Kokas Forrás 2023. III. évfolyam 1. szám

Page 1

KOKAS FORRÁS

A KOKAS KLÁRA ALAPÍTVÁNY HIVATALOS HÍRLEVELE 2023. III. évfolyam 1. szám

DEBRECENBE KÉNE MENNI, KOKASFOGLALKOZÁSON RÉSZT VENNI!

Pióker Ildikó élményei

A KOKASPEDAGÓGIÀNAK MINDENHOL ÉS MINDENKOR ÙTJA VAN!

Repkényné Klingler Katalin írása

KOKAS-FOGLALKOZÁS EGY KONFERENCIA ALATT

Ficsorné Szabó Lia beszámolója

KOKASFOGLALKOZÁS A ZENEI KÖNYVTÁROSOK SZAKMAI NAPJÁN

Tilkiné Varga Katalin írása

ZENGŐERDŐBEN MIÉRT (VOLT) JÓ LAKNI?

Gyurácz-Németh Ágnes beszámolója a tanúsítványosztásról

1. szám

Bevezető

Szkubán Judit

KKSZK elnök

Kedves Olvasó!

Ismét eltelt 3 hónap, ami azt jelenti, hogy újból olvashatjátok a Kokas Forrást Megragadom az alkalmat és az alapítvány, illetve a KKSzK vezetősége nevében is boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok! Ebben az új esztendőben is töretlen lendülettel folytatjuk a megkezdett munkát Bár a múlt évben a pandémia mellett még az energiaválság is megnehezítette a munkánkat, az idén ezen körülmények ellenére sem adjuk fel törekvéseinket, mert tudjuk, hogy programjaink minden érdeklődő számára jók, hasznosak, ezért van rájuk igény

Szeretnénk minél közelebb hozni egymáshoz a Kokas Klára Szakmai Kollégium tagjait, igyekszünk minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a Kokas-foglalkozásvezetők között Az összetartozás erősítésére keressük az együttműködés újabb és újabb formáit A Kokas

Forrásban megjelenő beszámolókkal is ez a célunk Bízunk abban, hogy általa egyre többen kapnak kedvet programjaink látogatásához.

Nemcsak a foglalkozásvezetőknek kínálunk izgalmas eseményeket, hanem mindenkinek, akit érdekel ez a pedagógia Érdemes figyelni

facebook oldalunkat

(https://www facebook com/kokas hu) is, mert ott minden közelgő programunkról hírt adunk

A bevezető mondatok után – szokás szerint –összefoglalom, mi minden történt nálunk/velünk az elmúlt negyedévben, és milyen eseményekre számíthattok a közeljövőben "

Elsőként Fejes Tímea képzési igazgató beszámolóját olvashatjátok a 2022-es évről

Október 8-án Debrecenben tartottuk meg az őszi szakmai napunkat A vidéken szervezett napoknál mindig szükség van egy helyben lakó kollégára, aki a szervezésben nyújt nekünk segítséget Gönczi Timea Kinga a Hajdú Bihar Megyei Pedagógia Szakszolgálat munkatársa vállalta, hogy segíti Blaschke Zsuzsanna és az én munkámat. Arról a napról az élménybeszámolót Pióker Ildikó fogalmazta meg, amelyet még kiegészítettünk az ott dolgozó pedagógusok gondolataival is November 25-én Győrbe utaztunk, a Zengőerdő csoport tanúsítvány-átadására, melyre ünnepélyes keretek között, egy kendőlengetős koncerthez kapcsolódóan került sor Az eseményről GyuráczNémeth Ágnes, a Zengőerdő csoport egyik hallgatója írt beszámolót Nem sok időnk volt kipihenni a győri utat, mert másnap, november 26-án folytattuk az online térbe telepített teadélután sorozatunkat, amelynek most "A nevem a magam dallamán, a magam hangján zengő névjegy" volt a témája, címe. Kun Petra vállalta, hogy ír erről a szűk két óráról

December 5-én Szentendrén a Kokasfoglalkozásvezetők számára hirdettünk és tartottuk meg egy sajátélménnyel egybekötött találkozót. Ennek a napnak a különlegessége az volt, hogy 12 kínai diák is részt vett az alkalmon, hogy megismerkedjenek ezzel a nem mindennapi pedagógiával 4 diák leírta az élményét, amit megosztunk mi is veletek, és még egy Szentendrén dolgozó hegedűtanár gondolatait olvashatjátok

December 9-én Budafokon a Kokas-oktatók és a KKSzK vezetősége ismét összejött egy kis éneklésre, majd pedig egy önfeledt beszélgetésre Ennek a programnak a szervezője Blaschke Zsuzsanna volt, akinek ezúton is köszönjük ezt a felejthetetlen estét

2023.III.évfolyam
OLDAL 1

Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy az országban egyre több helyen jelenik meg a Kokas–pedagógia November 5-én Szegeden a Gondviselés a Rászorulókért Alapítvány meghívására Ficsorné Szabó Lia vett részt, és tartott előadást a „Meghívtál, hogy vízre lépjek” c. konferencián Élményeit és tapasztalatait maga Lia meséli el írásában.

November 7-én Egerben a Bródy Sándor

Megyei és Városi Könyvtárban tartották a Zenei könyvtárosok szakmai napját Pauer Erikának az egri gyerekkönyvtár csoportvezetőjének köszönhetően Blaschke Zsuzsanna az Alapítvány

ügyvezető igazgatója és Fejes Tímea képzési igazgató meghívást kapott, hogy beszéljenek a Kokas Klára által megálmodott kendőlengetős koncertekről Hogy mi történt még azon a napon, azt Tilkiné Varga Katalinnak a gyerekkönyvtár dolgozójának az írásából tudhatjátok meg

November 24- én a 18 kerületi Kormányhivatal vezetőinek szervezett csapatépítő tréningre meghívták Horváthné Kiss Katalint, hogy tartson egy foglalkozást az ott dolgozóknak Erről és az ott átéltekről Tóth-Hein Krisztina építészmérnök, mentálhigiénés szakember írta meg reflexióját Katicának Ezt a levelet – a levélíró engedélyével - most mi is megosztjuk veletek.

Nem csak Magyarországon, hanem Klingler Katalin Kokas-foglalkozásvezetőnek köszönhetően Németországban is terjed a Kokas-pedagógia Kata egy projektév lezárásaként egy ostbeverni általános iskolában tartott előadást és bemutató foglalkozást, amiről ő maga írta meg a beszámolóját.

És végül még néhány mondat a következő hónapok programjairól

Folytatjuk online teadélután sorozatunkat Ezeknek időpontját mindig időben meghirdetjük

Április 22-én Budapesten lesz a tavaszi szakmai napunk

A kendőlengetős koncertek új helyszínre költöznek. Ezen túl a Szabó Ervin Könyvtár

Zenei részlegében, az Ötpacsirta szalonban

fogjuk tartani őket. Minden hónap utolsó péntekén 17 00 órától várjuk az érdeklődőket.

Ismét lesz csoportos sajátélmény Kokasfoglalkozásvezetők számára Budapesten a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskolában Május 6 - ra tervezzük, de a változtatás jogát egyelőre szeretnénk fenntartani

Még ennél is több programot terveztünk, de az energiaválság miatt ezek bizonytalanná váltak Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél több megvalósuljon belőlük, de csak arról adunk hírt, amelyeknek bizonyossá vált a megrendezésük Akik szeretnének bármelyik eseményen részt venni, kérem, figyeljék rendszeresen a Kokas facebook oldalt.

2 OLDAL
2023.III.évfolyam 1. szám

Kokas képzés 2022-es esztendő folyása jobb és bal part nélkül, azaz értékelés nélkül

Fejes Tímea képzési igazgató

Sokan vagyunk úgy, hogy év vége táján visszavissza gondolunk az évre Számadást készítünk

Összegzünk Értékelünk Na, ez az, amin elgondolkodtam Értékelünk Miért értékelünk? Mit értékelünk? Kinek értékelünk? Istennek?

Magamnak? Főnöknek? Annyiféle lehetőség Jó-jó, tudom, hogy értékelés kell: várjuk, hogy értékeljék a dolgozatunkat, a tudásunkat, a viselkedésünket, a szerepeinket, és még annyi mindent Mondhatjuk, hogy az értékelés egyfajta tükör?

Erről máris egy kevésbé kellemes élmény jutott eszembe.

Még februárban történt egy megbeszélésen, amikor váratlanul úgy értékeltek, hogy nem voltam rá felkészülve, amikor nem számítottam rá, hogy értékelni fognak.

És mekkora ribillió lett belőle!

Aztán ennek az lett a vége, hogy mint sok másból, ebből is tanultunk, és, mint a mesében: minden jó, ha jó a vége. A tanulság megszerzése után hát persze, hogy jó a vége

Mi lenne, ha a Kokas Forrásban, csak úgy folyna,mint egy folyó - a 2022 esztendő Értékelés nélkül? Ja, hogy miről? Hát a képzésekről. Januártól decemberig

Az év első hónapjában, Boldogasszony havában, a Sármány csoport folytatta élményeit, ami immár a 4. találkozásunk volt. Böjtelő február hónapban, annyira nem is böjtöltünk a képzésekben Győrben

Tamara elindította a Zengőerdő csoport (9 résztvevő) haladó, Anikó Budaörsön a Kankalin csoport (13 résztvevő) kezdő képzését, én pedig 5 alkalommal „kokasoztam” a Sármánnyal (12 résztvevő)

Márciusban Böjtmás havában sem voltunk másképp, Zengőerdő Győrben, Kankalin Budaörsön, és a Sármány záróalkalma zajlott le nagy örömben Szent György haván, áprilisban a Szakmai napon kendőlengetős koncerten köszöntöttük is őket, - az új Kokasfoglalkozásvezetőket, 10-en voltak Májusban, Pünkösd havában Zengőerdő haladó harmadik alkalommal zengett Győrött Tamarával, és erős jobb kezével Sárával, aki asszisztensként merült bele a haladó képzés folyamatába, hogy később ő is oktassa majd e szép pedagógiát. Kankalin viszont Anikóval zárta kezdő képzését, asszisztense Edit közreműködésével. Nyárba értünk, az iskolai tanév lezárult A pedagógusok szabadságra mennek?

Pihennek? Tanulnak? Akár tanulnak is, jó példa rá, hogy júniusban Szent Iván havában, új kezdő csoport indult Budaörsön, tanfolyamvezetőjük én voltam és a Gerle nevet viselte (8 résztvevő)

Természetesen a folyamatban lévő Zengőerdő haladó csoport is tanult e szép hónapban Győrött, és Budaörsön Anikó vezetésével az Aranyeső haladó csoport (10 résztvevő) is munkába kezdett

Júliusban, Szent Jakab havában, napokig hőség tombolt, de ez nem szegte kedvünket, pedig próbálta. Tamara és Sára Győrben a technika felforrósodása miatt tartott pazar improvizált képzési alkalmat. Budaörsre volt, aki meztélláb érkezett, folyt rólunk a víz Kisasszony havában augusztusban, pihentünk. Szeptemberben az ősz beköszöntésével, az új tanév is megkezdődött Gerle kezdő csoport Budaörsön, Zengőerdő haladó Győrben zárt Aranyeső pedig Szent Mihály havában harmadszor találkozott Októberben az őszi kezdő csoport indult, Anikó Mindszent havában a Zsálya csoport tagjaival járta a táncot Mindszent hava, Szent András hava és Karácsony hava Budaörsön Anikó és társai jelenével zajlott Zsálya kezdő csoport december első hétvégéjén, az Aranyeső haladó csoport advent harmadik hétvégéjén zárta a képzést Volt még egy nagyon szép ünnepünk Győrben Szent András hava 25 napján Ünnepélyes Kendőlengetős koncert keretén belül adtuk át a tanúsítványokat a Zengőerdő csoport tagjainak az Evangélikus Imaház kellemes termében Nagyszerű előadókat hívott Tamara erre az ünnepre. Nagy élmény volt mindnyájunknak, és a 9 új Kokas-foglalkozásvezetőnek Így folyt a képzés 2022-ben.

3 OLDAL 2023.III.évfolyam
1. szám

Debrecenbe kéne menni, Kokas foglalkozáson részt venni!

Pióker Ildikó

Vágytam a többiekkel való viszontlátás örömére.

Csacsogtunk, fecsegtünk, egészen 10 óráig azután megpendültek a hangszálak Mi történt?

Elmesélem, hogyan lettem vadló-főnök

Zenére mozdultam, szótfogadtam a narrációnak

Az első figyelmes hallgatás után a fülem, fejem, karom, kezem mozdult, nyújtóztak a lábaim és tétován, de felálltam Rácsodálkoztam a körülöttem lévő távoli hegyekre, mezőre, fákra. Léptem, szaladtam, vágtattam, megtorpantam a síkság végén ott ahol a végtelen égbolt kezdődött

Csodáltam a szépséget, nyugalmat. Újabb és

újabb képek születtek A végére összeállt a történet Még mindig a mezők uraként

nyargaltam, ám egy vasúti vagon fogságába

kerültem Addig küzdöttem, amíg kijutottam a vagonból, farkasszemet néztem a rivális lovakkal és büszkén jártam be a birodalmamat. Mit gondoltok kedves olvasóim, ki akarta elmondani, eltáncolni mi történt vele?.

Az élmény néha nehéz súly, ennek feldolgozásához nyújt segítséget a megjelenítés, legyen az hang, vagy mozdulat

Pállay József, művésztanár, kurátor élményfoglalkozása következett Kíváncsi voltam mi lesz Nem rajzoltunk, nem festettünk, nem készítettünk montázst, nem is agyagoztunk …. bábut készítettünk Vízitündért! Születésünktől sok apró dolog történik velünk, jelentőséget nem tulajdonítva ott élnek velünk, azután BUMMM! Milyen jó, hogy ezek a foszlányok óvott térben, a hangok védő dunnájára érkeznek

Kifakadhatnak lelkünkből, s ott, akkor a megjelenítés varázsával megtisztulunk

A termet újra rendeztük és máris érkezett az online térben Dr. Nemes László Norbert, Alapítványunk kuratóriumának elnöke Sodró lendületű, tartalmas előadásában bemutatta Kokas Klára pedagógiájának helyét, az 19292010-es időszak nemzetközi pedagógiai

trendjeinek sorában Ebben az előadásban is az ÉLMÉNY, mint eszköz adja a gerincet, mely alapja mindegyik művészet- és zenepedagógiai módszernek.

4 OLDAL 2023 III évfolyam 1 szám

„Kezdőhang és folytatás - tanítványból tanítóvá a selyemszálat követve” Badruddin Panna Fatima és Bán Tamás Kokas-foglalkozásvezető előadása Ó a fiatalság! Erejük, lendületük és ÉLMÉNYEIK repítik álmaik végtelen egén őket. Mindenhez szárnyakkal és tudással is rendelkeznek Talán nem mondok nagyot, ők a jövő(nk) Az előadásuk alatt elgondolkodtam, hogy rágcsál e engem féltékenység? Nem Büszke voltam Tamásra és Pannára, és hálás Klára néninek és Szkubán Judit „tanítónéni”-nek Hogyan is mondta Klára néni? „ a bátorítás, a megértés, az elfogadás, az inspirálás, a lendítés, a tovább gördítés és persze a kimunkálás, a szépítés, a harmóniába segítés ( ) számomra ez a tanítás ”

Élménnyel teli nap volt, ahol nincsenek véletlenek, s életünk sorsfonala összekapcsolódik

A debreceni szakmai napon részt vevő pedagógusok gondolatai

A Kokas Klára kurzuson varázslatos utazásban volt részem, ahol a lelkem mélyebb rétegei szárnyalhattak a zene és az alkotás csodálatos világában A csoport vezetők nyugalmat és biztonságot teremtve segítették az elmélyülést. Örülök, hogy magam a bőröm alá bújhatott a zene és megmozdította a bennem játszó

gyermeket Debrecenben, a következő szakmai napra is szívesen elmennék

Jager Éva

A főiskolán említés szintjén találkoztam a Kokas módszerrel és nagy örömömre szolgál, hogy megrendezésre került Debrecenben a szakmai nap, ahol részese lehettem a módszer gyakorlati alkalmazásának Nagyon jó ötletekkel gazdagodtam, melyekkel színesebb, változatosabb, maradandóbb élményt nyújthatok tanítványaim számára

Major Márta

Jó alkalom volt, segített elmerülni saját magamban és a többiek jóságában A zene a mozgás a játékok, a két kézzel való rajzolás lehetővé tette a jelenem feldolgozását Ráhangolódtam saját mélyebb rétegeimre. A Kokas- módszer jó lehetőség a kapcsolódásra magunkhoz, másokhoz. A művészetek aktív részesei lehettünk, nem csupán csodálói jó lenne, ha ezt az élményt mindenki megkaphatná.

Diós Katalin

Nagyon jól éreztem magam a Debrecenben első alkalommal megvalósult Kokas-napon.

"Idegenként" cseppentem a közösségbe, mégis nyitottan és barátsággal fogadtak. Szerencsémre két "Kokas-rajongó" kedves ismerősöm közül Timi el tudott jönni a rendezvényre, így személyében már volt egy közös kapocs a közösség tagjai és köztem. Tetszett, hogy mindjárt a program elején az énekszó és a játékosság kapott főszerepet.

5 OLDAL 2023 III évfolyam 1 szám

2023. III.évfolyam 1. szám

Annyira szépen, felemelően, bátorítóan csengett a közösségi tagok kristálytiszta hangja a csodás akusztikájú térben, hogy leomlottak a gátlásaim a mások előtti énekléssel kapcsolatban és gyermeki bizalommal engedtem útjára a dalom Csupa finom lelkű emberrel találkoztam, akikkel együtt ünnepelhettem és csodaszép zenékre szabadon asszociálhattam és alkothattam táncos és rajzos mozdulatsorokkal A nap végére a saját élmények és az előadások hatására közelebb került hozzám a számomra addig is kedves Kokas-pedagógia Köszönöm, hogy ott lehettem Veletek!

Mariann

Zengőerdőben miért (volt) jó lakni?

Gyurácz-Németh Ágnes, Kokas-foglalkozásvezető

2020 októberében egy lelkes kis csapat, a Zengőerdő csoport online formában vágott neki a nagy feladatnak, hogy megismerje Kokas Klára életművét, pedagógiáját és az út végén Kokasfoglalkozásvezetői képesítést szerezzen 2022 februárjában a csoport egy része, kiegészülve a Csodabogár csoport néhány tagjával Győrben folytatta a haladó tanfolyamot Mély önismereti, szakmai munka kezdődött. A szeretetből font aranyfonál azóta köt össze bennünket…

2022 november 25-én ünnepélyes tanúsítványosztó kendőlengetős koncertre gyűltünk össze a győri evangélikus gyülekezeti teremben, hogy lezárjuk ezt a gyönyörű időszakot

Az ünnepség kezdetén a csoport „himnuszával” kezdtünk, azaz Zengőerdőben miért jó lakni?

Meg is válaszoltuk: mert jókat lehet énekelni, sok embert lehet megszeretni

Farnadi Tamara, a kezdő és haladó képzésünk vezetője rövid bevezetőjében köszöntötte a csoport tagjait, családtagokat és a többi győri kokasost, akik már régebben végeztek, de szeretetük jeleként eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek velünk

A megjelent művészek lélekig hatoló előadása velünk marad örökre Buda Sára, aki a haladó kurzus során végzett kokasosként is kísért bennünket, csellójátékával és Kós Tamás

zongoakíséretével Faure: Sicilienne darabját adta elő Giovanni Pergolesi Stizzoso, mio stizosso dalát Bukits Kata énekelte, Edőcs Mátyás

zongorajátékával Kós Tamás Bartók 14 Bagatell darabját is játszotta Kántor Kende varázslatos vibrafonelőadása, majd Bogáthy Benedek dobjátéka feledhetetlen élmény Az ünnepség

záródarabja Léo Delibes: Lakmé – Virág duettje volt Bódi Zsófia és Bukits Kata énekével, Edőcs Mátyás zongorakíséretével. Több darabot visszatapsoltunk és újra meghallgattuk, nem tudtunk betelni velük.

A zenei betétek után a Kokas Klára Agapé ZeneÉletöröm Alapítvány részéről Blaschke

Zsuzsanna adta át a tanúsítványokat Velünk

ünnepelt Fejes Tímea és Szkubán Judit is.

6 OLDAL

2023 III évfolyam 1 szám

Az ünnepség végén a Zengőerdő csoport tagjai körbenállva átölelték egymást Tudták, hogy ez a pillanat jelenti a kurzus végleges lezárását. A soha vissza nem térő, együtt töltött időt Közös énekléseket, táncot, alkotást, nevetést, könnyeket A lélektől-lélekig érő beszélgetéseket. Ettől a pillanattól kezdve valami véget ért Nehéz volt egymást elengedni De a láthatatlan aranyfonál örökre összeköt bennünket. A küldetésünk közös, vinni Kokas Klára fényét a világba és mécslángként világítani az embereknek

Ez nagyon hasznos volt számomra

Farnadi Tamara előadása inspiráló volt Nem csak dalokat és mondókákat kaptunk tőle (tanácsokkal), hanem néhány személyiségbeli kérdést is kiemelt: „Amennyire mi vagyunk bátrak, annyira lesznek a gyerekek is a foglalkozásainkon…”. Ez igazán elgondolkodtatott, és véleményem szerint téged is el fog, aki most ezt olvasod ☺ Elmesélte, milyen fázisokat lehet bejárni a névéneklésen keresztül, hogy a gyerekek önbizalmat gyűjtsenek, és egyszer majd egyedül énekeljék el nevüket és mutassák saját mozdulatukat. A nagyobb gyerekeknél tapasztalom, hogy nem szívesen szólalnak meg rögtön, így alig vártam a januárt, hogy újra találkozzam velük és elkezdhessem felfedezni velük ezeket a lépcsőfokokat Nagy kavalkád születik abból, mikor közösen énekelünk a kamerák előtt, de a „Szeleknek élénk szárnyán” kezdetű daltól még így is végigfutott rajtam a megszokott bizsergető érzés. Köszönöm, hogy ennyi hasznos tanáccsal láttatok el bennünket és együtt töltöttük a délelőttöt! ☺

Teadélután-2022-11-26

Kun Petra, Kokasfoglalkozásvezető

Novemberben egy online teadélutánon vehettünk részt, melynek témája a névéneklés volt Nagyon jó volt újra látni a kedves arcokat, akikkel már rég nem volt lehetőségem találkozni, így ha csak zoom-on keresztül is, de legalább kicsit érezhettük újra a Kokasos légkört.

Először Sebestin Mónika előadását hallhattuk, amit korábban a képzésre készített Magával ragadóan beszélt a nevek jelentőségéről, érzéséről, és arról, hogy mekkora önbizalmat ad, mikor a nevemet el tudom énekelni és a csapat visszaénekli azt. Alázattal nyúlt Kokas Klára szövegeihez, és ahogy beszélt, lelkesedése és vidámsága átragadt még kamerán keresztül is. Öröm volt őt hallgatni.

Ezt követően Németh Anikótól hallhattunk tippeket ahhoz, hogy milyen dalokat érdemes használni a névénekléshez. Megmutatta, hogy a már ismert dallamokkal hogyan lehet még több módon játszani, és arra is kaphattunk tanácsokat, hogy a nagyobb létszámú csoportban hogyan lehet végigénekelni mindenki nevét

7 OLDAL

Szentendrei sajátélmény

2022-12-03

Gondolatok, élmények

Nagy Márta, hegedűtanár

Talán először a motivációmról:

Véleményem szerint lélektelenné vált a magyar oktatás, ha változást akarok, akkor nekem kell megcsinálnom, megmutatnom, elindítanom valamit Éppen ezért hatalmas energiát fektetek bele, mintegy visszaegyensúlyozásként.Minden érdekel, mert ihletet merítek Ez a kiindulópontom.

Freund Tamás előadásán is voltam, azt szeretném tudni, hogy jön létre a tanulás, mi a biológiai, kémiai összetevője

Fontos lenne ismernünk a magyar nyelv, kultúra ,vallás , történelem, néphagyomány ( sőt a tudomány is!)összekapcsolódását, hogyan alkot szerves egységet (Nagy segítség ebben Bálint

Sándor: Ünnepi kalendárium ,3 kötetes könyve ,de folyamatosan keresek a témában)

20 évet zenekarban játszottam, igen sok művet belülről ismerek Ennek alapján alakult ki bennem ,hogy a barokk zene a véráram, vagy a csí ,ahogy áramlik az emberben, kitisztít, görcsöket felold, visszalassítja az embert a normál tempójába. A bécsi klasszikusok világa megismertet az emberi tulajdonságainkkal, erényeinkkel, alantasságainkkal A romantika meg a tömény érzelem pozitív, negatív irányban

A veletek töltött idő hozománya számomra: A nagy mozgásokból kell kiindulnom, hisz a hangszeres játék alapja, hogy a gyerekek megtapasztalják testüket, harmóniába hozzák mozgásukat egy hangszerrel a kézben Huszka József könyve a magyar motívumvilágról pl lehet egy segítség, ha mondjuk virágot formáznánk, ahogy kinyílik a virág, vagy legyünk egy farügy,amiből virág, majd termés lesz, csoportban érdekes lehet.Manapság nehezen megy a kapcsolatteremtés a gyerekek között, a beszorult lélek jele, hogy nem tud,nem akar tisztán énekelni Ezekkel a gyerekekkel pl a ritmussal indítanék, fonják össze, gyorsítsuk fel, majd tegyünk bele csak egy hangot, majd többet Ha zsinórt használok, nem szaladgálnak össze-vissza, mindenki fogja körben és azt hullámoztatjuk, felemeljük, rázzuk stb.Üres papírdobozban szeretnek ücsörögni, akkor lehet zenét hallgatni odafigyelve. Székek aljára meglepetés eszközöket felragasztani, öröm azt felfedezni Dióhéjban ennyit tudtam hozzátenni.

