Chandler Bing hagyatéka 6. rész

Gyurkovics Eszter

Chandler Bing hagyatéka 6. rész

A Jóbarátok, mint életérzés utóélete

30, azaz harminc éve adták le a Jóbarátok legelső részét. Aki akkor született, ma már felnőtt. Enyhe csúsztatással még azt is rá lehetne fogni, hogy annyi idős, mint a sorozat főszereplői a legutolsó részben. Mégis, ez az elképzelt illető ismeri az alapsztorit, a fő karaktereket, és egy-két híres mondatot. De mi van a tízen-és huszonévesekkel, ők honnan ismerik ezt a sorozatot, amit akár ódivatúnak, idejétmúltnak és gáznak is tarthatnának? A szüleiktől? Ha a harmincévesünknél maradunk, nem jön ki a matek, és egyébként is, egy lázadó tini csak azért sem fog ráfanyalodni a szülei kedvenc sorozatára. Léteznek klasszikus filmek, amiket ők is ismerhetnek, na de klasszikus sorozat…? Vagyis a fő kérdés:

Miért híres még mindig?

A rövid válasz szerint az internet és a streaming-szolgáltatók miatt. De hiába létezik egy csomó évad és még több honlap egy kattintásra, hogyha ezek rajongók nélkül üresek és tartalmatlanok maradnának. Tehát mégiscsak idekívánkozik egy kifejtősebb válasz is.

Az internet akkoriban terjedt el, amikor a Jóbarátok véget ért. Ez adott a rajongóknak egy felületet, ahol kibeszélhették a kedvenc sorozatukat, párbeszédeket indíthattak egymással, elmondhatták a véleményüket és ellenvéleményüket, vagyis a sorozat életérzése bennük élt tovább. Majd jött a még fiatalabb generáció, akik a Netflix-ről ismerhették meg a Jóbarátokat.

A szolgáltató 2015-ben kötött szerződést a sorozatra, vagyis tizenegy évvel a hivatalos befejezése után. Hatalmas kockázatot vállalva ezzel, hiszen ekkor a szindikációs jogok értelmében még leadtak részeket a tévében, amiket még ekkor is hetente tizenhatmillióan néztek! (A később népszerű Agymenőket még a legnézettebb évadban is csak feleannyian nézték, mint a Jóbarátokat.) A Netflix mégis bravúrosan ráérzett arra, hogy a fiatalok nem este nyolctól kilencig tévéznek, hanem a telefonjukon keresztül a buszon iskolába menet, a vonaton hazafelé menet, vagy este az ágyban. Nem feltétlenül Jóbarátokat, de a mai fiatalok mégis felfedezték ezt a sorozatot maguknak, és az évadok végigdarálása után már ők osztották meg véleményüket az interneten, és a közösségi médiában.

És valóban, a neten megszámlálhatatlan mennyiségű anyagot találunk, a listajellegű cikkek elterjedése meg még áttekinthetőbbé is teszi ezeket számunkra. A legtöbb írásban (képben, videóban, mémben), az a közös, hogy haladók számára készült. Vagyis bátran épít arra, hogy a fogyasztó már ismeri a sorozatot, és nem kell neki bemutatni. Az egyik cikkíró például beszámolt arról, hogy elkészítette Rachel angol trüffeljét, amiben vaníliakrém, lekvár, marhahús és borsó is található. Mások észrevétlen részletekkel akartak hozzátenni valamit a Jóbarátok-életérzéshez, például az a sikeres cikk, amely szerint a Central Perk kávézóasztalán megbújt egy „Foglalt” tábla a csészék között, ezért tudtak a barátok mindig ott helyet foglalni.

Egy elszánt újságíró összegyűjtötte és rangsorolta mind a 703 öltözéket, amit Rachel a sorozat alatt viselt. A legutolsó helyen a második évadban felbukkanó ezüst steppelt dzseki végzett, ami a cikkíró szerint inkább a Halálos Iramban-filmekbe való, és a top háromban szerepel Aniston két alkalmi ruhája is. Ha beütjük a keresőbe, hogy „Rachel-ruha”, azt a mentazöld színű, hosszú, de oldalt felsliccelt költeményt fogjuk találni, amelyet a lány viselt a „Senki sincs készen” című részben, és amelyet már utángyártottak, és meg lehet venni. A második leghíresebb szerelés meg az ötödik évadban bukkan fel, „A csókolózás” című epizódban, ahol Rachel egy pánt nélküli, térdig érő, szűk sárga ru-

hában szerepel. A jelmeztervező azt egy olyan ruhaboltból szerezte, ami már rég nem létezik, így a rajongók újravarratták pár kép alapján. Ahogyan már Rachel Green sem létezik, de a rajongók még mindig szívesen magukra akarják próbálni az életét. A Szex és New Yorkon kívül aligha akad olyan sorozat, amely a divat szintjén ilyen mély kutatómunkát igényelne.

A legnagyobb visszhangot Claire Willett száz részes Twitter-üzenet sorozata kapta 2017-ben (tehát ez már egy újabb generáció), amelyben azt fejti ki, miért illett volna sokkal jobban Joey Rachelhez, mint Ross. Olyan érveket hoz fel, hogy a két szereplő vonzalma fokozatosan, természetes módon alakult ki a másik iránt, Joey nem akarta átformálni a lányt a saját képére, mindig támogatta őt, és tiszteletben tartotta az érzéseit. Ha valóban az ő egymásra találásukkal zárul a sorozat, az átírta volna a szitkomok történetét. (Hasonlóan meglepő fordulatot alkalmazott az Így jártam anyátokkal is, de az számomra elrontotta az egészet.)

Ebben a posztban nem csak a mondanivaló a felkavaró, hanem az, hogy az emberek egyáltalán reagáltak rá. Willett nemcsak abból indult ki, hogy az olvasók tisztában vannak a Jóbarátok történetével, hanem posztjai olyan mélyebb utalásokat tartalmaznak, amiket csak azok érthetnek, akik szintén beleásták magukat a sorozat világába, és átlátják a hosszabb történetszálakat. Több millióan reagáltak a posztra, és ez már 13 évvel a sorozat befejezése után történt.

A 21. századi, a #meetoo, a Black Lives Matter és a Trump elnökségén megedződött fiatalok persze egészen más szemmel nézik a sorozatot. Nekik is szemet szúr a fekete szereplők hiánya és a homofóbia. Ők sem szeretik Ross féltékenykedő, zsarnokoskodó karakterét, a szexizmust, a rasszizmust, és a New York-hoz való szemellenzős viszonyulást. A virtuális térben a fiatalok kedvükre kritizálhattak, siránkozhattak hiányosságok vagy elvarratlan szálak miatt, dicsérhették, de utálhatták is a sorozatot. És bár ma a sorozat politikai és társadalmi érzékenysége megkérdőjelezhető, abban mindenki egyetért, hogy a kilencvenes évek sorozatainak egyike sem ért el ekkora hatást, mint a Jóbarátok.

Az új generáció számára a sorozat nem egy múzeumi, ősrégi darab, hanem egy élő szöveg, amelyen elgondolkodhatnak, amelyet újraértelmezhetnek. Igényük van arra, hogy döntéseket kérdőjelezzenek meg, hogy vitatkozzanak a karakterekkel, vagyis ők csak új Jóbarátok-élményekre vágynak.

A fő kérdést szándékosan a végére hagytam: mi foghatta meg a fiatalokat egy harmincéves sorozatban? Leginkább a könnyed hangulata. Ami nem gazdasági válságról, elnyomásról és háborúról szól, hanem arról, miért ért véget egy szerelem, hogyan ismerkedjünk, vagy arról, hogyan találjunk, illetve váltsunk munkahelyet. A kilencvenes évek bébibumm-generációjának számára még ki volt kövezve az út, míg az ezredfordulós nemzedék megtanulta, hogy csak magára számíthat. Innen nézve a Jóbarátok egy kellemes, idealizált álomkép, menekülés egy jobb világba. Egy olyan világba, ahol a rossz hírt mindig egy jó követi, a barátság pedig örökre szól. Egy olyan világba, ahol még létezik a tervezhető jövő és a megvalósítható elképzelések.

És még egy kulcsfontosságú aspektus: ebben a világban nyoma sincs a közösségi médiának, az okostelefonnak, a személytelen ismerkedős applikációknak, nincs diákhitel, szorongás és a jövőbe vetett sötét hangulat. A Whatsapp-generáció a barátságnak egy olyan formáját fedezi fel itt, amelyet ő nem ismer, de tetszik neki: mikor hat jóbarát kávézgat, beszélget, egymás szemébe néznek, meghallgatják egymást, és nem sietnek sehová.

A sorozat örökérvényűen a huszonévesekről mesél. Hiszen egyszer mindenki volt vagy lesz huszonéves, amikor szerelmi, karrierügyi, termékenységi vagy családi problémákkal szembesül. A történet mintát adhat a fiataloknak, ki hogyan oldhat meg egy gondot. A Jóbarátok üzenete az, hogy bármilyen problémát gördít elénk az élet, azt a barátaink segítségével megoldjuk, átvészeljük. Minden változik, de a barátság örök. Nem ilyen stabilitásra vágyna mindenki egy azóta is folyamatosan változó világban?

Matthew Perry, mint Chandler Bing

Elérkeztünk a cikksorozat utolsó részéhez, az egész apropójához, kezdetéhez és végéhez. A Jóbarátok nem jöhetett volna létre nélküle.

A szereplőválogatás során az írótrióban konkrét elképzeléseket dédelgettek a karaktereket illetően: aki nem azt a figurát hozta a meghallgatáson, amit ők elképzeltek, az illetőnek semmi esélye sem volt. Chandlert egy állandóan poénkodó és kommentelő, romantikus lúzernek képzelték el, aki egyben önbizalomhiányos is, és a viccelődésével védekezik, tehát a szerep mindenképp komikusi vénát kívánt. Ezt a szerepet még sok száz jelentkező után is csak egyetlenegy színész volt képes visszaadni, az akkor huszonnégy éves, kanadai Matthew Perry. Csakhogy ő akkor egy másik sorozattal, a LAX 2194 cíművel is szerződött, ami egy jövőbeli repülőtér alkalmazottjairól szól. Egy robot vámügynök és emberi munkatársa mellett Perry mellékszerepben a poggyászkezelőt játszotta volna. Kevés szánalmasabb szitkomötletet lehetett volna kitalálni, de Perrynek annyira kellett a pénz, hogy elvállalta.

A szerzőtrió így kénytelen volt egy újabb kör meghallgatást végigcsinálni, és a legesélyesebbnek Craig Bierkot tartották. Ám ő hiába volt jó színész, hiányzott belőle az ösztönös komikusi véna, nem tudta hitelesen alakítani a szarkasztikus, fanyar humorú, önmarcangoló, mégis szerethető figurát, amit Perry annyira eltalált. És Bierko sem volt megelégedve a szereppel. Nem tetszett neki, hogy ő csak egy a hat közül, és nem főszereplő.

Ebbe az elégedetlen állóvízbe csapott bele a jó hír: a Warner Bros. egyik producere megnézte a LAX 2194 pilotepizódját, és azt jósolta, hogy ez nem fog adásba kerülni. Igaza lett. Így behívták Perryt még egy meghallgatásra. Általában nem szokás rögtön a casting után megmondani a jelöltnek, hogy megkapta a szerepet, de Perry esetében kivételt tettek. Így született meg Chandler Bing.

Perry mindig is színész akart lenni, ezért költözött Kanadából Los Angelesbe. A jelentéktelen mellékszerepek után néhány hónap leforgása alatt egyenesen a címlapokon találta magát, mint a Jóbarátok egyik fő karaktere. Ám ő a hirtelen jött hírnevet rosszul dolgozta fel. Egyik nyilatkozata szerint az üresség érzése vezetett az első italhoz, majd az egy káros szokáshoz. Perry nem társaságban ivott, hogy kieressze a gőzt, hanem este, otthon, magányosan, és sokat. Egy 1997ben történt síbaleset után pedig az orvosa fájdalomcsillapítóként Vicodint írt fel neki, ami Perryt függővé tette.

A harmadik évadban a legszembeötlőbb a színész állapota. Rettenetesen lefogyott, sápadt volt, beesett az arca, mély karikák éktelenkedtek a szeme alatt. A saját elmondása szerint a harmadik és a hatodik évad közti történésekre alig emlékszik. Megfogadta ugyan, hogy nem iszik és drogozik a forgatások alatt, ám gyakran érkezett másnaposan a munkába. Perry romló állapota nyílt titok volt, de a színész nem hagyta, hogy bárki segítsen rajta. Aztán amikor az újabb adagja után áhítozva, izzadtan és remegve elfelejtette a szövegét, ő maga látta be, hogy lépnie kell ez ügyben.

1997 és 2001 között rehabilitációról rehabilitációra ment, de csak a negyedik próbálkozás bizonyult annyira sikeresnek, hogy lejött a drogról, és abbahagyta az ivást.

Színésztársai mindig megértően és lojálisan viselkedtek vele, sosem hagyták cserben, a családtagjukként kezelték. Ám Perryvel nehéz dolguk volt, ha ő sokáig nem fogadta el a segítséget, és ha a munkanap kezdetén még a szerek hatása alatt állt. Sokszor ellehetetlenítette a közös munkát, sok jelenetet miatta kellett újravenni, viselkedése és egyészségügyi állapota egy időben az egész sorozatot veszélyeztette. A szerzőtrió rengeteget töprengett azon, hogyan oldják meg ezt a helyzetet. Ha nem javul Perry állapota, vagy kiírják Chandler karakterét, vagy mással helyettesítik. De ekkorra már a Jóbarátok főszereplői olyan egységet alkottak, hogy egyiküket sem lehetett volna kiemelni vagy helyettesíteni, az meg nagyon megbontotta volna az összhangot, ha csak öten folytatják tovább. Crane-ék persze nem akarták Perryt kiírni a sorozatból, mégis ultimátumot adtak neki, amit a színész végre komolyan vett.

Az elvonó után a szerzőtrió folyamatosan szemmel tartotta Perry állapotát, és visszaesésre utaló jeleket kerestek. Szerették volna őt megvédeni a saját káros impulzusaitól. A befejező részig ez sikerült is, mind a tíz évadot sikeresen leforgatták. De ami utána jött, arra a Jóbarátok-famíliának már nem volt ráhatása.

Pedig Perry annyira igyekezett. Filmekben szerepelt, forgatókönyveket írt, még producerkedett is. A magánéletében is próbált rendet rakni, aktívan ismerkedett, de kapcsolatai sosem bizonyultak tartósnak. Nem volt felesége, sem gyermekei, élete nagy részét a kacsalábon forgó villájának hatalmas magányában töltötte. És erről nemcsak a függőségei tehetnek, amikkel folyamatosan küzdött, és ami miatt a legtöbb nő nem tudott kitartani mellette, hanem Perry kishitűsége is. Ő egyszerűen nem látta magát elég jónak ahhoz, hogy akárkit is maga mellett tartson. Hogy ez az életfelfogása a függőségeinek tudható-e be, vagy hogy ő eleve egy addiktív személyiségtípus volt, örök rejtély marad.

2022-ben, egy évvel a halála előtt kiadta a memoárját „Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet” címmel, amelynek megírásához hatalmas bátorság kellett. Nyers, kíméletlen önvallomásában őszintén ír a függőségeiről, betegségeiről, magányáról, a Jóbarátokról és a szerelmeiről is. De sajnos sem a könyvnek, sem az életének nem olyan happy endje lett, mint amilyet Chandler karakterének írtak. Mintha Perry megérezte volna, hogy nincs neki sok hátra, bár továbbra is az a hivatalos álláspont, hogy a színész halála baleset volt, és nem öngyilkosság.

A szemfüles olvasónak talán feltűnt, hogy a Jóbarátok újraegyesülésének kapcsán semmit nem írtam Perryről. Részemről szándékosan, mert Perry a fizikai jelenlétén kívül nem sok mindent tett hozzá ahhoz a műsorhoz. Csak akkor szólalt meg, ha kérdezték, akkor is szűkszavúan. Eljátszották LeBlanc-kal a híres foteles jelenetet, ellőtt egy poént arról, hogy őt sosem hívják fel a színésztársai, és ennyi.

Passzivitása és kétségekre okot adó kinézete felrobbantotta a közösségi médiát, és többet cikkeztek róla, mint az egész műsorról. A legtöbb vélemény szerint be volt lőve, vagy ivott, de semmiképpen sem volt tiszta, mert úgy nem tudta volna végigcsinálni azt a körülbelül két órát szer vagy ital nélkül. Feltűnő, hogy mennyire természetellenesen mozgott a szája, a tekintetével együtt a mozdulatai sem tűntek elég koordináltnak. Állítólag egy sürgősségi fogászati kezelésről érkezett a forgatásra, ami sok mindent megmagyarázna, de a zavart tekintetét semmiképp.

Akármi is történt, látszott Perryről, hogy akkor már nem volt önmaga. És egy évvel később végleg itthagyott minket.

Ezennel véget ért. Így van vége egy életműnek. Nem úgy, hogy tíz év közös munkája után könnyes szemmel búcsúzik a csapat a rajongóktól. Nem is úgy, hogy 17 évvel később felelevenítik a régi szép emlékeket arról, ami elmúlt. Hiszen eddig a sorozat végig élt, az új rajongóknak köszönhetően sosem merült feledésbe igazán. Hanem ekkor van vége. Mikor eltávozik valaki abból a közegből, ami ennyi mindent adott nekünk.

Ég veled, Chandler Bing, ég veled, Matthew Perry. Köszönjük, hogy az állapotod ellenére is mindig megnevettettél minket. Köszönjük a gondtalan, könnyed, felemelő Jóbarátok-élményt, köszönjük, hogy a mi Chandlerünk voltál. Nyugodj békében!

A cikksorozat Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció című gyűjtőmunkája alapján készült.