Art Is Business | 13. SZÁM

Page 1

2021. FEBRUÁR | 13. SZÁM

MILLER DÁVID SZÍNÉSZ


borból lett mÛvészet Hét kortárs magyar írót és költôt kértünk fel arra, hogy merítsenek ihletet a Vylyan Pincészet prémium boraiból. Az így született versek és novellák esszenciájából mûvészi rajzokat varázsolt az alkotó kéz. A végeredményt a Vylyan prémium borok palackjain tárjuk a világ elé, hogy mindenkit, aki meglátja és megkóstolja ôket, megajándékozzunk egy gondolattal és ünneplôbe öltöztessük a szívét.

MINDEN PALACK EGY KÜLÖN TÖRTÉNET.

A HÉT TÖRTÉNET:

www.borbollett-muveszet.hu


A MŰVÉSZET NYERESÉG KEDVES OLVASÓK! Schöck Ottó zeneszerző és Sztevanovity Dusán szövegíró évtizedekkel ezelőtt írt egy dalt A festő és a fecskék címmel. Arról szólt, hogy egy kislány hosszú ideje betegen feküdt, és egy napon meglátogatta egy festő, aki magával vitte a legkedvesebb képét is. Elmesélte, hogy bárki is kérte, nem adta el, pénzzel nem tudta megfizetni senki, de most odaadja a kislánynak, csak egy mosolyt kér érte. A lányka azt mondta, köszöni, de kár lenne a festményért. Neki már nem sok ideje van hátra, amióta sorsa az ágyához köti, csak egy fecskefészket figyel az ablakából, és amikor elszállnak a fecskék, ő többé sosem látja a hajnalt. A festő elment, és azon töprengett, mit tegyen, hogy a fecskepár még télen is ott őrizze a fészkét. A kislány csak nézte, nézte az ablakon át a karcsú fecskepárt. Már mindent belepett a hó, messze, délre repültek a fecskék, de az a kettő itthon maradt, és a kis beteg egyre jobban bízott abban, hogy talán el sem szállnak. Lassan gyógyulni kezdett, lábra is tudott állni, és az első útja a havas utcán a fecskefészekhez vezetett. Csak akkor jött rá, hogy festett fecskepár van a szemközti ház falán. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-ben öt kategóriában vizsgálta a művészetek egészségre gyakorolt hatását: az előadó-művészetekben (zene, tánc, éneklés, színház), a képzőművészetekben (kézművesség, formatervezés, festészet, fotó), az irodalomban (olvasás, írás, irodalmi fesztiválok látogatása), a kultúrában (múzeum-, koncert- és színházlátogatás) és az online művészetekben (animáció, digitális művészet). A felmérés kilencszáz publikáció, összesen több mint háromezer kutatás eredményét tartalmazta. Kimutatták, hogy a műélvezet, illetve a kulturális és kreatív tevékenység, mint amilyen a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás, jótékonyan hat a testi és lelki egészségre. Még az olyan ádáz betegségekre is gyógyírt jelenthet,

mint a kóros elhízás, a diabétesz és az elmeműködés rendellenességei. A művészetek képesek megoldást kínálni azokra a problémákra, amelyekre a hagyományos orvoslás képtelen. A zenehallgatás, a kézműves tevékenység csökkenti a stresszt, segíthet kordában tartani a vércukorszintet, kiegészítheti vagy javíthatja az orvosi kezelést, például tompíthatja a rákterápiák mellékhatásait: az aluszékonyságot, az étvágytalanságot, a légzési nehézséget, a hányingert. Ugyancsak bebizonyosodott, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei esti mesét mondanak, hosszabb ideig, nyugodtabban alszanak, és nappal jobban tudnak koncentrálni. A csoportos művészi aktivitás is jótékony, a színjátszócsoportok például csökkenthetik az iskolán belüli egészségtelen versengést és a megfélemlítettséget. Nagy-Britanniában, Svédországban, Dániában, Olaszországban az orvosok terápiaként már jó ideje kulturális tevékenységet is ajánlanak, és egyre többen követik a példájukat nálunk is. „Az élet tartalmát az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – írta Márai Sándor. A művészet mindannyiunknak, az alkotóknak és a befogadóknak is nyereség. A legjobb üzlet, mert a legdrágábbat, a testi-lelki egészségünket kaphatjuk vagy kaphatjuk vissza tőle.

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2021. FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, BODNÁR JUDIT LOLA, CANJAVEC JUDIT, HARDI JUDIT, HORVÁTH VIKTÓRIA, KRUPA ZSÓFIA, L. HORVÁTH KATALIN, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA, TÓTH PÁL SÁNDOR | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA CÍMLAPFOTÓ: BIELIK ISTVÁN, ZAKÓ ÉS GARBÓ: RICHARD ALEXANDER | GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 1650 FT+ÁFA

1


ZAKÓ ÉS NADRÁG: RICHARD ALEXANDER ING: TOUCH ME NOT CIPŐ: HUMANIC STYLIST: PAKSI ÉVA

2


DÁVID10 KUPONNAL NEM LEHET MAJD OLCSÓBBAN PARFÜMÖT VÁSÁROLNI SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

A húszas évei közepén jár, és már játszott amerikai kémthrillerben Oscar-díjas színésszel, szerepet kapott a BBC sorozatában, és megannyi nemzetközi mozin kívül jó pár magyar filmben, tévésorozatban is – például A Tanárban, a Jófiúkban és a Mellékhatásban. Van zenekara, elindult a zenei szólókarrierje, megnyerte tavaly az RTL Klub zenés showját, az Álarcos énekest, sőt műsorvezető az RTL Klub Reggeli című műsorában. Miller Dávid már abban is gondolkodik, ismertségét – zenéjén keresztül – milyen jó ügyekre fordíthatja.

Színész, zenész, műsorvezető. Szeretne egy irányba menni, vagy ez az összművészet vonzza? Huszonnégy éves vagyok, közel a huszonöthöz, és mindegyik tevékenység boldoggá tesz. Egyelőre azt érzem, mindhárom dolog, a színészet, a forgatás, a zene és a műsorvezetés is érdekel. … ez négy. Igen, de a színészet nekem a forgatás. A színpaddal nem kalkulál? A színpaddal azért nem kalkulálok, mert egyelőre közelebb áll hozzám a forgatás. Imádom minden elemét, a megérkezéstől a cateringen át a sminkbuszban ülésen keresztül a felvételig. Nem szeretném, hogy egy színházi összpróba miatt hiányoznom kelljen egy forgatásról. Ettől függetlenül van egy-két szerep, amelyért szívesen elmegyek színházba, de ez a lehetőség még nem talált meg. Milyen szerep érné meg? Ez attól függene, ki a rendező és mit kínál. Szóval most még úgy érzem, nem kell döntenem, filmezhetek, énekelhetek és tévézhetek. Mindháromból fejlődhetek, kiegészítik egymást, és valahol összeállnak eggyé.

A film annyira beszippantja, hogy bármi jöhet? Sosem statisztáltam. Azt mondták Londonban, ahol tanultam: ha statiszta szeretnék lenni, menjek el statisztálni, de ha színész, akkor ne statisztáljak. És ezt tartottam. Az utóbbi időben jutottam el oda, hogy – nem presztízskérdésből, de – egymondatos szerepeket már nem vállalnék. Inkább kevesebbet forgatok. Mint említette is, Londonban tanult. Mi az, ami ott nagyon más színházban és filmben, mint itthon? A felfogás, a mentalitás. Ott a rendező a rendező, a színész meg a színész. Én például szeretem, ha segít nekem valaki egy forgatáson, de külföldön nem szól rám egy színészkolléga, hogy mit csináljak. Ez a rendező feladata. Egyszer Londonban én is mondtam valakinek, hogy rosszul hangsúlyozza a szöveget, és kiküldtek a próbáról. Aztán elmondták, itt ez nem így működik. Ha rossz döntést hoz a rendező, akkor a színész találja meg benne a helyét, de ne instruálja a kollégát! Itthon olyan szerencsés voltam, hogy nagy színészekkel dolgozhattam. Ha például Nagy Ervin – A Tanár című sorozattal kapcsolatban – azt mondta: figyelj, Dávid, itt szerintem nem így kellene mondanod

a szöveget, olyan hangnemben szólt hozzám, hogy örömmel elfogadtam a tanácsát. De azt látom, sok esetben gond van a hangnemmel is. Mázlim volt, mert ez nem velem fordult elő. Sokszor inkább az a visszajelzés jött: bár te nem is jártál a színművészeti egyetemre, itt vagy és ez menő. Érezte amúgy a hátrányát annak, hogy nem a budapesti színművészetire járt? Azért nem érzem a hátrányát, mert alapvetően nem színházban játszom. Ha ott szerettem volna, akkor nehezebb lenne. Az egyetemen építik ki a fiatal színészek a színpadi kapcsolataik kilencvenöt százalékát. Nekem ez kimaradt, még úgy is, hogy a szüleim révén ismerhetek jó pár rendezőt és igazgatót. Ha a forgatás castingján olyat mutatok, ami egybevág a karakterrel, nem foglalkozik azzal a rendező, hol tanultam és mit csináltam korábban. Azt látja, nekem való-e a szerep és dolgozhatnánk-e együtt. És mennyire nehezítette a pályakezdést, hogy a szülei – Ullmann Mónika színésznő és Miller Zoltán zenész – előadóművészek? Mindenkiben, aki ismeri és szereti a szüleimet, van egy kis pozitív előíté3


let velem kapcsolatban. Ha meglátnak, eszükbe jut egy közös jó történet. Aki nem ismeri vagy nem kedveli őket, az úgy is viszonyul hozzám. Személyes sikeremnek könyvelem el, hogy eddig szerettek velem dolgozni a rendezők és a kollégák. És nem azért, mert valakinek a rokona vagyok. Mégis: a szülei miatt ment külföldre tanulni? Biztos ez is közrejátszott, de az még inkább, hogy a gimnáziumi éveimben nem voltam igazi iskolába járós. Kihasználtam az összes kiskaput és lógtam, minden más jobban érdekelt. Sosem voltam rossz tanuló, az érettségim is teljesen jól sikerült, a probléma inkább a leckeírásból és a napi órákra történő felkészülésből lett. Az igazsághoz tartozik, azért sem akartam az SZFE-re menni, mert rettentően féltem az elutasítástól: felrakok mindent a színészetre, elmegyek a háromkörös felvételire, és nem vesznek fel. Akkor biztos összedőlt volna a világ. Ráadásul újabb három-öt évet „üldögélni” az iskolapadban… Londonban nem kellett üldögélni? Nem sokat. Londonban sem a háromöt éves egyetemre jártam, hanem egy magán-színiakadémiára, a London School of Dramatic Artra, ahol nagyon gyakorlatias volt az oktatás. A tanárok nagy része oktat az egyetemen is. Ez az iskola eredetileg kétéves, de egy év alatt elvégeztem. Nem titok, egy ilyen képzés nem két fillérbe kerül. Ráadásul én abban az évben jelentkeztem, amikor négyszázhúsz forint volt a font. Az iskolában annyira megkedveltek, hogy kaptam egy évre kedvezményt, sőt az első bevezető évet nem is kellett megcsinálnom. És nem akart kint maradni, külföldön karriert csinálni? Dehogynem, ez volt a vágyam, talán össze is jött volna, de kaptam egy magyar munkalehetőséget, és a biztosra mentem. Azaz elvállaltam egy itthoni filmszerepet. Ez volt a Pappa Pia? Igen, a nagy sikerű Pappa Pia. Így visszanézve megérte? Jó döntés volt? Nem szoktam ezen gondolkodni. Ezután ugyanis sorra jöttek a filmek, és ilyen rövid idő alatt ennyi moziban nem 4

is szerepelhettem volna Angliában. Itthon viszont forgathattam nemzetközi filmekben is. Mennyire van lehetőség olyan nemzetközi filmbe bekerülni, amelyet nem Magyarországon forgatnak? Ehhez külföldön ügynök kell, és a keresést egy-két perces bemutatkozó showreellel lehet elindítani. Mint olyan sokan 2020-ban, elkezdtem komolyabban foglalkozni magammal és a karrieremmel. Több kapcsolatom van Londonban, szeretettel várják tőlem ezt a kisfilmet. És mit rakna bele? Az ember mindig a legfrissebb munkáit szereti a legjobban. A BBC sorozatában, a Baptiste II. évadában olyan karaktert játszhattam, amilyet korábban sosem. Általában én vagyok a mosolygós szomszéd fiú, a kedves srác, a magát még kereső aranyos pasi, és ez teljesen más volt: kopaszra nyírt radikális fiú bomberdzsekiben és Martens csizmában. Egy másik filmben, a Berlin Station-ben szintén olyan szerepet kaptam, amely messze áll a karakteremtől: egy grúz drogos fiút játszottam, aki a főszereplőt elvezeti a vesztébe. Nem nagy szerep, mégis nagyon jó élmény. Ráadásul Richard Armitage a partnerem. Mindig jól mutat a showreelben, ha ismert művész van az ember oldalán. Egy pillanatra biztos belekerülne a Vörös veréb is, amelyben Jennifer Lawrence volt a főszereplő, az is elég menő, ott állt tőlem harminc centire. Nagyobb szerepem volt még egy kanadai sorozatban, a Ransomban, megmutathattam magam, és sokat fejlődtem benne. A privát természete melyikhez áll közelebb: a cuki szomszéd fiúhoz, vagy megvan a szélsőségesebb indulat is? Régen nem tudtam hova tenni, miért én vagyok a cuki fiú és a mosolygós szomszéd. A filmekben a sötét dolgokat szerettem meg a vért. Majd csengett a fülemben a mondat, amit Londonban mondtak: ha Jason Statham nem szeretett volna kopasz akcióhős lenni, senki nem tudna róla. A címkéknek csak ideigóráig lehet ellenük menni. Egyébként elképesztően jó belecsöppenni több száz millió dolláros, amerikai szuperprodukciókba, amelyekben Oscar-díjas sztárok a partnerek, és elismert, híres rendezők irányítanak. Amit a vásznon látunk, tényleg a jéghegy csúcsa. Gondoljon bele,

a tizenkét órás forgatási napból jó, ha három perc jelenik meg a filmben! Mindenki fontos, a büféstől a doktorig, aki mondjuk, száz napig ül egy kisbuszban, és jó esetben egyszer sincs dolga, maximum egy világosítónak nyom macis ragtapaszt az ujjára. Egy ilyen forgatás hatalmas, forgó gépezet, az összes eleme passzol, mindenki elképesztő munkát rak bele, és percről percre olyan iszonyú fontos döntéseket kell hozni, amelyek dollármilliókba kerülnek. És mindehhez – főleg külföldön – az emberek egész nap mosolyognak és kiszolgálnak. Például álltam a forgatáson, és odajött egy csaj, hogy a fejem fölé tartson egy esernyőt, nehogy leégjek. Mondom, „nyugodtan menj, majd én fogom”, és ő elkezd könyörögni, ne vegyem el tőle, mert hazaküldik. Nekem csak az a dolgom a forgatáson, hogy a kamera előtt a maximális teljesítményt nyújtsam. Kényelmetlennek éreztem azt is, hogy egy kabátot nem vehetek le egyedül, mert odaugrik hozzám három ember. De ez a feladatuk, és örömmel teszik. Hozzátartozik az is, hogy ezért meg is kapják a nekik járó normális honoráriumot. Fura volt, hogy itthon nem egészen így működik? Tapasztaltam ilyet magyar forgatáson is, de nem mondom, hogy túl gyakran. Itthon legtöbbször egy ember egyszerre három feladatát végzi. És persze tudom, ők nem százmillió dollárból dolgoznak, hanem nyolcból. Csak közben ez a minőség rovására megy, és nem is feltétlenül a minőség válik a legfontosabb szemponttá. Forgatott itthon olyan filmben, amely felejthetetlen volt? A Tanár című tévésorozat forgatásának több barátságot köszönhetek. Például a főrendezőtől, Kovács Dániel Richárdtól bármikor kérhetek tanácsot, dolgoztunk is újra együtt, ugyanígy Nagy Ervintől is. A Pappa Piánál, ha eltekintünk attól, milyen lett a film, harminc napig forgathattam nyáron Szabó Kimmel Tamással, akit imádok, és már akkor ismert engem, amikor kis tejfölszőkén rohangáltam a József Attila Színházban. És ő volt a nagy haverom, akivel mindig pacsiztunk és narancslevet ittunk. Lett egy zenekara is, a Das Funk, az milyen igényből jött össze? Nekem nem volt rá igényem, én mindig a „YouTube karaokés, otthon éneklős, de


