Art Is Business | 11. SZÁM

Page 1

2020. OKTÓBER | 11. SZÁM

HORVÁT LILI RENDEZŐ


A MŰVÉSZET ÉS A FORPROFIT TALÁLKOZÁSA.

2020. DECEMBER 15. Trafó - Kortárs Művészetek Háza

www.artisbusinessconference.hu


NEM JÖHETETT VOLNA LÉTRE, HA… KEDVES OLVASÓK! Az 1990-es évek elején láthattunk a televízióban egy formabontó magyar talkshow-sorozatot, amelyben világsztárok is szerepeltek. Fő támogatója egy, a honi viszonyokat tekintve korát megelőzően haladó szellemű, magát nyugati színvonalon reklámozó vállalat volt. Minden adásban elhangzott, hogy a műsor nem jöhetett volna létre, ha nincs az a bizonyos cég. Ez a szlogen akkor vált szállóigévé. A művészettörténet is számtalan „nem jöhetett volna létre, ha” históriából áll. Világörökségünket gazdagító remekművek nem születtek volna meg, nem maradtak volna fenn, ha a művészeknek nincsenek mecénásaik, alkotásaiknak nincsenek gyűjtőik, hagyatékuknak nincsenek őrzőik. Ilyen történet például Gustav Klimté (1862–1918) és legodaadóbb hívéé, bőkezű patrónusáé, a Budapesten született Serena Ledereré (1867–1943). Gazdag család sarjaként, Serena Pulitzer néven látta meg a napvilágot, a Makóról Amerikába származott hírneves újságíró, lapkiadó, Joseph Pulitzer rokona volt. 1892-ben feleségül ment August Lederer osztrák iparmágnáshoz. Ledererék – mint Bécs egyik legvagyonosabb famíliája – kötelességüknek érezték a művészek támogatását. Szalonjukban egymásnak adták a kilincset a kor ismert és felfedezésre váró alkotói. Hatalmas műgyűjteményük volt. A legnagyobb becsben Gustav Klimtet tartották – hamar felismerték benne a kirobbanó tehetséget. Serena 1899-ben állt először modellt neki; ez a munka megalapozta barátságukat, sőt – a fáma szerint – szerelmüket. A Lederer család rendszeresen rendelt, vásárolt képeket a festőtől, idővel egy Klimt-szobát, házi galériát is berendeztek. Serena 1914-ben a lányáról, Elisabethről is rendelt portrét, amely két évig készült. A modell folyvást kifogásolt valamit a képen, mígnem végleg elfogyott a türelme, magához ragadta a festményt, és hazavitte. Majd huszonöt évig nem foglalkozott vele. Serena hozta létre a világ legnagyobb Klimt-magángyűjteményét, amit 1939-ben a teljes Lederer-gyűjtemén�nyel egyetemben elkoboztak a nácik – kivéve a családi portrékat, amelyeket „túl zsidónak” tartottak. August Lederer akkor már nem élt, Serena 1940-ben Budapestre

menekült. A Bécsben maradt Elisabethet – feltehetően – az anyja és Klimt kapcsolatát síron túl is bizonyító portréja, valamint egy okmány mentette meg a deportálástól: Serena eskü alatt írásba adta, hogy lánya vér szerinti apja nem Lederer, hanem az árja Klimt. Ezt igazolni látszott Klimt rögeszmés elkötelezettsége is, hogy megfesse Baroness Elisabeth Lederer portréja című képét, valamint az a tény, hogy a lány maga is művész, az 1930-as években már ismert szobrász volt. A család gyűjteményét sok más elrabolt műkinccsel együtt elszállították Immendorfba, ahol 1945 májusában tűzvészben megsemmisült. Máig tisztázatlan, hogy a kastélyt szándékosan égették-e föl maguk mögött a menekülő SS-ek. Az sem derült ki, hány Klimt-kép volt a kollekcióban. 2020 áprilisában, a Covid-19-járvány első hullámának idején egy Gustav Klimt munkásságának szentelt lenyűgöző kiállítással nyílt meg a világ legnagyobb digitális művészeti központja Bordeaux-ban. Teljes felülete tizenháromezer négyzetméter, tizenkétezer négyzetméteres vetítési területtel, valamint négy, száztíz méter hosszú medencével, amelyek vizében visszatükröződnek a festő legszebb alkotásai. A Bassins de Lumières felejthetetlen vizuális és audioélményeket nyújt. Nem tudjuk, mi lett volna, ha a történelem kereke másképpen forog. De azt tudjuk, hogy ha nincs Serena, Elisabeth portréja, a szecesszió ikonikus Klimt-festménye sem születik meg. A kép ugyan magántulajdonban van, de időről időre megcsodálható a világ legrangosabb galériáiban.

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2020. OKTÓBER MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, BÓDIS GÁBOR, CANJAVEC JUDIT, HARDI JUDIT, JANKÓ JUDIT, JANKOVICS MÁRTON, NAGY ZSÓFIA, SZABÓ NOÉMI, SZAKSZON RÉKA, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: PREMIER NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 1650 FT+ÁFA CÍMLAP: BIELIK ISTVÁN

1


2


„A PÁRIZSI MOZIKBAN KEZDTEM EL FILMRENDEZÉST TANULNI” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Képzőművészeti alkotások inspirálják Horvát Lili filmrendező novelláit és mozijai képi világát. Legújabb, Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című filmjének nemzetközi premierje szeptember elején, a Velencei Filmfesztiválon volt, ahol a főszereplő Stork Natasával szolidaritásukat fejezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaival és tanáraival. Horvát Lilivel amatőr és profi vidéki színészekről, zárkózott franciákról és imádott fogalmazásórákról is beszélgettünk. A filmrendezés mellett – képzőművészet ihlette – novellákat ír, színész és castingdirector is – az összművészet érdekli igazán? Nem, a foglalkozásom filmrendező, aki magának írja a forgatókönyveit. Színészetről nagy túlzás lenne beszélni – amatőr szereplésről van szó barátok filmjeiben: Mundruczó Kornélnál, Enyedi Ildikónál. Castingdirectornak sem nevezném magam. A szereplőválogatás a saját szakmám fontos része, számomra az egyik legkedvesebb munkafázis. Iszonyú izgalmas, amikor az ember először leül egy papír elé, amin a karakternevek vannak, és fejben elkezd sakkozni, kik azok a színészek, akik szóba jöhetnek. Castingdirectorként én csak olyan embereknek tudtam jól segíteni, akik amúgy is közel állnak hozzám, és őszintén lelkesít a munkájuk. Nekik jó szívvel ajánlottam fel a szereposztási elképzeléseimet, és boldog voltam, ha az illető színész vagy amatőr szereplő bekerült a filmbe. Egy,

a szívemhez kevésbé közel álló projekt esetében bizony kérdés, hogy egy-egy jó ötletet ne tartanék-e meg szívesebben magamnak. Az meg ne menjen castingdirectornak, aki irigy az ötleteire. Volt olyan „nagy találata”, akit sem Enyedi, sem Mundruczó nem válogatott be a filmjébe, de ön elhívta a sajátjába? Olyan nem, de például mikor a Terápia castingján dolgoztam, eszembe jutott Sztarenki Dóra, akit pár évvel korábban szúrtam ki egy gimnáziumban, amikor Enyedi egy utóbb meg nem valósult filmtervéhez kerestem szereplőket. Elhívtuk Dórit egy próbafelvételre, és végül ő kapta meg a tornászlány szerepét, ami aztán elindította a pályán. Olvastam a novelláit. A neten fellelhetőket egy-egy festmény inspirálta. Ez különleges érdeklődést jelent a képzőművészet iránt? A novelláimban segített megnyitni egy világot, hogy azt a megkötést adtam magamnak: köze kell, hogy legyen egy

adott festményhez. A filmkészítésnél pedig Maly Róbert operatőrrel úgy szoktunk hozzákezdeni egy munkának, hogy képeket mutatunk egymásnak: festményeket, fotókat. Sokszor ez segít elindulni azon az úton, ami egy forgatókönyv képi megfejtéséhez vezet. A mostani filmjét – amelyben a valóság és a képzelet összecsúszik egy szerelmes, szakmájában nagy tehetségű agysebésznő fejében – melyik kép inspirálta? Bécsben láttam egy fotókiállításon Saul Leiter amerikai fényképész pár ötvenes évekbeli képét. Az egyik egy New York-i taxit ábrázolt, amelynek a hátsó ülésén egy férfi ül – csak a karja látszik, meg a keze, ahogy a kapaszkodót markolja. Rögtön elküldtem Robinak a képet, hogy valahogy így kellene Drexler Jánost, a férfi főszereplőt figyelnünk a filmben. Leiter fotói aztán alapvetően meghatározták a közelítési módunkat a Felkészülés képi világához. 3


STYLIST: PAKSI ÉVA Lili ruháit a Van Graaf biztosította.

És az előző nagyjátékfilmjénél, a Szerdai gyereknél – amely egy tizenkilenc éves állami gondozott lányanya életéről, lehetőségeiről szól –, mit használt? Ott kevésbé volt ilyen. A sok amatőr szereplő miatt esetlegesebb munkafolyamatra számíthattunk. Abban állapodtunk meg Robival, hogy hagyjuk, hogy a szereplők viszonylag szabadon, spontán módon mozogjanak a díszletben – ehhez az operatőr részéről általánosabb világításra volt szükség, nem volt mód olyan cizellált konstrukciók létrehozására, mint most, a Felkészülés esetében. Mi vonzza abban, hogy amatőr színészekkel forgasson? Bár köztük is van olyan, aki színházban, de a háttérben dolgozik, például az új filmjében a pszichológust játszó Tóth Péter az Örkény Színház produkciós vezetője. Nincs bennem extra vonzalom az amatőr színészek iránt. Mindig az adott feladatból indulok ki. Az előző film – állami gondozott – közege hamissá vált volna, ha minden sarkon egy ismert magyar színész tűnik fel benne. Az, hogy a főszereplő, Vecsei Kinga sem színész, az életkorából fakad. Tizenkilenc évesen egy tizenkilenc éves lányt játszik. Nagyon közeli 4

képekkel dolgoztunk, hamis lett volna egy huszonöt éves színésznőt felkérni erre. Nem érte volna el azt a hatást, amire vágytunk: tizenkilenc éves nő, akinek van egy négyéves gyereke. Ebben a korban még senki nem profi, az sem, aki a Színművészetire jár. A Felkészülésben eszembe sem jutott amatőröket keresni a főszerepekre. Itt a karakterek még komplexebbek, nagy terhelést jelentettek, különösen Stork Natasának. A pici szerepekben viszont helyenként szerintem nagyszerűek lettek az amatőrök is. Sok ember a fizikumával, a személyiségével képviselhet egy jelentést. Egykori osztálytársammal, Szilágyi Zsófival, a nagyszerű Egy nap rendezőjével dolgoztunk a Felkészülés castingján. Nagy Zsolt miatt elmentünk megnézni a Hit, szeretet, reményt az Örkény Színházba. És ott megláttuk egy pici szerepben Tóth Pétert, akit egyáltalán nem ismertem, azt hittem, színész. Azt éreztem: ő az, megtaláltuk a pszichológust – pedig akkor már castingoltunk erre a szerepre profikat is. Sokat jár színházba szereplőket keresni? Ideálisan igen, sokat. Négy-öt évenként hozzájutok egy lehetőséghez, hogy nagyjátékfilmet forgathassak – kell, hogy legyen színészadatbázis

a fejemben. Nem szeretem a magyar filmekben gyakran felbukkanó jelenséget: egymás filmjeiből szerepet osztani. Ha orvost játszott az egyikben, biztos jó lesz a másikban is orvosként. Éppen ezért nagyon fontos színházba járni, vidékre is. Vidéken rengeteg szuper színész van, aki teljesen láthatatlan a filmesek számára. Egy példa: a mi mostani filmünkben szerintem remekel Serf Egyed egy kis karakterszerepben. Egyed körülbelül hatvanéves lehet, évtizedek óta a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze. A forgatás szinte teljesen kimaradt az életéből eddig, pedig remek színész. Sajnos mostanában nem járok eleget színházba. Hatéves a lányom, és az előadásokat fektetési időben játsszák. Bodó Viktort mivel beszélte rá, hogy ő legyen az egyik főszereplő? Vagy tíz éve nem játszott se moziban, se színpadon, és deklarálta is, hogy nem akar színész lenni, csak rendező. Az a jó, hogy nem kellett rábeszélnem. Ha kellett volna, nem is lett volna a dologból semmi. Amikor Viktor neve először előjött, rögtön arra gondoltam, hogy de csak, ha ő is ugyanúgy akarja, mint én. Megkerestük, nyitott volt, kérte, hogy küldjük el a forgatókönyvet – ez azt jelezte, hogy olyan szeren-


csés pillanatban érkezett ez a szerep az életébe, amikor nem zárkózott el eleve a színészi munka lehetőségétől. Izgalmasnak találta a forgatókönyvet, a feladatot, és a személyes találkozásaink is jó irányba mutattak – elhatároztuk, hogy belevágunk ebbe együtt. Azt hiszem, nem bánta meg. Nagyon tisztelem Viktor rendezői munkásságát, de elképesztő erő van benne színészként is. Párizsban tanult a Színművészeti előtt, ez mennyit adott a filmes szemléletéhez? Csak utólag éreztem, milyen sokat adott. A papám kapott egy vendégtanári állást Párizsban, egy évet ott élt az egész család. Akkor úgy éreztem: nem a legjobb pillanatban kerülök ki. Tizenkilenc évesen, éppen túl az érettségin irtó izgalmas volt az itthoni élet – nem éppen arra vágytam, hogy az egyébként szuper szüleimmel és öcsémmel teljes összezártságban éljek egy idegen városban, távol a barátaimtól. Ráadásul nem tudtam jól franciául – ezzel az egyetem elején nagyon megkínlódtam, ahogy a kapcsolatteremtéssel is. Általában könnyen barátkozom, de Párizsban ez valahogy nem működött. A csacsogás szintjén nagyon helyesek voltak az évfolyamtársaim, de mélyebbre nem merészkedtek. Az egyik lánnyal vagy két hónapja ismertük egymást, már többször kávéztunk együtt, amikor egyszer csak vallomásszerűen elmondta nekem, hogy van egy bátyja. Belegondoltam: ez Budapesten az ismeretség körülbelül tizedik percében derült volna ki. Szóval beletelt egy időbe, mire bejáratot találtam a párizsi élethez. Kulturálisan elképesztő volt. A szüleim mindketten szenvedélyes városnézők és múzeumba járók – nagyon jó kalauzok voltak. Aztán lassan magamnak is elkezdtem felfedezni a dolgokat. Erős emlék például egy Nan Goldin-életműkiállítás a Beaubourg-ban vagy Michel Piccolit látni színpadon. És állandóan moziba jártam. Lenyűgöző volt a kínálat, a francia emberek viszonya a filmkultúrához. A művészmozikban műsoron volt lényegében az egész filmtörténet. Azt hiszem, tulajdonképpen ott, a párizsi mozikban kezdtem el filmrendezést tanulni. Nem hiszem, hogy itthon felvettek volna az SZFE-re, ha nincs előtte ez a sűrű párizsi év. Nem akart maradni, és ott tanulni filmrendezést?

Szó volt róla. Egy audiovizuális kultúrával foglalkozó elméleti szakra jártam a Sorbonne Nouvelle-en. A második félévre elkezdtem élvezni, és a tanároktól is jó visszajelzések jöttek. Volt egy családi kupaktanács arról, ha lejár a papám megbízatása, és ők hazajönnek, hogyan oldjuk meg, hogy én kint maradhassak, és ott végezzem el az egyetemet. De aztán a tavaszi szünetben hazajöttem, hogy az esélytelenek nyugalmával felvételizzek rendező szakra a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályába. Egyre tovább jutottam a rostákon, Párizs elfelejtődött. Itt sokkal egyértelműbb volt, mit érzek: mintha gyerekkorom óta ebbe az iskolába készültem volna. Utoljára alsó tagozatban, fogalmazásórán éreztem magam ennyire a helyemen egy iskolában. Itt, az SZFE-n egész nap fogalmazásóra volt. Többször szóba került a SZFE, mint az élete egyik vágyott, fontos helyszíne. A Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre premierje a Velencei Filmfesztiválon volt, ahol Stork Natasával Free SZFE-s pólóban kifejezték szolidaritásukat. Ha még egyetemista lenne, állna a barikádon? Igen. Igazság szerint irigylem is őket egy kicsit azért, hogy van egy ilyen egyértelműen nagyszerű ügyük – ebben az országban ez ritkaságszámba megy, ahogy az ellenállás általuk választott formája is lényegében előzmények nélkül való. Stork Natasával nem volt kérdés, hogy a magunk szerény eszközeivel kifejezzük a szolidaritásunkat. Azóta egy este őrségben is voltam Enyedi Ildikóval és Szilágyi Zsófival. Ahogy ott álltunk a tetőn, elgondolkodtam, hogy milyen is volt nekem ez az iskola. Nem pont olyan, amilyennek a felvételi eufóriájában képzeltem. Lenne mit változtatni, persze. A mesterségünk tanítható részét viszont szenvedélyesen igyekeztek nekünk átadni a tanáraink – valóban használható tudást kaptunk. És sokat beszélgettünk a szakmánk morális dilemmáiról, de ennek semmi köze a vádakban emlegetett ideológiai képzéshez. Olyan nem volt. Hogy látja, a pandémia mennyire befolyásolja a filmje jövőjét? Mindenképp negatívan befolyásolja: mind a hazai, mind a világforgalmazásban nehezített pályán mozgunk.

Ugyanakkor nem lett volna okos dobozban tartani a filmet. Meghívták Velencébe, majd Torontóba, és már most látszik, hogy komoly nemzetközi útja lesz. Olyan szerencse kísért minket eddig ezzel a filmmel a kezdetektől fogva, hogy azt reméljük: a nehéz körülmények ellenére megtalálja majd az útját a nézőkhöz is. Nem egy őrült nagy csere, de kiszedte a h betűt a vezetékneve végéről. Miért pont most? Horváth Lili színésznőt nagyon zavarta a névegyezés. Bár nem ugyanazon a pályán vagyunk, már régen érett a helyzet, hogy tegyek valami gesztust ez ügyben. Közhely, hogy a név milyen fontos része az identitásnak, de tényleg az. Nehezen mozdultam. Stork Natasa ötlete volt a „h” elhagyása. Ezzel így teljesen jóban vagyok. Gondolkodik következő filmen? Olvastam például, korábban egy mesefilmet akart írni a Protonnak. Azzal mi történt? Ez egy karácsonyi film lett volna, szélesebb közönség számára, de sajnos elakadt út közben, a Filmalap nem támogatta. Csak a forgatókönyvét írtam volna, nem akartam megrendezni. Van benne egy éjszakai jelenet, ahol egy tündér átvezet egy csapat bárányt egy befagyott tavon, és a koronáján égő gyertyák világítják meg előttük az utat. Jó volt ilyeneket beleírni úgy, hogy az már nem az én gondom, hogy ez majd hogyan kerül a vászonra. De ezzel a projekttel már évek óta nem foglalkoztam. Van most egy új tervem, amiből remélhetőleg a következő filmem lesz. Az is női történet? Az is szerelmi történet. Gondolkodott azon, hogy a folytatásban lehet-e bármiféle retorzió azért, mert kiállt az SZFE mellett Velencében? Mondjuk, megbünteti a Filmintézet a pályázati elbírálásnál? Szeretném azt hinni, hogy ez nem történhet meg. A Felkészülés még az Andy Vajna – Havas Ágnes-féle Filmalap alatt készült, a Filmintézet döntőbizottságával eddig csak egyszer találkoztam: a film elfogadási vetítésén. Nagyon jól reagáltak, jó beszélgetés volt. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, amikor szégyellnem kellene, hogy kiálltam az egykori iskolám autonómiájáért. 5


LEGYEN ÖRÖM A ZENE! SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: NÉMETH MELINDA

Játszik nemcsak a hangokkal, de a térrel és magával az emberi testtel is. A Soharóza kísérleti énekegyüttes, rendhagyó kórus, amelynek tagjai olyan előadásokkal örvendeztetik meg a közönséget, amit nem feled el egyhamar. Mert a kórus jóval több vagy más is lehet, mint amilyennek Kodály és Bartók országában megszokhattuk – vallja Halas Dóra, a Soharóza alapítója, vezetője. Nyár végén költözött a családjával Berlinbe. Hogy lehet egy kórust – ahol a közösség, az együttlét a legfontosabb – messziről vezetni? A Soharóza tizenkét éves történetében nem ez az első alkalom, hogy külföldön élek, míg a csapat Magyarországon működik: néhány évvel ezelőtt Bécsbe költözött a család. Ausztriából ingázni könnyebb volt, és akkor még nem is nehezítette az utazást egy világjárvány. Igaz, akkor szültem meg a második gyerekemet, mégis jól sikerült Nagy Fruzsival készített első közös projek6

tünk, a Tabu. Szóval, nehezítő tényező mindig van, de hiszem, meg tudunk oldani mindent. A csapat így kicsit önállóbb lesz, én pedig lehetőséget kapok a megújulásra, és „gyakorolhatom” az elengedést is. Ez könnyen megy? Tavasszal lett volna egy közös bemutatónk Jónás Verával a Műpában, a vírushelyzet miatt azonban pár nappal a bemutató előtt lemondták a Back-Pack-et. Az akkor nagyon fájt. Hagytam magamnak egy-két napot szomorkodni, de törekszem rá, hogy ne

rugózzak azokon a dolgokon, amik ellen nem tehetek semmit. Ezt a mentalitást otthonról hozom: édesapámat huszonöt évnyi becsületes munka után bocsátották el a Malévtól, ő akkor egyetlen napra összeomlott, másnap viszont már úgy kelt fel, hogy ,,meglátjátok, jó lesz minden, ennek így kellett lennie!”. Könnyen adja át a vezetést is? A kontroll elengedése nehezebb kérdés. A Soharóza a szerelemgyerekem. Az, hogy négy évre Berlinbe költöztünk, nagyon jó, fontos lehetőség a diplomata férjemnek, a gyerekek nyelvet


tanulhatnak, világot láthatnak, és még hosszan sorolhatnám a pozitívumokat, de mindez azzal jár, hogy a legfontosabb szakmai projektem otthon marad. A kontroll átadásában hosszú éveken keresztül elég rossz voltam. Maximalista vagyok, az összes projektem felett helikopterként pörögtem. Most rá vagyok kényszerítve, hogy hátrébb lépjek. Nem csak a földrajzi távolság miatt, de a testem és a lelkem is jelez, hogy valami nincs rendben. Kiégés? Nem nevezném kiégésnek, mert rengeteg ötletem van, amit szeretnék megvalósítani. Továbbra is imádok a Soharózával foglalkozni. Inkább arra jöttem rá, hogy a saját belső miértjeimen és a hogyanon kell változtatnom. Most picit hátrébb lépek, hagyom, hogy a közösség nélkülem is helyt álljon, ami félelmetes lehet nekik és nekem is, de szükséges, hogy újult erővel térhessek vissza. 2008 óta folyamatos a pörgés, rengeteg összművészeti alkotásunk készült, elindítottuk a pedagógiai programjainkat. Nagyon sok ember fordít nagyon sok energiát erre az együttesre – meg kell tanulnom, hogy nem kell mindent egyedül vinnem a hátamon. Ahogy már említettem: most picit önállóbbnak kell lenniük a kórustagoknak – nem tűntem el az életükből, de érzékelhetően nagyobb rajtuk a felelősség. És ők nagyon ügyesen helytállnak. Ugyanaz a csapat, mint tizenkét éve? Hét-nyolc ember van velem az elejétől, őket még a Soharóza előttről ismerem, a Tóth Árpival közösen vitt Halastó kórusból. Pár évvel ezelőtt felvételiztetni kezdtünk, és az egyik évben jött egy kiemelkedő eresztés, nagyjából azóta van állandó csapatunk, amihez még néhány új tag hozzácsapódott az évek során. Tavaly viszont meg kellett húznunk egy határt: harminchárom főben maximalizáltuk az énekesek számát. Persze továbbra is rengeteg izgalmas ember érdeklődik, akik szeretnének velünk alkotni, énekelni. Nekik hoztuk létre a Soharóza Felhőt. Ők is felvételiznek, de előre tisztázzuk, hogy nem a Soharózába kerülnek be, hanem olyan felkérés alapú projektekbe hívjuk őket, amit az alapcsapatból kevesen tudnak vállalni. Ilyen lesz például az Európa Kiadóval közös koncertünk októberben, vagy most az Esti Kornéllal való stúdiózás. A Felhőhöz tartoznak azok

az egykori soharózások is, akik egyéb elfoglaltságaik miatt már nem tudnak aktív szerepet vállalni a kórusban. Tizenkét éve a magyar kórushagyományokkal vállaltan szembemenő projektként indította a Soharózát. Az eltelt időben változott valami, nyitottabbak az emberek és a szakma arra, amit csinálnak? A közönség nagyon szeret minket, talán a Tabu kollekció óta tudnak minket jobban „kezelni”: amióta színpadra vittünk előadásokat, könnyebben behatárolhatóak vagyunk. Sokan színházként tekintenek ránk, pedig szerintem nem vagyunk színi közeg, de egyáltalán nem bánom, nem zavarnak a skatulyák, a lényeg, hogy élvezzék, hogy adjon nekik valamit az előadásunk. Mert amit mi csinálunk, az Magyarországon még mindig nem számít kórusnak, mintha egy egészen más műfaj lenne – ebben van is némi igazság. Mint kis sziget, teljesen elhatárolódva „működünk”, ami fura, mert nemcsak rengeteg előadásunk, projektünk, de már zenepedagógiai módszerünk is van, ez a KOMP. Az európai kollégák azonban jobban értékelik, amit csinálunk, külföldön sokkal többször zsűriztem vagy tartottam workshopokat, előadást, mint itthon. Volt szerencsém az Europa Cantat Festival szervezésében részt venni, amikor néhány évvel ezelőtt nálunk, Pécsett rendezték meg a kontinens legnagyobb kórustalálkozóját. Velük azóta is szoros a viszony, hívnak előadni, és mint kísérleti kóruszenei szakértő, bekerültem a következő találkozó zenei bizottságába is, ami nagyon megtisztelő. El kell fogadnunk, hogy a világ változik, a fiatalokat már nem lehet kizárólag az egyébként szakmailag zseniális Kodály-módszerrel megszólítani. Önt mi vonzotta a kórusban gyerekként? Zenetagozatos iskolába jártam, zongoráztam, öt éven keresztül mindennap volt énekórám, heti négyszer jártam kóruspróbára. Természetes volt, hogy a zene a mindennapjaim része. Nagy változást az hozott, amikor tizenegy éves koromban Ciprusra költöztünk, ahol brit iskolában tanultam. Ott egészen más volt a szemlélet, hát még a nemzetközi amerikai iskolában, ahová a barátaim jártak! Kodály és Bartók országából megérkeztem a könnyűzene világába. Ott már nem kötelező projekt, hanem örömforrás

volt a zene. A gyerekek és a felnőttek a maguk szórakoztatására szerveztek kórusokat, együtteseket az iskolán belül, szülői közösségben, tanárok-diákok együtt, számomra ez nagyon új volt. És új volt az is, hogy elismerték a tehetségemet. Mert a szigorú és szakmailag magas szintű magyar zenei oktatásnak köszönhetően sokat tudtam, jól énekeltem és zongoráztam, jó volt a fülem, tudtam figyelni. Csodabogárnak számítottam, pedig korábban nem sok sikerélményem volt, sőt a korábbi iskolai tapasztalataim inkább pszichés gátakat építettek bennem. Cipruson jöttem rá, hogy a zene öröm, közösség, és hogy nem az számít, az ember hányadik helyet ér el egy versenyen, hanem, hogy boldogan énekel, és közösen alkot másokkal. És a Soharóza bebizonyítja, hogy a kórus nem csak az éneklésről szól – híresek az összművészeti alkotásaikról. Szeretem ezeket a projektjeinket, mert nagyon jó más, inspiráló emberekkel együtt dolgozni. Egyedül félkarú óriás vagyok, amivel nem azt akarom mondani, hogy önmagamban kevés vagyok, de élvezem, ha együtt dolgozhatok ezekkel az emberekkel. Tízszeresen jobb dolgok születnek a közös munkából, mintha egyedül csinálnám. Legyen az egy divatbemutatóba oltott kórusmű, mint a Tabu kollekció, gasztronómiai utazás, mint a Mautner Zsófival közös projektünk, vagy éppen belső pszichológiai utazás Jónás Verával. Önfenntartó a Soharóza? Nagyon sokan dolgoznak azért, hogy az együttesünk működhessen. A csapatban mindenki mindezt munka mellett teszi. És egy idő után nagyon fájdalmas tud lenni, ha valamibe a szíved-lelked beleadod, még sincs benne anyagi hála. Most ezen dolgozunk. Nem azért, hogy jól meggazdagodjunk belőle. Hanem, mert ez a kórus akkor működne jól, ha négy-öt ember főállásban foglalkozhatna vele, az énekesek pedig a fellépések után mindig kapnának rendes tiszteletdíjat, esetleg próbapénzt. Ettől még messze vagyunk, de a vágy már megfogalmazódott bennünk, az előadásokon túl elkezdtünk workshopokat tartani, gyerekprogramokat szervezni (Kiskomp), és most szeptember óta végre lett egy szuper menedzserünk is Karnics Alina személyében. Hosszú távú terveink elérésében sokat segítene a mecénási támogatás is. 7


Szenvedéllyel játszik. Szenvedéllyel tanít. És szenvedéllyel beszél róla. Horgas Eszter fuvolaművész életének nagyon fontos része a tanítványaival való kapcsolata. Figyelni rájuk és segíteni őket.

Önazonosan. Hittel. Emberséggel.

AZ EMBERT

LÁTNI – A MAGA TELJESSÉGÉBEN SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT 8

Több mint huszonöt esztendeje tanít, sok fiatal zenész tekinti mesterének. Ennyi év tapasztalata után mit mond, milyen az igazi mester? A mester nem „csak” szakmailag vezeti tanítványát, hanem látja az egész embert is. Ez borzasztóan fontos! Nem csak az a dolgom, hogy megtanítsam, miként kell fogni az f-et meg a fiszt, miként kell helyesen lélegezni vagy értelmezni a zenét, hanem a növendék egész lényére kell reagálnom, figyelnem. Vezetem, megtanítom önállóan járni, és hagyom menni az útján. Fontos, hogy meg tudjam adni neki azt az élményt, hogy mennyire értékes, és hogy megláthassa, ki is ő valójában. A hibákat megmutatni nagyon könnyű! Sok tanítvány csak olyan tanárokkal találkozott, akik mindig azt mondták, mi az, ami nem jó, sorolták a hibákat. De azt sosem, hogyan lehet jó! Pedig a tanítás lényege talán az, hogy lehetőségeket mutass. Nagyon fontos, hogy amikor tanulunk valamit, arról mit gondolunk, milyen állapotban vagyunk. A technika is a zenei gondolkodásból, a művészi állapotból következik. Belső hallásból és víziókból keressük. Hogy mit jelent a zene, a vers, egy monológ, egy szín, egy festmény vagy akár csak egy szó! Egy zenei kifejezés vagy egy állapot keresése azt jelenti, mint


mondjuk Chagallnak a kék szín, hogy át vagy-e – mint egy itatós – itatva, van-e érzésed, véleményed, szenvedélyed és gondolatod arról, amit csinálsz. Ha nincs nagyon személyes elképzelésed, érzésed, átlényegülésed, akkor nincs is mit továbbadnod a nézőknek. Nehéz megtanítani a gyerekeket gondolkodni? Változó: van, akit nehezebb, de vannak olyan csodák, akik hihetetlenül inspirálnak, fantasztikus élményt adnak. Csodálatos látni, ahogy egy egyéniség magára talál. Bámulatos, ahogy felnőtté válnak, erejük lesz és saját gondolatuk. Nem célom, hogy kis Horgasokat neveljek. Nem lehet annál nagyobb ajándékot adni valakinek, minthogy belenéz egy tükörbe, és ott olyan valakit lát, akit szeretni tud. Olyat, akire közönségként ő maga is bemenne! Fontos segíteni a gyerekeket anyagilag, hangszerekkel, kurzusokkal, utazással, élményekkel. Mert az élmények borzasztóan lényegesek. Azért, hogy inspirált állapotban legyenek, hogy egyáltalán legyen kedvük ebben az óriási kalandban részt venni, s hogy megtalálják önmagukat. Ez hihetetlen nagy út. S ahhoz, hogy ezen végigmenjenek, igen sok inspiráció kell. Anyagilag is kell őket segíteni, hogy a szegény gyerek is elmehessen egy kurzusra, vagy legyen olyan jó hangszere, mint a gazdag szülők gyermekeinek. Mikor kezdte el anyagilag is segíteni a tanítványait? Még zeneakadémista-koromban; a második tanítványom olyan rettenetes körülmények között élt, hogy egyszerűen ki kellett őt emelnem onnan. Nemhogy hangszere nem volt, hanem effektíve éhezett. Őt saját pénzemből segítettem. Később jött a Vukánhagyaték, amit Vukán György rám és a lányaimra hagyott, de én azt éreztem, ez óriási lehetőség arra, hogy segítsek. És akkor már tudtam venni a gyerekeknek hangszereket, segíteni nekik ösztöndíjakban, abban, hogy kimenjenek külföldre – repülőjegy Amerikába meg ilyenek... A Partitúra egy hol nyolc-, hol tíznapos összművészeti kurzus nyaranta, Balatonfüreden, az ön művészeti vezetésével. Ez is támogatott lehetőség a fiataloknak, immár tizedik éve. Korábban is eleve azt kértem a szponzoroktól, hogy szegény gyerekek is tudjanak jönni. Az oktatásért a mai napig nem fizet senki, csak a szállásért, étkezésért. A tanárokat fizetjük,

de a kiválogatott gyerekek ingyen kapnak tudást. A mostani Partitúrán az egyik kislány megkérdezte tőlem, hogy „Miért olyan fontos a tanárnőnek, hogy segítsen?”. Azt válaszoltam, hogy ez egy reflex. Ha az ember lát valakit az utcán elesni, rögtön lehajol, és fölsegíti, nem? Nem mindenki… Nem érzem, hogy ettől különleges lennék. Az a különleges, aki részvéttelenül továbbmegy. Ott valami igen nagy baj van. Mert az a szerencse, hogy nem érted kell ugrani. Hogy olyan állapotban vagy, hogy segíthetsz. Ha valakinek éppen bánata van, éhezik, nincs hol aludnia, nincs mit fölvennie, nincs hangszere, akkor nekem arra reagálnom kell. S ha van rá lehetőségem, hogy vegyek neki hangszert, nagy öröm, hogy van annyi pénzem. Engem is gyógyít, ha tudok gyógyítani. Tanítani meg olyan, hogy az ember részese valami jónak, valami kiteljesedésnek. Nem tud az ember annál nagyobbat csinálni, mint hozzásegíteni vagy egy picit is rávezetni a másikat, hogy megtalálja az igazi, belső énjét. Ha valaki elkezd az önazonosság útján haladni, az bevonzza a lehetőségeket is? Ahhoz, hogy valaki sikeres üzletember legyen, vagy megtalálja a saját hangját, iszonyatos nagy önbizalom és hit kell! Az első lépés az, hogy felismerd magadat, akit szeretsz. Mert ha önmagadnak nem tetszel, akkor miért várnád el ezt másoktól? Kell belső erő és tartás. Egyfajta bizonyosság. Amit nagyon nehezen találunk meg. Mert a világ arról szól, hogy elbizonytalanítson. De az erőt értékelik. Az emberek szeretik, ha erők mellé állhatnak. Ha valaki megszállottan hisz a termékében vagy abban, amit csinál, az valamiért átjön. Mennyi esélye volt egy fuvolistának, hogy idejön vele játszani a Grammy-díjas Al Di Meola? Mindenki mondta nekem, hogy édes vagy, de hagyd már abba az álmodozást! Sokszor voltak olyan tárgyalásaim, hogy üzleti szempontból nézve már akkor elvesztettem volna a csatát, amikor leültünk ebédelni, de valahogy mégis megvalósultak a dolgok! Egy nagy bank például megvette nekem a mesterfuvolámat. Emlékszem, ültünk a gyönyörűen megterített asztalnál. A bankosok épp arról beszélgettek, miért nem támogatják egy másik művész projektjét. Majd megkérdezték tőlem, a támogatásért cserébe mit

tudnék adni. Voltak racionális érvek, például kiírni őket a szórólapra meg ilyenek, de csekélyek ahhoz képest, hogy mennyibe kerül egy aranyhangszer. Mondtam, nem kell, hogy az én tulajdonom legyen, legyen a banké! Mire mondták, hogy nekik épp most igen nagy szükségük volna egy fuvolára…(nevet). Amikor újra megkérdezték, ugyan miért támogatnának engem, azt feleltem, azért, mert annyira boldoggá tennének vele! (Fölnevet.) És igent mondtak rá! Utólag azt mesélték, hogy ez nekik is jó volt! Hiszen ott volt egy fiatal lány, aki befutott, s a nevük összefonódott vele. S akkor ennek még hírértéke volt! Őszintén, de megszállottan, szenvedélyesen szerettem volna ezt a dolgot. És a szponzorok is ugyanolyan emberek, mint mi. Meg is lephette őket az őszinteségével, ami üzleti tárgyalásokon nem feltétlenül jellemző. Meglehet. Én mindig annak tulajdonítottam a sikeremet, hogy nagyon önazonos voltam – és tiszta. Sosem arról volt szó, hogy magamnak akarok pénzt. Hanem mindig volt egy „ügy”. Valami egyedit kell csinálni! Amire fölkapják a fejüket. Igen sokat tesz a művészetért és a művészekért. Miben látja a művészet jelentőségét? Amióta ember létezik a Földön, tudja, hogy a legnagyobb ereje a kreativitása és a tehetsége, a lelke és a szelleme. Az a nemzet, amelyik nem fejlődik, nem tanul, vagy nem ad elég pénzt az oktatásra, nevelésre, művészetre, elkorcsosul. Nemzeti értékeink akkor maradnak meg, és akkor leszünk nagy magyar nép, ha erre sokat áldozunk. Szerintem az üzleti élet is akkor tud termékeny lenni, akkor lesz haszon, ha van kinek és minek eladni. Ha visszafelé fejlődik a nép, nincs ápolva a lélek és a szellem, nem fog virágozni a gazdaság sem. Minden mindennel összefügg. Ha csak egy részletre koncentrálunk, és csak a gyors hasznot lessük, a világ elkorcsosul, és elpusztul. A nagyapám, Levendel László orvosprofesszor mindig azt mondta, hogy az egész embert kell gyógyítani. Én meg azt, hogy az egész embert kell tanítani és tanulásra inspirálni. Akkor vagyunk sikeresek – bármely területet nézzünk is –, ha test, szellem és lélek egységben tud fejlődni. Az ember fejlődésének igazi útja a kreatív önazonosság, a tanulás és a szeretet. 9


MEGOLDÁSKERESÉS és ELŐRELÉPÉS SZERZŐ: JANKÓ JUDIT

A LOKÁLIS SZEREPLŐK EGYÜTTMŰKÖDÉSE KERÜLHET FÓKUSZBA AZ IDEI ART MARKET BUDAPESTEN Idén tizedik alkalommal jelentkezik – a rendkívüli körülményekkel is dacolva – az Art Market Budapest. A rendezvény az évek során a régió vezető művészeti vására lett, és a kezdetektől erős nemzetközi jelenlétre törekszik, a magyar alkotókat pedig a budapesti vásárok közötti időszakokban is utazó kiállításokkal népszerűsíti szerte a világon. Ledényi Attilát, a vásár alapító-igazgatóját kérdeztük. Tízéves a vásár. Megtenné, hogy összefoglalja nekünk, honnan hová jutottak, és miket tart mérföldkőnek a vásár pályaívében? Amikor 2011-ben első alkalommal lépett az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásárként a hazai és nemzetközi közönség elé, számtalan kihívással kellett megbirkóznunk. Budapest ebben az időben még – finoman fogalmazva – nem volt felrajzolva a világ művészeti térképére, így hamar kiderült, hogy nem elég vonzó tartalmakkal nagyszabású eseményt 10

szerveznünk, hanem el is kell magyaráznunk a világnak, miért alkalmas helyszín erre épp a mi városunk. Mindez a hívószavak rafinált megfogalmazása mellett intenzív nemzetközi jelenlétet követelt meg, széles partneri kapcsolatok kiépítését tette szükségessé, és persze a frappáns megfogalmazások mellett a kiállítási tartalmak fejlesztése tekintetében is kreativitást igényelt. 2014-ben például részben épp ebből az indíttatásból hoztuk létre Art Photo Budapest néven a vásár különálló fotóművészeti szekcióját, hiszen

Magyarország szerepe és Budapest központi pozíciója a fotográfia kontextusában könnyebben értelmezhető. Mérföldkő volt, hogy néhány évvel ezelőtt a Városházával stratégiai partneri kapcsolatot alakítottunk ki, hiszen – a világ legtöbb művészeti „vásárvárosához” hasonlóan – Budapest is belátta, milyen lehetőségeket rejt magában egy ilyen jellegű esemény a városarculat formálása és egyebek mellett a kulturális turizmus tekintetében. Az első években a hazai művészeti közeg egyfajta kishitűsége is lassította


a vásár pozíciójának megerősítését, talán az hozhatta meg a fordulatot, amikor 2015-ben a művészeti piacról szóló elemzésében a szakma egyik meghatározó orgánuma, az ARTnews a világ huszonöt legjelentősebb vására közé sorolta a budapestit. Az, hogy a hazai művészeti élet és piac szereplői ma már hasznos és érvényes platformnak, tehát magukénak tekintik a vásárt, az idei évben különösen fontos, hiszen az Art Market Budapest a kialakult körülményekre való tekintettel 2020-ban kiemelten törekszik arra, hogy a hazai kortárs képzőművészet értékeit újra, ráadásul a lehető legszélesebb választékban hozzáférhetővé tegye a hazai közönség számára. A koronavírus-járvány miatt világszerte lemondták a 2020-as vásárokat, az Art Market Budapestet mégis megrendezik. Beavatna minket a döntési folyamatba? Mit mérlegeltek, amikor a megrendezés mellett döntöttek? Megfordítanám: a nehézségek ellenére sok helyen mégsem mondták le a vásárokat, a közelmúltban Berlin, Koppenhága, Moszkva, Párizs és több más helyszín is pozitív példával szolgált ebben a tekintetben. Számunkra egyetlen pillanatra sem volt kérdéses, hogy hacsak egy általános karantén nem hiúsítja meg a terveinket, az Art Market Budapestet 2020-ban is meg kell rendeznünk. A járványhelyzetre alapvetően kétféle válasz adható. Az egyik a teljes visszahúzódás, ami – hangsúlyozom – érthető és elfogadható reakció. A másik – és ránk nemcsak a mostani helyzetben, de az elmúlt évtizedben mindig is ez volt jellemző – a megoldáskeresés és előrelépés. A számunkra megfogalmazott iránymutatások és részletes ajánlások figyelembevételével, a különleges intézkedések bevezetésében már gyakorlatot szerzett hazai és külföldi művészeti intézményekkel konzultálva olyan, meglehetősen rigorózus eljárásrendet alakítunk ki, amely a járványügyi kockázatok elhárítására megfelel. A részletekkel nem untatnám az olvasókat, de meggyőződésem, hogy az Art Market Budapest idején a vásár helyszíne talán a legbiztonságosabb helyszín lesz Budapesten. Döntésünket az a meggyőződésünk is befolyásolta, hogy a járvány hatására kritikus helyzetbe került alkotóknak és a hazai művészeti közeg más szereplőinek azzal nyújthatjuk a legnagyobb

segítséget, hogy megteremtjük a lehetőségét a közönséghez való visszatérésre. Szeretnénk megértetni a közönséggel, hogy aki bármilyen mértékben felelősséget érez, vagy érzékeny a hazai képzőművészeti élet iránt, az az Art Market Budapest által biztosított lehetőséggel élve látogatásával, szeretetével és nem utolsósorban vásárlásaival hatékonyan fejezheti ki szimpátiáját és segítőkészségét. Nem mellesleg tekintettel arra, hogy az Art Market Budapest formátuma, a művészeti kiállítás a színvonalas kultúrafogyasztás járványügyi szempontból legbiztonságosabb módja: amíg múzeumaink nyitva vannak, amíg számos más, a miénkkel azonos jellegű eseményt megrendeznek, addig kutya kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kultúra teremtői, közvetítői és fogyasztói találkozhassanak egymással. Könnyű lenne a járvány miatti nehézségekre hivatkozva visszavonulót fújni, de szégyellnénk magunkat akkor, ha ezt az utat választanánk, miközben hasznosak is tudunk lenni. Mit gondol nemzetközi színtéren az art fairek jövőjéről? Az elmúlt hónapokban online konferenciákon és személyes beszélgetéseken gyakran „találkoztam” vásárigazgató kollégákkal és más szakemberekkel. A számtalan felmerült gondolat közül talán az a legfontosabb, hogy miközben az elmúlt években a szakmában néhányan a nagy mértékben megszaporodott művészeti vásárokkal szembeni egyfajta fásultságról („fair fatigue”) kezdtek beszélni, ez mára a vásárok iránti fokozott érdeklődésbe fordult át. Biztosan van jövője annak a formátumnak, amely a közönségnek, a piac szereplőinek és az alkotóknak egyaránt ennyire tud hiányozni. Mi lesz az idei Art Market Budapest művészeti programja? Ahogy említettem, az idei évben bizonyos mértékig a regionális, kiemelten pedig a hazai művészeti szereplők szolgálatára koncentrál az Art Market Budapest, és a hazai piac mobilizálása kerül a figyelem középpontjába. Szerencsésnek mondható az a már tavaly meghozott döntés, hogy a harmincéves évforduló kapcsán idén a kelet-európai rendszerváltás művészeti eszközökkel való feldolgozását helyezzük fókuszba, hiszen ez akár dominánsan Magyarország és a körülmények által meghatározott mértékben a környező országok művészeti

tartalmaival is látványosan biztosítható. A legfontosabb tényező azonban az, hogy a hazai művészeti szereplőkkel való széles körű együttműködés bázisán az idei évben a piac újraélesztésében tudjunk közösen sikerre jutni. A külföldi résztvevők helyzete: ki jön, ki mondta le? Most, beszélgetésünk időpontjában az eddigi lemorzsolódások ellenére is húsznál több ország kiállítói tartják fenn szándékukat az Art Market Budapesten való részvételre, ami – tekintettel a nehézségekre – rendkívüli elismerés. Külföldi kiállítóink munkáját raktározási kapacitásokkal, logisztikai, szállítási és installálási szolgáltatással sőt végső esetben a kiállítási standokon szakképzett személyzet biztosításával igyekszünk segíteni. Mivel azonban a helyzet folyamatosan változik, ennyi idővel a vásár megnyitása előtt nem adható pontos és végleges válasz a kérdésre. Lesznek-e idén kísérőrendezvények, akár a Millenárison, akár másutt a városban? Elsősorban a járványügyi biztonság maximális fenntartása érdekében, másrészt nyilván a szokásosnál lényegesen kevesebb külföldi látogatóra számítva a vásárt hagyományosan övező fesztiválszerű programsorozattól eltekintünk az idén, és figyelmünket a központi kiállítás biztonságos megrendezésére összpontosítjuk. Szerencsére a főváros ettől függetlenül nem marad az Art Market Budapest idején fesztiválválaszték nélkül, hiszen a velünk évek óta együttműködő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál erről idén is gondoskodik. Az Art Market Budapest egyik legfontosabb kiegészítő eleme, a régió legfontosabb műtárgypiaci konferenciája, az Inside Art sem marad el, hanem idén online formában rendezzük meg, a megszokott rendkívül magas szakmai színvonalon. Mit vár az idei rendezvénytől, mivel lenne elégedett? A beszélgetésünkben megfogalmazott törekvések teljesülésének örülni fogunk. Én pedig akkor lennék leginkább elégedett, ha rá tudnánk cáfolni azokra, akik szerint a hazai művészeti élet és műtárgypiac szereplői alkalmatlanok az összefogásra, arra, hogy rövid távú egyéni érdekeiket átmenetileg félretéve közösen lépjenek fel a hazai művészeti élet támogatása és közönségünk magas színvonalú kiszolgálása érdekében. 11


„Szerettem azt gondolni, hogy nehezen beskatulyázható vagyok” SZERZŐ: NAGY ZSÓFIA

Bolgár Dániel marimbaművész, zeneszerző, ütőtanár és az utóbbi, izolációban töltött hónapok következtében egy poszt-produckiós stereo mastering vállalkozás újdonsült alapítója. Több zenei formációnak is tagja, amelyekben marimbásként és ütősként is szerepet vállal. Fontos célkitűzése, hogy az itthon és külföldön felhalmozott tudását mentorként adja tovább a következő generáció zenészeinek. Dániel zeneiskolás-korában ismerkedett meg a marimbával, de igazán közel a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában került hozzá a hangszer, amelyet így jellemez: „Szerintem a marimba ideális hangszer, mert megvan benne az ütőhangszerek ritmikussága, elemi, ősi ereje, de van egy kifinomultabb, lágyabb oldala is. Tud olyan lenni, mint egy törzsi ütőhangszer, de csellóvá vagy zongorává is át tud változni, így akár Bachátiratokat is lehet rajta játszani.” A konzervatórium elvégzése után Bécsben tanult, élt egy évig Antwerpenben, a mesterdiplomáját pedig Londonban, a Royal College of Musicon szerezte meg. Ezekben az években mind zeneileg, mind technikailag rengeteget fejlődött. Tapasztalata szerint külföldön, főleg Londonban, sokkal szabadabbak a művészetek: nagyobb az átjárás a műfajok között, nincsen egymással szembeállítva a komolyzene és a könnyűzene, és sokkal ritkábban skatulyázzák be a zenészeket. Londonból hazatérve elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszerművész-tanári mesterképzését, zeneiskolákban kezdett tanítani, amint pedig lehetősége adódott rá, feleségével, Markovich Mónikával közösen létrehozta a Premier Zenei Intézetet, ahova mindig szeretettel várják a zenélni vágyókat. „Annyi mindent tudtam felszedni tanulmányaim során, és oly sok mindenre jöttem rá magamtól is az évek 12

folyamán, hogy kár lenne ezt a tudást nem továbbadni” – fogalmaz Dániel. Szintén közös projektje Markovich Mónikával a Duo Modarp, amely egy tizenegy éve létező hárfa–marimba formáció. Két éve csatlakozott hozzájuk Clara Bystrand svéd énekesnő és Dániel volt ütőtanítványa, Somodi Dániel, így alakult meg a Premier Players. Kevés kompozíció van erre a formációra, ezért Dániel több művet is írt az együttesnek, amelyeket Budapest számos koncerttermében előadtak már. Dániel eddigi legnagyobb presztízsű fellépése a Royal Albert Hall Edgar termében helyet kapó szóló marimbakoncertje volt, kedvenc fellépéseként azonban a budapesti Hátsó Kapuban megrendezett 2013-as Duo Modarp koncertet említi. A zeneszerzés nagyon korán vált életének részévé. Már gyerekkorától tele volt zenei ötletekkel, szerette a kreatív feladatokat. és sosem ijedt meg a kihívásoktól. „Mai napig bennem él az akkori frusztrációm, hogy el fogom felejteni, ha nem veszem fel a kis kompozícióimat, amit leginkább énekelgettem vagy néha zongorázgattam, ezért kazettás magnóval jártam, hogy felvegyem magam” – meséli Dániel. Ekkoriban a magyar és az angolszász népdalok voltak rá nagy hatással, Bartók és Anton Webern polgárpukkasztó zenéje, illetve az igényes pop/rock. „Szerettem azt gondolni, hogy nehezen beskatulyázható vagyok, és talán így is maradtam. Felnőtt fejjel egyáltalán nem bánom” – fűzi hozzá.

Zenei világa továbbra is rendkívül sokszínű. Szereti az impresszionistákat, a posztimpresszionistákat és a posztromantikusokat, de közel állnak hozzá a jazz, illetve a kilencvenes és a kétezres évek brit indie/art rock alkotásai is. Legszorosabban azonban talán Bartókhoz kötődik. A Premier Players Countless Clara lemezének első trackje, Dániel Music című kompozíciója saját bevallása szerint Bartók nélkül nem is jöhetett volna létre. Amikor a jó zenéről faggatom, a következőt válaszolja: „Ezt a becsapós kérdést már Körmendy Zsolt is feltette a Zeneakadémián. Bele is futottam a csapdába. Átgondolva a kérdést, szerintem a jó zene elsősorban valami újszerű és változatos. Semmiképpen sem generikus és a tömegízlés számára kalibrált, mint a legtöbb mai mainstream zene. Mostanában sokat gondolkodom arról, hogy mi történik a XXI. században zeneileg. Túl nagy a zaj, sokan inkább influenszerek szeretnének lenni, mert vonzóbb, mint a zenészszakma, illetve sajnos az egész tehetségkutató showműsorkavalkád is lejjebb viszi a minőséget, felesleges zajt gerjesztve csak az eladhatóságra megy rá. Leginkább úgy mondanám, hogy instantzene-korban vagyunk, ahol a körítés fontosabb, mint a tartalom.” Ez ellen próbálnak tenni saját kis szigetükön, a Premier Zenei Intézetben és koncertjeiken, ahol mindenki találhat magának szerethető zenét.


A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM BEMUTATJA:

Balázs Nikolett: Ereklye

Balázs Nikolett (1990) olyan műtárgyakat hoz létre, melyekben újraértelmezi a klasszikus művészeti technikákat és környezetünk anyagait. Hajtogat, varr, szétvág, kicsavar, ragaszt, formáz, fest, miközben újabb kontextust keres az anyagoknak, átírja értékeiket, jelentésüket a kész munka tükrében. Az asszociációs lehetőségeket meghagyva a műtárgyak mesélnek emlékeink és érzékeink kézzelfoghatóságáról, képi szimbolikájáról. A digitalizáció térhódításával egyre fontosabb téma közvetlen kapcsolatunk az anyagokkal, saját testiségünkkel, a manuális anyagmegmunkálással. Ez az elementáris, érzéki tapasztalat pulzál Balázs munkáiból, ereklyeként konzerválva univerzális értékeinket.

EREKLYE | 2019 | szilikon, lenvászon, akrilfesték, gézlap | 60 x 60 x 15 cm

A cikk megszületését a B. Braun támogatta. 13


A kultúra segít lefolytatni a nehéz párbeszédeket SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Írországban szoros szálak fűzik össze az üzleti világot a kultúrával, ami még Magyarországon is érezteti hatását, hiszen ír vállalkozók alapították meg a magyar képzőművészeket támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. De vajon mekkora szerepet játszhat a művészet a diplomáciában? Interjú Ronan Gargan ír nagykövettel. Az ír–magyar kulturális kapcsolatok számára jó alapvetés, hogy James Joyce Ulyssesének főhőse, Leopold Bloom részben magyar, szombathelyi származású. Túl ezen a szimbolikus köteléken, mennyire erősek ezek a kulturális kapcsolatok? Megítélésem szerint nagyon. Jómagam tavaly érkeztem Magyarországra, és lenyűgözött az ország kultúrája, különösen a zene, a tánc és az irodalom terén. Büszkék vagyunk arra, hogy társszervezői vagyunk a Magyar Tudományos Akadémián évről évre megrendezett Seamus Heany-emlékbeszédnek, ahol a XX. és XXI. század egyik legnagyobb költőjének életét és műveit 14

ünnepeljük. Mindez annak is köszönhető, hogy sok magyar élt és dolgozott Írországban, akik hazahozták magukkal az ír kultúra szeretetét. De a két nép közötti kulturális kötelék jóval régebbre nyúlik vissza: William Butler Yeats egyik első kiadott műve, az És Rényi Ferenc hallgatott (How Ferenc Rényi kept silence) című vers volt, amelyben az 1848/49es szabadságharcot állította párhuzamba az 1880-as évek Írországának felkeléseivel. Nagykövetségünk folyamatosan dolgozik azon, hogy akár a régi, akár a kortárs ír kultúrát még jobban megismertesse Magyarországon, és fordítva. Részt veszünk például egy Martyn Ferenckiállítás megszervezésében. Az ő déd-

apja Írországból érkezett Magyarországra, és a művészetét nagyban formálták Írország természeti és kulturális kincsei. Nemrég Pécsett is megfordult, hogy megnézze a Martyn Ferenc Múzeumot. Az már a harmadik utam volt Pécsre, de Tatán is jártam, ahol a helyi Városháza nagytermében lógnak Martyn Ferenc festményei. Mindkét várossal közösen dolgozunk, hogy jobban felfedezhessük a művészetét, és azt, hogyan szolgálhatná mindez a két ország kulturális kapcsolatainak további erősödését. A Leopold Bloom Díj célja a kortárs magyar képművészek támogatása. Ebben az ír alapítású díjban a nagykövetség is partner?


Az érdem mindenekelőtt John Wardé és feleségéé, Mary McLoughliné, akik üzleti céllal érkeztek Magyarországra, de annyira beleszerettek a magyar kortárs művészetbe, hogy megalapították ezt a ma már nagyon rangosnak számító, kétévente átadott díjat. Boldogok vagyunk, hogy ránk és Írországra asszociálnak róla az emberek, és a magunk lehetőségei szerint mi is igyekszünk támogatni a fiatal magyar művészeket. Ez is egy újabb jele az ír–magyar kapcsolatok erejének, aminek Leopold Bloom és az Ulysses kiváló szimbóluma. Nemrég jártam Szombathelyen, meglátogattam James Joyce szobrát is, és figyelemmel követtem a Bloomsday rendezvényüket, amelyet idén sajnos csak online rendezhettek meg. Ha egyszer túl leszünk a járványon, feltétlenül Szombathelyen ünnepelem majd a Bloomsdayt. Léteznek más országokban is ilyen rangos, ír alapítású díjak, vagy a Leopold Bloom Díj egyedi? Szerintem egyedi. Természetesen számos országban támogatnak ír cégek rendezvényeket és kulturális programokat, de a Leopold Bloom Díjban különleges, hogy nem alkalmi, hanem rendszeresen kiadott támogatás. Van egy másik, hasonlóan sikeres program, melyet az Ír Nagykövetség alapított. Ennek az ösztöndíjprogramnak a keretében magyar diákok mehetnek kutatni Írországba, mindezt Magyarországon működő ír cégek szponzorálják: a Pannonia Bio, a McHale, a Kingspan, a CRH. Általánosságban mennyire tartja fontosnak a kultúra szerepét a diplomáciában? Elterjedt vélemény, hogy szép dolog a művészet, de mégiscsak másodlagos a politikai és a gazdasági kérdésekhez képest. Meggyőződésem, hogy a kultúra hatalmas szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatok alakulásában. Segít a különböző országok népeinek és vezetőinek jobban megismerni és megérteni egymást. Ha pedig jobban értik egymást, akkor közös nevezőre jutni és együtt üzletelni is könnyebb lesz. Ezzel az ír kormány is tisztában van, ami megmutatkozik a külpolitikájában is. Az ír nagykövetségek világszerte dolgoznak azon, hogy láthatóvá tegyék a kultúránkat, előmozdítsák a kreativitást az adott országban, és megerősítsék a nemzetközi elismertségünket. Ennek ékes példája volt, amikor Írország állandó helyett kapott az ENSZ Biztonsági Tanácsában a 2021-től kez-

dődő kétéves időszakra. Egy U2 és Riverdance koncert is segítette, hogy megmutassuk, mi mindent tud országunk ajánlani, és milyen értékek mellett állunk ki a külpolitikában. A kultúra tehát szerintem segíthet lefolytatni a nehéz, összetett párbeszédeket, ilyen értelemben ugyanolyan fontos, mint a politikai vagy gazdasági témák. Ön szerint egy országnak tudatosan kell építenie a brandjét a nemzetközi térben? És ha igen, Írországnak mik a központi értékei? A brand szót azért nem nagyon szeretem használni, mert úgy hangzik, mintha valami terméket akarnánk eladni. De az mindenképp fontos, hogy világszerte felhívjuk a figyelmet arra, országként milyen értékek mellett állunk ki, és mik az érdekeink. Írország külpolitikája nagyon értékközpontú: hiszünk a jogállamiságban, a demokráciában, az egyenlőségben és az emberek alapvető jogainak megvédésében. Minden évben megünnepeljük például Szent Brigid napját, akiről kevesen tudják a világban, hogy a mindenki által ismert Szent Patrik mellett az ország másik védőszentje. Az ilyen alkalmak lehetővé teszik, hogy a nők kreativitását is ünnepeljük, és felhívjuk a figyelmet a női egyenjogúság fontosságára. Említhetjük Samuel Beckett és Martin McDonagh drámáit vagy akár a Guiness sört, ami Írországról azonnal eszébe juthat egy magyar embernek. Olyan ikonikus magyar kulturális teljesítmények is vannak, amelyek beugorhatnak egy átlagírnek? Szerintem Írország és Magyarország hasonlít abban, hogy nagyon gazdag kultúrával van megáldva, és mivel mindkét ország tagjai közül sokan élnek külföldön, ezt a kultúrát hatékonyan közvetíteni is tudják új közönségek számára. Ami Magyarországról egy írnek elsőre eszébe juthat: Liszt Ferenc, Bartók Béla, illetve a magyar népzene és néptánc, ami nem is áll annyira távol a mi táncainktól. Továbbá van egy kevésbé ismert zeneszerző, nekem is csak az utóbbi időben hívták fel rá a figyelmemet: Kurtág György, aki Samuel Beckett Végjáték című drámájából írta pár éve bemutatott operáját. És ne feledkezzünk meg a streaming szolgáltatókról, amelyeknek köszönhetően az ír nézőkhöz is eljut néhány nagyszerű magyar film (nemrég néztem meg például A martfűi rémet), és persze azzal is sokan tisztában vannak, hogy számos

ír film és tévés produkció Magyarországon forog mostanában. Általánosságban is jellemző az erős kapcsolat az üzleti és a művészeti világ között Írországban? Egyértelműen. Az ír és a nálunk működő külföldi cégek is felismerik a művészet és kultúra értékét az emberek jóllétében, mentális egészségében, a motivációk megőrzésében. Ennek megfelelően nagyvonalúan támogatják a kultúrát, legyen az a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Koncertterem vagy egyedi zenekarok szponzorációja. A járvány idején például a zene hatalmas szolgálatot tett a társadalomnak a mindenkit sújtó izoláltság és szorongás feloldásában. A művészet összehozott minket, és volt is egy egészen nagyszabású, Bátorság néven futó kezdeményezés, amelynek keretében híres ír zenészek léptek fel ikonikus ír helyszíneken. Ezt egyrészt a közmédia támogatta, másrészt az Intel, amely az egyik legnagyobb befektető Írországban. Szépen példázza, milyen az, amikor az üzleti világ meglátja az értéket a kultúrában. Az EU egy történelmi léptékben példátlan együttműködés az európai országok között, de bőven akadtak kihívások az elmúlt években: a járványt ön is említette, de ott volt a migrációs válság vagy a Brexit. Optimista abban a kérdésben, hogy ezeken átlendülhet és tovább erősödhet az Unió? Diplomataként munkaköri leírásom része, hogy örök optimista legyek. Az EU szerintem felül tud kerekedni a kihívásokon, és kiállja majd az idők próbáját. Nem is látok más opciót, az európai országoknak muszáj együttműködniük, mivel egyenként nem tudnának mit kezdeni az olyan globális kihívásokkal, mint például a klímaváltozás vagy a Covid. Írország nagyon elkötelezett a nemzetközi szövetségek, az EU és az ENSZ mellett. A jelen egyik nagy kihívása természetesen a Brexit. Három éve zajlanak a tárgyalások a kilépésről rendelkező megállapodásról. Fontos, hogy elkerülhető legyen a szigorú határellenőrzés bevezetése, és ÉszakÍrország stabilitása ne borulhasson fel húszévnyi béke után. Mindez nem lett volna elérhető az EU-partnerállamok szolidaritása és az Egyesült Királyságbeli partnereink konstruktív hozzáállása nélkül. Az EU már számos alkalommal bizonyította, hogy ha együtt dolgozunk és tiszteletben tartjuk az intézményeinket, akkor képesek vagyunk felülkerekedni a problémákon. 15


BÉRES KLÁRA

„Az emberi lét óriási adományának tartom a művészetet” SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA

Magyarország legnagyobb magyar magántulajdonban lévő gyógyszergyára, a Béres Gyógyszergyár kommunikációs vezetője, a Béres Alapítvány elnöke az élet teljességének részeként tekint a kulturális mecenatúrára. A humán gyógyászat kiemelkedő alakja, id. dr. Béres József örökségét, a test és a lélek szolgálatát viszik tovább férjével. 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét kapták a kultúra rendületlen támogatásáért. Legutóbb a koronavírus-helyzetre reflektáló Standby szabadtéri kiállítás megvalósulásához járultak hozzá. Kutatóvegyész előélettel milyen meghatározó kapcsolódásai voltak a művészetekkel? Mélységesen hiszem, ezért tudom a társadalom felé is közvetíteni, hogy a művészeteken keresztül olyan többletet kapunk az élethez, ami a kiteljesedésünket szolgálja. Merse fiam ötévesen hosszú percekig ült Csontváry A taorminai görög színház romjai című festménye előtt. Megkérdeztem, mit nézel a képen, mire azt felelte: „Nem látod, Anya, hogy 16

csillan a nap az oszlopfőn?”. Az emberi lét óriási adományának, kincsének tartom a művészetet, amely képes a hétköznapok nyelvén elmondhatatlan tartalmak közvetítésére. Vidéken éltem, művészetre érzékeny családban. Zongorázni tanultam, prózamondó versenyekre jártam, nagyszerű művész rajztanárom volt, akivel a mai napig bensőséges kapcsolatot őrzök. Aktívan fest, kitüntetésnek érzem, hogy számos kiállítását én nyithattam meg. A későbbiekben apósomon, id.

Béres Józsefen keresztül fantasztikus személyiségekkel, kiemelkedő művészekkel találkoztam Ratkó Józseftől Kósa Ferencen át Nagy Lászlóig. Búza Barna szobrászművész apósom közeli barátja volt, nekünk is testi-lelki jó barátunkká lett a férjemmel, olyannyira, hogy könyvet írtunk róla a lányommal. Vagy említhetném Dubrovay Lászlót, aki az ezredfordulón keresett meg minket millenniumi CD-jének a kiadása kapcsán, amit sikerült négyezer iskolába eljuttatnunk.


A Béres Alapítvány tevékenysége elsősorban a betegségmegelőzés, a tudomány, az oktatás területén ismert. Hogyan kapcsolódik ehhez a kulturális mecenatúra? A kultúra értékei iránti alapvető vonzódás a kezdetektől megjelenik a Béres hitvallásában és kíséri az alapítvány működését. Béres Alapítvány a Teljes Életért – ez a hivatalos neve, ami szemléletesen kifejezi a magunk küldetését: a teljes emberi élet szolgálatát, amely a testi, a lelki és a szociális egészség egységét jelenti. A gyógyszergyár termékeivel a testi egészségért szállunk síkra, emellett ugyanolyan fontos erkölcsi kötelességünknek tartjuk a lelki egészség támogatását, amibe beletartozik az oktatás, a kultúra és – hívő emberek lévén – az egyházak támogatása is. A mi támogatási rendszerünk abban tér el az átlagostól, hogy nem letudni akarunk évente X millió forintot, mert akkor festményeket vennénk értékálló befektetés gyanánt, vagy átutalnánk adott összeget egy művészeti csoportnak. A Béres a kölcsönösségen, kapcsolatépítésen, értékek közvetítésén alapuló támogatásban hisz. Milyen kritériumok alapján válogatják meg, hogy mely kulturális, művészeti projektekhez adják a nevüket, mit karolnak fel anyagilag? Sokan keresnek meg minket. Az anyagi lehetőségeink persze határt szabnak a pártfogásunk mértékének. De gyakran nem a pénz mennyiségén múlik a hatás, amit a pártolással elérünk. Fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek gondozását, minden évben vannak támogatottjaink. Előfordult, hogy pályakezdő zongoraművészt egy repülőjegy kifizetésével indítottunk el a művészi karrierje felé. Sok fiatal fordult már hozzánk, akinek nehézségei voltak képzése fedezésében. Szponzoráltuk többek között operaénekes hölgy külföldi tanulmányait, volt, aki nekünk köszönhetően folytathatta tanulmányait a Zeneakadémia Népzene Tanszékén. Jelenleg is van egy fiatal „felfedezettünk”, aki hegedűművésznek készül. Rendszeres támogatói vagyunk kiadványoknak, könyveknek, művészeti folyóiratoknak, például a Búvópataknak, a Stádiumnak, régebben a Lyukasórának. Nyilván szubjektív szempontok is közrejátszanak abban, hogy milyen személyek, közösségek mellé állunk. De alapvető, hogy egyetemes és magyar értékeket képvisel-

jenek, a tevékenységük az emberek kiteljesedését szolgálja. Évek óta támogatjuk Nagy Csaba tárogatóművész programját, aki oktató célzattal tart előadásokat iskolákban. Lovász Iréntől a Misztrál Együttesen át a Szent Efrém Férfikarig nagyon széles skálán mozog azon művészeknek a köre, akiknek egy-egy fellépését, CD-jét, kiadványát támogattuk. Fafaragók, szobrászok is eszembe jutnak. A tabi Nagy Ferenc személyében – sok éve már – egy fantasztikus fafaragó művészt ismertünk meg, akinek a munkásságáról megjelentettünk egy csodálatos művészeti albumot. Nagy büszkeségünkre szolgál, hogy noha Feri bácsi már nincs köztünk, művészetét – e könyvnek hatására is − Magyar Örökség Díjjal ismerték el. Szolnokon – ahol a gyárunk van − Pogány Gábor Benő munkásságát, többek között a Szolnok Ispán köztéri szobrát emelném ki, Erdőbényén a helyi fafaragó művészt, Égerházi Lászlót segítjük megrendelésekkel. Faykod Mária, Franciaországban élő szobrászművésznek szervezett országos kiállítássorozattal egy különleges, itthon alig ismert alkotóművészt ismertettünk meg a hazai közönséggel. Támogatunk színházakat is, alapítása óta támogatói vagyunk Szarvas József viszáki Pajta Színházának, mert az értékrendünkhöz közel álló üzenete van a tevékenységének. A Gyurkovics Tibor 90. születésnapja alkalmából októberben induló országos versmondó verseny szponzorálásában is részt veszünk. Hosszú a sor! A támogatottak névsora arról tanúskodik, hogy a népzenének, a népművészetnek kitüntetett szerepe van a Béres kultúratámogató koncepciójában. Valóban, erős a kötődésünk a magyar népművészethez, rendkívüli gazdagságú népzenei kultúránk csodás kincseihez, azon belül is a népi énekekhez. A férjemnek és nekem is olyan felmenőink voltak, akik a közösségi együttlétet közös énekléssel koronázták meg. A népdalok a mindennapjaink, az ünnepnapjaink részévé váltak, születésnapokon, karácsonykor, jeles eseményeken mindig énekelünk. A legkisebb gyermekünk a Csillagszemű Táncegyüttesben táncolt, rajta keresztül is nagyon sok népdal jutott el hozzánk. Rendkívüli emberek barátságát köszönhetjük a magyar népzenének és néptáncnak. Az elsők között kell említenem Tímár Sándort és feleségét,

Böskét − Sanyi bácsi a napokban ünnepli 90. születésnapját, Isten éltesse! − Erdélyi Zsuzsa nénit, Kallós Zoli bácsit. Ők sokat segítettek a férjemnek abban, hogy megvalósulhasson nagy vágya: megfelelő színvonalú énekeskönyv híján maga állítson össze egy szép magyar énekeket összefoglaló énekgyűjteményt. Rengeteg energiát, igényességet fektetett ebbe a munkába, komoly szaktekintélyeket hívott segítségül, és nagy sikert aratott. A Szép magyar ének című énekeskönyv a Kabay Barna–Petényi Katalin rendezőpárost is megihlette, akik a könyv üzenetéből, ugyanezzel a címmel nagyon szép és megindító dokumentumfilmet készítettek. Gyöngyössy Bence id. dr. Béres Józsefről szóló, A feltaláló című nagyjátékfilmje részben az ön apósa élettörténetéről írt könyvéből − Cseppben az élet − született. Milyen mértékben vett részt a film elkészültében? Nagy adomány és kegyelem, hogy olyan elődünk volt, mint Béres József, akinek az egyenessége, szorgalma, kitartása a mi életünkben is meghatározó. Apósom rengeteget mesélt nekünk a fiatalságáról, a katonaéveiről is, és közelről láthattuk erőfeszítéseit, igazáért való bátor küzdelmeit. Különleges tanulságokat szolgáltató életút az övé. Igyekeztem a lehető legsallangmentesebben, leghitelesebben visszaadni a szavait, a gondolatait. A legnagyobb dicséretet egy kollégámtól kaptam, aki a könyv olvastán annyit mondott: „Klári, ebben a könyvben Józsi bácsi pont olyan, mint az életben”. Nem gondoltam volna, hogy a könyv alapmű lesz ahhoz, hogy az utókor mélyebb képet kaphasson apósomról. A gondviselés hozta elénk Kabay Barnát és Petényi Katalint Nagyváradon, Tőkés László vendégeként, a Hitvallók és ügynökök című filmjük bemutatóját követő baráti vacsorán. Felkeltette az érdeklődésüket apósom élettörténete, olyannyira, hogy 2015-ben készítettek egy dokumentumfilmet Béres József életútja címmel. Már akkor foglalkoztatta őket egy játékfilm gondolata, a végeredmény elsősorban az ő munkájukat dicséri, de jó érzés, hogy mi is részt vettünk a forgatókönyv alakításában, finomításában, mindvégig kikérték a véleményünket. Csodálatos sorsajándék, hogy a filmet éppen apósom születésének századik évfordulóján mutathatták be. 17


Külföldi utazásai, tanulmányai nagy hatással voltak a művészethez fűződő viszonyára, most mégis magyar művészek alkotásait vásárolja. Dr. Kovács Szabolcsot arról kérdeztük, mi áll a műgyűjtés és a művészek támogatásának hátterében. A járványhelyzet miatt telefonon beszélgetünk, de ha személyesen készülne az interjú az ügyvédi irodájukban, látnék festményeket a falakon? Az irodánkban azon túlmenően, hogy különféle szakmai okleveleket is elhelyeztünk, kizárólag kortárs képzőművészeti alkotások láthatók a falakon. Ezzel is támogatjuk a kortárs képzőművészetet, másrészt fontos számunkra az ügyvédi irodánk esztétikai megjelenése. Továbbá úgy gondoljuk, hogy ezeknek a munkáknak a szellemisége közel áll hozzánk, és így talán a munkánkhoz is. Károlyi Zsigmond, Bernát András, Bullás József, Szilágyi Teréz művei találhatóak meg nálunk. Amellett, hogy az irodában, az otthonomban is részben ezektől a művészektől vannak alkotások. Honnan jött az ötlet, hogy az ügyvédi irodában képzőművészeti alkotásokat helyezzenek el? Az ügyvédi iroda vezetője az édesapám, Dr. Kovács Kázmér, ezeket

ÜRES FALAK HELYETT KORTÁRS FESTMÉNYEK SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA FOTÓ: BIELIK ISTVÁN


a képeket ő választotta ki. Ha jól emlékszem, a 90-es évek legelején jelent meg Hajdu István szerkesztésében egy kortárs képzőművészeti album, Budapesti Műtermek címmel. A könyvben szereplő művészek alkotásaira figyelt fel édesapám, végül antikváriumból én is megszereztem ezt az albumot – innen datálható a fokozott érdeklődésem a kortárs képzőművészet iránt. Miért a kortárs képzőművészek alkotásait részesítik előnyben a klas�szikus művek helyett? Az egyik szempont, hogy ezek az alkotók a mi kortársaink, vagyis – ha áttételesen is – azokra a helyzetekre, kérdésekre reagálnak a munkáikkal, amelyekben mi is élünk, amelyek minket is foglalkoztathatnak. Továbbá a ma is élő alkotókkal személyes kapcsolat alakítható ki, és így dialógust lehet folytatni velük, amit szintén kiemelten fontosnak tartok. Ha valakinek nincsenek műtárgyak az irodai környezetében, miért ajánlaná ezeket? Miért jobb egy ilyen térben dolgozni? Én nem szeretem az üres falakat. Ha innen indulunk ki, akkor számomra nyilvánvaló, hogy az út végén a kortárs képzőművészeti alkotások állnak, hiszen, ha valamit a falra lehet helyezni, akkor én a képzőművészetet preferálom, és nem egy posztert, ami akár egy bútorboltban is megvásárolható. Ez egyben azt is tükrözi, hogy számunkra mi a fontos, mi képvisel értéket. A művek elrendezésében milyen koncepciót követnek? Az irodában van egyfajta elgondolás, de ez kevésbé tudatos. Nálam otthon egy erősebb rendezőelv működik: megpróbálom úgy elhelyezni a képzőművészeti alkotásokat, hogy azok egymást erősítsék, közösen hassanak a nézőre. Például mester és tanítványok egy térben vannak, vagy olyan alkotók műveit helyezem egymás mellé, akik egy-egy időszakban együtt alkottak, egyazon művészeti csoportosulásnak voltak a tagjai. Bizonyos esetekben lehet, hogy ez a rendszerezés csak számomra egyértelmű, más esetben egy kívülálló számára is nyilvánvaló lehet. De hozzá kell tennem, hogy sem az ügyvédi iroda, sem az otthonom nem galéria. Olyanfajta tudatos elhelyezés nincs, ami egy múzeumban vagy egy kurátor által összeállított anyagban felfedezhető.

A műtárgyak vásárlásán túl más módon is támogatják az alkotókat? Segítettük például az Auer Lipót hegedűművész, karmester és zenepedagógus életéről megjelent film elkészítését. Mostanában azonban a kortárs képzőművészet kapott hangsúlyosabb szerepet. Jelenleg is a terveink közt szerepel egy festőművész munkáit bemutató album támogatása. Vannak az ügyfeleik közt is művészek vagy művészeti intézmények? Többször is előfordult, hogy művészek voltak az ügyfeleink – ez általában klasszikus polgári jogi területen végzett tevékenységet, például szerződésszerkesztést jelentett. Ha az ügyvédi irodánk tevékenységi körébe tartozó területekkel (ingatlanjog, biztosítási jog, kártérítési jog, büntetőjog területén a közlekedési büntetőjog, polgári peres jogi képviselet) kapcsolatban fordulnak hozzánk, akkor természetesen szívesen segítünk művészeknek is, és ellátjuk a jogi képviseletet, vagy a szükséges okiratot megszerkesztjük a számukra. De olyanra is volt már példa, hogy egy galéria fordult hozzánk, és számára készítettük el az elsődleges gazdasági tevékenységéhez szükséges szerződéstervezeteket. Milyen szerepet játszik a magánéletében a kultúrafogyasztás? A kultúra számomra szabadidős szellemi tevékenység: lehetőséget biztosít arra, hogy tartalmasan kikapcsolódjak. Amikor elmegyek egy kiállításra, vagy képzőművészeti tárgyú könyvet, folyóiratot olvasok, ilyen tematikájú beszélgetésen vagy esetleg vitán veszek részt, akkor kiszakadok a szürke és stresszes hétköznapokból. A művészet szeretete, ahogy korábban említette, önöknél a családban öröklődik. Otthon mindig szép tárgyak vettek körül – a szüleim erre tudatosan figyeltek –, bár amikor kisgyerek voltam, még kevésbé voltak jellemzőek a kortárs képzőművészeti alkotások, elsősorban a XX. század első harmadából származó művek voltak a lakásunkban. Az utóbbi három évtizedben ugyanakkor édesapám esetében is egyre meghatározóbbá vált a kortárs képzőművészet előnyben részesítése. Egy szép polgári lakáshoz, azt gondolom – és bizonyára ezzel nem vagyok egyedül –, hozzátartozik, hogy képek lógjanak a falon. Régen is így volt, és szerintem most is így van.

Talán csak az változott, hogy mikor mi számít éppen kortársnak. Amit ma klasszikus modernnek hívunk, a megalkotása idejében kortárs volt. Száz év elteltével persze ezeknek a munkáknak egy része már bekerült a képzőművészeti kánonba, és ezt most nyilvánvalónak tartjuk, de aki a XX. század elején a lakását képzőművészeti alkotásokkal kívánta díszíteni, jellemzően akkori kortársakat vásárolt, és ez abban az időben is egyfajta szellemi kihívás volt. Ez most is így van, csak időközben más lett a kortárs. Mennyiben voltak hatással a kultúrához fűződő viszonyára a Kanadában és Németországban töltött évei? A középiskola egy osztályát töltöttem Ottawában, és ez alatt az idő alatt az ottani galériákat, illetve múzeumokat amennyire csak tudtam, bejártam. Később a Deutsche Bank ösztöndíjasaként közel három évig Németországban dolgoztam. Fontos megemlíteni, hogy a Deutsche Bank rendelkezik az egyik legkomolyabb intézményi kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel Európában, és számos szakmai anyagában megjelenteti ezeket a gyűjteményi darabokat. Kassel városában éltem, ott rendezik meg ötévente az egyik legfontosabb kortárs képzőművészeti seregszemlét, a Documentát. A város a száz nap alatt, amíg tart a kiállítás, a Documenta lázában ég, a látogatók száma sokszorosan meghaladja a város lakosságát. Ez a progresszív művészeti esemény nagyon erős hatással volt rám. Akkor még nem tudtam, hogy a kortárs képzőművészet nálam „be fog kattanni”, de lehet, hogy ez a Documentának is köszönhető. Nemzetközi művészektől is vásárol festményeket, vagy inkább a magyar alkotókat részesíti előnyben? Figyelem a különböző nemzetközi tendenciákat, és hogy azok a magyar művészek, akiket én kedvelek, hogyan illeszthetők be a nemzetközi irányvonalakba, milyen külföldi alkotók munkáival mutatnak rokonságot. De sem időm, sem energiám, sem megfelelő anyagi forrásom nincs arra, hogy ezeknek a külföldi alkotóknak a munkáit vásároljam. Nagyon nehéz lenne számomra felelős döntést hozni, hogy mik azok a külföldi munkák, amiket szívesen megvásárolnék. Ráadásul külföldi alkotók esetében kevésbé alakulhat ki az a személyes kapcsolat, amit én nagyon fontosnak tartok. 19


MI SZÁMÍT ÖRÖK ÉRTÉKNEK A PÉNZVILÁGBAN? SZERZŐ: SZABÓ NOÉMI

Stabilitás, megbízhatóság, fejlődés. Ezen értékek hármasa határozza meg az OTP csoport működését idestova hetvenegy esztendeje. Az OTP Bank nemcsak azt tartja fontosnak, hogy megjelenjen különféle támogatói szerepekben, hanem azt is, hogy mindezt a pénzintézet által képviselt értékek mentén tegye. A kultúra és művészet szerepéről és támogatásáról az OTP Bank Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának igazgatójával, Nagy Zoltán Péterrel beszélgettünk. Milyen régóta vesznek részt művészeti, kulturális projektekben? Milyen szempontok alapján választják ki a kultúra, a művészetek azon a területeit, amelyeket támogatnak? Az OTP Bank hosszú évek óta a művészet és a kultúra fejlődésének elkötelezett támogatója. Egyaránt fontosnak tartjuk a kulturális értékek megőrzését, építését, a hagyományőrzést és a kortárs kezdeményezések felkarolását. Különösen fontosnak érezzük az olyan események, kezdeményezések támogatását, amelyek közösségteremtő erejük van – legyen szó akár könnyűzenei fesztiválról, akár művészeti kiállításról. A kezdetektől miként változott a támogatási rendszerük? És ha változott, mi volt az oka vagy célja a változásnak? Az OTP Bank gazdasági, társadalmi beágyazottsága meghatározó, ügyfélkörünk rendkívül széles. Társadal20

mi szerepvállalásunknál is igyekszünk ennek megfelelően dönteni – olyan projektekben, amelyek a bank támogatási politikájához illeszkednek. Fontos szempont emellett, hogy együttműködéseink során törekedjünk a hosszú távú partnerség kialakítására. Hisszük, hogy az évek során, a közös munkával értéket, hagyományt teremthetünk. Ilyen évek óta tartó kapcsolat fűz bennünket például a nívós Prima Primissima Díjhoz, a Múzeum+ programhoz, az Országos Táncháztalálkozóhoz és a Veszprémi Utcazene Fesztiválhoz. Jelenleg mennyivel támogatják a kultúrát, a művészeteket? Az OTP Bank hazánk egyik legnagyobb támogatást biztosító gazdasági szereplője. Éves szinten több mint kétmilliárd forinttal segítjük – a kultúra mellett – a sport- és az esélyteremtési programokat, hogy elérjék a céljaikat.

Milyen értékeket tartanak ma fontosnak? A pénzvilágban mi számít örök értéknek? A stabilitás, megbízhatóság és a fejlődés hármasa teremtenek örök értéket – ezek határozzák meg az OTP csoport működését is, immáron hetvenegy éve. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk forduló ügyfeleknek szakértelemmel, korszerű informatikai fejlesztésekkel és modern, univerzális, személyre szabható banki megoldásokkal segítsünk céljaik megvalósításában. Lehet-e jó befektetés a kultúra, a művészet? A hagyományok, a közös kulturális értékek fontos szerepet játszanak abban, hogy erősebbé, összetartóbbá tegyenek egy közösséget. Felelős pénzintézetként részt kell vállalnunk az alapvető pénzügyi ismeretekkel rendelkező, felelős döntéshozásra képes fiatalok és felnőttek képzésében, ezért célul tűztük ki a pénzügyi kultúra széles


körű fejlesztését, új pénzügyi kultúra megalapozását. Az OTP Bank tavaly közel egymilliárd forinttal támogatta a pénzügyi kultúra fejlesztését. Mekkora a felelőssége ma annak, aki megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy hozzájáruljon az értékteremtéshez? Azok a vállalatok lehetnek sikeresek, amelyek nemcsak üzleti céljaik elérésére, hanem környezetükre is kellő figyelmet fordítanak – vagyis értéket teremtenek azzal, hogy lehetőségeikhez mérten hozzájárulnak a fejlődéshez. Ebben nekünk is – mint minden vállalatnak – felelősségünk van. Miért tartják fontosnak, hogy megjelenjenek támogatói, partneri szerepben a kultúra, a művészetek területén? A kultúra, a művészetek támogatásának jelentősége abban áll, hogy hatással lehetünk a társadalomra: hozzájárulhatunk az emberi kapcsolatok elmélyítéséhez, a közösségépítéshez, a tehetségek kibontakozásához és az élményszerzéshez. Éppen ezért nemcsak azt tartjuk fontosnak, hogy megjelenünk különféle támogatói szerepekben, hanem azt is, hogy az OTP Bank által képviselt értékek mentén tegyük. Fontosnak tartják-e, hogy a kultúrát, művészetet támogató tevékenységük is nagyobb nyilvánosságot kapjon? Támogatásainkról nem a bankra irányuló reflektorfény szerint döntünk. Az önök támogatói, partneri tevékenysége nyomán milyen új utak nyíltak meg? A „Kerülj be a Szépműbe!” kampányunk is jó példa lehet arra, hogy a támogatói együttműködéseink mentén a partnerekkel új, egyedi lehetőségeket valósíthatunk meg. Azonban az új

utak felfedezése és megnyitása mellett a meglévők gondozása is fontos. Büszkék vagyunk például a sokak által elismert Prima Primissima Díjra, amelynek küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek a teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2013-tól az OTP Bank gondozza és finanszírozza. Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése olyan cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Mely projektek voltak az elmúlt időben kiemelkedően fontosak a kulturális együttműködések közül? A Prima Primissima, ahol évről évre kiemeljük és a széles közvéleménynek is megmutatjuk, kik azok, akik példaértékű teljesítményt, maradandót alkottak az elmúlt időszakban. Emellett pedig a már szintén említett, Szépművészeti Múzeummal közösen szervezett kampányunkat emelném ki. Egy korábbi restaurátor- és irodahelyiség álmen�nyezetének bontása során feltárult egy díszes, boltíves mennyezet, amelyet restauráltak. A helyiség a Schickedanz terem nevet kapta, a „Kerülj be a Szépműbe!” pályázatunk továbbjutó alkotásainak tárlatát pedig ott rendezhettük be – ahol a Múzeum történetében korábban még soha nem volt kiállítás, így a termet az OTP VRMúzeum látogatói tekinthették meg elsőként. Mit ad hozzá egy brandhez, mivel gazdagítja a szponzort a kulturális, művészeti projektekben való részvétel? Az OTP Bank támogatási politikájának egyik legfontosabb feltétele, hogy olyan

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában 2020. szeptember 22-én, a Haris Parkban. A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek idén hatvankét jelöltet állítottak. Közülük választotta ki az öttagú szakmai zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Műpa vezérigazgatója, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, filmügyi kormánybiztos és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat fiatal tehetséget, akik elnyerték a „Legjobb a legjobbak közt” címet.

kezdeményezések mellé álljunk, amelyek értékrendjével azonosulni tudunk. A márkaérték áthatja a szervezetet, a céges kultúrát, tükrözve azt, ahogyan dolgozunk, amit és ahogy nyújtunk az embereknek. Úgy gondoljuk, hogy a kultúra és a művészet támogatása olyan kifejezése lehet a márkának, amellyel szavak nélkül is elmondhatjuk magunkról mindazt, amit szeretnénk, úgy, hogy közben az emberek érdeklődését is sikerrel fenntarthatjuk. Miért fontos az OTP Bank számára, hogy elől járjon a bankok között, és példát mutasson a művészeti szférával való együttműködésekben? Az OTP csoport fontosnak tartja, hogy gazdasági erejéhez mérten hozzájáruljon a közösség fejlődéséhez, a kultúra és a sport támogatásához és segítse a lemaradottabbakat a felzárkózásban. Felelősséget érzünk a kultúránk, értékeink és közösségeink felkarolásában és abban, hogy a jövő generációja is átélhesse az általunk közvetített értéket. A válság utáni világban hogyan változik – ha megváltozik – a bank szponzorációs ténykedése? Mások lesznek-e a fókuszpontok? A koronavírus sokunk életét átírta, megváltoztatta, tartós változást hozhat mind a gazdaságban, mind pedig a mentalitásban. Az idén a kulturális élet a pandémia egyik vesztese, de bizakodásra ad okot, hogy egyre több digitálisan elérhető szórakozási lehetőséget, előadást, múzeumlátogatási lehetőséget kínálnak a kulturális intézmények. Közös érdek, hogy a szponzorok a kulturális intézmények vezetőivel és a fesztiválok szervezőivel megtalálják a módját annak, miként lehet a megváltozott körülmények között is meghatározó közösségi élményt adni, úgy, hogy az eseményen átéltek a márkájukra is pozitív hatással legyenek.

AZ IDEI DÍJAZOTTAK: Kelemen Kristóf író, dramaturg, rendező; Kis Hajni filmrendező; Pallag Márton színművész; Sodró Eliza színművész; Szenteczki Zita rendező; Waskovics Andrea színművész.

21


SZENTENDRE:

MEDITERRÁN KAVALKÁD SZERZŐ: BÓDIS GÁBOR

Bármilyen szemléletű és színezetű kort élünk is, a Budapest északi szomszédságát élvező Duna-parti kisváros, ahogy eddig is, magáénak tudhatja a „cuki” jelzőt. Igaz, igencsak ellentmondásosak a fejlesztési elképzelések: van, aki megmaradna az alvóvárosékszerdoboz kategóriánál, mások ennyivel nem érnék be, és továbbfűznék a korábban boldogabb időket megélt, majd kivívott kulturális turisztikai pozíció történetét. Kulturális töltete és hangulatfestő mivolta miatt hoztam a címbe a „kavalkád” szót, hiszen a város sokszínű látványkínálata által mindnyájan átélhetjük az érzést, amelynek köszönhetően – ha mérni lehetne – Szentendrét a randevúk és a kimondott igenek városaként is emlegethetnénk. Fővárosi közelsége, valamint befogadó attitűdje révén egyértelműen érvényesül legelső szempontunk, a jövő22

tudatos berendezkedés és tervezés (openness). Visszatekintve a törökök kiűzéséig, építészeti és kulturális világa egyedi mediterrán ívet rajzol; a magyar mellett a szerb, a dalmát, a szlovák, a német és a görög telepesek is beleszerettek. A délies atmoszférájú macskaköves utcák és sikátorok mellett barokk templomai és polgárházai őrzik a múlt kincseit, amelyek olyan kisugárzással hatnak ma is, hogy több

száz híresség választja Szentendrét lakóhelyéül. Sőt bárkit megkérdezve a laikusok köréből, kizárólag pozitív képzettársításaik vannak. Szentendre 1979-ig Magyarország egyik legkisebb városa volt, majd számos apró település csatlakozott hozzá: ezek ma a különböző, hagyományos elnevezésű városrészek: Izbég, Pannóniatelep, Pismány, Püspökmajor, Szamárhegy. A város azóta is terjeszkedik a környe-


ző hegyek felé, már-már elérve a huszonhatezer főnyi állandó lakosságot. Megvizsgálva a város jelenlegi turisztikai pozícióját, a kavalkád szó helyett talán a „kavarodás” lenne helyénvalóbb. Nincs olyan Dunakanyar- vagy kimondottan Szentendre-fejlesztési stratégia, amely másként vezetné fel a – jó néhány évtizedes múltban gyökerező – jelen szituációt: a településeknek egyértelműsíteniük és erősíteniük kell együttműködési szándékukat annak érdekében, hogy agglomerációs helyzetük előnyeit kihasználva fokozatosan átlépjenek a követő kategóriából a vezető kategóriába mind a hazai, mind a nemzetközi turizmus versenyében. Ezzel el is érkeztünk a következő szempontig, amely a természeti és a társadalmi környezettel való együtt gondolkodást és a felelősségvállalást írja le (others). A turisztikai szakma elszánt abban, hogy immár nagyobb ívű stratégiai fejlesztésekhez igazítsa a helyi beruházásokra érdemes, konkrét elképzeléseket. Ilyen terv a HÉV-megálló környéke, a Duna-korzó és a Templomdomb megújítása. Szentendrére most még egy minden szempontból különleges turizmus, az úgynevezett átmenő- vagy tranzitturizmus jellemző. Számottevő kereskedelmi szálláshely hiányában hivatalosan, a hagyományos turisztikai felfogás szerint árnyéktelepülésnek minősül. Szálláshely-statisztikák híján elsősorban parkolási adatokból és a múzeumi belépőjegyek megváltott száma alapján lehet mérni a városban megforduló turisták számát. A kereslet egyelőre nem igazolja, hogy a Dunakanyar ezen pontja szálláskapacitással ugrásszerű fejlődésnek indulna, inkább a párnapos kirándulások indítópontja lehetne: a hely, ahonnan megnyitható az egész Dunakanyar régió. A kulturális értékkészlet egyedi és közeli koncentrációja ugyanakkor mindig is vonzerőt jelentett, hiszen az elérhetőség valamennyi turisztikai desztináció pozicionálásában, a szálláshelyek és attrakciók mellett, az elsőrendű szempontok egyike. A Budapestre érkező látogatók, akik a magyar turizmus 70%-át tették ki a koronavírus-válság előtti időkben, szívesen tettek Szentendrén fél- vagy egynapos kirándulásokat. Mivel a város könnyen és viszonylag rövid időn belül elérhető, a látogatónak lehe-

tősége van autentikus betekintésre a színfalak mögé (offstage), tapasztalhatja a vidékiesség jellegzetességét és miliőjét is. Az 1700-as évek végére felépült a város büszkeségének java, megteremtődtek kultúrájának sajátos alapjai. Ez a gazdag hagyomány vonzotta ide később mindazt, amivel Szentendre kiteljesedett: ez a Művésztelep, valamint az ország legjelentősebb skanzenje. Az 1969 őszén átadott művésztelepen fiatal festők, grafikusok, szobrászok, textiltervezők és keramikusok – elsősorban művészházaspárok – kaptak pályázati úton műtermes lakást. A „festészet városa” hírnevet megalapozó Régi Művésztelep alkotóinak művészi felfogásától eltérő, új törekvéseket képviselő képző- és iparművészek nagyban színesítették a szentendrei művészeti palettát. Az Új Művésztelephez kötődően ma is több mint kétszáz képző- és iparművész, valamint író, költő, zeneművész és színész él a városban, többnyire budapesti kiállítási és munkalehetőségekkel. Az 1967-ben alapított Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a XVIII.–XX. századi népi építészetet, a falusi és mezővárosi társadalom különböző rétegeinek lakáskultúráját, életmódját mutatja be. Mindezt hagyományos, mesébe illően kedves környezetben. A Skanzenben bő egy évtizede Európa leghosszabb múzeumi vasútvonala épült meg. A több mint két kilométeres sínpályán a felújított, ipari műemléknek számító Ganz–Jendrassik-féle motorvonat szállítja az utasokat. Korhű jegy- és információs rendszerrel működik, s a motorvonat személyzete is autentikus öltözetben fogadja a napi száz-százhúsz utast. A műemlékvonattal kényelmesen megközelíthetők a Skanzen tájai és tájházai. A folyamatos aktivitás és jelenlét (ongoing) igényének megfelelően a város elmúlt időszakáról elmondhatjuk, hogy előtérbe került a közösségépítés; a helyi lakosok és a városba látogató turisták közös motivációja hogy jól érezzék magukat. Ezt szolgálta az elmúlt évek kulturális-művészeti megpezsdülése is, mellyel újra fel-felhelyezték az ország modern kulturális térképére a várost, egyedi arculatot kölcsönözve számára. Egyértelmű siker a Teátrum. 1969 júliusában a színművészeti főiskolások ötlete nyomán Szentendre különleges

hangulatú barokk főterén nyári színház született. A tér egyik sarkában álló színpad körül díszletként szolgáltak a kereskedőházak. Tíz évig tartott itt a Teátrum hőskora, majd egy átmeneti korszak után a barokk városháza belső udvarába költözött. Ma több udvarban és a főtéren is vannak kamaraelőadások. A Szerb Búcsú még soha ennyi érdeklődőt nem vonzott, pozitív visszhangra talált a többnapos, szintén sok látogatót vonzó Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál. Útjára indult az ArtCapital rendezvénysorozat, amely a képzőművészet kiemelkedő hazai eseménye. Mindemellett kisebb-nagyobb vállalkozások is fel-felütik a fejüket a városka sétálóutcáin. Míg a Görög Kancsó étterem a Duna-parton éppen új vevőre áhít, addig a napokban nyílt meg például a Jólax, amely nem más, mint egy jól sikerül kombó. Szentendre nem a rohanásról szól, ezért is döntött a frissen betelepült család úgy, hogy a ma oly divatos szabadtéri vendéglátás, a street-food ízvilágát és trendi kön�nyedségét beviszi az ódon falak közé, és éttermi körülmények között, mégis egy hosszú látványkonyhával kínálja megfizethető ételremekeit. Utolsó szempontunk a rendszerben történő gondolkodás (order), amely talán a leginkább fejlesztésre érdemes pillére a városnak. Míg a vezető turisztikai szakemberek az országos célokat tartják szem előtt a tervezésnél, addig a helyiek nem feltételül azonosulnak azokkal. A fővárosi közbringarendszer (Bubi) kiterjesztése Szentendrére, a turisták valódi, élményalapú kiszolgálása egész biztosan a sikerhez vezet, ugyanakkor egy egyelőre inkább ígéretekben létező turisztikai volumenváltás sokakban gyanakvást vagy félelmet kelt. A város desztinációmenedzsment szervezete újra az alapokról kénytelen indítani munkáját azzal, hogy nem pusztán a turizmusból profitálók, de a városi döntéshozók és a helyiek számára is meggyőző érvekkel alátámasztott, hatékonyabb fejlesztési pályázatokban és programokban gondolkodik. Reméljük, hamarosan minden szempontból átlendül ez a Duna-parti gyöngyszem a „kavarodás” bizonytalanságából a „kavalkád” pezsgő és optimista ígéretébe! 23


AMIKOR A JÓ PÉLDÁK TALÁLKOZNAK SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS

Az Art is Business iniciatíva indulása óta azon dolgozunk, hogy bemutassuk azokat az embereket, projekteket, vállalkozásokat, akik, amelyek felelősen gondolkodnak a művészeti és forprofit szegmensek együttműködéséről. Azt gondoltuk, hogy a magazinban felgyűlt tudást esemény formájában is át kell adnunk. Ezért született meg az Art is Business Konferencia ötlete, amely 2020. december 15-én a Trafó – Kortárs Művészetek Házában valósul meg.

Hogyan működik ma a vállalati és művészeti élet összekapcsolódása? Létezik-e 2020/21-ben tiszta kulturális szponzoráció? A művészeti brandek miként segítik a vállalat stratégiáját? Ezen és ezekhez hasonló kérdésekre keressük majd a válaszokat. A konferencia több témakörből áll, amelyeket egy-egy nemzetközi és hazai szakember vezet fel az Amerikai Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Írországból, Svédországból, Ausztriából és Németországból. A témák kifejtésében kerekasztal-beszélgetések formájában vesznek részt felefele arányban vállalati és kulturális menedzserek, valamint művészek.

TÉMÁK: A kulturális szponzoráció napjainkban; Hogyan gondolkodnak a vállalatok?; Milyen kihívás előtt állnak a magánalapok a következő években?; A HR találkozása a kultúrával – Employer branding, felelős vállalati gondolkodás és a művészeti projektek; Az előadó-művészet és a mecénás gondolkodás; A színház és a kulturális szponzoráció; A képzőművészet és a pénz – Miért hasznos a vállalat számára a vizualitással való együttműködés?; A jövő kihívásai – A kultúra miért segíti 24

a vállalatok hosszú távú brandkommunikációját?

ELŐADÓK: Arnold István, a Summa Artium igazgatója, Batta Barnabás, a MITTE stratégiai igazgatója, Bérczi Linda, a Budapest Art Mentor program vezetője, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Debreczeni Mónika, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzserigazgató-helyettese, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Egri Gábor, a Műpa értékesítési és marketingigazgatója, Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője, Harsányi Bence, a Momentán Társulat alapító tagja, Horn Péter, a B.Braun Magyarország vezérigazgatója, Kepecs Gábor, az Aegon Magyarország felügyelőbizottsági tagja és az Aegon Díj alapítója, Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója, Lerch Zoltán, a Schneider Electric HR-igazgatója, Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partnere, Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország marketingés kommunikációs vezetője, Márton

Katalin, a Praktiker Magyarország, HR- és CSR-vezetője, Mondik Gábor, a Kreatív Európa Kultúra alprogram vezetője, Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, Palya Bea tréner, énekes, dalszövegíró, Perjési Péter, az Intelligent Power Solutions Kft. ügyvezetője, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője, Salgó András, a BMW Group Magyarország kommunikációs vezetője, Török József kockázatitőke-befektető. Fontos számunkra, hogy minél több vállalati és kulturális szakember vegyen részt az eseményen, hiszen nem titkolt célunk az is, hogy olyan egyedülálló alkalmat teremtsünk, amelyen könnyen indulhat el párbeszéd a két fél között. Ráadásul, a konferencia után adjuk át az Art is Business Díjakat is, amelyekkel a tudatos együttműködőket kívánjuk elismerni nagyvállalati, kis- és középvállalkozói, kulturális és forprofit mecénás, valamint kulturális turisztikai témakörökben. A díjra jelentkezni és jelölni október 15-ig lehet. Amennyiben a hatóságok másként nem rendelkeznek, az eseményeket megtartjuk. Változás esetén minden érdekelt felet értesítünk. www.artisbusinessconference.hu


KATEGÓRIÁK:

NAGYVÁLLALAT KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KULTURÁLIS MECÉNÁS FORPROFIT MECÉNÁS

2020-BAN ÚJ:

KULTURÁLIS TURIZMUS Jelölés és jelentkezés meghosszabbítva október 15-ig! www.artisbusiness.hu