Art is Business Nr. 23

2022. december 14. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

DÍJKATEGÓRIÁK:

Vállalati | Vállalati és művészeti projekt | Forprofit mecénás | Fidelio - Művészeti mecénás | Kulturális turisztika

AZ EST HÁZIGAZDÁI:

Gábor Éva, a BMW Group senior HR marketing szakértője és Dankó István, a Katona József Színház színművésze Amennyiben szívesen részt venne az eseményen, írjon nekünk! info@artisbusiness.hu

KIEMELT TÁMOGATÓNK: SZAKMAI PARTNERÜNK: PARTNEREINK: www.artisbusiness.hu

„AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT!”

KEDVES OLVASÓK!

A valóság megörökítése, rögzítése régóta foglalkoztatja az emberiséget, a camera obscura (sötétkamra, lyukkamera) működését már 997-ben leírta egy arab tudós. A reneszánsz korában – többek közt – Leonardo da Vinci érdeklődését is felkeltette a könnyen elkészíthető optikai eszköz, a XVII. szá zadban pedig széles körben kezdték használni a művészek. Az ezüstsók fényérzékenységét a XVIII. század elején fedez te fel Heinrich Schulze német vegyész. A XIX. században a valósághű ábrázolásra való törekvés úgyszólván szükség szerűvé tette a fotográfia feltalálását, egymástól függetlenül több kutató is kidolgozta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének módját.

A legrégebbi fennmaradt fénykép 1827-ből való, Joseph Nicéphore Niépce készítette több mint nyolcórás expozícióval. Niépce és Louis Daguerre közös találmányát 1839-ben jelentették be a Francia Akadémián. Miután a francia állam életjáradék fejében megvásárolta a találmányt, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson fény képezéssel.

A XIX. század közepéig a fényképet elsősorban a valóság objektív lenyomatának tekintették, jóllehet a beállítások, a mozdulatok rögzítésének mikéntje és az utómunkálatok manipulációs lehetőséget rejtenek magukban. Művészetnek végképp nem minősült a fotográfia; úgy tartották, hogy mivel a képet nem ember, hanem gép készíti (a fotós csak egyszerű technikus), a képből hiányoznak a művészi alkotás legfőbb ismérvei: a kreativitás, az inspiráció, a személyes ség. Alfred Stieglitz amerikai fotós volt az első, aki már az 1880-as években modern művészetként népszerűsítette a fotográfiát különböző folyóiratokban, úttörő módon tárlatot rendezett saját fényképeiből, majd a XX. század elején New York-i galériájában sorra állította ki nagyra tartott pályatársai munkáit. Ötvenéves pályafutása során jelentősen hozzá járult ahhoz, hogy a fényképezés világszerte elfogadott művészeti formává váljon.

A fényképezés hozzáférhetőbbé és megfizethetőbbé tette a művészetet, egyszóval: demokratizálta. Mivel például a fényképezett portrék sokkal olcsóbbak és könnyebben elkészíthetők, mint a festettek, a portrékészíttetés meg szűnt a jómódúak privilégiumának lenni. Napjainkban pedig szinte mindenkinek a zsebében ott lapul az okostelefon, a technikai feltétel adott ahhoz, hogy bárki jó minőségben

IMPRESSZUM

megörökítse a számára fontos pillanatokat, és akár művészi fotókat is készítsen.

A magyar filmművészet egyik alapműve, Zolnay Pál Fotográfia című filmje (1972) a valóság és a fikció viszonyát, az önmagunkról alkotott kép és a kevésbé fotogén valóság kontrasztját boncolgatja. Egy fényképész és egy retusőr járja Magyarország falvait, protokolláris rendezvényeken, esküvőkön, lakodalmakon fotóznak, olykor hétköznapi, ter mészetes pillanatokat kaptak lencsevégre. A fényképész a kendőzetlen, pőre valóságot szeretné megörökíteni és mutatni, a retusőrt viszont az üzleti szempont vezérli, a reménybeli kuncsaftok kívánságait akarja teljesíteni. Minél hűségesebb képet készít a fotográfus, annál több munkát ad a retusőrnek. A retusálatlan felvételek ugyanis nem kelendőek, alanyaik nem akarnak a nyers valósággal szembesülni. Amikor meglátják saját barázdált arcukat, azt mondják: „Nem, ez nem én vagyok!” A simára retusált képe kért azonban megőrülnek: „Na, ez jó! Tényleg ilyen vagyok!”

A fotográfia hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt száz évben, és ma már teljes jogú „állampolgár” a művé szet világában. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről évre óriási érdeklődés mutatkozik az Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására iránt. Az idén három kontinens alkotóinak munkái teljes egészében elfoglalták a Bálna Budapest épületének egyik kiállítási szintjét.

Az igazi művészet szembesít. A kérdés talán aktuálisabb, mint valaha: szembe merünk-e, akarunk-e nézni a valóság gal, vagy félelemből, érdekből retusáljuk azt?

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

MEGJELENÉS: 2022. OKTÓBER MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BARCZA RÉKA, FAZEKAS ZSUZSA, HELYES GEORGINA, HJ, JANKÓ JUDIT, KATONA NORBERT, KOVÁCS MÁLNA, LABORCZI DÓRA, SZELE TAMÁS, SZENTGYÖRGYI RITA | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA | CÍMLAP: BIELIK ISTVÁN | GRAFIKUS, TÖRDELŐ: CSIZIK BALÁZS, LUU LAN LILIÁNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 2500 F t+ áfa

Emlékszik, mi volt az a meghatározó pillanat, ha volt ilyen, amikor eldöntötte, hogy fotózással akar foglalkozni?

Nem tudok ilyen konkrét pillanatot kiragadni a múltból, azonban már egészen kis koromból vannak emlékeim arról, hogy képekben gondolkodom és érzelmileg is főként a vizualitás nyelvén raktározom el a tapasztalataimat. A nyolcvanas években gyűjtöttem a VHS filmeket, és sok nagy kedvencemet több százszor néztem meg, rongyosra játszva a szalagot a kedvenc részeimnél.

A fényképezőgéppel aztán tizenévesen találkoztam először, nagyon izgatott a dolog, hogy a keresőn keresztül valahogy minden másnak tűnik, mint az életben. Az emberek elkezdenek másként viselkedni, mutatni akarják magukat valami lyennek, ám mégis én dönthetem el, hogy végül kit milyennek láttatok.

„EGY KÉPET EGY

ALATT KÉSZÍTÜNK,

PILLANAT

DE SOKSZOR HÓNAPOKON ÁT TANULJUK” – INTERJÚ TOMBOR ZOLTÁN FOTÓMŰVÉSSZEL

„Kicsi korom óta keresgélem a határaimat, és sosem nyomasztott a kudarc esélye. A legnagyobb harcot jellemzően saját magammal vívom azóta is” – mondja Tombor Zoltán világhírű fotóművész, akivel többek között arról beszélgettünk, mi kell a nemzetközi sikerhez, miért költözött New Yorkba, és miért hagyott fel a divatfotózással, majd fordult a képzőművészeti fotográfia irányába.

A fényképezőgéppel való találkozása olyan jól sikerült, hogy itthon az egyik legkeresettebb divatfotóssá vált, később pedig nemzetközi színtéren is befutott. Olyan magazinok is rendeltek öntől képeket, mint a Vogue, a Kinfolk és a Harper’s Bazaar. 2003-ban nyolcévnyi hazai sikerrel a zsebében indult el Milánóba, ahol a kezdeti nehézségek ellenére mégis beindult a nemzetközi karrierje. Hogyan talált ügynökséget, milyen úton-módon boldogult? Harmincévesen költöztem Milánóba, úgy, hogy fogalmam sem volt arról, mi kell a jó nemzetközi eredményekhez. Ha tudtam volna, talán el sem indulok. A sikerhez jól fényképezni édeskevés, hiszen ezen a pályán is több ezren végzik a munkájukat mesteri szinten. Ebből a mezőnyből kitűnni csak hálózati ismeretekkel és kap csolatrendszerünk hatékony használatával lehet. Volt néhány ismerősöm Milánóban, de talán a nemrég elhunyt Monti Shadow barátom, ismert PR-szakember volt az, aki kezdetben ténylegesen segített kliensekkel és kiadókkal találkozni.

Végül mennyi idő alatt valósult meg, hogy ott is megvesse a lábát?

Durván két év kellett ahhoz, hogy feltérképezzem az új piacot, megértsem az olasz mentalitást, és ezek tükrében alkalmazni tudjam azokat a részben tanult, részben velem született képes ségeimet, amelyek hazai terepen már jól működtek, és segítik az előrejutást. Talán minden művész fejében megfordul egyszer, hogy milyen lenne világhírűnek lenni, és én mindenkit bátorítok, hogy tegye magát próbára odaát. Szerintem itthonról, hosszú távú külföldi jelenlét nélkül nem lehet nemzetközi karriert építeni. Kicsi korom óta keresgélem a határaimat, és sosem nyomasztott a kudarc esélye. A legnagyobb harcot jellemzően saját magammal vívom azóta is, és ebben nincs szerepe annak, hogy éppen hol élek.

SZERZŐ: BARCZA RÉKA | FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Milánóban is divat- és reklámfotózás sal foglalkozott, majd ebből a világból fokozatosan átnyergelt a dokumen tarista, végül a képzőművészeti fotográfia területére. Miért sokalt be a divattól?

Nem a divatból lett elegem, csak idővel egyre egysíkúbbnak és unalmasabbnak láttam az egészet. Olyan tucatáru lett, mint a rágógumi. Mert a divatban ma már nem a maradandó létrehozása a cél, hanem a gyorsan és sokat produkálni elv mentén szerveződik. A kortárs divatfotó jelentősen inflálódik, a nagyvállalati érdekek szemben állnak azzal az értékteremtő szemlélettel, amelyet az olyan múlt századi sztárok képviseltek, mint Helmut Newton, Irving Penn, Richard Avedon vagy akár a még ma is alkotó Juergen Teller. Ezek az életművek számomra példaértékűek, és nagyban köszönhetem nekik, hogy végül én is fotográfus lettem.

2009-ben éles váltás következett: egy hajléktalanokról szóló sorozattal hazai sajtófotódíjat nyert. Mit tanult belőle, vagy hogyan lett több általa?

A Túlélők sorozatban több mint száz hajléktalant fényképeztem a budapesti metróban, bunkerekben, ideiglenes szállókon és melegedők ben. Nem tudom, hogy több lettem-e ettől a munkától, de mindenképpen másként tekintek rájuk. Kezdetben volt bennem egy nagy adag térítés kényszer, mindenáron meg akartam menteni őket. Aztán lassan kezdtem megérteni, hogy az otthontala nok zömének esze ágában sincsen megmenekülni, saját választása az, hogy az utcán van. Nagyrészük most közösségben él, amit előtte nem élvezhetett. Nem kell felelős életet élni és dolgozni, nincsenek számlák és rezsi, valamint nem kell másokról sem gondoskodni. Végül a munka befejeztével elkezdtem hezitálni, hogy illik-e adni a kéregetőnek. Mivel segítek jobban, ha adok vagy, ha nem?

És mire jutott?

Arra jöttem rá, hogy egyikkel sem, mert ha szponzorálom a következő berúgást, ha nem, ő ugyanúgy az utcán haldoklik tovább. Nem találtam konklúziót, ezért inkább az élelmezésük ben segítünk minden évben, szervezetek segítségével.

Az nem zavarta, hogy a divat hamis képet közvetít az embereknek a külsejükről? Ez nem járult hozzá ahhoz, hogy abbahagyta a divatfotózást?

Nem hiszem, hogy a divatfotó nagyobbat hazudna, mint bármely reklám, legyen az a termék arckrém, fűnyíró vagy fájda lomcsillapító. Nekem az alkalmazott fotó szolgáltatás jellegéből lett elegem, a sok és felületes kapcsolatból, amelyeket kizárólag száraz üzleti érdekek tartanak fenn. Nem okoz lelkifurdalást az, hogy karriert építettem a divat világában, sőt örülök, hogy sok értékes tapasztalatot szereztem nagy tudású szakemberek től, és közben bejárhattam a világot.

Olyannyira, hogy 2011-ben meg sem állt New Yorkig, ahol kilenc évet töltött. Ahogy korábban fogalmazott, ott szembesült azzal az amerikai álommal, amelytől Márai és André Kertész is ugyanúgy szenvedett. Miért volt New York fontos állomás az életpályáján? Úgy gondolom, hogy az életünk különböző időszakokból áll, melyeket más-más vágyak, célok és energiák jellemeznek, azaz változnak a szándékaink is. Az ember fiatalon könnyebben kockáztat, nyersebb, talán még bátrabb is. Mindez nagyon kell ahhoz, hogy aztán eljuthasson olyan fontos helyekre, ahol jól pofára eshet. Harmincnyolc évesen költöztem New Yorkba, az életem olyan szakaszában, amikor lassítani akartam, figyelni és jobban érteni saját magam, kiteljesedni a fényképezés aktusában, és nem csak szolgáltatni általa. Ehhez a változáshoz és merengéshez én vá lasztottam Amerikát helyszínül, nem pedig a város hozta ki belőlem. Az amerikai szleng úgy mondja: „Fake it until you make it!” Ez valami olyasmit jelent, hogy tégy úgy, mintha tudnád, amíg sikerre nem viszed. Azaz: imitálj hozzáértést, és tűnj kompetensnek! – ami egy jól bevált trükk idegenben. Sok a lehetőség New Yorkban, és a jó munkát megbecsülik, ugyanakkor az amerikai álom imidzs már csak azok fejében létezik, akik végül sosem vágtak neki. Szóval, nincs receptem a sikerhez, az én eredményeim mögött kitartó munka van, semmi más. Sok mindent érzek, ha visszagondolok New Yorkra, de valahogy a hála nincs köztük.

Mit érez, amikor visszagondol? Azt, hogy jó túl lenni rajta.

Ahogy említette, aki nemzetközi karriert akar, annak el kell mennie. Ön viszont tizenhét év után hazaköltözött, pont az első Covid-hullám előtt. A Fényterápia című sorozata a járványidőszak alatt készült. A fotókat elnézve olyan érzésem támad, mintha ténylegesen terápia is lett volna egyben a fotózás. Emellett eszembe juttatják a Vanitas csendéleteket, amelyben a halál és az elmúlás jelenik meg, de úgy, hogy közben gyönyörködteti a szemlélőt. Mi inspirálta a sorozat elkészítése kor?

Azt nem mondanám, hogy konkrétan a Vanitas képek ihlettek volna meg, de igen, foglalkoz tatott az elmúlás gondolata vagy inkább az „ember tervez, Isten végez” motívum. Valóban egyfajta terápiaként használtam a kamerámat. A fotográfia lényege a képekben való gondolkodás, az, hogy a vizualitás keretein belül elmélkedem egy problémáról. Úgy is mondhatnám, hogy ha fotó készül valamiről és már képként láthatom, akkor jobban értem az egészet.

Hogyan kezdett bele a munkába? Listát írtam azokról az érzelmekről, amelyek meghatározták a min dennapokat. Ilyen volt az izoláció, a bénultság érzése, a háború előtti csend, az időhöz való megszokott viszonyunk megválto zása és egyáltalán, a művészetbe vetett hitem megkérdőjelezése is. A listán szereplő gondolato kat aztán egyesével igyekeztem képi metaforákká alakítani és pár hónap alatt lassan egy történetté rendezni. Az ebből készített könyv és a kiállítás kurátora, Sárvári Zita nagyon sokat segített az anyag értelmezésében és végleges formájának kivitelezésében. Egy képet egy pillanat alatt készítünk, de sokszor hónapokon át tanuljuk.

Mondhatjuk, hogy amióta itthon van, a képzőművészeti fotográfia területén tevékenykedik, már a Fényterápia is tökéletesen ezt mutatja. Idén is szerepelt a régió egyik legfontosabb művészeti vásárán, az Art Marketen, méghozzá az Einspach galéria képvi seletében. Hogyan találtak egymásra Einspach Gáborral, és miért tartja fontosnak az Art Marketen való megjelenést?

Két évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Gáborral egy gyerekkori barátom révén, korábban csak a művészetszak mai sikereiről hallottam. Hazaköltözés kor vált igazán fontossá, hogy legyen egy budapesti galéria, amely bemutat és képvisel a hazai képzőművészeti piacon. Gábor elismertsége és meg kérdőjelezhetetlen szakmai múltja nyilván sokat nyomott a latba, de nekem hasonlóan fontos maga az ember is a siker mögött. Néhány találkozó után számomra egyértelmű volt, hogy ő az emberem, és talán Gábor is látott potenciált a munkámban. Másfél éve dolgozunk együtt, és valóban most mentünk másodszor az Art Marketre. Szerepeltünk a Paris Photón, a Vienna Contemporaryn, jövő tavasszal pedig a milánói MIA Fairre, valamint a Photo Londonra is megyünk. A vásárokon való részvétel mára hasonlóan fontossá vált, mint a kiállítások szervezése, hiszen a kapcsolatrendszer építésében nélkü lözhetetlen. Nemcsak azért hasznos buli ez, mert bizonyos vásárokra igen nehéz bejutni, és gyakran már a puszta részvétel rangsorol, hanem azért is, mert egy hétvége alatt több ezer ember ismerheti meg az új munkákat, valamint potens gyűjtők és intézmények is rendszeres látogatók.

Korábban azt mondta: az autonóm fotográfiában az a lényeg, hogy mi az, amit az ember el akar mondani magáról, vagy mi az a probléma, ami foglalkoztatja. Mi az, ami most fog lalkoztatja?

Az elmúlt időszakban a Trouvaille címre keresztelt aktsorozaton dolgoztam, egy százhúsz képből álló óriástablón, amelyet szeptemberben mutattunk be a Vienna Contemporary vásáron, és látható volt az idei Art Marketen is. A hajlongó figurák messziről írásjeleknek tűnnek, szinte olvasni lehet a képek sorai közt, amit hívhatunk mozgástanulmánynak is, bár ez utóbbi nem volt konkrét célom. Ezeket a felvéte

leket úgy csináltam, hogy a lencse élességét a modell és a kamerám közé állítottam félútra, megkeresve azt a pontot, ahol a múzsa és az alkotó aurája összeér. Valami olyat próbáltam lefényképezni, amit a médium határain belül nem lehet. Az életlen membránon keresztül történő fényképezés már régóta izgat, a katedrálüveget, a víztükröt vagy a ködöt most a pauszpapír rétegére emlékeztető látvány váltja fel, anyaga nem tapintható, hiszen csak optikailag válik valóra. Rieder Gábor azt írta róla: „Hiába szeretnénk hozzá közel kerülni, nem engedi. Hiába erőltetjük szemizmainkat, a kép titok marad”. És ez a talány örökérvényű, mert az a két lépés távolság, amit megtettem a kamerámmal, már beleexponálódott a valóságába.

Még mindig úgy érzi, hogy amit nem fényképez le, az meg sem történt?

Vannak az életben olyan tünemények, amelyek csak egy-egy pillanatig léteznek, és akkor és ott csak én érzékelem őket. Ezek néha csak szikrák a fejemben, sokszor pedig mások által is látható történések. Ha ezeket nem jegyezném fel, és később nem mutatnám meg, úgy sosem lennének láthatók és hallhatók sem mások számára. Ezt a műveletet hívom én fényképezés nek, ami izgalmas elegye a szen vedélynek, az exhibicionizmusnak, az érzelmeknek és a felelősségvállalásnak.

MINDENT A SZEMNEK, SEMMIT A KÉZNEK? A KÉPZŐMŰVÉSZET MARKETINGJÉNEK AKTUÁLIS TRENDJEI

A 2016-ban alakult, a Magyar Marketing Szövetség exkluzív szakmai közösségeként működő Marketing Döntéshozók Klubja hatodik éve foglalja össze azt, hogy mi várható a marketing és kommunikáció területén az előttünk álló időszakban. E trendekre alapozva sorra vesszük, milyen aktuális trendek fejtik ki hatásukat a képzőművészeti piacon, különösképpen annak gyűjteményi szegmensében.

A meghatározó marketing- és kommu nikációs szakemberek által összeállított trendekből (marketing.hu, 2022) ösz szesen hét olyan azonosítható, amely relevanciával és aktualitással bír a kép zőművészet marketing és kommuniká ciós tevékenységei kapcsán is. A kilenc döntéshozóhoz köthető trendek és az azokra illesztett gyakorlati példák –a marketing klasszikus tervezési és elemzési logikáját követve – először a környezeti hatások felül közelítik a témát, majd menedzsmentvonatko zásokra, végül pedig eszközoldali aktu alitásokra reflektálnak.

Trendek vagy tendenciák „A következő időszak marketingkommunikációja nem annyira trendek, sokkal inkább néhány tendencia mentén ragadható meg” – állítja Liptay Gabriella, a KPMG kommunikációs igazgatója. – Ilyen tendenciák például a vélemények, érzések, érzelmek, fel tételezések versus tények, ismeretek, tudomány; globális platformok versus

hagyományos média; testre szabott, egyedi ajánlatok versus szélesebb kö zösségek elérése; titoktartás és privacy versus személyre szabottság; rugal masság versus iránytartás, stratégia; személyes és élő versus digitális, hibrid; lineáris médiaformák versus interaktív platformok. Világunk gyökeresen meg változott, társadalmunkban felborultak a normák, a szabályrendszerek, a szo kások és a hagyományok is” – teszi hozzá Liptay Gabriella.

Ezek a kihívások ugyanakkor kedvező közeget is teremthetnek az alapvető en képzőművészeti alkotások értéké nek megőrzésére, illetve közvetítésére létrehozott intézmények, szervezetek számára. A museumnext.com (2022) szerint ma minden eddiginél idősze rűbb lehet, hogy tanuljunk a múltból; gyűjtsük össze és mutassuk meg az értékeinket; mindezek bázisán a követ kező generáción túl akár magunkat is edukáljuk; ehhez digitalizációalapú, él ményfókuszú innovációt csenjünk tevé kenységünkbe, valamint hozzuk össze

közösségünket, újra formáló szerepet adva a helyi gyűjteményeinknek, múze umainknak is. A kor tendenciáira építve kell tehát stabil válaszokat adnunk cél közönségünk, illetve a széles körben értelmezett érintettjeink számára.

Felelősség vagy üzlet „A pandémia következménye, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak és a választásnál pedig előtérbe kerül nek a márkával közös értékek” – emeli ki Tengerdi Laura, a CXPA Hungary vezetője. „Nagyon szeretném, ha a szakma megpróbálna elindulni egy általam etikus marketingnek nevezett úton. Talán itt az ideje letenni a voksot amellett, hogy csak olyan igényeket generáljunk, amelyek kielégítése nem kockáztatja bolygónk jövőjét, még ha ez a pillanatnyi jövedelmezőséget csök kenti is – mondja Jákó Eszter, az MVM vállalati kommunikációs igazgatója. Mindez a képzőművészeti marketing és kommunikáció kapcsán is aláhúz za az érzelmi alapú marketingstraté

SZERZŐ: KATONA NORBERT | FOTÓ: MIZO.HU

giák kiemelt szerepét: valódi értéket kínálva, stabil, biztos világképet, erős kapaszkodókat tudjunk közönségünk, sőt közösségünk számára nyújtani a jelen kiszámíthatatlannak tűnő reali tásában. E szegmensben is össze kell tehát egyeztetnünk alaptevékenysé günk – akár kemény – üzleti elvárásait és társadalmi és környezeti felelőssé günk megkerülhetetlen felvállalását.

Értékek vagy fogyasztói élmény „Ahogy a koronavírustól szabadulunk majd, egyre jobban vágynak az emberek megélhető élményekre, fizikális tapasz talatokra” – mondja Bene Nikoletta (Vir tuózok televíziós produkció). „A márkák versenye tehát egyre inkább az élmé nyek színterén zajlik” – erősít rá az előb biekre Tengerdi Laura (CXPA Hungary). Jól látható, hogy a márkák szintén erős és értékes kapcsolatokra vágynak a meghatározó képzőművészeti akto rokkal, így jöhetett létre például a Van Gogh Museum (Amszterdam) és a Vans, a MoCA (Museum of Contemporary Art, Los Angeles) és a Levi’s vagy például a Airbnb és a Louvre (Párizs) emléke zetes „A Night with Mona Lisa” („Egy felejthetetlen éjszaka Mona Lisával”) című kampánya, de a hazai gyakorlat is remek példákkal bizonyította az ér tékalapú kapcsolódások eredményét. Gondoljunk csak a Mizo és a Szépmű vészeti Múzeum sikeres, a világjárvány kihívásaira illesztett együttműködésére! Értékekre épülő, fogyasztói élményt is katalizáló márkaegyüttműködések irá nyába kell tehát elmozdulnunk a kép zőművészet marketingjében is.

A munkavállalók vagy a közönség élménye

„A továbbra is bizonytalan környezet miatt az agilis működés 2022-ben is

létkérdés lesz, ami nagyon megterhelő a munkavállalók részéről, folyamatos feszültséget és túlterhelést jelenthet. A belső kommunikáció erősítése és a munkáltatói márka tudatos és valós értékekkel feltöltött építése minden cég alapvető fókuszterülete kell, hogy legyen” – hangsúlyozza Németh Károly, a SPAR marketingvezetője. A jelenlegi igen munkaerőhiányos helyzetben az artisanpeople.com (2022) két meghatá rozó halmazt emel ki a múzeumi mun kakörök kapcsán. Az egyik a szenvedély és a lelkesedés, amely tulajdonságok még a tapasztalatnál is fontosabbak le hetnek, a másik: folyamatosan alkalmat kell nyújtani arra, hogy az érdeklődők ki tudják magukat próbálni a különböző közgyűjteményi pozíciókban, akár idő szakos állások keretén belül is. Ehhez nyílt napokat és roadshowkat kell tar tanunk, önkéntes programokat kell in dítanunk és koordinálnunk, erősítenünk kell a kapcsolatunkat más helyi közös ségekkel is. Ugyanakkor semmiképpen sem fordulhatunk pusztán leendő mun kavállalóink irányába, hiszen a meglévő célközönségünk lojalitásához mérhető munkatársaink elköteleződésének ereje is.

Technológia vagy személyesség

„A mai online térben a márkák nem pusztán saját iparáguk szereplőivel versenyeznek az ügyfélélmény terén, a fogyasztók ugyanis jellemzően nem tesznek különbséget iparáganként; ha egy szolgáltatás igénybevétele kényel mes és számukra megfelelő volt, akkor ahhoz mérik a következő benyomást, hiába más a szolgáltatás és adott esetben maga az iparág is” – emeli ki a korszellem fogyasztói lenyomatát Turgonyi Szabolcs, az MKB főosztály vezetője. Mindez a képzőművészet

marketingjének világában is fontossá teszi az értékesítési csatornák szünte len digitalizációját és a „Museum Customer Experience” (MCE) applikációkra és a klasszikus szolgáltatásmarketingalapú személyes interakciókra építő, real-time és folyamatos visszamérést feltételező megközelítésének jelentő ségét (cm.com, 2022).

Lehetőségek

a médiában

„2022-ben hatalmas szakmai kihívást jelent az egyre szűkösebb hirdetési in ventory hatékony beosztása, így ennek következtében felértékelődik a kezde ményezőkészség” – mutat rá Kovács András Péter, a Telekom szegmens kommunikációs vezetője. Mérő Ádám (a The Coca-Cola Company, európai Consumer & Shopper Connection igaz gatója) szerint pedig folytatódik minden fajta on-demand digitális szolgáltatás (e-commerce, streaming, VOD) hasz nálatának és gyakoriságának növeke dése, emellett a streamingszolgáltatók vetélkedése és penetrációnövekedése is tovább éleződik a jövőben. Új formá tumokra, új csatornákra, új megközelí tésekre van tehát szükség a képzőmű vészeti marketing kapcsán is – erre jó példát szolgáltat az e téren is folyamato san növekvő számú szakmai podcastok, a kültéri és betéri installációk kreatív, akár AR-rel kombinált használatának folya matos terjedése, illetve a CRM-rendsze rek tudatos használatára épített célzott kampányok alkalmazása is.

Törődés és példamutatás Az elmúlt másfél-két év gyökeresen alakította át a vállalatok működését, az emberek elvárásait és a digitalizá cióhoz fűződő viszonyukat, így ebben a környezetben még nagyobb figyelem fog irányulni a marketing értékteremtő szere pére. „Nekünk, marketingszakembereknek kell ugyanis közvetíteni, illetve megterem teni azokat az értékeket, amelyek szilárd alapot biztosítanak a vállalkozásoknak, működésünknek, vagyis még többet, még jobban kell dolgoznunk a fogyasztók bizal máért” – teszi hozzá van der Wild Nikolett, a Szentkirályi Magyarország marketing vezetője. Nincs ez másként a képzőmű vészeti marketing területén sem, ahol egyszerre kell szemet gyönyörködtető és a kezeket is folyamatosan lekötő megol dásokkal operálnunk annak érdekében, hogy értékalapú üzeneteink eljussanak tevékenységünk szűkebb és tágabb kö zönségéhez egyaránt.

EINSPACH GÁBOR, A BÉCS ÉS BUDAPEST KÖZT INGÁZÓ GALÉRIÁS

Einspach Gábor több mint harminc éve nemcsak egyszerűen részese, de formálója is a hazai műkereskedelemnek. A kilencvenes években a Belvárosi Aukciósházban árveréseket is vezetett, tanácsadóként több intézményi gyűjtemény felépítésében segédkezett, jelenleg műtárgybefektetési szakértőként is dolgozik a Raiffeisen Bank private banking üzletágában, igazságügyi szakértőként biztosítótársaságok, hatósági szereplők tartanak igényt a szakvéleményére. Elnöke a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének, rendszeresen tart szakmai előadásokat, művészeti képzéseket. 2021 tavaszán nyitotta meg új helyszínen az EinspachFineArtandPhotographyt, ami úgy szintetizálja az eddig elért eredményeit, hogy szintet lép.

Az Einspach Fine Art and Photography nyitásakor, másfél évvel ezelőtt, azt mondta, hogy olyan galéri át szeretne vinni, ami a világon bárhol érdekes lenne. Sokat jár külföldre, félig Bécsben él, most, hogy újra elin dult a nemzetközi vásározás, kezdjük ezzel: milyen tapasztalatokkal zárta a Viennacontemporaryt ? Galériaként ez volt az első nemzetkö zi vásár, amin az újranyitás óta részt vettem. Minden átalakul körülöttünk, a bécsi vásár is beköltözött újra a bel városba, idén a Stadtpark közepén, a Kursalonban rendezték, egy szép, historizáló épületben, frekventált hely színen. Egy hatalmas, három méter széles, különleges Tombor Zoltánfotót állítottam ki. Nagy szakmai és üzleti sikert aratott. Egy ötös sorozat darabja, százhúsz elmosódott, moz gásban ábrázolt aktból áll össze egy montázs más és más sorrendben, tu lajdonképpen egyedi művek, megunha tatlanul sok vizuális elemmel. Sok időt töltök Bécsben, kezdem megismerni

az ottani közéletet, és azt látom, hogy nagyobb társadalmi figyelem fordul Bécsben a kortárs művészet felé, mint Magyarországon. Eljöttek a vásárra az osztrák kulturális, gazdasági politi kai élet szereplői, múzeumigazgatók, gyűjtők, politikusok, és nem proto kollszerepben, hanem igazi érdeklő désből. A gazdasági és művészeti kö zegnek élő kapcsolata van egymással.

Régi szereplőként a kezdetektől kö vetheti a hazai szcéna kiépülését, ráadásul a klasszikus és a kortárspiacon is jelen van. Itthon hogyan alakult a gazdaság és a művészet kapcsolatrendszere?

Már a rendszerváltáskor a műkereske delemben dolgoztam, harmincöt éve kezdtem a szakmát. A szocializmus idején is voltak képek egyes intézmé nyek falain, az állami tulajdonú vállala tok kölcsönözhettek a múzeumoktól, sőt sokszor az adott cég profiljába illeszkedő festményekkel díszítették az irodaházak falait, de ezeket nem

lehetett klasszikusan gyűjteménynek nevezni. A Magyarországra külföldről érkező bankok és vállalatok magukkal hozták az anyavállalatra jellemző kul túrát, és ha a gyűjtés vagy a kortárs művészet támogatása annak részét képezte, akkor elkezdtek kortárs mű vészetet támogatni, gyűjteményt építeni. Egyébként úgy látom, ez csak akkor tudott tovább élni és szerves része lenni a céges környezetnek is, ha a magyar menedzsment – jellemzően a tagok személyes elköteleződéséből fakadóan – támogatta azt. Persze a különböző válságoknak a gyűjtés esett először áldozatául, nagyon kevés abban az időszakban alapított vállalati gyűjteményt tudok mondani, mely ma is épül és megfelelően menedzselt.

Ez elég erős kijelentés. Voltak azért nagyon jó példák, a Raiffeisen Bankot emelném ki elsőnek. A gyűjteményt komoly szakemberek, Jerger Krisztina és Hajdú István épí tették. Intenzív élet zajlott a ma már

SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ: CZAPOLAI BARBARA, BÍRÓ DÁVID

nem létező Raiffeisen Galériában, ahol jobbnál jobb kiállítások követték egymást. És ugyan ma már nem bővül az anyag, de a gyűjtemény haszno sult, mert az új székházban olyan élő szövetként pulzáló életteret teremtett a bank, amiben nagyon jó dolgozni. A képek dialógust folytatnak egymás sal, illeszkednek a terekhez, a búto rokhoz, jelen pillanatban egy egészen elképesztő színvonalú munkahelyi környezetben dolgoznak az emberek. Kevés példát tudok arra, amikor akár rövidebb időszakon keresztül, megfele lő szakemberek bevonásával, sziszte matikus gyűjteményépítés történt, ilyen volt például a KBC Bank művészettámogató programja, az Unicredit Bank tehetségtámogatási rendszere. Ezek jellemzően nem hosszú időszakon keresztül tartottak, és nem élték túl a menedzsment kicserélődését. A válla latok esetében a MATÁV gyűjteménye talán a legjobb példa a magyarországi vállalati gyűjtemények jellemző útjára, amelyet nem olyan régen értékesítet tek egy aukción, és a bevételt jótékony sági célokra fordították.

Ez valószínűleg azért is van így, mert a gazdasági-jogi környezet nem fel tétlenül segít. Mit lehetne tenni?

Az a fajta adókedvezmény, amit a be ruházást végző cégek akkor kaptak, ha a beruházás költségeinek egy részét kortárs művészet vásárlására fordí tották, csökkentette az adóalapjukat, érezhetően segítette a kortárspiac működését. Jelentős visszafogó erő a kulturális területen is érvényes huszonhét százalékos áfa is, sajnos eddig a szakmai szervezetek sikertelenül lob biztak a mérsékléséért.

Mit gondol, a Covid-járvány mit vál toztatott a gazdaság és a művészet kapcsolatrendszerén?

A lockdown felgyorsította a műtárgy piac digitalizációját, sokkal nagyobb része zajlik a kereskedelemnek ma online, mint a Covid előtti időszakban. A műtárgyvásárlás fontos élménnyé vált a lezárások alatt, és kiderült, hogy nem kell hozzá feltétlenül személyes kapcsolat. Többszörösen bebizonyo sodott az elmúlt évtizedekben, hogy a műtárgy az egyik legjobb formája a vagyon megőrzésének, telje sen egyenrangú befektetési forma a pénzpiaci eszközökkel, egyre nagyobb számú, egyre növekvő összegű, sokszor

befektetési szándékú vásárlás helyszí névé váltak az online piacterek. Most az infláció hatására sokan menekülnek a pénztől, a műtárgy nagyon jó, értékálló befektetés már sokak szemében, tehát a befektetői réteg erősebben vásárolt az elmúlt hónapokban. Ma pedig már nem a Covid, sokkal inkább a háború és az energiaválság határoz za meg a gazdaság, azon belül a műkereskedelem működését.

Szemléletváltás történt az elmúlt tíz évben, az újraépülő gazdasági elit mára már nemcsak színházba, kon certre, hanem kiállításokra is jár, és elért arra az érdeklődési és kulturális szintre, hogy kortárs műveket vásároljon. Ez ör vendetes dolog, de nem mecenatúra, a vásárlás csak egy szelete a gazdaság és a művészet kapcsolatának. A másik része a szponzoráció, mecenatúra, mű vészettámogatás, ami Magyarországon mindig is bizonytalan volt. A Covid ezen sokat változtatott: még sokkal kiszámít hatatlanabbá tette. Attól tartok, a közel jövő gazdasági környezete erősen vissza fogja vágni a kulturális támogatásokat.

Más módokon is támogathatja a gazdasági élet a művészetet. Milyen kapcsolatok lehetnek még? Milyen tapasztalatokat szerzett ez ügyben Bécsben?

Most vettem részt Bécsben a MUMOK hatvanadik születésnapjára rendezett vacsorán, ahol a jelen lévő kétszázötven vendég többsége támogatta a múltban és támogatja a jelenben valamilyen formában a múzeum működését.

A vacsora bevétele is jelentős mérték ben hozzájárult a múzeum működési

költségeihez. Én is létrehoztam egy tá mogatói asztalt, ahogy a bécsi Kunsthistorisches Museum hasonló rendez vényén is minden évben megteszem. Nálunk a legfontosabb műkereskedők közül sem gondolja mindenki, hogy egy hazai múzeumot támogatni kell – Bécsben alapfeltétele a szakmai ko molyságnak, elkötelezettségnek, hogy egy ilyen rendezvény nem kihagyható: élő kapcsolatot kell ápolni a múzeumok kal, amibe ez is beletartozik, még akár regionális szinten is.

A következő vásár, amire megy, a Frieze Masters októberben. Milyen anyaggal készül?

A galériát tudatosan, a kezdetektől a nemzetközi sztenderdekhez iga zodva viszem, nagy elismerésnek és lehetőségnek élem meg, hogy egy év működés után felvettek a londoni Frieze Mastersre, ami régi álmom volt, és ahová gyakorlatilag lehetetlen Kelet-Európá ból bekerülni. Régóta, tudatosan készü lök a nemzetközi jelenlétre, több mint harminc évre visszatekintő, az Art+Text Budapestben kibontakozó és az új ga lériában kiteljesedő munka eredménye ez a lehetőség. A Spotlight szekcióban állítok ki, ahol idén a nőművészet van középpontban. Drozdik Orshi nyolcvanas években készült, hatalmas installációját prezentáljuk, és már kész van az a száz nyolcvan oldalas kiadvány, ami a galériát mutatja be a londoni közegnek.

A nyitás előtt szinte teljesen újjáépült a szálloda. Milyen belsőépítészeti megoldásokat szerettek volna meg valósítani a Crowne Plázában? Nagyon fontos volt számunkra, hogy a terek ne csak a funkciójukat betöltő helyiségek legyenek, de pozitív ér zelmeket is kiváltsanak az itt tartóz kodókból, hogy otthonosan érezzék magukat. Az elmúlt két évben a négy fal közé zárva realizáltuk, milyen fontos dolgokról kellett lemondanunk: utazásról, személyes találkozásokról. Márpedig az utazás lehetőséget ad arra, hogy új kapcsolatokat teremt sünk, legyen szó munkáról vagy ba rátságról. A vendégeinken azt látjuk, hogy szeretnék minél hamarabb behozni a kiesett időt. Az emberekben erősebb a mehetnék, mint korábban bármikor.

Az pedig már a pandémia előtt is jellemző volt, azóta pedig még inkább elmondható, hogy az addig ismert életünk megváltozott: a hagyomá nyos értelemben vett munkanap már nem létezik, a munka és a magánélet egyre inkább összefonódott, elmo sódtak a határok – kifejezetten fontos hát, hogy megtaláljuk a kettő közötti harmonikus egyensúlyt. Olyan helyet szerettünk volna teremteni, amely elő segíti ezt, illetve a kapcsolatok építé sét az utazás alatt is – és mi lenne

erre alkalmasabb, mint a művészet?

A művészet összeköt: összeköti egy mással a vendégeinket és összeköti őket velünk, a szálloda dolgozóival is.

Az IHG Hotels & Resorts úgy alkotta meg a Crowne Plaza Budapestet, hogy aki nálunk tartózkodik, megta lálja a megfelelő helyet a kisebb és nagyobb meetingekre, a gyors munka ügyi telefonokra, ugyanakkor maximá lisan kikapcsolódhat: élvezheti a szál lodában található csodás művészeti alkotásokat, pihenhet egy jó könyv és egy finom pohár bor vagy más kuliná ris élmény mellett a Club Lounge-ban vagy az Axis Café&Lounge-ban.

Milyennek álmodták meg a budapes ti hotelt? Vendégeink a Crowne Plazában jellemzően üzleti vagy szabadidős céllal szállnak meg, de egyre inkább a kettő kombinációját keresik. Mi mint márka jól ismerjük a munka és magánélet keveredését, és tudjuk, hogy az üzleti utazás nem csak az üzletről szól. A harmonikus élethez, a munka és a magánélet kiegyensúlyozásához szükséges a feltöltődés is. A művészet és a múzeumok például mindig is sze repeltek vendégeink programjá ban. Hiába érkeznek üzleti céllal a hotelbe, gyakran látjuk, hogy a

A MŰVÉSZET ÖSSZEKÖT

SZERZŐ: HJ FOTÓ: CROWNE PLAZA BUDAPEST

Közel egy év „soft opening” működés után, idén májusban szinte teljesen megújulva nyitotta meg kapuit a Westend City Centerben, a budapesti Váci úton a Crowne Plaza Budapest. A különlegesen szép és elegáns építészeti megoldásokon kívül számos kortárs magyar képzőművész alkotása teszi izgalmassá a szálloda belső tereit. Maurice Janssen igazgatóval beszélgettünk.

sűrű munkanap végén „rohannak” a helyi múzeumokba – szeretnék felfedezni a helyi művészvilágot is. Kurátorainkkal fontosnak tartottuk, hogy a nálunk tartózkodók már a szállodában megismerhessék azt a gazdag művészeti világot, amely Budapestre jellemző.

Amikor új szállodát nyitunk, mindig fontos számunkra, hogy olyan tereket alakítsunk ki, amelyek illenek a Crowne Plaza családjába: budapesti szállodánk is kapcsoló dik a nemzetközi brandhez, ugyan akkor egyedi, hiszen az ország, a város kultúrája is megjelenik benne. Ezeket a kényelmes tereket úgy alakítottuk ki, hogy vendégeink itt tartózkodásuk idején könnyen tudja nak váltani munka és kikapcsolódás között. Vendégszobáinkat worklife szobáknak nevezzük, ahol a térben három funkció kapott külön helyet: a munka, a szabadidős tevékenység és a pihenés. A terek színeit, han gulatát is ehhez igazodva alkottuk meg. Hasonló elv mentén született meg a lobbyban a Plaza Workspace, ahol nem csak coworking zóna és tárgyalótermek, de kikapcsolódás ra alkalmas terek is találhatók. Itt helyeztük el a művészeti alkotáso kat, amelyek egyszerre inspirálnak munka közben és töltenek fel utána.

Mely belsőépítészeti irodával dol goztak együtt, és miért pont őket választották?

Az épület tulajdonosa, a Gránit Pólus és az IHG Hotels & Resorts együtt választotta ki a varsói székhelyű, lengyel belsőépítész irodát, a Tremend Architects-et. Korábban már dolgoztunk velük Varsóban, ahol a Crowne Plaza Warsaw The HUB-ot ter vezték nekünk. Nagyon tetszett, ahogy dolgoztak, zseniális terveket mutattak arról, hogy hogyan egészíthetjük ki a már meglévő építészeti elemeket új, odaillő megoldásokkal. A vizuális kultúra nagyon fontos számunkra, az építészet, a dizájn és a művészet összefonódása az identi tásunk része, a Tremend Architects pedig tökéletesen érti ezt.

A budapesti épületet több mint húsz éve építették a neves magyar építész, Finta József tervei alapján. Bizonyos ele meket, például az előcsarnokból egészen a 6. emeletig magasodó homokkő oszlo pokat megtartottuk. A Tremend által al kalmazott földszínek, a barna és a szürke különböző árnyalatai jól kiegészítik a meglévő építészeti elemeket, összekap csolják a hotelt és az épületet, miközben kapcsolatot teremtenek ember és termé szet között is. A hatalmas nyílászáróknak és az üveghomlokzatnak köszönhetően – az előcsarnokban az ablakok padlótól plafonig emelkednek – rengeteg napfény jut be a szállodába. Ezek a hangulatos színek jól „működnek” a természetes fénnyel nappal, este pedig otthonos, meghitt hangulatot teremtenek.

A magyar építészet mennyiben ins pirálta a Crowne Plaza dizájnterveit?

A szomszédos Nyugati pályaudvar természetesen hatással volt a terve zőkre: az állomás külső-belső tereiben használt anyagok, a színek sokfélesé ge – keveredve az állomásra jellem

ző, állandó nyüzsgéssel, mozgással – emeli a tér szellemiségét. Belső építészeink további ihletet a magyar szőlőbirtokokon találtak: a természetes textúrák, a lágy minták és tónusok, a zöld különböző árnyalatai, a földszí nek és a terrakotta segítségével han gulatos és elegáns teret hoztak létre a magasföldszinti éttermünkben. A szálloda tárgyaló- és rendezvényter meit a Műpa, a budapesti kultúra Du na-menti „fellegvára” ihlette, amelyek így a kortárs művészeti galériák és kul turális intézmények szellemiségében fogadják a konferenciák résztvevőit és a szálloda vendégeit.

A hotelben számos kortárs magyar képzőművész – például Haász István, Horváth Lóczi Judit – alkotá sa is megjelenik. Mi alapján válogat ták ki, mely művészekkel dolgoznak együtt?

A tulajdonos Gránit Pólust a néhai Demján Sándor alapította. Felesége, Demján Lídia segített nekünk a kép zőművészeti alkotások kiválasztásakor, együttműködve Bérczi Lindával, az L Art Managementtől. A Demján család régóta elkötelezett a művészet iránt, e kollekció szállodánkban való elhelyezé sével pedig mi is szeretnénk a város üzleti és kulturális szövetének részévé válni.

Miért fontos a szálloda számára, hogy helyi művészeket mutasson be a vendégeinek?

A szállodák hagyományosan azok a helyek, ahol az emberek átmenetileg, otthonuktól távol tartózkodnak: ezt a távolságérzetet szeretnénk kicsit köny nyebbé tenni, olyan „otthont” teremte ni, ahol vendégeink jól érzik magukat.

A képzőművészet jó hangulatot teremt,

érzelmeket, energiát közvetít, és szeretnénk, ha ezzel találkoznának a hozzánk érkezők.

Ha jól tudom, ön is gyűjtő. Mit jelent az ön számára a képzőművészet, és mely alkotók műveit gyűjti szívesen? Szakmámból adódóan sokat költöz tem, a művészet pedig visszarepít életem fontos pillanataiba, segít feleleveníteni az érzéseket, emlékeket azokról az országokról, ahol éltem, kultúrákról, amelyeknek részese lehet tem. Művészeti vásárokon, galériákból vagy közvetlenül az alkotótól vásárolok. A művészet sokarcúsága egyébként a gyűjteményemben is megjelenik, hiszen a része például két, XVII. századi Delfti kék csempe. Olyan kincsek ezek, amelyek a hazámra emlékeztetnek. Nemrég egy tehetséges fiatal holland művésztől, Lot Madeleine-től vásárol tam meg egy izgalmas darabot, a címe: Dream Before the Night Falls.

Az elmúlt két évben számos magyar művészt is megismerhetett, bővítet te gyűjteményét az ő alkotásaikkal is?

Magyarország a művészet szempontjá ból igen gazdag ország, számos tehetsé ges alkotóval. Nagyon szeretem például Hantai Simon munkáit, de igen inspiráló nak találom Moholy-Nagy László és Victor Vasarely művészetét is. Örülök, hogy Horváth Lóczi Judit alkotásai is helyet kaptak szállodánkban. Kifejezetten izgal masnak találom munkásságának mélysé gét, folyamatosságát és játékosságát. Ám Magyarországon még nem vásároltam műveket, ami valójában jó jel: jellemzően akkor bővítem a gyűjteményemet helyi művészek alkotásaival, amikor készülök elhagyni az országot. Itt pedig még biz tosan maradok egy jó ideig.

BARÁTOK KÖZT, NÉGY MÚZEUMBAN IS

R. Schay Krisztina öt éve csatlakozott önkéntesként a Szépművészeti Múzeum Baráti Köréhez, és 2018 óta a vezetője. A gazdaság és a kultúra közötti kapcsolódásokról beszélgettünk, amely kapcsolat nemcsak a munkájában, de személyes élettörténetében is meghatározó.

Honnan, milyen háttérrel érkezett a jelenlegi pozíciójába?

Eredeti végzettségem közgazdászszociológus, főként banki területen dolgoztam, CRM rendszerek kialakí tásával, marketingautomatizációs fo lyamatokkal foglalkoztam. De mindig is érdekelt a művészet. Már egyete mistaként az ELTE Esztétika tanszék óráit is hallgattam, és kortárs irodalmi beszélgetéseket szerveztem.

A művészet szeretete családi ha gyomány volt önöknél?

Talán nyolc-kilenc éves lehettem, amikor édesanyám elvitt egy műte rembe, ahová tíz évvel később visszamentem, és vásároltam egy képet. Ez az élmény biztosan része a mű vészetszeretetemnek, kialakulásához hozzájárult a közeg, amiben csepe redtem, voltak képek a falon, közöm lett a művészethez. Amikor az MKB Bankban dolgoztam (2005-2011 kö zött), nagyon örültem annak, hogy a

bank műgyűjteményének darabjait kezdtük el használni a bankkártyákon, Szőnyi István, Vaszary János alkotá sait, valamint promóciós ajándékként kiállításjegyeket adtunk a kártyatulaj donosainknak. 2008-ban rövid ideig a Ludwig Múzeum Baráti Körében tevékenykedtem kuratóriumi tagként, ekkoriban végeztem el a MOME kultu rális menedzser szakát, majd pár évre külföldre költöztünk a családommal.

Mi motiválta, hogy elvégezze a kul turális menedzser szakot?

A Ludwig Baráti Körének kuratóriumi tagjaként azt láttam, hogy több köz gazdasági és kommunikációs modell, amit használtunk az üzleti életben, akár a marketing, akár a CRM direktkommu nikáció területén, nem ültethető át egy az egyben a kultúra területére. A kul túrában alapvetően szűkös erőforrások állnak rendelkezésre, ezért ezen a te rületen különösen fontos, miként lehet azokat még hatékonyabban használni.

A marketingkommunikáció és direktmarketing oldaláról jöttem, tanúja voltam a kilencvenes évek vége óta lezajlott paradigmaváltásnak a kom munikációs szakmában. Ma már nem televíziós hirdetésekkel, tömegmé diával és óriásplakátokkal érjük el a célközönséget, más csatornákon jutta tunk célba differenciált és célzott üze neteket. A Customer Relationship Ma nagement a differenciált ügyféligények feltérképezésén túl arról is szól, miként tudunk a különböző igényekre a meg felelő időben megfelelő választ adni.

2018-ban bizalmat kaptam arra, hogy a tizenöt éve alakult Baráti Kört újrastrukturáljuk. Immár négy múze um (Szépművészeti Múzeum, Ma gyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum, Vasarely Múzeum) törzsközönségét építjük. Háromszin tű, egymásra épülő támogatási forma közül lehet választani: akik a Baráti Kör programjairól, eseményeiről szeretné nek időben tájékozódni, elegendő, ha

SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ : SZÁNTÓ ANDRÁS

a Baráti Kör hírlevelére iratkoznak fel. Azok, akik gyakran, visszatérő ven dégként látogatnák a múzeumot, esti zárás utáni tárlatvezetéshez és mű vészettörténeti előadásainkhoz sze retnének csatlakozni, Pártolókká vál hatnak. Azok számára, akik nyitottak a kortárs művészet és műgyűjtés iránt, havonta rendszeresen szeretnének találkozni művészetbarátokkal, létre hoztuk a Mecénás kategóriát. Hiszem, hogy a gyűjtők mellett a filantrópokat, a művészetet támogatókat is sikerül megszólítanunk.

Mik a Baráti Kör jellegzetes prog ramtípusai?

A művészeti élmény befogadása személyes, meghitt pillanat. Este, zárás után, amikor a múzeum el csendesedik, a kiállítást megálmodó kurátor maximum húsz-huszonöt fős csoportban személyesen vezeti kör be a tagjainkat. Nagyon különleges pillanatok születnek ott, élményszerű találkozások a néző, a kurátor, a kép, illetve az egészet egyidejűleg megélő nézők között is. Abban hiszek, hogy a művészet közös élmény – egyfajta sajátos diskurzus.

A másik fontos programunk, hogy a tárlatvezetések mellett a kiállítá sokhoz kapcsolódva művészettör téneti előadásokat szervezünk, hogy a fogalomhasználatot, a művészettörténeti korszakot vagy előzménye ket megértsük. Például háromrészes ókori egyiptomi sorozat előzte meg a II. Amenhotep kiállítást, de előadást szerveztünk Henri Matisse magyarországi hatásáról is. Októberben új sorozatot indítunk: a hatvanas évek től napjainkig próbáljuk megragadni egy-egy előadással a korszak művé szeti törekvéseit, bemutatni alkotóit.

A harmadik programtípusunk egy él ményalapú kreatív foglalkozás, ami az időszaki kiállításokhoz kapcsolódik, és szintén a művek befogadását-megér tését segíti. A rövid tárlatlátogatást kö vetően különböző grafikai és festészeti technikákat lehet kipróbálni művészet pedagógus és képzőművész kollégák közreműködésével.

Hogyan hatott a pandémia, az el múlt időszak nehézsége a Baráti Kör működésére?

A múzeumok bezárásának idején is hűségesek maradtak a tagjaink, előre megváltották a tagságukat, amiért ez úton is köszönet illeti őket. Mialatt zár va tartottak a múzeumi terek, online tartalmakat tudtunk biztosítani szá mukra. Stabil létszám áll mögöttünk.

Az egyszemélyes kártyáink mellett ma már a páros partneri tagság dominál, és állandó támogató családjaink is vannak. Az elmúlt évben indítottuk új kategóriánkat, ami baráti társasá got (öt főt) fedhet le. A pártolói szint főként kényelmi funkciókkal jár – pél dául soron kívüli bejutást biztosít az állandó, időszaki tárlatokra –, a me cénási szintnél már megélhető egy fajta klubélmény a Mecénás Klub havi rendszerességgel tartott eseményén vagy a műterem-, műhelylátogatáso kon, zárt körű előadásokon. Fontos megemlíteni, hogy Baráti Kör kártya tulajdonosaink a múzeumshop kínála tából kedvezményesen vásárolhatnak.

A mecénások magánemberként lép nek be, vagy cégeket képviselnek, és hídszerepet töltenek be a vállalati szféra felé?

A Szépművészeti Múzeum Baráti Köre alapvetően magánszemélyekkel foglalkozik, de hisszük, hogy tagjaink

cégvezetőként is gondolnak a múze um támogatására. A mecénási prog rammal szeretnénk közvetítő szere pet vállalni a művészetbarátok és a múzeum szakértői között. Szeretnénk, hogy a támogatóink (gyűjtők és filantrópok egyaránt) tudjanak a múzeumi eseményekről, megnyitókról, a készülő kiállításokról. Örülnénk, ha mecénás tagjaink köréből olyan magánszpon zorok is kikerülnének, akik a gyűjtemé nyezést anyagilag is támogatni tudják.

Milyen best practice példák lebeg nek a Baráti Kör előtt?

Az egyik fontos minta a Tate baráti kör programja, mely azonban más gazdasági, intézményi közegben működik. Ha közelebbre tekintünk, a bécsi Kunsthistorisches Museumot említeném. Mindkét intézményben például már egy saját elkülönült tér (friend’s lounge) áll a tagok rendelke zésére, ahová be lehet ülni, művészeti folyóiratokat lehet olvasni, átlapozni a kiállítás katalógusát, és kötetlen be szélgetésekre is lehetőség nyílik. Sze mély szerint a Louvre Baráti Körét (Les Amis du Louvre) ismerem és követem, fontos, hogy a modern és klasszikus művészet követőit külön-külön tud ják megszólítani. Példaértékű az is, ahogy a gyűjteményezéshez hozzá járuló magánadományozókat integrál ják a támogatói programjukba, azaz a múzeumi akvizícióhoz hozzájáruló magánszemélyek egyben a baráti kör program tagjaivá is válnak.

Mire a legbüszkébb? Mit ad önnek személyesen ez a munka?

Az egy éve bevezetett Társasági Mecénás kategóriára (ami a kártya tulajdonos és négy vendége számá ra nyújt kedvezményeket), és arra, hogy akik ezt vállalták, megújítják a tagságukat, barátaikat, ismerősei ket egyre nagyobb számban hozzák el a rendezvényeinkre, tárlatvezetése inkre. Elindult egy organikus fejlődés a Baráti Körön belül, ez igazi pozitív visszacsatolás számomra.

Örömmel látom azt is, hogy tagjaink közül többen rendszeres, visszatérő látogatói az állandó kiállításoknak is, és így folyamatosan követhetik, ho gyan újul meg például a Jelenkori Gyűjtemény vagy a Szépművészeti Múzeumban a Régi Képtár egy-egy terme. Ők, úgy vélem, valódi barátai, törzsközönsége a múzeumoknak.

„A JÓ MŰVÉSZETI MENEDZSER NEMCSAK HISZ A MUNKÁJÁBAN, HANEM ÉRTI IS AZT”

SZERZŐ: ART IS BUSINESS | FOTÓ : MOME, METU

Már négy egyetemen is tanulhatnak művészetmenedzsmentet azok, akik galériákban, a fesztiválszervezésben vagy más kulturális intézményben helyezkednének el menedzserként. Cikkünkben a MOME-n és a METU-n zajló design- és művészetmenedzsment képzés hasonlóságait mutatjuk be, de szó esik arról is, mekkora igény mutatkozik manapság művészetmenedzserekre és mennyiben speciális a hazai képzés.

Noha itthon a kulturális területen még mindig erősebb az értelmiségi jellegű, küldetésalapú menedzseri tevékenyke dés, a sikerorientált piaci menedzser szemlélet is kezd egyre elfogadottab bá válni. Emellett az elmúlt években erősödött a kortárs művészet iránti érdeklődés, és az üzleti világban is sokan felismerték a művészet jelen tőségét. Így a design- és művészetmenedzsment területén megnőtt az igény a jó szakemberekre. A főváros ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyete men (MOME) és a Budapesti Metropo litan Egyetemen (METU) tanulhatnak művészetmenedzsmentet azok, akik erre a pályára szeretnének lépni. Sőt, vidéken a Szegedi Tudományegyetem és a Soproni Egyetem is kínál művé szeti menedzserképzést.

Gyakorlatorientált oktatás a METU-n és a MOME-n is

A METU Művészet és Designelméleti Intézetének mesteroktatója, Szőke Ka talin elmondta, hogy a METU művé szeti és designmenedzsment szakán arra törekszenek, hogy gyakorlatias, ugyanakkor a hazai és nemzetközi

művészeti és társadalmi eseményeket követő, elemző szakembereket képez zenek: olyanokat, akik nem félnek kér dezni és párbeszédet kezdeményezni, akár a munkahelyi közösségében, akár a szélesebb körú közönséggel, művé szeti projekteken keresztül. Épp ezért a hallgatók projektmenedzsmentet ta nulnak, és gazdasági szemszögből is megvizsgálják a kultúra világát. Mivel a legtöbb oktatójuk egyetemi munkájával párhuzamosan menedzserként részt vesz művészeti projektekben, valóban használható, gyakorlati tudást adnak át. A hallgatók ezenkívül a METU partner szervezeteinél is több, aktuálisan zaj ló projektbe – többek között az OFF Biennáléban, a Kassák Múzeumban, a Ludwig Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában – láthatnak bele.

Jelenleg a Veszprém–Balaton 2023, Európa Kulturális Fővárosa program eseményeit is több hallgató-oktató munkacsoportjuk segíti. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a menedzserhallgatóknak minél több lehetőségük le gyen együttműködni a művész- és ter vezőhallgatókkal. Külön erre kifejlesztett gyakorlattípusuk is létezik, ezek közül az

egyik kurzus például civil szervezetekkel kooperál. A diákok megfigyelő, elemző képességeit művészetelmélet, társada lomfilozófia- és művészetpszichológiaoktatással is erősítik, a kiscsoportos órákon pedig gyakorlatokkal segítik az önálló, kreatív gondolkodást. A náluk ta nulók művészettörténet-oktatásban is részt vesznek, a XX. századi és a kortárs művészet értő megismeréséhez pedig külön foglalkozásokat biztosítanak. „A művészetet és annak alapkérdéseit jól ismerő menedzsereket és kuráto rokat képzünk, akik a gyakorlatban is helyt állnak, és gyorsan képesek alkal mazkodni munkahelyük vagy projektjük speciális elvárásaihoz” – mondja Szőke Katalin.

Nincs ez másképp a MOME-n sem, ott is gyakorlatias az oktatás: például minden félévben kötelező egy százórás szakmai gyakorlat, amelyhez sokféle in tézményi kapcsolatot ad az egyetem, de a hallgatók választhatják ki, hogy hol szeretnének tapasztalatot szerezni. Több tantárgyat is galériákban, építészstúdiókban, más kreatívipari vállalkozá soknál tartanak, így a diákokkal hetente közösen járnak a helyszínekre. Sőt az „elméletibb” jellegű órák sem klasszi kus előadások, hanem a teóriát mindig alkalmazottan tálalják az oktatók. Mind ezt segíti, hogy a művészetmenedzser hallgatók szoros kapcsolatot ápolnak a tervezőszakosokkal, így a designe rek és a menedzserek már diákként az együttműködést tanulják. „Itt a hallga tókat mi, tanárok is partnernek tekintjük, hierarchiától mentes oktatásra törek szünk, és közös, ugyanakkor önálló gondolkodásra is ösztönözzük őket a tételek számonkérése helyett” –mondja a MOME design- és művé szetmenedzsment MA képzés szak vezetője, Ébli Gábor.

Kulcsfontosságú az önálló, kreatív gondolkodásra ösztönzés a METU-n is. Az önálló gondolkodás és a dön téshozatal fejlesztésére fókuszálnak,

hiszen ezek a képességek később nagy szerepet játszanak abban, hogy a hallgatók a megfelelő munkahelyekre juthassanak be. Ahogy Szőke Katalin mondja, tapasztalataik szerint a munkaerőpiacon – ezen a területen – az ér a legnagyobb kincset, ha valakinek kreatív, önálló ötletei vannak. „Kiemelt szempont, hogy kreatívan gondolkodó menedzsereket, jó megfigyelőket és elemzőket képezzünk. Az a munkatárs lesz a gyakorlatban is jó, aki őszintén hisz a munkájában, és érti is, hogy miért ezzel foglalkozik. Az egyetemen éppen az útkereső életszakaszban ta lálkozunk a hallgatókkal: ott vagyunk mellettük, és segítjük a megismerő folyamatot” – fogalmaz Szőke Ka talin. – Jelenleg a METU művészeti képzése a legnagyobb az országban a hallgatószámot és a szakok számát tekintve is, így természetes, hogy a mű vészet- és designmenedzsment MA-ra is több irányból érkeznek a jelentke zők, többféle tudással. A látásmódok különbözősége gazdagítja a képzést, a nem művészeti vagy bölcsész alap diplomával felvételizőket pedig az első évben külön kurzusokkal segítjük, hogy minél gyorsabban ráhangolódjanak a művészeti tanulmányokra.”

A MOME-n is sokféle alapdiplomával felvételiznek a művészetmenedzsment szakra, például művészettörténeti, gaz dasági és kommunikációs BA diplomá val, így a tanulók egymást is inspirálják a peer-to-peer learning jegyében. Kü lön érdekesség, hogy minden évben jelentkeznek és be is kerülnek táncmű vészeti diplomával rendelkezők, de akadnak festőművészek és zenészek is, akik szeretnék elsajátítani azokat a

skilleket, amelyek a sikeres önmene dzseléshez szükségesek. A MOME mesterképzései közül erre a szakra a legnagyobb a túljelentkezés.

A munkaerőpiac felől is azt látják, hogy magas a felvevőkészség. A szakon MA rendszerben idén végzett a 11. évfolyam, az évek során eddig össze sen száznegyvenöt alumni, akikkel az egyetem rendszeres kapcsolatban áll, így elsőkézből tudják, hogy többségük a pályán helyezkedik el. Külön érdekes ség, hogy a végzettjeik mintegy tizede ma már a MOME-n dolgozik oktatóként vagy projektmenedzserként.

Inkább partnerek, mint konkurensek „A METU-ra jelentkező művészeti és design BA diplomások között rend szeresen vannak MOME-n végzettek is, nyilvános művészeti programjaink pedig a MOME hallgatói számára is ugyanolyan relevánsak, várjuk őket is –de ez kölcsönösen elmondható” – tud tuk meg Szőke Katalintól. Az elhelyez kedésnél is lehet kapcsolat: a METU-n végzett hallgatók kulturális szervezetek kurátoraként, menedzsereként kezde nek el dolgozni, valamint művészeti szakértőként design- és művészeti stúdiókban, galériákban, fesztiválok nál vagy vállalkozásoknál. Az akadémiai karrier felé indulók számára azonban a MOME is potenciális célpont. Ébli Gá bor szerint csak előny származik abból, ha bármilyen felsőoktatási, kulturális vagy más nonprofit tevékenységet nem csupán egyetlen szereplő kínál, így a két egyetem nem tekinti egymást konkurensnek, sőt sokkal inkább part nerek: figyelnek egymásra, olyannyira, hogy például a szak úgynevezett Kép

zési Kimeneti Követelményeit (KKK) is közösen alkották meg a két intézmény kollégái. Óralátogatásokat is tesznek a METU-n, sőt számos végzett diákjuk ott talál később állást. „Ahogy mindig, a mostani első évfolyamon is vannak METU-s BA-val hozzánk felvételizők.”

Törekszenek továbbá arra, hogy az átadott menedzseri készségek ne csak a művészeti közegben, hanem másutt is alkalmazhatóak legyenek, így támogatva a pályák közötti át járhatóságot. A MOME-n végzettek a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket: száznegyvenöt alumniból Spanyolországtól Németországon át Belgiumig, szerte Európában élnek és dolgoznak egykori hallgatóik. A jövőben ezt tovább szeretnék fejleszteni, és arra kívánják ösztönözni a diákokat, hogy az MA ideje alatt mindegyikőjük töltsön el legalább egy félévet, de inkább egy teljes évet külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton.

A METU angol nyelvű művészeti me nedzsment képzést is nyújt, amely ele ve a nemzetközi színtérre induló hallga tókat készít fel. Ezen kívül kiemelt célja, hogy a külföldi előadók részvételével szervezett workshopjai és konferenciái hagyománnyá váljanak, és hozzájárul janak az átadott tudás nemzetközisé géhez. A kultúra hazai helyzetének és specifikumainak tanulmányozása is a tananyag fontos része, így a frissen végzettek nemzetközi tájékozottság gal, de a hazai és régiós viszonyok alapos ismeretével kezdhetik meg munkájukat bármely olyan szervezet nél vagy vállalkozásnál, amely számára fontos a kultúra – akár produkciós, akár támogatói oldalon.

A METU DIVAT- ÉS TEXTILTERVEZŐ, VALAMINT DIVATMENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓINAK KÖZÖS WORKSHOPJA, 2022. TAVASZ

METU-S LÁTOGATÁS LUCIEN ÉS RODOLF HERVÉ KIÁLLÍTÁSÁN A PÉCSI N21 GALÉRIÁBAN, 2022

JEAN-MAX COLARD: „AZ EGYIK LEGISMERTEBB KÖZINTÉZMÉNY VAGYUNK”

„A holnap világának elképzeléséhez ma kell párbeszédet folytatni a kortárs alkotókkal, irányzatokkal” elvét vallotta Georges Pompidou, amikor megálmodta az 1977-ben high-tech stílusban megvalósult multidiszciplináris kulturális központot. A városnegyed után Beaubourgnak becézett Pompidou Központ színház- és próbatermeket, galériákat, hatalmas közkönyvtárat, koncert- és mozitermeket foglal magában. Emellett Európa második leggazdagabb kortárs képzőművészeti kollekciója is itt található a Modern Művészetek Galériájában. A Pompidou Központ irodalmi vezetője Jean-Max Colard, eredeti hivatására nézve művészetkritikus, kurátor, irodalmár. A PattiSmithPoetryDaykezdeményezője, amelynek nyomán a Trafóban és további hat helyszínen egész napos rendezvénysorozat zajlott Patti Smith Nap címmel. A Freeszfe hallgatói szervezték a progresszív amerikai költő, dalszerző, énekes, performer szellemisége és művészete által inspirált programokat. Jean-Max Colard-ral az élő irodalom köré épülő tevékenységéről, a Beaubourg kulturális életben betöltött kiemelt szerepéről, az intézményi működés hátteréről váltottunk szót.

Hogyan kerültek partneri kapcso latba a Trafó Kortárs Művészetek Házával, ami egészen kicsiben hasonlít a Pompidou Központhoz, szintén a modern, kortárs művészi kezdeményezéseknek ad helyet?

A Trafó művészeti menedzsere, Karnics Alina és munkatársai tudo mást szereztek arról, hogy a Pom pidou Központ idén Patti Smith témában rendezi meg a maga köl tészeti napját. Nagyon érdekelte őket ez a három évre visszatekin tő kezdeményezés, amihez a világ számos országához hasonlóan a Trafó is csatlakozott. A partnerség lényege, hogy minden résztvevő intézmény a saját képzelőerejére, tehetségére, kreatív fantáziájára

hagyatkozva idézze meg, képvi selje Patti Smith szellemiségét. A Freeszfe-s hallgatók fiatal művé szekkel karöltve gazdag programot állítottak össze. Számukra nem két séges, hogy Patti Smith személye, mindenkori állásfoglalása a művészi szabadság és önkifejezés mellett egyfajta útjelző. Az ellenállás meg kerülhetetlen figurája – és ezek a budapesti fiatalok elég érzék letesen kifejezték, hogy nem értenek egyet a jelenlegi hata lommal. Maga Patti Smith is iz galmasnak találta a budapesti programot, örül annak, hogy a hivatalos tisztelgés helyett a fiata lok megszólítása, a feléjük fordulás a cél.

Mi indította arra a Pompidou Köz pontot, hogy az eddigi hagyo mányokkal szakítva idén egy élő művész munkásságát, generációkra gyakorolt hatását helyezze a közép pontba? Egyáltalán hogyan született a Poetry Day?

2020-ban rendeztük meg az első költé szeti napot, a saját kezdeményezésem re. Arra gondoltam, hogy izgalmas lehet évente más és más inspiráló személy köré építeni egy egész napos prog ramot. Hasonlattal élve a Poetry Day olyan, mint egy rajongói klub, amelyik évről évre megváltoztatja rajongása tárgyát, idolját. Először a 2019-ben elhunyt amerikai költőről, John Gior noról emlékeztünk meg. A helyszínek és a programok kiszélesítését a Covid

SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA | FOTÓ: FACEBOOK.COM, CENTREPOMPIDOU.FR

hozta magával. A Giorno-nap esetében egyetlen helyszínre, egyetlen rendez vényre koncentráltunk, a járvány miatt nem lehetett sok embert összeterelni a Pompidou épületébe. Azt a megol dást találtam ki, hogy más francia és francia nyelvű intézményeknek is fel ajánlottam, csatlakozzanak hozzánk. És már elsőre komoly érdeklődés mutatkozott a genfi Vuitton Alapít ványtól egy chartres-i könyvtáron és bretagne-i galérián át a brüsszeli Dalí Alapítványig. A művészek közül Anne Waldman például a konyhájából küldött nekünk videóüzenetet. Kialakult egy költészeti network, és ez meggyőzött minket arról, hogy ezt az eseményt mindenképpen nemzetközivé kell szé lesíteni. A második évet Baudelairenek szenteltük. Patti Smith úgy került fókuszba, hogy egy audiokiállításon dolgoztunk éppen, amit a Soundwalk Collective hangperformereivel felvett tripla albuma inspirált. Minden album egy-egy francia költő, Antonin Artaud, René Daumal és Arthur Rimbaud köré épül. A kiállításhoz élő koncert is társul, a Pompidou mellett a legváltozatosabb helyszíneken, Párizsban, Rómában, Tou louse-ban, Chartres-ban.

Az életrajzából az derül ki, hogy a „multidiszciplinaritás” jegyében számos művészeti, kulturális te rületen megfordult. Ennek a sokoldalúságnak a kicsúcsosodása, hogy egy olyan összművészeti in tézmény irodalmi részlegét vezeti, mint a Pompidou Központ? Végzettségem szerint irodalomtanár és művészettörténész vagyok. Húsz évig tanítottam a lille-i egyetemen iro dalmat, ezzel párhuzamosan kortárs kiállításokat szerveztem. Komolyabb

vezetői tapasztalatot szereztem a Les Inrockuptibles online és print magazin főszerkesztőjeként. Az Inrockuptibles eredetileg rockmagazinnak indult, mára az egyik legirányadóbb művé szeti, kulturális magazinná nőtte ki magát. Igazából a művészetiprog ram-szervezés az erősségem az iro dalom, a képzőművészet, a zene és a performansz területén.

Hat éve kerültem a Pompidou Köz pontba. Elég speciális szegmensét fedem le az intézménynek, hozzám tar tozik minden, amit a szavak világa rejt. Ily módon kollokviumok, vitaestek, szakmai konferenciák, felolvasóestek, irodalmi estek tartoznak a szakterületemhez.

A kiállításmegnyitókat is beszélgetés követi a témában jártas tudósokkal, történészekkel, művészekkel. Abból az alapötletből indultunk ki, hogy tekintsük az irodalmat kortárs művészetnek, ami nem evidens az irodalmárok körében. Az irodalmi események közül az Extra! Fesztivál áll hozzám a legközelebb. Arra a gondolatiságra épül ez a független fesztivál, hogy az irodalom nem csak a könyv lapjain létezik, hanem egy élő, pulzáló, a hétköznapjainkat behálózó kreatív kifejezési forma. Az élőn van a hangsúly, és ebbe beletartoznak street art művészek, a festők, akik szö vegeket írnak a vászonra, a performerek, a slam poetry képviselői, fotóművészek és a filmesek is.

Büszke vagyok arra, hogy létrehoz tam a Pompidou Irodalmi Díjat, amelyet két magyar költőnő is elnyert Ladik Katalin és Tóth Kinga személyében.

Az online térben is aktívak vagyunk. Ingyenes irodalmi kurzusokat tartunk, legutóbb XX. századi nő alkotók mun kásságából válogattunk. A kurzusaink amúgy elérhetőek a honlapunkon.

A kultúrára, azon belül a múzeumok ra jutó támogatást illetően a Pompi dou Központ prioritást élvez a francia közintézmények sorában?

Feledkezzünk meg a múzeum elneve zésről a Pompidou Központ esetében, annak ellenére, hogy a MoMa mellett a világ legjelentősebb kortárs gyűjte ményét foglalja magában. Van egy ingyenes közkönyvtárunk napi négyezres látogatottsággal. A Pompidou Központ komoly kultúrmissziót tölt be, a legszélesebb közintézményi felada tokat látja el. Tematikus filmvetítések nek, koncerteknek, élő előadásoknak, kiállításoknak ad helyet, nem beszélve az épület építészeti értékeiről. A maga nemében úttörő vállalkozás a Párizs szívében idestova negyvenöt éve ta lálható Beaubourg. Méret, látogatott ság, programok tekintetében azóta sem épült hasonló kortárs kulturális és művészeti központ.

A finanszírozásról szólva, mennyi szubvenciót kapnak a francia ál lamtól, illetve milyen szerepe van a vállalatok, a magánszemélyek tá mogatásának?

Az egyik legismertebb közintézmény vagyunk. A francia állam bőségesen támogat minket, a kulturális tárca biztos hátteret nyújt a működésünkhöz. A költ ségvetésünk hetvennyolc százalékát az állam biztosítja. A fennmaradó össze get mecénásoktól szerezzük meg, a nagyobb munkálatokat, projekteket is mecénás cégek fedezik, mint a Chanel, a Vuitton, a Rimowa és a svájci Michalk ski irodalmi alapítvány. A Pompidou baráti, támogatói köre a tengerentúlon is aktívan hozzájárul adományokkal a jelentősebb kollekciók kiállításához, megvásárlásához. Ezen kívül van a Pompidou Alapítvány Accélération, ami a kortárs művészet és az üzleti világ közötti példátlan kezdeményezés. Hét francia nagyvállalat úgy döntött, hogy in novatív párbeszédet folytat a Pompidou Központ művészeivel, alkotó csapatával, közönségével. Ennek eredményeként több hónapos művészeti rezidenciaprogramokat támogatnak, a rezidens művészek alkotásait pedig kiállítjuk a Pompidouban.

A POMPIDOU KÖZPONT LÁTKÉPE A MONTMARTE-RÓL

„MÁR RÉG NEM A BEFEKTETÉSI ASPEKTUS ÉRDEKEL, A GYŰJTÉS IGAZI SZENVEDÉLLYÉ ÉS ÉLETFORMÁVÁ VÁLT”

Hogyan született meg a gyűjtői klub alapításának ötlete, és milyen okok in dították önöket a létrehozására? 2019 nyarán találkoztam Juhász Lász lóval, aki siófoki gyűjtő, és ott, a Balaton mellett kezdtünk el erről beszélgetni, az tán ebbe a folyamatba bekapcsolódott Kovács Nimród is. A közös fellépés mindig eredményesebb, ha a hasonló érdeklő désű emberek együtt gondolkodnak és együtt képviselik az érdekeiket. A mi közös érdeklődésünk középpontjában a képzőművészetek és a műkereskede lem állnak. Mindannyian szeretjük képezni magunkat, amiben szintén tudjuk segíteni egymást, és az is hasznos, ha meg tud juk vitatni akár a megvett műveket, akár bizonyos elképzeléseinket. Ez a forma ta lálkozásokat, eseményeket, programokat jelent, amelyekre szívesebben jönnek el a szcéna neves tagjai, művészek, művé szettörténészek, ha egy gyűjtői szervezet hívja őket, és nem egy magányos gyűjtő. Közben egyáltalán nem volt triviális, hogy hogyan jöhet létre egy ilyen társaság, hi szen formailag elég merev szabályokkal van körülbástyázva. A megalakulást meg előző mintegy egy éves procedúra alatt különböző szervezeti formákat vizsgál tunk meg, végül az egyesületi forma mel lett döntöttünk. Erről a koncepcióról mint egy harminc gyűjtőt kérdeztünk meg,

és az eredmény érdekesen alakult: egy harmad részük elzárkózott, egyharmad kivárásos, semleges álláspontot foglalt el, és harmadrészük üdvözölte a kezdemé nyezést. Az egyesület merev szabályai sokakat elriasztottak, így a kötetlenebb klubformában állapodtunk meg. Végül nyolc gyűjtemény tulajdonosai (a már fent említett két gyűjtő mellett Hradszki Lász ló, Kozák Gábor/Stomp Sára, Simon Nóra/ Dr. Szabó András, Völgyi Miklós/Skonda Mária és Vértes Gábor/Sziklai Gyöngyi) csatlakoztak, és 2020 őszén alakultunk meg. Sajnos a találkozók akkor már a Covid miatt online formában folytak.

Az első közös nyilvános rendezvényük idén áprilisban a Bodó Galériában volt. Bodó János, a galéria vezetője kezdettől támogatóan állt a kiállításhoz. A szer vezést nagyon profin, fennakadások és kétségek nélkül bonyolították le, pozitív, korrekt együttműködés alakult ki a galé ria és a gyűjtői klub között, maximálisan odafigyelve egymásra, így a legjobb ta pasztalatok mellett rendkívül sikeres volt a bemutatkozó tárlatunk.

Milyen további tervek, célok, elképze lések vannak a láthatáron? Hosszú távú együttműködésekben gon dolkozunk. A nyolc gyűjtő persze nyolc

különböző szempontrendszer és nyolc külön világ. Vannak hasonlóságok is, de éppen az az érdekes, hogy sokféle irány zat kapott helyet ebben a klubban, és elég széles területet fedünk le, amiből sokféle érdekes kiállítást lehet rendezni. Az egyik közös célunk többek között, hogy ezeket a gyűjteményeket kutathatóvá tegyük. Azt gondoljuk, hogy úgy fair, ha a gyűj teményeinket megnyitjuk, de nem csak a publikum, hanem a múzeumok, a szak emberek számára is. A Bodó Galériával szeretnénk hosszú távú együttműködést kötni, és ennek mintájára bármely múze ummal szívesen kötünk hasonló együtt működést, ami a múzeumok számára is hasznos lehet, hiszen limitált a vásárlási keretük. Ebben a nyolc gyűjteményben nagyjából ötezer, nagyrészt kortárs mű található, nagyon kvalitásos alkotások. A klubunk nyitott, szeretnénk párbeszé det folytatni a művészeti világ legkü lönbözőbb résztvevőivel, ezért gyakran hívunk meg művészeket, művészettör ténészeket, látogatunk meg más gyűj tőket. Aktívan figyeljük a fiatal művészek tevékenységét is, járunk a kiállításaikra, „young art fair” eseményekre, a klub lo góját például a képzőművészeti egyetem hallgatói számára kiírt pályázaton tervez tettük, és ilyen célzott pályázatokat a jö vőben is tervezünk. És persze vásárolunk,

SZERZŐ : FAZEKAS ZSUZSA | FOTÓ: JANKÓ JUDIT

KACSUK PÉTER ÉS NAGY ZSÓFIA KURÁTOR TÁRLATVEZETÉST TART

igyekszünk ily módon is támogatni a fiatal művészeket.

Hogyan fér meg az akadémiai karrierje egy ilyen intenzív területtel, mint a mű gyűjtés és a műkereskedelem?

Azt szoktam mondani, hogy két életem van, a professzionális szakmai és a gyűjtői életem, ami inkább hobbihoz hasonlítha tó, de ugyancsak energia- és időigényes. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon sok időt töltünk a művé szetekkel: olvasunk, kiállításokra járunk, képezzük magunkat, rendezvényeken veszünk részt, akár meghívott előadók ként. Tagjai vagyunk a művészeti világnak.

Miképpen válik egy akadémiai kutató ból aktív gyűjtő, aki most már ráadásul szervezeti kérdésekkel is foglalkozik?

Egy időben sokat utaztam, mint informa tikus kutató, és az utazásaim alkalmával minden városban felkerestem az ottani képtárat vagy múzeumot, megnéztem a kiállításokat, de egy percig nem gondol tam, hogy valaha gyűjtő leszek. Egy vélet lennek köszönhető, hogy egyszer a privát bankárom asztalán megláttam egy Virág

Judit katalógust. Fogalmam sem volt az egészről, de nagyon megtetszett. „Jé, ebből még befektetést is lehet csinálni?

És amíg az egyéb befektetéseknél a szá mok alakulását nézhetem, itt egy gyönyö rű festményt, ami lehet, hogy többet is ér, ha egyszer eladom.” Felkerestem tehát Virág Juditot, elbeszélgettünk, bátorított, hogy vágjak bele, ez még 2009-ben tör tént. Onnantól egy-két évig aukciós kiál lításokra jártam, az első két évben nem vettem semmit, csak tájékozódtam, hogy értsem, mi is zajlik. 2011-ben vásároltam az első képemet.

Nagybányaiakkal, Nyolcakkal és modern klasszikusokkal alapozta meg a gyűjte ményét, de gyorsan a kortárs felé, azon belül is a groteszk és társadalomkritikus alkotások felé fordult. Miért?

Egyrészt elég gyorsan ráébredtem, hogy egy fő mű kikiáltási ára ebben a kategóriában 30-80 millió forint, nekem pedig mint kutatónak itt nincs terem, a kortárs főművek elérhetőbbek, és most már vannak kortárs aukciók is, de a kor társban külön érdekes, hogy az ember felkeresi a művészeket, és közvetlenül a műteremből vásárol. Közben az is ki derült, hogy az én világom leginkább az abszurd, a groteszk, és hogy az ironikus, társadalomkritikus alkotások érdekelnek. Egy bizonyos pont után az is világos lett,

hogy már rég nem a befektetési aspektus érdekel, a gyűjtés igazi szenvedéllyé és életformává vált.

Belekóstolt a kurátorságba is DrMáriás révén, aki egyszer felkérte, hogy nyissa meg egy kiállítását az ön gyűjteményé ben található képeiből. Az első ilyen közös kiállításom Nagy Krisztával volt, a Magyar nemzeti gender művész vagyok címmel, 2019-ben. Na gyon örültem ennek a címválasztásnak, mert a polarizáció helyett a híd szerepet hangsúlyozta. Az említett Máriás-kiállítás Szekszárdon volt, és nagyrészben a gyűj teményemben található képeiből. Béla felkért, hogy legyek a kiállítás kurátora és mondjam el a megnyitó beszédet is, ami vel voltak kisebb gondjaim, például, hogy még sohasem csináltam ilyet. Azonban ő nagyon segítőkésznek bizonyult, és az amúgy is szoros barátságunk még szorosabbá vált. Nagy tisztelője vagyok Bélának, és nagyra értékelem az alkotá sait. A magyar művészvilág érdekessége különben, hogy a hazai sztárművésze ket – mert tetszik-nem tetszik, ő az – a szakma valamiért nem nagyon akarja elismerni. Nyugaton nemhogy elismerik, ha valaki sztárművész, kiaknázzák, hogy ebben mennyi pénz van.

A gyűjteménye gyarapodásának irá nyait követve az volt a benyomásom, hogy szinte tobzódik az újdonságok és a felfedezés sokféleségében. Ez tényleg így van, imádom például, hogy szinte minden műtárgynak van egy saját, egyedi, nagyon érdekes története. Eleve szeretek olyan műveket venni, amelyek kordokumentum jellegűek.

De a gyűjtőszenvedélye a hagyomá nyos képeken, fotókon, objekteken túl jelenségcsoportokra, hatásokra, példá ul akciókra, ötletekre, üzenetekre, pro

jektekre is kiterjed, sőt ön birtokolja az első magyar NFT műtárgyat is. Így van, az egyik legérdekesebb műtárgy a gyűjteményemben éppen egy pro jekt, Brückner János, a magyar képzőművészet egyik fenegyereke készítette. Brückner nem akárki. Ő csinálta azt az interaktív Orbán képet, ami a Ludwig ban volt kitéve, és botrányos körülmé nyek között szedték le, de voltak más érdekes akciói is. 2010-ben a választások idején írt minden pártnak, hogy szeret ne plein-air képet készíteni a választási gyűlésükről, amire csak a Jobbik és az LMP engedte be. Elment a két hely színre, lefestette a gyűlést, és minden ezzel kapcsolatos levelet dokumentált, az összes emailt, üzenetváltást, le van fotózva, ahogy ott fest, és megvan a két festmény is természetesen. Ezt a Nem zeti plein-air című projektet, ezt a kordokumentumot vettem meg tőle. Weiler Pétertől 2021. március 9-én vettem meg a Bitcoin bánya az Alföldön című NFT munkáját. Péter a hírlevelében reklámoz ta ezt a művét igen zseniálisan: aki ezt a művet megveszi, az beírja magát a ma gyar műtárgykereskedelem történetébe.

Mi befolyásolja a döntéseiben és a vá lasztásaiban?

Fokozatosan kialakul egy érzék, hogy mit érdemes megvenni, mi az érték. Az ember szelektál, de az elsődleges szempont ma már a „wow” effektus megléte és hogy illeszkedjen a műtárgy a gyűjtemény koncepciójába. Ha az em ber elájul, hogy ilyen fantasztikus művet hogy lehetett létrehozni, ott nem kell annyira spórolni. De ha ez nincs, akkor nagyon észnél kell lenni. Mindenesetre számomra nagyon fontos, hogy a kivá lasztott műtárgy minél különlegesebb és egyedibb legyen, ha lehet, rendelkezzen érdekes háttértörténettel és jól reprezen tálja a kort, amiben született.

Prof.

MSc fokozatát és egyetemi

címét a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg 1976-ban, illetve 1984-ben. Az MTA-tól a Műszaki Tudományok kandidátusa címet 1989-ben nyerte el. A Bécsi Egyetemen habilitált 1997-ben. A professzori címet 1999-ben kapta meg, az Akadémia Doktora (DSc) címet pedig 2001-ben. Mellékállású professzor volt a Miskolci Egyetemen, az ELTE-n és a Westminsteri Egyete men. Vendégkutatóként, illetve vendégprofesszorként dolgozott Ausztriában, Angliában, Németországban, Spanyolországban, Ausztráliában és Japánban. Két könyvet, két egyetemi jegyzetet és több mint háromszáz tudományos cikket írt szuperszámítógépekről, párhuzamos programozási technológiáról, Grid és Cloud rendszerekről. A Springer által kiadott JournalofGridComputing folyóirat társfőszerkesztője.

dr. Kacsuk Péter a SZTAKI tudományos tanácsadója és a Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium vezetője.

doktori

„VÁLLALKOZÓ

TALÁN EZÉRT MEREK NAGYOKAT ÁLMODNI”

„Az üzlettársak kiválasztásakor számomra az is fontos szempont, hogy olyanokkal működhessek együtt, akik ugyanúgy hisznek a művészet fontosságában, mint én” – mondja Bérczi Linda, akivel a TheSpacekapcsán arról is beszélgettünk, hogy miért tartja küldetésének közelebb hozni a kortárs képzőművészetet az emberekhez, hogy egy galeristának hogyan szükséges támogatnia egy művészt, és miért pont most döntött a saját galéria nyitása mellett.

Bérczi Linda életében mindig is fon tos szerepet töltött be a művészet: gyerekként keramikusnak készült, aztán fotózást tanult, végül pedig művelődésszervező diplomát szer zett, és ezzel is foglalkozik jó ideje.

A művészet szeretetét otthonról hozta. Négygenerációs értelmiségi családban született, ahol természe tesnek számított, hogy kiállításokra, színházba és komolyzenei koncertekre járnak. „Emlékszem egy Dalí-kiállításra a Szépművészeti Múzeumban, ame lyet még gyerekként láttam. Teljesen rabul ejtett, napokig csak az járt a

fejemben. Felnőtt fejjel azt kell, hogy mondjam, nem különösebben szere tem a művészetét. Mostanra köze lebb áll már hozzám a geometrikus, absztrakt, a letisztultabb művészet” – mondja Linda, aki idén június 1-jén nyitotta meg saját galériáját, The Space néven, amely nemcsak kiállító térként, hanem művészetmenedzs ment-irodaként és oktatási helyszín ként is működik.

Ugyan régóta vágyott már egy ilyen többfunkciós térre, amely az általa végzett sokféle tevékenységnek ad otthont, de nem tervezgette évekig

a megvalósítást, egyszerűen az élet így hozta. A 2008-tól 2011-ig működő Király utcai G13 Galéria felépítésében már a kezdetekkor részt vett, később pedig ő lett a galéria vezetője. Ez alatt a pár év alatt azonban menthetetlenül beleszeretett ebbe a világba: olyan sok tapasztalatot és kapcsolatot szer zett a művészeti közegben, hogy úgy érezte, ezt nem szabad veszni hagy nia. „Azóta sok mindennel foglalkoz tam a képzőművészeti területen belül, de elsősorban inkább edukációval és oktatással. Ezekhez a tevékenységek hez mindig irodát béreltem, és idén

jött el az idő, hogy egy olyan helyet nyissak, amely többfunkciós térként működik. A legnagyobb boldogság számomra az, amikor látom, hogy egy-egy rendezvényünkön mennyire feltöltődtek a résztvevők, és többek lettek azáltal, hogy meghallgattak egy jó beszélgetést, megnéztek egy kiállítást vagy éppen megvásároltak egy alkotást”.

Volt honnan tapasztalatot gyűjtenie a szervezéshez, hiszen 2012-ben ő hívta életre a Nyitott Műtermek Dél utánja programsorozatot, 2015-ben megalapította az L Art Open Studi os (LAOS) Műteremházat, 2016-ban pedig egy hiánypótló, hatnapos kép zőm ű v é szeti rendezv é nysorozatot ind í tott Budapest Art Week néven. 2017-ben aztán egy oktatási prog rammal bővítette addigi portfólióját: a Budapest Art Mentor – képzőművészeti mentorprogramot azzal a céllal hozta létre, hogy lehetőséget teremtsen fiatal képzőművészeknek a magyar és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való bekapcsolódásra. Szerinte az Art Mentor azért is fontos program, mert azzal, hogy az egyéves képzés során a mentoráltak elsajátítják a szük séges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapismereteket is szereznek, könnyebben kiigazodnak a hazai é s a nemzetk ö zi színtér viszonyrendszerében, így hatéko nyabban tudják képviselni magukat. Ráadásul, ha megtanulják, hogyan pre zentálják művészetüket a célközönsé güknek a mindennapi életben, valamint az online világban, vagy hogyan írjanak pályázatot, még egy lépéssel közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy tudatos mun kával építsék fel karrierjüket.

Hasonló küldetéssel alapította meg az Együtt a Művészetért Egyesüle tet is 2017-ben, amellyel a magyar kortárs művészetet és művészeket népszerűsíti. Az Egyesület gondo zásában több könyv is megjelent: a Művészlét – Kortárs Képzőművészeti Kézikönyv, a BarabásiLabbal közösen az Élek mentén – Kortárs magyar képzőművészet az adatok tükrében, valamint kutatás is készült Kortárs helyzet – milyen ma képzőművész nek lenni? címmel. „Mindig akkor kere sek csak társakat a megvalósításhoz, amikor egy-egy ötlet megszületik. Az üzleti partnerek kiválasztásakor számomra az is fontos szempont,

hogy olyanokkal működhessek együtt, akik ugyanúgy hisznek a művészet fontosságában, mint én. Vállalkozó családból jövök, talán ezért is merek nagyokat álmodni” – fogalmaz Bérczi Linda. „Ha hiszek valamiben – ezen programok esetében például abban, hogy a kortárs képzőművészetet kö zelebb kell hozni az emberekhez –, akkor azért teszek és küzdök. Sokat is kell tenni azért, hogy új »fogyasz tókat« vonjunk be, mert elég régóta nagy hiányosságokat tapasztalunk a hazai vizuális oktatásban. Mindegyik projektet sikeresnek érzem azonban, mert rengeteg emberhez hoztuk és hozzuk ma is közelebb a kortárs képzőművészetet” – teszi hozzá.

Bérczi úgy látja, hogy a művé szetfogyasztás sok országban jóval megszokottabb dolog, mint itthon, ez pedig már az oktatásból és a szocia lizálódásból fakad. Az elmúlt években viszont számos olyan rendezvény va lósult meg, amely segített leküzdeni az úgynevezett „küszöb-félelmet”, vagyis azt, hogy az emberek nem mernek bemenni egy kiállítótérbe. Egy galéria látogatás alkalmával például – amelyet a Budapest Art Week programsorozat is kínál – sokkal könnyebb egy vezető vel és egy csoporttal besétálni.

Ha pedig valaki egyszer már átlép te a küszöböt, akkor onnantól kezdve már egyedül is könnyebben megy be. Noha az eddigiek alapján azt hihet nénk, hogy Bérczi Linda hosszú évek óta gyűjti is a műveket, az első vásár lása csak 2018-ban történt. „Korábban is volt néhány műtárgyam, azonban kifejezetten gyűjteni csak viszonylag későn kezdtem el. Ádám Zsófia Ve tületek IV-V. című munkája sokáig az irodánkban lógott a falon, kölcsön ben. Aztán egy nap Zsófi szólt, hogy elvinné, mert akadt rá egy érdeklő dő, és akkor azt éreztem, hogy nem szeretném ezt a képet elengedni, így megvettem tőle. Azóta is nagyon szeretem ezt az alkotást. Mostan ra megközelítőleg hatvan műből áll a gyűjteményem, de a legnagyobb bánatomra ezek nagy része a raktár ba szorul, mert nincs elég fal, ahová kiférnének” – mondja.

Amikor arról kérdezem, hogy gale ristaként hogyan szükséges támogat nia egy művészt, kiemeli, hogy egy jó művész–galerista kapcsolatban elengedhetetlen a rendszeres kom munikáció, így ő is sokat beszélget

a művészeivel, külön-külön és cso portban is. Igyekszik felmérni, hogy kinek miben tudja megkönnyíteni az életét, és szerinte az is fontos, hogy érezzék, akármikor felhívhatják, ha felmerül bennük egy kérdés. Így az empátián túl a kölcsönös tisztelet is nélkülözhetetlen, valamint az, hogy csapatként is jól tudjanak együttmű ködni.

Hogy miért pont most, a jelenlegi, meglehetősen nehéz piaci helyzetben döntött a saját galéria nyitása mellett, arra egyszerűen csak annyit mond, hogy ehhez nincs tökéletes időpont, mivel mindenképpen kell idő, mire a köztudatba beivódik a hely. Még úgy is, hogy a kapcsolatrendszere az egyéb művészeti tevékenységeiből fakadó an kiterjedt. Azt azonban hozzáteszi, hogy amikor a döntés megszületett, még messze nem látszott, hogy ilyen lesz a helyzet, de ennek ellenére bi zakodónak érzi magát, hiszen szerinte ez a pillanat sem jobb vagy rosszabb a többinél.

A The Space nemcsak galériaként működik, hanem programoknak, workshopoknak is otthont ad: a Buda pest Art Mentor képzésnek, az aktuális kiállításhoz – amely jelenleg Kiss Bo tond András: Meditációs vortex című tárlata – kapcsolódó programoknak és a Művészettörténeti Szabadegye temnek. Utóbbi A táj arcai – A tájkép alakváltozásai a képzőművészetben címet viseli. A Révész Emesével kö zösen életre hívott előadás-sorozat alkalmával a reneszánsz kezdetektől a tájkép barokk, romantikus és plein air alakváltozásáig tekinti át a témát, érintve a különféle tájtípusokat is.

Eddig rengeteg pozitív visszajel zést kapott a galériával kapcsolatban, kezdve attól, hogy már maga a ház is elvarázsolja az oda belépőket, akik egy udvarra érkeznek: „Azért is vá lasztottam ki ezt a Hattyú utcai épüle tet, mert szerintem nagyon fontos az összbenyomás. Jó érzés látni, hogy az emberek szeretik a galéria terét, az apró részleteket, amelyeket a belső építésszel együtt megálmodtunk, sőt: a művészkör kiválasztását is dicsérik. Jelenleg hét művésszel dolgozom együtt, akik között festőművész, fo tóművész és kárpitművész is akad, ál taluk pedig a figurális és az absztrakt vonal is képviselteti magát. Elmond hatom, hogy pontosan azt a hatást váltottam ki, ami a cél volt”.

A MŰVÉSZET A CÉGEK BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN IS SEGÍTHET

– először a HYPO-BANK gyűjteményéért felelt, 2007 óta az osztrák Esterházy Alapítvány tanácsadója és a 2009-ben létrehozott Esterházy-díj egyik alapítója. A díjjal a magyarországi kortárs képzőművészek nemzetközi karrierjét szeretnék elősegíteni. Bank és művészetek viszonyáról beszélgettünk – arról, miért éri meg vállalatoknak, nagyobb cégeknek kortárs művészetbe invesztálni. Kiderült: nem csupán a pénzügyi befektetés miatt.

Erika

Közgazdász végzettsége ellenére hogyan és miért kezdett el műgyűj teményekkel foglalkozni?

1993-ban kezdtem el a müncheni szék helyű, német HYPO-BANK-nál dolgozni, ahol kezdetektől kiemelt szerepet szán tak a bank kortárs művészeti gyűjtemé nyének. Amikor a cég magyarországi fiókját megalapították, már eleve ren delkeztek alapgyűjteménnyel. Ennek az volt a különlegessége, hogy bár magyar képzőművészek képeiből állt, azokat nem Magyarországon vásárolták meg, hanem külföldi galériáktól.

De már gyermekkoromtól kezdve kapcsolódtam a művészetekhez. Szü leimmel sokat jártunk múzeumokba, ennek köszönhetően fejlődött a vi zualitásom. ’91-’92-ben Stuttgartban végeztem a szakmai gyakorlatomat, ott kezdtem el a kortárs képzőművészet iránt érdeklődni. Miután két bankban is foglalkoztam műgyűjteményekkel – a HYPO-BANK-ban és az Inter-Európa Bankban –, 2007-ben önállósítottam magam, és azóta dolgozom az Esterhá zy Alapítványnak, ahol 2009-ben meg alapítottuk az Esterházy-díjat, hivatalos neve: Esterházy Art Award.

Az Esterházy Alapítványnál elsősor ban mivel foglalkoznak?

Ausztriai alapítvány, az ausztriai Ester házy-vagyont kezeli, azokat a vagyon tárgyakat, amelyek az Esterházy család

tulajdonában maradtak a második vi lágháború után. Azt is érdemes tudni, hogy az alapítvány különböző üzletágak ból termel profitot, és azt forgatja vissza a kulturális örökség megőrzésére, illetve más kulturális tevékenységek finanszí rozására. Az egyik legfontosabb ilyen üzletág az erdőgazdálkodás, illetve a mezőgazdaság, valamint az ingatlanfejlesztés. Ausztriában a két legfontosabb történelmi hagyatékunk a Kismartoni Esterházy-kastély, illetve Fraknó vára. Ott rendszeresen szerveznek kiállításo kat, hiszen az Esterházy család több mint négyszáz éve gyűjt műtárgyakat. Ebből indult el az ötlet, hogy 2009-ben kizáró lag Magyarországra fókuszálva alapít sunk egy kortárs képzőművészeti díjat.

Miért döntöttek úgy, hogy nyitnak a magyarországi alkotók felé? Egyrészt a család magyarországi kö tődése miatt, másrészt ez is az oszt rák Esterházy Alapítvány visszaforgató projektje. Harmadrészt 2009-ben nem igazán volt képzőművészeti díj – a Stra bag díján kívül – Magyarországon, és egyértelműen az volt az elsődleges cél, hogy fölkaroljuk a magyar képzőművé szeket. Eredetileg harmincöt éves korig lehetett nevezni, most már negyvenöt évnél tartunk, mivel rájöttünk, hogy min dig van egy korosztály, amely elhanya goltnak érzi magát, és szerettük volna bővíteni a pályázók körét. Festészeti

díjként indultunk, de mára mindenfajta alkotás megjelenik a pályázatok között. Kifejezett célunk a díj alapítása óta, hogy platformot teremtsünk a magyar művészeknek arra, hogy a nemzetközi térbe is ki tudjanak lépni. Vannak olyan nemzetközi zsűritagjaink, akik kiállítási le hetőséget biztosítottak már több éven keresztül, több művésznek.

Hogyan látja, a magyar alkotóknak ne hezebb kikerülni a nemzetközi piacra, mint az osztrákoknak?

Igen, szerintem a magyaroknak ne hezebb.

Mi lehet ennek az oka? Szerintem – leegyszerűsítve – Magyar ország mint gazdasági tényező nem érdekes ilyen szempontból. Korábban hátrány volt az is, hogy sokan nem tud tak elég jól kommunikálni idegen nyel veken. Azok közül, akik megkapták az Esterházy-díjat, elég sokan elindultak egy nemzetközi karrierpályán, de ez csak akkor sikerül, ha egy külföldi galéria felfigyel rájuk. Egyébként Magyarorszá gon is megjelent egy új gazdasági réteg, akik vásárolnak. Legalábbis ezt hallom a művészektől. Ők nem feltétlenül kerül nek ezekkel az új gyűjtőkkel kapcsolat ba, ezért örülnek annak, hogy a vásárlás egy galérián keresztül működik. Sokan felismerik, hogy jót tesz a környezetnek, ha lóg egy kortárs mű a falon.

SZERZŐ: LABORCZI DÓRA FOTÓ : KEREKES ZOLTÁN, VÉGEL DÁNIEL

Schneider

közgazdászból lett művészetpártoló

Milyen jó gyakorlatokat ismer a vál lalati szcéna és a művészetek kap csolódása terén?

Említettem, hogy a HYPO-BANK-nál már volt egy alapgyűjtemény, amikor én odakerültem, de aztán az is nagyon jól működött, hogy elkezdtünk a Képzőművészeti Főiskolán – akkor még így hívták, ma már Képzőművészeti Egye tem – tanuló művészektől vásárolni. Volt egy előzetes kiválasztás, az intézmény több tanára kvázi előzsűrizte a műve ket, a kiválasztott képek pedig bekerültek a bankba. Ezeket kiállítottuk olyan te rekben, amiket nem használtunk. Az ott dolgozók körbejártak, és szavazhattak arra, hogy milyen képekkel szeretnének egy térben dolgozni. Nagyon érdekes reakciók érkeztek a kollégák részéről az elején. Lényeges mozzanat volt, hogy a kiválasztásra a művészek is eljöttek, és lehetett kérdezni őket az alkotásaikról, hogy egy kicsit a kollégák is megértsék, miről szól a kortárs képzőművészet, mi vel a legáltalánosabb kijelentésük az volt, hogy „ja, hát ilyet én is tudok csinálni”. Egyszer egyébként kipróbáltuk ezt is.

Tudnak-e kortárs művészeti alkotást létrehozni a banki alkalmazottak?

Egyszer, az egyik vezérigazgatónk szüle tésnapja előtt vettem egy vásznat, betet tem egy tárgyalóba, és meghirdettem a kollégák között, hogy fessünk neki együtt egy képet. Jónéhány napnak el kellett telnie, mire az első vonás megjelent a fehér vásznon. Végül valóban született egy kép, nyilván nem lett műalkotásnak tekinthető valami, de az emberek mégis el tudtak azon gondolkodni: talán még sem olyan egyszerű ez az egész. Azt is tudom, hogy sokan mindezek hatására elkezdtek vásárolni, ha megtehették. Nem gyűjteményt kezdtek építeni, de az az igényük megszületett, hogy ha már valamit elhelyeznek a saját tereikben, ak kor az ne az IKEA-ban vásárolt, nyomta tott poszter legyen, hanem inkább egy kortárs képzőművészt támogassanak.

Vizsgálta Németországban és Angliá ban is, hogyan lehetséges a cégeknek és a különböző művészeti ágaknak együttműködni. Onnan milyen jó pél dákat ismert meg?

Londonban az Unilevernél például egyszer észrevették, hogy óriási kü lönbségek vannak a kommunikációban a részlegek között: az egyik osztályon kifejezetten ellenségessé vált a belső kommunikáció. Ezt szerették volna cé

ges szinten megoldani, és ebből a cél ból különböző művészeti projekteket vezettek be. Kiürítettek egy irodát, ahol létrehoztak egy olyan tárgyalót, amit különböző dizájn- és képzőművészeti alkotásokkal rendeztek be. Egyrészt ezt a tárgyalót hamar megszerették az ott dolgozók: állandóan tele volt, alig lehe tett időpontot foglalni, másrészt a hu mánpolitikai osztály elkezdte elemezni, hogyan viselkednek az emberek, amikor bemennek ebbe a tárgyalóba. Abból, ki hogyan reagál, amikor bemegy, hova és hogyan ül le, sok mindent le tudtak szűrni azzal kapcsolatban, hogy jól érzik-e magukat abban a pozícióban, amiben vannak. Kreatív workshopokat is tartottak, azokból pedig az derült ki, hogy sokan már az úgynevezett belső felmondás fázisában voltak a cégnél. Bennük már megszületett egy döntés, de egzisztenciális okból vagy valami más miatt nem merték még felvállalni. Ezek a workshopok sokaknak segítettek meghozni ezt a döntést.

Akkor ez azt mutatja, hogy egyfajta kockázatot is jelenthet bármilyen vál lalati kultúrába művészetet bevinni? Inkább nyereséget, mert ezek az embe rek igazából már nem nyújtanak olyan teljesítményt, mint amire szükség lenne. Sőt sokszor akadályozzák az előrejutást. Ők azok, akik már inkább azt keresik, hogy valamit miért ne csináljanak meg. Igazából ez a workshop mindenkinek inkább ajándék volt, mert a korábbi alkalmazottak dönteni tudtak, miután megtalálták magukban a választ, hogy valójában mit szeretnének csinálni, a cég pedig föl tudott szabadítani pozíciókat. Így is lehet használni a művészeteket, és természetesen nem csak a kortárs képzőművészetet, hanem a zenét vagy akár az irodalmat is.

Elmondható, hogy ha művészet vagy kreatív energiák veszik körül az em bereket munkahelyi környezetben, akkor igazabb, jobb döntéseket hoz nak?

Inkább azt mondható el szerintem, hogy kreatívabbak, jobban érzik magukat, és ezért hatékonyabbak.

Visszatérve a bankokra: ha beme gyünk ügyfélként, nem feltétlenül arra számítunk, hogy inspiráló művészeti közeg vesz majd körül bennünket.

Ez sincs feltétlenül így. A HYPO-BANKnál például a terek, amikben dolgoztunk,

nagyon inspirálóak voltak. Volt egy cafe teriánk, ahol Fehér László képe lógott, és az az egész helyiség hangulatát meg határozta. Magyarországon elég nagy újdonságnak számított akkoriban, hogy egy bankban vagy egy cégnél kortárs művekkel lehessen találkozni. Amikor megkérdezték tőlünk, miért foglalko zunk ezzel, mindig azt mondtuk, hogy azért, mert máris elindult egy beszél getés köztünk. Ha az ember belép egy térbe, ahol valamilyen képzőművészeti alkotás található, akkor teljesen mindegy, hogy tetszik-e neki vagy sem, megmoz gatja a fantáziáját. És egyből elindul egy beszélgetés. Másrészt, ha valaki egész nap a számítógép előtt ül és számokkal dolgozik, könnyen elfárad. A gondolko dást serkenti, ha néha van hova kinéz ni. Hogyha van egy kép előttem vagy velem szemben, ami megnyugtat vagy serkenti a fantáziámat, akkor az egy picit elvonja a figyelmemet arról, amivel fog lalkozom, és új inspirációt ad.

Miért éri meg a bankoknak vagy más cégeknek műtárgyakba fektetni? Nyilván fontos mozzanat, hogy sokan pozicionálásnak, befektetésnek is hasz nálják a képzőművészetet. Vannak, akik rendezvényeket, akár kiállításokat szer veznek a saját banképületükben. Mert ez is egy találkozási lehetőség poten ciális ügyfelekkel. Nyugat-Európában a kortárs művészet sokkal inkább összefügg a pénzzel és a befektetéssel. Ban ki oldalról egyáltalán nem elhanyagol ható ez a tényező. Az értékteremtés is legalább ennyire fontos. Az, hogy pél dát lehessen mutatni: ha valakinek van pénze, profitja, akkor azt hogyan lehet értelmesen visszaforgatni, és vissza adni a társadalomnak akár úgy, hogy valamilyen díjjal támogat valakit, vagy kortárs művésztől vásárol, miközben a saját tereit is díszíti, és be is fektet.

Boros Lilla: ,,Arra törekszünk, hogy a felépített terek megteljenek élettel, kultúrával és érdekességekkel”

Az ArtMarketBudapestidején, a Bálna Budapest legfelső szintjén kialakított konferenciaközpontban tartott InsideArtnégynapos nemzetközi művészeti és műtárgypiaci konferencia célja idén is – a globális művészeti életet és piacot meghatározó tendenciák bemutatása mellett – a trendteremtés volt. Kiemelkedett az idei programból a BuildingonArtcímű szakmai nap, amelynek fókuszában az ingatlanszakmai és művészeti közeg kapcsolata, valamint a művészet értéknövelő hatásának bemutatása állt, célja pedig a nemzetközi példákkal alátámasztott kultúrateremtés volt. Ennek apropóján a művészet és az ingatlanszakma kapcsolódásának lehetőségeiről, pozitív példákról Boros Lillával, a Building on Art programigazgatójával beszélgettünk. (A program szakmai partnerei a MOME, az Edge Communications, a Market, a JLL, az Optima befektetési Zrt., a GTC és a Wing.)

A Building on Art/A művészetre le het építeni című szakmai eseményen elsősorban hazai építőipari válla latok vettek részt, de a művészeté a főszerep. Hogyan, miért indult el ez a projekt, és mik a kiemelt céljai?

A Building on Art Hungary programiroda szervezésében jött létre ez az esemény, amely az első ilyen jellegű szakmai program. A Building on Art program témája az ingatlanszakmai és művészeti közeg kapcsolata volt, a művészet ér téknövelő hatása, deklarált célja pedig a nemzetközi példákkal alátámasztott kultúrateremtés, annak a törekvésnek a hatékony bemutatása és kiterjesztése, hogy az ingatlanberuházásokhoz művé szeti tartalmak kapcsolódjanak.

Az eseményt az ingatlanszakmai szereplők mellett egyebek között olyan előadók közreműködése tette külö nösen vonzóvá, mint például a párizsi közlekedési infrastruktúrában látványo san megjelenő művészeti beavatkozá

sokat megelevenítő Pierre-Emmanuel Becherand, a Société du Grand Paris Építészeti és Design Divíziójának veze tője és Josef Kristofoletti, az Egyesült Államokban élő képzőművész, akinek nagy méretű festményei többek között Genfben a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), Las Vegasban a Grand Hotel és a texasi Moody Cen ter sportaréna homlokzatán láthatóak. A beszélgetésen a külföldi vendégek mellett Probstner Petra, az Építési és Beruházási Minisztérium osztályveze tője is részt vett.

A nemzetközi példákat felsorakoztató vitaindító prezentációkra és az azt követő panelbeszélgetésre épülő szakmai napot követően az Art Market Budapest kötetlen találkozón látta vendégül az előadókat és a hallgatóságot annak érdekében, hogy a kultúrateremtési folyamat a döntésho zók, véleményvezérek és érintettek kö zötti közvetlen kapcsolatteremtés révén válhasson hatékonnyá.

Hogyan fejleszthető az ingat lanszakma és a művészeti közeg kapcsolata?

Az ingatlanszakmai és a művésze ti közeg összekapcsolása révén a program megteremti az alapjait annak, hogy Magyarországon az ingatlanberuházásokhoz művé szeti tartalmak kapcsolódjanak a kivitelezés vagy átalakítás által érintett építményeknek és hely színeknek megfelelő kültéri vagy beltéri művészeti alkotások for májában. Kiemelt célunk, hogy a magyarországi beruházások ese tében elterjedt gyakorlat legyen a művészet felhasználása és befo gadása valamilyen formában. Te hát, hogy általánosabb legyen az a szándék, hogy a különféle funk ciójú ingatlanok, területek kialakí tásakor vagy átalakításakor műal kotások létrehozása, bevonása is szerepet kapjon.

SZERZŐ: LABORCZI DÓRA | FOTÓ : ART MARKET, MARCUS BELLAMY

Tudna esetleg néhány pozitív példát említeni? Miért jó az ingatlanszakmá nak a művészet integrálása?

A művészet integrálása több szempont ból is érdekes lehet az ingatlanszak mának. Egyrészt olyan tereket lehet kialakítani művészeti együttműködések révén, amelyek izgalmasak, formabon tóak, érdekesek, a felhasználók szem pontjából pedig kreatívabb, inspirálóbb vagy egyszerűen csak szebb és sze rethetőbb lesz a közeg. A mai élmény központú társadalmunkban is a saját, mindennapi közegünkben mozgunk a legtöbbet – például a munkahelyün kön, lakóhelyünkön. Ha a művészetet integráljuk ezekbe a hétköznapi terekbe, akkor egy bevásárlás is lehet olyan pozi tív élmény, ami kiszakít a monotonitás ból. Ma már nem elég pusztán praktikus tereket létrehozni, szerethető és inspirá ló közeg kell az embereknek. Ezen felül nem utolsó cél a művészet támogatá sa, nem csak a CSR- (Corporate Social Responsibility, vagyis vállalati társadalmi felelősségvállalás) szempontból, hanem tudatos, a kultúrát építő és támogató szempontból.

Mondok egy egyszerű példát. A vá rosligeti parkolóban jártam a minap. Ugyanolyan, mint az összes nagyvárosi parkoló: szürke, felfestett fehér csíkok jelzik, hova rakhatjuk le az autónkat, van lift és sok-sok mesterséges fény. A zó nákat azonban nem egyszerűen színek jelzik, hanem magyar művészek fest ményei! Minden festménynek van egy tipikus árnyalata, ami megadja az adott zóna színét, valamint formája, ami a zónán belül megjelenik a parkolóhelyek felett. Egy-egy zóna ismerteti a festőt és az alkotását. Egyrészt tanulhatunk belő le, láthatunk valami újat, ismerkedhetünk a képzőművészettel, másrészt prakti kus és könnyen megjegyezhetővé válik,

hogy hol hagytuk az autónkat. Ezen felül engem mint felhasználót mosolyra derít, új és izgalmas élményt ad egy olyan he lyen, ahol biztosan nem számítottam rá.

Milyen módon és mennyire növeli a művészet egy-egy beruházás értékét? Anyagilag, egy-egy beruházás giga méreteihez képest elenyésző a művé szet beemelése, természetesen vannak szintek, de a skála hatalmas, lehet vá logatni mértékben, mennyiségben attól függően, hogy mire van finanszírozás. Értékben viszont felbecsülhetetlen, a már fent említett indokok miatt is.

A művészet szellemi értékét igen ne héz felbecsülni, viszont a hatását meg lehet figyelni. Ha az emberek szeretik a környezetüket, büszkék rá, élvezik, használják, és példaként hírét viszik.

Az építészet önmagában nem tekint hető művészetnek, vagy nem integrál művészeti elemeket?

Nem az építészek munkáját szeret nénk befolyásolni. Az építészet ab szolút művészeti értékű, mi magunk is nagy rajongói vagyunk, nem véletlenül indultunk el ezen az útvonalon. Mi in kább arra törekszünk, hogy a felépített terek megteljenek élettel, kultúrával és érdekességekkel. Egy elkészült épületet, teret meg kell tölteni, ami sokkal több annál, mint hogy megnyitjuk a közön ség előtt. Ha jó művészeti tartalommal sikerül megtölteni, akkor az kiemeli és támogatja az építész munkáját.

Milyen nemzetközi példákat ismer és tart követendőnek?

Manhattanben nemrég adtak át egy lakóépületet, amely már építészetileg is elképesztő látvány nyújt, és egy Anish Kapoor-szoborral tették még lehenger lőbbé az élményt. A szobor fantaszti

kusan illeszkedik az épülethez, és ad neki egy olyan pluszt, ami nem csak látványban, de kulturálisan is emeli az értékét. Ezen felül biztos vagyok ben ne, hogy a műkedvelők vagy az instaturisták számára populáris helyszínként is fog szolgálni.

Szintén amerikai példa: New York ban 2018-ban Claudia Chaseling Radi ationscape című munkáját mutatták be egy irodaépület lobbijában. A műtárgy az épülethez tervezett, a teret és az építészeti munkát tiszteletben tartó és ahhoz illeszkedő alkotás. Egyrészt esztétikai élmény, másrészt fontos üze netet közvetít a nukleáris fegyverek és atomenergia felhasználásáról.

Számomra mégis mindig az a legiz galmasabb példa, ami önmagától ala kul ki, alulról fejlődik, mint a street art. A street art művészek izgalmas tere ket hoznak létre, és alkotásaik sokszor megmosolyogtatnak, elgondolkodtat nak, vagy csak gyönyörködtetnek az ut cán járva. Miért ne lehetne tudatosan élni ezekkel az eszközökkel, amikor egy teret tervezünk vagy akarunk továbbfej leszteni? Egy alkotással gazdagított fal, egy mozaik vagy szobor a falon bár melyik épületnek lehet része, legyen szó akár lakóházról, akár irodáról. Több kutatás kimutatta, hogy az épületeken fellelhető street art alkotások sokszor emelik az ingatlanok árát, vonzzák az embereket, és szerethetővé teszik a teret a használói számára.

A kultúrateremtés is kitűzött célja volt az eseménynek. Hogyan teremthet művészet és ingatlanszakma közösen kultúrát?

A kultúrát, művészetet beemelni olyan közegbe, ahol itthon még nem szok tunk hozzá, már alapvetően egy új trend, a kultúra megszületésének segítése. Ezen túlmenően pedig ahogy a fel használók felfedezik, hogy a számukra épített terek a praktikumoknál sokkal többet is tudnak adni, az igény részévé válik nemcsak a mindennapjaiknak, de az elvárásaiknak is a jövőben. Manapság a mindennapokban, hacsak nem keres sük, nem feltétlenül jön szembe velünk a művészet. A művészetet nem szabadna a múzeumok zárt falai közé szorítani. A műtárgyak azért készülnek, hogy üzenetet küldjenek, láthatóvá váljanak, adjanak va lami mást vagy újat számunkra. Ez olyan élmény és érzés, amit nem csak múzeumi környezetben, az alkotás eredeti közegé ből kiszakítva kellene átélnünk.

Falfestmény Salt Lake Cityben

Fotó: Marcus Bellamy

„A LEHETŐSÉGEK KORLÁTLANOK”

A német művészettörténész a firenzei Uffizi képtár első nem olasz igazgatójaként alapjaiban változtatta meg a világhírű intézmény működését. Innovatív kezdeményezéseire, mint például Michelangelo- és Botticelli-művek NFT- (non-fungible token, vagyis nem helyettesíthető token) másolatának eladására már 2020-ban fölkapta a fejét a szakma és a világ. Dr. Eike Schmidt az NFT-kereskedelemmel mára trendet teremtett. A Ludwig Múzeum, a BC4LS központ és a PADME Alapítvány Fenntarthatóságaművészetésgazdaságkeresztmetszetébencímű sorozatának első részét követően beszélgettünk vele.

Előadásában ön is megemlítette, hogy a bécsi Belvedere kastélymú zeum 2022 februárjában Valentinnap alkalmából NFT-k formájá ban kínálta eladásra a romantikus szerelem egyik ikonjaként híres sé vált festményt, Gustav Klimt

A csók című művét. A Belvedere központi elemeként is ismerhető mű nagy felbontású digitális má solatát százszor százas rácsra osz tották, így hozva létre tízezer nem helyettesíthető darabot (NFT-t), amelyekből egy egységnyit lehe tett megvenni és akár egy digitá

lis szerelemes levél kíséretében továbbajándékozni. Mit gondol, a státuskeresés pszichológiája vagy egyszerűen a műkedvelés vezethetett a projekt sikeréhez?

Az, hogy ez a megoldás kereskedel mi siker lett, a benne rejlő gamifiká ciónak, játékosításnak köszönhető.

A Valentin-napi ajándékozás egy létező hagyomány a társadalom egy bizonyos részében, nem az egészében persze, hiszen inkább a tizenévesek, a fiatalok tartják.

A szóban forgó belvedere-i NFTvásárlók között valószínűleg többen

lehettek olyan már dolgozó, pénz kereső szakemberek, akik megen gedhetik maguknak, hogy több mint ezer eurót fizessenek egy-egy ilyen darabért. Szerintem ez a játékosított kezdeményezés egy nem-digitális mű intelligens digitalizálása volt, hi szen a mű tulajdonjogának szétosz tása valójában teljesen összhangban van azzal a tendenciával, hogy egy műtárgynak több tulajdonosa is lehet, legyen szó egy gyűjtemény részéről vagy egy önmagában is nagy értéket képviselő műtárgyról. És a blokklánc – ez az új fejlesztés és új mozgalom

SZERZŐ: KOVÁCS MÁLNA | FOTÓ : LUDWIG MÚZEUM

Beszélgetésdr.EikeSchmidttel,afirenzeiUffiziképtárigazgatójával

– így reagált erre a nagyon kortárs és nagyon technológiai kérdésre és tendenciára. Valójában azonban reagált a műalkotásra és a műalkotás esztétikájára is. Klimt ugyanis tanul mányozta a bizánci mozaikokat, és tulajdonképpen a mozaikelemeket dolgozta át egy új, egy másik médi umba, másik technológiába, amikor A csók ot festette. Most ez adott ins pirációt ahhoz a digitális megoldás hoz, ami egyúttal utalás a digitális fájlokra oly jellemző képpontozásra/ pixelezésre is. És ha már képpon tok, akkor érdemes megnézni, hogy a piacon elérhető, de művészileg teljesen értéktelen gyűjtemények nagy része is gyakran visszanyúlik az 1980-as évek retró esztétikájá hoz, a korai pixelezés technikájához.

Ez pedig egy olyan, bizonyos érte lemben többrétegű referencia, ami azt mondatja velem, hogy a vásár lóknak egyáltalán nem volt butaság ezekbe az ajándékokba fektetni.

Az emberek már ennél kisebb értéket képviselő jelenségekre is reagáltak, és nem feledkezhetünk meg a Belve dere Múzeum presztízséről, vagy ha úgy tetszik, a márkáról, amit ennek az intézménynek a neve jelent, illetve a műnek, Klimt A csók jának ikonikus státusáról sem.

Ha arra kérném, fogalmazza meg, hogy mi a különbség a bittérképes grafikagyűjtemények/pixelgrafi ka-gyűjtemények és a valódi mű vészi minőséget képviselő tárgyak között, akkor mit emelne ki?

Olyan nagyon sok bittérképes tarta lom/pixelgrafika van, hogy a digitális platformok böngészése közben az ember könnyen elfárad, főleg abban, hogy csak véletlenül bukkan igazán vonzóra, igazán jóra köztük. Az eladási rekordok alapján egy, maximum két művészi értékkel bíró darabot tudnék kiemelni. Említhetném például Pak Clock (Óra) című művét, ami ma már a koncepció-, illetve a minimálmű vészet részének tekinthető, és való jában a modernitás, illetve a digitális birodalmon kívüli kortárs művészet hagyományaira reagál.(A Pak néven fellelhető digitális alkotó Murat Pak kriptobefektetőt, programozót takarja, aki a Clock című NFT-jéből befolyt ösz szeggel a WikiLeaks-alapító, Julian As sange jogi képviseletéhez járult hozzá. Egy olyan NFT-ről van szó, ami Assan

ge börtönben töltött napjait számlál ja. Majdnem ötvenhárom millió dollá rért kelt el; ezt a tranzakciót jelenleg a világ második legnagyobb NFT-el adásaként tartják számon – K.M.)

Számos galéria már adott el ere detileg a digitális tér médiumaiban tevékenykedő, de más területen is jelen lévő művészek digitális, blokkláncosítással biztosított műveiből. Kétség sem fér hozzá, hogy ezeket nem tekinthetjük teljes mértékben műalkotásoknak, hiszen olyan feltö rekvő művészektől származnak, akik még csak most ugranak bele ebbe a mélyvízbe, csak most kezdenek el dolgozni egy új médiummal, amit még nem volt módjuk teljes egészé ben kitapasztalni. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor egy festő a számára valamelyest ismeretlen agyaggal kezd el dolgozni. Egy olyan új médiumról beszélünk, amiben oly kor születhetnek rendkívüli, értékes és érdekes műalkotások, néha azonban azt látjuk, hogy egy másik médium jobb terepnek bizonyult volna az al kotó számára.

A videós tartalmakkal operáló mű vészet több mint hatvan éve, már az 1960-as évek óta létezik. A korai művek mind valamilyen fizikai médiumhoz kö tődtek, és így váltak kereskedelmivé és kereskedhetővé. De nagyjából negy ven éve vannak olyan digitális műveink, amelyek csak a digitális szférában van nak jelen. Van ebben az egészben egy kis ellentmondás, én mégis azt mon dom, remélem, hogy amikor mond juk húsz év múlva visszatekintünk a digitális művészet kialakulására, azt fogjuk látni, hogy a blokkláncosítás, a blokklánc-technológia segít integrálni a video- és a digitális művészetet a galériák által meghatározott hagyo mányos művészeti, illetve kortárs mű vészeti rendszerbe.

Az NFT-ket olyan digitalizált művekből is létre lehet hozni, amelyekből egy-egy másolat az interneten ingyen is hozzáfér hető. Fölvetődik a kérdés, hogy a másolatok száma és a műalkotás tényleges értéke hogyan aránylik egymáshoz. Nincs lehetséges képlet, és nemcsak a műalkotások esetében, hanem még akkor sem, ha a Wall Streeten forgal mazott részvényeket nézzük. Vannak olyan cégek, amelyek hárommillió

részvényt forgalmaznak, és mégis minden egyes részvény sokkal töb bet ér, mint egy másik cég, amelyik 10 millió részvényt forgalmaz. A szám maga egyedi tényező a műtárgy-elő állításban is, és akkor van szerepe, ha egy műalkotásnak több eredetije vagy kiegészítése is van, gondoljunk például a viaszöntésekre. A műalkotások szá mozása is akkor kezdődött, amikor már nem volt technikai korlátja annak, hogy valamiből egynél több példány készüljön. A bronzszobrászatban a 18. századig (még mielőtt a művészi bronzoknál homoköntést használtak volna) viaszos eljárást alkalmaztak. A viasszal, az úgynevezett mestermo dellel csak egy bizonyos mennyiséget lehetett megcsinálni, utána újra kellett formázni az egészet. Ekkor még volt technikai korlátja a példányszámnak, ami a késő 19. században szűnt csak meg. Ekkorra – bár a homoköntés technológiájának tökéletesedése le hetővé tette volna, hogy több száz másolatot készítsenek ugyanarról a modellről –, a másolatok számának minimalizálását már nem a művész, hanem a piac kívánta meg: csak egy bizonyos számú tárgyról lehetett el mondani, hogy eredetinek számítanak.

A sokszorosítás, ugyanannak a többszörös létrehozása természe tesen sokkal könnyebben megvaló sítható a digitális világban; a lehe tőségek száma – definíció szerint – korlátlan, ezért szükségszerű, hogy a piac korlátozza azokat. A limit le het akár egy, de lehet például kilenc darab is. A való (és nem a digitális) világban akár kilenc, akár egy ere deti példányunk van, az mindig azt üzeni, hogy más és más technikai folyamatok szükségeltettek annak a példányszámnak az eléréséhez. Persze a művész dönthet úgy is, hogy csak egyetlenegy műtárgyat önt ki, nem többet, amit persze szintén megtehet, de ez inkább ön korlátozás. Ilyenkor utólag meg kell teremteni azokat a körülményeket, amik alátámasztják, hogy csak egy példány létezik belőle. Ez lehet egy könyv is, amiben mondjuk le van írva, hogy valami egyetlenegyszer készült, és utána az eredeti modellt meg is semmisítették, és lehet egy doku mentum vagy egy igazolás. Számos elképzelés létezik tehát, és a digitá lis világban most már mindenre van lehetőség.

A MŰKINCSPIAC FORRADALMA

Ugyan, miféle forradalom változtathatná meg a műkincspiacot? Az adatkezelésé, adatelemzésé. Enyhíthet a képzőművészek ezer (főként anyagi) gondján, de eligazíthatja a műgyűjtőket és a mecénásokat is a meglehetősen kaotikus viszonyok között – érdemes elemezni egy kicsit a legújabb módszereket, főleg a műértők számára, mert világosan látszik: ez a jövő.

Kezdetben egyszerű volt a műkincspiac: az amszterdami lövészegy let megrendelte a csoportképüket, Rembrandt mester megfestette, és kapott érte 1600 akkori holland forintot, ami szép összegnek számított. Azóta viszont felbecsülhetetlenre nőtt az értéke. Később elutaztak a műkeres kedők Egyiptomba, Görögországba, Kínába, összevásároltak mindenfélét potom áron, aztán busás haszonnal adtak túl az egzotikus régiségeken – akit nem régiségek érdekeltek, hanem újdonságok, az Párizsban vásárolt festményeket, és ha volt egy kis szerencséje, kifogta olcsón a fiatal Picasso pár remekét, ami éveken belül a befektetett összeg sokszorosát érte.

Üzlet ez is, mint a többi: olcsón kell venni, drágán eladni, ennyi az egész. Vagyis dehogy ennyi, mert mondjuk 1901-ben kevesen mondták volna meg az első kiállítása alapján

Picasso képeiről, hogy egyszer majd sokat fognak érni, elég sok fiatal festő nyüzsgött akkoriban a francia galériák táján. Tehát szerencse kell a műkeres kedelemhez, jó ízlés és kifinomult üzleti érzék. Valamint az aktuális művészeti trendek beható ismerete. Nem tudhatjuk, holnap melyik stílus, melyik irányzat válik divatossá, keresetté, minek megy fel az ára. Itt van szükség a piacelemzésre és az információs technológiára.

Vegyük például az ArtTactic piacelemző céget, amelynek doku mentációjából merítünk. 2001 óta működnek, saját bevallásuk szerint dinamikus és testre szabott piaci in formációkat kínálnak megrendelőiknek a gyorsan és folyamatosan változó globális művészeti piacról.

Fontos a testre szabottság, hiszen ha valaki például Ming-kori vázákat és tusrajzokat gyűjt, illetve abba akar

befektetni, nyilván nem fogják érdekelni a kortárs festők vagy szobrászok remekei. Ezerféle befektetői, gyűjtői irányultság létezik, ide bizony már szükséges a fejlett információs technológia alkalmazása.

A globális művészeti piacok és iparágak széles körét lefedő kutatások elsősorban bonyolultan megterve zett jelentéseiken keresztül érhetők el. Ezeket a jelentéseket aztán világszerte használják az ágazat szakemberei, a diákok és a rajongók egyaránt – az értékelés, a kockázatelemzés, az ügyfél- és üzleti intelligencia fejlesztése, a stratégiai döntéshozatal és az oktatás céljaira. Az a módszerben a forradalmi, hogy a művészeti piacra vonatkozó minőségi és mennyiségi adatok gyűjtésének fő eszközeként a crowdsourcingot használják. [A crowdsourcing az emberek nagy csoportjától származó információk,

SZERZŐ: SZELE TAMÁS | FOTÓ : ARTTACTIC.COM

vélemények vagy munkák összegyűjté se, általában az interneten keresztül. – Sz.T.] Világméretű műtárgypiaci információs hálózatot építettek ki, hatalmas és állandóan frissülő adatbázissal.

Az 1990-es évek előtt az adatok használata a műtárgypiacon ritka volt, de az aukciók tranzakciós adatainak az Artnet és az Artprice által az 1990-es években történő digitalizálá sával egyértelmű és határozott váltás következett be. Az „adatforradalom nak” nevezett időszakban, a 2000-es évek elején számos vállalat és platform kezdte el teljesen megváltoztatni a piacot, ennek a folyamatnak az egyik legjelentősebb szereplője az ArtTactic.

Miért fontos ez? Vegyünk egy példát: Ligeti Lajos a kiváló magyar mongolista 1928-1930 között járt Kínában, és mielőtt elindulhatott volna Belső-Mon góliába, hosszasan kellett időznie Pekingben. Ott azt tapasztalta, hogy a Tiltott Várost ugyan fegyveresek őrizték, de ha ezeknek a fegyvere seknek adott az ember egy nyugati szempontból jelentéktelen összeget, bármit elvihetett a palotákból, ami megtetszett neki, ha kicsivel többet adott, még el is vitték a szállására a műtárgyakat. Ha akkoriban létezett volna világháló, és lettek volna rajta műtárgyadatbázisok, először még meg lehetett volna venni aprópénzért a kincseket, de abban a pillanatban, ahogy eladták őket Nyugaton, már a kínaiak is tudták volna, igazából mennyit érnek, és annyit is kértek volna értük. Igen, ez a módszer szűkíti a profitot, de kiegyensúlyozza a piacot: a tisztes haszon elérése lehetséges, de már nem lehet meggazdagodni nyomorgó művészek vagy tudatlan közvetítők kárára.

A piac globalizációja tehát pozitív hatású – de ebben a mai, válság tépte világban egyáltalán költ valaki műtárgyakra? Költ bizony, az adatok ezt mutatják, bár jelenleg csak a júliusi statisztikák állnak rendelkezésünk re. Nyáron ugyan felmerült annak a veszélye, hogy számos fejlett országban két számjegyűvé válik az infláció, megtorpan a világjárvány után elindult gazdasági fellendülés, a nagyvállalatok és a kriptovaluták nagyon sokat vesztettek az értékükből (a Bitcoin például 67 százalékot zuhant), de ez a trend a műkincspiacra nem hatott. Sőt a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips első

kitermelni, sem termelni nem lehet, így azok most is őrzik értéküket.

Ráadásul megjelent egy új fogalom, a műtárgyak „frakcionált”, vagyis részleges tulajdonjoga. Ezt egyébként nem kis részben az árinflációnak köszönhet jük, ugyanis a befektetési minőségű műtárgyak a legtöbb egyéni gyűjtő és befektető számára elérhetetlenné váltak. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben tisztán pénzügyi célú befektetésekről van szó, hiszen, ha egy csoport vásárol meg egy műtárgyat, az nem lehet ki zárólagosan egyiküké sem, tehát a birtoklás öröme esetünkben nem számít tényezőnek, azonban gazdasági (és művészeti) szempontból így is nagyon hasznos a jelenség. A ma látható részleges tulajdonosi modell inkább a művészeti piachoz való hozzáférés de mokratizálására irányuló vágy kiterjesz tése, és a művészeti piac számára jelent lehetőséget, hogy egy új típusú ügyfél körhöz jusson.

A részleges tulajdonlás megjelenése a művészetben közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság után kezdődött. 2009 és 2012 között a gyorsan növekvő kínai művészeti piac – amelyet a kulturális iparágat a kínai gazdasági növekedés egyik fő hajtóerejének tekintő kormányzati politika táplált – ideális feltételeket teremtett egy új pénzügyi termék számára, amely a forrongó kínai művészeti piac köré épült. Ezek a korai töredéktulajdonosi modellek művészeti és kulturális tőzsdék néven voltak ismertek, és lehetővé tették a befektetők számára, hogy műtárgyrész vényeket vásároljanak, amelyekkel aztán a tőzsdéken kereskedni lehetett.

A műtárgyak részleges tulajdonlásá nak piacát azonban szabályozni kellett, ez 2018-ra sikerült, amikor a Masterworks elindította az első SEC (Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet) által sza

művével. És azóta is egyre terjed ez a befektetési módszer, legyen szó bármilyen műtárgyról, sőt akár NFT-kről is. A jövőre nézve annyit tudunk, hogy a Deloitte & ArtTactic Art & Finance Report 2021 számára készített friss felmérés szerint a gyűjtők 21%-a mondta azt, hogy érdekli a részleges tulajdonosi modellen keresztül történő műkincsbefektetés, a 35 év alatti gyűjtők körében pedig jóval többen, 43%-uk nyi latkozott így.

Igen, ez a jövő – legalábbis a mű tárgy-kereskedelem és a művészetfinanszírozás jövője. Mostantól a kép zőművészeti alkotásokat nem csak azért szeretjük, mert szépek. Hanem azért is, mert megbízhatóan beléjük lehet fektetni a megtakarításainkat.

Az ArtTactic szolgáltatásait egyébként bárki igénybe veheti, ha nem is ingyenesen. Ezek között szerepelnek a globális művészeti piac legjelentősebb egyéni művészeiről készült, személyre szabott jelentések különböző művészeti ágazatokról (például fotográfia, XX. századi dizájn, régi mesterrajzok), földrajzi piacokról (például India, Afrika, Skandinávia). Tudunk személyre szabott jelentéseket, átfogó piac kutatásokat kérni, amelyek eredeti fogyasztói adatokra és elemzésekre terjednek ki a teljes művészeti iparágtól kezdve az egyes növekedési és feltörekvő piacokon, a technológián és a művészeten át a művészeti és pénzügyi szolgáltatásokig, de akár üzleti ötletekről készülő megvalósíthatósági tanulmányok is lehetnek.

Reméljük, új értelmet nyer a „műtárgy” szó, és a kulturális javak komoly anyagi értéket jelentenek majd a jövőben!

bályozott részleges tulajdonosi termékét Andy Warhol 1979-es „1 Colored Marilyn (ReversalSeries)” című

MINIMÁL SZECESSZIÓ ÉS TECHNO BAUHAUS A SZIVÁRVÁNY ÁRNYÉKÁBAN

Ábel Tamás üvegművésznek egy szivárványtükör és egy performance-videó hozta meg az első amerikai sikert 2019-ben, amikor bekerült a Corning Museum of Glass (NY, USA) nemzetközi utazó kiállításába és a múzeum gyűjteményébe. Ezen műveit már kiállították a Renwick Galleryben, Washington, D.C.ben, és jelenleg Japánban, Toyamaban láthatók. Olyan „szupersztár” művészekkel szerepel együtt a kiállításon, mint Monica Bonvicini és Erwin Wurm. Ábel művei túlmutatnak az üvegen, amelyet csupán médiumként használ, akárcsak egy festő a vásznat. Ez év szeptemberében – az Art is Business szervezésében – megvalósult a DS Automobiles és a művész kollaborációja: közös kiállításuk nyílt a DS STORE BUDAPEST-ben. Az együttműködés jól reprezentálja a felelősen és nyitottan gondolkodó vállalati szereplő és a kiváló alkotó egymásra találását. A DS Franciaországban a Louvre múzeum partnereként is ismert; most Magyarországon is láthattuk a tudatos márkaépítés egyik izgalmas példáját.

Szeptemberben NewDimensions címmel volt kiállítása a DS Automobiles budapesti képvise leténél az Art is Business szerve zésében, zárt körű megnyitóval. Mivel járt egy ilyen együttműködés, és mit jelentett önnek?

Végtelen szabadságot és egy újabb francia márkához köthető referen ciapontot a karrieremben. Kanalas Gergely és Borbély Lőrinc révén a DS Automobiles budapesti kép viseletének első képzőművész szel való együttműködésében vehettem részt. Autómániám révén gyermekkori álmom volt, hogy egyszer egy ilyen létrejöjjön. Külön öröm volt számomra, hogy teljes bizalmat kaptam a projektben végig, így számukra is meglepetés volt az eredmény, mert teljesen új művekkel szerettem volna visszatérni a hazai közönséghez. Így tudtam bemutatni

a teljesen fekete szalonban egy új, laza geometriájú és elektronikus zenei kötődésű, minimal szeces z szióba hajló plasztikasorozatot, valamint egy techno Bauhaus jellegű festészeti sorozat totemét a lebegésről és az egyensúlyról. Ez a lebegésérzés a márkától sem ismeretlen, hiszen egy különleges futómű miatt is lett híres már a DS őse, amit egy szobrászmű vész tervezett, és a lebegés a mai autóikban is érezhető. Azért is örülök különösen az egymásra találásunk nak, mert az együttműködés részét képezte egy performance-videó létrehozása, amelyben Hidvégi

Aszter és Váczi Lilla közreműkö désével megjelent a rám jellemző szivárvány is és korunk egyik esz tétikailag legkülönlegesebb autója – a DS 4 –, amely tényleg egy guruló szobornak tekinthető.

Kevesen mondhatják el itthon, hogy már több, világszinten is ismert francia márkával működtek együtt képzőmű vészként. Mi volt az első ilyen projektje, és hogyan találták meg?

Tavaly nyáron épp a Balatonban egy gumimatracon lebegve ért a meglepetés, amikor jött egy e-mail, hogy látták a honlapomat, és engem szeretnének felkérni a Moët Hennessy európai vi szonteladói díjtárgyának megalkotására. A díj tervezésekor szempont volt, hogy az újrahasznosítás jegyében az eredeti Moët & Chandon Imperial Brut palackokból készült. Egy nagyobb történet részeként a kreatív csapattal (Casbaah Production) egy film szereplőjévé is válhattam – önmagamat alakítva, amint kiveszem a palackokat a Dunából, és megtalálom bennük az üzenetet... Az ilyen pilla natokért szeretem ezt a világot; hogy megtalálnak és csodák történnek.

SZERZŐ: SZELE TAMÁS | FOTÓ : VÁCZI LILLA, HIDVÉGI ASZTER

Ha már díjprojekt, akkor Art is Business Díj, amelyet 2019 óta készít. Mesélne arról, hogy mitől különleges ez az alkotás?

Ebben a díjban alkalmaztam először képzőművészeten kívül azt a különleges kézi festési módszert, amelynek kö szönhetően szikráznak a színek az üvegben. Ehhez persze kellett a tökéletes együttállás, mint a szuperszí nesség szeretete és gondolati, tartalmi relevanciája, ahogyan az Art is Business tekintetében is jelen van, a kultúra és vállalati szféra sokszínűsége okán.

Miért olyan fontosak az ön számára az együttműködések a forprofit vállalatokkal is? Az ön által űzött művészeti ág komoly műszaki hátteret, technológiát igényel – ennek az anyagi feltételeit hogyan lehet megteremteni? Léteznek alapítványi támogatások vagy mecenatúra? Ezeknek a rövid vagy hosszabb távú együttműködéseknek köszönhetően szabadabb tudok maradni a műtárgypiac viszontagságai mellett is. Ez rengeteg lehetőséget ad a képzőmű vészeti-alkotói függetlenségemhez. Például a DS Automobiles-szel tudtam új szintre emelni a videó minőségét a performance-ötletnek köszönhető en, ami nekem új távlatokat nyitott.

A művészet létrehozása rendkívül költséges is tud lenni, ha magas szintű kvalitást és nagyobb léptéket, mennyiséget céloz meg az alkotó.

Ennek anyagi fedezetét elő kell tudni teremteni attól függetlenül, hogy ki milyen médiumban, műfajban alkot.

A szabadságnak köszönhetően el tudok utazni konferenciákra, tanulmá nyutakra, külföldi kiállításokon tudok részt venni, és közben haladni saját alkotásaimmal is, de ez nagyon sok lemondással is jár, amit nem művész ismerőseim fel sem tudnak fogni. Ma már olyan, hogy mecenatúra, talán nem is létezik. Alapítványi támogatások akadnak, de ezekből nagyon kevés van.

Hogyan látja a képzőművészet és az üzleti élet kapcsolatát ma és a jövőben, Magyarországon és világszerte?

Az biztos, hogy egyre kifinomultabb az emberek ízlése, és egyre különlegesebb élményekre vágynak, így folytatódhat az a trend, hogy márkák-brandek kapcso lódnak össze, és ebben kulcsszerepe lehet a képzőművészetnek. A világban már nagyon jó példákat láttam az üzleti és művészeti szféra összekapcsolódá sára, de legalább ugyanannyi rosszat is. Például beszélhetnénk egyes média vállalatokról vagy nemzetközi kommuni kációs cégekről, amelyek belépnek egy ország piacára, és úgy gondolják, elég, ha egy alapítványon keresztül segítik a rászorulókat vagy start-up projekteket, de a kulturális kapcsolódásuk teljes mértékben kimarad. Talán ezt – a helyi kulturális mecenatúrát – is kötelezővé kéne tenni minden EU-s országban.

Ábel Tamás 1991-ben született. Üvegszob rokat tizenöt éves korában kezdett készíteni. Műterme Budapesten található. Munkái az egyenlőséggel, a toleranciával, a megfog hatatlannal foglalkoznak a geometria és a színek tükrében. Műveit Európában, az USAban, Kínában, Japánban állították ki. 2021-ben felkerült a Forbes magazin har minc legsikeresebb harminc év alatti magyart bemutató listájára, aminek alapján elmondható róla, hogy generációjának és műfajának legsikeresebb hazai művésze. Talán művészi hitvallásának is tekinthető, amit három éve a Papageno munkatársának mondott egyik meghatározó művéről: „A 4000 g tolerance az elfogadásról szól, arról, hogy bár különbö zőek vagyunk, mégis tudnunk kellene együtt élni. A kapszulaformába bezárt színek is ezt a harmóniát és egyenlőséget hivatottak közve títeni. Azt reméltem, hogy ez a kapszulafor ma afféle felnagyított gyógyszerként szolgál majd, nemcsak a környezetemnek, hanem az egész magyar társadalomnak, hogy nyitot tabbá váljunk.”

Nem rossz ötlet, valóban. És nem is lenne nehéz elfogadtatni...

Törékeny világ Ábel Tamásé, mely elfordul a rikító színektől, finom nüanszok adják a hangulatát: de számol a kemény realitásokkal is. Érdemes megcsodálni a kiállítást a Molnár Ani Galériában (Bródy Sándor utca 36.), melyen láthatóak az ő remekei is. November huszonhatodikáig tekinthető meg.

FOTÓ : BOTOS PÉTER

Ahol mindenki művészetbe merítkezhet

Molnár S. Szonja, a LAVOR Collective társalapítója, önmagát multidiszciplináris gondolkodónak tartja, futurisztikus gondolkodásmóddal és humanista szemlélettel. A kísérleti galéria, melyet 2017-ben, huszonöt évesen alapított Tóth Gábor Zoltánnal, és az édesanyjával közösen vezet, egyesíti a magaskultúra eszméjét és az underground életstílusát.

A LAVOR Collective nem tipikus galéria. Miben tér el a hagyományos galériáktól?

Az induláskor nem egy kereskedel mi galériát tűztünk ki célnak, és nem is nonprofit kiállítótérként szerettünk volna jelen lenni a színen. Egy szalont képzeltünk el, amely megreformálja a művészet befogadását, ami betekintést enged a művészvilág színfalai mögé, ahol a vendégek kibontakozhat nak, inspirálódhatnak és otthon érezhe tik magukat. Az elején még kiállításokat sem szerettünk volna rendezni, mert mindent másképpen akartunk csinálni, mint ahogy az szokás. Persze mindent nem lehet másképpen, ezért lassan visszaépítettük azokat a hagyományos elemeket, amelyektől még felismerhe tően művészeti galériaként definiálhat juk magunkat. Arra a kérdésre, hogy ki vagy mi vagyunk, még öt év után is keressük a választ. Egy biztos: sosem szeretnénk „bedobozolódni”.

A működésükben ez hogyan nyilvá nul meg?

Mi az élményre fókuszálunk, és ez pont elég ahhoz, hogy egyedien különböz tessük meg mgunkat, a látogatók pedig másképp tekintsenek a nálunk töltött időre. Általában a galériában az emberek végignézik a kiállítást, majd egy idő után távoznak. Nálunk pont fordítva van, először megalapozzuk az élményt, majd elmerülünk a képekben. Vannak publikus és privát programjaink is. Mindent az adott kiállítás koncep ciójához igazítunk, és minden apró

részletre odafigyelünk. Legyen az az ital, amivel a vendégeket megkínáljuk, a zene, ami a szalonban szól vagy a koncert a finisszázson. Ezért is van az, hogy gyakran zárjuk hajnalban a szalon ajtaját.

Improvizációs főzéseket is tart a LAVOR. Ez hogyan illeszkedik a galéria ars poeticájához?

Az improvizációs főzésekre minden ki hoz valamilyen alapanyagot és azokból készítünk különféle ételeket. Azt keressük, hogy melyik alapanyag milyen szinergiában van a másikkal, és együtt kísérletezünk. Ennek a fo lyamatnak az alapgondolata hasonlít a képzőművészethez, hiszen ott is a kísérletezésekből születnek a művészi alkotások. Így mindenki az alkotási folyamat részese lehet, miköz ben mégiscsak egy galéria falai között élvezzük azt az életstílust, amit egy szerűen „artlifestyle”-nak nevezünk.

Miért LAVOR lett a galéria neve? Diploma után egy este a barátokkal el kezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is szeretnénk csinálni valójában. Az „összművészeti lavor” egy elszólás volt, ami aztán nagyon megtetszett nekünk, mert egyszerre sok jelentést hordoz magában. Egyrészt tudunk úgy önazonosak lenni magyarul, hogy nem zetközileg is értelmezhető a nevünk. Franciául a lavoire közösségi mosodát jelent, olaszul a lavoro pedig munkát. Ahol élünk, a Kárpát-medence, ha úgy vesszük, szintén egy nagy lavór. A sza

lonra is úgy tekintünk, mint egy óriási lavórra, ahol mindenki „művészetbe merítkezhet”.

Milyen üzleti koncepció mentén mű ködnek?

Az elején volt olyan indíttatásunk, hogy vonjunk be kockázati tőkét. Végül ezt elengedtük.

Miért?

Mert egy start-up célja a gyors felíve lés és az exit. A művészet nem exitorientált dolog. Mi pedig egyáltalán nem szeretnénk exitelni. Se most, se később. A start-upok kezdetét jellemző három F-ben, a Friends-Family-Fools kategóriában szeretnénk maradni, hogy mindörökre megőrizhessük a közvetlen és baráti hangulatot. Bár a vállalkozást a Széchenyi Program ke retében valósítottuk meg, azonban az öt év alatt, bár rengeteget pályáztunk, sajnos semmilyen anyagi támogatást nem kaptunk. A galéria ma már fenn tartja magát, ugyanakkor szükséges lenne külső forrás, hogy a tevékeny ségeinkhez mérten fejlődni tudjunk. Sajnos a kulturális támogatás hiánycikk.

A Covid-járványt sikeresen túlélte a galéria. Milyen terveik vannak? Függetlenek vagyunk, és hosszú távra tervezünk, ezért megengedhetjük magunknak, hogy saját tempónkban, „lassú víz partot mos” alapon ha ladjunk. A következő húsz évre meg vannak a terveink, így a vízió tükrében könnyebb előre haladni. Nem jellem ző, hogy valaki huszonöt évesen alapít galériát, így mi vagyunk a legfiata labbak a szektorban. Ehhez mérten, szükségünk van még érési időre. A következő tíz-húsz évben az a célunk, hogy felnőjünk a feladathoz.

SZERZŐ: HELYES GEORGINA | FOTÓ : VEDRES ÁGNES