A kínai diákok élményei:

BAO JU-LU

Halkovics Ágnes tanárnő közbenjárásával az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy részt vehettünk egy Kokas-foglalkozáson, amely egy vadonatúj élmény volt számunkra Nagyon

köszönjük a foglalkozásvezetőknek, Jutkának és Andinak, valamint a tolmácsnak, Tamásnak!

A foglalkozáson megtapasztaltuk a játékos tanítás érdekes formáit Nagyon izgalmasnak találtam, hogy ugyanazt a dalt énekelve játszottuk az összes játékot, mint például különböző gesztusok kitalálását és az átkelést a társaink által létrehozott „hídon” Aki a dal végén a „híd” alatt maradt, az alkotta meg a következő „hidat”

8 OLDAL
2023 III évfolyam 1 szám

Ha a gyermekek ilyen játékban vesznek részt, nem kell a kottát böngészniük, a játék néhány köre alatt természetes módon megtanulják kívülről a gyermekdal dallamát és szövegét is Ráadásul volt klasszikus zene is; először meghallgattuk, aztán vizualizáltuk Sorban minden résztvevő megosztotta a saját elképzelését, érdekes képét magáról Három csoporttársunk egy szerelmes történetet játszott el. Figyelemre méltó volt, hogy bár a zene mindnyájukban különböző módon képződött le, a végső érzelmi tapasztalás mégis valamelyest hasonló volt Ezt követően ugyanezzel a zenével átélhettük a zene és rajzolás különleges kombinációját Az érzékeinket össze kell kapcsolnunk, adjunk hát rajzeszközt a gyermekeknek, és csak engedjük, hogy a halláson keresztül szinesztézia szülessen, lerajzolják a zenéről alkotott érzéseiket, a végeredmény igencsak sokszínű lesz!

Ez az élmény a Kokas-féle zenei nevelésről nemcsak nagyon érdekes tapasztalat volt számomra, hanem sokat is tanultam általa Ezt az érzést és szeretetet bele fogom vinni a jövőbeli tanári tevékenységeimbe, hogy szeretetet és örömöt adhassak át a diákoknak.

Még egyszer köszönöm a Kokasfoglalkozásvezetőknek az áldozatos munkájukat, a legjobbakat, illetve boldog karácsonyt és új évet kívánok!

SIA JING

Öröm volt számomra, hogy egy szép délelőttöt tölthettem el egy gyönyörű kisváros

zeneiskolájában, és hogy tanulhattam a Kokaspedagógiáról Azt gondoltam, hogy egy

előadásra jövök, de tévedtem, helyette egy

interaktív tanulási formát tapasztaltam meg Olyan tevékenységsorozaton keresztül erősítettük meg a kapcsolatainkat egymással, mint a táncolás, rajzolás és az éneklés.

Meséltünk is a táncunkról és alkotásunkról Egy emlékezetes napot töltöttünk a Dunánál, nem fogom elfelejteni

ZSU CSIN-JAN

Nagyszerű lehetőség volt egy vidám és tartalmas délelőttöt eltölteni a Kokasfoglalkozásvezetőkkel Együtt merültünk el a zene világában, testünkkel fejeztük ki a zenével kapcsolatos érzéseinket, érzelmeinket Mindezek mellett megtapasztalhattuk a zene ritmusát a rajzolásban, az alkotás élményét a zenében, a hang és a kép összekapcsolódott egy közös képi világba és egy többdimenziós esztétikai érdekesség ízébe. Nagyon emlékezetes esemény volt, és szeretnénk megköszönni a tanároknak és Halkovics Ágnesnek, hogy részt vehettünk ezen a napon!

9 OLDAL
2023.III.évfolyam 1. szám

2023 III évfolyam 1 szám

DZSANG RU-JI

Fantasztikus, érdekes élmény volt. Délelőtt tíz órakor kezdődött a Kokas-foglalkozás, amelyre a Kodály-koncepciót oktató tanárunk szervezett be minket Az óra menete igencsak izgalmas volt, sokféle tevékenységgel fűszerezve Amint beléptünk a terembe, észrevettünk hat tanárt, akik velünk együtt vettek részt az alkalmon Kezdésképpen névtáblákat kaptunk, amelyeket a ruhánkra helyeztünk annak érdekében, hogy könnyen meg tudjuk szólítani egymást. Később volt egy játék, amelynek középpontjában egy két ember által tartott kapu állt. Mindig az lett az új kaputartó, aki a dal befejeztével a kapu alatt maradt. A játék szabályai aszerint változtak, hogy a kaputartók miket kértek az áthaladóktól. A résztvevők ugyanazzal a mozdulattal juthattak át a kapujukon

Ezután következett a foglalkozás második része, amely során egy bizonyos zenei részletet hallgatva mozdulatok sokaságán keresztül fejeztük ki, amiket elképzeltünk; táncoltunk, kapcsolatot teremtettünk

egymással A végén egy kört alkotva megbeszéltük a benyomásainkat; voltak, akik elő is adták táncukat mindenki előtt, de a legtöbbünk kicsit szégyenlős volt

A foglalkozás harmadik részében a saját gondolatainkból rajzoltunk egy képet Úgy véltem, hogy ez a zene egy mulatságról vagy valamilyen ünnepségről szól, amely egy pompás palotában zajlik A király és csapata győztesen tér vissza a hosszan elhúzódó háborúból, a nép ujjongva veszi körül őket Ennek a történetnek köszönhetően egy kastélyt festettem, majd meg is osztottam a gondolataimat

Befejezésképpen összegyűltünk egy gyertya köré, összeraktuk rajzainkat, és dalokat énekeltünk.

Kokas-foglalkozás egy konferencia alatt

Ficsorné Szabó Lia, Kokas-foglalkozásvezető

November elején azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy Szegeden a „Meghívtál, hogy vízre lépjek” című konferencia alatt a résztvevők gyermekeinek Kokas-foglalkozást tartsak Az eseményt a szegedi Gondviselés a Rászorulókért Alapítvány és a Forrás Közösség szervezte Neves előadók a mentálhigiéné, lelkigondozás témája körül forogtak: Bolyki László, Traumák és nehézségek kezelése; Mihalec Gábor, Nehéz élethelyzetek megélése a családban.

A szervezők jó része régi ismerősöm, követőim a közösségi médián keresztül. Elképzelésük az volt, hogy míg a felnőttek a fenti témákban hallgatnak előadást, a gyerekek is hasonlóan részesülhetnének a stresszkezelés, szorongásoldás gyakorlatában Előre a gyereklétszámot 12 főben maximalizáltam, ott azonban többen kedvet kaptak, végül 17-en lettek, szinte mindegyikőjük óvodás.

10 OLDAL

A foglalkozásra már sokszor elgyakorolt anyagot vittem, mely alkalmas egy csoportnak első találkozásra Süss fel nap c gyerekdallal kezdtünk Tapasztalatom szerint a szorongó, félénk gyerekeket könnyebben sikerül bevonnom, ha a foglalkozás elején először a dal eléneklési módjával játszunk Vicces helyzetek segítenek nekik, hogy oldódjanak. Próbálom ilyenkor lelkesíteni őket, hogy lazítsanak, engedjék szabadjára a fantáziájukat, legyenek szabadok. Énekeltük dühösen, fázósan, megijedve, robotosan, táncosan Következőként a Bújj, bújj zöld ág éneket variáltuk át A szövegből az arany kaput és a macskát helyettesítettük tetszés szerint. Amilyen állatot mondtak, olyan állattá változtunk ének közben Átbújtunk különböző színű kapukon, és különböző állatok bőrébe képzeltük magunkat Voltunk macskák, lovak, tigrisek és gepárdok, oroszlánok, zsiráfok A csoport nagysága miatt a névéneklést kihagytam. Azt láttam, hogy ennyi gyereknél ez túl sok idő, míg mindenkit beleéneklünk, és amúgy is csúszásban voltunk.

A zene: Händel: Concerto Grosso in D major Op.6/5 Larghetto e staccato 0.57’

A nulladik meghallgatás után még csukott szemmel kértem, hogy képzeljék magukat egy varázserdőbe: mit látnak, kiket látnak Utána egy kosár kendőt hoztam be. Kértem, hogy úgy mozgassák, mintha a zene mozgatná, majd hogy a kendő változzon át valamilyen állattá, végül hogy a gyerekek is váljanak ezekké az állatokká Volt itt zsiráf, elefánt, ló, unikornis, és még sokan sokfélék A végén leültünk megbeszélni, ki mit élt át, hogy érezte magát, mit látott az erdőben, milyen állat volt a kendő, és ő milyen állattá változott

A vizuális résznél – ahogy első foglalkozásokon szoktam – papírtányérokat vittem be, és most filctollakat Máskor van úgy, hogy ceruzát vagy zsírkrétát Mivel tapasztaltam, hogy ismerkedéskor a gyerekek közül néhányan leblokkolnak, nem tudják mit rajzolhatnának, ezért oldásul amikor a tányért fogom, egy kis asszociációs játékba kezdünk: Ez mi lehet, ha nem tányér? Sok jó ötletük szokott lenni

Odáig el szoktam őket vezetni, hogy lehet egy ablak is (kerek tányér helyett a négyszögletű is jól jöhet) Az ablakon kinézve mit láthatunk? Ha kerek, akkor általában hajóablakból indulunk ki, és a tengert látjuk De lehet ez egy busz vagy ház ablaka is Ekkorra már általában felszabadultabb a képzeletük és már a rajzolás is könnyebb A gyertyázás alatt sok szép ének elhangzott. A legvégén pedig az „Oly jó, hogy mind itt vagyunk” című dallal búcsúztam tőlük, mindegyikük kobakját megsimogatva. Volt olyan gyermek, aki végig anyuka öléből figyelt, de amikor elkezdtünk alkotni, szépen levált és bekapcsolódott Volt olyan fiú, aki végig kinn vonatozott, de a zenei mozgás alatt egyszer csak bevonódott Az egyik kislány karba tett kézzel dühösen állt a szélén, kb. tíz perc alatt feloldódott, és játszott a többiekkel Senkit nem szoktam erőltetni, próbálkozom bevonni, aztán várok, hogy magától lépjen Nagyon sok múlik azon, tudok-e a gyerekek rezdülésére reagálni, meg tudom-e szólítani őket, be tudom-e vonni őket, tudok-e feléjük szeretetet és elfogadást sugározni. Sok múlik azon, hogy én milyen állapotban érkezek Tudom-e a saját terheimet egy kicsit elengedni, és teljes figyelemmel figyelni rájuk Tudatosítom magamban, hogy azért vagyok itt, hogy ezeknek a gyerekeknek az életét megérintsem, hogy valamit kapjanak, amit máshol esetleg nem.

Hálás vagyok, hogy egy ilyen ismeretlen körben is kipróbálhattam magam Nagy élmény volt a gyerekekkel együtt játszani Remélem nekik is!

11 OLDAL
2023.III.évfolyam 1. szám

2023.III.évfolyam 1. szám

Kokas-pedagógiáról a Zenei Könyvtárosok Szakmai Napján

Tilkiné Varga Katalin, Kokas-foglalkozásvezető

“Ki játszik körbe, játszik az ” - így szólt a hívogatás egymáshoz az egri Szent Imre Katolikus Általános

Iskola 1 b osztályosaival A zenei könyvtárosok

szakmai napján nagy szeretettel és örömmel

tartottunk bemutató foglalkozást a Bródy Sándor

Megyei és Városi Könyvtárban Dr. Kokas Klára színes pedagógiájáról

Míg az ország különböző könyvtáraiból meghívott szakembereket, könyvtárosokat és vendégeket

vártuk, jutott arra is időnk a gyerekekkel, hogy kicsit egymásra hangolódjunk Játékkal, beszélgetéssel

oldottuk a lámpalázat Ám ahogy elkezdtük a játékra hívogatást, névéneklést, gyorsan elfelejtettük a korai izgalmat Két alkalommal találkoztunk eddig az elsősökkel: egyszer egy mesefoglalkozás és könyvtári tájékoztatás keretében, második alkalommal pedig egy Kokas-foglalkozást tartottunk nekik Pauer Erika Kokas-foglalkozásvezető kolléganőmmel Így ez a kis csapat még nagyon keveset mártózott meg a kokasos játékban, gyakorlatilag második alkalom volt november 7-én, hogy együtt indulhattunk el a zene útján Erika nagy segítségemre volt ötleteivel, a technikai támogatáson túl, humorával, kreativitásával mindig színesebbé teszi a dalos játékokat, mind a gyerekek, mind pedig számomra

Nevünket behelyettesítve kezdtük a foglalkozást, majd piros köpönyeget cserélgettünk aszerint, ki miben szeretne a játékba indulni. Többen az éppen viselt ruhájukat énekelték meg, majd a merészebbek piros tütüre és szivárványos unikornis szárnyakra váltottak, de találkoztunk denevérekkel és vízi

lényekkel is Mozgásban az egyszerűségre és

közelségre törekedtem Úgy éreztem, ha ‘szabadjára

engedem őket’, azzal bizonytalanság alakult volna ki, esetleg egy ‘most mit kell csinálni’ érzés. Így

többnyire körben jártunk egymás kezét fogva, többször irányt változtatva, illetve a kör belseje felé haladtunk, majd széthúztuk a kört Miután mindenki nevét elénekeltük és felöltöztünk, átöltöztünk, átértünk dalos játékunkhoz

A Hej Dunáról fúj a szél dunántúli éneket választottuk, sokat képzelődve arról, hogyan játszik majd a szél velünk: gyengédebben, majd magával sodorva - ám a gyerekek ezt gyorsan felülírták és így csöppentünk tornádónk kellős közepébe Utólag belátom, hogy Ligeti György Six Bagatelles-ére ez nem is történhetett volna másképp, holott a zenehallgatás még csak ezután következett Tornádók, forgószelek sokasága lepte el a könyvtár Böngészőjét, robbanékonyságukat, hevességüket megkíséreltem ugyan tompítani instrukciókkal, ám ez lehetetlennek tűnt A gyerekek nagy örömüket lelték ebben a forgatagban, mint akik régóta várták, hogy szélként suhanjanak egymás mellett, kipróbálva erejüket Ha szélcsendet nem is értem el, de a kis tornádók halkabban közeledtek a szőnyeghez, hogy nyugalom váltsa fel az erős sodrást A zene csak fokozta a korábbi forgatagot, már-már kaotikusnak tűnő kavalkádot Messzire repült mindenki, idegen országokba kerültek, ott barátságokat szőttek vagy sárkányokkal találkoztak. Két szólót láthattunk: egy lányos pár táncában merültünk el, ahol az egyik kislány dinamikusabb mozdulataival mutatta az utat társának, kedvesen hívogatva őt Ezt követte két kisfiú szólója, melyben némi harcművészet és erőfitogtatás volt látható sok finomsággal, egymásrafigyeléssel

A foglalkozás vizuális részében olajpasztellel dolgoztak a gyerekek, melyet ugyanúgy nehezen zártak le, mint a tornádóban forgást Mivel a Kokaspedagógia bemutatása csak egy részét képezte a szakmai találkozónak, így a vizuális alkotást nem tudtuk olyan hosszúra hagyni, mint ahogy azt a kis csapat szerette volna Igyekeztünk azonban minél több történetet meghallgatni a megszületett

rajzokról, hisz a mozgás mellett ez igen kedves a gyerekek számára

12 OLDAL

Egy erőteljes zene és téma után sikerült megtalálnunk körben ülve, a gyertya fényére figyelve a csendünket. Ez volt a mi szélcsendünk, mellyel zártuk a foglalkozást

A szakmai nap következő részében Blaschke Zsuzsanna, a Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány ügyvezetője és Fejes Tímea képzési igazgató Aktív zenebefogadás és személyiségfejlesztés Kokas Klára pedagógiájával című előadásukban mutatták be Kokas Klára jelentőségét, hatását, alapítványunk rövid történetét és tevékenységét

A Heves Megyei Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozták, hogy Kokas Klára zenéből indított komplex művészetpedagógiáját tulajdonképpen már abban a pillanatban lehet alkalmazni, ahogy megfogant a gyermek. A módszer célja, hogy a kicsiket a Kodály módszer alapján megismertesse a magyar népdalokkal, valamint igényes zenebefogadásra nevelje őket Ez a harmonikus személyiségfejlődéshez és az improvizatív gondolkozáshoz is hozzájárul a komplexitásából fakadóan

A zenei könyvtárak, zenei könyvtárosok számára egy lehetőség arra, hogy akár a gyermekek, akár az idősebb korosztály számára egy olyanfajta zenebefogadást és egy olyanfajta ismerkedést tudjon mutatni, a zenével, ami egy új aspektusa annak, ahogyan ezt be lehet fogadni, ahogyan ezzel meg lehet ismerkedni - emelte ki Blaschke

Zsuzsanna a TV Eger riporterének

Az együtt töltött tartalmas és élménydús délelőtt után kendőlengetéssel búcsúztunk egymástól

Kokas-foglalkozás egy Kormányhivatalban

Tóth-Hein Krisztina résztvevő élménye

Drága Katica!

Nagyon köszönöm, hogy végre személyesen is részt vehettem egy Kokas foglalkozásodon. Tőlem tudod, hogy nem áll távol sem az éneklés, sem a játék, a két kézzel való alkotás meg különösen kedves a szívemnek. Külön ajándék volt, hogy egy összeszokott hét fős vezetői gárdát a csapatépítés jegyében sikerült bevonni ebbe a történetbe. Érdekes volt látni, hogy a nap folyamán a könnyedebb és nehezebb beszélgetésekben megnyílt emberek hogyan reagálnak egy daloszenés-játékos kihívásra. Egészen meglepő módon az első pillanattól bátran vállaltak minden feladatot A zenére erdőben barangolás során rengeteg állat bőrébe belebújtak. Úgy lehetett együtt játszani az 50+-os résztvevőkkel, mintha gyerekek lennének. A nap végén előkerülő festővászon és festékek engem különösen inspiráltak Mindenki a számára kijelölt önálló területen kezdett alkotni, míg az egyik (kissé provokatív) társunk nekiindult és belefestett a többiek alkotásába Kicsit aggódtam, hogy a többiek hogyan fognak reagálni, mégis a részben a festővásznon kialakult "válaszok", részben amit utána megosztásban mondtak, helyére tette az ő "provokációját is. Volt aki kimondottan inspirálónak érezte, hogy ő is kilépjen az addigi kicsit unalmas világából, volt aki bár bántónak érezte, mégis egy kedves gesztussal válaszolt rajzban Fantasztikus volt, ahogy 15-20 perc ecsettel a kezünkben leképezi, hogy hogyan működünk közösségben, hogyan uraljuk a másikat, vagy próbálunk együttműködni vele Nekem személyesen ez a másfél óra megint azt bizonyította, hogy a zene mennyire utat nyit bennünk arra, hogy önmagunk lehessünk Nagy hála van bennem, hogy részese lehettem így építészmérnök-mentálhigiénés szakemberként ennek a közös játéknak Remélem lesz még alkalmam rá.

