BALÁZS KRISZTINA
Én irányítok, vagy irányítanak? Ismét egy nagyon aktuális kérdés. Ez az év magában hordozza az elnyomás érzését, de ugyanakkor a szabadság valós megismerését is. Rengeteg féleképpen éljük meg ezeket az időket. Van, aki összeomlik a probléma súlya alatt, hiszen úgy érzi magát, mint akit bezártak akarata ellenére. Van, aki ugyanezt a helyzetet megpróbálja kiaknázni, és megtalálni benne az örömöt még akkor is, ha ez igen nehéz. Hogy lehetne örülni annak, ha körülöttünk betegségek vannak, ha féltjük magunkat és szeretteinket, vagy ha akár a halál szele is meglegyint minket. A vallások, filozófiai nézetek, sokféle nézőpontból igyekeznek válaszokat adni ezekre a kérdésekre. Azonban egy olyan szituációban, amikor az ember lába alól egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt, sokszor nehéz megtalálni a belső egyensúlyt.
Ilyenkor hiába a meditáció, hiszen nem bír nyugton maradni az ember, hiába a jótanács „ne foglalkozz vele” amikor nem tudunk nem törődni azzal, ami napi 24 órában körbevesz minket. Úgy érezhetjük, agyonnyom annak a súlya, hogy „nem csinálhatom azt, amit szeretnék”. Ha csak egy évvel nézünk visszafelé, amikor még úgymond „normális kerékvágásban” forgott a Világ, azt tapasztalhatjuk, hogy akkor sem éreztük azt, hogy szabadok vagyunk. Rengeteg mindennek kellett megfelelni már akkor is, és az igazság az, hogy az ember talán soha nem mondhatta még ki azt, hogy „azt csinál, amit csak akar”. Ha autót akarsz vezetni meg kell tanulnod megállnod a stop táblánál, vagy elsőbbséget adnod annak, aki jobbról jön. Akkor is, ha nem akarod. Ha gyalogosként akarsz 46 CsPM
közlekedni, meg kell várnod amig zöld lesz a lámpa az átkelőnél, különben elütnek. Ha bemész egy hivatalba, nem mondhatod azt az elötted álló 100 embernek, hogy dolgod van és előre mész. De az iskolákat is el kell végezned ahhoz, hogy megfelelő álláshoz juthass, még akkor is, ha inkább játszani van kedved. Végtelenségig sorolhatnák a szabályokat, amiket betartunk annak ellenére, hogy esetleg máshoz lenne kedvünk. Csakhogy ezeket megszoktuk. Úgy nőttünk fel, és arra tanítottak többségünket, hogy vannak írott és vannak íratlan szabályok, amiket azért tartunk be, hogy ne legyen káosz. Ha például nem lenne rendőrség, nagyon hamar elszabadulna az emberek „nekem ez kell” filozófiája, és tőled is bárki elvehetné azt, amit csak akar. Persze amikor ugyanez a rendőr megbüntet azért, mert nincs az autómban pót izzó, az túlmegy az ember „ez még belefér” gondolkodásán. Tulajdonképpen az, hogy elnyomva érezzük-e magunkat vagy sem, csupán nézőpont kérdése.