ING: PEPE JEANS HUNGARY PULÓVER: PRINTA NADRÁG: H&M CIPŐ: HUMANIC STYLIST: PAKSI ÉVA

ha valaki benyit, lehalkítós, elnémulós” típusú énekes voltam. Három-négy éve az unokatestvéremmel, Ullmann Ottóval kezdtünk zenélgetni. Ő már pedzegette, hogy jól énekelek, nem akartam elhinni neki. Aztán bevitt az ismerőseihez, barátaihoz, és komoly emberek is megerősítettek: érdemes lenne ezzel foglalkoznom. Én meg imádok zenélni. Óriási gátlásokat kellett levetkeznem, és elindulhatott az örömzenélés. Hihetetlenül élveztem. Ebből alakult a zenekar. Tanult énekelni, zenélni? Autodidakta módon tanultam dobolni, zongoráztam és gitároztam is kicsit. De sajnos soha nem voltam elég kitartó. Mindig azzal nyugtatom magam, tudni fogom, mikor kell megtanulni egy hangszert. Ha a Kossuth-díjas nagypapámat, Miller Lajos operaénekest megkértem, vegye át velem a belcantót, és eddze meg a hangszálaimat, előszeretettel fogadott, próbált átadni az óriási tudásából. Elkezdődött a szólókarrierem is – a Fény című klippel. Később a zenémmel szeretnék minimális népnevelést folytatni a velem egykorúaknak és nálam fiatalabbaknak – elsőként az internetről, a social mediáról. Mivel nagyobb figyelmet kaptam, több embernek fontos a véleményem, igyekszem ezt jó ügyekre fordítani. Megmondó ember nem lennék, de szeretném felhívni a fi-

gyelmet arra, mennyire veszélyes, ha az ember kitárulkozik a neten, gyakorlatilag akaratlanul áruba bocsátja magát.

nom. Tulajdonképpen azt kérdezek, amit szeretnék és érdekel – ez meg inspiráló.

És ön jól használja a közösségimédiafelületeket? Azt mondják, sokkal kevesebbet használom, mint kéne. De nem fogok ezen változtatni. Dávid10 kuponnal nem lehet majd olcsóbban parfümöt vásárolni.

Hogy élte meg a 2020-as járványévet? Hozott bármi pozitívat? Nagyon sokat. Szerencsés helyzetben vagyok, a családban, a barátaim közül senki nem kapta el a vírust, vagy aki elkapta, mindenféle következmény nélkül túl lett rajta. Nem kellett aggódnom senkiért. Félve mondom ki: én imádok itthon lenni. Ahogy elkezdődött a pandémia, kaptam egy munkát az RTL-nél, ami azóta is tart, szigorú óvintézkedések és tesztelés mellett. Hetente bejártam dolgozni, amúgy kutyát sétáltattam, zenéket írtam és hallgattam, filmeket, sorozatokat néztem. Az egészet álomszerű, ideális dolognak éltem meg. Persze azok a nehézségek fennálltak, hogy nem találkozhattam a szüleimmel, a testvéreimmel. A nagyszüleimhez azóta sem mentem be a házba, csak kint beszéltünk. Amikor vége lett az első hullámnak, és feloldották a lezárásokat, őszintén szólva nagyon megijedtem. Azon kaptam magamat, hogy ülök az autóban, dagadó érrel a nyakamban üvöltök valakivel, hogy induljon már el a zöldnél. Nem akarok ide visszalépni, szeretném megtartani azt a nyugodt, szép életet.

A harmadik láb a műsorvezetés. Nem parázott attól, hogy ez nagyon más műfaj, mint az előadó-művészet? Dehogynem. Az elején le is szögeztem, nem vagyok műsorvezető, és még most sem tartom annak magam. Érdekel a műfaj, és szívesen tanulom. Próbálom követni a szerkesztés folyamatait, mert érdekes, hogyan épül fel egy ilyen műsor. Mit élvez benne? A műsorvezetéssel járó stresszhelyzetet. Az RTL Klub Reggelije azért is érdekes, mert rövid blokkokban mindig másról beszélgetünk. A nézőnek gyakran lehet olyan érzése, hogy jóval többet hallgatna a témáról, de nincs rá lehetőség, mert egy magazinműsort néz. Mennyire tehet fel saját kérdéseket? Kapok egy kész adásmenetet, amelyből készülök, de nem kötelező tarta-

5


A KLASSZIKUSOK KAPUDROGJA SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: VALUSKA GÁBOR

Talán csak a zenével hivatásosan foglalkozók nyúlnak biztos kézzel a komolyzene végtelen polcához, ha hangulatukhoz illő muzsikát keresnek. A többieknek segít az Óbudai Danubia Zenekar megújult honlapja. Út a zenéhez, szó szerint. Az együttes művészeti vezetőjével, karmesterével, Hámori Mátéval beszélgettünk. Megszokhatatlan élmény, mégis a kultúrára kiéhezettek számára hatalmas ajándék: január közepi péntek este a képernyő előtt találkozunk az Óbudai Danubia Zenekarral (ÓDZ). Ők a Zeneakadémián zenélnek, mi a kanapén csörgetjük a mentolos cukorkák csomagolását. Ez a zenekar első Szól a pálca alkalma, az élőben közvetített koncert középponti témája a Fel/Meg/Ki Szabadulás, Beethoven műveiben, Hámori Máté tolmácsolásában. A karmester nem csak némán vezényel, de két mű között zongorázik, magyaráz, mesél, segít, hogy még jobban megértsük, amit hallani fogunk. „Nem csak 6

a vezénylés a karmester feladata. Kétségtelen, ez az egyik legélvezetesebb része a dolognak, de emellett ott van a zenekar irányítása, az események koordinálása, illetve folyamatos innovációval a közbeszéd részévé kell tenni a szeretett műfajt. Összekötni az embereket a zenével” – magyarázza Máté. A művész 2013 óta áll a zenekar élén. Akkor harmincévesen nem kis ambíciókkal érkezett: a közönség fiatalítása, a kortárs és kevésbé ismert zeneszerzők és műveik megismertetése széles körben. A gyerekprogramok különösen közel állnak a szívéhez, mert bár őt rabul ejtette a műfaj

hatévesen, amikor Kobajasi Kenicsiró vezényletével hallotta Mozart Requiemjét, a kicsiknek szánt, elvileg zenét megszerettetni hívatott programok mindig is untatták. Nem beszélve az intézményesített zeneoktatásról. „Gimnazista voltam, közben a Konziban tanultam zeneszerzést, mikor írtam az igazgatónak egy kiadványt: hogyan kellene tanítani az éneket az iskolában. Az eredménye az lett, hogy az egyik órát én tarthattam meg. Zenét hallgattunk – ez akkoriban nagyon furcsának hatott –, Bach János-passióját. Meghatározó élmény volt látni, ahogy hat a zene egy-két osztálytársamra.”


Missziója ez most is, számos progresszív, nevéhez köthető kezdeményezés bizonyítja. Legutóbbi az Út a zenéhez oldal, amit a komolyzene Netflixeként aposztrofál zenekar és hallgatóság. „Kapudrog: kapjanak rá azok is a komolyzene ízére, szépségére, akik általában csak legyintenek, ők ezt a stílust nem szeretik!” A zenekar vezetőjének számítása bejött, hosszú órákig böngészünk a különböző hangulatokhoz passzoló koncertfelvételek között. A műfajok között találunk egyértelmű jelzéseket, nagy valószínűséggel mindenki sejti, milyen zenéket talál a Könny, a Szerelem vagy az Opera „fülek” mögött. Nagyobb kérdőjel az egyébként közönségkedvenc Őrület, a Vágta vagy éppen a 18+. „Szándékosan homályosak az utalások. Tegyük fel a kérdést, beszélgessünk: lehet a komolyzene őrült? Lehet buja? Lehet másvilági? Keresgéljenek, hallgassanak bele minél többen a másfél perces ízelítőkbe! Ezek alapján eldönthetik, kíváncsiake az egész zeneműre” – mondja Máté. Az oldal 2021 elején élesedett, és csak részben a vírushelyzet miatti kényszer szülte. „A streaming műfajában úttörő a zenekar, 2018-ban mi voltunk az elsők, akik élőben közvetítettük a koncertünket az Indexen. Rengetegen hallgattak minket, később a 24.hu-val is volt hasonló együttműködésünk. Ott álltunk tehát tavaly tavasszal, koncertek nélkül, sok-sok órányi kiváló minőségű hang- és videófelvétellel és több szabadidővel, mint bármikor korábban. A zenekar honlapjának felújítása is régóta érlelődött, így hát belevágtunk” – tudjuk meg. A zenekar oldalán a csak néhány lépésből álló, egyszerű regisztráció után fél évig ingyen férünk hozzá az összes tartalomhoz és az élő adásokhoz (kapudrog!), fél évvel később pedig 990 forint havidíjért kapjuk meg ugyanezt. „A tervezett fejlesztés fontos része a hűségprogramunk: minél több időt töltesz az oldalon, annál több pontot gyűjtesz. A pontokat később felhasználhatod jegyvásárlásra. Mert a hosszú távú cél ez: hallgass minél több zenét, ha pedig újra lehetőségünk lesz rá, találkozzunk újra a koncerteken!”

Már, ha kapunk jegyet, merthogy az ÓDZ mindig telt ház előtt játszik. Igaz, az elmúlt nyolc évben, az új művészeti vezető korábbiaktól eltérő műsorstruktúrája megosztotta a közönséget. „Erős túlzás, hogy kicserélődött a közönség, de amikor a repertoárban nagyobb szerepet kapott a kortárs – a »csúnya« – zene, volt lemorzsolódás. De ez így van mindig, ha új vezető jön: van, aki nem örül az új iránynak, de lehet, hogy többeket vonzunk be az innovációval, mint amennyi embert »elveszítünk«. Persze, biztonságosabb a népszerű művekkel dolgozni. Ha tíz embert megkérdezel, hogy Mozartot vagy Bartókot hallgatna-e szívesebben, kilenc az előbbit fogja választani. Éreztem én is az ellenállást, de nem engedtem el a dolgot, folyamatosan adagoltam a kevésbé ismert és szeretett műveket is. Ligetit addig játszottunk, míg megszerették. Nem volt más választásuk” – nevet Máté. Bejött a változtatás, úgy tapasztalják, hogy azok közül, akik 2013 környékén elpártoltak tőlünk, mostanra sokan visszatértek. És működött a fiatalítási terv is: habár a színházi látogatók átlagéletkorát még nem érték el, egyre több nem csak a fiatal, de a gyerek is az előadásaikon. Ehhez persze az kellett, hogy számos, kicsikre fókuszáló programot indítsanak. Például a Máltai Szimfóniával vitt Közös Hang projektet, melynek célja a felzárkózó településeken zenét tanuló gyerekek művészi integrációja. De szívügyük a Beethoven-projekt is, ahol hallássérült kicsik (és nagyok) kerülhetnek testközelbe a zenével, hangszerekkel. „Felejthetetlen élmény volt látni ezeket az apró gyerekeket, ahogy simogatják a hangszert, kézbe fogják a lufikat, amiken érzik a zene rezonálását. Jeltolmács segítségével beszélgettünk a muzsikáról” – meséli a karmester. És emellett még megrendezték a kifejezetten kisgyerekes családoknak ajánlott Kalandra fül fesztivált is. Legyen a koncertélmény közös, családi élmény, mondják az ÓDZ-nél. Támogatói rendszerükben gondoltak a legkisebbekre is, hogy a gyerekek még jobban érezzék, ők is részesei lehetnek az élménynek, nekik is közük van a zenekar életéhez. „Bébicipőben jár még a rendszer, de pár-

tolók, mecénások és patrónusok mellett lehetnek junior támogatóink is. Tizennyolc éves korig vehetik igénybe ezt a fiatalok; jelképes összeggel támogathatják az ÓDZ-t. Ennek része, hogy a kicsik a kedvezmények mellett részt vehetnek a fesztiválon, főpróbán, de még egy titkos koncerten is – ezen az eseményen csak ők és a zenekar tagjai lesznek ott. Ha pedig gyerekként támogatják a zenekart, akkor talán felnőttként sem pártolnak el tőlünk.” Fontos a szponzoráció, Hámori Máté szerint ma Magyarországon a magánszemélyek általi támogatás szinte alig létezik. „Egyedül a Fesztiválzenekar mondhatja el magáról, hogy komoly támogatói bázis áll mögötte, ezt az eredményt ők az elmúlt harminc évben, profi módon építették fel. Most nekünk is ez a feladatunk, úgy vélem, a jövőben nem lehet majd kizárólag az állami támogatásra építeni. Legyen szó bármilyen művészeti ágról, az abban dolgozóknak nagy segítség a magánemberek és vállalatok támogatása. Hogy Magyarországon ez még gyermekcipőben jár, azért lehet, mert nincs kultúrája az efféle adakozásnak, azok a gazdag emberek, akik megtehetnék, ritkán adományoznak” – mondja. Hozzáteszi, ahogyan a magánmecenatúrában, úgy a vállalati szponzorációban is van még hová fejlődni, bár kétségtelen, a nagyvállalatok között is találni üdítő kivételeket. „Több vállalat támogat minket, látjuk, hogy a cégvezetők ott ülnek minden koncerten, lelkesen vesznek részt a programjainkon. Természetesen értjük, hogy a mi feladatunk is fontos: olyan projekteket kell támogathatóvá, láthatóvá tennünk, amelyek mellé szívesen állnak be a cégek.” De persze van remény: a Műpából közvetített karácsonyi koncertjük után több magánszemély is jelentkezett, hogy szívesen támogatná a zenekart. „Komoly összegeket ajánlottak fel, és bár tudjuk, karácsonykor az emberek szívesebben adakoznak, ez mégis rámutatott arra, hogy az ÓDZ-nek már van olyan nimbusza, követői bázisa, hogy szívesen adakoznak. Ezért is tartottuk fontosnak kiépíteni a Pártolói Kört. Bízom benne, hogy egyre többeknek lesz presztízsértékű ilyen célra adományozni a vagyonából.” 7


