
2 minute read
A szívelégtelenség veszélyes és kockázatos
Czeczon
A szívelégtelenség veszélyes és kockázatos
A szív- és érrendszeri betegségek jelentik továbbra is a vezető halálozási okot Magyarországon. A szívelégtelenség a felnőtt népesség körülbelül két százalékánál jelentkezik, ennek megfelelően világszerte hozzávetőlegesen 64 millió, az Európai Unióban 15 millió, hazánkban pedig több mint 200 ezer beteget érint. E betegségben szenvedők körében az éves halálozási arány hazánkban –részben a késői diagnózis miatt – több, mint 15 százalék, azaz a leggyakoribb ráktípusokéval egyezik meg. A megelőzés érdekében a rendszeres szűrővizsgálatok szerepére hívja fel a Szív Világnapja alkalmából közös kampányában a figyelmet az MKT és az AstraZeneca.
Többek között az Európai Egészségügyi Rendszerek és Politikák Megfigyelőközpontja és OECD kutatási eredményei is megerősítik, hogy a magyar lakosság egészségi állapotát jelentős mértékben befolyásolják az életmóddal összefüggő tényezők. Magyarországon a várható élettartam öt évvel elmarad az európai átlagtól, és ez nagyrészt olyan megelőzhető kockázati tényezőknek tudható be, mint a magas vérnyomás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód. A Magyar Kardiológusok Társaságának célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a szív- és érrendszeri betegségek nagyrészt megelőzhetőek, jól diagnosztizálhatók, és hatékonyan kezelhetők.
Szívügyeink hátterében
Az egyik gyakori szív- és érrendszeri megbetegedés, a szívelégtelenség hátterében a szív pumpafunkciójának károsodása áll. Amikor a szív összehúzódása vagy elernyedése károsodik, akkor nem tudja ellátni feladatát, nem képes a szervezet számára megfelelő mennyiségű vért pumpálni, ezt az állapotot nevezzük szívelégtelenségnek. A kórképekhez gyakran társulnak egyéb betegségek is, például a szívkoszorúér-megbetegedés, az elhízás, a diabétesz, a tartós magas vérnyomás és az idült vesebetegség (CKD); legismertebb tünetei a fáradékonyság, lábdagadás és a nehézlégzés, melyek könnyen felismerhetőek, ha a betegek tisztában vannak azzal, hogy a tünetek mögött mi húzódhat meg.
Prof. Dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke kiemelte: „A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése egyéni és társadalmi szinten, gazdasági szempontok alapján is kulcsfontosságú feladat. Az egészséges életmódra való nevelés, a rendszeres szűrővizsgálatok, valamint a közösségek támogatása alapvető jelentőségű a lakosság szív- és érrendszeri egészségének javítása érdekében.”