A szmoll tolkok mélyén

– Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire idióta? Ez meg mi a franc itt? Hányásom van tőle! Csörög a telefon, a nő felveszi. – Szívélyesen üdvözli Önt a Mindent Elintézünk Kft. A nevem Szabó Irén. Mit tehetek Önért? – Á, te vagy az! Hogy vagy, Bettikém? Igen, igen kedves. Nem, azt a tegnapi listában találod. Nagyon szívesen, máskor is! – énekli a telefonba csengő-bongó hanggal, majd leteszi. – Teljesen bolond ez a nő? Még erre se képes? Idióta! Tisztára idióta! Mindjárt hányok! – dünnyögi maga elé. Jön egy e-mail. – Ez egy gyökér! Hogy képzeli ezt? Utálom. Utálom, utálom, utálom! – kiabálja maga elé. Ez egy hülye. Felveszi a kagylót, tárcsáz. – Na, hogy vagy mindig, kedves? – kérdezi negédesen. Ma van a születésnapod? Komolyan?? Énekelni kezd. Boldog szü-li na-pot, boldog szü-li na-pot, boldog szü-li na-pot Gabi! Boldog szü-li na-pot! Írtam a hét elején egy e-mailt. Tudnál intézkedni ebben az ügyben? Nagyon fontos lenne. Ok, rendben. Köszönöm szépen! Legyen csodaszép napod! - kedveskedi, majd leteszi a telefont. – Idióta. El se hiszem! Hol születik ennyi idióta? Hányadék. Bejön egy kolléga az irodába, akivel lezajlik mindennapos, rutinszerű beszélgetésük: – Helló-belló! Mi újság van? Minden rendben? – Á, szia! Igen. És veled, minden ok? – Igen. Szép időnk van ma, nemde? – Valóban remek az időjárás. – És, jól vagy? – Csodásan, köszönöm! – És te hogy vagy? – Fantasztikusan! – Akkor én viszem is a postát. – Persze. Legyen szép napod! – Köszönöm kedvességed! Neked is! A kolléga kimegy az irodából. – Hogy ez a gyakornok mindig milyen kedves! Rendkívül udvarias! Ismét csörög a telefon. – Szívélyesen üdvözli Önt a Mindent Elintézünk Kft, a nevem Szabó Irén, mit tehetek Önért? – dalolja a kagylóba. Hogyne, mi sem természetesebb! Persze, semmiség. Önnek is csodás napot kívánok! – duruzsolja mézédes hangon, majd leteszi a kagylót. – Idióta. Ez egy komplett idióta! Esküszöm mindjárt hányok! S amint e szavak ajkait elhagyják, hirtelen erős öklendezésbe kezd, és sugárban beteríti az íróasztalt. Szalad ki a mosdóba, de nem bírja tartani. Végighányja az irodát, a folyosót, egészen a mellékhelyiségig. A wc csésze fölé görnyedve még mindig jön egy adag. Sugárban.

Mintha mérget evett volna, hosszú-hosszú ideig, s a szervezete most egyszerűen megelégelné, és kilökné. Megkönnyebbülten rogy a földre, a fehér porcelánba kapaszkodva. Egy darabig a padlót fogja, majd lassan sikerül feltápászkodnia. Megmosakszik, és a tükörbe néz. Arca beesett, szeme karikás. Egy élőhalott néz vissza rá. Egyszer csak, ki tudja honnan, egy gyönyörű fehér galamb száll a vállára. Engedi magát megsimogatni. Egy darabig elidőzik a nő vállán, majd ahogy érkezett, azon mód el is tűnik a semmibe. Régóta nem érzett felszabadultság lesz úrrá rajta. Minden olyan könnyűnek, lágynak tűnik. Mintha mázsás köveket emeltek volna le a szívéről. Egyszerűen minden szép, és rózsaszín. Minden olyan jó. Olyannyira hatalmába keríti ez az érzés, hogy teljesen megfeledkezik a munkáról, az irodáról, a cukorszirup sablon mondatokról. Egyenesen a kijárat felé veszi az irányt. Arcán boldog mosoly ül. Taxit fog, és elviteti magát a város legszebb parkjába. Ezúttal egyszerű, természetes. Leveti a cipőjét, hanyatt fekszik a fűben. Mosolyog, és élvezi a lágyan simogató szellőt. Elhatározásra jut: véget vet a mindennapos túlóráknak, a szombati, a vasárnapi munkának, a szabadság alatti e-mailezésnek. Elég volt. Másnap jelentkezik egy virágkötészetbe, ahová fel is veszik. Megtanulja a csokorkészítés csínját-bínját, és elégedetten mosolyog, valahányszor öröm tükröződik vissza az emberek arcán csodás alkotásai láttán. Az áldásos tevékenységtől egészen kivirul. Meggyógyul a lelke. Nem bájolog senkivel. Többé már nem képes rá. A szeretetlenség kemény burka végleg leolvad szívéről.