
9 minute read
AZ ELSŐ GAZDASÁGI ENERGIA KÖZÖSSÉG
Nagy Zoltán
AZ ELSŐ GAZDASÁGI ENERGIA KÖZÖSSÉG
LEHETŐSÉGEK, MEGOLDÁSOK, ÚT A JÖVŐBE
Nyári napnak alkonyulatánál, „megállék” a Napocska parkjánál. Ott, hol a napfény süt „beléje”, mint az áram, tartós elemébe. Jó, lehet, hogy kicsit megártott a hetek óta tartó kánikula, amikor úgy éreztem, megpróbálok összefércelni egy pársorost, de a Kedves Olvasóra bízom, hogy átérzi-e a mélyen szántó – bár költőket nem megszégyenítő – alkotói üzenetem. Hiába van olyan meleg, hogy az emberről leolvad a ruha, összességében inkább nem kívánom a telet most. Nyári gyerek lévén, még mindig ezek a világos, fényes hónapok a kedvenceim és ez most már így is marad. Legutolsó írásom óta – amely az Első Gazdasági Energia Közösséget mutatta be nagy vonalakban – jött pár új információ a témával kapcsolatban, így külön öröm számomra, hogy ezekről be tudok számolni. Előző cikkem annyira hatásosra sikerült, hogy már többen is érdeklődtek a lehetőségről, amely egy érdekes és jól kigondolt koncepció mentén remélhetőleg minél többeknek fog megoldást nyújtani és irányt mutatni.

Mi a helyzet most a napelemes pályázatokkal?
Mielőtt ennyire előre szaladnánk, tisztázzuk a dolgot: a csatlakozási stop indokoltságának felülvizsgálata folyamatosan zajlik, nyár végétől várhatóak eredmények, azonban ez még csak az első lépés. A jelentéshez, javaslattételhez elemezni kell a begyűjtött adatokat, ez több időt vesz igénybe.

Emellett az állami döntéshozatal sem megy egyik percről a másikra és jelen ismereteink szerint szeptember végén várható, hogy először bármiféle határozat szülessen. Mindezen túl az elosztó hálózat állapotát regionálisan vizsgálják, nem országosan, tehát ha fel is oldják a korlátozást, akkor lehetséges, hogy csak bizonyos területeken, máshol viszont nem. Sajnos egyelőre nem tehetünk mást, mint figyeljük a híreket, beérkező értesüléseket, és reménykedünk benne, hogy már az első körben sok helyen megszűnik a tilalom és nem kell sokaknak akár újabb egy évet várnia.
És mi lesz a pénzügyeinkkel?
Az Első Gazdasági Energia Közösség olyan projektekre fókuszál az áram, a hőenergia és az ingatlan piacon, ahol az általuk biztosított egyedi üzleti modell maximalizálja a bevételeket és porlasztja a költségeket. Sok olyan beruházással és céggel találkozhatunk a piacon, amit olyan vállalatok hoztak létre, amelyek szinte a semmiből „nőték ki” magukat, mindezt azért, mert észrevették a lehetőséget.
A technológiai fejlődés újabb lehetőségeket nyitott meg ezen a piacon, ahol az előkészített beruházások közül kiválaszthatjuk a számunkra személyre szabott legmegfelelőbb megoldást. Beruházási politikájukra a kreativitás, a merész megközelítésmód, a hozamtervekben ugyanakkor a konzervatív óvatosság a meghatározó.
Foglaljuk össze az ötleteket és az előnyöket!
Az Első Gazdasági Energia Közösség (GEK) létrejöttének fő célja az energiaágazatban történő átalakulás elősegítése és az energiaszektor előnyeinek elérhetővé tétele a tagjai számára.
Más eszközosztály: A GEK befektetési lehetőséget kínál a befektetőknek, amely kiegészítheti a meglévő befektetési portfóliójukat. A közös napelem parkokba történő befektetés diverzifikációt nyújt a befektetők számára, mivel más eszközosztályhoz tartozik és nem függ a hagyományos piaci tényezőktől.

Stabil hozam és megtérülés: A GEK beruházás hosszú távú stabil hozamot és megtérülést kínál. A közös napelem parkok által termelt energia értékesítése általában hosszú távú szerződéseken alapul, ami biztosítja a rendszeres bevételt. A napenergia piaca és a kereslet folyamatos növekedése tovább erősítheti a hozamokat és a beruházás megtérülését.
Megújuló energia beruházás: Az energiaiparban történő befektetés a megújuló energiaforrások iránti növekvő kereslet miatt vonzó. A GEK-ben való részesedés lehetőséget kínál a befektetőknek, hogy részt vegyenek a fenntartható energiatermelés és a zöld energia előmozdításában.
Környezetvédelem: A GEK résztvevői aktív szerepet vállalnak a környezetvédelemben és a fenntarthatóság előmozdításában. A megújuló energia használata csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását és ezzel együtt a légköri felmelegedést.
Menedzsment támogatás és szakértői segítség: A GEK tagság résztvevői szakértői támogatást kapnak a napelem rendszer tervezéséhez, telepítéséhez, karbantartásához és az üzemeltetéshez. Az Energia Közösség szakemberei, a menedzsment segítenek optimalizálni és növelni a bevételt, valamint biztosítani a hatékony működést. Érdekes lehet nekik is: Ingatlanhasznosítók és fejlesztők, Építőipari cégek, Nyugdíjalapok és befektetési alapok, Kis- és közepes vállalkozások (KKV-k), Gyártó cégek, Települések és önkormányzatok, Agrárgazdaság, Szállodaipar és turizmus, Zöld startupok és innovatív vállalkozások. Fontos megjegyezni, hogy a GEK átfogó előnyöket és lehetőségeket kínál számos gazdasági szektorban tevékenykedő szereplő számára. Az energiafüggetlenség, a rezsi költségek csökkentése és a fenntartható energiahasznosítás mind olyan előnyök, amelyek széles körben érvényesülhetnek a gazdasági szereplők számára, legyenek azok magánszemélyek, vállalkozások, intézmények vagy települések.

Biztonságos? A kérdések többsége is erre vonatkozik.
A Gazdasági Energia Közösség egy, sok mindenki által összehasonlítható gazdasági terület, ami ha jól működik, akkor jó bevétel is van belőle hosszú távon, de mi van, ha nem? Az Energia Közösségnél nincs elveszett áram. Amit megtermel, az mind értékesítésre kerül, nagyker áron. Itt nincs vírus, betegség, hétvége. Itt folyamatos termelés van. A megtermelt áram értékesítésére, a hazai és külföldi energiakereskedők meghívásos pályázat keretein belül kerülnek kiválasztásra, azonban a legtöbb kérdés az érdeklődőktől a biztonságról szól: Mi van akkor, ha lemegy az áram ára? Mi van akkor, ha nem veszik át az áramot? Mi van akkor, ha kilépünk az Unióból? (nem tudunk kilépni az Unióból, mert az a rengeteg ázsiai cég (1-2 db/ hét), akik mostanában beruháznak hazánkban, azok az Uniós tagságunk miatt is választottak minket). Mi van, ha jön egy rendelet? Voltaképpen, mennyire biztonságos egyetlen gazdasági ágazatra támaszkodva beruházni? Tehát a kérdések alapján azt látjuk, hogy az érdeklődők szeretnék kiszűrni a rövid és hosszú távú bizonytalanságot. A GEK is és ezért választotta az alábbi konstrukciót, amelyet összekapcsolt egy másik húzó gazdasági ágazattal. Az ingatlan piaccal. Bár az a piac is pont most esik, vagy legalább is stagnál, de éppen az a jó, mert így tudják minél jobban a figyelmet az ő megoldásuk felé irányítani. A piacon egyedüliek lesznek, vagyis már azok is. Jó, jó, de a pénz, hogy kerül biztonságba? Milyen formában? Bt? Kft? Vagy a Blue Technologies-el (a GEK-et üzemeltető cég) kell szerződni? Nem, egyik sem. Van jobb megoldás.

Mennyire biztonságos egyetlen gazdasági ágazatra, csak a Gazdasági Energia Közösségre (GEK) támaszkodva beruházni? Nem tartjuk a legbiztonságosabbnak, ha csak egyetlen gazdasági ágazat eredményeire támaszkodnánk. Meg tudná valaki mondani, hogy 1 év múlva mennyi lesz az áram nagyker átvételi ára? Aki meg tudja mondani, az igazi jóstehetség. Lehet 2-3x magasabb, akkor annak örülünk, de mi van, ha lejjebb megy? Annak meg nem örülnénk (és ez még csak 1 év). Ugye nem szeretnénk ilyen bizonytalanságnak kitenni a beruházásainkat? Azért, hogy ez anyagilag még biztonságosabb legyen, a projektet körbevették egy Befektetési alappal. A Befektetési alapon belül van a biztonságos stabilitás. Miért is? Ez több szempontból is biztonságos. Az egyik, hogy a Befektetési alapokat az MNB felügyeli és ellenőrzi. A másik, hogy a Befektetési alapban nem csak egy projektben lehet fantáziát találni. A Befektetési alapban van Tőke alap, Ingatlan alap, Energetikai alap, valamint különböző projektek. Lehet valamelyik alapot választani és lehet kombináltan is.
Azért hozták létre ezt a megoldást, mert lehetnek olyan piaci tényezők, amelyek nem kedveznek az egyik, vagy másik gazdasági ágazatnak, de ha kisegítik egymást, szimbiózisban vannak egymással, vagy gazdaságilag segítik egymást, akkor az esetek döntő többségében nagyon eredményes tud lenni a Befektetési alap a tagjainak. Röviden a több lábon állás, vagyis az egymást támogató üzletek házon belül, nagyon is hasznosak.

Rendben, biztonságos és stabil, de milyen projektekről van szó?
Mégis milyen projektek és hogyan tudják egymást eredményesen támogatni, hogy az BIZTONSÁGOS, STABIL és EREDMÉNY centrikus legyen a Befektetési alapokon belül?
- Lakópark beruházás: ezeket már eleve négyzetméter arányos energia közösségi tagsággal kínálják (ilyen még nincs a piacon), aminek eredményeképpen minden rezsiköltségre fedezetet kapnak a tulajdonosok és a bérlők az átlagos használathoz méretezve.
- Különálló Ingatlanok: ezeket is négyzetméter arányos energia közösségi tagsággal kínálják (ilyen még nincs a piacon), aminek eredményeképp szintén minden rezsiköltségre fedezetet kapnak a tulajdonosok és a bérlők az átlagos használathoz méretezve.
- Szálloda és Termál Projekt: komplex termálés gyógyfürdő, luxus szálloda és apartman projekt, ahol termálvíz a fűtés és meleg víz, naperőmű pedig az elektromos áram igényt biztosítja.
- Idősotthon projekt: egy emelt szintű és egy luxus kategóriájú lehetőség időskorúaknak, akiknek számít a gyógyfürdő közelsége.
- Energetikai és Vízügyi Szolgáltató: termálvíz (távhő és HMV) és napenergia hasznosítás a fenti projektekben, később lakosságnak is.
- Az energiaközösség projektje: 2x5 MW és több kisebb beruházás. A projekt legnagyobb előnye, hogy a Lakópark projekt kapcsolt termékeként (m2 arányos GEK tagság) átveszi fixen, tehát garantált a hozam és a nyereség!
Több olyan elem található ezekben a projektekben, amelyek kiemelten EREDMÉNY centrikussá teszik ezeket a beruházásokat, mert szimbiózisban (társelemként) segítik és teszik gazdaságilag előnyössé (mert ilyen még nincs) a piacon. A Gazdasági Energia Közösség csak egyik eleme a több lábon állásnak.

Prémium lakás, akár 25 milliós állami támogatással?
Példánkban Anna és Péter pár év házasság és karrierépítés után Budapesten szeretne vásárolni egy olyan lakást, amely biztosítja számukra az agglomeráció zöld életterét, valamint a városi élet kényelmét, élményeit is.
Két gyermeket tervezve nézzük a részleteket: a lakáshoz két gyermek vállalásakor a család igénybe veheti a 10 millió forintos Babaváró hitelt, amely az első gyermek születésétől kamatmentes, a második gyermek születését követően pedig a fennálló tartozás 30%-át támogatásként megkapják, tehát ennyivel csökken a hitel. Emellett 2 gyermekkel 2,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes, 10 millió forintos 3%-os kamatozású CSOK-hitelt is felvehetnek. Ne felejtsük ki a számításból a CSOK miatt járó illetékmentességet, ami 3,76 millió forint megtakarítást jelent számukra, illetve a 4,76 millió forintos (5%-os) adó-visszatérítési (ÁFA-)támogatást.
3 gyermekkel akár 25 millió forint állami támogatás is felvehető egy prémium lakás megvásárlásához.

Az idei évben érvényes feltételek mellett egy 3 gyermeket tervező, új építésű lakást vásárló házaspár számára a minimum 60 négyzetméteres otthonuk megvásárlásához, akár 25 millió forint állami támogatás is elérhető. Ezen felül a 4%-os illeték és az 5%-os adó-visszatérítési (ÁFA-) támogatást is megkaphatják.
Vajon mi lenne, ha ehhez még hozzá jönne az, hogy ezeknek a lakásoknak a fenntartási (rezsi és közösköltsége, valamint bérletidíja stb.), lakhatási költsége egyenlő lenne a nullával? A válasz újra és megint: az Első Gazdasági Energia Közösség. Megkérdeztük a "mesterséges intelligenciát" és Ő is még csak ott tart, hogy a tetőkre tegyünk napelemeket és csökkentsük az áramfogyasztást. Na, ne vicceljünk már.

Van ennél sokkal jobb, ahol a teljes költséget tudjuk nullázni. Ugye kitalálják, mire gondolok?
Köszönöm szépen kitüntető figyelmüket. A nyár utolsó hónapja előtt kívánok tartalmas szabadságot vagy sikeres munkát, feltöltődést, erőt, egészséget, nyugalmat és eredményes időszakot!
Továbbra is süssön Önökre a Nap fényesen!
FOTÓK: Első Magyar Gazdasági Energia Közösség