Felülírható–e az orvosi diagnózis?

Pető Csilla

Felülírható–e az orvosi diagnózis?

Mihalik Sarolta felülírta!

12 éve foglalkozom „beteg” emberekkel és azt vallom, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint azt hinnénk. Ezért is volt számomra nagyon figyelemfelkeltő egy podcast, amiben egy fiatal nő történetét hallgattam. A 12 év alatt, nagyon sok „csodát” láttam, hogy mire képes az emberi test, de most Sarolta története igazán megérintett! Az interjút háromszor is meghallgattam és azonnal megkerestem őt. Szeretném, ha a hozzáállása, bölcsessége, megingathatatlan hite mindenkihez eljutna, akinek erre a „löketre” van szüksége.

Sokat tűnődtem azon, hogyan tudom szavakba önteni és továbbadni mindazt, ami benne van, de igyekszem, hogy megérezzétek, hogy mire is képes valaki, aki minden körülmény ellenére képes volt felülírni az orvosi diagnózist.

Sarolta mosolygós, 22 éves fiatal nő, első ránézésre semmi különös nem látszik rajta. 2019. július 5-én (amikor a névnapja és most már a 2. születésnapja van) délután 5 órakor lovas balesetet szenvedett. A ló, amin ült, meglátott egy másik lovat, Saroltát ledobta a hátáról, majd teljes testsúlyával a lányra esett. (a lónak idegrendszeri problémája volt, ezért reagált így a másik ló látványára) Saroltának farokcsont, keresztcsont, medencecsont, 6-os, 7-es borda, lumbális 2-3-4-5 csigolya törése lett és összeroppant a gerince, lebénult a bal lába, és kerekesszékbe került. A kórházban ébredt, és semmire nem emlékezett. Most pedig elmeséli, milyen hosszú és nehézségekkel teli, rögös utat tett meg, hogy újra teljes értékű életet élhessen. Az orvosi diagnózis pedig: önnek lebénult a bal lába, semmilyen mozgást nem végezhet, és esélytelen, hogy kiszálljon a kerekesszékből.

Sarolta, hogy érintett téged, amikor közölték veled az orvosok, hogy nem sportolhatsz, nem mozoghatsz semmit, nehogy bajod legyen és örülj neki, hogy nem bénultál le teljesen. Te, aki aktív, örökmozgó életet éltél?

Amikor először jött az orvos, hogy felvilágosítson arról, hogy mi történt, hogy miért fekszem itt, meghallgattam, és megkérdeztem tőle, hogy akkor mikor állhatok fel és mikor kezdődhet a rehabilitáció? Mikor mehetek újra mozogni? Mikor ülhetek újra lóra? Az orvos válasza: - Soha! Visszakérdeztem, akkor 1 hónap? De csak rázta a fejét és próbált abban megerősíteni, hogy soha!!! A fejem is megsérült, így az elején csak egy fagyis lapot nézegettem, hogy milyen csuda fagyik vannak benne.

Mire emlékeztél? Tudtad – e, hogy mi törtét veled?

Semmire nem emlékeztem. A baleset előtt Máltán nyaraltam, arra sem emlékeztem egyáltalán. Olyan volt, mintha minden kitörlődött volna. Nem értettem semmit, azt sem mit mondanak, azt sem, hogyan történt. Üres volt a fejem teljesen.

A diagnózis egy orvosi séma. Az csupán egy papírra leírt valami, amiben nincs ott a személy. Nem azt nézték, hogy én ki vagyok, én mire vagyok képes...

Amikor kiderült, hogy lebénult a bal lábad, egyáltalán nem tudtad mozgatni?

Nem, egyáltalán nem mozgott, úgy kellett arrébb pakolnom, ha mozgatni szerettem volna. Érezni sem éreztem a lábam, Ez úgy derült ki, hogy nővérem megcsikizte a talpamat és én nagyon csiklandós vagyok, de semmit nem éreztem most ebből. Akkor realizálódott, hogy nagyobb baj van, mint gondoltuk. Újabb orvosi vizsgálatok következtek, ahol továbbra is azt erősítették, hogy úgyis csak feküdni tudok, járni sosem fogok tudni újra. Törődjek bele, hogy ez van, ezen változtatni úgysem lehet. Felajánlották, hogy tudnak nekem pszichológust küldeni. Nincs más feladatom, csak annyi, hogy ezt feldolgozzam.

Igénybe vetted a pszichológus segítségét?

Egyáltalán nem éreztem azt, hogy nekem pszichológus kell, és ezt el is mondtam az orvosomnak. Elismerem a munkájukat, de én ezt már feldolgoztam. Abban kértem segítséget, hogy küldjenek egy gyógytornászt, aki meg tudja nekem mutatni, hogy milyen mozgásokat végezzek, hogy mielőbb járhassak újra. (nem állt jól nekem a kerekesszék, mondja nekem viccesen és kacsint)

Kaptál ebben orvosi segítséget?

Nem, egyáltalán nem kaptam semmilyen orvosi segítséget, mert azt mondták, hogy úgysem fogok tudni újra járni, semmi értelme nem lenne, bármilyen terápiának vagy akár gyógytornának. Nem nyugodtam bele ebbe, és kerestem egy másik orvost, és könyörögve kértem, hogy írjon ki nekem gyógytornát. A gyógytornász is csak azt hajtogatta, hogy törődjek bele, soha nem fogok tudni járni.

Tulajdonképpen az orvosi vonalon senki nem hitt abban, hogy Sarolta valaha járni fog. Mindenki abban próbálta erősíteni, hogy törődjön bele a sorsába. Az orvosok még a reményt is elvették tőle. Annyira várta, hogy legalább egy valaki azt mondja, fiatal és képes megoldani. Nem mondták! Sarolta annak ellenére, hogy mindenki elfordult tőle, hogy senki nem biztatta, hogy senki nem hitt benne, hogy senki nem támogatta, hitt! Hitt magában, a testében, a mentális erejében, az akaratában, elszánt és kitartó volt! Soha nem ingott meg!

Mit szóltál az orvosi diagnózishoz?

A diagnózis egy orvosi séma. Az csupán egy papírra leírt valami, amiben nincs ott a személy. Nem azt nézték, hogy én ki vagyok, én mire vagyok képes, hanem a papírra leírt véleményt tartották irányadónak. Csak annyit kellett volna, hogy megtegyenek, hogy biztassanak, hogy nincs minden veszve, vagy nézzük meg ő mire képes, jó lett volna részükről egy kis lelki támogatás.

Hiszel a csodákban?

Igen, csodák vannak, az egész életünk az, ahogy élünk, amit teszünk, ahogy kialakítjuk az életünket és a testünk működése is egy hatalmas csoda. Úgy tekintettem a helyzetemre, hogy most átmenetileg ebben az állapotban vagyok.

Sarolta orvos szeretett volna lenni, hogy mindenkin tudjon segíteni, hogy mindenkit a legreményvesztettebb helyzetekben is biztathasson. Az élet azonban megmutatta neki, hogy az orvosok nem mindig adják meg azt a lelki támogatást, ami pluszban hozzá tehetne az emberek gyógyulásához. Sarolta továbbra is segíteni szeretne az embereknek és a természetgyógyászat felé fordult, ahol az egész emberre fókuszálnak.

Mi volt az a belső motiváció, ami segített neked abban, hogy újra teljes értékű életet tudj élni?

A nagyon erős hitem magamban és az, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint hisszük. Igenis tudjuk magunkat belülről motiválni. Ha egy pánikbeteg be tudja képzelni magának, hogy rosszul van, akkor én miért nem tudnám elképzelni azt, hogy érzem a lábam, hogy megtart és újra járok? Fókuszáltam arra, amit szeretnék és kizártam minden lehúzó energiát. Arra gondoltam, hogy most valami miatt belekerültem ebbe a helyzetbe és most bizonyíthatok magamnak és másoknak is, hogy bármilyen „orvosilag lehetetlennek tűnő” helyzetből is ki lehet jönni.

Sarolta kivárta a 3 hónapot, amíg egyáltalán nem mozoghatott és ezt követően minden orvosi tiltás ellenére naponta mozgott, és közben folyamatosan vizualizálta, hova szeretne eljutni. 3 hónapig mentálisan trenírozta magát, hogy hogyan fog újra járni. Azt mondja nem volt más opció, ha járni akar újra, meg kell csinálnia. Ígéretet tett magának, hogy kiszáll a kerekesszékből és újra teljes értékű életet fog élni. Példaértékű az elszántsága.

Mi volt az, ami a legnagyobb löketet adta?

Elképzeltem a két életemet, milyen lenne. Az egyik lehetőség, hogy belekényelmesedek a nyomoromba, a másik, hogy újra teljes értékű életet élek. Mindig van választási lehetőségünk, nincs olyan, hogy csak egyetlen út van. Jogunkban áll dönteni a saját életünkről, egészségünkről. Bármikor mondhatunk nemet, ha valamit nem szeretnénk.

Sarolta a kórházból hazament, de bent sem engedte magát elkényelmesedni. Megpróbálták mindenben korlátozni, hogy erre sem vagy képes, ezt sem tudod megcsinálni. Az orvossal megbeszélte, hogy őt nem kell fürdetni, mert „csak” a lába sérült, a karjának nincs baja. Minden nehézségben a lehetőséget látta, hogyan tud fejlődni, hogyan tudja meghaladni saját magát.

Mit adott neked ez a helyzet?

Elkezdtem mindenért hálás lenni, hogy fürdök, hogy élek, hogy le tudok hajolni, amikor először be tudtam kötni a cipőmet, végtelen hálát éreztem. Annak ellenére, hogy ilyen fiatal voltam, kicsit én is belekerültem a mókuskerékbe, pont jókor jött az, hogy felnyissa a szemem, hogy másképp kell hozzá állni a dolgokhoz, az élethez, sokkal nyitottabban.

Sarolta elhatározta és biztos volt benne, hogy egy 1 év múlva visszamegy a kórházba, hogy megmutassa, hogy minden segítség nélkül képes járni. A legnehezebb feladat az volt, hogy türelmes legyen és értékelni tudjon minden apró lépést. Mindig, minden nap, ha fáradt volt, akkor is, ha nem volt kedve, akkor is tett valamit, hogy mindig egy lépéssel előrébb jusson. A kerekesszéket felváltotta a hónaljmankó, ezt követte a könyökmankó, aztán a bot és végül újra tudott járni.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézni, amikor mankózni kezdtél?

Nagyon sok időbe telt még eljutottam például a wc-re, pedig csak 15 méterre volt az ágyamtól, de nem hagytam, hogy segítsenek, egyedül küzdöttem meg ezzel az akadállyal is. A 15 métert kb. fél óra alatt tudtam megtenni. Ráértem. (mosolyog, de mindig mosolyog) Nem volt egyensúlyom, hiába volt ott a másik lábam, nem éreztem, így eldőltem. Visszahoztam az egyensúlyom, aztán erősítettem az izmaimat, leváltottam a hónaljmankót könyökmankóra, a könyökmankót két botra, aztán mindent el kellett dobjak, hogy újra tudjak önállóan járni.

Sarolta belenyugodhatott volna, hogy már bottal tud járni, de még a bot sem illett a stílusához, így elszántan haladt tovább, hogy újra szárnyalhasson, ahogy ezt tette előtte is. A botoknak még nevet is adott, egyik Rózsika volt, de Rózsit elajándékozta valakinek, akinek eltört a bokája.

Érettségi előtt álltál, hogyan tudtál újra suliba menni?

Gyömrőn élünk, így a szüleim nem tudták megoldani, hogy bevigyenek naponta az iskolába. Úgy döntöttem kollégiumba megyek. Az igazgató nem akart felvenni, mert félt a felelősségtől, édesanyám nem akart elengedni, mert féltett. Az igazgatónőnek megígértem, hogy mivel elmúltam 18 éves felelősséget vállalok magamért és tisztában vagyok a korlátaimmal, és a lehetőségeimmel is. A szüleimet pedig megnyugtattam, ha nem engednek el, akkor magam megoldom, hogy elmegyek. Szeptemberben kollégista lettem. Újra tanultam mindent, nem kértem segítséget senkitől, mert úgy éreztem, hogy így fejlődhetek a legtöbbet.

Hogyan készültél a szalagavatóra?

Nagyon vártam, és bár két mankóm volt, mindenképpen szerettem volna táncolni. Szomorúan vettem tudomásul, hogy senki nem akar velem táncolni, mert az „ciki” lenne. Morzsi barátom azt mondta: Te olyan csodálatos ember vagy, hogy megérdemled, hogy táncolj, én jövök és táncolok veled! Büszkén vállalt engem. Hitt bennem, imádott. Döbbenet volt megtapasztalnom azt, hogy mennyire a külsőségeink rabjai vagyunk. Csodálatos szalagavatóm volt.

Saroltát továbbra is, annak ellenére, hogy egyedül küzdött, a legtöbb dologból kizárták, nem hívták, mert nem volt elég gyors, mert volt, amit másképp tudott megcsinálni. Beleállt minden negatív helyzetbe, igyekezett felnyitni kortársai szemét, hogy másképp lássanak ilyen helyzeteket. Nem csüggedt, ment és tette, amit meg kellett tennie, mert az önmagának tett ígérete kötelezte.

Hogyan élted az életed, a megváltozott helyzetedben?

Elmentem a családommal nyaralni Izraelbe is, nyitott voltam az életre, nem akartam lezárni magam. A lehetőségek ott álltak előttem. Ha lezárom magam, akkor megint úgy gondolok magamra, mint aki beteg, aki korlátozva van. Nem, nem ezt ígértem magamnak. Mentem. Rengeteg pozitív élménnyel jöttem vissza, ami újabb lendületet adott. Megcsináltam ezt is. Sőt, két mankóval az Etna-ra is felmentem, annak ellenére, hogy ott is kételkedtek abban, hogy meg tudom-e csinálni. No, de ez sem volt kérdés. Nagyon lazán indultam neki, mert lenn a hegy lábánál 40 fok volt. Szóltak, hogy fenn nagyon hideg lesz, de fittyet hánytam az intelmekre és bár fenn már majdnem megfagytam, de akkor már úgy éreztem, hogy dacból sem kell semmi plusz pulóver. Fenn úgy fújt a szél, hogy a mankók lábait kifújta, aztán így még nagyobb súllyal kellett ránehezednem. A csoport nem várt meg és nem is voltak semmiben segítőkészek. Végig mentem két nagy túrát és ez megmutatta nekem, hogy még nagyobb erő van bennem. Szükségem volt ezekre az ingerekre, hogy megérezzem a saját erőm végtelenségét és mélységét.

Sarolta visszajött a nyaralásból két mankóval konditerembe járt, ahol talált egy személyi edzőt, aki végre kihívást látott abban, hogy Sarolta talpra álljon. Lábsúllyal járt, úszni kezdett, bár tudta, hogy nagyon nehéz lesz. A végtelenségig elszánt volt.

Milyen kezeléseket vettél igénybe?

Mozgás, személyi edzés, úszás, a saját hitem, masszázs. A természetgyógyászok azok, akik sokkal mélyebbre nyúlnak és az emberek lelkével is foglalkoznak.

Mit szóltak hozzá az emberek, amikor látták, hogy újra jársz?

Szabadkoztak, hogy ők azt nem úgy gondolták. Visszamentem az orvosokhoz is, hogy megmutassam újra járok, úszok, futok. Arra kértem őket, hogy mindig vegyék figyelembe, hogy ki ül velük szemben. Azt mondták, hát lehet, hogy mégis vannak csodák.

Mivel foglalkozol most?

Sérült gyerekeknek vagyok a nevelőjük. Nagyon szeretem őket.

Saroltában senki nem hitt, senki nem volt, aki egyetlen szóval is bíztatta volna. A nyomorékot látták benne, a törődj bele a sorsodba szerepet szánták neki. Mihalik Sarolta bebizonyította, ha van elég hited, kellőképpen elszánt és türelmes vagy, ha önmagadnak ígéretet teszel és nap, mint nap teszed, amit tenned kell, akkor képes vagy arra, hogy pár papírra vetett szót, amit az orvosok diagnózisnak hívnak, felülírd. A diagnózis nem az ember, és az, hogy kiben mekkora erő lakozik, attól a személytől függ, aki az adott pillanatban az orvossal szemben ül.

Sarolta példakép, nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam. Olyan erős jellem, akit csak tényleg nagybetűs EMBER-ként tudnék jellemezni. Szíve-lelke csupa jóság, hihetetlenül erős!

Szeretném, ha minél több emberhez eljutna ez a fajta szemléletmód!

Az orvosi diagnózis felülírható-e? Minden ember más, minden eset egyedi! Az, hogy más is képes-e erre, csak egyéni válaszok léteznek! Vannak esetek, amikor az orvossal együttműködve kell megtalálni a megoldást! DE, mindig van lehetőséged megtalálni az orvost, aki segít kiaknázni a benned lévő erőt, ami segíthet abban, hogy a legnehezebb helyzetben is kihozd magadból a maximumot! … és, ahogy ezt Sarolta is mondta, mindig van választási lehetőség! Küzdesz-e a jobb életedért, vagy belekényelmesedsz a helyzetedbe?! A döntés a te kezedben van!

Egyben biztos vagyok, kemény munka, sok áldozat és harc, sok munka, de ha küzdesz, a siker nem marad el!

címlapfotó, fotók: Takács János István - Zenergy Photo, Mihalik Sarolta

Saroltával találkozhatnak Olvasóink az augusztus 26-án Margitszigeten megtartott Csak Pozitívan Pikniken.