25 minute read

Magadba fektess! 2.

Búza Judit

Magadba fektess! 2.

Nagyon időszerűnek és elgondolkodtatónak érzem a Dalai Láma válaszát, amit egy beszélgetésben feltett kérdésre adott: Arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban és ő ezt válaszolta: "Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán."

Mély bölcsesség és igazság rejlik ezekben a gondolatokban.

És a szavak mögött van mélyebb üzenete is. Az „elfelejti élvezni a jelent” azt is sugallja, nem becsüljük meg azt, amink van, eszünkbe se jut, csak, amikor elveszítjük, értjük meg mennyire fontos.

Mint például az egészségünk.

Tippeljék meg kedves Olvasóim, hányan érkeznek hozzám megelőzés céljával?

Csak azért, hogy mire érdemes esetleg jobban odafigyelni, vagy célzottan megoldást találni, mielőtt komolyra váltana?

Nyertek.

Száz emberből egy sem.

Csak ha már valami baj van. És gyakran elhangzik, hogy pedig volt jele… csak hát a munka, a gyerek, a különóra, a csapatépítő tréning, az órákat lógni a telefonon, hogy időpontot kapjak, kinek van erre ideje?

Aztán meg heteket várni, bizonytalanságban…

Magánrendelés? De hát kevesen tehetik meg.

Az egészség pedig kincs.

Sajnos jól tudja ezt az, akinek épp csak non komfortja van, aki nem érzi jól magát, azok, akik most épp akut betegek, a krónikus betegek, akik az időről-időre visszatérő problémákkal küszködnek és legfőképp azok az emberek, akiket a „gyógyíthatatlanságukkal” szembesített az orvostudomány.

Én 9 éves koromig nem tudtam milyen érzés egészségesnek lenni. Csak játszottam, futottam, bandáztam volna, mint a többiek, de nem ment, persze nem adtam fel, néha az eszméletvesztésig se.

-Szív rendellenesség- mondta a félsüket, idős iskolaorvos néni, hála neki érte. A szívműtét és a fél év rehabilitáció után tapasztaltam meg először, milyen szabadon futkosni. Óvatosan kezdtem persze, de mámorító felfedezés volt.

Talán ezért is ennyire fontos és többek közt talán ezért is tekintem hivatásnak, hogy segítsek másoknak is.

Voltak az elmúlt évtizedekben és időről-időre vannak nekem is egészségügyi kihívásaim, de nem nyugszom, amíg fel nem fedem az okokat, fel nem dolgozom azokat és meg nem találom a megfelelő gyógyírt, amivel a fizikai testem is támogatni tudom.

Mit tehetünk, hogy egészségesek legyünk, s ha vagyunk, hogyan maradjunk is azok?

Vagy kérdezhetném így is: hogyan éljünk, hogyan együk, igyuk magunkat egészségesre?

Hogyan éljünk…

Fontos, hogy tudjuk, amit gondolunk és ahogyan érzünk a hétköznapi kihívásainkra adott reagálásaink közepette, ezek a gondolatok és érzelmek mit tesznek velünk, a testünkkel, a sejtjeinkkel.

A stressz, a negatív gondolatok és érzelmek frekvenciái leállítják az immunrendszert, akadályozzák a sejtjeink normális funkcionális működését, a növekedést.

A pozitív gondolatok és érzelmek ezzel ellentétben jobb működésre serkentik és öngyógyító

folyamatokat indítanak be, ezek ma már közismert és tudományosan is alátámasztott tények.

A stressz a mai rohanó, teljesítményorientált és elvárás hegyekkel teli világunkban elkerülhetetlen.

De hogy erre hogyan reagálunk, azt hatalmunkban áll eldönteni.

Állítsuk fel a határainkat, álljunk meg néha ebben a vad rohanásban, teremtsünk a magunk számára is időt, lehetőséget, hogy értékelni és élvezni is tudjuk azt, amink van és meg is őrizhessük azt.

Hogy mit eszünk, iszunk…

mert „azzá válunk, amit megeszünk”

szóval mikre figyeljünk oda, amikor választunk…

De kezdeném azzal a kérdéssel, miért olyan fontos ez?

Sathguru, a tanító ezt a szokásos egészséges humorával egyik előadásában úgy vezette fel, hogy tegyük fel, egy hétre egy barlangban rekedsz, étel, ital nélkül és megjelenik neked a Jóisten, mi lesz az első amiért könyörögni fogsz? Igen az. Az étel. Mert az kell az élethez és az egészséghez, már ha az a táplálék egészséges.

Nem mindegy, hogy mit és hogyan eszel, ahogy az sem, hogy azt miből, hogyan és milyen körülmények közt készítették.

Mert van, ami táplál, van, ami jó esetben semleges, de van, amitől betegek is lehetünk.

Az élelmiszertermelés iparosodása révén rengeteg értéktelen mű táplálék van a piacon, a zöldség-gyümölcs már korántsem tartalmaz anynyi ásványi anyagot, vitamint, mint pár évtizede. Viszont a termelékenység érdekében rengeteg vegyszert is alkalmaznak, ami káros a szervezetünkre.

