BÚZA JUDIT
(Fotó: Fortepan/Rados Tamás)
Karácsonyi emlékek
Mert azt gondolom, a kollektív tudatot ilyenkor megtölti az elfogadás és az adás, a meglepetések okozta örömök szerzésének vágya, amit a bennünk élő szeretet inspirál. Ilyenkor mintha közelebb lennénk az igazi otthonunkhoz, benne önmagunkhoz, a bennünk élő Teremtőhöz ebben a csodavárásban. És akik valóban ezt élik, őket nem vezetik meg a külsőségek, mint másokat a talmi csillogás, a pótlékok sokasága, amivel túlszárnyalni igyekeznek másokat és egymást is. Egy nagycsaládba születtem és éltem kamaszkoromig, ahol három generáció lakott egy ház92 CsPM
Az illataival, az ízeivel, a gyertyái fényeivel a karácsony az év utolsó hónapjának heteiben semmihez nem fogható hangulatot teremt a Föld bolygón. Eltűnődtem. Vajon mitől ilyen, miben rejlik a varázslata? Miért leszünk hirtelen egy csapásra jobbak, kedvesebbek, türelmesebbek önmagunkkal és másokkal is, amikor karácsony jön? S ez erőteljesebbé válik minden egyes nappal, ahogy az ünnep közeledik. A tradíció-e az oka, mert így láttuk, tanultuk és így vált természetessé a számunkra, vagy van e mögött valami több, valami más? Miért nagyobb karácsonykor az egyedüllét terhe a társtalanul élők számára, mint máskor? A szeretteik távolléte miatt? Vagy miért nehezebb ilyenkor egy szülő számára az együttlétek ellehetetlenülése a szerettei között feszülő ellentétek miatt, mint máskor?
ban. S bár az együttélésünk nem volt éppen „kanál-tányércsörgés nélküli”, hisz mindenki egyedi még tökéletlenségében is, de a szándék egymás támogatása és segítése volt. Ha valakinek volt valamije, természetes volt, hogy abból a másik sem szenvedhetett hiányt. Így nőtt fel édesanyám is a három lánytestvérével, akiket nagymamám nevelt jórészt egyedül, kis kihagyásokkal, mert anyai nagyapám, a nagyszívű, szép hangú, ám részeges és tékozló parkettás mester nem sokat segítette őket. Helyette a kocsmát és dalárdát részesítette inkább előnyben, ahová járt.
