnevelő intézetbe. Vis�szanézve az eddig bejárt utamra, egy fontos mérföldkőnek látom a középiskolát, mert ha az nem lett volna, akkor talán valami más úton járnék. Én nagyon hálás vagyok a hivatásomért, egykori középiskolámért.

Útra lépés

Isten meghívott, és én igent mondtam hívására. Eddig nem is volt baj,

17

Kovacsinszki Áron AKNASU GATAG I. ÉV

A nevem Kovacsinszki Áron, Máramarosszigeten láttam meg a napvilágot 2004. szeptember 13-án, mégis a mellette lévő községben élek, Aknasugatagon.

Szülőfalumban végeztem el az általános iskolát, ahol örömteli éveket élhettem meg. Hetedik osztályban merült fel bennem először az a kérdés, hogy vajon a papságra hív-e az Úr. Líceumi éveimet két helyszínen tölthettem. Az első helyszín Gyulafehérvár volt, ahol először tapasztaltam meg a szakadást a szülőktől és az általam megszokott környezettől, ahol csak egy évet töltöttem honvágy és személyes okok miatt. A második helyszín Nagybánya volt, ahol a Németh László Elméleti Líceum diákja lehettem – itt a hivatásom erősödött, és lelkivezető atyát is találtam, aki mindig szeretettel és türelemmel tanított és kísért a papi hivatás felé vezető útra.

Milyen papi életpéldák segítettek hivatásod felismerésében?

A hívek beszámolója alapján számomra elsősorban egy Gintele Tibor nevezetű pap, egykori aknasugatagi plébános volt az, aki hatást gyakorolt rám, és egy jó példát láttam benne egyszerűsége és derűs magatartása miatt, amely egész életpályáját végigkísérte. A második jeles személy pedig Szent II. János Pál pápa volt.

18

• mégIS 2024

Mag Arnold József SZ ÉKELY U DVARH ELY I. ÉV

A nevem Mag Arnold József. Székelyudvarhelyen születtem 2002-ben, és ebben a városban is nevelkedtem. Középiskolás éveimet a Tamási Áron Gimnázium teológiai tagozatán végeztem. Akkor még nem is tudtam, hogy ez is nagyon meghatározó lesz az én életemben, bár már akkor is akadtak olyan személyek, akik azt mondták, hogy úgyis a szemináriumban fogsz kikötni. 2021-ben fejeztem be tanulmányaimat, és a sikeres érettségit követően nem jöttem egyből szemináriumba, csak rá két évre. Érettségit követően két évig több helyen is megfordultál, dolgoztál. Miképpen járult ezen két év hozzá hivatásod felismeréséhez?

Két munkahelyem volt ez az idő alatt. Nagyon szerettem ezeket az éveket a jó munkaközösség miatt, rengeteg emberrel megismerkedtem, és mindig a legjobb tudásom szerint próbáltam elvégezni a rám bízott feladatokat. Nem is volt ezzel baj, csak azt éreztem, mintha valami hiányozna az életemből, de nem tudtam, hogy mi lehet az. Ott voltam a szentmiséken, de már nem annyira aktívan, mint középiskolás koromban. És akkor jött 2023 húsvétja, ami egy nagyon meghatározó esemény lett az én éleévre, amit úgymond kint töltöttem, mindig hálásan gondolok vissza, mivel olyan barátságokra tehettem szert, amelyek elkísérnek egy egész életen át. Ezek az emberek is, amikor megtudták, hogy hova készülök, csak an�nyit mondtak: „Igen, neked ott a helyed”.

Útra lépés

temben. Ekkor döntöttem el, hogy én a szemináriumba jövök. Erre a két

19

Ungi Márton Szabolcs

B I HARPÜ S P Ö KI (NAGY VÁRAD) I. ÉV

A nevem Ungi Márton Szabolcs, Nagyváradról származom. Az eddigi életem három nagyobb részre tudnám felosztani. Az első nagyobb korszak születésem pillanatától egészen iskolába lépésemig, vagyis első osztályos koromig tartott. Ezek voltak a szabadság és a móka évei. Aztán jöttek az általános iskolás évek. Ez a korszak egészen a hatodik osztály végi vakációig tartott, amikor egy májusi napon megkaptam a bérmálás szentségét. Még emlékszem a magnóliafákra, amik mintha előre jelezték volna azt, hogy itt valami csodálatos dolog fog végbemenni. És az is történt. Azóta minden megváltozott. Az egész személyiségem pálforduláson ment keresztül. Most pedig a megkenés pillanatában megszólalt hangnak engedelmeskedve itt vagyok a szemináriumban.

Nagyváradról származol, egy nagyvárosból. Hogyan sikerült meghallani a hívó szót a városi forgatagban?

Nagyváradon három dologból van nagyon sok: bevásárlóközpontokból, főutakból és templomokból. Az utolsó szorul leginkább a háttérbe. De itt lehet megtalálni az életet fakasztó forrást. Ez a szent csend, az a csend, amiben meghalljuk Isten hívó és küldő szavát: ,,Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! (…) S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19a.20b)

20

• mégIS 2024

Bege Lóránd

GY ERGYÓ CSO MAFALVA II. ÉV

A nevem Bege Lóránd, 2003. május 29-én születtem.

Elemi és általános osztályaimat szülőfalumban, Gyergyócsomafalván végeztem. Hatéves korom óta az a vágy élt bennem, hogy tanulmányaim befejeztével tanár lehessek. 2018. január 6-án, vízkereszt ünnepén, az a meglepő döntésem született, hogy tanulmányaimat Gyulafehérváron folytatom a GMGK líceumban.

Hogy miért döntöttem így, a mai napig nem tudom, de hálás vagyok érte. A nyolcadik osztály befejeztével kezdtem meg középiskolás tanulmányaimat Gyulafehérváron. Változatlanul az a vágy hajtott, és arra készültem, hogy tanár legyek. Sokszor kérdezték, hogy nem szeretnék-e pap lenni, de a válaszom mindig határozott nem volt. Isten másképpen gondolta, és megajándékozott a papi hivatással. Rengeteg ima, vívódás és sikeres érettségi után kértem felvételemet a szemináriumba. A szeminárium előtti időszak életem legmeghatározóbb évei voltak. Nemcsak lelki, szellemi és fizikai fejlődést kaptam a középiskolában, hanem azok az évek megtanítottak, hogy miként kell önálló, felelősségteljes, hiteles életet élni.

Meg tudsz-e fogalmazni konkrét eseményt és helyszínt a meghívásod

Hivatásom pontos helyhez és dátumhoz kötött, és ez nagy hálával tölt el. 2020. február 22-én Kovács Gergely gyulafehérvári érsek püspökszentelésén és érseki beiktatásán tizedikes diákként vehettem részt. Ezen a különleges napon segédkeztünk és kivettük részünket az ünnep feladataiból. Ki gondolta, hogy Isten ilyen lehetetlen időben szól? A felszentelés után a szentmise felajánló részében jómagam a székesegyházzal szembeni téren állva élhettem át a liturgia mélységét, szépségét. A felajánlás kezdetekor leírhatatlan érzés fogott el, amit nem tudnék meghatározni, hiszen akkor csak annyit tudtam, hogy én pap kell hogy legyek, pap akarok lenni. Isten lelke ott fúj, ahol és amikor akar!

Útra lépés

pillanatához?

21

Karácsony Ervin Barnabás GY I M ES B Ü KK II. ÉV

Karácsony Ervin Barnabás vagyok, egy hatgyerekes család harmadik tagjaként jöttem a világra 2001. június 10-én. Gyimesbükkben szültettem Istent szerető emberek környezetében, és itt nevelkedett bennem a papi hivatás gondolata. Kisgyermekkoromtól fogva vágytam arra a megfoghatatlan vonzalomra, amely minden kispap lelkében felmerül, amikor a templom harangját hallja.

Gyimesbükkről származol, ahol a népi vallásosság

jelenléte erőteljes. Mennyire segített mindez a papnevelő intézetbe vezető úton?

A gyimesi emberek vallásossága erőteljesen hatott rám, hiszen olyan módon teltek a mindennapok, hogy Istennek nem volt szabad hiányoznia belőlük. Az ünnepnapok megtartását babonás módon ugyan, de mindig méltó módon ünnepelték, félbehagyva a mindennapi fáradságos munkát. Mindez nagyot formált az istenképemen, hiszen életem „belenőtt” az Isten körül „forgó életbe”, amiért mindig hálás leszek szülőhelyemnek, Gyimesbükknek és a gyimesi csángó embereknek.

22

• mégIS 2024

Kovács Nándor Hunor CS Í KBÁN KFALVA II. ÉV

Kovács Nándor Hunor vagyok, Csíkbánkfalván születtem és nevelkedtem református–katolikus vegyes vallású székely családban, ahol a szeretet, a kölcsönös bizalom és a gyengédség alapvető értékeknek számított. Általános iskolai éveimet Csíkbánkfalván, míg középiskolai éveimet a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium társadalomtudományok szakirányán végeztem el. Emlékszem, ötéves lehettem, mikor először kimondtam, hogy pap szeretnék lenni. A hivatásfelismerés az évek során egyre jobban érlelődött, annak ellenére is, hogy volt életemben időszak, amikor tudatosan nem akartam a mélyen beoltott hívó szót meghallani, de végső soron minden megerősített. Hiszem, hogy minden hivatás, melyet Isten rejt el az emberben, egy olyan ajándék, amely egyben misztérium is.

Középiskolás éveidet állami, és nem egyházi iskolában végezted el.

Mennyire érezted a hivatásod iránti támogatottságot egy szekuláris iskolakörnyezetben?

Hálás vagyok középiskolás éveimért, hiszen olyan tanintézményben lehettem diák, ahol lehetőségem nyílt tág perspektívában megismerni a környezetet teremtett meg, amelyben mindenki felismerhette tehetségét, jó és rossz tulajdonságait. A papi hivatásom iránt méltó támogatottságot éltem meg: nem volt kuriózum, és nem is volt elítélve, hanem a helyén volt kezelve. Több mint hatszázan voltunk négy évfolyamon diákok, így – nem elveszve a tömegben – tudtuk értékelni és támogatni egymás különféle hivatástudatát.

Középiskolás éveimre hálásan tekintek vissza. Megtanítottak arra, hogy korunk emberének nem a világtól elszakadt papokra van szüksége, hanem olyanokra, akik az imádságban, az emberszeretet gyakorlásában, de a tudományokban is jártasak, akik egész életükkel tudják vállalni az evangélium hirdetését, tudva, hogy Isten nem mindig explicite, a „megszokott módon” tárulkozik fel az emberi életben. Ez az, amire imádkozva vágyom, ez az, amire szolgálva és dolgozva törekszem.

Útra lépés

világot. Tanáraim odaadókészsége és diáktársaim lelkesedése olyan

23

Lépésről lépésre 24

• mégIS 2024

Beöltözés és admisszió A REVERENDA ÜNNEPÉLYES FELÖLTÉSE A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyomá­ nyai szerint október utolsó vasárnapján sor került az admisszió és beöltözés ünnepére, a papjelöltek befogadásának szertartására. Az ünnep során a harmadéves kispapok kinyilvá­ nítják szándékukat a főpásztor előtt, hogy sze­ retnének a papságra készülni, lelkileg olyan­ ná alakulni, hogy Krisztusnak és az egyháznak hűségesen szolgálhassanak, valamint min­ dennek külső jelét adva magukra öltik a reve­ rendát, amely által tanúságot tesznek Krisztus melletti elköteleződésükről.

Az idei szemináriumi és akadémiai évben 2023. október 29-én, évközi 30. vasárnapon a gyula­ fehérvári székesegyházban tartottuk a papje­ löltek befogadásának szertartását.

Bakos Szabolcs GY ERGYÓ REM ETE III. ÉV

„Krisztus szeretetének sürgetésére és a Szentlélek hathatós indítására idejöttetek, és a nyilvánosság előtt kifejezitek szándékotokat, hogy Isten és Krisztus szolgálatára az egyházi rend felvételével elkötelezitek magatokat.” (Az egyházi rend felvételére jelöltek befogadási szertartásából) A filozófiai tanulmányok után egy szeminarista életének első fontos állomása az admissio és beöltözés ünnepe. Ekkor öltjük magunkra az első látható jelét annak, hogy szorosabban követni szeretnénk Krisztust, vagyis megkapjuk a reverendát. Szemináriumba lépésünk már egy tudatos döntés volt, lémasnak véltek minket arra, hogy ennek a Krisztushoz való szorosabb csatlakozásnak külsőleg is jelét adjuk, egyben kimondva az első „jelent” azon szándékunk mellett, hogy ezt komolyan vesszük, és felvállaljuk a világ előtt is azt, hogy a Krisztus szolgálatába való lépés ösvényén elindultunk.

Személy szerint a reverenda mindennapi viselését elég hamar megszoktam. De az elején megesett néhányszor, hogy elfelejtettem felvenni, és amikor kiléptem az ajtón, akkor jutott eszembe, hogy nem-e felejtettem el valamit. Aztán magamra néztem, és rögtön kiderült, hogy mit is felejtettem el: felölteni a reverendát. Azóta már természetesen nem felejtem el, és szívesen viselem a beöltözés óta minden nap.

Lépésről lépésre

lekben már akkor elindultunk ezen az úton. Két év után az elöljárók alkal-

25

Szolgálatok feladása LEKTOR- ÉS AKOLITUSAVATÁS A szolgálatok feladása a gyulafehérvári papi szeminárium egyik kiemelkedő ünnepe. A ha­ gyományokhoz híven minden évben fekete­ vasárnap, vagyis nagyböjt ötödik vasárnapján – idén 2024. március 17-én a gyulafehérvári székesegyházban ünnepi szentmise keretében Kovács Gergely érsek hat harmadéves kispa­ pot lektorrá, három negyedéves szeminaristát pedig akolitussá avatott.

A továbbiakban Fazakas Tibor harmadéves lektor és Antal Endre negyedéves akolitus sze­ mélyes megosztásait olvashatják.

26

• mégIS 2024

Fazakas Tibor PU SZ TAK AL ÁN III. ÉV

Minden lépcsőfoknak megvan a maga szerepe, hiszen lépésről lépésre haladva nem csak a kitűzött cél kerül közelebb, hanem egy új horizont tárul fel az ember életében. Egy ilyen horizontnak tekintem a lektori, felolvasói szolgálatot. Ezen szolgálat, amiben az öt évfolyamtársam és jómagam megbízást kaptunk – röviden megfogalmazva –, Isten igéjének a felolvasását jelenti a liturgiában. Bár látszólag egy egyszerű szolgálatnak tűnik, mégsem az, hiszen nem egy akármilyen szöveg felolvasásáról van itt szó, hanem Isten igéjéről, amelynek felolvasása által az emberek hite ápolására, megerősítésére szolgál.

Elsősorban a lektor feladata, hogy a felolvasott szöveget magáévá tegye, ő érti meg az adott szöveget mint felolvasó, hanem a hívekre való tekintettel egy új horizontot tárhat fel a hitükben, az istenkapcsolatukban. Egy lépést biztosíthat egy olyan lépcsőfokra, amely egy új horizont kitárulását adhatja az emberek lelki életében.

Antal Endre GY I M ES B Ü KK IV. É V

Az Úr teljesen a mi kezünkbe adta önmagát. Amikor az akolitusavatást követően először kiosztottam az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust az embereknek, egy felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan érzés keringett bennem. A kezembe foghattam, aki életre hívott, és életét adta értünk. Láttam az emberek arcán a vágyat, hogy kívánkoznak, szomjaznak Jézus után. Az a hittel teli ,,Ámen” vagy ,,Hiszem” valóban az emberi szív legmélyebb pontjáról jön. Ő indítja fel bennünk a hinni akarás vágyát. Én hiszem azt, hogy Jézus a szentáldozást megelőzően megmozdít valamit az emberi lélekben, és ezért kívánkozunk utána.

