ÁLLJ MEG, VÉGY EGY NAGY LEVEGŐT, GONDOLKOZZ, CSELEKEDJ!

Veres Mónika

ÁLLJ MEG, VÉGY EGY NAGY LEVEGŐT, GONDOLKOZZ, CSELEKEDJ! -

Interjú Szél Norbert tűzoltó főhadnaggyal, vízi mentővel

Amikor a boldog és önfeledt nyaralás pillanatait élvezzük a strandon, vagy vízparton, akkor nem áll a gondolataink fókuszában a víz veszélye. Túlzott aggódással senki sem szeretné a pihenését tölteni, mégis jó olyan ismeretekkel vízpartra indulni, amelyeket megértve adott helyzetben mérlegelni tudunk. Épp Szél Norberttel készült e lapunkban interjú a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának bemutatásával, amikor megtudtam, hogy Norbert vízi mentő is. Mivel nyakunkon van a nyári főszezon, kértem tőle egy edukáló jellegű interjút is a vízi balesetek természetéről, körülményeiről, a fuldokló személy viselkedéséről és arról, hogy a bajba jutottat milyen jelekből ismerhetjük fel. Mert gyakran nem egyszerű őket észrevenni.

A vízi balesetek jelentős része megelőzhető lenne, ha betartanánk azokat az írott és íratlan szabályokat, amik ránk vonatkoznak és az úszástudásunknak megfelelő vízmélységet választanánk a fürdőzéshez. Ha tisztában vagyunk saját képességünkkel és ismerjük az adott környezetet, ahol fürdőzni szeretnénk, akkor nagy lépést teszünk azért, hogy ne történhessen baleset.

Az gondoljuk, hogy csak a mély vízben történnek fulladások, balesetek. Minden évben előfordul olyan eset, amikor a helyszín nem megfelelő ismerete miatt, kis mélységbe ugrik be valaki, ami miatt gerincsérülést szenved és lebénul. Csak azért, mert úgy gondolta, és nem tájékozódott az adott körülményekről. Vagy egy hirtelen botlás következtében annyira bepánikol, hogy nem tud felállni, pedig, ha felállna nem fulladna meg, mert leér a lába. Hihetetlennek tűnik, hogy ilyen helyzet van, de sajnos ezek rendszeres vízi baleseti tényezők.

Hogyan lehet felismerni azt, amikor valaki fuldoklik? Milyen a viselkedése? Mi történik a víz alatt a fuldokló személlyel fizikálisan?

A vízbefulladást nehéz felismerni, mivel általánosságban egy csendes folyamatról beszélünk. Amikor vízparton vagyunk, akkor általában saját kikapcsolódásunkkal törődünk és a környezetünkre nem igazán figyelünk.

A vízbefulladást két nagy csoportra szoktuk bontani. Az egyik kategóriába soroljuk azokat az eseteket, amikor valaki valamilyen sérülés, betegség miatt a vízben lesz rosszul és veszti el az eszméletét. Ez általában hirtelen jön, és nem jár különösebb hanggal. Ilyenkor a személy a víz alá kerül, de legalábbis arca a víz alatt van. Szárazföldön történő hasonló eseteknél az eszméletlen szervezet még lélegzik, és jó eséllyel tudnak segíteni rajta. Víz alatt azonban, ha nem érkezik időben segítség, és az arca nem kerül a víz felszíne fölé, akkor rövid időn belül fulladás következik be. Ezt úgynevezett másodlagos fulladásnak nevezzük.

Elsődleges fulladás esetén a személy valamilyen oknál fogva (úszástudás hiánya, pánik stb.) nem tudja stabilan a víz felszíne felett tartani a fejét, ezért nem tud megfelelő mennyiségű levegőhöz jutni. Ez is a közhiedelemmel ellentétben egy viszonylag csendes folyamat. Ez abból is következik, hogy ahhoz, hogy kiabáljunk, levegőre van szükségünk, hiszen a kiáramló levegő mozgatja meg a hangszálainkat. Mivel a fej nem tud a víz felszíne felett maradni, ezért azt lehet látni, hogy fel-le mozog a fej és a száj, orr a vízvonal alatt van többnyire. Ha fogy a levegőnk az agyunk automatikusan azt mondja, hogy lélegezz! Ahhoz viszont, hogy levegőt vegyünk a tüdőnket ki kell ürítenünk, mert csak így lesz hely a friss levegőnek. Viszont, ha ez a víz alatt történik, akkor sok esetben rögtön levegőt akarunk venni, ami azt eredményezi, hogy vizet nyelünk. A légcső lezár, tehát a tüdőbe nem enged vizet (csak minimálisat), viszont levegő sem jut le. Ez egy köhögési ingert okoz, ami miatt a tüdőből kipréselődik a levegő és még inkább légvételre kényszeríti a személyt. Mivel a szája és orra többnyire a víz alatt van, ezért újra vizet nyel, de oxigén nem jut a tüdőbe. Tévhit, hogy fulladásnál a tüdőbe került víz okozza a halált! Az oxigénhiány a kiváltó ok! A fuldokló igyekszik az arcát a víz felszíne felett tartani, de nem tudja fejét kiemelni, ezért hátrahajtja a fejét (ezért olyan mintha a hátára akarna feküdni, de nem tud), ezzel próbálva levegőt kapni. Kezeivel a víz alatt kalimpál, de nem tudja a vízfelszín felé emelni azokat, így jelezni sem képes. Mozgása zavaros, olyan, mintha fel akarna mászni valahova és meg akarna kapaszkodni a vízben. Szeme sok esetben csukva van, de ha nyitva tartja, akkor üveges, beszűkült tekintet figyelhető meg nála. Nem halad, hanem összevissza mozog, gyakorlatilag minden irányba. Kommunikálni nem lehet vele, mivel elveszti a külvilággal a kapcsolatot és az életösztön miatt csak a levegővételre fókuszál.

Az áldozatok amikor víz alá kerülnek már nem mozognak. Az a fajta mozgás, ami még ha nem is úszás, akkor is a felszínen, vagy annak közvetlen közelében tartja őket. Mikor elvesztik az eszméletüket az oxigénhiány miatt, a mozgás megszűnik és a test elmerül. Amennyiben fulladás következtében merül a személy, akkor a tüdőből eltávozik a levegő és a szervezet felhajtóereje ezzel együtt megszűnik. Ilyenkor minden esetben gyors elmerülésről beszélünk. Abban az esetben, amikor például egy hirtelen szívmegállás következik be, sokszor már annyi ideje sincs az áldozatnak, hogy a tüdejében lévő levegőt kifújja, ezért a szervezet akkora felhajtóerővel rendelkezik, hogy a felszínen marad. Eszméletlen személy minden esetben arccal a vízre borulva fekszik (sosem a hátán) és a hátából is maximum a vállát, lapockáit látjuk. Olyan mintha állna a vízben, lehajtott fejjel. Nem kommunikál, nem mozog. Az ilyen esetekben nagyobb a túlélési esély, hiszen a víz felszínén könnyebben észreveszik az adott személyt és gyorsabban tudnak neki segítséget adni.

Egy jól úszó személy hogyan tud kimenteni egy fuldoklót nyílt vízen, ha nincs segítsége, csónakja?

Mielőtt valaki mentésre adja a fejét, mindig mérlegelje, hogy az adott helyzetben mi a nagyobb segítség. Az, ha ő maga kezdi meg a közvetlen mentést, vagy segítséget hív és megszervezi a mentést. Ne hozzunk hirtelen meggondolatlan döntést, hiszen ez akár a mentő életébe is kerülhet és a mentendő általában ugyanúgy meghal.

A döntésünknél mérlegeljük azt, hogy rendelkezünk-e megfelelő fizikális állóképességgel és úszástudással. Ehhez távolságból mérlegelnünk kell az adott személy paramétereit (súlya, testalkata, életkora), amit nem minden esetben tudunk egyértelműen megtenni, tehát gyakran hozhatunk túlzottan veszélyes döntést. Törekedjünk rá, hogy akkor kezdjünk bele a mentésbe, ha ismerjük az adott vízterület sajátosságait, pszichésen megfelelő állapotban vagyunk és biztosak vagyunk abban, hogy az adott személyt meg tudjuk menteni. A személyes – rokoni - érintettség, az alkoholos befolyásoltság általában hibás döntéseket eredményez, ami az esetek jelentős részében a mentő számára tragédiával végződik.

Ha mentünk, akkor tartsuk be azt az alapszabályt, hogy: „ÁLLJ VÉGY EGY NAGY LEVEGŐT, GONDOLKOZZ, CSELEKEDJ!”

Ez azt jelenti, hogy amit addig csináltunk evés, olvasás, beszélgetés stb. - fejezzük be, hiszen, ha egy dologra koncentrálunk, akkor sokkal jobban tudunk figyelni arra. Mivel egy vészhelyzet észleléséről beszélünk, ezért szívverésünk felgyorsul, akarva-akaratlanul izgatottabbak leszünk. Amennyiben veszünk egy nagy levegőt szervezetünket ezzel arra biztatjuk, hogy próbáljon megnyugodni. Minél nyugodtabbak vagyunk, annál könnyebben tudunk gondolkodni és jobb döntéseket hozni. Így úgy tudunk cselekedni, hogy nem elhamarkodott döntést hozunk, hanem egy átgondoltabbat. Ha úgy döntünk, hogy mi magunk mentünk, akkor a környezetünket tájékoztassuk erről! Így ők meg tudják szervezni a mentés alatt a további ellátást, amit a bajba jutottnak minél előbb meg kell kapnia. De akár további mentőt is tudnak a helyszínre „hozatni”.

Egy mentésnél nagyon fontos, hogy minél gyorsabban cselekedjünk, de ugyanakkor ne kapkodjunk. A profikra akarunk hasonlítani a mentésben, akik napi szinten „gyakorolják” ezt, és ezért gyorsan tudnak dönteni. Laikusként azonban több időre van szükségünk a jó döntést meghozni, de ez a mentés során hatékonyabbá, biztonságosabbá és eredményesebbé teheti azt. Például, ha végiggondoljuk, hogyan közelíthetjük meg a bajbajutottat, akkor sok esetben kiderül, hogy nem mindig a legrövidebb út a leggyorsabb. Egy köves, sziklás, kagylós partszakaszon átgázolni sokkal lassabb lehet, mintha kikerülnénk azt. Ráadásul biztonságosabb is.

Miközben megközelítjük a bajbajutottat, már távolról kezdjük el felmérni állapotát mozgásából, tekintetéből, kommunikációjából. Próbáljunk vele minél előbb szóbeli kommunikációt létesíteni. Ha nem tudunk vele értelmes, kétirányú beszélgetést folytatni, akkor álljunk meg előtte 2-3 méterrel és győződjünk meg az addig tapasztaltakról. Ha addig a víz felszínén tudott maradni, amíg odaértünk, akkor egyelőre nincs nagy baj. Mivel nem tudunk vele kommunikálni, de úgy ítéljük meg, hogy el fog süllyedni, akkor kerüljünk a háta mögé úgy, hogy ne tudjon közben megfogni. Ha mögötte vagyunk, egy határozott mozdulattal fogjuk meg a két hónalja alatt, és fektessük a hátára úgy, hogy az arca a víz felszíne felett legyen. Közben próbáljunk hozzá beszélni és megnyugtatni. Törekedjünk a pozitív kommunikációra: „kiviszem a partra, ha felfekszik a hátára, akkor tud levegőt venni, segítek a partra úszni” stb. Miközben a part felé húzzuk, kommunikáljunk vele, ezzel is nyugtatva és elterelve a figyelmét.

Gyermek esetében van -e valami különbség a fuldoklás során?

A gyerekek gyakorlatilag hasonlóan viselkednek, mint a felnőttek. Nem igazán lehet őket másként kezelni. Feltűnő lehet, ha a hangos játék hirtelen elhalkul, és nagy csend lesz. Ez általában rosszat jelent. Azt gondolhatjuk, hogy egy gyermek mentése sokkal könnyebb. Azonban az emberi szervezet, ha veszélyben érzi az életét, akkor a normál erejének akár 3-5-szörösét is képes kifejteni. Ez pedig egy felnőttre nézve is veszélyes lehet, már egy 7 éves korú gyermek esetében is, ha mondjuk hátulról átkarolja a nyakát. Ezért itt is tartsuk be lehetőség szerint azt a szabályt, hogy hátulról fogjuk meg a bajbajutottat.

Azt hiszem sikerült felkeltenünk a figyelmet ezekre a fontos ismeretekre, köszönöm szépen Norbert a segítségedet és együttműködésedet!