A CIRKO-GEJZÍR BEBIZONYÍTOTTA:

AZ ERŐS MÁRKA ÉLETMENTŐ LEHET SZERZŐ: BODNÁR JUDIT LOLA

Hogy a járványügyi szabályok, a kijárási korlátozás és így a vendéglátóhelyek és kulturális intézmények elhúzódó zárva tartása milyen nehézségeket ró vállalkozások százaira, azt nem kell ecsetelnem, ám a Cirko-Gejzír mozi elvesztésétől jelenleg nem kell félnünk. A Cirko sikere igazi esettanulmány a kulturális intézmények számára a márka sokszor nagyon is kézzelfogható erejéről, amely most, úgy tűnik, épp megmenti a mozit attól, hogy a Covid-válság miatt megszűnő helyek sorsára jusson. A tavaly tavaszi lezárásokat a legtöbb kulturális intézmény még megpróbálta optimistán nézni, a tartalékokból kigazdálkodni a zárva tartással kieső bevételeket, ám ahogy az ősz egyre nyomasztóbb betegszámokat és egyre szigorúbb járványügyi intézkedéseket hozott, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy ide sem az optimizmus, sem az okos gazdálkodás nem lesz elég. A mozik még üzemelhehettek, de a nézők, tartva a betegségtől, elmaradoztak, így a Cirko csapata előre menekült: osztottak-szoroztak, kiszámolták, hogy 8

mennyi pénzre lenne ahhoz szükségük, hogy talpon maradhassanak egy elhúzódó zárva tartás után is, majd elgondolkodtak azon, hogy honnan tudnák ezt az összeget előteremteni. „Arra jutottunk: az működő megoldás lenne, ha sikerülne a hűséges bérleteseinket rávenni, hogy annak ellenére vegyék meg a bérletüket, hogy még nem tudják használni. Kiszámoltunk, hogy ha ötszáz bérletet eladunk a 2020-as évben, akkor az elegendő tartalékot biztosít ahhoz, hogy túléljük a bezárást, vagy legalábbis optimistán

nézhessünk a jövőbe, mert az így összejött pénzből állni tudjuk mindazokat a költségeket, amelyek annak ellenére is fennállnak, hogy zárva van a mozi. A munkatársak bérét például, hiszen a mozi nem bocsátotta el egy munkatársát sem. Emellett az üzemeltetésnek is vannak költségei: rezsi azért van, a bérleti díj is adott, a mozigépek költségei is rendszeresek, karbantartásra, állagmegóvásra is mindig költenünk kell” – mesélte Deák Zsuzsanna, a Cirko sajtósa a későbbi kampány előzményeiről.


A kampány pedig nem volt sem bonyolult, sem költséges: egyetlen Facebook-poszttal indult, az őszi mozibezárást megelőzve, tavaly október 12-én, melyben a Cirko-Gejzír arra kérte közönségét, hogy ha teheti, váltsa meg előre a bérletét, így segítve a mozit a válság túlélésében. Fél- és egyéves bérletet kínáltak, amellyel az érvényességi idő alatt korlátlan számú filmet nézhettek meg a bérletesek, érvényességének kezdetét pedig a nézői igényekre reagálva úgy szabályozták, hogy csak az első használattól „ketyegjen”, így a vásárlók, akik valóban szerették volna felhasználni a bérletüket, biztonságban érezhették a pénzüket. A poszt terjedni kezdett, több mint hatszázan osztották meg, amivel aztán hírértéke lett, kulturális portálok, blogok írtak róla, a Rossz versek című Reisz Gábor-film egy jelenetét egy ügynökség a bérletvásárlásra ösztönző klippé formálta át – igazi hírverés nőtt köré milliós reklámköltés nélkül. Egy hét alatt százhúsz bérlet elkelt a kitűzött ötszázból, december elsejére ez a szám háromszázra, év végéig négyszázhúszra nőtt. „Más területen is dolgozom kulturális fundraisinggel, és az a tapasztalatom, hogy – ugyan az utóbbi időben nagyobb kedvvel adakoznak az emberek – a kultúrára borzasztó nehéz adományokat gyűjteni, nagyon sokat kell adni cserébe, és nagyon nagy figyelemfelkeltésre van szükség. A Cirko esetén viszont kiírtunk egy Facebook-posztot, és olyan elképesztő

válasz érkezett a közönségtől, ami kivételes és nagyon megható is számunkra. A bérletvásárlások mellett elkezdtek spontán adományok is érkezni a bankszámlaszámunkra, így rájöttünk, hogy erre is nyitott a közönségünk, ezt is elkezdtük kommunikálni. Azoktól, akik nem tudtak vagy nem akartak bérletet venni, de szerettek volna beszállni a támogatásba, érkeztek kisebbnagyobb összegek, és mivel a követőink kérték, lehetővé tettük, hogy egészen kis tételekkel, akár egyetlen mozijegy árával is támogathassanak minket. Olyan is volt, aki besétált a bankba, és befizetett a számlánkra, de azóta sem tudjuk, hogy ki ő – végül összességében adományokból is milliós nagyságrendű összeg érkezett, amellett, hogy még ma is vásárolnak egy-egy bérletet. A Cirko-Gejzírt egy alapítvány működteti, és ezért a honlapunkon régóta van adományozási lehetőség, de eddig ezzel nem nagyon kellett foglalkoznunk, mert a mozi a múltban a jegybevételekből jól fenn tudta tartani magát. Hiába volt a 2010es, 2020-as években már kisebb a mozik látogatottsága, a Cirko ezt nem annyira érezte meg, mert megvolt a közönségünk, és nagyon hűséges volt” – meséli Deák Zsuzsanna. Ez a hűség adta ennek a kampánynak az igazi erőt, ezt a hűséget pedig nem lehet semmilyen leleményes trükkel vagy agresszív marketingkampán�nyal megszerezni. Ezt a fajta lojalitást kizárólag a régóta tartó megbízható, stabil minőség és a közösség képes megteremteni. Ugyan tény, hogy az utóbbi években világszerte és itthon is kialakult a crowdfundingnak valamiféle kultúrája, ám a Cirko ezúttal nem ennek a konkrét kampánynak az eredményét aratta le, hanem a mozi huszonöt éves fennállása alatt befektetett munkáét. Annak eredményét, hogy pontosan meghatározzák, kik ők, mit képviselnek, és annak megfelelően folytatták tevékenységüket. Hogy ez a tevékenység történetesen olyan, amely alkalmas arra, hogy valódi érzelmi bevonódást érjen el – hisz’ a film sokaknak igazi szerelem –, tekinthető akár szerencsének is. Ám még ezzel együtt is ahhoz, hogy a Cirko azzá a love-branddé válhasson, amivé, szükség volt a céltudatosságra, kitartásra, és legfőképpen arra, hogy a mozi tisztában legyen saját magával (ha úgy tetszik, a márkaértékeivel) és

a közönségével, amiről Deák Zsuzsanna így beszélt: „A Cirko mindenképpen különleges helyet foglal el a budapesti és tágabb értelemben az egész magyar kulturális színtéren, mert nem része egyik hálózatnak sem, teljesen civil kezdeményezésre alakult, és nagy múltja van, hiszen most már több mint huszonöt éves, 2019-ben volt a huszonötödik évforduló. És ami a legfontosabb: a közönségünk érzelmileg nagyon kötődik hozzánk, van egyfajta »cirkós« identitás, ami miatt ragaszkodnak a mozihoz. Kicsi, otthonos, nagyon jó helyen van, jól elérhető tömegközlekedéssel, filmnézés előtt vagy után – normálisabb időkben – könnyen el lehet jutni kávézóba, étterembe, és a kialakítás is különleges. Kanapékon lehet elnyúlni az első sorban, ott van az ikonikus óra az előtérben, ezek a kis cirkós jegyek családiassá varázsolták a mozit közönségünk számára, a sajátjuknak érzik. Emellett – erről sok visszajelzést kaptunk – van egyfajta biztonságérzetük: tudják, hogy ha bejönnek a Cirkóba, akkor három teremben biztos, hogy lesz legalább egy olyan film, amiben biztosan nem csalódnak, mert minőségi lesz, és ha egyedül jönnek is, el tudnak majd beszélgetni a filmről más nézőkkel vagy a kollégákkal. Nagyon sokan szeretik azt is, hogy nálunk nincsen „rágcsa”, mert ez sok ember számára zavaró. És persze a csapat: a kollégáknak és az önkénteseknek ez nem munka, hanem szenvedély, mindenki imádja a filmeket. Van olyan önkéntesünk, akinek van egy szuper állása, de olyan fontos neki a mozi, hogy évek óta ott tölti minden szilveszterét, karácsonyát, hétvégéjét. Nálunk nem egy unatkozó jegykezelő veszi át a jegyeket, hanem olyan valaki, akit ha megkérdez a néző, hogy mi volt az a film nyolc éve, amiben volt egy fekete kutya, akkor azt is meg tudja mondani. Ezek a dolgok nagyon elkötelezetté tették a közönséget. Persze elképzelhető, hogy lesz egyfajta pénzügyi visszaesés, amikor tényleg elkezdenek jönni az emberek a bérletükkel – hisz’ már előre fizettek – de erre a biztosítékra volt szükségünk ahhoz, hogy túléljük a mostani válságot. Aztán majd, amint lehet, ki kell nyitnia a mozinak újra – mi készen állunk –, és ezt akkor tudjuk megtenni, ha van rá forrásunk.” 9


AZ A LEGFONTOSABB,

hogy a „mesterkazetta” elkészüljön SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN FOTÓ: BARBÓCZ ZSOLT

Szávai Géza író a feleségével, Ilonával 1993-ban alapította a PONT Kiadót, amely a kortárs irodalom és művelődés minden ágazatában jelen van. Profilja egyedülálló: a közép-kelet-európai rendszerváltozások nyomán érzékelhető problémák kezelésének módozatait keresi – a kiadók rendelkezésére álló eszközökkel. A nemrégiben hetvenedik születésnapját ünneplő szerző-kiadó szerint végre olyan időszakban vagyunk, amikor a kreatív elme és a tudás sokkal többet ér, mint a pénz. 10

Milyen céllal hívták életre a PONT-ot? Nálam a kiadói tevékenység a regényírás meghosszabbítása. Hála istennek, francia szakos voltam, tudtam egy fickóról, aki felismerte, hogy túl sok alkotási időt fecsérel el azzal, ha kiadókkal vesződik, ezért nagyon fiatalon, kölcsön pénzből vásárolt egy nyomdát, és a saját kiadójává vált. Élete végéig fizette a kölcsön részleteit és a nyomdászokat. Ezt a fickót Balzacnak hívták. Komoly irodalomtörténészek sem szokták tudni, hogy hatalmas, de nagy formátumú epikus prózaíróhoz méltó erőfeszítése milyen hatással volt az egyetemes kultúrára. A munkára váró nyomdászok taposták ki belőle az Emberi színjáték alkotásait, a világ legszebb szerelmes regényének tartott A völgy lilioma is így született meg mindössze öt hét alatt. A PONT előtti utolsó regényem a Magvetőnél jelent meg közvetlenül a rendszerváltás után, amikor mindent fölborítottak vagy megszüntettek, nem lehetett tudni, mi lesz a kiadókkal. A ceaușescui szocializmusban és a magyar gulyáskommunizmusban cseperedtem, és azt mondtam magamban: ha meg akarom írni az életművemet a valóságról, a társadalomról, akkor nem vesztegethetem az időm, meg kell találnom az alkotás legelőnyösebb működési módozatát. A kulturális közeg esélyeit is át kell gondolnom. Erdélyből szökött migráns voltam Magyarországon, semmi pénzem nem volt, csak az a készségem, hogy a nagyon erős matematikai „készültségem” révén gazdasági szempontból is át tudtam tekinteni egy vállalkozást, az akkor kialakuló számítógépes világban is föltaláltam magam, és ott állt előttem a balzaci modell. Számomra a PONT Kiadó afféle ökrös szekérként indult, amelyre fölférnek mellém még jó néhányan. Epikus regényíróként erre el is köteleztem magam. Mennyire tud labdába rúgni a piacon egy kis könyvkiadó? Sikerült megvalósítaniuk az elképzelésiket? Tegyük tisztába, mit is jelent az, hogy kis kiadó, nagy kiadó! Az Európai Unión belül, az európai kultúra részeként képviseljük a magyar kultúrát. Ebben a kultúrkörben kiadónak minősül az a vállalkozás, amely minimum öt esztendeje működik, és évente folyamatosan kibocsát vala-


mennyi könyvet, hazai pályázatoknál ez általában legalább ötöt, másutt minimum nyolcat jelent. Ha a forgalom, a bevétel, a példányszám az elsődleges szempont, akkor itthon az elmúlt hetven évben az a vállalat volt a „legnagyobb kiadó”, amelyik kiadta a Trabant-javítás kézikönyvét, ugyanis ez kelt el a legnagyobb példányszámban. Magyarországon évente körülbelül tizenkétezer könyv jelenik meg, ebből csak ezerkétszáz körüli az irodalmi művek száma. A macskatartók folyóiratai vagy a szakácskönyvek sokkal nagyobb volument képviselnek, mint a legjelentősebb magyar írók publikációi. Az én gondolkodásomban a könyvkiadó hozzávetőleges definíciója az, hogy serkent, létrehoz és közread fontos, új jelenkori irodalmi alkotásokat. Ha nem ezt teszi, akkor nem teljesíti a hivatását, nem válik alkotó, kreatív tényezőjévé a közösségének. A PONT Kiadó három évtizede alatt közel ezer könyv és folyóiratok, sorozatok születtek. Mellénk szegődött kétszáz-háromszáz ember, akik hozták és megvalósíthatták az ötleteiket, műveiket. Elmondhatjuk magunkról, hogy semmiből létrehoztunk valamit, értéket teremtettünk. Sokan indultunk a rendszerváltás után, de alig maradt a pályán olyan kiadó, amelyik az elmúlt harminc évben megfelelt az alkotási és mennyiségi kritériumoknak is. És ez a következő egy-két évben, mint a jéghegyek, még tovább olvad. Persze a szekér nagyon nehéz terepen halad, amikor elakad a sárban, le kell szállni a bakról, be kell állni az ökrök mellé, hogy kihúzzuk. Hogyan érintette a kiadót a pandémia? Hideg vizes zuhanyként, de fizikai törvény, hogy mindenben van energia, nemcsak az ugrásban, hanem az esésben is. Ez a mozgósító erő most is érvényes. A hideg zuhany frissít! Hasznosnak tartom ezt az időszakot, amit negatív esemény következtében ugyan, de tulajdonképp ajándékba kaptunk. Hirtelen lecsöndesedett a mozgás, és mintha egy nagyítóüvegen át néznénk, jobban látjuk, mi történik velünk és körülöttünk. Egyes országokban, néhol törvénybe iktatva, minden hetedik év úgynevezett ajándék év, amelyre szükségük van a vállalkozásoknak, hogy felülvizsgálják addigi tevékeny-

ségüket. Most nekünk is van szupervíziós évünk. Nem panaszkodásra, hanem újratervezésre és alkotásra használjuk. Az a lényeg, hogy a PONT túlélje a válságot, és megmaradjon a becsülete. Ilona rájött, hogy nem kell feltétlenül a megjelenések köré terelni a gondolatokat, az is lehet nagyon jó, ha három szerző beszélget az irodalomról, úgyhogy kitalálta a Találkozások egy kávéházi szegleten programot. A közösség javát szolgáló kiadói kreativitásra Peter Suhrkamp német kiadó esete az egyik legjobb példa. A XX. század első harmadában olvasta el Proust regényeit, „elájult” tőlük, felismert feladatának tekintette, hogy a német irodalomba „bevezesse” a prousti ösztönzést. Gondoljunk a náci Németországra, majd a vesztesre, majd a kettéosztottra, amikor a hagyományokat is újra kellett értelmezni, az értékeket viszonyítani! Suhrkamp úgy vélte, a nagyon más érzületű német népnek muszáj megismernie e nagy francia művet. És bizony saját dolgai eladogatása árán, a vagyonát kockáztatva lefordíttatta és megjelentette németül Proust regényfolyamát. Ez óriási felszabadító hatással volt a német irodalom közérzetére. Például az ilyesmi nevezhető olyan, kiadóhoz méltó teljesítménynek, amely a szubjektív emberi akarat révén egy egész nemzet számára megújító, tágító, kreatív hozadékot jelent. Merre tart a könyvkiadás? Harmincötven év múlva lesznek még papír alapú könyvek? A digitalizálás első lépésein már túl vagyunk, a nyomdák elektronikus hordozón kapják az anyagokat. Sejthető, hogy ebbe az irányba megyünk tovább, de másodlagos, hogy mi lesz a hordozó. A magyar népköltészet igen magas szinten létezett, és a hordozója nem a papír, hanem az emberi elme volt. Törökország a nyomtatás feltalálásáig nagyon erőteljes kulturális tér volt, körülbelül kétmillió ember foglalkozott könyvek technikai írásával, másolásával. Gyönyörű szép könyvek, miniatúrák születtek. A törökök azt mondták, ha beengedik az országba a nyomtatást, akkor a kétmillió könyvcsináló, a török műveltség közvetítői, munka nélkül maradnak. És nem en-

gedték be. Lesajnálták őket, hogy lám, milyen elmaradottak a törökök. Igen ám, de eltelt néhány évszázad, és az akkori kézzel készített könyveiket manapság csillagászati összegeket érő képzőművészeti alkotásokként csodáljuk. Az elsődleges kérdés nem a könyvgyártás mikéntje, hanem az, hogy lesznek-e művek. A „kommunizmus” éveiben mindenki siránkozott, hogy nem lehet írni. Pedig volt ceruza, papír, lehetett írni, legfeljebb nem jelent meg. A rendszerváltás után nagy várakozással lesték, hogy a fiókokból milyen titkos remekművek kerülnek elő. Nem került elő semmi. Borzasztóan kényelmetlenül érezték magukat idős kollégák, amikor megkérdeztem, hogy miért nem. A szérűk mindig működtek, és működni fognak, a búzát mindig kévékbe kötik, kicsépelik. A kreatív elmék számára a lényeg minden szituációban ugyanaz: meg kell írniuk és hozzáférhetővé kell tenniük a regényeiket. Attól függetlenül, hogy azokat hogyan terjesztik majd az egymás után következő korok és technikák. Úgy gondolom, az elhivatott könyvkiadók olyan alkotóműhelyekként működnek, mint a képzőművészeti galériák: felfedezik a tehetségeket, és teret adnak nekik. Pontosan. Én műhelynek tekintem a kiadót, ahol művészi alkotásokat hozunk létre. A könyv számomra olyanszerű, mint a képzőművészet. Ha az alkotómunkában nagyobb részt kapnának képzőművészek, Magyarországon évi tizenkétezer művészeti értékű borító készülhetne. Nem beszélve a belívekről. A járvány idején gyakran eszembe jutott a PONT Kiadó alapításának pillanata, amikor rájöttem, hogy pár száz éve ez az első olyan időszak, amikor végre a kreatív elme és a tudás sokkal többet ér, mint a pénz. A pillanat még mindig tart. Azt mondom: ha eljutunk odáig, és megmaradunk azon a szinten, hogy a PONT Kiadó nevű kulturális tér képes fenntartani önmagát, egymás után életre tudja segíteni a kortárs alkotásokat, akkor elértük a célunkat. Mindegy, mire, mivel, hogyan rögzítjük, csak legyen megalkotva, megírva, megrajzolva a mű, készüljön el a bármikor sokszorosítható „mesterkazetta”. 11


KÜLÖNBÖZŐSÉGÜKBEN EGYEK

SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: TÖRÖK DÁNIEL

Mi a közös Szinyei Merse Pálban és a kávéban? A kortárs képzőművészetben meg a telekommunikációban? Hogyan találkozik az improvizációs előadó-művészet és az életbiztosítás? Művészek és marketingesek bizonyítják, hogy a vállalati és a kulturális szcéna együttműködéséből emlékezetes végeredmény születhet. Bármely kampány sikerességét mérhetjük pénzben, számokban, új ügyfelekben. De évek, évtizedek múlva a legtöbb vállalatvezető és marketinges nem az adott negyedév kiugróan jó vagy rossz eredményeire emlékszik, hanem az olyan együttműködésekre, amelyeken szívvel-lélekkel dolgozott nemcsak az egész marketingosztály, de az egész cég, és amelyek végeredményére mindenki büszke lehet. Az Art is Business és a Magyar Marketing Szövetség évindító kerekasztal-beszélgetésén három ilyen sikeres együttműködést ismerhettünk meg. 2007: vezetői tréningre hívják az UNION Biztosítóhoz az ország egyik legismertebb improvizációs csoportját, a Momentán Társulatot. „Csúnya leégés. Semmi sem úgy sült el, ahogy kellett volna”– emlékszik vissza nevetve Harsányi Bence, 12

a társulat vezetője. Mellette nem kevésbé vidáman ül Horváth Andrea, a biztosító marketingvezetője. Mert a kudarc ellenére szoros partneri viszonyt ápolnak azóta is. „Ritka az ilyen hosszú távú együttműködés, az UNION-nal valahogy mégis minden könnyen megy. Pedig nem klasszikus partneri viszonyról beszélhetünk – mondja a színész. – Nem terveztük meg előre, hogy mikor milyen szponzorációs feladatot vagy tréninget vállalunk. A jó viszony 2015 augusztusában szintet lépett: amikor az árvízszerű esőzések miatt annyira beázott a színháztermünk, hogy lehetetlennek tűnt elkezdenünk az új évadot, az UNION teljes vezetősége kérés nélkül segített. Bevetették minden erejüket, segítettek – ha kellett, kétkezi munkával, mások kapcsolati hálójuk megmozgatásával. Nekik is köszönhettük, hogy végül sikerült, és

a tervezett ütemben indult a színházi évad.” Horváth Andrea bólogat, valóban, esetükben nincs szó szponzori tevékenységről a szó klasszikus értelmében. „Különlegeset kerestünk, és a Momentánban ezt megtaláltuk. Nem csak akkor hívjuk őket, ha tréninget kell tartani a munkatársainknak, de akkor is, ha kicsit más megközelítésből szeretnénk megismertetni az emberekkel a cégünket. Mert az életbiztosítás is erről szól: éld az életedet teljes erőbedobással, de számolj vele, lehet, hogy valamikor imporvizálnod kell. És ilyenkor jó, ha az ember mögött van biztosíték.” Az elmúlt bő másfél évtizedben töretlen a két csoport kapcsolata, ha vezetőváltás volt is, az UNION-nál mindig számoltak a Momentánnal. Még akkor is, ha a színészek olykor nemet mondtak. „Néhány évvel ez-


előtt egy kedves vezetőjét búcsúztatta a cég, kérték, tartsunk egy előadást nyolc főnek. Visszadobtuk az ajánlatot – így Bence. – Inkább azt javasoltuk, workshopot tartunk ennek a nyolc munkatársnak, felkészítjük őket: tartsák meg ők maguk az előadást. Végül egész estés show-val készültek – hatalmas siker volt!” Nem ilyen régi a Magyar Telekom és a Ludwig Múzeum kapcsolata, de már az első közös együttműködés annyira jól sikerült, hogy mindkét fél biztos benne: lesz még folytatás. „Az első perctől a legnagyobb egyetértésben dolgoztunk” – idézi fel Fehér Zsuzsanna, a múzeum kommunikációs és marketingigazgatóhelyettese. A Ludwig 2020 második félévében három izgalmas tárlattal várta a kultúrára éhes közönséget, ebből kettő, a Keeping the Balance/ Egyensúlyban és a Rejtett Mintázatok a Telekommal való együttműködésben valósult meg. Utólag visszanézve végül is nincs abban semmi meglepő, hogy egy telekommunikációs cég egy hálózatkutatást bemutató kiállítást támogat, mégis előbb nem is a BarabásiLabbal közösen létrehozott Rejtett Mintázatokhoz csatlakozott a cég. „A Deutsche Telekom több mint tíz éve gyarapítja kortárs művészeti gyűjteményét, az Art Collection Telekomot, a magyar leányvállalat azonban az elmúlt tíz évben nem foglalkozott az új területtel. Ahogy megépült az új székház, és kézzel fogható közelségbe kerültek ezek a műtárgyak Budapesten is, megfogalmazódott bennünk az igény: építsünk kapcsolatokat a képzőművészet terén is” – meséli Kutas István, a cég vállalati kommunikációs vezetője. A Ludwig pedig, ahol a kurátorok már évek óta szerettek volna tárlatot szervezni a német anyacég műtárgyait kiállítva, remek partnernek bizonyult. „Nagyban szerveztük az Egyensúlyban kiállítást, amikor megkeresett minket a BarabásiLab a másik tárlat ötletével. Megkérdeztük a Telekomot, lenne-e kedvük egy másik kiállítást is támogatni. Természetesen volt” – nevet Zsuzsa. Különlegesen jó partneri viszony alakult ki, az Art Is Business Díj tavalyi nagyvállalati nyertese kivette a részét a munkából. Segítettek nemcsak a kiállítás kommunikációjának szervezésében,

de részt vettek a kísérőprogramok szervezésében, podcasteket készítettek, „elvitték” a tárlatot a Telekom Most Fórum pódiumbeszélgetéseire is. „Nehéz év volt a tavalyi, de megnyugtatott a tudat, hogy olyan szponzor áll mögöttünk, amely cégben biztosak lehettünk, tudtuk, történjék bármi, nem hátrálnak ki mögülünk” – mondja Zsuzsa. „Mi pedig olyan közönséget is elértünk, akikhez korábban nem jutottunk közel – veszi át a szót István. – És külön öröm volt számunkra, hogy munkatársaink is lelkesen vettek részt az együttműködésben, kifejezetten érdeklődtek a tárlatok iránt.” Nem túl gyakori, hogy egy forprofit cég keres meg képzőművészettel foglalkozó nonprofit kft-t: dolgozzanak együtt. Meg is lepődtek a Szépművészeti Múzeumnál, amikor megkapták a SoleMizo e-mailjét, amelyben a cég jelezte, szeretnék képzőművészeti alkotásokkal díszíteni kávésdobozaikat. „Ahhoz vagyunk szokva, hogy mi kilincselünk a nagy cégeknél, erre jött ez az ajánlat, ráadásul éppen egy olyan évben, amikor nem lehettünk biztosak abban, mikor és meddig lehet nyitva a múzeum” – meséli Kégli Balázs, a Szépművészeti Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezetője. Pedig a SoleMizónál nagyon is kézenfekvőnek tűnt a gondolat. „A kávézás és a kultúra kapcsolata régi és vitathatatlan, mi pedig úgy gondoltuk, nem tudjuk szebben ünnepelni a Mizo Coffee kollekciónkat, mint hogy a legszebb képzőművészeti alkotásokkal díszítjük a dobozokat” – avat be Bagi Krisztina, a cég brand managere. Vidd magaddal ne csak a kávézás, de a művészet élményét is! – biztatják a fogyasztókat a SoleMizónál. A kollekció nagyon bejött. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy ekkora siker lett volna-e akkor is, ha nem a múzeumok zárása előtt kevéssel dobja piacra a terméket a cég, a dobozokon a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria legszebb festményeivel, de tény, hogy a vásárlók rajongtak érte. A számokkal ellátott, harminc különböző dobozt nem kevesen gyűjtötték, Krisztináékhoz még ma is érkeznek egy-egy bizonyos dobozt kereső vásárlók üzenetei. Nem csodálkozunk, dobozra került például

Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály, Vaszary János, Toulouse-Lautrec, Csontváry Kosztka Tivadar, Raffaello és még számos legendás művész egy-egy ikonikus alkotása. „Nem csak szép kiegészítőnek szántuk a kávés dobozokat, a képek mellett rövid leírást is találtak a vásárlók, így kis túlzással kihelyezett múzeumpedagógiai programot is folytattunk – mondja Balázs. – Szerették a viszonteladók, a kávézók, és ez az a termék, amit szívesen árulunk a múzeum shopban is.” Az együttműködés idén is folytatódik. „A következő közös projekt egyelőre titkos, annyit azonban elárulhatunk, hogy egy idén megvalósuló, nagyszabású kiállításhoz köthető” – mondja Krisztina. Bár különböző projektekben dolgoznak a beszélgetés résztvevői, abban mindannyian egyetértettek, hogy a legjobb végeredmény azokból az együttműködésekből származik, amelyeket mindkét fél magáénak érez. Az együttműködés sikere nem a brand, a cég erején múlik, hanem azon, hogy a dolgozók mennyire érzik magukénak azt a munkát. Hiába különbözőek a vállalati kultúrák, ha az értékrend hasonló, csak jó sülhet ki a találkozásból.

ONLINE IS EGYÜTT Az év első zárt körű kerekasztalbeszélgetését az Art is Business a Magyar Marketing Szövetséggel karöltve szervezte. A beszélgetést élőben közvetítették az Art is Business Díj 2020-as Nagyvállalat kategória győztese, a Magyar Telekom székházából. A beszélgetést Liptay Gabriella, a KPMG Hungary marketing és kommunikációs vezetője moderálta.

13


„A KÖRNYEZETVÉDELEM AZ A PONT, AHOL A VÁLLALKOZÁSOM ÉS A NONPROFIT TEVÉKENYSÉGEM TALÁLKOZIK” SZERZŐ: KRUPA ZSÓFIA

Gaál Péter sikeres klíma- és energiatechnikai vállalkozást épített fel az elmúlt tíz évben, miközben a hazai természetfotózás és természetvédelem népszerűsítésén dolgozott a Varázslatos Magyarország pályázat létrehozásával. Ami azonban igazán különleges mecénássá teszi őt, az a sorrend: mielőtt stabilan jövedelmező üzletet tudhatott volna maga mögött, addigra már hosszú ideje nyújtott segítséget másoknak.

14

Hogyan hozta létre a cégét és a Varázslatos Magyarországot? Már évekkel a saját vállalkozásom előtt, 2009-ben megszületett egy természetfotós pályázat ötlete, így létrehoztam a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft.-t. Ez volt a munkám nonprofit oldala, miközben épületgépész-mérnök végzettséggel egy cégnél dolgoztam. A természetfotózás és a horgászat szeretete miatt majdnem Finnországba költöztem, de végül itthon maradtam, és 2012-ben egyetemi barátaimmal megalapítottuk a Lenergy Magyarország Kft.-t, ami azóta is az életem profitorientált része.

megtakarításom, hittem abban, hogy jó célt fog szolgálni a pénz. Apukám, akitől egyébként a természet szeretetét örököltem, kritikusan állt ugyan hozzá, én mégis úgy éreztem, hogy Magyarországon, ahol nagyon sok profi természetfotós munkálkodik, szükség lenne egy motiváló természetfotós közösségre, amin keresztül a hazai nemzeti parkokat is népszerűsíteni tudnánk. Amikor elindult a pályázat, még nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de határozott elképzeléseim voltak arról, hogy mit szeretnék csinálni. Azóta már édesapám is azok közé tartozik, akik lelkesen pályáznak.

Kezdetben hogyan finanszírozta a Varázslatos Magyarország pályázatát? Az első munkahelyi prémiumomból, hárommillió forintból alapítottam meg a pályázatot. Bár nem volt egyéb

Hogyan fér össze a természet szeretete és a klímatechnika? A környezet- és természetvédelem mindig is meghatározó volt számomra. Ezért a Lenergynél a klímatechnikában és az energiatakarékos rendszerek te-

rületén is igyekszünk a lehető leginkább környezetbarát megoldásokat kínálni. Próbáljuk a szaktudásunkat és a megoldásainkat is abba az irányba terelni, hogy energiatakarékos szolgáltatást nyújtsunk. A vásárlóink számára is hangsúlyozzuk ezeket az üzeneteket és lehetőségeket, bár egyelőre úgy látjuk, hogy még nem elegen, de egyre többen gondolkodnak el ezen a szemponton. Nálam tehát a környezetvédelem az a pont, ahol a vállalkozásom és a nonprofit tevékenységem találkozik. A két terület erősíti és értékesebbé is teszi egymást. Tud példát mondani a nonprofit és forprofit kölcsönhatására? A Varázslatos Magyarországgal a magyar nemzeti parkok népszerűsítését is a zászlónkra tűztük, és az igazgatóságokkal való együttműködés jó példa a kölcsönösségre. Már ők szokták kér-


ni, hogy a mi felületeinken hirdethessék saját fotópályázatukat, ismernek és szeretnek bennünket, és a szoros együttműködésnek is köszönhető, hogy a parkok egyre több bemutatóhelyén mi csináltuk a klímatechnikai rendszereket is. Mivel egyre jobb kapcsolatot ápolunk a nemzetpark-igazgatóságok fenntartójával, az Agrárminisztériummal, legutóbb a Bükki Nemzeti Park bemutatóhelyét úgy nyertük meg, hogy ők nem is tudtak róla. Egyébként segítjük az igazgatóságokat természetfotókkal is, illetve a Ma egy fészek, holnap az óceán! akciónkban önkénteseinkkel természetvédelmi munkákat végzünk náluk. Azon kívül, hogy összefogja a hazai természetfotós szakmát, és ezáltal figyelmet irányít a nemzeti parkokra, mi volt a célja a Varázslatos Magyarországgal? Azt szerettem volna, hogy a hazai természetfotózásból hozzuk ki a lehető legtöbbet, és ehhez voltak ötleteim is, hiszen a Lenergy előtt én is rengeteget fotóztam, és sok pályázaton vettem részt. Az volt a tervem, hogy olyan fotóbajnokságot indítsak, ami folyamatos aktivitást igényel, és arra ösztönzi a természetbarátokat, hogy minél többször vegyék kezükbe a fényképezőgépüket. Korábban nem találkoztam ilyennel. Vannak nagy presztízsű versenyek, mint például a Wildlife Photographer of the Year, amit a londoni Természettudományi Múzeum ír ki. De ezen a pályázaton is mindössze egy évben egyszer kell benyújtani a pályázati képeket, a zsűri azok közül választja ki a világ legjobbjait. Én ezzel szemben azt szerettem volna, hogy folyamatosan láthassuk egymás munkáit, inspiráljuk egymást, és ez motiválja akár azokat is, akik még nem kezdtek el fotózni. Ezért nálunk a pályázat áprilistól decemberig tart, és, ha valaki a VM nyertese szeretne lenni, akkor kilenc hónapon át kell versenyeznie. Itt tehát nem az nyer, akinek egy kimagaslóan jó képe van, hanem, aki stabil teljesítményt tud nyújtani, sok jó fotóval. Vagyis létrehozta mások számára azt a díjat, amit korábban keresett, de nem talál meg. Igen, de korábban én is sok segítséget kaptam, és azt most továbbadom másoknak. A sok munka mellett már

alig marad időm fotózni, és úgy voltam vele, hogy ha már én nem tudok nagy díjakra pályázni, akkor legalább hadd adjak nagy díjakat másoknak. Ráadásul kevés olyan pályázat van a világon, ahol ilyen komoly nyereményt lehet hazavinni. Ezt fontosnak tartottam, ahogyan azt is, hogy csak olyan képekkel lehessen pályázni, amelyek Magyarország közigazgatási határain belül készültek. A Képek a nagyvilágban kategóriával elkezdtünk nyitni külföld felé is, de a fő cél hazánk varázslatos természeti értékeinek bemutatása maradt. Milyen visszajelzéseket kapott a fotósoktól, akik elkezdték feltölteni a képeiket? Elmondásuk szerint teljesen beszippantja őket. Kimennek a természetbe, fotóznak, feltöltik az oldalra, eközben látják egymás képeit, reakcióit, ami arra motiválja őket, hogy még jobb képeket készítsenek, így idővel tényleg komoly bajnokságíze lesz az egésznek. Illetve fontos hozadéka volt az is, hogy így sok tehetséges természetfotós bukkant fel nálunk. A világhírű Máté Bence is nálunk pályázott, illetve a szintén sikeres Potyó Imre és Daróczi Csaba, aki gyakran hívott fel azzal, hogy a pályázat miatt még többet jár ki a természetbe, olyan ez, amire rászokik az ember és nem lehet abbahagyni. Jelennek meg új tehetségek is a porondon? Nagyon is! A tizenhat éves KonczBisztricz Tamás például az egyik legtehetségesebb fiatal magyar fotós, és fogadni mernék rá, hogy pár éven belül világszinten is ismerni fogják. Már nagyon fiatalon nagyon jó képeket csinált, folyamatosan versenyzik és díjakat nyer a Varázslatos Magyarország kategóriáiban, ezek mellett rendszeresen segítjük egyéb tárgyi támogatással, a srác pedig már világszerte zsebeli be az elismeréseket. Egyre több nagyon tehetséges fiatal kezd el pályázni nálunk, akiket hosszú távon szintén támogatni szeretnénk. Több nyomtatott kiadványuk is van: a fotós és természetvédelmi magazinjuk a képek mellett igényes szakmai írásokkal egészül ki, az éves fotóalbumukat pedig a legsikeresebb pályázók képeiből állítják össze.

Erre is marad még energiája a munka mellett? Magazint már akkor is szerettem volna indítani, amikor létrehoztam a pályázatot, mivel kifejezetten természetfotózással és természetvédelemmel foglalkozó újságot szintén nem találtam itthon. Ebben segített Kövesi Eszter, a csapat oszlopos tagja, aki megalkotta a magazint. Negyedévenként megjelenő kiadványunk – egyedülálló módon – egyszerre foglalkozik természetvédelemmel, természettudománnyal, természetfotózással, illetve a természet világához kapcsolódó pszichológiai, kulturális és fenntarthatósági témákkal is. A fotópályázatnak köszönhetően csodálatos képanyaggal dolgozunk, szerzőink pedig a nemzetiparkigazgatóságok, a természetvédelem, természettudomány és a fotózás elismert szakemberei. Fotóalbumunkat évente adjuk ki, amelyet az az évi pályázók legszebb kepeiből állítunk össze; ez hűen mutatja be a magyar nemzeti parkok világát. Egyébként ugyanezt a képanyagot prémium nyomatok formájában a főváros nívós múzeumaiban ki is állítjuk. Kiadványainkból szoktunk ajándékozni a kollégáknak, partnereinknek, és ugyan nem célom, hogy ezzel szerezzek támogatókat, de sokszor egy partner emiatt kap kedvet ahhoz, hogy hozzájáruljon valamivel ő is a természetvédelmi tevékenységeinkhez. Fontosnak tartja a cégek társadalmi felelősségvállalását? Igen, nagyon. Az én esetemben nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi legyen a támogatandó terület, mivel szenvedélyesen szeretem a természetfotózást, és egyértelmű volt, hogy a tehetségeket a pályázattal továbbra is segítenem kell. De ez csak az egyik társadalmi szerepvállalása a Lenergynek. Emellett vásároltunk már vérplazma-centrifugát gyermekkórháznak, segítettünk óvodának, beszálltunk egy iskola sportpályájának megépítésébe, és rendszeresen támogatjuk az Országos Mentőszolgálatot. Sok hasonló megkeresésre is próbálunk megoldást találni, mert tényleg őszintén hiszem, hogy ha mindenki a maga lehetőségeihez mérten segít a környezetében, akkor valóban jobbá tehetjük a világot. 15


A NYITOTTSÁGOT ÉS AZ INSPIRÁCIÓT

SZERETNÉ INTEGRÁLNI SZERZŐ: HORVÁTH VIKTÓRIA FOTÓ: FUTÁR ERNŐ

Lakatos-Varga Boglárkát, a Zéró Balett táncművészét, a ZéróPlusz Táncműhely és a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tánctanárát az apróságokban való elmélyülés legalább annyira érdekli, mint a komplexitás. Boglárka kezdetben klasszikus balettet tanult Békéscsabán, a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában és a Magyar Táncművészeti Főiskola modern táncművész szakirányán folytatta tanulmányait, majd moderntáncpedagógusi diplomát szerzett, emellett a klasszikusbalett-táncpedagógus képzést is abszolválta. Ösztöndíjasként a Rotterdamse Danse Academyn töltött egy szemesztert, hazatérve a Gangaray Trambulinban is megfordult. Hollandiai tanulmányútját meghatározónak tartja: ott ismerte fel, hogy sokkal többre képes, mint amit eladdig el tudott hinni önmagáról. Eleinte főleg külföldi koreográfusokkal dolgozott a Győri Nemzeti Színházban, a bolgár Derida Dance Companyval, később egy horvát Beyond-Fronta projektben, illetve Valencia Jamesszel, akivel mesterséges intelligenciát tanítottak táncolni, improvizálni. Hazai alkotókkal a Budapest Táncszínháznál, az Erkel Színházban, a Magyar Állami Operaházban, a Zéró Balett együttesben, a Street Art Project Performance-ban, a DanceArt Projectben, Omopordum Performance-szal és a Ziggurat Projecttel közös munkák során találkozott. Utóbbi izgalmas társadalmi szerepvállalásokban is gondolkodik, ami közelebb hozhatja a táncművészetet az üzleti látásmódhoz. Lakatos-Varga a színpadi jelenlét mellett alapítványi iskolákban Grahamet, Limónt, Cunninghamet, európai modern táncot, art jazzt, improvizációt és balettet tanított, továbbá tánc- és mozgásórákat adott Kelemen Judit TáncSzínHázánál. Tartott kurzust a spanyol AgitArt, az ír Ennis Street Arts Fesztiválon, a Magyar Táncművészeti Egyetemen, a Trafó Stúdióban 16

és több fővárosi, illetve vidéki helyszínen is. Az Eszterházy Károly Egyetem gyakorló iskolájában mesterkurzust, a Közép-Európa Táncszínházban társulati tréningeket vezetett. A ZéróPlusz Táncműhely-beli modernbalett- és kortárstánc-óráin fontos szerepet kap a testtudat fejlesztése. Tanári repertoárjában a nullás és középhaladó balett, a floor barre éppúgy megtalálható, mint a talaj közeli kortárs tánc, kontakt- és moderntánc-technikák. Részt vett a SAPP megalakulásában és darabjainak életre hívásában (Csak lélegezz!, Give Me a Name, SHIFT), a DanceArt első projektjében, valamint Venekei Marianna által koreografált operákban (Carmen, Faust, A rajnai sellők). Filmforgatások során bepillantást nyerhetett Hód Adrienn, Nina Kov, Nemes-Jeles László munkájába. 2019-től a saját maga vezette B. Dance stúdióban tart balett-, modern- és kortárstánc-kurzusokat. A tanfolyamok mottója: „A tánc te magad légy!”. A fiatal alkotó a pandémia alatt is megtalálta az utat a közönséghez: a Konyhatánc (Kitchendance) – Floor Barre keretein belül online tánctréninget, képességfejlesztést tartott, balettet és modern táncot oktatott otthonából; nyáron intenzív balettkurzust indított felnőtteknek és gyerekeknek. Közéleti érzékenységét mutatja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett kiálló százhetven táncművész nyilatkozatának egyik aláírója volt, továbbá ő táncolt annak a menetnek az élén, amely az SzFE kézről kézre adott chartáját, a Magna Charta Universitatumot az egyetem épületétől a Parlamentig kísérte. Az emlékezetes tánc öt kilométeren át tartott. Munkája művészi színvonalát jellemzi, hogy a X. Nemzetközi Connector

Táncfesztivál szakmai bírálóbizottságának tagja volt, valamint részt vett az Alapfokú Művészeti Iskolák Országos Modern-, Kortárstánc Verseny kötelező etűdjeinek összeállításában és a versenyszámok zsűrizésében.

LAKATOS-VARGA BOGLÁRKÁRÓL SAJÁT SZAVAIVAL HA SZUPER EREJE LENNE: Az alak- és a halmazállapot-váltás jutott eszembe. Lehetnék rugalmas vagy puha, de akár kemény is, mint egy bútordarab. Vajon milyen lehet forrni? Milyen lehet lebegni vagy éppen megfagyni? HA EGY NAPIG ELLENKEZŐ NEMŰ LENNE: A szakmában fiúkat kevésbé lehet találni, így nekik több lehetőségük van, mint a lányoknak. Elmennék egy próbatáncra, és mindenkit felemelnék. POZITÍV TULAJDONSÁGOK: Racionalitás és a szorgalom. Ma már elengedem azt a gondolatot, hogy mindennek elsőre tökéletesnek kell lennie. ATTITŰD: Táncművészként olyan lehetőségre vágyom, ami kielégíti kíváncsiságomat, és amire boldogan igent tudok mondani, minőségi, emberi és mozgásnyelvi forma szempontjából is. (Forrás: Találkozások Projekt)

FŐBB ELŐADÁSAI: Equus (2011) A.S.A. (Average Speed of Answere) (2011) Testszobrászok (2014) AI am here (2017) A meg nem született (2018)


Bőven van hely a növekedésre SZERZŐ: TÓTH PÁL SÁNDOR A kortárs hazai képzőművészet abszolút nyertese a tavalyi évnek. Egyszerre voltak sikeres kortársaukciók, nagyívű állami vásárlások, és alapvető érdeklődés mutatkozik a téma iránt. A galériák is meglepően jól viselték a nehéz körülményeket. Ugyan a kiállításmegnyitók elmaradtak vagy átköltöztek az online térbe, azonban a privát lelkesedés nőtt egy-egy műtárgy megvásárlásakor. Zárt ajtók mögött még rejtélyesebb ez a világ, ráadásul a galériák terei elég tágasak ahhoz, hogy különösebben nagy vírusveszély nélkül lehessen alkotásokat venni. De mégis mi történt ezen a piacon 2020-ban, és milyen lehetőségeket tartogat a jövő azok számára, akik kortárs képzőművészeti alkotásokat szeretnének vásárolni?

REIGL JUDIT: GOMOLYGÁS, CSAVARÁS, OSZLOP, FÉNY

A 2008-as válság után ez a szegmens is csak nagyon lassan tért magához. Mondhatni, minden igyekezet ellenére örökre elveszni látszott a 2000-es évek virágzó hazai kortárspiaca. Számottevően nem nőtt a kortársgalériák száma az elmúlt években, szemben az egyetemekről kiáramló tehetséges fiatal művészek számával. A mindenkori állam sem mutatott különösebb érdeklődést a kortárs képzőművészet iránt. Múzeumi szinten talán hozta a kötelezőt, de a kortárs művészet igazi terepe a művészeti piac (galériák, vásárok, aukciók stb.). A román, cseh és lengyel folyamatokhoz viszonyítva erős lemaradásban voltunk. A szakma szereplői finoman szólva sem indultak könnyű helyzetből, annál is inkább meglepő ez a mostani pezsgés. Üzleti szempontból úgy fogalmazhatnék, hogy van itt hely bőven a növekedésre. A kortárspiac sajátosságának mondható, hogy a galériákban képviselt művészek árai ez idő alatt sem estek, legrosszabb esetben stagnáltak. Habár a szakmai sikerek felfelé hajtják az árakat, igazán jelentős áremelkedést mégis ritkán láttunk. Nem úgy, mint most, amikor a piacot némileg transzparenssé tevő aukciókon jelentős leütési árak születtek. 2020-ban a kortárs alkotók munkái közül Reigl Judit (1923–2020) Gomolygás, csavarás, oszlop, fém című, 1984es képe kelt el a legmagasabb áron: negyvennégymillió forintot fizettek érte.

egyszerű beszélgetés által is. Már csak azért is érdemes a networkinget előnyben részesíteni, mert a kortárs világ legnagyobb előnye a frissességében és a személyes kapcsolatokban rejlik. Kiváló lehetőségek vannak művészekkel találkozni, beszélgetni a különböző műteremlátogatások és galériatúrák alkalmával. Igazán különleges élmény munka közben látni a művészeket, és elbeszélgetni velük. Sokkal célirányosabb út az aukciókon történő vásárlás, ahol mostanában szinte kivétel nélkül jó minőségű kortárs anyag kerül kalapács alá. A befektetést tekintve érdemes rövid, közép- és hosszú távon gondolkodni. Hiszen a pénzügyi eszközökhöz hasonlóan itt is szoros összefüggés van a kockázatvállalás és az idő között. Rövid távon magasabb összegért vásárolhatunk kevesebb kockázattal, míg hosszabb távra jóval olcsóbban vásárolhatunk, viszont nagyobb kockázattal. Kis odafigyeléssel és aktivitással azonban ezt a kockázatot csökkenteni lehet. Szakmai sajátosságnak mondható, hogy egy gyűjtő aktivitása a kortárs művészeti szakmai körökben ármódosító tényező lehet. Szóval, érdemes élni ezekkel az eszközökkel! Mindent egybevetve úgy érzem, a kortárs művészeti piac erős lendületet kapott, kecsegtető kilátásokkal és kiváló lehetőségekkel fűszerezve.

Persze senki nem maradt le semmiről, jó hír, hogy ide bármikor érdemes beszállni. A szakma – természetéből kifolyólag – többéves ciklusokkal dolgozik, most egy periódus első szakaszában vagyunk. Egyrészről, látva a nagymérvű vásárlásokat, úgy tűnik, van állami akarat és ösztönzés, illetve a pénzügyi piacok diadalmenetének köszönhetően van a lakosságnak olyan tartaléka, amit most ilyen célra szeretne és tud is fordítani. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy rengeteg háttérmunka zajlott az elmúlt években annak érdekében, hogy magyar művészek bekerüljenek jelentős külföldi múzeumokba. Ennek oroszlánrészét műgyűjtők, neves szakemberek és galériák végezték. Hála nekik, nemzetközi szinten is történt némi változás a magyar képzőművészet megítélésében. Úgy látom, valami beindult. Mi több, úgy gondolom, most igazán érdemes közelebbről is megismerni ezt a piacot, és merni megvalósítani az eddig fontolgatott műtárgyvásárlásokat. A kortárspiaccal most ismerkedők számára segítséget nyújthatnak az egyre népszerűbb képzőművészeti képzések, amelyeken kiváló szakemberek mesélnek alkotásokról, művészekről, intézményekről, gyűjtésről és általában a képzőművészeti világról. Továbbá a galériákban is rengeteg információt gyűjthetünk, akár csak egy

A cikk megszületését a B. Braun támogatta. A cikk írója art consultant, a GalleryTool társalapítója és a Budapest Art Mentor program oktatója.

17


NEM CSAK KENYÉREN ÉL

AZ EMBER SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT

„Amikor megismertem a Dream-Up projekt pályázati felhívását, alig hittem a szememnek. Úgy tűnt, mintha a nemzetközi MUS-E program alapdokumentumának sorait olvastam volna!” – meséli lelkesen Tímár Andor, a MUS-E Magyarországi Egyesület elnöke, aki nem mellesleg színész, tréner és coach. A Dream-Up a világ harminc országában segíti hátrányos helyzetű gyerekek integrációját a művészet eszközeivel. A projekt mögött a magyar piacon harminc éve jelen lévő BNP Paribas Bank és annak nemzetközi alapítványa áll, amely mecénási tevékenységét igen diszkréten kezeli. „Ne rólunk legyen szó, hanem a támogatottjainkról, hiszen ők a fontosak!” – vallja Berman Zsuzsa, az intézmény közép-európai regionális kommunikációs igazgatója. Ők ketten mesélnek erről a különleges projektről. A MUS-E egy nemzetközi hálózat, művészeti-nevelési program, amelynek megálmodója – huszonhét évvel ezelőtt – a világhírű humanista gondolkodó és hegedűművész, Yehudi Menuhin volt. A program elsődleges célcsoportja a veszélyeztetett, halmozottan hátrányos helyzetű, hat-tizenegy éves gyermekek. Az ő problémáikra reagál a program a művészetek gyakorlásának eszközrendszerével, olyan pozitív viselkedésminták kialakításának ösztönzésével, amelyek megtanítják őket egymás tiszteletére és elfogadására – a különbözőségeik ellenére is. A foglalkozások beilleszkednek az óra18

rendbe, a partneriskoláknak a részvétel semmilyen anyagi terhet nem jelent. Hazánk a MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület révén a kezdetektől részese ennek a programnak, s eddig hét város kilenc iskolájában, tizenkilenc osztályban tevékenykedtek. Honlapjukon a következő idézet áll: „Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket.” (kínai közmondás) „A BNP Paribas Csoport hat leányvállalattal van jelen Magyarországon, különböző ügyfélszegmenseket kiszolgálva – ismertet meg a cégcsoport-

tal Berman Zsuzsa. – A BNP Paribas Banknál vállalati és intézményi ügyfélkörnek kínálunk szolgáltatásokat. A csoport további hazai tagjai a lakossági hitelezéssel foglakozó Magyar Cetelem Bank, a flottakezeléssel foglalkozó Arval, a Cardif biztosító, az ingatlankezelésben tevékenykedő BNP Paribas Real Estate és az értékpapír-szolgáltatásokat biztosító BNP Paribas Security Services. Az itteni struktúránknak megfelelően nem vagyunk mindenütt láthatók BNP Paribas márka alatt, a szponzorációs stratégiánkban a láthatóság és a kinyerhető márkaélmény helyett in-


FOTÓ: GLÁZER ATTILA

kább azokra az értékekre fókuszálunk, amelyek hozzánk és az ügyfeleinkhez közel állnak.” A BNP Paribas csoport alapítványát harmincöt évvel ezelőtt hozták létre. Programjuk, a Dream-Up, kifejezetten a művészetek útján történő szociális integrációt és fejlesztést tűzte zászlajára. Három évre nyújtanak támogatást helyi projekteknek, szervezeteknek, kezdeményezéseknek a művészeti oktatás területén. „Mivel Magyarországon még nem volt ilyen, sőt akkor még a kelet-európai régióban sem, ezért úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk, pályázunk az alapítvány támogatására – meséli. – Ehhez elkezdtünk partnereket keresni, így találkoztunk a MUS-E magyarországi képviselőivel.” „Mi hiszünk abban, amit csinálunk – veszi át a szót Tímár Andor. – Hisszük, hogy ha a művészeteket bevisszük az iskolákba, a gyerekekkel megismertetve hatást gyakorlunk az ottani közösségre, a családokra, akkor ez jól fog működni a társadalomra nézve. Milyen érdekes, hogy egy alapítvány, amely szeretne jótékonykodni, támogatni társadalmi kezdeményezéseket, pont ugyanarra jut, amire mi, akik csináljuk: hogy talán a legjobb lenne a művészeteken keresztül eljutni olyan gyerekekhez, akik nem találkoznak ilyen élményekkel, és akiknek a fejlődését biztosíthatjuk vagy legalábbis támogathatjuk a művészetek által. Amikor a BNP Paribashoz pályáztunk, szinte nem is tudtunk nem sikeresek lenni, hiszen szó szerint azt csináljuk, amit ők a kiírásban megfogalmaztak.” A BNP Paribas mindig is hosszú távú együttműködések kialakítására törekedett. Évek óta támogatják például a Francia Intézetet. „Mivel nemzetközi, globális, ám mégis csak francia gyökerű bank vagyunk, ezért Magyarországon igyekszünk támogatni a francia kultúrát is. Az alapítvány meghatározott bizonyos filantropikus területeket, amelyeken aktívak vagyunk. Ez a kultúra, azon belül, a kortárs tánc, az új cirkusz és a jazz, azon kívül pedig a környezetvédelem és a szociális felelősségvállalás.” A magyarországi MUS-E és a BNP Paribas között 2018-ban indult el a hároméves együttműködés, a projekt eddig körülbelül kétszáz-kétszázötven gyermeket érintett. A közös munka során többször összeültek, és kitalálták,

hogyan tehetnék még egységesebbé az addigi gyakorlatot. Így alakult ki, hogy háromhavonta mindig más művészeti ágban dolgozzák fel a témákat. Így a tanév során háromféle művészettel is megismerkedhetnek a kicsik. „A trimeszteres rendszerben a művész egy intenzívebb ciklusban egyedül dolgozik a gyerekekkel, viszont utána jön egy második, majd egy harmadik művész. Így egy kicsit koncentráltabb a munka, s már az elején elég pontos koncepcióval kell bemenni az osztályterembe. Gyakorlatilag a BNP Paribas pályázattal egy új módszertant is be tudtunk vezetni a munkánkba”– foglalja össze Tímár Andor. A program fontos eleme volt önkéntesek bevonása, illetve az óralátogatások lehetősége. „Sajnos pont akkor, amikor legutóbb mentünk volna, jött a Covid – sajnálkozik Berman Zsuzsa. – Még el tudtam menni az első bemutató órára. Én is pedagógusképzésben vettem részt, és rendszeresen járok gyerekek közé, de ez kiemelkedő, szenzációs élmény volt. A Zápor utcai iskolában voltam indiai táncóra-bemutatón. És ott voltak a gyerekek, köztük több viselkedészavaros, beilleszkedési problémával küzdő, bonyolult szociális hátterű. Felemelő élmény volt a gyerekek szüleinek is.”

Az a tapasztalat, hogy a BNP Paribas dolgozóinak motivációját, jó érzését, büszkeségét, odatartozását is erősíti, ha valamelyikük elmegy egy ilyen bemutatóra, különösen, ha arra is gondol, hogy a projektben globálisan már húszezer gyerek vett részt. A koronavírus természetesen erre a projektre is hatással volt. A MUS-E Magyarország erre egy online foglalkozássorozattal reagált, amit Kincsesháznak neveztek el – hogy mindenki így tekintsen az otthonára, ahol él. Hogy a gyerekek megtanulják, miként lehetnek kreatívak a hétköznapokban is. Március végétől május végéig huszonnyolc epizódot készítettek el, a „normál” tanítást segítő videoanyagok mellett. „Andorék nagyon értenek a művészeti integrációhoz, engem pedig meglepett, hogy ezt nem minden iskolában fogadják tárt karokkal. Tehát azon túl, hogy a gyerekekre fókuszálnak, még az iskolának is meg kell mutatni, hogy ez jó lesz a gyerekeknek. Aki megismeri, az megszereti, és biztosan nem is engedi el ezt a programot. Ha a gyerekek találkoznak egy inspiráló pedagógussal, és létrehoznak valamit, ami nem osztályzatra megy, az például egy autista srác számára is kézzelfogható siker. Az alaptantervben a művészeti oktatás nagyon kicsi súllyal jelenik meg. Most már tudjuk, hogy jóváhagyták a DreamUp program következő hároméves ciklusát, úgyhogy újra indulunk Andorékkal. Szeretnénk további hároméves szakaszra is megnyerni ezt a támogatást” – mondja Berman Zsuzsa. Kihagyhatatlan kérdés, hogy a járvány után vajon milyen világ lesz. Vajon a kultúra elhúzódó válsága következik, vagy pedig egy új reneszánsz, ahol mindenki megújult életörömmel adja át magát a művészet élvezetének? „A művészetek a közösségi együttlétek, élmények jelképei. Most sokkal inkább tudnak gyógyítani, vagy kell, hogy gyógyítsanak. Éppen emiatt még fontosabb lenne, hogy erre szánjunk időt, pénzt, bátorságot”– vélekedik Tímár Andor. „Akinek van rá lehetősége, feltétlenül támogassa a művészeket a talpra állásban! – teszi hozzá Berman Zsuzsa. – Akinek megvan hozzá a gazdasági ereje, a lehetősége, annak segítenie kell, mert nem csak pénzből, nem csak kenyéren él az ember!” 19


„A KULTÚRA MAGA AZ ÉLET” SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA FOTÓ: CSISZÉR GOTI

Örömmel, élvezettel és értékalapú hozzáállással tölti be a híd szerepét a különféle kulturális, művészeti ágak és a céges világ között. A kulturális stratéga, kommunikációs szakember, művészeti újságíró, Artmagazin-társalapító, árverésvezetéssel és tárlatvezetéssel is foglalkozó Winkler Nóra szívügye, hogy a kultúra fogyaszthatóvá váljon. Minden munkájában a kereszteződések érdeklik. 20

Miként gondolkodik a vállalatok és a kultúra összekapcsolódásáról? Ideálisan úgy kell működnie, mint egy jó házasságnak, ahol a felek egymás másmilyenségébe szeretnek bele. Fontos, hogy miközben összehangolódnak, ki-ki önmaga maradjon, akit a másik érdekel és inspirál, akit szeretettel, nyitottsággal figyel és becsül. Fontos, hogy tudják, ki a másik, hogyan működik. Egy művészeti ág és egy vállalat együttműködésében, felkért tanácsadóként mindkét területet alaposan ismernem kell. Akkor lehet ezt a kettős szerepet jól csinálni, ha tudatosan végiggondolod a felek elsődleges motivációit és elvárásait, és különösen a rugalmasságuk határait. Érteni kell a célcsoportját is, és hozzászabni, ráigazítani a tartalmat, az üzenetet. Jó kapcsolatokat ápol sok céggel, sok projektekbe hívják előadni. Hogyan keveredett az üzleti világba? Sok barátom járt a Közgázra, belőlük később egy, az üzleti életben is aktív kör alakult, jó volt, hogy ismertük egymást. Első komoly munkám az Octogon építészeti és dizájnmagazin lapigazgatása volt, ott sok üzleti kapcsolatot kellett működtetni. Később rádióztam, majd tévéztem, a Kultúrház kultuszműsor lett, sok cégtől kerestek meg kulturális vagy művészeti projektekhez. Eleinte ügyfélesemények, sajtótájékoztatók vezetésére kértek fel, én pedig szerettem mélyebben bevonódni, közösen ötletelni a megbízóimmal. Ezekből tartalmasabb kapcsolatok születtek, és amikor a tévézést befejeztem, tudatosan mentem a komolyabb stratégiai együttműködések felé. Közben nagy aukciókat vezettem, megalapítottuk az Artmagazint is, szóval, az életemet átszövik a képek és történeteik. Pár éve jutott eszembe, milyen érdekes


lenne olyan motivációs, inspirációs előadásokat tartani cégeknek, ahol az üzleti profiljuk művészeti megjelenéseit mutatom be. Abból indultam ki, hogy még egy sikeres vállalat munkatársai se feltétlenül látják már a darálásban, mi a szépsége a területüknek, de ha látják, hogy a mindennapi munkatémájuk mennyire inspiráló egy művésznek, mi mindent hoztak alkotók létre belőle, az sokat visszatölt. Felkérésekre építettem fel előadásokat arról, hogyan jelenik meg a kommunikáció, a pénz, a divat, az építészet vagy a gyógyítás témája a képzőművészetben, konkrét és eszméletlenül izgalmas asszociatív módokon. Ezek nagyon inspiráló alkalmak, büszke vagyok, hogy elindítottam. Évekig az Aegon Irodalmi Díj háziasszonya, stratégiai partnere volt. A díj rebranding kampányáért Prizma Kreatív PR különdíjat kapott. Jóleső elismerés volt, sok és örömteli munkánk volt benne. Az Aegon is egy ünnepélyes díjátadó vezetésével indult, majd többéves, szoros együttműködés lett belőle, amiben az irodalom sok és kreatív támogatást kapott, ideértve egy szuper oktatási programot is. A menedzsmentnek tartott éves beszámolókban pedig büszkén prezentáltuk a sajtóvisszhang összértékét, ami jó arányban állt a díjra fordított büdzsével. Az Aegon komolyan vette a belső kommunikációt, abban is dolgoztunk. Szerintem egy cégnek érdemes minden szinten jelen lennie a saját szponzorációjában, hogy a munkatársak is átéljék, milyen jó, amit csinálnak. Szerveztünk nekik exkluzív író–olvasó találkozókat, hívtuk őket a nyilvános programokra, könyvajánlókat kaptak, kedvcsináló idézeteket válogattunk nekik a díjazott regényekből, amik persze mind hozzáférhetőek voltak a vállalati könyvtárban. Mik a tapasztalatai, mire és men�nyire nyitottak a vállalati marketingesek, vezetők művészeti téren? Két oldalról érdemes ezt megközelíteni, az egyik adottság, a másik a feladat. Szántó András barátom a világ legjobb művészeti intézményeinek és vállalatoknak ad stratégiai tanácsokat. New Yorkban él, egyszer, amikor hazajött, szerveztem vele egy

pódiumestet, ahol megkérdeztem, hogyan látja, min múlik, hogy egy cég a művészet mellett kötelezi el magát, és nem mondjuk a golfot választja. Általában az szokott kiderülni, hogy van ott egy vezető, aki kultúraszerető környezetben nőtt fel. Meg lehet persze mászni hegyeket, inspirál is, hogy megváltoztassak prekoncepciókat, de egy eleve művészetszerető döntéshozón sok múlik. Másrészt, a kultúrát, és a benne rejlő lehetőségeket el kell tudni adni a vállalatoknak. Meg kell mutatni, mennyi élet, szépség, öröm, szórakozás nyílhat meg egy jó együttműködésben. amíg azt gondolják a művészetről, hogy elitista és száraz, hogy a festészet leginkább nehéz aranykeretbe tett XVIII. századi tájképeket jelent, addig nem fogják izgalmas, vonzó, jól kiaknázható területnek látni. Nyilván engem magánemberként nagyon inspirál a művészet, de a kinyitása, közössé tétele, ami a munkám, legalább ugyanennyire. Szeretek azon gondolkodni, hogyan közelíthető egy cég elvárása és a kultúra autonóm karaktere. Ez a kihívás izgat mindenemben; cikkben, előadásban, aukción, színpadi esten: megnyitni valamit az emberek felé, megmutatni, hogy van abban érdekes nekik. Puszta kedvtelésből kezdtem az Instagramon egy napi festmény sorozatot – ma már több mint tízezren követik az #eszembejutotterrőlegykép-et, sőt, céges felkérést is kaptam már innen. Milyen lehetőségei vannak a művészeti, képzőművészeti piacnak a vállalati szektorban? Az elmúlt években a múzeumoknak – kilépve az évszázados keretből, hogy magasra pozicionált és meglehetősen zárt helyek – újra kellett gondolniuk a szerepüket. Ma minden múzeum dolgozik azon, hogy megszólítsa az embereket, közönségbarát, vonzó legyen, fiataloknak is. Ez a vállalatoknak is könnyebbé teszi az együttműködést. Pár magángaléria pedig nemzetközi kapcsolatrendszerű intézménnyé nőtte ki magát az elmúlt években, vannak cégek, amik pont erre a menő, városi közegre nyitva keresik velük a kooperálást. És ami a kortárs képzőművészetet, irodalmat illeti? Érzékel eltartást, idegenkedést?

Őrület, hogy az a rövid szócska, hogy kortárs, hogy le tudja harmadolni a közönséget, holott csak arról van szó, hogy velünk egyszerre él az alkotó. Az Aegonnál is sokat kerestünk jó szinonimákat. Érthető az idegenkedés, a kulturális kánont mint sokszor bizonyított értékrendet tanuljuk meg, így kialakul a meggyőződés, hogy csak az biztos, ami már átment az idő szűrőin, az újat, a mait kis gyanakvás övezi. Saját korában minden ijesztően új. A berlini Altes Museum bejáratán vöröslik egy hatalmas neonfelirat: „All art has been contemporary”, azaz minden művészet kortárs volt. Sokszor emlegetem, revelatív mondat. Mekkora kihívás fogyaszthatóvá, élvezhetővé tenni mind a szponzorcégek, a mecénások, mind a közönség számára a kortárs alkotásokat? Engem ez pörget. Ez a legizgalmasabb kihívás. Megértetni, hogy nem úgy van, hogy az élet érdekes, színes, vonzó, a kultúra meg egy másik bolygón pár bölcsész ügye. Egyben van a kettő: a kultúra maga az élet, minden egyes mű, szöveg, forma, színkombináció vagy zene az életből jön. Pár éve elvégeztem Londonban a Sotheby’s Institute of Art kurzusát, ami a művészet ár–érték alapú, piaci jellegéről szólt. Nagyon érdekelt, és jó szempontokat adott. Érdekes dolog egy egyedi műtárgyat a közönség, a hatások, a kommunikálhatóság vonatkozásaiban értelmezni. Egészen bonyolult témákat is fogyaszthatóvá, szórakoztatóvá lehet formálni. Tavaly Topor Tündével, az Artmagazin társtulajdonosával, akivel imádunk párban tárlatvezetni és előadni, kaptunk egy felkérést, tudnánk-e az elfogadást erősítő, inspiráló művészeti előadást tartani megváltozott munkaképesség, testi és mentális fogyatékosság témájában. Mi a másmilyenségből indultunk ki, hogy rengeteg népszerű, ismert műalkotást épp valamilyen korlátozottság, kívülállóság, hiányok hoztak létre. Forradalmi volt, esküszöm hőség lett a teremben az előadás végére. Ezeket az átkattanásokat imádom. Amikor a kezdeti távolságtartásból felismerik, men�nyi ismerős történet, motiváció van a művekben, és így már tudnak kapcsolódni is. Az egészben ez a trouvaille: kitalálni a szálat, ami mentén létrejön ez az átkattanás. 21


DÁMOSY BÁLINT:

„A vállalkozás messzemenő kreativitást igényel” SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA

Szecessziós dizájnnal, újszerű ízesítéssel dobta piacra két éve a prémium kategóriás Opera Gin Budapestet az Első Magyar Gin Manufaktúra, amelynek társtulajdonosa eredeti szakmáját tekintve ügyvéd, szakterülete a pénzügyi jogi szabályozás, a FinTech vállalatok képviselete. Dámosy Bálint a ginreneszánsz hazai felélesztésével a kreatív együttműködés lehetőségeit is keresi fiatal képzőművészekkel. Borrajongó és borszakértő létére hogyan lett ginkovács, a kézműves gin meghonosítója Magyarországon? Valóban a borok vízéről eveztem át a ginhez. Nagyon sokat utazgattam főleg francia, olasz, német borvidékekre. Napközben a borászatokat, a dűlőket, a kóstolókat jártam, esténként borszakértők, borújságírók társaságában vacsoráztam. De attól függetlenül, hogy olyan helyekre tértünk be, ahol fantasztikus kínálatú borlapok voltak, esténként inkább a ginalapú italok fogytak a vacsoraasztalnál, a bárokban. Akkor figyeltem fel a ginre. A másik tényező az volt, hogy a kedvenc hazai borvidékemen, Tokajon szerettem volna létrehozni egy kis borászatot, kéthektáros dűlővel. Ottani borászokkal beszélgetve hamar világossá vált 22

számomra, hogy ez mekkora elfoglaltsággal jár. A vállalkozás oldalát nézve pedig korántsem biztos, hogy nyereségesen lehet üzemeltetni. A piaci résnek mekkora szerepe volt abban, hogy egy családi és baráti közös cég keretében megalapította az Első Magyar Gin Manufaktúrát? Az elmúlt nyolc-tíz évben világviszonylatban reneszánszát éli a gin. A piaci adatok is ezt igazolják, 2010 óta évente két számjeggyel növekedett a ginforgalmazás, az emblematikus italokat, például a blended scotch-ot is megelőzve ez ma a leggyorsabban növekvő italszegmens. A világháború előtt a gin volt a koktélok első számú alapanyaga, a vodka a 60-as években hódította el előle a trófeát. Sejthető volt, hogy

