M.I.N.D. 2022 NYÁR by jezsuiták

M I N D E N T

I S T E N

N A G Y O B B

D I C S Ő S É G É R E

A mag y ar je z suiták ing yenes lapja

2022. NYÁR

Jezsuita • iskola • dráma

TARTALOM 2022. NYÁR BEKÖSZÖNTŐ

HÍREK

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN Jezsuiták az ukrajnai menekültekért „Nem menekültek: emberek” – interjú Székely Orsolyával

8 12

„…és befogadtatok” – szállásadók és önkéntesek élményei 15 SZENT IGNÁC-MUSICAL „Még egy lépés…”

A musical színlapja

„Ignác, figyelj csak!” – a darab közreműködőinek vallomásai

Út az Erkel színpadáig – a musical kulisszái mögött

„Nem istenkísértés ez?” – Szent Ignác életregénye

Jezsuiták az ukrajnai menekültekért „Az Ukrajnában február végén kitört háború váratlan módon helyezte az eddiginél is fokozottabb készenlétbe a Jezsuita Menekültszolgálatot. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a szervezet és a rendtartomány többi egysége milyen módon vette ki részét a humanitárius válság enyhítésében.”

Musicalt Szent Ignácról „Korábban már több csatornán hírül adtuk, hogy Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston musicalt ír Szent Ignác életéről. Ezúttal személyes módon igyekszünk bepillantást engedni a kulisszák mögé. Találkozásra hívjuk az olvasót a darab megálmodóival és létrehozóival, mely által megízlelhetővé válik, milyen is megélni a musical alkotói folyamatát.”

AKTUÁLIS A csend kápolnája Dobogókőn

Adományozás

„Magyar pap leszel!” – interjú Phamdinh Ngoc József SJ-vel és Tran Van Ngu József SJ-vel 32 Novíciusok titkos élete – hangulatjelentés Genovából

LELKISÉG „Akiket elűztek otthonukból” – examen menekültekkel

A magyar jezsuiták ingyenes lapja

A csend kápolnája Dobogókőn „Tavaly június óta zajlik a jezsuiták egyik meghatározó dobogókői épületének felújítása, hogy a Fény utca 1. szám alatt várhatóan 2023 elején megnyíljon a Cardoner Képzési és Konferenciaközpont. A létesítményhez kapcsolódóan az elképzelések között szerepel egy különleges kápolna létrehozása is, melyet egy szlovén jezsuita építész tervezett.”

Megjelenik a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Kommunikációs Irodájának gondozásában Felelős kiadó: Vízi Elemér SJ • Felelős szerkesztő: Szőnyi Szilárd Szerkesztőség: 1085 Budapest, Horánszky u. 20. • Telefonszám: 1-445-1485 • e-mail: media@jezsuita.hu Grafikai tervezés: Molnár Tamás • Layout: Szabó Ferenc Nyomdai munkák: Pauker Holding Kft. • Lapzárta: 2022. május 16.

BEKÖSZÖNTŐ

Keresztényi küldetésünk egyik feladata, hogy reményt adjunk és vigasztalást nyújtsunk másoknak. Ma, a Covid-járvány után, a háborús események hatására még fontosabb, hogy azok számára, akikben a bizonytalanság és a krízis szorongást és félelmet okoz, meg tudjuk mutatni a szívünkben élő reményt. Ilyen külső körülmények között közeledünk a Szent Ignác-év eseménysorozat lezárásához, melynek során a Jézus Társasága alapítója megtérésének 500., szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepeljük világszerte. Az évforduló jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Egyetlen lélek megtérésével fogant meg és kezdett kialakulni az a lelkiség, mely mára az egész világon nemcsak a jezsuiták, hanem a jezsuita művek, más szerzetesrendek, keresztény közösségek és milliók életét formálta és formálja immár fél évezrede. Az ünneplés egyik legkiemelkedőbb eseménye mind a magyar provincia, mind miskolci iskolánk, a JEZSU számára a vadonatúj, eredeti, magyar Szent Ignác-musical, mely reményeink szerint felkerül majd a magyar színházak műsorára, de amelyet először az iskola Magis kórusa fog előadni. A Szent Ignác-i lelkiség alapeleme, hogy valami olyasmit adjunk tovább, amit magunk is megismertünk. Erre a színház, a musical különösen alkalmas, hiszen „többcsatornás műfaj”; komplexitásával minden szinten képes megérinteni a nézőt: hat a testre és a lélekre, az érzékekre, az intellektusra és az érzelmekre. A darab megalkotása lehetőséget kínált, hogy rátekintsünk Ignácra – arra a középkori férfira, aki már akkor sem számított egyszerű személyiségnek –, és kitaláljuk, hogyan tudja őt megismerni, megérteni a mai gondolkodású ember. A Magis kórus próbái során tapasztaltuk, hogy a musical a diákokhoz közelebb hozta az ignáci lelkiséget és magát Ignác atyánkat, aki reményeink szerint a diákokon keresztül másokat is meg fog érinteni. A színpadra állítás a Magis kórusban alkotófolyamat, mely nemcsak előadást, hanem lelki közösséget teremt. Herpainé Velkey Klára tanárnő szárnyai alatt közösség születik, azáltal, hogy a diákok a szerepüket nem pusztán megtanulják és előadják, hanem megélik a színpadon. Saját magukat teszik bele a szerepbe, így tudják átadni mindazt, amit megéltek. Mindezt segíti, hogy a diákok a jeleneteket kis csoportokban, „műhelyekben” hozzák létre. A folyamatot végigkísérik az ignáci pedagógia alapelemei. A diákok a „kontextus, tapasztalat, reflexió” lépései mentén, mintegy koncentrikus körökben haladva jutnak egyre mélyebbre, s dolgozzák ki, finomítják a jeleneteket. Ezáltal nemcsak a színdarab tartalma és üzenete, de a háttere, színpadra vitelének módja is kapcsolódik Szent Ignác-i lelkiségünkhöz és pedagógiánkhoz. A jezsuita iskolában hiszünk abban, hogy a teljes ember kibontakozásához nemcsak intellektuális ismeretekre, hanem másfajta tudásra is szükség van. Ilyen többek között az érzelmi intelligencia is, melynek fejlesztésére a művészetek, közülük pedig az előadóművészet különösen is alkalmas. A musical komplex és modern műfaja arra is lehetőséget nyújt, hogy integritásunkat megőrizve, mégis bekapcsolódjunk a mainstreambe, a mai kultúra folyamatába, és megszólítsuk a modern embert. A gimnazisták számára ez különleges missziós lehetőség; lépjünk ki a zárt, védett környezetből – katolikus oktatási intézmény lévén a lelkiségi téma szinte magától értetődő –, és könnyen megfogható, élvezetes formában érintsük meg a lelkeket a remény üzenetével az iskola falain kívül is. Holczinger Ferenc SJ a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója

Fotó: Pásztor Péter

Kortársunk, Szent Ignác

HÍREK

PAPSZENTELÉS A RENDTARTOMÁNYBAN A magyar rendtartomány két vietnámi tagját, Phamdinh Ngoc József SJ-t és Tran Van Ngu József SJ-t július 2-án, szombaton a 15 órakor kezdődő szentmise keretében szenteli pappá Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban. A provincia és a két ifjú jezsuita nagy ünnepére minden barátunkat szeretettel látjuk.

MONTSERRAT HIVATÁSTISZTÁZÓ ÉV Fontolgatod a papságot, szerzetességet, de még nem jutottál döntésre? A családapaság vonz, és szeretnél tisztába kerülni magaddal? Akkor neked szól a jezsuiták Montserrat közössége. Az ősztől kezdődő 2022/23-as tanévben olyan 18 és 30 év közti fiatalembereket várunk, akik munkájuk vagy tanulmányaik mellett egy tanévet Istennek szentelnek az életükből. Ez idő alatt növekedhetnek az imádságban, másokat szolgálhatnak önkéntes munkával, és a budapesti Sodrás utcai jezsuita közösségben élhetnek. Akik nem tudnak beköltözni a Nagy Bálint SJ (jobbról a második) a legutóbbi Montserrat-év Montserrat-házba, külsősként csatlakozhatnak résztvevőivel a programhoz. Jelentkezési határidő: július 18., további részletek és Nagy Bálint SJ hivatásgondozó elérhetősége a jezsuita.hu/montserrat-ev-2022-2023 oldalon. A hivatáskeresőknek egyúttal jó szívvel ajánljuk a tavasszal indult Montserrat jezsuita vlog első 12 részét. A sorozat ÚTRAVALÓ című epizódjai heti gyakorlatokat kínálnak hitünk elmélyítésére, HIVATÁS címen egy-egy jezsuita bemutatásával szólnak a hivatás kérdéséről, PÁRBESZÉD címen pedig a nézők hozzászólásai alapján taglalják az adott témákhoz kapcsolódó kérdéseket. A videók a youtube.com/c/montserratvlog címen érhetők el.

FILM KÉT MAGYAR JEZSUITA AFRIKAI SZOLGÁLATÁRÓL A XIX. század végén Afrikában tevékenykedő magyar jezsuita misszionáriusokról, Czimmermann Istvánról és Menyhárth Lászlóról készül dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Cséke Zsolt rendező-producer és Sajgó Szabolcs jezsuita tanácsadó áprilisban a mozambiki helyszínen készítette elő a film forgatását, aminek során több lényeges, új felfedezést tettek. A két magyar jezsuita írásra-olvasásra, modern gazdálkodásra, fontos szakmákra tanította a helyieket, felszámolta az éhezést, védelmezte a rabszolgakereskedőktől az ott élőket, akik a „szabadság vára” néven emlegették a boromai jezsuita telepet.

INTERNETES FELÜLET KASZAP ISTVÁN TISZTELETÉNEK ÁPOLÁSÁRA A XX. századi Kaszap István fiatalon elhunyt jezsuita novícius emlékének ápolására jött létre az az új internetes felület, amely a jezsuita.hu/kaszap-istvan-tisztelete címen érhető el a magyar jezsuiták honlapján. A ma is széles körben tisztelt fiatalember hősiesen viselte betegségét, az életszentség hírében halt meg, sírja zarándokhellyé vált, és számos imameghallgatást tulajdonítottak neki. Még a 20. születésnapját sem érhette meg, rövid életében mégis olyan elkötelezettségről tett tanúságot, ami példa sok útkereső fiatal számára. Az internetes oldalon az életéről, emlékezetéről, valamint boldoggá avatási eljárásáról szóló információkat, írásos és videós anyagokat gyűjtjük össze, és itt várjuk az imameghallgatásokat is.

JEZSUITA LELKIGYAKORLATOS HÁZAINK BŐVÜLÉSE Az Életrendezés Háza két új épületét a kármelita nővérektől vettük át

Fotó: Lázár Levente

Az utóbbi időben a magyar jezsuiták több lelkiségi intézménye is megújult, bővült, sőt újabb helyszínnel is gazdagodtunk. Tavaly a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos központ renoválási munkálatai fejeződtek be, így immár megszépült környezetben fogadhatjuk az elvonulni vágyókat, és nemrég tarthattuk lelkivezető- és lelkigyakorlat-kísérő alapképzésünk legutóbbi két évfolyamának közös évzáróját. (A tavalyi alkalmat a Covid meghiúsította.) A püspökszentlászlói Életrendezés Háza a falu határában májusban két épülettel, benne négy szobával egészült ki – az ingatlanokat a kármelita nővérektől vettük át. A Marosvásárhelytől 15 kilométerre fekvő Székelybőn pedig a rendtartomány néhány hónapja megvásárolt két összefüggő épületet, melyben a Szent Ignác lelkigyakorlatos házat alakítottuk ki. A bő 10 hektáros telken álló, összesen mintegy ezer négyzetméteres házak felújításra várnak, de már most alkalmasak arra, hogy 10-15 fő használja őket lelkigyakorlatra, csendes elvonulásra vagy éppen lelkigyakorlat-kísérő képzésre. Az épületegyüttest július 31-én, a rendalapító emléknapján, egyben a Szent Ignác-év lezárásaként áldjuk meg.

Az erdélyi Székelybőn szolgálja a lelki igényeket a Szent Ignác-ház

HÍREK

KERESZTÉNY MENTOR MŰHELY I. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újra meghirdeti a másik emberre és az Istenre figyelés készségének fejlesztését célzó műhelysorozatának első részét, amely iránymutatást és eszközrendszert kínál a résztvevőknek, hogy másokat az önismeret és Isten mélyebb megismerésének útján támogathassanak. A műhely olyan felnőtteknek szól, akik munkakörükből, illetve mindennapos élethelyzetükből fakadóan másokat segítenek az emberi és a hitbeli fejlődés útján, s ebben szeretnének elmélyülni és továbbfejlődni. A műhelyre június 10-ig lehet jelentkezni a ffja.hu oldalon.

IRODALMI PÁLYÁZAT A BEFOGADÁS TÉMÁJÁBAN A Jezsuita Menekültszolgálat irodalmi pályázatot hirdet a befogadás témájában a 14-22 éves korosztálynak a CHANGE projekt keretében. A nyertes alkotásokat pénzjutalommal díjazzuk, illetve egy digitális kiadványban publikáljuk, egy mű pedig megjelenhet A Szív jezsuita magazinban. A zsűri tagjai: Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, Tóth Marcsi, író és Vörös Anna, író. Nem feltétel, hogy az alkotásokban a migráció témája megjelenjen, inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a befogadás tágabb fogalma mit jelent számodra. Az Ukrajnában zajló háború miatt a kérdés sokak számára nyert konkrét jelentést: voltak, akik otthonukba fogadtak be menekülőket, mások más módon segítettek. Ha van olyan élményed, találkozásod az elmúlt hónapokban, ami nyomot hagyott benned, akkor arról is bátran írhatsz. A pályázatokat a change@jmsz.hu címen várjuk június 2-ig. További részletek: jmsz.hu.

SZENTJÁNOSBOGÁR NYÁRI LELKI NAPOK A Szentjánosbogár a fiatalok értékközpontú nevelése mellett elkötelezett, Szent Ignác-i lelkiségű országos közösség. Nyarunkat meghatározzák a gyerek, kamasz, ifjúsági, felnőtt és családos lelki napjaink, melyek egy része kis magyar településeken zajlik, ahol a résztvevők családoknál kapnak szállást, így is bekapcsolódva a helyiek életébe. Célunk, hogy a gyerekek és fiatalok • saját élményeiken keresztül megtapasztalják, milyen keresztény módon, egymást tisztelve és szeretve élni; • biztos támaszt adó közösséget és közösségi élményt szerezzenek; • hitükben megerősödjenek; • szabadidejüket tartalmasan, közösségben töltsék. (További információ és jelentkezés: szentjanosbogar.hu)

A SZENT IGNÁC-ÉV ÖSSZEGZÉSE Szent Ignác halálának ünnepén, július 31-én fejeződik be a Jézus Társasága rendalapítója megtérésének 500., illetve szentté avatásának 400. évfordulójára hirdetett, tavaly május 20-én kezdődött jubileumi év. A következőkben sorra vesszük, hogy a rendtartomány milyen fontosabb eseményekkel, kiadványokkal emlékezett meg a kettős évfordulóról.

2021 Május 20.

Nyitó szentmise a Jézus Szíve Jezsuita Templomban

Május

A Zarándokzsebkönyv – 1000 lépés Szent Ignáccal című kötet megjelenése

Június

A MIND és A Szív tematikus száma Szent Ignácról

Július 31.

Kaposi Brúnó Szent Ignác-miséjének ősbemutatója a Jézus Szíve-templomban

Augusztus 7–15.

Magis Europe – Szent Ignác-i lelkiségű fiatalok találkozója Magyarországon

Augusztus

A Párbeszéd Háza Szent Ignác-drámapályázata

Szeptember

Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja című filmjének bemutatója

Szeptember 7.

Megemlékezés a provincia ünnepén, a Kassai vértanúk napján, a Szent Ignác-díj átadásával

Szeptember

A Jezsuiták Magyarországon – A kezdetektől napjainkig című kötet bemutatója

Szeptember 25.

Jezsuita futás Szent Ignác élete fontosabb helyszíneinek „érintésével”

Október

Szent Ignác-kiállítás a Párbeszéd Házában

November 6.

Életrendező Istenünk – konferencia a megtérésről a Párbeszéd Házában

November 17–20.

Többre születtél – Nemzetközi Faludi Filmszemle és Fotópályázat a Párbeszéd Házában

December

A misszió – De mit adtak nekünk a jezsuiták? Társasjáték Szent Ignáccal

2022 Március 11.

A Magyar Posta Szent Ignác-emlékbélyegének megjelenése

Március 12.

Mise Loyolai Ignác szentté avatásának 400. évfordulóján a Jézus Szíve-templomban

Március

A Jezsuita Kiadó Egyedül, gyalog című Szent Ignác-életrajzának megjelenése

Június

Dyekiss Virág A tűz embere – Loyolai Szent Ignác nyomában a családdal című foglalkoztatókönyvének megjelenése

Június 28.

A Szent Ignácról készült musical bemutatója a budapesti Erkel Színházban

Július 31.

A székelybői Szent Ignác lelkigyakorlatos ház megszentelése, az emlékév lezárása

Fotó: MTI

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN

Jezsuiták az ukrajnai menekültekért

Ukrán menekültek békefelvonulása Ungváron

Az Ukrajnában február végén kitört háború váratlan módon helyezte az eddiginél is fokozottabb készenlétbe a Jezsuita Menekültszolgálatot. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a szervezet és a rendtartomány többi egysége milyen módon vette ki részét a humanitárius válság enyhítéséből. Szőnyi Szilárd

A tervek szerint a Párbeszéd Háza igazgatója és a Jezsuita Menekültszolgálat jezsuita vezetője, Sajgó Szabolcs januártól héthónapos szabbatikumát, munkáiból való átmeneti visszavonulását töltötte volna Lengyelországban, majd Afrikában. Február végén érkezett haza Varsóból, és a következő útra készülődött, mikor az orosz csapatok lerohanták Ukrajnát. A jezsuita generális kérte az Ukrajnával határos provinciák vezetőit, hogy egy rendkívüli megbízottat nevezzenek ki azonnali hatállyal a humanitárius katasztrófával összefüggésben jelentkező tennivalók koordinálására. Kézenfekvő volt, hogy Vízi Elemér provinciális választása a menekültszolgálat jezsuita vezetőjére essen. Emellett a rendtartomány vezetőiből, a JMSZ tagjaiból, valamint a provincia illetékes munkatársaiból a

menekülthelyzetet nyomon kísérő válságstáb jött létre és ülésezett eleinte naponta, később hetente.

Jól segíteni

Fotó: Pásztor Péter

A feladatok felmérésében sokat segített Sajgó Szabolcs kapcsolatrendszere és mobilitása. Az első időkben volt, hogy napi 4-500 kilométert tett az autóba, a magyar-ukrán határon tájékozódva a fejleményekről, vagy éppen Kárpátaljára utazott, feltérképezendő, hol mire van szükség. Megbeszéléseket folytatott illetékes paptársaival, az érintett római és görögkatolikus egyházmegyék püspökeivel, a segélyszervezetekkel, állami szereplőkkel, de később ő kalauzolta a Ferenc pápa menekültügyi követeként Magyarországra érkező Michael Czerny bíborost is, akivel – együttműködésben a Magyar Kurírral – interjút készíthettünk. Volt, hogy azonnali szükséghelyzet megoldására kötötte össze a szálakat, máskor pedig munkatársaival a hosszabb távú segítségnyújtás feltételeinek előteremtésén dolgoztak. Egy márciusi hétvégén például bérelt autóbusszal szállítottuk a határra a hozzánk érkezett adományokat, majd onnan Budapestre a menekülteket, hogy itt a JMSZ munkatársai az érkezők ügyeinek intézésében segítsenek. Március 31-én pedig közel három tonnányi segélyt vittünk a kárpátaljai Aknaszlatinára. A rakomány egy németországi magánember 10 ezer eurós adományának köszönhetően, a Mikszáth Gyógyszertár, a Loyola Café, vietnámi kereskedők és Kozma József, Domján Gábor, valamint a Párbeszéd Házában dolgozó jezsuiták és munkatársaik révén jutott célba. Ezen kívül a Jezsuita Menekültszolgálaton keresztül a magyar provincia együttműködik a Hungary Helps programmal az ukrajnai helyi közösségek és az ország belső menekültjeinek támogatásában. Ide tartozik például a beregszászi főiskola kollégiumában elszállásolt családok étkezési támogatása, a munkácsi egyházmegye karitászszervezeteinek, valamint a határ túloldalán lévő települések önkormányzatainak segítése, a legkülönfélébb szükségletek enyhítése. A JMSZ magyar irodájának elsődleges profilja a társadalmi befogadás támogatása. A napi egyeztetéseken ezért azon gondolkodtunk, miképp érdemes bekapcsolódni a segélyezésbe, és melyek azok a területek, amelyeken a jezsuiták és barátaik a legjobban hozzájárulhatnak a válság kezeléséhez. Arra jutottunk, hogy a legjobb, ha a pályaudvaron, illetve a menekülteket később fogadó budapesti BOK-csarnokban nem állítunk fel önálló standot. Ehelyett ezeken a helyeken a Magyar Karitász munkáját önkéntesek toborzásával segítjük és más szerzetesrendekkel együttműködésben vagyunk jelen, az aktuális igényeknek megfelelően támogatva a segélyszervezetek munkáját, vagy éppen Csókay András és Fodor Réka bevonásával orvosi ügyeletet állítottunk fel. „A cél az volt, hogy okosan azt tegyük, amire szükség van, és amihez a leginkább értünk, amit más nem tud megtenni helyettünk” – fogalmazott korábbi interjújában Sajgó Szabolcs. Ezek közé tartozik a menekültek lelki támogatása is. Ennek jegyében márciusban a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium öregdiákjai imaestet hirdettek a békéért a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomba, Szabolcs atya kilenc napon át tartó imádságot és böjtöt kezdeményezett Oroszország és Ukrajna megtéréséért, áprilisban imasarkot állítottunk fel a BOK-csarnokban, a karitász budafoki szálláshelyén, a Szent Bernát Házban lakó menekülteknek pedig – ugyancsak más rendekkel együttműködésben – lelki programokat kínáltunk.

Nagylelkű adományok Felemelő volt megtapasztalni, és nem lehet eléggé megköszönni, hogy a háború kitörése után megfogalmazott felhívásunkra milyen sokan, mennyire gyorsan és nagylelkűen reagáltak. Március első napjaiban azzal szólítottuk

Michael Czerny bíboros Vízi Elemér SJ-vel (jobbra) és Sajgó Szabolcs SJ-vel (balra), a háttérben Kővágó Emese, a JMSZ világi vezetője

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN

A Párbeszéd Házából indul a szállítmány Kárpátaljára

meg barátainkat, hogy legyenek partnereink a menekültek segítésében. Több százan jelentkeztek, ki pénzbeli támogatással, ki természetbeni adománnyal, más szállás felajánlásával vagy önkéntes munkával. Emellett a jezsuita rendalapító Loyolai Ignác szentté avatásának 400. évfordulójára, a március 12-13-iki hétvégére a templomainkban gyűjtést hirdettünk – az itt befolyó adományokkal együtt a barátainktól kapott összeg meghaladta a 15 millió forintot. Több tucat felajánló jóvoltából közel száz főnek nyújtottunk rövidebb-hosszabb időre szállást, melynek keretében Budán, a Sodrás utcai rendházban, valamint a Mária utcai rendi központhoz tartozó lakásokban is megfordultak menekültek. (A szállásadók élményeiből készült összeállításunkat lásd a 15. oldalon.) Eleinte egyik munkatársunk a shelterukr.org honlapra kitett felhívásunkra jelentkező igényeket kötötte össze a szállásadókkal, majd ezt a „diszpécserszolgálatot” a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai vállalták magukra. Felhívásunkra több tucatnyian jelentkeztek önkéntesnek – számukra először képzést tartottunk, majd mindenkit igyekeztünk bevonni a teendőkbe, legyen szó egy lakás felkészítéséről menekültek fogadására, fordításról-tolmácsolásról, fuvarozásról, a menekülők számára információt nyújtó weboldal naprakészen tartásáról vagy a BOK-csarnokba érkezők segítéséről. Amint egyre több menekült érkezett Magyarországra, és megjelent a gyerekek beiskolázásának igénye, úgy vált mind aktuálisabbá az az oktatási tapasztalat, amelyet a JMSZ az elmúlt években felhalmozott. Ezért első lépésként minden érintett intézménynek, pedagógusnak térítésmentesen felkínáltuk a jmsz.hu oldalon most is elérhető Menekült gyerekek a mi iskolánkban? című kiadványunkat, valamint a Zia és Zahra az Eperfa IskoláNEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálatot (Jesuit Refugee Service) a hazájukból százezrével távozó vietnámi menekültek kétségbeejtő helyzete hívta létre 1980-ban. A vietnámi háború következtében tömegek kényszerültek elhagyni otthonukat és vágtak neki gyakran veszélyesen túlzsúfolt csónakokon a Dél-kínai tengernek. A Jézus Társasága akkori generálisa, Pedro Arrupe ezért felvette a kapcsolatot több mint 50 provinciával, és arra kérte rendtársait, minden tőlük telhetőt tegyenek meg a vietnámi menekültek tragikus helyzetének javításáért. Több mint negyven évvel alapítása után a JRS a világ 56 országában tevékenykedik. Humanitárius segítséget nyújt, jelen van befogadóközpontokban és menekülttáborokban; lakhatási és oktatási programjaival segíti a menekültek társadalmi befogadását és beilleszkedését. A Jézus Társasága közben a 2008-as 35. Általános Rendgyűlésen öt prioritást állapított meg, köztük a menekültek szolgálatát (mellette az intellektuális apostolságot, az afrikai és a kínai missziót, illetve római intézményeit az egyetemes egyház szolgálatában). A magyar jezsuiták 2015-ben hozták létre a szolgálat hazai irodáját, válaszként a bennünket is érintő menekültválságra. Lakhatási és oktatási programjainkon keresztül azóta is támogatjuk a hazánkba érkező menekülteket; az ukrajnai háború kitörése ellenére a JMSZ munkatársai természetesen folytatják korábban megkezdett munkáikat is. Teszik mindezt nemzetközi együttműködésben – idén április elején például az európai JRS megbízásából felkereste Magyarországot az Entreculturas jezsuita szervezet, illetve az ír jezsuita menekültszolgálat két munkatársa, hogy tájékozódjanak az itteni helyzetről. A JRS egy, az ukrajnai háborúban érintett térség egészét megcélzó segítési stratégián dolgozik, a mieink ennek tervezéséhez nyújtottak segítséget, a későbbiekben pedig a megvalósításában is részt vesznek.

ban című magyar mint idegen nyelv könyvet. Emellett folytatjuk Change projektünket, mely a menekültek témájának feldolgozásán keresztül fejleszti a kritikus gondolkodást, saját felelősségünk felismerését, az empátiát, s az Ignáci Pedagógiai Műhellyel együttműködésben képzéssorozatot hirdettünk az idegen ajkú gyerekek oktatásával kapcsolatos kérdésekről. Továbbá heti rendszerességgel jelen vagyunk a fóti Károlyi István Gyermekközpontban is, ahol foglalkozásokat tartunk a kísérő nélküli kiskorúaknak. (Lásd interjúnkat a 12. oldalon.)

Fenntartható támogatás A központi kezdeményezések mellett a rendtartomány egyes művei is kivették részüket a segítésből. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium például szárazélelmiszer-gyűjtést indított és több kárpátaljai diákot beiskolázott, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szállást kínált fel, valamint élelemmel, higiéniai és babaápolási felszereléssel, adománygyűjtéssel és tolmácsolással segített. A Jezsuita Roma Szakkollégium szintén befogadott menekülteket, emellett ruhaneműt, tartós élelmiszert, tisztálkodószereket, babaholmikat ajánlott fel, és hallgatói közreműködtek a pályaudvaron raktárban lévő adományok szortírozásában. A jezsuita vezetésű Avas-Dél Miskolci, valamint a torontói Szent Erzsébet plébánia adományt gyűjtött, és még az olyan gesztusok is elnyerték értelmüket, mint a dobogókői Manréza jezsuita lelkigyakorlatos központ által egy beregszászi kápolna kialakításához felajánlott tíz darab imasámli. „Hihetetlen, min mennek át a menekülni kényszerülő emberek, ezzel kezdeni kell valamit. Olyan lelkülettel, érzékenységgel kell végezni a dolgunkat, ami önmagában gyógyító légkört teremt” – mondta márciusi interjújában Sajgó Szabolcs SJ. A JMSZ jezsuita felelősét aztán áprilisban a kötelesség három hétre Afrikába szólította – egy magyar jezsuita misszionáriusokról készülő dokumentumfilm forgatásán kellett segédkeznie –, a szervezet világi vezetője, Kővágó Emese és munkatársai azonban a távollétében is folytatták a munkát. És bár lapzártánkkor a háború még mindig zajlott, a hetek múlásával egyre inkább felértékelődött a hosszú távú segítség. Ennek jegyében a magyar jezsuiták több kezdeményezésen is dolgoznak. Elek László SJ vezetésével például programozók gyűltek össze önkéntes szolgálatra, hogy a valós szükségekre reagálva, kapcsolatba lépve valamennyi létező vagy éppen induló digitális megoldással, új és a háborún is túlmutató digitális eszközöket fejlesszenek. Remélhetőleg hamarosan mindenki megismerheti a közösségi együttműködés gyümölcseit. Emellett a JMSZ dolgozik a hosszabb távra szóló lakhatási lehetőségek bővítésén (így az info@jmsz.hu címen továbbra is várja olyan magánemberek, egyházi közösségek jelentkezését, akik és amelyek szállás felajánlásával segítenék a menekülteket), illetve a közösségi alapú befogadás támogatásán. Ezek mellett szeretnénk anyanyelvi és szabadidős foglalkozásokat tartani a menekült gyerekeknek, és magyar mint idegen nyelv órákat szervezni azoknak a középiskolásoknak, akik szeptembertől Magyarországon kezdenék el a tanulmányaikat. A nyár közepén lesz elérhető az a kiadvány, amely eddigi, menekülteket befogadó közösségekkel közösen végzett munkájuk tapasztalatait foglalja össze. A tervek között szerepel a mentális segítségnyújtás biztosítása is a menekültek számára, az LDS Charities jóvoltából pedig lehetőség nyílt arra, hogy a szolgálat kerékpárokat újíttasson fel és bocsásson ügyfelei rendelkezésére. A háború elhúzódásával arra számítunk, hogy hosszú távon kell vállalnunk a menekültek integrációját, oktatását, a társadalmi érzékenyítést, a mentálhigiénés segítségnyújtást, így a következő időkben a fenntartható segítés módozatainak kidolgozása és megvalósítása lesz a feladat.

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN

„Nem menekülteket látok, hanem embereket” Egy menekült gyerek is legfőképp gyerek, akinek a biztonságos, szerető környezet a legfontosabb – mondja SZÉKELY ORSOLYA, a Jezsuita Menekültszolgálat (JMSZ) oktatási koordinátora. A magyar mint idegen nyelv tanárral a háborús menekültek iskolai integrációjáról és a komfortzónából való kilépés előnyeiről beszélgettünk. Feke György

Fotó: Janka György

– Milyen hatással volt a munkádra az ukrajnai háború kitörése? – Rendes körülmények között egyszerre több iskolába is kijárok, ahol épp vannak menekült gyerekek – órát tartok, támogatom a tanárokat és a családokat, képzéseket szervezünk. Mióta elkezdődtek a harcok és érkeznek a menekültek, a megnövekedett adminisztrációs, koordinációs feladatok miatt sokkal kevesebb időm jut a tanításra. Ahogy egyre több magyarországi iskolában jelennek meg ukrajnai gyerekek, a hozzánk befutó kérdések, kérések is szaporodnak. Általában a kiadványainkat kérik tőlem pedagógusok, de hamar kialakul a beszélgetés arról, kik és hogyan foglalkozzanak ezekkel a gyerekekkel. – A JMSZ eredetileg a 2015ben kezdődött menekülthullámra válaszul született oktatási segédanyagait az elmúlt hónapokban felkapta a sajtó. Kinek segíthetnek ezek a kiadványok? – Zahra és Zia az Eperfa Iskolában címmel megjelentettünk egy nyelvtanulást segítő munkafüzetet magyarul nem tudó gyerekek számára, ehhez készítettünk e-learninget is, valamint szintfelmérő tesztet. Azok számára pedig, akik már megtanultak valamennyire magyarul, elektronikus olvasókönyvet is összeraktunk, komolyabb témákkal. A magyar mint idegen nyelv tananyagok mellett külön kiadványban – Menekült gyerekek a mi isko-

lánkban? – foglaltuk össze a témában szerzett tapasztalatainkat tanári, szociális munkás, iskolapszichológusi és intézményvezetői szemszögből. – Mik a legfontosabb tanácsok, amiket egy hozzád forduló pedagógusnak adsz? – Sokan valóban ezt várják tőlem, de nincs ilyen tízes lista. Vannak persze jó gyakorlatok, de ezek nem működnek minden helyzetben egyformán. – Akkor úgy kérdezem: jellemzően milyen nehézségekkel szembesülnek? – Egy menekült gyerek is legfőképpen: gyerek. Az, hogy menekült, csak másodlagos. Ezt érdemes észben tartani, különben a magyarországi társaikra is jellemző életkori sajátosságokat kulturális különbségekkel magyarázunk. Az is fontos, hogy ha bekerül a közösségünkbe, ne kérdezzük a történetéről. Trauma érte, miért kell azt ismernünk ahhoz, hogy befogadjuk? Fel vagyunk készülve rá, hogy mit válaszolunk neki, ha azt mondja, a szeme láttára ölték meg az édesapját? Őrült nagy bizalom kellene ahhoz, hogy ilyesmit megosszak mással. Lehet, hogy nekünk kézenfekvő téma az ismerkedéshez, de ne ezt válasszuk. – Ehelyett hogyan érdemes belevágni? – Ideális, ha a gyerek érkezése előtt beszélünk az osztállyal, felkészítjük, biztatjuk őket, hogy próbáljanak meg kapcsolódni hozzá. Érdemes megszervezni, hogy milyen formában fog magyarul tanulni, milyen erőforrásaink vannak, hogy az iskolai élet ránk jellemző kereteit elmagyarázzuk neki: mikor ebédelünk, mit lehet 45 perc alatt csinálni, mit nem? – Van értelme ekkora energiát fektetni valaki befogadásába, ha 2–3 hónap múlva nagy valószínűséggel elmegy? – Minden gyerek elemi érdeke, akármennyi ideig van ránk bízva, hogy biztonságos, kiszámítható keretek között éljen. Az a legfontosabb, hogy éreztessük vele: szeretjük, számítunk rá. Sok esetben valóban egyik napról a másikra mennek tovább a családok, és azt gondolják, egyszerűbb nem megmondani a gyereknek vagy szólni az iskolának. Akikkel kapcsolatban vagyok, azokat mindig arra bátorítom: a gyereknek, az osztálytársainak és a tanárainak is az a legmegnyugtatóbb, ha el tudnak búcsúzni. – Egy ilyen helyzet nem csak a diák számára kilépés a komfortzónájából. Egy tanár esetében legitim ilyenkor a félelem? – Az az ideális tantestület, ahol megoszthatom a félelmeimet, s nem kell a tökéletes pedagógust játszanom. A befogadás pedig csapatmunka: a fejlesztő pedagógus, a pszichológus és a tanárok együttműködése szükséges hozzá. Jött már oda hozzám tanár a kételyeivel: fél a menekültektől, ugyanakkor egy családtagját egy szír orvos műtötte, próbálja összerakni a kettőt a fejében. Jó ezekkel szembenézni. – Benned hogyan alakult ki az érzékenység a menekültek iránt? – Sem akkor, amikor idejöttem, sem azóta nem menekülteket látok, hanem embereket, akiknek segítségre van szükségük, és akiknek a tudásomból megpróbálok átadni valamennyit. Valószínűleg eleve így vagyok összerakva. Szükségleteket látok, egy gyereket, egy iskolát, és az ő kapcsolódásukat igyekszem segíteni.

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN – Ezért lettél épp magyar mint idegen nyelv tanár? – Nem feltétlenül a közoktatás keretei között, de mindig is tanítani akartam. Fontos számomra, hogy az embereknek valamit átadjak, hogy együtt tanuljunk. Az egyetemen a magyar szak mellé kerestem még valamit, és leragadtam a magyar mint idegen nyelvnél. Vonzott a gyakorlatias képzés, hamar kipróbáltam magam benne, és nagyon megszerettem. – Mindannyiunknak vannak emlékei saját magyartanárainkról. Miben más a te munkád, mint az övék? – Külső szemlélőként nézek rá a nyelvünkre. Egy született magyarnak nem kell elmagyarázni, hogy az irodában vagyunk, nem pedig az irodáben. A külföldieknek viszont sok energiájukba kerül, hogy megértsék a magyar nyelv rendszerét. Nyelvtanórán mindannyian foglalkoztunk azzal, hogy a múlt idő jele a -t, de mi már ismerjük a rendszert, csak analizáltuk. Aki elkezd magyarul tanulni, az tiszta lappal indul – se szókincse, se a szabályok ismerete –; mintha egy folyamatosan bővülő kirakós elemeit illesztgetné össze. Vagyis ez a munka közelebb áll ahhoz, ahogy az idegen nyelvet tanítják. – Mi tetszik benne? – Lehetőséget ad rá, hogy kívülről nézzek magunkra. Az ember éli az életét láthatatlan sémák szerint, de ha elkezdesz beszélgetni valakivel, aki máshonnan jött, izgalmas kérdések merülnek fel. Ezt vagy azt miért is csináljuk így? Más országokban nem esznek Túró Rudit, másképp köszönnek? Tíz évig szabadúszóként tanítottam nyelviskolai csoportokat, céges felsővezetőket. Izgalmas belelátni nagyon más világokba. – 2016 óta dolgozol a JMSZ csapatában. Hogy kezdődött a közös munka? – Egy ismerősöm osztotta meg a közösségi médiában, hogy magyar mint idegen nyelv tanárt keresnek gyerekekhez. Engem mindkét kitétel nagyon érdekelt. Az első két tanévben egy budapesti iskolába jártam, ahová befogadtak néhány menekült gyereket. Ki kellett találni a rendszert, mikor legyenek az óráink, hogyan tudunk segíteni nekik beilleszkedni, támogatni az őket tanító tanárokat. Kővágó Emese, a JMSZ mostani szolgálatvezetője a családok és az iskola kapcsolatára koncentrált, én a pedagógiai munkát fogtam össze. Önkénteseink pedig délutáni foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek – játékot, városnézést –; egyfajta szocio-kulturális tanulás volt ez. A Menekült gyerekek a mi iskolánkban? című könyv nagyrészt ennek az időszaknak a tapasztalatain alapul. – Milyen volt ez a két tanév? – Nagyon szerettem, bár az első két hétben a gyerekek nem szóltak hozzám. Az egyik afgán, a másik kettő szír volt, közös nyelv nélkül is jól megértették egymást, de én kívülálló voltam a számukra. – Az őket ért trauma miatt? – Minden menekült gyerek traumatizált, de nem csak ez lehetett az oka. Legtöbbjük számára az iskola olyan hely, ahol bánthatják őket, másrészt ha bekerülünk egy új közegbe, eleinte mi is idegennek érezzük, nem ismerjük az embereket, a szokásokat. Ők még a nyelvet sem! És a diák számára nem feltétlenül természetes, hogy azt érezze, a tanárral egy oldalon áll. – Mi segített megtörni a jeget? – Valószínűleg az, hogy elfogadtam a helyzetet, nem akartam parancsolgatni nekik, viszont ott tudtam lenni velük. Én könnyen megtehettem, hiszen nem kell osztályoznom, nem tragédia, ha egy nappal később tanuljuk meg a tárgyragot. Egy kisfiúval hétfőnként reggel nyolctól volt órám. Egyszer látszott, hogy nem akar beszélni. Át tudtam érezni, megengedtem neki, hogy csak bólogatva válaszoljon a kérdéseimre. Persze tizenkét perc múlva már magától beszélt. Végül nagyon intenzív kapcsolat alakult ki mindegyikükkel, csak azt kellett elérni, hogy lássák, egy csapatban vagyunk, őket próbálom segíteni, az ő érdekeit képviselem minden helyzetben.

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN

„…és befogadtatok” Az ukrajnai háború kirobbanása óta számos család jelezte a jezsuitáknál, hogy befogadna menekülteket. Emellett barátaink, illetve a rendtartomány munkatársai közül több mint százan önkéntes munkára jelentkeztek. Az alábbiakban az ő élménybeszámolóikból közlünk ízelítőt.

Nigériai egyetemisták Budapesten „Hozzánk három nigériai diák érkezett, akik ukrajnai egyetemeken tanultak. Egyikük, Monica Ivano-Frankivszkben tanult az orvosi egyetemen, három hónapja lenne a diploma megszerzéséig. Társai Harkovban tanultak, ahonnan a háború kirobbanása után menekülni kényszerültek. Kalandos úton eljutottak Monicához, aki Ivanóban szerzett szállást nekik, amíg elindulhattak nyugat felé. Jessica szintén utolsó éves orvostanhallgató, barátja, Richard végzett közgazdász. Bor és gulyásleves mellett kérdeztük őket a terveikről. Megtudtuk, hogy a nigériai élet nem éppen biztonságos. Az elmúlt években csak tovább romlott. Míg a közelmúltig a középosztály gyerekeinek többsége bentlakásos középiskolákban tanult, manapság egyre kevesebb ember meri elküldeni messzebb a gyerekeit, mert szaporodnak a gyerekrablások is, jó váltságdíjért. A közlekedés autóval is veszélyes, mert nemcsak az utak rosszak, de gyakori a bandák támadása is. Jessicának egy ilyen támadásban lőtték le mostanában az egyik unokatestvérét. Szüleik is arra biztatják őket, hogy ne menjenek haza.

HÁBORÚ UKRAJNÁBAN Kérdeztük, mire lenne szükségük. A lakhatás biztosítása a legfontosabb. Hozzá tudnak jutni a pénzükhöz, amit otthonról küldenek a szülők, így ellátják magukat. Ukrajnában, Harkovban nem éreztek semmi ellentétet oroszok és ukránok között. Ott oroszul beszéltek, de ukránnak vallották magukat. Nagy elismeréssel beszéltek a magyar segélyszervezetek felkészültségéről, amellyel a határon fogadták őket.”

Ukrán nénik családegyesítés előtt „Egyik pénteken kaptuk a megkeresést, hogy két idős hölgy keres szállást három éjszakára. A családjuk egy héttel korábban menekült el Harkovból, ők ketten szerettek volna maradni. Aztán ők is útnak indultak a család unszolására, mivel a helyzet egyre veszélyesebbé vált. A 83 éves néni 60 éves mozgássérült lányával érkezett. Korábban sportoló volt, egy sérülés miatt azonban műteni kellett a lábát, azóta nem tudja behajlítani, bottal jár. Elmentem értük a szállásra, ahonnan a kijelentkezés óta nem mozdultak el – nem beszélnek idegen nyelvet, nem tudtak tájékozódni, így jobb híján a pici előtérben vártak rám egy padon. Fáradtak voltak, elcsigázottak. A néni aznap ruhástul aludt el nálunk. Két-két szatyor holmival érkeztek és egy hátizsákkal, amiben a legszükségesebb holmijaikat hozták el: iratokat, egy-egy szett váltásruhát, pizsamát, telefont. Nehéz szavakkal leírni, hogy mit éreztem, amikor másnap a néni csomagjából előkerültek a „legfontosabbnak” ítélt dolgok: kevés étel, egy műanyag tálban vaj, és egy fémbögre. Ennyit tudott megmenti az életéből. Később a férjem szülei átjöttek hozzánk, ők még tudnak valamennyire oroszul, így egy kicsit többet és gördülékenyebben tudtunk kommunikálni. Megtudtuk, hogy a néni átélt már egy világháborút, igaz, kislányként, az apját elvitték, nem is látta aztán soha többé. Harkovban most mindent lebombáztak, azt mondták, nem ismerték meg a saját házukat sem. Az indulás napján kivittem őket a reptérre, segítettem nekik eligazodni, becsekkolni, átjutni a kapun. Aznap már újra a családjukkal lehettek. A hölgyek nagyon hálásak voltak mindenért, kimostuk a ruháikat, örültek, hogy van hol aludniuk, van mit enni, tudnak tisztálkodni. Leginkább a számukra felajánlott szobában tartózkodtak, meg a teraszon, amikor szépen sütött a nap, látszott, hogy nem akarnak zavarni minket. Meghívtak minket Ukrajnába, természetesen, ha véget ér a háború – a fiatalok azt tervezik legalábbis, hogy hazamennek, ha ennek vége. Hát, adja Isten, hogy így legyen.”

Cselekvő szeretet a pályaudvaron „Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” (1Jn 3:18) „Már jó ideje nem hagyta nyugodni a lelkiismeretemet az a gondolat, hogy miként tudnék bekapcsolódni az ukrajnai menekültek megsegítésébe. A helyzetem ebben az esetben könnyebb volt, hiszen munkaadóm, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tevékenyen részt vesz ebben. Éppen egy rendezvényre tartottam, amikor Sajgó Szabolcs jezsuita atya megkért, hogy ha ráérek, menjek ki a Keleti pályaudvarhoz a menekültek navigálásában segítséget nyújtani, amit meg is tettem.

Megható volt tudni, hogy egyik önkéntesünk egy nagy busszal kiment egészen az ukrán határig, hogy elhozza az ottani menekülő nőket és gyerekeket. Azt is nagyszerű érzés volt látni, hogy mennyi önkéntes volt jelen, hogy segítsen ezeknek az embereknek. Amikor a menekülteket ide szállító busz megérkezett, hozzáláttunk, hogy útbaigazítsunk mindenkit. Segítettünk nekik jegyeket venni, elkísértük őket az induló buszokhoz vagy vonatokhoz. Voltak, akik az ország nyugati vagy déli részébe tartottak, mások továbbmentek például Németországba. Az etnikai összetételük vegyes volt: magyarok, ukránok, ruszinok, cigányok, a legtöbben Kárpátaljáról jöttek. A cigány családok helyzete talán még speciálisabb, hiszen általában ők elképesztő nyomorból jönnek. Mindannyiuk szemében a félelmet és a kilátástalanságot láttam. Velük való beszélgetéseim során leginkább az nyomasztotta őket, hogy nem tudják, mennyi ideig kell távol lenniük az otthonuktól, és hogy látják-e még valaha férfi családtagjaikat. Nagyon örülök, hogy kivehettem a részem a segítségnyújtásból, így kamatoztathattam én is a bennem munkálkodó cselekvő szeretetet, mely remélem, minél többször fog megnyilvánulni.”

„A viszontlátásra Odesszában!” „A háború kirobbanása után a feleségemmel napokig azon gondolkodtunk, hogyan segíthetnénk a menekülteknek. Aztán a szomszédos kis lakásunkban élő két huszonéves lányunk megkérdezte: mit szólnánk, ha átmenetileg hazaköltöznének, hogy helyükre rászorulókat fogadhassunk be. Bár mi is gondoltunk már erre, büszkeséggel vegyes örömet éreztünk, hogy gyermekeink ennyire átélik a drámai helyzetet, és maguktól vállalják a – miként ők fogalmaztak – nagyböjti lemondást, hogy ismét két öccsükkel osztozzanak két hálószobán. Úgy voltunk vele, hogy szívesen fogadnánk ukránokat. Arra gondoltunk, a kárpátaljai magyarok talán könnyebben szállásra találnak, másrészt gesztusnak is szerettük volna szánni az eddig kevéssé ismert szomszédnép felé. Három hét alatt végül négy családot, 16 főt láttunk vendégül – először afgánokat, majd ukránokat. A fejkendős afgán nagymama a három unokájával csak egy éjszakát maradt – velük a Budapesten vásárolt SIM-kártya váratlanul bonyolultnak bizonyuló üzembe helyezése volt az egyetlen, ám annál izgalmasabb program. A következő család vagy 16 órányi autózás után, éjféltájt érkezett farkaséhesen – bennük a rájuk váró kései vacsora Messengeren küldött fényképével próbáltuk tartani a lelket. A következő csapat ugyancsak az éjjel érkezett – a velük való találkozáskor szembesültünk azzal, hogy az írásban ékes angolság mögött olykor a Google Fordítót kell sejtenünk. Ilyenkor elővettük az évtizedekkel ezelőtti kötelező orosztanulás maradványait, és meglepve tapasztaltuk, milyen sok mindent el lehet magyarázni néhány tucat szóval. A legjobban a negyedik család nőtt a szívünkhöz. Először úgy volt, hogy az édesanya, nagylánya, valamint kisöcccsei 4-5 napot töltenek nálunk. Már meg is váltották a vonatjegyüket Berlinbe, amikor először a nagylány, majd a többiek is lebetegedtek. „Lehet, ez Isten üzenete, hogy maradjunk Magyarországon” – mondta az édesanya, mi pedig biztattuk, maradjanak még, amíg meggyógyulnak, és kitalálják, mitévők legyenek. Így a pár napból két hét lett, és ez idő alatt még jobban megismertük ezt a kedves, megejtően istenfélő ortodox családot. Többször áthívtuk őket ebédre, vacsorára, s mivel nagyböjtben nem esznek húst, vegetáriánus ételekkel készültünk; megértettük, hogy csak mert valakinek orosz az anyanyelve, attól még – a Fekete-tengeri Odessza szülötteként – lehet ukrán nemzeti öntudata; máskor fiaink együtt néztek focimeccset, majd számítógépes játékban is összemérték az erejüket. Miután úgy döntöttek, hogy Hollandiába mennek tovább, kivittük őket a Nyugati pályaudvarra, és nehéz szívvel búcsút mondtunk nekik. „Alig várjuk, hogy egyszer majd mi láthassunk vendégül titeket Odesszában” – mondták az elköszönéskor. Örömmel fogadtuk a meghívást, bízva abban: nincs is annyira reménytelenül messze az alkalom, amikor barátaink visszatérhetnek hazájukba, és egyáltalán lesz hova vendégeket hívniuk.”

SZENT IGNÁC-MUSICAL

Még egy lépés…

Janka György

Sok mindent tudhatunk már a Szent Ignác életét feldolgozó új musicalről. Korábban több csatornán is hírül adtuk, hogy a darabot a Szent Ignác 500. évvel ezelőtti megtérésére emlékező jubileumi évben, tapasztalt, profi szerzők, Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston írják, és elsőként a miskolci jezsuita gimnázium Magis kórusa adja elő. Tavaszi lapszámunkban beszámoltunk a darab születésének előzményeiről és a színpadra állítás munkamódszeréről is. Az alapinformációkat így most nem ismételjük meg, inkább személyesebb módon igyekszünk bepillantást engedni a kulisszák mögé. Találkozásra hívjuk az olvasót a darab megálmodóival és létrehozóival, mely által megízlelhetővé válik, milyen is belülről megélni a musical alkotói folyamatát, illetve a „Magis kórus életérzést”. A következő oldalakon találkozhatunk a szerzők vallomásával, a miskolci gimnázium jelenlegi és öregdiákjainak gondolataival, valamint szeretnénk képet adni arról, hogyan születik meg egy darab a Magis kórus előadásában. A háttér, benne a „miskolci szakzsargon” ismertetésén túl arra is kísérletet teszünk, hogy kimutassuk: a kórus közösségformáló munkája a diákokban olyan markáns nyomot hagy, amely évek múltán is megtartó erővel bír. Ezek a vallomások tehetik hitelesebbé beszámolónkat, és hozhatják közelebb a kórus, így az Ignác-musical szellemét is. Közben lerántjuk a leplet a darab figuráiról, a szereplők kilétéről is. Mindezen anyagokat számtalan pillanatképpel, előadásfotóval és ábrával igyekszünk szemléltetni. Beszéljenek hát a szereplők, a képek, és találkozzunk Budapesten június 28-án, az Erkel Színházban, az Ignác-musical díszelőadásán!

Musicalt Szent Ignácról?

Herpainé Velkey Klára

Egy zenés darab, amely Szent Ignác életét mutatja be. Egy zenés színmű, amit gimnazisták adnak elő. Egy musical, ami a jezsuita iskoladráma hagyományát hivatott továbbvinni a XXI. században. Egy zenés darab, ami több mint zenés darab – egy önmagunkkal szembesítő, érzelmi hullámzást gerjesztő, mélyen megérintő lelkigyakorlat. De hogyan hozható mindez közös nevezőre, és hogyan válhat megélt tapasztalattá előadó és néző számára? Sőt, miért érdemes „tenni egy próbát”, s megnézni? Ahogy – minden bizonnyal – nem kecsegtetett különösebb vonzerővel a láblövéséből felépülőfélben lévő Loyolai Ignác számára a szentek életét olvasni, ugyanúgy felvetődhet a kérdés: tényleg egy szentről szóló zenés darabra akarjuk áldozni kicsike szabadidőnket? Ráadásul egy furcsa, katonás, és talán nem is annyira ismert szentre, mint Íñigo López de Loyola. Csakhogy hamar rádöbbenhetünk – még ebben, az életrajzot csak nagy vonalakban követő alkotásban is –, hogy a szentek élete sem folytonos imádkozás és eseménytelenség, hogy ők is közülünk valók. Lehet, hogy nem ugyanabban az értelemben hétköznapiak, mint mások, de tényleg közülünk valók. Megszenvedik a szeretet hiányát, vágynak az anyai gondoskodásra és elfogadásra, szeretnének egész szívvel kötődni valakihez, s néha elvétik a címzettet… Ignác életében is éppen így volt. És amikor megtalálta Istent, akkor a kísértő is megtalálta őt. Ez velünk nem így van? És az életünk, a miénk is, nem kísértések és megtérések sorozata? Beszélhetünk akár a XVI., akár a XXI. századról, gondolhatunk ismert szentekre vagy hétköznapi keresztényekre, rá kell döbbennünk, hogy az emberi élet a belső küzdelem és a megtalált boldogság folyamatos hullámzása. Herpainé Velkey Klára, a Magis kórus vezetője

Jegyvásárlás és a musicalről bővebben: jezsuita.hu/szentignac-musical

SZENT IGNÁC-MUSICAL VIZY MÁRTON – TÓTH DÁVID ÁGOSTON:

IGNÁC

A LELKEK LOVAGJA misztikus musical a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusának előadásában SZEREPOSZTÁS Loyolai Szent Ignác: Csurilla Bertalan Szűz Mária: Németh Márta Jézus Krisztus: Tüske Márton P. Da Câmara SJ, Ignác életrajzírója: Vékony Benedek P. Xavéri Ferenc SJ: Tóth Áron Benedek P. Nadal SJ: Horváth Tamás P. Polanco SJ: Bárdosy Kende P. Laynez SJ: Prekop Bence P. Bobadilla SJ: Guba Gergely P. Salmerón SJ: Reischl Lőrinc P. Fáber Péter SJ: Boda Márton Bárénekesnő / Démonnő: Feczkó Villő Ördög: Gulybán Csongor Fődémon: Geszti Imre Juanita, parasztlány, Iñigo kedvese: Cseke Virág Carafa bíboros, később IV. Pál pápa: Dabasi-Halász Gellért Idős manresai szent Asszony: Vass Virág Xavéri János, Ferenc bátyja: Takács Keve Doña Marina de Loyola, Iñigo édesanyja: Barlay Emese María de Garín, Ignác mostohaanyja: Novák Zsófia Don Martín Loyola, Iñigo bátyja: Farkas Márton Doña Magdalena de Loyola, Iñigo sógornője: Takács Lilla Főinkvizítor: Buday Botond Egyházi törvényszéki vádló, ügyész: Kádár Gergely Don Antonio Manrique de Lara herceg: Kovács Kende Guiomar Manrique de Lara, a herceg lánya: Monostory Zselyke Doña Ana, Iñigo jótevője: Tutinka Sára Bencés főapát: Beke Áron Domonkos fráter: Posta Vince Várkapitány: Litkei Gergely Főlovag: Ujjady Bálint Kislovag: Kruppa István Zarándoklányok: Béres Boróka, Brunczel Borbála Úton járók: Radimeczky Miksa, Radimeczky Róza Úti fiatalember: Vígh Péter

Utcalány: Monostory Sarolt García: Kupás Benedek Zenekarvezető, korrupt alak: Petrik Richárd Pap: Sike Mátyás Hercegi küldönc: Hrotkó Mátyás Francia altábornagy: Kulyassa Nándor Orvos: Prekop Bence/Beke Áron Pénztáros: Hajas Anna Bukott apácafőnök: Csíkszentmihályi Emma Filozófus: Brunczel András Démon: Beranek Balázs Városi intéző: Mészáros M. Katalin Ápolónő: György Anna Katonatiszt: Szemán Áron Szolgálólányok, sekrestyések: Czégé Emese Gottfried Sára Öregember: Zsilvölgyi Zsombor Mihály, Xavéri Ferenc szolgája: Majoros Dániel Carafa hírnöke: Bárdos Domonkos Teremszolga (inkvizíció): Eperjesi Regő Hajléktalan: Szabó Eszter Műhelyek Zarándokok: a tudatos úton lévők | Műhelyvezető: Radimeczky Róza Háverok: a nagyratörők, hatalomvágyók | Műhelyvezető: Tutinka Ábel Az utca népe: az elesettek | Műhelyvezető: Csíkszentmihályi Emma Sodródók: az úton lévő keresők | Műhelyvezető: Takács Lilla Táncosnők: a csábítók | Műhelyvezető: Mészáros M. Katalin, Szalay Borka Védők: a katonák, domonkosok | Műhelyvezető: Litkei Gergely, Beke Áron Diákok: az elhivatottak, bencések | Műhelyvezető: Kardos Zsófia Angyalok: a tisztaság megtestesítői, oltalmazók | Műhelyvezető: Guba Anna, Kiss Petra Rendtársak: a bátor újítók, Jézus Társasága Család: Iñigo rokonai, közvetlen környezete Fény- és hangtechnika: Dobai Dániel, Dsupin Áron, Kovács Menyhért Öregdiák segítők: Dévényi Ágota, Guba Dávid, Gunda Eszter, Gunda Veronika, Janka György, Kádár Gellért, Nagy Laura, Schulek Zsófia, Velkey Julianna Színpadi munkatársak: Forrai Katalin, Velkey Sára Zenei vezető: Béres Vera A rendező munkatársa: Paholics Erzsébet A technikai team vezetője: Imregh András Rendezte: Herpainé Velkey Klára

SZENT IGNÁC-MUSICAL

Nagy Luca

Út az Erkel színpadáig

Jelenetpróba Szent Ignác és a Védők műh elyével

Turnék, előadások A musical Erkel Színházban történő bemutatóját több előadás is megelőzi. A darab első nyilvános főpróbáját április elején tartották Miskolcon, majd ezt követte három turné, tíz előadással, melyből kiemelkedik a miskolci Művészetek Házában megrendezett bemutató. Minden előadásnak megvan a szerepe és különlegessége. Az első zártkörű főpróbán látja mindenki először egyben a darabot: a kórustagok egymás jeleneteit, a rendezők a színpadképet, a technikusok a technikai igényeket. Egy-egy előadás után finomodnak a részletek: hová kell több fény, hol kell a színpadon picit jobbra vagy balra állni, hogyan tartsák a szereplők a kezüket, mennyi idő van arra, hogy a hangosítást szolgáló mikroportokat egymásra átrakják, hol kell a zenét még jobban lehúzni vagy felerősíteni.

Fotó: Szabó János

Szelfizés közben a csarnokban egy bennmaradós hétvégén

Bennmaradós hétvége A program szerves része három bennmaradós hétvége december és március között. Ekkor a kórus tagjai (az öregdiák segítőkkel kiegészülve) birtokba veszik az iskola tornacsarnokát. Itt együtt kelnek és fekszenek, együtt játszanak és imádkoznak, együtt énekelnek és táncolnak, és mindeközben – szinte észrevétlenül – az egyes műhelyekben színpadra viszik a darabot. Ezek a hétvégék adják a darab lelkét, sőt a reggeltől estig tartó munka során a közösség is erősödik. Egy ilyen hétvége után, melyet mindenki a szabadidejéből áldoz a kórusra, hétfőn reggel máshogy köszöntik egymást a diákok az iskolaudvaron.

Fotó: Pásztor Péter

Az olimpikonok sem edzés nélkül lesznek bajnokok. Így van ez a 14-18 éves diákokból álló 120 fős Magis kórussal is. Az Erkel Színház bemutatóját ugyanis számos előadás, bennmaradós hétvége és turné előzte meg. A következőkben a darab előkészületeinek kulcsszavai alapján adunk betekintést a színpadra állítás folyamatába.

„A darab egyik legmélyebb, legtöbb érzést átadó jelenete, amikor az egész back stage-ben síri csend lett és a közönség sem mert lélegezni.” Szent Ignác halálos ágyán rendtársai körében

Műhelyek A Magis kórus nem a klasszikus színházi módszerrel állítja színpadra darabjait, hiszen erre az iskolai keretek között nincs is lehetőség. A kórus tagjai kisebb csoportokban, műhelyekben teljesednek ki. Az Ignác-musical 11 ilyen műhely munkája révén született meg. A műhelyek kapcsolódnak a darab témájához, de van mélyebb jelentésük is: általában a mű örök érvényű mondanivalójára világítanak rá.

Technikusok A musical technikusi stábja külön csapat, melyet idén végzős diákjaink alkotnak egy, az iskolában dolgozó öregdiák vezetésével. Ők kezelik a színpadi hang- és fénytechnikát, biztosítják a zenei alapot, beállítják a mikrofonokat és mikroportokat – tehát akik nélkül nincs előadás. A háttérben vannak, de a munkájuk felbecsülhetetlen.

Fotó: Janka György

Próbák A műhelyek a keddi kóruson tudnak órai keretek között gyakorolni, egyébként sokszor szabadidejükben kell próbálniuk. Mivel egy énekekkel teli darabról van szó, nagy hangsúlyt kellett fektetni a dalok megtanulására, begyakorlására, előadására is. A szólót éneklő diákok szabadidejükben keresik meg egymást és tanáraikat, és olykor késő estébe nyúlóan énekelnek, próbálnak. Nem meglepő egy-egy olyan üzenet, ami így szól: „Nem érsz rá véletlenül este 7-kor énekelni egy kicsit a drámateremben?”

Herpainé Velkey Klára kisebb csoporttal próbál a gimnázium drámatermében

Fotó: Pásztor Péter

A diákok a bennmaradós hétvégék egyikén kerülnek be az egyes műhelyekbe úgy, hogy maguk választhatják ki azt, amelyik a legközelebb áll a személyiségükhöz vagy az adott élethelyzetükhöz. Így válik lehetővé, hogy a 120 diák mindegyikének legyen valamilyen szerepe. A műhelyek vezetője általában egy tapasztaltabb diák, aki a csoportot összetartja, formálja, és ha arra kerül a sor, ő dönt arról, hogyan is nézzen ki egy jelenet, koreográfia a darabban. Ennek a kiemelt szerepnek nem pusztán a hatékonyság a célja, hanem a jellemfejlődés is: ha vezető vagyok, felelősséget kell vállalnom a döntéseimért; ha pedig a csapatnak egy tagja vagyok, el kell fogadnom, hogy nem feltétlenül az én ötletem lesz a befutó.

Háttérstáb A Jezsu által bemutatott darabok szereplői a Magis kórus tagjai, akiket az iskola tanárai és öregdiákjai fognak össze és segítik. A kórus vezetője és a mű rendezője Herpainé Velkey Klára, akit két kolléganője (nem mellesleg az iskola öregdiákjai), Béres Vera és Paholics Erzsébet segít. Ezt a csapatot öregdiákok kísérik, akik – maguk is volt, tapasztalt kórustagként – részt vesznek a bennmaradós hétvégéken, a turnékon és az előadásokon. Amikor ilyen nagy létszámú csapatról van szó, már a jelenlétük is nagy segítség, de kivették a részüket a pakolásban, s ők a színfalak mögött súgók és első rajongók. Mindezt önként, szabadidejükben, tanulmányaik vagy éppen munkájuk mellett teszik.

Technikusi bejárás az Erkel Színházban, 10 méterrel a színpad felett

Fotó: Pásztor Péter

A MAGIS KÓRUS TAGJAI A kórus tagjai 9-12. évfolyamos diákok. Hetente egyszer próbálnak 80 percet. A kórus feladata idén sem csak a musical betanulása, hanem minden iskolai programon feltűnnek a tanév folyamán, a megemlékezések, szentmisék, ünnepek állandó zenei közreműködői, de minősítő versenyeken, kórustalálkozókon, városi rendezvényeken is fellépnek. A kórustagsághoz nincs meghallgatás, bárki bekerülhet, aki vállalja a szolgálatokban való részvételt és az elköteleződést. A szerepekre nincs a szó szoros értelmében vett casting, hanem a diákok személyisége, karaktere, énképe számít a szerepválasztásban, szereposztásban.

Bennmaradós hétvégén önkéntes öregdiák segítők Csókay Károly SJ és Kajtor Domonkos SJ mellett

SZENT IGNÁC-MUSICAL

„Ignác, figyelj csak!” A darab színpadra állítása sok érzést, gondolatot hívott elő a musical létrehozóiból, résztvevőiből. Ki hogyan élte meg a próbákat, az előkészületeket, a csapatmunkát? Ízelítő a közreműködők vallomásaiból, majd jezsus öregdiákok emlékei következnek a korábbi évek zenés darabjairól.

A musical létrehozói Fontos volt számomra, hogy a modernségben is megtaláljuk az örökkévalóságot. Egy szentről beszélünk, akit az egyszerűség és a letisztultság jellemez, ezt szerettem volna átadni a zenében. Vizy Márton (zeneszerző)

Minden napra jutó aha-élményem volt az elmúlt egy évben. Ignác által egy folyóba merítkeztem, aminek ősforrásához is eljuthattam, de úgy, hogy sok más tápláló mellékág felderítésére is alkalmam nyílt. Ez a folyó azóta is táplálja a lelkemet – bennem csörgedez tovább. Tóth Dávid Ágoston (szövegíró)

„Ignác, figyelj csak, 500 év múlva így fog téged színpadra vinni száz diák egy jezsuita iskolában!” Vajon Ignác viccnek gondolta volna ezt a mondatot? A próbák és az előadások alatt a csapatot nézve, azt éreztem, de jó, hogy most Ignác is láthatja: itt megvalósul az, amire az életét feltette. Itt minden Isten nagyobb dicsőségére történik. Paholics Erzsébet

Az első miskolci előadás tetszett a legjobban, hiszen akkor még el sem tudtam képzelni, hogyan fog kinézni egyben a darab. Minden percét szerettem, a tanáraimtól kapott visszajelzések után még motiváltabb lettem. Zibrinyi Luca

Szép és mély folyamat volt kísérni a musical létrejöttét. Megtapasztalni, mennyi ember dolgozik együtt jó lélekkel és jó szándékkal, egy közös célért. Az pedig, hogy Szent Ignác személyét vihetjük közelebb az emberekhez – ebben a formában és műfajban –, jezsuitaként külön ajándék. Kajtor Domonkos SJ (a musical létrehozásáért felelős jezsuita)

A darab színpadra állításában segítők

Volt egy erős kihagyás, amikor kevésbé tudtak egymás mellett lenni a srácok, de most azt érzem, nem az van, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba, hanem minden kimaradt időt még be is pótolnak. Sokkal jobban együtt dolgoznak, mindenki ötletét igyekeznek beletenni a közösbe, és úgy érzem, elképesztően szeretik az alkotás folyamatát is. Béres Vera

A darabban játszó diákok Meglepő, ahogy mindenki teljes beleadással van a darab iránt. Ha valakinek mégis rosszabb napja van, akkor a többiek felhúzzák. Tüske Márton

Az első előadás volt számomra az a pont, ahol rájöttem, hogy ez a darab fantasztikus ötlet. Hódi Boglárka

Mindenki inspirált a lelkesedésével és a jókedvével a felkészülés során. A segítők és Klára néni mindent megtettek, hogy a leghatékonyabbak legyünk, és minden gördülékenyen menjen. A fellépés előtti közös ima rengeteg erőt adott, és nagyon megérintett, ahogy mindenki kézen fogva imádkozott. Hajas Lili

Visszagondolva a jezsus évekre, értem, miért és hogyan kívántak teljesebb embereket faragni a diákokból – ennek egyik színtere a kórus volt. Számomra az egyik legmeghatározóbb helyszínt a drámaterem, a legélénkebb közösséget a rengeteg éneklő diák, a legizgalmasabb eseményeket az előadások és a turnék jelentették. Kádár Gellért

Jezsus öregdiákok A darabokra meghatározó közösségi élményként emlékeztem vissza, de pár év távlatából döbbenek csak rá, hogy mennyi mindent tanultam anélkül, hogy észrevettem volna. Mindezt úgy, hogy közben rettentő jól éreztem magam. Guba Dávid

Leginkább a Damaszkusz darab marad legközelebb a szívemhez, hiszen hitem formálásában nagy szerepet játszott. Közelebb kerültem általa Szent Pálhoz, az ő révén pedig Krisztushoz és a húsvéti misztérium mélyebb megértéséhez. A jezsus darabok által megerősödött bennem az elhatározás is, hogy a papi hivatást válasszam. Dudás György

Kamaszéveink általában az óriási érzelmi kavalkádokról híresek, én legalábbis állandóan elsöprő erejű ismeretlen érzéseket éltem meg. A musicalek készítése olyan teret adott, melyben ezeket feldolgozhattam egy-egy táncban, egy-egy szerepben. Forrai Katalin

A Popfesztivál életem egyik legmeghatározóbb élménye. Eszter szerepében rengeteg lelki vívódáson mentem át, ezáltal bontakozott ki a mai személyiségem. Jaszik Julia

Jólesik az embernek, amikor megbíznak benne. Hozzá közel állók, akik fontosak számára, és olyanok, akikről talán nem is tud. És amikor ezek a személyek egy közösséget alkotva a magasba emelik, akkor valami átalakul benne. Így tudnám megfogalmazni azt az érzéshalmazt, amit a Túl a Maszat-hegyen főszerepe adott. Tóth Klára

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben az igazságot kereső riporter szerepe máig meghatározó számomra, hiszen ma már papnövendékként munkálkodom azon, hogy az Igazságot együtt kutathassam, megérthessem és megoszthassam embertársaimmal. Papp András

Főszerepet játszva megtanultam: a dicsőség ragyogása, a mámor elillan, s nem képes megtartani önmagában – lelki béke nélkül, magányosan semmit sem ér. Kell, hogy legyen kihez odamenni, valakikkel lenni rögtön utána, és akkor is, ha a „sikernek” hosszútávra vége. Ez a tapasztalat örök alázatra tanít. Hajas Tamás Boldizsár

SZENT IGNÁC-MUSICAL

„Nem istenkísértés ez?” A Jézus Társasága alapítója szentté avatásának 400. évfordulójára, idén márciusban jelent meg José Ignacio Tellechea Idígoras Szent Ignác-életrajza magyarul. A következőkben idézeteket közlünk a Jezsuita Kiadó gondozásában Egyedül, gyalog címmel közzétett könyvből.

Szent Ignác kézjegye

A valódi életszentség olyan, mint a költészet: „fertőző betegség”. Miben rejlett varázsának az ereje? Abban, amit mondott és amit tett, ahogy mondta és ahogy tette, abban, ahogy odaadta magát másoknak. Iñigo komolyan vette és valóban szerette hallgatóit és követőit, üldözőit és azokat is, akik becsapták. Az a diák, aki elköltötte a pénzét, mely azt biztosította volna Iñigo számára, hogy anyagi gondok nélkül tanulhasson, egy nap eltűnt Párizsból, és Spanyolország felé indult. Rouenban, ahol hajóra akart szállni, megbetegedett. Valaki azt mesélte, hogy küldött Iñigónak egy levelet, melyben leírta helyzetét és rászorultságát. Ő, aki fiatal éveiben sem gyűlölt soha senkit, nemcsak megbocsátott neki, hanem el is határozta, hogy meglátogatja, és segít vagyona felelőtlen eltékozlójának. Magas és nemes cél vezérelte: „Arra gondolt, hogy ilyen körülmények között megnyerheti a világ elhagyására, és arra, hogy egészen Isten szolgálatának szentelje magát” (Zar 79). Nagy árat akart adni e lélek megmentéséért, ezért az őrültséggel határos nagylelkű gondolat merült fel benne: Párizsból gyalog és mezítláb megy Rouenba, étlen-szomjan. Nem istenkísértés ez? A Szent Domonkos-templom kápolnájának magányában átgondolta tervét, majd megnyugodva elhatározta magát. Másnap korán reggel kelt, hogy végrehajtsa tervét. Érzései azonban tiltakoztak, és átmeneti bénultságában alig bírt felöltözni. Lelkében ellenállást érezve hagyta el a házat még napfelkelte előtt. Végigment a Saint-Jacques utcán, átkelt a Szajna fölött, majd Pontoise felé haladt Monceaux-n és Arguenteuilön keresztül. Ennek a városnak a régi zárdájába vonult be Heloïse, a híres Abélard szerelme. Iñigo talán nem is hallott egyikükről sem. A kis román stílusú templom azonban sokat mondott neki: a hagyomány szerint itt őrizték Krisztus egy darabból szőtt köntösét. Ez számára konkrét utalás volt Jeruzsálemre, Krisztus szenvedésére és tevékenységére. Iñigót útjának ezen a pontján még mindig „lelki gyötrelem” (Zar 79) kínozta. A jeruzsálemi út emléke katartikusan hatott rá: ellenállása szertefoszlott, mint egy rossz álom, és különös érzés árasztotta el: „Olyan örömet érzett, hogy a mező közepén kiabálni kezdett, és Istennel beszélgetni” (Zar 79). Első éjszaka egy szegény koldussal aludt egy ispotályban, a másodikon egy pajtában húzta meg magát, harmadnap pedig Rouenba érkezett, „végig étlen-szomjan” (Zar 79). Ez az ember kétségkívül egy legyőzhetetlen akaratú bölcs bolond volt, azoknak a középkori kóbor lovagoknak a jeles képviselője, akik életüket a rászorulók megsegítésének szentelték. Képes volt három nap alatt százötven kilométert gyalogolni étlen-szomjan, olyan rekordot állítva fel, melyet a legsikeresebb maratoni futók is megirigyelhetnének. De a fizikai teljesítményen kívül ki kell emelnünk erkölcsi nagyságát is: megvigasztalta az elkeseredett beteget, segített neki helyet szerezni egy hajón, hogy visszatérhessen Spanyolországba, és ajánlólevelet adott neki Calixtóhoz, Cácereshez és Arteagához. Semmi ördögi tett, semmi kinyilatkoztatás, sem lehengerlő viták, sem rábeszélés, pusztán csak cselekvés.

Ha táncolna nekem úgy, ahogy szülőföldjén szoktak…! Iñigo erős akaratával és természetével tudott kevésbé keményen és látványos módon is cselekedni, sőt, gyengéd és meglepő tetteket véghez vinni. Nem tudjuk, hogy a következő eset a párizsi időszak alatt történt-e, vagy

később. Ribadeneira életrajzának kéziratában szerepel, de valószínűleg rosszul értelmezett szemérmességből a nyomtatott változatokból kihagyták, egészen az 1965-ben megjelent kritikai kiadásig. A gyönyörű leírásnak olyan hangulata van, mint Assisi Szent Ferenc virágoskertjének: „Egy tekintélyes személy mesélte el nekem, aki Párizsban egy ideig atyánk lelki tanítványa volt, hogy egyszer, amikor nagyon beteg lett, ami testileg-lelkileg megviselte, atyánk meglátogatta, és nagy szeretettel megkérdezte, mivel tudna örömet szerezni neki, hogy megszűnjön a félelme és nagy szomorúsága. És amikor azt válaszolta, hogy fájdalmára nincs orvosság, Iñigo újra kérte, gondolja végig jól, hátha lenne valami, ami örömöt és kis könnyebbséget okozhatna neki. A beteg pedig, miután kicsit eltöprengett, meglepő kéréssel állt elő: »Egy dolog jut csak eszembe – mondta. – Ha most egy kicsit úgy táncolna és énekelne, ahogy a szülőföldjén szoktak, az nagy megkönnyebbülést és vigasztalást adna nekem.« »Ez okozna nagy örömöt?« – kérdezte Iñigo. »Igen, azelőtt ez mindig nagyon nagy örömet szerzett« – felelte a beteg. És akkor Iñigo, mert látta, hogy valóban egy nagybeteg ember kéréséről van szó, és mivel nem akarta növelni fájdalmait és súlyosbítani betegségét azzal, hogy megtagadja, elhatározta, hogy teljesíti. Amikor befejezte, így szólt: »Ilyet többet ne kérjen tőlem, mert nem fogom megtenni.« Iñigo gyengéd szeretetének hatására a beteget olyan öröm árasztotta el, hogy a szívét elemésztő szomorúság enyhült, állapota javulni kezdett, és néhány napon belül teljesen meggyógyult. A történetből kiderül, hogy a beteg a vágyának adott hangot kérésében, Ignác pedig szeretettel teljesítette, aminek köszönhetően Urunk meggyógyította a beteget.” E végtelen odafigyelést sugárzó cselekedettel a komoly gondolkodású, sánta Iñigo teljesítette az elkeseredett beteg vágyát, megtartotta ígéretét, és élő tanújelét adta annak, hogy „ahhoz a néphez tartozik, amely a Pireneusok lábánál táncol”, ahogy századokkal később nem kisebb személyiség, mint Voltaire jellemezte a baszkokat.

AKTUÁLIS

A csend kápolnája Dobogókőn Tavaly június óta zajlik a jezsuiták egyik meghatározó dobogókői épületének felújítása, hogy a Fény utca 1. szám alatt várhatóan 2023 elején megnyíljon a Cardoner Képzési és Konferenciaközpont. A létesítményhez kapcsolódóan az elképzelések között szerepel egy különleges kápolna létrehozása is, melyet egy szlovén jezsuita építész tervezett.

A katalóniai Manresa, valamint a települést átszelő Cardoner folyó különleges szerepet játszik Loyolai Ignác életében. A későbbi jezsuita rendalapító ezen a településen, annak is egyik barlangjában időzött hosszasan és vetette papírra Lelkigyakorlatok című művének jegyzeteit. Egy alkalommal pedig a folyó partján olyan megvilágosodásszerű élményben volt része, melynek alkalmával egy csapásra sokkal többet megértett a világból és Istenből, mint egész addigi élete során. Nem véletlen, hogy számos országban – így Dobogókőn is – a spanyolországi városkáról nevezték el a jezsuiták lelkigyakorlatos központját. Most pedig a pilisi hegyek ölelésében újabb intézmény állít emléket a rendalapító zarándokútjának, mégpedig a 2023-ban megnyíló Cardoner Képzési és Konferenciaközpont. Annak része lesz

az a kápolna, melynek terveit Robert Dolinar szlovén jezsuita építész készítette el 2021-ben, és amely a reményeink szerint méltó módon egészíti ki majd a konferenciaközpontot, de részben attól függetlenül is működni fog. A megvalósítást Szent Ignác belső tapasztalatai mellett Illés próféta személye is ihlette, akihez Isten egy alkalommal ugyancsak barlangban szólt a hirtelen támadt szélvész, majd földrengés és tűzvész lecsillapodása után halk, szelíd szóval. „Illés szelével vagy Ignác csendes pillanatával összhangban kápolnánk nem akar hangosnak tűnni, és nem akarja képviselni Dobogókő semmilyen külső jellegzetességét. Visszafogott építészeti nyelvezetet és meglehetősen szerény képi világot alkalmazva a kápolna szinte beleolvad az őt körülvevő természeti környezetbe – fogalmaz terve leírásában az építész. – Amint azonban átlépünk a bejáratán, a tér egy hatalmas és világos helyiségbe nyílik, amely számos rendkívüli érzéki élményt kínál, és csendes elmélkedésre késztet. Vezérlő vágyunk az volt, hogy olyan szakrális teret hozzunk létre, amely segít a látogatóknak elérni a léleknek azt az állapotát, amely Illés és Ignác számára megadatott, és amely örökre megváltoztatta őket.” Az alábbiakban a leírásból idézünk további részleteket, Búsné Pap Judit, rendtartományunk néhai munkatársának fordításában: „A kápolna épülete két irányból is megközelíthető. A főútról induló, 80 lépésnyi ösvény hívja a látogatókat az útra, amit csendes imádságban vagy akár közösségi ünneplésben tehetnek meg. A szálloda épületétől induló újabb 50 lépésnyi út a kápolna használóinak nyújt némi fizikai és lelki felkészülést – akklimatizálódást, alkalmazkodást – a sűrű konferenciaprogram elhagyása után, a személyes elmélkedésbe való visszavonulás előtt.” „Magára a kápolnára a Fény utca felől közvetlenül semmi jelzés nem utal, csak egy szerény, hosszú kőfalat látunk, amelyet megszakít az átjáró a szervesen kialakított ösvényhez, amely az erdőbe és végül a kápolna felé vezet. Az ösvényt különböző természetes és mesterséges elemek alkotják (falkapu, útburkolat, fák, sziklák, kőkert, padok, ignáci/bibliai idézetek stb.), amelyek mind-mind elmélkedésre hívják a látogatókat. Az ösvények, amelyek az utazás szimbólumát jelenthetik, szerves részei a projektnek, és nem kevésbé fontosak, mint maga az épület.” „A kápolna alapvető formája a magyar hagyományokból ered, és egyértelműen emlékeztet egy népi parasztházra, istállóra vagy pajtára, amelyek rendkívül szerény, egyszerű, mondhatni a legprimitívebb épületeknek számítanak. Meglepheti a látogatókat és kíváncsiságot kelthet az arra járókban a kápolna monolitikus, szinte szoborszerű megjelenése, a tető szokatlan méreteivel. A nagy tető az otthon szimbóluma (akárcsak egy sátor, hajó stb. is). Az épület teste a világosan meghatározott mély bejárati ereszével és a hatalmas tető alatt szinte ablak nélkül álló épülettömbjével a nyugalom és a csend, a védettség és a titokzatosság érzetét kelti.” „Az épületbe belépve azt várnánk, hogy odabent is az egyszerű otthon képe fogad, ehelyett azonban meglepődünk: hatalmas, világos tér tárul elénk, amelyet egy hatalmas, mindent átfogó kereszt jelöl ki a magas, fehér kéményes, a hagyományos magyar házak tűzhelyére emlékeztető mennyezet alatt.” „Két ablak teszi lehetővé, hogy a nap folyamán a fényjáráshoz iga-

„Az erdőre nyíló hosszú ablak úgy működik, mint egy festett hosszúkás tájkép.”

AKTUÁLIS

zodva különböző hangulatok alakuljanak ki, párbeszédet teremtve az épület testének kontrasztosan merész tömegével. A zenitálisan elhelyezkedő ablak különleges kapcsolatot biztosít az éggel, és szimbolikus kapcsolatot a transzcendenssel és az istenivel. A másik nyílás, egy 12 méter hosszú panorámaablak az építészettel együtt kihasználja az épület páratlan fekvését. Az erdőre nyíló hosszú ablak úgy működik, mint egy festett hosszúkás tájkép. Mondhatjuk, hogy van egy harmadik ablak is, a legkisebb: a tabernákulum a Legszentebbel. Valójában míg a hosszú ablak a Teremtésre nyújt kilátást, ez utóbbi magát a Teremtőt mutatja meg.” „A belső térben található óriási keresztet egyértelműen a parasztházak kereszt alakú faváza ihlette. A kereszt szimbolikusan alátámasztja a templom tetőzetét, és hordozza a kápolna épületének teljes szerkezetét. A faltól falig és padlótól a mennyezetig terjedő kereszt meghatározza az egész teret, és egyaránt átöleli az egyedül elmélyülten imádkozó embert és az ünneplő közösség egészét.” „A liturgikus tér a két szintben elhelyezkedő ülőhelyekkel egy mélyülő medencére emlékeztet, és szögletes U-alakot alkot az oltár körül. A hagyományos, főoltárra összpontosító templomi elrendezés helyett most mindenki egyformán gyűlik össze a kápolna legmélyebb pontján található oltár körül. A liturgikus térnek ez a szervezése arra bátorít mindenkit, hogy úgy érezze, meghívott és szívesen látott résztvevő.” Az épület egyaránt alkalmas lesz kisebb, meghittebb imák és más események számára csakúgy, mint legfeljebb 150 fős esküvőkre és hasonló nagyobb rendezvényekre. Úgy reméljük, hogy amikor – terveink szerint részben közösségünk adományaiból, lásd következő oldalunkat – elkészül, Dobogókő nemcsak egy újabb liturgikus, közösségi térrel gazdagodik, de a kápolna egyedülálló tervezői megoldásai révén építészeti értelemben is a település „landmarkja” lehet.

ADOMÁNYOZÁS SZÍVESEN TÁMOGATNÁ A JEZSUITÁK SZOLGÁLATÁT? Köszönjük minden barátunknak, akik imával, önkéntes munkával, természetbeni vagy pénzadományokkal segítik küldetésünket. Az adományokat továbbra is hálával fogadjuk a jezsuiták sokrétű lelkiségi, közösségépítő, oktatási, szociális tevékenységére. Ha támogatná szolgálatunkat, kérjük, válassza ki az Önhöz legközelebb álló kategóriát!

EGYSZERI ADOMÁNYT SZERETNÉK ADNI A legkisebb adományt is hálával fogadjuk. Adományát banki átutalással vagy az újságban található sárga csekken fogadjuk.

RENDSZERES ADOMÁNYT SZERETNÉK ADNI Amennyiben lehetősége engedi, támogasson minket havi rendszeres adománnyal! A megbízást bankfiókban vagy a netbankjában állíthatja be. Adja meg kedvezményezettként a rendtartomány adományszámláját, és állítson be egy tetszőleges összeget.

CÉGKÉNT SZERETNÉK TÁMOGATÁST ADNI A rendtartomány számlájára küldött céges adományát költségként el tudja számolni, ehhez igazolást küldünk. Amennyiben a társasági adókedvezményt is igénybe szeretne venni, ez a Jézus Társasága Alapítványhoz történő befizetéssel, valamint egy egyszerű adományozási szerződés megkötésével lehetséges. A szükséges teendőkkel kapcsolatban kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alapitvany@jezsuita.hu email-címen. Az adományozáshoz szükséges adatok: Kedvezményezett neve: JTMR Adományszámla Számlaszám: HU23 10702019-19014056-55200004 (CIB Bank Zrt.) Közlemény: MIND 2022/2 (+az ön e-mail vagy postai címe) Bátorítjuk, hogy a közlemény rovatban ossza meg velünk e-mail címét is. Szeretnénk ugyanis köszönetet mondani az adományokért, és tájékoztatást adni a támogatások jóvoltából megvalósuló eredményekről.

P. Vízi Elemér SJ tartományfőnök

Jacsó Annamária forrásfejlesztő

P. András Attila SJ rendi forrásfejlesztési vezető

Fotó: Pásztor Péter

AKTUÁLIS

„Magyar pap leszel!” Július 2-án, szombaton 15 órakor szentelik pappá a pesti Jézus Szíve-templomban a magyar rendtartomány két vietnámi tagját, PHAMDINH NGOC JÓZSEFET és TRAN VAN NGU JÓZSEFET. A két jezsuitának 12 kérdést küldtünk, hogy azok alapján meséljék el, hogyan készülnek a nagy napra.

– Mikor találkoztatok utoljára személyesen a családtagjaitokkal? Hogyan és milyen gyakorisággal tartjátok velük a kapcsolatot? Ngoc: Négy éve voltam legutóbb Vietnámban. A világjárvány miatt valószínűleg azt akarta Isten, hogy életem ezen területén egy különleges tapasztalatom legyen. Bár már régóta nem találkoztam személyesen a családommal, a Facebookon keresztül gyakran beszélek velük. Hála Istennek, mindenki egészséges, ezért nem aggódom. Ngu: Utoljára három évvel ezelőtt voltam otthon. Tavaly szerettem volna hazamenni, de a járvány miatt sajnos nem sikerült. Az interneten messengeren hetente beszélek a családtagjaimmal, szüleimmel és testvéreimmel. – Igaz, hogy a szüleitek Magyarországra utaznak, és részt vesznek a papszenteléseteken? Ngoc: Igen, Vízi Elemér tartományfőnök segítségével meg tudtuk hívni családunkat a papszentelésre. Ezen a fontos ünnepen reméljük, hogy végül ők is csatlakozhatnak hozzánk, és majd együtt adhatunk hálát a budapesti Jézus Szíve-templomban. A papszentelésünk ünnepét online is közvetítik azok számára, akik Vietnámból nem tudnak részt venni rajta személyesen. Örülünk, hogy családunk, rokonaink és barátaink mindig imádkoznak értünk, és kedvesen kísérnek minket. – Mindketten magyar állampolgárok vagytok, és egyaránt a József nevet vettétek fel. Miért?

Ngu: Tavaly márciusban igazi magyar állampolgárok lettünk. Hálásak vagyunk, mert ez lehetővé teszi, hogy sokáig itt tudjunk maradni Magyarországon, és megfelelő motivációt ad, hogy tovább integrálódjunk a magyar kultúrába. Így jobban tudunk szolgálni. – Más-e a papszentelési szertartás Vietnámban, mint Magyarországon? Kapcsolódik-e hozzá valamilyen helyi sajátosság, szokás? Ngoc: Természetesen a papszentelési szertartás ugyanaz, mivel ugyanannak a római katolikus egyháznak vagyunk a tagjai. Különbség, hogy a szentelési szentmisére Vietnámban általában kora reggel kerül sor, mivel a déli vagy a délutáni órákban gyakran nagyon meleg van. A legtöbb papszentelési szentmise zsúfolt. A mise után lakodalomhoz hasonló módon ünnepeljük az új papot. Manapság azonban sok újmisés pap igyekszik egyszerűbben és gazdaságosabban megszervezni ezt a partit. – A vietnámi kultúrában, vallásosságban mit jelent katolikus lelkipásztornak lenni? Milyen a papok szerepe a társadalomban? Ngu: A vietnámiak tisztelik és szeretik a papokat, az ottani katolikusok számára a papok Istent képviselik. A vietnámi társadalomban a papok általában bölcsek, ezért különösen a falukban az emberek hozzájuk fordulnak, amikor nehézségeik vannak, és az ünnepek alkalmával is szeretik meghívni őket az otthonukba. A vietnámi emberek nagyon örülnek, amikor a papjaik meglátogatják őket a házukban. Ez az egyik oka annak, hogy szülőhazánkban vonzó a papi hivatás a fiatalok számára. – A magyar rendtartomány tagjai vagytok, így nem valószínű, hogy valaha is visszatérhettek véglegesen a szülőhazátokba. Mennyire nehéz ezt feldolgozni? Ngoc: Így van. Jézus meghívott engem, hogy életem végéig kövessem Őt a Jézus Társaságában. Néha viccesen mondom: „Magyarországon maradnék majd idősotthonban, mert az én rendházam itt van.” Természetesen vannak pszichológiai nehézségek vagy objektív tényezők, például a szüleim azt akarták volna, hogy öregkorukban vigyázzak rájuk. De ha eléggé szeretem Istent, és teljes szívemből elkötelezem magam a küldetés mellett, akkor hiszem, hogy boldog leszek ezzel a választással. Sőt, Isten mindig segít abban, hogy bárhol éljek, ott dicsőíthetem és többet segíthetek az embereken. Ngu: A gimnázium után 18 évesen a tanulmányaim miatt el kellett költöznöm otthonról. Az első évek nagyon nehezek voltak. Lassan szoktam hozzá, hogy nem mindig, nem minden ünnepen tudok együtt lenni a szüleimmel. Vietnámban rendszeresen beszéltünk telefonon, mostanában pedig, mint említettem, messengeren. Amikor édesapám tavalyelőtt megbetegedett, az nagyon nehéz volt. Nem lehettem mellette. De nagyon hálás voltam, hogy olyan sokan segítettek neki. – Mi volt a legnehezebb a szentelés előtti évek előkészületeiben? Ngoc: Sokat gondolkodtam és imádkoztam a kihívásokon. A legnehezebb az, hogy nem tudom, követhetem-e Istent életem végéig a papságban. Ezt gyakran megosztom lelkivezetőmmel, Mustó Péterrel, aki erre azt mondta: „Senki sem tudja biztosan, mi a továbbjutás, de bizalommal járj minden nap Istennel.” Ez a tanácsa segített többé-kevésbé abban, hogy jezsuita pap legyek. Ngu: Vízi Elemér atya egyszer azt mondta tréfásan: „Magyar pap leszel!” Számomra ez nemcsak vicc volt, hanem meghívás is arra, hogy teljesen belépjek a magyar kultúrába. Ehhez türelemre van szükségem, nemcsak nekem, hanem nektek is! – És a legszebb? Ngu: Magyarországon a Sapientia szerzetesi főiskolán tanulhatok teológiát. Ez nagyon jót tesz nekem. Ezáltal nemcsak tanulok, hanem bekapcsolódhatok és beléphetek a magyar gondolkodásba és a valódi életbe is. Ez szép tapasztalat számomra.

AKTUÁLIS Ngoc: Úgy érzem, Isten mindig szeretett engem, és azt akarta, hogy szolgáljam Őt a Társaságában. Mondhatnám, ez a motivációm arra, hogy megtanuljak magyarul, beilleszkedjek a kultúrába, és igent mondjak minden munkára, amire Isten elhív, különösen a papságra, amivel megajándékozott engem. – Ha feltehetnétek egy-egy kérdést egymásnak a hivatásotokkal kapcsolatban, mi volna az? Ngoc: Eddig mi a legérdekesebb a Jézus Társaságában, és hogyan segíti ez a hivatásodat? Ngu: A Jézus Társaságának van egy hagyománya, amelyet cura personalisnak nevezünk. A latin kifejezés azt jelenti: gondoskodni az egész emberről. Ez konkrétan úgy valósul meg, hogy az elöljárók személyes figyelemmel kísérik a rendtársakat. Minden jezsuita szabadon beszélhet az elöljáróval önmagáról, külső munkáiról, kapcsolatairól és belső történéseiről is. Ez a hagyomány nekem és elöljárómnak is segít abban, hogy jobban értsük egymást, és a hivatásom tovább tudjon mélyülni. Ngu: Az én kérdésem: Vietnámban sok más férfirend is népszerű. Miért döntöttél a jezsuiták mellett? Ngoc: Amíg szerzetessé akartam lenni, gyakran találkoztam vietnámi jezsuitákkal, és a Szent Ignác-i lelkiség lenyűgözött. Ezért meg voltam győződve arról, hogy ez a rend nagyon megfelelő számomra; sőt azt hittem, hogy Isten azt akarja, jezsuita legyek. Hálás vagyok, és most is ugyanebben hiszek. – Szerzetesi/jezsuita elhívásotokról már többször meséltetek. De mi indított titeket a papi pályára? Ngoc: Mindig lenyűgözött Jézus e felhívása: „Kövess engem!” (Jn 21,19). E meghívás miatt léptem be a Jézus Társaságba. Ennek az elhívásnak köszönhetően készen állok arra, hogy pap legyek. Úgy érzem, amikor Jézust követem, nemcsak én vagyok boldog, hanem sok embernek segíthetek boldognak és békésnek lenni. Ngu: Az egyetemi évek során azt kerestem, hogy mi az én mély vágyam. Amikor visszatekintettem a gyerekkoromra, azt láttam, hogy gyakran ministráltam. A plébános atya nagy hatással volt rám, aztán megszületett bennem a papi hivatás. Amikor beléptem a Jézus Társaságba, akkor is erre éreztem hívást. Isten nagyobb dicsőségére. – Ha most nem papszentelésre készülnétek, és Isten más hivatást szánt volna nektek, vajon hol lennétek és mivel foglalkoznátok? Ngu: Lehet, hogy családos ember lennék. Gyerekkoromban sokat gondoltam azon, hogy megházasodjam. Csak a gimnáziumi éveim végén kezdtem el komolyan gondolkodni a papi hivatáson. Korábban informatikát tanultam, mellette pedig zenével foglalkoztam, így lehet, hogy ma informatikus és zenész lennék, ha Isten nem hív el erre az útra. Ngoc: Bár nem szeretem „a szomszéd fűje mindig zöldebb” gondolkodást, néha felteszem magamnak ugyanezt a kérdést. Ha más hivatásom lenne, azt hiszem, én is házas és üzletember lennék, mint sok magyar család itt. Hűha, ha így lenne, akkor biztos sokkal nehezebb volna, mert nincs tapasztalatom ezen a téren. – Tudjátok már, hol lesz az első állomáshelyetek a szentelés után? Ngu: Még nem tudom biztosan, hol fogok szolgálni. Lehet, hogy Miskolcon az iskolánkban, esetleg Budapesten maradok. Mindegyiknek van előnye és hátránya. Még hátravan egy beszélgetés a provinciálisunkkal, Vízi Elemér atyával. Ngoc: Mindeddig a tartományfőnök még nem mondta meg, hogy hová küld bennünket a szentelésünk után. Nagy valószínűséggel egyikünk a miskolci jezsuita gimnáziumban lesz, másikunk pedig Budapesten szolgál majd. Bárhova szívesen megyünk, hiszen boldogok leszünk ott, és mindent megteszünk, hogy teljesítsük azt a küldetést, amit Isten ad. A következő misszió során továbbra is kérünk szépen benneteket, hogy imádkozzatok értünk és segítsetek is nekünk. Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

AKTUÁLIS

Novíciusok titkos élete FÜSZFÁS PÁL SJ, RÁCZ BENEDEK SJ és FORIÁN-SZABÓ MIKLÓS SJ az első évét zárja a genovai jezsuita noviciátusban. Megkértük őket, meséljék el, milyen volt ez az időszak. Különleges (ön)interjúnkban azt játszottuk, hogy ők írtak kérdést maguknak, illetve egymásnak.

– Mi vonzott a jezsuita lelkiségben? Füszfás Pál: A noviciátus előtt leginkább a küldhetőség fogott meg a jezsuita lelkiségből. Hasznos akartam lenni, és ennek garanciáját az engedelmességben láttam, hogy ne a saját akaratomat, hanem minél inkább Isten akaratát tegyem. Mostanában ugyanennek a másik oldala, a szabadság mozgat. Szabadnak lenni elsősorban a saját elképzeléseimtől, hogy kész legyek Isten akaratát figyelni és megtenni. Forián-Szabó Miklós: Én azt láttam a jezsuitákon, és ebben a noviciátusban csak megerősödtem, hogy az ignáci lelkiség megélésén keresztül valóban lehet élni egy nagyon mély és Istennél gyökerező életet a mindennapi rohanásban is. Ez számomra igen vonzó, és azt hiszem, ritka is. Rácz Benedek: Mint jezsuita a napi imához kapcsolódóan két dolog válik egyre fontosabbá. Az első Jézus társasága, ami számomra a hajnali imádságból táplálkozik: mindennap egy órát az evangélium szemlélésével töltünk. Ebből fakad számomra Jézus megértése, megismerése, hogy a „velünk az Isten” nem egy szlogen, hanem a valóság. A másik számomra fontos ignáci szál, hogy lássam meg Istent minél több helyen a napom folyamán. Ebben a napi két examen, a szerető figyelmesség imája segít: ebéd előtt és a nap végén visszanézek, végigszemlélem a napomat, keresve, hol lángolt a szívem (vö. Lk 24,32), hol volt Isten, úgy, hogy nem is tudtam (vö. Ter 28,16). Ez a gyakorlat ad egy rutint, hogy már ne csak utólag, hanem ott és akkor, amikor Isten belép a napomba, vegyem észre és hagyjam magam megdöbbentődni. – Milyen Olaszországban végezni a noviciátust? Füszfás Pál: Mindenképp hozzáad valamit, hogy idegen kultúrában vagyunk, más nyelven kell kifejezzük magunkat. Ez segít kicsit gyereknek lenni, akinek mindent meg kell tanulnia, másrészt sok kényelmetlenséggel jár, amit nem árt, ha megtapasztalunk, mert a jezsuita életben gyakran előfordul, hogy valaki sok évig külföldön él. Nekem néhány hét után korábbi tapasztalatomból ismerős volt az erős „otthon minden jobb” érzése, ami idővel egyre gyengül, ahogy elkezdem átérezni az új kultúrát. Forián-Szabó Miklós: Az elején hiányoltam, hogy miért nem kérdezik meg többször, nálunk miként vannak a szokások, ételek, ünnepek, hogy a két kultúrát ezáltal ügyesen összevegyítsük egy olasz-magyar kombinációvá. Aztán utána sikerült észrevenni, hogy

AKTUÁLIS egyrészt lehetetlen lenne az én elképzelésem, egyébként pedig apró gesztusokkal igenis sok figyelmet kapunk. Például kicsit több sós vacsorát készítenek, hogy azt másnap ismét elővéve a magyarok tudjanak sós reggelit is enni. Rácz Benedek: Az én édes szájam kevésbé kesereg a sós reggeli után. Lehet, hogy viccesen hangzik, de számomra a paplanhuzat jelenti a legnagyobb hiányt. Az olaszok nem használnak huzatot, hanem lepedőt terítenek magukra, és arra terítik a takarót. Igen ám, de nekem mindig elcsúszik a lepedő, felkelésnél meg belegabalyodok… De ez a huzat-hiány számomra sok mindent összefoglal. Vajon tényleg bennem van-e az engedelmesség, a missziós hivatás, hogy még az ágyam sem az enyém, nem rendelkezem vele? De benne van, hogy fejezzem ki a vágyaim, merjek kérni, és fogadjam el azt, amit kapok, mert valójában ez a szegénység. S ez megnyit, hogy vegyem észre, hogy mi mindent kapok, csak néha nem azt, amit elképzeltem. – Miről szól egyáltalán a noviciátus? Forián-Szabó Miklós: Számomra a noviciátus – főleg a harmincnapos lelkigyakorlatról visszatérve – az újraindulásról szól. Nem csupán elkezdem élni azokat az elemeket a jezsuita életben, amelyek alapból is tetszenek, hanem megengedni, hogy a jezsuiták – a Jóistennel LEVÉLSÖPRÖGETÉS A NOVICIÁTUSBAN együtt – új alapokra helyezzenek. Egészen hagyni maRácz Benedek SJ gam, hogy a Jézus Társaságát mélyebben megismerve elinduljak a jezsuitaság útján. Már megint ezt a házimunkát kaptam reggelre: „LevélsöpFüszfás Pál: A noviciátus számomra megindulás, rögetés a kert ösvényein”. Minden délelőtt van valami munegy erőteljes kezdeti szakasz. Mint a kilőtt golyó, amíg ka, de mindenki tudja, hogy a levélsöprögetés pontosan azt még a csőben van. Minden körülmény azt igyekszik jelenti, hogy nem találtunk mára semmi fontosabb teendőt, de a leveleket bármikor össze lehet gereblyézni. Ez egy véget szolgálni, hogy a teljes pályámon aztán jó irányba hanem érő munka. Veszem a seprűt, a gereblyét, a kesztyűt, a ladjak. És azt tapasztalom, hogy valóban sok segítsézsákokat meg a taligát, és kibattyogok. Nekilátok. get kapok a célra, az Isten hívására figyelni. Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. Rácz Benedek: Az elején az volt az érzésem, hogy Oké, nem valószínű, hogy jezsuita páterként majd ez lesz a itt vagyunk mi, novíciusok, ezek a galileai férfiak, égre feladatom; nem hiszem, hogy a levélsöprési képességem fejemelt tekintettel: mindenki megtapasztalt valamit az lesztése a cél. Akkor viszont mi? elmúlt évben, ami őt idehozta, de itt mintha nem is Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. Engedelmesség. Mindig is ez tűnt a legnehezebb szerzetesi vettük volna észre egymást. Sőt, mintha mindenki fogadalomnak. Elvégezni a rám bízott feladatot. jobb lett volna a másiknál a mosogatásban, a viccmeSshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. sélésben, még az imában is, és mintha mindenki azt Oké, de hogyan? Ez már jobb kérdésnek tűnik! (vö Lk 1,34: gondolta volna, hogy ő ül Jézus jobbján és balján is. De „Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan?”) Hogyan kell enszép lassan és főleg a 30 napos lelkigyakorlat kegyelme gedelmeskedni? Mi a cél? nyomán észrevettük egymást, és mostanra tényleg Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. olyan közösség formálódott, ami túlmutat rajtunk; ezt Miért küldtek ki? Azért, hogy tiszta legyen az ösvény? Akkor nem mi csináljuk. Ez Krisztus békéje. kérnem kellene egy nagyobb gereblyét, újabb seprűt, hogy gyorsabban kész legyen a feladat. – A noviciátus egyik leghíresebb eleme a 30 Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. napos lelkigyakorlat. Nektek hogyan telt? Vagy miért küldtek ki? Azért, hogy úgy és azt tegyem, amiForián-Szabó Miklós: Én főként keresztény hivaben haszontalannak látom magam, ezzel növelve az alátásomban erősödtem meg: Jézusnak egyre több teret zatom? Akkor igazából ez mégis hasznos feladat: növeli az szeretnék engedni az életemben. Mert ahogy egyre alázatom! Tehát hasznos. De ha hasznos, akkor már nem is több időt töltök Vele, annál nagyobb vágy születik növeli bennem az alázatot!? bennem, hogy Ő hassa át döntéseimet, szavaimat, Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. gesztusaimat. Aztán az, hogy jezsuita vagyok – bár Vagy azért küldtek ki, hogy gondolkodjam el mindezen, hogy tegyem fel ezeket a kérdéseket? Nem tudom. De hiszen fontos –, de részletkérdés. itt vannak társaim, vannak elöljáróim. Mi lenne, ha megkérRácz Benedek: A 30 napos lelkigyakorlat a novidezném tőlük? ciátus lényege – szokták mondani. Nagy várakozással Sshh, sshh. Kkrrr, kkrrr. voltam, hogy ott majd történik valami, majd megvál-

tozom, és szent leszek, hiszen a 30 napos lelkigyakorlat csodaszer… Ezzel a mentalitással alig vészeltem át az első hetet. Szenvedtem, hogy nem történik semmi, pedig minden szabályt betartok. És tényleg, egy hét után Szent Józsefet szemlélve törtem meg. Szent József, akinek el kellett fogadnia, hogy Isten egy törvényen kívüli gyerekként érkezik, hogy Isten a törvény felett áll. Szép lassan kezdtem elfogadni, hogy Isten, ha akarja, minden szükségeset megadhat a lelkigyakorlaton kívül is. Paradox módon, ahogy elfogadtam, hogy Isten a lelkigyakorlat felett áll, elkezdtek történni a dolgok a lelkigyakorlatomban. Vagy talán pont a nem-történés elfogadása a történés? Füszfás Pál: A nagy lelkigyakorlat kegyelmi időszak, amikor csak az imádsággal töltjük a napjainkat. Az ott végzett szemlélődések, elmélkedések egész életünkben elkísérnek, gyakran visszatérnek. Számomra meghatározó volt a passió szemlélése, és ebben Jézus emberségének átélése. Az utóbbi időben pedig az az egyértelmű érzésem, hogy a lelkigyakorlatok nem ér véget. A híres mottó: „Megtalálni Istent mindenben” tulajdonképpen a folytatás. – Ez a folytatás lényegében a tevékeny szemlélődés. Milyen apostoli munkát végeztek? Füszfás Pál: Én 14-18 év közötti fiatalok csoportjához járok hetente. Ez fontos tapasztalat, mivel az első benyomásom az volt, hogy itt nincs rám szükség. Ügyes vezetőik vannak, mély témákról tudnak beszélgetni, és a módszer, amit használnak, jól működik. Egy ilyen helyzet megszabadít a hősködési kényszertől, hogy majd én megmutatom, és segít arra figyelni, hogy ki is vagyok én, mi a helyem egy egészséges csoportban. Sokat tanulok tőlük, és szép lassan barátokká válunk. Forián-Szabó Miklós: Egyrészt meglepett, hogy milyen sokszínű az apostoli tevékenység. Találkoztam hajléktalanokkal, olyan fiúkkal, akik a bíróság döntése következtében nem élhetnek együtt a családjukkal, találkoztunk menekült ukrán nőkkel és gyermekeikkel. Az is meglepett, hogy nem úgy végzek apostoli munkát, mint ahogy korábban gondoltam és tettem. Sokkal kevésbé vagyok én a vezető, az ötletelő, egyre kevésbé szól rólam. Csupán az a feladatom, hogy látványos változások nélkül velük legyek és azt osszam meg velük, ami a legértékesebb: az időmet. Rácz Benedek: Egy apróságot tennék még hozzá, hogy a szolgálatunk nem az ajtónkon kívül kezdődik. Sokan érkeznek a házunkba elcsendesedni, lelkigyakorlatozni: jezsuiták, papok, szerzetesek, világiak a Föld minden tájáról. S bár nem mi adjuk a lelkigyakorlatokat, tudjuk segíteni az imádságaikat: a konyhai munkáktól kezdve a kápolna „beimádkozásáig” mindenben őket szolgáljuk. – Miért fontos az, hogy mindezt közösségben élitek meg? Füszfás Pál: A Rendalkotmány úgy írja le a közösséget, hogy barátok az Úrban. Hogy pontosan mi ez a fajta közösség, azt fokozatosan fedezzük föl. Számomra a legtapinthatóbb példája, amikor mély dolgokat osztunk meg egymással, imaélményeket, Isten felfedezését a napjainkban, hívásokat, kudarcokat, küszködéseket. Forián-Szabó Miklós: Nekem sokszor segít a család képe is. Ez a párhuzam kifejezi, hogy mennyire fontos kellene hogy legyen. Hisz számomra a rendház lesz a családi fészek, ahova visszatérek, és ez a közeg nagy hatással lesz az apostoli tevékenységemre is. Sokszor ezt szeretjük félremagyarázni, felszínes lakóközösséggé vagy vagyonközösséggé változtatni, de a szerzetesi közösség akkor is az elsődleges tanúságtevői helyszínünk lesz. Azt is mondhatnám, a jó szerzetesi közösségről ismerhető fel, hogy a tagok valóban élik a szerzetesi hivatásukat. (vö. Jn13, 35)

További tudnivalók és hírek a noviciátusról angolul és olaszul az intézmény honlapján: noviziato.gesuiti.it

LELKISÉG

„Akiket elűztek otthonukból” Az exament, vagyis a szerető figyelmesség imáját sok élethelyzetben el lehet végezni. A leggyakrabban a nap közepén vagy végén helyezhetjük lelkiismeretünket mérlegre, de elmélkedésünket egyes témákra is kihegyezhetjük. Például a menekültek helyzetére.

TUDATOSÍTOM ISTEN JELENLÉTÉT Mélyeket lélegzem. Mindannyian ugyanazt a levegőt szívjuk be – az úton lévő menekült ugyanúgy, mint mi, akik otthonunk kényelmét élvezzük. Mindannyiunkat a Lélek lehel életre. Isten jelen van. Van azonban, aki úgy érzi, Isten elfordult tőle. Elidőzöm ennél az érzésnél. Hol jelentkezik leginkább? Hol van az a tér, amelyet Istennek kell betöltenie bennem? REFLEXIÓ Egy pillanatra átgondolom, mennyire ismerem a menekültek válságos helyzetét. Hol vagyunk? Kik a szereplők? Hova tartanak? Hogyan fogadják őket? Mérlegelem mindezt. Belegondolok, hol és miben támadhat hiány. Engedem, hogy a következő lépésemet ez határozza meg. FIGYELEM Mi érint meg, miközben átgondolom mindezt? Mihez fordulok vissza és vissza? Milyen érzések vannak bennem? Érzek-e haragot? Kedvetlenséget? Szomorúságot? Kaptam-e ösztönzést a cselekvésre? Elidőzöm ennél az érzésnél, és figyelmemet ide fordítom. Bármi, amit érzek, valóságos. KIVÁLASZTOK EGY MOTÍVUMOT, ÉS AZZAL IMÁDKOZOM Mostanra felszínre kerülhetett valami – egy gondolat, kép vagy érzés –, amitől nem tudok szabadulni. Ami magával ragadja a figyelmemet. Vele kezdek imádkozni. Hogyan közelítek hozzá? Van valami, amit a környezetemben tehetnék? Érzek-e késztetést, hogy cselekedjek? ELŐRE TEKINTEK A HOLNAPRA Holnapig ezt a gondolatot, képet vagy érzést forgatom magamban. Hogyan fogja alakítani a másnapomat? Mit fogok másképp tenni? Szakítok a közömbösséggel, és engedem, hogy az imádság cselekvésre indítson a menekültek és lakóhelyükről elűzöttek szolgálatában. ZÁRÓIMA Mindannyiunk Istene, imádkozunk, hogy az úton lévők mellé szegődhessünk, közösségben járjunk mindazokkal, akiket elűztek otthonukból. Add, hogy alázattal szolgáljuk őket, és ne az árát tekintsük, hanem szabadon adjunk mindabból, amink van. Szabadíts meg minden félelemtől, hadd legyünk a pusztába kiáltott szó, hirdessük az örömhírt és álljunk ki a szülőföldjükről elűzöttek mellett. Segíts, hogy példád nyomán a kirekesztettek társává váljunk, és a szükség idején védelmükre keljünk. Kérünk, egyetlen, közös családként egyesíts bennünket a hitben, reményben és szeretetben. Ámen.

Vedd, Uram és fogadd el életem, s mindenem, aki vagyok. Tőled kaptam értem, s érted tőlem kapod. Ez mindenünk, amink van, ami a miénk. Szeress elsőnek, hogy szeressem, ami a tiéd, az akaratod. S add nekem magad kegyelmeddel, hogy ez elég legyen, én a Tiéd vagyok. Amen. Kajtor Domonkos SJ

M.I.N.D. 2022 NYÁR

Articles inside

„Akiket elűztek otthonukból” examen menekültekkel

„Magyar pap leszel!” – interjú Phamdinh Ngoc József SJ-vel és Tran Van Ngu József SJ-vel

Adományozás

Novíciusok titkos élete hangulatjelentés Genovából

A csend kápolnája Dobogókőn

„Nem istenkísértés ez?” Szent Ignác életregénye

Út az Erkel színpadáig a musical kulisszái mögött

A musical színlapja

„Nem menekültek: emberek” interjú Székely Orsolyával

„…és befogadtatok” szállásadók és önkéntesek élményei

HÍREK

BEKÖSZÖNTŐ

Jezsuiták az ukrajnai menekültekért

„Ignác, figyelj csak!” – a darab közreműködőinek vallomásai

Még egy lépés…”