
3 minute read
Energiamenedzsment – az anyaságról tudatosan
Energiamenedzsment – az anyaságról tudatosan
Az öröm mellett megannyi kérdés, elakadás, váratlan kihívás üti fel fejét amikor bővül a család. Juhász Ágnes life- és karriercoach, a Femme Factory alapítója válaszaival segít eligazodni ebben az útvesztőben.
Miért fontos, hogy már a családalapítás előtt készüljön a leendő anyuka a gyermek érkezésére?
Több ízben meg tudom ragadni a választ erre a kérdésre. A karrier coach énem szerint egy karrierútba betervezhető a gyermekvállalás és valójában a csöppség születése utáni időszak, amit részletesebben tervezni lehet. Ezek a tervek ugyanakkor csak arra jók, hogy legyen egyfajta elképzelésünk, viszont az anyává válás mindig a rugalmas újratervezés képességéről és a maximalizmus elengedéséről szól. Érdemes tehát előre felkészülni, hogy legyenek horgonyok, amibe lehet kapaszkodni, de legalább annyira tudni kell azokat el is engedni. Ha viszont az emberi, lelki oldaláról közelítem meg a témát, akkor mindenképp érdemes egyfajta önvizsgálatot tartani: hogyan van a leendő édesanya a saját nőiségével, vannak-e transzgenerációs még nem megoldott lenyomatok stb. Önmagunkon túl pedig a párkapcsolati szinten is érdemes tudatosan készülni, sokat beszélgetni a közelgő családbővülésről, munkamegosztásról, vezérlő elvekről.
Mi az, ami a legnagyobb kihívás a nők körében leendő anyukaként?
A legtöbben eddigi tapasztalatom szerint magától a szüléstől tartanak érthető okokból. Kiemelten fontosnak tartom, hogy mentálisan felkészüljünk a szülésre, mert a szülésélményünk egy életen át elkísér bennünket. Amire viszont kevesebben készülnek, hogy a szülés pillanatában elindul valami egészen új életszakasz, ami rengeteg változást és bizonytalanságot hoz magával, amihez fel kell nőni. Nem is beszélve a hormon cunamiról, amiben sokan érezhetik úgy, hogy kifordultak önmagukból. Egyszerre nagyon boldog és kétségbeesett az ember, fáradt, mégis éber, közben az újszülött baba csak az anyukáját igényli. Mind fizikai, mind lelki és mentális síkon megterhelő a kisbabás lét, de erre az időszakra is lehet tudatosan készülni, sőt véleményem szerint kell is!

Hogyan lehet egyensúlyt találni karrier és anyaság között?
Tuti recept sajnos nincs, cserébe rengeteg olyan eszköz és technika áll rendelkezésünkre, melyeket elsajátítva, egyénileg és esetileg kiválaszthatjuk a számunkra leghatékonyabbat. Az anyaság egy szuper lehetőség az önismeret mélyítésére és a személyes fejlődésre. A hatékony energiamenedzsment tanulható, így egyrészt megtalálhatjuk, hogy mire mikor és mennyi energiát fordítsunk, illetve, hogy hogyan tudunk visszatölteni, pihenni. Ami még releváns szokott lenni, az a maximalizmus helyett az „elég jó” megtalálása. A megfelelő szakember bevonásával a fejlődési folyamat gyorsítható.
Hogyan tudsz segíteni ebben a leendő édesanyáknak?
Egyrészt vagy egyéni vagy páros szülésre és szülőségre mentálisan felkészítő program keretein belül, ahol a folyamat száz százalékban a vendégemre és az ő kérdéseire, elakadásaira van szabva. A következő élethelyzetben pedig a fő témák a stresszkezelés, párkapcsolat, munkába való visszatérés és a különböző szerepeink közötti egyensúly megtalálása és fenntartása. A közeljövőben pedig egy előfizetői klubot indítok, ahol a tematikus előadásaim és a csoportos coaching mellett az anyukák, szülők egymással is tudnak majd beszélgetni, kapcsolódni biztonságos és elfogadó keretek között.
(x)