Jézus mondotta: „Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6,51). Kioszthatom az élet kenyerét azoknak, akik Jézussal örökké élni akarnak. Jézus a legapróbb kenyérben jön közénk, hogy felismerjük szeretetét és nagyságát.

Lépésről lépésre

átelmélkedve adja át Isten üzenetét. Fontos dolog, hiszen ezáltal nem csak

27

A II. vatikáni zsinat előtt a lektorok és akolitusok az ún. kisebb rendekhez tartoztak, és szentségi fokozattal rendelkeztek. Szent VI. Pál pápa a zsinati döntések értelmében és ,,a mai idők kö­ vetelményeinek megfelelően” 1972-ben kiadott Ministeria quædam kezdetű motu propriója megújította a kisebb ren­ deket, amelyeket a dokumentum értelmében szolgálatoknak nevezünk. Ennek értelmében eltörlésre került az ajtónállói (os­ tiarius) és a szubdiakónusi szentségi fokozat, míg a felolvasói (lektorátus), az akolitusi és az exorcista fokozatok megújításra kerültek. A Ministeria quædam értelmében két szolgálat ma­ radt meg: a lektori és akolitusi szolgálat, amelyek egyike sem szentség, így sem a lektori, sem az akolitusi szolgálat nem ekvi­ valens a klerikusi állapottal. Ily értelemben a lektori és akolitusi szolgálatot nemcsak a papságra készülő szeminaristák, ha­ nem a megfelelő készültséggel rendelkező világi hívők – férfiak és nők egyaránt – is megkaphatják. Az Egyházi Törvénykönyv 1035. kánon 2. paragrafusa értelmében a diakónusszentelést legalább fél évig tartó akolitusi szolgálat kell, hogy megelőzze.

Kit nevezünk lektornak?

A lektor megbízatása a szent szövegek – olvasmány, szent­ lecke – felolvasására irányul, amelyek az igeliturgia részében hangzanak el. Diakónus és kántor távollétében előimádkozhat­ ja a hívek könyörgésének szándékait, vezeti az éneket és a hívő nép részvételét a liturgiában.

Kit nevezünk akolitusnak?

Az akolitus a diakónus és a pap mellett teljesít aktív szolgálatot a liturgikus cselekmények végzése alatt, valamint feladata a szentmiséken való áldoztatás és a szent edények megtisztítá­ sa, de elvihetik az Oltáriszentséget az idősek, betegek otthoná­ ba, szentségimádást és különböző liturgikus cselekményeket végezhetnek, többek között igeliturgiát is.

28

• mégIS 2024

Szolgálat és készület A gyakorlati év vagy más néven pasztorális év a szemináriumi filozófiai-teológiai alapkép­ zést (négy év) követő egy évet foglalja ma­ gába. A gyakorlati év során a már lektorrá és akolitussá avatott kispap egy-egy félévet tölt két különböző plébánián, amely időszak alatt megismerkedik a gyakorlati lelkipásztorkodás­ sal, elősegítve a plébániai közösségi élet lelki és szellemi gyarapodását.

A gyakorlati éves kispap a pasztorális évért fele­ lős teológiai tanár felügyelete és a helyi plébá­ nos nevelői koordinálása mellett bizonyos lelki­ pásztori tevékenységekben vesz részt, melynek megfelelően ellátja akolitusi szolgálatát, tanúsá­ got tesz az evangéliumról, temetési szertartást végez, a plébániai és iskolai hittanórákat vezeti, az elsőáldozók és bérmálkozók felkészülésében szerepet vállal, az ifjúsági és egyéb egyházi cso­ portosulásokban aktívan részt vesz, ájtatossá­ gokat, szentségimádásokat és egyéb imaalkal­ makat vezet, és nem utolsósorban a plébániai adminisztrációba is belekóstol, attól függően, hogy az adott plébániai közösségben milyen lel­ kipásztori teendő elvégzésére van szükség.

Az elkövetkezendő oldalakon a 2023–2024-es akadémiai évben gyakorlati éven szolgála­ tot teljesítő kispapokat szólaltattuk meg, hogy meséljenek egy keveset tapasztalataikról, él­ ményeikről, meglátásaikról.

Lépésről lépésre

GYAKORLATI ÉVES KISPAPOK GONDOLATMEGOSZTÁSAI

29

Csibi Levente CSO B OTFALVA

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM Az első gyakorlati félévet Kolozsváron a Szent Mihály-plébánián kezdtem meg 2023. szeptember elején László Attila kolozsvári főesperes-plébános irányítása alatt. A gyakorlati idő nagyon jól telt nekem abban a közösségben. Sokat jelentett számomra a főesperes úr közvetlensége, az irántam való bizalma és az, hogy már az első találkozásunkkor munkatársként tekintett rám. Ugyanezt elmondhatom a segédlelkészekről és a plébániai alkalmazottakról is, akiknek a társaságában lehettem. Sok tapasztalatot szereztem az ott töltött idő alatt a lelkipásztori és egyéb, számomra eddig ismeretlen „területekre” való betekintés lehetősége által.

Az embernek mindig van hova és amiben fejlődnie. Én is önmagam megismerésének a tárgya vagyok, és folyamatosan szembesülök a magam előnyeivel és hiányosságaival az idő múlásával. Kvalitásaimat az újabbnál újabb elvégzendő feladatok sikerének tükrében ismerem fel és értékelhetem a leginkább.

Kihívást, nehézséget nem nagyon okozott nekem semmilyen feladat.

A becsülettel végzett munka, a maximum, amit igyekeztem mindig kihozni magamból az élet bármely területén, ahol eddig dolgoztam, mindig is természetes volt számomra. Nehézséget akkor tapasztaltam, amikor lustaságból/fáradtságból nem voltam képes a teljes erőbedobásra.

Tapasztalásom szerint a pasztorációban, a missziós tevékenységünkben is a befektetett munkát kell elsősorban sikerként konstatálni, ha eredményeket, apró örömöket keresünk. Nem tartom jónak a kereszténység „dicső múltjával” jelen korunk keresztény társadalmát állandóan összehasonlítani. Főként azért, mert a papok és a hívek számarányának tekintetében a kereszténység recesszióját láthatjuk, ami messze nem a reális képet mutatja a kereszténység jelen állapotáról.

A kihívások az emberiség egészét érintik, és ennek fő okát (meglátásom szerint) elsősorban nem a kereszténység „hanyatlásában”, hanem a társadalmakban kell keresni. Úgy vélem, hogy kísérletet kell tenni annak a „globális közönynek” a felszámolására (Krisztus örömhírével), ami korunk társadalmát

30

• mégIS 2024

eléggé jelentősen megmérgezte. A virtuális tér börtönéből kellene kiszabadítani a tömegeket úgy, hogy közben mi is annak a fogvatartottjai vagyunk. Én ezt érzem és látom valódi kihívásnak a gyakorlatban. Azt már tudom, hogy mit kellene tenni, csak a „hogyan”-t nem találom.

Lázár Hunor Imre LÖVÉTE

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM A szemináriumba való belépésem óta azt tapasztaltam, hogy van egyféle különbség a kispapok gondolkodásmódjában azok között, akik még nem voltak, és azok között, akik már voltak gyakorlati éven. Ezt a sulásnak is – most kezdem megérteni, amikor már eltöltöttem egy teljes félévet egy közösség szolgálatában és már a második félév felét is egy másik közösségben.

Elöljáróim rendelkezésének értelmében az első félévet a Hargita megyei Tusnádon töltöttem, Csont Ede atya lelkipásztori munkáját segítve. Akkor nem volt bennem félelem, és nem voltak elvárásaim sem, mégis kellett egy kis idő (egészen pontosan két hét), hogy feloldódjak és magaménak kezdjem érezni azt az életteret, mely ott, Tusnádon fogadott. Ugyan előzetesen már hallottam ott szolgált kispap elődjeimtől, hogy mire számíthatok, de csak ott kezdtem sejteni igazán, hogy ottani munkám valóban lelki és pásztori lesz.

Valóban lelki volt, hiszen kicsitől nagyig igyekeztem megismerkedni az emberekkel, Ede atyával előzetesen egyeztetve a plébániai hittanórák végzésébe kapcsolódtam be, amit az egyik kedvenc szolgálatomként éltem meg.

Főleg a legkisebb csoport (előkészítő, I–II. osztályosok) voltak azok, akik hittanórán nagyon interaktívan vettek részt, legyen szó a szentírási történetek filmes, rajzos megismeréséről, jó cselekedetek gyakorlásáról, imák, énekek tanulásáról. Hétvégenként külön foglalkoztunk a fiatalokkal ifióra keretében, bibliakör volt hétfőnként felnőtteknek, beleláthattam az egyháztanács és az egyházi kórus életébe is, de nagyon szerettem elsőpéntek alkalmával az időseket is meglátogatni. Mindemellett pedig a Gyulafehérvári Caritas tevékenységébe is belekóstolhattam Csíksomlyón. És hát valóban volt „pásztori”

Lépésről lépésre

különbséget – vagy nevezhetném szemléletmódo-

31

teendőm is, hiszen Ede atyával állattartással is foglalkoztunk, s máig nem gondoltam volna, hogy egyik legkedvesebb állatok közt végzett feladatom – amire azóta is büszkén gondolok vissza – a kecskefejés lesz.

A Tusnádon töltött félév alatt olyan dolgokban erősödtem meg, amik nem is voltak számításaimban, és olyan tulajdonságaimban fejlődtem, melyekre nem is gondoltam volna. A fejlődésnek azonban még nincs vége. Második félévemet a kolozsvári Szent Mihály-plébánián folytatom. Bevallom, volt bennem izgalom, amikor a kicsi faluból a nagyvárosba vezérelt a gondviselés, de bízom abban, hogy itt is, László Attila főesperes-plébános mellett egy másik oldalról fogok megerősödni hivatásomban, kialakítva azt a papi identitást, mely szolgálatára lesz Istennek és a híveknek egyaránt.

Márton Ottó O ROSZ H EGY

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM Azt hiszem, a gyakorlati évet úgy lehetne megfogalmazni, mint egy tükörbe tekintést, amely megmutatja, hogy mik egy papságra készülő szeminarista erősségei és gyengeségei, és melyek azok a területek, ahol különösen fontos a további fejlődés.

Az első félévi praktikumot Székelykeresztúron töltöttem Bálint István plébános vezetésével. Mivel ismeretlen volt számomra a hely, teljesen a nulláról kellett elkezdenem az építkezést. Emlékszem, hogy kezdetben olyan apróságoknak örültem például, mint annak megtanulása, hogy merre felé nyílik a plébániai terasz ajtaja. Aztán lassan a közösségben megtapasztalt nyitottság segítségével és a magam törekvéseivel egyre jobban megismertem a közösséget, a feladataimat, a jelentkező kihívásokat. Mindez sokat segített abban, hogy hatékonyabban vegyek részt a plébániai életben, amely nagyon sokszínű és mozgalmas volt. Kipróbálhattam magam az iskolai hitoktatásban, a templomi igehirdetésben, lelkiségi és társulati csoportok koordinálásában, vallási és kulturális programok szervezésében és lebonyolításában, illetve számos más jellegű tevékenységben. Mindezek arra tanítottak, hogy szükség van a sokszínűségre és a nyitottságra, mert minden tevékenység jó táptalaj az evangélium hirdetése számára.

32

• mégIS 2024

A legnagyobb pasztorációs örömöt az emberekkel való személyes kapcsolat kialakítása jelentette számomra, úgy érzem, hogy sokat formálódtam általuk. A félév során jelentkező kisebb-nagyobb kihívásokért is hálás vagyok, mert általuk sokkal buzgóbb és céltudatosabb lettem. Emellett fejlődött az alkalmazkodási készségem, és felismertem a fejlődésemet a nyitottságban, a szervezésben, a türelemben és az igehirdetésben. Természetesen még sokat kell fejlődnöm a továbbiakban is. De összességében egy ajándék volt számomra az első félév, és életem egyik legszebb és legintenzívebb időszakaként éltem meg.

A második félévemet Gyimesbükkön töltöm el Salamon József plébános vezetésével. Székelykeresztúrhoz képest ez egy teljesen más közösség, de úgy gondolom, hogy éppen ezért sok új dologra taníthat engem. Végső soron minden helyen ugyanolyan nagy szükség van az Úr szolgálatára, és

Melega Ferenc István AKNASU GATAG

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM A gyakorlati év első és második félévét a nagybányai Szentháromság-plébánián, illetve annak szórványkollégiumában töltöttem. Be kell vallanom, már az a pillanat, amikor a püspök úr közölte velem, hogy Nagybányán fogom tölteni a gyakorlati évet, örömmel töltött el, mert őszintén vágytam rá, hogy ide kerüljek, egyrészt azért, mert a plébános, Szmutku Róbert egy olyan lelkipásztor, akire már rég felnéztem és szerettem volna vele dolgozni, másrészt meg azért, mert a nagybányai Szentháromság-plébánia közössége egy élő közösség, az egyházmegye egyik legnagyobb és legaktívabb közösségének számít. Öröm volt megtapasztalni azt a szeretetet, amellyel fogadtak. Ugyanakkor öröm volt számomra együtt dolgozni olyan emberekkel, akiktől nagyon sokat tudtam tanulni, akikből őszintén áradt annak öröme, hogy Krisztushoz tartoznak, hogy plébániai közösségünk aktív tagjai lehetnek, akik mindig a legjobbat adták magukból, keményen és odaadóan tevékenykedtek annak érdekében, hogy minden egyes esemény, legyen az imaalkalom (szentségimádás, kerekasztal-beszélgetés különböző hitbeli témáról stb.) vagy bármilyen esemény, melyet a plé-

Lépésről lépésre

ennek igyekszem eleget tenni itt is.

33

bánián szerveztünk. Hálát adok az Istennek, hogy ilyen sok jó, szerető emberrel tudtam együtt munkálkodni, általuk tudtam fejlődni.

Amitől igazán tartottam, az inkább a bentlakás volt. Amint már említettem, a plébániánk keretén belül működő Don Bosco Szórványkollégiumban nevelőként kezdtem el a szolgálatot az iskolakezdéskor. Bevallom őszintén, nagyon izgultam, mivel a nevelői feladat számomra egy teljesen új kihívás.

Főleg azért, mert ez egyben azzal is jár, hogy elsősorban saját példánkkal neveljük a ránk bízottokat. Én pedig, ismerve gyengeségeimet, nem éreztem magam felkészülve erre a szerepre. Azonban az Úr lassan-lassan segített megértenem azt, hogy nem azért választott ki erre a feladatra, mert méltó, felkészült lennék rá, hanem azért, hogy tanuljam meg elfogadni az ő akaratát, az ő elképzelését, és így nap mint nap együttműködve vele fejlődni fogok és egyre méltóbbá fogok válni. Csodálatos élmény megtapasztalni azt, hogy azokban az élethelyzetekben, ahol mi a legtávolabbnak érezzük az Urat, azokban a pillanatokban, amikor elcsüggedünk, amikor üresnek, tehetetlennek érezzük magunkat, az Úr éppen ekkor működik az életünkben, munkálkodik általunk a legjobban. Talán a legnehezebb nevelői feladat, főleg papnövendékként, az, hogy hogyan tudjam közelebb vezetni a fiatalokat, a rám bízottakat Krisztushoz. Úgy érzem, bármennyire is próbálja a mai felgyorsult világ eltéríteni a figyelmet, elfeledtetni az emberekkel, és főleg a fiatalokkal mindazt, ami az igazi boldogságnak a forrása, és arra késztetni, hogy a pillanatnyi örömökben keressék a boldogságot, a fiatalok továbbra is keresnek, keresik az igazi boldogságot, keresik az Istent. Sokat gondolkoztam, vajon mi is az, ami a leginkább szükséges ahhoz, hogy a mai kíváncsi, kereső fiatalokat közelebb tudjuk vezetni Istenhez, és szerintem a kulcsfogalom nem más, mint a hitelesség. A fiatalok nem elvont ismereteket akarnak megszerezni Istenről, hiszen pusztán ezek az ismeretek nem tudják betölteni az Isten iránti szomjúságukat. Szükséges az, hogy a fiatalok átérezzék Isten szeretetét, Isten közelségét a mindennapokban. Csak akkor fognak közelebb kerülni napról napra Istenhez, ha átérzik azt, hogy Isten mindenkit személyesen szeret pozitívumaival és negatívumaival együtt, hogy mindennap személyesen megszólítja őket, ha mindennap érezteti velük, hogy mennyire fontosak, hogy mindenkinek a személyes élete értékes Isten számára. Mivel pedig a fiatalok számára nevelőként példák is vagyunk, ha látják rajtunk a hitelesen megélt istenkapcsolatot, akkor ez pozitív hatással lesz rájuk, és ezáltal ők is közelebb tudnak kerülni Istenhez.

Természetesen továbbra is érzem, hogy még mindig lenne miben fejlődnöm, ugyanakkor hála van a szívemben mindazokért a kegyelmekért, melyekben Isten ebben az elmúlt évben részesített, mindazokért az em-

34

• mégIS 2024

berekért, akiket megismertem, megszerettem, és akik által fejlődni tudtam lelki és szellemi téren.

Simon Sándor

S EPS I SZ ENTGYÖ RGY

PASZ TO RÁLI S É VFO LYAM Hálás szívvel tekintek vissza az első félévemre. Gyimesbükkben kezdtem a gyakorlati évemet, és Istennek legyen hála, sok szép emlékkel gazdagodtam ez alatt az első félév alatt. A plébános úr, Salamon József, valamint az ott szolgáló segédlelkész, Mazai Tihamér, illetve az egész közösség, fiatalok és idősek egyaránt, már az első pillanattól kezdve befogadtak. Igaz, egy-két hétre azért körülményeket megszoktam, de a kezdeti ráhangolódó időszakot követően végig otthon érezhettem magam.

Egy egész nagy közösségről van szó, így bőven akadt munka. A mindennapi élet elég pörgős volt, gyorsan teltek a napok, és így tapasztalatban is volt részem bőven. Hosszú lenne első félévem minden részletét elbeszélni, de talán a fiatalokkal való foglalkozást emelném ki a sok szép emlék közül, hisz ez gyakorlatilag a mindennapjaim részéhez tartozott, és ez is töltötte ki az időm javát. Az iskolában, a plébánián, úton-útfélen mindenhol találkoztunk nap mind nap, és ezek a találkozások voltak talán a legmeghatározóbbak a gyimesi hónapjaim alatt. Soha nem fogom elfelejteni azt a sok mosolygó arcot és csillogó szemet, amellyel vártak a fiatalok az iskolában. „Pap bácsi, hogy van?” – kérdezték mindig. És bár voltak nehezebb napok is, amikor fáradtabb voltam, vagy nem volt a legjobb kedvem, de valahogy a fiatalok közt eltöltött idő, a hittanórák, a közös együttlétek mindig feltöltöttek.

Bár sok szép helyet láthattam a gyimesi patakokat bejárva, sok szép eseményt szervezhettem, másokon meg részt vehettem, mégis talán a legszebb, mit magammal viszek a gyimesi félévemből, az a közösség, az emberek, a sok új, most már ismerős arc. Igen… az elején, ha azt hallottam, hogy Gyimesbükk, akkor a gyönyörű tájra gondoltam, melynek szépsége magával ragadó. Most azonban ha azt hallom, Gyimesbükk, emberek jutnak eszembe, arcok jutnak eszembe… Hálás a szívem, ha erre a félévemre gondolok. Szép volt!

Lépésről lépésre

szükségem volt, míg az új helyet, az új közösséget és az új

35

36

• mégIS 2024

Elköteleződés útja

Diakónussarok Az egyházi rend első fokozata a szerpapság, vagyis a diakonátus. Már a jeruzsálemi ősegy­ házban kiválasztottak hét, jó hírben álló férfit – őket az apostolok az özvegyek és az árvák megsegítésére választották ki és szentelték fel, ezáltal a feladatuk az engedelmes és sze­ retetteljes szolgálat volt (vö. ApCsel 6,1–7). A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű dog­ matikus konstitúciója (29. pont) ekképpen ha­ tározza meg a diakónusok helyzetét és szerepét az egyházban: „A hierarchia alsó fokán állnak a diakónusok, akik »nem papságra, hanem szolgálatra« kapják a kézfeltételt. A szentségi kegyelemben megerősödve szolgálnak Isten népének a liturgia, az ige és a szeretet diakó­ niájában a püspökkel és papi testületével kö­ zösségben. A diakónus feladata, ha az illetékes hatóság megbízza vele, hogy ünnepélyesen kiszolgáltassa a keresztséget, őrizze és kiossza az Eucharisztiát, az Egyház nevében eskessen és megáldja a házasulókat; elvigye a szent Út­ ravalót a haldoklóknak, Szentírást olvasson a híveknek, oktassa és buzdítsa a népet, vezesse a hívek istentiszteletét és imádságát, kiszolgál­ tassa a szentelményeket és temessen.”

Szemináriumunkban az idei évben 2024. április 13-án nagy ünnep volt, hiszen Kovács Gergely gyulafehérvári érsek diakónussá szentelte a székelykeresztúri Balázs Barnabást és a csík­ csekefalvi Gergely Józsefet. Őket kértük meg, hogy mutatkozzanak be és osszák meg, mit jelent számukra diakónusként szolgálni.

Elköteleződés útja

BEMUTATKOZNAK AZ ÚJONNAN SZENTELT DIAKÓNUSOK

37

Balázs Barnabás SZ ÉKELY KERESZ TÚ R D IAKÓ N U S

Ki Balázs Barnabás?

Ferenc pápa szavai aktuálisak önmagam jellemzésére is: bűnös ember vagyok, aki rászorul Isten irgalmára.

Ezt tapasztalom lassan hat éve, amióta igent mondtam arra a vágyra, hogy Istennek és népének éljek, rátaláva ebben személyes kiteljesedésemre, boldogságomra. Isten szeretettje vagyok, aki megajándékozott talentumokkal, és megengedi, hogy gyengeségeimen dolgozzam… mert van ebből is elég.

Szüleim szeretett gyermeke vagyok, tőlük tanultam szeretni, önzetlenül segíteni, befogadó és vendégszerető, együttérző lenni.

Szeretem a közösséget, szeretek közöségben gondolkodni és dolgozni.

El sem tudom képzelni magam emberek nélkül… Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, sokat jelentenek az életemben a barátaim (számomra ezek nem ismerősi, munkatársi, hasznos érdekkapcsolatok).

Hogyan alakult hivatásod?

Kisgyermekkoromban azt mondtam, ha kérdezték, hogy mi leszek: traktorista, fogatos, pásztor. Úgy tűnik, a pásztorság megmaradt…

Tudni kell rólam, hogy nem vallásos családban nőttem fel. Aktív szentmise-látogatásom az elsőáldozásra való készülettel kezdődött. Az akkori plébánosom meghívására kezdtem el ministrálni. Megragadott a plébánosom életpéldája, aki hosszú fekete ruhát viselt, szerette az embereket, és őt is a hívek. Akkor mondtam először, hogy én is ilyen ember akarok lenni. Időközben ez változott, erdész is akartam lenni, valamint polgármester. Fontos volt mindig számomra a család, sokat jelentett az életemben, amikor párkapcsolatom volt. Általa megtapasztaltam, hogy milyen együtt gondolkodni, a „mi” felé haladni. Azonban nem hagyott nyugodni a papság gondolata. Életeseményeim is ebbe az irányba mutattak. Tizenkettedik osztály karácsonya előtt mérlegeltem, és úgy döntöttem, hogy talentumaimmal szolgálnom kell, és azt a vágyat, amit gyermekkorom óta érzek, nem rejthetem el. Így mondtam igent az Úrnak.

38

• mégIS 2024

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

A jó Isten jelenlétét felfedezni, tudatosítani kell – erre törekszik a keresztény ember. Isten gondoskodását, vezetését gyengeségeimből adódó botlásaim által tapasztaltam nem is egyszer. Hálás szívvel és fülig érő mosollyal emlékezem vissza 2019. június 19-re, amikor filozófiából vizsgáztam. A vizsgára kijelölt két könyvet mint kötelező olvasmányt lustaságom miatt nem olvastam el, a szesszióban azonban magamhoz képest keményen tanultam. Minden vizsgám előtt a kápolnába megyek, így tettem ezen a napon is, és azt mondtam az Úrnak: Uram, nem baj, ha megbukok, úgy igazságos a többiekkel szemben, hiszen lusta voltam, és nem olvastam el a könyveket… hogy kérjem így a segítségedet?! Legyen meg a te akaratod. És csodák csodájára úgy alakította az Úr, hogy nemcsak átmentem a vizsgán, de kiváló eredménnyel végeztem. Igazi személyes megismeretem az Urat.

Hitemre, istenkapcsolatomra hatást gyakoroltak kispap osztálytársaim, akik immár barátaim is, Kiss Endre spirituális atyánk, pap barátaim, gyakorlati-pasztorális évem principálisai, elsőpéntekes idősek és betegek, elkötelezett fiatalok, házaspárok. Fogékony voltam és vagyok azokra a személyekre, akikről lerí a kereszténység, hogy az életet igazán élik, Jézussal. Az évek alatt egyre fontosabb lett ezeknek az embereknek a jelenléte életemben, akik segítenek az Úrral való kapcsolatomban példájukkal, tapasztalataikkal, kíséréssel.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, diakónussá formálásodat?

Hivatásomat mindig a pasztorális tapasztalatok erősítették a teológiai évek alatt, akár a szemináriumi években a különböző programok (kerületi plébániákon eltöltött hétvége, mint „kvázi” hivatások hétvégéje, a szentatya csíksomlyói látogatása, hivatások hétvégéje, csíksomlyói búcsú), a nyári táborok (CSIT, egyházközségi biblia- és ifi táborok, teológustábor a kolozsvári teológusokkal stb.). Értékes tapasztalatokat gyűjtöttem a különböző plébániák látogatása által, ahol éppen szolgáltak pap barátaim.

Megerősítő volt számomra a gyakorlati-pasztorális (nem adnám semmiért azt a két félévet!) év is, Gyimesbükkben és Tusnádon. Formáltak a zarándoklatok is (Međugorje, Észak-Olaszország). Mindig fontos volt számomra, hogy kipróbáljam magam más helyeken, más közösségekben.

Meglátni, hogy mások hogyan gondolkodnak, hogyan csinálják, milyen kihívásaik és megoldásaik vannak.

Elköteleződés útja

istenélmény volt ez akkor számomra, ami megerősített, és általa jobban

39

Az első nagy nehézség már első éven jelentkezett: a nagy mennyiségű tanulás. Megijesztett az, amikor tudományos dolgozatokat kellett írnom, kétszáz-háromszáz oldalas jegyzeteket kellett (volna) megtanulnom, holott nekem még elolvasni is nehéz volt. Tudtam azt, hogy egy papnak sok ismeretre kell szert tennie, és a jó pap holtig tanul (és mégis bután hal meg), azonban ez mégis soknak tűnt, olykor szinte lehetetlennek. Segített azonban ez a kihívás, hogy erősebben tapasztaljam az Úr segítségét és gondoskodását, ugyanakkor az önismeretben is, hogy nekem nem ez a fő talentumom.

Hogyan készültél a diakónusi szolgálatra? Mit jelent számodra diakónusnak lenni?

A gyakorlati-pasztorális évről úgy tértem haza, Székelykeresztúrra, hogy alig várom a szentelést, ha lehetne, már holnap örömmel járulnék főpásztorom elé. Sürgetett a gyermekkori vágy, hogy végre diakónus és nemsokára pap lehessek. Az Úr azonban mindig megpróbálja barátait. Az új esztendő olyan nehézségeket hozott, amire nem gondoltam volna addig.

Folyamatosan mélységeket és magasságokat éltem meg: elég leszek-e ehhez az életformához, ki tudok-e tartani egy életen át az Úr mellett, jól be tudom-e tölteni a magányt, tudok-e önzetlenül szolgálni – és sok hasonló kérdés merült fel bennem. Minden bizonnyal a Felforgató, a Gonosz is ténykedett az ingoványos területeken.

Alig egy hete (szerk. megj.: 2024. április 13-án) szenteltek diakónussá, de tapasztalom, hogy ugyanazokat a dolgokat egyszerűbben és könnyebben végzem, több örömmel, békével. Jó nekem az Úrral lenni, és hálás vagyok, hogy megkönyörült egy bűnös emberen, rajtam, és engedi, hogy vele legyek és mások mellé álljak: segíteni, meghallgatni, jelen lenni, elfogadni és befogadni, szeretni.

40

• mégIS 2024

Gergely József CS Í KCS EKEFALVA D IAKÓ N U S

Ki Gergely József? Életünk tele van fejlődéssel, változással, éppen ezért erre a kérdésre, úgy gondolom, nincs egy standard válasz. Ha mégis választ kellene adnom, akkor azt mondanám, hogy ezt én magam sem tudom. Rejtély vagyok önmagam számára is.

Becses nevem azonban Gergely József. A Csíkszentmárton községhez tartozó Csekefalván élek, nevelkedem, nevelőszülőknél. Szüleimet nem igazán ismerem, mai napig. Isten gondviselését látom abban, hogy itt élhetek, nevelkedhettem e csendes és békés környezetben.

Hogyan alakult hivatásod?

Hivatásom eléggé hullámvasútszerű: néha erős volt, néha meg teljesen gyenge. Hivatásom magja a születésem körüli események folytán kezdett el csírát bontani. Erősödni körülbelül hetedik-nyolcadik osztályos koromban kezdett, amikor hivatások hétvégéjén két kispap jött hozzánk tanúságot tenni hivatásukról, életükről, Isten gondviseléséről. Ekkor sejteni kezdtem, de még nem voltam biztos benne, hogy pap szeretnék lenni.

Gyulafehérvári középiskolás tanulóként is végigkísért a gondolat a kispapokat látva, hogy lehet, nekem is ide kellene jönnöm, ide hív el az Úr. De aztán egy törés mindent megváltoztatott. Egy darabig nem akartam foglalkozni az egyházzal, nem akartam foglalkozni a papi hivatás gondolatával. Helyette híres énekes szerettem volna lenni.

A végső döntést azonban az Istennel való alku által hoztam meg. Hiszen nem igazán akart sikerülni az érettségim, és emiatt alkut kötöttem vele: „Ha azt akarod, hogy ezen az úton induljak el, akkor tégy egy kis csodát. Nem nagyot, csak egy kicsit, és akkor tudni fogom, hogy valóban ide kell jönnöm.” És azóta ezért a kis csodáért képes vagyok hálát adni és törekszem megerősíteni.

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Az istenélményeim közül kettőt emelnék ki, amelyek igazán meghatározóak voltak hivatásomban: az egyik – amint már fentebb is említettem –

Elköteleződés útja

de nevelőszüleimet annál inkább. Hároméves koromtól élek velük mind a

41

a születésem körüli titkok, események, csodák. Mindezt Jeremiás próféta meghívástörténetével tudnám kifejezni: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” (Jer 1,5). A másik szorosan kapcsolódik mindehhez, hiszen egy lelkigyakorlat alkalmával hallottam ezeket a szavakat, és ekkor döbbentem rá Isten gondviselésére és szeretetére.

Kiemelném, hogy a nevelőszüleim tanítottak és vezettek be az Istennel való kapcsolatom kialakulásába. Példájuk sokat segített ebben. De mellettük a barátaim, a spirituális atyák, elöljáróim és nem utolsósorban a kispap társaim is sokat segítettek ebben.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, diakónussá formálódásodat?