Az adalékanyagok tömegével dúsítva, ízfokozókkal teszik fogyaszthatóvá a feldolgozott termékeket, de a sejtek intelligensek, nem csaphatók be, „ez olyan mintha, de nem az…” és bizony gyakran éheznek. Erről tanúskodnak az enzimhiányok, az emésztőrendszeri problémák, mint a krónikus bélgyulladások, a vérszegénység, a sok allergiás tünet és még sorolhatnám vég nélkül.

A piac is felfedezte az igényt, ezért rengetegen álltak rá a vitaminok és egyéb táplálkozás kiegészítők gyártására. Ma is bárki kezdhet ebbe a vállalkozásba, aki bír technológiai felszereltséggel és az alapvető előírásoknak megfelel.

De vajon a megfelelő megalapozott szakmai tudás is ott áll- e mögötte és azt ki és milyen gyakorisággal ellenőrzi?

Kevés ismerni egy anyagot és a tulajdonságait, tudni kell, milyen más anyagokkal van szinergiában, a pontos adagolást az összetételben és ezek biokémiai, biológiai hatásmechanizmusát is és tetszik vagy sem, de a kivonatolás, kapszulázás, elegyek készítése bizony minimum gyógyszerészeti ismereteket igényel(ne).

Van-e lehetőség személyes konzultációra a gyártó és a vásárló közt, hiszen nem vagyunk egyformák, a szerekre való reagálásunk sem az. Tehát legyen minimum weboldal, kapcsolati lehetőség telefonon és/vagy emailben és kapjunk is válaszokat a kérdéseinkre, ha vannak. És végül, de nem utolsósorban, mivel minden rezgés, az egészségünket szolgálni hivatott termékek milyen emberek révén jutnak el hozzánk? Csak hétköznapi pénzkeresés, a profitszerzés a motiváció vagy a valódi elhivatottság, szenvedély, a segítő szándék is ott van-e mögötte? Hogy ez utóbbi miért fontos, a válasz kézenfekvő. A hivatása, a szenvedélye, a segítői hozzáállása a garancia arra, hogy nem fog silány produktumot kiadni a kezéből, mert a tudását nem váltja aprópénzre.

A munkám során csak olyan termékeket említek meg a gyógyulni vágyóknak, amik ezeknek a kritériumoknak megfelelnek és amelyeket magam is kipróbáltam. Ezért folyamatosan keresek is.

Így hozott össze a jósorsom egy előadáson, amire egy barátom hívott el, Balázs Attilával a PM International AG FitLine termékeit kínáló magyarországi vezetőjével. A cég itthon hivatalosan majd szeptemberben nyit, de az előmunkálatok, a piac felmérése, az ismeretterjesztés már gőzerővel zajlik. A termékeik egyedisége, hatékonysága, a szakmai hátterük a kutató orvosi teammel, a filozófiájuk lenyűgözött.

Attila előadása alatt, (láttam azóta videofelvételről is) egyetértésem jeléül, csak bólogatni tudtam, mert olyan szokatlan holisztikus szemléletmódot tükrözött, amit eddig nem tapasztaltam az üzleti világban. Főként nem a network marketing, ismertebb nevén az MLM világában, mert őszintén megvallom, ezzel kapcsolatban nem voltam előítéletektől mentes, ahogy sokan mások sem.

Kíváncsi lettem az emberre, mert a karizmatikus egyéniségén túl, elhivatottságot éreztem a szavaiból. Megkérdeztem, nyitott -e egy kötetlen privát beszélgetésre, mert írni szeretnék róla és igent mondott, bár az elfoglaltságaink miatt időben ezt nem volt egyszerű összehangolni.

Örülök, hogy sikerült, hogy vagy, milyen napod volt?

Köszönöm, jól vagyok, az életem nagyon mozgalmas, sok minden történik most körülöttem. Azt gondolom, hogy sok minden változás előtt áll, tudod ez a harmadik és ötödik dimenzió közti átmenet, egy izgalmas történet. Nagyon úgy alakul, hogy sok ember cserélődik körülöttem, és ha neked mondhatom így, az arra méltók maradnak.

Most voltunk Saint Tropez-ban a feleségemmel a P.M. alapítóinak és tulajdonosainak a meghívására, ez a President elismerés volt az ő csodálatos villájukban, ami nagy élmény volt számunkra azért is, mert ezt Magyarországról elsőként élhettük át. Egyébként én mindig jól vagyok.

Említettem Neked, hogy a cikkeimben én elsősorban az embert szeretném bemutatni, és mivel Neked ez nemcsak a munkád, hanem a szenvedélyed és a hivatásod is, ezért szeretném, ha megismernének az Olvasók, közöttük azok, akikkel nem lehetetlen, hogy a későbbiek során akár személyes találkozásra is sor kerülhet az Egészség Útja programod révén, ahogy ez velem is történt.

