5 minute read
KI vagy MI ég ki bennünk, amikor kiégünk?
Landgraf Arnold
KI vagy MI ég ki bennünk, amikor kiégünk?
Pünkösd után néhány nappal részt vettem egy konferencián, amit az anyai kiégéssel kapcsolatban rendeztek és a Csak Pozitívan Magazin előző havi számában be is számoltam erről a rendezvényről. Annak aktualitásáról, fontosságáról és hasznosságáról.
Azonban elgondolkodtatott a téma és felmerült bennem egy kérdés. Ki vagy Mi ég ki bennünk – amikor kiégésről beszélünk? Mert „valaki” vagy „valami” kiég bennünk, az biztos, másképpen nem foglalkoznának annyit evvel a témával és nem lenne egyre több kiégés-specialista coach és terapeuta ezen a területen. Sőt már szakosodtak is ezen a tématerületen belül, ahogy az a konferencián is kiderült.
Én azonban egy kicsit másképp közelítem meg ezt a kérdéskört az általánosan elfogadott trendekhez képest. Ezzel a megközelítéssel nem elbagatellizálni akarom a dolgot, hanem éppen ellenkezőleg. Fel szeretném hívna rá a figyelmet, mert valóban súlyos problémát okoz a ma emberének ez az állapot. És az ezen a területen dolgozó szakemberek munkáját sem akarom megkérdőjelezni, hiszen én magam is terapeuta és mentor vagyok. Sőt a megmondó ember szerepében sem szeretnék tetszelegni. Egyszerűen csak józan paraszti ésszel gondolkodom és hozzáteszem a 15 éves terapeutai tapasztalatomat.
A kiégés – ahogy most nevezzük – véleményem szerint nemcsak a stresszel van összefüggésben, hanem már gyermekkorunkban elkezdődik. Ugyanis, ahogy felcseperedünk, gyermekéveink alatt sok olyan dologgal találkozunk, amit igazságtalannak érzünk. Ez az érzelem akkor jelenik meg bennünk, amikor úgy érezzük, hogy nekünk nincsenek olyan lehetőségeink, mint más embereknek, illetve rosszabb bánásmódban részesülünk, mint mások, legyen az gyerek vagy felnőtt. Ez az érzés a gyermekkor sajátja, hiszen számtalanszor kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor nem csinálhatjuk azt, amit egy másik gyerek vagy akár a testvérünk. Az igazságtalanság élménye önmagában véve is a gyermeki lélek számára traumatikus, mert ilyenkor minden egyes alkalommal a lelkünk egy kis darabját veszítjük el, hiszen gyermekként sokszor nem értjük, hogy ezt vagy azt mi miért nem tehetjük meg, amikor a másik megteheti. Az igazságtalanság érzése amellett, hogy bénító, benne van a szomorúság, a düh, a neheztelés és a keserűség érzése is. Azonban ezen érzések mellett további romboló érzelmek is megjelennek.
Az egyik ilyen meghatározó élmény, ami megjelenik az igazságtalanság érzése mellett a tehetetlenség érzése. Hiszen gyermekként nem tudjuk megvédeni érdekeinket és hiába próbálunk kiállni magunkért, rendszerint mindig a szülői akarat győz. Ezt jó esetben tompítja valamennyire, ha a szülő értő figyelemmel elmagyarázza, hogy miért nem tehetjük azt, amit éppen szeretnénk. Azonban a legtöbb esetben a szülői tekintélyt, a szigort, a fenyítést és a zsarolást használják ellenünk, annak érdekében, hogy a szülői szándék diadalmaskodjon. A tehetetlenség érzése pedig minden esetben dühöt vált ki bennünk, amit legtöbbször elfojtunk gyermeki önmagunkban. Az így felhalmozott düh pedig időzített bombaként működik, aminek az eredményeként sokszor a legbanálisabb helyzetre is dühkitöréssel reagálunk. Így a tehetetlenség érzése által kiváltott düh meg nem élésekor ismét a lelkünk egy kis darabját veszítjük el. Sőt, amikor az irányíthatatlan dühkitörésekbe kerülünk, olyankor tudattalanul mindig újra éljük a korábbi tehetetlenségünk érzelmi állapotát, aminek révén szintén elvesztünk a lelkünkből egy kis darabot.
A tehetetlenség érzése mellett, az igazságtalanság átélésekor a kiszolgáltatottság érzése is bekopogtat érzelmi világunk ajtaján. A kiszolgáltatottság alapvetően egy olyan állapot, amikor nincs lehetőségünk befolyásolni saját helyzetünket. Ez lehet fizikai, lelki, gazdasági, sőt politikai ki- szolgáltatottság is. Ilyenkor a személyt vagy bántalmazzák, vagy érzelmileg manipulálják, vagy kizsákmányolják. Ezek közül akár mindhárom is előfordulhatott velünk gyermekkorunkban, amire azonban sokszor már nem is emlékszünk és sok esetben a szülő részéről sem beszélhetünk tudatos cselekvésről. Sőt a kiszolgáltatottság érzése egy látszólag ártatlannak tűnő helyzetben is megjelenhet a gyermekben, amikor az ő igazságérzete mást mond, mint, amit a szülői akarat rákényszerít. Az érzelmi hatás azonban minden esetben megjelenik, ami rombolja a gyermek önbecsülését, aláássa az önbizalmát és gyengíti az önértékelését. Ráadásul – ahogy a fentiekben már írtam – ilyenkor is minden esetben elveszítjük a lelkünk egy kis darabkáját.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy azokban az élethelyzetekben, ahol úgy éltük meg, hogy igazságtalanság ért bennünket és tehetetlennek, kiszolgáltatottnak éreztük magunkat, minden alkalommal elvesztettük a lelkünk egy darabját. De úgy is fogalmazhatunk, hogy kiégett belőlünk a lelkünk egy darabja, hiszen az érzelmek valójában energiák, amiket, ha nem engedünk megélni, akkor az olyan, mint amikor a tüzet elfojtjuk.
Ezt a folyamatot aztán felnőtt korunkban is folytatjuk. Egyrészt a tanult minták alapján továbbra is elfojtjuk érzelmeinket és az elvárások, valamint a megfelelési kényszer miatt folyamatosan az igazságérzetünk ellen, vagyis lelkünk ellen cselekszünk. Mert a gyermekkorunkban megtépázott önbizalmunk, a meggyengített önbecsülésünk és az alacsony önértékelésünk miatt képtelenek vagyunk kiállni önmagunkért. Így folyton olyan dolgot teszünk, aminek a következtében lelkünk egy darabja rendszeresen kiég. Másrészt a különböző élethelyzetekben – rendszerint munkahelyen, párkapcsolatokban, szülő gyermek kapcsolatban – a legtöbbször nem állunk ki magunkért, nem adunk hangot annak az érzésnek, hogy mi az adott helyzetben nem érezzük jól magunkat. Nem tudunk nemet mondani a főnökünknek, a szüleinknek, a párunknak, a barátainknak, a gyermekünknek. Így ilyenkor is kiég belőlünk a lelkünk egy darabja.
És amikor olyan mértékben égettük ki magunkból a lelkünket, hogy azt már nem tudjuk elviselni és a lelkünk megkongatja a vészharangot, olyankor jelenik meg a kiégés, mint lelkiállapot. Azt szeretné a lelkünk, hogy vele is foglalkozzunk, hogy ő is kapjon figyelmet, ne csak a külvilág.
Ezért Kedves Olvasó azt javaslom, hogy ha el szeretné kerülni a kiégés érzését, akkor minél előbb adjon helyet az életében önmagának is. Vagyis csináljon olyan dolgokat, amik örömöt okoznak, amiktől feltöltődik, amik csak Önről szólnak. Tanuljon meg nemet mondani, bárkiről és bármiről is legyen szó. Valamint álljon ki önmagáért, vállalja fel a saját véleményét és adjon hangot neki.