13 OLDAL 2023 III évfolyam 1 szám
Tóth-Hein Krisztina

A Kokas pedagógiának mindenhol és mindenkor útja van!

Repkényné Klingler Katalin, Kokas-foglalkozásvezető

Kokas-foglalkozàsvezetőként megtapasztalhattam, amelyet sokan közülünk a képzés alatt még csak hallomàsbòl ismerhettünk, miszerint ott, ahol a Kokas foglalkozàsba belekezdett már egyszer valaki, az újra bevonzza az emberek érdeklődését Így történt ez az én esetemben is! Egy németorszàgi kis városból Ostbevernből indul el a történetem. A Szent Ambróziusz Általànos Iskola, - ahol már korábban gyerekeknek kurzus formában Kokast tanítottam - visszahívott engem a 2 osztályos tanulók oktatására, de ekkor már teljesen más feltételekkel, mint korábban volt Észak-Rajna-Vesztfália megye egyedülálló programját, amely az iskolák között „Kultúra és iskola“ néven ismert, a Minisztérium minden évben a Zeneakadémiàval kooperàlva indítja el Ez a megpályázható projekt egy egész iskolai tanèvre szól Attól függően, hogy az adott iskolának mi az igénye, aszerint kér fel magának egy szabad művészt erre a feladatra Minden művésznek azonban a szerződésben megadott financiális keretek között szabad mozogni amellett, hogy a megfelelő óraszámot teljesíti, szakmai prezentációt ír, valamint nyitott előadást is tart büfé biztosításával. Mindazonáltal a Minisztérium sikeresen létrehozott egy ùj, egyedülálló kapcsolódást az iskola és a művészetek között, tehát így közvetlenül a gyermek és maga a művészember között. Ennek eredményeként a kultúra, úgymond „házhoz jön“ és a Kokas pedagógia Nèmetországban így tudott gyökeret verni magának

De, hogyan is kerülhet ebbe a körbe bele maga a művész? Minden művésznek egyenként kell benyùjtania a saját pályázatát, amelyben benne foglaltatik a tanítani kívánt módszer Ezt a kérvényt aztán egy szakmai zsűri bírálja el és ha megfelelt, akkor engedélyt kaphat az iskolában való oktatásra. Az általam németül megfogalmazott Kokas pedagógia szerencsésen átjutott ezen a szűrőn.

Ám, az igazi személyes beszámolóm - a Kokas pedagógia megélése és bemutatása - valójában még csak most kezdődik: „Alig bírtam màr magamban tartani, hogy elmondhassam neked, micsoda gyönyörűség történt velünk tegnap, a német gyerekekkel tegnap ünnepeltünk Kokast!““írtam Szkubán Juditnak, hajdani Kokas

tanáromnak egy tavaly decemberi

levélváltásunkkor

Mindazokat, akik részt vettek az előadásomon az Ambróziusz Iskola napközis tanàrait, egyes

gyerekek szüleit és más kiváncsiskodókat (kb. 25en) sikerült egy behívó dallal „egy csokorba gyűjtenenem“. Gyakorlati résszel kezdtem tehát és igyekesztem 40 perc alatt kész lenni, hogy a projekt videòm lejàtszàsàra is elegendő idő jusson. Jócskàn àtcsùsztam az óràn, de egyáltalán nem bántam és úgy láttam a többiek sem. Kerestük, hogy honnan érkezik a pici hópehely, meg a jeges orkán erejű szél és az ablakunkra rárajzoltuk/leheltük a legszebb virágokat Na, hát persze a nagy hócsatát sem felejtettük ki! A nagy hidegben vacogva csak a kicsinyke napsugár próbált melengetni minket, de élesztettünk egy kis lángot és ezzel felmelegítettük egymást Volt, hogy egy kupacba feküdtünk egymáson, de valaki állva mást átölelve is élvezte a zenét Ki tudja, már, hogy volt-e még ott hó vagy sem, de Krisztina, egy 9 éves kislány egy nagy szívet rajzolt ujjacskájával az arcomra. Ebben minden szeretete benne volt. A foglalkozás legvégén olyan sokan szerettek volna a festésben részt venni, hogy csak ùgy tolongtak a gyerekek a szabad helyért a falra helyezett lenvászon előtt! Senki sem sietett haza, hála Istennek!

14 OLDAL 2023 III évfolyam 1 szám

Ünnep volt a lelkünkben, ott az iskola aulájában és hálás voltam, hogy a napközi vezetőnője a Kokas „emlékfüzetembe“ is beleírt, idézem: „A Kokas előadás a mai napon, 2022 12 13 mindannyiunkat egy kicsit elvarázsolt! Ragyogó gyermek szempàrokat láttunk, büszke szülőket nagymamákat és nagypapákat Katalin, te mindenre gondoltál, nagyon jó és hiteles bemutatót tartottàl az összes gyermekkel együtt tàncolva, ènekelve és még a szülőket is belevonva a foglalkozàsba A projekt jól be lett mutatva az elejétől a végéig Már nagyon várjuk a következő előadást!“ - Maeike Schimannek-Richter, az iskola napközis vezetője

A Kokas szakmai előadàst egy PowerPoint prezentàcióval zártam, amelyet a gyerekekkel megélt tapasztalataimmal és szóbeli magyaràzatokkal egészítettem ki, meséltem Klàri néniről is röviden, de a gyerekekkel (alkotàsaikkal, mozgàsaikkal, elbeszéléseikkel) foglalkoztam a legtöbbet Örömömre, nem csak én hatódtam meg a lejátszott jelenetek láttán, de még a nevelők szemébe is könny szökött. Megkaptam ezzel azt az elismerést, amely azóta is erőt ad, hogy kart karöltve, de „zászlóvivőként“ halad mellettem és amely „őrzött kincsemmé“ is lett: a Kokas pedagógia.

15 OLDAL 2023 III évfolyam
1 szám

Örömmel fogadjuk a magazinunkkal kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat a következő címen: judit szkuban@kokas hu

Ide írhattok, ha ötletetek van, olyan cikketek, amit szeretnétek a Kokas-közösséggel megosztani

Impresszum

Felelős kiadó: Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány

Székhelye: 2040 Budaörs, Baross utca 89

Ügyvezető: Blaschke Zsuzsanna

Alapítvány e-mail címe: titkarsag@kokas.hu

A szerkesztőbizottság tagjai: Szkubán Judit, KKSzK elnök; Fejes Tímea, Blaschke Zsuzsanna

A magazin aktuális számának szerkesztése 2023 december 31-én zárult le

2023 III évfolyam 1 szám

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.