Szeretném, ha megosztanád a történeted, hogy hogyan és honnan indultál, hogy találtad a PM International-t, mennyire érzed a magadénak és miért?

Örömmel Judit! Talán azzal kezdeném, hogy Szolnokon születtem, az első diplomám szerint testnevelés-földrajz szakos tanár vagyok. Ösztöndíjas voltam, és a tanárképző főiskola elvégzése után Szolnokon ugyanabban a gimnáziumban tanítottam, ahova én magam is jártam. Azok, akik a tanáraim voltak, hirtelen a kollégáim lettek. Viszont nem tanítottam sokáig a gimnáziumban, mert a testvérem meghívott egy előadásra, ahol megismerkedtem a közvetlen értékesítés világával.

Akkor még nem volt internet, nem volt Facebook. Gyakorlatilag a mai fiatalok elképzelni sem tudják, hogy hogyan lehetett akkor kapcsolatot építeni. Például, amikor márciusban megbeszéltem valakivel, hogy május 20-án találkozunk, és ha nem ért rá, akkor vagy levelet írt és feladta a postán, vagy eljött személyesen, hogy elmondja most nem ér rá és ott megbeszéltünk egy újabb időpontot.

llyen körülmények közepette kezdtem el egészséges termékekkel üzletet építeni.

Gyakorlatilag egy magyar vállalat volt az első, ahol víztisztítás és levegőtisztítás volt a fő profil. Ott jelentek meg először az életemben a táplálékkiegészítők is.

Közel öt évvel később, 27 évesen már 30-40 000 ember tartozott hozzám, dolgozott a vezetésem alatt.

Amikor otthagytam a tanári pályát, anyám elsiratott, apám azt mondta, na, üljünk le fiam, hogy akkor most mi is van… mert tudod, jól hangzott, hogy azt mondhatták, hogy a fiuk az ország nyolcadik gimnáziumában tanít, de én inkább elindultam a magam útján.

Az egész életemet végig „prédikáltam”, egy bizonyos számítás szerint több mint 1 millió embert képeztem, az előadásaimért soha nem kértem pénzt. Mindig az vezetett, hogy az embereket emeljem. Amikor 22 évesen, főiskolai hallgatóként víztisztító készülékekkel foglalkoztam, három hónapig egyetlen darabot sem sikerült eladnom.

Nyilván tele voltam rengeteg kudarcélménynyel, de nem adtam fel. Végül a kb. 2000 Ft-os ösztöndíjamból 1000 Ft-ot terembérletre költöttem, meghívtam a tanáraimat, a csoporttársaimat, összesen 36 ember volt jelen az előadáson - egy darabig megvolt a kazetta, amit, ha valaki meghallgatott, kiderült, hogy szinte egyetlen normális mondatot sem tudtam „ő-zés” nélkül mondani -, mégis gyakorlatilag 36-ból 32 fő azonnal csatlakozott hozzám.

Nem volt pénzem, nem volt vagyonom, semmim sem volt, ezért, ahogy később az előadásaimon is sokszor mondtam, nem támaszkodhattam másra, mint a gondolataimra, a víziómra, ami arról szólt, hogy rájöttem, nem magát a víztisztító készüléket kell eladni, hanem meg kell értetni az emberekkel a tiszta víz fontosságát.

Így indult a karrierem. Volt, hogy a szolnoki postavonattal mentem hajnalban, mert megláttam a listámon, hogy Balatonfüreden van egy munkatársam, elmentem, megérkeztem, délután kettőkor megtartottam az előadást, hatkor kivittek az állomásra és a postavonattal vissza, tehát azért voltak dolgok, amiket meg kellett tenni, hogy az ember elérje a célját.

Minden egyes vállalkozáshoz, ahová beléptem, hűséges voltam, a szívem-lelkem beletettem, és mindig mindenhol én voltam a csapatommal a legsikeresebb. Itt is a cég forgalmának 90 százalékát adtam és volt, hogy nem voltak becsületesek, de én kiálltam amellett, hogy az emberek számára értéket kell teremteni. Csakhogy egy idő után valószínűleg túl sokat kerestem, túl nagy volt a hatásom, a befolyásom, ezért aztán kaptam egy felmondást. Öcsémmel és apámmal együtt dolgoztunk ott, és apámat az egész nagyon megviselte, pár hónapra rá meg is halt.

A Jóisten engem valahogy mindig kiemelt, mert magamtól nem biztos, hogy ezeket megléptem volna. Később pénzügyi területre kerültem, ott is más voltam, mint a többiek, nem ügynökként gondolkodtam, nem üzletkötőként, vagy biztosítás közvetítőként, hanem nekem nagyon fontos volt mindig, hogy olyan munkát végezzek, amivel az emberek meg vannak elégedve, mert egy dolog van a világban, ami pénzért nem kapható, ez pedig a hitelesség.

Szemináriumokat szerveztem az ELTE-n, minden hónapban beiskoláztam embereket és megtanítottam nekik a pénzügyi alapfogalmakat, hogy addig ne írjanak alá pénzügyi szerződést, amíg nem értik azt. Azt hittem jót teszek ezzel, de akkor a piacgazdaságnak nem az volt az érdeke, hogy az emberek jól járjanak. Abban a bizonyos brókercégben sem akartam mindenáron tulajdonostárs lenni, pláne, amikor alá akartak velem íratni egy papírt miszerint a cég biztosítótársaságot hoz létre, amivel nem értettem egyet, mert ha objektivitásról és a függetlenségről beszélünk, akkor ilyet nem lehet megcsinálni.

Nos, ennek is az lett az eredménye, hogy vagy beállok a sorba és csöndbe maradok, vagy további bevétel nélkül járom azt az utat, amiben hiszek, így 2007 január 19-én egy jelképes öszszegért visszaadtam a tulajdonrészemet, és eljöttem. Többen is mondták: „Te nem vagy normális, hogy havonta ennyi pénzt ott hagysz!”. Nem értették meg, hogy én egész egyszerűen nem tudok olyan munkát végezni, amibe a lelkemet nem tudom beletenni. Tudod, a pénz nem minden. A velem történteket akkor lelkileg nagyon nehéz volt megélnem, de ma már nagyon hálás vagyok utólag, hogy így alakult.

2017-ben kerestem a megoldást, hogy hogyan lehet az embereknek Omega 3-at adni, mert nem volt olyan termék a piacon akkor, ami ezt megfelelőképpen tudta volna biztosítani.

Végül találtam egy céget, akik forgalmaztak ilyet, így hát aláírtam velük egy hat hónapos megállapodást, hogy a tudásommal mindent megteszek azért, hogy a cégük Magyarországon elinduljon.

Megint más voltam, mint a többiek, úgy, mint eddig. Teljesen másképp nyúltam hozzá, nem MLM-hálózatot építettem, hanem az Egészség Útja programon keresztül igyekeztem az embereknek az egészség tudatosságát oktatással megalapozni.

Csakhogy ismét történt néhány nem becsületes dolog, a részletekbe nem szeretnék most belemenni. Balázs Attila megint felemelte a szavát.

Amikor én kiállok az emberek elé, nekem képviselnem kell az érdekeiket, még akkor is, ha ezt nem kérik és ha azt látom, hogy valami nem becsületes, akkor nem tudok afelett szemet hunyni, mert ez nem egyeztethető össze az értékrendemmel.

A fent említett cég szorongatott, azt várták tőlem, hogy csak az ő termékeit értékesítsem és ne foglalkozzak az emberek globális egészségének a támogatásával. Méltatlanul viselkedtek – velem, aki a legmagasabb karrierszintet érte el náluk, ami ott az Elit President szintet jelentette-, ultimátumot kaptam, és tavaly június 23-án négy és fél oldalas levélben felmondtam. Megint ugyanaz a helyzet állt elő, ott hagytam mindent. Másnaptól nem volt bevételem. De tettem ezt azért, mert soha nem hagyom, hogy elvegyék az álmaimat. Ők a mai napig nem értenek, mert nekik csak a termékeladás, a pénz, a részvényeik értéke számít. Ellenben nekem az Egészség útja programom az életem.

Én valóban nem az ő útjukat építettem, mert nem hiszek abban, hogy üzleti érdekből lenyomom valakinek a torkán a terméket, úgy, hogy közben egyébként semmibe sem veszem az embert.

A világban, ami felé haladunk, ennek már nincs létjogosultsága. Az Egészség Útja programjában hiszek, mely keretein belül egyszerre kell biztosítani a fizikai és az energetikai megoldásokat ahhoz, hogy reális esélyünk legyen a teljes testi, lelki és szellemi egészségre.

Ehhez hozzájött még az is, hogy kaptam Amerikából felkérést egy dokumentumfilmben szereplésre, aminek semmi köze nem volt a céghez, ez személy szerint nekem szólt. A film célja az volt, hogy az emberek szemléletét megváltoztassák az egészséggel kapcsolatosan. Büszkeséggel tölt el, hogy a filmben olyan emberek mellett szerepeltem, mint például Joe Vitale, a Titok című film főszereplője, valamint Amerikában és a világban elismert orvosok, szakemberek.

https://balazsattila.com/anyagon-tul vagy a https://vimeo.com/891382903

Ennek a filmnek egyik szereplője Balázs Attila, aki nem beszéli a nyelvet?...

Ezért is mondtam neked, úgy érzem, mintha fönt volna egy rendezőelv, ami szerint kell valami nagyobb dolognak lennie, amire engem készítenek elő.

Természetesen tudom, mivel minden energia, nem az a fontos, hogy beszélek-e nyelveket, hanem az a fontos, hogy gyakorlatilag a rezgés, a hangomon keresztül az energia, hogy megy át. Ezért kezdtem felvállalni a kvantumenergiával kapcsolatos lehetőségeket, mert ebben látom a jövő gyógyításának az egyik módját.

Ennek a lényege, hogy gyakorlatilag három dolog van egy emberben, amitől egyedi: a retinája, az ujjlenyomata, és a hangja.

A hangrezgéseinket juttatjuk a nullponti mezőbe, ezáltal a legpontosabb támogatást tudjuk kapni.

Ez egy külön téma, ez megint megér egy „misét”, mert gyakorlatilag útban a leendő aranykor felé ez lehet az egyik megoldás.

Tudjuk, hogy a lelkünk fizikai testben lakik, ezért nagyon fontos, hogy a fizikai testet jól tápláljuk, mert nem lehet a lelket gyógyítani a test nélkül, és a testet sem a lélek nélkül.

Ezért gyakorlatilag az az én koncepcióm, hogy szükség van egy olyan fizikai megoldásra, ami holisztikus szemlélettel a legmagasabb rezgésszinten, a legmagasabb frekvencián tudja biztosítani a minőségi táplálékot, amitől az emberek emelkedni tudnak.

Létjogosultsága annak van, hogy nem eladunk, hanem igényt elégítünk ki.

És az igény kielégítéshez kell a másik ember, akit megtisztelek a figyelmemmel, akit megtisztelek az időmmel, az energiámmal, és nem csak addig fontos nekem, amíg megveszi a terméket, hanem ha ígérek neki valamit, akkor azon az úton végig is mentorálom őt. Én ebben hiszek, és gyakorlatilag, amikor tavaly júniusban felmondtam a cégnél, még azt sem tudtam, hogy a PM International AG létezik és azt se tudtam, hogy vannak funkcionális élelmiszerek. Nem azért mondtam fel tehát, mert találtam valami mást, hanem mert egyszerűen nem akartam a nevemet, az energiámat adni valamihez, ami már nem szolgálja az emberek érdekeit. Abban is biztos voltam, hogy majd jönni fog a tökéletes megoldás.

A köztes időszakban kaptam ajánlatokat, de az emberek furák, mert azt hiszik, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani. De én nem a pénzre, nem a karrierre, a sikerre vágytam, arra vágytam, hogy az Egészség Útja programhoz legyen meg a legtökéletesebb megoldás.

Így kerültem hónapokkal később kapcsolatba a PM International céggel, amely szerintem ma a világon a legjobb eszközt nyújtja az embereknek ahhoz, hogy a sejtszintű táplálkozáshoz mindenük meglegyen.

Mint az Egészség Útja program alapítója, megállapodást kötöttem velük.

Mi emberek egy dologban közösek vagyunk: sejtekből épülünk fel és ezeket a sejteket táplálnunk kell.

A sejteknek két fontos alap funkciója van, méregtelenítenek és táplálkoznak.

A lényeg, hogy ha a sejt anyagcsere tökéletesen működik, akkor minimális az esélye annak, hogy valaki beteg legyen. Ahhoz tehát, hogy energetikailag rendben legyünk, nem élhetünk sejtszintű hiányállapotban. Energetikailag is olyan táplálékra van szükség, ami magas frekvenciájú rezgéssel bír, és a felszívódása bizonyítottan 90 % feletti. Ezt találtam meg a Fitline termékeiben, és ha rajtam múlna, akkor a Power Cocktail-t, a Restorate-ot, és még néhány terméket „TB alapon” írnám fel mindenkinek, mert nem az a jó egészségügy, ahol sokat költenek az emberek a betegségekre és a tünetek kezelésére, a jó egészségügy az, ahol nem betegek az emberek. Én ezt szeretném elérni.

Az Egészség Útja programommal az a célom, hogy az emberek eldöntsék, a betegség útját, vagy az Egészség Útját választják. Én hiszek abban, hogy lehet járni az Egészség Útját, én is ezt járom, háziorvost akkor keresem fel, amikor lejárt a jogosítványom, engem elkerült a COVID, az influenza, nem járok gyógyszertárba, mert nem szedek gyógyszereket, nem voltam kórházban, nem műtöttek, tehát gyakorlatilag minden olyan dologtól mentes vagyok 56 évesen, mint amit már a korosztályom vagy akár már a nálam fiatalabbak a betegségeikkel megtapasztalhattak.

„A legjobb tanítás a példamutatás” szoktuk mondani és valóban. Hogyan viszonyul ehhez a családod?

Feleségemmel (Balázs Bora), aki festőművész, nagyon szépen élünk, ő is ugyanezt elmondhatja magáról. Kezdetben ő is tanított, majd vidéken egy sikeres fitnesz vállalkozást hozott létre, így a sport a mai napig napi szintén az életünkben van. Elmondhatjuk, hogy egészségesen tápláljuk a testünket, a figyelmünkkel és a szeretetünkkel ápoljuk egymás lelkét.

Olyan életet alakítottunk ki magunknak, amit mindenki érez rólunk, aki a környezetünkben tartózkodik. Így elmondhatjuk magunkról, hogy a felnőtt gyermekeink nyugodtan élhetik a saját életüket, nem kell azon aggódniuk - mint a kortársaik-, hogy a szüleiket ápolni kell vagy kórházban látogatni.

Ennél még fontosabb, hogy gyakorlatilag egy olyan jövőképet adhatunk a gyerekeknek, amiről érdemes lesz álmodozni, tervezni.

Ezért azt gondolom, hogy ma mindenki számára a legfontosabb, hogy megértse, nem az a gazdag ember, akinek sok pénze van, gazdag ember az, akinek egészsége van.

Abban a pillanatban, ahogy az emberek ezt megértik, a Föld fejlődése is sokkal sikeresebb lesz, mert az emberek magasabb tudatossági szintre jutnak.

Lehet ezért kapunk hideget-meleget, de kimondom: az egészséges ember emeli a Föld energetikai szintjét, a beteg ember meg lehúzza.

Ugyan sokan szednek táplálkozás kiegészítőket, de általában ezeknek elég alacsony a felszívódási hatékonysága, aminek az egyik oka, hogy sokszor marketingelv alapján – természetesen ez nem minden cégre igaz - a kapszulába a lehető legtöbb dolgot beleteszik, pedig valami máskor szívódik fel jól, egyes elemek éjszaka, míg másoknak a jó felszívódása délelőtt van.

A jelenlegi álláspontom szerint a PM International FitLine termékei a legjobb megoldást nyújtják arra, hogy az ember olyan tápanyagokhoz jusson, amivel elérhető, hogy a sejt szintű tápanyaghiány megszűnjön.

Azt gondolom, hogy ami eddig velem történt, annak több üzenete van.

Először is, mernünk kell beleállni a sorsunkba, mernünk kell beleállni abba, amiben hiszünk. Nincs jó, meg rossz, minden értünk van! Sokszor élik meg úgy az emberek, hogy milyen rossz dolog, ami velem történt. Nos, velem is rengeteg rossz dolog történt, de később rájövünk, hogy a sok rossz dolog nem is rossz dolog, hanem nagyon nagy tanítás, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy továbbra is az utunkat járjuk, amire leszülettünk.

Nekem van egy álmom: az álmom egy egészséges társadalom.

Az egészséges társadalmat úgy lehet létrehozni, hogy a családok, akik ezt a társadalmat alkotják, egészségesek. De a családok csak akkor lesznek egészségesek, ha van egy egészségprogramjuk. Én egy ilyen programot hoztam létre.

Ma már nem arra van szükség, hogy mint egy fizikai tárgyat, eladjak egy táplálék kiegészítőt, eladjak egy terméket, mert nem az az igazi termék, az igazi termék maga az egészség.

Az egészségtudatossághoz viszont változtatni kell a szokásainkon, az életünkön, a gondolkodásmódunkon és eljött annak is az ideje, hogy példát mutassunk, az embereknek. Ne az legyen a természetes, hogy az emberek betegek és be kell menniük a gyógyszertárba gyógyszert venni, hanem kezdjék el a saját életüket menedzselni, kezdjék el a saját életüket jobbra fordítani.

Erre a célra hoztam létre a Sikerkovács Akadémiát, amivel pedig az a célom, hogy nemtől, pénztárcától függetlenül mindenkinek elérhető legyen egy olyan program, ahol mindezt el tudja sajátítani, jobbá tudja formálni az életét, az Egészség Útjával pedig a legtöbbet teheti magáért.

Milyen különbséget látsz az eddig megismert network cégek és a PM International között, amiért itt köteleződtél el?

A PM International prémium minőséget, prémium termékeket és prémium szolgáltatást kínál, amiben egyedi a világon! Az elmúlt 4 évben egymás után négyszer választották a világ leginnovatívabb és legjobban fejlődő vállalatának. Ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha valaki egymás után négyszer nyerné meg a futball világbajnokságot! Ez a tény önmagáért beszél. A termékei funkcionális élelmiszerként prémium minősítést kaptak, amit igazol az is, hogy a termékek egy QR kóddal vannak ellátva, mely igazolja a termékekkel kapcsolatos tudományos álláspontot és az összetételt. Az ELAB egy 90 %-os felszívódási garanciát ad minden termékre. A partnerek közvetlenül tehetik fel a kérdéseiket a Tudományos testület tagjainak, ami szintén egyedi a világon.

A nálunk dolgozók egyedi támogatást kapnak, így autófinanszírozásban és német nyugdíjtámogatásban is részesülhetnek. Ki szeretném emelni Rolf Sorg, mint PM alapító, tulajdonos személyiségét és azt, ahogy képviseli vezérigazgatóként a saját cégét. Rolf Sorg 30 éve azokkal kezdte a cégének a felépítését, akikkel a mai napig együtt dolgozik. Olyan az egész, mint egy nagy világméretű család. Attól is más a PM, hogy van egy Guido Buch, aki Közép – Kelet Európa igazgatója, a személyisége és a munkája felbecsülhetetlen értékkel bír. Magyarország nagyon sokat köszönhet neki.

Az MLM-ről néhány gondolat. Ezekhez a rendszerekhez olyan képzések tartoznak, melyek sokszor támogatják az emberek fejlődését, életútját. Ez nem rossz dolog, amitől félni kell. Ez egy csodálatos eszköz arra, hogy bármilyen előélettől függetlenül bárki sikeres lehessen. A társadalomnak szüksége van az ilyen rendszerekre, de mint mindennek ennek is fejlődnie kell, illetve a benne dolgozó embereknek is változniuk kell.

Amennyiben hiszek egy termékben, mert én azt fogyasztom - legyen az Power Coctail - és meg vagyok győződve arról, hogy a termék jó, miért ne ajánlanám másoknak, miért kellene nekem félni attól, hogy az ismerősömet fölhívjam?

Az egész világ így működik, aki autószerelő, annak el kell adnia az autószerelő létét, a fodrász az ismerősének propagálja magát, magát adja el, mert ha nem ülnek be a székébe, akkor nem tudja elvégezni a munkáját.

Az emberek vásárolnak, vagy termékeket vesznek, vagy szolgáltatásokat vesznek a szükségleteikhez igazodva, ilyen alapon, hogy ez most direkt marketing, kiskereskedelem, bolti kereskedelem, vagy network marketing, teljesen lényegtelen, nem ebben látom a problémát.

A problémát az anyagi érdekekben látom. Mert nagyon sokan nem úgy használták ezt az eszközt, ahogyan rendeltetett. Nagyon sokan ígérnek valamit egy embernek és csak beregisztrálják.

Én azt ígérem, hogyha Te megveszed a Power Coctailt, vagy a Restorate-et, akkor nekem kötelességem elmagyarázni mindent, ami ezzel kapcsolatos, mert az én hitvallásom szerint nem az a termék, amit megveszel, hanem a termék az, amit ezzel együtt én nyújtok neked és a végeredmény, hogy amire vágyakoztál, ami a célod volt, az megvalósul.

És nem titok, hogy a PM International is egy network marketing cég, ezt büszkén fel is vállalja, de ők ezt másképp kezelik. Mindig azt nézik, hogy a termékhasználóknak jó legyen. Megbecsülik őket, kedvezményeket adnak nekik és nem az árak emelkedésével oldják meg az anyagi nehézségeiket, mint más cégek, hanem megfelelő üzleti döntések meghozatalával.

Itt nagyon tisztelik a vevőket, nagyon odafigyelnek az emberekre, az emberi értékekre és az Egészség Útja programon belül nekem megvan a lehetőségem egy jó képzést, egy olyan filozófiát, egy más gondolkodást hozzá tenni, ami teljesen más megvilágításba helyezi az embereknek ezt az egészet, és ez az, amit te is hallottál tőlem.

A profithajhászó alapvetően mindig a marketing tervet nyomja és mindig a pénzt nyomja. Balázs Attila nem ezt nyomja. Ő azt mondja az embereknek, hogy járjátok az egészség útját, felvázolja, hogy betegség mint olyan nincs, és ha mégis van, akkor a betegség miért jön létre, és azt hogy kezdjünk el változtatni az életmódunkon, a szokásainkon, mert csak tőlünk függ és ehhez vannak eszközök, és ha már a boltban kapható zöldségek, gyümölcsök hasznos anyag tartalma nem olyan mint a gyerekkoromban volt, és pótolnom kell, akkor inkább az ELAB által garantált 90%-os felszívódással működő holisztikus szemlélettel megalkotott táplálékokat használjam, mert én azt tapasztaltam meg, hogy ez a jövő, és amikor ezt megértik, és használni akarják, akkor utána vázolom, hogy hogyan tudnak ehhez kedvezőbben hozzájutni.

Az előadásaimon a pénzről, a karrier tervről az első blokkban soha nem is esik szó. Nem az az elsődleges célom, hogy sok terméket eladjak, az én célom az, hogy sokan járjanak az egészség útján, és minél többen lesznek ezzel megelégedve, annál jobb.

Ha pedig elégedettek az emberek, nekem nem kell őket motiválni, maguktól fognak beszélni a termékekről, nem kell nekik marketing koncepciót csinálnom, és semmi mást sem.

Nem véletlen, hogy a top 20 vállalat közül egyedül a PM International fejlődik évről évre. Az sem véletlen, hogy egymás után négyszer nyerte meg a világ leginnovatívabb, legjobban fejlődő vállalata címet, és a hasonló top cégek közül mindenkinek visszaesik a forgalma, az övék csak növekszik, ennek pedig egyetlen egy oka van: az emberek meg vannak elégedve a FITLINE termékekkel.

És fontosnak és megbecsülve érzik magukat. Láttam a Te arcodon is, ahogy Saint Tropezről meséltél. És az a gondolat jött, hogy az új időkben kellenek a spirituális szemléletű vezetők, minden posztra.

Eljött az az idő, amikor nem a pénz kell, hogy motiváljon minket, hanem a szív tudatosságot kell elővennünk, és a szívünk alapján kell haladni és nekünk mindig így kell munkálkodni, mindegy, hogy azt MLM-nek hívják, direkt értékesítésnek, bárminek. Ha van egy termékem, ami jó, és meg vagyok győződve arról, hogy az nekem jó, és jót akarok a másiknak, akkor miért ne ajánljam? De fontos, hogy amikor ajánlom, akkor segítsem is az illetőt abban, hogy ő is hasonló élményekkel legyen gazdagabb. Ez az, amikor nem eladok, hanem igényt elégítek ki, és nem kell ettől félni, sőt, fel kell vállalni, mert tudod, van az a mondás, hogy “aki ad, annak adatik”.

Sajnos az MLM legtöbbször azt csinálja, hogy karriertervet, üzletet ad el, és másodlagos a termék, még ha jó, akkor is. Én ezzel szemben abban hiszek, hogy nem karrier tervet adok el, vagy marketing tervet, hanem felkínálom az egészséges létet és minél több embernek adom oda, minél több embert emelek, annál kevésbé kell figyelnem a saját bevételemet, mert adok nekik, emelem őket és ezáltal nekem is adatik.

Jól értem, az Akadémiával a célod az, hogy képzett, tájékozott, segítőkész és egyben sikeres és elégedett társakat képezz a küldetésed teljesítéséhez?

A PM Akadémiát azért hoztuk létre, hogy - mint említettem - kortól, nemtől, mindentől függetlenül hiteles információhoz juttassuk az embereket, hogy felkészülten tudjanak másokat emelni, másokat segíteni. Megmondom őszintén, szerintem nem sok ilyen társulás van ma még.

A FitLine termékei mellé jár még egy olyan extra szolgáltatás is, ami lehetőséget ad minden csatlakozott partnernek arra, hogy a saját nyelvén közvetlenül kommunikálhasson a Tudományos testület orvosaival. Minden feltett kérdésre 48 órán belül orvosi választ kapunk.

Ez azért fontos, mert nem feladatunk az orvosok helyett gyógyítani és véleményezni, nem is akarunk, de ha valakinek van egy betegsége és bizonytalan, hogy hogyan használja a termékeket, itt lehetősége van megkérdezni a tudós embereket: Nagyon nagy dolognak tartom, hogy ez így működik, mert véleményem szerint ez egyedi a világon, hogy egy tudományos testületnek kérdéseket lehet feltenni, orvosoknak, akitől szakavatott válaszokat kap az illető. Ez is az egyik ok, amiért a PM International cég mellett döntöttem. Prémium termékeket nyújtunk, prémium szolgáltatás mellett és mindezt az ELAB által garantált 90 %-os felszívódási garanciával!

Én az előadásod hatására kipróbáltam és csatlakoztam az Egészség Útja programodhoz, mert a tapasztalatom nagyon pozitív és látom folyamatában, a rendszeres QMR BioScan felméréseim során is, hogy azok, akik rajtam kívül is használják ezeket a sejt táplálékokat, náluk is milyen pozitív változásokat hoz és rövid idő alatt. Miben látod a hatékonyságuk lényegét?

Ezekben a termékekben a hatóanyagok nem oltják ki, hanem támogatják egymást, nem lehet túladagolni, és mivel a felszívódásuk igazoltan 90 % feletti, mindenki megkapja a számára ideális testet. Fogynak, szépülnek, energikusabbak, fiatalosabbá, harmonikusabbá válnak tőlük az emberek.

Ezek a termékek megérdemlik a tiszteletet, ezért megkövetelik azt, hogy magas szakmai színvonalon adjunk megfelelő támogatást a használatukhoz. Ezért a lelkemet is oda tudom tenni, azért ajánlom, mert hiszek benne.

Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést és hogy őszintén érdeklődtél a munkásságom iránt. Nem szeretek riportot adni, mert sokszor nem a saját gondolataimat olvashattam a megjelent cikkben. De ahogy te felkértél az első pillanatban éreztem, hogy veled kivételt tehetek, mert meghallgattál egy előadásomat, ahol megértettél mindent és megérezhetted azt az energiát, amit közvetítek.

Bízom abban, hogy most a cikk olvasói is ugyanazt érzik, mint te ott, abban a teremben. Amennyiben ez így van tudniuk kell, hogy én létezem, kész vagyok bármikor bárkinek segíteni, mert hiszek az összefogás erejében és valóban hiszem, hogy ezt a társadalmat, ezt a világot jobbá lehet tenni.

Véletlenek nincsenek és valóban találkoztak és összehangolódtak az energiák.

Én is köszönöm a beszélgetést, egyúttal a lehetőségeket, hogy új nézőpontokat ismerhettünk meg általad - a fizikai állapotunk, az egészségünk minőségi változásairól már nem is szólva- és remélem, hogy a szeptemberi országos nyitás kapcsán még lesz alkalmunk folytatni.

Kedves Olvasóim, már megszokták, hogy így köszönök el:

Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Nos, íme egy újabb megbízható forrás lehetősége, aki tenni is szeretne érte.

https://religio-spiritualis-muhely.webnode. hu/ut-az-egeszseghez/

This article is from: