Art Is Business | 12. SZÁM

2020. DECEMBER | 12. SZÁM

DARIA DODONOVA

A MAGYAR TELEKOM GAZDASÁGI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESE

JÓTETT HELYÉBE DÍJNYERTES FILM KEDVES OLVASÓK! Történt, hogy Vörös Eszter újságíró, bandoneonművész, videós 2013-ban látott a Facebookon egy nemzetközi újságírói ösztöndíjpályázatot. Gabriel García Márquez „falak nélküli iskolája”, az Új Latin-amerikai Újságírásért Alapítvány (mai nevén Fundación Gabo) írta ki. Két témában hirdették meg, az egyik a cartagenai klasszikus zenei fesztivál volt, a másik a barranquillai karnevál, amely a riói után a második legnagyobb, és komoly szerepet tölt be az ottani társadalomban. A felhívás arról szólt, hogy egy-egy hetet Cartagenában, illetve Barranquillában töltenek az ösztöndíjasok, továbbképzésen, és a városokban zajló programokon vesznek részt, és utána cikket kell írniuk az említett témákban.

Mintha Eszternek találták volna ki ezt a pályázatot: újságíró is volt, Dél-Amerika is érdekelte (sokszor járt ott), spanyolul is tudott. És nem utolsósorban már régóta játszott tangót bandoneonon – ami egy elsősorban azon a földrészen népszerű, szabad nyelvsípokkal működő billentyűs hangszer, harmonikaszerű légszekrénnyel (nem azonos az úgynevezett tangóharmonikával). Végül három intenzív hetet töltött Kolumbiában. Már az elejétől olyan nagy hatást gyakoroltak rá a városok, hogy sokszor szinte látta szembejönni az utcákon a García Márquez-regények szereplőit. Úgy érezte, vissza kell térnie egy kamerával, hogy megmutassa ezt a világot azoknak, akik nem juthatnak el oda.

Egy évvel később szeretett volna visszamenni, de akkoriban a puszta megélhetését sem tudta önerőből fedezni, nemhogy egy egzotikus utazás költségeit. Próbált szponzorokat szerezni, de senki nem szállt be. Miért is szponzoráltak volna egy „őrült” nőt, aki a fejébe vette, hogy kimegy Kolumbiába filmet forgatni García Márquezről? De az erős belső indíttatás nem ismer lehetetlent. És történt is egy csoda. Eszternek volt egy repülőjegy-foglalása a barranquillai karnevál idejére, és eljött a nap, amikor el kellett döntenie, hogy megveszi-e a jegyet. Úgy gondolta, ad magának még egy esélyt, felhív két-három embert, és ha nem jön össze a támogatás, lemondja a foglalást. Beszélt valakivel, aki javasolta, hogy kérjen tanácsot B. Beától, ő járatos a média világában. Egy korábbi munka révén is-

merték ugyan egymást, de kevés találkozásuk óta is évek teltek el. Bea meg sem várta, hogy Eszter végigmondja, miről van szó, azt kérdezte: „Mennyi pénzre van szükséged?”. És másnapra ott volt a számláján a félmillió forint.

Mint a mesékben.

Amikor Eszter meghatottan megkérdezte Beától, miért teszi ezt, elmondta, hogy az ő élete fontos időszakaiban is voltak váratlan segítségek, ami arra ösztönözte, hogy ő is segítsen másokon. Elintézte annyival, hogy előző nap, váratlanul, épp akkora összeget kapott a biztosítótól, és kérte Esztert, hogy fogadja el, mert neki ez jólesik. Ha egyszer az életben vissza tudja adni, akkor visszaadja, ha nem, nem.

Bea hitt a filmben, és ez óriási lökést adott, innentől kezdve egyértelmű volt, hogy bárhogyan is, de meg kell csinálni.

Két további kolumbiai forgatás, rengeteg saját pénz befektetése és hatéves munka eredményeként megszületett a Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című lenyűgöző, lírai mű, amely elnyerte az idei, 65. Országos Függetlenfilm Fesztivál egyik kategóriadíját. Most arra vár, hogy felfedezzék a patrónusok, és egyengessék a közönséghez vezető útját. Ha már az indulását egy igazi mecénásnak köszönheti, miért ne találhatna a forgalmazásához is az irodalom, a zene és a film iránt elkötelezett adakozót?

Vannak önzetlen segítők ebben az országban. Még ha nem is tudunk róluk, mert – ahogy Bea is – inkognitóban akarnak maradni. Mint a mesékben a titokzatos jótündérek.

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2020. DECEMBER MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, BARTA LUCA, BÓDIS GÁBOR, CANJAVEC JUDIT, HARDI JUDIT, KRUPA ZSÓFIA, NAGY ZSÓFIA, SZAKSZON RÉKA, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: PREMIER NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 1650 FT+ÁFA CÍMLAP: BODÓ GÁBOR

1

MEGÉRI A MŰVÉSZET MELLETT KITARTANI

SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS FOTÓ: TÖRÖK DÁNIEL

2020 nem sorolható éppen a legnyugodtabb évek közé. Az elején olyan helyzetben találta magát a világ, amilyenben még nem volt. Általában amikor válság közeledik, csökkennek a jóléti kiadások, azaz a kulturális és művészeti jellegű költések fokozatosan háttérbe szorulnak. Ennek lehettünk tanúi ebben az évben is. Talán ezért is volt jelentős az Art is Business Díj idei pályázata, hiszen az előző évihez képest megduplázódott a pályázók és a jelöltek száma. Vajon mit mutat ez a tendencia? Miért érdemes a művészettel együttműködni, és milyen jelentősége van annak, ha a forprofit és a kulturális világ kitart egymás mellett?

Amikor először hirdettük meg az Art is Business Díjat, célként azt tűztük ki, hogy érjük el és vegyük rá a lehető legtöbb nagyvállalatot, kis- és középvállalkozást arra, hogy pályázzanak, valamint azt, hogy a kulturális szektor érezzen rá a saját támogatóik kiválogatására és ajánlására. A végeredmény már akkor azt mutatta, hogy sokan gondolkodnak a művészeti piacban, de jó páran nem érzik még stratégiai iránynak, és pontosan ezért nem vállalják nyíltan az ilyen típusú együttműködéseiket. Nagyon boldogok voltunk, hogy a B.Braun Magyarország, élén Horn Péter ügyvezető igazgatóval, valamint a Vylyan Pincészet Debreczeni Mónika irányítása alatt elsőként válhatott iránytűvé mások számára. A magánemberek oldaláról, mecénásként Egri Orsolya, a Tranzit Art Cafe tulajdonosa és Rad-

nóti Zsuzsa dramaturg kapták az elismeréseket. Megérdemelten.

Az első díjátadó után valami megváltozott.

A FELLÁNGOLÁSCUNAMI Az év első szakaszában az Art is Business körül „buzz” indult meg. Kimondottan sokan kezdtek felfigyelni a létezésünkre. Tanulságos volt látni, hogy az időközben begyűrűzött pandémia következtében mennyire más lett a művészet iránti kíváncsiság, nyitottság. Sok oka van annak, ha az ember egyszer csak elkezd magától érdeklődni témák iránt, de most az derült ki, hogy a legtöbb emberben a segítő szándék és a tenni akarás jelent meg primer gondolatként. Mindannyian azt keresték, hogy a maguk módján hogyan tehetnek egy lépést a kultúra

felé. Ezen fellángoláscunami közepén írtuk ki a második Art is Business Díj pályázatunkat.

AZ IDEI PÁLYÁZAT Meglepő módon rengetegen érdeklődtek a pályázás feltételeiről. Ebből adódóan a 2019-es évhez viszonyítva megduplázódott a nagyvállalatok jelentkezési száma, és – aminek hihetetlenül örültünk – a kulturális szektor is bevetette magát, nagyon sokan jelölték a támogatóikat a komolyzene, a színház, a fotó és a képzőművészet területéről.

A pályázat lejárta után összeült a kuratórium. Az idén egy taggal bővültünk: Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője is elvállalta a részvételt Juhász Dóra, a Műpa PR-vezetője, Drucker Dávid,

a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, Fehér Zsuzsa, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, valamint Batta Barnabás, a Mitte Kommunikáció stratégiai vezetője mellett.

ÚJ BELÉPŐ: KULTURÁLIS TURIZMUS Az idei év abban is újdonságot hozott, hogy új kategóriát nyitottunk, amely a kulturális turizmus témáját öleli fel.

Azért tettük mindezt, mert azt látjuk, Magyarországon a kulturális és a művészeti turizmussal kevesen számolnak. Rengeteg jó adottságú település van ma az országban, mégis nagyon kevesen teszik kellő módon részévé a turisztikai marketingstratégiájuknak.

Azért indítottuk el ezt a kategóriát, hogy díjjal ismerjük el azokat a településeket, ahol erős hangsúlyt fektetnek a művészeti tevékenységükre. Ahhoz, hogy a legjobb döntést hozhassuk, felkértük Bódis Gábor turisztikai szakembert, a Hungary Next alapítóját, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatóját, hogy szakmai szempontrendszer alapján segítsen kiválasztani a számunkra leginkább releváns településeket. Ezt két körben tettük meg. Az elsőben a díj támogatójával, az Oppenheim Ügyvédi Irodával közösen választottuk ki a leginkább esélyes két várost, a második körben pedig már a díj kuratóriuma döntötte el, ki kapja az elismerést.

MIÉRT IS FONTOS, HOGY KIK NYERTEK? NAGYVÁLLALATI KATEGÓRIA: MAGYAR TELEKOM

Úgy gondoljuk, az is fokmérője egy díjnak, hogy kik pályáznak rá. A tavalyi év után a Magyar Telekom érdemelte ki az elismerést. Két nagyszabású kiállítás létrejöttében működtek közre a Ludwig Múzeummal közösen. A frissen kinevezett gazdasági vezérigazgatóhelyettes, Daria Dodonova tűpontosan fogalmazta meg azt, hogy miért is volt érdemes a Telekomnak belevágni az együttműködésbe. „Akkor jó egy kooperáció, ha mindkét fél számára gazdagító és értékteremtő hatással bír”. Ez az, amiben mi is hiszünk. Akkor igazi és előremutató egy kapcsolat, ha mindkét fél érti, hogy mit is tesznek, és

mindkettőjük számára óriási hangsúl�lyal bír az értékteremtés.

KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KATEGÓRIA: INTELLIGENT POWER SOLUTIONS KFT.

Ezt megerősítve, ugyan kisebb léptékben, de hasonlóan gondolkodik Perjési Péter, az Intelligent Power Solutions vezetője is, ezért is érdemelték ki ők a kis- és középvállalkozás díját. „Nálam kritérium volt, hogy a támogatás rászoruló gyerekekhez jusson el, mert azt gondolom, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak, akik nem tudnak kitörni a környezetükből egy jobb élet reményében. Nincsenek meg hozzá az eszközeik és a megfelelő impulzusok. A színház viszont képes ilyen pozitív ingereket kelteni.”

A színház bárminemű támogatása napjaink egyik kardinális kérdése.

Nemcsak itthon, hanem a világ más szegleteiben is. Sajnos eddig a színházi (de mondhatjuk tágabb értelemben is: az előadó-művészeti) szegmens – kisebb példáktól eltekintve – valamiért nem jelent meg a szponzorációs és támogatási palettán. Emiatt is rendkívül lényeges, hogy van egy IT-vállalkozás, amely már öt éve tudatosan támogatja a Jurányi Inkubátorház színházi programját.

FORPROFIT MECÉNÁS KATEGÓRIA: RÉNYI ANDREA

Ezen gondolat mentén találkozunk Rényi Andreával is, aki a forprofit mecénás kategória idei díjazottja. A korábbi reklámszakember munkája során arra jött rá, hogy „ha problémákba ütközünk, nem szabad panaszkodni, hanem mindig a megoldásra kell fókuszálni: vagyis dolgozni kell. Hogy ma azt tehetem, ami miatt ezt a díjat kaptam, leginkább ennek köszönhetem. Nemcsak a jómódot, amelyben élek, és amely lehetővé teszi, hogy mecénás lehessek, hanem azt a meggyőződést is, hogy támogatni is csak okosan és célirányosan érdemes.” Pontosan ez a szemlélet az, amely erőt ad ahhoz, hogy meglássa, kiket érdemes támogatnia. Sokan vannak úgy, hogy mocorog bennük a vágy, de nem tudják, hogyan is kezdjék el.

Azt javasoljuk, hogy mindenki hallgasson a belső hangjára, lássa meg, mihez kötődik leginkább, és akkor hitelesen, önbecsapásoktól mentesen lesz képes ügyek és értékek mellé állni, támogatni azokat, mecénássá válni.

FIDELIO „MŰVÉSZEK A MŰVÉSZEKÉRT” KÜLÖNDÍJ: HORGAS ESZTER FUVOLAMŰVÉSZ

Amikor felmerült annak az ötlete, hogy valakivel szeretnénk közösen megtalálni azt a művészt, aki a saját vagyonát, energiáját, tudását a kulturális világba forgatja vissza annak érdekében, hogy művésztársait vagy a jövő generációját támogassa, rögtön a Fidelio magazin jutott eszünkbe. Az a kitartás, amellyel jelen vannak a piacon, és tudósítanak minden művészeti ágról, számunkra azt jelenti, hogy hitelesen tudnak felterjeszteni alkotókat a díjra. Így történt az idén is. Ezért érkezett meg a díj Radnóti Zsuzsa dramaturg után Horgas Eszter fuvolaművészhez is.

Lapszámunk további hasábjain sok minden kiderül Eszter vélekedéséről, valamint arról, hogy miért érdemelte ki az elismerést, de ha egy mondatban kellene összefoglalni az oktatásba vetett hitét, ennél találóbb nem is lehetne: „Az összművészeti képzés óriási lehetőséget adhat, hogy nyitottabb, önbizalommal telibb, sikeres, gondolkodó emberek nőjenek fel itthon, és egy izgalmas, szerethető világot teremtsenek.”

MIT IS JELENT AZ, HOGY IDÉN IS ÁTADHATJUK AZ ART IS BUSINESS DÍJAKAT? Válságok bármikor adódhatnak, viszont, ha kitartóan hiszünk a saját értékeinkben, és tudjuk, milyen irányba akarunk eljutni, akkor úgyis partnerre találunk. Ráadásul ezáltal annak a közösségnek is elismert és példaértékű tagjává válhatunk, amelyet már nyugodtan hívhatunk Art is Business Közösségnek is. Mi magunk és a vállalkozásunk is jó példává leszünk azok szemében, akik bizalommal fordulnak felénk, legyenek akár vásárlóink, célközönségünk, vállalati partnereink, versenytársaink, vagy csak egyszerűen a barátaink vagy családtagjaink.

A díjak átadása azt jelenti számunkra, hogy kiemelhetjük, megmutathatjuk mindazokat, akik eltérő területeken, de közös értékek mentén, újra és újra képesek bebizonyítani, hogy érdemes együttműködni és jó példával elöljárni.

3

A KULTÚRA ÚJ UTAKAT NYIT MEG SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA FOTÓ: BODÓ GÁBOR

A zenei események szponzorálása mellett a kortárs képzőművészet támogatása is fókuszba került a Magyar Telekomnál, az Art is Business Díj nagyvállalati kategóriájának idei nyertesénél. Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk a Ludwig Múzeumban megvalósult, általuk támogatott kiállításokról, a kölcsönösen előnyös együttműködések ismérveiről és arról, milyen hatással volt rá, hogy a szentpétervári Ermitázs Múzeum közelében nőtt fel.

A CSR-tevékenységek fontos szerepet játszanak a Magyar Telekomnál. Mely területekre fókuszálnak, és milyen szerepet tölt be ezen a téren a művészet és a kultúra?

A Magyar Telekom az elmúlt évtizedekben nagy erőfeszítéssel és komoly szándékkal vette ki a részét a CSR-feladatokból. A környezetvédelemtől kezdve a digitális oktatáson át a társadalmi érzékenyítésig több területen fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás. A kiemelt területek közt természetesen a kulturális élet is megtalálható. Elkötelezettek vagyunk a helyi művészeti szcéna támogatása és sokszínűbbé tétele iránt. Azt is szem előtt tartjuk, hogy ezek a tevékenységek összhangban legyenek a márkánkkal, a céges értékeinkkel.

