A szabály: egy búvár nem búvár

Veres Mónika

A szabály: egy búvár nem búvár

Interjú Szél Norberttel, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának tagjával I.

A HUNOR Mentőszervezet egyik újabb speciális egységét szeretném bemutatni, amely búvárkodással foglalkozik és vízi káresemények felszámolásához vonul ki. Szél Norbert tűzoltó főhadnagy, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának és a HUNOR Mentőszervezetnek tagja. A 47 éves, három gyermekes családapát egy közvetlen és nyílt embernek ismertem meg a beszélgetésünk során, aki teljes mértékben meg tudja nevezni azokat az értékeket, amikért élni akar és biztosan tartja őket a kezében, vigyáz rájuk. A gyermekei támogatása, családja összetartó ereje és a segítségnyújtás alapvető belső igénye, melyek minden fontos gondolatában ott szerepelnek. Egy újabb érdekes interjú 1. részét olvashatjátok a HUNOR munkájáról, most nem a megszokott földi környezetből, hanem a vizek alá merülve.

Kedves Norbert, hogyan jött az életedbe a búvárkodás ötlete és szeretete, hivatásszerű gyakorlása?

Testnevelés szakon végeztem, a sporthoz mindig is kötődtem. Úszó voltam 14-15 éves koromig, ezért a vízben viszonylag jól mozogtam már gyerekkoromban is. Épp lent voltam a Balatonon és megláttam, hogy vízimentő tábort tartanak fiataloknak. Vízimentőket kerestek. Itt végeztem el a vízimentő tanfolyamot és innen folyamatosan, hosszú évekig, az egyetem végéig és még utána is kicsit - ameddig nem lett családom, illetve nem dolgoztam folyamatosan – lejártam a Balatonra 2-3 hónapot vízimentőzni.

Itt ismerkedtem meg a búvárkodással. Az emberek alapvetően a búvárkodással úgy találkoznak, hogy hallanak róla: milyen szép, milyen jó. Látják a tv-ben, hogy milyen gyönyörű élővilág van. Nekem egy kicsit másik oldalról sikerült ezzel megismerkednem: az eltűnt személyek keresése miatt kezdtem el búvárkodni. Hiszen amellett, hogy vízimentő voltam, az egyesület, amelybe akkor tartoztam, fölvállalt olyan feladatokat is, hogy a vízi balesetek során eltűnt személyeket felkutatják a víz alatt. Ennek hatására csináltam meg a búvár tanfolyamot és így kerültem közvetlen kapcsolatba a búvárkodással. Én nem az a klasszikus búvár vagyok, aki sportbúvárból lett műszaki búvár, hanem műszaki mentésekkel foglalkozva később ismerkedtem meg az élővilággal, és kezdtem el hobbi búvárkodni, sportbúvárkodást folytatni.

Ezért is fontos, hogy a búvárkodás egyik alapvető szabálya, hogy egy búvár az nem búvár.

Pécsen végeztem az egyetemen, onnan jártam a Balatonra, és itt ismerkedtem meg egy budapesti tűzoltóval, aki elmondta, hogy a fővárosi tűzoltóknak van egy speciális egysége, amelyik kimondottan búvárkodással foglalkozik. Tehát nem tűzesetekhez vonulnak, hanem vízi káreseményeket számolnak fel. Akkor döntöttem úgy, hogy jelentkezek ebbe a szolgálatba. Az életemben mindennapos lett a búvárkodás.

A vízimentést sem engedtem el, mert nagyon sokáig voltam strandon vízimentő, illetve mélyvízi mentéssel foglalkoztam, mint hajóvezető és hajós mentő. Egy idő után elkezdtem oktatni a vízi mentést, amit a mai napig csinálok. Fiatalokat, idősebbeket vízből mentésre, vízimentőknek és uszodamestereknek képzek ki. Magyarország egyik legnagyobb vízimentő mentőszervezetét alakítottuk meg anno 1999ben, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát. Ebben tevékenykedek a mai napig.

Mit jelent az, hogy napi szinten foglalkozol a búvárkodással?

Én vonulós tűzoltó búvár vagyok, ami azt jelenti, hogy 24 órát szolgálatban vagyok és 48 óra szabadidőm van. A 24 órában lehetnek riasztások, ami hál ’istennek nem napi szintű a búvár eseményeknél, és a vízi baleseteknél, ahová mennünk kell. Abban az esetben, amikor nincs ilyen esemény, minden nap gyakorlatozunk, vízből mentést és búvár feladatokat végzünk. Felkészülünk azokra a napokra, amikor ezeket alkalmazni kell majd.

Én a szabadnapjaimon is foglalkozok búvárkodással, mert végzek ipari búvártevékenységet, tehát hajómentéseket, másrészt a vízimentő oktatásokat is nagyon sokszor a szabad napomon végzem, ha nem hivatásos állományt kell éppen oktatnom.

Amellett, hogy én ezt a búvár tevékenységet végzem a tűzoltóságnál, a HUNOR Mentőszervezet vízi alegységének a vezetője vagyok, ami a magyarországi és nemzetközi vízi káreseményekre van felkészítve. Itt elsősorban nem a konkrét életmentésekről beszélünk. Ez árvízi vízi mentőcsapat, ami azt jelenti, hogy az árvizeknél történő beavatkozás és az árvizeknél történő személy, tárgy és anyagi javaknak a mentésére van specializálódva. Tehát nem arról a klasszikus vízből mentésről beszélünk, amikor valaki fuldoklik a vízben, hanem arról, amikor elönt egy települést a víz, és az onnan történő személymentés zajlik a mi kereteink között.

Amikor valaki vízbe esik, már nem sok esély van élve kimenteni. Inkább az áldozatokat kutatjátok és emelitek ki...

Igen, nagyon kevés az olyan esemény, amikor ez a szolgálat életmentést tud végrehajtani. Pár olyan eset volt, amikor olyan szerencsés körülmények voltak, hogy be tudtunk úgy avatkozni, hogy a mentőszolgálatnak át lehetett adni az adott személyt úgy, hogy őt még vagy vissza tudták hozni az élők sorába, vagy nem volt még erre sem szükség, mert magához tért. Ezek annyira speciális esetek, mint például a jég alól történő mentés, amikor olyan időjárási körülmények vannak, hogy lelassulnak az életfolyamatok, tehát van arra esély, hogy egy hosszabb idő után is valakit újra lehessen éleszteni. Mellé még párosulnia kell annak, hogy viszonylag gyorsan a helyszínre tudunk jutni, vagy adott esetben már helyszínen vagyunk, és akkor történik meg az esemény. Egy víz alá merülésnél az idő faktor az egyik legnagyobb ellensége ilyenkor az embereknek, mert 4-5 percen belül a fulladás biztos, hogy bekövetkezik, illetve elkezdődik az agy károsodása az oxigén hiány miatt.

A búvárszolgálat mióta működik?

A fővárosban tudomásom szerint a ’70-es évektől van valamilyen szintű búvár szolgálat. Ez 2012-ig önálló szolgálatként működött, ami azt jelentette, hogy ezek a srácok, akik ezzel a végzettséggel rendelkeztek, csak és kimondottan vízi káreseményekhez vonultak és gyakorlatilag csak ezzel tudtak foglalkozni. Majd 2012-ben átalakították, magát az önálló szolgálatot megszüntették, egy speciális mentési parancsnokság keretében működött. Mivel felszámolták ezt a szolgálatot, ezért a továbbiakban párhuzamosítottak minket – mi ezt így hívjuk –, két autót kaptunk, egy tűzoltóautót és megmaradt a búvár autónk is, és mindig azzal az autóval vonultunk, amelyikre szükség volt.

Egy picit javult ez a helyzet, mert most a tűzoltó fecskendőn csak akkor ülünk, ha nem ülünk a búvár autón. Ahhoz, hogy ki tudjuk adni stabilan a létszámot - ami azt jelenti, hogy egyszerre 3 főnek kell bent ülni a búvárautóban - ahhoz egy csoportban 6 főnek kell lennie. Ha 3-nál többen vagyunk bent, akkor a 3 fő fölötti létszám a tűzoltó autókon ül, ami a laktanyában a kerületben van.

A búvároknak milyen felszerelésük van és hogyan mutatnád be a búvárkodást azoknak, akik még nem sokat hallottak róla?

A búvárkodás egy teljesen más világ. Az ember alapvetően a földre van teremtve. Hogy valaki igazán jó búvár legyen, ahhoz az kell, hogy nem is feltétlen jó úszástudással rendelkezzen, hanem nagyon jó vízbiztonsággal, megfelelő nyugalommal és türelemmel tudjon lenni a víz alatt. Hiszen a búvárkodás alapvetően nem egy veszélyes sport, ha betartja az ember azokat a szabályokat, amiket előírnak. Minden abszolút túl van biztosítva.

Pár olyan eset volt, amikor olyan szerencsés körülmények voltak, hogy be tudtunk úgy avatkozni, hogy a mentőszolgálatnak át lehetett adni az adott személyt úgy, hogy őt még vagy vissza tudták hozni az élők sorába, vagy nem volt még erre sem szükség, mert magához tért.

Amikor lemegyünk a víz alá, akkor meghatározott mennyiségű levegő áll a rendelkezésünkre, amit magunkkal viszünk. Azzal tisztában kell lennünk, hogy ez a levegő mire elég. Ez alapján kell megterveznünk a merüléseket, hogy ez a levegő elég legyen arra, hogy biztonságosan vissza tudjunk érni. Ezért is fontos, hogy a búvárkodás egyik alapvető szabálya, hogy egy búvár az nem búvár. Én most normál esetben a sport búvárkodásról beszélek, amikor az emberek kedvtelési célból mennek, hogy a környezetet, élővilágot megnézzék, hogy élvezzék a merülést.

A műszaki mentéseknél ez egy kicsit speciálisabb, mert lehetnek olyan körülmények, amikor egyedül kell lemerülni. Ketten azért van óriási jelentősége, mert a társam, akivel lemerülök normál esetben egy biztosító búvár is, aki számomra egy olyan biztosítást ad, ami akár technikai meghibásodásnál, levegő elfogyásnál - figyelmetlenség vagy bármi egyéb miatt - tud adni a saját levegőjéből, hiszen úgy vannak kialakítva a felszerelések, hogy minden duplikálva van. A búvárkodásnak az egyik nagy fizikai hátránya - illetve nem hátránya, hanem nekünk kell alkalmazkodnunk a környezethez -, hogy különböző nyomások vannak a különböző mélységekben. Talán ez az, amire a legjobban figyelnie kell a búvárnak, hogy ezeket a nyomásokat tudja kezelni. Ezt egyrészt érzékeli abból, hogyan fülén egy nyomás érzést érez, ezt neki saját magának kell kiegyenlítenie egy belső nyomással, egy orrba fújással vagy állkapocs mozgással. Ha ez megszűnik, akkor tud tovább menni.

A lesüllyedésnél általában ez a probléma szokott jelentkezni. A hirtelen túl nagy nyomás gyakorlatilag egy ilyen fülfájdalmat okozhat. Felemelkedésnél az okozhat problémát, hogy amíg lefelé megyünk, a bennünk lévő levegő, gázok összenyomódnak. Minél jobban megyünk lefelé, a nyomás annál jobban összenyomja. Felfelé jövetelkor viszont ezek a gázok elkezdenek kitágulni. Ha túl gyorsan emelkedünk föl, akkor a gázok hirtelen kitágulása elzáródásokat okoz. Ezért kell lassan felemelkedni, meghatározott sebességgel, sőt adott esetben, ha túl sokat tartózkodunk lent, akkor úgynevezett biztonsági megállókat is be kell iktatnunk, ami abban segít, hogy ezek a gázok megfelelő mennyiségben, illetve megfelelő mértékig felszívódjanak, illetve lecsökkenjenek az erekben, a szervezetünkben.

Milyen mélyre mentél eddig?

Ez egy klasszikus kérdés szokott lenni általában azoktól, akik nem búvárkodnak. Alapvetően technikai kérdés, mert a mélység egy idő után valóban nem nagy jelentőségű, sőt 10-20 méter az, ahol arányaiban a legnagyobb nyomás különbség áll fönn. Tehát ott a legnehezebb merülni a nyomás kiegyenlítés és egyebek miatt. Innen lefelé inkább azzal a problémával lehet találkozni, hogy minél mélyebbre merülünk, annál gyorsabban fogy a levegőnk. Annál kevesebb ideig tudunk lent lenni az adott mélységben és adott esetben annál nehezebben, annál lassabban fognak felszívódni az említett gázok a szervezetben. Én személy szerint 56 méterre mentem le, de én sűrített levegővel mentem le. Azt tudni kell, hogy mindig azt mondják a laikusok, hogy oxigénpalackkal merülünk. Nem oxigénpalackkal merülünk, hanem sűrített levegővel. Hisz, ha sima oxigént lélegeznénk be, akkor az oxigén mérgezést okozna a szervezetben. Ahhoz, hogy tovább is lent tudjunk tartózkodni a víz alatt, úgynevezett kevert gázokat lehet használni, ami azt jelenti, hogy különböző gázokat kevernek bele a sűrített levegőbe. Ez megnyújthatja a lent tartózkodást, illetve a gázoknak a felszívódását, a gáz buborékok kialakulását csökkentheti.

A mélységről azt érdemes tudni, hogy ahogyan haladunk lefelé egy bizonyos idő után elkezdenek eltűnni a színek, a fény, ezért túl nagy mélységbe általánosságban nem szoktak lemenni a búvárok. Egyébként normál esetben 40 méter az a vízmélység, amit a sport búvároknak javasolnak, illetve engedélyeznek. Ez az a mélység, ahol a fényviszonyok olyanok, hogy lehet látni az élővilágot.

Természetesen lejjebb is lehetnek olyan dolgok, amik miatt érdemes. Viszont annyira megnő a levegőfogyasztás, olyan „büntető időket" kap felfelé jövet a búvár, ahol meg kell állni - ez a dekompressziós betegségek elkerülése végett van -, hogy általában egy normál palackkal, amivel a sportbúvárok merülnek, egy 12-15 literes sűrített levegős palackkal nem érdemes lemenni. Oda már komolyabb felszerelés, dupla palackos készülékek kellenek, amivel lemehet a búvár.

A búvárkodásnak van valami negatív hatása az egészségre, ha valaki rendszeresen végzi?

Nincs, ha a szabályokat betartjuk és nyilván a megfelelő egészségügyi állapotban vagyunk. Víz alatt történő rosszullét esetén ahhoz, hogy valakit kezeljünk, először meg kell nyugtatnunk, ami nehezebb, ha rosszul van. Nagyobb mélységben a felhozatal nem tud gyorsan történni, mert kialakulhatnak olyan problémák, amik károsak lehetnek, sőt tartósan károsíthatják az egészséget.

Az interjút a következő lapszámban folytatjuk.