Art is Business_Nr. 24

KEDVES OLVASÓK!

Egy régi közkeletű mondás szerint a díjakat nem kapják az emberek, hanem adják nekik, Bálint András színész, rendező megfogalmazásában: „A díjakat azok kapják, akiknek adják”. A hivatalos elismeréseket következetesen visszautasító, fanyar humorú G. B. Shaw azt mondta: „Kitüntetést visszautasítani nem lehet. Élj úgy, hogy ne kapd meg!” (A Nobel-díjat azzal a feltétellel vette át, hogy a vele járó pénzösszeget az Angol–Svéd Irodalmi Alap rendelkezésére bocsátják.) A díjak odaítélése néha bizony nagy port kavar és sok irigyet, rosszabb esetben ellenséget szül, főként akkor, ha pénzjutalom is társul hozzá. Az állami elismerések esetében – olykor nem is alaptalanul – felmerül, hogy a kitüntetett nem a munkásságának, hanem a politikai elkötelezettségének köszönhetően érdemesült a díjra. Az is előfordul, hogy egy-egy díjazott cselekedetei annyira megtépázzák az adott elismerés értékét, becsületét, hogy a többi díjazott lemond a maga kitüntetéséről.

Az Art is Business Díj olyan civil, független elismerés, amely fiatal még, de már van múltja, és – nemcsak hitünk, hanem a visszajelzések szerint is – nő az ázsiója. A díj legfőbb jellemzője, hogy egy új szemlélet jegyében formálódó közösség tagjai adják és kapják. Az Art is Business -közösségben a magánszemélyek és a vállalkozások a kultúra iránti aktív, kreatív és hiteles elkötelezettségük révén tartoznak együvé. Vallják, hogy a művészet üzlet is, méghozzá nagy horderejű: befektetés a jövőbe. Tudatában vannak a művészi szabadság társadalmi jelentőségének, és mostoha körülmények között is, a legelkeserítőbb helyzetekben is – egymást erősítve – támogatják alkotások létrejöttét. Ebben a közösségben nincsenek nyeretlenek. Noha a díjat kézzelfogható formában nem kapja meg mindenki, mindannyian nyertesek, a kultúra éltető erejének „haszonélvezői” vagyunk.

2019-ben hirdettük meg először a nevezési pályázatot, azzal a céllal, hogy reflektorfénybe helyezzük, példaképnek állítsuk és megünnepeljük mindazokat, akik az adott évben kiemelkedően sokat tettek a művészeti és üzleti világ egymásra találásáért, együttműködéséért, értékteremtő produktumok megvalósításáért.

A pályázatokat hatfős kuratórium bírálja el, tagjai a hazai kulturális kommunikációs szakma meghatározó szereplői: Balogh Máté András, az Art is Business vezetője, Batta Barnabás, a MITTE Communications stratégiai igazgatója, Drucker

IMPRESSZUM

Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője és Juhász Dóra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem brand- és kommunikációs igazgatója.

Első díjazottunk Nagyvállalati kategóriában a B. Braun Magyarország, Kis- és középvállalkozás kategóriában a Vylyan Pincészet és Borgazdaság, Forprofit mecénás kategóriában Egri Orsolya, a Tranzit Art Café alapítója, a Fidelio Művészek a művészekért – Kulturális mecénás kategóriában pedig Radnóti Zsuzsa dramaturg volt.

2020-ban Nagyvállalati kategóriában a Magyar Telekom, Kis- és középvállalkozás kategóriában az Intelligent Power Solutions, Forprofit mecénás kategóriában Rényi Andrea, a Budapesti Fesztiválzenekar aranyfokozatú mecénása került ki győztesen. Médiapartnerünk, a Fidelio Kulturális mecénás különdíját Horgas Eszter fuvolaművész vehette át. A 2020-ban először meghirdetett Kulturális turizmus kategória nyertese Nyíregyháza volt.

Tavalyi díjazottjaink: Nagyvállalati kategória : Mastercard; Forprofit mecénás : Polgár András, a független színházi társulatok egyik legnagyobb mecénása, a Tantermi Színházi Projekt megálmodója és támogatója; Fidelio – Kulturálismecénás : Gergye Krisztián táncművész, koreográfus; Civil különdíj : Színházi Szolidaritási Alap.

2022-ben a kuratórium Pécs kulturális turizmusát, a BMW Group Magyarországot, a KPMG-t és dr. Vasas Norbertet díjazta, a Fidelio pedig Dinyés Dánielt tartotta különdíjára méltónak.

Szívből gratulálunk!

Arról, hogy miért érdemes rájuk odafigyelni, a következő oldalakon olvashatnak.

MEGJELENÉS: 2022. DECEMBER MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BARCZA RÉKA, GYÉMÁNT BALÁZS, HELYES GEORGINA, JANKÓ JUDIT, KOVÁCS MÁLNA, PUSKÁS PANNI, SZELE TAMÁS, SZENTGYÖRGYI RITA, TÓTH ARTIN, VÁRHEGYI ANDRÁS | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA | CÍMLAP: | BIELIK ISTVÁN GRAFIKUS, TÖRDELŐ: CSIZIK BALÁZS, LUU LAN LILIÁNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 2500 F t+ áfa

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

Milyen szerepe van a művészeteknek Gombos Zoltán életében?

Mi az, amire mindig igyekszik időt szánni?

Nincs olyan művészeti terület, ahol ne találnék magamnak valami vonzót: a színházi előadásokat tekintve a könnyed darabokat szeretem, de mérnök végzettségű ember lévén jobban érdekelnek a vizuális természetű dolgok, a szobrászat, a festészet, illetve az épített örökség és az ahhoz kapcsolódó művészet. Utazásaim során bárhova megyek, az építészeti kincseket tartom a legfontosabbnak, ez talán a mérnöki vénámból ered. Ha olyan helyen járok, aminek van valamilyen autóipari kötődése, azt is szívesen meglátogatom, megnézem. Az irodámban, a szekrény tetején is tartok egy nagyon régi tárgyat: nekem Vincent van Gogh Csillagos éj című festménye a kedvencem, és ezt a másolatot, ami mögöttem látható, én pingáltam jó pár évvel ezelőtt, és hordozgatom magammal egyik irodából a másikba. A művészetekhez való kötődés és a műtárgyak szeretete nálam nem tudatos folyamat, inkább ösztönös: ha valami megtetszik, akkor azt megpróbálom élvezni és a legtöbbet kihozni az élményből.

Hogyan emeli a BMW Group Magyarország ázsióját a most átvett Art is Business Díj?

A művészeti együttműködéseket elismerő Art is Business Díj vállalati kategóriájának győztese 2022-ben a BMW Group Magyarország. Az ügyvezetői feladatokat idén tavasztól ellátó Gombos Zoltán azt mondja, segít neki az objektív értékelésben, hogy nem teljesen az autók megszállottja. A vállalattal kapcsolatos művészeti támogatásokról, a stratégiai partnerek presztízséről és a cég életében nagy szerepet játszó világhírű művészekről is beszélgettünk vele.

Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk ezt az elismerést, amit a munkánk gyümölcsének tekintünk. Régóta vannak kooperációink a legkülönfélébb művészeti területeken; a Magyar Állami Operaházzal való együttműködéseinket, a velük való közös gondolkodást emelném ki közülük. A 2015 óta eltelt lassan nyolc évre visszatekintve egyértelmű ennek a pozitív hozadéka; nem véletlen, hogy a BMW Group arra törekedett, hogy egy ilyen presztízsű intézménnyel, ezzel a kulturális intézettel vállvetve végezzük a munkát. Olyan partnert kerestünk, akivel nem pusztán szponzoráción alapuló kapcsolatot, hanem annál többet is ki tudunk alakítani. A keletközép-európai régióban egyedülálló ez a magyar kezdeményezés, és tökéletesen illeszkedik a brandstratégiánkat meghatározó mintegy ötvenéves kultúratámogató programba (BMW Art&Culture) is. [Ennek keretében a vállalat világszerte több mint száz művészeti és kulturális projektet támogat – K.M.] A rendezvényeket közösen szervezzük, együtt tervezzük meg. Gyakoriak az ügyfelek és a sajtó bevonásával szervezett programok, mint például a márkakereskedői találkozók és az ügyfélrendezvények, amelyeknek tökéletes otthont ad a 2021 októberében megnyitott Eiffel Műhelyház [az Opera új művészeti központja – K.M.]. Említhetném akár az Opera épületében rendezett eseményeket, mint amilyen az előző 7-es BMW bemutatója és az idén márciusi újranyitás alkalmából tartott gála volt. Utóbbinál úgynevezett shuttle szolgáltatást is biztosítottunk az Opera saját vendégeinek, ami egyáltalán nem rendhagyó, hiszen rendszeresen autóztatunk olyan világhírű művészeket is, mint Jonas Kaufmann, José Cura és Plácido Domingo. A protokollesemények mellett az Opera edukációs programjához igazodva iskolákkal is kooperálunk: legutóbb egy oroszlányi iskola jól tanuló diákjainak és kísérőiknek is igyekeztünk élményt szerezni egy-egy autós úttal. Fontos számunkra, hogy a fiatalokat ilyen módon is tudjuk kulturálisan gazdagítani.

A vállalatnál dolgozóknak is kínálnak kulturális programokat? A kollégái kapnak, kaphatnak például operabérletet?

Időszakfüggő is, a pandémia miatt kimaradt majd’ három év, de fel szoktunk ajánlani egy-egy előadásra kedvezményes jegyeket, sőt az eseményeinkhez kapcsolódó, dedikált előadásokat is elérhetővé teszünk a kollégák számára.

A Katona József Színházzal is van egy támogató együttműködésük. Mit tart benne a legfontosabbnak?

A 2017 óta fennálló kapcsolatunkat évadonként újítjuk meg. A színház innovatív, dinamikus imidzséhez tökéletesen illik a BMW-csoporthoz tartozó másik márkánk, a nagyon urbánus MINI: az elektromos modell sajtóbemutatóját is a Katonában tartottuk. Arra törekedtünk, hogy az együttműködés ne egy logó megjelenítésében vagy egy-egy modell kiállításában merüljön ki, hanem a közös gondolkodás is a része legyen. Gyakran szervezünk premier utáni sajtóbeszélgetést a társulati tagokkal; előfordult, hogy a MINI vendégeinek exkluzív színházbejárást kínáltunk a kulisszák mögé, és olyan csapatépítőt is szerveztünk, ahol a Katona színészeivel közösen vettünk részt szituációs játékokban.

A művészetek támogatása világviszonylatban is jellemzi a céget. A BMW Group Magyarország menynyire tud önállóan dönteni ezen a területen? Szükséges egyeztetniük az anyacéggel a támogatásokat, együttműködéseket illetően? Teljesen szabad kezünk van, és mi választjuk ki, hogy kivel szeretnénk együttműködni, de ez egy kiérdemelt bizalom. Idén októberben a régió művészeti vásárának, az Art Market Budapest nek voltunk az egyik kiemelt támogatója, ott volt az új 7-es BMW publikus sajtópremierje is. Ez alkalommal is az volt a célunk, hogy az üzleti és a művészeti vonalat összekössük és ne pusztán névadó szponzorként gondoljanak ránk. A termékeinkkel mint műalkotásokkal is jelen akartunk lenni. Erre a legalkalmasabb platform az új művészeti iránynak, formanyelvnek, a forwardizmusnak dedikált lounge volt. Ezenkívül egy fiatal szlovén művész

SZERZŐ: KOVÁCS MÁLNA | FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

újragondolt iX modelljét, valamint a Jeff Koons által tervezett 8-ast, az Art Car sorozat által inspirált egyik darabját is kiállítottuk.

Melyik piacra készült ez a modell, és hol helyezkedhet el a státusszimbólumok sorában? Jelentkezett már érte magyar érdeklődő?

A BMW Art Car programja egészen az 1970-es évekre nyúlik vissza: számos művészt kértünk föl egyedi fényezésű, megjelenésű autók kialakítására.

Jeff Koons már 2010-ben is tervezett egy BMW-t, ez a második, ami az ő nevéhez fűződik. Ennek az egyedileg készített, kézzel festett, nagyon precíz technológiával kivitelezett modellnek véleményem szerint nagyobb a művészeti, mint a műszaki értéke: ezek az autók elsősorban nem arra készülnek, hogy használják őket. A legtöbbször műértők gyűjteményeinek részei lesznek, és galériákban állítják ki őket. A Jeff Koons-szériából összesen kilencvenkilenc darab készült, 2022 februárjában mutatta be a vállalat, és a modellek rendkívül gyorsan gazdára találtak. Magyarországon ugyan volt rá érdeklődő, de sajnos túl későn jelentkezett, így itthon egyetlen darabot sem sikerült belőle értékesíteni.

Mi a véleménye arról, hogy Magyarországon a BMW-t vezető sofőröknek, a BMW-tulajdonosoknak van egy általános pejoratív megítélése?

A BMW Group Magyarországnál tudnak-e erről, ismerik-e a jelenséget, és ha igen, akkor mit szólnak hozzá, hogyan próbálnak tenni ellene?

Természetesen tudunk róla, és a kollégáim nevében is mondhatom, hogy mi mindig indexelünk; különösen figyelünk arra, hogy jó példával járjunk elöl. A viccet félretéve tisztában vagyunk azzal, hogy prémiummárka lévén a BMW is nagyon karakteres, polarizál, és az embereknek van egy kialakult véleménye róla. A hírekben, médiamegjelenésekben is vonzza a klikkeket, a tekinteteket, talán emiatt is érezhető úgy, hogy egy kicsit pejoratív a megítélése. Ugyanakkor nem tudnék nagy különbséget tenni a BMW-t és a más prémiumkategóriás autókat vezető sofőrök között. Én úgy látom, hogy megváltozóban van ez a tendencia, hiszen egyre

bővül a vásárlókörünk. Az i3-as modellünkkel olyan új ügyfeleket is meg tudunk győzni, meg tudunk hódítani, akik soha korábban nem választották a márkát. A nagyvállalati oldalon is azt látjuk, hogy egyre többen teszik be a BMW-t az autós portfóliójukba. Hogyha tényleg igaz lenne, hogy ez csak egy szűk rétegnek, egy bizonyos vezetőtípusnak a márkája, akkor nem tudna a BMW-tulajdonosok köre így bővülni. Bízom benne, hogy ez a folyamat szépen lassan elvezet az előítéletek eltűnéséhez is! Elektromos modelljeink megjelenésével pedig a portfóliónk is folyamatosan változik. Egy márka magyarországi megítélésében menőnek és vonzónak számít, ha a kínálatában sok elektromos autó van, ez ma megkerülhetetlen.

Az itthoni megrendelésállományon is az látszik, hogy a BMW-t keresik az ügyfelek, így az elektromosautó-portfólió nemcsak attraktív márkává tesz minket, de javítja is a megítélésünket.

Az elektromos modellek mellett hogyan jelenik meg a fenntarthatóság támogatása a vállalat életében?

A fenntarthatóság önmagában is a BMW-csoport egyik legfőbb stratégiai irányvonala. Az újrafelhasznált anyagok arányát tekintve egyedülálló módon a teljes iparágban az élen járunk. 2025-től indul az úgynevezett Neue Klasse modellgeneráció. Debrecenben, egy nulla károsanyagkibocsátású gyárban készül majd: nemcsak az autók lesznek elektromosak, hanem az anyaghasználat terén is törekszünk a fenntarthatóságra. Az újrafelhasznált anyagok száma – az egész autót tekintve –jelenleg nagyjából harminc százalék. Az a cél, hogy néhány éven belül ez ötven százalék fölé kerüljön. A MINI márkánál például háttérbe szorulnak a bőrülések: megjelennek a nem állati eredetű, speciális anyagok. Az új elektromos iX-ben a szőnyegeket és bizonyos burkolati anyagokat is palackokból, elhagyott halászhálókból készítjük. Van számos másodlagos felhasználás is: az alumínium és az egyéb fémalkatrészek nagy arányban már a második életükben kerülnek az autókba. 2023-ban a kormánykerék –ami egy nagy igénybevételnek kitett felület – bevonatát tekintve is lesz vegán opció: föl fogunk kínálni egy olyan alternatívát, ami érzetre ugyan -

olyan prémium lesz, mint a valódi bőr. A kormánykerék bevonása/bőrözése és a bőr előállítása nagyon energiaigényes, és jelentős károsanyag-kibocsátással jár. A vállalat minden egyes részterületen törekszik ezeknek a tényezőknek a csökkentésére: érdekes, hogy csak ezen az egy folyamaton a károsanyag-kibocsátási láncrendszerben nyolcvan százalékot lehet lefaragni. Az összes folyamatunkat érintő értéket tekintve pedig az a célunk, hogy 2030-ra negyvenszázalékos csökkenést érjünk el. Nagyon fontosnak tartom, hogy 2023-ra az általunk lefedett szegmensek kilencven százalékában tudunk majd tisztán elektromos alternatívát kínálni. Nagyon jól látszik, hogy az elektromos autók terén abszolút éllovasok voltunk és vagyunk: az első i3-asok megjelenésével mi kaptuk az első zöld rendszámokat, arról nem is beszélve, hogy ez a modell

egy kicsi, városi autó a korábbiaktól eltérő megjelenéssel, ez nagyon sokat változtatott a márka megítélésén, és sok új ügyfelet is hozott. Ami a piacon elfoglalt helyünket illeti, az elektromos autókat gyártók körének bővülésével a tömegmodellek és a BMW mint prémiumautó közti árkülönbség is kisimult: most már nemcsak a prémiumkategóriás konkurens cégek, hanem szinte mindenki ugyanazon az árszínvonalon mozog, mint mi. Az i4-es BMW a kategóriájában nemcsak nem számít drágának, de a márkát olyan ügyfeleknek is a látóterébe helyezheti, akik korábban az ára miatt nem mérlegelték a BMW vásárlását.

Minek alapján dönthető el, hogy a BMW potenciális partnere és az általa közvetített üzenet megfelelő presztízsértéket képvisel-e?

Van jelentősége a kérdésben a társadalmi vagy az anyagi státusnak?

Nem az anyagi státus befolyásolja a választást, inkább az, hogy valaki nyitott-e a márka által közvetített innovatív, dinamikus, előremutató koncepcióra, azt keresi-e a termékeinkben. Az együttműködéseket tekintve az opera műfaja – a képzőművészettel és a színházzal egyetemben – abszolút illeszkedik az Art&Culture programba is. Úgy gondolom, hogy az operalátogatást a középosztály is megengedheti magának, de csak azok fognak elmenni, akik nyitottak erre a művészeti ágra.

A célunk az, hogy a magaskultúrát támogassuk, az opera pedig egyértelműen magaskulturális műfaj, ami az ország legszebb játszóházával, az Ybl Miklós tervezte palotával párosul. Tehát ez egy olyan együttállás, ami nagyon jól illik a BMW-hez, és valódi prémiumkezdeményezés, az egyik legszínesebb, legszínvonalasabb a régióban.

„A BMW PARTNERSÉGE KÜLÖNÖSEN NAGY ÉRTÉKET KÉPVISEL SZÁMUNKRA”

Dr. Főző Virág a jogi pályáról érkezett a kultúra világába. Munkásságát 2002-ben jogtanácsosként kezdte az Andrássy úti intézményben, 2014 óta pedig az Opera második embereként viszi az operatív vezetést. Az Operaház kiemelt támogatója, a BMW Group Magyarország nyerte idén a nagyvállalati kategória ArtisBusinessDíját, ennek apropóján beszélgettünk a művészeti intézmény főigazgató-helyettesével. Mint kiderült, az Opera voltaképpen szintén nagyvállalat, és azt is megtudtuk, hogy az operairodalom mely áriáját küldené dr. Főző Virág a BMW Magyarországnak.

A BMW Group Magyarország és az Operaház stratégiai együttműködése hétéves múltra tekint vissza, és számtalan bemutató, különleges esemény sikere övezi. Hogyan született meg ez az intézményi partnerség? Ókovács Szilveszter kezdeményezése volt, hogy próbáljunk meg támogatókat keresni. Felállt egy team nemzetközileg is elismert marketingesekből, akik nagy segítségünkre voltak. Ők ismerték azt a nagyvállalati kört, amely fogékony kulturális tevékenység támogatására. E projekt kapcsán kerültünk kapcsolatba a BMW Magyarországgal.

Miből áll ez a partnerség?

Az együttműködésünk több lábon áll. Van egy terméktámogatási része, ami azt jelenti, hogy autókat biztosítanak az Operaháznak. OperaKlubunk működését is ők támogatják. A harmadik láb a klasszikus marketing-együttműködés, ahol többek között ajánlatcsomagokat készítünk a BMW-vásárlók és az Opera nézői részére, közös fotózásokat, sajtótájékoztatókat tartunk. A BMW több rendezvényét is elhozta az Operaházba, illetve az Eiffel Műhelyházba. Számos közös aktivitásunk bizonyította már együttműködésünk létjogosultságát.

Ennek a sikernek köszönhető, hogy minden évben megújult az együttműködés?

Öt plusz két évre kötöttünk szerződést, ami most jár le, a folytatás pedig nem kérdéses. Minden évben megegyezünk arról, hogy milyen nagyságrendet képviselnek az együttműködési csomagok. Ez az együttműködés nagyon fontos nekünk, és különösen megbecsüljük. Tiszteletre méltó a BMW hozzáállása a partnerséghez. Akkor is teljes mellszélességgel kitartottak mellettünk, amikor a Covid miatti bezárások, illetve a ház felújítása miatt egyáltalán nem tudtunk játszani, és az együttműködésünkből nem tudtak sokat profitálni. Ez az unikális támogatói magatartás az, ami miatt a BMW partnersége különösen nagy értéket képvisel számunkra, és minden jel arra mutat, hogy ők is értékesnek találják a velünk való együttműködést.

Itthon annyira még nem jellemző, hogy a vállalati szféra és a kulturális élet szereplői hosszú távon szorosan együttműködnek. Hogyan látja, van rá esély, hogy ez javulni fog? Számos közgazdasági és pszichológiai tanulmány született arról, hogy a kulturális élmények pozitív hatással vannak az életminőségre. A művészet feltöltő ereje olyan érték, amit már a piaci oldalon is észrevettek, és az üzleti szférában egyre fontosabbnak tartják az ilyenfajta támogatásokat. Amikor elkezdtük a támogatók keresését, még csak a nagy multicégek figyeltek oda erre, hiszen náluk a külföldi anyacégeknél ennek már volt hagyománya. Most azonban azt tapasztaljuk, hogy a kis- és középvállalkozások közül is egyre többen tartják fontosnak az Opera, illetve a kultúra támogatását.

Ezt a javuló tendenciát támaszthatja alá az is, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az Art is Business Díjra jelentkező vállalatok száma. Nagyon örülök, hogy egyre többen látnak fantáziát és értéket a művészeti piaccal való szorosabb együttműködésben. Ez azért is örvendetes, mert ez a jövő. Egyre több külső forrásra és tőkére fog szorulni a kultúra. Nemcsak az Opera, hanem más kulturális intézmény és esemény is. Az viszont tény, hogy az operaházak a világ legdrágábban finanszírozható kulturális intézményei. Azért is fontos ez a díj, mert felhívja a figyelmet a közös gondolkodásra, és

SZERZŐ: HELYES GEORGINA | FOTÓ: EMMER LÁSZLÓ

az elismerés példa lehet olyan vállalatok vagy magánemberek számára, akik eddig még nem vettek részt a kultúra támogatásában.

Az Operaház az állami szubvención és a partneri támogatásokon kívül milyen bevételekre tud szert tenni? Igyekszünk minden olyan forrást maximálisan kiaknázni, amire a működésünk és a helyzetünk lehetőséget teremt. A legerősebb lábunk a jegybevétel és a turnébevételek után a turisztika.

Az Operaház épülete az első három leglátogatottabb budapesti műemlék épület között van. Nagyon keresettek a szervezett túráink, az ebből származó bevételünk háromszázmillió forint fölött van. Nagy bevételi forrásunk még az ingatlanhasznosítás. Már nemcsak a csodaszépen felújított Operaház, hanem az Eiffel Műhelyház is egyre több rendezvénynek ad helyszínt. Ebben az évben csak ilyen bérbeadásokból kétszázötven-millió forint bevételünk volt. Ráadásul ilyenkor nemcsak a bérleti díjakból profitálunk, hanem nő az ismertségünk is.

Az Operaházban ön felel minden projektért, a tervek és koncepciók végrehajtásáért. Ez az operatív vezetői munka biztosan hatalmas nyomással és felelősséggel jár egy ekkora intézményben.

Az Operaház tulajdonképpen egy multifunkcionális nagyvállalat, ahol a fő tevékenység, az előadó-művészet mellett a jelmezgyártástól kezdve a könyvelésig, a marketingtől a díszletgyártásig, a jogi tanácsadástól a kulturális menedzsmentig minden megtalálható, és ezt komplexen kell kezelni. Specifikum, hogy az opera és a klasszikus balett műfaja erősen humánerőforrás-igényes. Több mint ezer dolgozónk van.

A néző sokszor bele sem gondol abba, hogy egy előadáshoz mennyi ember munkája szükséges. Esténként a zenekari árokban hatvan-nyolcvan zenész ül, a színpadon a szólistákon kívül ott a szintén legalább ötven-hatvan fős énekkar vagy balettelőadások esetében a balettkar, és akkor még nem is említettük a műszaki személyzetet, öltöztetőket, fodrászokat, jegyszedőket. Emiatt költségeink nyolcvan-kilencven százalékát a bérköltség teszi ki.

Mi motiválja, mi az, amitől ennyi idő után is izgalmas a munkája?

Az, hogy változatos. Az egyetlen állandó ebben a munkakörben a változás.

Minden nap újabb és újabb kihívásokat tartogat. Ezek lehetnek belső kihívások vagy a gyorsan változó világ kihívásai.

Nem is kell messze menni, gondoljunk csak a Covidra vagy az Operaház felújítására. A bezárásokat is ügyesen végigcsináltuk, nem sérült a társulat, és reméljük, hogy ezt a pénzügyi problémákkal terhelt időszakot is sikeresen át tudjuk vészelni. Régóta vagyok ebben a pozícióban, sok mindent láttam. Bizakodó vagyok, mert a válságmenedzsmentben már nagy rutint szereztünk.

Melyik munkafázis a kedvence? Mikor tud egy kicsit boldogan hátradőlni?

Az eredmények számítanak. Egy jó előadás, egy sikeres bemutató nyilván nagy öröm, de én ugyanúgy örülök annak is, ha aláírunk egy szerződést, amiről már három hónapja tárgyaltunk.

Gyakran éri az a vád az opera műfaját, hogy elavult, és csak egy nagyon szűk réteg, jobbára az idősebb korosztály kedveli. Erről mi a véleménye?

Az elmúlt évszázadokban többször temették már ezt a műfajt és gon -

dolták róla azt, hogy elavult, de még mindig boldogan él és virul. Az operának egyértelműen van létjogosultsága, összművészeti szinergiája óriási társadalmi és kulturális hasznot rejt. Igyekszünk nyitottan állni a világhoz, próbáljuk az új trendeket is kielégíteni. Természetesen mindemellett tiszteljük a közel száznegyven esztendős intézet múltját és tradícióit. Nyitottságunk egyik legnagyobb bizonyítéka az Eiffel Műhelyház. Szerettünk volna egy olyan játszóhelyet, ahová az is el tud menni megnézni egy operát, aki nem szeretne szmokingban és csokornyakkendőben feszengeni. Ahol a fiatalok sem érzik magukat idegenül.

Külföldön is hasonlóak a tapasztalatai?

Az opera műfajának létjogosultságát a külföldi turnéink során is tapasztaljuk. Az operát az egész világon szeretik. Még Indiában is, ahol egyáltalán nincs operaház. De óriási lelkesedéssel fogadnak minket Japánban, Kínában és Dél-Koreában is. A világ szomjazza a kultúrát.

A társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartja az Opera?

A társadalmi felelősségvállalásból a lehetőségeinkhez mérten mi is kiveszszük a részünket. Jelentős kedvezményeket tudunk biztosítani a főpróbáinkra olyan látogatói csoportoknak, amelyek tagjai egyébként nem tudnának eljutni hozzánk. Van együttműködésünk az Ökomenikus Segélyszervezettel, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal. Azonban ahhoz, hogy az alapító okiratban vállalt feladatainkon túlmutató missziókat véghez tudjunk vinni – gyermek- és ifjúsági programokat, ismeretterjesztő előadásokat készítsünk, zöldprojekteket valósítsunk meg – szükségünk van a támogatóinkra is.

Mi a közös a BMW-ben és az Operában?

Mindkét brand a minőséget képviseli. Hasonló a célközönségünk is, hiszen mindkét brand luxusbrand.

Ha küldhetne egy operaáriát a BMW Magyarországnak, mi lenne az?

Az együttműködésünk óriási ajándék. Az ajándékról pedig az ünnep jut eszembe, az ünnephez pedig hozzátartozik a pezsgő. Ezért a Traviatából a Pezsgőáriát küldeném nekik.

BEFOGADÓ, SOKSZÍNŰ ÉS BIZALOMRA ÉPÜLŐ VÁLLALATI KULTÚRA

SZERZŐ:

Vállalati művészeti projekt kategóriában a KPMG nyerte az Art is Business Díjat – a cég Váci úti irodaházának előcsarnokában és konferenciatermében rendezett, a Pride hónaphoz kapcsolódó kiállításért. A tárlat a „Befogadás, sokszínűség és méltányosság” kérdéseit járta körül öt magyar képzőművész munkáinak segítségével.

A KPMG alapértékei közé tartozik a befogadó vállalati kultúra megteremtése. Globális törekvései között szerepel a környezeti, társadalmi és irányítási (azaz ESG) célkitűzéseit tartalmazó úgynevezett Our Impact Plan, amely négy fő pillérre – bolygónk, az emberek, a fejlődés és az irányítás/vezetés – épül. A cégnél fontosnak tartják tehát olyan cégkultúra és légkör megteremtését, amely a bizalomra épül és ahol minden munkatárs képes kibontakozni, ezáltal sikereket elérni. A befogadó, sokszínű és bizalomra épülő vállalati kultúráért azonban naponta kell tenni, akár másmás terület megerősítésével. A KPMGnél ezt minden szinten napirenden és szem előtt is tartják, így például idén nyáron a Pride hónaphoz kapcsolódóan egy programsorozattal hívták fel a figyelmet az LMBTQ+ befogadás és a nyitott vállalati kultúra fontosságára.

„A hónap során sokféle átélhető aktivitással vontuk be kollégáinkat egy közös gondolkodásba – avat be Liptay Gabriella, a cég marketing- és kommunikációs igazgatója a részletekbe. –Helyi programjaink egyik kiemelt eleme, munkavállalói márkaértékeink megerősítése, a Come as You are művészeti kiállítás volt, amelyet a KPMG budapesti székházában nemcsak a munkatársak tekinthettek meg, de időszakosan külső érdeklődők számára is megnyitottunk. A jelenlegi – válságokkal terhelt – világban az emberek talán hajlamosabbak bezárkózni, és úgy tűnik, kevésbé nyitottak az egyes csoportok különbözőségeire. Az edukáció és az információmegosztás elengedhetetlen ezekben a helyzetekben. Come as You are (Gyere, ahogy vagy!) kiállításunk az LMBTQ+ elfogadásáról szóló párbeszédhez kívánt hozzájárulni. A kezdeményezés cégünk egyik Budapesten székelő globális – sok kultúrát és országot képviselő – részlegétől, a KPMG Global Services területről érkezett, külön köszönet érte vezetőjének, Erik DiPaolo CEO és senior partnernek, aki motorja és támogatója volt a programnak.”

A kortárs művészek alkotásaiból készült tárlat organikus módon segített megmutatni más-más nézőpontokat, valamint a vizuális kultúra sokszínűségének erejével hívta fel a figyelmet a befogadás fontosságára. Az alkotások közel egy hónapig voltak láthatók a KPMG recepciójának és konferenciaterének folyosóin és közös előtereiben. A programsorozat részeként szervezett

JANKÓ JUDIT | FOTÓ: KPMG

online webináriumon pedig Boros Lilla kurátorral és az egyik alkotóval, Ábel Tamás üvegművésszel beszélgetett a KPMG két munkatársa, Gabriel M. Santucci marketingmenedzser, a program hazai kitalálója és megvalósítója, valamint Liptay Gabriella marketing- és kommunikációs igazgató. A beszélgetés során a kiállítás megszólító erejéről, a sokszínűség kulcsszerepéről is szó esett, illetve a webinárium során művészeti szakemberekkel körbejárták a versenyszféra és a művészet kapcsolatát is. A KPMG dolgozói számára nem ismeretlen élmény műtárgyakkal együtt létezni, mert az épület számos helyiségében, főképp a tárgyalókban jó nevű művészek festményei, grafikái lógnak a falakon, ezek részben egy korábban létrehozott gyűjtemény darabjai. De ez az időszakos kiállítás most más célú, más tárgyú és nem klasszikus installálású volt.

„A projekt legbonyolultabb része a tér- és időfaktor volt – mesél a nehéz-ségekről Gabriel M. Santucci. –Az irodaház nem igazi kiállítási tér, bele kellett álmodni a tárlatot, jól elhelyezve az alkotásokat, a másik tényező pedig az idő volt: mindössze egy hónap állt rendelkezésünkre a teljes kiállítás összeállítására. Egy, az irodai szabályoknak, követelményeknek megfelelően kialakított »sima« tér menő »galériává« alakítása nem kis fejtörést okozott, de azt hiszem, sikerült. A KPMG vezetőségének folyamatos támogatása is bizonyította a téma iránti valós elköteleződést, és mindez példamutatóan zajlott végül.”

A művészek kiválasztásában és a tematika kifejtésében szakmai partnerként a The Space Contemporary Gallery vezetője, Bérczi Linda, valamint a kiállítás kurátora, Boros Lilla működött közre. A cég globális és lokális ESG stratégiai üzeneteit szem előtt tartva, természetes módon kapcsolták össze a különböző művészeti területekről érkező, eltérő műfajokban alkotó öt magyar művész – Ábel Tamás üvegművész, Benczúr Emese képzőművész, Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész, Bielik István fotográfus és Juhász Kinga festőművész – más-más problémára reflektáló műveit.

Ez volt az egyik első olyan alkalom, amikor a KPMG Váci út 31. alatti székházában profi kortárs művészeti kiállítást rendeztek a nagyközönség és a dolgozók számára. Korábban is szerveztek már tárlatokat, de azok főképp

a kollégák alkotásait mutatták be.

A Come as You are kiállítás munkáit a csaknem egy hónap alatt az épületben dolgozó munkatársak többsége látta, becslések szerint legalább hetvennyolcvan százalékuk valamilyen módon találkozott az alkotásokkal. A tárlat olyan volt, mint egy óriásplakát vagy az utcai reklámok: nem lehetett nem elmenni mellettük. Mivel a művészeti alkotások közösségi terekben voltak láthatók, észrevétlenül is megszólították, bevonták és elgondolkodtatták az arra járókat. A művek kivétel nélkül igen látványosak voltak, sokszor feltűnően nagyok és csillogóak(!), néha épphogy szándékoltan bevonók, kisebbek és – épp ellentétesen az előbbiekkel – nagyon közel kellett hozzájuk menni, hogy értelmezni lehessen őket. Így különböző módokon hívták párbeszédre a kollégákat, akik számtalan különböző formában, személyesen, e-mailben adtak pozitív visszajelzéseket.

„Kollégáink teljes mértékben értették e nem szokványos megközelítést és azt, hogy a művészet erejével és segítségével egy olyan világban tehetnek utazást, szerezhetnek tapasztalatot, ami nem megszokott, mélységében akár ismeretlen számukra – összegzi Erik DiPaolo a tárlat hatásait. – Ráadásul ez egy irodában történt, ahova dolgozni járunk, projektekre és határidőkre koncentrálunk nap mint nap és reggel munkába menet. És akkor egyszerre csak ott terem előttünk egy kiállítás. Olyannyira nem megszokott ez a hatás, hogy akár jobban is megszólít, mintha egy galériába mennék be, ahol szándékunk a műalkotások megtekintése, és fel vagyunk készülve a befogadásukra. Ez a helyzet itt tehát mindenképp segített abban, hogy nyitottá váljunk egy nagyon érzékeny és fontos téma iránt. A lokáció pedig abban segített, hogy a kiállítás és annak tartalma beszélgetések témájává váljon – és talán ez a legfontosabb. Azáltal, hogy a tárlat gondolatisága bekerült a társalgási témák közé, a művészetnek sikerült erőfeszítés nélkül hatnia, segítenie abban, hogy kollégáink különböző perspektívákból lássák a befogadást és a sokszínűséget.”

A KPMG évek óta sokat tesz egy valóban diverz és befogadó közösségért, és a jövőben is fontosnak tartja az érzékenyítő projektek felkarolását. 2021 végén például a Ludwig Múzeum partnerei voltak a Barabási Lab kiállítás kapcsán, akkortájt indultak el

a cég dolgozói számára szervezett az Unconscious Bias érzékenyítő tréningjeik is. Több fontos témát fókuszba helyeztek már az évek óta futó KPMG Diversity Talks eseménysorozattal, ilyen volt például a dolgozó szülők helyzete, a férfi-női szerepek és az ageing kérdésköre a munkahelyeken és az életben. Meghívott vendégeik sorában üdvözölhették Till Attilát, Munk Veronikát, Geszti Pétert, Senát és Steigervald Krisztiánt, akik személyes hitvallásukkal és történeteikkel, példáikkal segítettek elmélyíteni a beszélgetéseket és a dolgozók gondolkodását. A KPMG 2021-ben és 2022-ben is részt vett a Budapest Pride felvonuláson. 2021-ben a Nanushka által tervezett, a Bagázs által készített táska volt az egyik céges ajándékuk. Régóta partnerei (korábban Liptay Gabriella személyében kurátorai is) a Highlights of Hungary kezdeményezésnek, ahol – Rakó Ágnes, a cég sokszínűségért és befogadásért is felelős partner indítványára – három éve KPMG Fenntarthatósági különdíjat is átadnak. A KPMG Felelős Társadalomért Program keretei között pedig az egészségügy, az oktatás és a sokszínűség területén működő civil szervezeteket támogatnak, olyanokat, mint például az Amigos a Gyerekekért Alapítvány, az Uccu-Roma Informális Oktatási Alapítvány, a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, az Adománytaxi Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány és az IndaHouse Hungary Egyesület

A roma fiatalok felzárkóztatását segítő HBLF Romaster mentorprogramban hat KPMG-s mentor segíti négy roma fiatal tanulmányi előrehaladását. Aktívan együttműködnek az Egyenlítő Alapítvánnyal, illetve a Lányok Napja kezdeményezéshez kapcsolódva középiskolás lányoknak interaktív workshopokon keresztül mutatták be, milyen karrierlehetőségek várják őket például a KPMG-nél.

A cég dolgozói rendszeresen végeznek pro-bono tevékenységeket, tavaly pedig a Bridge Budapest Business Booklist programmal működtek együtt, illetve a közelmúltban a HUB Design House-szal közösen egy különleges, kötetlen beszélgetést tartottak az ESG gondolkodásról az építészet, a zene és a természet/környezet témaköreiben. A KPMG mindezek mellett – ahogy említettük – jelentős kortárs művészeti gyűjteményt tudhat magáénak.

A TABU MÖGÖTT MINDIG FÁJDALOM VAN

Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész egyike volt annak az öt képzőművésznek, akiktől a KPMG Gyere,ahogyvagy! című kiállítására munkát kértek a szervezők. Nagyon is helye volt ott, hiszen művészi praxisában gyakran foglalkozik identitáskérdésekkel, testiséggel, az anyag érzékiségével. Érzékszerveinket intenzíven stimuláló művei mögött azonban mély tudásanyag rejtőzik, alkotóként sokat kutat, széles horizontról közelítve egy-egy kérdéshez. Ráadásul alkotói pályája mellett ÉrtsdaKortárst!címmel a kortárs képzőművészetet népszerűsítő előadássorozatot tart, amelyben mindig az alkotók nézőpontjából közelít meg egy irányzatot, műfajt, korszakot.

Hogyan került a „Gyere, ahogy vagy!” projektbe, milyen munkákkal kapcsolódott a kiállításhoz?

A kiállítás kurátora hívott fel, hogy a Pride tiszteletére terveznek egy kiállítást. Szabad kezet kaptam, hogy milyen munkával csatlakoznék. A testiség kérdésének társadalmi reprezentációja miatt a Metamorphosis című sorozatomat éreztem idevalónak. Ez elég tág tematikájú anyag, de ha egy mondatban kellene összegeznem, akkor azt mondanám, hogy a pornó és a mitológia összekapcsolásáról szól. Ha pedig csak egyetlen képre kellene felfűzni, akkor

az erőszak láthatatlansága köré szerveződnek a munkák.

Alkotóként, azt hiszem, a testi létezés érdekel a leginkább. A társadalmi működés felől vizsgálva a test tárgyiasítása foglalkoztat, aminek az egyik legjelentősebb pillére a pornóipar. Kezdetben digitálisan roncsolt aktokat akartam festeni, és ehhez manipuláltam pornófilmeket. Ekkor vettem észre, hogy ezekben a videókban alapvető festészettechnikai módszerekkel, például komplementer színkontraszt használatával teszik érzékivé a meztelen testet. Később kezdtem kritikailag vizsgálni a területet és elemezni, hogy

hogyan erotizálják és esztétizálják az iparágban rejlő brutalitást. Éppúgy, ahogy a görög és római mitológia is eufemizálta a nemi erőszakot. Ovidius Átváltozások című művében például több mint ötven nemi erőszak leírása szerepel, melyekre többnyire elragadtatásként, elrablásként, románcként, szerelemként vagy akár házasságként hivatkoznak a művészetben. A pornóipar és a mitológiai történetek között egyre több párhuzamot ismertem fel. Bár a szexuális kényszerítés szcenáriók mitológiának tűnnek, az ókori görög és római társadalom valóságát tükrözik; a pornó élvezetnek látszik, miközben

SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ: HEGEDŰS MÁRTON

sokszor személyes és társadalmi szinten egyaránt elnyomást jelent; a képzőművészeti erőszakábrázolások érzéki szépsége pedig elfedi a megírt erőszak kegyetlenségét.

A munkái mégsem tűnnek erőszakosnak, inkább sejtelmesek és valami rejtett feszültség érződik bennük. Alapvetően a munkáimban nem jelenik meg a nyers erőszak. Azt hiszem, pont az erőszak láthatatlansága érdekel. Hogy hiába vesz körül minket mindenhol valami durvaság, mégis az erőszak intranszparens marad, megtanultuk nem látni. Az egész társadalmat átitatják ezek a képek, amelyek csalogatóak, tetszetősek, kívánatosak, és én is ezt játszom ki. Például a sorozat egyik részében a barokk festő, Peter Paul Rubens munkáin keresztül. Rubens festészeti technikája újfajta érzékiséggel telítette a mitológiai ábrázolásokat. A flamand és az itáliai festészet egyesítésével, a transzparens és fedőrétegek dinamikus kombinációjával a festészet korábban nem látott új, anyagszerű esztétikáját teremtette meg. Igyekszem a lehető leghitelesebben idézni az aktjait, de rájuk írok egy pluszüzenetet, amitől kap egy csavart az egész. Arra törekszem, hogy benne maradjak az ismerős művészeti nyelvezetben, de egyben át is hangoljam azt. A festmény végül egy komplexebb valóságra utal, az erőszak láthatatlanságára, átszexualizáltságára, arra, hogy minden esztétizált. Kicsit úgy tekintek ezekre a festményekre, mintha csalik lennének. Megragadják a nézőket, akik utána lehet, hogy meglátják mindezt arról az oldalról is, ahonnan én nézem.

Ezen a kiállításon is szerepelt egy Rubens-átirat. A Venus Frigida című művéből festettem meg egy hátaktot szűk képkivágásban. Az arctalan, passszív testre egy Ovidius-idézet került latinul, ami magyar fordításban így hangzik: „Mit csináljon? Harcoljon? A harcoló nőt legyőzik.” Maga a felirat

egyébként a leglátogatottabb pornóoldal betűtípusával jelenik meg. A kép felületén, ahol nincsenek betűk, egy áttetsző barna réteggel „öregítettem” a festményt, ettől rajzolódik ki maga a szöveg. Az idő múlása szinte megközelíthetetlenséget kölcsönöz a képtárak féltett kincseinek, ellehetetlenítve az erőszakos történetek olvasását. Hiába van a szemünk előtt, láthatatlan marad.

Két fekete-fehér akt szerepelt még a kiállításon, amelyekben a pixelekre széteső test zsizsegő mozgása számomra a mediatizáltságot jelenti. Három rizoprint is helyet kapott a falakon. Ezekhez olyan esztétizált pornójeleneteket fotóztam újra, amelyek közismert műalkotásokat imitáltak, mint például Bernini Apolló és Daphné című szobrát. Már amikor először észrevettem, hogy a pornó bizonyos szegmense tudatosan használja a művészet eredményeit, rögtön összekapcsoltam a szereplőket az idealizált isteni testekkel, és a pornót párhuzamba hoztam a mitológiával. Úgy látom, a mitológia tulajdonképpen egy médium, olyan közeg, ami elfedi az erőszakot, ami a rendszerszintű elnyomásnak ugyanúgy része, mint a társadalmi osztályok működése.

Merész témakör, ami a képei hátterében áll. Milyen visszajelzést kapott a KMPG dolgozóitól? És személyesen, művészként, mit gondol, mi lehet a célja egy ilyen tematikus kiállításnak?

A KPMG-nél nagyon nyitottak voltak a munkáimra, aminek örülök. Azt gondolom, van értelme beszélni ezekről a dolgokról, mert a tabu mindig sérüléseket fed. A tabusítás mindig a fennálló rendszert erősíti, emiatt lehet, hogy határfeszegető a festészetem üzenete, de úgy látom, mindez mélyen gyökerezik a civilizációnkban. És persze a kortárs valóságunkban is. Számomra elképesztő látni, hogy mennyire durván átitatja ez az iparág az egész kultúrát. Talán közhelyszámba megy már, hogy milyen iszonyú sok pénzt mozgat a pornóipar, többet, mint az amerikai foci, kosárlabda és baseball együttesen. Az iparág becsült éves bevétele többszöröse Hollywoodénak, szóval, nem túlzás azt állítani, hogy fontos gazdasági motorja a civilizációnknak. Túlságosan központi helyet foglal el a kultúránkban is ahhoz, hogy a művészek elkerüljék, ezért valahol meglepő, hogy kevesen reflektálnak erre.

Az Értsd a Kortárst! sorozatában is ilyesmiről van szó?

Nem, ott azért nem ugrunk bele ilyen élesen egy témába. Inkább ismeretterjesztő, a kortárs művészet kérdéseit és szempontjait közel hozó előadások. De persze ennek a projektnek is köze van ahhoz, ahogy kritikai szempontból elemzem a művészetet, annak történetét és különféle tudásszigetek összekapcsolódását. Jó érzés látni, hogy ehhez minden résztvevő könnyen tud kapcsolódni, és szuper tartalmas beszélgetéseket generál. A következő, tavasszal induló tanfolyamban minden előadást egy ilyen interaktív rész követ majd, közvetlenül a prezentációk után.

Min dolgozik most?

Jövő szeptemberben lesz egy nagy kiállításom a Faur Zsófi Galériában, ahol ugyancsak a Metamorphosis sorozatot mutatom be, amiből itt is láthattak párat a vállalat dolgozói. Szerintem már a KPMG-kiállításon is látható volt, hogy milyen sokféle ez az anyag, de ennél még több médium és módszer is kapcsolódik hozzá. Az a tervem, hogy szeptemberben a lehető legsokoldalúbban mutatom be ezt a kérdést, úgyhogy ez a megnyitóig elég feladatot ad majd. Illetve ezzel párhuzamosan dolgozom a doktori disszertációmon is, ami szintén ezt a témát járja körül, szóval amikor nem a műtermemben, akkor a könyvtárban keresek válaszokat.

A RUBENSI VENUS FRIGIDA IHLETTE AKT (RÉSZLET)

DR. VASAS NORBERT: ÉLETEM SZERVES RÉSZE A MŰVÉSZET

Folytonosság, megbízhatóság, személyes figyelem, ingyenes, teljes körű egészségügyi háttér a művészi munkához: mindezeket nyújtja a Győri Balett számára a Kardirex Egészségügyi Központ és centrumvezető főorvosa. Vasas Norbert 2016-ban megkapta a társulattól a „Tiszteletbeli társulati tag” címet. A Győrben évente megrendezett Magyar Táncfesztivál egészségügyi felügyeletét is ő látja el. A Győri Balett igazgatója, Velekei László Vasas Norbertet jelölte az ArtisBusiness Mecénás Díjra, amelyet el is nyert a forprofit kategóriában. „Meglepetésként ért, nem tudtam, hogy jelöltek a díjra. Megtiszteltetés számomra ez a rangos elismerés” – nyilatkozta elsőként lapunknak.

Hogyan kezdődött az együttműködése a Győri Balettel?

Húsz évvel ezelőtt édesapám, a Kardirex Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója indította el az együttműködést a Győri Balett akkori igazgatójával, Kiss Jánossal. Az évek során Velekei László igazgató vette át a stafétabotot a balett-társulat részéről, a Kardirexnél pedig én folytattam a sort. Mindketten boldogan fejlesztettük tovább a már meglévő kapcsolatot. Cégünk nem multinacionális nagyvállalat, így szponzorációként döntően magánegészségügyi szolgáltatásainkat tudjuk teljeskörűen és térítésmentesen biztosítani a társulat tagjai számára: a járóbeteg-szakrendelésektől az esetleges sérülések műtéti ellátásán

át, a Covid-teszteken keresztül akár a külföldi utazásokhoz szükséges oltásokig. 2003-ban létrehoztuk továbbá a Kardirex Művészeti Díjat, minden évben anyagilag is támogatunk egy kiemelkedő tehetségű fiatal táncművészt. Igyekszünk fokozott figyelmet fordítani a feltörekvő táncosok munkájának elismerésére.

A balettet mint művészeti ágat készen kapta, úgymond. Milyen más kulturális, művészi területre terjed ki az érdeklődési köre?

A komolyzenétől a színházig sokfelé érdeklődöm. Hosszú évek óta bérletes vagyok a Győri Nemzeti Színházban, valamint a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjein. Emellett gyakran nézek

budapesti színházi- és táncelőadásokat, komoly- és könnyűzenei koncerteket egyaránt. Életem szerves része a művészet fiatalkorom óta. Mivel az egészségügy erősen materialista, reál terület, az emberben óhatatlanul is kialakul egy belső késztetés, hogy próbálja feltölteni a lemerülőfélben lévő elemeit. Nincs jobb dolog ehhez a kultúránál, hiszen onnan nyerünk muníciót. Ahhoz, hogy ebben a szakmában teljes elhivatottsággal, százszázalékos minőségben tegyük a dolgunkat, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is feltöltöttnek kell lennünk. Orvosként a gyógyítás során óhatatlanul ránk rakódnak a betegek terhei, amelyek sajnos gyakran súlyosak. Ahhoz, hogy a fizikális tényeken túl megértéssel

SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA | FOTÓ : JEKLI ZOLTÁN

és kellő empátiával meghallgassuk a betegek panaszait, fontos, hogy mi magunk lelkileg egyensúlyban legyünk.

A gyógyítás és a művészet az orvostársadalomban sokszor karöltve jár egymással. Az ön számára mi a közös nevező a gyógyítás művészetében és a művészet gyógyító hatásában?

Ahhoz, hogy folyamatosan adni tudjunk, kapnunk is kell, hogy meglegyen az egyensúly. Sebészorvos vagyok, ebben szintén benne rejlik „az alkotás művészete”. Ha az egyértelmű párhuzamot nézem, akkor egy balettprodukció vagy egy szimfonikus zenekari koncert és a mi munkánk között a rendkívül erős csapatmunkában keresendő a kulcs. Minden egyes mozzanatnak, minden résztvevő munkájának a legapróbb részletekig összehangolva a helyén kell lennie ahhoz, hogy a tökéletes végeredmény megszülethessen.

Mecénásként miben nyilvánul meg a Győri Balett iránti elkötelezettsége a térítésmentes orvosi ellátáson, ügyeleti szolgálaton túl?

Kezdetektől úgy éreztem, kell egy összekötő személy, egy konkrét név, arc és telefonszám a két intézmény között. Olyasvalaki, akinek betekintése van a társulat működésébe, ugyanakkor ismeri a Kardirex belső rendszerét is. Ha bármilyen egészségügyi probléma adódna, ne a központi rendszeren keresztül kelljen bejelentkeznie egy társulati tagnak, hanem közvetlenül nekem szóljon. Ha kell, azonnal érte megyek, elhozom, megvizsgáljuk, kezeljük, szükség esetén operáljuk. Ehhez a közvetlen kapcsolathoz elengedhetetlen a személyes nexus. Másrészről a színpadi tánc ugyanolyan, mint az élsport: alapvetően fontos a helyesen és gyorsan felállított diagnózis, vagy egy mihamarabbi műtéti beavatkozás. A táncosok pályafutásában hatalmas jelentősége van az időfaktornak, akárcsak az élsportban, a balettnál is sokszoros szorzóval telik az idő.

A személyes és az intézményi vonal gyakorlatilag összemosódik azáltal, hogy egyre jobban bevonódott a társulat életébe, mindennapjaiba... Azt szoktam mondani, két munkahelyem van: az egyikben a szakmámat végzem, pénzt keresek, és a cégünk gazdasági stabilitását biztosítom, így

tudok időt és forrást teremteni arra, hogy a másik, önkéntes munkámban a legjobb tudásom szerint rájuk vigyázzak. Gyakorlatilag együtt élünk, lélegzünk, próbálunk, tervezünk-szervezünk, és sokszor a turnékon is részt veszek. A társulattal kialakult közvetlen kapcsolatnak köszönhetően megnyugvást ad nekik, hogy mindig elérhető vagyok. Nekem pedig fontos, hogy mindenkit személyesen ismerek, tudom, kinek mi a gyengéje, kire hogyan kell vigyázni, figyelni. Rendkívüli, különleges, érzékeny emberek a művészek, ezt megtanultam. Gyakran pszichológiai jellegű figyelemre van szükség, ha váratlan helyzet adódik és gyorsan kell felállítani a diagnózist, illetve megnyugtatni a pácienst. A pandémia jó példa volt arra, hogy hogyan működhet megbízhatóan a társulat a járványügyi szabályok maximális betartásával. Velekei igazgató úrral napi szinten közösen hoztunk döntéseket arról, hogyan lehet tervezni másnapra vagy a közelgő bemutatóra betegség miatti kiesés esetén.

Országos szinten is speciális helyzet az önöké. Oroszlánrésze van abban, hogy nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt magasra pozicionált a Győri Balett?

Dehogy, oroszlánrészem biztosan nincs! De tény, művészeti területen nem gyakori, hogy egy orvos teljeskörűen bevonódik egy társulat életébe. Nagyobb sportkluboknál működik ehhez hasonló csapatorvosi rendszer, úgy, hogy az orvos többékevésbé együtt él a csapatával. Abszolút szívből csinálom a szakmám mellett a Győri Balett orvosi felügyeletét. És az kétségtelen, hogy egy folyamatosan változó világban könnyebb úgy fenntartani egy ilyen világhírű magyar brandet, társulatot, hogy ezen a téren biztonságban érezhetik magukat. Ne felejtsük el, hogy mögöttem egy teljes egészségügyi intézmény áll. A Győri Balett vezetésének is könnyebb, hogy nem nekik kell megoldásokat találniuk, ha egészségügyi kérdések, problémák, sérülések merülnek fel. Ezáltal még nagyobb intenzitással tudnak a magas szintű művészi munkára koncentrálni.

A Kardirex Egészségügyi Központ centrumvezető főorvosaként a munkatársait mennyire kell győzködnie arról, hogy ők is hasonló lelkesedéssel álljanak a Győri Balett mellé?

Száztíz főállású, nyolcvan szerződött orvos és asszisztens kolléga dolgozik a Kardirexnél, akiket természetesen tisztességesen megfizetünk munkájukért. A Győri Balett-esek köztünk élnek, és mivel kiemelten foglalkoztam velük én magam is, a magas színvonalú magánellátáson belül kaptak egy kiemelt VIP státust. Ennek megfelelően minden kolléga személyesen ismeri és kedveli őket, ők nálunk családtagnak számítanak. Az orvosaink is fokozatosan bevonódtak nemcsak az ellátásukba, hanem a balett szeretetébe is. Dolgozóink minden évben meghívást kapnak a premierekre, és lelkesen tapsolnak azoknak, akiket nap mint nap látnak a rendelőben. Bármennyire is művészetkedvelő az egészségügyi ágazat és az orvosi szféra, nálunk biztosan arányaiban jóval többen vannak a balettés tánckedvelők, mint másutt!

Mit érdemes tudni az ön pályafutásáról, illetve a Kardirex Egészségügyi Központról?

Sebészszakorvos vagyok, korábban sokat dolgoztam mentőorvosként, ügyeleti ellátásban is. Az ott szerzett tapasztalatok segítenek abban, hogy bátran, gyorsan, higgadtan döntsek, amikor mondjuk a színpad mellett a kulisszában kell megvizsgálni valakit, vagy a további ellátását megszervezni. 2006-ban egészségügyi szakközgazdászként szereztem másoddiplomát, ami a mindennapi gazdasági döntésekhez nyújt biztos alapot.

Cégünk családi többségi tulajdonú, huszonkilenc éve működik édesapám igazgatásával a régió legnagyobb egészségügyi magánintézményeként. A folyamatos fejlődés jegyében először üzemorvosi ellátással kezdtünk, majd szakrendelésekkel, laborral, gyógytornával-fizikoterápiával, mentőszolgálattal, fogászati ellátással, patikával, 2010 óta pedig műtéti, sebészeti ellátással bővítettük szolgáltatásainkat. Minden szakterületen kiváló szakorvosokkal dolgozunk együtt. Jelenleg háromezerhatszáz négyzetméteren, negyven rendelőben látunk el pácienseket nap mint nap. Ez több százezres betegforgalmat jelent évente. Folyamatosan fejlődünk, stabil lábakon állunk. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a Győri Balett támogatását a jövőben is legalább ugyanilyen intenzitással tudjuk biztosítani.

VELEKEI LÁSZLÓ: TUDNI KELL A SAJÁT LÁBUNKRA IS ÁLLNI

SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA | FOTÓ : KURUCZ ÁRPÁD

A tradíció és az innováció jegyében hirdette meg 2020-ban programját a Győri Balett igazgatója. A Seregi- és Harangozó-díjas balettművész gyakorlatilag együtt nőtt fel az együttessel. Kartáncostól koreográfuson át művészeti vezetőig az elmúlt huszonöt éve a győri együttesről szól. Velekei Lászlóval a társulat működéséhez komoly hátteret biztosító támogatói rendszerről, a forprofit szféra irányába történt nyitásról, jövőbeli kilátásokról és természetesen az Art is Business Díjról ejtettünk szót.

A színház mindennapjait, működését erőteljesen meghatározza szoros együttműködésük a Kardirex Egészségügyi Központtal. Ily módon adott volt, hogy a központ főorvosát és egyben a Kardirex Egynapos Sebészeti Centrum vezetőjét, Vasas Norbertet jelöljék az Art is Business forprofit mecénás díjra?

Minden szó kevés a hálánk kifejezésére Vasas Norbert és a Kardirex iránt. Meghatódott vagyok attól, hogy az Art is Business Díjjal sikerült fókuszba állítani a mi több mint együttműködésünket, barátságunkat, a Kardirex Egészségügyi Központ egész éves támogatását. Egy táncos életében talán az a legszörnyűbb pil -

lanat, amikor valami sérülés, baleset éri, ahogy mondani szoktuk, a teste cserben hagyja. Zuhan egészen addig, amíg a padlóra nem kerül. Nagyon fontos, hogy Vasas Norbert ilyenkor mindig elérhető, jelen van, elkapja a táncost. Szeretném kiemelni, hogy ő nemcsak az a fajta orvos, aki fizikálisan vigyáz a táncosainkra, hanem a lelküket is ápolja, rajtuk tartja a szemét. Mondjuk, reggel felhív egy táncos azzal, hogy otthon maradna, mert influenzaszerű tünetei vannak. Mire lejelentjük a háziorvosnak, addig Norbi már kiment hozzá, vitt neki levest meg gyógyszereket. Ez a figyelmes gondoskodás mindenek felett áll.

Közelebbről nézve mit jelent a színház életében a mecenatúra? Milyen vállalatokkal, multicégekkel alakult ki ilyen jellegű kapcsolat az évek során?

A Győri Balett immár negyvenhárom évre visszatekintő táncegyüttes, és hála istennek a győriek lokálpatrióták. Fő támogatónk az Audi Hungária Zrt., de a Palatia Nyomdától a Rába Hotelig, a Solydent fogászattól a Kardirexig vannak szponzoraink. Igyekszünk egyensúlyt teremteni abban, hogy más területekkel ne legyen átfedés, mert egy kisvárosban az ilyesmi nem szerencsésen csapódik le. Mivel táncművészek vagyunk, a működésünkben kiemelt helyet foglal el a Kardirex Egészségügyi Központ. Van olyan idő -

szak, amikor napi szinten állunk velük kapcsolatban, nem csak az általános alkalmassági vizsgálat révén, hanem megbetegedések, sérülések, műtétek esetén. Az anyajegylevételtől kezdve a megfázásig minden területen számíthatunk a szolgáltatásaikra, a támogatásukra.

Az ország legismertebb, nemzetközi szinten jegyzett táncegyüttese a Győri Balett. Az elmúlt évek külső nehézségei közelebb vitték a társulat vezetőségét ahhoz, hogy még tudatosabban és intenzívebben gondolkodjanak mecenatúrában?

Egyre nagyobb szerepe lett a mecenatúrának a Covid óta, a jelenlegi körülmények között, a változások idején ez csak fokozódik. A vállalatok, főleg lokális szinten, felismerték ennek a felelősségét. Úgy érzem, a jövőben még nagyobb szükség lesz rájuk, mint eddig, ügyelve arra, hogy a támogatás egyensúlyban legyen az állami támogatással. Hiába változnak meg a körülmények, ha a beidegződések nem változnak, abból baj lehet. Országos szinten más színházak, táncegyüttesek esetében is így gondolom.

Van-e konkrét stratégiájuk arra vonatkozóan, hogyan lehetne szélesíteni, árnyalni a támogatói kört?

Az elmúlt két évben tizenegy premiert tartottunk, hat koreográfus is dolgozott a társulattal. Fontosnak tartottuk, hogy bemutassuk, picikét változtunk, mások lettünk, ugyanakkor megőriztük a hagyományainkat. Azért nyújtottam be Tradíció és innováció címmel az igazgatói pályázatomat, mert bizonyos értékeket megőriztünk, ám szeretnénk újragondolni őket. Az ifjúság megszólítása céljából rengeteg energiát fektettünk a közösségi oldalakba, az arculattervezésbe, a közönséggel való kapcsolatba. És itt jön vissza az a része a mecenatúrának, ami az internetes elérésekről szól. Amikor azt tudjuk mondani, hogy egy hónapban kétszáznyolcvanhat-ezren nézték meg a honlapunkat, vagy egy videónk meghaladta az egymilliós elérést, akkor ezek a számok felkeltik a cégek figyelmét. Újragondolt megjelenésünknek, honlapunk látogatottságának köszönhetően az eddig egyéves szerződés helyett hároméves szerződést ajánlott az Audi Hungária – ami egyedülálló a német cég történetében.

Mit emelne ki az eddigi igazgatásához fűződő újítások közül? Újragondoltuk a repertoárt, mindenképpen színes műsortervben gondolkodunk. Az a lényeg, hogy azonos minőséget kapjon a közönség, és azon belül mindig valami mást. A nézők tudják, hogy érdemes egy Győri Balettelőadást megnézni, mert valami különleges élményben lesz részük. Az arculatunknál hasonló a koncepció. Az arculati kampányunk fehér, ami számomra a tökéletesség színe.

A táncosaink alámerültek a tejbe, ami nagyon izgalmasan tükrözi a saját egyéniségüket. A Győri Balett ereje abban áll, hogy maguk a táncosok formálják a művészetünket, az egyéniségük teszi színessé az együttest. Ugyanez igaz a repertoárra is. Van közte négy-öt kisebb, utaztatható darab, ami alig igényel díszletet. A nagy produkciónk idén a Peer Gynt, amely csak Győrben látható. A közönségbarát, nem túl kísérletező Anna Kareniná val sokfelé utazunk. A Fiatalok a fiatalokért ifjúsági programunk legnépszerűbb előadása a Maszkabál

Az utazásokat céges partneri támogatással oldják meg?

Sokáig pályázati pénzeket használtunk az utazásokhoz, régi beidegződésből.

A Covid mindent megváltoztatott, ma már abszolút forprofit alapon kell eladni az együttest, a művészetünket. Ahhoz nagyok vagyunk, hogy kisebb települések önerőből megteremtsék számunkra a vendégjáték lehetőségét. Nagy buszra, kamionra, egynapos beszerelésre van szükségünk ahhoz, hogy abban a minőségben tudjuk megmutatni magunkat, mint Győrben, a Nemzeti Táncszínházban vagy a Műpában. Az előző évadban száztizenöt előadásból hetvennyolcat az ország különböző pontjain játszottunk, sikerült megfelelő anyagi feltételeket kialkudni az utazáshoz. Emellett partneri kapcsolatban állunk egy utazási irodával, továbbá a Danubius Hotellel. Kedvezményes áron biztosítanak számukra szállást az ország bármely pontján.

A forprofit szemlélet fontosságát abban látom, hogy tudni kell a saját lábunkra is állni. Ebből következik, hogy önálló játszóhely kialakításán gondolkodom, ahol elindulhatna az arculatreklám, a közönségszervezés is.

2020-ban tízéves projektben gondolkodva pályáztam meg a Győri Balett

igazgatói posztját. A második ciklusra terveztem az önálló játszóhely létrehozását, az eddigi működésünkhöz hasonlóan állami, önkormányzati és saját forrásokból. A mostani körülmények mindenkit arra sarkallnak, hogy mindent újratervezzen. Lehet, hogy túl nagy álom, hogy legyen külön épületünk, de nem szeretném feladni ezt az álmot. Mi más inspirálhatna minket, mint az ilyen, elsőre talán a valóságtól elrugaszkodottnak tűnő vízió?

Hogyan érinti a működésüket az elmúlt évek válságcunamija gazdasági, környezeti, energia-, rezsiköltség vonatkozásában? Milyen plusz költségeket ró az együttesre?

A Covid első hullámakor álltunk egy helyben, és tétlenül néztük, ahogy eltűnik a közönségünk. Szerencsére akkor még nem érintett minket durván a fellépések megszűnése. A próbatermünkben saját morális és egészségügyi szabályaink szerint kialakítottuk a működésünk új struktúráját. Senki nem betegedett meg komolyan, szinte meg sem álltunk a munkával. Jó néhány intézményt megkerestem, voltak, akik maguktól jelentkeztek, hogy koprodukciókat hoznának létre velünk. Ennek köszönhetően mire elmentek a felhők a fejünk felől, addigra lett kilenc premierünk, és elkezdtük játszani őket. Most is hasonló kiesésre számítok, januárban, februárban csökkentett üzemmódban létezünk. A költségvetésünkből nem telik arra, hogy fedezzük a megemelkedett rezsiköltségeket. A nagyszínpadon nem játszunk, napi három órákat próbálunk temperált hőmérsékletben. Mivel önállóan nem tudjuk fenntartani a baletttermünket, az Audi Hungária Zrt. befogad minket, náluk fogunk gyakorolni. A változó munkafeltételek között összerakjuk a következő premiereket.

Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap megint az a szellemiség, amit annak idején, 1979-ben az alapító Markó Ivánnal elindított a Győri Balett: közösségből közönséget, közönségből közösséget kovácsolni.

„CSAK EGY KÖZÖS ÜGY LÉTEZIK” –BESZÉLGETÉS DINYÉS DÁNIELLEL

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az ArtisBusiness Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.

Egészen korán, már a zeneakadémiai évek alatt korrepetitorként dolgozott az Operaházban, később pedig független operaprodukciókban folytatta ugyanezt. Ez különleges pozíció: nagyfokú alázatra van szükség hozzá, hiszen el kell tudni fogadni, hogy nem a korrepetitor van a középpontban. Könnyen magára talált ebben a helyzetben?

Gyerekkoromban zongoristának készítettek fel, az akkori tanárom meg volt róla győződve, hogy szólistának kell mennem. Végül, szerencsére, nem így történt. A közös produktumok világéletemben jobban érdekeltek, mint

a szólózás. Így lettem szólózongoristatudással majdnem – ám mégsem – zongorista, azaz ideális operakorrepetitor-„alapanyag”. Az Operában Oberfrank Géza mellé kerültem az operastúdióban, aki felajánlotta, hogy tart nekem egy egyéves kurzust arról, mi a korrepetitor feladata. Azt mondta, megtanítja, hogyan kell egy kézfogásból rájönni arra, hogy az énekes aznap milyen állapotban van, és mikor kell technikát vagy pszichológiát alkalmazni ahhoz, hogy jobb legyen. Életem legjobb iskolája volt ez. Ő mondta azt is, hogy el kell tudnom majd választani a jövendőbeli szere -

peimet magamban, mert lesz, ahol zongorista leszek, máshol kísérő vagy korrepetitor, megint máshol karmester vagy zenei vezető, de egyik sincs feljebb vagy lejjebb, csak egy közös ügy létezik, amit szolgálni kell, mindegy, milyen minőségben. Máig ebben hiszek.

Említette, hogy rá kell tudni érezni az énekes hangulatára, hogy zeneileg biztos támaszt nyújthasson neki. A jó emberismeret tehát fontos része a munkájának?

Abszolút, bár nem gondolom magam különösebben jó emberismerőnek, ha az életről van szó, noha azt gyorsan és

SZERZŐ : VÁRHEGYI ANDRÁS | FOTÓ: GORDON ESZTER (DELTA PRODUKCIÓ)

bármikor meg tudom állapítani, mi zajlik éppen a másikban a próba közben, és ehhez képest mi segítené a próbát. De a köznapi élet más. Kevés ember közelségét viselem jól. De mint alapvetően és eredendően zeneszerző alkat, ez nem is akkora csoda. Ez magányosoknak való hivatás, egy asztalon, valamint papíron és ceruzán kívül nem sok minden kell hozzá. Én csak ekkor tudok töltekezni. Az, hogy nekem ennek ellenére lett egy színházi utam is, a véletlenek összjátékának tudható be, de ott sem a hagyományos módon vagyok jelen. Sosem szerettem irányítani vagy rákényszeríteni másokra az akaratomat, ehelyett igyekszem mindig felnőttként kezelni az embereket, és szabad teret engedni nekik a kibontakozáshoz. Az önálló szereplés sosem vonzott, nem véletlen, hogy én leginkább a zenekari árokban érzem jól magam, karmesterként, ahol nem látnak, csak a munkám eredményét hallják. A pszichológia viszont sokkal fontosabb része a zenélésnek, mint azt bárki gondolja, a zenei teljesítmény nyolcvan százalékban a pszichés állapoton múlik. A húsz százalék kőkemény gyakorlás azért van, hogy megtisztítsa az utat ez előtt a nyolcvan százalék előtt. Ezért sem értek azzal egyet, ha valaki állandóan fesztültséget teremt maga körül, agresszív, megalázza a másikat, hogy az jobban zenéljen – ez hihetetlen nagy tévedés! A félelemben zajló muzsikálásnál kevés szomorúbb és hosszú távon pusztítóbb dolog van.

A tanítványait gyakran maga viszi meghallgatásokra, egyengeti az útjukat, sőt a gázsijáról is lemond mások javára, ha kell. Ha visszagondol a pályája kezdetére, önnek is volt, aki megadta ezt a segítséget?

Nem nagyon tudok olyan személyt felidézni, aki ilyen értelemben a hónom alá nyúlt volna, és elindított volna a pályán. Inkább szellemi értelemben voltak mestereim – Fekete Győr István, Kondor Ádám, Oberfrank Géza, Selmeczi György, Kovalik Balázs, Benedek Miklós –, a gyakorlatiasság szempontjából kevésbé. De, így belegondolva, az én személyiségem sem tette ezt lehetővé. Nem igazán tudok kérni vagy elviselni, hogy segítsenek. Inkább megoldom magam. Azt viszont teljesen természetesnek gondolom, hogy én segítsek másoknak.

A tanítást is ingyen vállalja. Ez jól hangzik, de nem Teréz anya szakon végeztem. Pusztán arról van szó, hogy a reneszánsz iskolával tudok leginkább azonosulni: koszt és kvártély, ám a tanulás ingyen van és 0-24. De ez az én marhaságom, egyáltalán nem kell követni. Azt gondolom, hogy a tehetség kibontakoztatása nem függhet attól, hogy valaki tud-e fizetni érte vagy sem. Ez a hozzáállásom, valószínűleg apámmal és az ő reneszánszimádatával függ össze. Tíz-tizenegy éves koromig azt hittem, mindenkinek olyan családja van, mint nekem, és a többi gyerek is ugyanebben a szeretetben és kultúrközegben nő fel, fantasztikus apával, anyával, odaadó testvérrel. Aztán ahogy idősebbé váltam, rá kellett jönnöm, hogy nem így van, ez a kivétel. Az a cselekvő szeretet, amit apám képviselt, nem általános.

Ha már a családnál járunk, a Covid első hulláma idején, a kényszerbezártság alatt EstiDalPosta címmel online sorozatot indított feleségével, Kolonits Klára operaénekessel. Minden este az otthonukból jelentkeztek egy-egy új videóval, így tartva a lelket az emberekben, és őrizve a zene lángját. Művészházaspárként hogyan tudják egymást kiegészíteni, miben mutatkozik meg az önök közt lévő különleges kötelék a közös fellépések során?

A feleségemmel való zenélés mindentől különbözik. Soha, semmi nem fog oda felérni, mint amit vele együtt élek át. Klári az, aki az életemben az én -ből mi -t varázsolt, és azóta én már soha nem vagyok egyedül. Ennél nagyobb adomány nem létezik számomra az életben. Amikor megismertem Klárit, lenyűgözött a hangja. De ő sem szeplőtlen fogantatással lett jó énekes, hanem mert órákat gyakorol, mind a mai napig. Ahová énekesként eljutott, az nyolc-kilenc év közös munkájának eredménye, ami alatt mi is annyira megismertük egymást, hogy ma már egy közös fellépés előtt csak a lehetőségeket próbáljuk ki, nem bepróbáljuk, hogyan is lesz, azt engedjük a koncerten megszületni.

November végén volt az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték premierje Juronics Tamás színrevitelében, december 16-án pedig

A denevér című ifj. Strauss-operettet mutatják be, amit Vida Péter rendez. Sikerült berendezkednie? Otthon érzi magát Szegeden? Úgy tudom, a saját két kezével újította fel a volt zeneigazgatói szobát, hogy kulturált környezetben tudjanak dolgozni. Én nem otthon érezni magam mentem Szegedre, hanem dolgozni. A helyiség, a Vaszy-szoba, katasztrofális állapotban volt, méltatlan az operatagozathoz. Összefogtunk közösen Taletovics Milán kórustitkárral, Tötös Roland tenorral és Szélpál Szilveszter baritonnal, és – kvázi társadalmi munkában – rendbe hoztuk a szobát. Az egyik falra épp most készülünk felhelyezni azoknak az énekeseknek a képeit, akik meghatározó alakjai voltak Szegednek. Szeretném, hogy amikor ide belép egy énekes, akkor lássa, hogy egy közel száznegyven éves folyamat részese, és legyen erre büszke. A másik falon már helyet kaptak a zeneigazgatók az 1880-as évektől kezdve napjainkig, akik valamennyien tettek azért, hogy a szegedi operajátszást a lehető legmagasabb színvonalon tartsák. Magamat nem raktam föl. Ha az utánam érkezők úgy gondolják, valamiért fontos volt, amit csináltam, akkor majd eldönthetik, kiraknak-e. A Vaszy-szoba felújítását egyfajta búcsúajándéknak is szántam, mert az évad végétől, az új igazgató megválasztása után, biztosan nem maradok Szegeden. Ennek számos oka van, röviden: csak nagyon keveset sikerült megvalósítanom abból, amit elterveztem, amiben közrejátszik a vidéki operajátszás nehéz helyzete és a rendelkezésre álló szűkös költségvetés egyaránt. A kultúra egyre nehezebb helyzetben van, főleg önmaga és nem a körülményei okán, én pedig belefáradtam a magabiztos középszerrel való állandó csatározásba. Én építeni szeretek, abban mindig jó dolog részt venni, az összes többi jelenleg zajló folyamathoz nincs meg a szerszámkészletem. Ez a kultúrának álcázott ideológiai párbeszéd nekem nem sajátom, sem részt venni, sem támogatni, sem ellenezni nem szeretném, mert minden vele való foglalkozás csak önös érdeket, nem a kultúra érdekeit szolgálja. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy Szeged egy hihetetlenül potens hely, amelynek kötelessége megőrizni az operahagyományait. Bízom benne, hogy lesz, aki folytatja!

Utálok késni. Főleg akkor, ha munka miatt sietek valahova, százszorosan egyeztetett, aztán lemondott, újraegyeztetett és végre mindenki által jóváhagyott időpontra. Negyven perce próbálok leparkolni a Belvárosban. Hogy mentsem, ami menthető, felhívom Várhegyi Andrást, a Fidelio főszerkesztőjét. Megnyugtat azon a kellemes orgánumán, ami van neki, hogy Canjavec Judittal, a Fidelio lapigazgatójával együtt várnak sok szeretettel, don’t worry.

Végül lufikkal meg tortával felfegyverkezve loholtam a szülinapi zsúrra – legalábbis a fejemben ezt moziztam, míg felcsengettem a Fidelio kaputelefonján. Aztán szó szerint beestem a huszadik születésnapját ünneplő Fidelio szerkesztőségébe.

VÁRATLAN DOLGOK SATUJA – HÚSZÉVES A FIDELIO

Ugyan én lekéstem a bulit, de volt egyáltalán olyan igazi, tortás, ünneplős szülinapi parti?

Canjavec Judit: Nem volt hivatalos, klaszszikus értelemben vett szülinapi bulink. A huszadik születésnapunkat azzal ünnepeltük, hogy számunkra fontos „ügyek” mellé álltunk. A korábban útjára indított Kult50 sorozatunk, ami minden évben a kulturális élet legizgalmasabb ötven szereplőjét mutatta be, a Covid miatt nem folytatódhatott, hiszen nem születtek új produkciók. Ezért idén szeptemberben felélesztettük a korábban – a Kult50 részeként létrehozott – „Ügy” kategóriát. Minden esztendőben kiválasztunk két olyan művészeti produktumot, amely fontos társadalmi kérdésekkel, kibeszéletlen, elhallgatott ügyekkel foglalkozik, és ezeket minden lehetséges módon igyekszünk támogatni. 2022-ben két független előadásra esett a választásunk: az egyik a Minden negyedik című, ami olyan tabuként kezelt női problémákkal foglalkozik, mint a vetélés és az abortusz. Ebből a produkcióból szeptember közepén tartottunk is partnereinknek egy zárt körű előadást. A másik támogatottunk a Darázs című produkció, ami a zaklatás, a bullying témakörét járja körül. A születésnapunk alkalmából nem magunkat, hanem ezeket az ügyeket ünnepeltük. De mostanra már a művészet maga is üggyé vált.

A Fidelio médiapartnerként, egyfajta szócsőként támogatja az Ügyeket ?

C.J.: Médiatámogatóként egy éven keresztül azon dolgozunk, hogy ezeket a független produkciókat minél szélesebb körben megismerjék, ezzel segítve a jegyeladásokat is.

Ha belelapozunk a nyomtatott Fidelióba, a bőség zavara lesz úrrá rajtunk. Színház, film, koncert, kiállítás… van-e fő zászlóshajója az újságnak? Várhegyi András: Tizedik esztendeje dolgozom a lapnál, főszerkesztőként hét éve, azóta figyelem és alakítom magam is a fő hangsúlyokat. Korábban a Fidelio elsősorban a zenei életet kívánta lefedni, jazz és klasszikus zenei rovatokkal indult a print kiadvány is, később ez a fókusz bővült, olyannyira, hogy most már a kultúra minden szegmensével foglalkozunk. Nagyon sokan a színházi programok miatt lapozzák fel az újságot. Nehéz lenne megmondani, mi a fő zászlóshajónk. Úgy gondolom, a kultúrára kíváncsi közönség számára teljes a paletta, ki tudjuk szolgálni a különféle igényeket. A rovatstruktúra is úgy épül fel, hogy ami fontos, annak hangot tudjunk adni.

A Fidelio az elmúlt korszakok alatt egyfajta kultúrkinccsé vált, és mára megtalálta a helyét a Programmagazin Kiadó Kft.-nél. Kivételezett helyzetben érezzük magunkat, mert a tulajdonosok teljes

bizalmát élvezhetjük a munkánk során. Nehéz is felsorolni, mi mindenre lehetnénk büszkék, az archívumunkban őrizzünk például Kocsis Zoltán írásait és még sok-sok értékes anyagot, amik megjelentek online vagy print formában. Szerintem ezekkel nemcsak követtük, hanem alakítani is tudtuk a kulturális közbeszédet; ez a húsz év azt is mutatja, hogy a tágabb értelemben vett művészeti szakma is partnernek tekinti a Fideliót.

Ha már szóba került a kultúrkincs: nemrég egy igazán unikális anyaggal álltak elő, amelyben bemutattak egy negyvenöt évvel ezelőtti, teljesen elfeledett Ország Lili-tévéinterjút. Lesz folytatás? Terveznek hasonló kultúrarégészeti ásatást?

V.A.: Jellemző ránk, hogy mindig próbáljuk feszegetni a határainkat. Fontos missziója lehet az újságírásnak, hogy felszínre hozzunk és népszerűsítsünk ilyen, feledésbe merült témákat. Ország Lili festőművész olyan alkotó volt, akit sokkal nagyobb figyelem illetne meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy épp a születésnapjára tudtunk kijönni azzal a negyvenöt éves felvétellel, aminek a létezését csak sejtettük, és Kiss Dániel Áron műgyűjtő fáradtságot nem ismerő utánajárása révén fedeztünk fel. A későbbiekben szeretnénk folytatni ezt a fajta kutatómunkát, vannak további öt-

SZERZŐ, FOTÓ: TÓTH ARTIN

leteink. Az is motivál bennünket, hogy Ország Lili kapcsán elindult egy izgalmas szakmai párbeszéd is. Szerencsés volna, ha nem különálló, kis szigetekként léteznének a különböző lapok, hanem megvalósulna egy szélesebb körű kommunikáció az orgánumok között. Abban bízom, a folyamat elindult, és ezzel végeredményben a hasonló, jó kezdeményezések nyernek a legtöbbet.

C.J.: Lehetőségünk és felelősségünk, hogy reflektorfénybe állítsunk általunk értékesnek tartott művészeket, műalkotásokat. Ez a dolgunk.

V.A.: A Fidelio egyfajta csomópontként is működik. Sokan keresnek meg minket azzal, hogy birtokukban van egy különleges tárgy, személyes irat, aminek szeretnének publicitást adni. Tudunk például olyan naplótöredékekről és más izgalmas anyagokról, amikkel érdemes lenne később behatóan foglalkozni. Mivel a Fidelio összművészeti lap, minden terület emlékei érdekesek lehetnek számunkra.

C.J.: Ez a fajta munka a véletlenek, a tudatosság és az egyéni szenvedélyek jó ötvözete.

V.A.: 2020-ban indítottunk egy sorozatot Elveszett közönség címmel együttműködésben az OSZMI-val, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. Azt vizsgáltuk, hogyan változott a színházi kultúra a környezetünkben az 1920-as impériumváltást követően, hogyan váltak hősökké azok, akik nem tettek mást, mint folytatták az elkezdett utat, és próbálták továbbvinni a magyar színházi hagyományokat. Ezek néha emberfeletti küzdelemként mutatkoztak meg.

A támogatásokat tekintve mennyire vannak kivételes helyzetben? Bizonyára nagyon fontosak az elvi támogatások, sőt néha ezek jelentik a legtöbbet, de vannak megkerülhetetlen költségek, kiadások, amik terhelnek egy lapot. Miből és hogyan tudnak gazdálkodni?

C.J.: Azt a terméket lehet a legjobban eladni, amiben hiszel. S akkor tudsz a legtöbbet róla, ha a létrejöttében magad is részt veszel. Korábban dolgoztam az üzleti életben is, és van újságírói tapasztalatom. Ez az együttállás talán elég ritka. Az elmúlt két év, amióta itt dolgozom, megmutatta, hogy sikeresen lehet kamatoztatni ezt a kombinációt. Ma senki sem tudja megmondani, mire számíthatunk az elkövetkezőkben, de büszkén mondha-

tom, hogy tele vagyunk hirdetésekkel, és még mindig egyaránt nagyon népszerűek a print- és online felületeink.

Aki egyszer is látta a Fidelio weboldalát vagy olvasta a nyomtatott verziót, meggyőződéssel hiszi, hogy egy legalább ötvenfős nagyüzem áll a produktum mögött. Ehhez képest, ahogy én láttam, a szűk szerkesztőséget ennél jóval kevesebb ember alkotja. Hogyan tudnak olyan friss és magas színvonalú tartalmat előállítani, mint amilyen jellemzi az újságot?

V.A.: A rovatvezetők jelentik a garanciát a Fidelio által képviselt megbízható minőségre. Kollégáink mind képzett szakembereik a saját területüknek, szenvedélyesen szeretik, követik, tehát nem csupán egy feladatot hajtanak végre. Főszerkesztőként maximálisan megbízom az értékítéletükben. Mindenkinek megvan a szabadsága a témaválasztásban, az anyagokat közösen megvitatjuk, és ez a légkör biztosítja azt, hogy szívesen dolgoznak a csapatban. Új dolgokat is ki lehet próbálni, a saját érdeklődési körüknek megfelelően elmélyülhetnek egy-egy kérdésben, miközben egymástól is inspirációt kapnak. Mi pedig Judittal igyekszünk a háttérből támogatni őket.

Emellett külsős szerzőkkel is dolgozunk. Ezek jól működő kapcsolatok, ami azt is jelenti, hogy idővel valakiből akár belsős munkatárs is válhat.

C.J.: A munkatársainkat – egyebek mellett – a szenvedély is ideköti. Manapság már sokkal hangsúlyozottabban ez az érzés tartja az embereket a kultúrában: hiszünk benne, szeretjük, ez számunkra nemcsak munka, hanem hivatás. Ez jó értelemben vett megszállottság, amit ugyan nem várhatunk el a munkatársaktól, mégis mindenkiben benne van.

A lapigazgató és a főszerkesztő elhivatottsága is nyilván komoly inspiráció a kollégák számára, de a szenvedélyt hogyan lehet átadni?

V.A.: Ha azt teszed, amiben hiszel, az ragadós példa. Hogyan lesz olvasó egy gyerekből? Úgy, ha látja, hogy a szülei is olvasnak. Judittal majdnem minden esténket színházban, koncertteremben, kulturális eseményeken töltjük, mert ez számunkra a természetes.

C.J.: Van, hogy éjjel tizenegykor egyeztetünk valami szakmai dologról… De valóban, talán egy vonzó, követendő minta adhat inspirációt másoknak.

V.A.: Mert nekünk ügy a kultúra és a Fidelio is. Az egész csapat így gondolkodik, ami a születésnapi eseményünkön is megmutatkozott: volt, aki a ruhatárba állt be, más a névsort pipálta ki vagy egyéb háttértevékenységet végzett, tehát mind odatették magukat a közös ügyért.

Hogy néz ki egy napja a lapigazgatónak és a főszerkesztőnek? Akár haladhatunk visszafelé is: éjjel fél tizenegykor egyeztetnek, előtte pedig? C.J.: Nem biztos, hogy hagyományos értelemben vett lapigazgatóként működöm, hiszen a mai napig gyakorló újságíró is vagyok. Megmaradt az írás iránti szenvedélyem, és elsősorban olyan riporternek tartom magam, aki hisz abban, amit csinál és szereti is, és szerintem ez látszik is a Fidelión, amit közösen csinálunk Andrással. Úgyhogy ha épp nem vele egyeztetek, akkor valószínűleg egy interjún dolgozom. Egyébként nagyon szerteágazó a napom. Tárgyalok a hirdetések kapcsán, sok mindenbe Andrást is bevonom, mert nagyon jó érzés, hogy tökéletesen rálátunk egymás munkájára. A terjesztéstől kezdve a partnerekkel való kommunikációig, a hirdetésektől a kapcsolattartáson, az ügyek kitalálásán át a szerkesztőségi értekezletekig millió dolog van. Olyannyira, hogy néha kitalálok valamit reggel, és csak két nap múlva, este jut eszembe, hogy még hozzá sem fogtam… V.A.: Amikor reggel bejövünk, és leülünk a géphez, hiába hordtunk el előző nap hegyeket, elölről kezdődik az egész. Mint egy tabula rasa. A nap végén pedig nem úgy állunk fel, hogy mennyi mindent elintéztünk, hanem hogy még mennyi mindent meg lehetne írni. Ez az egyik nehézsége az újságírásnak. A másik, hogy a kultúrában igazából nincs uborkaszezon. A nyári időszak ugyanannyira sűrű, mint a téli, az év többi része pedig maga a színházi, zenekari évad. Folyamatosan magas fokozaton kell égnünk. Ritka, hogy ki tudunk szakadni hosszabb időre – bár valószínűleg akkor is színházban ülnénk. Ez az életünk.

Közben újfajta megszólalási formákat is keresünk: a nyomtatott magazin és online felület mellett hangzóanyagoknak is teret adunk az elmúlt évben indított podcastcsatornánkon. Emellett további videós anyagokat is készítünk, amiknek a kitalálása gyakran ugyancsak a mi feladatunk. A teljesen váratlan dolgok satuja, hogyan alakul egy napunk.

A VÁROS, AMELY NYITOTT A KULTÚRÁRA

A FELÚJÍTOTT SZÉKESEGYHÁZ (FOTÓ:

A kulturális főváros Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, ami teljesen megváltoztatta a város kulturális életét. A cím hatalmas lendületet adott Pécsnek: megnyílt a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ hangversenyterem. Azóta a város számos fontos kulturális, világörökségi és turisztikai helyszínét egy intézmény, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK) kezeli, hogy azonos szemlélettel és összehangoltan biztosítsák Pécs kulturális és turisztikai erősítését. Az önkormányzat integrátori szerepre törekszik a helyi és térségi kisvállalkozók, civil szervezetek és kulcsintézmények között.

Idén publikálták a Pécs-Villány térségi desztinációfejlesztési stratégiát, amely szerint a térség legfőbb márkapillérei: a minőségi kulturális turisztikai kínálat és a borgasztronómia. Elsősorban a kultúra iránt fogékony utazókat célozzák meg. Ezt erősíti harmadik éve a PécsNyitva turizmusélénkítő kampány, amely jelentősen hozzájárul a város kulturális értékeinek kommunikációjához.

„Pécsett nagyon jól működő kulturális ökoszisztéma van. A legfontosabb az, hogy a város nyitott a kultúrára. Támogatjuk a helyi kulturális és civil életet, amelyért elsősorban a kultúráért is felelős alpolgármester felel” – mondta Rechnitzer Szilvia a pécsi városmarketing osztály vezetője.

Művészeti Tanács

A kilencfős Művészeti Tanács célja, hogy a pécsi kulturális élet szereplőivel egyeztetve kidolgozza és a gyakorlatba átültesse Pécs hosszú távú kulturális stratégiáját. A Tanács a kulturális szférát érintő helyi jogszabályok, döntések előkészítésében segít, és javaslatot tehet az önkormányzatnak.

A kötelező látnivalók

A Cella Septichora és az idén teljesen felújított Ókeresztény Mauzóleum egy római kori, 1600 éves, festett, ókeresztény temetkezési hely, amely az UNESCO világörökség része. Mellette találhatók a Pécsi Püspökség lenyűgözően renovált épületei. A Középkori Egyetem maradványát is érdemes megtekinteni. A város főtere a

dzsámival, városházával, Zsolnay-kúttal és a közeli zsinagógával a legtöbb látogató kiindulópontja.

A Zsolnay Negyed

A város régi-új kulturális központjában számos kulturális ínyencség található. A régi porcelángyár épületeiben modern kiállítások, üzletek és kávézók kaptak helyet. A látványmanufaktúrás kerámiákon túl van történelmi, művészeti, természettudományi kiállítás és még egy planetárium is. Egész évben tartanak itt eseményeket. Érdemes a Zsolnay család nyughelyét, a díszes mauzóleumot is megtekinteni.

Kodály Központ

A hangversenyterem az ország egyik legjobb akusztikájú és legszebb koncertterme. Maxim Vengerov hegedűművész szerint „az építészet a megkövült zene, és itt létrehoztak egy építészeti Stradivarit”. A hangversenyterem minden részéből ugyanolyan tisztán hallunk minden hangszert. Itt van a kétszáz éves múltú pécsi szimfonikus zenekar, a Pannon Filharmonikusok otthona.

SZERZŐ: GYÉMÁNT BALÁZS | FOTÓ: KISS ’GADGET’ ZOLTÁN, GYÉMÁNT BALÁZS

2022-ben Pécs nyerte az ArtisBusinessDíjat a Kulturális turizmus kategóriában. Ennek kapcsán néztünk körbe a városban, hogy mi mindent talál az, aki kultúrában szeretne utazni.

KISS ’GADGET’ ZOLTÁN)

Múzeum utca

A Művészetek és Irodalom Házát, a Pécsi Galériákat szintén a ZsÖK NKft. kezeli. A Janus Pannonius Múzeum tizenegy különféle helyszínen művészeti és várostörténeti múzeumhálózatot működtet. Ha mindenre nem is jut idő, a Csontváry és Vasarely Múzeumokba érdemes ellátogatni.

A pécsi születésű Victor Vasarely halálának huszonötödik évfordulójára összművészeti fesztivált rendeztek, ahol az op-art jegyében táncelőadás, divatbemutató, könyvbemutató és kézműves-foglalkozások voltak. A Vasarely ihletésű üvegtárgyak kiállítása kapcsolódik az ENSZ által meghatározott 2022. az üveg éve programsorozathoz, melyet a MOME üvegtervező tanszék hallgatóival közösen alkottak meg.

A Múzeum Utca Plusz rendezvényen a múzeumok utcáját töltik meg színes programokkal. Különleges tárlatvezetések mellett Design liget néven van kreatív alkotótér és művészpiac, valamint gyerekprogramokat, irodalmi délutánokat és koncerteket szerveznek. A kultúrát gasztronómiával is keverik. A programsorozat része a Pécsi Szelet Baranyai Gourmet piknik, ahol a térség éttermei, borospincéi mutatják be kínálatukat. Kiemelt turisztikai lehetősége a városnak, hogy a helyi ízeken keresztül mutasson meg kulturális értékeket is.

Tiltott tangó

A Pécsi Nemzeti Színház díszes épülete a Király utcában minden évben számos új premierrel invitálja a pécsieket és az oda látogatókat. A nyári fesztiválok során az épületen kívül is vannak előadások, koncertek és DJ. A Pécsi Balett hazánk egyik legismertebb, vezető táncegyüttese. Magyarország első modern balettegyüttesének köszönhetően alakult ki a modern balett itthon. A nagy színházon kívül a városban működik további öt kisebb színház, amelyekben a klasszikus repertoár mellett kísérleti előadásokat is bemutatnak. Rendkívüli eseménynek számított, hogy 2021-ben száz év hatósági tiltás után Pécs önkormányzata újra engedélyezte a tangót a városban. A szimbolikus döntés köré megszervezték a Tangóünnepet [A korabeli, hivatalos indoklás szerint a rendőrség azért tiltotta be az eredeti tangót, mert az néhány másik tánccal

együtt „sérti az ízlést, a közerkölcsöt, mert az erotikát szolgálja és nem a szórakozást”. – A szerk.]

Fesztiválváros

Pécs kiemelt kulturális programja, a Zsolnay Fényfesztivál idén százezer látogatót vonzott. A helyi, térségi és belföldi érdeklődőkön túl számos külföldi vendég érkezett a többnapos eseményre. A fényalkotások mellett százhúsz önálló program valósult meg.

A Fény Útja húsz állomásán hazai és nemzetközi fényművészek mutatkoztak be, de volt fénnyel való teniszezés, fénygraffiti és pénzdíjas 3D épületmapping is. A Zsolnay Light Art Fényfestőverseny során a pécsi székesegyház monumentális homlokzatát keltették életre a világ legjobb fényművészei, köztük lengyel és horvát fénynagykövetek is.

A Zsolnay Piknik , a Sétatér Fesztivál, a Pécsi Napok, a Zsolnay Negyed Éjszakája és a gyereknek szóló Szamárfül Fesztivál is a város kiemelkedő kulturális eseményei.

A Pécsi Irodalmi Fesztivál (PécsLIT ) izgalmas beszélgetéseinek és programjainak célja az irodalom népszerűsítése. A fesztivál idén a Goethe Intézettel működött együtt, de jelen volt a Magyar Írórezidencia Program pécsi rezidense is Szlovéniából.

A város kulturális programajánlója a pecs.hu oldalon hamarosan angolul is elérhető lesz, amivel a város a külföldi vendégek felé szeretne jobban nyitni.

A magyar Liverpool

A város kulturális életét évtizedek óta színesíti a rendkívül aktív könnyűzenei paletta, számos országos ismertségnek örvendő zenekarnak Pécs volt a bölcsője, ezért hívják a várost „a magyar Liverpoolnak”. Nagy sikerű és meghatározó eleme a kulturális életnek a civil kezdeményezésű kortárs zenei fesztivál, a Made in Pécs, ahol több mint száz amatőr és profi zenekar lép fel a város számos pontján.

A Pécs on stage minden hónapban izgalmas, feltörekvő zenei produkciókról

készít online videókat a megszokottól eltérő pécsi helyszíneken. Céljuk, hogy a városi kultúrkörképet szabadabb és szélesebb spektrumban lássuk.

Kortárs művészet

A városban ma mintegy százötven képzőművész él és alkot, munkáikat többek között a LOKART kortárs művészeti fesztiválon mutatják be. A művészeti piacon megfizethető áron meg is vásárolhatók a műalkotások. A programhoz helyi vállalkozók is csatlakoztak, így a környék boltjainak kirakataiban is lehet műalkotásokkal találkozni. Az AHOL CSAK LEHET –KÖZART projektnek köszönhetően így kerültek képzőművészeti alkotások egy pécsi patikába és húsboltba. Érdemes a helyi kávézókat, bárokat és éttermeket is felkeresni, hiszen a falakon hazai grafikusok munkái tekinthetők meg. A GraphicPécs egy nemzetközi grafikai fesztivál, amit idén szerveztek meg először: ötven ország ismert tervezőgrafikusainak és egyetemistáinak munkáit mutatták be.

Külföldi kapcsolatok

A kulturális turisztikai kínálattal leginkább a belföldi vendégeket és a városban tanuló külföldi diákokat invitálják, de a város kulturális PR-ja külföldön is észlelhető. Idén Pécs testvér- és partnervárosaiban, Eszéken, Zágrábban, Aradon és Aix-en-Provence-ban rendeztek a város kulturális értékeit bemutató fotókiállítást. Valódi áttörést jelent a magyar zenei életben, hogy a Pécsi Filharmonikusok 2023 júniusáig hat alkalommal adnak koncertet a bécsi Musikverein nagytermében, a Musik der Meister sorozat keretében.

A régi és az új kulturális kínálat, a rendezvények sokszínűsége jól tükrözik Pécs szellemiségét, miszerint a város mindig meg tud újulni. Újabb és újabb művészeti és kulturális színfoltok jelennek meg, ami turisztikai szempontból is meghatározó vonzerő. Többek között ezért nyerte el 2022ben Pécs az Art is Business Kulturális turizmus díját.

MINDENKI BUDAPESTJE

Hogyan, miért lett fontos az ön számára a kultúra?

Ha az ember úgy nő fel, hogy folyamatosan jelen van az életében a kultúra, akkor nehezen válaszol erre a kérdésre. Gyerekként sokat olvastam, a gimnáziumban színjátszókörbe jártam. Utána az életem a kommunikáció, a televíziózás, a vállalati kommunikáció felé fordult, de a színház, az olvasás, a filmek szeretete folyamatosan jelen volt benne. Azért nehéz mellé időpontot társítanom, mert ez olyan, mintha azt kérdezné tőlem, mikortól hordok szívesen kabátot, miközben kabátot mindig is hordtam.

Ön szerint milyen lenne az ideálisan működő kulturális élet Budapesten?

Pont olyan, mint most? Vagy hozzá tudna tenni még valamit?

Biztosan hozzá tudnék, az már nem biztos, hogy ez jót tenne neki. Szeretem, hogy Budapestnek sokszínű a kulturális élete, és hogy a város maga is az. Pont azt próbáljuk a saját munkánkkal is kihangosítani, hogy itt egyszerre van jelen a Budapesti Fesztiválzenekar és mellette a slam

poetry. Hogy a nagyok mellett egészen apró projektek is elindulnak, és anélkül, hogy intézményesült anyagi támogatás lenne mögöttük, az adott csoport tagjai saját szórakoztatásukra felépítik a saját kulturális platformjaikat. Az ideális persze az lenne, ha ezeket a művészeket és alkotóközösségeket fel tudnánk karolni, és támogatni tudnánk őket a fejlődésben, az előrelépésben, miközben azt a sokszínűséget, ami ma jellemzi a várost kulturálisan, nagyon nehéz lenne mesterségesen létrehozni.

Amikor a Budapest Brand ről gondolkodnak, akkor kifejezetten Budapest-specifikus programot szeretnének létrehozni a város kulturális életének összefogására, vagy inspirálódnak külföldi mintákból is?

Inspirálódunk külföldi mintákból, de fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a mintáknak meg legyen a megfelelő hazai értelmezése. Azt a célt követjük a város és a lakosság közötti kapcsolatban, hogy egyre inkább az itt élő emberek váljanak fontossá, és hogy ők úgy használják a várost, mint

egy valódi helyszínt, nem pedig, mint egy infrastrukturális közeget. Ez nem specifikus magyar igény, sőt, Budapest ebben le is van maradva egy kissé. Ha megnézzük, hogyan alakult át Párizs rakpartja, vagy hogyan változtak meg utcarészletek akár Romániában is, akkor azt látjuk, hogy az igény, amelyben a városunkat saját magunkénak szeretnénk tudni, be szeretnénk lakni, és létre szeretnénk hozni benne dolgokat, egy most formálódó globális trendhez kapcsolódik. Mi úgy próbáljuk ezt itthon erősíteni, hogy az erre irányuló igényeket és kezdeményezéseket segítjük a megvalósulásban. Például a Budapest Tuning programunkkal, amit idén indítottunk, és aminek lényege, hogy olyan budapesti közösségeket keresünk, amelyek vállalják, hogy a köztereken létrehoznak egy-egy projektet. Ez lehet például művészeti alkotás, ahogy Gyabronka József Dante-előadása volt a Gellért-hegyen, de olyan place makingprojekt is, amilyet a rakparton hoztunk létre – utóbbinál csak annyi történt,

kitettünk asztalt,

homokozót, növényeket a közös térbe, és az emberekre bíztuk, hogyan használják őket. Az ötleteket a Budapest Tuning gal nemcsak pénzzel támogattuk – habár az is fontos –, hanem a megvalósításukban és a kommunikációban is segítettünk. Mutattunk jó gyakorlatokat arra, hogyan kell közterületi rendezvényt engedélyeztetni, partnereket találni, vagy hogy egyáltalán hogyan fogjanak hozzá az ötletgazdák egy-egy ilyen projekthez. Ezeknek a programoknak ugyanis az a fokmérője, hogy mennyi valósul meg közülük sikeresen. Ez már egy hazai találmány: megértve azt, hogy ebben a városban vannak aktívan alkotni vágyó közösségek, segítünk nekik abban, hogy terveiket megvalósíthassák.

Budapesten vannak külföldi turisták, belföldi turisták és persze budapestiek is. Milyen nehézségekkel néz szembe az, aki arra vállalkozik, hogy egy ilyen heterogén közegből közösséget hozzon létre? Ennek a feloldása az, hogy mindenkire budapestiként tekintünk, arra is, aki csak hetvenkét órára budapesti, arra is, aki hetvenkét évig. Nem választjuk külön a turistát az itt élőtől, sőt, elsősorban az itt élőknek hozunk létre programokat, amelyekhez a turisták is csatlakozhatnak.

De vannak például olyan Budapest-kártyáik, amelyek a külföldi és amelyek a hazai turistákat célozzák meg.

Ez inkább marketingkérdés. A két kártya tartalma kis túlzással ugyanaz. A belföldi vendégeknek tettünk hozzá pluszakciókat, például ingyenes strandbelépőt vagy kedvezményt a szállásfoglaláshoz, mert számukra is vonzóvá és elérhetővé akartuk tenni Budapestet. De a termék, hogy fedezd fel a várost, a fürdőket, a múzeumokat, a látnivalókat, ugyanaz.

Már részben szó esett róla: több alulról szerveződő közösséget támogatnak. Hogyan választják ki őket? Különböző programok vannak, és mindegyiknek kicsit más a feltételrendszere. Az említett Budapest Tuning nál például egy zsűri döntött,

de közfeladatot ellátó cégként nekünk lényeges szempont volt, hogy az adott projekt együttműködésben valósuljon meg. Mi igazából az egyes közösségek vagy intézmények összekapcsolódását segítjük.

Láthatóan fontos a Budapest Brand számára a hagyományőrzés és a progresszió is. Ön melyiket látja fontosabbnak?

A progresszió mindig izgalmasabb, de veszélyesebb is – magában hordozza annak a rizikóját, hogy a végeredmény nem lesz sikeres. De közben épp ez a bizonytalanság az inspiráló benne.

A tradíció biztonságot jelet, az otthonlét érzését adja. Számunkra az is fontos, hogy az ember azonnal felismerje a körvonalait annak a helynek, ahol van és annak a terméknek, amit kap. E kettőnek tehát az egyvelegét szeretnénk létrehozni, és nem baj, ha a progresszív szemlélet néha sikertelenséget eredményez, az se, ha nem jön be minden ötletünk, a lényeg, hogy mindenki megtalálja a városban azt, ami számára megfelelő.

Sok helyről hallani, hogy a koronavírus-járvány leszoktatta az embereket a kultúráról, akik nem tértek vissza a kulturális terekbe a nyitás után. Önöknek is ez a tapasztalata?

Azt érezzük, ami probléma szervezői szempontból, hogy nagyon az utolsó pillanatra hagyják az emberek a döntést, hogy elmenjenek-e egy programra vagy sem. Azt hiszem, hogy ez nem is a vírustól való félelemről szól, hanem arról, amit ezzel kapcsolatban a lezárások időszaka alatt megéltünk: volt egy repülőjegyünk, koncertjegyünk, színházjegyünk, de mire használhattuk volna, már nem volt nyitva semmi, és külföldre sem lehetett utazni. De a kultúra iránti igény szerintem nem csökkent, inkább a fogyasztási csatornák, a szokások és a logisztikai megvalósítás az, ami változott.

Kell-e a Budapest Brand nek bármiképpen reagálnia a gazdasági válságra, aminek egyelőre csak a küszöbén állunk?

Mindenképpen, hiszen félő, hogy megint olyan időszak érkezik az életünkbe, amelyben a kulturális ese-

mények felértékelődnek. Ha a sok nehézség közben egy-egy programra el tudunk menni, az fontosabb lesz, mint korábban. Több ingyenes rendezvényünk van, és szem előtt kell tartanunk, hogy egyre több lesz az olyan ember, akiknek az ilyen ingyenes rendezvényeken kívül nincs más lehetősége kulturális programon részt venni. Ezen a téren nagyobb lesz a felelősségünk, és fontos lesz, hogy ott legyünk és megcsináljuk ezeket a programokat, még akkor is, ha a gazdasági helyzet és az energiakrízis nekünk is nehézségeket okoz.

A programjaik terén a növekedés a céljuk, vagy a nem növekedésben hisznek inkább?

Mindig a megvalósíthatóság a mércénk. Annyit szeretnénk kínálni, amennyit egyrészt át lehet látni, másrészt, amit mi meg tudunk ugrani. Ha az ember túlvállalja magát, az a megvalósított programok rovására megy. Igyekszünk ebben is az egyensúlyi helyzet megteremtésére törekedni.

A kultúra kérdése sosem független a politikától, a 2020-as évek Magyarországán pedig ez hatványozottan igaz. Önöknek kell ezzel törődniük, vagy próbálnak nagyvonalúan úgy tenni inkább, mintha ez a probléma nem létezne? Nekünk úgy kell tennünk, mintha ez a probléma nem létezne. Ez bizonyos értelemben naivitás, és időnként előfordul, hogy ránk rúgja a valóság az ajtót, de mi Budapest kultúrájáért felelünk, amiben benne van a Fidesz által vezetett V. kerület, a független vezetésű IX. kerület és a DK-s vezetésű Újbuda is. Ezek csak politikai formációk, de valójában a városban emberek vannak, akik ide is és oda is szavaznak még az egyes kerületeken belül is, hát még Budapesten összességében. A Budapest 150 -nel kifejezetten az a célunk, hogy ne csak a Főváros közgyűlési többségét adó kerületek ünnepeljék meg a város 150. évfordulóját, mert az saját magunk kigúnyolása lenne. Úgyhogy mi igyekszünk ezeket a különbségeket nem látni, vagy legalábbis nem reagálni rá, hanem inkább városban, emberekben és értékekben gondolkodni.

Okostelefonnal – színházba

SZERZŐ: SZELE TAMÁS | FOTÓ : VODAFONE

A Vodafone segítségével megoldódott egy olyan kérdés, ami régóta megoldhatatlannak tűnt: hogyan lehet élvezhetővé tenni a színielőadásokat hallássérültek számára?

A Vodafone felismerte a problémát és annak súlyát is. Hiszen Magyarországon kétszázötven-háromszáz ezer hallássérült ember él. Ők számtalan kulturális élményből kimaradnak, például a színházi előadásokat is nehézkesen tudják élvezni. A Színházprojekt lényege az, hogy digitalizáció segítségével feliratozza az előadásokat. Egyszerű, mint Kolumbusz tojása: azt az eszközt használja fel, ami manapság már ott lapul mindenkinek a zsebében: az okostelefont.

A nézők a színházba érkezve okostelefonjuk segítségével a Vodafone által biztosított zárt wifi-hálózatra csatlakoznak, amelyhez kizárólag azok a személyek férnek hozzá, akik jegyet váltottak az adott előadásra, ezáltal biztosítva a hálózat zavartalan működését. A wifire való csatlakozás után férnek hozzá a látogatók ahhoz a weboldalhoz, amelyen keresztül az adott színházi előadást feliratozzák. A rövid üdvözlő szövegek elolvasását követően már csupán annyi a dolguk, hogy megnyomják az előadás kezdetekor megjelenő „Kezdés” gombot, amely egyben parancsgomb is: biztosítja, hogy a telefon képernyője ne sötétedjen el az előadás időtartama alatt. A nézők a színházi szék háttámlájára húzott speciális elasztikus tartóba helyezhetik mobiltelefonjukat.

Olcsó, egyszerű, hatásos – erre való a huszonegyedik század okostech -

nológiája. És nagyon sokak számára teszi majd lehetővé a színházi előadások élvezetét. Mint dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese rámutatott: „Technológiai vállalatként a Vodafone-nál hiszünk abban, hogy a társadalom különböző csoportjainak összekapcsolásával egy befogadóbb környezet megteremtéséhez járulhatunk hozzá. Éppen ezért igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy olyan ügyek mellett állhassunk ki, amelyek hozzájárulnak a társadalom építéséhez, megoldást kínálnak a ma és a jövő kihívásaira. Külön öröm számomra, hogy ezúttal egy olyan együttműködés részesei lehetünk, amely lehetőséget biztosít a hallássérült emberek számára, hogy akadálymentesen vehessenek részt a színházi eseményeken és ezáltal teljesebb életet éljenek.”

A megvalósítás, – amelyre a Játékszín Horgas Ádám rendezte, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével játszott Életrevalók című előadásán került sor –, több területet is érintett, így végig komplex gondolkodást igényelt. Meg kellett oldani a technikai nehézségeket, illetve olyan megoldást kellett találni, amely felhasználóbarát, egyszerűen, könnyen és megbízhatóan működik. A kreatív ötleten túl kialakították az optimális feliratozást, formatervezőkkel egyedileg állítható

külön telefontartókat készíttettek, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsák az előadás nézői számára. A színházterem adottságaira tervezett külön wifi-rendszert telepítettek. A feliratkezelő webes felületet úgy alakították ki, hogy később bővíteni lehessen más előadásokkal, más nyelvű feliratokkal és akár beszédfelismerő rendszerrel is. A megvalósításban a Játékszín mint együttműködő partner és helyszín volt segítségükre, illetve szakmai kérdésekben a SINOSZ-hoz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) mint a célcsoport legautentikusabb képviselőjéhez fordultak. Az együttműködés a Játékszín és a Vodafone között bartermegoldás keretében zajlott: a felek egymás rendelkezésére bocsátották a tudásukat, erőforrásaikat, lehetőségeiket.

A Vodafone vállalati értékei között kiemelten fontos, hogy a digitalizáció segítségével olyan ajtókat nyisson meg mások előtt, amelyek eddig zárva voltak. A sokszínűség és az elfogadás a cég kultúrájának alapjaihoz tartozik; a Színházprojekt olyan kezdeményezéssé vált, amelynek megvalósításában lehetőségeihez mérten minden munkatárs segített.

Régebben a kultúrember kikapcsolta a telefonját, ha beült az előadásra, hogy a hívások ne zavarják meg mások műélvezetét. Most lesz, aki majd bekapcsolja – épp a műélvezet kedvéért.

Tárlat a metróban

Az

A STRABAG-ról lesz szó, amely méreteihez méltóan igen sokat tesz a művészetekért.

A céget 1835-ben alapították, és Európa egyik legnagyobb építőipari vállalata. Döntéshozói számára természetes a kultúra támogatása; komoly hagyomány a mecenatúra. A gazdasági és ökológiai felelősségvállalás mellett a társadalmi szerepvállalás is mélyen beépül a vállalat életébe. A STRABAG Kunstforum – amelyet az 1990-es években alapítottak, amikor a csoport székhelye még az osztrák Spittal an der Drau városában volt – sikeresen épít hidakat a művészet és az üzleti élet között, például a fiatal művészeket támogató éves művészeti díjával.

A pályázatot először 1994-ben írták ki, és kezdetben csak Ausztriára korlátozódott. 2009 óta, amikor a STRABAG Artaward International nevet kapta, kiválasztott európai országok művészei is részt vehetnek benne, 2021 és 2023 között Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia művészei számára nyitott. Idén két magyar művészt is díjaztak: a nemzetközi megmérettetésen hetvenhét pályamű közül nyerte el a rangos elismerést Bernáth Dániel és Ezer Ákos. A díjakat dr. Thomas Birtel, a STRABAG SE igazgatótanácsának elnöke adta át Bécsben.

De másféle módon is gazdagította Budapestet a vállalat: egy, illetve két kicsit sem hagyományos köztéri műalkotást köszönhetünk nekik. A STRABAG metró-projektjének az volt a célja, hogy Magyarország egyik legforgalmasabb

metróvonalán olyan képzőművészeti alkotás születhessen, amely az utazóközönség számára játékos formában, rajzfilmek ihlette karakterekkel egyszerre mutatja be az M3-as metróvonal fővárosi közlekedésben betöltött szerepét és az éppen ott zajló rekonstrukciós munkálatokat – melyeket a STRABAG végez.

A BKV Zrt. megbízásából a cég akadálymentesíti az M3-as metró Dózsa György úti megállóját; e projekt része volt, hogy két szervizhelyiség perontéri falán elhelyezték Labrosse Daniel képzőművészeti alkotásait. A peronhoz közvetlenül kapcsolódó falszakaszokra mindkét irányból egy-egy, közel négy méter széles, két és fél méter magas grafika került. A cég alapvetően pénzügyi értelemben működött együtt a művésszel, akinek nem kis feladatot kellett megoldania: az alkotásban egyszerre kellett integrálnia az építőipar sajátos és egyben nehéz, olykor rideg elemeit, a metróvonal utazóközönségének egyediségét, valamint a metró mint közlekedési eszköz szükségszerűségének sajátosságait. A megfogalmazásban kulcsszerepet kapott az együttélés, a harmónia, ami a mindennapi ember különleges, unikális megjelenítésében és a minket körülvevő eszközök, az élet ritmusát, fejlődését megvalósító vállalatok teljesítményének bemutatásában testesül meg.

Mind a STRABAG, mind a BKV Zrt. felső vezetése támogatta a mű megszületését. Az alkotás megfogalmazá-

sába és a fizikai, helyszíni kivitelezésbe a rekonstrukciós munkálatokat végző projektcsapat minden munkatársa bekapcsolódott. A Dr. Kahán Éva Alapítvány vállalta a projekt kurátori, művészeti tanácsadói feladatát.

Az alkotóról, Labrosse Danielről érdemes tudnunk, hogy Budapesten született francia-magyar autodidakta képzőművész, illusztrátor, művészeti vezető és animátor. Sokféle technikát alkalmaz, gyakran kísérletezik és fedez fel régi és új vizuális lehetőségeket, köztük a street-artot, a polimert, a tollat és a tust, az akrilt, az olajat, a gouache-t, a digitális illusztrációt, a filmet, a hagyományos animációt. Vizuális stílusát nagyrészt a képregények, rajzfilmek és olyan művészek inspirálták, mint Keith Haring, Hieronymus Bosch, David Shrigley, Charlotte Salomon és Jean-Michel Basquiat. Saját bevallása szerint az emberek egyedi tulajdonságai, furcsaságai foglalkoztatják, és Budapest tömegközlekedése, amelyben különféle emberek vesznek részt, inspiráló volt számára. Képein egyszerre ábrázolja az utazást és a felújítást – egy átlagos hétköznapon, nem átlagos figurákkal, mindezt színekkel és humorral fűszerezve.

Mindenki jól járt tehát: az alkotó, az utazó – és most már műélvező – közönség, a BKV Zrt. és a STRABAG is, hiszen mindenki gazdagodott valamivel. Ilyen az, amikor a meggondoltan alkalmazott mecenatúra kiválóan működik.

Art is Business sokat és szívesen foglalkozik azzal, hogyan képesek a kisebb és nagyobb cégek a mostani nehéz gazdasági feltételek között is segíteni az alkotókat, az alkotási folyamatot, bemutatni a kész műtárgyakat a nagyközönségnek. Most egy egészen nagy vállalatról.

SZERZŐ: SZELE TAMÁS | FOTÓ : STRABAG

„ODAÁLLTUNK AZ ÜGY MELLÉ, ÉS EZ MOST MÁR ÍGY IS MARAD”

SZERZŐ: PUSKÁS PANNI

Saját bevallása szerint megérzések vezették útja során, több színházi szakmában kipróbálta magát, mielőtt játszóterek építésével kezdett foglalkozni. A Játéknap Kft. ügyvezető igazgatójával, Lengyel Csabával művészet és tervezés viszonyáról, jó ügyek támogatásáról és a magyar színház helyzetéről beszélgettünk.

Úgy tudom, színháztudomány szakos volt az egyetemen. Igen, Veszprémben. Véletlen volt, hogy odakerültem, ahogy az életem sok területe alakul megérzések szerint. Szerettem a veszprémi éveket, és az egyetem után évekig dolgoztam színházban.

A Bárka Színházban is volt rendezőasszisztens.

Előtte dolgoztam több színházban is, de a Bárka volt a legmeghatározóbb színházi munkám. Amikor odakerültem, nagyon jó csapat és légkör vett körül. Nem a színház indulásakor kezdtem el ott dolgozni, de ahhoz nagyon közel, még akkor, amikor ott mindenki egy célért küzdött, egy úton haladt. Nagyon jó élményeim vannak ebből az időszakból. Súgótól az ügyelőn át a rendezőasszisztensi munkáig mindent kipróbáltam, és színháztörténetet is tanítottam a stúdiós színészeknek.

És miért hagyta ott?

Elindultak olyan változások, amelyek nekem nem voltak teljesen szimpatikusak. És a privát életemben is változások

kezdődtek: szerettem volna családot alapítani, és a színház nem biztosított ehhez elég stabil egzisztenciát. Úgy éreztem, lépni kéne valamerre, de akkor még nem tudtam, merre. Aztán az élet megint hozott egy lehetőséget.

Rögtön elkezdett játszóterekkel foglalkozni?

Csak kicsivel később hívott fel egy barátom az ajánlattal, hogy magánkertekbe kellene játszóvárakat építeni. Innen indult az egész: egy garázsból, ahol kezdetben édesapámmal együtt dolgoztunk. Aztán lépésről lépésre jutottunk idáig.

2004-ben kezdte el az Európai Unió támogatni a játszóterek fejlesztését. Ez fordulópontot jelentett az önök számára?

2004 még nagyon a vállalkozásunk eleje volt, még csak ismerkedtünk ezzel a szakmával, és magánkertekben dolgoztunk. Akkor még nem láttam bele, hogy milyen EU-s pénzek mozognak ezen a területen, de később igen, és a mai napig látszik, hogy mennyire függ

ettől a játszóterek felépülése. Most például érezhető visszaesés van.

A válság miatt?

Igen, de sok összetevője van: Covid, háború, gazdasági visszaesés. Az is fontos, hogy az önkormányzatok mostanában másképp kapnak pénzt, mint korábban. A kivárás időszakát éljük.

Cége, a Játéknap támogatja az Ördögkatlan Fesztivált. Bérczes Lászlóval, gondolom, a Bárka Színházból maradt meg a jó viszonya. Volt más indoka is, ami miatt az Ördögkatlan Fesztivált választotta? Bérczes Laci keresett meg engem, mert tudta, hogy játszóterekkel foglalkozunk. Azt kérte tőlem, hogy nézzem meg a Háy János ötletéből készült installáció, a Maszkpersely tervét, és mondjak róla szakmai véleményt. Amikor beszélgettünk, kiderült, hogy még nem találták ki, miből és hogyan fog a Maszkpersely elkészülni. Nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy Lacival újra együtt dolgozhatunk valamin, úgyhogy rögtön felajánlottam,

hogy megtervezzük és legyártjuk az installációt, illetve, hogy ennek öszszes költségét vállaljuk. Az Ördögkatlan Fesztivál szemlélete nagyon hasonlít ahhoz, amit mi a Játéknapnál képviselünk. Emiatt értjük egymást, és emiatt éreztem azt is, hogy fontos a fesztivált támogatni. Odaálltunk az ügy mellé, és ez most már így is marad, amíg lesz Ördögkatlan.

Amikor játszóteret terveznek, és nem installációt az Ördögkatlanra, menynyire jelennek meg művészi-esztétikai szempontok a munkájukban?

Egyre jobban. Nekem mindig fontos volt, hogy olyasmiket tervezzünk, amik művészileg-formailag kicsit eltérnek az átlagtól. Amikor egy adott projekthez, megadott témában tervezünk eszközöket, az mindig kreatív alkotói folyamat. Például az, hogy milyen anyagokat használunk, ugyanolyan központi kérdés, mint a képzőművészetben: tudnod kell, hogy az adott anyag hogyan viselkedik, mire képes, és hogy általa miként tudsz egy üzenetet megfogalmazni vagy egy hangulatot megteremteni –ez nagyon izgalmas feladat.

A Maszkpersely olyan installáció, amelybe az emberek beledobhatják szükségtelenné vált maszkjaikat, tehát a koronavírus-járvány lezárásának mementója. Másrészt mindenhonnan azt halljuk, hogy most indult el a világjárványok időszaka. Le lehet zárni ezt a korszakot?

Háy János ötlete még mindig nem működik úgy, ahogyan azt ő eredetileg kitalálta: nem dobálják bele az emberek a maszkjaikat, mert még nem zárult le egészen ez a korszak. Úgy tűnik, a Maszkpersely a jövőnek készült, de így is fontos üzenetet hordoz, miközben játszótéri elemként is funkcionál: egy csúszdás eszköz, ami használható addig is, amíg be nem teljesíti a másik, szimbolikus feladatát. Felszabadítónak találom, amit e két funkció megjelenít: megmutatja a nyomasztó jelenünket, de gyerekek játszanak rajta, amivel megjeleníti a jövőt is.

Szoktak más, egyéni színházi projekteket is támogatni, ugye? Mindig fontosnak tartottam, hogy a színház valahogy része maradjon az életemnek. Ezért támogatom azoknak a művészeknek a munkáját, akiket ismerek, barátokként tartok számon,

és úgy gondolom, hogy fontos munkát végeznek. Ilyen például Szikszai Rémusz, akivel már nyolc-kilenc éve is volt egy közös projektem, amikor a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásának díszletét, amely egy játszótér volt, mi készítettük el. Illetve Rémusz két másik rendezését is támogattuk, támogatjuk anyagilag. Emellett Gyulay Eszter barátomnak – aki szintén rendez, és akinek nagyon szeretem a színházról és a világról való gondolkodását – már második alkalommal gyártottunk díszletet, most a Leenane szépe című előadáshoz, korábban a Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém hez.

Amikor anyagilag támogatja ezeket a művészeket és a projektjeiket, akkor a cége nevében teszi vagy magánszemélyként?

Nem magánszemélyként, és ezt fontosnak is tartom hangsúlyozni.

A Játéknap Kft. üzleti vállalkozás, amit én vezetek, ezért értelemszerűen én határozom meg annak az irányát, hogy kiket támogassunk, de nem magamat, hanem az egész csapatot képviselem ilyenkor. Közösen kell jól csinálnunk a dolgunkat ahhoz, hogy el tudjunk különíteni támogatásra fordítható összegeket. Ennek különben csak az egyik területe a színház, támogatunk még sérült gyerekeket nevelő, rászoruló családokat, valamint fiatal, tehetséges sportolókat is.

Egy színházi projekt támogatása mennyire reprezentációs felület, és mennyire kezelik inkább adományként?

Egyértelműen adományként gondolok rá, nem reklámlehetőségként. Sőt, szeretek inkább háttérbe vonulni, jobban is, mint kéne bizonyos szempontból. Van, amikor lehetőségünk van megjelenni egy-egy plakáton, ettől természetesen nem zárkózom el, de nem az a fontos számunkra, hogy magunkat toljuk előtérbe, hanem mindig maga az ügy.

Milyennek lája ma a magyar színház helyzetét?

Finanszírozási szempontból nagyon rossz helyzetben van. De én ezt is igyekszem az egyéni, emberi oldaláról nézni. Meg kell találni az utakat a boldogulásra, és nagy szükség van az olyan támogatókra, amilyenek mi vagyunk. Épp most lesz egy alapítványi estünk, ami többek között erről is szól:

a meghívott üzleti partnereinket szeretnénk ösztönözni, hogy támogassanak művészi és társadalmi projekteket.

Mennyire lája reálisnak, hogy piaci szereplők fogják megoldani a kortárs magyar színház problémáit?

Semennyire, mert a probléma ennél összetettebb. Hogy anyagilag nincsenek jó helyzetben, csak egy szegmense ennek, a másik, hogy a politika is beleszól az alkotói munkába – ez pedig két táborra szedi a színházat, és a benne alkotó művészeket is. A színház nagyon jó fórum, és hogy ki miről akar beszélni a színpadon, az mindenkinek a saját dolga kell, hogy legyen. Fontos, hogy hangot adjunk a véleményünknek, ki kell mondani, mert soha nem jó, ha bent marad.

Már említettük, de akkor tegyük konkrétabbá: létrehoztak egy alapítványt, amelyen keresztül nemcsak kulturális tevékenységeket támogatnak, hanem sérült gyerekeket és családjaikat is. Hogy működik ez pontosan?

Fontos volt nekem, hogy ne egy intézményt támogassunk, hanem válasszunk ki tíz családot. Persze, nehéz a sok ezerből megmondani, melyik tíz legyen.

Miért jobb ez?

Mert személyes kapcsolatot alakíthatunk ki velük. Adott sorsokról, adott problémákról van szó, és ez beláthatóbb. Volt már olyan is, hogy intézményt támogattunk, tavaly a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület által működtetett intézménynek gyűjtöttünk. De amikor egy-egy családot támogatunk, akkor van lehetőség például a sorsuk utánkövetésére is, tehát nem egyszeri adományt küldünk, hanem a továbbiakban is tartjuk velük a kapcsolatot. Fontos számomra, hogy olyan rászoruló családokat támogassunk, akik sérült gyereket is nevelnek. Az idei támogató eseményünk különben köréjük épül, és a vége egy balatoni gyalogtúra lesz. Négy éve minden évben körbesétálom a Balatont. A távot tíz nap alatt szoktam megtenni. Idén ennek az utolsó napja kampányzáró esemény is lesz: egy közös séta Balatonalmádiból Balatonkenesére. A privát életem valahogy mindig összefonódik a szakmaival, és ebből újabb és újabb lehetőségek adódnak. Csak ezeket észre kell venni, oda kell rájuk figyelni.

„Ebből nem szabad politikai kérdést csinálni”

BeszélgetésazEsterházyPrivatstiftungigazgatóhelyettesével,CzigányBalázzsal

„Európa-szerte ritkaságnak számít, hogy egy főúri család öröksége évszázadokon át egységben fennmaradjon. Az Esterházy-gyűjtemény a XVII. századtól a XX. század elejéig őriz kincseket. Megtaláljuk benne egész Magyarország művészettörténetét és történelmét is. Így mindent megteszünk azért, hogy a gyűjteményegység együtt maradjon, méltó módon őrizzék és bemutassák egy országos szintű múzeumban” – mondja az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettese, Czigány Balázs, aki elmesélte, miért is kényszerült arra az Esterházy Magyarország Alapítvány, hogy beperelje a magyar államot.

V. Esterházy Pál Európa egyik leggazdagabb emberének számított az 1920-as években. A zene, a botanika és a nyelvek iránt érdeklődő herceg apja 1920-ban bekövetkezett halála után vette át az Esterházy-vagyon feletti hitbizományosi rendelkezés jogát. A Rákosi-korszak elején, 1949. február 8-án egy koncepciós perben teljes vagyonelkobzásra és tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Végül az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, és Svájcba menekült, ahol 1989-ben bekövetkezett haláláig élt.

„Kevés olyan filantróp, mecénás élt akkoriban Magyarországon, mint Esterházy Pál, aki hatalmas összegeket fordított a magyar kultúrára. Egy olyan korszakban segítette az országot, amely éppen csak felocsúdott az I. világháború borzalmai után, a gazdasági krízis miatt pedig tömegével vándoroltak ki a magyarok külföldre” – magyarázza az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettese, Czigány Balázs. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején rabolták el az Esterházy-gyűjteményt akkori jogos tulajdonosától, IV. Esterházy Miklóstól, és vitték Fraknó várából Budapestre, az Iparművészeti Múzeumba. Noha a Tanácsköztársaság bukása után visszaállították a magántulajdon szentségét, az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatójának kérésére

ezek a műtárgyak letétként továbbra is a múzeumban maradtak. Az Iparművészetivel kötött megállapodást 1923ban letéti szerződésben szentesítette V. Esterházy Pál herceg, azonban a tulajdonjogot nem ruházta át a magyar államra. A letéti szerződés magába foglalta a teljes állami kezességvállalást, amely a vis maiorra is kiterjed, azaz az előre nem látható tragikus események bekövetkezésekor is garantálja a tulajdonjog sérthetetlenségét.

„Attól még, hogy a csaknem négyszáz éves műkincsgyűjteményt egy letéti szerződés keretében az Iparművészeti Múzeumba helyezték, nem került a magyar állam tulajdonába, csak a birtokába. A műtárgyak egyébként sem Esterházy Pál szabad akaratából vándoroltak az Iparművészeti Múzeumhoz, hanem elhurcolták azokat” –mondja Czigány Balázs. A magyarországi közgyűjteményekben elhelyezett műtárgyak több mint kilencven százalékának magánjogi státusa állami tulajdonnak felel meg, azaz a magyar állampolgárok közös tulajdonát képezi. A múzeumokban őrzött műtárgyak egy része azonban tisztázatlan jogállású, épp ezért született 2013-ban egy kormányrendelet, amely arra irányult, hogy a magyar közgyűjteményekben ne maradhassanak olyan műtárgyak, ame-

lyek jogtalanul kerültek a magyar állam tulajdonába. Ezen felbuzdulva az Esterházy Magyarország Magánalapítvány 2013-tól tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a Fraknóról elhurcolt műkincsek státusáról. „Kezdetben még kifejezetten együttműködőek voltak, nyitottak a javaslatainkra, aztán valamiért ez a lelkesedés alábbhagyott, és megszakadt a kapcsolat. Egyszerűen nem válaszoltak a megkeresésünkre” – meséli az igazgatóhelyettes.

Amikor 2016-ban a gyűjteményt egy kormányrendelet értelmében az Iparművészeti Múzeumból a fertődi Esterházy-kastélyba szállították, az alapítvány vezetősége úgy döntött, bepereli a magyar államot. Hivatalos (restitúciós) kérelmet nyújtottak be a műtárgyak kiadására, és az Iparművészeti Múzeumba való visszahelyezésére, ahol korábban a körülbelül ezer darabból álló gyűjtemény egy részét restaurálták is. Ahogy Czigány fogalmaz, a hercegi ág szellemi, kulturális és gazdasági örökségét kezelő Esterházy Magyarország Alapítvány kötelességének érzi, hogy elérje: a gyűjteményt ne csak megfelelő körülmények között őrizzék, hanem méltó módon be is mutassák a nagyközönségnek. A fertődi kastély infrastruktúrája azonban korántsem alkalmas az Európa-szerte egyedülálló kollekció ál-

SZERZŐ: BARCZA RÉKA | FOTÓ : ESTERHÁZY ALALPÍTVÁNY

landó őrzésére és kiállítására. „Európaszerte ritkaságnak számít, hogy egy főúri család öröksége évszázadokon át egységben fennmaradjon. Ez a gyűjtemény a XVII. századtól a XX. század elejéig őriz kincseket. Megtaláljuk benne egész Magyarország művészettörténetét és történelmét is. Így mindent megteszünk azért, hogy a gyűjteményegység együtt maradjon, méltó módon őrizzék és bemutassák” – mondja.

Az alapítvány korábban fel is ajánlotta, hogy más múzeumi intézményekkel együtt létrehoz egy kizárólag szakmai alapon működő kuratóriumot, amellyel kidolgoznak egy hároméves tervet a gyűjtemény kutatására, bemutatására. Ez azonban értelemszerűen nem valósult meg. Amióta a gyűjteményt Fertődre szállították, néhány darab kivételével nem került a nagyközönség elé, hanem raktárakban porosodik.

Czigány Balázs elmondta: nem szeretnék, ha ezek az értékes műtárgyak kastélyok enteriőrdarabjai lennének, és ezzel a múzeumi szakma is egyetért. 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia levélben tiltakozott a gyűjtemény elszállítása miatt, az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója, Takács Imre pedig lemondott, mert úgy gondolta, ez az intézkedés szakmailag megalapozatlan és indokolatlan. „Ebből nem szabad politikai kérdést csinálni. Nem engedhetjük, hogy politikusok döntsenek arról, hol legyen a gyűjtemény őrzőés bemutatóhelye. Nagyon rossz üzenetet közvetít, ha nem szakmai, hanem politikai alapon dőlnek el ilyen kérdések. Márpedig itt még él egy olyan generáció, aki emlékszik, mit jelent mindez” – fogalmaz az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettese.

„Az utolsó hitbizományi birtokos úgy rendelkezett, hogy ezeket a műkincseket Magyarországon, egy országos múzeumban őrizzék, letétként. Az alapítvánnyal mi is úgy gondoljuk, hogy a gyűjteménynek egy országos múzeumban a helye, de megfelelő körülmények között, ahol nemcsak kifogástalan infrastruktúra, hanem egy szakmailag felkészült csapat is a rendelkezésre áll” – teszi hozzá. Épp ezért az Esterházy Magyarország Alapítvány párhuzamosan indított egy közigazgatási, valamint egy magánjogi pert a kincsek tulajdonjogáért 2016-ban. A polgári pert az elmúlt hat évben első és másodfokon is elvesztették, a Kúria azonban befogadta a felülvizsgálati

kérelmüket és hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét, amelyben elutasították igényüket a kincsek tulajdonjogáért indított perben. Az ügyet visszahelyezte másodfokra, azonban az alapítvány ezt a pert is elvesztette, így újabb felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriánál. Döntés ez ügyben 2023 februárjában várható.

„Nagyon furcsa azt látni, hogy újra és újra elutasít bennünket a bíróság. Ráadásul, állami oldalról a bírósági tárgyalásokon arra hivatkoznak, hogy Esterházy Pál 1956 és 1989 között nem jelentkezett itthon a vagyonáért. Ez minden ízlés határán túlmegy. Olyan, mintha valaki kiszabadulna ÉszakKoreából, és azt vetnék a szemére, hogy nem ment vissza a maradék ingóságáért. Mi továbbra is nyitottak vagyunk egy megállapodásra a magyar állammal. A kincsek egységének helyreállításán túl azt szeretnénk elérni, hogy méltó módon mutassák be a műtárgyakat egy országos szintű múzeum kiállításán” – mondja Czigány Balázs. Az alapítvány a Tanácsköztársaság kikiáltásának 100. évfordulóján, 2019ben, a burgenlandi Fraknó várában rendezett egy kiállítást „300 évig gyűjtetett, 3 nap alatt elveszett” címmel, hogy felhívja a figyelmet, nemcsak az

Esterházy-, hanem különböző egyházi, valamint más főúri gyűjtemények állami tulajdonba vételére.

A művészetet és oktatást díjak és programok létrehozásával támogató Esterházy Magyarország Alapítvány már 2013-ban is megemlítette a kormánnyal folytatott tárgyalások során, hogy megálmodott egy művészeti központot, ahol a tradíciók és a kortárs formák összehangolása, valamint ütköztetése mentén szerveznének kiállításokat, konferenciákat. Noha a kormány akkoriban nyitottan fogadta az elképzelést, a tárgyalások abbamaradtak. Czigány Balázs szerint a kelet-európai országokban az állam még mindig sokkal erősebb szerepet vállal magára a kultúra területén, mint amennyit ildomos lenne. Hozzátette, nagyon fontos az állam szerepe a kultúra közvetítésében, hogy az mindenki számára elérhető legyen. Ez viszont nemcsak a magyar állam feladata kellene, hogy legyen, hanem mecénásként magánalapítványok és privát cégek is részt vállalhatnának a finanszírozásban. Ahogy azt annak idején tették az Esterházyak is, évszázadokon át, így válva a magyar kulturális élet meghatározó szereplőivé és a kultúra elkötelezett támogatóivá.

Az Esterházy Magánalapítvány magyarországi tevékenysége három pilléren áll. 2009-óta létezik a kortárs művészekre fókuszáló, kétévente odaítélt Esterházy-díj, amelynek elindítása Schneider Erika nevéhez fűződik. Estöri néven futó oktatási projektjük kreatív történelmi-társadalomtudományi verseny. A programot egyfelől azért hozták létre, hogy vérfrissítést vigyenek a tanulmányi versenyekbe, amelyek – jóllehet, azóta rengeteget változott a magyar társadalom – ma is szinte ugyanolyok, mint a szocializmusban voltak; nem számolnak azzal a ténnyel, hogy ma már digitális világ vesz körül bennünket. Másfelől szerették volna továbbvinni V. Esterházy Pál – a tudomány, az oktatás és a művészetek területein kifejtett – társadalmi szerepvállalását.

A harmadik pillér a zenei események támogatása. Az Esterházy és a Haydn név összefonódik Kismartonban, ahol az elmúlt évtizedekben rengeteg zenei programjuk volt, csakúgy, mint a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az Örkény Színházban tavaly mutatták be Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című művét, amelyet anno Haydn halálának kétszázadik évfordulójára írt. Bodó Viktor – az Örkény társulatának improvizációi alapján – 33 álom címmel készített egy szürrealista elemekkel átszőtt „álomszkeccset”, amelyből a 2021-es Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand támogatásával jött létre előadás.

A fesztivál vezetésének felkérésére az alapítvány is csatlakozott a produkciókhoz: meghívták Budapestre a Japánban vonósnégyesversenyt nyert Viano String Quartetet. Az Örkény Színház színészei és a zenészek EP33Haydn című, különleges összművészeti produkcióját Kovács D. Dániel rendezésében, a Márai Sándor Kulturális Központban láthatta a közönség.

A kicsiben meglátni a

nagyszerűt –így támogatta a Telekom a magyar kultúrát 2022-ben

SZERZŐ: P.P. | FOTÓ : BODÓ GÁBOR

Hogy miért kapta meg 2020-ban a Telekom az Art is Business Díjat, érthető akkor is, ha végigtekintünk azon a listán, amelyen a cég által idén támogatott művészeti projektek szerepelnek. A támogatottak kiválasztásánál megfigyelhető elv 2022-ben mintha az lett volna, hogy felmutassa a kicsiben a nagyszerűséget.

A fent említett vezérelv fizikailag is testet öltött Plank Antal miniszobraiban a Családi összedolgozás 2.0 projektben, melynek célja az volt, hogy a járványidőszak alatt történtek feldolgozásában segítsen a budapestieknek – és természetesen az erre járó nem budapestieknek is. A színes, mozgalmas apró életképekben digitalizáció és művészet találkozik – megalkotásukat pedig egy kutatás segítette, amelyet a Datalyze Research készített a Telekom megbízásából. Azt vizsgálták, hogy miként változott meg a járvány időszaka alatt a családok digitalizációhoz fűződő viszonya, valamint közösségimédia-aktivitása. Talán nem nagy meglepetés senki számára az eredmény: az elmúlt években rengeteg változás történt e téren a családok életében is. És hogy hogyan kapcsolódnak ehhez a 3D nyomtatással készült apró műalkotások? Megmutatják, hogyan éltek a családok a lezárások embert próbáló időszakában a négy fal között, és azt, hogy miként tették mindezt könnyebbé a technológiai eszközök. Virtuális találkozás a nagymamával, online fitneszóra, egy drónt röptető család kutyával, egy másik, háromtagú család, amelynek tagjai egy hozzájuk képest hatalmas tableten vizsgálják a csillagképeket. Mindez arra emlé-

keztet minket, hogy bár a járvány időszaka összességében rettenetes volt, azért voltak benne boldog, egymással töltött pillanataink is – míg a társadalomtól izoláltan éltünk, kicsit közelebb kerültünk egymáshoz a családi mikroközösségekben.

Lényeges az is, hogy ezek a miniszobrok nem új jelenségként kerültek Budapest utcáira. Hogy mennyire egy művészeti mozgalomhoz csatlakozik a Telekom projektje, arra Plank Antal is felhívta a figyelmet: „Budapest sok más mellett a miniszobrok városa is, tehát már létezik az a kulturális kontextus, amelybe a most készülő alkotások beilleszthetőek.” Így a miniszobrokkal a Telekom egy jó gyakorlatot mutatott arra, hogy miként érdemes egy már kialakult trendhez kapcsolódni, azt továbbgondolni, annak társadalmi aspektusait szélesíteni.

A Telekom idén is figyelt arra, hogy színes palettáját támogassa a művészeti ágaknak. Így 2022-ben egy független színházi előadás létrejöttét is segítette. Ez a Soharóza Keleti blokk című előadása volt a Trafóban. Aki ismeri a Soharóza korábbi munkáit, annak nem volt nagy meglepetés az általuk kitalált szokatlan és messzemenőkig izgalmas forma, amely egy jól megkomponált és progresszív kórusművet kever egy teljesen őrült di-

vatbemutatóval, miközben minden alkalommal egy tabutémát feszeget. A Keleti blokk, amely a közeljövőnkben ismétli meg aggasztó múltunkat, és amelyben a főszereplők a kelet-európai országok, azt a kérdést tette fel, vajon sikeres volt-e a rendszerváltás, és hogy mennyi esélyünk van arra, hogy rövid úton visszatérjen hozzánk az átkos diktatúra. Mindezt elképesztő profizmussal és humorral jelenítik meg az alkotók, például Nagy Fruzsina, akit méltán tartunk hazánk egyik legjelentősebb jelmeztervezőjének, és akinek jelmezei most külön életre kelnek, mosolyt csalnak a nézők arcára, vagy nosztalgikus érzéseket keltenek bennük. A produkció zenei kínálata (zeneszerzők: Halas Dóra, Lovász Ákos) pedig legalább olyan sokszínű, mint Nagy Fruzsina jelmezei, a skála az altatódaltól a mozgalmi dalokon át egészen az operaáriáig terjed.

A fentiekből kitűnik, hogy a Telekom a Keleti blokk esetében nemcsak a kultúrát támogatta, hanem egy fontos társadalmi ügyet is. Egyrészt az előadás témája miatt, hiszen az a múltunkról, az emlékezetünkről és általa a jövőnkről szól. Másrészt azzal, hogy a nehéz helyzetben lévő független színházi szféra fontos és új formákat kereső társulatát segítette munkájában a Trafóban, nem pedig egy hatal-

mas közönségsikerre ítélt megaprodukciót, amely nyilvánvalóan szélesebb teret biztosított volna a vállalat népszerűsítésére. Ez pedig fontos üzenet a Telekom részéről, amely inspirációt jelenthet más piaci szereplők számára is.

Szintén a kicsit nagyítja fel évről évre a Telekom és a JCDecaux közös szépirodalmi pályázata, az Álljon meg egy novellára!, amelyre rövid írásokat küldhetnek be a pályázók, majd a kiválasztott pályaművek Budapest Belvárosában és a megyeszékhelyek buszmegállóiban népszerűsítik a magyar irodalmat. A projekt két szempontból is különleges: egyrészt segít tehetséges prózaíróknak a bemutatkozásban, másrészt kellemes perceket szerez a megállókban várakozóknak. Az idei pályázatot egy különleges esemény tette teljessé: a Telekom-különdíjas pályaművekből született egy színdarab, az Ébresztő, amelyet a PopUp*Produkció állított színpadra Bakonyi Alexa, Jerger Balázs és a Jászai Mari-díjas Kocsis Pál közreműködésével november 21-én a Magyar Telekom székházában. A novellákból létrejött kamaradarabot Kukorelly Endre költő mentorálásával alkották meg a szerzők, amely aztán Varga Lóránt író átdolgozásában nyerte el végső formáját. A produkció bemutatójában is fontos szerepet játszott a digitális technológia jelenléte, az előadás AR technológiával kínált új és szokatlan színházi élményt a nézők számára. Az előadást követően Winkler Nóra

tartott informatív beszélgetést a színház és a digitalizáció lehetséges összefonódásairól, annak jelenéről, jövőjéről és arról, hogy vajon megváltoztatják-e az új technológiák a színházról való gondolkodásunkat a XXI. században.

Szintén apró tárgyak, de egyenként egy-egy külön világot rejtenek magukban a POKET automaták zsebkönyvei, amely vállalkozáshoz idén nőnapkor a Telekom is csatlakozott. A közös projekt egy kötet létrehozása volt. Az Üzeneted érkezett című zsebkönyv elismert és tehetséges nők példájával, gondolataik magosztásával akart hozzájárulni a sikeres női pálya elindításához.

A kötetben harmincegy kivételesen inspiratív alkotó nő gondolatait olvashatjuk az üzleti, a kulturális élet, a média és a sport területéről. A kiadványban szerepel többek között Tomán Szabina (alapító, TOMAN Diet), Pataki Ági (modell, filmproducer), Kováts Adél (igazgató, Radnóti Színház), Pistyur Veronika (alapító, Bridge Budapest), Cseke Eszter (On The Spot), Al Ghaoui Hesna (riporter), KendeHofherr Krisztina (alapító, TMC), Kozma Rita (body positivity aktivista), Winkler Nóra (művészeti szakértő), Illés Fanni (paralimpikon), Axente Vanessa (modell), Czakó Borbála (elnök, HBLF), Kemény Zsófi (költő), Bombera Krisztina (riporter), Juhász Anna (irodalmár), Dr. Zolnay Judit (CEO, Metlife). Az Üzeneted érkezett cím arra utal, hogy a színes összeállításban minden olvasónak lehetősége van megtalálni azt a meglátást,

amelyről úgy érzi, hogy személyesen neki szól.

A kötet különböző rangos eseményeken is bemutatkozott, így a Telekom csapata jelen volt például az Egyenlítő Alapítvány nőnapi eseményének házigazdájaként, a Forbes Womens Summit kiemelt szereplőjeként, és a Művészetek Völgyében szervezett kerekasztalbeszélgetésen is. Utóbbin Winkler Nóra a kötet két szerzőjét, Dr. Zolnay Judit üzletasszonyt és Kemény Zsófi költőt kérdezte életpályájáról. A vállalat számára fontos volt az is, hogy a kötet ne csak Budapesten legyen elérhető, így az ország összes POKET automatájában helyet kapott.

A Telekom 2022-es kulturális támogatásainak végigtekintése kirajzol egy képet, egy szemléletet. Ennek fontos alapköve a sokszínűségre való törekvés a művészeti ágak terén, hiszen színházi, irodalmi és képzőművészeti projektet is találunk a támogatott alkotások között. Ugyanakkor a Telekom nem a spanyolviasz feltalálására törekszik, örömmel kapcsolódik már meglévő, jól működő projektekhez, trendekhez, figyelve arra, hogy azok előremutatóak legyenek, és valamiképpen megújítsák a magyar kultúrát. És ami talán a legfontosabb ebben a felsorolásban: a kultúrát nem mint önreprezentációs felületet használja (ki), hanem a társadalmi elköteleződés terepének tekinti, amelyen keresztül akár egészen kis dolgok előremozdításával válhat jobbá és különlegesebbé a világ, amiben élünk.

Hálával tartozunk Salfer Viktornak és a H.G. Event Technics csapatának azért, hogy évek óta megbízható technikai partnerei és támogatói az Art is Business munkájának. Miért szeretünk velük dolgozni?

Mert sokoldalúak, tradicionálisak és innovatívak egyszerre, valamint hisznek a folyamatos fejlődésben. Nem volt még olyan kérésünk, elképzelésünk, amire ne tudtak volna válaszokat adni!

Ilyen partnert kívánunk mindenkinek! www.hgevent.hu