Magyarországra is eljut a nagyvilágban történt komoly változás. A kézműveslendület, ami a sörforradalmat, a családi borászatokat jellemezte itthon, a szeszpárlatok terén nem volt jelen. A társaimmal felismertük, hogy a hazai bárok polcain nincsenek ilyen magyar italok, viszont adott az alapanyag és a tudás ahhoz, hogy legyenek. Magától értetődött, hogy érdemes itthon is prémium gint készíteni. Az Opera Gin Budapest mind a művészi arculatával, mind a tartalmával jelentős díjakat nyert. Felismerték, hogy a különleges dizájnnak komoly szerepe lehet a vállalkozás felfuttatásában? 2019 elején került az Opera Gin Budapest a piacra. Az év második felében


elindultunk a címkénkkel a világ legelismertebb iparművészeti és dizájnversenyén, az 1955-ös alapítású német Red Doton. Italcsomagolás kategóriában elnyertük a Red Dot díjat, első ginként részesültünk ebben a megtiszteltetésben. A Berlini Konzerthausban volt a díjátadó, ami kissé összecseng az opera gondolatával. 2020 elején a világ két legnagyobb szeszversenyén vettünk részt, az IWSC-n és a Spirit Mastersen, mindkettőn aranyérmet szereztünk. Az IWSC-n nyolcszázas mezőnyben kilencvenhat pontos eredménnyel végeztünk. Magyar ital, az aszukat és a pálinkákat is beleértve, még soha nem kapott ekkora pontszámot. Az opera műfaja iránti személyes vonzalmát is kifejezi a márkanév? Az Opera elnevezés igazából onnan jött, hogy a családunk története több mint száz éve összefonódik a budapesti Operaházzal. Már dédapám is abban a Dalszínház utcai lakásban lakott, ahol én is lakom a mai napig. Két erkélyünk az Operaház királyi erkélyére néz, ahol valaha Brezsnyev meg Tito is állt. Az Evitát az utcánkban forgatták, Schell Judit a mi erkélyünkre énekelt fel a Csak szex és más semmi című filmben. Gyerekkoromtól sokat járunk az Operaházba. Az előadásokon túl mindig is szerettem az épület miliőjét, a szünetekben elkortyolni egy pohár pezsgőt az erkélyen. Az Opera Gin Budapest art decós címkéjével a századfordulós Budapestre, annak egyik emblematikus épületére, a budapesti Operaházra, de a pesti Broadwayre éppúgy kívántunk utalni. Jobb logót nem is nagyon lehetett volna találni a kor pezsgő életének, mulatozós hangulatának visszaadására. Ízvilágában miben nyilvánul meg az Opera Gin és az Opera Vodka specialitása? Az Opera Gin attól egyedi, hogy két olyan fűszert tartalmaz, ami nem elterjedt a gin világában: tihanyi levendulát és mákot. Mi, magyarok vagyunk az első számú mákfogyasztók világviszonylatban. Amikor külföldön járva séfeknek, gasztroszakértőknek mesélem, hogy bizonyos ételekre egy merőkanál mákot teszünk, nem hiszik el, hogy ennyire jellemző a konyhánkra. A mák amúgy nagyon jól harmonizál a gin alapfűszerével, a borókával. Az Opera Gin sötétkék színvilágával

a mámort szimbolizálja, mint ahogy a mák és a levendula is ezt az irányt képviseli. További különlegesség, hogy egy pálinkalepárlóval készül, amely révén magában hordozza a pálinkák zamatosságát, testességét. A vodkánk specialitása, hogy – ellentétben a legtöbb, gabonából készült vodkával – kukoricából készül. A Kárpát-medencében egyébként nagyobb hagyománya van a kukoricaszesznek, mint a gabonaszesznek. Bártenderek szerint a mi vodkánk az oroszok kedvencére, a Russian Standard Gold vodkára hasonlít. Milyen szinten vannak jelen a magánéletében és az ügyvédi iroda életében a művészetek, a kultúra? A zene, az opera mellett a festészet is közel áll hozzám. Nem nevezném magam műgyűjtőnek, ahhoz még túl fiatal vagyok, de néha sikerül elcsípnem egy-egy számomra tetszetős darabot valamely aukción. Nemrég költöztünk az Operaház mögötti új irodánkba, korábban a Bank Centerben voltunk, meguntuk a steril irodaház hangulatot. Egyelőre szinte konganak a falak az ürességtől, de szeretném, ha előbbutóbb itt is megjelenne a kortárs művészet iránti érdeklődésem. Az ügyvéd kollégáim, de a ginben is tulajdonos társaim szintén művészetkedvelő emberek, nem ritka, hogy az otthonukban egyik vagy másik híres festő képei lógnak a falon. A ginvállalkozásában hogyan jelenik meg a művészet? A főzdénkben van egy falrész, ahol kortárs művészek festményeit állítjuk ki. Jelenleg a Várfok Galéria egyik feltörekvő festő sztárjának, Orr Máténak a képe látható, amelyen a Hold előtt az elhúzott bársonyfüggöny némileg imitálja az Operaház bársonyfüggönyét. Korábban Scheiber Hugó Abszintos férfi című festményét tettük ki, amely a századfordulós, kocsmázós montmartre-i hangulatot idézi meg. Bárunkat egy III. Napóleon-korabeli empire vitrin díszíti, és a plafonról egy ember nagyságú angol csillár lóg. Ezek azért elég rendhagyó berendezései egy szeszgyárnak. Javasoljuk, hogy látogassák meg egyik koktélestünk alkalmával. A kedves érdeklődök az Opera Gin Budapest Facebook-oldalán értesülhetnek az időpontokról. A termék arculatának kialakításában egy nagyon komoly kreatív ügynökséggel,

a Graphasel Design Stúdióval dolgoztunk együtt, ők tervezték többek között Magyarország olimpiai pályázatának és a vizes vb-nek a logóját is. Mivel nagyon dizájncentrikus a termékünk, óriási hangsúlyt fektetünk a vizualitásra. A vállalkozásunk abszolút alkalmas arra, hogy kezet nyújtson a képzőművészetnek, és létrejöjjön valamiféle kreatív együttműködés az alkotókkal. Az eddiginél sokkal markánsabb megjelenést szeretnénk; fiatal művészekkel terveztetnénk a külön kiadású ginek címkéjét. Nyugaton bevett szokás, hogy vállalkozások pályázatokat írnak ki címkedizájnra. Kevéssé ismert, hogy a világ egyik leghíresebb bora, a Mouton-Rothschild címkéjének felső részét olyan híres művészek illusztrálták, mint például Andy Warhol. Az Absolut vodka Warholtól Keith Haringig legendás művészeket bízott meg azzal, hogy készítsenek posztereket a legendás palackról, amiket aztán litográfiaként lehetett megvásárolni. Ennek a mintájára tervezzük, hogy a mi díszes palackunkból is készülhessenek képzőművészeti alkotások. Milyen átmenet van a vállalkozása és az ügyvédi munkája között? A személyi körök eléggé eltérőek. A ginvállalkozásban jóval bohémebb, fiatalabb emberekkel dolgozunk, főként bártenderekkel, míg az ügyvédi irodai ügyfeleink öltönyös üzletemberek, cégvezetők. De átmenet is van a kettő között: az ügyfeleim szeretnek eljárni a gines rendezvényeinkre. Az ügyvédi munka és a ginvállalkozás jól kiegészítik egymást. Az előbbi kissé olyan, mint a matematika, nagyon zárt rendszerben kell gondolkodni, törvények, jogszabályi keretek között, ezzel szemben az utóbbi messzemenő kreativitást igényel. A kreativitáshoz általában a művészeteket, a festészetet, a zenét szokás társítani, holott az ízek és illatok világa ugyanúgy megmozgatja a kreatív gondolkodást. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ember a szemével is fogyasztja az ételeket, italokat, így egy prémium szeszesital esetében fontos, hogy a beltartalom és a dizájn harmonikus egységet képezzen. Nem csak a termék csomagolása számít, egy ginkoktél esztétikus elkészítése, a színek, a díszítés, a textúra, a megfelelő pohár és természetesen az ízek és illatok mind hozzájárulnak a fogyasztási élményhez. 23


Egy út, ami kicsit göröngyös, de öröm rajta járni SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS FOTÓ: TÖRÖK DÁNIEL 2019 januárjában ismerkedtem meg Ritával, egy minőségi alkoholokat forgalmazó vállalat brandmenedzserével, aki többek között az egyik legismertebb vodka márkaépítéséért is felel. Addig is sokat hallottam már a márkáról, láttam több művészettel és LMBTQ témával való összefonódását, és azt gondoltam, érdemes lenne megismertetnem az Art is Businesst Ritával. Ő szinte azonnal találkozott velem, és egy hónap elteltével, a magazin bemutatkozó eseményén már azt a bizonyos vodkát kóstolhatták a meghívottak az egyik belvárosi galériában. Azóta is sokat beszélgetünk, kiderült, hogy mennyi magán jellegű kötődése van a kultúrához, és látja a brand helyét is ebben a világban. Az írás végén elárulom, miért is hoztam fel őt példaként. A művészet, hasonlóan több más szociális és társadalmi ügyhöz, nyitottságot és – ahogy fogalmazni szoktam – szerelmet igényel. Úgy lehet vele kapcsolatba kerülni, hogy kíváncsiak vagyunk, néhol távolabbról szemléljük, de a végén beszív, feloldódunk benne, és elkezdjük igényelni. Mert lehet nélküle élni – de végül is mi értelme lenne? Mint egy szerelmi kapcsolat, kell az életünkbe, mert hiányában teljesen másképp látjuk a világot. Mindenki úgy értelmezi, ahogy gondolkodik, mást lát bele, és a saját érdekei-értékrendje mentén él vele. Igen, 24

a művészet használatának rengeteg értelmezése lehet. Boldoggá lehet tenni magunkat egy jó könyvvel, a családtagjainkat egy színházi vagy táncos élménnyel, barátainkat egy klasszikus, könnyűzenei vagy épp egy népzenei koncerttel. De az is örömöt okozhat, hogy ha a cég munkatársai számára behozzuk a művészetet, és megértik, hogy mennyire jó a jobb agyféltekéjüket használni. Ráadásul ha tudatosan és stratégiai szintre tudjuk hozni a művészeti együttműködéseket, a vállalat környezetének, partnereinek és vásárlóinak is megmutathatjuk, hogy cégünk és annak brandje mennyire transzparensen, átgondoltan és felelősen létezik. Bármelyik változatban is gondolkodunk, gazdagabbak leszünk lelkileg. Ezt az örömöt pedig olyan közösségben jó megélni, ami ugyanúgy hisz benne, mint mi magunk. Nem kell elölről kezdeni, elmagyarázni, miért hisszük, amit hiszünk. Viszont, arra már mindenki kíváncsi, hogy miként építkezünk, hogyan hat ránk a művészet. Mindenkit érdekel mások története. A történetek elmesélése és a hallgatóság figyelme mindenkit megerősít abban, hogy valóban volt értelme elkezdeni, meghozni azokat a döntéseket, amelyeket lehet, hogy nem is egyszerűen tudtunk meghozni. Ezt a fajta megértést és feloldódást kínáljuk mi is az Art is Business Közösségben. Mi arra tettük fel az életünket, hogy összekapcsoljuk a téma iránt érdeklődőket, akár forprofit, akár művészeti oldalról érkeznek. Az a fontos, hogy bevonódjanak a közösséghez tar-

tozók, lássák egymás szemében a csillogást, ami annak köszönhető, hogy olyan ügy mellett állnak, amely nagy hatással van a társadalomra – lényegesen hosszabb távon, mint azt sokan el tudják képzelni. A közösségben mindenki megértheti, hogy egyedül és e csoport tagjaként is tud tenni azért, hogy a közös értékek, de a különböző érdekek mentén változást indukáljon a végtelen számú lehetséges együttműködésekkel. Visszatérve Ritára, már két éve ismerjük egymást, pontosan annyi ideje, amióta létezik az Art is Business iniciatíva. Azt érzem, hogy egyre inkább kíváncsi, egyre jobban részt vesz az életünkben, talán ennek kézzel fogható jele az is, hogy míg eddig eszmei támogatója volt a közösségünknek, idéntől már a gyakorlatban is velünk van, hisz’ jelezte, hogy tagként belép a szervezetbe, és örömmel tanul a március végén induló képzésünkön. Azon leszünk, hogy válaszokat kaphasson a kérdéseire, és magával tudja vinni azt az elégedettséget, boldogságot és tudást, amit az élete bármely területén kamatoztathat. Azt gondolom, a művészettel együttműködni és abban feloldódni nem könnyű, de hosszabb távon olyan belső örömöt okoz, amit valóban csak akkor érzünk, amikor felismerünk valamit, amit régóta kerestünk, csak még nem tudtuk néven nevezni és formába önteni.

Közösségünkről több információt az artisbusiness.hu oldalunkon árulunk el.


LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

Lรกszlรณ Moholy Nagy, A XXI, 1925

www.oppenheimlegal.com


AHOL A MŰVÉSZET ÉS A FORPROFIT TALÁLKOZIK!

2021. MÁJUS 14. ONLINE FORMÁBAN A TRAFÓBÓL! ANGOL ÉS MAGYAR NYELVEN!

6 ország vezető szakemberei 8 művészeti produkció 12 kulturális menedzser 15 vállalati menedzser JEGYEK MÁR KAPHATÓK! www.artisbusinessconference.hu

KIEMELT TÁMOGATÓK: