Mégis 13 1

MégIS

Betekintés... Dr. Prof. Marton József díszelőadása Dr. Jakab Antal születésének 100. évfordulója alkalmából.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe – kápolnabúcsú.

Akolitus avatás: BALLA IMRE, ELEKES SZABOLCS, FARKAS ALAJOS, MOLNÁR EDUÁRD–GÁBOR, PUSKÁS ATTILA, SZABÓ–SIKLÓDI LÁSZLÓ, TÓTH ATTILA–LEVENTE. Az Érsek úr előadást tartott Szent Pálról és Vianney Szent Jánosról.

Megtartottuk az EMEI szakosztályok előadásait. 2

MégIS

2009/1

MégIS Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és apasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Tartalom Képes krónika

2. és 23. oldal

Jäger Péter 70 éves; Zarándoklat 4. és 5. oldal

Tavaszi lelkigyakorlat és gyümölcsei

6-7. oldal

Millenniumi OKET

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

A Szavak hatalma

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Igaz-e, hogy...?

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

8-9. oldal 10. oldal

Cél a céltalanságba 11. oldal

Ballagó diakónusok

12-13. oldal 14. oldal

A szenvedés értelme Berlioz: Requiem (folytatás)

15. oldal 16. oldal

A Szűzanya oltalmába 17. oldal

Papi hivatások vasárnapja

18. oldal

Millenniumi szemle 19. oldal

Kitekintés Puskás Attila főszerkesztő

20. oldal 21. oldal

Mozgunk 22. oldal

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Köszönet azoknak, akik adójuknak 2%-val támogatták lapunkat: Prunel Katalin-Bukarest, Jerca Laura-Bukarest, Guzun Vadim-Bukarest, Năftănăilă Ovidiu-Buzău, Prunel Adrian-Jászvásár, Opriş Alexandru-Szeben, Albăcan Daniela-Kolozsvár, Albăcan Sorin-Kolozsvár, Mátyási Mátyás-Nagyvárad, Sipos József-Kolozsvár.

M é g I S – A gyulafehérvári kispapok lapja XIII. évfolyam 1. szám. Megjelenik évente kétszer. Kiadja a

Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola. Felelős kiadó: Ilyés Zsolt

Kedves Fiúk! A felvételivel kapcsolatos tudnivalókat a szeminárium honlapján találhatjátok meg. Ősszel találkozunk! Íme a webcím: www.sis.uab.ro

Szerkesztik: Balla Imre, Bidiga Albert, Both László, Elekes Szabolcs, Erni Róbert, Fábián Róbert-Dónát, Ilyés Imre, Link Norbert, Lukács János, Puskás Attila (főszerkesztő), Toman Zoltán, Török Levente. Elérhetőségeink: Postacím: RO–510009 Alba Iulia, str. Bethlen Gábor nr. 3 E-mail: megislap@yahoo.com, web: www.megislap.extra.hu Főhat. eng. szám: 782/1990, ISSN 1454–2684 Nyomta a GLORIA NYOMDA Kolozsváron Az aláírt cikkekért szerzőik vállalják a felelősséget. A szerkesztők álláspontja nem feltétlenül azonos a szerzők véleményével.

MégIS

2009/1

3

interjú

Isten és az emberek szolgálatában beszélgetés a közelgő 70. életévét betöltő Jäger Peter tanár úrral Peter Jäger filozófia tanárt közelgő 70. születésnapja alkalmából kérdezte a MégIS... Elveim közé tartozik például az, hogy amit teszek, azt jól akarom tenni. Egy másik elvem a pontosság. Harmadik elvem, nem keresek emberi elismerést. 1. Mikor, milyen körülmények között érezte a tanár úr, hogy az Úr terve az, hogy papként kövesse őt? Számomra a hívás nem volt érzés, hanem inkább akarati aktus, döntés. Már mint gyermek és elemi iskolás az volt a vágyam, hogy tudjak valamit tenni másokért, hogy az emberekért tudjak dolgozni, őket szolgálni. Amikor VII. osztályban voltam, arra a konkluzióra jutottam, hogy szeretnék tanító lenni és így az embereket szolgálni. Ezért 1953-ban beiratkoztam az aradi német tanítóképzőbe. Az első év elvégzése után az állam beszüntette ezt a német iskolát. Kénytelen voltam a líceumba átiratkozni. Az érettségi után úgy döntöttem, hogy pap akarok lenni és mint pap az embereket szolgálni. Így jutottam 1954-ben Gyulafehérvárra, a Teológiára és a Nagy Szemináriumba. 2. Hogyan fogadta boldogemlékű Márton Áron püspök döntését, hogy tanárnak behívatta az Intézetbe? Mint újmisés 1963-ban a temesvári egyházmegyébe kinevezést kaptam a steierdorfi plébánia vezetésére. Két évig dolgoztam itt a háromezer német hívőt számláló egyházközségben. Nagyon szép időszak volt ez életemben. A temesvári Ordinárius 1965. május 12-én közölte velem, hogy azonnal Gyulafehérvárra kell mennem, mert Márton Áron püspök tanárnak nevezett ki. Még aznap este vonatra szálltam. Május 14-én délben érkeztem ide és este tartottam a kápolnában az első punctát, tehát elmélkedési gondolatokat adtam a kispapoknak. Másnap tartottam az első filozófiai előadásokat és megkezdtem a prefektusi, nevelői munkát. Ezt az elöljárói döntést az engedelmesség szellemében fogadtam. Meggyőződésem volt, hogy ez Isten akarata, és mennem kell. Öt év múlva mondta nekem a temesvári Ordinárius (Konrad Kernweissz): „nem kérdeztelek akkor, hogy akarsz-e Gyulafehérvárra menni, mert a papszenteléskor engedelmességet fogadtál”. – Azóta 44 év telt el és még mindig itt vagyok. Munkámat örömmel végzem. 3. Papi élete folyamán, hiányzott-e valaha a pasztorációs tevékenység? A papnevelési munka is "pasztorációs tevékenység". Aquinói Szent Tamás már a 13. században mondta, hogy a teológiai tanár a leendő lelkipásztorok lelkipásztora. Ezenkívül azt mondhatom, hogy mindig is végeztem igazi lelkipásztori munkát is. Itt a városban 18 éven át minden vasárnap tartottam esti szentmisét és prédiká-

4

ciót, a zárdatemplomban 9 évig, a Székeségyházban 9 évig. Ezenkívül nagyon sokszor (majdnem minden évben) tartottam lelki napokat a hívek részére, főleg a temesvári egyházmegyében. Nagyon sokat gyóntattam és főleg minden Karácsony és Húsvét alkalmával valamelyik plébánián végeztem rendes lelkipásztori munkát. 4. Melyek azok az elvek, amelyekhez a tanár úr mindig ragaszkodott? Elveim közé tartozik például az, hogy amit teszek, azt jól akarom tenni. Egy másik elvem a pontosság. Harmadik elvem, nem keresek emberi elismerést. Azután következik az igazságosság elve, nem tudok kisebb vagy nagyobb jegyet adni, mint a tudás és szorgalom szerint megérdemelt minősítés. Kivételt nem akarok tenni. Örvendek, ha valaki tehetséges és szorgalmas. A segítségre szoruló növendékeket próbálom anyagilag is támogatni. 5. Egy olyan világban élünk, amelyben Isten egyre kiszorítottabb szerepet kap. Egyre hevesebb a vita, hogy az Egyház a tudomány ellen van, hogy a hit kizárja az értelmet. Mégis úgy néz ki, hogy mindkét oldal egy közös "nyelvet" beszél: a filozófia. Ilyen körülmények között, mit jelent Önnek ma filozófiatanárnak lenni? Kedves Zoltán, ezekre a kérdésekre nem lehet röviden felelni. Először azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem lehet igazi ellentét a tudomány és a hit között, mert ez a kettő két külön világ. A tudomány, a tudás, az okok általi tudás területe, a hit pedig a természetfölötti rendhez tartozik és Isten kegyelme. Ezért a tudós is lehet hívő ember és lehet az Egyház tagja is. A történelem folyamán erre sok példa volt és ma is van sok istenhívő tudós is. Ezért írta Wernher von Braun (†1977), a 20. század egyik legnagyobb fizikus tudósa: „A tudomány és a vallás testvérek és nem ellenségek”. Ha mégis vannak olyan tudósok, akik „nem hisznek” Istenben, akkor ez nem azért van, mert az ész ellenkezik a hittel, hanem inkább azért van, mert a tudós tudása megszerzésében csak pozitiv-empirikus módszert alkalmaz, tehát „kötve van” a gondolkodása és „nem szabad”. A hithez, pedig teljes szabadság szükséges. Szent Pál beszél „Isten fiainak dicsőséges szabadságáról” (Róm 21, 8). Inkább az Egyház erkölcsi tanítását nem akarja elfogadni az ilyen tudós. Például a „gén-manipuláció” kérdésében. Az illető tudós tudományos ismereteinek magas szintje nincsen arányban erkölcsi ismereteinek sokkal alacsonyabb nívójával. Nem törődik az „Egyház” tanításával vagy véleményével. A filozófia azzal segítheti az ilyen tudóst és általában az embereket, hogy ész érvekkel bizonyítja azt, hogy a vallás „ésszerű hódolat Isten előtt” (Róm 12, 2). 6. Ha a tanár úr visszatekint eddigi életére, mi az eddig kapott legszebb ajándék? 70. születésnapjára mi a kívánsága? Az eddig kapott legszebb ajándék három: az élet, a keresztség és a papság.

MégIS

2009/1

szentföldön

folytatás 70. születésnapomra kérem a Jóistent, hogy adjon erőt a további szolgálatomhoz. Szent Edith Stein-nal mondom: „Mein Leben beginnt jeden Morgen neu und endet jeden Abend. Pläne und Absichten darüber hinaus habe ich keine". (Briefauszüge, Leutersdorf 1998, 10). Az én életem is minden reggel újból kezdődik és minden este végződik. Azon túl más tervem és szándékom nincs. A tervezést hagyom a püspökre és a végzést a szeretet Istenére. Ha nyugdíjas leszek a megkezdett könyveim megírását szeretném folytatni és ezek által az embereket szolgálni. 7. Mi a tanár úr üzenete a mostani teológiai hallgatók számára? Örvendek, hogy minden évben vannak új jelentkezők a Teológiára és, hogy minden évben van papszentelés. A papságra jól fel kell készülni, komoly lelki élettel és szorgalmas stúdiummal. Egyet kérek. A kispapok jobban kell, hogy megbecsüljék és megtartsák a csendet. A csend ugyanis olyan lelki atmoszférát hoz magával, amely szükséges Isten jelenlétének megérzéséhez és a neki szóló önátadáshoz. Köszönöm a kérdéseket. Kérdezett: Toman Zoltán, III. éves

Zarándoklat

boldogság

könnyei

Sokszor halljuk prédikációkban, szentbeszédekben, lelki atyáktól és neves szentektől a mondatot: „Életünk egy zarándokút Isten felé.” És valóban így is van ez: maga a Biblia is tanítja, hogy mi keresztények bár e világban élünk, mégsem vagyunk e világból, lelkünk mindig vágyik egy nagyobb Haza felé, az örök otthonba. Kisgyerekkorom óta ministrálok, hallgatom a szentmisében Isten Igéjét, hogy mennyire szeret minket a mennyei Atya, hogy kiválasztott egy zsidó népet, a legkisebb népet az akkori népek közül, hogy megmutassa, hogy kis dolgokból milyen nagy dolgokat tud kihozni. Nincs még egy éve, amikor a Szentföldön zarándokoltam, a kopár sivatagban, apró városokban, kíváncsian és imádságos lelkülettel, tudva, hogy Jézus lábnyomaiban járok, hiszen 2000 éve itt tanított, gyógyított, tett csodákat. Betlehemben leborulhattam a szent jászol helyét jelölő csillag előtt. Názáretben Mária hajlékában elénekeltük a nagyváradi zarándokcsoporttal a Salve Reginát. Megcsodáltuk a szerény kis lakás fölé épített csodálatos bazilikát, mely méreteiben bár nem nagy, mégis Isten dicsőségét hirdeti fényes kupolájával, nagyszerű díszítéseivel. Mély nyomot hagyott bennem, hogy együtt mehettünk fel a keresztúton, a Via Dolorosán, Jeruzsálem utcáin a Golgotára, elmélkedve Jézus keresztútját. Fent a csúcson, Jeruzsálem magaslatán, a muzulmán mecset mellett magasodik a hatalmas bazilika, a Feltámadás temploma. Itt megnézhettük Jézus sírját, az ott hagyott lepleket, melyek önmagukban hirdették: „Nincs itt, FELTÁMADT! Jézus él!” Megrendítő volt látni sok hívő szemében az öröm és meghatottság könnyeit, ahogy népünkért, Erdélyért, magyarságért, de különösképpen szeretteikért, ismerőseikért imádkoztak. Azóta is mindennap bennem él a Szentföld, hallva az evangéliumot, bevegyülök én is a tömegbe, látom magam előtt a tájat, az embereket, a meggyógyított bénát, a színében elváltozott Jézust a tábor hegyén, a megszaporított kenyereket, Péter meggyógyított anyósát, a galileai tengert és a csodálatos halfogást. És hiszek! Hiszek jobban mint valaha, mélyebb meggyőződéssel, nagyobb odaadással. És örömmel állok Isten elé, vállalva hivatásomat, Izajás próféta szavával mondva: „Itt vagyok Uram, engem küldj!” (Iz 6,8) Merjük életünket Istenre bízni, mert Ő hűséges, és kegyelmével elhalmoz minket, ugyanis, aki elhagyja Érte mindenét, száz annyit kap már itt a földön és ráadásul az örök életet. „Mert aki megakarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszti életét értem, megtalálja azt!” (Mt 16, 25) Összeállította: Boldizsár Ferenc, V. éves

MégIS

2009/1

5

lélekápolás

Egyhetes tavaszi lelkigyakorlat Elfogadás, elengedés, eggyé válás, ujjászületés... Külön kitért a tükör törvényére, mely a következő: Ha tudatosan odafigyelek arra, hogy partnereim kérdéseikkel és válaszaikkal tükröt tartanak elém, minden egyes esemény – különösen, ha az érzelmeket kelt bennem – személyiségem fejlesztésének részévé tehető. Hogy ki milyen gyakran tekint belé, csak attól függ, mennyire kíváncsi önmagára. A tükör ugyanis mindig jelen van.

