UDVAR MELINDA
Boldog pillanatok
És akkor boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Klasszikus, gyermekkorunkból ismert mesebefejezés. De mit is értünk alatta gyermekként, illetve hogyan alakul ez a nézőpont későbbi életünk során? Én úgy emlékszem, hogy a mesék befejezésekor – hiába, a gyerekek képzelete mindent hoz – mindig hasonló jellemzőkkel vizualizáltam a boldogságot, függetlenül attól, hogy aznap (vagy abban az órában?) naivan mit gondoltam arról, mi is tenne engem boldoggá.
Bizonyos tárgyak megszerzésétől vagy adott helyzet létrejöttétől azt vártam, hogy boldog és kerek lesz az életem: mindenki szeret, megért, értékel, és ez soha, de soha nem változik, örökre így marad. Naivan azt képzeltem, hogy ha egyszer megszerzem a boldogságot és boldog leszek, akkor az már örökre az enyém lesz és birtokolni fogom: … És akkor boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Nyilván ennek az egyszerű képletnek az alkalmazása gyermekkorban teljesen természetes, – „csak a változás örök” igazsága ilyenkor még nem ismert. Érdekes kérdés, hogy ki, mikor és hogyan szembesül azzal, hogy a boldogság maga a nyughatatlan változás, megújulás és újjászületés…, valami megfoghatatlan, mégis érezhető…, valami nagyon törékeny, ki tudja micsoda. CsPM 45