Nehézséget talán az alkalmasságom körüli kérdések jelentették: jó leszek ebben? Biztos, hogy ez az én utam? Valóban ezt akarja Isten? Teljesíteni fogom tudni kötelességeimet? De mindezeket a kérdéseket hol a családom, a barátok, társak vagy maga a gyakorlati év válaszolta meg, pozitív kicsengéssel. Ahogy mondani szokták, az i betűre a pontot mégis a gyakorlati év tette fel.

Hogyan készültél a diakónusi szolgálatra? Mit jelent számodra diakónusnak lenni?

Mindenképpen igyekeztem komolyan felkészülni, hiszen tudtam, hogy ez már nem a beöltözés, a lektori vagy akolitusi szolgálat feladása már, hanem ennél jóval mélyebb. Mélyebb, mert itt már egy életre kötelezem el magam, itt már nem szabad bizonytalannak lenni: itt dönteni kell a szeretet mellett.

Diakónusnak lenni nem jelent mást számomra, mint azt, hogy egyszerűnek, nyájszagúnak, hitelesnek és késznek lenni a Szeretetre, amelyet tovább kell adnunk az embereknek, hogy ezáltal együtt, közösen juthassunk el a mennyei hazába.

42

• mégIS 2024

Az utolsó száz méterben…

Egy papnevelő intézet legnagyobb ünnepe a papszentelés, hiszen a suhancként bekerü­ lő és férfivá érő kispap hétéves útja lezárul: a papság szentségében részesül.

A gyulafehérvári főegyházmegyében 2024. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok fő­ ünnepén a gyulafehérvári székesegyházban Kovács Gergely érsek pappá szenteli a csík­ madarasi Czirják Ottót, a gyergyószárhegyi Ferencz Egon Józsefet, a kézdimartonosi Hos�­ szu Norbert Lajost, a gyimesközéploki Kajtár Zsolt Lászlót és a deményházi Nagy Ferencet.

Júliusban is sor fog kerülni egy papszente­ lésre, hiszen a római tanulmányokat folytató szovátai Kovács Alpárt a főpásztor július 20án szülővárosában részesíti majd a papság szentségében.

Az utolsó száz méterhez érkezve a papszente­ lés előtt álló diakónusokat kérdeztük hivatá­ sukról és szemináriumi éveikről. Imádkozzunk értük!

Elköteleződés útja

BEMUTATKOZNAK ÉS BÚCSÚZNAK A PAPSZENTELÉS ELŐTT ÁLLÓ DIAKÓNUSOK

43

Czirják Ottó

CS Í KMADARAS D IAKÓ N U S

Ki Czirják Ottó?

A Hargita-hegység lábánál fekvő székely faluban, Csíkmadarason születtem 1998. július 1-én, szüleim második gyermekeként. A vallását gyakorló családban, a helyi közösségben, majd pedig a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban raktam le Istennel való kapcsolatom alapköveit, melyre mind a mai napig bátran építkezhetek.

Hogyan alakult hivatásod?

Isten kegyelme nélkül nem lehetnék e csodaszép kaland részese. Hiszem és érzem, ő gyújtotta lángra bennem a hivatás lángját, melyet fokozatosan ismertem fel. Hálás vagyok a családomnak, plébánosomnak, általános iskolai, valamint középiskolai tanáraimnak, nevelőimnek, hogy mintegy útjelző táblaként segítettek hivatásom felismerésében, és formáltak, hogy válaszolhassak a Mesternek, aki a papságra hívott. Az igen kimondása után 2017 nyarán felvételt nyertem a gyulafehérvári szemináriumba, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának Pasztorálteológiai Intézetébe.

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Számomra istenélmény, istentapasztalat az ő gondviselése, szeretete, melyet megérezhettem, megtapasztalhattam. Szintén annak tartom az erőt, a kitartást, a lelkesedést, melyet Istent azért adott, hogy ezen az úton járhassak. Ezek nélkül, önerőből nem lettem volna képes idáig eljutni.

Szüleim, nagymamám, pap ismerősök, nevelők, a mellettem lévő barátok példája, hite, hiteles keresztény élete nagyban hozzájárult istenképem, istenkapcsolatom formálódásához.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

Hivatásomat elsősorban az imádság, az Istennel való kapcsolat építése, valamint az önképzés erősítette meg. Emellett a plébánosom, a szemináriumi elöljárók, tanárok, a szemináriumi közösség, valamint a pasztorális félévek – Kolozsvár és Székelykeresztúr – plébánosai, a plébániai munka-

44

• mégIS 2024

társak mind-mind elősegítették és elősegítik fejlődésem, pappá formálódásom, megmutatva azt, hogy közösen, lépésről lépésre építhetjük Isten Országát, ha merünk közösen álmodni.

Természetesen a kispapi évek alatt voltak nehéz pillanatok is, bizonytalanságok, küzdelmek, kudarcok lelki-szellemi síkon. Előfordult, hogy ezekben a pillanatokban nem értettem Istent, miért nem tesz valamit, hisz ő hívott meg. Utólag azt mondhatom, mindent megtett – csak nem úgy, ahogy én gondoltam –, és hiszem, hogy ezek a helyzetek mindenképp a csiszolásomat, fejlődésemet szolgálták, megerősítettek.

Mi lesz a papi jelmondatod?

Az imádságban arra jutottam, hogy a Zsolt 16,5 lesz a jelmondatom, mely így hangzik: „Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat.” Úgy érzem, szépen kifejezi tapasztalataimat, meggyőződésemet: közepette is, erőt adva mindahhoz, ami rám vár.

Mikor mutatod be az első szentmisédet?

Első ünnepélyes szentmisémet 2024. július 7-én 13 órától mutatom be Csíkmadarason. Azért imádkozom, hogy Meghívóm nyomába lépve, hiteles papként, Isten kegyelmének méltó közvetítője és szeretetének tanúja lehessek.

Főmagiszter voltál, a szemináriumi közösség kispapi elöljárója, sok

esemény szervezője. Mit viszel magaddal töltekezésül, kapaszkodóként ezen időszakodból?

Külön megtiszteltetés volt, hogy kapocs lehettem a kispapi közösség és a szemináriumi elöljárók között mint főmagiszter. Sok esemény, közös program megszervezéséhez járulhattam hozzá, megtapasztalva az együtt gondolkodás, közös munka örömét, sikerét. Megtapasztalhattam korlátaimat, gyengeségeimet, azt, hogy nem minden úgy van, ahogy én elgondolom, és azt, hogy a közösség, a test különféle tagokból áll, és biztos, hogy mindenkire szükség van. Ez a szolgálat egyértelművé tette számomra, hogy vannak olyan elemek, sarokkövek, melyeket imádságban mindennap kérnem kell, és élnem kell: a kitartás, a lelkesedés, a következetesség, a szorgalom, a másikra való odafigyelés, a segítségkérés bátorsága.

Elköteleződés útja

Isten meghívott és küld engem, velem van jóban és a megpróbáltatások

45

Ferencz Egon József GY ERGYÓSZ ÁRH EGY D IAKÓ N U S

Ki Ferencz Egon József?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Általában ilyenkor mindenkinek számokat szoktunk mondani, adatokat, hogy mikor születtem, milyen magas vagyok, hányad­ éves vagyok, milyenek az eredményeim, mennyi mindent értem el idáig stb. Én nem szeretem a szám­ adatokat az emberekről, mert nem adnak választ a kérdésre, csak kerülgetik azt. Szerintem azt, hogy kicsoda egy ember, nem lehet számokra korlátozni.

A személyiséget, a lelkületet, a szellemet nem szabad ilyen szűk korlátok közé zárni. Az életrajzi adatok amúgy is megtalálhatóak sok helyen.

Magamról inkább azt mondanám el, hogy egy olyan ember vagyok jelen pillanatban, akinek az élete egy nagy változás, egy várva-várt változás küszöbén van. Ezt jó dolognak tartom, mert nem szeretem a stagnálást, a kiszámíthatóságot, a monotonitást, a szürkeséget. Olyan ember vagyok, aki szívesen állok a kihívások elé, ha látok bennük fantáziát. Nyitott vagyok az újra, de az értékeim változatlanok. Azt gondolom, ha az ember a keresztény értékek mentén él, akkor az elég szabadságot és örömet tud okozni az életében úgy, hogy nem kell kitérőket, rövidítéseket keresnie a boldogsághoz. Olyan ember vagyok, aki igyekszik így haladni, és remélem, hogy ez a jövőben is sikerülni fog Isten segítségével.

Hogyan alakult ki a hivatásod?

A hivatást tizenkettedik osztályos koromban kezdtem érezni. Az első gondolatom az volt, hogy „remélem, elmúlik, mert más terveim vannak”. Így utólag megmosolyogtat, de akkor nem volt vicces. Amikor mégiscsak beléptem a szemináriumba, úgy álltam a dolgokhoz, hogy ha megpróbálom, és nem jön össze, akkor nem veszítettem semmit, de ha tíz év múlva tör rám a beismerés, hogy nemet mondtam Isten hívására, akkor az bizony szomorú lenne. Így az első két éven végig hullámzott a hivatásom, hol erősödött, hol gyengült. Azt hiszem, hogy a beöltözés volt az az esemény, ami után azt mondtam, hogy „végre megérkeztem, megtaláltam a helyemet”.

46

• mégIS 2024

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Az istenélményekkel kapcsolatosan érdekesen állok. Mindig olyankor jött egy jel, egy sugallat, amikor tényleg meginogtam, vagy nagyon nehéz helyzetben voltam. Sokat küzdöttem a hit kérdésével a teológiai éveim során. Szeretem a dolgokat megérteni, és csak amikor már „csődöt mond az értelem”, akkor következik a hit. Talán egyszerűbb lett volna mindenben egyből hinni, de az nem megy nekem. Rengeteg kérdésem volt (és van), és néha annyira jól sikerült válaszolni, hogy a hit háttérben maradt.

Azt gondolná az ember, hogy a teológián a tanulás jelenti a legnagyobb kihívást, ami sok esetben igaz is. Nekem azonban a hit jelentette. Volt egy lelkigyakorlat, amikor egy pap bácsi azt mondta nekem, hogy „Van, akinek az Isten erős hitet adott, hogy jel legyen a többiek számára, és van, akit megtanít hinni.” Én a második kategóriába tartozom, tehát ez jelenlisabb dolgokon keresztül jelezte, hogy „Figyelj csak, itt vagyok!” Ezek az élmények pedig megerősítettek és meg is nyugtattak.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

A közösség nagy hatást gyakorolt rám, ha akartam, ha nem. Erősítésként is ott volt, hiszen ha elbátortalanodtam a papsággal kapcsolatban, akkor arra gondoltam, hogy ők is velem lesznek, és így könnyebb volt.

Ezenkívül a barátaim és a családom, főleg a szüleim erősítettek meg.

Mindig támogatóan álltak mellettem, sosem láttam azt, hogy aggódnának a döntésem miatt. A szüleimtől csak szeretetet kaptam, és azt hiszem, hogy ez a legnagyobb hajtóerő. A nagyszüleimet is kiemelném, hiszem ők is mindig szeretettel és figyelemmel követték az utamat, és alig várták, hogy hazaérjek és beszámoljak nekik arról, hogy hogy haladok a pappá válásban.

Ami a „nehezítést” illeti, szinte mindenre és mindenkire lehetne vizes lepedőt húzni egy ponton, de ez nem volna helyes. Így visszanézve a legtöbbször nem egy tantárgy, nem egy tanár vagy program volt az, ami nehezítette a formálódásomat, hanem önmagam. Sok mindent túlaggódtam, vagy egyszerűen nagyobb jelentőséget tulajdonítottam dolgoknak, mint ami kijárt volna neki. Utólag belegondolva talán az önfejűségem és az aggodalmaskodásom voltak a nehezítő körülmények.

Mi lesz a papi jelmondatod? „Tudom, kinek hittem.” (2Tim 1,12b) Benne van számomra a két meghatározó elem, a tudás és a hit, ami folyamatos nyugtalanságban élne ben-

Elköteleződés útja

tett kihívást. Amikor azonban kritikus volt a helyzet, az Isten a legbaná-

47

nem, ha nem egyesülnének Krisztus személyében. A tudásom és a hitem is rá irányul, ezért választottam.

Mikor mutatod be az első szentmisédet?

Első ünnepélyes szentmisémet 2024. július 6-án mutatom be szülőfalumban, Gyergyószárhegyen, a Mindenszentek római katolikus plébániatemplomban.

Diakónusként volt lehetőséged keresztelni, esketni, temetni, áldoztatni és szentbeszédet mondani. Volt-e megindító tapasztalatod diakónusi szolgálatod ideje alatt?

Sok szépet tapasztaltam diakónusként. Ezek között akadnak megindító dolgok is, de ha egyet kell kiemelni, akkor egy esküvő az, amikor két nagyon jó barátom házasságkötésénél voltam az egyház hivatalos tanúja.

A szertartás alatt jobban elérzékenyültem, mint az ifjú pár, ami a prédikációm alatt vált a leginkább egyértelművé, ugyanis én kezdtem könnyezni.

Vicces így utólag, de akkor és ott nagyon örvendtem nekik, ezért hatódtam meg. Jó érzés volt elindítani őket a közös életük útján. Remélem, hogy még sok ilyen szép élményem lesz papként is.

Hosszu Norbert Lajos KÉZ D I MARTO N OS D IAKÓ N U S

Ki Hosszu Norbert Lajos?

Kovászna megye kicsiny falujában, Kézdimartonoson láttam meg a napvilágot 1998. május 18-án szüleim első gyermekeként. Ebben a kis közösségben kezdtem felfedezni Isten szeretetét és csodálatos jelenlétét a hétköznapokban. Iskolai éveimet szülőfalumban kezdtem, majd Bereckben, Kézdivásárhelyen és Gyulafehérváron folytattam tanulmányaimat.

Hogyan alakult hivatásod?

Szülőfalum templomának átimádkozott falai között, valamint Szent Anna és Joachim oltalmában éreztem meg először, hogy Isten erőmön felüli szolgálatra hív engem. Isten hívó szava mindig is ott volt bennem, min-

48

• mégIS 2024

dig nagyon szerettem az oltár körül lenni, ministrálni, segédkezni a plébánosnak, szerettem a templom csendjét és szépségét, azonban az igen kimondása nem alakult olyan könnyen. Sok időnek el kellett telnie, hogy igazán megértsem, és világos legyen a számomra, hogy Isten engem hív, nevemen szólít. Volt olyan pillanat is, mikor nagyon világos volt számomra a hivatásom, de valahogy mindig háttérbe került, és talán én voltam ennek az okozója, hiszen voltak az életemnek olyan pillanatai, mikor elrejtettem magamban a gondolatát, nem ápoltam, nem foglalkoztam vele. Úgy gondoltam magamban, hogy Isten nem ezt várja el tőlem, rosszul érzem és hallom Isten hangját. Szükség volt arra, hogy Isten mélyen, nagyon is mélyen érintsen meg. Egy vasárnapi szentmise úrfelmutatása közben ragadott el az Úr, akkor értettem meg és lett világos bennem, hogy mi az én hivatásom. Ezek után már nem volt kérdés, hogy életemet egészen Isten szolgálatára szeretném szentelni, innentől pedig egészen felvételemet a szemináriumba, hogy elkezdhessem készületemet és fejlődésemet a papi szolgálatra.

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Talán a legnagyobb istenélményem, és amiért mind a mai napig hálás vagyok, az a hivatásom felismerése. Nagyon sokat gondolok arra a percre, pillanatra, mikor Isten keze másként érintett meg. Sokszor eszembe jut, és feltevődik bennem a kérdés, hogy ha nem mentem volna el aznap a szentmisére, vajon megéreztem volna-e tisztán Isten hívó szavát. Lehet, hogy nem. Isten pedig mindig gondoskodott arról, hogy a hivatás kezdeti csírája megmaradjon és növekedjen, fejlődjön, gyümölcsöt teremjen, ezek pedig mind istenélmények, hiszen nagyon sokszor tapasztalhattam meg a gondoskodó Atya jelenlétét életemben, akkor is, mikor minden fekete, ködös és kilátástalan volt körülöttem, mikor úgy éreztem, nincs tovább, nem jó helyen vagyok.