Az idei évben is Ilyés Zsolt Spirituális atya megszervezése által, megtartottuk az egyhetes tavaszi lelkigyakorlatot március 22 és 28 között, mely egyben lelki felkészülés volt a harmad- illetve negyed évnek a nagyböjt V. vasárnapján megtartott lektor és akolitus avatásra. A kispapság két nagy csoportra oszlott, a diákónus- és papszentelés előtt állók, a kolozsvári Manréza lelkigyakorlatos házba mentek, ahol P. Jakabos Barbabás SJ és P. Szőcs László SJ jezsuita atyák vezették a lelkigyakorlatot. Az első négy évfolyam és a gyakorlati pasztorális évesek Gyulafehérváron maradtunk, ahová Ft. György Tibor a marosvásárhelyi Szent Miklós plébánia plébánosa moderátorként jött közénk, hogy megossza velünk azon tapasztalatait, melyeket megélt és átélt. Mi vasárnap 20 órai kezdettel, a Szentlélelek segítségül hívásával hangolódtunk erre a hétre. Csend borult a házra, Tibor papbácsi, napi két elmélkedést tartott, a szentmisén közösen ünnepeltük az Úr szent titkait, közösen végeztük a zsolozsmát, emellett ebéd és vacsora közben a Kis Filokáliából olvastunk, mely a keleti egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról. Minden este fórumnak nevezett szabad beszélgetést folytatott egy bizonyos évfolyam a moderátorral, majd péntek este mindenki összegyűlt a Nagy Terembe és ott kérdéseket tehettünk fel. Szerdán Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét ültük, mely egyben kápolnánk búcsúünnepe is. A búcsús szentmisét Msgr. Jakubinyi György érsek úr celebrálta, Tibor atya szónokolt és a teológia tanárai is velünk ünnepeltek. A csütörtök esti szentségimádáson a csendben sokminden előjött és lezajlódott bennünk. Tibor atya rávilágított arra, hogy bármilyen rossz vagyok, Isten szeret, és minden rossz emberben ott van az Isten, emellett kiemelte, hogy Istentől azt kapom viszsza, amit adok neki, s hogy az Atya, a Fiú, a Szentlélek és én már egy közösség vagyunk. Beszédéből kitűnt, hogy a megélt ima, mennyi emberhez vezethet közel, mennyire az Istené tehet minket.

6

Többféleképpen fogalmazta meg nekünk a csend fogalmát, mely kispapi életünkben fontos szerepet játszik; próbált minket rávezetni arra, hogy értékeljük és használjuk a csendet Isten jelenlétében. Külön kitért az érzésekre, a hivatás kegyelmére, a közösségre, melyet a bicikli egységes egészével próbált szemléltetni, és elmondta, hogy minden közösség olyan papot kap, amilyet kiimádkozik és fordítva. Beszélt a négy archetípusról (király, harcos, mágus, szerelmes), a nyolc bűnforrásról, és külön elmélkedést szentelt az enneagramm ismertetésére, mely a kilenc alapvető személyiség-típus ábrázolása. Mindezek segítettek minket, hogy jobban megismerjük önmagunkat és környezetünket, hogy jobban készüljünk a papság szent hivatására. Segített abban, hogy fogadjuk el azt, hogy Isten úgy szeret minket amilyenek vagyunk, számára értékes teremtmények vagyunk mindannyian külön-külön, és nagy kincset hordozunk magunkban, amit láthatóvá kell tennünk. A lelkigyakorlat jó lehetőséget nyújtott arra, hogy elengedjük magunkat, ami fáj, ami keserűséget okoz; csalódásainkat, szenvedéseinket, megaláztatásainkat, – odaadhattuk a jó Istennek, hogy belső sebeink tudjanak az Ő jelenlétében gyógyulni. Fontos volt, hogy eggyé tudjunk válni a jó Istennel, főleg a feltámadt Krisztussal, és újjászülessünk, hogy mi is elmondhassuk, élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Éreztük azt, hogy Tibor atya azért jött, hogy szeressen minket, hogy közvetítse Isten üzenetét és hogy valamit is megsejtessen Isten csodálatos életéből.

MégIS

2009/1

lélekápolás

folytatás Az ötöd illetve hatod éveseknek Kolozsváron lehetőségük volt két imamódot választani, vezetettet és szemlélődőtt. Körülbelül fele-fele arányban oszlottak el. A kert varázsa és szépsége, a közös ima, a csend nagy segítség volt a hivatás tudatosulására. Néhány kérdés Tibor atyától: – Mi volt az, amikor úgy érezte, hogy érdemes volt eljönni? – Látni azt, hogy mennyire szeretetre méltók vagytok s nyitottak a kegyelem felé, ez már minden fáradságot megér. Jó volt veletek lenni. – Milyen érzésekkel, tapasztalatokkal, élményekkel távozott? – Azt éreztem, hogy létezik egy kincsesbánya. Nagyon sok érték és kincs van elrejtve s imádkozni fogok, hogy ezeket az értékeket legyen, aki felszínre hozza, hiszen a tapasztalat azt mutatta, hogy megmutatjátok a kincseket képesek vagytok megmutatni. Azt hiszem életem egyik gyöngyszeme a veletek töltött idő. Áldjon meg ezért a jó Isten titeket kedves kispapok.

– Mit vitt magával? – Lelkesedést. S főleg az utolsó estét, amit veletek töltöttem. – Mit üzen nekünk néhány hét elteltével? – NE ADD FEL! Bármi történik is az életedben ne add fel, s ha döntöttél, az tied és azt soha nem veheti el senki tőled, de ne is add oda senkinek. – Mit üzen az olvasóknak? – Imádkozzon jó papokért és hívatásokért. Erni Róbert, II. éves

A lelkigyakorlat gyümölcseiről A lelkigyakorlaton résztvevőknek minden évben újra és újra élmény megélni azokat a lelki mélységeket, melyeket ilyenkor biztosít a csend, a nyugalom, azok a körülmények, melyek máskor talán csak részei életünknek, de nem tudjuk egyediesíteni őket. Ahhoz hogy Istenhez tartozásunkat igazán meg tudjuk élni, szükségünk van arra, hogy hosszabb ideig magunkba tekintsünk. Istennnel való személyes kapcsolatunkat kialakítani pedig kötelesek vagyunk hivatásunk kiteljesítéséhez. Az idei lelkigyakorlat egyedi volt, elsősorban azért, mert minden ilyen lehetőség vissza nem térő alkalom, minden elmélkedés akkor hatásos, amikor elhangzik, később már nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, hanem a jelent kell megélnünk. Ha a gyümölcsökről szeretnék beszélni, akkor a legfontosabb kiemelni az önismeretet. György Tibor atya tudatosan nevelt minket egy héten keresztül arra, hogy ebben az időszakban különösképpen figyeljünk oda önmagunkra, életünkre, lelkünkre, Istenre. Az önismeretet az atya olyan módon próbálta felénk nyújtani, hogy az lelki táplálékunk legyen. Önmagunkat meg kell ismernünk, hiszen másképp másokat sem tudunk megismerni. Tudatos megfogalmazásokra van szükség, így tudott megérlelődni a csend által egy olyan belső világkép, mely nemcsak az utat nyitja meg önmagunkhoz és Istenhez, hanem a hit megélése által segít, hogy másoknak is átadhassuk mindazt, amit nekünk ezáltal Isten nyújtani akart, hiszen önmagunkból egy részt kell továbbadnunk azoknak, akik várnak ránk. Kik is vagyunk mi valójában? Ez a kérdés a kispapsággal, papsággal kapcsolatosan fogalmazódott meg bennem az elmélkedések közben. Végül nem tudtam továbbmenni a következő kijelentésnél: Küldetésed lényege a szeretet. Olyan sokfélék vagyunk, ellentétes személyiségek, egymás mellett jól megférő emberek, mégis ha szeretet, méghozzá krisztusi szeretet az, amit ki tudunk teljesíteni életünkben, akkor közel vagyunk ahhoz, hogy egymást gyengeségeinkben kiegészítsük, erősítsük és támogassuk. A lélek egy összetett, varázslatos világ, melyben könnyen el lehet tévedni. Ezért kellünk mi, hogy ebben segítsünk másokat, hogy előttük is tisztább legyen a felismerések által az üdvösségre vezető út. Ezért volt lélekfelemelő a lelkigyakorlat is, hiszen önmagunk belső világában segített, próbált a helyes útra vezetni, mely a Krisztus által kapott szeretetparancs tettetés nélküli megéléséhez és továbbadásához vitt minket közelebb. Köszönet ezért Istennek! Fanea József, II. éves

MégIS

2009/1

7

lelkészségek találkozója

Honnan? Hol? Hová? OKET a millenniumi évben Az idén tavasszal nálunk, Gyulafehérváron került sor az Országos Katolikus Egyetemisták Találkozójának (OKET) megszervezésére. Április 17-től 19-ig tartott, amely pontosan a húsvéti vakációra esett. Ennek ellenére több vállalkozó szellemű kispap jelentkezett, hogy házigazdaként besegítsenek a szervezésbe. Ilyés Zsolt, spirituális atya vezetésével fogtunk össze már hetekkel azelőtt, mivel sok tennivaló akadt az előkészületekben. Találóan választottuk az OKET mottóját– "Honnan? Hol? Hová?"–, mert az idén ezer éves jubileumát ünnepli az egyházmegyénk. A résztvevő egyetemistákat rá akartuk vezetni arra, hogy elgondolkodjanak: honnan jöttek, hol vannak, hová tartanak.

Honnan? A jászvásári egyetemisták már péntek reggel megérkeztek 21 fős csoportjukkal. Délután folyamán megjöttek a brassói (Bel), bukaresti, temesvári (Tekmek), csíkszeredai(Csel), nagyváradi (Vár–lak), kolozsvári (Kel) és marosvásárhelyi(Mafia) egyetemi lelkészségek tagjai. Mindenik csoportot néhány kispap várt az állomáson, hogy nehogy elvesszenek az újonnan megjött vendégek. A recepciónál történt a bejelentkezés, ahol mindenki eligazítást és szállást kapott. Egyesek az utazás fáradalmai miatt lepihentek, mások viszont érdeklődve derítették fel a várost.

Este sor került a közös bemutatkozásra, amely érvényesen is megnyitotta az OKET kezdetét. Mindegyik lelkészség saját elképzelése szerint be kellett mutatkozzon és válasszon magának őt jelképező szimbólumot. Voltak, akik virágból fűzért fontak, jelezve összetartozásuk fontosságát, mások kavicshoz hasonlították közösségüket vagy éppen egy kulcshoz. Hallhattunk különféle énekeket is gitár kíséretében. Az ismeretlen arcok ellenére felszabadult volt a hangulat, az emberek közvetlenséggel fordultak egymáshoz. A végén mindenki kapott egy színes kártyát, amely tanulságos idézetet rejtett magába és egy papír emberkét, amely a mottót tartalmazta. Már lassan a nap lenyugodott és az est sötétje borította

8

be a várost. A kápolnába belépő egyetemistákat égő gyertyák lángjai bűvölték el. A szentségimádás közben meditációk hangzottak el zenei aláfestéssel. A monstranciába kitett Oltáriszentség köré telepedtek le, mások a padokban foglaltak helyet. Az elmélkedések a "honnan jövünk, kik vagyunk?" témát ölelték fel, hogy segítsen az embereknek visszatekinteni a múltjukba és betekintést nyerni önmagukba. Egy taizé csoport többszólamú énekei varázsolták bensőségesebbé a légkört, melyek a meditációk között voltak. Hol? Másnap a reggel zsolozsmázással kezdődött. Két nyelven folyt a reggeli dicséret, hol magyar, hol román nyelven. Így a más anyanyelvűek is bekapcsolódhattak. Biztosan néhány egyetemistának új és érdekes élményként hatott. Ezután a teológia ebédlője két részben várta az éhes fiatalokat. A reggelizés után Jakubinyi György érsek atya előadást tartott a „Millenium a Szentírásban és egyházmegyénkben” címmel. Többek között beszélt a számszimbolikáról a Bibliában, melyben kifejtette, hogy az emberek egyes számoknak külön jelentőséget tulajdonítottak. Az egy Isten egységét jelzi. A három a keresztényeknél már a Szentháromság alapján az isteni teljesség száma. Mivel a földön négy égtáj van a négy lett a földi teljesség képe. A mennyei és földi teljesség száma így lett a hét (3+4). Röviden levezette az Új-, és Ószövetségben a hetes szám előfordulásának helyeit, és ezeknek jelentéseit. Mai napig rejtély a vadállat, vagyis az antikrisztus 666 száma. A megoldást nem a számértékben, hanem a számszimbolikában kell keresni: a hét a tökéletesség, a természetfölötti tökéletesség a nyolc, ezért a tökéletlenség hat (7-1=6). Nagyon sok hallgatónak elnyerte a tetszését, mivel nem mindenki hallhatta ilyen közvetlenül beszélni az érsek urat. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Kis szünettel Bereczki Szilvia előadására került sor, melynek címe „Jelenünk kihívásai és a jövő reménye". Ő szociális szemszögből közelítette meg a XXI. század emberiségét. Szó volt a társadalmi kihívásokról és a trendekről, melyek alól szabadoknak kell lennünk. Nem elmenekülni kell a nehézségek elől, hanem felvállalni a kihívást, és bizalommal, reménnyel utat keresni rá. Említést tett a család szerepvesztéséről is. Manapság egyre többen élnek egyedül, félnek egy egész életre elkötelezni magukat. A családi értékek megváltoztak, már nem ugyanazok, mint régen. A mai társadalmat a hirtelen felgyorsulás jellemzi, egyre több emberen hatalmasodik el a stressz lehúzó ereje. Időhiányról beszélnek, ki akarnak szakadni az idő rabságából. Az aktív munkások kevés része dolgozik abban a munkakörben, amit valójában szeret. Egy felmérés szerint Ausztria lakosságának 18%- a tölt be olyan munkahelyet, amit szeret. Gazdasági válság figyelhető meg a világban, aminek ellenére Kína gazdasága fejlődést mutat. Egy feltételezés szerint 2050- re előreláthatólag a négy legnagyobb gazdasági hatalomból 3 ázsiai lesz.

MégIS

2009/1

lelkészségek találkozója Ezt követte Szilágyi László előadása. Ő főképp saját életét tárta a hallgatóság elé. Elmesélte, hogy a kínai harcművészet által felfedezett magában egy különleges energiát. Elvégezte a Román Radiesztézia Társaság kurzusait, melynek során többszöri beavatásnak volt részese. Emberfölötti képességekre tett szert, mint például eltűnt emberek megkeresése, vesekövek, cukorbetegek gyógyítása. Hírneve egyre csak nőtt az országban. Egy diakónus ébresztette rá arra, hogy amit tesz nem Isten műve. A Szentlélek segítségével rájött, hogy téves úton jár, és nem kis nehézség árán tudott kilépni ebből a közösségből, feladva paranormális képességeit. Békés, boldog családi élete lett, mivel „élete párjával” összeházasodott és született három „gyönyörű” gyermekük. Kiscsoportokat alakítottunk ki magunk között, hogy néhány kérdést megtárgyaljunk és véleményeinket megosszuk. Egyik legfőbb kérdés az volt, hogy az Egyház mire kellene a legnagyobb hangsúlyt fektesse és min volna jó változtatnia. Sokan azon a véleményen voltak, hogy a papok hitelesek és példamutatóak legyenek, családokat látogassanak, személyes beszélgetést kezdeményezzenek a hívekkel; először embernek kell lenni, aztán papnak. Jó volna tisztázni az emberek számára, hogy nem csak a papság alkotja az Egyházat, hanem ök maguk is tagjai. Különböző korosztályoknak „kiscsoportokat” szervezni, nemcsak a fiatal generációval foglalkozni, hanem az idősebbekre is több figyelmet fordítani. A kérdések között szerepelt még: hogyan képzeled el az egyházat 150 év múlva. Egyöntetűen hiszik, hogy az Egyház fennmarad, közben bizonyos megújulások történnek. Néhányan úgy vélik, hogy kis élő közösségekből fog összetevődni. A hívek számbelileg csökkenni fognak, ha mennyiségileg kevesebben is lesznek, de minőségileg magasabb szinten fognak állni. Tudatosan vállalják hitüket, kereszténységüket. Paphiánnyal kell majd szembenézni, amely valamikor be fog következni. Többen úgy gondolják, hogy tőlünk függ a jövő Egyháza, mivel mi neveljük fel a következő nemzedéket. Egy izgalmas nap után elérkezett a várva-várt este.

Hirtelen tűzpattogás hallatszott és izzó lángok csaptak az ég felé. Mindenki kíváncsian az udvaron termett, hogy végére járjon ennek a csodának. Egy óriási tábortűz tárulkozott az egyetemisták elé. Az udvar szempillantás alatt benépesült, és jókedv töltötte el minden ember szívet. Közben megjöttek a zenészek, egy egész kis zenekarnak is mondhatnánk őket, mivel volt nagybőgős,

MégIS

2009/1

hegedűs, harmonikás. Rázendítettek az Utcára nyílik közismert nótára, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni. Lassan előkerültek a régebbi magyar nóták is. A fiatalok most elővehették szép hangjaikat és népdal ismereteiket. Körbe álltuk a tábortüzet, mely megvilágította mindannyiunk arcát. Aki kifáradt vagy kiszáradt a sok énekléstől, az vehetett sört és megújult torokkal folytathatta tovább az éneklést. Mindenki nagyon jól érezte magát, vidám volt a hangulat. Az emberek még közelebb kerültek egymáshoz, új barátságok születtek. Hová?

Vasárnap zajlott a lelkészségek közötti megméretkezés, a vetélkedő. Minden lelkészségből kiválasztottak három embert, akik képviselték őket. A kérdések az ezeréves egyházmegye témaköréből voltak összeállítva (Melyek egyházmegyénk legrégebbi templomai? Hány híve van jelenleg a gyulafehérvári egyházmegyének?). Általában tudogatták a helyes válaszokat, amiket a zsűri értékelt. A verseny végén mindenki kíváncsian várta az eredményhirdetést. Az első helyen a marosvásárhelyi egyetemisták végeztek, akiknek a jutalmuk egy üveg misebor volt. Ezután részvettünk a hálaadó szentmisén, amelyet Vakon Zsolt nagyváradi püspöki titkár celebrált. A gitárokkal, szintetizátorral, furulyával kísért ifjúsági énekek hozzásegítették a fiatalokat, hogy mélyebben átéljék a szent cselekmény lényegét. Ezzel hivatalosan bezárult a 2009- es tavaszi OKET. Megkértünk minden jelenlevő egyetemistát, hogy mondják el üzeneteiket a világnak és az ifjúságnak. Sok tartalmas és lényeges buzdítás, tanács hangzott el: „Ne féljünk álmodni! Legyünk készek saját vágyaink meghallására! Ne keressük az emberek tetszését! Váljunk egyéniségekké! Legyünk önmagunk! Térjünk vissza gyökereinkhez! Az előítéletek ne előzzék meg döntéseinket! Szenteljünk időt félelmeinkkel való szembesülésre! Ne csak magunknak, hanem másoknak is éljünk! Segítsük a papokat munkánkkal és ötleteinkkel! Minden napot úgy éljünk meg, hogy az egyedi és megismételhetetlen!”

Török Levente, I. éves 9

lelkiség

A Szavak hatalma... Mit jelent egy kimondott vagy ki nem mondott „szó”? Egy gyermekről van szó... „Apja nem tudta taníttatni, mert börtönben ült és édesanyja akkor már nem élt. Nagy nehezen egy falat kenyérhez jutott – üvegre címkéket kellett ragasztania. Esténként, amikor senki sem látta, egy kormos lámpa fényénél írogatni kezdett és egy szép napon bátorságot vett magának és kéziratát beküldte egy lap szerkeztőségébe. Nem kapott semmit sem, sőt kéziratát visszaadták. De egy jó szó kiséretében: Magából még lesz valaki! Végig szaladt Londonon, miközben az útszéli fáknak dőlt ... úgy sírt... E pár szó nélkül talán örökre, egy patkányoktól lakott sivár ra-gasztóműhely rabszolgája maradt volna és nem lett volna belőle az, aki lett: Charles Dickens”

Egy gyengéd, kedves szónak óriási hatalma van. Mit is jelent az hogy, (csak) mi emberek tudunk beszélni? Mit jelent egy kimondott „szó”? Egy elutasítás sem hat annyira rombolóan, ha finoman és gyöngéden történik. Bárcsak az emberek olyan gyöngédek tudnának lenni egymásoz, mint – földi isteneikhez – például egy pincsikutyához! Annyi jómodort pazarlunk el... sokszor idegenekre, pedig mi volna, ha például a férj minden héten legalább egyszer azt mondaná feleségének: Köszönöm a fáradozásodat(...), köszönöm amit értem tettél(...)! De az agyonhajszolt aszszonytól lehet hogy senki meg nem kérdi: Nem vagy fáradt? Nem ülnél le egy kicsit mellém? Érthetetlen! Miért udvariasabb a legtöbb férj a vadidegenekkel szemben, mint tulajdon feleségével szemben? Miért? Sajnálatos tény, hogy sehol sem mondanak ki az emberek annyi bántó, közönséges és csúnya szót, sehol nem viselkednek oly gátlástalanul, mint tulajdon otthonukban. Az emberek nem tudják, mert nem tanította meg őket senki arra, hogy felebarátaik szívesen hallják az elismerő szavaikat. Ismertessük tehát gyermekeinkkel, tanítsuk meg őket arra hogy a szavaknak hatalmuk van... Például: „Ön nagyon csinos ebben a ruhában...!” Ó, ha tudnák a férfiak, hogy e pár szó milyen jólesik a női szívnek – bizonyára nem takarékoskodnának vele! Légy őszinte....Mikor mondottál utóljára bókot embertársadnak (férjednek, feleségednek)? Így felejtünk el egy „köszönöm” szót kimondani, amire sok ember sóvárogva vár. Vár, hogy lábraállitsák az „önleértékelés” mély szakadékjából. Mindenki szeretne valaki lenni! Ez egy belső vágy, amit mindenki gyerekkorától kezdve érez. Mikor egy emberrel beszélgetsz, add meg neki a hitet, hogy ő fontos, valaki... és az is próbál majd lenni! Például mondd a feleségednek, hogy ő a legkítünőbb háziasszony! – két hétig az is lesz. Ezután ezt ismételd meg, s érdemes megfigyelni, hogy mi lesz az eredmény!

10

Ez volt a titka a Sing-Sing fegyház egyik igazgatójának, aki valósággal csodákat művelt a legveszedelmesebb rabokkal. Amikor megkérdezték őt, a módszer mibenlétéről, csak ennyit mondott: „Úgy bánok a rabjaimmal, mint becsületes emberekkel.” „Bánj úgy az emberekkel mintha hibátlanok volnának, és hibátlanok lesznek.” Volt egy Amerikai vállalat és annak egy nagyon tehetséges tervezője, akivel azonban nem mentek semmire. Ott ült naphosszat a cigarettájával a szájaban és semmit sem dolgozott. Egy napon, ajtaján egy táblát talált, s rajta: „A TERVEZŐ OSZTÁLY FŐNŐKE”. Attól fogva nem volt buzgóbb, munkásabb, illetve lelkesebb tagja a vállalatnak. Így kell ezt csinálni. Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett, tehát „minden JÓ amit alkotott!” Nincs selejt közöttünk. Azok, akik másokban csak egy selejtet látnak, azok elégedetlenek önmagukkal, ami „elfertőződhet” rossz irányba. A legnagyobb tragédia az, amikor egy egész élet múlik el hiába, mert azok az értékek, amelyek bennünk vannak, „nem jutnak szóhoz”, mert az ember jobbik énjéhez nem jut a napfény egyetlen sugara sem. Csak egy gond van: Szó sem esik ilyesmiről a mai világban. Értékek? A mai világban az az értékes aki (ami) hasznos...s aki nem hasznos, az értéktelen...? A vakok, a sánták, a bénák, a testi-lelki fogyatékosok értéktelenek? Akire nem volt kiváncsi senki, akit nem értett meg senki, akit nem szeretett soha senki – hogy legyen abból valaki? Engedd meg a szembenülőnek, hogy beszélhessen önmagáról, mert így építi saját „énjét”. Legyen türelmed hozzá, hisz be akarja bizonyítani magának, hogy ő is valaki...! Mindenkinek kedvenc témája az ÉN! Érdekes, a „Miatyánk”-ban sehol nem szerepel ez a szó, hanem annál inkább a Mi – (nem én) ...Nekünk – (nem nekem)... Minket – (nem engem) stb. szavak szerepelnek. Egy város telefonközpontja statisztikát készített arról, hogy melyik az a szó, amely a telefon-beszélgetésék során, legtöbbször fordul elő. És nagy meglepetésemre, (vagy mégsem), az „én” szó fordul elő a legtöbb variációiban. 500 telefonbeszélgetés alatt, 419-ben ez szerepelt első helyen! A beszéd és szavak hatalma mellett, van egy még nagyobb hatalom – a hallgatás hatalma. Gyönyörűen mondja Maeterlich: „Még nem ismerjük egymást, mert még nem próbáltunk együtt hallgatni...” Pár fontos dolog: - Tanuld meg, hogy az életben nem kell minden szót aranymérlegre tenni. Ami kicsiny, azt kicsinyesen kell kezelni. Jaj lenne nekünk, ha meghallanánk mindent, amit a hátunk mögött beszélnek. - Fontos hogy ne általánosíts! - És nem utolsósorban óvakodj a tisztátalan szavaktól, hiszen amit tenni csúnya, azt mondani se szép! Szemléld tehát önmagadat, figyeld szavaidat és tégy azokkal másokat „önmagukká” s meglátod, jobb lesz a világ. Link Norbert, II. éves

MégIS

2009/1

lelki-egézség

Cél a céltalanságban Van-e értelme? Egészséges és kiegyensúlyozott életet élő ember számára magától értetődő az, amit a latinok carpe diem mottóval foglaltak össze. Csakhogy nem abban az értelemben értendő, ahogyan a hedonizmus hirdette. Ebben az értelmezésben az élet élvezete, a folyó idő minden pillanatának a megragadását jelenti. Nem úgy használni ki a pillanatot, hogy közben az ember a gyönyörök tengerében fuldoklik, hanem a szürkének látszó jelentéktelen eseményekben is igyekezni az értelemmel való telítettséget megtalálni. Nem mondok újat – és senkiben sem szeretném a bizonytalanságot jobban növelni –, ha a mai társadalmi vagy szociális elkeseredettség állapotát vázolnám fel. A jól ismert elidegenedés, kiábrándultság, depresszió és egyéb beteges elszigetelődések a mai ember mindennapjait teszik majdhogy elviselhetetlenné. Ezek mögött az embert megfojtó nyomások mögött a legtöbb esetben a biztos cél hiánya áll. Ez a hiány okozza azt a személyes létkétséget, amelyet így fogalmaznak meg (sajnos sok esetben a keresztények is) „Nincs értelme az életemnek!” Pedig az ember értelmes lény, azaz értelmet kereső létező. Ha nem találja létének értelmét, akkor a fenn említett boldogtalanságban fuldoklik. Az élet élvezetén mit értsünk? Minden bizonnyal értelmet keresni a jelen pillanatban. Csakhogy az élet nem fekete-fehér színvariációkból tevődik össze, hanem a szivárvány minden színe igen gazdagon váltakozva megtalálható benne. Aki csak az élénk színek előfordulása kapcsán – képletesen szólva – lát értelmet a világban, az nagyon szegényes és mondhatni élvezetvadász életmódot folytat, amelyben a túlélés önkiégető technikája érvényesül. Nem az értelmet keresi, hanem a pillanatnyi hasznot. Rilke a német nyelvű híres szerző ezt így fogalmazza meg: „Aki az élet szörnyűségét nem fogadja el, nem üdvözli, bármikor valami végleges határozottsággal, az soha nem birtokolja létünk kimondhatatlan megbízásait, az csak a periférián mozog, és amikor egyszer mégis döntenie kell, nem lesz sem élő, sem halott.” Ha pedig az ember nem képes a pirosból a zöldre váltani, akkor nemcsak önmaga ellen követ el merényletet, hanem a körülötte állókat is akadályozza a haladásban. A jelen pillanat mindig a leghosszabb és a legtermékenyebb idő. Csak ebben a közegben képes az ember az életet építeni, rombolni, előre vagy hátra irányítani, meghatározni és önmagát megvalósítani. A pillanatnyi döntés az élet. A nem döntés – tulajdonképpen ez is döntés – is élet. Éppen ezt a lehetőséget kell megragadni és élettel, céllal feltölteni. Erre kell a carpe diemet (sic: élj a pillanatnak, a pillanatban!) alkalmazni! A kiegyensúlyozott ember tudja, hogy amit éppen most tesz, vagy határoz, annak értelme van, és ezt az értelmet ki lehet élni. Ennek a tudatos kiélése valami magasabb szférákba emeli őt. Nem bizonytalan, mert nem suhan át rajta sok más embernek az öncélú döntése, hanem a saját tudatos döntésével a helyzet fölé kerekedik. Ez a hozzáállás az optimizmust, a reményteliséget és a személy

MégIS

2009/1

integritásának a növelését eredményezi. Az egoizmusból való kiút is itt keresendő. Ha az egyén egy dolog szolgálatába szegődik, vagy ha egy társ felé irányuló szeretet mellett dönt, mert értelmet lát benne, akkor elsősorban nem magát, hanem a dolgot vagy a szeretett személyt látja maga előtt, és megfeledkezve önmagáról teljesedik ki. Az ember csak akkor fordul önmaga felé, akkor gondol túl sokat önmagára, ha nem találja élete értelmét (vagy ha célt tévesztett ebben), mely az életét megélésre méltóvá tehetné. Céltalanság öngyilkosság! Öngyilkosság lassúbb formái a cigaretta, az alkohol, a drog… Hányan szenvednek tehát céltalanságban? A vázolt téma igazi szakértője, Viktor E. Frankl, a Harmadik Bécsi Pszichoterápiás Iskola, a logoterápia kidolgozója és megteremtője. A terápiás gyakorlatban a cél és az értelem visszaadását tekintette létmegmentő feladatnak. A technikát a gyakorlat igazolja. A logoterápia lényegét röviden megfogalmazni nem könnyű, de lehetséges Frankl gondolatai alapján. Életünk értelmét három főútvonal mentén találhatjuk meg: először is, ha valamit teszünk, valamilyen feladatot tűzünk ki magunk elé, vagy valamit alkotunk; másodszor, ha valamit (pl. művészeten keresztül) vagy valakit az egyszeri és egyedülálló lénye (lényege) legmélyéig megtapasztalunk, vagyis meg-szeretünk; a harmadik a szenvedés útja, amely a fejlődés igazi lehetőségeinek a biztosítója. Az életnek önmagában értelme van. Ezt kibányászni és tudatunk felszínén tartani hatalmas kihívás. Ez abban az esetben, ha felismertük, egyenesen missziós paranccsá válik. A „… mégis mondj Igent az Életre” című könyvében ezt Frankl a következőképpen fogalmazza meg: „Embernek lenni először is azt jelenti, hogy el kell döntenem, milyenné váljak, azután pedig vállalnom kell a felelősséget azért, amit önmagamtól csináltam.” A célkeresés olyan folyamat az emberben, amely különösen a szenvedés idején a szárazságból az életre lendít át. Ezek az apró feltámadások a nagy és végleges Feltámadás felé terelik az ember életét. Életünk értelmének ez az aprópénzes és izzadságos, fáradság általi kutatása a legmesszebbmenően jelenti az Istennel való kapcsolunk egyre szorosabb megélését. Ezt, és csakis ezt a folyamatot tekinti Jézus az Atya gyermekéhez méltónak, mert a visio beatifica-ban (Isten boldogszíne-látásában) egészen feltárul előttünk mindennek az értelme és célja, …Isten pedig letöröl szemünkről minden könnyet (Jel 7, 17). „Most ugyanis tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről színre” (1Kor 13, 12). Keressem az élet értelmét és közvetítsem azt mások felé, mert Jézus Krisztusban a válasz örömhír! Az örömhírt pedig hirdetni kell!

Balla Imre, IV. éves

11

Ad multos annos vivat!

Ballagó diakónusok Hűséges az Isten Végzőseink közül néhányan visszaemlékeztek az elmúlt hét évre: B IRTON R ÓBERT-ATTILA Mit is lehet mondani egy útszakasz végén? Lehet, hogy nem is olyan sok mindent. Talán azt, ami a lélekben, a szívben lejátszódik, lejátszódott, soha nem lehet „helyes” szavakban önteni. Lehet, hogy az élményeket elmeséljük, de az érzelmek világa sokkal gazdagabb, sokkal intenzívebb, és ezért nehezebb is beszélni róla. A hat év, amit a szemináriumban töltöttem, egy fontos idő volt az életemből. Egy olyan idő, amelyről azt gondoltam kezdéskor, hogy tökéletessé tesz. Meglepetésem, hogy inkább ráébresztett hiányosságaimra, tökéletlenségeimre, és biztatott arra, hogy ne adjam fel, tanuljak együtt élni velük, együtt élni magammal, tanuljak meg együtt élni másokkal. Az útszakasz végén köszönetet akarok mondani mindazoknak, akiknek szerepük volt ezen az úton. Gondolok itt a tanár urakra, plébánosokra, a teológia közösségére, a szüleimre, a barátokra, a hívekre, akiket megismertem, mindazokra, akik velem, mellettem jártak az úton. És hogy ne csak köszönetet közvetítsek, buzdítani is akarom a kisebb éves testvéreket, kitartást, és sok kegyelmet kívánva nekik.

B OTH D ÁVID Hálatelt szívvel gondolok vissza a szemináriumban eltöltött évekre. Mindenekelőtt Istennek mondok hálát azért, hogy meghívott az Ő szolgálatára és kegyelmével végig kísért a szemináriumi évek alatt. A szeminárium számomra az a hely volt, ahol Isten csodálatosan tanított, vezetett, „csiszolgatott”, hogy egyre jobban annak a hivatásnak éljek, amelyre Ő hívott. Ezt sokszor az ima bensőséges csendje mellett, tanáraim és kispaptársaim szavain, magatartásán keresztül tette. Ez alkalommal mondok köszönetet a szeminárium elöljáróinak és tanárainak, hogy ezen idő alatt lelkileg, szellemileg gazdagítottak, hivatásomban erősítettek. Köszönöm kispaptársaimnak az együtt töltött idő ajándékát. Összességében visszanézve a szemináriumi évekre, elmondhatom, hogy szép, tartalmas időszak volt. Volt benne öröm, volt benne nehézség, de mindezekben Isten akarata és üzenete volt elrejtve számomra. A szemináriumból kilépve, itt maradó kispaptársaimat és magamat is Szent Pál szavaival bíztatom: „Hűséges az Isten, aki meghívott bennünket” (1Kor, 1.9).

F ÜLÖP L ÁSZLÓ Sok-sok kincset találtam... Visszatekintve a hét évre, látom szerető Istenünk csodálatos gondviselését. Amikor beléptem a szemináriumba, még abban sem voltam, biztos, hogy a nyilvánosság előtt egyedül el tudom-e imádkozni az Üdvözlégy Máriát. A társaimmal szemben, hátrányos helyzetűnek éreztem magam, mivel az első éven tanultam meg „tanulni”. Nem volt otthonos számomra a szeminárium, szinte egyebet sem tettem egész éven keresztül csak tanultam, hogy bentmaradhassak. Karácsony előtt azzal a tudattal kéreztem a kórházba, hogy betegségem miatt többé nem leszek alkalmas a

12

lelkipásztori szolgálatra. Amíg a kórházban feküdtem, az osztálytársaim mindennap értem ajánlották fel a napi rózsafűzért. Nehéz lenne megfogalmazni a motivációt, de visszatértem. Másodévtől kezdve, mivel szeretve éreztem magam, már nem akartam kicsikarni társaim és elöljáróim szeretetét. A szeretet légkörében kezdett kibontakozni az egyéniségem és lassan kezdtem felnőni a szeminárium követelményeihez. De mégsem volt teljes az életem, hiányzott az Istennel való személyes kapcsolat. Csak a gyakorlati éven nyitottam meg Jézus előtt szívemet és bíztam Rá életemet. Ötöd éven döntöttem, és a diakónusszentelésen Jézus kezébe helyeztem életemet. Azóta gyakran megtapasztaltam Isten csodálatos szeretetét, ami úgy érzem, többet ér mindennél. Most már értem, mi az a százannyi, amit az Úr Jézus annak ígért, aki Érte elhagyja anyját, apját és testvéreit. Valóban nagy család áll, körülöttem, akik imádkoznak értem, támogatnak, és gondomat viselik. Jelmondatom: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik…”(Pál 64gr). Örömmel tölt el, hogy Jézus elfogad és szeret engem úgy, ahogy vagyok! A jövőben bármi történhet velem, az nem lesz véletlen, mert szerető Iste-nem mindent a javamra fordít. Hálát adok Istennek osztálytársaimért, tanáraimért, mindazokért, akik szeretetükkel elhalmoztak és segítettek Isten jelenlétében megmaradni.

H ÖLGYES P ÁL -Z SOLT Ha visszatekintek a hét évre, elmondhatom, hogy hamar eltelt. Az emberek azt mondják, hogy nagyon sok idő. És valóban az is, de nekem nem tűnt annak. Elmondhatom, hogy az első évek nehezek voltak. Meg kellett tanuljak tanulni, és ez nem volt könnyű. Istenre bíztam magam, és valóban Ő segített, formált, alakított az évek alatt. Hálatelt szívvel elmondhatom, hogy valóban nagyon sokat kaptam a teológiától a hat év alatt. Hálás vagyok a tanáraimért, akik az Isten mellett formáltak, tanítottak, és mindenben segítettek, hogy kellőképpen felkészülhessek a papságra. Ők voltak azok, akik a magot elhintették, de rajtam múlik, hogy nap mint nap öntözöm-e, hogy majd mint jó szőlőtő, bőséges termést hozzak?! Köszönöm a kispapoknak, hogy elfogadtak, szerettek, és amikor szükség volt, segítségemre siettek. Nem feledkezem meg az évfolyamtársaimról sem, akik igazán szerettek, szeretnek. Nagyon szép emlékeket, napokat, perceket tudhatunk magunk mögött. Elmondhatom, hogy szinte testvérek voltunk egymásnak. Mindenben osztoztunk: szépben és jóban, örömben és bánatban. Egymás mellett nőttünk fel, tanítva és nevelve egymást. Hálás vagyok mindegyiketeknek kedves évfolyamtársaim, mindazért a dolgokért, szavakért, évekért és órákért, amelyeket nekem szenteltetek, amelyeket egymásnak szántunk. Kedves kispapok, akik még egy pár évre itt vagytok az intézetben, és próbáltok készülni erre a gyönyörű hivatásra, annyit üzenek csupán, hogy a számítógépet félretéve, több időt szenteljetek egymásnak. Beszélgessetek sokat egymással, és legalább az évfolyamtársaitokkal alakítsatok ki olyan kapcsolatokat, amelyekben teljes bizalommal egymásra tudtok hagyatkozni.

MégIS

2009/1

Ad multos annos vivat! K OVÁCS P ÉTER -P ÁL Hálát adok a Mindenható Istennek, hogy meghívott az Ő szolgálatára és irgalmas szeretetével végig kísért hét éven keresztül. Sok szép élménnyel gazdagodtam a hét év folyamán, amelyek számomra az erőforrást jelentik. Ide tartoznak elsősorban a lelkigyakorlatok, amelyeken keresztül megismerhettem, és közelebb kerülhettem Istenhez. Hálás vagyok tanáraimnak és elöljáróimnak, akik neveltek és megmutatták, hogy milyennek kell lennie Isten jó papjának. Természetesen a keresztek sem hiányoztak életemből. A megpróbálttások átélésében mindig segített az a tudat, hogy Isten az, aki engem meghívott az Ő szolgálatára és csak az Ő segítségével tudom ezt véghezvinni. Nagyon fontosnak tartottam és tartom a Gondviselésbe vetett hitet és az Istenbe vetett bizalmat. Mindig ez a tudat és hit mentett meg a kétségbeeséstől. Nagyon fontosnak tartom, és azt akarom hátrahagyni kispap testvéreimnek, ha tudjuk, hogy Isten azt akarja, hogy papok legyünk, akkor higgyünk és bízzunk benne. Semmiféle akadály nem tántoríthat el bennünket ettől a céltól, hiszen mindig Isten akarata győzedelmeskedik. Ha Isten azt akarja, hogy papok legyünk biztos, hogy azok leszünk. Ez a hit, amely megtart, és akármilyen megpróbáltatás jöhet, nem vesz erőt rajtunk.Mindennap imádkozzunk hivatásunkért és egyben egymásért is, hogy Istennek és az Ő népének jó papjai lehessünk.

R ÁDULY I STVÁN -Z SOLT A teológián töltött évek nagyon sok jó hatást gyakoroltak rám, úgy lelki, mint testi-szellemi szempontból. A hét év alatt Istennek köszönhetően kitűnő lelkivezetőink voltak, sokat kaptam tőlük. Nagy tervekkel jöttem ide, többékevésbé meg is valósultak azok, de úgy hiszem, hogy minden, ami a teológián velem megtörtént vagy nem, az Isten gondviselésének köszönhető. A hittudományi főiskola szinte minden eszközt megadott számomra, hogy elmélyülhessek a teológiai tudományokban. Nehogy valaki azt képzelje, hogy minden rózsásan ment, voltak nehézségek, amiket a közösség igénye hozott felszínre, ébresztett felém. De ezek szükségesek voltak ahhoz, hogy átéljem a közösségi életet, hogy elsajátítsam a különböző súrlódások igazi okait. A tanárok próbálták kihozni belőlünk a legjobb képességeinket. Megtanultam, hogy magam erejéből nem tudok megállni, szükséges minden nap a kifogyhatatlan forráshoz fordulnom. Ez a forrás az eukarisztiában jelenlevő Úr Jézus, aki megtanított, hogy ne csak önmagamat keressem, hanem forduljak a felebarátaim felé, keressem a közösséget velük. A kisebb éveseket bátorítom, hogy tartsanak ki feltett szándékaik mellett, legyenek jó lelki emberek, mert a mai emberek számára csak így adhatnak Istennek tetsző, terveinek megfelelő segítséget és tanácsot. Úgy érzem ajándék volt itt lenni, és ezt köteles vagyok másoknak is továbbvinni.

R UŞTI A LEXANDRU Mit is viszek magammal? A válasz: testvériséget, igazi testvériséget. Aztán, tudást, sok tudást, jó humort, türelmet és tapasztalatot. Hat év alatt igen sok szép emléket összegyűjtöttem, sok új barátot szereztem. Nyelveket is tanultam, a magyart, a németet, latint, stb. Ezek mind olyan kincsek, amelyeket a szemináriumban kaptam. Mit hagynék nektek? Én sok téves utat bejártam. Ti ne járjátok azokat, mert tényleg nem érdemes, s csak fájdalmat, nyugtalanságot és bűnt fogtok ott kapni, és ilyenekkel nem lehet az emberekhez menni és Krisztust hirdetni. Sorolnék egy pár ilyen téves utat, amelyeket az én, „okos” eszemmel bejártam: az ítélkezés, előítélet, gőg, harag, tisztátalanság, lustaság. Mind csodálkoztam, miért éreztem, hogy valami nincs rendben, hogy nem láttam hívatásom értelmét. Hát egyszerű! Isten helyett, én ezeket helyeztem a lelkembe azt hittem, hogy azokon az utakon járva boldog leszek. Most a végén, 6. évesként, sok-sok kegyelmet kaptam az Úrtól, lehet mondani, hogy újból megtértem, s vissza találtam az igazi értékekre. Javaslom, éljetek a következőkkel: a kápolnában rátok váró oltáriszentséggel - egyszerűen csak menjetek oda, s legyetek ott jelen, aztán a könyvtárban levő kincsekkel, és nem utolsó sorban, egy pár elöljáró bölcsességével, amit ingyen kínálnak. Tudom, hogy unalmasnak hangzik, de a mindennapi rend, az ima, a tanulás, mindezek képesek titeket igazi keresztény pásztorokká átalakítani. Még egy dolog - amikor szerelmesek vagytok, soha ne hozzatok döntést, mert az nem lesz jó döntés!Isten áldjon!

ŞCHEIANU C IPRIAN -I OSIF A hét év alatt, sok minden változott az életemben, és talán jobb ha azt mondom, hogy megváltozott az életem. Ezért hálás vagyok mindazok iránt, akik az évek folyamán bármilyen formában segítettek, támogattak a lelki és szellemi fejlődésben. Lehetővé tették az ittlétemet, sőt, úgy intézték, hogy nagyon otthon és jól érezzem magamat az intézetben. Most, e sok év után tovább lépek azon az úton, amelyet az Úr nekem készített; tovább lépek telve reménnyel és bizalommal. A hét év alatt meggyőződtem arról, hogy valóban ismeretlenek az Úr útjai, de nagyon biztosak, ugyanakkor nem könnyű kitartani az Ő útján. Ma azonban mondhatom, hogy öröm ezen az úton haladni és tudom, hogy nem hozhatok semmi gyümölcsöt, ha nem maradok Őbenne. Köszönöm Uram a meghívást, köszönöm hogy sok gyarlóságom és gyengeségem ellenére te hűséges maradtál hozzám, add, hogy én is hűséges legyek hozzád. (a fényképen balról jobbra: Ráduly István, Birton Róbert, Both Dávid, Şcheianu Ciprian, Kovács Péter, Kiss Endre, Hölgyes Pál, Fülöp László, Bálint István, Ruşti Alexandru)

Összeállította: Bidiga Albert, III. éves

MégIS

2009/1

13

Igaz-e, hogy… ?

Jézus nem akart egyházat alapítani? Hitvédelmi rovat Miután meggyőződtünk, a múlt számokban, hogy Jézus nemcsak történelmileg valódi személy, hanem Isten-ember, a mostani számban arról tárgyalnék, hogy Igaz-e, hogy… Jézus nem akart egyházat alapítani? Mostani témám alapjául az Agapé könyvkiadó Hitvédelmi füzetek sorozatának könyve szolgál, a tárgyalni szánt témával azonos című füzete.

Az újkorban- főleg a liberális protestantizmus és a modernizmus ideje óta- egyre gyakrabban fölvetődött az ellenevetés amelyet a modernista Alfred Loisy - akit 1907-ben kiközösített az egyház- így fogalmazott meg: „Jézus az Isten országát hirdette, és az egyház jött helyette.” Loisy véleménye szerint az egyház jézusi alapítása a történész számára elérhetetlen; az egyház isteni eredete csakis hittel észlelhető, a hit tárgya. Lássuk, valójában így lenne? Remélem minden Kedves Olvasó a cikk végén maga is rájön a válaszra. Erre is, a krisztológia teljes fényében találhatunk kielégítő választ, építve a már megjelent cikkek tartalmára. Arra összpontosítjuk tovább tehát a figyelmünket, hogy vajon az evangéliumok tanúsága szerint Jézus földi életében (húsvét előtt) kifejezetten létre akarta hozni a benne hívők közösségét, amely pünkösd után, mint „egyház” hirdette halálát és feltámadását, folytatta az Úr üdvözítő művét? Történetileg bizonyos, hogy Jézus halála és feltámadása után az egyház megszületett, és a krisztusi hit rohamosan elterjedt a Földközi tenger vidékén. Most először határozzuk meg az „egyházat” ahogyan A katolikus egyház katekizmusá-ban is olvasható: „Az Egyház szó (ekklézsia a görög ek-kaleinből hívni kívülről) egybehívást jelent. Ez a szó a nép általában vallási jellegű gyűléseit jelöli. E gyakran használt kifejezés az Ószövetség görög szövegében választott nép Isten előtti összejöveteleire vonatkozik, főleg a Sínai hegyen történtre, ahol Izrael megkapta a Törvényt, és Isten őt szent népévé tette. Önmagát Egyháznak nevezve, a Krisztusban hívők első közössége elismerte, hogy örököse ennek a gyülekezetnek. Benne Isten egybehívja népét a föld minden határából.” A Szentírásban az egyházat több szimbólum jelöli: akol, Isten építménye, Krisztus teste, Isten népe…

14

Jézus földi tevékenysége alatt lépten-nyomon bírálja a farizeusok betű szerinti értelmezését és külső hűségét, rituális túlzásait stb.(Mt 15,3-9; 15,10-20) Hangsúlyozza, hogy az irgalmasság fontosabb, mint az áldozatok(Mt 9,13; 12,7). Tudatosan áthág bizonyos előírásokat, mert az Ő személye az abszolút norma ezentúl. Régen Isten szólt a népéhez és a próféták értelmezték szavát. Most Jézus, az Isten élő Igéje szól és személyesen hív mindenkit. „Ő maga az Isten országa”, ahogy Órigenész mondta és valamiképpen összefoglalja az üdvtörténetet. Máté evangéliuma jól kifejezi ezt, amikor a Hegyi Beszéd végén megjegyzi: „A nép álmélkodott tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29). Isten népe nemcsak Izrael, hanem minden népből áll, mindazokból, akik Jézushoz megtérnek. Napjainkban két túlzó álláspontot kell elkerülnünk, amikor az egyház alapításáról beszélünk. Egyrészt: nem lehet tagadni azt, hogy Jézus valóban alapítani akart egy olyan közösségetegyházat-, amely az Úr eljöveteléig, a Parúziáig jelen van a világban és Jézus jelenlétét közvetíti, az Ő művét folytatja. Másrészt: nem lehet azt mondani, hogy Jézus „kifejezetten” olyan Egyházat alapított, amilyen a mostani egyház, a maga sajátos szerkezetével, intézményeivel stb. Jézus különös küldetéssel ruházta fel a 12 apostol csoportját. E csoportban Péter az első helyet foglalja el. Ezt bizonyítja több evangéliumi részlet, főleg az ismert jelenet, Fülöp Cezáreájában, ahol Péter hitvallása után Jézus megígéri, hogy erre a sziklaalapra, Péter hitére építi az egyházát, és Péternek egészen sajátos hatalmat szán (Mt 16, 18-19). Ma már több protestáns teológus is elismerni O. Cullman nyomán, hogy Jézus ígérete valóban elhangzott, és Péter elsőségének kiemelése nem csupán az ősegyház hitének visszavetítése a feltámadás előtti időbe. Az egyház alapításának bejelentése Jézus földi életének periódusához tartozik. Jézus, tehát Péternek és az apostoloknak küldetést adott: így akar jelen lenni övéi körében, így valósítja meg az időben Isten országát. Ez a közösség (ekklézsia) az üldöztetések ellenére is mindvégig megmarad, mert végső alapja: Jézus. Ezek után azt hiszem, nem lehet kétség, hogy NEM igaz, hogy Jézus nem akart egyházat alapítani. Azaz, igenis Jézus egyházat alapított, aminek mi is tagjai vagyunk, és éljünk is példaadóan ezer esztendős egyházmegyénkben, hogy az utódaink is egykor ünnepelhessenek következő millenniumi jubileumokat!

Elekes Szabolcs, IV. éves

MégIS

2009/1

lelkiség

A szenvedés értelme Emlékezzünk törékenységünkre „Senki sem lehet bölcs, amíg meg nem ismerte a sötétséget” – mondta Hermann Hesse. V. Frankl szerint az embernek meg kell tanulnia szenvedni, ha igazán szabadon és felelősen akar élni. Az ember a történelem folyamán mindig is foglalkozott a szenvedés kérdésével, hogy miért is kell szenvednünk? Miért is van a világon a szenvedés?

Az elkövetkező sorokban a szenvedés értelméről szólnék.Választ nem tudunk mondani, hogy miért is van szenvedés a földön, és azt sem tudjuk, hogy kinek miért kell szenvedni. Viszont amit tudunk az, hogy a szenvedésnek van értelme még annak ellenére, ha ezt sokszor nehéz is belátni, felfedezni. A szenvedésben számunkra a legfőbb példakép Krisztus kell legyen. Ő általa kell értelmezni a szenvedést. A Názáreti Jézus részt vállalt az emberi lét legelviselhetetlenebb, legérthetetlenebbnek vélt tényéből: az ártatlanok szenvedéséből és halálából. Jézus nem tett semmi mást, csak önzetlenül szeretett, gyógyított, segítet az embereken. Szörnyű kínokat kellet elviselnie, s végül a kereszten kellett meghalnia. Ha ennek a szenvedésnek van értelme, márpedig van, akkor minden szenvedésnek értelme kell, hogy legyen. Krisztus a keresztfán értünk szenvedet a mi bűneinkért a mi szófogadatlanságunkért. Megmutatta Isten végtelen hatalmas szeretettét irántunk. Kereszthalálával azt is kifejezte, hogy az ember a szenvedésében nincs egyedül, hanem Istennel együtt szenved, Isten mindig leereszkedik az emberhez, a szenvedő és bűnös emberhez. A szenvedéssel való megküzdés három szakaszra tagolható: a némaság, a panaszkodás és a feldolgozás fázisa.

Amikor szenvedés ér bennünket szóhoz sem tudunk jutni, meg vagyunk döbbenve. Aztán ha felfogtuk, hogy mi történt velünk kezdünk panaszkodni, hogy miért pont velünk történt ez? Miért mi? A feldolgozás fázisa pedig a szenvedés elfogadása. A zsidó és a keresztény vallás nem tiltják a „perlekedést” Istennel. Szabad panaszkodni, szabad akár vádaskodni is, ha Őt tartja valaki a szenvedés okának. A szenvedés egyik értelme, hogy titokzatossága, megfejthetetlensége miatt kapcsolatba hoz Istennel. A panasztétel szembefordulás ugyan Istennel, de nem elfordulás Tőle. A szenvedő ember „belekeverheti” Istent a saját bajába, mert valóban van köze hozzá, ha nem is úgy, mint a baj okozója, de úgy igen, mint aki közösséget akar vállalni vele a bajban. A panaszkodásnak is megvan az értelme. Nem véletlen, hogy panaszzsoltárok és panaszénekek egész sora maradt ránk az Ószövetségben (Jób 10; Zsolt 13; 22; 38; 69; 77; Sir 3, stb.). Ha sikerül szavakba önteni a keserűséget, akkor azzal a panaszkodó ember már akaratlanul is valamiféle jelentést adott neki. A panasz az passzív elfogadáshoz, a teher vállalásához, a kitartáshoz segítő első lépés. Enélkül, ha meg is történne

MégIS

2009/1

az elfogadás, az csak beletörődés és a küzdelem feladása lenne. A panasz a szenvedést elfogadhatóbbá teszi. A szenvedés keresztény értelmezése szerint, a panaszt a jövő felé való nyitottság követheti, ezért a jövő felé kell tekinteni. Nem arra a kérdésre kell a választ keresni, hogy mi okból van szenvedés a világon, s az miért a konkrét személy életét érinti, hanem arra, hogy mi véget, mi célból történt mindez. Ez abban segít, hogy kibírjuk, és ne bénítson meg minket a szenvedés. A keresztény értelmezése szerint nem az ember ad értelmet a szenvedésnek, hanem Isten, és ezért az ember ezt csak fel kell ismerje. A szenvedésnek értelmet adhat, hogy folyamatosan emlékeztet az életünk törékenységére és Istenre utaltságunkra (2Kor 1, 9). Értelmezhetjük próbaként, ami igazolhatja az ember Isten iránti bizalmának erejét és tartósságát. A Biblia a nemesfémek tűzpróbájához hasonlítja a szenvedést a hit számára (1Pt 1, 7 ). A szenvedés megmutatja a hit valódiságát. Nekünk, keresztényeknek a szenvedésünk tanúságtétel kell legyen embertársaink számára. Mindenkinek meg kell tanulnia szenvedni, s ebben mások példájának a megfigyelése segít. A szenvedéshez való viszonyulásával minden ember számot ad arról, hogy milyen alapon áll az életfelfogása. Ilyen helyzetekben kevesen tudják elrejteni igazi érzéseiket és megyőződésüket. A szenvedés leleplezi az életfilozófiánkat, színvallásra késztet. Ez az élet vizsgája. Senki sem magában és magáért szenved. A szenvedés „hogyanja” mindenképpen üzenetet közvetít.