Ebben az évben szakmailag, infrastrukturálisan és pénzügyi erőforrással is támogattuk a Ludwig Múzeum két kiállítását. Nagy öröm számomra, hogy mivel 2020 tavaszán érkeztem a vállalathoz, ebben az együttműködésben már én is részt vehettem.

Miért éri meg egy multinacionális cégnek kiállításokat, művészeket vagy általánosságban a kultúrát támogatni?

4

Szükségünk van a párbeszédre a környezetünkkel, ami körülvesz minket.

Nem szeretnénk, ha annyiban merülne ki a tevékenységünk, hogy ülünk, figyelünk és követünk bizonyos történéseket – ehelyett sokkal inkább célunk, hogy aktív szerepet játsszunk a különböző eseményeken, reagáljunk a társadalmi, gazdasági folyamatokra és folyamatos kapcsolatban legyünk a társadalommal. A kultúra tökéletes lehetőséget biztosít erre a párbeszédre. Ha a kulturális és művészeti szférára gondolunk, rögtön felmerül, hogy a cél az emberek összekapcsolása, ami rezonál a cégünk szlogenjével is: „Együtt. Veled”.

A filozófiánk fontos része, hogy az élet a megosztásról szól, és mi összekötjük az embereket. Ezen a területen tehát van közös nevezőnk, ezért is tölt be fontos szerepet a kultúra támogatása.

Amikor 2020 tavaszán a Magyar Telekomhoz érkezett, felmerült a kérdés, hogy a pénzügyi feladatok mellett milyen egyéb területen szeretne részt venni a munkában.

A kultúrát választotta. Miért fontos önnek ez a terület?

Szentpéterváron nőttem fel, egy olyan városban, ahol a kultúra mindenhol jelen volt: múzeumok, színházak vettek

körbe, bárhova is mentem. Az életem során a klasszikus művészet felől a kortárs felé, a klasszikus zene felől a jazz irányába változott az ízlésem.

A művészet szerves része a személyiségemnek. A Magyar Telekomhoz való érkezésemet követően a kommunikációs csapattal áttekintettük a magyar média színterét, valamint az eseményeket és rendezvényeket, amelyeken részt vehetnék. Számomra egyértelmű volt, hogy kulturális programokban is szeretnék szerepet vállalni. A kollégáim pedig jelezték, hogy a Deutsche Telekommal éppen folyamatban van egy projektjük, ami a kortárs gyűjteményük budapesti kiállításáról szól.

Tehát tökéletes volt az időzítés.

A kultúra a személyes brandje kiépítésében is szerepet játszik? Milyen tulajdonságokat kötnek az emberek egy vezetőhöz, aki szereti és támogatja a kultúrát?

A sokféleség és a változatosság nagyon fontos – én mindig is emellett tettem le a voksomat. A pénzügy és a kultúra párhuzamos jelenlétére, úgy érzem, egyaránt szükségem van, és új perspektívákat hoz be a munkámba. A vezetői stílusomnak szerves része a kultúra:

5

gyakran használok olyan szavakat és metaforákat, amelyek nem feltétlenül a pénzügyi világra jellemzőek, inkább a kulturális hátteremből érkeznek. A csapatom sokszor hallja tőlem a vezényel szót – abban az értelemben, ahogy egy karmester vezényel egy zenekart. Ahogy Fellini ismert filmje, a Zenekari próba is jó példa erre, én is hiszek abban, hogy a zenekar-karmester metafora az élet legtöbb területére, a pénzügyi világra is alkalmazható.

A pénzügy és a kultúra sokak szemében két egymástól távol eső terület. Hogyan kapcsolódhatnak mégis egymáshoz?

Mindkét területen meghatározott rendszerek, receptek működnek. Ha visszamegyünk az időben, számos esetet találunk, amikor a két terület összekapcsolódott, sok nagyszerű példa van arra, hogy több érdeklődési kör egyszerre is jelen lehet egy emberben vagy egy korban. A számok világa kézzelfoghatóbb, egyetemesebb, egységesebb rendszer, de ha közelebbről nézzük, akkor a művészet területén is lehet kapcsolódási pontokat és hálózatokat találni.

Az elmúlt évtizedekben a Magyar Telekom a kultúra területén elsősorban a zenei eseményeket, kon6

certeket támogatta. Miért fordultak a kortárs képzőművészet irányába?

Ezek a területek mindig is egymással párhuzamosan voltak és lesznek jelen.

Az elmúlt években a Magyar Telekom sok zenei rendezvényt, fesztivált támogatott Magyarországon: magenta színbe öltöztettük a soproni Telekom VOLT Fesztivált, a Strand Fesztivált, sok balatoni és budapesti koncertet, valamint a Telekom Electronic Beats Fesztivált. A képzőművészet iránti céges érdeklődés is visszanyúlik az időben: a Magyar Telekom jogelődei, a Matáv és a T-Mobile jelentős kollekciót gyűjtött össze, amely főként a magyar művészek 90-es években készült műveit tartalmazta, és ezekből az alkotásokból kiállításokat is rendeztek. Tehát részben új irány, hogy a zene mellett a kortárs művészetre is fókuszálunk, de nem előzmény nélküli.

Valójában csak még jobban kinyitjuk magunkat, és a kultúra új ágait fedezzük fel.

A Ludwig Múzeumban bemutatott Egyensúlyban kiállítás volt az első alkalom, amikor a magyar közönség láthatta a Deutsche Telekom művészeti gyűjteményét. Hogyan vettek részt a kiállítás szervezésében?

A válogatás elsősorban kelet-európai gyökerekre épül, az itt élő művészek munkáit mutatta be a kiállítás is, amely

hármas együttműködés eredményeként jött létre a Magyar Telekom, a Deutsche Telekom és a Ludwig Múzeum közt. A kiállítás előkészítésében, megtervezésében, szervezésében is részt vettünk, a kurátorokkal való egyeztetéstől kezdve a kapcsolódó eseményeken át a kiállítás kommunikációjáig. A végeredmény magáért beszél, a látogatók, a kollégák és a sajtó részéről is jó volt a visszhangja a kiállításnak. Ráadásul az értékes gyűjtemény megismerése és bemutatása katalizátora lett a képzőművészet felé történő újranyitásunknak.

A következő, Ludwig Múzeumban rendezett esemény, amihez kapcsolódtak, Barabási Albert-László fizikus kiállítása, amelynek a középpontjában a hálózatkutatás, az adatvizualizáció, valamint a tudomány és a művészet kapcsolata áll. Szerencsés egybeesés volt ez a Telekom számára, ezért is vállalták a főtámogatói szerepkört? Úgy gondolom, ez egy nagyszerű találkozás, nagyon sok hasonlóság van a kiállítás alapgondolata és a mi tevékenységünk között. A Magyar Telekom távközlési szolgáltató: hálózatokat működtetünk, embereket kötünk össze. A hálózat a szolgáltatásunk alapja; nagy hangsúlyt, szakértelmet, időt fordítunk a létrehozásuk-

ra, fenntartásukra, működtetésükre.

Abban hiszünk, hogy ezek a hálózatok kapcsolatokat hoznak létre. Éppen ezért, amikor a Ludwig Múzeum megkeresett minket ezzel az ötlettel, azonnal úgy döntöttünk, hogy ez a kiállítás tökéletes terep az együttműködésre, és nagy örömmel álltunk be a világhírű magyar tudós kiállítása mögé. A kiállítást meghosszabbítottuk márciusig, úgyhogy remélem, ahogy a Covid második hulláma véget ér, minél többen meg tudják nézni.

Mit tanultak a két kiállításból, mit visznek el magukkal?

Az egyik fontos tanulási tapasztalat, hogy nincsenek őrült ötletek, csak meg kell találni azokat a lelkes embereket, akik belevágnak a megvalósításukba. Ha kiválasztjuk a kortárs művészet egy elemét, amit összekeverünk a digitális hálózatokkal, akkor ezzel új közönséget, új nézőpontot hozhatunk be. A Telekom szempontjából a kiállítások új utat nyitottak meg a márkáról való gondolkozásban, csak profitálhatunk belőle.

Hogy látják, mik a jó együttműködés alapjai a kultúra területén?

Nem szeretném az üzleti win-win terminológiát használni, ezért inkább azt mondanám, hogy akkor jó egy kooperáció, ha mindkét fél számára gazdagító és értékteremtő hatással bír.

A mi esetünkben, ha a tudásunkkal és a pénzügyi forrásainkkal tudunk segíteni, és közben számunkra is hasznos következmények jelentkeznek, akkor jó helyen vagyunk.

Az Egyensúlyban kiállítás megnyitóbeszédében is említette, hogy az Ermitázs Múzeum közelében nőtt fel Szentpéterváron. Milyen kulturális örökséget hoz otthonról, a gyerekkorából?

Az Ermitázs példáját azért is hoztam fel a beszédemben, mert nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy gyerekkoromban öt perc sétatávolságra laktunk a múzeumtól, valamint, hogy lehetőségem volt balett- és operaelőadásokra is eljutni. Először ötéves koromban jártam az Ermitázsban a szüleimmel – azonnal beleszerettem a múzeumba: úgy éreztem magam, mint egy tündérmesében. És most is, ha hazalátogatok Szentpéter-

várra, mindig elmegyek a múzeumba, és nincs olyan, hogy ne fedeznék fel valami újat, még akkor is, ha már számtalanszor jártam ott. Ami nem is csoda, mivel, ha jól emlékszem, több mint hárommillió műtárgy található az épületben: festmények, grafikai munkák, szobrok, iparművészeti tárgyak, régészeti leletek.

Mik azok a művek és kik azok a művészek, akik már a kezdetektől nagy hatással voltak önre?

Ha visszagondolok konkrét műalkotásokra, amelyek lefektették a kulturális műveltségem alapjait, akkor Rembrandt műveit mindenképp meg kell említenem. A korszakot nagyon szeretem, egyik kedvencem Vermeer képe, a Leány gyöngy fülbevalóval.

De El Grecotól is van egy Szent Péter és Pál apostolokat ábrázoló festmény, ami szintén lenyűgöző, és Leonardo Da Vinci műveit is nagyon kedvelem.

Hogyan fordult a klasszikusoktól a kortársak felé, amikor Németországba költözött?

Németországban új művészeti irányzatokat és korszakokat kezdtem felfedezni. Teljesen lenyűgözött az expresszionizmus, különösen az egyik legnagyobb hatású német expres�szionista festő és grafikus, August Macke. Sőt igazából ő fordította a figyelmemet a XX. századi és a kortárs művészet felé. A bonni Szépművészeti Múzeumba eredetileg August Macke művei miatt látogattam el, de amikor ott jártam, felfedeztem, hogy egy másik kortárs művészeti kiállítás is található a múzeumban, amit meg is néztem, és nagyon megfogott.

Most, hogy a klasszikusok mellett a kortárs művészet iránt is érdeklődik, mi dönti el, hogy mikor melyikhez van kedve? Megfér egymás mellett több korszak és művészeti irányzat is?

Azt hiszem, van elég hely a szívemben a klasszikus és a kortárs művészetnek is. Ha harmóniára vágyom, akkor inkább a klasszikus művészet és zene felé fordulok, ha viszont inspirációt és kreativitást keresek, akkor a kortárs munkákban és a jazzben merülök el.

Kortárs alkotást befogadni egészen új, más élmény – teret kap a képzelőerő, hiszen elsőre nem magától értetődő, hogy mit is látsz pontosan, talán nincs

is egységes nézőpont, mindenkinek mást jelent.

Mennyiben tudta felfedezni a magyarországi művészeti szcénát az elmúlt hónapokban?

Mielőtt Magyarországra érkeztem, hosszú listát készítettem a kulturális látnivalókról, a múzeumokról, amiket szeretnék meglátogatni, és a koncerttermekről, ahol zenét hallgatnék. Sajnos szinte közvetlenül a Magyarországra érkezésem után a koronavírus-járvány első hulláma is megérkezett, és a karantén miatt nem volt lehetőségem minderre.

Most pedig ismét itt tartunk, úgyhogy türelmesen várom azt az időt, amikor ellátogathatok a múzeumokba és a hangversenytermekbe, és akár személyesen is találkozhatok művészekkel, zenészekkel.

Mi lesz az első úti cél, ha véget érnek a lezárások?

Egyértelműen a Magyar Nemzeti Galériába vezet majd az első utam. És vannak már esetleg kedvenc magyar művészei?

A zene terén a klasszikusok közül a kedvenc magyar zeneszerzőim: Liszt Ferenc és Kálmán Imre, a modern jazz területéről Binder Károly zongoristát kedvelem leginkább.

Mit jelent a Magyar Telekom és ön számára az Art is Business Díj?

Nagy elismerés és megtiszteltetés.

Hálásak vagyunk, hogy a munkánk kitüntetett figyelmet kap – amit ez a díj is jelképez számunkra. Ami pedig különösen nagy örömmel tölt el, hogy az üzleti világban is meg tudjuk találni az időt és a kulturális érdeklődésű embereket, hogy segítségükkel a kultúra területén is le tudunk tenni valamit az asztalra. A két kiállítás támogatása és szervezése teljesen új horizontokat nyitott meg számunkra. Ez az irány egyszerre támogatja a kultúrát, valamint erősíti a Telekom márkaértékét is. Jó érzés számomra az is, hogy bár csak nyolc hónappal ezelőtt csatlakoztam a céghez, egy nagyon kis részben már hozzá tudtam járulni nemcsak az üzleti sikerekhez, hanem a kulturális felelőségvállaláshoz is.

7

SZÉLESRE TÁRT AJTÓK A BEZÁRKÓZÁS IDEJÉN

„NYITOTT AJTÓKAT DÖNGETTÜNK” SZERZŐ: HARDI JUDIT

Megtalálni az egyensúlyt ebben az ellentétekkel terhelt világban, felismerni a hálózatok fontosságát, alkalmazni azokat nem csak a mindennapokban, de a művészetben is – a Ludwig Múzeum két őszi tárlata aktuálisabb, mint valaha. A Keeping the balance/Egyensúlyban és a BarabásiLab: Rejtett Mintázatok, A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítások a Magyar Telekommal való együttműködésben valósultak meg.

Nem túl gyakori, hogy egy fizikus, hálózatkutató miatt váltanak tömegek jegyet a múzeumba, most ősszel a Ludwigban azonban mégis ez történt.

A Rejtett Mintázatok tárlat olyanokat is a Duna-parti épületbe vonzott, akik korábban még nem tették itt tiszteletüket.

A budapesti kortárs művészeti múzeum a tavaszi bezárás után viszonylag későn, augusztus 20-a után fokozatosan nyitotta ki kapuit, és három izgalmas tárlattal várta a kultúrára éhes látogatókat.

E háromból pedig kettő a Magyar Telekom támogatásával jött létre. „Rendkívül szerencsés találkozás volt: az első perctől kezdve a legnagyobb egyetértésben dolgoztunk a céggel a tárlatok megvalósításán” – mesél a kezdetekről Fehér Zsuzsanna, a Ludwig kommunikációs és marketingigazgató-helyettese. „A Deutsche Telekom több mint tíz éve gyarapítja Művészeti Gyűjteményét (Art Collection Telekom), benne 8

hetven kiváló kortárs közép-keleteurópai művész alkotásával, amiből nagy sikerrel mutattak be különböző alkotásokat 2010 óta szerte Európában. A gondolat, hogy ezekből a kiváló művekből a magyar közönség is ízelítőt kapjon egy kiállítás formájában, már régóta érlelődött bennük, hiszen ezek az alkotások passzolnak a Ludwig gyűjteményezési profiljához. Ebből született meg a Keeping the balance/ Egyensúlyban című kiállítás.”

A német és magyar kurátorok tavaly óta egyeztetnek, tervezik a kiállítást. Időközben pedig teljesen felbolydult a világ.