Hogy kik gyakoroltak hatást hitemre és istenkapcsolatomra – röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy mindenki, akivel eddigi éveim alatt találkoztam. Hiszen mindenki valamit hozzáadott a fejlődés és a jó gyümölcs megtermésének érdekében. Szüleim féltő szeretete, gondoskodása kiemelkedő szerepet játszott a vallásos életre való nevelésben, hiszen e nevelés által ismerhettem meg a gondoskodó Atya szeretetét, továbbá ott voltak nagyszüleim, akik rengetek imát tanítottak nekem, és akiknek hála a templomot is megszerettem, hiszen általuk vált otthonommá. Szülőfalum plébánosainak példája, akik hiteles papként, gondoskodó atyaként

Elköteleződés útja

új kerékvágásba került az életem. Középiskolai éveim befejeztével kértem

49

és jó pásztorként mindig jelen voltak és mind a mai jelen vannak életemben, akik bármilyen akadályban segítettetek, kikkel el lehetett beszélgetni, kik, ha kellett, visszatereltek a helyes útra. Nem utolsósorban pedig a szeminárium elöljárói és tanárai, akik fáradságot nem ismerve tanítottak, formáltak és neveltek, hogy jó pap lehessek. Az ember még a legsötétebb napokban is találkozhat és élhet át mélyen érintő istenélményeket, csak engedni kell, hogy Isten keze munkálkodjon.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

Minden ember életében adódnak nehézségek, kihívások, vagy esetleg olyan pillanatok, melyekkel muszáj szembenézni, amiket nem lehet kikerülni, bármenyire is akarjuk. Igen, nekem is voltak ilyen pillanatok az életemben, az első már akkor jelentkezett, mikor készültem a hivatás útjára lépni, de az érettségi nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, ekkor nagyon elbizonytalanodtam. Hivatásom és pappá formálódásom útján is akadtak nehézségek, bekerülve a szemináriumba egy teljesen új „életprogramot” kellett elsajátítani, alkalmazkodni a szeminárium nyújtotta lehetőségekhez – ezek csupán az első hónapok kihívásai voltak. De bármit is hozott elém az élet „vihara”, az ima, valamint a szentmise voltak azok, amelyek támaszként ott voltak és megtartottak. Sokszor estem abba a hibába is, hogy elmaradt a személyes istenkapcsolat, mikor inkább egyéb elfoglaltságot kerestem, csak épp azt ne kelljen. Rá kellett döbbennem arra, hogy lehet élni nélküle is, de nem teljes életet. Ez mára már elengedhetetlen része lett az életemnek. Ez az a pillér, ami ha kiesik, nincs hivatás, nincs élet. Ezek mellett mindig ott voltak a szüleim, a testvérem, akik bátorítottak, akik ha valami gonddal küzdöttem, mellettem álltak, és akikre mindig számíthattam és számíthatok mind a mai napig.

Ezek voltak azok a pillérek, amelyek mindig megerősítettek, amitől ismét tele tankkal kezdhettem és folytathattam életemet.

Mi lesz a papi jelmondatod?

Ezen nem kellett sokat gondolkodnom. Nagyon hamar világossá vált számomra, hogy hivatásom elindulása és felismerése menyire hasonlít az emmauszi tanítványok esetére. Hiszen ismerős számunkra a történet: ők sem ismerték fel az Urat, mindaddig, míg a kenyeret meg nem törte szemük előtt. Nekem is épp a szentmisében, a kenyértörés pillanatában nyílt meg lelkem szeme, és ismertem fel azt, hogy az Úr szólít és erőmön felüli hivatásra szólít fel engem. Éppen ezért papi jelmondatomat az emmauszi tanítványok történetéből választottam, ami a következőképpen hangzik: „Ekkor megnyílt a szemük, s felismerték” (Lk 24,31).

50

• mégIS 2024

Mikor mutatod be az első szentmisédet?

Első ünnepélyes szentmisémet szülőfalum, Kézdimartonos plébániatemplomában mutatom be 2024. július 13-án 11 órától.

A középiskolát és a szemináriumot is Gyulafehérváron végezted el. Mi az a három dolog, amely meghatározta ezen éveidet?

Számos olyan dolgot tudnék kiemelni, melyek meghatározták Gyulafehérváron töltött éveimet, de most akkor azokra hagyatkozom, amelyek a legszorosabban kapcsolódtak hozzá. Talán elsőként a tanulást és a fejlődést emelném ki, ami alatt értem a hivatást is, hiszen elindulásomkor azért váltottam iskolát, hogy hivatásomban jobban el tudjak mélyülni, és, hála Istennek, ez így is történt. Persze ami nagyon fontos volt, hogy ez az időszak alkalmas volt arra, hogy Istennel való kapcsolatomat és az ima-

Másodikként említhettem az emberi kapcsolatokat és a barátságot. Mindig is fontosnak tartottam azt, hogy minden emberrel legyen egy adott szintű kapcsolatom, ne éljek úgy egy helyen, hogy a mellettem lévőről nincs egy alapvető ismeretem. A barátok pedig mindig is fontosak voltak számomra, akikért hálás vagyok, hiszen mindig jó, ha az embert jó barátok veszik körül, akikre bármikor számíthat, ha bajban van, és akik „ugyanabban a cipőben haladnak”.

Harmadikként: az élet során mindenki szembesül kihívásokkal és nehézségekkel, és ez alól az egy helyen eltöltött nyolc év sem kivétel. Az, hogy hogyan kezeled ezeket a kihívásokat és nehézségeket, meghatározhatja életed alakulását és fejlődését. Az ilyen helyzetekből való tanulás és az ezekből való erősödés mindig meghatározó momentumok az életünkben, és ez így volt az enyémben is. De hálás vagyok ezekért, hiszen sosem volt olyan, hogy lehúzzanak vagy bátortalanná tegyenek, hanem mindig a fejlődésemet, alakulásomat szolgálták.

Elköteleződés útja

életemet egyre jobban el tudtam mélyíteni.

51

Kajtár Zsolt László GY I M ES KÖZ ÉPLO K D IAKÓ N U S

Ki Kajtár Zsolt László?

Gyimesközéplokon születtem 1998. január 10-én családom második gyermekeként. Tanulmányaimat szülőfalumban a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolában kezdtem meg, itt tanultam egészen nyolcadik osztályig. Amikor középiskolát kellett választani, nem tudom, miért, de a választás a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumra esett, így elmondhatom, hogy Erdély egykori püspökének példája végigkísérte tanulmányaimat.

Hogyan alakult a hivatásod?

A hivatásomra tekintve és azon elmélkedve elmondhatom, hogy nagy szerepet jelentett az elindulás, az, hogy szüleim vallásosan neveltek. Tisztán emlékszem, mikor gyermekkorunkban közösen mentünk szentmisére szüleimmel és testvéreimmel. Szép emlék az első oltárszolgálat kis ministránsként, a házszentelések, a közös imádságok. A májusi és októberi Szűz Mária-áhítatok, amikor kisgyermekként a Szent György-kápolnában együtt imádkoztunk a szomszéd nénikkel. Ebben az időszakban mindenki mondta, hogy ebből a gyermekből biztos pap lesz, én azonban állandó jelleggel tartózkodtam ettől. Gyermekésszel bele sem gondoltam abba, hogy mit akar velem a jó Isten. Nagytatám szavai mind a mai napig eszembe jutnak, amikor kisgyerekként ő vigyázott ránk, közösen „kalibáztunk” fent a hegyekben. Ott volt egy kis kápolna Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelve. Mindig nagy örömmel szedtem a virágot, díszítettem a kápolnát, és már akkor mondta tatám, hogy ebből a gyermekből biztosan pap lesz. Hát ezek az apró mozzanatok indítottak el hivatásosom útján. A jó Isten megszerettette magát velem, és én megszerettem őt. Az imádság, az Istenre való odafigyelés lassan meghozta gyümölcsét. A tizenkettedik osztály elvégése után, amikor igazán megéreztem azt, hogy milyen csodásan működik Isten jósága az életemben, kimondtam az „igen”-t. Ez az igen vezet mind a mai napig, önt erőt belém, tart meg. A teológián eltöltött évek segítettek, megerősítettek mindabban, amin elindultam. Segítségemre volt a képzés abban, hogy megismerjem a jó Istent, közelebb kerüljek hozzá, és ezért hálás vagyok.

52

• mégIS 2024

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Számos alkalommal megtapasztaltam a jó Isten jelenlétét életemben, általában a legegyszerűbb hétköznapi dolgokban. Kereső emberként sokszor kértem, hogy mutasson utat számomra. Kéréseim sokszor meghallgatásra találtak. A teológiai évek során is több alkalommal megmutatkozott jelenléte. Több alkalommal is éreztem, hogy nehéz helyzetekben valaki ott áll mellettem. Ezek a megsegítő jelenlétek formálták hivatásomat. Emellett voltak megragadó példák is. Az egyik, aki végig közel állt szívemhez, Szent II. János Pál pápa, akire mint pápa nem nagyon emlékszem, de életét, írásait olvasva megragadott az ő nagysága, Isten iránti szeretete, imádságos lelkülete. Valamint Isten szolgája Márton Áron püspök úr példája is végig ott volt, mind a mai napig példaképként tárulkozik fel személye előttem, a szilárd hite, az az Istenbe meg; példaként áll előttem, hogy Isten ügyéért érdemes lenni és tenni.

A szent életű pápánk és püspökünk nagy hatást gyakorolt a hivatásomra. Mellettük voltak és vannak még most is kiváló lelkipásztorok, kiknek imádságos lelkülete segítség számomra abban, hogy közelebb kerüljek Istenhez.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

A legnagyobb segítség a pappá formálódásom során az imádság volt, azok a pillantok, amikor jót és rosszat egyaránt Istennel meg tudtam beszélni, tudniillik sokszor szeretek úgy imádkozni, hogy beszélgetek Istennel, mint egy baráttal, ilyenkor sok mindent elmondok, ami velem történik, és úgy hagyom, hogy ő ezekben segítsen. Ezek az imák az elmúlt évek alatt nagy segítséget jelentettek számomra. A magánimáim mellett a képzés során nap mint nap éreztem, hogy valaki értem imádkozik. A családom imája, a szülőfalum, Gyimesközéplok híveinek az imája, akik nap mint nap ott álltak és naponta imádkoztak értem, nagy segítséget jelentett számomra. Isten meghallgatta őket, és én továbbra is kérem imájukat. Az imádság mellett nagy segítségemre voltak barátaim, akikkel a szemináriumban töltött évek alatt testvérekké váltunk, jóban, rosszban egymás mellett álltunk. A szemináriumi elöljárók, tanárok segítsége, sokszor jó baráti tanácsaik is nagy segítséget nyújtottak, valamint lelkivezetőm, néhai és mostani plébánosaim és a mostani is nagy segítséget nyújtottak.

Hálás vagyok a jó Istennek értük. Nehézségeket, kihívásokat tanulmányi téren éltem meg, de ezekben a percekben éltem meg legtöbbször a jó Isten gondviselését.

Elköteleződés útja

vetett bizalom, ami még a nehéz, börtönben töltött idő alatt sem szűnt

53

Mi lesz a papi jelmondatod?

Papi jelmondatomat otthonról hozom magammal, hiszen szülőfalum templomára a következő idézetet írták, amikor építették: „Legyen hitetek Istenben” (Mk 11,22). Az Istenbe vetett hit kísérte végig tanulmányaimat, gyakorlati évemet. Ahogy mondtam, otthonról hozom magammal azért, mert a hit a gyimesi csángók életének alapja. Ezt láttam, éreztem és viszem magammal a továbbiakban is.

Mikor mutatod be első szentmisédet?

Első ünnepélyes szentmisémet 2024. július 14-én 13 órától mutatom be szülőfalum, Gyimesközéplok plébániatemplomában.

A szemináriumi éveket áthatja az imádságos lelkület. Mit jelent számodra az imádság? Hogyan szoktál imádkozni?

Számomra az imádság egy baráti beszélgetés, amikor Istennel megbeszélhetem életemet, annak örömeit, megpróbáltatásait. Az évek során megéreztem ezeknek a beszélgetéseknek a tápláló, illetve megerősítő hatásait. A beszélgetés mellett fontos számomra a kötött ima is, a zsolozsma, a rózsafüzér, mivel ezen imák is az istenkapcsolatom alapjaiként szolgálnak. Itt arra a kérdésre, hogy hogyan szoktam imádkozni, hozzátenném, hogy a zsolozsma mindennapos végzése mellett a beszélgetésjelleget munkám végzése közben alkalmazom legtöbbször, amikor csak úgy egyszerűen kérem az Úr jelenlétét, segítségét. A rózsafüzér imádságot pedig mindig másokért szoktam végezni, azokért, akik imát kérnek tőlem.

Kovács Alpár SZOVÁTA

D IAKÓ N U S Ki Kovács Alpár? Önmagunk meghatározása, az identitásunk kifejezése talán egész életünket felöleli, és rengeteg tényező tudja befolyásolni. Számomra a család, szülőföldem, a keresztény értékek és a barátok azok a „tényezők”, amelyek szükségszerűen fémjelezik azt, aki vagyok. A család, mert az ott megtapasztalt feltétel nélküli szeretet az, ami elindította és kísérte növekedésemet, szellemi és lelki téren egyaránt, a szülőföldem, mert tőle kaptam örökségbe a

54

• mégIS 2024

sajátos kifejezésmódomat, az erdélyi magyar kultúra (népszokások, hagyományok) ajándékát és persze a meseszép vidéket, ami helyszínéül szolgált cseperedésemnek, és ami megdobogtatja a szívem, valahányszor csak hallok róla, vagy újra hazalátogathatok. A keresztény értékek, melyeket szintén szüleim, nagyszüleim és testvérem által kezdtem magaménak tudni, később pedig a különböző közösségek révén megerősíteni, a világhoz és a többi emberhez való viszonyulásomat alapozzák meg. Végül pedig a barátok, akikkel a szívembe öltött jókedvet és örömöt oszthattam meg megannyi alkalommal, és akikkel ugyanakkor kölcsönösen formálhattuk egymást, miközben együtt fedeztük fel a minket körülvevő valóságot.

Hogyan alakult hivatásod?

Egy igazán kalandos utat jártam és járok én az Úrral. A szeretet szolgálatának vágyát nagyon mélyen a szívembe ültette. Ennek első jeleit akkor évesen papot játszottam, és testvéremnek részt kellett vennie a bemutatott cselekményben. Később a ministrálásban találtam meg nagyon a helyem, az akkori ificsoport lelkes tagja voltam, és bár sokáig tagadtam még a fennálló lehetőségét is az én papi hivatásomnak, valahogy Isten az én életemben is megmutatta, hogy a keszekusza szálak között is tisztán lát és tud egyenes vonalat húzni.

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

Már a kezdetektől vallásos nevelésben részesültünk mindketten a testvéremmel. Esténként együtt imádkoztunk szüleinkkel, néha nagyszüleinkkel, és hetente eljártunk a templomba. Az Istenbe vetett hitnek ez szilárd alapot adott, még ha nem is volt ez akkor tudatos bennem. Később a gyermekkar, melynek tagjai lettünk, közösségi szinten tudta folytatni a vallásos nevelésünket, egybekapcsolva a zene és hagyományaink értékeinek megismerésével és megszerettetésével. Egy harmadik szakaszként talán a személyes megosztások, barátok által megtapasztalt istenélmények nevezhetők meg hitem formálásában. Ez a szakasz pedig eljuttatott a szeminárium elkezdéséig és a papság életútjának választásáig. A hit, ami alázatos, önmagát ajándékozó szeretetben nyilvánul meg – ezt tapasztaltam meg én, és ezt akarom magam is tovább adni.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

Ahogy a nevelésben, úgy azt gondolom, a hivatás alakulásában is a személyes példák a leghatékonyabbak. Leginkább a jó papi és szeminaris-

Elköteleződés útja

fedezte fel a család, amikor konkrét formát öltött, ugyanis alig néhány

55

ta példák megismerése bátorított mindig kitartani a hivatás útján. Voltak emellett megindító lelkigyakorlatok, szentségimádások, ima- és közösségi alkalmak, amelyek szintén azt erősítették meg bennem: jó helyen vagyok. De mivel egy életútról van szó, nem csak átmeneti állapotra készülünk ebben, ami könnyedén megváltoztatható, így nyilván nagyon sok minden el is tud ijeszteni. Bizony nekem sem ment egyik pillanatról a másikra elköteleződni, igent mondani, és nagyon sok bizonytalanság, dacolás, keresés kísérte szemináriumi éveimet is. Volt, hogy azt sem tudtam, miért akarok pap lenni. Miért döntöttem egyáltalán a szeminárium mellett? Nem tudtam ezekre észszerű választ adni. Mégis legbelül jónak tűnt. Egyfajta visszaigazolásként pedig nemrég rátaláltam Mustó Péter jezsuita atya Ahol otthon vagy című könyvére, amelyben éppen erről ír: „…a lélek mélyéből fakadó elköteleződést sosem tudom maradéktalanul megindokolni, mégsem vakon hozom. Napnál világosabban felismerem, hogy mire hív az élet.”

Mi lesz a papi jelmondatod?

Jelmondatom Izajás próféta könyvéből választottam: „Nézd, a tenyeremre rajzoltalak” (Iz 49,16a). Egyik lelkigyakorlatunk alatt hosszasan elmélkedtem róla, és nagyon megérintett. Számomra ez a kijelentés, mely az Atya üzeneteként hangzik el, egyszerre jelent vigaszt és bátorítást. Különleges módon egy kicsit minden összekapcsolódik benne, amiről az első kérdésre adott válaszomban írtam.

Mikor mutatod be első szentmisédet?

Különleges helyzetben vagyok, hiszen pappá szentelésem szülővárosomban, Szovátán lesz, július 20-án. Első szentmisémet a szentelést követő napon, július 21-én mutatom majd be.

Másodévet követően Rómában folytattad tanulmányaidat, és szentelésed után is még folytatni fogod. Mit fogsz tanulni és hogyan fogod kamatoztatni majd itthon?

Másodévem után egyik „nagyobb testvér” (frater maior) azzal a jó tanáccsal indított útnak, hogy éljem meg ajándékként a római éveket.

Valóban azzá váltak. Nagyon sokat gazdagodtam emberileg, lelkileg és szellemileg is. Erről hosszasan tudnék mesélni. Jelenleg a Pápai Gergely Egyetem antropológiai intézetén tanulok ún. Safeguarding szakterületen.

Igyekszem ezt is ajándékként megélni, de nem egy könnyen emészthető műfaj. Ez a sebezhető emberek védelméről, a különböző visszaélések kezeléséről és megelőzéséről szól, aminek sajnos nagy aktualitása van a mai egyházban. Az otthoni egyházmegyében működik egy Emberi Méltóság Munkacsoport, remélem, hogy tanulmányaim által méltó munka-

56

• mégIS 2024

társa lehetek ennek a munkacsoportnak, és együtt hozzá tudunk járulni az egyházi szférában egy olyan biztonságos légkör kialakításához, melyben mindenkinek – adott pozíciójától függetlenül – tiszteletben tartják és megvédik az Istentől kapott méltóságát.

Nagy Ferenc D EM ÉNY HÁ Z A D IAKÓ N U S

Ki Nagy Ferenc?

A nevem Nagy Ferenc, 1998. október 15-én születtem.

A Felső-Nyárádmente legkisebb településéről szártem el tanulmányaimat is, majd ezt követen Nyárádköszvényesen a Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskolában.

Nyolcadik után felvételiztem a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba, ahol sikeresen érettségiztem, és ezt követően felvételiztem a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett szemináriumba.

Hogyan alakult hivatásod?

Hivatásomra való tekintettel nem tudok egy konkrét eseményt vagy pontot mondani. Számomra ez egy hosszas folyamat volt, amíg kialakult bennem, sőt még mind a mai napig fejlődik és erősödik a mennyei Atya iránti odaadásom, hűségem és elköteleződésem. Azonban ha kiindulópontot vagy helyet kell megjelölnöm, az a deményházi Szent Őrangyalok-plébániatemplom, mert itt vette kezdetét az én hivatásom, itt fejlődött és gyarapodott a hitem, és itt ismertem meg az egyház tanítását.

A templomban töltött idő volt az, ami meghatározta életem alakulását.

Milyen istenélményeid voltak? Mik, illetve kik gyakoroltak hatást istenkapcsolatodra, hitedre?

A hivatásom kialakulásában és megerősödésében fontos szerepet töltött és tölt be a családom, valamint néhai Rózsa Gáspár deményházi plébános atya, aki jó tanítóként állt előttem az egyház iránti hűségével, kitartásával, szoros istenkapcsolatával, emberségével és jó kedélyével, humorával. Továbbá meghatározóak voltak számomra a líceumi évek alatti nevelők, valamint a teológiai tanárok, elöljárók és a gyakorlati éves helyeimnek a plé-

Elköteleződés útja

mazom, Deményházáról. Itt nevelkedtem és itt kezd-

57

bánosai. Ők mindannyian hozzájárultak a fejlődésemhez, az alakulásomhoz, és mindig kaptam tőlük egy olyan példamutatást, ami mintegy jelként állt előttem, hogy azt figyelembe véve és jól megszívlelve hogyan tudok én is jó emberré és jó pappá válni. Az egyik istenélményem, amit sokszor el szoktam mesélni, az egy lelkigyakorlaton történt negyedéves koromban. Egy lelki könyvet olvastam, és közben egy számomra furcsa, de egyben mély és belső nyugodtság és öröm töltött el. Mind a mai napig úgy emlékszem vissza erre, hogy ekkor tapasztaltam meg azt a belső lelki békét, amiről sok lelki író ír.

Mi erősítette meg, illetve mi nehezítette meg hivatásod útját, tanulmányaidat, pappá formálódásodat?

Az Istennel való kapcsolat az, ami erőt adott minden egyes olyan alkalommal, amikor úgy éreztem, hogy itt a vége, feladom, nincs tovább. Mindig adott egy támaszt, egy útmutatást az embereken keresztül, hogy ne csüggedjek el, ne adjam fel. Sok esetben az újtól való félelem volt az, ami megnehezítette a hivatásomat, de minden ilyen helyzetben a végkicsengés jó lett, mert megtanultam azt, hogy minden egyből és egyszerre nem mehet.

Tenni kell azért, hogy jól menjenek a dolgok, és tenni kell azért is, hogy szorosabb legyen az Istennel való kapcsolat, mert az a legfőbb támasz.

Mi lesz a papi jelmondatod?

Papi jelmondatomnak a Teremtés könyvének 22. fejezete 14. versét választottam: „Az Úr gondoskodik.” Számomra ez a jelmondat a tapasztalaton alapszik, mert sok olyan helyzetben éreztem meg Isten segítségét és gondoskodását, amikor már azt hittem, hogy itt véget ért az utam. Ezért választottam ezt.

Mikor mutatod be az első szentmisédet?

Az első szentmisémet 2024. július 2-án, kedden, Sarlós Boldogasszony ünnepén fogom bemutatni. Ezt az időpontot praktikusság miatt választottam.

Hat év a szemináriumban nem kis idő. Hogyan élted meg ezen éveket a kispapi közösségben?

Ezekre az évekre visszatekintve azt látom, hogy hamar elszálltak. Elsőévesként nagyon hosszúnak tűnt ez az idő, de egyik nap a nap a másikat követte. Mindeközben olyannyira begyorsult az idő folyása, hogy egy szempillantás elrepült. Jó szívvel gondolok vissza erre a hat évre, mert a szemináriumi közösség által sok olyan dolgot tanultam meg, amit máshol nem tudtam volna elsajátítani. Örvendek, hogy ebben a közösségben fejlődhettem és formálódhattam.

58

• mégIS 2024

A dokumentum 116. pontja továbbá kieme­ li a szellemi dimenzióval kapcsolatosan, hogy „a szellemi képzés célja, hogy a szeminaristák szi­ lárd felkészültségre tegyenek szert filozófiai és teológiai téren, megfelelő általános kulturális tá­ jékozottsággal rendelkezzenek, amelynek segít­ ségével hihetően és érthetően tudják hirdetni a ma embere számára az evangéliumi üzenetet, képesek párbeszédet folytatni a mai világgal, és képviselni tudják az értelem fényével a hit igaz­ ságát, felmutatva annak szépségét.”

Források

Források

A 2016-ban kiadott Ratio fundamentalis Insti­ tutionis Sacerdotalis (A papi hivatás ajándéka) elnevezésű egyetemes papnevelési szabályzat meghatározza, hogy a szeminaristák képzése négy dimenzióra épül: emberi, lelki, szellemi és lelkipásztori dimenzió. Ez a négy dimenzió a kép­ zés során „egyszere van jelen: az emberi dimen­ zió, amely a »szükséges és dinamikus alap« a tel­ jes papi élet során; a lelki dimenzió, amely a papi szolgálat minőségéhez járul hozzá; a szellemi dimenzió, amely a szükséges értelmi eszközöket kínálja a lelkipásztori pálya értékeinek megérté­ séhez, ezeknek megéléséhez és a hit megfelelő továbbadásához; a lelkipásztori dimenzió, amely a felelős és hatékony egyházi szolgálatra tesz al­ kalmassá.” (89. pont)

Mivel fontosnak tartjuk, hogy kiadványunkban a szellemi dimenzióhoz tartozó tevékenységeink­ ből is ízelítőt adjunk, ezért egy történelmi és egy filozófiai jellegű esszét-tanulmányt bocsátunk a nagyérdemű elé.

59

Pálfi Géza gyermekkora és teológiai évei EGY GYULAFEHÉRVÁRI KISPAPI ÉLETÚT A KOMMUNIZMUS ÉVTIZEDEIBŐL

Kiss Szilárd

GY ERGYÓALFALU IV. É V

Egy gyermekkori életet nagyon nehéz nyomon követni, főleg, ha arról nem maradt fenn semmi az utókor számára. Pálfi Géza esetében azonban nem teljesen ez a helyzet áll fenn, hiszen néhány információt elárul a gyermekkoráról a naplójában, amit 1960. április 14-én, II. éves szeminaristaként kezdett írni. Ő maga 1941-ben született Máréfalván. Édesapja, Pálfi Árpád mélyen vallásos és egyszerű földműves volt. Édesanyja Olosz Margit. Gézának volt két lánytestvére, Gizella és Cecília, valamint egy fiútestvére, Árpád, aki szívinfarktusban hunyt el 1976-ban. A kommunista rendszer alatt Máréfalván nem volt kollektív gazdaság, ezért a család a saját földjét művelte meg. Életével kapcsolatban a saját naplóját használom fel, amely teljes egészében megtalálható a Varga Gabriella–Vencser László Főhajtás Pálfi Géza előtt című könyvben. Elsősorban Géza a gyermekkoráról elevenít fel néhány emléket. Gondos neveltetésben volt része, valamint számos alkalommal volt himlős, és tüdőgyulladáson is többször átesett. Egy komolyabb balesetről is tudósít, hiszen egy alkalommal unokatestvéreivel a temetőben játszottak, amikor egy sírkő ráesett Gézára. Ennek következménye az volt, hogy kilenc hónapig nem tudott járni. A székelyudvarhelyi középiskola után a gyulafehérvári kántorképzőbe jelentkezett. A kántérképzőben a szabadidejét általában olvasással töltötte, valamint megjegyzi, hogy hivatását ekkor még nem érzi kiforrottnak. Nagy hatást gyakorolt hivatására a Gál Sándor által vezetett lelkigyakorlat. A papnevelő intézetbe 1958 júniusában felvételizett, és sikeres felvételi után, október-

60

• mégIS 2024

ben bevonult a teológiára. Édesapja akkor vesztette életét, amikor Géza elsőéves volt. Szűkszavúan ír az eseményről, csupán tényt közöl, valamint azt, hogy egy lelkigyakorlat előtt kellett hazautaznia.

II. éves teológiai hallgatóként Pálfi Géza másodéves kispapi életéről szóló naplóbejegyzései részletes betekintést nyújtanak mindennapjaiba. Rendszeresen beszámol imaéletéről, bár eleinte csak felszínesen, később azonban lelki mélységekről is ír.

Szabadidejében gyakran sétált, kirándult, és nagy érdeklődést mutatott a meglátogatott helyek története iránt. Követte a focieseményeket, de rájött, hogy nem illik kispapként a naplóját teleírni a mérkőzések eredményével. Önreflexiói és elhatározásai is megjelennek a feljegyzésekben, sokat olvasott, amiről szintén beszámol. A kétségek és kísértések őt sem kerülték el, fő hibájaként az előítéletet jelölte meg. A vizsgaidőszak kezdetétől a vizsgákra való készülésről és az eredményekről számol be, majd miután sikeresen letette a vizsgákat, az évzáró után hazautazott szülőfalujába nyári szünidőre. A nyári szünetben folyamatosan dolgozott, de időt szakított az imaéletére is. Otthon a nyári munkákban is részt vett, többek között a kapálásban, kaszálásban, takarásban és minden egyébben, ami hozzátartozott a falusi élethez. Részt vett szentmiséken, szentségimádásokon, litániákon, imádkozta a rózsafüzért, végzett keresztutat, és részt vett a szomszédos falvak búcsúünnepén is. Lelki életének ápolásához hozzátartozott a lelki olvasmány is. A nyári vakáció alatt előfordultak nézeteltérések is a családban, egyszer durván viselkedett édesanyjával, de elhatározta, hogy többé nem akar vétkezni ellene. A nyári vakáció gyorsan elszaladt, és megérkezett az értesítő, mely szerint szeptember 28-án rése előtt elbúcsúzott a közelebbi rokonoktól. Hajnalban, 28-án indult útnak vonattal, amely számára kényelmetlen volt. Az utolsók között érkezett meg a szemináriumba, ahol az a hír fogadta, hogy két társa kimaradt a teológiáról.

III. éves teológiai hallgatóként A szemináriumi évet Veni Sancte-val és a Márton Áron püspök úr által bemutatott szentmisével kezdték. A tanórák hamarosan elkezdődtek, és a naplóban megemlíti azokat a tantárgyakat, amelyek számára újak voltak. A lelkinapok a növendékek lelki javára szolgáltak, és az őszi lelkigyakorlatról is ír, amelyet dr. Tyukodi Mihály spirituális úr vezetett. A lelkigyakorlat három témára volt felépítve: via purgativa (megtisztulás útja),

Források

estére kell visszaérkezni a szemináriumba. Gyulafehérvárra való visszaté-

61

via illuminativa (megvilágosodás útja), via unitiva (egyesülés útja). Egy osztálytársa, Szeles András önszántából eltávozott a szemináriumból, ami szomorúsággal töltötte el Gézát. Akkoriban a karácsonyi vakációt a szemináriumban töltötték, szabadabb programmal, ami azt jelentette, hogy nincsenek silentiumok (kötelezően tanulásra szánt idő). A téli vakáció után nem sokkal kezdődött a vizsgaidőszak, amely során minden vizsga nehézségéről és eredményéről beszámol. Géza a társait is próbálta bátorítani, hiszen egy alkalommal a vizsgaidőszak után egyik társa haza akart menni, de ő és még néhányan lebeszélték róla. Ennek ellenére pár napra rá mégis eltávozott. Ez az esemény elszomorította, és ezen a napon még a tanuláshoz sem volt kedve. Ebben az évben is vannak kétségei a hivatásával kapcsolatban, azonban a siker fel szokta vidítani. Miután elérkezett a nagyböjti időszak, elhatározást is tesz, hogy mindennap elvégzi a keresztutat. Újabb önreflexióban azt fogalmazza meg belső világával kapcsolatban, hogy azért tesz dolgokat, hogy lássák az emberek és dicsérjék érte, ezért próbálja elnyomni ezt az önző énjét. Mivel hamarosan lejárt a személyi igazolványa, ezért március 23-án haza kellett utaznia.

Másnap reggelre ért csak haza. Rövid otthonlét alatt meglátogatta rokonait, de mivel a születési bizonyítványát Gyulafehérváron hagyta, ezért aznap nem tudta elkészíttetni a személyi igazolványát. Táviratot írt, hogy küldjék el ezt a bizonylatot. Másnap reggel indulás előtt még sikerült elkészíttetni a személyi igazolványát, majd este tizenegykor érkezett meg Gyulafehérvárra. Visszaérkezése után következett a szent három nap, majd húsvét lejárta után újra elkezdődött a tanítás, melynek elején azt fogalmazza meg, hogy rengeteg feladata gyűlt össze. A szemináriumi év hátralévő része gyorsan elszaladt, és a nyári vakáció 1961. június 22-én kezdődött. A nyári vakáció elején az egyik problémája az, hogy hazatérve nehézségnek számít, hogy örömmel közeledjen az otthoniakhoz. Ennek a gyökere talán az, hogy otthon nehezen oszt meg dolgokat az életéből.

Próbál tettekkel szeretni, ami ennek a megoldása lehet. Összességében ezen a nyáron nem írt sokat a naplójába, de megfigyelhető, hogy amikor valamiről értekezik, azt hosszadalmasan teszi.

IV. éves teológiai hallgatóként A naplóbejegyzések egyre nagyobb időközönként készülnek, de részletesebben számolnak be az aktualitásokról. Az év elején arra törekszik, hogy ne legyen tömegember, és finomságot akar tanúsítani kispap társaival szemben. Az őszi lelkigyakorlaton azon töpreng, hogy meg tudja-e őrizni tisztaságát egy hosszú papi életen át. Ebben az évben is olykor-olykor rá-

62

• mégIS 2024

törnek a csüggedt pillanatok, amelyeket próbál leküzdeni. Egy alkalommal szomorú hírt kap otthonról, hiszen plébánosa, Bokor Ferenc halálát tudatják vele. Arról is beszámol, hogy ez a halálhír mélyen elszomorítja őt.

Sajnos engedélyt sem kap, hogy hazamenjen a temetésére. A vizsgaidőszak után arról számolt be, hogy a félévi vizsgák nem sikerültek úgy, ahogyan szerette volna. Felismeri ebben az évben a fő hibáját is, ami nem más, mint a gőg, és próbál küzdeni ellene. Mivel tavaly egy évre készítették a személyi igazolványát, ezért ebben az évben ismét hazautazik, hogy megújítsa azt. A visszafelé útról részletesen beszámol, hiszen egy érdekes dolog történt vele. Mivel Tövisen a vonat később indult, ezért úgy látta jónak, hogy elmegy a parkba rózsafüzért imádkozni. Azonban a vonat hat perccel korábban elindult, és a csomagjai mind rajta voltak. Mivel a román nyelvet nem beszélte jól, nehezen értette meg magát a tudakozóban. Ekkor telefonáltak Gyulafehérvárra, ahol levették a poggyászát. Miután visszaérkezett, elkezdődött a hatnapos lelkigyakorlat, melynek témái többek között az Isten akarata, a szenvedő Krisztus, a papi tisztaság és a papi kötelességek voltak. A szemináriumi év alatt volt alkalma találkozni Márton Áron püspök úrral. Egy alkalommal a püspöknél tett látogatása során beszámolt nehézségeiről, többek között arról, hogy változó kedélyű világa fél a nagy feladatoktól, és nem tudja átélni a liturgiát. Ekkor Márton Áron jó tanácsokkal látta el, és örült annak, hogy Gézának megvan a felelősségérzete. A szemináriumi évek alatt bizonyos munkákat is el kellett végeznie. Egy alkalommal ki kellett költöztetniük a könyvtárat a Batthyáneumból, és mivel ő volt a főkönyvtáros, minden könyv az ő kezén ment keresztül. Ez alkalommal sem maradtak el a veszekedések és idegeskedések. Az év hátralévő részéről nem számol be, hanem az egyik nyári eseményt jegyzi le. Mikor egyik rokonánál volt Marosvásárhelyen, megtudta, a marxizmus elveit vallotta.

V–VI. éves teológiai hallgatóként A szemináriumi év első bejegyzése 1962. október 14-én történt, amely híres dátumnak számít, hiszen ekkor nyitotta meg XXIII. Szent János pápa a XXI. egyetemes zsinatot. Egy nagy kihagyás után, 1963. június 3-án megemlékezik a pápa haláláról, és hálát ad az Istennek, hogy legalább négy és fél évre ő lehetett az egyház feje. A nyári vakáció alatt csupán egy bejegyzése született, amely egy szomorú történetet mesél el, hiszen találkozott egy volt osztálytársával, akit az édesapja papnak szánt, de ő mégsem akart pap lenni. A fiú jól tette, hogy nem vállalta a papságot, de sajnos emellett hitetlen is lett.

Források

hogy azok elhagyták hitüket. A fiú emellett még papellenes is volt, mert ő

63

Utolsó teológiai évéről csupán egy naplóbejegyzése van, ami a Szentatya szentföldi látogatásáról szól. 1963 őszén a Securitate dokumentumai szerint szeptember 21. és október 21. között Magyarországon tartózkodott.

Az utazás keretében meglátogatta anyai nagybátyját, azonban látogatásának volt egy másik kitérője is, hiszen ezen a nyáron nagybátyjával elküldött egy levelet Rómába, és ekkor vette át Géza a kapott csomagot, amely egy breviáriumot és egy Márton Áronnak küldött levelet tartalmazott. Hazafelé jövet a biharpüspöki határátkelőnél elkobozták tőle a kapott könyveket. Csupán néhány szentképet hozhatott be az országba.

Akkoriban a tiltott könyvek behozatala nem számított bűncselekménynek, azonban Géza elkövetett egy apró hibát, hiszen amikor megérkezett, Márton Áronnál volt audiencián, ahol lehallgató készülék volt beszerelve.

Géza beszámolt a magyarországi utazásáról, és erről a Securitate tudomást szerzett. Arról is beszámolt, hogy egy illetőn keresztül fel tudná venni a kapcsolatot a Vatikánnal. Ez volt az a pillanat, ami Géza egész hátralévő életét megpecsételte. Ekkor nyitották meg a Helios fedőnevet viselő dossziét, hogy megismerjék Pálfi Gézát. Géza azonban mindenkivel szemben óvatosan viselkedett. Az utolsó teológiai évéről naplójában nincsenek bejegyzések, csak néhány információt tudunk a Securitate dokumentumaiból.

Pálfi Géza életében elérkezett 1964. április 5., amikor Márton Áron huszonkilenc társával együtt Gyulafehérváron pappá szentelte. A mai gyakorlattal szemben akkoriban a szentelés után még várnia kellett a kihelyezésre.

A várakozási időt szülőfalujában töltötte, és május 10-én megtartotta első ünnepélyes szentmiséjét. A várakozás alatt besegített a környező falvak plébánosának a szentmisék végzésébe. Majdnem egy év várakozás után Márton Áron 1965. február 1-jei hatállyal Pálfi Gézát Csíkszentdomokosra helyezte, miután a vallásügyi osztály ezt elfogadta, és felvette az államsegélyes helyre, melynek összege 520 lej volt.

Pálfi Géza teológiai évei jól szemléltetik azt, hogy hogyan fejlődött hivatása, felelősségérzete és személyisége. Naplója alapján valóban törekedett hivatását tökéletesíteni, mely út során természetesen adódtak kísértések és kétségek, viszont Isten kegyelmében és gondviselésében bízva, tanulmányaiban fejlődve elérte azt, hogy pappá szenteljék.

64

• mégIS 2024

Éjszakai elmélkedések, avagy a szép mai kultuszáról FILOZÓFIAI ESZMEFUTTATÁS KORUNK SZÉPRŐL ALKOTOTT FELFOGÁSÁRÓL Egyed Arnold István S EPS I SZ ENTGYÖ RGY III. ÉV

„Nem ők káromolják azt a szép nevet, amelyről el vagytok nevezve?” (Jak 2,7) Amennyiben a kortárs szépségfogalmat kellene meghatároznom, azt mondanám, hogy szépnek az tűnik, ami sima és felületes, amit irányíthat a tekintetem, és amiért lájkokat gyűjthetek vagy megfelelő kommenteket kaphatok. Szép az, amit sokan csodálnak és ünnepelnek, amelyben nincs helye a halálnak. Csak egy tomboló, ám hamis életnek a szikrája, amely, mint egy szürke hályog, leplezi le azok szemét, akik magukat szellemi eliteknek képzelik. Minél egyszerűbb és simább valami, annál szebbnek mutatkozik.

Platón gondolkodásának következtében, a legfelsőbb ideát, a valóság teljes eszméjét figyelembe véve beszélünk az egy, igaz, jó és szépről, amelyek a létezés, a logika, az etika és az esztétika tartalmait képviselik.1 Szép az, ami igaz, jó az, ami szép, igaz az, ami egy. Platón barlanghasonlatában, amely talán aktuálisabb, mint valaha, a valóság leginkább egy sötét börtönhöz hasonlítható, ahol csak a tűz fénye világít, mint a nap ereje. Az emberek egy lánccal vannak lekötve a barlang mélyén, és a valóságnak csupán az árnyéka vetítődik ki számukra. Ő úgy gondolja, hogy az emberi lélek felemelkedése a gondolkodás magasabb szintjéhez hasonló, mint mikor egy fogvatartott felszínre jut, ahol minden tisztán látható a nap fényében. A nap fénye kezdetben vakító és fájdalmas. Mivel a barlang a látható világot jelenti, ezért 1

Vö. Frenyó Zoltán: A filozófia tankönyve. Szent István Társulat, Budapest 2016, 18.

Források

Miért van ez így?

65

az emberi normál szem ehhez van szokva. Így amikor az egyik rab kikerül a barlangból, és visszatérve elmeséli, mit látott, senki nem fog neki hinni a rabtársai közül. Sőt, ha általánosan akarok fogalmazni, akkor mondjuk, ha ki akarjuk a rabokat zökkenteni látásukból, képesek akár erőszakot is alkalmazni. Vegyünk egy példát a jelenkorból. A barlang nem más, mint a szociális média, pl. Facebook, Instagram, Twitter, TikTok. Ezek a felületek egy elképzelt világot képesek létrehozni. Ott mindenki az lehet, ami és aki lenni akar.

Ezek a felületek befolyásolják a társadalmak működését, az aktuális politikai trendeket, elhitetik, hogy léteznek egyszarvú unikornisok, manipulálják az emberi gondolkodást. Amint ezek az appok félretevődnek, és kitekintünk a valóságba, láthatjuk, hogy nem 90 nemről beszélünk, hanem csak kettőről.

A szép pedig nem egyenlő a szomszéd néni három filteren átitatott képével.

Platón szerint ahhoz, hogy a valóságot érzékeljük, szükség van egyfajta felemelkedésre, ami kizökkent minket a barlangi árnyékvilágból. Ez a felemelkedés vezet el minket a jóhoz mint végső ideához, amely bár nehezen érthető és ritkán látható, mégis minden igazság és ész forrása az ésszel felfogható világban. A legfőbb jó Platón filozófiájában az a végső valóság, amely az összes formát és az értelemmel bíró létet alapozza. Az ideának a felismerése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bölcsen cselekedjünk mind személyes, mind közösségi életünkben. A jó ideája nemcsak az ész és igazság alapja, hanem minden szépség és jó forrása is a látható világban, amely összeköt mindazzal, ami világos és értelmes.2 Ma a szép fogalma kimerül a „nekem tetszik”-ben,3 a jó a „nekem jó”-ban, az egy az én felülemelkedésében, és az igaz a szubjektum igazságban. Ebből a szemléletből kiindulva nem meglepő, hogy a posztmodern társadalmi struktúrákban egyre inkább a vízszintes kapcsolatok dominálnak. Az individualizmus és a szubjektív értékítéletek előretörése alapjaiban változtatja meg, hogy hogyan építkeznek a közösségek és hogyan tartják fenn a kulturális és spirituális összeköttetéseiket.

A társadalmak felépítését általában vízszintes és függőleges kapcsolatrendszerek alkotják. Napjainkban úgy tűnik, hogy a függőleges kapcsolatok egyre inkább háttérbe szorulnak, és kizárólag a vízszintes kapcsolatok maradnak meg, amelyek előremozdítanak, de nem segítenek a magasabb szintek elérésében, képtelenek segíteni. Mivel a posztmodern gondolkodás a vertikális zsinórt elvágja, ezért az Istennel való kapocs is meggyengült, sőt már-már teljesen átalakult.4 A nagy elbeszélések végéhez értünk, ezért az én 2 Vö. Platón: Politeia. 514 a–518 c. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2018. Ford. Szabó Miklós.

3 Vö. Byung-Chul Han: A szép megmentése. Typotex Kiadó, Budapest 2021, 7.

4 Vö. András István: Horizontálódás, avagy a szent mai kultuszáról. Korunk 2016/8, 89– 95, 91.

66

• mégIS 2024

az, ami dominál, és így már nem beszélhetünk az igazságról, csak részigazságokról. Így a nagy ideák már nem az emberiség felett álló, hanem az emberből kiinduló, emberszagú, emberközpontú, emberré degradáló, vízszintes vonallá válnak.

Társadalmunk magának követelte mindazt, ami egy, igaz, szép és jó. Az egyet átveszi a kisebbségek kora, hiszen mára mindenki kisebbségé vált;5 az igazat a mindenkinek igaza van, hiszen csak részigazságokról beszélhetünk; a szépet a pláza szépsége.6 A jót pedig a gúny, és „mivel Isten magának követeli azt, ami jó az emberben, nevetségessé kell tenni ezt a jót, s a rosszat kell választani”.7 A szépség ezért elvesztette egzisztenciális értékét az emberek szemében, és a puritán jut hatalomra.

A sima tárgyak nem csak esztétikailag vonzóak, hanem általánosságban is tükrözik a társadalom elvárásait. Az ilyen tárgyak a pozitív értékeket képviselik, és nem okoznak kellemetlenséget. Inkább tetszést váltanak ki. A sima felület pedig eltünteti az ellentéteket, megszabadítva minket a negativitástól. Az okostelefon leginkább a simaság esztétikájának engedelmeskedik.8 Ha a posztmodern templomainkat szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ott is a simaság esztétikája tekint vissza. Fehérre meszelt falaink, vasból készült keresztjeink – szándékosan nem írok feszületet – bámulnak vissza híveinkre, ahonnan sokszor a szent és a profán határvonal szinte teljesen átalakul egzisztenciális belső tapasztalattá, és így a liturgiára terelődik minden szem, amely maga az egy, igaz, szép és jónak a megnyilvánulása.

Az igazság, a jóság és a szépség szorosan összefonódnak az életünkben, és meghatározzák létünk minőségét. Ezek az értékek nem léteznek elszigetelten, igazság és a jó megvalósítása erkölcsi és esztétikai alapokat teremt, amelyek nélkül az életünk mélysége és minősége sérülne. Ezek az alapértékek szorosan összekapcsolódnak, mert hosszú távon egyik sem létezhet a másik nélkül.

Az igazság és a szépség kölcsönös függősége gazdagítja a lelkünket és segít megtalálni az élet értelmét, miközben az emberi cselekedetek és gondolkodás központi iránytűként szolgálnak. A szépség ebben az összefüggésben nem csupán esztétikai élmény, hanem mélyebb, szinte szent jelentőséggel bír, amely energiával és inspirációval tölt el minket.9 5 Vö. uo.

6 Vö. Diósi Dávid: Plázakultúra és egyház. Az olcsó „sikerstratégiák” hiábavalóságáról.

StThTr 15 (2012/2), 123–135, 131.

7 Albert Camus: A lázadó ember. Jelenkor Kiadó, Debrecen 2023, 70. Ford. Fázsi Anikó.

8 Vö. Byung-Chul Han: i. m., 7.

9 Vö. Diósi Dávid: Időzés a Szép vonzásában. A liturgia az esztétizálás és az esztétika tükrében. Vigilia 77. évf. 2. sz. (2012. február), 101–110, 106.

Források

hanem egymást erősítve és kiegészítve formálják az emberi tapasztalatot. Az

67

„A liturgia a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor a forrás is, amelyből fakad minden ereje.” (KEK 1074) Ezért is a liturgiában rejtőzködik az igazi szépség, amely sokszor kényelmetlen az ember szemével nézve. Szépsége a feltámadásban található és a faltámadott Krisztussal való találkozásban keresendő. Ha a feltámadás csak egy idea, gondolat lenne, ha csak egy másik személy emlékének felidézése következne, ha a valódi találkozás nem jöhetne létre, az oda vezetne, hogy a testté lett ige újdonságát teljesen üresnek nyilváníthatnánk. A megtestesülés az a módszer, amelyet a Szentháromság választott, hogy megnyissa számunkra a közösség útját.10 Manapság a szépséget is ideálissá alakítjuk azzal, hogy minden hibát, megdöbbenést és sérelmet minden formában eltávolítunk belőle. Ma már nem csak a szép, de a csúnya is simított. A csúf is elveszíti fenyegető megjelenését, így egy fogyasztható vagy élvezeti termékké formálódik.11 A szép nem tesz mást, mint beszél az igazról és a jóról, mindezt azért, hogy az igaz és a jó – nonfiguratív valóságként – el ne tűnjön a semmiben.12 A szép a Létben láthatatlanul meghúzódóan beszél igazról és jóról, megtestesülése az igazságnak és a jóságnak, amely szabad szemmel is látható.13 A kultuszban a szépség nem az élvezeteket vadássza, hanem mozgatója az isteni szépséggel való találkozása utáni kívánsága.14 Palástolt hely a szépség.15 Titokzatossága lényegi eleme a szépségnek.16 Az átláthatóság nem fér bele a szépségbe.17 Ellentétje a pornográfia. Egy pornográf kép rendkívül egysíkú. Mindig az egyszerűség jellemzi. Olyan, mintha egy kirakatban csak egyetlen tárgy lenne kiemelve: teljes mértékben a szexualitásra összpontosít, soha nincs mellékes, nem odaillő elem, ami elvonhatná róla a figyelmet, késleltethetné vagy háttérbe szoríthatná.18 A posztmodern korban a szépség fogalma leegyszerűsödött és felületes lett, elsősorban a felszíni tetszetőségre összpontosítva, és elhagyva a mélyebb, transzcendens jelentéseket. A posztmodern társadalomban a szépség gyakran csak mesterségesen létrehozott, eladható kép, ami nem tükrözi a valósá10 Vö. Ferenc pápa: Desiderio desideravi kezdetű apostoli levél, 10 pont. https://www. magisteriu.ro/desiderio-desideravi-2022/ (utolsó letöltés dátuma: 2024. május 1.)

11 Vö. Byung-Chul Han: i. m., 14–15.

12 Vö. Diósi Dávid: Bepillantás a liturgiateológiába. Jel Kiadó, Budapest 2022, 171.

13 Vö. uo. 172.

14 Vö. uo. 178 15 Vö. Byung-Chul Han: i. m., 40.

16 Uo. 17 Uo. 18 Vö. Roland Barthes: Világoskamra. Európa Kiadó, Budapest 1985, 50.

68

• mégIS 2024

got, hanem egy illuzórikus világot teremt. Ez a felfogás jellemzi a posztmodern fogyasztói társadalmat, ahol a szépség inkább a látszatra és külsőségekre koncentrál, mintsem hogy valódi értékeket közvetítene. Ezzel szemben a liturgia a szépséget egy mélyebb, spirituális szinten közvetíti, ahol a szépség még mindig kapcsolódik a transzcendenshez és a lényegi értékekhez.19 Mindezeket összesítve a szépről, jóról, az egyről és az igazról nehéz írni. Ma az ember nem elidőzni akar a szépnél, hanem megragadni, összetörni és önmagához igazítani. A jót nem megismerni akarja, hanem profanizálni. „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (Tessz 4,3), a szent csak akkor válik szentté, ha egyszerre igaz, szép, jó, és részesedik az egyből. Aki gúnyt űz a szépből, megveti a jót és eldobja az igazat is. Aki szétszedi az igazságot apró igazságokra, fojtogatja a szépet. A szép nem attól szép, hogy mi annak tartjuk-e vagy sem. A szép önmagában, önmagától, önmagáért nyeri szépségét. Nem emberekhez igazodik, „korunkra az a jellemző, hogy a közönséges lélek nemcsak tudatában van közönségességének, hanem van mersze, hogy jogot követeljen a közönségességének, és mindenütt azt érvényesíti”.20 A ma társadalma nemcsak a jót, igazat, szépet és az egyet követeli, hanem a szentet is degradálni akarja. A szentet is „el akarja fogyasztani, és úgy kezeli őket, mint a kávéautomata (…). Amikor baj/probléma van, bedob egy segélykérő imát, vagy valamiről lemond/feláldoz, és várja az eredményt. Ha semmi sem történik, eldobja, mást keres. Számára ennyi a kultusz, ennyi a liturgia, ennyi a tisztelet.”21 A posztmodern korban a szépségfelfogás jelentősen eltér a hagyományos értékektől. Régen a szépség mélyebb, transzcendens jelentéssel bírt, míg manapság gyakran csak a külső megjelenésre és az azonnali tetszésre korlátomentekre támaszkodik. Ezzel szemben a liturgia a szépséget egy mélyebb, spirituális dimenzióban közvetíti, összekapcsolva az igazsággal, a jósággal és az egyetemes értékekkel. Sajnos a modern társadalom tendenciája az, hogy elutasítja és profanizálja ezeket az értékeket, és a szépséget egy konzumálható és felületes termékké alakítja. Ennek következtében a szépség, igazság és jó egzisztenciális jelentősége leértékelődik a posztmodern ember szemében, ami a spirituális és morális kapcsolatok gyengülését eredményezi.

19 Vö. Diósi Dávid: „A te arcodat keresem, Uram.” (Zsolt 27,8) Puzzle-darabok poszt­ modern korunk istenkeresőiről/-nek. Vigília Kiadó, Budapest 2018, 94–104.

20 José Ortega Y Gasset: A tömegek lázadása. Helikon Kiadó, Budapest 2019, 58. Ford.

Scholz László.

21 Vö. András István: Horizontálódás, avagy a szent mai kultuszáról. Korunk 2016/8, 89–95, 89.

Források

zódik. A közösségi médiában pedig a tömeges elismerésre, a lájkokra és kom-

69

Kultúrsarok 70

• mégIS 2024

A szentmise, avagy amire mindig is vágytál EGY KORTÁRS LITURGIATEOLÓGIAI KÖNYV AJÁNLÓJA Barna Miklós István B Ó LYA IV. É V

Diósi Dávid Bepillantás a liturgiateológiába című műve figyelemre méltó alkotás a liturgikus teológia területén, mely magával ragadja a mélyebb liturgikai írásra vágyók figyelmét. Olvasva a könyvet arra lettem figyelmes, hogy az írásban minden szó gondosan megválasztott helyet kap, érzékeltetve, hogy semmi sem cserélhető fel vagy hagyható ki anélkül, hogy a szöveg értelme és mélysége ne szenvedne csorbát. Ez a figyelmes megfogalmazás különösen fontos egy olyan témában, mint az Eucharisztia ünneplése, ugyanis a keresztény élet csúcsáról és forrásáról van szó, mentuma is megfogalmazta (vö. 10. pont).

A könyv sorai az olvasót arra ösztönzik, hogy lássa a liturgia személyes és közösségi jellegét, melyet a szentmisén aktívan és tudatosan megélve, személyesen meg is tapasztalhat: az üdvösségtörténeti események jelenvalóvá válnak a liturgián keresztül, az isteni factum és az emberi faciendumon keresztül. Éppen ezért tud a liturgia állandó kiapadhatatlan forrás maradni mindenki számára, aki – parafrazálva a 42. zsoltár szavait – úgy vágyik Isten közelségére, mint szarvas a forrás vizére. Nem fog az szomjazni, ez bizonyos. A történelem tanúsítja, hogy az egyház az Eucharisztiából él.

Az írás fényében a liturgia megünneplése gyógyír lehet a mai ember számára, aki gyakran érzi magát kimerültnek a mindennapi élet rohanásában és tel-

Kultúrsarok

ahogy azt a II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű doku-

71

jesítmény-központúságában, ugyanis lehetőséget teremt az örök jelen megélésére.

Végül pedig, a Bepillantás a liturgiateológiába című könyv nem csupán teológiai értekezés, hanem lelki irányadó is, amely segít az olvasónak megérteni és mélyebben átélni a liturgia gazdagságát. Véleményem szerint az írás célja az, hogy az olvasók ne csak ismereteket szerezzenek, hanem személyesen is találkozzanak az élő Istennel a liturgiában való aktív részvétel által. Ezt szolgálja a könyv minden sora.

Szeretek! – csak tudnám, hogy mily módon EGY LELKISÉGI KÖNYV AJÁNLÓJA Kováts Álmos Botond SZ ATMÁRN ÉM ETI III. ÉV

Középiskolás koromban hallottam egy prédikáció keretében, hogy régebben az a humoros felfogás terjedt a szemináriumban, hogy az a pap, aki a szeretetről prédikál, az biztos nem készült. Első nekifutásra tényleg könnyűnek tűnhet a téma, ugyanakkor elcsépeltnek is hangozhat, és a világban jelen lévő rossz kapcsán racionálisan aligha elképzelhető, hogy mindennek a mozgatórugója a szeretet. Ennek következtében rájövünk, hogy alig tudunk valamit a szeretetről. Annak érdekében, hogy mindez ne váljék elcsépeltté és felszínessé, érdemes kicsit elméletibb szinten is megközelíteni ezt a szeretetdolgot.

Ebben nagy segítség lehet számunkra C. S. Lewis A szeretet négy arca című könyve. Az író munkássága sokunknak ismerős lehet nemcsak a lelkiségi könyvei miatt, hanem a Narnia Krónikái könyvsorozat kapcsán is, melyet később meg is filmesítettek.

72

• mégIS 2024

A szeretetről, mely különböző arcokkal rendelkezik, másmás szemszögből beszélhetünk, attól függően, hogy melyik válfaja is érvényesül egy-egy társas kapcsolódásunkban: ragaszkodás, barátság, szerelem, agapé (felebaráti szeretet). Ugyanakkor beszélhetünk az ajándékszeretetről, szükségszeretetről, a dolgok szeretetéről – amit néha imádatnak mondunk –, illetve a hazaszeretetről.

E könyv tehát segítségül szolgálhat abban, hogy megfejthessük, jobban megérthessük és szemlélhessük ezeket az arcokat. Bár első nekifutásra nem könnyű a nyelvezete, mégis elmélyülhetünk a baráti szeretet témájában, amit már az ókorban a szeretet összes fajtája közül a legboldogabbnak és legemberibbnek, az élet koronájának tartottak. A barátság kapcsán a könyv továbbá megjegyzi, hogy a világi vezetők gyakran gyanakvással nézik, amikor szoros barátságok alakulnak ki alattvalóik között, ugyanis kiszakíthatja őket a nagyobb közösségből, és könnyen a rendszer elleni szövetségesekként tekintenek rájuk.

A baráti szeretetről szóló rész legpatetikusabb elemeként szolgálhat, amikor a szerelemmel bővebb értelemben közös, ám részletekbe menő-

Míg a szerelmesek általában egymással szemben állnak, a másikba merülve, addig a barátok egymás mellett, valami közös elfoglaltságba merülve léteznek. Továbbá míg a szerelem két ember között áll fenn, addig a barátság kapcsán nem feltétlenül ezt tartja a szerző a legjobb felállásnak.

Ehhez említ egy konkrét példát: „Ha három barát (A, B és C) közül A meghal, B nemcsak A-t veszíti el, hanem A részét is C-ben. Minden barátomban van valami, amit csak egy harmadik barát hívhat tökéletesen elő.” Így ha egy személy kilép a barátságból, az emberi logika szabályait felrúgva nemhogy többet kap egymásból a másik két személy, hanem sokkal kevesebbet. Ebből is látszik, sőt érezzük saját életünkben is kis vizsgálódás után, hogy a legkevésbé féltékeny szeretet az igazi barátság tud lenni, ahol az emberek szabadon, igazi énüket adva jelen tudnak lenni, biztosítva számukra az igazi töltekezést, egymás megértését és elfogadását.

A könyv továbbá buzdít minket, hogy amennyiben megnyitjuk magunkat a szeretet minden formája előtt, akkor Istent is jobban megérthetjük és közelebb kerülhetünk hozzá, embertársainkkal karöltve.

Kultúrsarok

en nagyon is eltérő elemeit sorakoztatja fel.

73

Lélek vidámsága, test pihenése FILMAJÁNLÓ Fekete László Csaba NAGYBÁNYA III. ÉV

Mai életünk elképzelhetetlen filmek nélkül – most egy vígjátékot szeretnék ajánlani a kedves olvasóknak.

Tavalyelőtt jelent meg a mozikban, de már mindenki számára elérhető a Jóságos ég! (Juste ciel!, 2022) című film, egy játékos, humoros, vidám, szórakoztató francia vígjáték Laurent Tirard rendezésében. A történet egyszerű: egy apácákból álló ötfős csapat mindennapi életébe tekinthetünk be, mindaddig, amíg nem történik valami nem mindennapi. A kedves nővéreknek ugyanis céljuk megmenteni az idősek otthonát, viszont nincs rá elég keret. Éppen egy bicikliverseny kerül megrendezésre, aminek főnyereménye elegendő büdzsét biztosítana a cél elérése érdekében. Az apácák elkezdik a gyakorlást, nagyon lelkesek, minket is bátorítanak nekivágni bármilyen tervnek. Azonban másnak is ugyanez a terve, hogy megnyerje a versenyt és elosonjon a főnyereménnyel. A film további része a két elöljáró, Veronika nővér (Valérie Bonneton) és Joséphine nővér (Sidse Babett Knudsen) cicaharcáról szól. Az események viccesen folytatódnak, szórakoztatnak, míg el nem jutunk a végső és végzetes összecsapásig és a várt eredményekhez.

Néhány vélemény arról szól, hogy a film az egyház karikatúrája lenne, mivel vicces, ugyanakkor egy konfliktust mutat be. A filmbeli dráma megköveteli a konfliktust, és vicces, mivel egy vígjátékról van szó. Semmiképpen sem karikatúra, csak egy vidám, könnyed, nyolcvanpercnyi kikapcsolódás. Fontos a lélek vidámsága és a test pihenése.

74

• mégIS 2024

mégIS 2024 – a gyulafehérvári kispapok lapja 27. évfolyam, 1. szám (2024) Kiadja a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ) Felelős kiadó: András István rektor Főszerkesztő: Kovács Nándor Hunor Szerkesztők: Imre Balázs Szilamér, Kováts Álmos Botond Korrektúra: Szabó Beáta Fotók: SIS archívum Elérhetőségeink: Postacím: 510009 Gyulafehérvár, Bethlen Gábor utca 3., Fehér megye, Románia E-mail: seminariumsis@gmail.com Web: www.seminarium.ro Facebook és Instagram: @SemInSap Készült a csíkszeredai Alutus Nyomdában.

Minden jog fenntarva!

Főhatósági engedélyszám: 782/1990 ISSN 1454-2684

2024