Ez a körülmény akkor ad értelmet a szenvedésnek, ha általa mások megélhetnek, és megérthetnek valami fontosat a saját szenvedésükre nézve. Aki szenvedésével segít másoknak, annak kétségkívül értelmes a szenvedése. Lehet méltóságteljesen, Krisztus szenvedéséhez méltóan szenvedni. Ebből sem hiányzik a fájdalom miatti sóhajtás, vagy kiáltás és a panasz, de benne van a másokról való gondoskodás, a megbocsátás, az Istenrehagyatkozás és az erőtlenség beismerésének mozzanata is –, amint azt Jézus kereszthalálánál megfigyelhetjük. A szenvedés semmiképpen sem Isten büntetése, hanem egy olyan állapot, aminek értelme van a nehézség ellenére is. Ezáltal válhatunk igazán emberré. Sose felejtsük el, hogy a szenvedésben Isten mindig velünk van nem hagy magunkra, velünk szenved. Mondjunk mindig igent az életre bármilyen nehéz is legyen az!

Tatár Zoltán János, V. éves

15

zenetudomány

Berlioz: Requiem Odyseus tovább bolyong Te fogadd el azokért, kiknek emlékét ma tartjuk). A felajánlási ének verzikulus-válaszának képe a viking temetést jeleníti meg. Az utazás folyamán több hajó találkozva együtt mennek céljuk fele: a Walhalla-ba. Közösségtudatuk a cél egységének eredménye, s most, mikor az egyik hajó elpusztul kötelességük társukat átadni a szellem útjain az örökkévalóságban levő célnak, ahova ők is tartanak, csak az anyag finomodási lépcsőfokain, amelyet a zene mind magasabb és magasabb szintű könnyedség érzékeltetésével jelöl. A közösséget ábrázoló hajóraj közepén lángol a felgyújtott hajó, mint áldozat, amely képes megszólaltatni (megfújni) a mitologikus harsonát (az Észak-germán mitológiában ), s megnyílik a Walhalla, s a csillagok halvány visszhangjában a világegyetemen keresztül elnyeli az áldozatot.

Domine Jesu Christe rex gloriae, libera animas omnium fidelium de poenis inferni...ab ore leoni, ne absorbeat eas tartarus, ne cadant in obscurum (Urunk Jézus Krisztus, dicsőség királya, szabadítsd ki minden híved lelkét az alvilág büntetéseből, ne tartsa őket fogva a halál, ne hulljanak az elmúlásba)a gyászmise offertóriuma (felajánlási éneke). Berlioz elvarázsolt tájat rajzol meg. A bárka előrehalad a lápban, mocsárban (valódi germán mitologikus táj), sötétség üli meg a tájékozódást, csak az ég alján vöröses fény mutatja az irányt (a napot lehet ott sejteni). A mocsár száraz, vizenyős részei közt evezve a repedésekből tűzoszlopok lövellnek fel időnként, alvilági sóhajként, s ilyenkor megvilágítanak egy-egy elszáradt fát, amint kísértetiesen meredeznek a sötétségben. Sorsuk kétszeresen szomorú: el is vannak száradva (önmagukra nézve) s a külső sötétség miatt mások sem látják (másokkal való viszonyban). Az etnológia (a népek mitológiáinak összehasonlító tudományos feldolgozása) úgy magyarázza ezt a zenei részt, mint a tudatalattiban való utazás azon megállóját, amikor az egyén, áttörve az egyéni idő síkját, szemlélni tudja az egyetemes történések idejét, s ott a történelem kihalt létmegnyilvánulásait látja apokaliptikus színekben, formákban. Ugyanakkor jelenti az egyén saját elszáradt létcsíráit is, mindazt, ami bennünk jó volt, de kihalt. Odyseus útja ez, amint Hades birodalmán végigvonul, a saját útját tükörösvénynek látja Styx vizein, s körülötte tűzcsóvák pattannak fel, s szétszóródnak a vízfelületen.

A Sanctus az emelkedő utazást ábrázolja, amelyet a hajók tesznek meg az anyag finomodási fokain keresztül (spiritualizáció), a csillagokba való utazás mitológiai képein keresztül. Ez a kép a személynek saját maga birtokbavételét ábrázolja, az ősképekkel való találkozást sugallva, amikor a személy a magán kívüli (transzcendens) beteljesülésre készül. Lux aeterna luceat eis Domine, cum sanctis tuis in aeternum, quia pius es (Az örök világosság fényeskedjék nekik, Uram, a te szentjeiddel, mert te kegyes vagy). A communio (áldozási ének) egyetlen, utolsó monumentális képpel zárul, a hajóraj megszabadulva minden viszontagságból (minden földi korláttól), kijutva a nyílt tengerre felsorakozva, fáklyákkal kivilágítva vonulnak csendesen, nyugalomban. Az esti félhomály a tenger fölött szürke, tompa sötétséget sejtet, míg a horizonton, ahol a nap kel fel, égszínkék, meg rózsaszín sáv hívja a vándorokat a beteljesülésbe. Hátulról egy-egy dörej (vihar dörgés) elhalkuló-távolodó nesze emlékeztet az elmúlt életre, világra.

Az egyiptomi mitológiában ez a pont felel meg Amduat könyvének harmadik órájának, mikor Ra napisten bárkája alól elfogy a víz, a mocsárban nem tud evezni, s ekkor a mocsár állatistenei segítenek az istennek, továbbviszik, vontatják bárkáját, hogy tovább mehessen a beavatása (tulajdonképpen a hatodik óra fele, ahol teljesen feldarabolódik, megsemmisül). Ez a gondolat az összes magasabbrendű (legalább mitikus vallásokról van szó) vallásban megtalálható, amikor is a lét legnagyobb fokú számkivetettsége érdekében egy áldozat kell, hogy a lefele ívelő pályája (létdegradáció) felfele térjen (megváltasson, megújuljon). Hostias et preces tibi Domine laudis offerimus. Tu suscipe pro animabus illis, quorum memoria hodie facimus. (Áldozatot és imát ajánlunk fel neked, Urunk.

16

Szabó-Siklódi László, IV. éves

MégIS

2009/1

lelkiség

A Szűzanya oltalmában 1000 éves örökségünk Ezer éves a gyulafehérvári Szent István által alapított Főegyházmegyénk, Millenneumot ünneplünk. E millennium alkalmából szeretném röviden összefoglalni azt az örökséget, amelynek kezdetét Szent István királyunknak köszönhetjük, azt, hogy 1038. augusztus 15-e óta kedves számunkra a Boldogságos Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya, a Nagyboldogasszony. Valamint szeretném érzékeltetni, hogy a későbbi korokban és századokban, mennyire és hogyan mélyült el nemzetünk tudatában ez a nagy érték és örökség: A Szűzanya népe és gyermekei vagyunk.Amikor a Mária tiszteletnek hazai eredetét keressük nem véletlenül idézzük Szent Gellért alakját, akiről tudjuk, hogy 1015 Nagyboldogasszony ünnepén a „napba öltözött asszonyról” prédikált a székesfehérvári Boldogasszony templomban a király és országa előtt. Magyarországot halála előtt Szent István király a Szűzanyának ajánlotta fel, hogy oltalmazza, pártfogója legyen árván maradt nemzetének. A történetírók feljegyzik, hogy Géza fejedelem azon a helye, ahol a királyságba iktatták, egy nagy székesegyházat építtetett. Szent László oly buzgó tisztelője volt a magyarok Nagyasszonyának, hogy több író őt egyenesen Máriakirálynak nevezi. Az Árpád-korban mélyen tudatosult a magyar népben, hogy Magyarország Mária országa, és hogy Mária hazánk Pátrónája és Nagyasszonya. A III. Béla király által, a 12. század végén épített esztergomi székesegyház díszkapuján színes mozaik ábrázolta Szent István fölajánlását a Szűzanyának ezzel a felirattal: Fogadd kegyesen Szűz Mária országomat kormányzásra. III. Endre (1290-1301) az utolsó Árpád-házi király esküt tett, melyben megígérte, hogy megőrzi és védelmezi a Szent Szűz országát. A magyar királyok ezért úgy tekintették magukat, mint akik Mária nevében és hatalmában uralkodnak. Ezt fejezi ki a szepes-váraljai freskó is (1317), mely az Anjou-ház, Károly Róbert koronázását ábrázolja. Ezen a Szent Szűz helyezi a király fejére a koronát, melyet az esztergomi érsek nyújt át neki. A magyar koronával koronázott Mária alakja leng a harci lobogókon, ami lába alá tiporja az ellenséges félholdat. Mária alakját és nevét vésik pénzeikre, a híres máriásokra. (Mátyás, Rákóczi). Vele mennek harcba a vitézek a „Jézus-Mária” harci kiáltással, ott viselik Mária nevét a harcosok kardjuk markolatán. Korvin Mátyás pajzsán e szavak olvashatóak: „Istennek dicső anyja Mária, könyörögj Mátyás királyért.” A Nádasdy-család a török időben hatalmas oltárt állíttatott a lékai templomban. Az oltárképen Máriát a koronázó palásttal a fején Szent István koronájával ábrázolják, mint Magyar-ország igazi Nagyasszonyát. Eszterházi Pál nádor, a 24 csatában győztes hadvezér, 63 éves korában művet írt, melyben Szűz Mária szeplőtelen fogantatását védi. A Szűzanya tisztelet a főúri családoknál általános volt, mutatja azon körülmény is, hogy majdnem minden kastélyukban vagy várukban a boldogságos Szűz

MégIS

2009/1

tiszteletére szentelt csínos régi kápolna található. Boldog Gizella drága szövetű egyházi díszöltönyöket hímzett, s azokat a Boldogságos Szűz templomainak ajándékozta. Szent Erzsébet tisztelete és szeretete a Szűz iránt életírásaiból ismeretes. A Szűz képével áldotta meg azon betegeit, kiket csodálatosan meggyógyított. Amikor ősapáink Kean bolgár fejedelem ellen csatába indultak, jelszóul ezt kiáltották: „Harcoljunk Istenért és Máriáért!” Hirdették a csapatok előtt lengő zászlók, hogy a magyar hadsereg is tisztelte a Boldogságos Szüzet, mert azokra 1848-ig a Szűz képe volt festve. Hunyadi János hadseregével együtt rózsafüzért imádkozott, s azután indult azon ütközetbe, melyben Nándorfehérvár mellett 1456. július 22-én oly dicső győzelmet aratott, s melyben 40.000 török vesztette életét. 1559-ben amikor Blandrata a csík-gyergyó s kászon-széki székelyeket le akarta igázni, a hadsereggé alakult nép először a templomba ment, a Boldogságos Szűz szobra előtt térdre borult és fogadást tett, s csak azután ragadta meg fegyverét és e kiáltással: „Jézus, Mária! Győzelem vagy halál!”, rohant az ellenség túlnyomó seregeinek, s meg volt nyerve a nagyerdői csata. Eszterházi Pál nádor 1686. szeptember 5-én Lipót császárhoz írt levelében világosan kimondja, hogy ő a törököktől való megszabadulását és Buda visszavételét a Boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonítja. Mit tegyünk mi most a Millenniumi évben? Ismételjük meg Szent István felajánlását, amelyet máskor is megismételtek történelmünk nagy óráiban: A másodig felajánlást az Árpádházi királyok kihalása után az Anjou-házból származó Károly Róbert tette meg 1317-ben Szepeshegyen. A harmadik felajánlást 1693-ban végezték az országnak 150 éves török hódítás alól történt felszabadítása után. A hívő magyar nép a Szűzanya pártfogásának tulajdonította az ország felszabadítását a pogány világból. A negyedik felajánlás 1896-ban, a millennium esztendejében volt, mikor apostoli királyunk, Ferenc József, Vaszari Kolos hercegprímás által felajánlotta hazánkat a Magyarok Nagyasszonyának. Ekkor engedélyezte XIII. Leó pápa a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét. 1948ban a magyar nemzet a szabadságharc 100 éves emlékét ünnepelte. Ugyanakkor a magyar püspöki kar, a Boldogasszony évet rendelte el, hiszen a magyar nép sorsa szorosan összefonódott Nagyasszonyunk tiszteletével. Mi is történelmi múltunk példájára és példájából merítve, ajánljuk életünket, székely népünk és Főegyházmegyénk sorsát, 1000 éves múltunkat, jelenünket és jövőnket a Nagyasszony oltalmába.

Hajlák-Attila István, gyakorlati éves

17

életünk

Papi hivatások vasárnapja egy magasztosabb célért PUSK Á S ATTILA , IV. éves A Besztercei Főesperesség plébániájára jelentkeztünk be Ilyés Imrével. A plébánián élet van. A lelkesedő főeperes és a káplán olyan szolgálatról tesznek tanúságot, mely számomra irányadó példaként fog állni.A fiatalokkal való ismerkedésnek első lehetőségét egy majálisos kiruccanás hozta meg. Egy ifi csoport, melyből az összetartás, az egymás iránti szeretet, a keresztény szellemben való nevelés sugárzott. A plébánia ifjúsági csoportjának egyik fontos mozgatója Veres Stelian segédlelkész. A szombati hittanórák kétnyelven folytak, külön magyarul és külön románul. A kisebb hittanosokkal rajzokban hozattuk kifejezésre azt, hogy ki-ki milyen pályát választana Isten gondviselése szerint. A nagyobb hittanosoknak (V.–XII. oszt.) a papi hivatásunkról tettünk tanúságot, a szemináriumról szóló filmet is leve-títettük, ilyen módón is láthattak és hallhattak a fiúk néhány képet és gondolatot a papnevelő intézetünkről. B AJKÓ N ORBERT , III. éves Hivatások vasárnapján, mi, vagyis Bajkó Norbert III. éves és Elekes Szabolcs IV. éves kispapok, a vulkáni egyházközségben voltunk. A fogadtatás nagyon szívélyes volt a plébános részéről. Pénteken este a fiataloknak beszéltünk a hivatásról és egyben a mi személyes „meghívásunkról”.Este, meg a református lelkésznél voltunk beszélgetni, így ápoltuk az ökumenizmust is. Szombaton szentmiséken vettünk részt, majd utána több hittanóra is volt, amelyeken a nagyobbaknak a hivatásról, kisebbeknek pedig a II. parancsról és a szentáldozásról beszéltünk. Vasárnap román, illetve magyar szentmiséken tettünk tanúságot hivatásunkról és egyben Elekes Szabolcs köszöntötte az édesanyákat, példaképül állítva eléjük a Szűzanyát. Este meg visszajöttünk a szemináriumba.Visszatekintve csodálatos volt az a hétvége és az emberek is nagyon barátságosak voltak. Reméljük, hogy jelenlétünkkel sikerült hivatást ébreszteni a fiatalok szívében és majd Isten küld méltó fiatalokat a „szőlősébe”, a teológiára. Adja Isten, hogy úgy legyen. TAT Á R ZOLT Á N-J Á NOS, NOS, V. éves Hivatások vasárnapján, egy évfolyamtársammal a Halmi községbe (Szatmár megye) mentünk tanúságot tenni a hivatásunkról. Az ottani plébános Kovács István. A község vallási szempontból vegyes vidék. Azon kívül két filia tartozik hozzá, így egy kis ízelitőt kaphattunk a szórvány vidékből. Már pénteken megérkeztünk, mivel aznap Szent József búcsú és bérmálás volt. A szombati napon hittanórákon vettünk részt, illetve a filiákat látogattuk meg. Vasárnap pedig szentmise keretén belül tettünk tanúságot a hívatásunkról. Röviden ebből állt az hétvégi programunk. Ez a hétvége számomra elég tanulságos volt, mivel megtapasztalhattam a szórványban élő katolikusok szeretetét, hívatásomban megerősödhetem, hiszen láthattam mennyire szükség van papi hívatásokra. Eúton szeretnék köszönetet mondani azokért, akik imádkoznak újabb hivatásokért, és értünk kispapokért.

18

MOLNÁR EDUÁRD GÁBOR , IV. éves

Antku István V. éves kispap és jómagam Molnár Eduárd Gábor Szinérváralján (Máramaros megye) voltunk „Jó pásztor vasárnapján” hivatásunkról tanúságot tenni. Megragadó volt az az élmény, amikor láthattam, hogy egy kis közösség mennyire szereti, ragaszkodik pásztorukhoz, és irántunk is milyen nagy szeretetet tanúsítottak. A következtetést levonva elmondhatom, hogy várnak minket a hívek, jó pásztorokká kell váljunk, akik Jézus szellemében tudjuk vezetni őket és meg tudjuk mutatni nekik azt az utat, amely elvezeti őket az ajtóhoz. Ez az ajtó nem más, mint Jézus Krisztus.

CS Í KI SZABOLCS, III. éves Mi Marosvásárhelyen voltunk Hivatások vasárnapján a Keresztelő Szt. János plébánián, Kovács István osztálytársammal. Ez a vasárnap számunkra mindenképp egy ünnep, egy élményként maradt meg a lelkünkben. Mi mentünk hivatást ébreszteni, holott én úgy érzem nekünk volt egy lelki feltöltődés. Csintalan László főesperes úr nagyon kedvesen fogadott, és látott el a plébániáján. Bepillantást nyerhettünk a plébániai életbe, hogy milyen a híveknek igét hirdetni és a hívekért élni. A Jó Pásztor vasárnapján azt az üzenetet akartuk elvinni, amit mi megtapasztaltunk, amit akarunk élni, ami az életcélunk. Számomra a legszebb dolog a hétvégén az volt, amikor éreztem, hogy várva voltunk. Lenyűgözött az emberek érdeklődése a hivatásunk iránt, valamint a fiatalok élénksége, hogy akarnak Jézusért valami szépet tenni. Számomra az is kiderült, hogy a fiatalok igen is várnak minket későbbi papokat, velünk akarnak dolgozni egy magasztosabb célért, együtt akarnak velünk működni. LUKÁCS JÁNOS, III. éves Jó kimenni a nagyvilágba! Azért is, hogy tudjunk az emberek dolgairól, és tudjanak ők is rólunk. Idén úgy döntöttűnk Bidiga Berci barátommal, hogy Marosvásárhelyre megyünk, György Tibor papbácsihoz. Egy szép kirándulással kezdtük, néhány fiatallal, az Ilva völgyében. Nagyon jó volt együtt lenni, jó kedvvel, vidámsággal tettük meg a majdnem 20 km-es utat. Közben Isten csodálatos teremtését, a természetet figyelve, mélyen beszélgettünk. Nagy hatással volt ránk, mert jobban megismertük egymást, és egy láthatatlan kötelék szövődött köztünk. Vasárnap, a szentmiséken, felváltva szóltunk az emberekhez. A Jó Pásztorról és saját hivatásunkról beszéltünk, olyan jó volt látni, hogy milyen figyelemmel kísérik szavainkat. Éreztük azt az erőt, amellyel bátorítanak és a mi hullámhosszunkra próbálnak kerülni. Köszönet György Tibi plébános úrnak a kedves, szívélyes fogadtatásért és szeretetéért, amivel elhalmozott minket híveivel együtt. Isten fizesse meg nekik! Összeállította: Both László, II.éves

MégIS

2009/1

emlékezés

Milleniumi szemlélet 1. A millenniumi évben ünnepelte S.E.R. Msgr. DR. JAKUBINYI GYÖRGY ÉRSEK ÚR pappá szentelésének 40. évfordulóját. Főpásztorunk 1946. febr. 13-án született Máramarosszigeten, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Isten szolgája Márton Áron püspök atya 1969. ápr. 13-án szentelte pappá a szatmári egyházmegye számára. Szatmáron Sipos Ferenc kormányzó titkáraként működött. Majd Rómában a CGH, a PUG-n és a PIB-en végezte tanulmányait. 1978ban Budapesten a PPKE-n teológiai dr.-i fokozatott szerzett. Tanulmányai befejeztével a Hittudományi Főiskola tanára. 1990. március 14-én lett kinevezve segédpüspök-nek és Aquae Regiae c. püspökének. 1994. ápr. 8-án lett beiktatva a gyulafehérvári főegyházmegye érsekének. AD MULTOS ANNOS VIVAT! 70 ÉVE SZÜLETETT Msgr. JÄGER PÉTER Szemináriumunk egyik legkiemelkedőbb tanára. Az Arad megyei Rétháton (Tisa-Noua/Wiesenhaid) 1939. augusztus 20-án. Elemi iskoláit 1946 és 1953 között szülőfalujában és Szépfalun (Frumuseni/Schöndorf), középiskolai tanulmányait 1953 és 1957 között az aradi Német Tanítóképző és Középiskola diákjaként végezte, ahol 1957-ben érettségizett. 1957-1963 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán filozófiát és teológiát hallgatott. 1963. április 21-én Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári 1000 éves székesegyházban. 1965 május óta a Teológián a filozófia és a filozófiatörténet tanára. 1965 és 2000 között a teológiai főiskola tanulmányi igazgatója és 2000-2003 között a Hittudományi Főiskola rektora volt. Életmottója: Ad aedificationem: „Nem a magunk javát keressük. Törekedjünk mindegyikünk embertársa javára és épülésére”(Róm 15,1-2).Hoch sollen Sie leben Herr Professor.

A Hittudományi Főiskola rektora a millenniumi évben FT. OLÁH ZOLTÁN, aki Gelencén született 1971. febr. 9-én. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron kezdte, majd Rómában a CGH növendékeként a PUG-n és a PIB-en végezte. Kolozsváron a BBTE doktorandusza. 2003-ban lett az Intézet rektora és később egyben vicerektora is. Lapunk számában emlékezünk a Hittudományi Főiskola egykori rektoraira és tanáraira: LÁNYI FERENC 210 éve volt a Teológia rektora 1798 és 1799 között. Gyulafehérváron szentelték pappá 1788. dec. 20-án. Később 8 évre ismét rektor lett. Majd belépett a premontrei rendbe. HUBATSCHEK ÁDÁM 150 éve volt az Intézetünk rektora, aki 1808-ban született, pappá szentelték 1831 aug. 17-én. Több helyen szolgált, majd 1853-tól teológiai tanár és rektor 1859-ig. 1882. dec. 21-én halt meg, a sírja a gyulafehérvári székesegyház kriptájában van. KÁSZONI ALAJOS volt 70 éve a Hittudományi Főiskola rektora. Csatószegen született 1875. feb. 15-én. Teológiai tanulmányait Esztergomban és Bécsben végezte a Pázmáneum növendékeként. Pappá szentelték Gyulafehérváron 1899. nov. 9-én. 1904-ben Bécsben doktorrá avatták. 1927-től a Hittudományi Főiskola rektora 1939-ig, majd 1939-től plébános és főesperes Gyulafehérváron. 1946 máj. 22-én halt meg. Sírja a gyulafehérvári székesegyház kriptájában van. ...folytatjuk... Csíki Szabolcs, III.éves

Ballagási gondolatok Hét évvel ezelőtt köszöntöttünk be a szemináriumba. Kis felfedező útra indultunk el. Ismerkedtünk, barátkoztunk, illtve örültünk a kényelmet és biztonságot felkínáló Szemináriumnak. Teljesen gondtalanok voltunk, viccelődtünk, csipkelődtünk. Majd jöttek a józanító megpróbáltatások, a vizsgák, a lelki megpróbáltatások. Rá kellett ébredjünk, hogy nem mézes kalácsból van a kert. A szeretetben, a műveltségben még nem értük el a teljességet, de már annyit elértünk, hogy tudjuk hol van a forrás. És ha naponta hozzá menekülünk, tanácsot kérünk, biztosan meg fogja adni. Az eltűnt idő már visszafordíthatatlan. Egyedüli esélyünk, hogy most amink van és ami van, jobban kezdjük értékelni, ha a múlt mulasztásainak függvényében a jelent, cselekvővé, élővé, szebbé tesszük.Valahogy át akarjuk érezni a híres magyar humanista, Jannus Pannonius költővel együtt, hogy búcsút kell vegyünk. Versében már idegfeszültségig ismétli: „Fel hát az útra, társaim siessünk!” De minél jobban tagadni próbálja azt, hogy maradni szeretne, annál nehezebb a búcsúzás. Fel hát az útra, társaim siessünk! Ránk vár a nagy Út, a hivatásunk értelme! Küldetésünk és felelősségünk van egymás életéért, boldogságáért, most is, amikor itt hagyunk benneteket. Küldetésünk, hogy a kiüresedő helyünket új hívatásokkal töltsük be. Felelősségünk, hogy kölcsönösen érdeklődjünk, ápoljuk az együtt töltött idő szép emlékeit. Csörgessünk néha egymásra, amikor egy kis időnk adódik, látogassuk meg néha egymást és gondoskodjunk egymásról.A búcsú számomra a hála kifejezése, hála azért, hogy valakivel együtt lehettünk, eszmecserét folytathattunk, egymást gazdagíthattuk, megajándékozhattuk. Mi is hálával akarunk hódolni előttetek. Hálások vagyunk a nagy és nemes ősökért, akik megalapították, és ápolták ezt a szemináriumot. Hálásak vagyunk az intézet rektorainak és vicerektorainak, hogy otthonossá, lakhatóvá, emberségessé tették ezt a csemetekertet. Köszönjük a prefektusoknak, hogy kellő időben levágták rólunk a vadhajtásokat, és példájukkal bátorítottak a kitartásra. A tanár uraknak, akik tudásunkat elmélyítették, és próbáltak jó és serkentő hangulatot kialakítani óráikon. A spirituálisoknak, akik lelkünket karbantartották, és magukat nem kímélve, önzetlenül készültek a punktákra és az órákra. Végül, de nem utolsó sorban, hála mindenkinek, aki segített idáig eljutni. Isten veled tápláló anya, a Megtestesült Bölcsesség Széke! (Részlet a végzősök búcsúbeszédéből. Elmondta Ráduly István-Zsolt )

MégIS

2009/1

19

kitekintés

MégIS a Gyímesekben... Az idei reklám-kirándulást a Gyímesekbe szerveztük. Már rég bennünk élt a vágy, hogy ilyen célból a Gyímesvölgyébe is eljussunk. Mi volt a célunk? Megismertetni lapunkat olyan plébániai közösségekkel, fiatal iskolásokkal, ahová és akikhez még nem jutott el a lap. Beszélni arról, hogy miért szerkesztjük a kispapok lapját és mit szeretnénk olvasóink elé tárni. Mindez alkalmat ad arra is, hogy élő szavakban is MégIS-t tanúsítsunk, illetve arról beszélni, hogy milyen formában folyik a médián belüli tevékenységünk. Röviden ismeretetem a misszió programját: Pénteken indultunk Gyulafehérvárról Kolozsvárra, ahol meglátogattuk a Gloria nyomdát. Terebesi Ildikó, a nyomda kereskedelmi igazgatónője fogadott bennünket. Kedvessége és barátságos közvetlensége kellemes perceket varázsolt. Izgalmas volt látni a nyomda világában dolgozó „munkatársainkat”. Ezt követően Gyímes-völgye felé indultunk. Gyimesbükkön Ft. Salamon József plebános, illetve Málnási Demeter segédlelkész késő estig vártak ránk. Különös fogadásban részesültünk. A cserkész-papbácsik „Jó munkát!” köszönve a helyi cserkészcsapat- és a magyar nemzeti zászlóval tisztelegtek. Szombaton reggel résztvettünk a szentmisén, valamint 10 órától kezdődően egy lelkinapot tartottunk, amin résztvett 145 gyermek és fiatal.Ellátogattunk az ezeréves határhoz, illetve egy jóhangulatú estét tölthettünk egy vidám

csángó családnál. Ilyen módón is köszönetet mondunk nekik. Vasárnap több szentmisén is részt vettünk. Ezt követően elindultunk Gyulafehérvárra, de egy kis pihenő erejéig megálltunk Gyímesfelsőlokon. A „Szent Erzsébet” középiskola számos diákját is tudósítottuk lapunkról. Isten segítségével Vasárnap estére haza érkeztünk, az Alma Mater-be. Köszönetet mondunk,annak a két jótevő hölgynek, akik üzemanyaggal ellátták autóinkat. Isten fizesse jóságukat! Legnagyobb hálát a plébános úrnak mondunk. Nagyonnagyon szépen köszönünk mindent!

C e una via... la sfida dei rapporti Egy út... a kapcsolatok kihívása A gyulafehérvári szemináriumból 17en a kispapok közül, Nagy József tanár úr vezetésével zarándokútra indultunk, hogy résztvegyünk a Castelgandolfoban tartandó szeminaristák világtalálkozóján. December 30-án indultunk és egy hosszú út után, estére megérkeztü n k a budapesti Káposztásmegyeri plébániára,ahol nagy szeretettel fogadtak . A következő nap elindultunk Budapestről a Firenze melletti városkába, Loppianóba, a Fokoláre Mozgalom „városkájába”. Ott résztvettünk egy megható évvégi hálaadó szentmisén, majd ezt követően egy szép évzáró ünnepen. Január 1-én, délelőtt, megismerkedtünk közelebbről is Loppianóval, illetve annak varázsaival és szépségeivel egyaránt. Ebéd után elindultunk Rómába (Castelgandolfóba), ahová egy élménydús út után meg is érkeztünk. A tulajdonképpeni kispaptalálkozó,

20

következő nap kezdődött, mely tele volt élményekkel és tapasztalatszerzéssel. Egyszóval, ott könnyű volt szeretni... Vasárnap kora reggel, szentmisén vettünk részt, délben pedig XVI. Benedek pápával együtt imádkozhattuk a z Angelus-t. Nagy élmény volt. Ezután egy kis városnézés-zarándoklatra hívtak meg minket, amely alatt szemügyre vehett ü k a Város főbb nevezetességeit: Szent Péter Bazilika, Colosseum, Lateráni Bazilika... Késő délután, elindultunk haza felé. Útközben elbúcsúztunk a Központi Szeminárium kispapjaitól. Öröm volt számunkra, hogy együtt zarándokolhattunk. Deo Gratias ezért a zarándoklatért. Oldalt szerkesztette: Link Norbert, II. éves

MégIS

2009/1

MégIS

Pu s k ás A t t i l a f ő szerkesztő... A keresztény sajtó korunkban egy fontos közvetítő szereppel bír. A gyakorlati év előtt álló, távozó főszerkesztőt kérdezzük: és MégIS milyen volt...? MégIS:Több mint egy esztendeje annak, hogy a „MégIS főszerkesztője” címet szerényen viseled. Az eltelt idő alatt együtt növekedtünk, gyarapodtunk, formálódtunk. Mégis mit jelentett főszerkesztőnek lenni? Miben láttad fő feladatodat? Amikor megválasztottatok tisztában voltam gyengeségeimmel. Mégis valamennyi szervezés terén szerzett tapasztalatom növelte bennem a szerkesztői munka felvállalását. Tudd meg, hogy valamilyen formában éreztem, hogy egykor rám is várni fog a főszerkesztőség szolgálata...Főszerkesztő elődeim (...Szőcs Csaba, Lukács Laci) nagyszerűen végezték munkájukat. Egy kincset örököltünk mindannyian. Egy lelki MégIS-t, mely az Olvasót elmélkedésre indítja és ha egy keveset is, de Istenre vonja a figyelmet; egy szellemi MégIS-t, mely a tudományok értékeit is megvillogtatja; egy tapasztalatokkal tűzdelt MégIS-t, mely ilyen értelemben is az olvasókért létezik. Tulajdonképpen ezt a MégISt akartam megbízatásom elejétől,- és egyértelműen veletek együtt -fejleszteni, továbbadni, „továbbimádkozni”. MégIS: Szerinted mi lenne a fő feladata a MégIS-nek? A Szentlélek hét ajándékának egy közvetítő eszköze kell, hogy legyen. Hiszem és tudom, hogy lehetséges. Az Úr Jézus missziós parancsát alapelvül lehet venni és ezt beépíteni a MégIS életében és ez már egy feladat. Mindenképp fejlődnie kell Isten nagyobb dicsőségére és az olvasok érdekében. MégIS: Amíg a kezünkből kikerül egy kész MégIS egy hosszú utat tesz meg!Több ember keze alatt is átmegy egy-egy cikk. Milyen volt velünk, szerkesztőkkel együtt dolgozni? Gyakorlatilag három számnak voltam a főszerkesztője. Isten segítségével és a mindenkori szerkesztők munkájával 13. évfolyamát töltötte be a MégIS. Már az elején a következő gondolat fogalmazódott meg bennem: nem akarok egyedül dolgozni. Elveim szerint csak úgy működhet jól egy munkacsoport, ha a munka jól le van osztva és mindenki szívügyének érzi a munkát. Azt akartam, hogy minden szerkesztő legyen tisztában azzal, hogy mi a feladata és érezze élete részének a MégIS-t. Úgy látom sikerült. Áldozatot hozó emberekkel dolgozhattam és ez boldoggá tett. Kreatív, értelmes, vidám és türelmes emberek szerkesztik a lapot. Kispapok, akik nem csak önérdekért képezik magukat, hanem az olvasókért is. Milyen csodálatos!

MégIS

2009/1

MégIS:Maga a szerkesztés is bizonyára nevel, megtanít bennünket együtt élni a médiával, betekintést nyerni az írott sajtóba. Miben segít ez minket kispapokat, avagy mit tanultál az egészből? Amennyiben a világnak fejlődése van, én meg helyben állok és nem fejlődőm, nem egy természetes állapot. Résen lenni és meglátni mi az, ami által Krisztust az emberek közé vihetem keresztény kötelességemnek érzem. Egyre több eszköz létezik ennek a küldetésnek a „kivitelezésére”. A keresztény sajtó korunkban, egy fontos közvetítő szereppel bír. Ilyen értelemben örvendek annak, hogy sikerült a MégIS szerkesztőinek és más kispapnak is, a „Vasárnappal”, a Mária Rádióval, az RTV-vel ilyen jellegű komunikációt folytatni. MégIS: Bizonyára vannak kellemes és kevésbé kellemes tapasztalataid. Mit viszel magaddal? Elmesélnél egyet-egyet? Az egyet-egyet-ből, az első egyiket megosztom. Ez lenne az a csapatszellem igényessége, ami végig jelen volt minden szerkesztés alatt. Ennek a csapatnak a lelkületét, a megtartó erejét szeretném magammal vinni a gyakorlati évre. MégIS: Van olyan, amit el szerettél volna érni, tenni megbizatásod alatt és úgy érzed nem sikerült? Nem tudok kudarcot munkánk mögött! Ellenkezőleg! Elevenen él bennem a kép, amikor közösen örvendtünk az újabb képminőségnek. Ezért hálás vagyok a Gloria Nyomdának. A MégIS-nek szerzett reklámot is pozitív eredménynek tekintem. Az a tény, hogy az évente kétszer megjelenő kispapok lapja, összeségében tekintve majdnem ötezer példányban nyomtatódik ki, nem csupán a mennyiségről tanúskodik. A kispapok lapját minden korosztály olvassa. A visszajelzések alapján következtetek: népszerűvé vált a lapunk. Az anyagi támogatóknak is hálás vagyok, köszönöm a segítségüket. Szívből kérem továbbra is a támogatásukat. MégIS: Milyen szívvel adod át a főszerkesztőséget? Mit üzensz az utódnak s a szerkesztőknek egyaránt? Bevallom nektek, a szívemen viselem a MégIS ügyét, illetve ennek munkacsapatát. Törekedtem a lelki és szellemi MégIS értelmében dolgozni. A szívemhez nőtt! Megköszönöm Ilyés Zsolt elöljárómnak, mint felelős kiadónak és nektek, hogy bizalmasan támogattatok. Köszönöm minden kispaptársamnak, tanáromnak közölt írásait és egyéb munkáit. Főleg azt, hogy anyagilag is támogatják lapunkat. Isten gondviselésére bízom a lappal való további munkátokat és egyenként titeket is szerkesztőket. Imádkozom, hogy szívhez és értelemhez szóló MégIS legyen a kispapok lapja. Isten segísten! MégIS: Mit üzensz az olvasóknak? Köszönök mindennemű támogatást! Kérdezett: Fábián Róbert-Dónát, III. éves

21

sport

Benne mozgunk A cél mindig a jókedv, a mozgás

A sport, a mozgás az ember életében elengedhetetlen. Nem hiába mondja a régi latin közmondás: „Mens sana, in corpore sano!” A sport nemcsak azoknak való, akik nagy eredményeket akarnak elérni, ilyenek az élsportolók, akik életük egy részét azzal töltik, hogy mindennap kitartóan edzenek, hogy feljussanak a dobogó legfelső fokára, vagy megnyerjék országuk bajnokságát, egy sportágban, pl. fociban stb. Ezek nagy pénzek nyerésének a reményében teszik, és egyre inkább nő ez az összeg, minden sportban, a gazdasági válság ellenére. Sportolni mindenkinek kell, ha nem akarja, hogy különböző nyavalyák elnehezítsék a testét. Fontos, hogy edzésben tartsuk magunkat, hisz kikerülve az élet forgatagában sok feladat vár majd ránk. Ha testünk nem egészséges és azokra kell figyeljünk, hogy azokat orvosoljuk, nem tudunk tökéletes lelki munkát végezni sem.

A múltkori számunkban már megemlítettük, hogy a tavaly októberben részt vett a szeminárium csapata Esztergomban a teológiák közti focibajnokságon. Társaink nagysze-rű eredményt értek el, a döntőbe jutottak, és ott, azzal a nyíregyházi csapattal, amelyik évek óta simán nyeri ezt a bajnokságot, csak hetes, bűntető rúgásokkal maradtak alul. Ez viszont felért nekünk egy győzelemmel, hisz nagy fegyvertény volt! A legjobb játékos címet viszont a mi társunk nyerte el, ami azért sokat mond, Fülöp László VI. éves kispap személyében. Novemberben részt vettünk, az intézet válogatott legényeivel a Kolping focibajnokságon, Segesváron. Ez egy kicsit átalakított csapat volt, mert kettő, a legjobbak közül nem tudott elutazni. Nem mindig a győzelem, sokszor a részvétel a fontos. Így történt most, de nagyon jó volt együtt lenni olyan emberekkel, akiknek Isten olyan fontos, mint nekünk. Az intézeten belül is megrendezzük az osztályok között a foci bajnokságot. Nem vagyunk egyik sem, sem Messi, sem Cristiano Ronaldo, habár vannak, akik megközelítik őket. A cél mindig a jókedv, sportszerűség és a mozgás. Egymást bátorítva, esetleg nevetve saját „kétballábasságainkon”, jól szórakozva töltjük ezeket a perceket. Azért kemény harcok is kialakulnak, mert mindenki védi az osztálya becsületét, és ez így is van rendjén.

Mi itt a szemináriumban nagyon sok „ülő munkát” végzünk, ezért nagy szükségünk van mozgásra. Éppen ezért nem elégedünk meg a mindennapi sétával, hanem időközönként különböző sportágakban, amatőr szinten összemérjük erőinket. Minden pénteken a testnevelési két óra keretében, sokan választanak valamelyik sportból, vannak akik fociznak, vannak akik teniszeznek, mások asztaliteniszeznek. Elöljáróink is részt vesznek nagyon sokszor ezen tevékenységeinken. Ezek az együtt Márciusban asztalitenisz bajnokságot szerveztünk, nagy meglepetésre, 20 emberke nevezett be. Négy csoportban, mindenki játszott mindenkivel, a csoporton belül, és az első három jutott a középdöntőbe. Ott két csoportba kerülve folytattuk a küzdelmeket, innen az első kettő jutott az elődöntőbe. Ádáz küzdelmek alakultak ki, két egész nap ütögettük a kis golyócskát, estére egy kis izomláz is megjelent testünkben, de mindenki nagy élvezettel és örömmel tért nyugovóra. A bajnokságot végül is, teljesen megérdemelten, Hanuleac Tamás, II. éves társunk nyerte meg. Szellemi frissességünket is megpróbáljuk fenntartani. Ezért sakkbajnokságot is szervezünk. töltött idők összehozzák az embereket. Jobban megismerjük egymást és önmagunkat, mert a játék hevében mindenkiből kiütközik az igazi énje. A játékra figyelve, teljesen beleadva magunkat nem tudunk színészkedni, hanem mindenki olyannak mutatkozik meg, amilyen valójában.

22

Mindent összevetve, nagyon jók ezek a lehetőségek, mert ezen mozgások által le tudjuk vezetni a bennünk felgyűlt feszültségeket, hisz minden fiatal teli van energiával és ezt valahol ki kell engedni, mint a kuktából a gőzt, másképp szétveti az edényt. Összeállította: Lukács János, III. éves

MégIS

2009/1

életünk

...betekintés Meglátogattak a kolozsvári protestáns teológusok.

Részt vettünk Nm. és Ft. Böcskei László püspök úr szentelésén.

Lektor avatás: BAJKÓ NORBERT, BIDIGA ALBERT, CSÍKI SZABOLCS, GIURGIU DANIEL, FÁBIÁN RÓBERT, ILYÉS IMRE, KOVÁCS ISTVÁN, LUKÁCS JÁNOS, POZSONYI DANIEL, SIMA M. MIHAI–MILAN, SIMA N. MIHAI–MILAN, TOMAN ZOLTÁN

A GLORIA NYOMDÁBAN, Terebesi Ildikó kereskedelmi igazgatónő fogadott.

Nagycsütörtökön – egyházmegyei ministránstalálkozót szerveztünk. MégIS

2009/1

23