Minden, amit korábban biztosnak hittünk, megkérdőjeleződött – a tavaszi lezárások megnehezítették a tervezést és kérdésessé vált az is, megvalósulhat-e egyáltalán a kiállítás idén ősszel. „A pandémia teljesen felforgatta az életünket.

Az Egyensúlybant pedig még aktuálisabbá tette, mint azt reméltük” – mondja Zsuzsa.

A Deutsche Telekom művészeti gyűjteményéből három kurátor válogatásával készült el a magyarországi tárlat: német oldalról Nathalie Hoyos, Rainald Schumacher, a Ludwig részéről pedig Szipőcs Krisztina volt a biztosíték, hogy színvonalas, érzékeny, tabudöntögető és végtelenül aktuális kiállításra válthatnak jegyet a látogatók. A kurátorok célja nem csak a tabudöntögetés, az önmagunkkal és a világunkkal való szembenézés – miszerint nem folytathatjuk úgy, ahogyan eddig –, hanem reményt is szeretnének nyújtani a legkiválóbb kortárs alkotók tolmácsolásában. Értő közönségre lelt a tárlat: „Örömmel vettük, hogy rengeteg fiatal, sok egyetemista váltott jegyet a kiállításra. Számos tárlatvezetést tartottunk, nagyon nagy volt az érdeklődés, különösen a művészeti közép- és felsőfokú intézmények részéről.”

Ugorjunk vissza pár hónapot az időben, egészen tavaszig, a vírus első hullámáig! Javában zajlott már az Egyen-

súlyban szervezése, miközben a Ludwig csapata egy másik, a megszokott tárlatoktól egészen eltérő kiállítást tervezett. „Még csak hasonlóra sem vállalkoztunk soha korábban, mégis az előttünk álló kihívás még elhivatottabbá tett bennünket, hatalmas izgalommal készültünk a BarabásiLab: Rejtett Mintázatok, a hálózati gondolkodás nyelve című kiállításra.

Ekkor már együtt dolgoztunk a Magyar Telekommal az Egyensúlyban tárlat kapcsán, és kezdetektől úgy éreztük, hogy ők lennének az ideális főtámogatói a BarabásiLab kiállításának, így a megbeszélések során felvetettük számukra a partneri együttműködés folytatásának lehetőségét. Nyitott ajtókat döngettünk” – mosolyog Zsuzsa.

Az elmúlt évtized legígéretesebb tudományos területe, a hálózatkutatás rövid idő alatt tette nagyon népszerűvé Barabási Albert-Lászlót itthon és külföldön egyaránt – egyáltalán nem meglepő hát, hogy az ő nevével fémjelzett tárlat olyanokat is a Ludwigba vonzott, akik korábban egyáltalán nem tartoznak a múzeum rendszeres látogatói közé, sőt.

A tárlat (kurátora Készman József) nem afféle bevezető a hálózatkutatásba, inkább ízelítőt kapunk abból a munkából, amit huszonöt éve végez a BarabásiLab. (Kétségtelen ugyanakkor, hogy megkönnyíti a téma megértését, tökéletes kiegészítője, ábrázolása annak, amit Barabási könyveiben, cikkeiben olvashatunk.) És ha úgy gondoljuk, hogy e területek, azaz a hálózatok és a képzőművészet két külön világ, gondoljuk újra! Kezdve azzal, hogy a hálózatok modelljei, legyenek azok két- vagy háromdimenziósak, jelenjenek meg a virtuális valóságban vagy interaktív kiállítási tárgyként; a maguk szépségében és különlegességében is felérnek egyegy művészeti alkotással. Folytatva azzal, hogy a budapesti tárlatra Barabási és csapata feltérképezte a magyar művészek és intézmények közötti kapcsolatot, felhasználva az elmúlt harminc év összes hazai kiállítását – a végeredmény egy egész termet foglal el. Ahogyan nagy hely kellett az Ízhálózatoknak is, amely a különböző nemzetek konyháinak ízvegyületeit mutatja be, de fájdalmasan aktuális a Betegségtérkép is, amelyet még 2007-ben modellezett a BarabásiLab. „Minden reggel új forgatókönyvet kellett terveznünk, nem tudtuk, hogy a következő nap milyen kihívással kell majd szembenéznünk, semmiben nem lehettünk biztosak, abban viszont igen, hogy a szponzorunk partnerként áll mel-

lettünk, és támogat bennünket a kiállítás megvalósításának folyamatában.” – veszi át a szót Demők Nóra, a múzeum kulturális menedzsere. „Megnyugtató érzés volt úgy dolgozni, hogy tudtuk, a főszponzorunk nem hátrál ki mögülünk.

A hálózatok témája a Magyar Telekomnak is tetszett, nem csoda, hiszen a kiállítás tartalma, üzenete tökéletesen illeszkedik a vállalat profiljába és kommunikációs céljaihoz is, de még a szlogenjükhöz is jól kapcsolható. „Nyitottak voltak a megkeresésünkre, és miután megismerkedtek a projekt tartalmi elemeivel, kommunikációs elképzeléseinkkel, örömmel álltak be e kiállításunk mögé is” – folytatja Nóra, hozzátéve, a vállalat nem csak passzív, de aktív támogatóként vett részt a munkában. „A Magyar Telekom segített mindkét kiállítás kommunikációjának megtervezésében és a kapcsolódó programok szervezésében. Podcastek készültek, volt online nemzetközi sajtótájékoztató, Telekom Most Fórum keretében pódiumbeszélgetés – ezek nem valósulhattak volna meg a vállalat munkatársainak aktív közreműködése nélkül.”

A múzeumok november közepe óta nem látogathatók, hogy meddig, azt csak találgathatja az ember. A Ludwig munkatársai gyakorlatilag tavasz óta készenlétben állnak, miközben nagyon bíztak abban, hogy elkerüli őket a bezárás, hiszen a múzeumok a közönség véleménye szerint is a legbiztonságo-

sabb kulturális helyszínek közé tartoznak. Az Egyensúlyban kiállítás egy héttel a tervezett határidő előtt véget ért, de a tárlat virtuális sétán is megtekinthető volt, így azok is részesülhettek az élményből, akik nem jutottak el a múzeumba. A BarabásiLab tárlatát pedig csak ideiglenesen zárták be, amint lehet, újranyitnak. Érdemes résen lenni, és hamar jegyet váltani rá, a hálózatokat ugyanis budapesti „otthonuk” után Németországba utaztatják tovább. „Itthon is népszerű volt a tárlat, de hogy külföldről is érdeklődnek utána, csak hab a tortán: még jobban megerősít minket abban, hogy mennyire különleges és jó dolog született itt a Ludwigban. Szélesre tártuk a kapukat: egyfelől becsalogattunk olyanokat is a múzeumba, akik korábban nem látogattak minket, másfelől pedig saját határainkat is feszegettük e rendhagyó kiállítással.”

Ez volt a Magyar Telekom és a Ludwig Múzeum első együttműködése, de a múzeum munkatársai remélik, hogy nem az utolsó. „Bár a Telekomról általánosságban beszélünk, szeretnénk a cégen belül kiemelni Németh Flóra kommunikációs szakértőt és Kutas István vállalati kommunikációs vezetőt, akikkel és a csapatukkal különösen szoros volt a kapcsolat. Abszolút odaadással, erős elköteleződéssel álltak mindkét tárlat létrehozása mellett, az ő személyük volt a garancia a hatékony együttműködésre.”

9

Perjési Péter hiszi, hogy egy sikeres vállalkozásnak vissza kell adnia valamit a profitból a társadalom számára, és a felelős cég gondolatát környezetében is igyekszik elültetni.

Az Intelligent Power Solutions Kft. vezetője soha nem dolgozott kulturális területen, mégis a művészetet választotta vállalati adományozási területnek. Támogatásával már ötödik éve segít színházi előadásokat eljuttatni rászoruló gyerekeknek az ország legelzártabb településeire.

Idén decemberben az Art is Business Díj kis-és középvállalkozás kategóriájában vehette át az elismerést.

TÁRSADALMI KÖRFORGÁST MŰKÖDTETNI SZERZŐ: KRUPA ZSÓFIA

10

Mérnökként végzett, és kezdettől fogva a saját szakmájában dolgozott, ami elég távol esik a kultúrától.

Ezért látszólag előzmény nélküli az, hogy öt évvel ezelőtt úgy döntött, a vállalkozásán keresztül színházi produkciókkal szeretne segíteni rászoruló gyerekeken.

A kulturális szférában ugyan nem dolgoztam, de szeretem a színházat, a segítségnyújtásra való odafigyelést pedig édesanyámtól örököltem.

A szülőfalumban, Váchartyánban is többször szerveztünk már jótékonysági akciókat. A színházhoz a sógornőmön keresztül is közelebb kerültem, aki a Jurányi Inkubátorház munkatársa, és többször mesélt a FÜGE színházi nevelési programjáról. Innen is jött az ötlet, hogy olyan mélyszegénységben élő gyerekekhez is jó lenne színházat eljuttatni, akik soha nem láttak még ilyet, és a jövőben sem lesz rá lehetőségük. Nálam kritérium volt, hogy a támogatás rászoruló gyerekekhez jusson el, mert azt gondolom, hogy ők a leg-

kiszolgáltatottabbak, akik nem tudnak kitörni a környezetükből egy jobb élet reményében. Nincsenek meg hozzá az eszközeik és a megfelelő impulzusok. A színház viszont képes ilyen pozitív ingereket kelteni.

Hogyan indult el a támogatásnyújtással?

Felvettem a kapcsolatot a FÜGE vezetőjével, Kulcsár Viktóriával, aki mindig is fontosnak tartotta a fiatalok megszólítását. Egyesületükkel évek óta sikeresen működtetik a Tantermi Színházi Projektet. Amikor belekezdtünk, azt kértem tőlük, hogy a támogatással most ne a középiskolásokat, hanem az óvodás/kisiskolás korú hátrányos helyzetű gyerekeket célozzuk meg, akiknek ez egy meghatározó első színházi-kulturális élmény lehet. Szerettem volna, hogy minél több kisgyerekhez jusson el a színház egy tábla csoki kíséretében. Nagyon örültek az elképzelésemnek, én pedig minden más szervezési és megvalósítási kérdéssel kapcsolatban szabad kezet adtam, mert bíztam a szakértelmükben.

Hogyan sikerültek az első előadások?

Nem teljesen úgy, ahogy először elképzeltük. A projekt első fázisában az elmaradott településekről próbáltunk minél több gyereket Budapestre utaztatni, hogy részt vegyenek egy nekik szervezett, interaktív színházi előadáson. De érzékeltük, hogy a szervezés nem megy gördülékenyen, rendszeresen falakba ütközünk. Nem tudtunk az előadásokra elég gyereket elhozni. A szülők még akkor sem feltétlenül engedték el a gyerekeket Budapestre, amikor azt mondtuk nekik, hogy elkísérhetik őket. Ennek a félelem az egyik oka, mivel ezekben a szegény régiókban a gyerekek gyakran nyomtalanul eltűnnek. Emellett az is szerepet játszhat az elzárkózásban, hogy valószínűleg már a szülők sem járhattak színházba, így nincs róla tapasztalatuk, hogy ez mekkora élményt jelentene a gyereknek.

Hogyan folytatták?

A FÜGE-sekkel elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan lehetne ezt jobban csinálni. Átértékeltük, és rájöttünk, hogy sokkal több gyerekhez tudjuk eljuttatni a színházat, ha nem arra költjük a támogatás nagy részét, hogy Budapestre utaztatjuk őket, hanem

arra, hogy mi visszük el nekik a programot a saját környezetükbe. Ráadásul úgy még többen tudják megnézni, ha csak a helyi művelődési házig kell elmenniük.

Ennyire egyszerű volt módszert váltani, és elutazni a társulattal a legeldugottabb régiókba?

Nem egészen. Ezzel ugyan több gyereket értünk el, de összetettebbé is vált a történet. Először is olyan társulatot kellett választani, amely ehhez kön�nyen és rugalmasan tud alkalmazkodni. A FÜGE nagyon jó érzékkel kérte fel erre a feladatra a Szamárfül Projektet. Gyakorlott, ügyes színészekről van szó, de fel kellett készíteni őket arra, hogy nem a megszokott keretek között fognak játszani. Nagy valószínűséggel nem lesz például színpad vagy fűtés a helyiségben, és a közönségtől is más, váratlan reakciókra, esetleg kevesebb koncentrációra számíthatnak majd. A színészek végül tökéletesen helytálltak.

Az érdeklődés felkeltéséhez és a közönségszervezéshez nem tudják a közösségi oldalakat és reklámfelületeket használni a rászorulók esetében. Hogyan érték el ezeket a településeket?

Ebben nagy szerepe volt az Új Start Alapítványtól Szőke Juditnak, aki a leghátrányosabb helyzetű falvakban nyújt segítséget a rászorulóknak már hosszú évek óta. Ő olyan összeköttetéssel és tapasztalattal bír, ami nélkül nehéz lett volna megvalósítani a szervezést ott helyben. Hiába a jó szándék és a lelkes csapat, ha nem találjuk meg az oda vezető utat, akkor minden segíteni akarásunkkal együtt is érdektelenek maradhatunk a számukra. Judit viszont pontosan tudta, hogy az adott faluban kihez kell fordulni. Ki az, aki van annyira motivált, lelkes, hogy meggyőzi a helyi közösséget.

Voltak váratlan helyzetek, amiket kezelni kellett?

Ez főleg a színészeknek okozott kihívásokat, mert tulajdonképpen ők voltak a projekt kivitelezői. Ők azok, akik megteremtik a színház varázslatos légkörét, a kapcsolatot a közönséggel, és külön-külön minden gyerekkel beszélgetnek egy kicsit az előadás után. Én azt láttam, hogy nem idegenkedtek az újfajta szituációtól, hanem magukénak érezték a programot. Megérintet-

te őket, és idővel azt mondták, hogy a saját utazási költségeiket magukra vállalják. Ezzel ők is hozzájárultak a támogatáshoz, amivel így még több gyerekhez vihettünk színházat. Ez nekem is egy nagyon jóleső érzés volt, mert egyre többen csatlakoztak rá a kezdeményezésünkre.

Van a segítségnyújtásnak egy olyan tulajdonsága, hogy amikor örömöt okoz valakinek a támogatással, akkor az ő öröméből ön is visszakap.

Ezt a pozitív energiát vissza tudja valahogy forgatni az üzleti életbe is?

Abszolút! Különösen azért, mert ez a támogatásnyújtás nem csak rólam szól, hanem egy egész csapat munkájáról, akik ugyanúgy megérdemlik, hogy visszakapjanak valamit ebből a „nyereségből”. A munkatársaimmal is meg szoktam osztani a fotókat, videókat, amiket a projektről kapok.

Egyébként számomra a legmegérintőbb pillanatok azok voltak, amikor néha beültem egy előadásra a hátsó sorba, elvegyültem a gyerekek között, és csak önfeledten figyeltem az örömüket, hallgattam az izgatott reakciójukat. Az ő őszinte lelkesedésük sok pozitív energiával töltött fel.

Egészen eddig az évig anonim támogató volt, aki a háttérből csak csendben figyelte az eseményeket, de a családja benevezte az Art is Business Díjra. Nem volt fontos, hogy a támogatáson keresztül a cége megjelenjen a médiában is?

Nem, mert nem az volt a célom vele, hogy széles körű marketing épüljön ránk, hanem az, hogy őszintén és önzetlenül tegyek valamit, és ezzel példát mutassak a közvetlen környezetemben. Hiszek abban, hogy ez a társadalmi körforgás akkor is kialakul, ha nem tűzzük a zászlónkra, hogy jó ügyet szolgálunk. A partnereinkkel azért általában megosztom, hogy milyen támogatást nyújtunk, és ilyenkor titkon abban bízom, hogy ez majd más vezetőket is cselekvésre sarkall. A minőségi munka, a jó csapat és profit mellett az üzlet fontos részének tekintem azt, hogy szociális lábnyomot hagyjunk magunk után, és pozitív szellemiségbe is fektessünk. Ami a gyerekek öröme, az a mi örömünk is és egy egész társadalomé. Ezért mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy nézzen körbe a saját környezetében, hol tudna ő is segítő kezet nyújtani.

11

„Muszáj a színháznak mozdulnia a gyerekek felé” SZERZŐ: KRUPA ZSÓFIA FOTÓ: SZAMÁRFÜL PROJEKT

A FÜGE Egyesületet 2015-ben egy különleges támogató kereste fel, aki anonim módon kívánt segítséget nyújtani rászorulóknak a színház eszközein keresztül. A fiatal cégvezető a program kitalálásában és megszervezésében szabad kezet adott a színházi projekteket megvalósító egyesületnek. Annyi volt a kérése, hogy minél több hátrányos helyzetű kisiskoláshoz jusson el a színház varázslatos világa. A támogatásból azóta huszonöt halmozottan hátrányos helyzetű faluba vitték már előadásaikat, a visszajelzések szerint nagy sikerrel.

12

A támogató, Perjési Péter, az Intelligent Power Solutions Kft. ügyvezetője, kis családi unszolás hatására idén a nyilvánosság elé állt. Cégét decemberben az Art is Business Díj kis- és középvállalkozások kategóriájában tüntették ki. Bár Péter megtisztelőnek érzi az elismerést, elmondása szerint azért is maradt sokáig anonim, mert nem a reklám és márkaépítés miatt csinálja. Amikor öt évvel ezelőtt megkereste a FÜGE-t, az volt a célja, hogy cége sikeréből önzetlenül visszaadjon valamit a társadalom számára.

Példát akart mutatni hozzá hasonló üzletembereknek, mert úgy látja, a támogatásnyújtás a cég szellemiségét is meghatározza. „Nálam egy kritérium volt: a támogatás a legrászorultabb kisgyerekekhez jusson el. Ők vannak a legjobban kiszolgáltatva, mert esélyük sincs változtatni a helyzetükön. Ha nincsenek körülötted ingerek, impulzusok, amik segíthetnek felülemelkedni, akkor sosem fogsz tudni kilépni a környezetedből. Egy városi, jómódú család egészen más tapasztalatokkal és lehetőségekkel rendelkezik, mint egy északkelet-magyarországi zsákfalu közössége. Ott a gyerekeknek – és a szüleiknek is – nagy valószínűséggel ez volt az egyetlen kulturális élmény, amivel találkoztak.”

A FÜGE és a Jurányi Inkubátorház alapító-vezetője, Rozgonyi-Kulcsár

Viktória szerint Péter támogatása egyedülálló idehaza. Hozzá hasonló mecénást, aki céges vagy magán vagyonából független színházi kezdeményezéseket támogat szegények megsegítésére, csak egyet ismer. Ez a fajta támogatás egészen másról szól, mint a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalása: “„A szponzorációnak az a lényege, hogy egy cég elkülönít egy marketing- vagy CSR[Corporate Social Responsibility – a szerk.] keretet, amit a cég profiljához illeszkedő társadalmi vagy művészeti célú projektek támogatására használ fel. Cserébe feltünteti a cég arculati elemeit, ezzel mintegy bővítve a vállalkozás társadalmi szerepvállalását, és ezáltal a felvevőpiacát is. Péter esetében azonban arról van szó, hogy valaki magánemberként rendelkezik küldetéstudattal, és egyszer eléri azt az anyagi helyzetet, hogy a sikeresen működő vállalkozása által társadalmi ügyeket is felkarol.”

A FÜGE, amely évek óta sikeresen működteti iskolásoknak szóló Tantermi Színházi Projektjét, a felkéréskor már elég tapasztalattal rendelkezett a karitatív projekt megvalósításához.

A támogatásból szervezett első előadásoknál mégis akadályba ütköztek: „Először azt gondoltuk, hogy mozdítsuk ki a mélyszegénységben élő gyerekeket a környezetükből. Olyan gyerekelőadással akartuk megajándékozni őket, amit itt nálunk, a Jurányi színháztermében – egy számukra különleges térben – nézhetnek meg. De amikor azt láttuk, hogy a szülők félnek elengedni a gyerekeket, akkor rájöttünk, hogy ez csak a mi nézőpontunkból jó ötlet, és muszáj a színháznak mozdulnia a gyerekek felé.”

– mesél az első lépésekről Kulcsár Viki. „Ezután újragondoltuk a programot, és rájöttünk, hogy úgy még több gyerekhez juthat el az előadás, ha mi visszük a színházat a rászorulókhoz.

A következő évben már olyan előadásokat kerestünk, ami könnyen utaztatható, és bárhol megvalósítható.”

Ezután új lendületet kapott a program. Kézenfekvő lett volna Budapest közelében élő hátrányos helyzetűekhez vinni az előadásokat, de a szervezők inkább úgy döntöttek, a fővárostól 300 kilométerre, az északi és déli határhoz mennek, mert ott van rá a legnagyobb szükség. Az elzárt falvakkal – többek közt Tarnabod,

Csenyéte, Fáj – azonban nem volt élő kapcsolatuk, így kevés sikerrel lehetett megszólítani őket. A kapcsolatépítésben a mélyszegénységben élőkkel foglalkozó Új Start Alapítvány vezetője (korábban a Polgár Alapítvány igazgatója), Szőke Judit volt segítségükre. „A FÜGE a teljes körű megvalósítást vállalta magára, mi az utat építettük ki az előadás szervezői és a helyiek között. Sok aktivitást szerveztünk már az ország legszegényebb régióiban, ezért tudjuk, hogy adott helyen kit és hogyan kell keresni. Melyik lesz az a civil szervezet vagy az az egy civil önkéntes, akit ismernek a faluban, és elég ügyes ahhoz, hogy összeír egy névsort, ki tud nyomtatni egy plakátot, és aki el tudja azt érni, hogy kirakják a faluban a hirdető táblára vagy a boltban. Ők gyakran olyan tanulatlan emberek, akikben van plusz motiváció. Ezért a dicsőség nemcsak minket illet, hanem ezeket a láthatatlan aktivistákat is.” – meséli a programszervezésről Szőke Judit, aki kiemeli, hogy a segítségnyújtás látszólag egyszerűnek tűnhet, de valójában stabil bizalmi kapcsolatot kell felépíteni a helyiekkel ahhoz, hogy nyitottak legyenek egy olyan, számukra idegen programra, mint egy színházi előadás. „Mi a karácsonyi adományozásnál is mindig figyelünk arra, hogy tiszta cipőket vagy olyan játékokat fogadjunk be, amelyek kifogástalan állapotúak. Ha például az ezerdarabos puzzle-ből hiányzik néhány darab, akkor az a szegényeknek sem jó, mert nem tudják kirakni. Ahogy az ember a saját gyerekének sem ad ilyet, úgy mi az irányukban is ezt a figyelmességet közvetítjük. Ezt pedig ők értékelik, és bizalmat adnak cserébe. Ez a bizalom egy kulturális programnál is hidat épít közöttünk, mert elhiszik nekünk, hogy az előadás, amit ajánlunk, jó lesz.” – magyarázza Judit, aki tudja, hogy ha nem elég alapos az előkészítés, az aktivitás akár rosszul is elsülhet, ami aztán pont a célcsoportra hull vissza előítélet formájában.

Különösen igaz ez a körültekintés a színházi előadás szervezésére. Nemcsak rászoruló iskolásoknak szóló programot akartak odavinni, hanem olyan családi eseményt, ami mindenkit megmozgat, és aminek megvan a maga rituáléja. A megter-

vezett részleteken az egész előadás sikere múlhat. Sok tényezőt át kellett gondolni, például, hogyan fűtenek fel egy használaton kívüli művelődési házat télen, a hétvége melyik napszaka a legalkalmasabb a családoknak, és hogyan marad idő még sötétedés előtt egy másik előadásra a szomszéd faluban is. A FÜGE-vel közösen olyan előadásokat választottak, ami a helyiek számára is izgalmas lehet, úgy mint a Téli mese és a Holle anyó. A színházi társulatot is úgy kellett kiválasztani és felkészíteni, hogy elég rugalmasak legyenek a váratlan helyzetekben.

A FÜGE a Szamárfül Projekt színészeit kérte fel hosszú távú partnernek, akik évről évre egyre elkötelezettebben vettek részt a kezdeményezésben. Egy idő után saját utazási költségüket magukra vállalták, hogy valamivel ők is hozzájáruljanak a támogatáshoz. Évente négy-öt előadást tudtak kihozni a felajánlásból, ami a társulatnak napi két-három fellépést jelentett egymáshoz közeli településeken. Ehhez olyan könnyen kezelhető, gyorsan felállítható, mégis kreatív díszletet használtak, amivel hamar meg tudták teremteni a színház sajátos légkörét egy elhanyagolt művelődési házban is. „A színészek olyan fergeteges, sokszínű előadásokat csináltak, amiért felnőttek, gyerekek egyaránt odavoltak. Gyakran megszólították a közönséget, és még arra is vállalkoztak, hogy az előadás után civilben lelépjenek a rögtönzött színpadról, beszélgessenek velük, és megajándékozzák a gyerekeket a FÜGE által összeállított édességcsomagokkal.

A tapasztalataikat is megosztották velünk, ami nagyon jó visszacsatolás volt a program végén.” – emlékszik vissza Judit, akihez szinte csak pozitív visszajelzés érkezett a családoktól is.

Sok család üzente, hogy várják őket vissza, mert azóta is gyakran emlegetik a különleges programot.

Kulcsár Viktória úgy látja, tartós hatást sajnos nem tud kiváltani egy-egy előadás, mert nincs ismétlés utána.

A visszajelzések alapján azonban mégis sikerül egy időre kimozdítani a gyerekeket a valóságból, és olyan gondolatokat elültetni bennük, amivel mostantól nyitottá válnak a színházra.

Az inspiráló és intenzív élmény pedig egyszer talán majd szűk környezetükből is kimozdítja őket.”

13

„Napi szükségletem, hogy segítsek” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: AUTISTIC ART

Hol a Budapesti Fesztiválzenekar Vicenzai Operafesztiváljának megvalósítását segíti, hol azért harcol, hogy a jegyértékesítő felületeken támogatói jegyeket lehessen vásárolni. Zorán koncertjéről elkéri a legjobb jegyeket, és fogadást is szervez az Autistic Art mecénásainak. Rényi Andrea – az első hazai tulajdonú reklámcég, a Spot egyik alapítója – az idei Art is Business Díj mecénás kategóriájának nyertese. Nemcsak önkéntes munkával, hanem hatalmas összegekkel is dotálja a kulturális és a szociális szférát. Ő ugyanis a kultúra támogatását a jövő szempontjából stratégiai célnak tartja.

14

Otthonról hozta a szociális érzékenységét? Ezt látta a szüleitől gyerekkorában?

Viszonylag szerény körülmények között nőttem fel. Bár jóságos és segítőkész emberek voltak a szüleim, ilyesmire nem gondolhattak. De azokban az időkben nem létezett magántulajdon se, az efféle jótékonykodás kultúrája csak a rendszerváltással alakulhatott ki. Szerencsés nyertese voltam a szabadság és a szabad piac eljövetelének: épp jókor, a nyolcvanas évek végén alapítottunk harmadmagammal egy kreatív reklámügynökséget, két évtizeden át nagyon sikeresek is voltunk. Vezetőként meg kellett tanulnom emberekkel bánni, csapatot építeni, megküzdeni nehéz helyzetekkel. Például, ha problémákba ütközünk, nem szabad panaszkodni, hanem mindig a megoldásra kell fókuszálni: vagyis dolgozni kell. Hogy

ma azt tehetem, ami miatt ezt a díjat kaptam, leginkább ennek köszönhetem.

Nemcsak a jómódot, amelyben élek, és amely lehetővé teszi, hogy mecénás lehessek, hanem azt a meggyőződést is, hogy támogatni is csak okosan és célirányosan érdemes.

Milyen élethelyzetben kezdett azzal foglalkozni, hogy támogassa a kultúrát és a szociális szférát?

Miközben sikeres üzleti karriert futottam be, azt is láttam, hogy a piacgazdaság nem mindenkinek „fekszik”: barátaim és szeretteim között olyanok is vannak, akiknek sokat köszönhetek, de olykor a mindennapi élet legelemibb kihívásaival is nehezen küzdenek meg. Jó érzés volt alkalmanként könnyíteni a terheiken, és praktikus tanácsokkal is segíteni nekik.

Ha már megtehetem, visszaadok valamit abból, amit nélkülük aligha érhettem volna el. Személyes okokból legalább tizenöt-húsz éve támogatjuk a férjemmel a Budapesti Fesztiválzenekart is.

Bár nem vagyok zeneértő, gyerekkorom óta fontos nekem a zene. Édesapám odahaza minden nap Bachot hallgatott, ebben nőttem fel, emiatt is lógtunk fiatal korunkban állandóan a Zeneakadémia második emeletén. Részben e nosztalgia miatt vonzott ez a nagyszerű zenekar és személy szerint Fischer Iván aurája. Ezeken túl ma már tartósan ideköt bennünket az ügyszeretet, a támogatók felelősségtudata, és persze a büszkeség, hogy részesei vagyunk ennek a közösségnek, és osztozunk sikereikben.

Tíz éve, amikor felhagytam a napi menedzseri munkával – már csak tulajdonostársként, távolról követem a cégünk ügyeit –, még éreztem magamban erőt és kedvet valamilyen hasznos aktivitásra. Rájöttem, ügyfélkapcsolati igazgatóként szerzett tapasztalataimat – emberismeretemet, problémamegoldó attitűdömet és szervezői rutinomat – leginkább olyan területeken szeretném hasznosítani, ahol szükség van rá. Azóta tudatosan törekszem arra, hogy gondosan válas�szam meg, mit és miként támogassak. Így már én kerestem meg az Autistic Art Alapítványt, amikor egyik jótékonysági árverésük során véletlenül kiderült, hogy mindössze négyen dolgoznak benne. El sem tudtam képzelni, hogyan képes egy ilyen kis csapat kapcsolatot tartani ennyi, területileg szétszórt autistaotthonnal. Úgyhogy felajánlottam a segítségem, és ott ragadtam. Nagyon szeretem őket.

A támogatás mindig anyagi segítséget jelent? Örömömet lelem például projektek kitalálásában vagy továbbfejlesztésében.

Sokszor többet ér, ha olyan eszközöket és technikákat dolgozunk ki, amelyek újabb támogatók bevonzásában segítenek. Elértük például, hogy bizonyos jegyértékesítő felületeken már támogatói jegyeket is lehet vásárolni. Évekig bombáztam ezzel a Jegymester Kft.-t, és már szép támogatást összegyűjtöttünk ezzel az Autistic Artnak. A Libri évek óta árul kétszáz forintos adományjegyeket, most sikerült a mi alapítványunk termékeit is – művészi tehetségű autista emberek eladható munkáit – bevinni ebbe a kereskedelmi hálózatba. Hiszek a „sok kicsi sokra megy”-alapú tömeges támogatásban: ha többen hajlandók arra, hogy miközben maguknak vásárolnak, jótékony célból felfelé kerekítsenek, netán a fizetésnél hozzátegyenek egy százast, ezrest, abból tetemes összeget lehet juttatni a rászorultaknak.

Hallottam, hogy a Fesztiválzenekar jótékonysági árveréssel összekötött bálján licitre ajánlott egy balatoni pezsgős vitorlázást, amelyért csata tört ki.

Volt ilyen is, afféle jópofa nyári szórakozás, de azért nem erre tenném a hangsúlyt. Ennél komolyabb, hogy a férjemmel jelentős összeggel segítettük Fischer Ivánt és a Fesztiválzenekart, amikor két éve, Olaszországban elindították a Vicenzai Operafesztivált. Sok munka kell még ahhoz, hogy erős nyugat-európai fesztivál váljon belőle.

Rengeteg dolgot vállal: felügyelőbizottsági tag a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában, valamint felügyelőbizottsági elnöke az UNICEF Magyarországnak. Olyan kulturális ügyet, intézményt is támogattak férjével, Straub Elekkel, mint például a Cirko-Gejzír és az El Kazovszkijkiállítás. Milyen szempontok alapján válogatnak?

A hazai magaskultúra sorsa roppant fontos a jövő szempontjából, szerintem stratégiai támogatási célpontnak kellene tekinteni. A magyar művészeti élet számos területe nagyon is rászorul arra, hogy független forrásból is segítséget kapjon. Persze nem mi fogjuk megmenteni, de ahol tudjuk, segítjük. A klasszikus hagyomány mellett fontosnak tartjuk a kortárs művészet ügyeit is, szívesen állunk olyan események és helyszínek

mellé, amelyekben a kultúra, az ízlések és vélemények sokszínűsége fejeződik ki.

Hogy látja, mennyire széles a magyarországi magántámogatói kör kulturális és szociális területen?

Elég szűknek látom. Gyakran megfordulok jótékonysági aukciókon, és szinte mindenhol ugyanazon arcokkal találkozom.

Ráadásul ez a kör nehezen fiatalodik: a saját források lehetősége fordítottan arányos az életkorral. De azért tavaly először az volt a benyomásom, hogy az Autistic Art aukcióján fiatalabbak is megjelentek.

A segítő szervezet tevékenysége önmagában miért nem elég csábító?

Miért van szükség támogatói csomagokra, extra szolgáltatásokra?

A támogató alapjában önként és ellenszolgáltatás nélkül ad, hiszen ez az adomány lényege. De azért nincs ellenére, ha azzal köszönik meg a támogatását, hogy valami extra ajándékot kap. Ezért intéztük el például az alapítvány segítőinek, hogy a legjobb helyekre ülhessenek Diana Krall és Zorán koncertjén, a műsor után koccinthassanak vagy személyesen beszélhessenek a fellépő művészekkel.

A Vicenzai Operafesztivál támogatói is ott voltak a Teatro Olympicóban a bemutatókon, kamarakoncerteket is kaptak, és olyan exkluzív helyekre is bejutottak, ahova turistaként nem lett volna módjuk.

Az ilyesmi azért nagyot lendít a segítőkedven.

Mit javasol, hogyan támogasson ügyeket, akinek nincs pénze, és sosem volt még önkéntes?

Tinédzserként Kanadában járva találkoztam egy jól szituált idős hölggyel, aki egyetemet végzett, szép életet élt a férjével, és amikor magas állásából nyugdíjba vonult, elment múzeumi önkéntesnek. Nem értettem a dolgot: miért dolgozik ingyen? Ma már tudom, milyen igaza volt. Szerintem nálunk is sokan vállalnának önkéntes munkát pár órára könyvtárban, múzeumban – ha lenne a nyugdíjasoknak elég jövedelme és kialakulna ennek a kultúrája is Magyarországon. Mert az önkéntesség legalább annyira jó és fontos annak, aki vállalja, mint, akinek segít. Nem áldozatvállalás, inkább jó érzés és sikerélmények forrása: erőt, energiát és értelmet is ad éveinknek. Csak ajánlhatom azoknak, akik megtehetik: minél többen, minél intenzívebben kapcsolódjanak be!

15

„MONDD KI,

amit szeretnél!”

SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT FOTÓ: FALUS KRISZTA

„Minden projektnek egy gazdája van.

A többiek közreműködők és segítők” – mondja Horgas Eszter fuvolaművész, aki – a Fidelio felterjesztése nyomán – a Művészek a művészekért különdíj nyertese lett. A népszerű muzsikussal arról beszélgettünk, mitől lesz sikeres egy projekt. Min múlik, hogy egy művész talál-e befektetőket a tervei megvalósításához, vagy sem? Társalgásunk közben egy olyan ideális világ víziója is megszületett, ahol jónak lenni és értéket teremteni trendi lehet. Utópia vagy sem, csöppet sem lehetetlen…

16

– Kell, hogy az ember nagyon hig�gyen a terve sikerében – vallja Eszter. – S akkor tud igazán sikeresen tárgyalni, ha projektjéről olyan szenvedéllyel, hittel és igazsággal beszél, amivel felkelti a másik érdeklődését.

A pályámon egy picit mindent kellett csinálnom, mert nem volt elődöm abban, amit kitaláltam. A nagy produkcióimnál nemcsak a koncepció volt a sajátom, hanem én készítettem el a forgatókönyvet, találtam meg a muzsikustársakat. Nemcsak főszereplője voltam a produkcióknak, hanem a gazdasági feltételeket is én teremtettem meg.

Miként szólt az első megfogalmazása az útnak, amit kitalált magának?

Amikor diplomáztunk a Zeneakadémián, Kurtág György- és Rados Ferenc-növendékekből létrehoztam a Forrás Kamarazenei Műhelyt. Ilyen akkoriban még nem volt. Hiszen ez nem vonósnégyes, kamarazenekar, szimfonikus zenekar vagy trió volt, hanem mindez együtt és egy mérhetetlenül szabad forma! Úgy éreztem, tovább kell vinnünk a Kurtág– Rados-szellemiséget, ahol nagyon fontos a keresés. A gondolkodás.

Hogy a zenét érteni kell. Hogy ez a művészeti ág is ugyanolyan intellektuális, mint mondjuk a színház vagy az irodalom, ahol konkrét szövegekkel dolgoznak. A zene is mondatokból, gondolatokból, érzésekből, színekből, szagokból áll. Éppen úgy beszél hozzánk, és ez az egyik lényege is!

A ritmus, a hangok mind szólnak valamiről. Minden összefügg mindennel, és mindennek értelme van.

Visszatérve az útra, már tizenkilenc éves koromtól a legrangosabb zenekarok – a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar – hívtak játszani, sokat dolgoztam,

és borzasztóan hálás voltam. De az is világos lett számomra, hogy nem ez az utam. Mégsem mertem kimondani. A Budapesti Fesztiválzenekar kiírt nekem egy próbajátékot, amire nem mentem el. Utána nem is hívtak sehová. Hirtelen belekerültem egy vákuumba. Nem tudtam megmondani, miért nem mentem el, mit akarok. Ez nagyon rossz időszak volt az életemben. Ekkor leültetett a nagyapám [Dr. Levendel László tüdőgyógyász – a szerk.] és azt kérdezte, „Mit szeretnél? Mert csak azt sorolgatod, mit nem.” Mondtam, hogy amit szeretnék, azt úgysem lehet.

Kérdezte, mi az. Leginkább szólista szeretnék lenni – magyaráztam –, de egy fuvolistának ezt úgysem lehet.

Csapatot szeretnék, akikkel együtt dolgozunk. Bármit lehet csinálni, kortárs zenét, de régit is, triót és duót is, kvartettet, de lehet nagy együttes is.

Szabad társulás, közös gondolkodás.

A nagyapám azt felelte, „Akkor hajrá!

Próbáld meg!”

Amikor összehoztam a csapatot, nagyapámnak éppen megjelent egy könyve, és fölajánlotta a honoráriumát, hogy gazdaságilag is megteremtsem a zenekar indulásához szükséges feltételeket. Az egyik művésztársammal kopogtattunk mindenhova, és egy kevés pénzt is össze tudtunk szedni. S hogy bekerülhettünk a tévébe, azt eredményezte, hogy a Zeneakadémia Nagytermébe szóló jegyek annyira elfogytak, hogy üzérkedtek velük. Elkezdtem megtanulni: nincs olyan, hogy „Á, úgyse!”. Mert abból tényleg nem lesz semmi sem. De ha intenzíven hiszel valamiben, akkor az utak valahogy megnyílnak. Ebben biztosan segítettek a külső adottságaim is, amelyek miatt rengeteget bántottak. Sokan mondták, hogy vigyázzak, mert a külsőm el fogja vinni a figyelmet arról, amit hangszeresen tudok.

Amikor az ember fölmegy a színpadra, ott egy látványt is képvisel.

Magammal is el kellett fogadtatnom ezt. Sok merevségen és rosszfajta előítéleten kellett keresztülmennem ahhoz, hogy rájöjjek, mi az én hitem.

Még mi másnak tulajdonítja a sikereit?

Bár mindig főszereplője vagyok a projektjeimnek, mégis sokkal többről szólnak. Nem tudok róla, hogy az én projektem előtt Magyarországra jött

volna Grammy-díjas amerikai világsztár egy olyan produkcióba, amiben ő „csak” egy szereplő. Al Di Meola eljött a Carmenbe, 2003-ban. Majd 2005-ben a Maria című előadásomban is játszott, és 2008-ban elkészítettük platina CD-s koncertfelvételünket, az Ő és Carment. A Carmen produkció kiváló bizonyítéka volt annak, hogy ki lehet lépni a nemzetközi piacra. Közel kétszáz közreműködő volt benne, és tízezer jegyet adtak el rá az Arénában.

Mivel győzte meg Al Di Meolát, hogy csatlakozzon?

Ahhoz, hogy valami sikeres legyen üzletileg, fontos, hogy nagy szenvedéllyel, erővel és hittel csináld.

Szerintem Al Di Meolát is így nyertük meg. Utólag mondta, hogy a felkérés nagyon meghökkentette. Mert mit keresne ő jazzgitárosként a világ egyik legnépszerűbb klasszikus operájának feldolgozásában? Ugyanakkor izgalmasnak ígérkezett nagy szimfonikus zenekarral és énekesekkel együtt belecsöppenni egy műfaji határok nélküli világba. Annyira megütötte az egész abszurditása, hogy felkapta rá a fejét. Utána nyilván kérte az ös�szes lemezemet, képeket, mindent tudni akart rólam. És később azt mesélte, hogy belül mondta neki egy hang: ezt meg kell csinálnia.

Hogyan lehet egy tervet jól közvetíteni, hogy az megvalósuljon, és bevonzza a szükséges segítőket is?

Ha az ember valamit agresszíven, erővel akar elérni, akkor nem fog összejönni. Fizikálisan azért, mert ilyenkor az izmok összeszorulnak.

Ahhoz, hogy olyan produkciót hozzunk létre, amivel meg tudjuk érinteni a másik embert, a legfontosabb az ellazult, nyitott állapot. S ehhez nem szoríthatnak az izmok. Ennyire összefügg a belső a külsővel, a lélek a testtel, a gondolat az izmokkal, az érzések az anzacunkkal [száj körüli izmok – a szerk.]. Ha agresszív vagy, fröcsögsz, gyűlölködsz – lehet, hogy azért teszed, mert félsz –, nagyon kártékony dolgot csinálsz.

Akkor leszel sikeres, ha tudod, miért jó a másiknak, hogy meghallgat.

Amúgy egy igazi európai országban teljesen természetes, hogy akiknek sok pénzük van, kiveszik a részüket az ország felvirágoztatásából! Hiszen nekik is érdekük, hogy olyan

helyen működjenek, ami sikeres.

S egy ország akkor lesz az, ha virágzik az egészségügye, a kultúrája, az oktatása. Jó volna, ha ezt Magyarországon is mindenki a magáénak érezné! Ha létrejönne egy olyan réteg, amibe ha belekerülsz, és elmész partikra, azokon nemcsak attól vagy menő, hogy márkás autód, klassz ékszereid, szép ruháid vannak, hanem attól is, hogy tudják: neked is köszönhetik, hogy létrejöhettek olyan dolgok, amelyektől izgalmas és jó országunk van. Ahol jó gyereknek lenni, tanulni, és magas színvonalú ellátást kapsz, ha beteg vagy. Ennek kellene divatba jönnie. Hogy élvezd azt, ha jó fej vagy – mert miattad jobb a haza.

Ez valóban jó volna! A Partitúra összművészeti kurzust tizedik éve vezeti Balatonfüreden, a fiataloknak. A költségek egy részét saját pénzéből, másik felét szponzorációkból finanszírozza. Hogyan talált támogatókat?

Első alkalommal még vendégtanárként hívtak oda egy nyári táborba.

A bemutatónkra eljött a polgármester, és elsírta magát. A második évtől már az önkormányzat támogatását élvezhettük. Egyre nagyobb figyelmet kaptunk, és üzletemberek is elkezdtek járni a bemutatóinkra.

Ma is ugyanakkora szenvedéllyel képviseli a projektjeit, mint korábban?

Most valamiért ezek az arányok átalakultak bennem. Bár imádok színpadon lenni, az út, amin járok, akkor fog beteljesedni, ha vannak utódok.

A fiatalok, akiknek ma olyan kevesen segítenek! Próbálom megtanítani nekik, amit a nagyapám is mondott: „Mondd ki, amit szeretnél!”. Akkor is, ha az teljesen vad dolog! Amikor a Carmenbe Al Di Meolát álmodtam, mindenki csak nevetett rajtam. De én hittem benne, és nem adtam föl.

Ez az erő valamiért működik… Nagy vágyam, hogy megszülessen egy összművészeti iskola, általánostól felnőttkorig – ahol a gyerekek minden művészeti ággal találkozhatnak, és azokon keresztül megtalálhatják önmagukat. Az összművészeti képzés óriási lehetőséget adhat, hogy nyitottabb, önbizalommal telibb, sikeres, gondolkodó emberek nőjenek fel itthon, és egy izgalmas, szerethető világot teremtsenek.

17

NYÍREGYHÁZA NYERTE AZ ART IS BUSINESS KULTURÁLIS TURIZMUS DÍJAT SZERZŐ: BÓDIS GÁBOR

Az ország hetedik legnagyobb városa vendégforgalmát tekintve az egyik legdinamikusabban fejlődő megyeszékhelyünkké nőtte ki magát. A most elnyert elismerést az elmúlt évek többmilliárdos turisztikai fejlesztései mellett azzal érdemelte ki, hogy kulturális és szabadidős attrakciói igen nagy népszerűségnek örvendhettek a pandémiát megelőző időszakban.

Ezt igazolja számos korábbi hazai és nemzetközi díj is: Az év turisztikai attrakciója cím nyertese volt 2017-ben az Állatpark, majd a következő évben az Aquarius Élmény- és Parkfürdő.

2015-ben és 2018-ban az Állatpark lett Európa legjobb Állatkertje az ötszázezer látogató alatti kategóriában. Tavaly pedig Az év múzeuma elismerést a nyíregyházi Jósa András Múzeum kapta. Beszámolónkban közreadjuk a nyertes város kultúráért felelős alpolgármesterével, 18

Dr. Ulrich Attilával történt beszélgetésünk legfontosabb megállapításait, majd betekintést engedünk a hosszú hónapokat felölelő válogatási folyamat kulisszáiba.

Tény, hogy a város a térség gazdasági és kulturális motorja, vonzó turisztikai célpont. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogyan változott az elmúlt öt évben Nyíregyháza kultúra iránti nyitottsága, fogékonysága. Az alapkoncepció mind a városvezetés szemléletében, mind

a kulturális intézményrendszerben az, hogy idomuljanak a társadalom változásához, igényrendszeréhez.

A múzeumi, könyvtári, önkormányzati, illetve a művelődési házak által szervezett programokon, fesztiválokon az elsődleges cél az értékek megőrzése, átadása, sőt új értékek teremtése. A kialakulóban lévő új kulturális negyedben, két egymással összefüggő téren, a belváros tőszomszédságában, ahol a Jósa András Múzeum, a júliusban átadott

Kállay Gyűjtemény, valamint a színház is található, ezen alapküldetés mellett cél a felnövekvő generációknak, valamint a közkultúrát ismerőknek szóló élményteremtés. A múzeumok ezt a nagyobb hírveréssel kísért attrakciók bemutatásával, illetve a digitális technika alkalmazásával érik el.

Elég megemlíteni a Seuso-kiállítást, a Munkácsy- és a Szinyey-Mersetárlatokat. Emellett a város tervszerűen bővíti a kulturális infrastrukturáját.

Az Agóra kialakítása a Váci Mihály Művelődési Központból az egyik, amit mindenképp meg kell említenünk, a másik a Múzeumfalu felújítása, de a Kállay Gyűjtemény új épületbe való helyezése sem kis fejlesztés.

A Szindbád, azaz egy új színháztörténeti múzeum kialakítása ugyancsak napirenden van. A nyíregyházi események látogatottsági mutatóin meg is látszik a város kultúra iránti nyitottsága. A nagy időszaki bemutatókat húsz-, harmincezren látták kiállításonként, ebben az évben a Böllér Fesztiválon már húszezren vettek részt (három éve ez a szám még csak kilencezer volt). Örömteli, hogy a városi rendezvényeken a legkisebbektől a nyugdíjasokig folyamatosan és nagy létszámban jelen van minden korosztály – mondja Dr. Ulrich Attila.

A kulturális nyitottság tényét nem csak az események tematikái és egyre erősödő vonzereje támasztják alá; a kultúra ma már meghatározó elem a város külső és belső kapcsolatrendszerében is. „Amikor kulturális csoportjaink külföldön lépnek fel, mindig elkíséri őket a város turisztikai szervezőcsapata is. Romániában, Erdélyben (Szatmárnémeti és Nagybánya), Ukrajnában, azaz Kárpátalján (Beregszász, Ungvár és Ivano-Frankivszk), Szlovákiában (Eperjes és Nagykapos), valamint Lengyelországban (Rzesow és Bielsko-Biala) vannak rendszeres megjelenéseink.

De voltunk már Ausztriában, Finnországban és Csehországban is.” – tájékoztat az alpolgármester. A kultúrának meghatározó szerepe van a város saját rendezvényeit tekintve is, ezek többsége kétségtelenül emeli a Nyíregyházán eltöltött vendégéjszakák számát is, ami a turisztikai pozíció egyik objektív mérőszáma.

A teljesség igénye nélkül a legfontosabbak: a HELLO Nyíregyháza, a vá-

rosi ifjúsági hete és napja, a Böllér és Tirpák Fesztivál, amelyek tulajdonképpen már nagy gasztronómiai rendezvények. A Sóstói Múzeumfalu minden fontosabb néphagyományt megelevenít (húsvét, pünkösd, államalapítás), egyedi ünnepeket szervez (Pásztorünnep, Márton-nap, A régi Magyarország ízei), illetve a városvezetés tervei között szerepel az első Töltöttkáposzta-fesztivál megszervezése. A rendezvények egy részén helyet adnak a testvárvárosok turisztikai megjelenésének is, főzőcsapataiknak is, amelyek elhozzák a Nyírségbe a Kárpát-medence ízvilágát. Modern szemléletet tükröz az is, hogy még véletlenül sem szorítják be magukat csak helyi vagy csak megyei szintre, hanem további országos és nemzetközi célkitűzéseik vannak. A fesztiválokon erősen támaszkodnak a városi civilekre, a rendezvények tartalmát, mondanivalóját együtt dolgozzák ki a Gasztronómiai Szövetséggel, az Aranykapu Népművészeti Egyesülettel és sok más szervezettel, bevonva még az egyházakat is.

Az Art is Business Díj váratlanul érte a nyíregyháziakat. „Derült égből jó értelemben vett villámcsapásként jött ezekben a nehéz, ködös időkben, és nagy örömöt szerzett” – árulta el beszélgetőtársunk. Nem is gondolták volna, hogy van olyan független szakmai szervezet, amely tudja, hogy a kultúra befektetés, és nemcsak szellemi, nonprofit értelemben, hanem – a nevelő, identitást adó, formáló hatása mellett – egy város, de az ország életében is nagyon komoly üzleti szerepe is van. Számukra már csak ezért is megtisztelő – és a kuratórium részéről hozzátehetjük: megérdemelt – az elismerés.

A DÍJ ODAÍTÉLÉSÉT MEGELŐZŐ HÁTTÉRMUNKÁRÓL SZÓLVA:

Első körben huszonhárom hazai várost válogattunk ki abból a száznegyvenegyből, amelynek lakossága meghaladja a tízezer főt. A kutatás különböző statisztikai adatbázisok szekunder adatain és saját gyűjtésű mutatókon alapult. A vizsgálat során a kulturális szolgáltatások kínálatát és eloszlását néztük meg: az elemzett települések az úgynevezett többfunkciós kulturális városok kategóriájába sorolhatók. Az Európa Kulturális Fővárosa címért korábban versengő

városok (Debrecen, Győr és Veszprém) értelemszerűen bekerültek a végső tízes listába. A nemzetközi összehasonlító rendszerek, így az EU Creative Cities meghatározó pilléreit is alapul véve, összetett szempontrendszer szerint pontoztuk a városokat. Ezek – hosszabb ismertetés nélkül – a következők voltak: kulturális aktivitás és jelenlét (helyszínek és vonzerőképesség); kreatív gazdaság (tudásalapú); kulturális támogató környezet (elérhetőség és fejlesztések).

Az értékelés során két város ért el kimagasló pontszámot, a díjat pedig Nyíregyháza vihette el.

Rövid turisztikai betekintést adva, két jellegzetességet emelünk ki.

Az egyik az érintetlen természet hangulatát idéző Sóstófürdő, az üdülni és gyógyulni vágyók kedvelt pihenőhelye. Erdei környezetben található a strand, a csónakázótó és a gyógyító hatású termálvíz. Itt helyezkedik el a Nyíregyházi Állatpark is, ahol a világ minden kontinenséről származó állatok többsége szabadon, ketrecek nélkül él, akváriummal, lepkeházzal, valamint a trópusi állatokat bemutató házzal is rendelkezik. Ugyanitt nyitották meg az Óceanáriumot is, ahol hal-, illetve cápafajok láthatók egy üvegalagúton keresztül. A másik nagy attrakció, a Sóstói Múzeumfalu, a megye tájegységeinek népi építészetét, illetve életviszonyait mutatja be. Ez az ország egyik legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma.

Végül tekintsük át a közelmúlt rendezvényeit! A Vidor Fesztivál, vagyis a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje az ország egyik legnagyobb színházi és szabadtéri fesztiválja. A Kóstoljuk meg Magyarországot! a nyíregyházi múzeumfaluban rendezett fesztivál, amelyen, ahogy az elnevezés is sugallja, ételeket ízlelhetünk, Magyarországról és a környező országokból. A kétévente megrendezett Cantemus Fesztiválra számos országból érkeznek együttesek, hogy népszerűsítsék a kórusmuzsikát. A programsorozatban rengeteg hangverseny és egyéb rendezvény szórakoztatja a látogatókat. Központja, a Kodály Zoltán Általános Iskola. 2020-ban, első alkalommal, hagyományteremtő céllal szervezte meg a Sóstói Múzeumfalu a Pásztorforgatag című rendezvényét.

19

A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM BEMUTATJA:

Benyovszky-Szűcs Domonkos

KONSTELLÁCIÓ IX. ÉS X. | 2020 | olajpasztell, csiszolóvászon | 2db 70x200 cm

Benyovszky-Szűcs Domonkos az identitást hordozó test ábrázolhatatlanságából kiindulva vizsgálja a művészettörténetbe ágyazott toposzok kortárs lehetőségeit. Műveinek középpontjában az emberi alak áll, az érzékiség, individualitás, alteritás és az időbeliség allegorikus alakjaként. BenyovszkySzűcs transzmediális kutatásokat ös�szegző sorozatain keresztül közelíti meg az eltűnő, saját teréből elmozduló figura tényét. Művészeti programjában gyakran a fotográfia egyfajta „negyedik falként” kapcsolja ös�sze alkotásait – a digitális képroncsolás szűrőjén keresztül – a valósággal.

Műveit mind vizuálisan, mind esztétikai szempontból rétegzett befogadói tér köré szervezi, melyben a megértés fo20

lyamata szimbolikusan és tömörítve élhető át.

Benyovszky-Szűcs Konstelláció című, 2009 óta formálódó sorozata a képi megjelenítés folyamatát atomizálja. Az olajfestmények és rizográf nyomatok mellett e sorozathoz tartoznak a csiszolóvásznat és olajpasztellt ötvöző alkotások is. A képpontokként zizegő foltok állandóan változó, pulzáló jelleget kölcsönöznek a képeknek. A konstelláció kifejezés fogalmi szinten tovább árnyalja az érzékelést mozgósító, komplex sorozatot: a színek értelmezhető alakzatokká rendeződése, a pontszerű jelek alapján történő tájékozódás és a figyelem töredezettsége a befogadói élmény összetettsége felé terelik a nézőket.

A Konstelláció sorozat virtuális és fogalmi nyitottságával szemben a Metamorphosis című sorozat fókuszában a pornográfia válogatott testekre koncentrálódó tapasztalata áll. A performatívan előadott – pazar fényhatásokkal a kapitalista csereakciók színpadjára emelt – szexuális aktusok csupán töredékesen jelennek meg, jelezve a gravitáló tekintet szökésvonalait és megtorpanásait. Mindeközben az okkeres, narancsos fények a klasszikus festészet tereit idézik, ami a képen látható alakokat is bevonja a maga történeti mázával. A pornószínészek a görög mitológiai világ félisteneivé és isteneivé változnak.

Benyovszky-Szűcs Domonkos sorozataiban a kulcskérdés éppen a transzformáció kiismerhetetlen folyamata.

A cikk megszületését a B. Braun támogatta.

IGAZI GYÓGYÍTÓ csak jó ember lehet SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT

Mintha nem is könyvet olvasnék, hanem egy dobozban őrzött emlékgyűjteményt nézegetnék. Itt egy fénykép, ott egy összehajtogatott újságcikk. Amott egy interjú, majd egy kedves családi emlék. Részekből egy egész.

Ha egy szalaggal átkötött hajtincs is a kezembe akadna, meg sem lepődnék.

De ez a könyv nem csupán emlékdoboz. Miközben olvasom, olyan, mintha a szemem előtt egy dokumentumfilm képkockái elevenednének meg.

A fentiek is bizonyítják, hogy „Az utolsó mondattal kezdd!” című kiadvány képes túlmutatni önmagán.

L. Horváth Katalin újságíró (az Art is Business felelős szerkesztője) három évig dolgozott a könyvén, amellyel méltó emléket állított egy nem mindennapi gyógyítónak, Dr. Kulka Frigyesnek.

A szerző fontosnak tartotta, hogy a könyv külleme is tükrözze Kulka Frigyes színes egyéniségét, szerteágazó munkásságát. „Ahogy egyik kollégája fogalmazott: mindenütt ott volt, egyszerre két helyen is. Sok beteg életét mentette meg, illetve évtizedekkel meghosszabbította. Nem csupán Magyarországon, de világszerte jól csengett a neve. Egyik kontinensről a másikra röpködött, számos nemzetközi szakmai szervezetben elnökölt, hívták operálni, előadásokat tartani. Ő volt a magyar sebészet nagykövete.”

– mondja.

A mellkassebész és tüdőgyógyász szaktekintéllyé lett professzor, – aki nem mellesleg Kulka János Kossuthdíjas színész és Kulka Janina patológus, az MTA doktora édesapja –, a családjából egyedüli holokauszt-túlélőként tért haza a haláltáborból. Színésznek készült, majd korát messze megelőzően haladó gondolkodású orvossá vált; a hazai tüdőtranszplantáció alapjait is ő fektette le. Hatvannégy évig tartó, kalandos életútja során megmutatta, miként lehet – és kell is – maradandó nyomot hagyni a világban.

Folyton rohant, és próbálta minden percét hasznosan tölteni. Innen ered a könyv címét is adó, sokszor emlegetett mondása: „Az utolsó mondattal kezdd!”.

Ezzel vette elejét a mellébeszéléseknek, amikre nem akart időt fecsérelni. Lenyűgöző egyéniség volt, elképesztő tu-

dású, művelt, barátságos, sziporkázó.

Már több mint harminc éve nincs velünk, de szellemisége tovább él egykori betegeiben, tanítványaiban, kollégáiban, barátaiban, ismerőseiben, és az újabb generációkban is vannak követői.

Jó orvos vajon csak jó ember lehet-e? „Szakmailag az is lehet jó, aki emberségből rosszul vizsgázik. Igazi gyógyító viszont, – aki nem pusztán a betegséget, hanem az egész embert akarja meggyógyítani –, nem lehet más, csak mélyen együttérző, jó ember. Kulka Frigyes – vagy ahogy sokan szólították: Frédi – odafigyelt betegei apró rezdüléseire is.

Művészi szintre emelte a gyógyítást”– mondja a könyv írója.

Ilyen nagy formátumú embernek méltó emléket állítani hatalmas kihívás.

De a szerző szerencsére ettől nem rettent meg. „Ismertem őt, engem is műtött.

A közvetlen élményeimen túl olyan hatalmas anyagot gyűjtöttem össze, hogy abból kitelne még két könyv. Ahhoz, hogy méltóan emlékezzek meg róla, legalább lélekben fel kellett nőnöm hozzá. Mélyen magamévá kellett tennem a gondolkodásmódját, értenem kellett a motivációit, bele kellett helyezkednem a korba, hogy lássam az összefüggéseket, választ kellett találnom a miértekre, Hovatovább meggyőződésemmé vált, hogy csak én vagyok képes hitelesen megírni a könyvet, mert senkinek nincs annyi információja – így egybegyűjtve –, mint

nekem. Ki csinálja meg, ha én nem?”

A hittel párosuló kötelességtudat kitartóvá tette. „Végtelenül büszke vagyok arra, hogy Kulka Janinától kaptam egy kitüntetést: Kulka Frigyes-díjat adományozott nekem. Ez a 2004-ben alapított elismerés, – amely emlékelőadás és emlékplakett (Szathmáry Gyöngyi alkotása) –, a mellkassebészetben és határterületein tevékenykedők életműdíja. Természetesen nem hivatalosan kaptam meg, hanem Janina személyes érdemérmeként. Tiszteletbeli Kulkadíjas vagyok. Ennél meghatóbb elismerést aligha kaphattam volna.” – árulja el.

Az internetes anonim kommentek világában szokatlan módon egységesen pozitív vélemények érkeztek a kötetről. „Viccesen azt szoktam mondani, hogy Frédi prof megteremtette a nemzeti konszenzust. A meglepően sok visszajelzésből tudom, hogy azokban a szerencsésekben, akik ismerték, fellobbant a parázsló tisztelet és szeretet, a kiadványt »csak« olvasókként lapozgatók pedig most zárták a szívükbe ezt a zseniális tudóst és elbűvölő reneszánsz embert. Ahogy egyikük írta: »Ilyen ember manapság – sajnos – nemigen van. Ismeretlenül is tisztelettel gondolok rá. Nagyobb szükségünk van a példaképekre, mint valaha. Ő mindannyiunk számára etalon.«” – avat be Katalin a könyv utóéletébe.

21

Keleti misztikum és ünnepélyesség SZERZŐ: BARTA LUCA FOTÓ: HUNYAD ÁKOS

Van valami megnyerő hazánk legnépszerűbb vokális énekegyüttesében azok számára is, akiket az egyházi zenei stílus önmagában nem érintene meg.

Bubnó Lőrinc, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője, édesapjával tudatosan egyengeti a nyolctagú csapat útját, hogy az egyedi hangzásvilág mellett a közönség különleges koncerttermi élményt kapjon.

2002-ben alakult a férfikar, amelyet a Liszt- és Érdemes Művész díjas Bubnó Tamás alapított. Hogyan kezdődött a történet?

Apu a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén írandó doktori disszertációjához kutatott éppen, amikor 2001-ben a Kárpátalján járva a kezébe került egy kotta, amely nem más volt, mint Boksay János huszti parókus és karnagy férfikarra komponált liturgiája. Az anyagot elhozta Budapestre, és Hollós Máténak, a Hungaroton akkori igazgatójának tanácsára felmerült, hogy érdemes lenne rögzíteni, hiszen ez egy zenetörténeti különlegesség. Ehhez azonban össze kellett hívni egy csapatot. Így kezdődött a Szent Efrém Férfikar pályafutása.

Miben látja a közel húszéves siker titkát?

A repertoár, amit a férfikar képvisel, nagyon sajátságos. Mondhatnánk, hogy egy piaci rést sikerült betöltenünk, de valójában ez a piac azelőtt 22

nem is igazán létezett, inkább csak ritkán Magyarországra vetődő külföldi együttesek, szólisták képviselték a bizánci zenét. Amikor a Szent Efrém feltűnt a színen, lenyűgözte az embereket, hiszen ritkaság és érdekesség volt. Ráadásul nem kell, hogy az embernek feltétlenül kapcsolata legyen bármilyen egyházzal ahhoz, hogy élvezze az előadásunkat, mivel önmagában, „előképzettség” nélkül is misztikus élményt adhat a zene, amit éneklünk. Hozzá kell tenni, hogy nem maradtunk meg végül az eredeti repertoárnál, adaptívan tudtunk változni az évek során mind zeneileg, mind dizájnban. A bizánci rítusú zenei hagyomány mellett az együttes repertoárjának második fontos pillére a nagy magyar mesterek férfikari munkássága lett. Emellett több kortárs zeneszerző is komponált műveket a kórusnak. Manapság elmondható, hogy nem múlik el Szent Efrém-koncert modern és kortárs zenei kompozíciók előadása nélkül.

Sőt egyre több művet komponálunk

és dolgozunk át magunknak, amiket szerencsére nagyon kedvel a közönség. És még egy plusz dolog: olyan szerethető, arccal bíró együttes lett az Efrém, amihez sokan tudnak kapcsolódni.

Mi a Szent Efrém védjegye?

Van benne, pontosabban van bennünk egy rockzenész-feeling, attól függetlenül, hogy ez nagyon nem az a műfaj.

2021-ben jubileumot ünnepelnek, tízéves lesz saját sorozatuk, az Orientale lumen, azaz a Kelet világossága.

Mi volt az alapítás apropója, és mikre a legbüszkébb a sorozattal kapcsolatban?

Anno, tíz évvel ezelőtt Igric György, a Filharmónia Budapest igazgatója mondta először Apunak, hogy érdemes lenne elindítani egy vokális sorozatot, ráadásul a Szent István-bazilika megfelelő helyszín lehetne rá. Elég nagy vállalkozásnak tűnt, magunktól nem is mertünk vol-

na belevágni, így az első évadunk a Filharmóniával koprodukcióban valósult meg.

A sorozatban a keleti zene – a pravoszláv és a mediterrán hagyomány – nagyágyúit hívjuk meg Magyarországra, aminek köszönhetően olyan sztárok koncerteznek itthon, akiket máskülönben senki nem hívna meg – hiszen nem szokványos repertoárral érkeznek.

Az utóbbi három évadban a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban tartjuk az Orientale lumen sorozatot, mondhatjuk, hogy itt új otthonra találtunk. Jövőre különleges évaddal készülünk, vendégünk lesz például Nikodimos Kabarnos, aki egy igazi Youtube-sztár, illetve a moszkvai Doros énekegyüttes. Kérdés, hogy a pandémia miatt meg tudjuk-e valósítani az összes koncertet, de megteszünk mindent, hogy legalább profi élő közvetítésben követni lehessen őket.

A korábbi évadokból elsőre a világhírű bassz-bariton Jevgenyij Nyesztyerenko fellépését emelem ki, őt az orosz zene és az énekpedagógia legkiválóbb művelői között tartják számon. Nagy szó volt, hogy meg tudtuk nyerni az idős mestert, és 2012-ben eljött hozzánk. Rengeteget tanultunk tőle.

Kulturális területen jelentős kapcsolatrendszerre tettek szert a hosszú évek alatt. Milyen együttműködéseket sikerült kialakítani a forprofit vállalati világgal?

Az Orientale lumen kultúrmisszió, tehát nem is merül fel, hogy valaha nyereséges vállalkozás lesz. Elképesztő a sorozat költségvetése a vendégelőadók miatt, így minden évben támogatók segítik a koncertek megvalósítását. Hatalmas örömünkre szolgál, hogy olyan cégekkel kerültünk kapcsolatba az évek során, amelyek fontosnak tartották a mi kulturális missziónkat. Társadalmi szerepvállalásának köszönhetően éveken keresztül támogatott minket a Magyar Fejlesztési Bank, majd később Baranyay László, a bank korábbi vezérigazgatója – aki egyébként igazi ortodoxzene-rajongó – a magánvagyonából is szponzorálta a működésünket. Segített másokkal is összekötni minket, nagyon sokat köszönhet neki az Orientale lumen sorozat. De

a felsorolásból nem maradhatnak ki más fontos támogatók sem: a Budapest Kerámia Kft., az EximBank, dr. Nyerges Zsolt és a különböző országok nagykövetségei, amelyek támogatták az ideutazó művészek fellépéseit.

A Szent Efrém Férfikar legfontosabb támogatója (bár talán fura ez a megfogalmazás) a magyar görögkatolikus egyház. Bár nem vagyunk egyházi fenntartású együttes, rendkívül sokrétű az együttműködésünk a görögkatolikusokkal – kezdve a liturgiákon és koncerteken való szolgálattól a vállalati típusú együttműködésekig. Talán sokan nem tudják, hogy Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke is görögkatolikus, aki a feleségével együtt sokat tett az Orientale lumen sorozatért, de az egri St Andrea borászat alapítója, Lőrincz György is támogatott már minket. Mindenki azt adta, amit tudott: ki pénzt, ki kapcsolatokat, ki bort!

Volt valaha az önök számára is meglepő együttműködés?

A Magyar Villamos Művek Zrt. is rendelkezik CSR-tevékenységgel.

Gyakorlatilag az „utcáról beesve” vettük fel velük a kapcsolatot, hátha támogatnának minket. Szimpatikusak voltunk nekik, azóta már a harmadik évadunkat szponzorálják.

Hogyan viszonozzák a támogatást?

Mindig máshogy, de egy dolog biztos: egy együttes leginkább platformot tud biztosítani a megjelenésre, és jó hírét viszi egy támogatónak. Akár online vagy print hirdetésekben jelenítjük meg egy szponzor logóját, akár elvisszük a borait egy koncert utáni fogadásra, akár elmondjuk a különböző sajtóeseményeken a támogatás tényét, akár adunk egy oldalnyi felületet egy kiadványunkban, mindegyikről elmondható, hogy nyereség az adott cégnek. A Szent Efrém Férfikar múltja alátámasztja az együttes hitelességét, és egy hiteles küldetés mellé szponzorként is jó csatlakozni.

Milyen egyéb támogatási lehetőségekkel találkoztak a pályafutásuk során?

Az úgynevezett „komolyzene” jelenleg átalakulóban lévő terület, ahol szükséges a kulturális tárca szerepvállalása, hogy az együttesek, társulatok fenn tudjanak maradni. Ez számunk-

ra is létkérdés. Ezen kívül az egyik legfontosabb stratégiai partnerünk a magyar görögkatolikus egyház, ami a létezésünk aranyfedezete, egy olyan védőháló, ami mindig velünk lesz. A legfontosabb, hogy nem csak anyagi támogatásra van szüksége egy együttesnek, hanem például olyan apróságokra is, hogy valaki helyszínt biztosítson egy lemezfelvételre. A Byzantine Mosaics című lemezünket például a máriapócsi kegytemplomban rögzíthettük, hála a Hajdúdorogi Egyházmegyének: egy hétre lezárták nekünk a helyszínt, így nyugodt körülmények között tudtuk felvenni az anyagot.

Milyen tanácsot ad azoknak, akik most kezdenek nyitni a szponzorációs együttműködések irányába?

Nagyon bátornak kell lenni, és mindenhol ott kell lenni. A magas minőségű produktum önmagában sajnos nem elég, ha szükséged van valamire, menni kell, intézni és mondani. A vállalati művészetfinanszírozás nálunk még gyerekcipőben jár, míg máshol bejáratott rendszer: Németország erre kitűnő példa. Értéket kell teremteni és inkább a hos�szú távú támogatásokat kell keresni az egyszeriek helyett. Ha a támogatók látják az általunk kínált értéket és az együttműködési lehetőséget, abból értékes kapcsolatok születhetnek.

A pandémia miatt hogyan alakulnak a jövőbeni terveik?

Az alapkérdés az, hogy tud-e olyan élményt nyújtani egy online streamelt koncert, mint egy jó sorozat a Netflixen. Ugyanis nem szabad magunkat hamis ábrándokba kergetni: az online tartalmak piacán nem egymással versengünk a nézők kegyeiért, hanem a kereskedelmi tévékkel és a streaming szolgáltatókkal. A kulturális szereplőknek nagyon nehéz dolga van ebben a térben, eljött az idő, hogy még jobban támaszkodjunk a kreatív szakemberekre, és alternatívákat keressünk a közönséggel való kapcsolatteremtésre.

A jövőben biztosan szeretnénk még jobban bevonni az embereket a közös élménybe. Szeretnénk elérhetővé tenni számukra, hogy közösen alkossunk, belefolyhassanak a produkcióba. Alapvetően ebben az irányban gondolkodunk, és dolgozunk azon, hogy mindez az online térben is megvalósítható legyen.

23

OPPENHEIM KLÁRA és ULRIKE REIN

„A művészet kreativitást és empátiát hoz az ügyvédek életébe” SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA FOTÓ: ESTERHÁZY MARCELL

Miért van szüksége egy ügyvédnek kreativitásra? Hogyan befolyásolja az ügyvéd és ügyfele kapcsolatát a környezet, ahol találkoznak? Milyen módon támogatja a kultúrát az Oppenheim Iroda? Oppenheim Klárával és Ulrike Reinnel, az Oppenheim Ügyvédi Iroda alapító partnereivel többek közt erről beszélgettünk.

Az Oppenheim Ügyvédi Iroda nemcsak innovatív szemléletéről ismert, hanem arról is, hogy valószínűleg önöknél a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó művészetkedvelő és művészetművelő ügyvédek száma. Miért fontos a kulturális érdeklődés?

Oppenheim Klára: Egy ügyvédnek szüksége van a kreativitásra. Ha egy ügy kapcsán stratégiát és ahhoz tartozó érvrendszert dolgoz ki, vagy amikor a bíróságon egy ügyfelet képvisel, az empátia éppúgy fontos, mint 24

a szakmai tudás. Az érzelmi intelligencia, a kreativitás pedig összefügg a kulturális érdeklődéssel és ezen keresztül a művészettel. Hisz’ a művészet maga a szabályokon túli kreativitás. Az irodában minden ügyvédről elmondható: amellett, hogy a napi rutin feladatát elvégzi, ösztönösen vagy tudatosan próbálja magát „érzékenyíteni” – ahogy ezt mostanában nevezik.

Ulrike Rein: Valóban sok kultúrafogyasztó ember dolgozik az irodában, akik rendszeresen járnak kiállításra, színházba, koncertre. De vannak alkotó ügyvé-

deink is: neves borászok, van, aki kórusban énekel, más irodalmi műveket ír, van előadóművészünk, én pedig festek.

Sokak szerint Klára személyisége is hozzájárult ahhoz, hogy a kultúrát szerető és támogató emberek dolgoznak együtt az irodájukban.

Honnan indult a művészetek iránti érdeklődése, és milyen hatással volt ez a rajongás az irodában dolgozó munkatársaira?

O.K.: Olyan közegben nőttem fel, ahol természetes volt, hogy szeretjük a jó

könyveket, a mozit, a színházat. Hogy volt-e katalizátorszerepem abban, hogy sok művészetet kedvelő, intelligens ember jött össze az irodában?

Annyiban talán igen, hogy a hasonló hasonlót vonz, ezért már eleve olyan ügyvédek kerültek hozzánk, akiknél ez a fajta kulturális érdeklődés hozott igény volt.

A kultúrafogyasztás könnyebben összekapcsolható az ügyvédek életével, de az aktív alkotói tevékenység már nem ennyire magától értetődő. Ulrike, mikor és miért kezdett el festeni?

U.R.: Amikor végeztem a gimnáziumban, két utat láttam magam előtt: az egyik a jogi egyetem volt, a másik a művészeti akadémia. Végül a jog mellett döntöttem. Már az egyetemen is folyamatosan rajzoltam, festettem, szobrászkodtam, és azóta is próbálom ezeket a területeket egyensúlyban tartani. Fontos különbség viszont, hogy nekem nem kell képeket eladnom azért, hogy megéljek.

Sokszor gondolok erre, amikor látom a kortárs művészeket, akik bár nagyszerű dolgokat hoznak létre, és tehetségesek, mégis sok küzdelemmel és szenvedéssel jár a pályájuk. „Kreatív ember ügyvédként és művészként is” – egy korábbi kiállításának megnyitóján Klára így mutatta be Ulrikét. Miért fontos az ön számára az alkotás?

U.R.: Számomra az ügyvédi lét egy kommunikációs műfaj. A bíróságon ez magától értetődő, de amikor az ügyfelemmel találkozom, akkor is el kell magyaráznom, hogy milyen lehetőségeket látok, milyen nehézségekkel találkozhatunk, és hogyan lehet ezeket kiküszöbölni, mi várja majd az út végén. Sokszor használunk prezentációkat ezekhez a magyarázatokhoz, és van, hogy nem elég, ha csak kulcsszavakat írok fel egy slide-ra – ilyenkor kis rajzokkal szoktam segíteni a megértést, ami gyakran többet mond, mint egy-egy szó.

A kommunikációs helyzeteken túl a művészet megjelenik az Oppenheim Ügyvédi Iroda tereiben is?

O.K.: Az iroda berendezése, dizájnja maga a bemutatkozás, hiszen az ügyvéd ezekben a terekben és

terekkel teremti meg az első kapcsolatot az ügyféllel. Amikor egy ügyfél először jön az irodába, akkor még nem kapott semmilyen jogi szolgáltatást, de szeretné tudni, hogy olyan ügyvéddel kerül-e kapcsolatba, aki hasonló stílusú, képes vele együtt gondolkozni. Az első benyomást pedig úgy szerzi, hogy körülnéz. Nálunk számos kortárs festő (többek közt Nádler István, Esterházy Marcell) képe látható az irodában, de sok a XX. századi alkotás is.

U.R.: Ha online rendelek egy cipőt, és mégsem tetszik, amikor megérkezik, vissza tudom küldeni. A szolgáltatás viszont nagyon kényes dolog, hiszen nem lehet visszaküldeni. Az elején egy érzést, stílust, hozzáállást tudunk mutatni. Nálunk a modernitás, az előre mutató gondolkodás, az innováció, a kreativitás a fontos – ez sugárzik a falakon levő képekből, a tárgyalók berendezéséből, a sok üvegfelületről.

Ha úgy érzi az ügyfél, hogy neki ez szimpatikus, vagy az ügyéhez ezekre van szükség, akkor nálunk fogja jól érezni magát, velünk akar majd együtt dolgozni.

O.K.: Az ügyfélkapcsolati szemponton kívül nagyon fontos, hogy a munkatársaink is jól érezzék magukat az irodában, élvezzék ezt a környezetet.

Festmények vásárlása és irodai terekben történő elhelyezése mellett milyen módszerekkel támogatják a hazai kulturális életet?

O.K.: Sokan veszünk részt olyan aukciókon, ahol nem az adott műtárgyak birtoklása az elsődleges szempont, hanem az árverés mögött álló szervezetek (például az Autistic Art, a Bátor Tábor) támogatása. A karácsonyi ajándékozásnál is szempont, hogy a kollégáknak adott műtárgyakat olyan alapítványoktól vegyük, ahol a kultúrán keresztül jó ügyeket is segíthetünk. Támogattuk már jogi szakkönyv kiadását és film készítését is, de örömmel vettünk részt az Art is Business magazin megjelenésének támogatásában is.

Az Alapítvány a Magyar Színházakért kezdeményezés révén a képzőművészet mellett a színházak támogatásában is aktív szerepet vállaltak.

O.K.: 2016-ban jött létre az Alapítvány a Magyar Színházakért az iroda egyik alapító partnere, a már többkötetes író, Légrádi Gergely kezdeményezésére, aki azóta is rengeteg munkát fektet a szervezet működtetésébe. Az ő érdeme az is, hogy létrejött és működik az eSzínház. De az irodából sokan segítjük az alapítványt anyagilag és a saját munkánkkal is. Az eSzínház platform fejlesztése már a koronavírus-járvány megjelenése előtti időkben is nagy erőkkel zajlott, az oldal jelentősége pedig idén – érthető módon – felértékelődött.

Ebben az évben miért fontos kiemelten a színházak, illetve az eSzínház közvetítéseinek támogatása?

O.K.: Az iroda, amíg lehetett, élt a kulturális taotámogatás lehetőségével, ilyen módon támogatott színházakat. Most azonban a színház fennmaradása, túlélése a tét. Az online színházi közvetítések azért fontosak, hogy ne felejtsük el az élő színházat, és legyenek majd előadások akkor is, amikor újra személyesen juthatunk el egy darabra. Emellett a színészeknek is fontos, hogy ha csak online is, de kapcsolatot létesítsenek a nézőkkel, és megpróbáljanak a pályán maradni – ne kelljen elmenniük például pizzafutárnak. Így, hogy az élő előadó-művészet háttérbe szorult, hogyan elégítették ki a kultúra iránti igényüket idén?

U.R.: Nagyon rákaptam a netflixes sorozatokra – főleg a politikai témák érdekelnek. Virtuális kiállításokon is „jártam”, emellett sok podcastot hallgattam, sőt elkezdtem egy sajátot is. És persze rengeteget festettem: a kiállításomon látható anyagokat mind az idén készítettem.

O.K.: Ebből a szempontból nagyon nehéz volt ez az év. Egyetlen színházi darabot láttam élőben: a Katona József Színházban A császárt, még februárban. Azóta felvételről nézek előadásokat. Viszont nagy élmény, hogy több időm marad az olvasásra. Sokszor olyan érzésem van, hogy a világ körülöttünk szinte fikció lett, ezért szívesebben olvasok most tényfeltáró irodalmat.

25

A francia JCDecaux, a világ vezető outdoor médiacége magyar leányvállalatának vezérigazgatója, Samu Tímea nyitott, színes egyéniség. Egy vidéki kis faluból indult, virágkötői álmokat szövögetett, végül, részben szülői ösztönzésre közgazdász lett.

Dolgozott auditorként, kontrollerként egy holland cégnél és a Telekomnál pedig gazdasági igazgató volt.

Huszonhat éves kora óta a hazai női felső vezetők körének elismert tagja. Személyesen is szívügyének tekinti a kultúra, a kortárs művészetek támogatását.

SAMU TÍMEA:

„Kommunikációs felületként szolgálunk a művészeti ágaknak is” SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA FOTÓ: BOROS ISTVÁN

26

Milyen szerepet tölt be a kulturális mecenatúra a hirdetőfelületeivel több mint nyolcvan országban jelen lévő JCDecaux profiljában?

A cégcsoport minden leányvállalata nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalásra, azon belül a különböző ágazatok megtalálására. A JCDecaux Hungary Zrt. esetében ez leginkább az irodalom és a kortárs képzőművészet. Elsősorban kereskedelmi célra értékesítjük a reklámfelületeinket, de mindig vannak olyanok, amelyeket fel tudunk ajánlani a művészetnek. Három évvel ezelőtt elindítottuk az Álljon meg egy novellára! pályázatot azzal a céllal, hogy a busz- és villamosmegállókban tartalmasabbá, kellemesebbé tegyük az utazóközönségnek a várakozás perceit. Out of home médiavállalatként szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a citylight felület megkerülhetetlen médium, amely a kereskedelmi kampányon

kívül számos szórakoztató, értékes üzenet közvetítésére is alkalmas.

A pályázat kiírásakor arra számítottunk, hogy legfeljebb kétszázötven ötperces pályamű érkezik be, Grecsó Krisztián elnökletével egy szakértő csapat kiválasztja közülük a legjobb húsz írást, amelyeket Budapest és a megyeszékhelyek utasváró citylight felületein lehet olvasni, a legjobb hármat pedig díjazzuk. Ehhez képest már az első évben kétezer-ötszáz novella érkezett, a rá következő évben háromezer-nyolcszáz, tavaly pedig négyezer-ötszáz. Akkora sikere lett a pályázatnak, hogy a cégünk egyre ismertebb a művészeti világban is. A legutóbbi megkeresések sorában említeném a MOME-t. A Covid miatt az egyetem végzős hallgatói nem tudták kiállítani diplomamunkáikat a megszokott módon, így a JCDecaux utcamúzeumként megjelenési lehetőséget biztosított számukra a citylight felületeken.

Mennyire fakad személyes indíttatásból, hogy milyen kulturális projekteket karolnak fel?

A novellapályázat egyértelműen szerelemprojekt. Az utazóközönség mellett a városvezetés is örömmel és megelégedéssel fogadta, hogy kivittük a kortárs irodalmat az utcára.

Fontos szerepet játszott a terjedelem, hogy a megállóban töltött kéthárom-öt perces várakozás alatt el lehessen olvasni a szövegeket. Az idei pályázatot elmosta a Covid-járvány, és éppen azon gondolkodunk, hogy jövőre milyen újításokat vigyünk bele, akár versek vagy egyéb műfajok formájában. Nagyon inspiráló látni, hogy a legkülönbözőbb korosztályok, maguknak írogató amatőrök és profik fiókjaiból milyen rejtett írások kerülnek elő a pályázatunk hatására.

Párizsi és madridi mintára idén a kortárs magyar festészetet tették elérhetővé.

Az utcamúzeum koncepciója nem a saját projektünk, hanem hazai kortárs galériák és kurátorok kezdeményezésére jött létre. Együttműködő partnerként vettünk részt ebben a rendhagyó outdoor kampányban.

Szakmai zsűri választott ki huszonöt alkotást olyan kortárs festőművészek 2000 után készült művei közül, akik többnyire csak szűkebb szakmai kör-

ben ismertek. Mi pedig abban segítettünk, hogy Budapest forgalmas pontjain, busz- és villamosmegállókban felületeket adtunk, hogy közelebb kerüljön a kortárs magyar művészet a városlakókhoz.

Milyen arányban szerepelnek saját kezdeményezésű projektek, illetve külső megkeresések a támogatói tevékenységükben?

Hetven százalékban ezek saját kezdeményezésű projektek, természetesen ebbe beleértjük a saját novellapályázatunkat is. Proaktívak vagyunk, ám egyre nő azok száma, akik megkeresnek minket, hogy biztosítsunk felületet a művészi tevékenységükhöz. Ilyen volt például az Art Market Budapesttel való idei együttműködésünk: kortárs műalkotásokról készült citylightok jelentek meg Budapest központi terein, forgalmas tömegközlekedési csomópontjaiban, így létrehozva egy különleges outdoor kiállítást. A társadalmi szerepvállalás jegyében több alapítvány, például az UNICEF, az autistákat támogató Út a mosolyért, a Kék bolygó is igényel tőlünk felületet kommunikációra, nagyobb elérhetőségre. Ebben az óriási médiazajban, a médiafelületeken megjelenő gyakran óriási reklámdömpingben a városi közlekedésben jelen lévő out of home sokkal kevésbé zavaró médium. Ennek az előnyeit használjuk arra, hogy kommunikációs felületként szolgáljunk akár a művészeti ágaknak, akár a társadalmi ügyeknek, és ezáltal értéket közvetítsünk. A napi tevékenységünk része az is, hogy a Műpától a budapesti Operaházon át a különböző kulturális intézményekig partneri együttműködést alakítunk ki, támogatva ezzel működésüket, hozzájárulva a jegyértékesítéseikhez.

Magánemberként is foglalkozik művészek felkarolásával, mecenatúrával?

Kizárólag műkedvelőként tudok hozzászólni a művészetekhez. Műgyűjtőnek sem mondanám magam, de van egy festőművész, akinek a pályáját több mint tíz éve nyomon követem. Amikor először találkoztam a váci Adorján Attilával, még nem engedhettem meg magamnak, hogy vásároljak tőle festményt. Ma már kizárólag magyar kortárs festők alkotásai díszítik a lakásom falait, több-

nyire Attila képei. Az első képvásárlásom emlékezetes marad, meglátni és megszeretni érzés. Nagyon megtisztelő, hogy mindig megmutatja nekem az újabb alkotásait, kikéri a véleményemet. Üzletileg is igyekszem jó tanácsokkal ellátni, együtt gondolkodni vele. Jelenleg egy svájci galéria büszkélkedhet a festményeivel, de szereti, ha a képei itthon találnak otthont. Úgy hírlik, szenvedélyes természetfotós, a bakancslistáján egy önálló fotókiállítás is szerepel…

Máté Bencétől kaptam a természetfotózási szenvedélyemet. Közel tizenöt éve ismerjük egymást. Felejthetetlen élmény volt, hogy fotózhattam a pusztaszeri tanyáján a fotósleseiben, hogy részt vehettem vele fotós túrákon Costa Ricán és Dél-Afrikában.

Bence magyarországi ismertségét jelentősen növelte a tavaly elindított nagyszabású országjáró kültéri természetfotó-kiállítása és előadássorozata. Az érdeklődők a JCDecaux citylight felületein tájékozódhattak a kültéri kiállítás helyszíneiről. Ezáltal mi is hozzájárultunk az itthoni ismertségéhez, némileg mecénásként adtunk neki tanácsot a munkássága minél szélesebb körű bemutatásához.

Nagy álmom, hogy egyszer kiállítást szervezzek a saját fotóimból. Az ötvenedik születésnapomra a kollégáim megleptek egy mini-kiállítással a Hadik Kávéházban. Máté Bence közreműködésével jutottak hozzá titokban a tíz legjobb fotómhoz. Nagyon kedves és megható volt.

Milyen stratégiai változásokat követel a cég életében a Covid-helyzet?

A tavaszi karanténidőszak érintette a mi iparágunkat, cégünket is, visszaestek az outdoor költések és a mi bevételeink is. Ebben a helyzetben azok a cégek tudtak helytállni minden téren, mint például miénk is, amelyek gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, a management az akadályokról és nehézségekről is nyíltan és őszintén kommunikált a kollégákkal – ami továbbnövelte az elköteleződést és a menedzsmentbe vetett bizalmat.

A kollégák motivációjukat egy percig sem veszítve, csapatként mindent megtettek azért, hogy a lehető legkisebb veszteséggel legyünk túl ezen az időszakon.

27

„Állandóan dolgozni kell ahhoz, hogy egyben legyünk” SZERZŐ: NAGY ZSÓFIA FOTÓ: RÉDLING HANNA

Nagy Katica akkor is irodalomhoz vagy filmhez kapcsolódó területtel foglalkozna, ha nem színész lenne. Egy ideje például sokat ír, elsősorban verseket. Sokáig nem is tudta igazán, milyen irányba induljon. Reáltagozatos hatosztályos gimnáziumba járt, ott azonban nem nagyon találta a helyét. Kilencedik után vették át egy drámatagozatos gimnáziumba, akkor tárult ki előtte a világ.

Katica számára a színház az intenzív pillanatok és érzelmek megélését, az ösztönei szabadjára engedését jelenti. „Sokszor van olyan élményem a hétköznapokban, mintha állna az idő, nem történne velem semmi. Unatkozom. A színházban kihasználhatom a belső intenzitásomat, kiadhatok magamból rengeteg feszültséget. Feltöltődöm attól, hogy mély érzéseket élek meg, fel sem tűnik, hogy megszaggattam magam belül. Őszintén szólva akkor érzem magam biztonságban, ha beletéphetek a sebeimbe, kinyithatom a sírboltjaimat. Ezeken az intenzív megéléseken keresztül ismerkedhetek az ösztönvilágommal, feldolgozhatom a múlt eseményeit. Szellemileg feltölt, érzelmileg leköt.” – fogalmaz.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem legnagyobb tanulsága számára a közösségben való létezés volt. Szerinte nincs még egy egyetem, ahol ilyen szinten megtanulhatna az ember együttműködni, egymásra figyelni és másokhoz kapcsolódni. A színészetről Zsótér Sándortól tanult a legtöbbet, mindemellett őt tekinti annak a személynek, akitől a legtöbb figyelmet kapta valaha.

Az egyetemen szerzett tudására a pályán gyűjtött tapasztalatok rétegződtek.

Eddigi kedvenc szerepe a Ványa bácsi Szonjája volt, akit Kecskeméten alakíthatott Szász János rendezésében. Ugyan nem játszották sokat ezt az előadást, lenyűgözte a rendezés, Szonjában pedig önmagára talált.

28

Katicát, ahogy mondja, nem is a nagy szerepek vagy a siker hajtják, hanem az, hogy meghatározó emberekkel dolgozhasson együtt. Nagyon szívesen játszana Tarr Béla egyik filmjében – érzése szerint ezzel sokan lehetnek így a színészszakmában. Bármikor örömmel dolgozna együtt Szász Jánossal, Fligeauf Bencével, Mundruczó Kornéllal, Kárpáti Péterrel, de kifejezetten rajong a román színházért is, azon belül is leginkább Radu Afrim és Silviu Purcărete világáért.

Amikor az őt inspiráló művekről, művészekről kérdezem, megállás nélkül sorolja a legkülönbözőbb alkotókat: Tarkovszkij, Pilinszky János, Csáth Géza, Móricz Zsigmond, Bari Károly. Külön kiemeli Robert Musil Törless iskolaévei című regényét, amelyet Jákfalvi Magdolna drámatörténet-tanár még az első egyetemi órái egyikén ajánlott neki.

Példaképei közül anyukáját említi ereje, kitartása és túlélőképessége miatt, Zsótér Sándort pedig szenvedélyessége, zsenialitása, szakma iránti odaadása okán. A Kecskeméti Katona József Színházban is sokan voltak rá erős hatással, leginkább Csombor Teréz, akit művészként és emberként is nagyon nagyra tart.

A színésznő idén augusztustól a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja, ahol már tavaly óta játszik előadásokban. Ugyan az ő életét is felborította a koronavírus-járvány, a beilleszkedés során talán inkább előnyére vált a szokásostól eltérő helyzet: „Azt érzékeltem, hogy sokkal mélyebben megismerjük

egymást, mert az éles szituációk kihozzák belőlünk, hogy egymásra támaszkodjunk.” – meséli. Nemrég mutatták be Pelsőczy Réka rendezésében a Születésnap című darabot – ezt a korlátozások miatt streamelve lehet majd megnézni.

November végén kezdődtek el a Rekviem olvasópróbái, amelyben Katica Marion Silvert fogja alakítani – ennek a bemutatóját februárra tervezik.

Gyakran dolgozik filmekben is. Főszerepet játszik például Buvári Tamás rendező és Tóth Zsolt operatőr közösségi finanszírozással létrejött Magdolna című produkciójában, amely az 1945-ben, huszonhárom évesen vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnának állít emléket. Mindenki az alkotás öröméért vett részt a projektben, igazi szerelemmunkaként jellemzi Katica a filmet.

A szűkös anyagi és időbeli keretek miatt ráadásul nagyon tanulságos is volt a forgatás: a legtöbbet kellett kihozni minden pillanatból.

Katicának mindig is nagyon fontos volt, hogy folyamatosan játszhasson, a járványhelyzet azonban még inkább rávilágított arra, hogy számára az jelenti a boldogságot, ha aktív lehet. „Most olyan alkotási vágy van bennem, mint tizennégy éves koromban, amikor még nem voltak meg a csatornáim az önkifejezésre. Az alkotás purgatóriuma már az enyém, furcsa helyzet, ami egy éve tart, de csak erősíti bennem: állandóan dolgozni kell ahhoz, hogy egyben legyünk.”

A 2020. ÉV DÍJAZOTTJAI NAGYVÁLLALAT

KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS

MAGYAR TELEKOM

INTELLIGENT POWER SOLUTIONS

FORPROFIT MECÉNÁS

FIDELIO – Művészek a művészekért

RÉNYI ANDREA

HORGAS ESZTER

(BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR)

FUVOLAMŰVÉSZ

KULTURÁLIS TURIZMUS

NYÍREGYHÁZA www.artisbusiness.hu

#ARTBREAKSTHROUGH

KIEMELT TÁMOGATÓK:

TÁMOGATÓK:

PARTNEREK:

MÉDIAPARTNER: