KARÁSZI ALEXANDRA
A
Melengetőben apró életmankók, gondolatmorzsák, betűkbe gyúrt szépségek jelennek meg, melyeket összegyűjtöttem az olvasó számára
Hiszem, hogy a social médiában nemcsak ártani tudunk, hanem valódi értékeket is teremteni. Részben tudatosan, de a tudatalattim is közrejátszik, hogy amely felületeken jelen vagyok és amiket aktívan használok, ott olyan embereket követek, akik értéket teremtenek, hozzáadnak valami pluszt a mindennapokhoz. Csak hogy néhány példát mondjak, szerintem ez miben is merül ki: könyvajánlók, szép helyek bemutatása, hasznos tippek megosztása, egy-egy szép pillanat vagy gondolat átadása. A sor még bőven folytatható, de azt hiszem, most már sejti a kedves olvasó, hogy mire gondolok. Mikor azon gondolkodtam, hogy a decemberi, ünnepi lapszámba milyen cikket írjak, akkor egy dologban biztos voltam: interjút szeretnék készíteni olyasvalakivel, aki értéket teremt és ad a világunkhoz. Neubeller Rékát már évek óta követem. Nagyon tetszik az, amit Ő megmutat magából, a világnézetéből, az értékeiből. Ahogy magát jellemezte, néha csapongó, mely a művész lelkéből adódik. Én viszont az ízig-vérig nőt látom benne; kifinomult és magabiztos, aki minden posztjával nyugalmat és békét áraszt. Jó olvasni a gondolatait és megcsodálni a képeket, melyeket közzétesz. Számomra Ő ilyen, és ami a legjobb, hogy a beszélgetésünk alkalmával is bebizonyosodott, hogy pontosan olyan, amilyennek képzeltem. Réka írt egy könyvet, a Melengetőt, mely októbertől elérhető a nagyközönség számára is magánkiadásban. Ennek apropóján kérdeztem őt.
Mielőtt elkezdtünk beszélgetni, megfogalmazódott bennem, mi az, ami miatt én igazán nagyon szeretem a tartalmaid. Ez pedig nem más, mint hogy a rohanó mindennapokban, ahogy Téged olvaslak, kicsit olyan, mintha megállna a világ, és ez annyira jó. Lelassulok és kiszakadok. A slow living a mindennapjaid része és sok olyan tevékenységet is végzel, amelyek ezt tükrözik. Hogyan kell elképzelni egy napodat a slow living jegyében? A nyolcvanas években születtem, vágyom a régi világba, amikor még buta telefonok voltak, 62 CsPM
sokkal lassabb volt az élet, amikor még nem az elektronikus kütyük határoztak meg bennünket. Éltem abban a világban, ahol még csak SMS-t tudtunk írni és MMS-t küldeni egymásnak a három soros telefonkijelzőn. Sajnos nem minden napomat tudom lassan megélni, ami ilyenkor megvisel, mert utálok kapkodni, szó szerint fizikailag is rosszul leszek tőle: a zsigereimben érzem a stressz jeleit. Viszont, a reggeleink és az estéink már sokkal inkább erről szólnak: munkámból kifolyólag megengedhetek
