
3 minute read
Belőled is lehet pilóta –kövesd az álmaid
Belőled is lehet pilóta –kövesd az álmaid
Gyanítom minden kisgyermekben legalább egyszer megfordul a gondolat, hogy pilóta szeretne lenni. Vannak, akikben ez az álom valóságos célként lángol, mígnem azon kapják magukat, hogy a levegőben manővereznek. A folyamatról és a szakma kihívásairól Mihalcsek Noémivel a Dunaújvárosi repülőtér üzemeltetőjével beszélgettem.
A repülés, mint életforma egy szerelem, mely egy egész életre szól. Ehhez képest mennyi idő alatt válik valakiből pilóta?

A kérdés, hogy milyen pilótává szeretne válni az illető, ugyanis a siklóernyős is pilóta, a kismotorost vagy utasszállítót vezető is pilóta, illetve az űrhajósok is pilóták. Ha egy olyan képzést veszünk alapul, amikor minden körülmény adott a repüléshez, tehát szélcsendben, nappal, jó időben egyedül vezet az ember, például siklóernyővel ez pár nap alatt megvalósítható. Motoros gép esetében néhány cég hirdeti, hogy ez harminc nap alatt lehetséges, maradjunk a realitások talaján ez inkább három-négy hónap. A vitorlás kapcsán egy évet érdemes tervezni, azaz egy szezont, ami elkezdődik elméleti oktatással a téli hónapokban és gyakorlattal folytatódik tavasztól őszig. Ezen folyamatok végén egy nagyon alap papírt lehet megszerezni, viszont úgy vélem minden szakma esetében a gyakorlat teszi a mestert, tehát minél többet repül valaki annál hamarabb lesz profi pilóta.
Mit gondolsz, mitől lesz valaki kiváló pilóta?
Az egész repülés Mekkája Amerika, ahol a kisgépes repüléshez annyira jól kialakított infrastruktúra társul, hogy ha ott valaki alázattal van a szakma iránt, hamar kiemelkedő pilóta válhat belőle, ha betartja, amit minden oktató videóban és a nagy öregek ismételnek: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Annyira szerteágazó a repülés kapcsán az elméleti tudás, amire szükség van, hogy nem túlzás azt állítanom, hogy még a gimnáziumban a történelem órán tanultak is segíthetnek. Viccet félretéve szükség van egy alapos elméleti tudásra, melyet kiegészít a gyakorlati tapasztalat. Illetve egy tanács, aki pilótává szeretne válni a tanulást vitorlázón kezdje, elvehetetlen alapot ad mindenhez.
Milyen nehézségei vannak a pilótává válás folyamatának?
Ha szűkítjük a kört a kisgépes, merevszárnyú gépekre, akkor az első szűrő, az pont az elméleti vizsga. Nem atomfizika, a vizsga teljesíthető, de készülni kell rá becsületesen. A másik, ami nehézségként felmerülhet, a költségek. Mindenkinek egyéni, hogy mi a drága vagy mi az, amit még megengedhet magának. Konkrétan egy kis motoros gép bérlése onnan indul, hogy száz euró óránként, amiben még sem oktató, sem leszállási illeték, sem semmi egyéb költség nincs benne csak a gép bérlése. Van három olyan gépünk, amivel sokkal olcsóbban lehet repülni, mint a hagyományosnak mondható kisgépekkel. Ebből a legmodernebb 2009-es. (Az iskolák nagy része a 70-es években gyártott Cessnákkal dolgozik.)
A Dunaújvárosi repülőtéren a vizsga lehetőség is adott minden vállalkozó szellemű, új pilóta kolléga számára, aki szeretne szakszolgálati engedélyt szerezni. A megszerzett papírokkal Európán belül bárhol lehet repülni. Várunk mindenkit szeretettel, további információk az alábbi linken elérhetőek:
