Mit engedjek el és hogyan?

Blogi

Mit engedjek el és hogyan?

Szeretem a szerkesztőségi megbeszéléseket. Mindig van olyan témája a többieknek, ami felkelti az érdeklődésemet és alig várom, hogy olvashassam a kollégák cikkeit róla a következő számban. Sőt sokszor előfordul, hogy saját tapasztalat alapján tudok kapcsolódni ehhez-ahhoz, ezáltal több nézőpontból tudunk körüljárni valamit.

Így történt ez most is, mikor az ’elengedés’ szóba került. Ezért úgy döntöttem ennek kapcsán, szokásomhoz híven, megint kicsit másképp, mint a Kollégák, amúgy Blogisan mesélek egy friss történetet Önöknek.

Már május első napjaiban beírtam a naptáramba a Magazin 5. születésnapi partiját egy júniusi szombati napra. Aztán úgy alakult, hogy Párommal együtt egy másik, mindkettőnk számára nagyon fontos eseményre kaptunk meghívást, ráadásul a kezdési időpontok tökéletesen egybeestek…

Napokig gyötrődtem „melyik ujjamat harapjam meg”, ahogy mondani szokták. Azon kedves Olvasók, akik akár már a próbaszám óta figyelemmel kísérnek minket, tudják, hogy a kezdet kezdetétől írok a lapba. Voltak kisebb kihagyások, mikor időhiány miatt el kellett engednem az adott hónap lapzártáját, ami nem kisebb lelkifurdalást okozott, mint a mostani helyzet, amibe kerültem.

Hiszen oly ritkán van alkalmunk szinte az egész Csapattal együtt lenni, ráadásul egy ilyen jeles alkalmat közösen ünnepelni különösen kedves program lehetőség volt számomra.

Ugyanakkor feszített tempójú életünk miatt Párommal is nagyon kevés időnk van úgy közös programot csinálni, hogy gyerekek nélkül tudunk kimozdulni bárhova is.

Így hosszas fejtörés után szomorúan jeleztem a Főszerkesztőnek, hogy abban az esetben tudok csak csatlakozni hozzájuk, ha mire a másik rendezvénynek vége lesz, Ők még együtt vannak.

Nem így lett...

Felemás érzés volt nézni a fb történeteket és posztokat a Magazin és a Kollégák oldalain. A gyönyörű tortát, a fényképeket a láthatóan jó hangulatú összejövetelről. Egyrészt persze szívből örültem, hogy méltón sikerült megünnepelni a Csak Pozitívan Magazin fennállásának 5. évfordulóját. Másrészt nem kevésbé fájt a szívem, hogy pont én,

aki az elejétől lelkesen írok az újságba, nem lehettem ott egy ilyen jeles eseményen. Nem találkozhattam végre élőben olyanokkal, akikkel eddig csak az online szerkesztőségi megbeszélésekről ismertük egymást. Nem ehettem mindenmentes málnatortát és nem pezsgőzhettem a többiekkel. Tovább is van, mondjam még mi fájt és mit volt nehéz elengednem annak a szombatnak a kapcsán?

Vagy tudják mit?

Inkább elengedem, hisz döntöttem és onnantól kezdve szomorkodásnak helye nincs. Még én sem lehetek egyszerre két helyen. És ha a számomra egyik legfontosabb és sok más kedves fontos ember között szükséges választanom, nem kérdés kivel tartsak.

„Onnan tudod, hogy jó döntést hoztál, hogy megnyugszik a szíved.”

Kívánom Önöknek is, hogy merjenek minél gyakrabban a szívükre hallgatva választani és érezzék annak a nyugalmát, hogy helyesen döntöttek.