10 minute read
LÉTEZÉSÜNK ALAPJA A FIGYELEM
Landgraf Arnold
LÉTEZÉSÜNK ALAPJA A FIGYELEM
A figyelem az észlelés olyan intenzív, koncentrált formája, ahol a belső és külső környezetünkből jövő ingereket elkülönítjük azzal a szándékkal, hogy rögzítsük az információt vagy az információval valamilyen műveletet végezzünk. Az ingerek az értékszerveinken keresztül érkeznek és amikor figyelünk, akkor egyes ingerek észlelését kiemeljük, más ingerekét meg legyengítjük.
Valójában azért tudjuk, hogy létezünk, mert minden időpillanatban, így vagy úgy, de valamennyi figyelmünk mindig rajta van a létezésünkön, vagyis magunkon. Ha viszont elalszunk vagy nagyon belemerülünk egy gondolatba, vagy valamilyen tevékenységbe, akkor nem tudatosítjuk azt, hogy létezünk.
De akkor valójában mi a figyelem?
A figyelem nem más, mint energia.
Ahhoz azonban, hogy ezt az összefüggést jobban megértsük, egyrészt a kvantumelméletből kell kiindulnunk, másrészt az energia fogalmát is tisztáznunk kell.
A kvantum birodalom (ahogy én hívom) egy mező, amiben minden energia (rezgés és frekvencia), minden információ, minden gondolat és minden tudat. Ez a láthatatlan energo-információs-gondolati-tudat-mező Einstein szerint az egyetlen irányító ERŐ, ami hatással van azokra a részecskékre, amik alakítják valóságunkat. Erre a mezőre pedig mi hatással vagyunk, akár akarjuk, akár nem. (Igen, ilyen hatalmas erővel bírunk!) Ugyanis ebben a „részecske-országban” szabadon „mozgó” részecskék aszerint kapcsolódnak egymáshoz, ahogy mi a gondolkodásunkkal, az érzéseinkkel (energiánkkal) és ezzel együtt a figyelmünkkel (szintén energia) hogyan formáljuk a körülöttünk lévő mezőt. Ennek megfelelően számunkra az válik valósággá, ahogy gondolkodunk, amilyen érzelmekkel nyilvánulunk meg az eseményekkel kapcsolatban és amire figyelünk. Vagyis a figyelem az egyik eszközünk arra, hogy miként alakítsuk valóságunkat.
Ugyanakkor a kvantum-mezőben rejlő irányító ERŐ valójában maga az ÉLET, ami rajtunk keresztül is megnyilvánul és áthat minden élőlényt. De nevezhetjük szeretetnek is, hiszen az is áthat mindent, csak az a kérdés, hogy milyen szinten vagyunk képesek ehhez kapcsolódni.
Az ERŐ egy pontból minden irányba, koncentrikusan, egyformán hat, vagyis árad. Megállíthatatlanul. Az ERŐ-vel nem lehet vitatkozni, nem lehet szembe menni vele, nem lehet megállítani, nem lehet megkerülni, nem lehet legyőzni. Egyet lehet vele csinálni, átadni magunkat az áradásának.
Az energia tulajdonképpen az anyagba zárt ERŐ (helyzeti energia), melynek megnyilvánulásai, a gravitációs erő (tömegek között), Coulomb-erő (az elektromos részecskék között), mágneses erő, a kémiai kötési erő stb. Továbbá az energia áramlik is egyik helyről a másikra (mozgási energia), ennek megnyilvánulásai a súrlódási erő, centrifugális erő, rugó erő stb. Nem véletlenül van az a tétel, hogy az energia nem vész el csak átalakul. Így az energia körbe vesz és áthat minket.
Az emberi testnek azonban nemcsak az anyagban rejlő energiája van, hanem képes azt elő is állítani. Ezt az energiát (ERŐT) szervezetünk sejt szinten hozza létre a mitokondriumokban, az alábbi képlet szerint:
OXIGÉN+GLÜKÓZ=VÍZ+CO2+ATP.
Az ATP tulajdonképpen egy energia valuta, amit olyan erőre – energiára válthatunk be, amilyenre akarunk. Izomerőre, akaraterőre, mentális erőre, lelkierőre, gyógyító erőre stb. Attól függően, hogy mire figyelünk az életünkben. Tehát a figyelem a kulcsa a létezésünknek, hiszen a figyelemben hatalmas energia összpontosul és óriási ereje van. Azonban ma az emberek nagy része szétszórja a figyelemben rejlő értékes energiát. Ha körbe nézünk a világban, észrevehetjük, hogy ezért az energiáért dúl a legnagyobb háború. Gondolok itt a médiák figyelemszerző, figyelmet elterelő és szétszóró technikáira. De embertársaink sem különbek, mert ha megnézzük működésünket, gyakorlatilag bármit képesek vagyunk megtenni azért, hogy egy másik ember figyelmét magunkra irányítsuk. Gondoljunk csak arra a gyermekre, aki a szülei figyelmét szeretné megszerezni. Így vagy úgy, de mindenki a másik figyelmére pályázik, hiszen óriási energia-potenciál rejlik egy-egy ember figyelmében. Csakhogy ezt a figyelem-energiát nem kell szétszórnunk, hanem magunkra is irányíthatjuk.
A fentiek alapján most arra kérem Kedves Olvasó, hogy gondoljon bele: Mekkora hatást hozhat létre az életében, ha ezt a potenciált magára fordítja? Vagyis, ha önmagára figyelne, mennyi mindent lenne képes megvalósítani az életében?
Ezekután beszéljünk általánosságban a figyelemről.
A figyelemnek alapvetően két „szintje” van. A figyelem első szintje az, amikor az öt érzékszervünktől beérkező információkra figyelünk. Ezek közül is a szemen keresztül beérkező információk a legmeghatározóbbak, mert a látószervünkön keresztül érkezik be az információk 80-85%-a.
A figyelem második szintje leginkább az ún. hatodik érzékhez köthető, ami egy egészen másfajta figyelem és amit a ma embere alig-alig képes észlelni. A mindennapi feladatainkon túlra mutat és ezen a figyelmen keresztül elmélyültebben szemlélhetjük az életet. Az intuíció vagy megérzés és a bölcsesség ebből a forrásból táplálkozik és össze sem lehet hasonlítani az öt érzékszervhez kapcsolódó figyelemmel.
A továbbiakban az öt érzékszervhez tartozó figyelemről fogok megosztani Önnel néhány gondolatot Kedves Olvasó.
Az első fokozathoz tartozó figyelemnek vannak szintjei, ahhoz mérten, hogy mennyire figyelünk oda a másikra vagy a környezetünkre.
Nulladik szint: amikor nem figyelünk oda a másikra és ezt valahogy közöljük is vele.
Első szint: amikor csak testünk van jelen, de mi a gondolatainkkal valahol máshol vagyunk. Ilyenkor az információ az egyik fülünkön be a másikon ki. Ez a szint tulajdonképpen azonos a nulladik szinttel, csak nem közöljük a másikkal. Ezt a másik vagy észreveszi és szóvá teszi, vagy nem veszi észre, mert ő sem ránk figyel, hanem csak a mondandójára.
Második szint: ekkor úgy teszünk, mintha figyelnénk. Időnként olyanokat motyogunk, hogy „aha”, „persze”, „hogyne”, „hmm”. Ekkor már ugyan figyelünk valamennyire, de alapvetően ez még mindig nem valódi figyelem.
Harmadik szint: ez a részleges figyelem, vagy szelektív hallás. Ekkor ránézésre olyan, mintha odafigyelnénk, de figyelmünk gyakran elkalandozik és sokszor azt vesszük észre, hogy teljesen máshol járnak a gondolataink (az ablakon bámulunk ki, vagy a telefonunkkal babrálunk), és valójában ilyenkor sem figyelünk. Ekkor leginkább csak az ismerős kifejezések ragadják meg a figyelmünket.
Negyedik szint: a figyelmes hallgatás. Ekkor ugyan halljuk, amit a másik mond, sőt még idézni is tudunk a hallottakból, de igazából nem köt le bennünket az, amiről a másik beszél.
Ötödik szint: ekkor leginkább azért hallgatjuk meg a másikat, hogy végre „válaszolhassunk” neki és alig várjuk, hogy szóhoz jussunk és elmondhassuk a mondandónkat. Ilyenkor azért figyelünk a másikra, mert ha én figyelek rá, akkor ő is figyel énrám. Ennél a figyelmi szintnél leginkább a velünk történteken keresztül szűrjük a hallottakat és rendszerint a következő válaszok hagyják el a szánkat: „Ó, ne is mond!”, vagy „Én is pont ugyanígy jártam a minap.” Ezek a válaszok azt mutatják, hogy valójában fogalmunk sincs miről beszél a másik és csak azt értjük meg az elhangzottakból, ami a számunkra időszerű vagy valamilyen fontossággal bír. Tulajdonképpen még mindig nem figyelünk a beszélgető társunkra, mert tudattalanul szűrjük az információt.
Hatodik szint: az együttérző figyelem. Ekkor azzal a szándékkal hallgatjuk a másikat, hogy megismerjük és megértsük, amit mondani akar nekünk. Ilyenkor a szívünkkel is odafigyelünk. Valójában ez az egyetlen valódi figyelem.
Az empatikus figyelem azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy egyet is kell értsünk a másikkal vagy el kell utasítsuk a másikat. Ilyenkor mentesek vagyunk az ítélkezéstől, ugyanis egyszerűen csak arról van szó, hogy igyekszünk a másik ember szemével látni a világot és arra törekszünk, hogy megértsük a másik gondolkodását. Amikor tehát empatikusan figyelünk, akkor sohasem hasonlítjuk össze az elhangzottakat a saját véleményünkkel, hanem arra törekszünk, hogy megismerjük a másikat és megtudjuk, hogy számára mit jelent az, amiről beszél és mit érez azzal kapcsolatban.
Tehát, ha van egy jó minőségű megfelelően éles késünk, akkor azzal nem csak kenyeret fogunk vágni, hanem bármit elvághatunk. Ennek az analógiának a mentén, ha a figyelmünk jó minőségű és elég „éles”, akkor bármilyen tevékenységet sikerrel el tudunk végezni.
Azonban az elmúlt 30 év tapasztalata az, hogy figyelmünk jelentősen lecsökkent és mára kevesebb mint 8 mp-ig vagyunk képesek egy dologra figyelni. Ezt sok mindennel magyarázzák, azonban egy dologra mindenképpen felhívnám a figyelmét Kedves Olvasó. És most nem az „okoseszközök” ellen kampányolok. De az tény, hogy már a pszichológusok is foglalkoznak azzal egy ideje, hogy a különböző okoseszközök mekkora veszélyt jelentenek. Tudniillik ezek a digitális eszközök már önmagukban krónikus stresszállapotot hoznak létre. Ugyanis túl sok a tárgy, amin keresztül túl sok információ érkezik, ez túl sok választási lehetőség, ráadásul mindez túl gyorsan is történik. Ezt képtelen az idegrendszer feldolgozni, ezért a felnövekvő nemzedéknél megjelent az ún. poszttraumás stressz szindróma. Ami azért érdekes, mert alapesetben a poszttraumás tünetek akkor szoktak megjelenni, amikor valami erőteljes sokk (öldöklés, halál, agresszió) éri az embert.
Ezeket a tüneteket először a pszichológusok sem tudták mire vélni, hiszen a jólétben nincs olyan erős trauma, ami érhetné az idegrendszert (tekintsünk el az egyedi esetektől). Aztán rájöttek, hogy a számtalan program, a töméntelen mennyiségű tárgy (kicsiknek a számolatlan mennyiségű játék és millió féle hang és fény kibocsátó kütyü), a rengeteg információ, szín, illat, íz (ma már olyan mesterséges íz kombinációkat találnak ki, ami nincs is a természetben – a minap láttam a LIDL akciós újságjában: epres-tejberizses rétes???) és a tömérdek ember és történés túl sok(k). Ezeket az idegrendszer képtelen feldolgozni. Ezért tüneteket hoz létre. Ráadásul ez nem egy egyszeri sokk az idegrendszernek, hanem egy folyamatosan fennálló erőteljes stressz, ami hosszú távon komoly pszichés zavarokat okozhat. Pont ugyanolyanokat, mint a háborús övezetben. Ez komolyan arra figyelmezteti a ma emberét, hogy végre abba kéne hagynia az anyagi dolgok végtelen felhalmozását. Ugyanis, ha az egyén ezt nem hagyja abba, akkor a fent leírtak miatt az elme befordul, létrehoz egy belső világot vagy egy virtuális világba menekül és teljesen kizárja a külvilágot, aminek már komoly jelei mutatkoznak a társadalomban, úgy a gyermekeknél, mint a felnőtteknél.
A fentieken túl, olyan elképesztően sok tartalom ömlik az emberre a különböző hordozható elektronikus eszközökön keresztül, hogy az már koncentrációs képességünkön is meglátszik.
Ugyanis míg 2000-ben még átlagosan 12,5 másodpercig tudtak egy dologra figyelni az emberek, a Microsoft egy új tanulmánya szerint most már csak átlagosan 8,25 másodpercig kötik le a figyelmünket a médiatartalmak. Ennek hosszútávon rendkívül komoly negatív következményei lehetnek. Egy magyarországi tanulmány rámutatott arra, hogy a 14 éves korosztálynál a szövegértés 40%-kal csökkent.
De ne menjünk ilyen messzire. A tény azonban az, hogy a poszttraumás stressz szindróma és az elhúzódó stressz a figyelmi funkciók jelentős hanyatlását okozhatják. Sőt némileg idetartozóan érdemes megemlíteni, hogy az alvás elhúzódó zavarai szintén jelentős problémákat okozhatnak ezen a téren. Vagyis óriási kihívás előtt állunk arra nézve, hogy hogyan tudjuk megőrizni és tudatosan irányítani a figyelmünket és az azt tartalmazó energiát.
Azért néhány szó erejéig beszéljünk a cikk elején említett magasabb szintű figyelemről is. Ehhez úgy tudunk eljutni, hogy megtanuljuk levenni a figyelmünket az anyagi valóságról, vagyis arról a háromdimenziós világról, ami körülvesz bennünket. Ekkor elkezdjük kinyitni, szélesíteni a figyelmünket és belépünk egy szándék nélküli figyelmi állapotba. Ilyenkor nincs célja a figyelmünknek, vagyis nem koncentrálunk célzottan egyetlen dologra, hanem összpontosítunk. Az összpontosítás állapotában mindenre (az összes „pontra”) egyszerre figyelünk és nem választunk ki egyetlen dolgot, hogy arra koncentráljuk a figyelmünket. Ekkor átváltunk a beszűkült „anyagi figyelemről” – aminek az információszerzés a célja – egy ún. szándék nélküli, kiterjesztett figyelmi állapotba. Ha ezt rendszeresen gyakoroljuk és megfelelően csináljuk, megnyitjuk a tudatosságunkat és ahogy a figyelmünket a „semmire” irányítjuk, ezzel együtt elnyomjuk a gondolkodó elménket. Ezt az állapotot remekül írja le az „Eldobom az agyam” kifejezésünk. Ezt tudományosan koherens alfa állapotnak nevezik. Ilyenkor képesek vagyunk megélni azt a varázslatos élményt, amikor csak engedjük, hogy a testünk pihenjen, miközben az elménk éber marad. Ebben az állapotban testünk sokkal intenzívebben képes pihenni és regenerálódni. Ha 20-30 percet eltöltünk ebben a koherens alfa állapotban, az 3-4 órás alvásnak felel meg.
A fent leírtak arra figyelmeztetnek bennünket, hogy érdemes megválasztanunk kire, mikor, milyen intenzitással figyeljünk, mert ha ezt tudatosan tesszük, akkor rengeteg energiát tudunk felszabadítani, amit önmagunkra vagy számunkra fontos emberekre, dolgokra fordíthatunk.
