Art is Business Nr. 22

Page 1

2022. AUGUSZTUS | 22. SZÁM

FÓKUSZBAN: SVÉDORSZÁG


AIB Díj jelentkezés


NAGYKÖVETSÉGI KÖSZÖNTŐ KEDVES OLVASÓK! Abban a kiváltságban volt részem, hogy a kultúra iránti szenvedélyemet már az „anyatejjel” szívtam magamba. Magyar édesapám, aki rendező és dramaturg volt, mielőtt 1968-ban politikai menekültként Svédországba került, egész életében mindenféle kultúrát művelt, támogatott és „lélegzett”. Annak ellenére, hogy a hidegháború idején korlátozottak voltak az utazási lehetőségek, az információkhoz való hozzáférés, nagyon is nemzetközi érdeklődésű volt, és a különböző budapesti és stockholmi színpadokon skandináv, francia, spanyol, orosz, ázsiai és arab irodalmat, költészetet és színházat mutatott be. Megértette, hogy miközben a kultúra természetesen saját nemzeti történeteinkről szól, eredendően nemzetközi is, és átlépi a határokat. Az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében, a színházban, a táncban és a költészetben tükröződik minden összegyűjtött tapasztalatunk az emberi létről – minden örömünkkel és traumánkkal. A kultúra azonban nem csupán az emberi tapasztalatok felbecsülhetetlen értékű globális „svédasztala”; a szabad és pezsgő kulturális élet a fenntartható demokrácia előfeltétele is. A véleménynyilvánítás szabadsága – a demokratikus társadalom éltető ereje – a svéd kultúrpolitika origója. Az alkotói szabadság általunk karnyújtásnyi távolságnak nevezett elve a művészeti tartalomra vonatkozó politikai döntésekkel szembeni védelmet jelenti. A művészi szabadság függetlenséget igényel, a valódi függetlenséghez azonban stabil és kiszámítható struktúrákra, valamint anyagi biztonságra van szükség. Nagy érdeklődéssel követem a kulturális termékek folyamatosan fejlődő új pénzügyi modelljeit, különösen a vállalatok és a magánmecénások növekvő szerepvállalását. Ahogy egyre több érdekelt fél érti meg a kultúra központi szerepét társadalmainkban, úgy fog egyre nőni a virágzó kulturális ágazat támogatása és az iránta érzett felelősség. Mivel diplomáciai pályafutásom előtt volt szerencsém a kulturális ágazatban dolgozni, nagyra tartom a kulturális projektek koncepciójának kidolgozása, koordinálása, irányítása és kommunikációja során szerzett felbecsülhetetlen értékű készségeket. A Magyarország és Svédország közötti kulturális kapcsolatok erősítése mindig központi szerepet fog játszani a nagykövetség munkájában, és az Art is Business magazin mostani száma

csodálatos példája e virágzó együttműködésnek. Bár ötéves magyarországi diplomáciai munkám most véget ér, elkötelezettségem a kulturális kapcsolatok elmélyítése és fellendítése iránt egy életre szól. Tudom, hogy ez a svéd–magyar kötelék nem „egy gyönyörű barátság kezdete”, hanem inkább folytatása.

Katarina Szécsi Åsbrink Svédország budapesti nagykövethelyettese Végre itt a nyár, ami nálunk a túrázásról, az eper- és a gombaszedésről, a horgászásról, a vitorlázásról és a kajakozásról, a hosszú, világos nyári estékről, a vidéki nyaralókba való elvonulásról szól. Ez a jól megérdemelt pihenés ideje egy intenzív, feszült félév után, amely alapvetően megrázta Európát. Szükségünk van időre, hogy fellélegezzünk és elgondolkodjunk, együttlétre, új impulzusokra és inspirációra vágyunk. Ehhez az érintetlen természet közelsége, a művészet, a jó könyvek, a múzeumlátogatások, a szabadtéri színházi estek, koncertek, fesztiválok nyújtják az egyik legjobb megoldást. Figyelmükbe ajánlom a kulturális turisztikai témájú cikkeket: a sokszínű vidéki Svédország és szigetvilággal körülvett gyönyörű zöld fővárosa rengeteg kulturális rendezvényt és élményt kínál. A vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) a modern svéd gazdaságpolitika magától értetődő része. A jövő sikeres vállalkozásai azok lesznek, amelyek CSR-tevékenységüket beépítik alaptevékenységükbe. Remélem, az itt bemutatott vállalkozások inspiráló történetei is bizonyítják, hogy versenyelőnyt jelenthet a kultúra támogatása és a CSR! A kulturális utazás után élőben is jöjjenek el hozzánk mihamarabb! Az Art is Business magazin augusztusi kiadása megmutatja: számtalan okuk van rá! Jó felfedezést és olvasgatást!

Dag Hartelius Svédország budapesti nagykövete

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2022. AUGUSZTUS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BARCZA RÉKA, BÓDIS GÁBOR, GARAM KATALIN, GORKA-FOCHT MÁTÉ, GYÉMÁNT BALÁZS, HJ, JANKÓ JUDIT, JUHÁSZ DÓRA, KOVÁCS MÁLNA, LABORCZI DÓRA, LENGYEL EMESE, SZATMÁRI RÓBERT, SZELE TAMÁS, TÓTH ARTIN | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA | CÍMLAP: CSIZIK BALÁZS | GRAFIKUS, TÖRDELŐ: CSIZIK BALÁZS, LUU LAN LILIÁNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 2500 Ft+ áfa

1


SVÉDORSZÁG: A VILÁG LELKIISMERETE SZERZŐ: BÓDIS GÁBOR | FOTÓ: VISIT SWEDEN, JESSICA PAMP A svédek sok történelmi pillanatban mutattak példát emberiességből, hívták fel a figyelmet a humánum fontos voltára. Régóta büszkék arra, hogy országuk az emberi jogok védelmezője, a világ lelkiismerete. Ma is figyelmeztetik az emberiséget a természettel és a különböző társadalmi csoportokkal való együttélés járható útjaira. Óvják tavaikat, erdőiket, természeti és kulturális kincseiket, amelyeket számos program keretében, tudatosan fejlesztenek és örömmel mutatnak meg a hozzájuk érkezőknek.

Az első svédországi benyomásunk feltehetően az lesz, hogy az emberek többnyire komolyan gondolkodnak. Jellemző rájuk az úgynevezett „svårmod”, azaz a melankólia, amely talán a hosszú, sötét telek hatása. Érthető, hogy kitörő, látványos lelkesedéssel ünneplik kitüntetett napjaikat. Ilyen jellegzetes esemény a német kultúrkörből is ismert „boszorkányszombat”, a Walpurgis-éjszaka (Szent Valburga) május elseje előestéjén, amikor táncolnak és énekelnek, örömtüzeket gyújtanak (bonfire). Összességében elmondhatjuk, hogy a svédek derűsek, ugyanakkor életszemléletük racionális, ami a zord, kíméletlen időjárás révén szerzett, generációkon átívelő tapasztalaton nyugszik. Svédországról dióhéjban Lenyűgöző ország, egyedülálló természeti adottságokkal, történelemmel és 2

kultúrával. A legszebb nemzeti parkok közül néhány a sarkkörtől északra található, ahol különös természeti jelenség észlelhető: nyáron a Nap huszonnégy órán át a horizont felett marad, éjfélkor is ragyog. Télen pedig az északi fény világítja meg az éjszakai égboltot. Stockholm, Svédország trendteremtő fővárosa az érintetlen középkori építészet és az elegáns modern dizájn gyönyörű elegye. A város tizennégy szigetre épült, amelyeket hidak és kompok kötnek össze, így mindig a víz van szem előtt, ami a magyar látogatók egyik alapelvárása. Svédország hosszú, keskeny terület, a táj a sziklás tengerpartoktól a buja erdőkön át a gyönyörű tavakig, az idilli, kis piros házikókkal tarkított tanyavilágig igen változatos. A többi északi országhoz hasonlóan kiváló életszínvonalat ért el. A csúcstechnológia és a kiterjedt jóléti juttatások vegyes rendszerére támasz-

kodik, magasan képzett munkaerővel. Erőforrásai: a fa, a vízenergia és a vas, a gazdaság pedig a külkereskedelem és részben a turizmus felé orientálódik. A turizmus részesedése a svéd GDP-ből közel két és fél százalék (arányaiban kevesebb, mint nálunk). A legtöbb vállalat magántulajdonban van, sokuk a mérnöki és kommunikációs technológiára összpontosít. Multikulturalizmus és fenntarthatóság Ez a két fogalom bizonyára minden olvasónak azonnal beugrik, ha a svédekről van szó. A svédországi élet egyik egyedülálló értéke az allemansrätten, vagyis a közszemlére tétel joga, azaz a nyilvánosság és a hozzáférhetőség elve. Ez egy íratlan szabály, amely a látogatók számára lehetővé teszi, hogy bárhol vadászhassanak vagy horgászhassanak, sétálhassanak, egy éjszaka erejéig táborozhassanak, feltéve, hogy ezzel nem okoznak kárt, nem vágnak ki élő fát, és nem hagyják, hogy a tűz elszabaduljon. A turizmus intézményesülésével azért ezeket az abszolút jogokat kissé korlátozták: a vadászat szabályozott; a halászat engedélyköteles, kivéve a tengerparton és a legnagyobb tavakban. A kempingezés magánterületen nem megengedett. De az általános szabály az, hogy a látogatók a házaktól, udvaroktól, kertektől és bekerített területektől észszerű távolságban átsétálhatnak a földeken. A joggal együtt jár a felelősség, hogy mindezt körültekintően tegyék: legyenek tekintettel a földtulajdonosokra és másokra. A fenntartható turizmus célkitűzéseit stratégiai szinten is meghatározták: hatékonyabb szabályozás, a készségek fejlesztése a szektorba tartozó munkakörökben, tudásmenedzsment,


innováció és marketing. Mindegyik területet négy nézőpontból vizsgálják: fenntarthatóság, digitalizáció, helyalapú fejlesztés (a helyi közösségek kulturális kincseinek megőrzése és átörökítése) és együttműködés, tehát a technológia mellett az ember, a helyi érdekek is megjelennek. A TiMS (a Malmői Egyetem programja) átfogó célja, hogy feltárja a turizmus szerepét a multikulturális társadalmakban, Svédországban és azon túl, valamint hogy fellépjen a sokszínűség bevonása és képviselete érdekében a turizmusfejlesztésben és a márkaépítésben. A TiMS multidiszciplináris és innovatív megközelítést alkalmaz, a marketing, a migrációs tanulmányok, a dizájn és az interakció-tervezés területéről érkező kutatókkal olyan fogalmakra összpontosít, mint a befogadás és részvétel, integráció, migráció és multikulturalizmus – közli a Visit Sweden, az ország turisztikai marketingszervezete. Az igazi dizájn- és művészeti felfedező körút Nem sokan vannak, akik ne hallottak volna az elmúlt évtizedekben a svéd zenéről, dizájnról, divatról, filmről, művészetről és irodalomról. Svédországot a világ egyik legkreatívabb nemzeteként tartják számon. Egy öt-hét napos dél-svéd dizájntúra, igaz sűrítve, de képes visszaadni mindazt, amit kulturális, művészeti vagy dizájnturisztikai kínálatnak nevezhetünk. A svéd krimik világszerte sikeresek. Amióta a BBC Kenneth Branagh főszereplésével megfilmesítette Henning Manckel bestselleríró Kurt Wallander

főfelügyelőről szóló könyveit, azóta messzi tájakról érkeznek az emberek a festői Ystad városába (képzeljük ide Szentendrét), hogy az ő nyomdokaiba lépjenek. Kelet felé autózva Österlen régióján keresztül, amely páratlan fényeiről híres, Svédország számos vezető írójának, zenészének, művészének otthont adó vidéket találunk. Álljunk meg a környék galériáiban, antikváriumaiban és dizájnboltjaiban, sétáljunk végig Simrishamn hangulatos kis faluján! Svédország a „Kristály Királysága”, de „Bútorország” is. Österlentől északra található az a tizenegy üveggyár, amely a legnépszerűbb turistalátványosságok közé tartozik. Az olvasztóművek és a múzeumok egész évben nyitva vannak. Az üveggyárakban Möckelsnäs Herrgård és Halltorps Gästgifveri esetében szállást is kapunk. Nyugatra haladva pedig rövid autóútnyira az egyik legérdekesebb régiót, a svéd bútor- és lakberendezési ipar szívét láthatjuk. Ott indult el az IKEA, ott kezdtek a neves bútortervezők: Bruno Mathson, Abstracta, Källemo és még sokan mások. Ha a környéken járunk, érdemes megnézni a „Svenssons i Lammhult” dizájnerbútor-áruházat, ahol az összes skandináv klasszikus megtalálható, valamint az IKEA Through the Ages (IKEA a korszakokon át) kiállítást. Megszállhatunk az IKEA Hotelben is, Möckelsnäs Herrgårdban. Délnyugatra az Öresund régió felé tegyünk egy kirándulást a Sound körül! Ez a túra Délkelet-Svédország és Kelet-Dánia művészeti csúcspontjaihoz

vezet. Mindenképpen töltsünk egy kis időt a szomszédos dán fővárosban, Koppenhágában is! A svédországi Malmöből induló híd már önmagában páratlan látványt nyújt, hiszen egy idő után a víz alá viszi az autósokat. A dizájn és Stockholm Svédország ,,dizájnnemzetet” formál. A lapos csomagoktól, a minimalista, tónusos belső terektől és a sokak számára készült divattól kezdve a fenntartható építészetig és a normákat megkérdőjelező ötletekig, a kézművességig és a hagyományok ápolásáig – a felhasználó, a szemlélő és a bolygó számára. Mindez Stockholmban sűrítve is átélhető, hiszen különböző nézőpontokra, megközelítésekre, értelmezésekre és az új ötletekre nyitott város. Lendületes desztináció, ahol a zene, a dizájn, a divat és a technológia terén folyamatosan születnek újítások. Az évente megrendezett Stockholm Design Week abszolút kihagyhatatlan. Ajánljuk továbbá a Sthlm Glas, Simon Klenell forró üvegstúdió és a Stockholm külterületén található egykori Gustavsberg porcelángyár meglátogatását. Az év bármely szakában érdemes felkeresni az Artipelagot. Az Artipelag jó példa arra, hogy a svéd szigetvilág, a modern építészet, az organikus ételek és az élvezetes kiállítások magas színvonalú, egységes élményként fonódhatnak össze. Rejtett gyöngyszemként a Svensk Form hangulatos dizájnkönyvtárát emeljük ki Skeppsholmenben. A magyar látogatók is egyre inkább keresik az autentikus gasztronómiai élményeket. Hol lehet dizájnosat enni? A Restaurang Oxenstiernant ajánljuk. „Étterem és találkozóhely, ahol az emberek összegyűlnek, hogy megünnepeljék a dizájnt, a prémium kézműves termékeket, a fenntartható ételeket és italokat, különös tekintettel a körülöttünk lévő dolgok tiszteletére. Egyedülálló hely, amelynek célja, hogy a fenntartható élelmiszerek és a kiváló minőségű dizájn felé terelje a svéd szcénát” – írják magukról.

3


STOCKHOLMBAN A KREATIVITÁS KERÜLT A SVÉDASZTALRA SZERZŐ: GYÉMÁNT BALÁZS | FOTÓ: VISIT STOCKHOLM

Svédország és Skandinávia fővárosa – tizennégy szigeten elterülve – lenyűgöző, magas minőségű kulturális programokat és helyszíneket kínál, legyen szó koncertekről, művészeti galériákról, kiállításokról, színházról, divatról.

A város nyitott a különböző nézőpontokra és új ötletekre. A folyamatos vibrálásban sok zenei, dizájn-, divat- és technológiai innováció születik. Stockholm a világ múzeumokban leggazdagabb városainak egyike, ahol kiváló a harmónia a természet és a technológia között. Hetven múzeum, ötvenhét színház, két táncszínház, a Királyi Opera és Balett, kilencvenhat mozi, számos koncertterem, hatvanhat templom és százhuszonkilenc művészeti galéria található Stockholmban. Évente kilencmillióan látogatják a múzeumokat, helyiek és turisták is. Két UNESCO-világörökségi helyszín van a főváros közelében: a Drottningholmi Királyi Palota és a Skogskyrkogården temető. 1998-ban Stockholm volt Európa kulturális fővárosa. Stockholmról gyakran mondják, hogy a világ egyik leginnovatívabb városa, a Szilícium-völgy után itt van a legtöbb „unikornis”. Az egyszarvú kifejezés a befektetési piacon azt jelenti, hogy olyan, magántulajdonban lévő startup, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. Európában a Z generáció (az 1997 és 2012 között születtek) egyik kedvenc helye Stockholm, rengeteg nemzetközi tehetség érkezik oda szerencsét próbálni. Ugyanilyen népszerű 4

a befektetők körében is. A város DNSében van valami egyedi, ami erősen táplálja az innovatív atmoszférát. Ez érződik a kulturális és a művészeti palettán is. „A svéd értékeket kombináltuk nyitottsággal és az egyenlő társadalommal, ami lehetővé teszi ezt a kreatív légkört. Városunknak erre nagyon büszkének kell lennie, és védenünk is kell ezt az értéket” – mondta Anna König Jerlmyr, Stockholm polgármestere. A kreatív ipar Stockholmban több bevételt hoz, mint a teljes svéd élelmiszeripar – derül ki az Invest Stockholm pár évvel ezelőtt készített kutatásából. 2018-ban a kreatív és kulturális ipar kétszáztizenhét-milliárd svéd koronát termelt (egy svéd korona körülbelül negyven forintot ér). Összehasonlításképp: a stockholmi kiskereskedelem százhatvan-milliárd svéd koronát, a svéd faipar kétszázhuszonkét milliárd koronát, a svéd élelmiszeripar pedig százkilencvenöt milliárd korona bevételt termelt a mért időszakban. „A kreatív és kulturális ipar hozzájárul Stockholm gazdaságához innovációval, munkákkal és növekedéssel. Emellett nagyon fontos része a város identitásának és vonzerejének, ami a vendéglátóiparnak is kedvez” – tette hozzá a polgármester.

Az Art is Business kulturális ajánlója Stockholmból A világ leghosszabb művészeti galériája Még a város alatti metrórendszerben is kultúra van, hiszen itt található a világ leghosszabb művészeti galériája. A száztíz kilométernyi tömegközlekedési útvonalon bemutatják a művészet úttörőit az 1950-es évektől egészen a kortárs kísérletező művészekig. Száz állomás van a rendszerben, és mindegyik vágányánál más-más izgalom vár: egy szoboregyüttes, egy installáció, népi motívumok, mozaikok vagy akár egy teljes állomás vörösre festve, amely a városi naplementét illusztrálja. Elég egy metrójegyet váltani pár koronáért, és járhatunk állomásról állomásra, hogy megismerjük a város különböző művészeit. A leglátogatottabb múzeum A Vasa múzeum a leglátogatottabb nem művészeti intézmény Skandináviában. Egy kiváló állapotú XVII. századi hajó a múzeum fő attrakciója. A harci hajó 1628-as első útján süllyedt el a stockholmi kikötőben. Háromszázharminchárom évvel később hozták felszínre és állították helyre. Több száz faszobor díszíti, a kiállítás bemutatja


többek között azt is, hogy milyen volt az élet a hajón. Kilátás a szecessziós vámházból A Fotografiska a világ kortárs fotósainak egyik legnagyobb találkozópontja. Évente négy nagy és húsz kisebb kiállítást szerveznek. A múzeum tetején található kávézóból van a legjobb kilátás a városra. Jelenleg Terry O’Neill sztárokról készült portréi tekinthetők meg, valamint az első fizikai NFT-kiállítás, ami a kripto-igazolással rendelkező digitális művészetet jelenti. Az év svéd múzeuma 2022 A Nemzeti Múzeum helyreállított reneszánsz épületében található Svédország legnagyobb művészeti és dizájngyűjteménye. A tizenhatezer festmény és harmincezer műtárgy inkább az egyetemes klasszikus művészet felé irányul, de Rembrandt, Renoir, Rubens, Goya, Degas és Gauguin mellett svéd művészek (például Carl Larsson) alkotásai is a gyűjtemény részét képezik a késő középkortól a XX. század elejéig. A múzeum új éttermét a restaurátorok terméből és a műkincsraktárból alakították ki, ahol minden berendezési tárgy, kiegészítő, tányér a művészeti installáció része. Az állandó kiállítás ingyenesen látható. A múzeum, ahonnan táncolva jössz ki Az ABBA a svéd zenei kultúra legismertebb nagykövete. Dalaik szövegét milliók éneklik, és habár az együttes már nem lép újra együtt színpadra, Londonban hologramos „élőkoncertet” adnak elő. Az ABBA-múzeumban is van ilyen „vetítés”. Megismerhetjük az együttes tagjait, a svéd mindennapokat, a sikerhez vezető

utat és a dalok hátterét is az innovatív múzeumban, ami minden stockholmi utazás kötelező eleme. A négyfős, ikonikus popcsapat mellé mi is beállhatunk a színpadra egy rögtönzött koncert erejéig, de akár a stúdiómunkában is részt vehetünk, és megcsodálhatjuk a csapat látványos ruháit, posztereit és díjait. Célzottan és mindenkinek A Liljevalchs és Liljevalchs+ különleges kortárs művészeti múzeum, Stockholm első független és nyilvános művészeti galériája, amely 1916 óta működik. A „fókuszált” kiállítások mellett a nagyközönséget is neveli napjaink művészetével. Minden új művészeti évet a Spring Salonnal kezdenek, ahol az ismert zsűri választja ki a következő kiállítási időszak darabjait. A múzeum névadója, Carl Fredrik Liljevalch Jr. hatalmas összeget hagyott hátra halálakor, 1870-ben. Miután az örökösök megkapták a rájuk eső pénzt, kiosztották az adományokat, még mindig maradt másfélmillió korona (mai értéke negyvenszeres). Abból épült a múzeum a XX. század elején. 2021ben kétezer-négyszáz négyzetméteres épülettel egészült ki, ami lehetővé teszi, hogy megduplázzák a kiállításokat. Az óváros történetei és épületei A Kungliga Slottet, vagyis a királyi palota, az uralkodói rezidencia egy hatszáz szobás barokk épület Stockholm óvárosában, a Gamla Stanban. A palota körüli terület az egyik legeredetibb formában megmaradt középkori városközpont. A macskaköves utcák és kis parkok a stockholmi Katedrálisig vezetnek. A kanyargó utcákon kávézók, bárok és

svéd húsgolyót kínáló éttermek várnak. A Svéd Királyi Operát 1773-ban alapította III. Gusztáv, akit húsz évvel később ugyanabban az épületben gyilkoltak meg. Klasszikus és kortárs operákat és balettelőadásokat mutatnak be, de lehetőség van épületbejárásra is, ahol a helyi idegenvezető az Operaház egyik művésze, táncosa vagy művészettörténésze. Nők a művészetben Svédország vezető modern és kortárs művészettel foglalkozó múzeumában, a Moderna Museetben százharmincezer tárgy található. A nemzetközi mesterek (Picasso, Dali, Warhol) alkotásai mellett korunk legnagyobb alkotóinak művei is teret kaptak. A svéd és északi művészeti fókusz, az 50-es és 60-as évek Amerikája, valamint a francia modernizmus mellett egyre több nő és nemzetközi művész kap teret. A múzeum része az ArkDes, amely Svédország nemzeti építészeti és dizájnközpontja. Kiállítások, könyvtár és izgalmas építészeti megoldások vannak ott. Nyilvánosan A nyilvános művészetnek nagy hagyománya van a svédek körében, azt gondolják, hogy a művészet fontos szerepet játszik a társadalomban, így ahhoz mindenkinek hozzá kell férnie. Stockholmban sétálva számos helyen látunk művészetet: parkokban, tereken, utcákon, házak falán és a metróaluljárókban is. 1963-ban fogadta el a városi tanács az egyszázalékos törvényt, amely kimondja, hogy minden építkezés (új épület, átalakítás, épületkiegészítés) teljes összegének egy százalékát nyilvánosan elérhető művészetre kell költeni. A Stockholm Konst, az önkormányzat kultúráért felelős hivatalának feladata, hogy a legjobb művészetet juttassa el a városlakóknak. A városi gyűjteménybe száz éve kezdtek műtárgyakat vásárolni, amiket közintézményekben, iskolákban, nyugdíjasotthonokban és adminisztrációs épületekben helyeznek el, így azokat többezren láthatják ingyenesen minden nap. A stockholmi kulturális és művészi élet olyan, mint egy nagy Smorgasbord. A svédasztalon megtalálhatók a klasszikus és különleges darabok, valamint az innovatív finomságok is. Érdemes gyakran visszatérni, mert mindig új falatok kerülnek rá! 5


EMMA STENSTRÖM

AZ ELVESZTETT ÉS MEGTALÁLT EGYENSÚLY SVÉD MODELLJE – A PORONDON, AZ ALKOTÁSBAN ÉS A CÉGVEZETÉSBEN SZERZŐ: JUHÁSZ DÓRA | FOTÓ: VOLANTE.SE, WIKIDATA.ORG

Kreativitás. Sokszínűség. Kiemelkedő művészeti minőség. A mindenki számára hozzáférhető kultúra mint a társadalom fejlődésének és fejlesztésének egyik legfontosabb pillére. Ez a szemléletmód és a felsorolt értékek alapjaiban határozzák meg Svédország kultúrpolitikai vízióját és 2009-ben lefektetett célkitűzéseit, prioritásait.

6


A svéd perspektíva világos: a kultúra olyan dinamikusan változó, kihívásokkal teli és mindenekelőtt független erőtér, amely a véleménynyilvánítás szabadságán alapul, az államnak pedig kiemelt feladata, hogy minél többeknek biztosítson lehetőséget a kulturális életben való részvételre és kulturális tartalmak fogyasztására. De milyen finanszírozási modellek támogatják ezt a víziót? Milyen társadalmi szerepvállalásra van szükség ahhoz, hogy a művészeti élet és a forprofit szektor valóban és fenntarthatóan kapcsolódhasson össze? Milyen szerepet tölthet be ebben a folyamatban a felsőoktatási rendszer? Hogyan hat a bitcoin és tokenizációs forradalom a kultúrafinanszírozás innovatív struktúráira? És vajon tényleg jobb cégvezető lesz-e valaki, aki cirkuszművészektől, akrobatáktól, a próbateremben tanulja meg, mi is a bizalom? (Spoiler: határozottan igen!) Minderről Emma Stenströmmel, a Stockholm School of Economics (SSE) egyetemi docensével, dékánhelyettesével és a Center for Arts, Business & Culture (ABC) társigazgatójával beszélgettünk. Emma a kulturális és az üzleti élet összekapcsolódásának formáit kutatja, olyan inspiráló, végtelenül kíváncsi szakember, aki az SSE dékánhelyetteseként, a University College of Arts, Crafts and Design („Konstfack”) vendégprofesszoraként is rengeteget tett azért, hogy a művészet minél integráltabb formában épüljön be az oktatás legkülönbözőbb területeibe, de a svéd kulturális élet meghatározó kérdéseire többek között a Swedish Arts Council, a Swedish Society for Crafts and Design, az International Scene for Contemporary Dance és a Stockholm University of the Arts tanácsadó testületének tagjaként is közelről rálátott és rálát. Szakterülete a társadalmi és egzisztenciális fenntarthatóság, több kurzust is tartott és tart globális kihívások és a leadership témájában, beszélgetésünk kedvéért pedig épp az íróasztala mellől állt fel, jelenleg ugyanis a gondolatbuborékok működéséről szóló, hamarosan megjelenő kötetén dolgozik, melyben egyrészt a téma elméleti-filozófiai kereteit vázolja fel, másrészt egészen konkrét, gyakorlati megoldásokat kínál azzal kapcsolatban, hogyan valósítható meg az ún. „bubble-hopping”, vagyis a buborékjaink közti átjárás, azaz, hogy hogyan kapcsolódjon és

működjön együtt két ember vagy két olyan közösségek, amelyek háttere, hitrendszere, világnézete gyökeresen különbözik egymástól. És ha valami, hát ez a tudás meglehetősen jól jön akkor is, amikor az üzleti szféra és a művészeti élet összefonódásáról, kollaborációjáról van szó. „A nyitottság, az, hogy a megszokott formátumokon, klasszikus megoldásokon túl is képesek legyünk eszközöket és kapcsolódási pontokat találni... ez elengedhetetlen akkor is, amikor a művészeti projektek támogatásáról gondolkodunk. Ki kell tágítani a horizontot. Számtalanszor merül fel konferenciákon, workshopokon a szponzoráció kérdése, ami valóban fontos, de azt is érdemes látni, hogy ez csak egy lehetséges módja művészeti projektek támogatásának. Egy a sok közül. A szponzoráció ugyanis a kölcsönös előnyökről és egy marketingkommunikációs keretrendszerben zajló együttműködésről szól, amelyben a szponzori szerepet vállaló cég a támogatásáért cserébe meghatározott ellenszolgáltatást remél, és természetesen kap is a művészeti szervezettől: logókihelyezést, tiszteletjegyeket, egyebeket. Ez persze egy praktikus, jól működő rendszer, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a filantrópia és együttműködés területén mennyi egyéb konstrukció létezhet még a magánadományoktól, az alapítványi támogatásokon át a membership programokig” – mondja Emma. Felhívja a figyelmet arra, hogy míg a szponzoráció esetében igen, az utóbbi esetekben nem vár ellentételezést az adományozó, legalábbis nem a közvetlen anyagi haszon érdekében ad kisebb vagy nagyobb összegű támogatást, sokkal inkább a mecenatúra, a donáció gesztusa maga vagy az adott műtárgy birtoklása (ownership) jelent presztízst. Utóbbi teljesen természetes akkor, amikor egy képzőművészeti alkotás és a műgyűjtő viszonyára gondolunk, de joggal merül fel a kérdés, hogy „birtokolhatunk-e” például egy előadó-művészeti produkciót, ami klasszikusan a jelen művészete, és teljes pompájában csak a pillanatban létezik. Nos, Emmának erre is van egy meglehetősen izgalmas válasza egy kutatási projekt formájában, de erről részletesebben egy picit később. Az együttműködés és egymás szempontjainak megértése Emma

szerint azt is jelenti, hogy képesek vagyunk „out of the box” gondolkodni, többek között például arról, hogy mi mindent értékesíthet egy előadó-művészeti szervezet az előadásain túl, miközben az alaptevékenység – a produkciók elkészítése és forgalmazása – persze nem elhanyagolható, hiszen a jegybevétel a legtöbb társulat költségvetésének masszív részét képezi. A cirkuszművészet területéről (is) érkezve cirkuszi példát hoz. „Az előadásokon túl ott vannak a workshopok, egyéb események, vállalati rendezvények is például. Nem gondolom, hogy ezzel a társulat »eladná a lelkét«, sőt. Hiszem, hogy erre egyfajta kísérletként érdemes tekinteni, és úgy kell kialakítani a formáját, hogy az a művészek számára is releváns legyen. Egy üzleti rendezvényen való megjelenés azt is jelentheti, hogy az együttes tagjai először zárt körben mutatnak meg egy-egy műrészletet, speciális közönség előtt, és az itt kapott visszajelzések, az ekkor átélt tapasztalatok aztán beépíthetők a művészeti tevékenységükbe is. Egyszerűen muszáj nyitottnak lenni az új, kevert formákra, friss megoldásokra” – fogalmaz. Bár korábban foglalkozott kifejezetten művészeti menedzserek oktatásával is, most szakmai tevékenységében sokkal nagyobb hangsúlyt kap az, hogy a művészetet hogyan lehet az üzleti képzés, a vezetői képzés szerves részévé tenni, és ebből a szempontból az SSE a skandináv térség egyik, ha nem a legmeghatározóbb felsőoktatási intézménye. Nem állami, hanem magántámogatásból működtetett intézményről van szó, amely kiemelt céljának tekinti, hogy a kultúra és a művészet integrált módon épüljön be az üzleti képzés rendszerébe, minden szinten és fázisban, és ez jócskán túlmutat azon, hogy az intézmény saját művészeti gyűjteménnyel bír. Több olyan kurzustípust és kezdeményezést jegyeznek, amely nemzetközi partnereik számára is példaként szolgál, és ők maguk is figyelemmel kísérik a nagy, nemzetközi üzleti egyetemek innovatív megoldásait. Emma elsők közt emeli ki a Stockholm School of Enterpreneurship kezdeményezést, amely egy interdiszciplináris oktatási platform, olyan iniciatíva, amely ingyenes kurzusokat, a tapasztalatcsere szervezett lehetőségét és inkubációt biz7


tosít Stockholm hat legkiemelkedőbb egyeteme, a Karolinska Institutet (KI), a University College of Arts, Crafts and Design (Konstfack), a Royal Institute of Technology (KTH), a Stockholm School of Economics (SSE), a Stockholm University (SU) és a Royal College of Music (KMH) hallgatói és alumnái, valamint az általuk megálmodott projektek számára. Ahogy missziójuk meghatározásában fogalmaznak a program lényegéről: az új vállalkozások létrehozásán túl céljuk, hogy a cselekvés és a sokszínűség értékei mentén új gondolkodásmódok kialakításában, különböző, profilban eltérő felsőoktatási intézmények és tudományágak közti inspiráló, innovatív együttműködések életre hívásában játsszanak katalizátorszerepet. „Rendkívül fontosnak tartom, hogy legyenek jó példák, kipróbált struktúrák arra, hogy hogyan kell kilépni a saját szakterületünk – legyen az a gazdasági, mérnöki terület, az üzleti világ vagy az orvostudomány – komfortos, de néha szűk keretei közül. Nagyon jó látni, hogy a művészet, a kreatív szektor irányából érkező tudás milyen megtermékenyítő tud lenni más területek szakemberei számára, hogy milyen sokat ad a művészeti megközelítés és gondolkodásmód például a business területén dolgozóknak, vezetőknek” – mondja Emma. Amikor arról kérdezem, hogy mindez vajon mennyire mérhető, hiszen minden követendő, vagy nemzetközileg átemelhető modell kapcsán lényeges, hogy legyenek fenntartóknak, állami vezetőknek, támogatóknak prezentálható eredmények, elsőként Julia Romanowska kutatásait emeli ki. Ő Anna Nyberg és Töres Theorell mellett a Developing Leadership and Employee Health Through the Arts: Improving Leader-Employee Relationships (A vezetőség és a munkavállalók egészségének fejlesztése a művészeteken keresztül: vezető–munkavállaló kapcsolatok javítása) című kötet szerzője. Romanowska elsősorban azt kutatja, hogy milyen hatékonysággal működnek a főként kognitív megközelítéssel dolgozó klasszikus vezetői tréningek, és milyen hatásfokkal azok, amelyek empirikus elemeket, a művészet területéről kölcsönzött eszközöket és formátumokat is alkalmaznak a képzés során. A mérések nem csupán a résztvevők kérdőíves rendszerben 8

rögzített tapasztalataira és beszámolóira támaszkodnak, de biológiai-egészségügyi paraméterekre, laboradatokra, vér- és hormonszinttesztekre, kiemelten a stresszmarkerek vizsgálatára is kiterjednek, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a művészetalapú tréninget végző csoport a hagyományos csoporthoz képest szignifikánsan javuló értékeket hozott a mentális egészség, a krízisés stresszhelyzetekkel való megküzdési készség és a teljesítményalapú önbecsülés területén. Emma kiemeli: ők is azt tapasztalják, hogy azok az MA-kurzusok, ahol a SSE business szakos hallgatói egy-egy szemeszteren át leendő cirkuszművészekkel, fiatal artistahallgatókkal dolgoznak együtt, egészen új, zsigeri élményeken és fizikai tapasztalatokon alapuló szempontokat adnak a résztvevőknek – a másik emberbe és önmagunkba vetett – bizalomról, kompromisszumokról, egymásra figyelésről, felelősségről és együttműködésről. Képzeljük el azt a beszélgetést, ami egy páros levegőakrobatikai elem kipróbálása-elsajátítása után alakul ki arról, hogy mi is az egymásba vetett hit és a kockázatokat mérlegelő, bizalom alapú kooperáció... nos, igen, valószínűleg ez tényleg egészen új szintjeit nyitja meg az eszmecserének. „Nézzük csak meg, mi is a jelenlét, mi az egyensúly! Ha jobban belegondolunk, ha ki is próbáljuk, még inkább rájövünk: amikor egyensúlyozunk, valójában folyamatos mozgásban vagyunk, apró korrekciókat hajtunk végre, hogy ne billenjünk ki egyik irányba se túlságosan. Vagy vegyük például azt, amikor egy kisebb tárgyat egyensúlyozunk: ha túl közelről nézzük-figyeljük, egészen nehézzé válik a feladat, de ha felemeljük a tekintetünket, ha a távlatokat nézzük, a vízióra koncentrálunk, máris könnyebb minden. Mindez azonnal rengeteg izgalmas gondolatot indít el arra vetítve is, hogy hogyan viselkedünk cégvezetőként, hogyan irányítjuk a ránk bízott vállalatot, mit jelent a cégvezetésben a jelenlét, az egyensúly, a vízió, a hibák felvállalása és a bizalom”– állítja Emma. A hosszú távú hatás pedig a hipotéziseket támasztja alá, hiszen a mérések azt mutatják, hogy a művészeti eszközök a vezetői tréningek során ugyan első pillantásra nem feltétlenül komfortosak az üzleti életben dolgozók számára, de később kiválóan

beépülnek a mindennapi működésbe, és kifejezetten támogatják a jobb teljesítményt, legyen szó empatikus működésről vagy fenntartható stresszkezelési mechanizmusokról és rezilienciáról. „És itt nem csak a stressztűrési szintről van szó, hanem arról is, hogy a leadership területén a művészeti tartalom új nézőpontokat, új perspektívákat ad a vezetőknek, tapasztalatot szereznek egy kreatív, együttműködésen alapuló, kevésbé egocentrikus működésről, és ez sokat jelent az adott vezető közvetlen közegének, közösségének, az általa vezetett csapatban dolgozó embereknek is. Ez egyértelműen hosszabb távon megtérülő, de rendkívül fontos hatás” – foglalja össze Emma. S ha már egyensúly, függés és függetlenség: Emma kiemeli, hogy a svéd kultúrafinanszírozás különböző modelljeiben megjelenik az állami mellett a tartományi és önkormányzati finanszírozás, illetve az alapítványi rendszer, jelen vannak a magánadományozók, és megfigyelhető az is, hogy egy-egy olyan nemzetközileg is ismert nagyvállalat, mint a H&M és az IKEA például kifejezetten figyel arra, hogy hogyan lehet hidat építeni a kulturális szektor és a vállalati struktúrák között, ám az kisebb és nagyobb szervezetek esetében is fontos, hogy a támogatás diverz legyen. Finanszírozási szempontból több forrásra támaszkodni kulcsfontosságú, hiszen ez szavatolja a szervezet valódi függetlenségét, mozgásterét. Részben ez, a többelemű kultúrafinanszírozás víziója, és a kriptovaluták, a blockchain technológia forradalma vezetett a The Sphere nevet viselő kutatási és alkotási projekt megszületéséhez is, amely projekt az előadóművészetek finanszírozásának lehetséges új ökológiáit vizsgálja-fejleszti, és részben arra a már felvetett kérdésre is válaszol, hogy hogyan lehet a műgyűjtői szemléletet adaptálni az előadó-művészet illékony, lényegileg jelen idejű világára. „Azt vizsgáljuk, hogy egy készülő színpadi műalkotásba akár már az első pillanatokban befektető közönség hogyan vehet kreatívan részt a művészeti és kurátori folyamat különböző szakaszaiban” – meséli Emma, aki egyik tagja a kutatási projekten dolgozó nemzetközi, filozófusokból, gazdasági, informatikai és kulturális szakemberekből álló csapatnak.


A The Sphere olyan online platformot és finanszírozási konstrukciókat teremt, amelyekben a közönség a művészekkel, technikusokkal, kulturális szakemberekkel, gyűjtőkkel és az adott projekt egyéb támogatóival együtt, egyfajta speciális befektetési modellben tulajdonképpen társtulajdonossá válik az általa választott előadó-művészeti produkciókban, alkotásokban, és – a klasszikus crowdfunding modelleken túlmutatva, inkább egyfajta virtuális board és alkotóközösség tagjaként – aktívan részt vehet annak alakulásában is. Emmával egyetértünk abban, hogy igen fontos az ilyen jellegű interdiszciplináris innováció, a több tudomány- és szakterületet integráló együttműködési rendszerek kidolgozása, és nem csupán a kultúra, hanem általában a társadalmi struktúrák szempontjából is. Éppen ezért gondolkodtatott el Emma meglátása. Úgy véli, mivel Svédországban úgy a vállalati, mint a magánszponzorációban mindig nagyon erős fókuszt kap a nyitott, sokszínű társadalom eszméje, illetve a társadalmi egyenlőség gondolata mint ügy, így reális rizikó, hogy az adományozóként is aktív nagy techcégek, a svéd kreatívipar szereplői a közeljövőben, a jelenünket és közeljövőnket átszövő globális krízisek időszakában nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a szociális fókuszú projektek és kezdeményezések segítésére, mint a kultúra, a művészetek támogatására. Ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy a művészeti világ jócskán túlmutat önmagán, és mérhetően hatékony eszköz arra, hogy az üzleti élet számára is formabontó megoldásokat, képzési és együttműködési formákat nyújtva kiegyensúlyozottabb, bátrabb és tudatosabb állampolgárokat és vezetőket teremtsen, akkor talán igenis lehet okunk a bizakodásra.

9


„A KULTÚRÁNAK MINDENKI SZÁMÁRA NYITOTTNAK KELL LENNIE” SZERZŐ: LABORCZI DÓRA | FOTÓ: SVENSK BIBLIOTEKSFORENINGEN

Linda Zachrison a svéd Kulturális Minisztérium kormányzati különmegbízottja, a kulturális ágazat újraindításáért felelős. Májusi budapesti látogatásakor kérdeztük magyarországi tapasztalatairól, a svéd kultúrafinanszírozási rendszerről, a Covid művészeti életet érintő hatásairól és a művészet erejéről.

Hogyan teltek a napjai Magyarországon? Rettenetesen elfoglalt és csodálatos napokat töltöttem itt. Voltam már korábban is Magyarországon, először bő húsz évvel ezelőtt, 2001-ben, amikor a Circus Cirkör társulatának ügyvezetője voltam, és előadást szerveztünk Budapestre. Most, amikor megérkeztem, beültem egy taxiba, ami egyenesen 10

Pintér Béla előadására vitt, utána találkoztam vele és az egyik színészével. Majd előadások, koncertek és beszélgetések sora következett, találkoztunk a MOME művészetmenedzsment szakos diákjaival is, hogy a művészetek és az üzlet viszonyáról és lehetőségeiről beszélgessünk velük. Ezt követte az Art is Buisness eseménye, ahol az északi országok kultúrafinanszírozásá-

ról szóló panelbeszélgetésében vettem részt Anneli Temmels-szel, a Finnagora magyarországi ügyvezetőjével. Röviden: túlterhelt voltam, és lenyűgözött. Össze tudná foglalni néhány mondatban, mit kell tudnunk a svéd kulturális szcéna finanszírozásáról? A svéd kultúrafinanszírozásnak több szintje van, egyrészt támogatjuk a kul-


turális élet szereplőit, az erre fordítható állami költségvetési keretből. Ugyanakkor a kultúrára nem különálló szigetként tekintünk, hanem olyan tényezőként, aminek szerves része a média, a demokrácia – az önkifejezés szabadsága –, a civil társadalom, a nemzeti kisebbségek, külön kiemelve a számi kisebbséget, valamint az ifjúságpolitika és a különböző hitközségek is. A kultúrafinanszírozás meghatározó szereplői a különböző bizottságok és hivatalok. A köztévé, a Swedish Television (SVT) és a filmalap, a (Swedish Film Institute Foundation) is részesül ebből a keretből. A kormány határozza meg a hivatalok tevékenységének céljait, feladatait és a források elosztását, de nem vehet részt abban, hogy a hivatalok hogyan alkalmazzák a jogszabályokat, illetve hogyan hoznak döntéseket konkrét ügyekben. Az állami finanszírozás mellett a regionális és helyi szereplők is rendelkeznek kultúrára fordítható kerettel. Ezt egészítik ki a nemzetközi támogatások, elsősorban az EU-s lehetőségek és a vállalatok mecenatúrája, a szponzorok. Meghatározó szereplő a Svéd Művészet és Üzlet Egyesület (Swedish Arts and Business Association). A költségvetés elosztásából és kezeléséből is látszik, hogy a svéd modell mindenki számára nyitott és hozzáférhető rendszer kíván lenni. Ez eltér a magyarországi kultúrafinanszírozási modelltől, amely egyre inkább afelé mozdul, hogy a kulturális tevékenység akkor finanszírozható, ha kormányzati érdekeket szolgál. Miért fontos, hogy a művészet és a kultúra mindenki számára hozzáférhető legyen? Hogyan befolyásolhatják a művészetek egy adott társadalom jóllétét? A svéd kultúrpolitikai célkitűzések a kultúrát inkább dinamikus, kihívásokkal teli és független erőként látják, amely a véleménynyilvánítás szabadságán alapul. Cél az is, hogy a művészek és a művészetek a társadalom szerves részét képezzék, és természetesen a minőségre is nagy gondot fordítunk. A kulturális életnek mindenki számára nyitottnak kell lennie: a kreativitás, a sokszínűség és a művészi minőség a társadalom fejlődésének záloga. Arra is figyelnünk kell, hogy a női és az LMBTQ-közösséghez, illetve bármilyen kisebbséghez tartozó alkotók számára nehezebb ez a kapcsolódás, mert úgy érezhetik, hogy potenciális fenyegetést

jelentene számukra valamilyen témával előállni. Fontos felismerés volt, hogy az alkotók társadalmi biztonságát is támogatnunk kell. A Covid tovább rontott a helyzeten, a világjárvány alatt a művészek huszonöt százaléka elhagyta a pályát, főként azok, akik eddig is a peremen voltak. De közülük jó páran már visszatértek. Hogyan változtatta meg a Covid a kulturális életet Svédországban? Innen nézve az ottani szabályozások nem tűntek nagyon szigorúnak. Szigorú szabályozások voltak, de nem volt teljes lezárás, mint sok más országban. A koncerttermek, színházak, múzeumok, uszodák, könyvtárak zárva voltak egy darabig, a rendezvényeken maximalizálták a résztvevők számát, és iskolába is csak az alsóbb évfolyamosok mehettek. Munkánk során, a kulturális ágazat újraindításakor elsősorban friss képet kellett alkotnunk a valóságról. A legnagyobb kihívást a jövőre nézve az okozta, hogy azt láttuk: az intézmények kevesebb kockázatot vállalnak, mint korábban. Ez a fiatalabb vagy kevésbé ismert művészeket hozta nehéz helyzetbe. Sok frissen végzett művészt emiatt közvetlenebbül érintett a munkanélküliség. Az ismertség és a társadalmi beágyazottság olyasvalami, amit nem feltétlenül lehet megvásárolni. A nőket sokkolta a Covid, a már említett hátrányt növelte a világjárvány. A nemek arányát tekintve egyenlőséget javasoltunk minden kulturális intézményben, ezzel példát mutathatnak. Tehát az egyik célkitűzésünk a biztonság erősítése volt a periférián lévő alkotók számára, a másik pedig az, hogy a művészet és a kultúra elérhetővé váljon mindenkinek. A kortárs kultúrára az emberek sokszor úgy tekintenek, mint valami számukra megközelíthetetlen és értelmezhetetlen dologra. Ezt az előítéletet szeretnénk lebontani, elsősorban oktatási programjainkkal, mivel az iskola az egyetlen intézmény a társadalomban, ahol a különböző családi hátterű gyerekek és fiatalok mindegyike megszólítható. Fejlesztenünk kellett a finanszírozási formánkon, hogy nyitottabb legyen a kulturális élet közvetlen szereplői és intézményei számára. A különböző típusú intézmények mást-mást igényelnek. Egyeseknek a digitális kommunikációjukat kell fejleszteniük, másoknak egyéb

területen van szükségük támogatásra. Az igények akár városonként is változnak. Ezt is figyelembe vesszük, nem mi mondjuk meg nekik, mit kell tenniük. Miért fontos önnek személyesen és a társadalom vérkeringése szempontjából a művészet? Mert perspektívát, széles látókört és fejlődési lehetőségét ad. Olyan közeget, amelyben senki nem kényszerül arra, hogy mindent szeressen. Ez is a véleménynyilvánítás szabadságával függ össze bizonyos értelemben. A művészet hihetetlenül fontos, mert összegyűjtheti a különböző nézeteket valló embereket, és fejleszti, növeli az empátiát. Végül, de nem utolsósorban: jó móka. Olyan helyekre visz, ahol még nem jártál, és nem gondoltad, hogy oda valaha is eljuthatsz. Szerintem ez a legfontosabb. Névjegy Linda Zachrison a svéd Kulturális Minisztérium kormányzati különmegbízottja, feladata a kulturális és művészeti ágazat újraindítása. 2021-ben ő vezette azt a kormányzati vizsgálóbizottságot, amely arra kereste a választ, hogy a svéd művészeti és kulturális ágazat hogyan tud talpra állni a koronavírus-járvány után. Kutatócsapata százötven kulturális szereplővel készített interjút, ennek során az ágazati szereplők egyéni helyzetét vitatták meg, emellett további kilencven írásos jelentést gyűjtöttek össze. A vizsgálat összesen százhatvanöt konzultációs szervezet hozzászólására támaszkodhatott. Linda feladata most elsősorban az, hogy felgyorsítsa az újraindítási folyamatot, és párbeszédet folytasson az ágazattal, továbbá más svéd minisztériumokkal és hatóságokkal. Linda Zachrison 2015 és 2020 között Svédország Egyesült Államokba akkreditált nagykövetségén dolgozott, a washingtoni misszió kulturális attaséja volt. Korábban a Circus Cirkör, Svédország legismertebb kortárs cirkusztársulatának ügyvezetőjeként, a Svéd Filmintézet közönségszervező osztályának vezetőjeként, valamint a Stockholmi Kultúrházhoz és Városi Színházhoz tartozó (Kulturhuset Stadsteatern) Park Színház vezetőjeként és a nemzetközi vendégelőadásokat befogadó színhely vezetőjeként dolgozott. A Stockholmi Egyetemen végzett színház, film és filozófia szakon. 11


AZ OPERA A FIATALOK ÉRZELMEIT IS FELKAVARJA SZERZŐ: SZATMÁRI RÓBERT | FOTÓ: SMEDSHAGSSKOLAN

A Svéd Királyi Opera és a Wallenius Lines együttműködésében megvalósuló Young at the Opera programról A Svéd Királyi Opera filozófiája az, hogy az üzleti és ipari szereplőkkel folytatott együttműködés révén megreformálhatják az emberek, különösen a fiatalok kultúrafogyasztási szokásait, és új szintre emelhetik az opera- és a balettélményt. A svéd Wallenius Lines, hajózással és logisztikával foglalkozó cég 2015 partnereprojekt az Operaháznak, ifjúságnevelési kezdeményezését, ett óta treårigt mellangyermekunga påés operan az Operában) című programsorozatot támogatja. a Young at the Opera (Fiatalokoch smedshagsskolan 1

A Svéd Királyi Operaház több éve működik együtt olyan vállalatokkal, amelyek magukénak érzik a jövő generációjának kulturális nevelését, és szívesen vesznek részt a társadalmi felelősségvállalásban. Ez mindkét fél érdeke, hiszen az Operaház olyan projekteket valósíthat meg, amelyekre más módon nem lenne lehetősége, a cégek számára pedig komoly presztízsértékkel bír egy-egy, a prémium kultúra kategóriájába tartozó programsorozat támogatása. Ilyen példaértékű együttműködés a Wallenius Lines-szal kialakított kapcsolat és a Young at the Opera sorozat, amely azt a célt tűzte ki, hogy közel hozza a legfiatalabbakhoz az opera és a balett világát, úgy, hogy a konvencióktól eltérően, élményszerűen fogadhassák be azt. A cég, amely a jövő generációja felé hajózik Az 1930-as években alapított Wallenius Lines befektető és aktív tulaj12

donos a globális hajózási iparágban, az 1960-as években úttörő szerepet játszott a RoRo koncepció (a közúti szállítás egy részének átterelése vizekre, költséghatékonyság miatt) kialakításában, először az észak-atlanti, majd az ázsiai kereskedelemben: az első független hajózási társaság volt, amely együttműködött a japán autóiparral. Az innovációra nagy hangsúlyt fektetve továbbfejlesztette autószállítási koncepcióját, amelyet mind hajótervezési projektekkel, mind logisztikai megoldásokkal segít. A cég a kezdettől fogva különösen nagy fi gyelmet fordít az üzleti partnerekre és a környezetvédelemre, tevékenységét ma is ugyanez a szemlélet határozza meg. A Wallenius elkötelezettsége és támogatása három fő területre összpontosul: katasztrófaelhárítás, orvosi tevékenységek támogatása, valamint a gyermekek és fiatalok támogatása. A cég partnerei között olyan intézményeket találunk,

mint a Karolinska Egyetemi Kórház, a Svéd Tengerimentő Társaság és a Raoul Wallenberg Akadémia. Minden gyermeknek joga van a művészetek megismeréséhez „A Svéd Királyi Operával való együttműködésünk révén támogatjuk a Young at the Opera kezdeményezést az iskolák számára. Magától értetődik, hogy a fiatalokra, a jövőnkre kell összpontosítanunk. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy az iskolások mindennapjait különlegessé tehetjük” – Cecilia Kolga (Wallenius Lines) A Wallenius Lines és a Young at the Opera program közötti partnerség az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján jött létre 2015-ben. Az egyezmény kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a művészetek megismeréséhez. Az együttműködés egy hároméves projekttel vette kezdetét, amelynek keretében a Stockholm melletti Hässelby tele-


pülésen található Smedshagsskolan oktatási intézmény összes tanulója, az óvodai osztályoktól a 9. évfolyamig, lehetőséget kapott arra, hogy minden félévben legalább egy kulturális tevékenységben részt vegyen. A 2019 őszéig tartó projektet egy, a Stockholmi Egyetemmel kapcsolatban álló kutató is figyelemmel kísérte. „A Smedshagsskolannal való hároméves együttműködés révén új szintre emeljük a Young at the Opera oktatási munkáját. Az, hogy egy kutató szeme is követi a tevékenységet, felbecsülhetetlen értékű erőforrás munkánk értékeléséhez és a kultúra hatásának bemutatásához a mindennapi iskolai környezetben.” – mondta Anna Karinsdotter, a Young at the Opera program korábbi művészeti vezetője. A Young at the Opera három tevékenység köré csoportosítja programjait: – Minden évadban opera- és táncelőadásokat hoznak létre gyermekek és fiatalok számára. – Szombatonként megnyitják az Operaház kapuit a legfiatalabbak előtt: az általuk kínált foglalkozások a tárlatvezetésektől és a jelmezek felpróbálásától a minielőadásokig és koncertekig terjednek. – Aktívan együttműködnek az iskolákkal, oktatási programjuk rövid és hosszú távú projekteket egyaránt kínál. Operaházi kirándulásokat, tanári esteket, valamint hétvégi és szünidei programokat tartanak, családi napokat szerveznek, és különleges pro-

dukciókat adnak elő iskolai csoportok számára. Találkozz élményszerűen az operával! A Young at the Opera programsorozat új világokat nyit meg a fiatal közönség számára az oktatás és az előadó-művészet kreatív felfedezése révén. A diákok nem kizárólag iskolai foglalkozásokon, hanem előadások szereplőiként ismerkedhetnek meg a zenés darabokkal. Ez – amellett, hogy bővíti az ismeretanyagukat, műveltségüket – lehetőséget biztosít arra, hogy tapasztalják, milyen a színpadon, közönség előtt állni, és ez pozitív hatást gyakorol az önbizalmukra és jellemfejlődésükre is. A produkciók megszervezése és előadása kiemelten fontos szerepet játszik abban, hogy a gyerekek korán megismerik a közös gondolkodás és együttműködés előnyeit, emellett segíti az egymás iránti empátia kialakulását. Az érzés, hogy érdemes összefogni, hiszen közösen minden sikerülhet, a művészeten, azon belül a zenén keresztül különösen jól átélhető. „Azok a művészeti ágak, amelyekre az Operában szakosodunk, jól illeszkednek a fiatal közönséghez: a zene, az ének és a mozgás erősen hat ránk, felkavarja az érzelmeinket. Nem kell semmilyen előképzettség ahhoz, hogy magával ragadjon minket a zene és a tánc, muzikálisan és vizuálisan is egyenesen a szívhez szól.” – vallja Ellen Lamm, a programsorozat művészeti igazgatója.

DELAKTIGHET & PEDAGOGIK

Människan förmår mer än hon tror

A Wallenius Lines-szal együttműködve később újabb hároméves program valósult meg. 2022 nyarának végén mutatják be a Pocket Opera című előadást, amely egy magas színvonalú vándorprodukció. Az a célja, hogy a Svéd Királyi Operaház kapuin kívül is elérhessék a legfiatalabb közönségréteget, a gyerekeket, és az operát mint műfajt a környezetükben előforduló természetes kifejezőeszközként mutassák be. „Tudjuk, hogy az ilyen élmények megnyitják az elmét és felkeltik a kíváncsiságot a művészeti ág iránt, különösen azoknál a gyerekeknél, akik egyébként talán soha nem kerülnének kapcsolatba a Svéd Királyi Operával vagy általában az operával. Művészi törekvésünk alapvetően demokratikus vállalkozás, hogy mindenkinek biztosítsuk a kultúrához való jogát. Büszke vagyok arra, amit együtt alkottunk, és kívánom, hogy a munkánk megmutassa: a gyermekeknek joguk van felfedezni a művészetet, részt venni benne. A művészet fontos, és változást hoz a fiatalok életében.“– foglalja össze a program lényegét Ellen Lamm. 2022 októberében mutatják be a tíz-tizenkét éveseknek szóló, vadonatúj, Fly Wherever You Want című produkciót, amely egy nagyszabású utazás – hét különböző zenei világon keresztül. Az előadás megpróbálja érthetőbbé tenni a halál fogalmát a legkisebbek számára. Akrobaták, operaénekesek, zenészek és gyermekek osztoznak a színpadon egy dinamikusan változó díszlet előtt. A Young at the Opera folytatja népszerű Varázsház című podcastsorozatát is, amely a hat és tíz év közötti gyerekeket kalauzolja el a kulisszák mögé, ahol csodálatos, varázslatos dolgokat ismerhetnek meg: mindazt, ami az Operaházban történik. A Svéd Királyi Opera egyik legfontosabb küldetése, hogy izgalmas előadásokat hozzon létre a gyermekek és a fiatalok számára, és lehetővé tegye körükben is a kultúra művelését. Ellen Lamm így összegezte az elmúlt időszakot: „Az elmúlt tíz évben a Young at the Opera volt (és azóta is marad) a svédországi opera- és balettművészet csúcsteljesítménye.“

13


VENDÉGJÁTÉKOKRÓL – KOMOLYAN

SZERZŐ: SZELE TAMÁS

„Mit ér a színház, ha magyar?” – mereng az ember, de tudjuk: sokat, rengeteget. Viszont mit ér határainkon messze túl, például Skandináviában, ahol jóval kisebb a nyelvünket és színházművészetünket is értők csoportja? Milyen értéket közvetít, hogyan áll meg a lábán? Erről beszélgettünk a magyar színielőadások stockholmi vendégjátékait szervező BeKa Színház vezetőjével, Bellaagh Katalinnal, akinek hosszú évek óta végzett áldozatos és sikeres munkája nélkül jóval szegényesebbek volnának a két ország kultúrkapcsolatai.

A stockholmi BeKa Színháznak ön a motorja, de önt mi hajtja? Honnan ez az örökké égő lelkesedés, ez a kifogyhatatlannak tűnő energia, amivel már hat éve viszi a vállán ezt a kultúrmissziót? Fiatalkorom óta nagyon érdekel a képzőművészet, a film, a színházért pedig kifejezetten rajongok. Nem ezen a területen dolgozom, oktatási tanácsos vagyok egy állami hatóságnál, a vendégjátékokat szabadidőmben szervezem. Azt gondolom, mindenki, aki színházzal foglalkozik, pótolhatatlan népnevelő, társadalomfejlesztő és egészségügyi prevenciós tevékenységet folytat, akkor is, ha ezt magának sem fogalmazza meg, és az alkotások megítélésekor elsősorban azok művészi kvalitásairól beszél. Fentiek mind részei egy „jó” előadásnak, és az estek után érzett euforikus öröm miatt nem adtam eddig fel ezt a tevékenységet. Nagy boldogság, amikor a közönség reakcióit látom, hallom a visszajelzéseiket, meglátásaikat, tapasztalom, hogy a színházteremben 14

kölcsönösen hatnak egymásra a nézők és az előadók energiái, érzelmei. A színházak számára a világon mindenhol alapvető probléma a finanszírozás. Hogyan lehet ezt megoldani Svédországban, kik támogatják a BeKa Színházat? Magánemberek, szervezetek, intézmények? A BeKa Színház egyéni vállalkozás. Ez azt is jelenti, hogy nincsenek alkalmazottaim, a feladatok nagy részét – egyeztetések, színházterem-bérlés, logisztika, jegyárusítás – egyedül végzem. Aki valaha rendezett bármifajta eseményt, tudja, hány dologra kell odafigyelni és mennyi buktató lehet. Egy törölt repülőjárattól egy késlekedő díszletszállításon át egy váratlan betegségig bármi előfordulhat, erre is gondolnom kell. Nagy kihívás, sok munkával jár minden egyes előadás megszervezése, de olyan szerencsés vagyok, hogy a családom és a barátok, a korábbi nézők társadalmi munkában

segítenek például reptéri szállításban, jegyszedésben vagy akár a színpad berendezésében. Sok olyan előadásunk volt, amelyhez szervesen hozzátartozott egy utólagos elemző beszélgetés vagy közönségtalálkozó. Ilyenkor próbálok mindig az aktuális szakterületen dolgozó beszélgetésvezetőket találni. Az ő közreműködésük nagyon fontos, és általában „önkéntesként” látják el ezt a feladatot. Mivel a BeKa Színház nem egyesület vagy szervezet, nem tudunk pályázni Magyarországon. Előfordult, hogy magyarországi partnerünk kapott támogatást egy bizonyos előadás külföldre vitelére, és ennek egy részével beszállva koprodukcióban oldottuk meg a vendégszereplést. Olyan is volt, hogy a Stockholmi Magyar Nagykövetséggel együttműködve rendeztünk meg egy előadást. Eddig a legtöbb támogatást a stockholmi önkormányzattól kaptuk. Bizonyos feltételek mellett és adott összegig min-


den évben lehet pályázni egy-egy profilon belül az önkormányzatnál. Vannak más pályázati lehetőségek is Svédországban, de eddig másutt nem sikerült nyernünk. Nyilván más lenne a helyzet, ha olyan produkciókat tudnánk kihozni, amelyek nemzetközileg ismertek, és ha úgy tudnánk együttműködni egy színházzal, hogy nemcsak bérelnénk a termüket, hanem közösen hívnánk meg a produkciókat. Az eddig kapott anyagi támogatás csak kis részét fedezte a kiadásoknak, a legjobb esetben nem volt az előadás veszteséges – de még sose vettem ki bevételt a cégből. Ebből a tevékenységből úgy, ahogyan most működik, nem lehet megélni. A BeKa szerelemgyerek, örömöt okoz sokaknak, esetleg hozzájárul a vendégül látottak megélhetéséhez, de nem fedezi a színház kiadásait. Csak úgy tudna gazdaságossá válni, ha Európa- és világszerte rendezne magyar vendégjátékokat, vagy ha egész Európából és a nagyvilágból hozna előadásokat Svédországba. A magyar kultúra talán azért nem ismertebb világszerte, mert a nyelvünk még csak nem is rokon más kultúrnyelvekkel – ezzel együtt, elérik a helyi, svéd közönséget a magyar előadások? Tapasztalható bizonyos kulturális kölcsönhatás? Nem vagyok benne biztos, hogy ez feltétlenül a nyelvbéli különbségeken múlik, hiszen egy idegen nyelven játszott előadást minden esetben lefordítanak, hogy az összes néző élvezni tudja. Úgy él az emlékezetemben, hogy húsz évvel ezelőtt gyakrabban jutott el magyar előadás a nagyobb svéd színházakba, és szélesebb svéd közönségréteg volt kíváncsi rá. Az, hogy mostanában kevésbé hívnak meg magyar előadásokat, sok mindenen múlhat. Például azon, hogy a Covid-időszak után saját elmaradt repertoárjukat szeretnék pótolni a színházak. Nehéz belelátni abba, hogy milyen módon jönnek létre együttműködések a két ország színházai között, és hogy mennyiben múlik ez tudatos piackutatáson, kapcsolatépítésen vagy véletlen találkozásokon. Nyilván fontos szempont, hogy egyezik-e a meghívó és a meghívott művészi ízlésvilága és életszemlélete; hogy mennyiben egészíti ki egy vendégjáték a befogadó színház műsorát. Lényeges kérdés, hogy egyáltalán miképpen talál rá a színházigazgató egy darabra, amit meghívna. Ezért fontosak például a színházi fesztiválok, hisz’ ott

sokkal népesebb közönség találkozhat egy-egy előadással. Az utóbbi években inkább magyar filmeket, mint színházi előadásokat láthatott a svéd publikum. Mennyire könnyű Svédországban előadótermet szerezni egy magyar produkcióhoz? A repertoárból látható, hogy 2019 óta a Teater Tre ad otthont az előadásoknak, hogyan alakult ki velük ez a gyümölcsöző kapcsolat? Előadótermet nehéz szerezni, függetlenül attól, hogy milyen eredetű darabról beszélünk. A színházbérlés logisztikája nem egyszerű, az például problémát szokott okozni, hogy egy magyar társulat legkésőbb áprilisban szeretné rögzíteni, hogy mondjuk, ősszel mikor tudnak kijönni, viszont a svéd színház csak júniusban tudja, hogy mikor lesz szabad. De sok más paraméternek is egyeznie kell. A Teater Treben valóban sokszor játszottunk. Ez az egyik kedvenc színházunk, mivel a színpad megfelelő méretű, a technikai felszerelés is teljesen megfelel a legtöbb előadás igényeinek, és elegendő nézőt is képes fogadni. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a Teater Tre és a BeKa Színház között. Egyszerűen otthon érezzük magunkat náluk. Van Svédországban általános kultúratámogatási modell? Igen, egy úgynevezett kulturális együttműködési modellt alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a régiók kapnak egy bizonyos összeget az államkasszából. Ezt a pénzt regionálisan, illetve a helyi önkormányzatokon keresztül szétosztják a hatáskörükben működő kulturális intézmények között. Mi a véleménye a magyar és az európai színjátszás jövőjéről, főbb irányzatairól? Tudom, hogy sok színház és társulat küzd a megélhetésért Magyarországon, mégis pozitívnak találom a helyzetet, és hiszek a magyar színház jövőjében. Úgy élem meg, hogy Magyarországon pezsgő és sokszínű a színházi élet, sok a tehetséges rendező, színész és társulat, sokasodnak az ötletgazdag és kreatív csapatok. Egy biztos: az európai független társulatok és szabadúszó művészek nagyon nehezen tudnak megélni alkotó tevékenységből, a tagállamok központi vagy az önkormányzatok területi támogatásából – sajnos mindenképpen szükségük van szponzorokra.

Milyen szempontok alapján választja ki a meghívásra érdemes produkciókat? Egyrészt az előadás művészi minőségét veszem számításba, másrészt fontos számomra a témája. A megszülető döntés végül mindig kompromisszum eredménye. Általában olyan előadást hívok meg, aminek a színpadra állítása logisztikailag, anyagilag és technikailag megvalósítható; amit szeretek és amiért ki tudok állni; ami kicsit kihívó a nézők számára, de nem túl provokatív: olyan előadást, ami gondolkodásra késztet és amire reményeim szerint emlékezni fognak. Volt olyan pillanat, amiről elmondhatná: attól kezdve lett szerelmes a színművészetbe, akkor lobbant fel Thália szent lángja önben? Nem tudok arra a pillanatra visszaemlékezni, amikor kigyulladt bennem a láng, az is lehet, hogy ez nem színházban történt. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem vidéken nagymamámmal és sógornőjével, aki színésznő volt korábban. Arra emlékszem, hogy a teraszon mindig színházasdit játszottam, ők voltak a nézők. Imádtam ezt. Aztán jóval később, egyetemista koromban sokat jártam a Szkénébe, és szinte minden este a Katonában voltam állójeggyel. De aztán a filmnél kötöttem ki. Hagyomány a családjukban a színház iránti elkötelezettség? Unokaöccse, Berzsenyi Bellaagh Ádám, aki a budaörsi Latinovits Színház művészeti igazgatója, szintén megkerülhetetlen szereplője a magyar színházi életnek. Önök a szó jó értelmében vett színházi dinasztiát alkotnak? Nagyon büszke vagyok Ádámra és arra, amit a Latinovits Színház társulata létrehozott az elmúlt években. Azt nem mondhatom, hogy színházi dinasztia vagyunk, habár a család korábbi nemzedékeiben is volt színész, de festőművész is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak felmenőink, akik erősen vonzódtak a művészetekhez, illetve életük értelmezésében fontos szerepet játszottak a művészetek. Magam képzőművész szerettem volna lenni, de másfelé sodort az élet, fiatalon filmforgalmazással és filmszövegfordítással foglalkoztam, a színházért pedig mindig is rajongtam. A férjem svéd, ő is a filmszakmában dolgozott egész életében, a lányom pedig balett-táncos volt az elmúlt tizenhárom évben. A fiam több színdarabban, filmsorozatban játszott gyerekszínészként. 15


MÁGIKUS TALÁLKOZÁS JÖN LÉTRE A KIÁLLÍTOTT TÁRGY ÉS A NÉZŐ KÖZÖTT – Interjú Susanna Petterssonnal, a Svéd Nemzeti Múzeum főigazgatójával

SZERZŐ: GARAM KATALIN | FOTÓ: ANNA DANIELSSON/NATIONALMUSEUM

2018 tavaszán, öt év renoválás után megnyitotta kapuit Európa harmadik legrégebbi múzeuma (az oxfordi Ashmolean és a firenzei Uffizi után), az 1792-ben alapított stockholmi Nationalmuseum, vidám falfestéssel, új elrendezéssel. Fél évvel később új főigazgatót neveztek ki, az ötvenhat éves finn Susanna Petterssont, és a múzeum azóta is a skandináv kultúra egyik fellegvára.

Mi a kultúra szerepe a svéd társadalomban? Ezekben a nyugtalan időkben az embernek el kell alaposan gondolkodnia azon, hogy a kultúra hogyan őrzi, viszi tovább az értékeinket. A kultúrán keresztül tudunk kötődni nemcsak saját közösségünkhöz, hanem nagyobb léptékben az egész világhoz. A kultúra mindenütt jelen van – a nyelvtől, a zenétől az irodalomig mindenben, amit napi szinten fogyasztunk. Sokan úgy vélték, a kultúra mára elveszítette jelentőségét. De gondoljunk csak a pandémiára, amikor otthonról dolgoztunk vagy karanténben ültünk! Kultúra nélkül hogyan éltünk volna? Mennyivel szürkébb és unalmasabb lett volna a világunk, mennyivel magányosabbak lettünk volna. Az intézmények, például a múzeumok rendkívül nagy szerepet játszanak az emberek, a társadalom jóllétében, és szerintem a járvány alatt még fontosabb lett a kultúra. Van-e különbség az emberek kultúrafogyasztásában attól függően, hogy hol élnek, milyen az iskolai végzettségük, maguk is kreatívak-e vagy csak passzív fogyasztók? A kultúra különböző válfajait tekintve – popzene, szépirodalom, művészeti kiállítások, egyebek –, nem látok különbséget, valamennyien részesei vagyunk annak, amit 16

(A 2022-es költségvetésben az állam százmillió korona rendkívüli támogatással segítette a kultúrát, amiből húszmilliót a kulturális örökség digitalizálására adtak. Az állami támogatás az összes költség hatvanöt százaléka, ami a fix kiadásokra elegendő, a többire külső forrásokat kell bevonni.)

nézegetni? Talán nem a közeljövőben, de mondjuk két generáció múlva. Amikor muzeológiát tanítok – mert docens is vagyok –, szoktam beszélni a tanítványaimnak arról, hogy hihetetlenül értékes, mágikus az a találkozás, amely közted és az autentikus, eredeti tárgy között létrejön. Ez nem történik meg, amikor a tárgyakról készült fényképeket nézed az interneten. A múzeumi élmény itt születik meg, a tárgy és az ember között. A digitális megoldások nagyon jó „melléktermékek”, de nem helyettesítik a valós élményt. Nem lenne okos dolog mindent digitalizálni. Több mint hétszázezer tárgy van a gyűjteményünkben, ugyanolyan kávéscsészéből például több példány is, tehát válogatni kell. Szakmai szempontból is meg kell szűrni a tartalmat, hogy a látogató jó digitális élményt szerezzen. Lehetősége legyen belépni a gyűjteményekbe, az adatbázisokba, szabadon kereshessen műalkotásokra, iparművészeti tárgyakra.

A digitalizálás és bizonyos kiállítások ingyenessé tétele mellett hosszú távon hogyan lehet a kiadásokat fedezni? És ha az egész svéd kulturális örökséget digitalizálják, nem fél-e attól, hogy a tárgyakat sötét, üresen kongó, pókhálóval belepett csarnokokban állítják majd ki, és mindenki mindent a világhálón fog

A svéd Nemzeti Múzeum hatóság is. Mit jelent ez? Azt hiszem, a világon egyedülálló a svéd megoldás, az, hogy a Nemzeti Múzeum egyben hatóság is. Általában az ilyen nagy, állami intézmények alapítványi formában működnek, de mi hatóságként közvetlenül a minisztérium alá tartozunk, mindenféle

kultúrának nevezünk. A kultúra fogyasztásában persze vannak különbségek. Könnyebb a városlakóknak elmenniük színházba vagy kiállításra – Stockholmban és környékén nagyjából kétszáz múzeumot találunk. Az ország északi részében más a helyzet. De ezt a különbséget csökkenthetik a digitális lehetőségek, mert a kínálaton keresztül azok is részt vehetnek a kulturális életben, akik nincsenek fizikai közelségben. Ez nem egyenértékű azzal, mint amikor valaki ténylegesen a helyszínen van, de kiegészítő szolgáltatásként kifejezetten jó, hogy kitárjuk a virtuális ajtókat, betekintést engedünk például a múzeumi kiállításokba.


köztes szintek, igazgatótanács, kuratórium, egyebek nélkül. Ez óriási felelősség, de nagy előnye a helyzetnek, hogy gyorsak tudunk lenni. A párizsi Louvre-ban például ahhoz, hogy jelentős új beszerzésekről döntsenek, különböző bizottságokkal kell egyeztetniük, egyes esetekben a minisztérium hozzájárulását is kérniük kell. Nálunk – a kollégáimmal egyeztetve – én határozok. Ez azt eredményezi, hogy gyorsak vagyunk, aminek adott esetben nagy jelentősége lehet. Az, hogy nem csúszik ki a dolog a kezünkből, mert megvan a cselekvési szabadságunk, látszik a gyűjtemény profilján is. (Svéd sajátosság a 2011 óta működő „kulturális együttműködési modell”. Korábban a múzeumok a Kultúrtanácstól kérvényezték a támogatást. A mostani decentralizált rendszerben országos, regionális és helyi grémiumok döntenek a pénzek elosztásáról. Egyszerűbb támogatást szerezni, ugyanakkor a decentralizált pénzelosztással a kultúrpolitikát is decentralizálják: megtörténhet, hogy egy választási eredmény megváltoztatja a központi kultúrpolitikát. Például az egyik svéd kisvárosban egy szélsőséges párt adta – a legtöbb szavazat birtokában – a polgármestert, aki azonnal bele akart szólni abba, hogy a múzeumban milyen kiállítások legyenek, mit szabad és mit kell tenniük.) Ha nem a parlament vagy a minisztériumok döntenek a támogatások szétosztásáról, fennáll annak a veszélye, hogy a helyi kultúrpolitika szembemegy az alapelvekkel. Mi a véleménye erről? Létezik egy törvény, amely előírja, hogy a politikai döntéshozóknak „kartávolságra” kell maradniuk, sem állami, sem helyi szinten nem történhet meg, hogy egy politikus beleszóljon abba, milyen döntéseket hoz egy múzeum a beszerzések, a programok, a kiállítások tekintetében. Ennek ellenére vannak, akik megpróbálkoznak vele. A múzeumi törvény azonban mindenek fölött áll, és garantálja az intézmények függetlenségét. Mi politikai befolyásolástól mentes, autonóm szereplők vagyunk, ami tartalmi szempontból fontos. A választási eredményeknek vannak következményei a kultúra finanszírozására nézve, de az állami pénzek csak a fix költségeket fedezik, a működésünket a pénzforgalmunkból kell finanszíroznunk. Nagy szerepük van a különböző támogatóknak, szponzoroknak. Honnan érkeznek a szponzorpénzek? Alapítványoktól, nagyvállalatoktól?

Előfordul, hogy nagyvállalatok részben vagy teljesen finanszíroznak kiállításokat? Igen, előfordul, de Svédországban, épp a hatósági elv miatt, az emberekben az maradt meg, hogy az állam fizet. Nem értették meg, vagy nem tudják, hogy az állam nem finanszírozza teljes egészében a működésünket. Sokat kell tennünk azért, hogy javítsunk a helyzetünkön, hogy a vállalatok több pénzzel segítsék a munkánkat. A Covid-19, az ukrajnai háború, a növekvő infláció nem könnyíti meg a dolgunkat, ellenkezőleg. De azért harcolunk! 2018-ban lett a svéd Nemzeti Múzeum főigazgatója. Finnországból jött, és egy másik finnt váltott a poszton. Megszokott dolog, hogy a skandináv kultúrában dolgozó emberek országot váltanak, jönnek-mennek egymás kultúráiban? Mennyire egységes az északi kultúra? Nagy előnyünk, hogy van egy közös, északi nyelvünk, és ez lehetővé teszi, hogy egyik országból a másikba költözzünk, ott dolgozzunk. A svéd nem az anyanyelvem, az iskolában tanultam meg, mert minden finnek tanulnia kell svédül, hiszen Finnország kétnyelvű ország. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden finn beszél is svédül, de nekem a svéd már régóta a munkanyelvem volt, így azonnal tudtam dolgozni. Hogy mennyire gyakori ez? Jó pár példánk van erre Stockholmban: az Északi Múzeum vezetője dán, a Modern Múzeumé szintén, a Dizájn és Építészeti Múzeum vezetője Nagy-Britanniából jött, én Finnországból. Norvégiában a Nemzeti Múzeum igazgatója szintén Dániából érkezett. Alakítottunk egy csoportot a skandináv nemzeti galériák vezetőiből, ahol arról szoktunk viccelődni, hogy finnek és dánok irányítják az északi múzeumi világot. Mekkora a nők aránya? A világban férfiak által dominált terület, de Skandináviára ez nem igaz. Ha a nemzeti galériákat nézzük, Dániában férfi a főnök, Oslóban nő, Svédországban két nő (a Nemzeti és a Modern Múzeum-

ban), Finnországban kicsit más a struktúra, a főigazgató férfi – szóval eléggé kiegyenlített az arány. Igaza van, a hagyomány, hogy férfit válasszanak ezekre a vezető pozíciókra, másutt jóval jellemzőbb, mint Skandináviában. Azt a kérdést szoktam kapni, hogy milyen érzés nőként vezetőnek lenni. A válaszom az, hogy nem is gondolok erre. Csak egyszerűen végzem a dolgomat. Nagyszerű munkát hagyott ott Finnországban, az Ateneum (Finn Nemzeti Galéria) vezetője volt. Miért fogadta el a svéd Nemzeti Múzeum főigazgatói állását? Mi motiválta? Elmesélem, hogyan történt. 2017-ben, közvetlenül karácsony előtt jött egy hívás a svéd kormányhivatalból: volna-e kedvem Svédországban dolgozni, érdekel-e a Nemzeti Múzeum főigazgatói állása? Nem, nem, nem – válaszoltam. Nem érdekel, mert annyi dolgom van Helsinkiben. Péntek délután van – mondta a hang a telefonban –, legyen úgy, hogy alszol rá egyet, és hétfőn ismét felhívlak. Hazamentem, elmeséltem a férjemnek. Mit gondolsz? – kérdeztem. Nevetett. Korábban kétszer költöztünk az egész családdal Londonba, először a férjem miatt, másodszor én kaptam egy felkérést.Tudtuk, hogy ha az ember el meri fogadni a váratlan ajánlatot, vállalja a kihívást, az általában érdekes lehetőségeket von maga után. Betöltöttem az ötvenhatodik évemet, dolgoztam több helyütt, tanítottam egyetemen, doktoráltam, rengeteg mindent csináltam, amivel gyarapodtam, úgy éreztem, megvan bennem a tudás és még a lelkesedés is, hogy belevágjak. És a gyerekeimnek is lehetőséget adok arra, hogy Svédországban éljenek. Ami végül is eldöntötte a kérdést, az a Nemzeti Múzeum hatalmas gyűjteménye. Ez nemcsak svéd léptékkel mérve jó gyűjtemény, hanem világszínvonalon is. Olyan lehetőségeket kínált, amelyek nincsenek meg Finnországban. És ahogy az arcát nézem, látom, hogy egyetlen pillanatra sem bánta meg ezt a döntést. 17


A CANNES-I ARANY PÁLMA DÍJAS RUBEN ÖSTLUND ÉS VINCENT LINDON, A ZSÚRI ELNÖKE

SKANDINÁV FILMFESZTIVÁL – A LEGJOBB ÉSZAKI FILMEK MUSTRÁJA A FŐVÁROSBAN ÉS VIDÉKEN IS SZERZŐ: TÓTH ARTIN | FOTÓ: REUTERS, VERTIGO MEDIA

Ha az ember olyan világban él, ahol karnyújtásnyira tőle háború pusztít, ahol sodródik a létbizonytalanság felé, ahol egyik napról a másikra több százezer ember megélhetése válik kétségessé, bizony kevés okot lát a derűre. Felmerül a kérdés: ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben van-e, lehet-e létjogosultsága annak, hogy örüljünk, kulturális ünnepet rendezzünk? A válasz: igen. Sőt ilyenkor van igazán létjogosultsága. Mert az éltető kultúra nem halhat meg felelőtlen döntések miatt. Ha a kultúra meghal, vége mindennek. Ezért amíg tehetjük, koncertekre járunk, hogy zenét hallgassunk, színházba, hogy például „őrült nőkért” rajongjunk – vagy skandináv filmhétre megyünk. Hogy alaposan elgondolkodjunk, vagy könnyünket potyogtatva kacagjunk.

Azok számára, akik nem vehettek részt az idei, 75. Cannes-i Filmfesztiválon, jó hír, hogy idén is hozzájuthatnak kedvenc skandináv filmes csemegéikhez a Vertigo Media jóvoltából megrendezendő Skandináv Filmfesztivál fővárosi és vidéki vetítésein. Berta Balázzsal, a Vertigo Media ügyvezetőjével beszélgettünk.

Közel tíz éve, hogy az első – akkor még norvég – filmfesztivált megrendezték Budapesten, hatalmas sikerrel. Töretlen az érdeklődés azóta is? A 2014-ben, az Örökmozgó Filmmúzeumban tartott Norvég Filmfesztivál sikere után 2015-ben Skandináv Filmfesztivál néven rendeztük meg a programot, kortárs dán és svéd fi lmalkotásokkal bővítve a kínálatot. Az Art+Cinema két termében zajló fesztivál iránti érdeklődés azóta töretlen: az elmúlt években tízezernél több érdeklődő jelentkezett be a Facebookon az eseményekre, és több mint kétezren vettek részt a fesztivál vetítésein. A programban a dán és 18

svéd fi lmek mellett norvég és izlandi alkotások is helyet kaptak. Az idén jelentős változás, hogy a fesztivált „kitágítjuk”, vidéki helyszíneken is tartunk vetítéseket. Milyen fi lmeket sikerült megszerezni a magyar nézők számára? Az idei programban több, nagyon várt skandináv alkotás magyarországi bemutatóját tartjuk. Itt lesz először látható a svéd Ruben Östlund A szomorúság háromszöge című szatírája, amely Cannes-ban Arany Pálmát nyert, és már most Oscar-esélyesként tartja számon a nemzetközi sajtó. Szintén Cannes-ból érkezik az Isten földje, amely az

Un Certain Regard versenyszekcióban szerepelt. Az izlandi történelmi film az 1800-as években játszódik: egy pap érkezik Izlandra, hogy templomot építsen, és fotózza az embereket. Az idei cannes-i program egyik legnagyobb meglepetése a svéd fekete komédia, a Rosszul vagyok magamtól volt. Az Un Certain Regard versenyszekció alkotása egy olyan figyelemhiányos nőről szól, aki megbetegíti magát, hogy az emberek figyelmét magára vonja. Premier előtt lesz látható a dán Semmi, Janne Teller nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása. A regény magyarul is megjelent, több színpadi feldolgozása is született, az egyik legemlékezetesebb


egy bábelőadás volt a Budapest Bábszínházban. A Semmi több helyen az oktatási anyag részévé vált. Magyarországon először szintén a Skandináv Filmfesztiválon látható a különc tinédzserek megpróbáltatásairól szóló Csodálatos teremtmények című izlandi alkotás, amely az idei Berlinale Panorama versenyszekciójában szerepelt, és elnyerte az európai mozik hálózatának Europa Cinemas Label-díját. Az ősz-tél folyamán mind az öt film látható majd moziforgalmazásban is. Az eredeti tervek szerint két további cannes-i díjazott, a Szent Pók és a Fiú a mennyből is szerepelt volna a Skandináv Filmfesztivál programjában, de ezek magyarországi premierje végül a 18. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz. A programban többek között Q-ügyosztály-maraton is lesz a döglött aktákról szóló sorozat öt filmjével. Emellett a korábbi sikerek közül ismét látható lesz Az eltűnés sorrendjében, A bűnös, a Bárány, Az igazság bajnokai, a Családi karácsony, a Lótolvajok és A nimfomániás két része. Kik válogatják a filmeket, és milyen szempontok alapján? A válogatást a Vertigo Média stábja végzi, alapját a legfrissebb skandináv filmek jelentik, valamint azok nemzetközi és hazai szereplése. A külföldön, hazájukban érdeklődésre számot tartó filmeket keressük, azokat, amelyeknek fontos témája rezonálhat a magyar közönséggel. A nézők természetesen a nagy neveket, nagy filmeket keresik, de a Skandináv Filmfesztiválon számos olyan film is szerepel, amelyek Magyarországon itt láthatók először, vagy kizárólag a rendezvényen tekinthetők meg, később sem kerülnek moziforgalmazásba. Segítenek-e a magyarországi nagykövetségek a Skandináv Filmhét megvalósulásában? A nagykövetségek segítenek a filmek beszerzésében, a fordításban, valamint a kópiákhoz való hozzájutásban. Adja magát, hogy ők legyenek a fesztivál legfőbb támogatói is. A fesztivál együttműködő partnere a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség és

TRINE PIIL: SEMMI a Skandináv Ház, támogatója pedig a Nemzeti Kulturális Alap. A cannes-i siker óta érezhetően nagyobb érdeklődés mutatkozik a skandináv filmek iránt? A skandináv filmek iránti érdeklődés legújabb kori reneszánszát éli körülbelül 2012 óta, amikor az Egy veszedelmes viszony című film két Ezüst Medvét is nyert Berlinben (és utóbb Oscar-jelölésig jutott), A vadászat három díjat nyert Cannes-ban (és utóbb szintén Oscar-jelölésig jutott). Azóta folyamatosan nagy az érdeklődés a minőségi skandináv filmek iránt, Mads Mikkelsen világsztár lett, a rendezőket amerikai stúdiók keresik, és páratlan módon képes egyenletesen magas színvonalon teljesíteni a skandináv filmgyártás. Korábban a magyar mozikban volt korszaka a spanyol, a német, az olasz és a francia filmnek. Jelenleg a skandináv országok filmgyártása az egyik legnépszerűbb az értő magyar közönség körében. A mostani cannes-i siker egy állomása ennek a sikersorozatnak, de nem kiugró esemény. Az idei cannes-i mezőnyben ráadásul több szerzői alkotó torlódott össze (Tarik Saleh, Ali Abbasi), akiknek a filmjei részben koprodukciban készültek, ebből nem feltétlenül lehet tendenciát kiolvasni. Milyen módon népszerűsítik a fesztivált? Hagyományos műsorfüzet készül nyomtatott és elektronikus formában. Partnerekkel nyomtatott sajtós kampányt is folytatunk. A Skandináv Filmfesztivál hagyományosan online a leghatékonyabb. Az eseménynek van egy, az évek során kialakult közönsége, őket szólítjuk meg évről évre. A Skandináv Filmfesztivál az egyik legsikeresebb, legbejáratottabb esemény, amelynek kétezer fő körüli állandó közönsége van, a vetítések többsége telt házas.

Miért nem tudunk még róla semmit annak ellenére, hogy elvben szeptemberben lesz? A program készen van, a bejelentéssel még várunk. A fesztiválszervezésben jelen körülmények között rövidültek a kampányidőszakok. Másrészt idén első alkalommal vidéki vetítések is lesznek, ezek egyeztetése jelenleg is zajlik. Lesznek-e a vetítéseknek kísérőprogramjai, közönségtalálkozók, beszélgetések? A számtalan vetítés miatt nagyon sűrű lesz a program, és ezúttal elsőbbséget élvez, hogy a közönség minél több filmet tekinthessen meg. Várható-e, hogy eljön Budapestre valamelyik alkotó? Sajnos az őszi fesztivál- és díjszezonból adódó elfoglaltságaik miatt nem tudták elfogadni a meghívásunkat.

TRINE PIIL: SEMMI 19


„AZ EMBER FEJE KINŐ ÚJRA” – Interjú Szász János rendezővel. SZERZŐ: BARCZA RÉKA | FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD/MTI

Néhány hónapja költözött az Amerikai Egyesült Államokba a nemzetközileg is elismert, számos díjjal kitüntetett Szász János rendező. Magyarországon nem kellett, külföldön viszont kapkodnak utána. A Svéd Királyi Színházban most is nagy sikerrel fut Gorkij-rendezése, amelyben az Éjjeli menedékhely egy lebombázott színház. A svédekkel való közös munkáról, tengerentúli megbízásairól, valamint arról beszélgettünk, feldolgozta-e már az itthoni traumákat.

Idén áprilisban költözött a családjával Amerikába. Mit csinál kint? Rendezek és tanítok. Utóbbit New Yorkban az American Academy of Dramatic Artson, ahonnan Robert Redford és még számos világhírű színész indult. Washington egyik legnagyobb és legfontosabb színházában, az Arena Stage-ben pedig jövőre mutatjuk be a Pulitzer-díjas Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámáját, amelynek én vagyok a rendezője. Tavasszal lesz a bemutató, március 24-én. A színház és a tanítás mellett filmezésre is jut ideje? Ami azt illeti, igen. Alison Richman Az elveszett feleség című regényéből készítünk filmsorozatot. Az ese20

mények 1932 és 2010 között játszódnak, három helyszínen, New Yorkban, Prágában és a hírhedt theresienstadti táborban. Egy fiatal, tehetséges művészről, Lenkáról szól. A lány beleszeret egy orvostanhallgatóba, aki csakúgy, mint ő, zsidó. Együtt töltenek egy hetet Karlovy Varyban, és mire visszatérnek, már üldözöttekké váltak. Elszakadástörténet ez. Lélegzetelállító fordulattal. Lenka szemei különlegesen látják a világot. Rendkívül tehetségesen rajzol, az alkotás segít neki túlélni; szénnel – egyéni látásmóddal – rajzolja le a holokausztot. Therezienstadtot, Auschwitzot. A valóságot, a poklot, amit szem még sosem látott. Ennyit mondhatok. Most válogatjuk a színészeket és keressük a helyszíneket.

Mielőtt elköltöztek volna az USA-ba, Svédországban élt három hónapig. A Svéd Királyi Színház (Dramaten) kérte fel, hogy rendezze meg Gorkij Éjjeli menedékhely című darabját. Hogy jött a felkérés? Az előző igazgató hívott meg körülbelül három évvel ezelőtt, aki azóta elment a színházból. A mostani igazgató, Mattias Andersson megörökölt engem, és élni is akart ezzel az örökséggel. Amikor az elején kérdeztem, melyik kisteremben visszük színre a darabot, hogy nézőink is legyenek, Andersson azt válaszolta, hogy a nagyszínpadon rendezzük. Meglepődtem, és igyekeztem olyan előadást létrehozni, amellyel megszolgálom ezt a bizalmat. Tavalyra terveztük a premiert, de a pandémia közbeszólt,


így egy évet késtünk. Idén januárban kezdtük el a próbákat, azonban már tavaly novemberben is sűrűn jártam Stockholmba. A próbaidőszak alatt volt egy hét, amikor másodszorra is ledöntött a Covid, és távvezérléssel instruáltam a színészeket. Tizenöttizenhat emberrel ez kemény volt, de annak is megvolt a maga bája. Úgy tudom, a március 17-ei bemutatót zajos siker kísérte. Ez számomra is furcsa. A premier után sorra jöttek ki a kritikák, és szinte az egekbe magasztaltak. Utoljára ilyen pozitív visszajelzéseket Bostonban kaptam, 2000-ben, amikor a Kurázsi mamát rendeztem. Korábban kaptam hideget és meleget is, a dicsérettől amúgy nem szoktam olvadozni, de ez azért jólesett. Kicsit boldog voltam, hiszen Magyarországon gyakorlatilag megszűntek a munkáim. De az ember feje kinő újra. Jó volt Svédországban, nem akartam lelkileg foglalkozni azzal, mit műveltek velem otthon. Mert ha az ember elkezd azzal foglalkozni, akkor azzá válik, amivé akarják, hogy váljon. Én meg nem akarok azzá válni. Ön szerint minek köszönhető ez a páratlan siker? Egyrészt nagyszerű színészekkel és szakemberekkel dolgoztam együtt. Ágh Márton díszlettervező zseniális tervet álmodott meg két évvel ezelőtt, amely ennek a gyönyörű svéd színháznak a hasonmása, csak lebombázva. A darabban ez a teátrum válik menedékhellyé. A bemutató előtt két nappal bementem az öltözőbe, és dermedten ültek a színészek. Kérdeztem, mi történt, és mutatták, hogy az oroszok lebombázták a mariupoli színházat. Az előadás így olyan szinkronicitásba került a most zajló történelemmel, hogy a legjobb tudásom és ízlésem szerint muszáj voltam mindezt „belerendezni”. Tagadhatatlan, hogy ez is fontos része a darab sikerének. Mert egy olyan előadás képe születhetett meg, ahol a svéd nézők is úgy érezték, hogy semmi sincsen olyan messze. Milyen volt a színészekkel a közös munka? Elképesztően nagy élmény. Egy fantasztikusan szervezett csapattal dolgozhattam, amely olyan szaktudású

munkatársakból állt, akik nemcsak a saját feladatukat látták, hanem az egész folyamatot. Nehéz, kemény és őszinte volt a közös munka, de mindenki tudta és érezte, hogy valami jó felé megyünk. Párbeszéd zajlott köztünk, nem az elhallgatásra alapoztunk. Ott evidens, hogy sokféle igazság létezik, és nem csak a rendezőnek lehet igaza. Ráadásul a színészek nagy részét Ingmar Bergman nevelte ki. Sok mindent meséltek ám Bergmanról, aki erős kezű vezető hírében állt. Mindene volt a színház, és mindent tudnia kellett arról, ami a falakon belül zajlott. Megható, hogy a ma már hetvenöt éves fő kellékese is közreműködött az előadásban. Egy alkalommal felhozta Bergman kedvenc székét, de nem ültem bele. Egyébként egy magas forgószékben ücsörgött mindig. Milyen különbségeket lát a svéd és a magyar színészekkel való munka között? Már ha vannak különbségek. Nincsenek igazán. Sokat működtem együtt orosz, amerikai, svéd és magyar színészekkel is, és mindenki másképp játszik a színpadon, szerencsére. Ez azonban nem nemzetiség kérdése, hanem azé, hogy milyen iskolában tanult az illető. A svédek tisztelik egymást. Nem szégyellik, ha a másik ember teljesen más, mint ők, és ez az egyik legfontosabb érték, amelyet talán a világon a leginkább Svédországban tapasztaltam. A férfiak nem szégyellik, hogy ők maguk is elmennek gyesre és egy éven át babakocsit tolnak. Nem szégyellik, ha két lány vagy két fiú kéz a kézben jár. Nem szégyellik kitenni a szivárványos zászlókat sem. Amit Magyarországon viszont szégyellnek. Szó volt arról, hogy magyar diákok is mehetnek majd svéd színházakba a kapcsolatain keresztül. Ez megvalósult? Tudomásom szerint még nem, de a svéd kulturális miniszter asszony, Jeanette Gustafsdotter a bemutató után, amikor meghívott magához, rengeteget kérdezett az SZFE lerohanásáról. Később arról is beszélgettünk, hogyan lehetne a magyar FreeSZFE-hallgatókat bevonni a kinti színházi életbe. De arról már tárgyaltak a FreeSZFE-vel, hogy miként

dolgozhatnának együtt a jövőben. Svédországban pontosan tudják, mi történt, követik az eseményeket. Visszatérve az Éjjeli menedékhelyre: Ágh Mártont már említette mint a darab díszlettervezőjét, de úgy tudom, más magyar is dolgozott még önökön kívül a produkcióban. Igen, Bányai Tamás volt a felelős a fénytechnikáért, aki szintén nagyon tehetséges szakember. Ők is külföldön, Svájcban és Németországban élnek már. Noha mindhárman külföldön dolgozunk, ettől függetlenül nagyon szeretjük a hazánkat. Követi, ami Magyarországon zajlik? Hogyne követném! Nem érzem azt, hogy „ti csak csináljatok, amit akartok, mert én már eljöttem”. Odavagyok attól, ami otthon történik, nagyon rosszkedvű vagyok az egésztől. Most már látjuk, hogy meztelen a király – na de mi jöhet még? Minden napomat úgy kezdem, hogy átolvasom a magyar híroldalakat. Számomra ez fontos. Nekem senki ne mondja, hogy nem vagyok magyar! Magyar vagyok, és az is maradok. Otthon viszont nem kellettem. Nem azért jöttünk el, mert kriminalizálni akartak, hanem az érzés elől. Egy ponton azt kellett mondanunk, hogy elég és ne tovább. Beállhattam volna a sorba, de nem tettem. Fáj, ami otthon történik, pedig olyan jó ország lenne! Sikerült valamennyire feldolgozniuk a házkutatás borzasztó körülményeit és azt az egész hercehurcát, amit itthon műveltek magukkal? Dehogy sikerült! Még mindig PTSDtől [poszttraumás szindróma – a szerk.] szenvednek a fiaim. Megviselte őket. Minket is a feleségemmel [Bognár Gyöngyvér Jászai Mari-díjas színésznő – a szerk]. Lehetett volna ezt másképp is csinálni. Nem ránk törni az ajtót. De nem akarom, hogy erről szóljon az életem vagy benne maradjon mindez. Főleg a fiaiméiban, akik most itt kint jól érzik magukat. Nekik adtunk egy esélyt azzal, hogy kiköltöztünk. Mit gondol, vége lehet annak egyszer, ami itthon megy? Ha a berlini fal ledőlt – pedig mindenki úgy érezte, örökké állni fog –, akkor ez a rémálom sem tart örökké. 21


SKANDINÁV MECENATÚRA – VOLVO GALÉRIA, A SVÉD MODELL SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ: VOLVO GALÉRIA BUDAPEST

A VOLVO Galéria Budapest nemcsak nevében galéria, hanem a mindennapokban is igazi kiállítóteremként funkcionál. A márka alapértékeit tükröző, letisztult svéd dizájn alapján megalkotott kiállítótérben fotográfiai és képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A galériában rendszeresen kiállítási lehetőséghez jutnak fiatal urban-fotósok és elismert képzőművészek is, igyekeznek széles merítést bemutatni a hazai alkotók munkásságából. A kiállítások egyetlen feltétele, hogy a művészek által alkotott tartalmak összhangban legyenek a cég által képviselt értékekkel. Dankovics Beátával beszélgettünk, aki a Volvo marketingvezetőjeként a galéria kiállítási programjáért is felel.

22

Hogy jött létre a VOLVO Galéria Budapest, honnan jött az ötlet, hogy egy autószalonban galéria is legyen? A történet eleje a 2000-es évekre nyúlik vissza. Onnan indul, hogy mi nem csupán gyári tulajdonú márkakereskedés, márkaszerviz és karosszéria-műhely vagyunk, hanem egy barátságos közösség – profi csapattal, családias hangulattal és lenyűgöző környezettel. Mindig is szerettük volna ezt kifejezni a működésünkkel, valami pluszt is adni. 2000-ben a Volvo Cars eldöntötte, hogy olyan márkakereskedéseket hoz létre több helyszínen Európában, amik mind a gyár tulajdonában lesznek. Ezt megvalósították Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban. Az alapvető cél az volt, hogy ne klasszikus bemutatóteremként működjenek, hanem lépjenek túl a hagyományos értékesítési formán, miszerint bejön az ügyfél, körbenéz, kiválasztja az autót, odamegy az értékesítőhöz, aki megírja a szerződést, majd amikor megérkezett az autó, bejön érte és hazaviszi. Ezzel szemben azt az elképzelést fogalmazták meg, hogy a Volvo-bemutatótermek közösségi térként működjenek, közösségi élet formálódjon bennük. A hozzánk érkező, akár autót jött nézni, akár szervizre vár, az itt eltöltött idejében élményeket kapjon, legyen az egy kiállítás vagy olyan rendezvény, amit a bemutatótérbe szervezünk az ügyfélkörünknek. Az eredeti terv szerint maga az értékesítés úgy történt volna, hogy az értékesítő házhoz megy az ügyfélhez, ott megmutatja az autót, lehetőséget ad próbavezetésre, majd aláírják a szerződést. Amikor megérkezik az adott vevő igényei szerint felszerelt autó, akkor egy másik kolléga kiviszi, és otthon átadja neki. Tevékenységünk üzleti része gyakorlatilag nem a bemutatóteremben zajlott volna, így az a közösségépítés és élményszerzés terévé alakulhatott volna át. Mindegyik kereskedés eldönthette, milyen kulturális vagy szociális értékkel bíró élményt szeretne adni az ügyfeleinek. Lengyelországban például az otthonlét érzetét igyekeztek megidézni, mi viszont a képzőművészet bemutatását és a galéria létrehozását választottuk, amikor 2000-ben a West Endben nyílt egy bemutatótermünk. Azt, hogy az üzleti részt kiemeljük a bemutatótérből, a gyakorlatban sajnos nem sikerült megvalósítani. Szép koncepció volt, de az élet máshogy hozta, ám így is megfér egymás mellett a márkakereskedés és a galéria. A kezdetektől így működünk Magyarországon, és tudomásom


szerint rajtunk kívül nincs más VOLVOmárkakereskedés, ahol galéria lenne. Annak idején a West Endben csak egy értékesítési pont, egy bemutatóterem volt, teljesen különválasztva a szerviztől, ám ahogy növekedett a vásárlóerő, úgy nőttük ki a bemutatóterünket. Lépnünk kellett, és a Váci úton ma már bemutatóterem és szerviz dolgozik egy helyen, de a galériát megtartottuk. Milyen reakciókat, visszajelzéseket kaptak a galériára az ügyfélkörüktől? Ügyfeleink leginkább a konzervatív értelmiségiek köréből kerülnek ki, úgy érzem, a legteljesebb mértékig megegyezik a márka és a képzőművészeti galéria célcsoportja. Talán egyszerűsített vagy sarkos a megfogalmazás, de azt szeretném vele kifejezni, mennyire elfogadják, sőt nagy szeretettel fogadják galériánk tevékenységét. Időt töltenek nálunk, várakoznak a szervizre például, és örülnek, hogy hasznosan használhatják fel azt az órát. Mindig megnézik az alkotásokat, sőt sok műtárgyvásárló is kikerül a köreikből. Érdeklődnek a művészek iránt, sok ügyfelünk szokott eljönni a kiállításmegnyitókra. Milyen szempontok alapján válogatják a kiállítások anyagát? Kiket állítanak ki, és milyen elv alapján kér fel egy művészt? Ahogy említettem, elég régóta, huszonkét éve töretlenül működünk, így beágyazódtunk a művészeti élet köztudatába is, mára már nem kell semmit tennünk azért, hogy ránk találjanak a művészek. Rengetegen megkeresnek. A mai napig tartjuk az induláskor megfogalmazott szándékunkat: fiatal, feltörekvő, esetleg még kevésbé ismert, de tehetséges művészeknek adunk teret. Ne feledjük, mi azért nem a szó szerint értelmezett kortárs képzőművészeti galéria vagyunk, inkább teret szeretnénk biztosítani azoknak, akiknek egyelőre kevésbé van lehetőségük megmutatni a festményeiket, szobraikat, művészetüket, gondolataikat. Ők most már ránk találnak, én pedig az általuk beküldött portfólió alapján el tudom dönteni, mennyire lehet összehangolni a cég filozófiájával, a bemutatótermi légkörrel, a Volvóval mint márkával az adott művész világát. Személyes ízlésemben is ugyanazokat a letisztult dolgokat szeretem, amik a márkával is összhangban vannak, ez megkönnyíti a választásaimat. Természetesen az évek során kaptunk szélsőséges meg-

kereséseket, sőt olyat is, amire nem volt könnyű nemet mondani, mert művészeti szempontból értékesnek számított, de nem tehettük ki a VOLVO Galériába, mert összeegyeztethetetlen a cég filozófiájával. Ez egy adott helyzet, figyelnünk kell, hogy amit mi kiállítunk, az illeszkedjen a Volvo arculatába. Ki az aktuális kiállítójuk? Székács Zoltán, lírai absztrakt festő. A hajdani alkimistákhoz hasonlítja magát, lelki transzformációkon dolgozik. Nagyon látványos képei vannak, remekül mutatnak a bemutatótér falain. De tavaly például ugyanígy nagyon szerettem Baranyi Péter fotográfus Dream Sequence (Álomszekvencia) című fotósorozatát is, amely egy zenei diszkográfia által ihletett képsor. A fotós kedvenc zenekara, a Tangerine Dream lemezborítói ihlették a fotókat, fotómontázsokat, amelyre a szerző belső szimbólumai, álmai kivetültek. Azt mondta, a szélsőségeknek itt nem lehet teret adni, merthogy a Volvóhoz mint márkához kapcsolódik egy benyomás. Ez azt jelenti, hogy a prémium márka eleganciáját, letisztultságát szeretné visszatükrözni a kiállításokkal? Ezt próbálom, de azért nem szeretem ennyire leegyszerűsíteni, mert azt is gondolom, hogy teret kell adni a művészi elképzeléseknek is, hadd szárnyaljanak! Tisztelem a művészeket, soha nem mondom meg, milyen legyen vagy ne legyen az alkotás, nekem csak annyi a tisztem, hogy eldöntsem, hozzánk illik-e. Szabad kezet kap a válogatásban, vagy ellenkezőleg, egy központi ízléshez kell alkalmazkodnia? Nincs semmilyen elvárás vagy iránymutatás, mindenben szabad kezünk van. Az egyes kereskedelmi egységek maguk döntenek a mecenatúráról is. A kiállításokért alapvetően nem kérünk semmit

cserébe, a művészek teljesen ingyen kiállíthatják a műveiket, ha vevőre, érdeklődőre találnak, abból sem kérünk részesedést, mint egy valódi kereskedelmi galéria. Emellett minden évben legalább egyszer szervezek egy jótékonysági rendezvényt, amit jelentősen meg szoktunk támogatni a médiafelületeinken, nagyszabású megnyitót szervezünk, szponzoráljuk. Legutóbb a Down-szindrómások állítottak ki nálunk, de támogattunk már szájjal festő kisfiút is. Az ügyfeleink nagyon nyitottak erre, nagy létszámban el szoktak jönni, akár száz főt is vendégül látunk ilyenkor. Meg lehet vásárolni a kiállított műveket, de arra is volt már példa, hogy aukciót rendeztünk. Tavas�szal, március 21-én, a Down-világnappal kötöttük össze a downos kiállításunkat. Idén már nem tervezünk hasonlót, de ha szembejön egy másik fontos ügy, nem fogunk kitérni előle. Fiatal művészeknek adnak lehetőséget, ami értelemszerűen jó a művészeknek, de hogyan profitál ebből a Volvo? Semmi hasznuk nincs belőle, hiszen teljesen ingyen átengedjük a művésznek a tereinket és az ügyfeleink figyelmét. Nekünk az a „hozam”, hogy galériaként funkcionálhatunk és pluszélményt adunk az ügyfeleinknek. Sok portfóliót lát. Milyen a személyes viszonya a képzőművészekkel? Mi az, ki az, aki nagyon megfogta? Nem szívesen emelnék ki senkit, ebben hasonlítok egy „rendes” galériáshoz. Hozzám a megfejthetetlen és megfoghatatlan művészet áll közel, amiben az ember mindig mást és mást fedez fel. Lehet, hogy ez pont az a kategória, ami nem biztos, hogy belefér nálunk. De nem akarok teljesen kitérni a válaszadás elől: a szürrealista irány kedvelői közé tartozom. Az egyik nagy kedvencem Bosch. 23


Jöhet minden, ami kultúra!

SZERZŐ: HJ | FOTÓ: TALABÉR GÉZA

Kisiskolásként falta a könyveket, a komolyzenébe felnőttként szeretett bele, emellett szívügye, hogy közelebb hozza a művészetet az egyik legnagyobb vodkamárka fogyasztóihoz. Tóth Ritával, az Absolut magyarországi brand menedzserével beszélgettünk. Hallgatóként és előadóként is részt vett az Art is Business 7M programjában: milyen tapasztalatokat szerzett? Mindkettő nagyon érdekes élményként él az emlékeimben. Hallgatóként még az első képzésen vettem részt, izgalmas volt, hiszen átfogó képet kaphattunk a hét művészeti ág világáról és arról, miként közelítsünk feléjük vállalati oldalról. Csak azt sajnáltam, hogy a világjárvány miatt az egész online zajlott, így hiányzott a személyes kapcsolódás. Pótolhattuk viszont ezt, amikor előadóként vettem részt a programban: azon az alkalmon harmadmagammal álltam a „diákok” elé. Itt a kihívást leginkább az jelentette, hogy záros időtartamba szorítsam a mondanivalómat… De a viccet félretéve, nagyon tetszett, mennyire nyitottak és érdeklődőek a hallgatók, ők inkább gyakorlati, mint elméleti oldalról közelítették meg a dolgot, direkt kérdésekre vártak direkt választ. Inspiráló tapasztalat volt – mindkét oldalról. 24

Az Art is Business és az Absolut kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza. Miként indult az együttműködés? Svédország Nagykövetségi rezidenciáján ismerkedtem meg Balogh Mátéval, az Art is Business projekt vezetőjével, és mivel mindkettőnknek szívügye a művészet, hamar megtaláltuk a közös hangot. Már az első felkérés előtt sokat gondolkodtam azon, hogyan hozhatnánk össze a két területet: hogyan kapaszkodhatnánk egymásba úgy, hogy abból mindannyian erősödjünk? Az Art is Business életében eddig eseménytámogatások kapcsán vettünk részt, a közeljövőben szeretnénk másféle összekapcsolódást is, de ez még csak egy érlelődő gondolat bennem. Mióta foglalkozik az Absoluttal? Amióta a cég, ahol dolgozom, a Pernod Ricard megvásárolta a márkát – előtte az Absolut svéd állami monopóliumban volt –, lassan tizenöt éve. Korábban is foglalkoztam az úgynevezett fehér szeszekkel (vodka, gin, rum, tequila)

mint brandmenedzser, de az Absolut kifejezetten felvillanyozott, örültem, amikor megkaptam ezt a feladatot, nagyon izgalmas márkának találtam, ami szellemiségében közel áll hozzám. Mit ért ezen? Nagyon tetszik, hogy mennyire elkötelezett a márka a kreativitás és a művészetek iránt. Nem is nagyon tudok hirtelen más alkoholmárkát mondani, amely ennyire nyitott lenne – nem csak a kultúra felé. A társadalmi felelősségvállalás, a környezettudatosság nálunk alap, nem csak jól hangzó lózung. Néha már-már azt érezheti a fogyasztó, hogy a cél a világmegváltás, időnként pedig jelzik, hogy ez nem a mi feladatunk, hiszen csak egy vodkamárka vagyunk – a magyar piacon például elég sok „hideget” kaptunk, amikor kiálltunk a „Család az család” kampány mellett. Pedig a márka minden országban ezen értékek mentén gondolkodik, viselkedik. Lehet, hogy a fogyasztók úgy érzik, egy-egy téma nem annyira releváns


vagy hiteles egy alkoholmárka számára, de akkor is ki kell állni mellette. Ilyen a fenntarthatóság is: az Absolutnál nem csak a „green washing” része, amikor azt mondjuk, a gyártás során arra törekszünk, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal járjon a termék elkészítése, kiszállítása, értékesítése – így dolgozunk a kezdetek óta. A fejlesztésekkel arra összpontosítunk, hogyan lehetünk fenntarthatóbbak. Lepárlónk energiaszempontból a világ egyik leghatékonyabbja, de folyamatos célkitűzés a károsanyag-kibocsátás további csökkentése, valamint az újrahasznosítás arányának emelése, mindez a teljes transzparencia jegyében. A művészet iránti elköteleződés is a kezdetekkor, a nyolcvanas évek derekán indult, nem kisebb személyiséggel, mint Andy Warhollal. Igen, vele kezdődött minden – a pletykák szerint egy Factory partin. Ami tény, hogy Michael Roux, a márka akkori kreatív igazgatója személyesen is megismerkedett a művésszel, és felkérte egy kollabra, egészen pontosan két festmény elkészítésére az Absolut-palackról. Szóval, Roux találkozott az akkor már híres és a New York-i éjszakákat is uraló Warhollal, aki szívesen vállalta a felkérést, és megalkotta az Absolut Warholt. A cégnél eleinte kétkedve fogadták a dolgot, de hatalmas siker lett, olyannyira, hogy ezután maga a művész jelentkezett: csinálna még egyet. Ezt viszont már a cég utasította vissza, Roux állítólag a warholi mondással – „Mindenkinek csak tizenöt perc hírnév jut” – szerelte le. Sértődés mégsem lett belőle, Warhol maga helyett beajánlotta barátját, a pop-art művész Keith Haringet. A nagy névvel indított kampány eredménye egyrészt az, hogy az Absolut-palack igazi ikonná vált, másrészt az, hogy a művészek között szájról szájra terjedt a hír: milyen jó az Absoluttal együttműködni. Egy idő után már mindenki a cégnek akart tervezni. Warhol óta az Absolut számos művésszel, zsenivel dolgozott és dolgozik együtt a mai napig. A márka pedig nagyon tudatosan áll az együttműködésekhez: azon túl, hogy a winwin szituációt mindkét fél meglovagolja, arra is odafigyelnek, hogy ebből valamennyit vissza is adjanak. Amikor például egy kollaboráció limitált kiadású palackjainak anyagi nyereségét realizálták, abból valamennyit mindig

vissza is forgattak – jellemzően valami jó ügy érdekében. Ilyen volt például a rendező Spike Lee által tervezett Absolut Brooklyn palack, melynek nyereségéből a cég ötvenezer dollárt egy brooklyni humanitárius szervezetnek ajánlott fel, ezzel segítve munkájukat, hogy családokat juttassanak otthonhoz. Ma már kevésbé jellemzőek ezek a nagy, nemzetközi együttműködések, vagy leginkább más formában teljesednek ki, ám a különböző regionális piacokon ugyanúgy jelen vannak a kollabok. A magyar piacon milyen művészi együttműködést emelne ki? Például a Weiler Péter festő, grafikussal való kollaborációt. Ő kifejezetten úgy keresett meg minket, hogy szeretne Absolut-művész lenni, mi pedig örömmel vetettük bele magunkat a közös munkába, hiszen Peti nagyon elkötelezett, profi művész, akiben kellő üzleti szemlélet is uralkodik. Nagyon szerettük az Absolutnak készített képeit, és a mai napig örömmel megyünk együtt ünnepelni egy-egy új kiállítását; ahogyan szuper volt együtt dolgozni Fluor Tomival is. Egy hos�szabb együttműködés részeként ő egy dalt írt, amihez klipet is forgattunk, illetve elkészült egy limitált kiadású csomagolás, egy kis „papírzsák”, amit a palackra húzhattunk – hiszen ugye az üveghez senki nem nyúlhat –, ez lett a Fluor X Absolut limitált kiadás. Ez a megoldás egyébként jellemző a nemzetközi piacon is, más országok is hasonlóképpen működnek együtt a művészeikkel. De a kultúra iránti elkötelezettségünket jelentette az Absolut. Budapest blog is, amit öt éven keresztül írtunk. Itt az elsődleges célunk nem is feltétlenül a márka hirdetése volt: szerettük volna bemutatni olyan művészek, kreatív gondolkodók munkásságát, akik hasonlóképpen elkötelezettek a kreativitás, a kultúra iránt, mint mi. Ahogy korábban szó volt róla, szeretünk „visszaadni”. Amikor látták, hogy ezt valóban komolyan gondoljuk, és hosszú, igényes interjúk, írások jelennek meg az oldalon, már maguk kerestek meg minket, hogy szívesen szerepelnének, hiszen látták, hiteles, amit csinálunk. Amikor átvettük a márkát, hos�szú távú stratégiát kellett építenünk, ami megkülönböztet minket a többi vodkától. Egyértelmű volt, hogy

a művészetek felé fordulunk, ám akkoriban még nem voltak annyira gyakoriak a kollaborációk, mint manapság. Az évek során több pályázatot, különböző kampányokhoz kapcsolódó felhívásokat hirdettünk, amelyekre már az első perctől sok tehetséges kreatív fiatal jelentkezett. Említette, hogy a művészet, a kultúra iránti elkötelezettség fogta meg először a márkában: mit jelent önnek magánemberként ez a terület? A művészet hihetetlen pluszt ad – az életem minden területén. Otthonról a könyvek szeretetét hozom magammal, emlékszem a nyarakra, amikor iskolásként semmi mást nem csináltam, csak olvastam. A könyvek kinyitják a világot, az olvasás úgy fejleszti az agyat, a kreativitást, mint ahogy semmi más. Kiskőrösön nőttem fel, ahol a komolyzenének is erős hagyománya van, engem akkoriban mégis elkerült, már később, felnőttként szerettem meg. Formáltak a különböző társaságok, amelyekbe fiatal felnőttként jártam, a barátnőm például a Fesztiválzenekarnál dolgozott, az ő hatására kerültem igazán közel a klasszikus zenéhez. A hegedűvel korábban a világból ki lehetett kergetni, most az egyik kedvenc hangszerem. De erősen kötődöm a filmekhez is, volt egy korszakom, amikor a francia újhullámos filmeket faltam, ma már inkább mindenevő vagyok. Szurkolok a magyar filmeknek, filmkészítőknek is, hogy a tehetséges elsőfilmesek is megkapják a megérdemelt lehetőséget. Érdekel a színház, képzőművészet és design világa is. Korábban rajzolgattam, sőt még a MOME-ra, azaz az akkori Iparművészeti Egyetemre is jelentkeztem, végül a könnyűipar, a csomagolástechnika ragadott el; emlékszem, egy időre beszippantott a japán minimalista csomagolás gyönyörűsége. A diplomamunkámban a színek és formák szerepéről értekeztem egy másik, szintén ikonikus ital palackján keresztül. Vicces visszagondolni, hogy már akkor minden út ide, az Absolut ikonikus palackjához és márkájához vezetett. Az építészet is nagy szerelem, kedvenc korszakom az art deco, de bárhol bele tudok veszni a város szépségébe vagy éppen lepukkant bájába (a street art különösen foglalkoztat). Egyszóval: jöhet minden, ami kreatív! 25


KULTÚRÁBA KÓDOLT ÉRTÉKEK SZERZŐ: GORKA-FOCHT MÁTÉ | FOTÓ: MOLNÁR CSABA

A gazdasági és kulturális szféra találkozására számos példát találunk, azonban a metszéspontok mögött sok esetben elsősorban üzleti érdekek húzódnak meg, ritkábban fordul elő, hogy a kapcsolatok közös értékek mentén fejlődnek. A svéd központú Sigma Technology Group magyarországi képviselete évek óta elkötelezett támogatója a svéd filmkultúra magyarországi bemutatásának. Értékközvetítő, összeköti Svédországot és Magyarországot. Nagy Györggyel, a Sigma Technology Hungary ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. A Sigma Technology Group egy svéd magántulajdonban lévő cégcsoport, amely mára a világ hét országában – köztük Magyarországon – van jelen és nyújt teljes körű szolgáltatást partnereinek. Pontosan mi a cégcsoport fő profilja? Alapvetően a Sigma Technology egy globális technológiai tanácsadó cég, küldetése, hogy a technológiai fejlődésben lévő innovációfejlesztésben teljes körű szolgáltatást biztosítson partnereinek. A gyakorlatban ez azt jelenti: szakértő tanácsadók és fejlesztői csapatok kompetenciáját kínáljuk partnereinknek, komoly háttérrel a szoft26

verfejlesztés, a beágyazott rendszerek, az IT infrastruktúra, a szakszövegírás és a digitális megoldások terén. Magyarországon mióta van jelen a Sigma Technology cégcsoport? 2007-ben nyitott meg a hazai képviselet, és a kezdeti kis csapatból több mint kétszáz tagú céggé fejlődtünk az elmúlt tizenöt év alatt, kiterjedt és megbízható ügyfélkörrel. Ez elég nagy ugrás lehetett. Ugrás helyett inkább fejlődést mondanék. Hosszú távon tervezünk, ennek része a tudatos fejlődés, mind a külső


partnerekkel, mind a belső munkavállalóinkkal. Ez az üzleti gondolkodás jellemez bennünket, ezt tanultuk az elmúlt tizenöt évben a svéd anyacégtől is. Mennyire szoros az együttműködés a svéd cégcsoporttal? A képviseletek természetesen megosztják egymással a tudást, ismerjük egymás működését, és a közös profilon túl az értékek és az üzleti gondolkodásmód köti össze az egyes cégeket. Tekinthetjük ezt egyedi, svéd vállalati kultúrának, ami a lokalitáson túl külföldön is képviselteti magát? Pontosan, és fontos a kultúra szó valódi jelentése. A svéd modell nem korlátozódik a piacformálásra, legalább en�nyire fontos a társadalom formálása is. Természetesen hosszú távú építkezés, de pontosan ez az, amit az üzleti életben is képviselünk. Ez a személetmód hogyan jelenik meg a cég kommunikációjában? Mivel alapvetően a B2B szektorban mozgunk, így a kommunikációt nem rendeljük alá az üzletszerzésnek. A hangsúly a hitelességen van, nem a rövid távon mérhető eredményeken. Ügyfeleinkkel hosszú távú, bizalmi kapcsolatot építünk, és ez a kulcsa a belső munkavállalóinkkal való kapcsolatnak is, hiszen csapatunk erősen szelektált szakemberekből áll, akik pótolhatatlan értéket képviselnek. Ilyen tartós kapcsolatok felépítése semmiképpen sem korlátozódhat csupán érdekekre, fontos, hogy közös értékek mentén haladjunk a jövőben. Így a kommunikáció számunkra nem piacszerzésért történik, hanem a külső és belső hitelességért. Ezek az értékek valóban túlmutatnak az üzleti érdekeken. Ezt nevezhetjük svéd gondolkodásnak? Igen, nevezhetjük annak, és itt jelenik meg, hogy a piaci célok helyett érdemes tágabb kontextusban, társadalmi értékek mentén gondolkozni. Ezt tanultuk, ezt képviseljük nap mint nap munkánk során, és fontosnak tartjuk, hogy eljusson másokhoz, az üzleti életen kívül is. A svéd kultúrán keresztül? Egy ilyen átfogó szemléletmód számos területen megjelenhet, kiemel-

ten egy ország kulturális termékeiben. Ezeken keresztül szélesebb közönségréteg is találkozhat azokkal az értékekkel, amelyek jellemeznek egy országot. Szemléletmód, világlátás, megközelítés – mind olyan értékek, amelyek áthatják egy ország kultúráját, és egyedivé teszik a külső érdeklődő számára. A Sigma Technology Hungary évek óta támogatja a svéd filmek hazai bemutatását, együttműködve a filmek forgalmazójával, a Cirko Filmmel. Hogyan kezdődött az együttműködés? Belső, közös elhatározás után kezdődött 2012-ben. Akkor mutatták be Roy Andresson Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című filmjét, ezt támogattuk először. Ez a film bemutatásának promóciós költségeit jelentette, illetve a cég munkavállalóinak is vásároltunk jegyeket, és közösen néztük meg a filmet. Miért Roy Andersson filmjére esett a választás? Nem kifejezetten az ő filmjére, hanem a svéd filmre esett. (Nevet.) Azóta számos, a Cirko Film által forgalmazott svéd film bemutatását támogattuk. Deák Zsuzsannával, a Cirko-Gejzír mozi partnerkapcsolati és kommunikációs munkatársával jó és eredményes kapcsolatot építettünk ki. Például támogattuk az Itt járt Britt-Marie című Tuva Novotny-filmet, legutóbb pedig az idén bemutatott, Bergman szigete című alkotást, amelynek rendezője ugyan francia származású (Mia Hansen-Love), de a francia–svéd koprodukció méltón tiszteleg a nagy svéd filmrendező, Ingmar Bergman emléke és szellemisége előtt. Az utóbbi példa alapján kijelenthetjük, hogy nem rutinszerű támogatásról van szó, nem kizárólag a svéd filmeket támogatja a cég, hanem a svéd értékeket közvetítő alkotásokat? Olyan alkotásokat támogatunk, amelyekben megjelennek azok az értékek, amiket mi is képviselünk az üzleti életben, és szeretnénk a támogatással társadalmi szinten is kiállni mellettük, segítve megjelenésüket Magyarországon. Ez a felfogás újszerű a filmek támogatásában. Magyarországon, ha

a film és az üzleti élet kapcsolatáról beszélnek, legtöbben a kétes megítélésű fogalomra, a termékelhelyezésre gondolnak. Ez abból fakad, hogy sok esetben az üzleti szféra szereplői – rövid távú célként – a mozivásznon vásárolt men�nyiségi időt tartják szem előtt, és nem ismerik fel azt a minőségi felületet, amit egy film adhat, ha a közös értékek szemszögéből tekintünk rá. Ez a gondolat kinyitja a kaput a kultúra más területei felé is. Ennek alapján fonódnak össze az üzleti célok a kulturális célokkal, ami tükrözi a svéd gondolkodást. A filmeken túl támogattuk a Diplomácia című előadást is a Rózsavölgyi Szalonban. A színdarab a II. világháború idején, Párizsban játszódó lélektani krimi. A történetben megjelennek svéd szereplők is, leginkább az általuk képviselt szemlélettel tudtunk azonosulni, ezért döntöttünk úgy, hogy pártfogoljuk az előadást. A zene világából is hozhatok példát: a Movits! nevű svéd hip-hopjazz együttes koncertjére jegyeket vásároltunk a cég dolgozóinak. Sokszínű paletta a kulturális élet számos területéről. A kultúratámogatási tevékenységek mennyire önállóak a cégcsoporton belül? Minden képviselet maga határoz róluk, vagy központi döntésekből erednek? Ebben teljes önállóságot élveznek a képviseletek, a lényeg az, hogy értékek alapján találjuk meg azokat a kulturális területeket vagy társadalmi kezdeményezéseket, amelyeket támogatunk. Az anyacég már hos�szú ideje a svéd paralimpiai csapat támogatója, míg a többi országban más-más területeket karolnak fel. A svéd kultúra sokszínű, rengeteg értékkel, amelyet képviselhetünk itthon, s mellé állhatunk. Az üzleti célok társadalmi értékek is egyben, ennek közvetítése pedig fontos feladat számunkra. A kapcsolat szorosabbá fűzése érdekében évek óta együttműködünk a Svéd Nagykövetséggel. A két szféra, gazdaság és kultúra összefonódására szintén kiváló példa a Svéd Kereskedelmi Kamara, amely már alapító okiratában is vállalja – a gazdasági kapcsolatok élénkítésén túl – a kultúra közvetítő misszióját is, tehát a jövő számos területen építhető és bővíthető tovább. 27


A svéd kultúra Caprin – Villa San Michele SZERZŐ: LENGYEL EMESE | FOTÓ: WIKIDATA.ORG

KRISTINA KAPPELIN A GÖTEBORGI BOOK FAIREN, 2014-BEN

Olaszország szerelmeseinek egyik kedvenc szigete, Capri elbűvölte Axel Munthe (1857–1949) svéd orvost is. Anacapri településére mindössze tizenkilenc évesen érkezett, ahol meglátta Tiberius római császár egykori villájának és kápolnájának romjait, 1895-ben pedig már készen is állt arra, hogy valóra váltsa egyik nagy álmát, s megépítse a Villa San Michele-t. Munthe karrierje felfelé ívelt, a svéd királyi család orvosaként is tevékenykedett. A lenyűgöző átriummal, kerttel és kilátással, művészeti kollekcióval (főként római, etruszk és egyiptomi eredetű tárgyakkal, szobrokkal) bíró villa történetét a „The Story of San Michele” 1929-ben publikált önéletrajzi regényében osztotta meg a közönséggel. „Azt szeretném, ha a házam nyitva állna a Nap, a szél és a tenger moraja előtt, mint egy görög templom, s fény, fény, fény lenne mindenütt” – fogalmazta meg tervét Munthe. 1948 januárjában kelt végrendeletében pedig a Villa San Michele-t a svéd államnak adományozta. Az okiratban kijelölte a jövőre vonatkozó terveit is, miszerint a hely térítés nélkül vagy elfogadható díj ellenében szállást biztosít svéd diákoknak, művészeknek, kutatóknak és újságíróknak, egyéb terület képviselőinek, akik érdeklődnek Olaszország, illetve a klasszikus kultúra és kutatás iránt. Az orvos halálát követő adományozásban az akkori koronaherceg, a 28

későbbi VI. Gusztáv Adolf svéd király fontos szerepet játszott. A koronaherceg a Római Svéd Intézet egyik alapító tagja is volt, az akkori igazgatóval, Axel Boëthius-szal együtt elérte, hogy a kormány fogadja el ezt az adományt, hiszen a Villa San Michele anyagilag képes lesz fenntartani a működését. Így egy 1950. június 16-án elfogadott alapító okirattal létrejött a működésért felelős alapítvány, melynek célja: Svédország és Olaszország kulturális kapcsolatainak előmozdítása, illetve erősítése. Szintén kiemelt szerepet kap a Svédországgal kapcsolatos kutatások támogatása. A klasszikus kultúra, az olasz kultúra és a humanizmus kutatásai iránt érdeklődő svéd vendégek – művészek, tudósok, zenészek, írók, újságírók, egyetemi hallgatók – elsősorban, de nem kizárólagosan a birtokon végzik tevékenységüket. Lehet a rezidencia csupán kiindulópont is a térség kulturális értékeinek feltérképezéséhez. A Villa San Michele a kulturális csere egyik helyszínévé és eszközévé lett az elmúlt évtizedekben. Az igazgatók ügyelnek arra, hogy az intézmény méltó maradjon Munthe örökségéhez, szellemiségéhez. A svéd Kristina Kappelin a nyolcadik, aki betölti a Villa San Michele igazgatói tisztségét. Több kötet szerzője, mindemellett olaszországi – római – tudósítóként is tevékenykedik, sporttal kapcsola-

tos történesekről és politikáról is hírt ad. Direktorként 2018 óta felel a programok kialakításáért, az alapítvány tagjai hozzá hasonlóan a szakterületük – például az építészet, a művészettörténet, az ókori nyelvek és kultúrák – kiváló képviselői. A villa mint múzeum mindig nyitott volt a látogatók előtt, ám a koronavírusjárvány miatt virtuálisan is körbevezeti az érdeklődőket Kristina Kappelin, a bejárattól a kilátáson át egészen a háromezer-kétszáz éves egyiptomi szfinxig. A villában néhány hetet vendégeskedő svéd kötődésű művészeknek a csend, a nyugalom és az atmoszféra segít elmélyülni az alkotásban, legyenek akár zenészek, akár képzőművészek. A Villa San Michele igazi kulturális csemegét kínál a közönség számára a nyári időszakban is. Régebben helyt adtak számos izgalmas programnak, és a járvány enyhülésével újra szerveznek irodalmi és zeneipari fókuszú beszélgetéseket, komolyzenei koncerteteket (koncertsorozatokat), s kis művészeti fesztiválokat is, többek között a svéd mozgófilm bemutatására és népszerűsítésére. Azaz a Villa tevékenysége jóval túlmutat a művészeti rezidenciaprogramok lebonyolításán, sokkal inkább egy átfogó, több pilléren álló, a kulturális cserét és Axel Munthe vízióját előtérbe helyező intézmény pulzál Anacapri szívében.

Anna Kristina Kappelin újságíró, író, Svédország tiszteletbeli konzulja. Az SVT külföldi tudósítója volt, és írt többek között a Dagens Industrinak és a Sydsvenska Dagbladetnek. Filozófia szakon szerzett diplomát, film- és színháztörténetet, szociológiát és kulturális kommunikációt tanult a Lundi Egyetemen, valamint elvégezte a Göteborgi Újságíró Egyetemet és a bolognai Johns Hopkins School of Advanced International Studies-t. Számos könyve jelent meg Olaszországról. 2018 januárjától a Capri Villa San Michele kulturális központ vezérigazgatója és kurátora.


Egy családi szvingkirályság klasszi(ku)sai – A svéd Carling Family és Gunhild Carling a kecskeméti Jazzfőváros Fesztiválon SZERZŐ: KOVÁCS MÁLNA | FOTÓ: GUNHILDCARLING.NET

A Jazzfőváros Fesztivál fellépői között olyan élő legendáknak is örülhettünk az idén, mint a jazzklasszikusokat varázslatos köntösbe bújtató Carling Family és a család szólistaként is imádott tagja, Gunhild Carling. Aki egyszerre szeretett volna jegyet váltani cirkuszi előadásra, jazzkoncertre és bűvészbemutatóra, jó helyre érkezett. A Carling család tagjai együtt és külön-külön is olyan performanceszal rukkoltak elő, amivel a zene- és a szórakoztatóipar minden művészének új irányt mutathatnak.

Érezhető, elsöprő ereje van annak, ha olyanok állnak egy színpadon, akik nemcsak szakmailag ismerik és tisztelik egymást, de a magánéletben is szeretetet sugárzó, pozitív energiák veszik körül őket. Míg a többgenerációs formációkban tudattalanul, de érezhetően felüthetik a fejüket a versenyhelyzetek, Svédország egyik legismertebb művészcsaládjában nyoma sincs ilyesminek. A Carling Family produkcióiban rendszerint meghökkentő, játékosan pimasz és viccesen szórakoztató elemek váltakoznak, ami olyan unikális hangulatot teremt, hogy nehéz ülve maradni. A kecskeméti fesztiválközönség idén is ugyanazt az élményt kapta, amit a svéd és az amerikai rajongótábor szokott: vibráló, autentikus és vérprofi show-t. Nem titok, hogy az indulása idején hagyományosabb vonalon, ma viszont inkább modern stílusban játszó, háromgenerációs családi zenekar azért is ennyire népszerű, mert cirkuszi mutatványokra hajazó show-elemeket is beépítenek műsoraikba. Aki megnézi egy előadásukat, az egy humorral, akrobatikus és bűvészmutatványokkal, illetve zsonglőrködéssel átszőtt családi program részévé válik. Minden Carling-koncert alatt látszik és hallatszik, hogy a szülők, Hans és Aina a zene és a hangszerek szeretetét átadták a gyerekeiknek,

ők pedig továbbadták saját gyerekeiknek. A muzsikuscsalád a népi és a klasszikus zenében ugyanúgy otthon van, mint a jazzben, hangszerrepertoárjuk rendkívül széles: a bendzsótól a hegedűn át a harmonikáig rengeteg, összesen nagyjából tizenhét különböző eszközön játszanak. Nemcsak énekhangjukkal és magával ragadó energiáikkal uralják a színpadot, hanem labdák, buzogányok és kockák is gyakran részei a koncertjeiknek. Amit játszanak, az virtuóz autentikus jazz: stílusukban sokan a Louis Armstrong-i hatást is fölfedezni vélik. A család második generációs nőtagja, a Svédország szvingkirálynőjeként is jegyzett Gunhild Carling külön is föllépett a fesztiválon. Őt ma szólistaként, de inkább multiinstrumentalista zsonglőrként ismeri a világ. Már tízéves korában saját albummal büszkélkedhetett, és Louis Armstrong-ösztöndíjas művészként a svéd állami tévé szerepeltette. Pályája elején a göteborgi opera zenekari tagja volt hárfásként, és a svéd királyi család előtt is többször fellépett. Egyéni show-inak része, hogy az éneklést rövid hangszeres szólókkal, például dudával, furulyával, harsonával szakítja meg: ilyenkor akár tíz különböző zeneeszközt is megszólaltat. Egyik pillanatban a bőgőt pengetve dalol, aztán egyszerre három trombitán játszik, hogy pár másodperccel később énekével

csatlakozzon vissza a ritmusba, miközben a lábával sztepptáncot jár. Gunhild 2018 óta az Egyesült Államokban él, így nem csoda, hogy az amerikai zenei és művészvilág is rajong érte: Billy Stritch Grammy-díjas zeneszerző azt nyilatkozta, hogy bár Liza Minnellivel is dolgozott már, negyvenéves pályafutása alatt még nem találkozott Gunhildhez hasonló zenei tehetséggel. A szvingcsillag Carling Paloma Arciniega freskófestőt is megihlette, a művész egy Los Angeles-i felhőkarcoló egyik irodahelyiségében színpompás falfestményt készített róla. Ittzés Tamás, a Jazzfőváros Fesztivál szervezője így beszélt a Carling Familyvel való kapcsolatfelvételről: „A Carling családnak rengeteg fellépése van, mégsem bízzák a menedzselés feladatait másra, mindent maguk intéznek. Úgy gondolom, a felkérések így is megtalálják őket, nekünk azonban nagyon nehéz dolgunk volt, mert nagyjából hat hónapot vártunk a válaszukra. Gunhild Carling csak nyaranta megy haza Amerikából, hogy életre keltse a családi zenekart, így hozzá kell igazítaniuk a fesztiválfellépéseket is. Szervezői oldalról nézve kicsit stresszes volt a megkeresés folyamata, de megérte, mert Gunhild egyszer csak válaszolt, utána pedig tudtuk, hogy megjelenik majd a színpadon, mosolyog és minden a leggördülékenyebben megy.” 29


„Svédország szabad és nyitott társadalma az innováció és a közös alkotás központjaként funkcionál” SZERZŐ: TÓTH ARTIN | FOTÓ: KARIKA RÓBERT

A svéd–magyar kulturális kapcsolatokat erősítendő 1943. április 2–18. között megrendezték a Budapesti Svéd Napokat. A korabeli beszámolók szerint a nagyívű projekt mind a politikai és kulturális elit, mind a nagyközönség körében sikeres volt. De vajon hol tartunk ma? Tánczos Edinát, a budapesti Svéd Nagykövetség kulturális referensét kérdeztük. Közel nyolcvan év telt el azóta, hogy ezt az izgalmas kezdeményezést megvalósították. Mit gondol, elérte célját a rendezvénysorozat? Erősek lettek a svéd–magyar kulturális kapcsolatok? Lenyűgözve olvastam én is a ’43-as Svéd Napokról, egy olyan korszakról, amikor röviddel a világégés előtt még rendőrzenekar fogadta a pályaudvarra érkező svéd vendégeket, külön sajtófogadást tartottak a Gellértben, teadélutánt az Országos Kaszinóban, és rádióhangversenyt, építőművészeti kiállítást is szerveztek. S minderről – pozitívan és kritikusan is – részletesen beszámolt a rádió és a nyomtatott sajtó. Egy ilyen nagyívű projekt mögött rengeteg háttérmunka van, ami a későbbi gyümölcsöző kapcsolatok ideális alapja, mégis ritka, hogy egy kulturális esemény évtizedekig érezteti a hatását. A követségen 2022-ben is azt érzékeljük, hogy a svéd–magyar kulturális kapcsolatok organikusan és dinamikusan fejlődnek. Egész évben folyamatosan érkeznek együttműködési megkeresések. Nagy az érdeklődés az általános iskoláktól kezdve a könyv- és filmfesztiválokon, a színházakon át a Kortárs Építészeti Központig. Dolgoztunk már együtt a Magyar Tudományos Akadémiával is – a Nobel-díj kapcsán. A másik oldalra, a stockholmi magyar követségre sok elismert művészünk érkezik, ottani kollégáink is ápolják és kreatívan támogatják a két ország kulturális és művészeti szcénájának összekapcsolódását. Hallgassanak bele például pod30

castjukba, s ha Stockholmban járnak, ne hagyják ki Kolodko Mihály ukrán-magyar gerillaművész mini Nobel-szobrát, amely a követség Nobel utcai kerítésén foglal helyet, s melyet 2020-ban, a magyar– svéd diplomáciai kapcsolatok 100. és az első Nobel-díj 120. évfordulója alkalmából adtak át Stockholmban! Sokszor magunk is meglepődünk, mennyi közvetlen, eleven kapcsolódás van a két ország kultúrája között. Sokan merítenek inspirációt a svéd, illetve az északi megoldásokból. Bár önálló svéd kulturális intézet nem működik Budapesten – ilyen jelenleg csak Párizsban található –, megalakulása óta megbízható kultúraközvetítő partnerünk „Magyarország legészakibb pontja”, a Skandináv Ház és az Észak című tudományos-kulturális folyóirat, amelyet az ELTE Skandinavisztika szakán végzett fiatal kutatók, írók és műfordítók gründoltak 2017-ben. A könyvklubtól a gyerekprogramokig széles a kínálatuk, s olyan profi programot is szervezünk együtt, mint a Think: Nordic! Globális hálózat részeként működik a budapesti SWEA, amely svéd, illetve svédül beszélő hölgyek klubja. És ami talán a legfontosabb: erős és megbízható partnerünk a hazai svéd üzleti közösség és a Svéd Kereskedelmi Kamara. A Reputation Institute legutóbbi, 2019-es felmérése szerint Svédország – már nem először – a legelismertebb, legjobb hírnevű ország, a World Economic Forum a jóllét (wellbeing) terén

rangsorolta az élre, a világon a legtöbb jót tevő országnak szintén Svédországot választották meg. A svédek számos rangsor és index szerint a legjobbak között vannak, ha innovációról, nyitottságról, esélyegyenlőségről, versenyképességről, vállalati társadalmi felelősségvállalásról és a fenntartható fejlődésről van szó. Ebben a brandépítésben igen nagy szerepe van a svéd kultúrának. Az 1943-as esemény után gyakran írt a sajtó a svéd és a magyar nép egymás iránti rokonszenvéről. 2022ben is létezik a mindkét részről megnyilvánuló szimpátia? Ön szerint mi az, ami összeköti és nem szétválasztja a két nemzetet? Őszintén? Ha az ember csak az aktuális híreket olvassa a két országban, néha azt gondolhatja, hogy egy másik bolygón van. De ha vannak svéd barátaink vagy családtagjaink, jártunk már Svédországban, van közvetlen kulturális élményünk, tapasztalatunk, ismerjük közös történelmünket, és képesek vagyunk itt és most kapcsolódni, akkor rájövünk: ugyanabban a szép, új, jobban mondva szép és fenntartható világban szeretnénk élni mindannyian. Európaiságunk pedig – minden ellentétes hírrel szemben – összeköt és mindig is össze fog kötni bennünket. Ami hasonló bennünk, az a nagy szabadságszeretet, a kíváncsiság, a természetközeliség, a sajátos kreativitás. Mind a magyarok, mind a svédek két lábbal állnak a földön, realistán szemlélik a


világot, s tudják, a kevesebb néha több. Követségi munkánk javarészt arról szól, hogy ezt a nagy közös halmazt megmutassuk egymásnak, és minél több személyes találkozást, beszélgetést, közös élményt tegyünk lehetővé. Mi a svéd állam stratégiája, hogyan igyekszik bővíteni kulturális térképét, és milyen szerepet tölt be ebben a budapesti nagykövetség? A svéd állam kulturális diplomáciája értékalapú stratégiát alkalmaz, irányvonalait a mindenkori svéd kormány megbízásából főképp két kormányhivatal, a Svéd Intézet (Svenska Institutet, SI) és a Svéd Művészeti Tanács (Kulturrådet) határozza meg. Míg az SI a Svédországról külföldön kialakult képért, az ország népszerűsítéséért, az országmárka építéséért, az interkulturális dialógusért és cserékért felel, addig a Kulturrådet a nemzeti kultúrpolitika alakításáért felelős, s mind hazai, mind nemzetközi színtéren kulturális programok szervezésében és finanszírozásában vesz részt a tánc, a színház, az irodalom, a könyvtárak, a zene és a múzeumok területén. Különös hangsúlyt kapnak azok a kezdeményezések, amelyek a fiatalok és a gyermekek elérésére irányulnak. Érdemes megemlíteni, hogy a svéd kultúrpolitika vezérelve a művészet, a véleménynyilvánítás szabadsága és a „karnyújtásnyi távolság”. Azaz: a politikának távol kell magát tartania a művészettől, karnyújtásnyi távolságnak mindenképp lennie kell a művészek és a politikusok között. Ez azt jelenti, hogy a politikusoknak lehetővé kell tenniük, támogatniuk kell a művészetet, de annak tartalmába nem szabad beavatkozniuk.

A svéd jövőkép és vízió, amire fókuszálunk: „Kihívásokkal teli világunkban Svédország szabad és nyitott társadalma az innováció és a közös alkotás központjaként funkcionál.” Szeretnénk, ha az emberek Svédországra mint innovatív, nyitott, gondoskodó és hiteles partnerre gondolnának. Ezen dolgozunk. Emellett a svéd külpolitikai prioritások mentén főképp olyan projekteket valósítunk meg, amelyek a demokratikus értékek és emberi jogok tiszteletben tartása, a sajtószabadság és a pluralista médiatér védelme és a nemek közötti egyenlőség köré épülnek, illetve a fenntarthatósággal, a természet védelmével kapcsolatosak. Nagyon izgalmas, hogy sok projektünkben kifejezetten fiatalokkal, tizenévesekkel foglalkozunk. Raoul Wallenberg svéd embermentő szellemisége inspirálta „Kocka-projektünket” és „Young Courage”, Fiatal Kurázsi-díjunkat, melyekben fiatal diákok kreatív alkotásaiban és bátor fellépésében jelenik meg a meggyőződés: minden ember egyenlő értékű. Magyarország fiatal vezetőinek, döntéshozóinak, véleményvezéreinek szól a Bridge Budapesttel együtt megalkotott, Nordic Bridge névre hallgató programunk. Ebben az északi országokkal együtt arra vállalkozunk, hogy közösséget építve inspiráljuk a jövő magyar társadalmának alakításában jelentős szerepet vállaló vezetőket, együtt fejlődjünk, s közben azt is felfedezzük, milyen új, a globális kihívásokra válaszoló megoldások születnek Északon. Ezeken az estéken a bizalomépítés művészetéről, a boldogságkeresésről, az északi vezetői stílusról, trauma- és kríziskezelésről beszélgetünk, de volt, hogy a dán bringakultúrába vagy

a skandináv kulináris forradalom történetébe nyújtottunk betekintést. Vannak-e tradicionális kulturális programjaik, illetve milyen projektek élvezik a követség rendszeres támogatását? Kulturális együttműködéseinkben bevált gyakorlat, hogy támogatunk olyan népszerű hazai filmes, zenei és könyvfesztiválokat, mint a Verzió, a BIDF, a Humen fesztivál, az Artisjus Dalszerző Expója, a Nemzetközi Könyvfesztivál és a Margó. Ezekre a szakma választja ki és hívja meg a svéd szerzőket, előadókat, mi pedig társfinanszírozzuk az útjukat, besegítünk a rendezvényszervezésbe, összekötünk partnereket. Sokszor kapunk Svédországból is megkeresést, és előfordul, hogy mi szeretnénk elhozni és megmutatni egy szerzőt vagy alkotót. Szintén tradíció, hogy a svéd ünnepekre is készülünk, decemberben Luca-napi, júniusban nyári napfordulós ünnepséget szervezünk kulturális műsorral. Ezeket az alkalmakat a pandémia miatt már teljesen online formátumra is átszabtuk. Szeretnénk mi is bővíteni és változatosabbá tenni a kulturális térképet, az utóbbi években a film, a zene és az irodalom mellett több színházi kooperációnk is volt, dolgoztunk együtt a Momentán Társulattal, a Vígszínházzal, a Rózsavölgyi Szalonnal, és érdeklődve figyeljük a budaörsi Latinovits Színházat is. Remek lenne, ha több svéd kortárs tánc, dizájn, városépítészeti megoldás, divat és gasztroélmény érkezne Magyarországra, ezek azonban általában nagyobb finanszírozást kívánnak, s kellenek hozzá a megbízható és professzionális partnerek. Zara Larsson nemrégiben lépett fel a Campus Fesztiválon, a Sziget meghívottja Yung Lean svéd rapper, aki csak tizenhat éves volt, amikor a Youtube-on és a Soundcloudon keresztül berobbant a köztudatba, s a korai cloud rap korszak egyik legbefolyásosabb alakja lett. Augusztus 20-án az egyik legjobb modern heavy/power metal zenekar, a svéd Sabaton lép fel Budapesten. Szeptember 1-je és 7-e között ismét érkezik sokunk kedvence, a Skandináv Filmfesztivál, októberében pedig José Gonzalez tér vissza hozzánk, s ad koncertet az Akvárium Klubban. Naponta tapasztalom, hogy mind Svédország, mind Magyarország lenyűgözi látogatóit. Remélem, egyre több „wow” élményhez, személyes találkozáshoz és mélyebb kapcsolódáshoz tudok hozzájárulni a két ország viszonylatában! 31


Aki a kockázatot lehetőséggé változtatta SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ: PRESSBILD

Az élet egyensúlyozás, és ezt ki tudná jobban egy egykori kötéltáncosnál? Tilde Björfors a svéd „új cirkusz”, a huszonhét éves Cirkus Cirkör alapító tagja és művészeti vezetője. Minden posztot kipróbált már az előadóművésztől a menedzserig, ő a társulat motorja, és azt vallja, hogy az önbizalom gyakorlással alakul ki, a rugalmasság pedig a kudarcokból épül fel. Milyen titulus szerepel a névjegyén, és mi a feladatköre valójában? A Cirkus Cirkör egyik alapítója vagyok, az évek során több különböző pozíciót töltöttem be, most művészeti vezető vagyok. A legfontosabb feladatom a cég fejlődésének elősegítése és a produkciók előkészítése. Művészeti koncepciók kidolgozása mellett rendeztem is néhány előadásunkat. Az egyik a „Pippi a Cirkuszban” cirkuszi musical, amely Astrid Lindgren Harisnyás Pippi karakterén alapul. Az ABBA tagja, Björn Ulvaeus szerezte a zenéjét, ő hívott el engem és a Cirkus Cirkört közreműködőnek ehhez a különleges projekthez. Mi vonzotta a új cirkusz műfajában, és mit a gondol a jövőjéről? Az első találkozásom a kortárs cirkusszal a 90-es években, Franciaországban történt. Életem egyik „wow” pillanata volt. Úgy éreztem, itt minden lehetséges, korábban soha nem tapasztaltam hasonlót. Megszállottan kutattam edzőtermek, egyetemi kurzusok, fesztiválok és előadások után, szinte minden héten megnéztem egy új show-t. Találkoztam pár svéd művésszel, és elkezdtünk álmodozni arról, hogy ezt a művészeti formát elhozzuk Svédországba. Az elsők voltunk ebben. Ma már több hozzánk hasonló kortárs cirkuszi társulat működik nálunk, a teljes művészeti ág infrastruktúrája erősödik. Fantasztikus látni, mi minden történt huszonöt év alatt. Hogyan tudott ilyen erős márkát építeni? Mi kellett a sikerekhez, szerencse vagy erős személyiség? Elegünk volt abból, hogy nagyot álmodunk, de szűkek a lehetőségeink, ezért döntöt32

tünk úgy 1995-ben, hogy belevágunk, megvalósítjuk a vágyainkat – ebből lett a Cirkus Cirkör. Nem volt különösebb elképzelésünk, miként fogunk befutni, de inspiráló volt látni, ahogy fiatalok úttörő módon alkotnak, és létrejön valami új. Célunk a kortárs cirkusz meghonosítása volt, művészi és pedagógiai formában. Korábban senki nem foglalkozott ezzel Svédországban, ezért új alkotói módszereket kellett kidolgoznunk. A cirkusz arról szól, hogy a kockázatot lehetőséggé változtassuk, átlépjünk határokat, megvalósítsuk a lehetetlent. Mindez a való életben is inspirációs forrásul szolgálhat a legkülönfélébb dolgokhoz. Abból indultunk ki, hogy a kortárs cirkusz segítségével megváltoztatjuk a világot, ezért a társadalom minden szegmensével – művészetek, közösségek, az üzleti élet szereplői, a sport, politika, tudomány világa és az iskolák – kooperálni akartunk. Mindannyian hittünk a küldetésünkben, keményen dolgoztunk, de azt hiszem, a szerencse is mellénk állt, leginkább az időzítéseknél. Amikor elkészítettük a SuperCirkor 1998 című műsorunkat, rendezőnket felkérték egy Madonna-videoklip elkészítésére. A videó MTV-díjat nyert, és ez számos ajtót megnyitott előttünk a nemzetközi színtéren.

ciót hoztunk létre, nem csak színházakkal, hiszen a cirkusznak társadalmi szerepet szántunk. Az első nemzetközi felkérésünk valójában még az otthoni bemutatkozásunk előtt érkezett. A németországi Tool Wood fesztiválra hívtak minket, ahol ráadásul néhány példaképünk is fellépett, szóval, igazán sokat jelentett számunkra ez a meghívás, amit az ausztrál Circus Oznak köszönhettünk. Ők ajánlották az ügynökeiknek, hogy jöjjenek el megnézni a műsorunkat. Amit ott és akkor megtanultunk, azóta is igyekszünk továbbadni minden cirkuszi társulatnak, nevezetesen, hogy támogassuk és segítsük egymást. A kortárs cirkusz még mindig olyan kis szelet a többi művészeti ághoz képest, hogy mindannyian nyerünk azon, ha a másiknak jól megy.

A nemzetközi turnék és koprodukciók miként álltak össze? Kezdetektől az volt a célunk, hogy Svédországot feltegyük a kortárs cirkusz világtérképére. Fogalmunk sem volt, hogyan kell turnét szervezni, de ihletet merítettünk más művészeti területekről, a színházból, a zeneiparból, és gyakran mi voltunk az első kortárs cirkuszi fellépők egyes rendezvényeken, fesztiválokon. Rengeteg koproduk-

Mit tartalmaz a Cirkus Cirkör edukációs programja? Évente körülbelül ezer embert érünk el cirkuszi képzéseinkkel. Van középiskolai programunk, a szociális cirkusz és közösségi munka, és a hivatásos művészképzésben is részt veszünk. Művészrezidens programunk mellett 2005 óta a Stockholm University of the Artson fut egy képzésünk.

Mi inspirálja mostanában Svédországban és a világban? Svédországban egyre több kortárs cirkuszi társulat működik, egyre sokszínűbb műsorokkal. Inspiráló látni a fiatalok, az utánunk érkezők növekedését. A Cirkör folyamatosan keresi az új, izgalmas együttműködéseket, nemrégiben Philip Glass zeneszerzővel közösen bevittük a cirkuszt az operába.



Future Materials Konferencia 2022. szeptember 15-16. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Hogyan változnak a minket körülvevő anyagok? Mik a következő generációs, azaz “next-gen” anyagok? Kik és hogyan készítik azokat az anyagokat, amelyek a jövőben körülvesznek majd bennünket?

Idén ősszel a MOME Innovációs Központ az anyaginnováció összes kulcsfontosságú szereplőjét fogja összehozni a Future Materials Konferencia keretein belül, hogy így is szorgalmazza a következő generációs anyagok fejlesztését és alkalmazását előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken és workshopokon keresztül. VIZUÁLIS ELEM

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (továbbiakban: kutatást, a célzott fejlesztéseket és az innovatív vállalkozások lé innovációs programok és projektek közfinanszírozású támogatás telezettségek teljesítése érdekében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési é kommunikációs követelmény- és szempontrendszert határoz meg .

A nyilvánossági és tájékoztatási előírások teljesítését az NKFI H elemeket tartalmazó arculati kézikönyvvel is elősegíti

Regisztrálj most!

A projekttel összefüggésben megjelenő kommunikációs eszközökö hetővé teszik – a kutatásokhoz kapcsolódó publikációkon feltünte magyar vagy angol nyelvű logó, az ún . „infoblokk” .

Az arculati kézikönyvben bemutatott sablonok az infoblokk pro A konferencia egy, az NKFI Alapból megvalósuló változatával is alkalmazhatók, a szerkeszthető sablonok az NKFI H program, a Macenatúra 2021 pályázat részeként. AZ INFOBLOKK Az esemény teljes egészében angol nyelvű, a részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött.

www.futurematerials.hu 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

AZ NKFI ALAPBÓL MEGVALÓSULÓ PROJEKT

AZ NKFI ALAPBÓL MEGVALÓSULÓ PROGRAM


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.