Art Is Business | 10. SZÁM

2020. AUGUSZTUS | 10. SZÁM

BÁNYAI KELEMEN BARNA SZÍNÉSZ

KATEGÓRIÁK:

NAGYVÁLLALAT KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KULTURÁLIS MECÉNÁS FORPROFIT MECÉNÁS

2020-BAN ÚJ:

KULTURÁLIS TURIZMUS Jelölés és jelentkezés szeptember 30-ig!

www.artisbusiness.hu

E.P. KEDVES OLVASÓK!

Hetven éve született Esterházy Péter, a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alkotója, és idén júliusban volt halálának negyedik évfordulója. E.P. nyelvet adott nekünk, még a Kádár-korszakban, hogy ne csak az előírt sémákban beszélhessünk 1956-ról, a rendszerváltásunkról, az azóta eltelt időről, az életünkről. „Az Esterházy-szövegekben elképesztő amplitúdója, távolsága van azoknak a pontoknak, ahol az iróniája, a humora és a tragikuma megszólal. Egy mondaton belül is tud néha csavarni” – mondta 2015-ben, E.P. Mercedes Benz című műve felolvasószínházi bemutatója apropóján az Art is Business Díj „Művészek a Művészekért” különdíjával is kitüntetett Radnóti Zsuzsa dramaturg. „Az Esterházy-színjátékok különleges színt hoztak a kortárs magyar dráma életébe. Péter akarva-akaratlanul új dramaturgiát honosított meg, radikálisan szembefordulva a hagyományos színpadi keretekkel, gondolkodásmóddal. Szakított a lineáris, időben előre haladó, realista történetmeséléssel, és szakított a hasonlóan nagy hagyományú pszichológiai realista hős ábrázolásával.” A Mercedes Benz, Esterházy utolsó darabja szellemi és nyelvi tűzijáték, egy utánozhatatlan „esterházys történelmi revü”, amelyben Az ember tragédiája keretjátékát felidézve az Esterházyak sorsát követhetjük végig a XVII. századtól a XX. század históriájának vérzivataros évtizedéig. „Amikor egy kormányzati akarat folytán egyre centralizáltabb a létezésünk, újra fontos, hogy ilyen művekkel találkozzunk. Meg kell mutatni, milyen világban élünk, és fontos, hogy ez valamilyen módon megszólaljon az emberek lelkében” – nyilatkozta Radnóti.

A kommunikációs technológiák, a tudás hordozóeszközei – a szóbeliség, az írásbeliség és a könyvnyomtatás – gyökeres változást hoztak a gondolkodásban. A könyvnyomtatás révén terjedhetett el az általános írás-, olvasástudás, születhetett meg a nemzeti nyelvű irodalom, jöhetett el a felvilágosodás, a tudományos forradalmak kora. Hasonló történt akkor is, amikor megalkották a fényképezőmasinát.

A festőknek többé nem kellett szolgai módon ábrázolniuk a valóságot, szabadon szárnyalhatott a képzeletük; létrejött

az impresszionizmus és a többi, forradalmi képzőművészeti irányzat. Majd feltalálták a mozgóképet. „A mozi világos, egyértelmű nyelv. Ezt a nyelvet mi a magunk módján felépítettük, kihasználtuk, és elmondtunk rajta mindent, amit akartunk” – fogalmazott Tarr Béla filmrendező. Új nyelvet szült az internet, a digitalizáció, az okostelefon, és születőben van egy még újabb, amelyet – e technikai vívmányok jóvoltából – a Covid-19-járvány hívott életre.

A krízis begyújtotta a gondolkodást: hogyan lehet kapcsolatot teremteni az előadóművészek és a befogadók között akkor is, ha fizikai értelemben nincsenek közös térben?

Friss, eredeti műfaj teremtésének lehettünk tanúi. Élő, jelen idejű, mint a színház, de a játékot a saját otthonaikban, a világhálón követik a nézők-hallgatók. Annak ellenére, hogy a színészek nem látják a közönséget, olyan különleges intimitást lehet elérni, amilyet még stúdiószínházban is csak nagyon ritkán sikerül. „A kamera miatt rendkívüli a közelség, mégsem filmről van szó, mert az aktuális pillanat varázsa működteti” – összegezte Harangi Mária, a Madách Színház Örökké fogd a kezem! című előadásának rendezője.

(A szerepeket Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter játszotta – saját otthonában.)

A online produkciók, csakúgy, mint az „igaziak”, költségesek. A világviszonylatban is úttörő karanténszínházi előadás címe némi áthallással támogatói mottóként is felfogható: most még inkább fogjuk, el ne engedjük az újító művészek kezét! Köztük lehetnek a jövő Esterházy Péterei.

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2020. AUGUSZTUS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, BÓDIS GÁBOR, CANJAVEC JUDIT, FILÁKOVITY RADOJKA, HARDI JUDIT, JANKOVICS MÁRTON, JANKÓ JUDIT, NAGY ZSÓFIA, SZAKSZON RÉKA, SZÁSZ EMESE, SZEMERE KATALIN | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: PREMIER NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 1650 FT+ÁFA CÍMLAP: BIELIK ISTVÁN

1

„ERDÉLYBŐL MAGYARORSZÁG TŰNT NEKEM TÜNDÉRKERTNEK” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

„Régen szorongtam azon, nehogy zavarjak, belekérdezzek valamibe, ami nem az én dolgom. Most már kivesézek mindent, apró részletekig tudnom kell, miben vagyok benne” – mondja Bányai Kelemen Barna színész.

A Katona József Színház művészével a kudarc fontosságáról, érdekes szerencsehelyzetekről beszélgettünk, valamint arról, hogyan borította fel eredeti szakmai szándékait a szerelem, és mi alapján hívta meg az előadásába Alföldi Róbert. Szó volt arról is, hogy a Toxikomák című film művészei milyen jótékonysági projektbe fogtak a karantén idején.

Menedzsmentet tanult az egyetemen, mielőtt felvételizett a marosvásárhelyi színművészetire. Ezek szerint az iskolában még nem a színpadról álmodozott.

Tulajdonképpen már középiskolában is pedzegettem, hogy színész leszek, de apukám vállalkozása miatt kitaláltam ezt a menedzsmentképzést. Akkoriban nem ment túl jól a fém- és famegmunkálással foglalkozó cég, és ötleteltem, hogyan kéne kihúzni a bajból. Persze hízelgett apukámnak, hogy továbbvinném a családi vállalkozást. De hivatalosan csak egy évet jártam erre a szakra, unalmas volt, ezért sajnos átvertem a szüleimet, mert két hónap után feladtam. Esténként azzal szórakoztam, hogy bejártam a színművészeti stúdiószínpadára, és a negyedévesek vizsgaelőadásait néztem. Az egész napom arról szólt, 2

hogyan jutok el oda órák után. Egy idő múlva már egyáltalán nem jártam be a menedzsment szakra, és ezt nagy nehezen bevallottam a szüleimnek is, akik rengeteg pénzt öltek ebbe a projektbe. Közben elkezdtem készülni a színművészetire.

Székely Csaba Bánya-trilógiájának marosvásárhelyi előadásai kapcsán figyelt fel önre a magyarországi színházi szakma. Ez önnek is mérföldkő volt, vagy csak innen tűnik annak?

Persze, hogy az volt. Sokat köszönhetek ezeknek a daraboknak. Csabának is nagy sikere volt íróként, akkor hallott róla először ország-világ. Bármelyik verziót láttam a Bánya-darabokból, mindegyik ütős volt. Mivel nálunk volt az ősbemutató, az szólt a legnagyobbat. Egy csomó díjat nyertünk vele, és elvittük rengeteg helyre.

Ezzel játszott először Magyarországon?

Már főiskolás koromban is vendégeskedtünk Kisvárdán, az akkori Határon túli színházak fesztiválján, valamint a Thália Színházban.

Kisvárda milyen élmény volt?

Nagyon örültünk neki. 2004-2005-ben ott lehetett egy hetet maradni, fizették az ottlétünket, éjjel-nappal színházba jártunk. Nem számított, hogy borzalmas körülmények között szálltunk meg, mert jó buli volt.

A kisvárdai fesztivál zsűritagjaként látta először Alföldi Róbert, aki meghívta a szombathelyi Makrancos Kata férfi főszerepére? Emlékszem, reveláció volt neki az a fesztivál. A Nemzeti Színház akkori igazgatójaként meghívott egy csomó határon túli fiatal színészt Budapestre. Az más kérdés, hogy egyeztetési okokból ezt nem lehetett összehozni.

3

Engem nem választott ki Kisvárdán, ez akkor nagyon rosszul is esett. De az ilyen kudarcok mindig jól jönnek, azt éreztem, még fejlődnöm, tanulnom kell. A kudarc jó löket, mert a földön tart, különösen, amikor az ember többet gondol magáról. Aztán jöttek a Bányák, a díjak, és akkor meg azt gondoltam: legalább így kell… ez alatt nem szabad. Robi úgy ismert meg, hogy meghívta a Bányavirágot a Nemzetibe, és az előadás nagyon megtetszett neki. Annyira, hogy fel is kérte Sebestyén Abát a darab megrendezésre Stohl Andrással és László Zsolttal a főszerepekben.

Többször nyilatkozta vásárhelyi színészként, hogy otthon van dolga, mégis átszerződött Magyarországra. Hosszan töprengett ezen?

Azért kérdezem, mert akkor ott már befutott, vezető színész volt, itt meg elölről kellett kezdenie az építkezést. Óriási dilemma volt, hogyan is lesz ez.

De a szívemnek nem tudtam parancsolni. Akkor még szó nem volt Budapestről. Eredetileg csak a Makrancos Katára, Petruchio szerepére jöttem Szombathelyre. Úgy terveztem, ingázni fogok a két színház között, bevállalom az autózást, ami akkoriban tizenkéttizenhárom órát jelentett, mivel nem volt még kész a 110-es út. A főpróba előtt kérdezte meg Jordán Tamás igazgató: szerződnék-e a szombathelyi társulathoz? Akkor már dúlt a l’amour Bánfalvi Eszterrel, és beszélgettünk, hogyan tovább. Szép emlékem van erről: leültetett Eszter egy éjszaka, és azt javasolta: írjunk pró és kontrát. Ő kérdezett, én válaszoltam. Mivel a pró jóval hosszabb lett, mint a kontra, egyértelmű volt, hogy jönni kell.

Nagyon megváltozott a színházi élete Szombathelyen?

Szerettem azt a színházi hagyományt, amit Tamásék képviseltek. Az új szerződtetéskor, márciusban, mindenki pontosan tudta, mit csinál a következő évadban. Ez Marosvásárhelyen nem így működött, ott évad közben derültek ki a bemutatóink. A szezon elején csak nagy vonalakban tudtuk, kik jönnek rendezni, de az is gyakran változott, szerepekről soha semmit. A havi fixért a társulatból bárki bármennyit lehetett színpadon. Szombathelyen tetszett, hogy rendelkezhettem az időmmel.

Ráadásul a város emlékeztetett Marosvásárhelyre.

4

A vásárhelyi kollégái hogy vették az átszerződését: szerencsepróba, vagy mintha átment volna Temesvárra?

Nem tudom, sosem mondták. Azt elmondhatom, nekem milyen volt onnan egy magyarországi színházra gondolni: a Tündérkertet láttam benne, bár azt Magyarországon írta Móricz Zsigmond Erdélyről.

Az ígéretek földje?

Inkább a lehetőségek földje. Volt idő, mikor azt gondoltam, magyar színésznek lenni Magyarországon lehetséges igazán. És Magyarországról nézve milyennek látja ezt?

Nincs okom panaszra. Ahol játszottam, és amit néztem eddig, mind tetszett vagy érdekelt. Mázlista vagyok, szerencsés találkozásaim és remek mun-

káim adódtak, ráadásul egyik hozta a másikat. Akikkel dolgoztam, nagyon figyeltek rám, hogy ne tévelyedjek el.

Fontos volt, hogy milyen szerepeket osztottak rám olyan meghatározó rendezők, mint Alföldi Róbert vagy Mohácsi János.

Szolidaritásból egy évvel tovább maradt Szombathelyen, amikor botrány lett Jordán Tamás újabb igazgatói kinevezése körül. Miért akart eljönni, hiszen remek szerepeket játszott ott?

Szerettem azt a csapatot, a szerepeket és a rendezőket is, akikkel dolgoztam. De Eszter színházi munkái miatt folyamatosan ingáztunk. Volt egy albérletünk Pesten. Előfordult olyan este, hogy az előadás után autóba szálltunk, és hajnali egykor megérkeztünk Budapestre, mert Eszter másnap dolgo-

zott. Délután meg újra visszautaztunk Szombathelyre. Egy idő után el kellett határoznunk, hol folytatjuk együtt. Ő a szabadságra vágyott Budapesten, nekem meg jött a Katona József Színház felkérése.

Az Örkény Színházba is hívták, miért a Katona mellett döntött?

Mindkét helyre hívtak, és az igazgatók tudtak egymásról. Amikor maradtam egy évet Szombathelyen, vendégelőadásra hívott a Katona, akkor csináltuk a Széljegyet. Már tulajdonképpen becserkészett Máté Gábor, és megbeszéltük mindkét igazgatóval, hogy a Katonába szerződöm.

2018 őszétől tagja a budapesti Katona József Színháznak. Az első két évben úgy tűnt, kevés, a tehetségének megfelelő feladatot kap. A következő évadban viszont sokat és nagyokat fog játszani, ha nem lesz járvány. Például az Othello címszerepét. Hogy érzi, mi történt?

Számtalan összetevője lehet ennek.

Vannak rendezők, akikkel még nem dolgoztam, másokkal keressük a közös hangot, a társulatbeli változások is szerepet játszottak ebben, meg gondolom, a szerencse. Sok ilyen mázlihelyzet akadt az életemben. Amikor például leszerződtetett Jordán Tamás, nem volt feladatom, mert a rendezők nem ismertek, és már megvolt az évadterv. Mondták, Mohácsi Jánosnak nyitott még a szereposztása, biztos lesz ott munkám. Így játszhattam nála A falu rossza főszerepét, ami a mai napig meghatározó számomra.

Közben felhívott Markó Róbert rendező, aki felújította egy régi vizsgáját, A sütemények királynőjét. Mivel hallotta, hogy átszerződtem, felkért, vegyem át az apa szerepét. Ott látott Zsámbéki Gábor, és innen a Katona József Színház megkeresése. Ezután Máté Gáborral elkezdtek nézni a szombathelyi előadásokban is. Érzi hátrányát, hogy nem katonás rendező vagy színész növendéke? Ők valószínűleg fél mondatokból értik egymást. Nekem lehet, több idő kell felfogni, stílusbeli dolgokat elcsípni. De olyan érzésem nem volt, hogy valamiből kimaradnék.

Már vagyok olyan bátor, hogy megkérdezem, amit nem értek. Régen szorongtam azon, nehogy zavarjak, belekérdezzek valamibe, ami nem az én dolgom. Most kivesézek min-

dent, apró részletekig tudnom kell, miben vagyok benne.

Meglep, hogy ilyen szorongó, bátortalan volt.

Nekem bármelyik színésszel szemben komplexusom volt. Sosem mertem volna odamenni Pálffy Tiborhoz vagy Bogdán Zsolthoz, nekem ők voltak az erdélyi nagy színészek. Elő nem fordulhatott, hogy tanáromtól, Lohinszky Lorándtól bármit kérdezzek, ami az óráján kívül esik. Annyira felnéztem rájuk, nem zavartam volna őket a jelenlétemmel. Nem a neveltetésem miatt alakult így, hiszen elég pofátlan gyerek voltam, kicsit sem szégyenlős.

Ha valami kellett, kértem. Apámnak is az volt a mottója: ha kínálnak, fogadd el, ha nem kínálnak, kérjél! Hogy miért alakult így, nem tudom. Egyébként két évig voltam tanársegéd a vásárhelyi színművészetin. Végigkövettem egy kéthetes felvételi – felkészítő – előkészítőt, dolgoztam a gyerekekkel is. Nagyon érdekes felfedezés volt: a Magyarországon többször sikertelenül felvételiző diák eljött Marosvásárhelyre már akkora önbizalommal és tudással, rutinnal, hogy sok erdélyi tapasztalatlan, közepesen felkészült gyerek megfutamodott. Pedig sokuk nagyon is tehetséges volt.

Nemsokára bemutatják a Szabó Győző könyvéből, a Toxikomákból készült filmet, amelynek Molnár Áron és ön a főszereplője. A karantén idején a Molnár Áron szervezte Toxikomák konyhában ön is részt vett.

A film hozta össze önöket ebben is? Áron és Szabó Győző kitalálták, hogy a járvány alatt étellel kellene segíteni a rászorulókat. Van egy séf barátjuk, Lendvai Zoltán. Ő főzött, Áronnak meg a NoÁr projekt kapcsán annyi segítője van, hogy belevágtak. Amikor láttam a Facebookon, miket csinálnak, szívesen beleálltam. Csomagoltam, autóba pakoltuk az ételeket, kiszállítottam, osztottam. Az elején alapanyagot is vittem, amíg nem csappant a családi kassza.

Volt más ügye is, akár itt, akár Marosvásárhelyen?

Több is akadt, sok szervezetet támogatok, ha megtehetem. Az apukámmal segítettünk roma családokon is: apu kitaníttatott két srácot. Épp munkást, segédet keresett, és munkát ajánlott nekik munkakönyvvel. Nagyon lelkesek voltak, sokáig dolgoztak vele. Az egyik-

nek fizette a jogsiját, ez motiválta, hogy tanuljon. Eszter jóval aktívabb nálam, de az ő ügyeiben, a háttérben mindig ott vagyok. Például legutóbb kint voltunk a színművészeti egyetemért szóló tüntetésen is.

Van önben félelem?

Nincs. És amikor a Katonát zaklató színházként aposztrofálták a Gothár-ügy kapcsán?

Félelmem nem volt, inkább mérhetetlenül sértette az igazságérzetemet a médiában megjelent pocskondiázás, ferdítés – úgy, hogy pontosan tudom a történet részleteit. Követtem a procedúrát is, amit a Katona végigcsinált.

A színház a legjobban járt el, bár nincs erre hivatalos protokoll. És nincs egy megbízható telefonszám sem, ami anonimitást, szakértelmet nyújtana az áldozatoknak. Molnár Áron most pont ennek kialakításán dolgozik.

Hogy élték meg a karanténidőszakot?

Furcsa ezt mondani: a bezártság jót tett nekünk. Kertet építettünk homokozóval a társasház poros udvarára a házban lakó gyerekeknek. Nyolc köbméternyi földet hordtunk be, füvesítettük, virágot ültettünk. Napi huszonnégy órát mindketten a gyerekkel töltöttünk.

Ez a sűrű és intenzív együttlét a karantén nélkül elő sem fordulhatott volna.

Két ünnep között költöztünk az új albérletbe, és egy csomó mindent nem tudtam befejezni. Most egy részét letudtam.

Akkor a színház nem is hiányzott?

Hiányzott, de jó volt ez a nagy levegővétel. Leülepedett egy csomó minden.

A megszokott kemény munkatempó után hirtelen lett egy örvény: színházak, ügyek, sztrájkok, a pesti színművészeti egyetem körüli botrány. Az történt velem, amit az örvény esetén javasolnak: ha az embert elkapja egy hurok, engedje el magát, és az örvény előbb-utóbb kidobja. Eltávolodom tőle, de élesebben látom a dolgokat. És van tanulság?

Az ízlésünk, véleményünk lehet eltérő, jó lenne a különbözőségeinkről többet beszélgetni, vitatkozni. De a ferdítésen, hamis feltételezésen alapuló ítélkezés számomra nem út. Most hatványozottan azt érzem: ahhoz a minőséghez akarok tartozni, ami megtámadhatatlan, szakmailag megkérdőjelezhetetlen.

5

A kultúra hidakat épít és összeköt népeket – mondja Kirsten Geelan budapesti dán nagykövet, aki azt is elárulja, hogy mely magyar művészek nevét ismerik Dániában, és hogy miért hazája a legboldogabb ország.

HA CSELEKSZEL, AZZAL MÁSOKAT IS INSPIRÁLSZ SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON FOTÓ: DÁN KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE

6

Dánia imidzsének szerves része, hogy rendszeresen az élen végez a legboldogabb országok listáján.

Mit jelent ez a boldogság a hétköznapokban, és mi lehet a titka?

Szakértők szerint a boldogság mélyen kapcsolódik a társadalmi egyenlőséghez, a közösségi szellemhez és a bizalom kiépüléséhez. Tehát elsősorban nem attól függ a boldogságunk, hogy mekkora autót vezetünk és mekkora házban lakunk, hanem attól, hogy a fentiek teljesülnek-e.

Márpedig a társadalmi egyenlőség magas szintje régóta Dánia jóléti rendszerének részét képezi. Ennek alapgondolata, hogy a szociális védőháló az összes állampolgár számára elérhető. Vagyis mindenki számára, aki legálisan tartózkodik az országban, megfelel bizonyos objektív kritériumoknak. Tekintet nélkül az emberek foglalkoztatási és családi állapotára.

Az adókon keresztül történő újraelosztás lehetővé teszi, hogy az oktatás és az egészségügyi ellátás mindenki számára ingyenes legyen.

A Dániában tapasztalt közösségi szellem nagymértékben az önkéntességre épül. Az élet minden területén. Például sportszervezetek, egyéb csoportok segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak. A Covid-19-járvány idején mindez olyan méreteket öltött, amit korábban nehéz lett volna elképzelni: rengetegen ajánlották fel segítségüket általuk nem ismert embereknek. Egyszerű gesztusok – mint egy doboz tej megvásárlása, vagy egy gyógyszer kiváltása a patikában – is sokat érhetnek, mert mutatják, hogy törődünk a másikkal.

Ehhez a törődéshez szükséges a kölcsönös bizalom, amit említett?

Igen, ez is fontos összetevője lehet a dánok boldogságának. Ezt a bizal-

mat generációk tanították egymásnak, és az iskolarendszerünkben is megjelenik. Tavaly épp egy magyar diák, Emma – aki Kecskemétről ment ki tanulni Dániába – írta le nagyon szoros kötelékként az ottani tanár– diák kapcsolatot. Szerinte ez teszi lehetővé az egymás iránti bizalmat, és eredményezi azt, hogy a diákok akár személyes kérdésekben is tanácsot merjenek kérni a tanáraiktól. Ön szerint fontos az is, hogy egy ország tudatosan dolgozzon a nemzetközi brandjén?

Abszolút. Minden országnak, Dániát is beleértve, dolgoznia kell a nemzetközi brandje kialakításán. Ahogy a világ globalizálódik, a nyilvános diplomáciai tevékenységek hatóköre és tartalma is egyre komplexebbé válik.

Tekintettel erre lefektettünk négy alapértéket, amikre fókuszálunk: Zöld Dánia, Digitális Dánia, Kreatív Dánia és Dán Multilateralizmus. Dánia aránylag kis ország, ami azt jelenti: meg kell dolgoznunk azért, hogy a brandünket láthatóvá tegyük a nemzetközi fórumokon. Az Északi Miniszterek Tanácsának többi tagjával együtt van egy víziónk: ezt a térséget a világ legfenntarthatóbb és legjobban integrált régiójává tesszük. Ennek részeként beszédeket és moderált dialógusokat is szervezünk az ENSZ által lefektetett Fenntartható Fejlődési Célokról, kiállva a zöld életmód és az északi látásmód mellett. Üzenetünk lényege: ha cselekszel, azzal másokat is inspirálsz.

Diplomataként mennyire tartja fontosnak a kultúra szerepét?

A kultúra nyitottságot jelent – nyitottságot másokra és a világra. Ennek révén új dolgokat tanulunk, ami az egyént és a közösséget egyaránt gazdagítja. A kultúra hidakat épít és összeköt népeket. Az egyes nemzeteknek különbözhet a nézőpontja számos ügyben, de a kultúrán keresztül megtalálhatják a közös talajt – a nézetkülönbségeik ellenére is.

Ez az egyik ok, amiért a kultúra kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatokban. Egy kulturális rendezvényen mindig adunk és kapunk, a gondolatok cseréje pedig manapság fontosabb, mint valaha.

Mennyire szorosak jelenleg a dán– magyar kulturális kapcsolatok?

Mondana pár példát az együttműködésre?

Dánia mindig helyi partnereken keresztül mozdítja elő a kultúráját külföldön. Nagykövetségünk például hosszú távon, számos kulturális és nyelvi esemény szervezésében működik együtt a budapesti Skandináv Házzal. Egy másik példa a két kultúra találkozására: a híres magyar karmester és zenei vezető, Fischer Ádám együttműködése a Dán Kamarazenekarral – legutóbb tavaly adtak koncertet a budapesti Zeneakadémián. De említhetem azt is, hogy az ismert dán filmrendező, Billie August tavaly életműdíjat kapott a miskolci Cinefest filmfesztiválon.

Dánián belül milyen a kapcsolat a művészeti és az üzleti élet között?

A kapcsolat egyre szorosabb, akár a mellett is érvelhetnénk, hogy a művészet maga is üzletté válik. Dániában ugyanis nem bort és autókat, hanem filmeket és tévésorozatokat gyártunk, amelyeket világszerte ismernek. Ezek az alkotások persze túlmutatnak az üzleti célokon, de ettől függetlenül még igaz, hogy jelentős biznisszé nőtték ki magukat. És ha már a magyar– dán kapcsolatokról beszéltünk, szóljunk arról is, hogy sok forgatás Magyarországon zajlik. A dán filmek mellett a képzőművészetben is egyre több dán alkotó nevét ismeri meg a világ. A művészetek üzleti támogatása több évszázados hagyománnyal bír Dániában. Az egyik legismertebb múzeumban, a koppenhágai Glyptoteketben látható például a Carlsberg sörgyár egyik alapítójának gyűjteménye. A két szféra egymás iránti érdeklődése egyre csak növekszik, a kultúra támogatása mögötti kereskedelmi szándékból pedig nem csinálnak titkot sem a támogatók, sem a támogatottak. A Királyi Színház honlapján például el is olvasható, miért akarják a szponzorok támogatni az ország egyik legnagyobb kulturális intézményét. Számos dán cég támogat múzeumokat, ez a szoros kapcsolat sok pozitív üzenettel bír.

Ha egy magyar a dán kultúrára gondol, azonnal beugorhatnak neki olyan dolgok, mint a dán filmek, Andersen meséi vagy a hygge. Fordítva mi a helyzet? Léteznek olyan ikonikus magyar művek, művészek, amelyek, akik egy dánnak eszébe juthatnak a magyar kultúráról?

Elsőként a zene és az irodalom ugrik be, a 2002-es irodalmi Nobel-díj

nyertese, Kertész Imre neve például azonnal. Holokausztregénye, a Sorstalanság Dániában is többékevésbé ikonikus mű. Aztán ott van a sokat fordított Márai Sándor, Szabó Magda és persze a kortárs magyar fikció nagymestere, a négy éve sajnálatosan elhunyt Esterházy Péter, akinek nevét Dániában is sokan ismerik. Mindenki tudja, a zene milyen fontos a magyar társadalomban. Liszt Ferenc és Bartók Béla talán a legismertebb zeneszerzők, de meg kell említenünk a Kodály-módszert, ami az UNESCO szellemi kulturális örökségének részévé vált néhány évvel ezelőtt.

A filmekről se feledkezzünk el!

A Mephistóval 1982-ben Oscar-díjat nyert Szabó István és a Saul fiával frissebb sikert aratott Nemes László neve jól cseng Dániában is.

Végül, de nem utolsósorban ott van az egyedi művészfilmjeiről ismert Tarr Béla.

Vannak arra utaló jelek, hogy a világjárvány nem erősítette, inkább gyengítette az országok közötti együttműködést. Optimista az EU jövőjét illetően?

Muszáj optimistának lennünk! Mindig. Az európai együttműködés tette lehetővé, hogy állampolgárok közös evakuálását megszervezzük számos országból. Az északi országok együttműködése rendkívüli volt ezen a téren. Európa jövőjét nézve – beleértve a közös erőfeszítéseket, hogy támogassuk azon európai partnereinket, akik gazdaságilag jobban megszenvedték a járványt – képtelen vagyok mindezt nem pozitív fényben látni.

Milyen művészeti alkotás gyakorolt önre legutóbb mély hatást?

Lehet könyv, film, zene vagy bármi egyéb…

Magyarországi tartózkodásom idején rácsodálkoztam a magyar irodalom gazdagságára. A legmélyebben Déry Tibor Niki – Egy kutya története című regénye érintett meg, amely egyszerű és csendes leírása annak, hogy egy pár miként válik a kommunista rezsim áldozatává, majd hogyan sikerül túlélniük ezután. Mindezt egy befogadott kutya szemszögéből meséli el. Az első mondat így szól: „A kutya egyelőre névtelenül, 1948 tavaszán tolakodott be Ancsa Jánosék háztartásába.”.

7

„A minőség összeköt bennünket” SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: CSIBI SZILVI

Huszonkilenc év után állt fel az igazgatói székből, ám nem megy messzire, még egy évig segíti az új vezető, Velekei László munkáját. Kiss János élete összeforrt a Győri Balettéval, alapító tagja volt az ország egyik leghíresebb balett-társulatának.

Az együttes múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk vele.

8

Július elsején adta át a stafétabotot.

Mivel telnek a szabadság első hetei?

Természetesen ma is bent voltam a színházban... Délelőtt mutattuk be a Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp története alapján készült mesebalettet a legkisebbeknek. Az utódom, Velekei László megkért, maradjak egy évig mellette tanácsadóként. A kérését természetesen szívesen teljesítem, emellett dolgozunk a 16. Magyar Táncfesztiválon és 6. Gyermek Táncfesztiválon, valamint a Táncszövetség ügyein is. Unatkozni nincs idő.

Milyen lesz a Velekei-korszak?

László nagyon jó érzékkel vetette bele magát a munkába, elindította a „TánciTánci” csecsemőszínházi programsorozatot, izgalmas podcastokat készít a kreatív csapattal, összeállított a táncosokkal közösen egy új házirendet és munkarendet. Ez csak néhány példája annak a sok újdonságnak, amire számítok. Kicsit bánom, hogy igazgatóként kevesebbet koreografál majd, hiszen remek alkotó, de szerencsére a következő évadban még két darabját is láthatja a közönség: novemberben A csodálatos mandarint, illetve a következő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon lesz az idén elmaradt GisL című balett bemutatója a Műpában. Ön az a vezető, aki végigjárta a ranglétrát. A budapesti Balettintézet után következett Győr, a társulat vezetését pedig 1991-ben vette át, amikor hirtelen és váratlanul távozott Markó Iván igazgató.

Mielőtt igazgató lettem, Iván koreografálta a repertoár szinte teljes tárházát.

Kisebb munkákat végeztem mellette.

Távozásakor letiltotta a korábbi munkáit – repertoár nélkül maradtunk.

Bombicz Barbarával, Demcsák Ottóval és más alapítótársakkal vettünk részt koreográfusként is a társulat életében.

Miután belekóstoltam ebbe az alkotói folyamatba is, egy idő után éreztem, hátra kell lépnem: inkább az együttes, a művészek menedzselését tekintettem kiemelt feladatomnak.

A társulat gyakorlatilag az első előadás, 1979 óta erős márkaként van jelen a „piacon”. Mennyire volt mindez tudatos a hetvenes évek végén?

Abszolút tudatos volt. Főleg 1991-től: a rendszerváltás után kinyílt a világ, sok új piaci szereplő jelent meg. A Philip Morris például minket támogatott először Magyarországon, létrehozták a Philip Morris Magyar Balettdíjat, erre különösen büszke vagyok, a díj alapításában magam is részt vettem.

Róna Viktor volt a kuratóriumi elnök, aki sajnos a díj alapítása után egy évvel elhunyt, őt követte Seregi László.

A csapat tagja volt Jancsó Miklós, Szabó István, Béres Ilona, Eszenyi Enikő, Presser Gábor – hogy csak néhány nevet említsek ebből a fantasztikus társaságból.

A Philip Morris után pedig egyre jöttek a támogatók?

Ez az együttműködés sok gazdasági szereplőt „kapcsolt be”: az E.ON Hungária Zrt.-vel az energiaszektor privatizációja óta töretlenül jó a viszony, több évig támogatta a társulatot. Az együttes fogászati ellátását például a Solydent Fogászati Rendelő vállalta, a mögötte álló vállalkozó alapította a Carmen-díjat, ami egy gyönyörű szoborral és pénzdíjjal jár.

A Kardirex Egészségügyi Központ szintén az egészségünket támogatja a mai napig. És soha nem felejtem el, amikor huszonnégy évvel ezelőtt beültünk egy sörözőbe az Audi akkori ügyvezető igazgatójával... Lassan negyed évszázada már, hogy a minőség összeköt bennünket – nem véletlenül ez a Győri Balett és az Audi Hungaria Zrt. közös mottója. De fontos megemlíteni a győri sportolókat, az úszókat, a kéziseket is – kölcsönösen inspiráljuk egymást.

A középszerűségtől való menekülési vágy alapítása óta jellemző a Győri Balettre.

Vallom, hogy ebben a változó világban egyet tehetünk: azonnal reagálunk minden változásra. Így volt ez 1979ben, 1991-ben, és így van ez ma is.

Mindig kerestük az újdonságot, felléptünk templomban, stadionban, réten, garázsban.

Garázsban? Úgy nyolc éve, a Táncfesztivál ideje alatt kiürítettük a színház alatti mélygarázst, ebből alakult a táncgarázs – a társulat fiatal tagjainak ötlete nyomán.

De nemcsak a mélyben, a magasban is táncoltunk: a Hotel Rába tetején. Nem mellesleg ezt a szállodát is a támogatóink között tudhatjuk.

Mi a helyzet a közönségneveléssel?

Szívügyünk, jó példa erre a már említett csecsemőbalett. Törődünk a fiatalokkal, olyan témákat is műsorra tűzünk, amelyek társadalmi kérdéseket boncolgatnak, a Ne bánts! (Velekei-darab) például a családon belüli erőszakkal foglalkozik.

A társadalmi érzékenyítés már 1979 óta fontos a társulatnak.

Néha provokatívak, néha szemtelenek vagyunk. Vallom, hogy a közönséget a hidegből a meleg vízbe kell dobálni, vagyis éberen kell tartani őket. Ha valaki megtisztel a figyelmével, annak nem szabad elengedni a kezét! Együtt él a közönség a tánccal, ha lehetőséget adunk rá: énekeltek Freddie Mercury-dalt a Queen-balett előadásunk alatt, és zengték Kodály Esti dalát, amikor azt táncoltuk. A repertoárunk minden darabválasztása az emberről szól, az emberért van.

Mindig mondom a fiataloknak: tökéletes nincs, de törekedni kell rá. Fél gőzzel nem lehet csinálni semmit, se művészetet, se gazdaságot, se vállalkozást. Az ember vagy teljes hittel, odaadással csinálja, amit csinál, vagy ne csinálja sehogy!

Ez lenne a Győri Balett kiemelkedő sikerének titka?

Hála Istennek, szereti ezt a mentalitást a magyar és a nemzetközi közönség is.

Megalakulásunk után néhány hónappal már a milánói Scalában találtuk magunkat. Táncoltunk Baltimore-ban, Pozsonyban és Párizsban, New Yorkban – felsorolni is nehéz a sok várost, amit bejártunk. A nemzetközi táncos vérkeringésben benne kell lenni. Boldog vagyok, hogy amíg igazgató voltam, eljutottunk például Moszkvába, Párizsba, Rióba, táncoltunk három olimpián, felléptünk Csíkszeredán és Rómában.

Sikeresen kapcsolódtak be a nemzetközi vérkeringésbe.

Rengeteg nemzetközi táncművész és társulat jelezte a megalakulásunk óta, hogy szeretne velünk, nálunk táncolni, részt venni a Táncfesztiválon. De nem csak a külföldiekkel, a magyar tehetségekkel is nagyon termékeny és jó a viszony. Vegyük például a már említett GisL-t, amit Lajkó Félixszel közösen jegyez Velekei Laci. Budapesten márciusban, a tavaszi fesztiválon láthatja majd a közönség, Győrött pedig júniusban, a 16. Magyar Táncfesztivál bemutató előadása lesz. Mindig arra törekszem, hogy inspiráló, nálam okosabb emberekkel vegyem körül magam, hiszen csak így tanulhatunk. Önt ki inspirálja?

Az együttes és a tökéletességre való törekvés vágya. Merni kell álmodni! És az álmok megvalósításához kell egy jó csapat: a közösen elért sikernél csodálatosabb dolog nincs.

A hetvenes évek végén sok fiatal táncos álma volt külföldi ösztöndíjat nyerni. Ön megkapta ezt a lehetőséget, Moszkva helyett mégis Győrt választotta.

Hála Istennek egymásra talált az évfolyam, megtaláltuk Ivánt mint vezetőnket, és megtaláltuk ezt a csodálatos várost, amit Győrnek hívnak. A megyeszékhely akkoriban iparváros volt, nem volt a táncművészetnek semmilyen hagyománya itt, mégis hatalmas szeretettel fogadtak minket. Nagyot kockáztattunk, és nagyot is nyertünk.

Melyik a legemlékezetesebb koreográfia, előadás az elmúlt negyvenegy évből?

Fantasztikus élmény volt A Nap szeretteiben eltáncolni a Nap szerepét 1979ben. A másik maradandó élményem 1991-ből származik. Ez volt az az év, amikor egyik napról a másikra Iván és repertoár nélkül maradtunk. Ekkor látogatott Magyarországra II. János Pál pápa: Bombicz Barbarával, Horváth Erikával és Demcsák Ottóval koreografáltuk az Árpádházi Szent Margit legendát, ezt táncoltuk el Őszentsége előtt a Népstadionban. Az előadás után pedig a pápa megáldotta a társulatot. Még most is beleborzongok az emlékbe. Mindkét élmény egy új időszak kezdetéhez köthető. Most pedig egy harmadik, egy újabb fantasztikus korszak kezdődik a Győri Balett életében. Más lesz – ez törvényszerű –, de nagyon jó.

9

FEKETE-KOVÁCS KORNÉL: „A BENNEM ÉLŐ MŰVÉSZ ÉS MENEDZSER NINCS JÓ VISZONYBAN” SZERZŐ: SZÁSZ EMESE FOTÓ: BURGER BARNA

Ötvenedik születésnapját ünnepli augusztusban Fekete-Kovács Kornél trombita- és szárnykürtművész, zeneszerző, a kortárs jazzt játszó Modern Art Orchestra vezetője. Ahogy a legtöbb zenészt, úgy őt is rosszul érintette a vírushelyzet, azonban az Art Of Virus projekttel és a KülönKiadás elnevezésű podcasttal nemcsak önmagát, de közeli és távoli környezetét is mozgósította.

Amikor a karantén ideje alatt beszélgettünk, úgy tűnt, kérdései támadtak a művészet szerepével, helyével kapcsolatban, most viszont rengeteg elfoglaltságot jelentenek az akkor elindított projektjei. Választ kapott a kérdéseire?

Továbbra is kérdés számomra, hogy a művészet mennyire van stabil helyen az emberek életében, de az előző időszak abban segített, hogy azt 10

a választ kapjam: nekem ezzel nem kell foglalkoznom. Valójában azt érzem és gondolom, hogy a művészet alapvetően önmagáért való. Tehát ha az ember művészként csak hagyja kiáramlani a gondolatait a rendelkezésére álló fórumokon, orgánumokon keresztül, akkor nem kell azzal foglalkoznia, hogy a másik oldalon a befogadókat ez miként éri el – ez már inkább a biznisz része a dolognak, aminek csak kiszolgáló szerepben

van köze a művészethez. A művészet csírája ettől függetleníthető.

Pedig a vírushelyzet alatt született ötletei – a KülönKiadás podcast és az Art Of Virus – is azt sugallják, hogy szereti a művészetet a világ eseményeivel összefüggésben tárgyalni, kontextusba helyezni, szó sincs a művészet elefántcsonttornyáról.

Ez igaz, és ezzel több szándékom is van. Az egyik: olyan emberekhez

Art Of Virus néven kilenc hangot indított útjára FeketeKovács Kornél afféle vírustörzsként: arra kért tíz zeneszerzőt, hogy komponáljanak rövid művet a hangokból, és küldjék tovább más szerzőknek. A vírus terjedése és a keletkezett verziók a Phonic Chat által fejlesztett weboldalon, a www.phonicchat.com/aov címen követhetők nyomon.

akarok szólni, akik gondolkodnak. Korábban gyakran adódott lehetőségem a koncertjeimet olyan televíziós csatornákon promotálni, amelyek közönsége a kereskedelmi rádiózáshoz szokott.

Mostanra úgy látom, hogy ez hiábavaló, hiszen ezeken a csatornákon keresztül nem érjük el azokat az embereket, akikkel dolgunk van. A KülönKiadás vagy az Art Of Virus projekt azt feltételezi, hogy a hallgató tudatosan él a világban, körülnéz, és a saját életét kontextusba helyezi; például nem bántja a másikat azért, mert világjárvány van, hanem elfogadja, hogy megváltozott körülötte a helyzet, és reagál rá. Létrejön egy akció, egy reakció, és a kettő között van egyfajta interakció, ami azt jelenti, hogy úgy reagálunk dolgokra, hogy a saját álláspontunkat egy adott szituációhoz próbáljuk igazítani – az elfogadás készségével. Azt gondolom, ez a fajta tudatosság kiterjeszthető az életünk minden egyes apró részletére. Amit zenészként csinálunk, feltételezi, hogy a hallgatók tudják: erre valahogy érzelmileg és kognitív módon is fel kell készülni. Ha arról beszélgetek Birtalan Zsolt fotóművész barátommal, hogy hogyan látja a világot a kameráján keresztül, azt gondolom, ennek hatására sokan elgondolkodhatnak azon, hogy ők maguk miként látnak, és innen már csak egy lépés eljutni odáig, hogy ezt az illető lefordítsa magának zenére. Szerintem ezek a dolgok nagyon összefüggnek. Önnek segített a saját világképében elhelyezni a Covid-19-járvány okát, miértjeit az, hogy az Art Of Virus elindult, és messzire jutott?

Megmondom őszintén, a karantén elején én is padlót fogtam, hogy most mi lesz. Úgy tudtam ebből felállni, hogy nagyon értékes dolgok születtek a helyzet hatására. Ha nincs a vírus, akkor nincs a KülönKiadás, és az Art Of Virus sem jön létre. Viszont már jó ideje érzem, hogy abban, ami az én saját utam, ezek a dolgok egy picit visszafognak. A bennem élő két személyiség – a művész és a „menedzser” – nincsenek jóban egymással. Amikor az egyiket simogatom, akkor a másik haragszik. Most a kognitív módon mű-

A KülönKiadás című podcastban a Modern Art Orchestra a népszerű Legendás albumok sorozat felvételeit teszi közkinccsé. Fekete-Kovács Kornél az aktuális album kapcsán élő Facebook-bejelentkezésekben beszélget a zenekar tagjaival és egy – az album témájához lazán kapcsolódó – alkotóval, szakemberrel.

ködő, szervező személyiségem kissé elharapódzott, és a másik, a művész nagyon vágyik rá, hogy simogassam.

Ezért igyekszem a dolgokat úgy rendezni, hogy arra tudjak koncentrálni, amit valójában a feladatomnak érzek.

Mi az, ami most a legjobban hiányzik?

A zeneszerzés nagyon hiányzik, főleg most, hogy az Art Of Virus kapcsán kreatív emberek öntik rám a jobbnál jobb darabokat, én meg azzal foglalkozom, hogy az ő darabjaikat próbálom menedzselni. Ez alapvetően hálás feladat, de tekintve, hogy én is alkotó ember vagyok, hosszabb távon szívfacsaró, hiszen nincs arra időm, hogy a saját érzéseimet, gondolataimat foglaljam zenébe.

Mi a vége az Art Of Virusnak? Tervez belőle valamiféle végső produktumot?

Az Art Of Virusnak szerintem úgy van értelme, hogy az ember felmegy a Phonic Chat oldalra, ahol meg tudja nézni-hallgatni az elkészült darabokat.

Ez maga a műalkotás. Persze gondolkodom azon, hogy meg lehet-e ezt fogalmazni egy élő előadás keretein belül, ahol a különböző kis darabkákat patchworkszerűen egymás mellett tudjuk megszólaltatni, de ez nem az Art Of Virus elnevezésű darab lesz, hanem csupán egy válogatás, hiszen mostanra elképesztő méreteket öltött a projekt: majdnem négyszáz zeneszerzőt ért el a „vírus”.

Fontos az ön számára, hogy a világ túlsó végén bekapcsolódó zenészek is tudják, honnan indult a „vírus”, és ki az a Fekete-Kovács Kornél?

Nyilván nekem is van egóm, és ilyen szinten igen, de ahogy haladunk az időben, egyre kevésbé foglalkoztat ez.

Márciusban megjelent a Foundations című lemeze a BMC Records gondozásában, viszont a lemezbemutató koncert elmaradt. Most hol helyezkedik el a bensőjében ez a darab? Van olyan, hogy leválik a mű a szerzőről?

Igen, abszolút. A Foundationsnek számomra tavaly márciusban volt vége, amikor bemutattuk a Műpában.

Az idén szeptember 13-ra tűzték ki a BMC-s lemezbemutató koncertet,

de az már olyan időbeli távolságban van, amit nem könnyű áthidalni, nehéz ahhoz az állapothoz visszamennem, amiben ez a lemez megszületett.

Most már inkább előadóként gondolok a Foundationsre, ami segít abban, hogy a darab közvetítéséhez szükséges állapotot megteremtsem magamban.

Ha hagyom a szerzői énemet elhatalmasodni, akkor vagy érdektelen lesz a dolog, vagy nem leszek képes végigkövetni azt a fejlődést, ami a rengeteg inspiráció hatására azóta végbement bennem. Ez az elengedés művészete.

Spirituális irányultságú mű, hiszen a jóga alapvetéseiről szól, ami – feltételezem – még erőteljesebb odafordulást igényel. Ilyenkor hogyan tud visszanyúlni a forráshoz, a motivációhoz, ami megíratta önnel a művet?

Szerintem az a legfontosabb, hogy tiszta tudattal legyünk jelen. Ha a csatorna nincs bekoszolódva, akkor mindez teljesen természetes módon tud megnyilvánulni. Ezen dogozom nap mint nap, ez nem tud kiesni a fókuszból – akkor sem, ha a menedzser csávó nem segít ebben. A napi hangszeres gyakorlás például megkönnyíti, hogy ez a flow szabadabban áramoljon.

A karantén alatt kameráknak, monitoroknak, a Műpában pedig nemrég autóban ülő embereknek zenéltek az autósmozi mintájára létrejött koncerten. Az élő közönség hiánya hogyan befolyásolja a játékot?

Egy jó közönség nagyon sokat hozzá tud tenni a teljesítményünkhöz. De más oldalról azt tudom mondani: becsukom a szememet, és arra figyelek, amit hallok. Ötvenedik születésnapját ünnepli augusztusban. Ennek kapcsán vannak sorsfordító gondolatai?

Semmi. Rajta vagyok egy úton, belül folyamatosan változom, ami részben külső dolgokban is megnyilvánul, mindenki számára látható. Szerintem ez így van rendjén. Inkább attól félek, hogy mi lesz akkor, ha már nem változom.

Szerintem akkor van az, hogy „nyugdíjba megyek”. De eszem ágában sincs nyugdíjba menni.

11

„Játék közben elég egy cinkos pillantás” SZERZŐ: NAGY ZSÓFIA FOTÓ: MÓZSI GÁBOR Radnóti Róza zongorista, leendő zongoraművész – amely szóösszetételből kifejezetten fontos számára a művész kifejezés, hiszen a zene mellett számos más művészeti ág érdekli. A jövőben ezeket az érdeklődéseit szeretné találkoztatni, és a Kamara-Kör művészeti vezetőjeként sem titkolt szándéka, hogy az együttes repertoárjába beemeljen más művészeti területek alkotóival közösen létrehozott produkciókat.

Róza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megismert zenésztársaival alapította meg a három éve Kamara-Kör nevet viselő kamaraegyüttest, melynek története azonban régebbre nyúlik vissza. Már a Járdányi Pál Zeneiskolában megszületett az ötlet, hogy az egy időben ott tanuló zongoristák egy koncerten lépjenek fel. Zeneakadémiai tanulmányaik alatt bővítették kamaraegyüttessé a csapatot, amellyel már az első éveikben olyan koncerttermekben léptek fel a Tavaszi Fesztivál keretében, mint a Budapest Music Center, a Pesti Vigadó és a Zeneakadémia.

Róza a BA szintű diplomája megszerzését követően hasonló intenzitással szeretné folytatni zenei tanulmányait, de mellette igyekszik más egyetemekről, mentoroktól olyan tudásra is szert tenni, amellyel elsősorban vizuális művészetekkel és filmművészettel egészítheti ki zenei képzettségét. „Egyféle ars poeticává érett bennem a gondolat, miszerint minden művész vagy művészeti irányzat, amely valamilyen tartalom megfogalmazását tűzi ki céljául, hasonlót szeretne elérni, csak más-más eszközökkel. Ez az egység kezdett el foglalkoztatni. Vajon milyen módon lehetséges, hogy a létrejövő alkotás minden alkotóeleme tényleg annyira együtt lélegezzen, hogy ne külön-külön, hanem csakis egymás mellé helyezve nyerjenek igazi értelmet, egymástól teljesen szétválaszthatatlanok legyenek?” – vezeti fel a kérdést Róza.

12

A Kamara-Körrel a következő évadjukat már megpróbálták ezen ars poetica szolgálatába állítani. A 2020/21-es szezonban két esten is fellépnek színművészekkel közösen. Az egyik koncert egy Stravinsky-emlékest lesz a Zeneakadémia Solti termében, ahol két nagyívű darab fog elhangozni: a zenekarra írt Tavaszi áldozat négykezes változata, valamint A katona története, amelyet kamaraegyüttesre és egy narrátorra írt a zeneszerző. Utóbbit Mácsai Pál színművész közreműködésével hallhatja majd a közönség. A másik koncert pedig szinte már minifesztivál, melyen a zenetörténet jelentős melodrámáit adja majd elő Dani Imre, Radnóti Róza és Ránki Fülöp zongorista három tehetséges fiatal színművésszel, a frissen végzett Dino Benjáminnal és Horváth Csengével, illetve a Vígszínház színészével, Wunderlich Józseffel.

A rendhagyó estek mellett hagyományos koncerteket is ad majd a Kamara-Kör, valamint bepótolnak elmaradt koncerteket, fellépnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a mára állandó koncerthelyszínükké vált FUGA Budapesti Építészeti Központban is, ahova imádnak visszajárni mind a közeg, mind a közösség miatt. Játszanak majd a Budapest Music Centerben, a Rádió Márványtermében, az Óbudai Társaskörben és a Zeneakadémia Solti termében is, augusztusban pedig a ‘Klassz a pARTon!’ fesztivál keretében Gyulakeszin és Dörgicsén.

A kamaraegyüttes rövid távú tervei között szerepel, hogy országszerte

több helyszínen legyenek fellépéseik, hosszú távon azonban szívesen nyitnának a nemzetközi lehetőségek felé is. Addig viszont még hosszú út vár a Kamara-Körre tele közös fellépésekkel, próbákkal, melyek alkalmával élvezik, hogy együtt fejlődhetnek, tanulhatnak egymástól. „A kamarazenében nekem a kommunikáció az egyik legvarázslatosabb. Szeretem, hogy nem szavakkal működünk együtt, hanem játék közben elég egy zenei gesztus vagy egy cinkos pillantás, amire a kamarapartner reagálhat. Ez a zenei aktivitás az, ami számomra igazán izgalmassá tesz egy előadást” – meséli Róza.

Arra is kitér, hogy a Kamara-Kör a művészetek ötvözése és a kortárs zeneszerzőkkel való együttműködés mellett fontos célként tekint a fiatalok klasszikus zenével való megismertetésére. Ahogy fogalmaz: „A klasszikus zenére korosztálytól függetlenül mindenkinek érdemes lenne odafigyelnie, aki nyitott a tartalmas kikapcsolódásra. A mai felgyorsult, könnyen fogyasztható dolgokat tömegével kínáló világban azonban nehezen tör utat magának a befogadó aktív érdeklődését is igénylő műfaj. Ezért is nehéz sokszor a fiatal közönséghez közelebb hozni, mi, a Kamara-Kör is keressük az alternatív lehetőségeket.

Ugyan tudom, hogy ez nem egyedülálló törekvés manapság, de azt érzem, hogy segíthet a huszonévesek megszólításában, ha velük hasonló korú zenészek játékát hallják”.

A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM BEMUTATJA:

MAJOROS ÁRON: Korlát BARRIER | 2017 | inox | 80 x 45 x 35 cm

SZERZŐ: DR. SZEIFERT JUDIT A szünetek, akárcsak a beszéd közbeni csöndek, fontosak. Jelentéssel, jelentőséggel bírnak. De ezt a nézőknek egyénenként kell megérezniük, és a maguk számára értelmezniük, megfejteniük. A vertikális vagy horizontális szeletek közé ékelődő szünetek hordozzák (rejtik, vagy még inkább: tárják fel) a szobrokban rejlő üzenetet. A látszólagos ürességgel irányítják rá a figyelmet a belső értékekre. A szemlélők, befogadók a szobrokat körbejárva, előttük állva mintegy „rá vannak kényszerítve”, hogy saját gondolataikra, érzéseikre koncentráljanak. Egyfajta meditáció ez. Ez az elmélyülés szükséges ahhoz, hogy átjussunk a műalkotások által kínált átjárón, kapun, ami kiszakít a mindennapok korlátolt világából, és megnyitja előttünk azt a végtelen univerzumot, amit művészetnek nevezünk. Címével is, de még inkább megformálásával utal erre a kettősségre a Korlát (2017) című alkotás.

A szobrot négy oldalról láthatatlan síkok határolják, amik csak a testet zárják korlátok közé, a lélek és a szellem szabadon áramlik. Az egyenes, nyílt tartás és a kifelé forduló fej büszkeségről és a külvilág iránti nyitottságról árulkodik. A nyugodt, harmóniát árasztó alak zárt tömbje vízszintes szeletekkel tagolt, így maga a kompozíció is a zártság és a nyitottság dualitását hangsúlyozza.

A cikk megszületését a B. Braun támogatta.

13

KULCS

A TÚLÉLÉSHEZ SZERZŐ: FILÁKOVITY RADOJKA FOTÓ: NÉPSZAVA - DRASKOVICS ÁDÁM

A jelenlegi helyzetben minden eddiginél fontosabb lenne, hogy a jelenlétünkkel, jegyvásárlásunkkal támogassuk a kultúrát – vallja Király Júlia, a belga KBC Bank igazgatóságának tagja, aki már egészen korán, gyerekként tapasztalta, mennyit ad a művészet közelsége. Segíteni pedig szerinte bárki tud, nem kellenek több százezres donációk ahhoz, hogy valaki mecénás lehessen. Elég, ha a rendelkezésére álló eszközökből válogat, és akár azzal járul hozzá egy-egy társulat vagy kulturális intézmény fennmaradásához, hogy nem kéri vissza megvásárolt jegyének árát az elmaradt előadás után. De vajon mit ad hozzá a mindennapjainkhoz a művészet, hogyan segíthet a mostani bizonytalan helyzetben, és miért elengedhetetlen, hogy visszatérjünk a nézőtérre, kiállítóterekbe? Többek közt ezeket a kérdéseket jártuk körül.

14

A művészet iránti fogékonysága, szeretete családi örökség. Mesélne róla? Édesapám [Király István (1921–1989) – a szerk.] nemcsak korának egyik legjelentősebb irodalomtudósa, Ady Endre máig nagy hatású kutatója, hanem a kor kultúrpolitikájának egyik meghatározó egyénisége is volt, aki nagyon-nagyon erős minőségérzékkel rendelkezett. Ugyanakkor az ő felfogásában a művészet nem csupán irodalomból, verbális művészetből állt.

Azt vallotta, hogy a művészet maga, legyen szó bármely ágáról, az ember egyéniségének egészére hatással van: a gondolkodásra, a fantáziára, az érzelmekre, a kreativitásra. Állandó jótanácsként hangoztatta, hogy éljünk együtt a művészettel, mert az jobbá teszi a mindennapokat.

Egy ilyen pezsgő szellemi közegben nevelkedve mi volt az első művészettel kapcsolatos élménye?

Az, hogy a nővérem gyönyörűen hegedült, fantasztikusan rajzolt, megnyert minden szavalóversenyt, amin csak elindult, ezzel szemben én tökéletesen ügyetlen voltam mindezekben.

(Nevet.) Továbbá az, hogy kvázi egy könyvtárban nőttünk fel, apánknak ugyanis volt egy közel harmincezres

gyűjteménye, és ha olvasni támadt kedvünk, bármikor bármit leemelhettünk a polcról, csak szólni kellett.

Annak ellenére, hogy édesapánk gyerekkorunktól kezdve magával vitt minket kiállításokra, hangversenyekre, a mai napig a legkönnyebben a verbális kultúrát tudom megérteni. Ilyen értelemben a legnagyobb fejlődésemnek azt tartom, hogy a Fesztiválzenekar állandó támogatója, hallgatója, rendszeres nézője vagyok, valamint, hogy a Zeneakadémia Baráti Köréhez tartozom. A klasszikus zenét időbe telt megszeretnem, ám ebben a folyamatban is az a művészetszociológiai elv érvényesült, amely szerint ha az ember ki van téve a szépnek, akkor előbb-utóbb befogadja, és onnantól kezdve megváltoznak a mindennapjai.

Ugyanakkor sokan sajnos életük végéig egyfajta távolságtartással viseltetnek a magaskultúra iránt.

Erre apám mindig azt mondta, hogy Tolsztoj és a krimi nem zárják ki egymást. Egyáltalán nincs baj azzal, ha az ember azt a fajta művészetet szereti, ami kikapcsol, szórakoztat, ami engedi, hogy közben jól érezze magát – onnan ugyanis nagyon könnyű átlépni egy teljesen másfajta kultúra fogyasztásába is. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt a küldetést, amit az Orlai Tibor-féle Orlai Produkciós Iroda végez, vagy akár említhetnénk az Átriumot is, akik magukhoz szoktattak egy meghatározott befogadóréteget. Rémséges, hogy pont ezeknek a küldetéstudattal bíró intézményeknek, társulatoknak a működése van veszélyben. Kis országhoz képest hihetetlenül gazdag kulturális élettel rendelkezünk, ám a művészeti világon az évek során egyre több sebet ejtettek; a taotámogatás átcsoportosítását követően a járványhelyzet pedig csak a végső tőrdöfés volt. Ön szerint ideális esetben hogyan festene a kultúra támogatása? Mekkora részt kellene vállalnia az államnak és mellette a többi szereplőnek?

Fontos, hogy ebben a kérdésben tisztázzuk a fogalmakat, és megkülönböztessük a szponzorációt a mecenatúrától. Előbbit alapvetően vállalatoktól várhatjuk el: ez egyfajta együttműködés a művésszel vagy az intézmén�nyel, amelynek során a vállalat is nyer, mert növeli a saját vásárlói, kuncsaftjai

körét. A mecenatúra ezzel szemben az önzetlenségről szól. Nagyon kevesen vannak azok, akik, mint annak idején Hatvany Lajos, illetve napjainkban Polgár András, nem viszonzásért, ellenszolgáltatásért cserébe adnak, hanem pusztán azért, mert kötelességüknek érzik. A mecénások köre mindenhol a szűkebb réteg. Egyébiránt országa válogatja, hogy mekkora az állami, a helyi közösségi támogatás mértéke, valamint a szponzoráció és a mecenatúra.

Ha nagy átlagban nézzük az országokat, a mecenatúra mértéke szinte sehol sem nagyobb tíz-tizenöt százaléknál, az állam mindenütt húsztól ötven százalékos mértékben veszi ki a részét a támogatásból, a maradék sávon pedig az önkormányzatok, helyi közösségek és vállalatok osztoznak.

Ebből a szempontból tényleg kiváló volt a még Török András kezdeményezésére bevezetett tao, amelynek keretein belül a vállalat kvázi közvetlenül részesült a művészettámogatás hasznából. Ennek a struktúrának voltak ugyan vadhajtásai, de sokkal nagyobb haszna lett volna azokat lenyesegetni, mint az egészet megszüntetni. A tao egy hibrid volt, hiszen egyszerre volt vállalati szponzoráció és állami támogatás, de jól működött. Sokkal több volt a haszna, mint a hátránya.

A tao hiánya és a világjárvány hihetetlen kihívások elé állította a kulturális szcénát. Hogyan tudunk egy ilyen nehéz helyzetben mi, magánemberek segíteni?

Fontos lenne, ha a jelenlétünkkel, jegyvásárlásunkkal támogatnánk a kultúrát, a művészeket, illetve a kulturális intézményeket. Csakhogy félő: a közönség egy igen meghatározó része nem mer, nem fog majd visszatérni a hangversenytermekbe, színháztermekbe, kiállítóterekbe – és még sorolhatnám – addig, amíg nincsen oltás. Annak ellenére, hogy én már bevásároltam őszre jegyekből, és legszívesebben azt tanácsolnám mindenkinek, tegyen hasonlóan, mégis érthető az emberek félelme.

Az idősebb korosztály joggal érzi veszélyeztetettnek magát, óriási bizonytalanság vesz körül minket, egy ilyen helyzetben azonban a művészet lehet az egyik legnagyobb segítség: olyanfajta kitekintést, felülemelkedést nyújt, ami remekül oldja a szorongást.

Ilyen helyzetben egy mecénásnak még inkább felerősödik a felelősségérzete a tekintetben, hogy segítsen?

Persze! Nagyon sokféle kezdeményezés indult a járvány eleje óta a Független Művészek Szakszervezetének megsegítésétől kezdve a különböző zenekarok támogatásán keresztül egészen a kis kulturális műhelyek életben tartásáért, amiben én is részt vállaltam. Van egy közel százfős baráti köröm, akiknek mindig jelzem, ha indul egy-egy ilyen gyűjtés, és hihetetlenül jó érzés látni, hogy egy emberként mozdulnak meg. Ilyenkor nem kell több százezres adományokra gondolni, már az is nagy segítség, ha az ember például nem kéri vissza a megvásárolt jegyeinek árát az elmaradt előadások után. Hiszem, hogy ez a gesztus kifizetődik majd élményben, emberi értékekben, kapcsolatokban – tegyél jót, és jót tesznek majd veled is, ezt vallom.

Amikor az ember a mecenatúrára gondol, százezres, milliós elköltött tételek vannak a fejében, de ezek szerint nem kell ahhoz tetemes ös�szeg, hogy érdemben segítsünk.

Nem! Az a speciális támogató típus vagyok, aki leginkább a színházra fókuszál, ha tehetem, segítek, azonban messze nem vagyok olyan mecénás, mint a már említett Polgár András barátom, aki jelenleg Magyarország egyik legnagyobb filantrópja. Szerencsére azt tapasztalom, hogy nincs kiveszőben a magam fajta, művészetet komolyan vevő és valamilyen szinten támogató „minimecénások” tábora, ahogy azt is örömmel látom, hogy az új, feltörekvő, fiatal magyar tőkésosztály egy részének is fontos, hogy a művészet támogatásán keresztül biztosítsa a jövőjét ennek az országnak: azt, hogy legyenek gondolkodó, fantáziadús emberek.

Apám szavaival élve ugyanis a művészet nemcsak az affirmációról [helyeslésről, megerősítésről – a szerk.] szól, hanem a kritikáról is, a kettő együtt pedig a világ megismerése. A művészet gazdagítja az ember életét, szélesíti a látókörét, és sok esetben hiába nem érezhető látványosan, kézzelfoghatóan a hatása a mindennapokban, azáltal, hogy az ember beengedi a kultúrát, a művészetet az életébe, biztos, hogy másképp fog gondolkodni, döntéseket hozni, mint előtte.

15

A MALÁTAILLAT MISZTÉRIUMA SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT FOTÓ: DREHER

Ha íróasztala jobb oldalára pillant, Kolodko Mihály miniszobrainak makettjeit láthatja.

Az egyik alkotás magát Dreher Antalt formázza, a másik dreheres lovakat egy mészkőhídon – ahogy a söröshordókat húzzák. De létrehoztak egy sörmúzeumot, volt már plakátkiállítás, a gyár történetét bemutató dokumentumfilm, és készültek ugyanerről szóló könyvek is. Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója azt mondja, sohasem a szponzoráció volt a cél, hanem hidat építeni egy 165 éves vállalat múltja és a mai kor közé. Értékeket mutatni. S minden, ami művészet, az ennek következményeként jelenik meg.

Mi a dreheri hagyományt próbáljuk megélni – mondja –, amit úgy fogalmazunk meg, hogy „Drehertől Dreherig”. Fölfedezni, mi az, ami állandó érték volt a Dreher családban akkor, amikor a sörgyár létrejött. A régi világ dolgait átvenni, s megmutatni, ami ma is releváns. Részben magunknak, a kollégáknak, hogy lássák, mi16

ként működött egykor a gyár. S így növeljük elkötelezettségüket. Azon túl, hogy az egésznek van egy házon belül elért pozitív hatása, olyan anyagok keletkeznek, amiket meg tudunk mutatni a külvilágnak is. Nem azért csináljuk, mert szponzoráción keresztül szeretnénk hírnevet szerezni. Ez a működésünk része.

Nemrég sörgyári túrára hívták a népszerű gerillaszobrászt, Kolodko Mihályt, abban a reményben, hogy inspirálódik. Így is történt, és két miniszobrot készített önöknek. A szobrok híre pillanatok alatt komoly népszerűséget hozott a környéknek.

Rendszeresen járok a sörgyárba, még akkor is, ha home office rendszerben

dolgozunk. Mióta a Kolodko-szobor kint van a sarkon, akárhányszor jövök, két-három autót mindig látok, emberek jönnek, fényképeznek. A gyári kultúra része a hagyomány, ami a söriparban nagyon fontos, hiszen több ezer évre tekint vissza, és a mi vállalatunk 165 esztendős. Nekünk magától értetődő, hogy továbbépítsük, amit örököltünk, a mi dolgunk, hogy azt a sok értéket, amit elődeink fölhalmoztak, megpróbáljuk továbbörökíteni. Például ilyen modern formában, mint a Kolodko-szobrok. Vannak pillanatok az életünkben, amikor a kreativitásnak, a művészeteknek nagyobb teret tudunk engedni. És ezen keresztül valamit létrehozni, ami talán hosszabb távon megmarad és képvisel minket.

Tehát a Dreherrel nem csak sört veszek, hanem a történelem egy szeletét, gondolkodásmódot, filozófiát is – és mindezeknek nagyon jó kifejezési módja lehet a művészet.

Igen, ez pontosan így történik. Erre a legjobb példa a sörgyár 165 éves fennállásának tavalyi megünneplése.

Ez sok dologban manifesztálódott.

Dreher Antal posztumusz kőbányai díszpolgár lett, a címünk új nevet kapott: Dreher Antal út lettünk. Felújítottuk a szemben lévő épületet, ami egy 110 éves hordófejtő – és 30-35 esztendeje nem történt benne a világon semmi. Ez az épület ipari műemlék.

Tavaly restauráltuk a középső részt, és egy múltat bemutató kiállítást tartottunk ott. Egy sokkal átfogóbbat is szerveztünk a régi múzeumunkban, készítettünk egy dokumentumfilmet, és volt egy tárlatunk régi plakátokból.

Készült egy könyv a 165 éves történelemről meg egy „165 év, 165 minisztori” című kiadvány. Legnagyobb meglepetésemre Budapest-szerte telt házas könyvbemutatóink voltak. Készültek régi emlékeket gyűjtő, limitált darabszámú dobozaink is. Ettől ugyancsak erősödik a márka, illetve a vállalat hírneve. De nem a szponzoráció volt a cél, nem az, hogy kiállítást szervezzünk, hanem, hogy össze tudjunk gyűjteni dolgokat méltóságteljesen megünnepelni a jubileumot. A külső szemlélőnek így magáról pozitív képet kialakító gazdasági szereplőként jelenünk meg. És ez azért működik nagyon jól, mert hiteles. Kapcsolódik ahhoz a gondolatisághoz, amit ma is képviselünk. Azokat az értékeket, amelyek 165 év óta nem változnak. Ma

divatszó a minőség iránti elkötelezettség, a fenntarthatóság, de az, hogy a Dreher család három generáción keresztül fenn tudta tartani a vállalatot, nem véletlen. A fenntarthatóság dinasztiákon keresztül felelősséget is jelent. Megfelelő nyereséget kell hozni, hogy a sör a jövőben is ott legyen a fogyasztóknak. Még akkor is, ha közben világháború dúl, akkor is, ha épp gazdasági világválság van.

Ha jól értem, abban hisz, hogy a kollégái munkahely iránti elköteleződése olyan teljesítményeket eredményez, amelyekkel meg tudják szólítani a fogyasztókat is.

Erről statisztikák garmadája létezik a világon. Ha egy vállalat képes elkötelezett dolgozói kört kialakítani, akkor annak kézzelfogható, javuló gazdasági eredmények a következményei. A kérdés, hogyan csinálja meg az ember.

Egy nemzetközi vállalat részeként is 165 éves magyar vállalat vagyunk.

Vannak nemzetközi márkáink, de alapvetően a belföldi márkáinkból élünk, amelyeket csak Magyarországon értékesítünk, és itt is termelünk. Ha megkérdezné a gyár 560 dolgozóját, szerintem 559 azt mondaná, azért is jár ide nagy szeretettel, mert érzi a levegőben a maláta illatát. Amikor főzzük a sört, akkor szagoljuk nyáron, szagoljuk a ködben – és ennek van egy hangulata, ami megfogja az embert.

Mi egy 150-160 éves épületegyüttesbe járunk dolgozni. Ennek is megvan a maga különleges hangulata. A vállalati légkör, a kultúra meghatározó része a működésnek.

A gyár területén belül található Dreher Antal-szobrot egyelőre csak a munkatársak láthatják. Milyen hatása van?

Tudja, a sörgyár életének része, hogy a munkahelyi vezetők minden héten bejárják a területet, balesetvédelmi szempontból fölülvizsgálják. A múlt héten lefényképezték magukat Dreher Antal szobrának társaságában, s azt írták a fotó alá, hogy „csapatuk egy nem túl magas, ám erőteljes taggal bővült”. Ez nekem öröm, mert azt mutatja, őket is megihleti a szobor. Egy modern képzőművészeti alkotás is képes motiválni az embereket. Ha ők csapattagnak tekintik Dreher Antalt, akkor sikerült azt a 165 évet áthidalnunk, és a „Drehertől Dreherig” filozófia házon belül is él.

Sörmúzeum, korhű épületfelújítás, plakátkiállítás, két kiadvány,

dokumentumfilm, Kolodko-miniszobrok. Vannak további, hasonló terveik?

Van egy sor inspiráló gondolatunk, hogy mi mindenre lehetne használni a felújított épületet. Kiállítások, közösségi tér, ahol kulturális rendezvényeken keresztül élményeket tudunk adni. Mind magunk, mind a külsősök számára. De ehhez pénzre van szükség. Ez az év most nem segít az ambíciók kivitelezésében.

Augusztus közepére tervezik – ha minden úgy alakul – a sörmúzeum megnyitását.

Ez a kiállítás más lesz, mint a korábbi, ami kronologikusan mutatta be a sör történetét. A mostanit tematikusnak terveztük – különböző témakörökkel. A modern kor fizikai elvárásait is kiszolgálja a megtört terekkel, így folyamatosan kanyarodni kell, s mindig új élmények, perspektívák jönnek szembe. Olyan helyeket is kialakítottunk, ahol szelfiket lehet készíteni, ahonnan posztolni tudnak a látogatók. Mindenütt QR kódok vannak, s minisztorikat helyeztünk el a képek alá. Akinek fölkeltette az érdeklődését, továbbolvashatja majd a részletes leírásokat.

Míg a bort a magaskultúrához kapcsolták, addig a sör sokkal inkább a nép italaként vonult be a köztudatba. Szeretnének-e ezen változtatni?

A söripar sok évtizeden át azt tapasztalta, hogy a borászat – megérdemelten – képes volt a borokat fölpozícionálni, a fine dining és a kultúra részévé tenni, s így egy magasabb minőséget tudott kommunikálni. A söripar megmaradt a hétköznapi, egyszerű pillanatokhoz társított alkoholnak. De úgy gondolom, a kraft sörökkel elindult egy dinamikus változás, ezek a magasabb minőségű étkezéshez ugyanolyan jól társíthatók, mint a borok. Mindemellett már mi is magas minőségű ízélményt nyújtunk, például a Dreher Sörvacsorákon, és az országos minőségi csapoltsör-programunkban is.

Amikor az íróasztalán lévő makettekre pillant, el szokott mosolyodni?

Hogyne. Már csak azért is, mert ez bizonyítja azt a sok mindent, amiről beszélgettünk. Hogy a művészet, a kultúra és a gazdasági élet összefügg. Ezek mind egymásra hatnak, oda-vissza.

S közösen is. S mi azért vagyunk itt, mert van egy múltunk, ahonnan jövünk, és van egy jövőnk, amerre tartunk. És a kultúra összeköti ezeket az időhorizontokat.

17

MEG KELL TALÁLNI AZ ILLESZKEDÉSI PONTOKAT SZERZŐ: JANKÓ JUDIT

Salgó Andrást, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetőjét kérdeztük a BMW és a kultúra kapcsolatáról, a társadalmi felelősségvállalásról és az összecsengő üzenetekről.

Mi a személyes viszonya a kulturális élethez, milyen kultúrát fogyaszt magánemberként?

Nemcsak egy autómániás valaki vagyok, aki húsz éve ebben az iparágban dolgozik, hanem kommunikációs ember is, aki értékeli a kultúra összetett szerepét a világunkban. Színházrajongóként követem a fővárosi színházak repertoárját, gyakran megfordulok a Művészetek Palotájában és az Aréna koncertjein. Az európai filmművészet is nagy kedvencem, különös tekintettel a spanyol filmekre, gyakran váltunk jegyet a Művész és a Puskin artmozik előadásaira. Az előbbiekből látható, hogy nekem is nagyon fontos a kultúra, illetve meggyőződésem, hogy a corporate világban igenis hangsúlyt kell kapnia a kultúratámogatásnak, mert mindannyiunk életének része a művészet. A BMW márkaértékei az esztétika és az innováció, ezek véleményem szerint ugyanúgy meghatározó pillérei a művészetnek is.

Milyen a BMW csoport hozzáállása nemzetközi színtéren a kultúratámogatáshoz, és mi a helyzet ezzel Magyarországon?

A BMW Group elkötelezett és tudatos ebben. Több mint ötven éve követ globálisan egy kultúratámogatási utat, amit cégen belül Art Culture programnak hívunk. Márkáink 18

különböző kezdeményezéseket támogatnak, alaposan átgondolt elvek mentén. A vállalatcsoport elkötelezettségének középpontjában a modern és kortárs művészeti irányzatok, a jazz és a klasszikus zene, valamint az építészet, a formatervezés és a fotózás állnak. Magyarországon a BMW márkával 2015 februárja óta intézményi partnerségben vagyunk az Operával. Gyümölcsöző együttműködésünk töretlenül halad, de lesznek benne újdonságok az Andrássy úti dalszínház felújítása miatt. Mialatt még szebbé varázsolják a patinás épületet, megnyílik a Kőbányai úton az Eiffel Műhelyház, ahol új rozsdaövezeti helyszínen új kulturális tér létesül. Az Operaház kiszolgáló egységei – kelléktár, műhelyek – mellett kialakítottak egy színpadot, több mint négyszáz fős nézőtérrel; ez az unikális játszóhely az egész várost gazdagítja majd. A koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a megnyitót, de hamarosan kitárulnak a kapui, s az ünnepélyes eseményen várhatóan nekünk is hangsúlyos márkajelenlétünk lesz. Autókat biztosítunk a vezetőség számára, a fellépő sztárművészeknek shuttle szolgáltatást kínálunk, teljes itt-tartózkodásuk során. Amikor tavaly a világhírű uruguayi basszbariton énekes, Erwin Schrott az Erkel Színházban játszott négy estén át a Figaro házassága előadásban, mi gondoskodtunk a kényelméről. Mindig megtaláltuk a kapcsolódási pontokat, ahol a márkát összeköthetjük – nem tolakodóan – az adott eseménnyel.

Befolyásolja a jelenlegi, koronavírus okozta helyzet a támogatási gyakorlatukat, netán a terveiket?

A megállapodásaink élőek és aktívak.

Az állandóság mindig fontos tartóoszlop, bizonytalan időkben különösen az. A kultúra, azon belül is az előadó-művészet a leginkább érintett terület, a színházakat elsőként kellett bezárni, és most nagyon úgy néz ki, hogy utoljára nyithatnak ki ismét.

Ezen sajnos nem tudunk változtatni, de a kommunikációban van lehetőség új elemeket bevezetni. A társadalmi felelősségvállalás témái sosem voltak ennyire aktuálisak, egy sor olyan kezdeményezést tudtunk ezen a területen elindítani, amire korábban nem volt idő, kapacitás, tér. A BMW Group világszerte és Magyarországon is elkötelezett abban, hogy a kultúratámo-

gatást, amit ötven éve fontosnak tart, a nehéz időkben is folytassa. A vírus itt van, túl kell élni, és bár soha nem képzelt nehézségeket okoz, egyszer továbblépünk ezen is. Szeretnénk olyan gondolatok és filozófia mellé állni a márkáinkkal, amelyek hosszú távon hatnak; mi hosszú távra építünk.

Mennyiben követi a BMW Group Magyarország a nemzetközi irányelveket a támogatási politikájában, és mennyire van szabad mozgástere?

Vannak irányvonalak, arculati elemek és trendek, de a kreatív megvalósításban, abban, hogyan nézzen ki például egy marketingkommunikációs anyag az Opera magazinban, abszolút szabad kezünk van. Nyilván létezik egy arculati kontroll, de kreatívak lehetünk az üzenetek átadásában, hiszen az a célunk a márka megjelenítésében, hogy frappánsan összecsengjen a projekt üzenetével. Relatíve nagy szabadságunk van, aminek azért a büdzsé természetesen limitet szab. Azt gondolom, nem is érdemes sokfelé szabdalni a támogatást. A tudatosság segíti az üzenet átadását.

Ma már kevés, ha csak felvonulunk egy rendezvényen, mi mindig közös üzenetben, egymást erősítő kommunikációban gondolkodunk.

A támogatási stratégiájukban különválasztják a Mini és a BMW márkát.

Milyen szempontok alapján döntenek arról, hogy melyikkel állnak egyegy kulturális projekt mellé?

A BMW az Operával áll partnerségben immár öt és fél éve, a Mini pedig, ami egy fiatalos, brit gyökerű prémium márka, az urbánus, friss, lüktető Katona József Színházzal. Felfogásunk szerint a kultúra része a Budapesti Corvinus Egyetemen 2015 óta megrendezett BrainBar jövőfesztivál, amely egy pezsgő, intellektuális rendezvény, nemzetközi előadókkal. Itt a BMW elektromos autóival vagyunk jelen támogatóként a kezdetek óta.

Villányban, a fantasztikus Gere-birtokon rendeznek minden évben egy exkluzív, kétnapos jazzfesztivált, ehhez a Minivel csatlakoztunk. Jól illik a márka fiatalos, emberközeli, baráti jellegéhez, hiszen Paul McCartney, Steve McQueen, David Bowie is járt Minivel; a brit eredetű márka vagányságát, a popkultúrához való kapcsolódásait életben szeretnénk tartani Magyarországon is.

Mindkét márkánknak van elektromos vonala is, mára nem választjuk külön

a hálózatról tölthető autóinkat. A két márka remekül kiegészíti egymást a kommunikációban, a hozzájuk kapcsolódó örök értékeket, kiegészítve a német prémium minőséggel, a mai piaci környezetben sem szeretnénk elveszíteni.

Mi a BMW Art Cars Collection?

Egy 1970-es években létrejött nemzetközi BMW-kezdeményezés. Eleinte Roy Lichtenstein, Andy Warhol és Frank Stella alkotott új festést autókra, majd felkértek további ismert képzőművészeket (például Esther Mahlangut, John Baldessarit, Jeff Koonst) a feladatra, és az elkészült egyedi autókat zajos sikerrel kiállították. Néhány éve Magyarországon is járt egy Art Car. Egy másik friss esemény alkalmával, a Mini hatvanadik születésnapján konvojban elindult néhány képzőművészek által készített autó Thesszalonikiből Bristolba, a nemzetközi Mini-fesztiválra, Amy Shore fotóművész végig dokumentálta az utat, melyről egy albumot is kiadtak. Általános vélemény szerint a Budapesten készültek a legszebb fotók. A budapesti állomás alkalmával találkozó szerveződött a magyar Mini Clubbal, így a márkához kapcsolódó közösségi életben is részt tudtunk venni, és nagy örömünkre a brit nagykövet is vendégül látott minket.

A támogatást a BMW egyfajta közös munkának fogja fel. Mit kell szem előtt tartania az együttműködés során a kultúra felől érkező félnek, és mit a corporate oldalnak?

A fenntarthatóság kiemelten fontos nekünk, olyan projekteket keresünk, amelyek kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból, folytathatók és építhetők. A felek közeledését, egymás nyelvének megértését segítheti, ha művészek, illetve a kulturális intézmény is a kiszemelt partnermárka szemével próbálja végiggondolni az együttműködési lehetőségeket, kicsit kilépve a saját szempontrendszeréből. A corporate oldalnak pedig azt kell megértenie, hogy a folyamatok egy kulturális intézményen belül nem feltétlenül úgy működnek, mint egy szabályozott multinacionális nagyvállalatnál. Ez nem jelenti azt, hogy az egyik rosszabb lenne, mint a másik, hanem sokkal inkább az az üzenet, hogy meg kell találni az illeszkedési pontokat. Rengeteg múlik az adott vezetők személyiségén, hozzáállásán is mindkét oldalon.

19

FŐÁLLÁSBAN ÜGYVÉD, SZABADIDEJÉBEN MŰGYŰJTŐ SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA

A Szecskay Ügyvédi Iroda elegáns belső terében a legtöbb falfelületen és polcon műalkotásokat találunk. Az iroda alapítójával és vezető partnerével, dr. Szecskay András ügyvéddel a kortárs művészet szeretetéről és támogatásáról beszélgettünk.

A Parlament közelében található ügyvédi irodában már a bejárattal szemben egy kinetikus, vagyis mozgó szobor fogadja a belépőt. Nem véletlen a „reflektorfény”: Harasztÿ Édeske István „Lajforka” címre hallgató szobra volt Szecskay András egyik első szerzeménye, ezután kezdett el kortárs műalkotásokat gyűjteni. „Harminc évvel ezelőtt a Belvárosban sétálva betértem egy galériába, ahol éppen 20

Harasztÿ Édeske István-kiállítás volt.

Ott láttam először a műveit, és már akkor tudtam, hogy szeretnék tőle vásárolni valamit” – mondja. Az elmúlt évtizedekben további kortárs művek kerültek Szecskay András tulajdonába, az ügyvédi iroda tereit pedig akár egy kortárs művészeti galéria is megirigyelhetné: a szobrok és festmények külön világítást kaptak, és a legelőkelőbb helyeket foglalják el.

A munkahelyünkön található műveket nap mint nap látjuk, fontos szerepük van az életterünk kialakításában. Ön minek alapján választotta ki az iroda falain függő képeket és a polcokon levő szobrokat?

Harasztÿ Édeske István sokat segített már a kezdetektől: önzetlenül beajánlott jó néhány kortárs képzőművészhez, akikkel személyesen is megismerkedtem. Emellett egy

képzőművész baráti körben is részt vettem, ahol két-három havonta tartottak nekünk műterem-látogatást.

A vendéglátó művésznek minden alkalommal voltak kisebb darabjai, észszerű áron, amelyeket meg lehetett venni. Így jött össze az évek során a gyűjteményem kezdő része, majd természetesen szélesedett a paletta, és más kortárs művészeket is megismertem. A személyes ismeretséggel és kötődéssel csak egy „baj” van: annyira szeretem az általam megismert művészek munkáit, hogy mindig hozzájuk megyek vis�sza, ahelyett, hogy más köröket vagy akár fiatalabb művészeket is megismernék. Vásárlásnál azt is nézem, hogy az adott műalkotás szerethető-e. Fontosnak tartom, hogy együtt lehessen vele élni, megfelelően el tudjam helyezni.

A művek elrendezésénél figyelembe vesz olyan szempontokat is, hogy egymáshoz hogyan viszonyulnak a térben?

Természetesen próbálok az egymáshoz való viszonyukra is figyelni, de semmi olyan tudatosság vagy tudományos alaposság nem figyelhető meg, hogy például geometrikus vagy figurális műveket rendszerezve, az azonosakat az azonosak mellett helyeznék el. Ahogy én amatőr módon érzem, hogy passzolnak egymáshoz, és tudom nézni őket együtt, úgy teszem őket egymás mellé. Gál András festőművész például különálló képekként készítette el a színes négyzeteket és téglalapokat, és nagyon tetszett neki, ahogyan egymás mellett elhelyeztem őket az asztalom mögötti falfelületen. Az emeleti előtérben Hencze Tamás, Mata Attila, Taubert László, Gaál József, Mazzag István, Barabás Zsófi és Ottó László alkotásai békésen megférnek egymás társaságában.

Az ügyvédi irodájuk honlapján a bemutatkozó szövegében a széles körű szakmai elismertség mellett azt is olvashatjuk, hogy kiemelten érdeklődik a zene, az irodalom és a modern művészetek iránt. Hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a kultúrafogyasztást?

Huszonötödik óra nincs, és mégis van: későn fekvő vagyok, és amennyi idő a munka után marad egy napból, azt szívesen töltöm kultúrafogyasztás-

sal, hiszen ez teljes kikapcsolódást jelent nekem. Ahogy hazaérek, bekapcsolom a zenét, ami szól éjfélig: klasszikus zenét és jazzt nagyjából fele-fele arányban hallgatok. Kiállításokra sajnos nem olyan sűrűn jutok el, mint amennyire szeretnék, mert mire végzek a munkával, addigra általában már nincsenek nyitva a múzeumok.

Koncertekre és színházba azonban rendszeresen járok, mivel ezek általában este kezdődnek. A barátaimat is gyakran hívom, hogy tartsanak velem a különböző előadásokra, ezért sokszor kultúrőrültnek hívnak, én pedig – ezt kiérdemlendő – „kultúrsokkolom” őket…

Honnan ered az életében a művészet szeretete?

A kiindulópont többek közt annak köszönhető, hogy az ember milyen környezetben nőtt fel, a szülei mit szerettek, a tanárai mit mutattak neki, a többi már megy magától. Az iroda és a munkám mellett természetesen másodlagos a művészet, de igyekszem annyi időt rászánni, amennyit csak tudok. Nem mondanám, hogy mélységeiben ismerem a művészet világát – annyira semmiképp, mint aki egyetemen ezt tanulta, vagy intenzíven ezzel foglalkozik –, de tájékozódom ezen a területen, és sokat olvasok utána az engem érdeklő részleteknek.

A kollégáihoz is megpróbálja közelebb hozni ezt az ön számára fontos világot? Ősszel rendszeresen szervezünk egy irodai kirándulást. Ha olyan helyre megyünk, ahol van a közelben valamilyen múzeum, kiállítás vagy akár egy művész szülőháza, akkor ezt mindenképp megnézzük. Év végén pedig van nálunk egy évzáró karácsonyi vacsora, ahol kihirdetjük, hogy ki hogyan teljesített az év során. A három legjobban teljesítő minden évben kap egy-egy Orosz István-grafikát, egy hozzá tartozó albummal együtt.

Ezekből a grafikákból is van már jó néhány az iroda falain, bekereteztetve. Orosz Istvánt egyébként még diákkoromból ismerem: édesapja volt a magyar és latin tanárom a gimnáziumban, Kecskeméten. Istvánnal később ismét találkoztunk Budapesten. Nagyon tehetséges és sokoldalú művésznek tartom. A honlapunkon is az ő grafikái láthatóak, bár nemsokára

arculatváltásunk lesz, és akkor valószínűleg változik majd – a fiatalabb kollégáim szerint itt az ideje, hogy frissítsünk az irodai arculatunkon, beleértve a honlapot is.

Hogyan jelenik még meg az ügyvédi irodájuk mindennapjaiban a művészet?

Egy nagyon hétköznapi példát mondanék: ha bennünket valaki felhív telefonon, és várakoztatóra teszik, akkor egy Bach-csellószvitrészlet szól. Fontos ez az üzenet. Széles körű külföldi kapcsolataink vannak, és itt, Magyarországon több nemzetközi szervezet eseményének mi vagyunk a házigazdái és szervezői. A legnagyobb ilyen rendezvény 2016-ban a közel százéves múltra visszatekintő, világméretű ügyvédi szervezet, a UIA (Union Internationale des Avocats) éves kongresszusa volt, amit Budapesten tartottak, közel ezer külföldi ügyvéd részvételével.

A Zeneakadémia Baráti Körének is tagja vagyok, és a rendezvények szervezésbe is igyekszem bevinni ezt a szenvedélyemet: az UIA-kongresszus megnyitója a Zeneakadémián volt, a díszbeszédeket pedig azzal frissítettük, hogy a beszédek közt akkor fiatal, ma már elismert zenésztehetségek léptek fel. Ügyfeleik közt vannak művészek is, vagy ez kevésbé jellemző?

Előfordulnak szerzői jogi ügyek, de a művészek vagy nem pereskedő természetűek, vagy más utakat találnak maguknak. A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványban és a Kecskemét Város Bozsó Gyűjtemény Alapítványban sok éve kuratóriumi tag vagyok, és őket rendszeresen segítjük jogi tanácsadással.

A művészek támogatása brandépítés szempontjából is fontos önöknek?

A Budapesti Fesztiválzenekart és az alföldi festő, Bozsó János hagyatékát kezelő kecskeméti Bozsó Alapítványt sok éve támogatjuk. Emellett időnként egy-egy művész albumának megjelenésébe is besegítünk, valamint bizonyos időközönként jótékonysági aukciókon is részt veszünk.

Az ügyvédi irodánk életében tehát kiemelt szerepet kapnak a támogatások, de én nem szoktam ezzel dicsekedni. Nálunk a kultúratámogatás nem egy marketingeszköz.

21

SZEGED:

A MEGNÉZEMTŐL A MEGÉLEMIG SZERZŐ: BÓDIS GÁBOR

A szabadidő eltöltésének módja átalakulóban van – ezt a koronavírus-krízis kissé fel is gyorsította. A tengeri vagy tóparti üdülés első számú motivációja helyett előtérbe kerülnek az alternatív turizmus termékcsoportjai, így a mélyebb találkozásokon és a megismerésen alapuló kulturális turizmus is. Nos, Szeged pont erre a keresleti trendre ad választ jól szervezett és jól bemutatott kínálatával. „Meg-…”, ahogy a felhasználóbarát honlap keresési kategóriái sugallják (megnézem, megszállok, megkóstolom, megtudom és megélem), és valóban van mit megkeresnünk.

A kulturális turizmus három pillérre támaszkodik általános értelemben, és itt, Szegeden abszolút: az épített és tárgyi emlékekre (megnézem), az életünkhöz kapcsolódó élményforrásokra, a gasztronómiára (megkóstolom) és az eseményekre (megélem). Dióhéjban: itt az Európa Nostra-díjas 22

belváros, a szecessziós épületek tárháza, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szőregi Rózsaünnep, a Hungarikum Fesztivál és a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál. Túlnyomórészt több céllal érkeznek ide a turisták: a kulturális események mellett motivációt jelent a város hangulata és egy-egy gyógyvagy wellnessprogram. Összességében valószínűleg azáltal lenne képes erőteljesebb emléknyomot hagyni fejünkben a város, ha megtalálná igazi karakterét. Persze, ahogy látjuk majd,

szervezési és kínálati szemszögből ez folyamatosan épül, ugyanakkor egy salzburgi, Mozart típusú, karakterközpontú márkázás tudna leginkább lendíteni rajta.

A város továbbra is tudatosan keresi identitását: kezdjük tehát az „ongoing” szemponttal az értékelést!

Látványosan formálódnak a gasztroutcák, sőt már a bulinegyed is megvetette a lábát Szegeden. Ilyen például a Kölcsey utca, de ha a Magyar Ede tér felől tartunk a Kelemen utca irá-

nyába, szintén jó néhány különböző profilú hangulatos helyre térhetünk be. Igazi gasztroutcává nőtte ki magát az Oskola utca is. Olyan értékek emelkednek ki együttesen, hogy talán az ejtheti a szakembert is zavarba.

Szeged a napfény városa, a rendezvények városa a maga évi ötezer feletti kulturális, sport- és egyéb eseményével. A város mellett található a legnagyobb szikes tavunk, a Fehér-tó, amely gazdag madárvilága és ősi növényzete miatt fokozottan védett.

A terület az európai madárvonulás fontos állomása. Szegeden minden év júniusában megfigyelhető a különleges természeti jelenség, a „tiszavirágzás”.

Szeged enged bennünket a színfalak mögé nézni, sőt maguk a falak is egyedülállóak. Nézzük, hogyan érvényesül a következő, az „offstage” szempont a városi turisztikai élménykalauz lapjain, amely kiadvány dinamizmusában és útvonaltervező képességében egészen unikális a magyar gyakorlatban. A belvárosban sétálva szinte lépten-nyomon szebbnél szebb palotákba ütközünk.

Gyönyörűek, impozánsak, hasonlóak, mégis egyediek. Ez nem véletlen, hiszen mindegyiket az 1879-es nagy árvíz után emelték, amikor a város újraépítésén serénykedő építészek a szecesszió jegyeit vonultatták fel épületeiken. Két típusa is megtalálható ennek az irányzatnak, a népművészeti elemeket bemutató magyaros, valamint az európai. A lágy vonalak, élénk színek és különösen a vízi világ formái kifejezetten jellemzőek az itteni szecesszióra. Ha szemügyre vesszük ezeket a magas, díszes épületeket, láthatjuk, hogy a legapróbb részletig kidolgozottak, és ornamentikájuk harmonikus, egybecsengő, akár egy költemény. Szinte vezetik a tekintetet a motívumok, így nem lehet elmenni egyik – rendszerint érdekes múltú, történetű – palota mellett sem. És itt van a híres REÖK, az 1907 óta Szeged büszkeségét jelentő, 2007-ben felújított épület. Ekkor kapta a Regionális Összművészeti Központ nevet, mellyel megtartotta az eredeti Reök család ikonikus épületének nevét. Számos művészeti kiállításnak adott már otthont, többek között Dali, Goya, Picasso remekműveinek.

„Openness”. Szeged nyitott, és játszani is szeretne az ide érkezőkkel.

Aki szellemi felfrissülésre is vágyik a látnivalók és sztorik nyomán, játszhat mondjuk detektívet. A Rejtélyek Háza vagy az Urbango kalandjai logikai fejtörők sorával garantálják az egyedi kikapcsolódást, ugyanakkor könnyeden elevenítik fel a város érdekességeit. Akkor se maradjunk a szálláson, ha esik az eső, mert már a legkisebbekkel is jól tölthetjük az időt kockák, babák, labdák között valamelyik játszóházban! A Játékdzsungel nevű gyerekbirodalom a legnagyobb, de az Árkádban és Újszegeden, az Eko-Parkban is találunk gyerekeknek kedves helyeket.

Hogyan vállal felelősséget a város?

Az „others” szempontjából egyértelműen Szent-Györgyi Albert alakja, az ő emberiség és ifjúság iránti elkötelezettsége a meghatározó.

Szent-Györgyi modern tudományos központot és biokémiai iskolát hozott létre Szegeden. Új oktatási stílust vezetett be, az addig megszokott merev, poroszos, tekintélyelvű professzorokkal szemben ő azt várta el diákjaitól, hogy vitatkozzanak, meghívta őket a lakására, moziba és kirándulni járt velük. Ő az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas tudós, aki Magyarországon végzett kutatásaiért kapta az elismerést. 1937-ben a C-vitamin felfedezéséért vehette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, amelynek érmét az akkoriban kitört téli háború finnországi szenvedőinek javára ajánlotta fel. Mintegy életműve folytatásaként épült meg a róla elnevezett Agora, amely 2012 óta ad otthont tudományos és kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak. Az élménytér célja, hogy a régió kutatási eredményeit közérthető módon bemutassa, valamint közelebb hozza a gyerekekhez a természettudományokat. Az itt látható Informatika Történeti Kiállítás egyfajta időutazáson kalauzol: számítógép-ritkaságokat, továbbá a mai napig működő berendezéseket tekinthetünk meg.

Rendszer, jó értelemben vett rend, „order” van a „város fejében”. Erről tanúskodik kapcsolatrendszere, az a felfogás, hogy versenyképességét ez is erősíti. Tizenhét testvérvárosát kommunikálja azon értékek mentén, amelyek ma is meghatározóak

Szeged életében. Az egyik legrégebbi Szeged-testvér (1957 óta) a több mint egymillió lakosú Odes�sza, Ukrajna legfontosabb kikötővárosa, ipari, kulturális, tudományos és oktatási központja, amely a mintegy száz kilométer hosszú tengerparti üdülősávjának köszönhetően kiváló gyógy- és üdülőhely is. 2004-től a lengyelországi kereskedelmi és tudományos központ, Łódź is erősíti a testvérek sorát. Hét egyetem és harminc kutatóintézet van a városban, a legendás Színház és Film Akadémia, melynek Andrzej Vajda rendező is igazgatója volt, az egész világon elismert. Itt készült többek között a Hamu és Gyémánt című film. A város hangulatos kávézókkal és üzletekkel teli sétálóutcája négy és fél kilométer hosszú. Érezzük a kapcsolódást tehát, bízva abban, hogy szegedi látogatásunk alkalmával ezen külhoni értékekből is el-elcsippentünk jó párat.

Hogyan tovább, Szeged? Turizmusélénkítő csomagot állított össze a Szabadtéri Játékok, négy szállodával karöltve. A turizmus egyik bástyájának számító rendezvénysorozat ingyenessé tette két Dóm téri előadását, s ha a belépőjegyet a szállodában veszik meg a vendégek, árának csaknem felét a város fizeti helyettük. Nem teljesen új ez a látogatásélénkítés, hiszen maga a színpadötlet is hasonló módon született. Az 1930-as években Európában már elterjedtek a szabadtéri tömegrendezvények. Egy fiatal, világot látott színházi szakember, Hont Ferenc elképzelése egybeesett a városvezetőkével: Trianon után, az elszigeteltség oldására a kultúra hatékony eszköznek bizonyulhat.

Megszületett a Szegedi Szabadtéri Játékok. Helyszínül a Dóm teret választották, bár eleinte kétséges volt, vajon létrejöhet-e igazi kontaktus színész és néző között ekkora színpadon. Ma már állíthatjuk, hogy nem pusztán egy új színház, de egy olyan új műfaj, a látványszínház is meghonosodott, ahol a szöveg, a zenei effektusok és a díszlet együttesen hatnak. Mindemellett a tér megőrizte eredeti arculatát. S ha már az arculatnál tartunk, következő számunkban Szentendrére kirándulunk, folytatva ezt a gondolatmenetet.

23

AMIKOR A JÓ PÉLDÁK TALÁLKOZNAK SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS

Az Art is Business iniciatíva indulása óta azon dolgozunk, hogy bemutassuk azokat az embereket, projekteket, vállalkozásokat, akik, amelyek felelősen gondolkodnak a művészeti és forprofit szegmensek együttműködéséről. Azt gondoltuk, hogy a magazinban felgyűlt tudást esemény formájában is át kell adnunk. Ezért született meg az Art is Business Konferencia ötlete, amely 2020. december 15-én a Trafó – Kortárs Művészetek Házában valósul meg.

Hogyan működik ma a vállalati és művészeti élet összekapcsolódása? Létezik-e 2020/21-ben tiszta kulturális szponzoráció? A művészeti brandek miként segítik a vállalat stratégiáját?

Ezen és ezekhez hasonló kérdésekre keressük majd a válaszokat. A konferencia több témakörből áll, amelyeket egy-egy nemzetközi és hazai szakember vezet fel az Amerikai Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Írországból, Svédországból, Ausztriából és Németországból. A témák kifejtésében kerekasztal-beszélgetések formájában vesznek részt fele-fele arányban vállalati és kulturális menedzserek, valamint művészek.

TÉMÁK: A kulturális szponzoráció napjainkban; Hogyan gondolkodnak a vállalatok?; Milyen kihívás előtt állnak a magánalapok a következő években?; A HR találkozása a kultúrával – Employer branding, felelős vállalati gondolkodás és a művészeti projektek; Az előadó-művészet és a mecénás gondolkodás; A színház és a kulturális szponzoráció; A képzőművészet és a pénz – Miért hasznos a vállalat számára a vizualitással való együttműködés?; A jövő kihívásai – A kultúra miért segíti 24

a vállalatok hosszú távú brandkommunikációját?

ELŐADÓK: Arnold István, a Summa Artium igazgatója, Batta Barnabás, a MITTE stratégiai igazgatója, Bérczi Linda, a Budapest Art Mentor program vezetője, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Debreczeni Mónika, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzserigazgató-helyettese, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Egri Gábor, a Műpa értékesítési és marketingigazgatója, Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője, Harsányi Bence, a Momentán Társulat alapító tagja, Horn Péter, a B.Braun Magyarország vezérigazgatója, Kepecs Gábor, az Aegon Magyarország felügyelőbizottsági tagja és az Aegon Díj alapítója, Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója, Lerch Zoltán, a Schneider Electric HR-igazgatója, Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partnere, Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország marketingés kommunikációs vezetője, Márton Katalin, a Praktiker Magyarország,

HR- és CSR-vezetője, Mondik Gábor, a Kreatív Európa Kultúra alprogram vezetője, Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, Palya Bea tréner, énekes, dalszövegíró, Perjési Péter, az Intelligent Power Solutions Kft. ügyvezetője, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője, Salgó András, a BMW Group Magyarország kommunikációs vezetője, Török József kockázatitőke-befektető.

Fontos számunkra, hogy minél több vállalati és kulturális szakember vegyen részt az eseményen, hiszen nem titkolt célunk az is, hogy olyan egyedülálló alkalmat teremtsünk, amelyen könnyen indulhat el párbeszéd a két fél között.

Ráadásul, a konferencia után adjuk át az Art is Business Díjakat is, amelyekkel a tudatos együttműködőket kívánjuk elismerni nagyvállalati, kis- és középvállalkozói, kulturális és forprofit mecénás, valamint kulturális turisztikai témakörökben. A díjra jelentkezni és jelölni szeptember 30áig lehet.

Amennyiben a hatóságok másként nem rendelkeznek, az eseményeket megtartjuk. Változás esetén minden érdekelt felet értesítünk. www.artisbusinessconference.hu

A MŰVÉSZET ÉS A FORPROFIT TALÁLKOZÁSA.

2020. DECEMBER 15.

Trafó - Kortárs Művészetek Háza

Belépők már kaphatók!

www.artisbusinessconference.hu

EMELKEDJEN KI A TÖMEGBŐL A VÁROS SZÍVÉBEN!

A Roxy modern, multifunkcionális rendezvény tere hamarosan kiteríti a vörös szőnyeget Ön és vendégei elé.

RÉSZLE TEK:

sales@hrhbudapest.com