Art Is Business | 9. SZÁM

2020. JÚNIUS | 9. SZÁM

ÚJ PERSPEKTÍVA

A MŰVÉSZET ÉS A FORPROFIT TALÁLKOZÁSA.

2020. DECEMBER 15.

Trafó - Kortárs Művészetek Háza

Belépők már kaphatók!

www.artisbusinessconference.hu

„VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK!” KEDVES OLVASÓK! Május idusán Juliette Binoche színésznő és Aurelien Barrau asztrofizikus Ne térjünk vissza a „normális”-hoz! címmel felhívást tett közzé a Le Monde-ban: felszólították minden embertársukat, különös tekintettel a világ vezetőire, hogy a Covid-19járvány leküzdése után ne térjenek vissza ahhoz az állapothoz, amit a krízis előtt „normálisnak” tartottak. A kezdeményezéshez rövidesen több mint kétszáz művész és tudós csatlakozott aláírásával, köztük Pedro Almodovar, Monica Bellucci, Penelope Cruz, Virginie Despentes, Jane Fonda, Ralph Fiennes, Jeremy Irons, Ricky Martin, Robert De Niro, Tarr Béla és Wim Wenders.

Ha a Föld lakói közül mindenki akár csak egy dolgon is változtat a megszokottakhoz képest (nem szennyezi a levegőt, kevesebbet utazik, megfontolja, mit és mennyit vásárol, nem fogyaszt ugyanannyi energiát), máris megtette az első, legfontosabb lépést a rendszerszintű probléma megoldása felé. Talán még megteremthető egy egészségesebb világ – olvashatjuk a felhívásban.

A vírusjárvány ránk kényszerítette azt, amire önszántunkból képtelenek voltunk: visszafogtuk a mértéktelen fogyasztást, a légszennyezést, az üvegházhatású gázok kibocsátását. Kollektív életmódváltásba kezdtünk. „Hiedelem kérdése, hogy nagyszerű dolog-e tízezer kilométert utazni tízezer méter magasan egy vascsőbe zárva, eltölteni egy-két hetet egy városban, alig ismerve meg a helyi kultúrát, majd a fotókkal bezsebelni pár száz lájkot a Facebookon” – mondja Csányi Vilmos etológus. „Ha az emelné a státuszodat, hogy sok könyvet olvastál, százával néztél a világ csodálatos tájain készült természetfilmeket odahaza, a foteledből, aztán kikerékpároztál a legközelebbi erdőbe túrázni; sok nyelvet beszélsz, sokoldalú a műveltséged, ráadásul szépen énekelsz, gyönyörűen mesélsz a gyerekeknek, akkor ebbe az irányba fordulna az igyekezet.”

A kényszerű elszigeteltség nemcsak azt mutatta meg, hogy könnyű szívvel lemondhatunk az újabb és újabb, eleve rövid életűnek, kidobandónak tervezett tárgyakról, hanem azt is, mekkora erőt ad a túléléshez a kultúra. Világszerte alkotók sokasága dolgozott és dolgozik ma is azon, hogy szellemi-lelki táplálé-

kot nyújtson a karanténban lévőknek – miközben az előadóművészek egzisztenciális szempontból a járvány legnagyobb vesztesei közé tartoznak.

Május 19-én, a Klímaváltozás Nemzetközi Akciónapján a magyar kulturális élet prominens szereplői is csatlakoztak a párizsi felhíváshoz, elsőként Gryllus Dorka, Pokorny Lia, Réti Adrienn, Szinetár Dóra, Udvaros Dorottya színészek és Bojár Iván András művészettörténész. Üdvözölnek minden olyan törekvést, amely tudatosan környezetkímélő országgá teszi hazánkat. Közel kétszázan követték őket, többek között Ascher Tamás rendező, Balsai Móni, Básti Juli színészek, Beck Zoli zenész, Beleznay Éva építész, Bodor Johanna koreográfus, Borbély Alexandra, Csuja Imre színészek, Enyedi Ildikó rendező, Fabényi Júlia művészettörténész, Für Anikó, Hegyi Barbara, Hernádi Judit színészek, Herendi Gábor, Horgas Ádám rendezők, Hruttka Róbert zenész, Hámori Gabriella, Hámori Ildikó színészek, Lackfi János költő, író, Makranczi Zalán színész, Máté Gábor színész, rendező, színházigazgató, Péreli Zsuzsa képzőművész, Péterfy Bori színész, zenész, Puskás Tamás rendező, színházigazgató, Ruttka Andrea képzőművész, Szinetár Miklós rendező, Sztevanovity Zorán zenész, Ullmann Mónika, Wunderlich József színészek.

A vészhelyzetben a művészek istápoltak bennünket, most mi támogassuk őket! Indítsuk újra az éltető kultúrát, tegyünk közösen egy élhetőbb világért! Vigyázó szemünket – a maszk fölött – vessük Párizsra és egymásra!

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2020. JÚNIUS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS, BÓDIS GÁBOR, CANJAVEC JUDIT, HARDI JUDIT, JANKÓ JUDIT, JANKOVICS MÁRTON, NAGY ZSÓFIA, SZAKSZON RÉKA, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: PREMIER NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 1650 FT+ÁFA CÍMLAP: CSIZIK BALÀZS: URBAN SUPREMATISM NO. 9, 2018 /HOMMÀGE A VIRÀG CSABA: BUDAI TEHERELOSZTÓ/

1

„A ZENE A MÁSODIK ANYANYELVEM” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: BEGE NÓRA

„Mondhatjuk azt: a zene még sosem hagyott cserben” – állapítja meg Kováts Kriszta, amikor arról beszélgetünk, hogyan kellett többször is gyökeresen átalakítania a szakmai életét. A színész-énekesnő legújabb lemeze, a Biblia show a vírusjárvány ideje alatt online jelent meg, és lánya, Fábri Flóra csembalóművész is zenél rajta.

Hogy élte meg a koronavírus-járvány karanténját?

Sokkal többet főzök, sütök, mint korábban, ezért rá is kényszerítettem magam a tornára, sokat sétálok, biciklizem.

Anyukámnak is bevásárolok, elfutok a gyógyszertárba, ha valamit nem kap házhoz szállítással. Barátnőkkel hetente videócsetelünk, kávézunk, beszélgetünk. És befizettem egy online németórára is. Mindemellett a karanténnal teljesen egybeesett a Biblia show című lemezem befejező stádiuma. Online kevertük a zenét, ami fura volt. Még sosem fordult elő, hogy ezt ne együtt, egy helyen csináljuk a zeneszerzővel és a hangmérnökkel.

Mivel mindenki más cuccon hallgatta meg a kész anyagot, ezért mást is hallottunk. Végül, amikor a zeneszerző, Wolf Péter és a hangmérnök, Lakatos Gábor azt mondta, szépen szól a lemez, el kellett fogadnom ezt, hittem nekik. Több klipet is forgattunk hozzá.

Kiknek a véleménye számít a zeneszerzőén és hangmérnökén kívül?

A férjemé, Fábri Péteré nagyon fontos. Ő nem zenészfüllel hallgatja, viszont ő írja mindegyik dal szövegét. Számít a résztvevő muzsikusok véleménye, elsősorban a lányomé, Fábri Flóra csembalistáé, bár ha nem játszana ezen a lemezen, akkor is az elsők között mutatnám meg neki.

Minden felvételt megmutat neki?

Persze, rendkívül jó fülű, nagyon kritikus zenész. Pont most fejezte be élete első csembaló-CD-jét. Bármilyen korábbi munkámnál is nagyon kritikus volt. Azért gondolom, hogy rendben van, ahogy gondolkodik, mert ha másról van szó, mindig maximálisan egyetértünk. Így felteszem, ha az én anyagomról mást-mást 2

gondolunk – mert nyilván védem a sajátomat –, el kell fogadnom a véleményét. Ő is elküldte önnek a saját felvételét?

Most nem kért tanácsot, mint ahogy a végső keverésnél én sem küldtem el neki az anyagot. Pályázatoknál, fellépések előtt legtöbbször megmutatja, mivel készül. Én meg megpróbálok új szempontokat adni neki.

Az életműkoncertjén dolgozott először Flórával. Miért vártak ilyen sokáig? Ő komolyzenész, és több mint tíz éve kiköltözött Frankfurtba, de itthon is rengeteget dolgozott. Amikor jött a koncert, kérdeztem, eljátszana-e velem egy dalt, ez volt a Greensleeves. Utána tiszta örömből végigvokálozta az estet.

Korábban nem akartam ezzel nyomasztani, amíg nem találja meg a saját útját.

Mára komoly művésszé érett.

Félt, hogy nemet mond?

Volt bennem pici félelem, hátha úgy gondolja, nincs itt az ideje, vagy nincs kedve hozzá. De szerencsére tudta, mire számíthat, hiszen kiskorától sokat daloltunk együtt.

Ha nincs a járvány, akkor is online kiadást tervezett volna a lemezből?

A Zsidó Művészeti Napokon, május 24én tartottuk volna a lemezbemutatót. De a koronavírus miatt el kellett halasztani, így első körben az online megjelenés mellett döntöttünk. Most úgy tervezzük, hogy december 5-én meglesz a koncert.

Addig egyre többen megismerik a Biblia showt. Közben a Gryllus Kiadó meglepett minket is: elkészült a CD. „Mindennek ideje van”, ez az egyik dal szövege. Nem frusztrálta, hogy a vírus keresztbe tesz most a lemezbemutatójuknak?

Inkább buddhista szemlélettel állok hozzá: mindennek ideje van – tehát most ennek is. De amikor a dalok születtek, nem gondoltuk, hogy hirtelen ennyire aktuálissá, húsba vágóvá válnak. „Ha száz igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város,/ ha tíz igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város,/ ha egy igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város, nem pusztítom el az egy igazért” – ez a Szodoma pusztulása történet is a lemez része. Megjegyzem, a sci-fikben mindig túlzásnak éreztem, hogy a világjárványnál jön a hős és megmenti a Földet. Most meg hirtelen egy reality show szereplőivé váltunk. Sajnos a mi területünk, az előadó-művészet éled majd fel legutoljára a járványból. Ha például kimegyek a színpadra, nem kerülgethetem két méterről a partneremet, ha az a jelenet arról szól, hogy öleljem meg.

A nézőteret sem tudom úgy elképzelni, hogy csak minden harmadik széken ül valaki. És ha be is jön a közönség, amint elkezd valaki köhögni, mondjuk, allergia miatt, jön a pánik. Persze a pénze is jóval kevesebb mindenkinek, nemcsak kultúrára… Szóval, amíg nem lesz oltás, velünk marad a koronavírus.

Sokszor fordult már elő, hogy gyökeresen át kellett terveznie a szakmai életét?

Többször kerültem olyan helyzetbe, hogy nagy sikerek után mélypontok jöttek. Nem úgy épült a pályám, ahogy normális lenne – gondolom én. Ha az ember valamit letett az asztalra, a szakmai visszhang és a közönség is ezt erősíti, akkor azt feltételezi, hogy az egyik munka hozza majd a mási-

kat. Ehelyett – például a Mamma mia! musical főszerepe után is – jött a nagy semmi. Szóval, az ilyen semmi-időszakokban nekem kell kitalálnom a következő értelmes lépést. Jó kiút erre a zene: a lemez, a koncertek, a turnék. Hálás vagyok a Zsidó Művészeti Napoknak, mert a szervezői évente új anyagokat kérnek tőlem. Ugyanilyen kihívás a rádióműsorom, a Kovátsműhely, amely minden vasárnap délután fut a Klubrádióban. A saját dalaimat vettem végig, és rájöttem, hogy a dalszövegek rengeteg érdekes témát vetnek fel – Füttyös Gyuritól a hajléktalanokig. Ezekről beszélgetünk a vendégeimmel. Ez megint másfajta „énemet” aktivizálja.

A lemezek mindig menekülést jelentettek a színházból?

Inkább azt mondhatjuk: a zene még sosem hagyott cserben. A második anyanyelvem. Persze a lemezekhez is pályázni kell, és ezt egyelőre nekem kell megoldanom... szóval, egy jó menedzser vagy szervező kerestetik. Aranyat érne.

Volt olyan pillanata, amikor azt érezte, otthagyja a színházi-zenei világot, ebben a formában nem csinálja tovább?

Még rockszínházas sikeres színészként kimehettem volna Angliába. Tim Rice dalszövegíró hívott egy castingra, amikor látta velem az Evitát – épp akkor írták a Sakk-musicalt. De maradtam, mert akkor még disszidálnom kellett volna, és Péterrel már együtt voltunk, gyereket akartam. Később pillanatokra előjött, hogy nem folytatom. Ha soha többé nem lenne se színház, se koncert, akkor – mondjuk – panziót vagy kávéházat nyitnék, esetleg klubot vezetnék.

Szívesen tanítanék is komolyabban. De ekkora váltásra nem kényszerített az élet, hiszen mégis játszani és énekelni szeretek a legjobban.

Jó pár éve rendez és tanít az értelmi sérült színészekkel működő Baltazár Színházban. Miben jobbak a Down-szindrómás színészek, mint a többiek?

A jelenlétük mindig nagyon erős. Professzionálisan tudják a szakmának

azt a részét, hogyan kell koncentrálni, a meglévő előadást egyben, ritmusban tartani. Csak a bemutatóig vezető út elég gyötrelmes. Nem hasonlítható össze azzal, amikor egy úgymond normál színészcsoporttal dolgozom.

Ott – jó esetben – megy az oda-vis�sza pingpongjáték, sok ötlettel állnak elő a színészek. A Baltazár esetében inkább az történik, amit a rendező akar. Érzékenyen érintik őket a szituációk, a lelkükre veszik a szereplők problémáit.

Ezért általában a szerepeket abszolút rájuk szabom. A legutóbbi közös előadásunkban, Az üstökös címűben, Vörös István íróval megbeszéltük, hogy Kovács Pankára írja a darabot. Meséltem róla, beszélgetett vele, és Panka brillírozik is ebben a szerepben. Olyan pillanatokat, csendeket teremt, hogy a nézőket a székhez szegezi. Büszke vagyok rá…

Szó van arról, hogy egy új előadást is csinálunk együtt a baltazárosokkal.

Nagyon hiányzik az a sok kedvesség, szeretet, elfogadás. Alig várom, hogy megint megölelhessem őket!

3

A járvány a kulturális életet is teljesen feje tetejére állította, és lehetnek tartós hatásai, de Anunciada Fernández de Córdova bízik abban, hogy előbb-utóbb újraindulhatnak az élő programok. Interjú a budapesti spanyol nagykövettel.

A KULTÚRA A DIPLOMÁCIA EGYIK LEGFONTOSABB ESZKÖZE SZERZŐ: JANKOVICS MARCELL FOTÓ: TURIZMUSONLINE.HU

4

Írt verset a járvány kitörése óta?

Számomra ez a legalapvetőbb önkifejezési forma, így elég sokat írtam, verset és prózát egyaránt. Amikor leülök az asztalomhoz, sosem tudom, mi sül ki belőle, vagy írok-e bármit egyáltalán. De akkor is odaülök. Úgy emlékszem, a Nobel-díjas spanyol író, Camilo José Cela mondta egyszer azt, hogy az ihletnek munka közben kell utolérnie az embert. Az ihlet ugyanis nem gyakori vendég, így fontos, hogy amikor mégis meglátogat, készen álljunk a fogadására.

Nyomot hagy a frissen született írásain az a tény, hogy különleges időket élünk?

Hatalmasat fordult velünk a világ, és a változások egy része tartósan velünk maradhat. A válságnak szerintem van egy olyan olvasata, hogy a természet odacsapott az asztalra, és azt mondta: elég! Ez az élmény rám és a szövegeimre is hat, de nem szoktam közvetlenül beépíteni a valós történéseket. Azokat épp eleget látjuk a tévében és az újságokban, én valami személyesebb szemszöget próbálok találni az íráshoz.

Diplomataként viszont nyilván szorosan követnie kell a híreket is…

Természetesen. Készületlenül ért minket a válság, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének pozitív következményei is. Például megmutatta a telekommunikáció hatékonyságát a gyakorlatban. Ezt az interjút is online csináljuk, és a diplomácia nagy része is átállt a videokonferenciákra. Ez bizonyítja, hogy nem kell mindig elutazni vagy dugókban ücsörögni egy-egy találkozó miatt.

A kulturális események is kénytelenek voltak az online térbe költözni, már amit egyáltalán meg lehetett tar-

tani. Ebből a virtuális programkínálatból mennyi maradhat a válság után?

A színház, a mozi, a koncertek és egyéb élő események nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben, így lassan, de biztosan vissza fognak térni. A nagykövetségünk is számos programot szervez, és amikor csak tudunk, együttműködünk magyar intézményekkel.

Tehát nemcsak íróként, de nagykövetként is fontosnak tartja a kultúrát?

Mondhatjuk, hogy van némi elfogultságom a kultúra irányában, de diplomatafejjel gondolkodva is meggyőződésem: a kultúra a diplomácia egyik legfontosabb eszköze. Messzebbre és mélyebbre hatol, mint más ágazatok, és rengeteget segít abban, hogy két nép jobban megérthesse egymást. Ezért mi is széles kulturális palettát igyekszünk biztosítani: A Cervantes Intézetnek is számos programja mellett például ott volt a Spanyol Filmhét, amit az Uránia mozival közösen szerveztünk, a Műpában megrendeztük tavaly a Spanyol Fiesta koncertet, a Katona József Színházban pedig García Lorca egyik darabját segítettük színre vinni. Az irodalomra nagy hangsúlyt fektetünk: szeptemberben a Janus Pannonius-díjat egy spanyol költő kapta, és ennek kapcsán irodalmi párbeszédet indítottunk három spanyol és három magyar író között. Mindezek tetejében Spanyolország lett volna a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, és a Sziget Fesztivállal is folytatni szerettük volna a tavaly indult, virágzó együttműködésünket, de ezeket a rendezvényeket lemondták a járvány miatt. Sok tehát a bizonytalanság, de optimista vagyok, hogy előbb-utóbb újraindulhatnak az ilyen programok.

Azt követik, mennyire népszerű a spanyol nyelv Magyarországon?

Egyre népszerűbb. Sokat dolgoztunk azon, hogy a spanyolt is vegyék föl az általános iskolában választható nyelvek közé. Nem indokolatlan, hiszen több mint ötszázmillióan beszélik világszerte, az angol és kínai után az internet legtöbbet használt nyelve is. Ezek a számok elég nagy súlyt adnak neki.

Ahogy utalt rá, a spanyol nemzeti kultúra mellett ott van ez a sokkal nagyobb spanyol nyelvű kultúrközösség. Önnek nagykövetként csak az előbbit kell képviselnie vagy az utóbbit is?

Szerintem a spanyol nagy ereje épp abban áll, hogy számos ország közös nyelvét jelenti. Ha belegondolunk, hatalmas fegyvertény, hogy többen beszélik

Mexikóban vagy akár az Egyesült Államokban, mint Spanyolországban. Ezzel az amerikai elnökjelöltek is pontosan tisztában vannak. Teljesen természetes tehát, hogy a nyelvi közösségnek köszönhetően a budapesti Cervantes Intézetben is gyakran megfordulnak latin-amerikai nagykövetek. A nemzeti határok tehát itt egy kissé elmosódnak.

A spanyol kultúrkört tágabb közösségnek tekintjük, amelynek a gazdagságát a változatossága adja, és amelyhez büszkén tartozunk. És melyik közösség erősebb: a spanyol, ahol a nyelv közös, de földrajzilag–politikailag eltérő, vagy az európai kultúra, amelyben ugyan nincs közös nyelv, de vannak közös politikai– kulturális kötelékek?

Biztos emlékszik arra a zavarba ejtő kérdésre gyerekkorából, hogy anyát vagy apát szereti-e jobban. Ez pont ugyanolyan. Spanyolország európai ország, ám közben nagyon erős nyelvi– kulturális kötelékei vannak Latin-Amerikával. A két kapcsolat különbözik egymástól, de mindkettőre erősen építünk.

Nem a nyelv az egyetlen közvetítő eszköz, ott a zene, a film, a színház, de még az irodalom is átültethető. Ezért is helyezünk nagy hangsúlyt a műfordítás ösztönzésére. Ha megkérdeznénk egy spanyolt Magyarországról, elsőként biztos a kultúra jutna az eszébe, és ez fordítva is igaz. A kultúrába a gasztronómiát is beleértem, a spanyol konyhaművészet világhírű, így a világ minden részéről vonzza oda az embereket. A járvány persze ezt is felborította, de reméljük, helyreáll majd a rend! És vajon milyen kulturális teljesítmény ugrik be egy átlag spanyolnak, ha azt hallja, Magyarország?

Elsőre a népzenét mondanám, a magyar táncokat.

A magyar írókat lefordítják spanyolra?

Igen, Márai Sándor, Szabó Magda és még többen olvashatók spanyolul.

Olvastam valahol, hogy kiskorában torreádor akart lenni. A nagyköveti munka is rejteget hasonló kihívásokat?

Természetesen, főleg egy ilyen rendkívüli helyzetben, mint amiben vagyunk.

Amúgy nem vagyok nagy rajongója a bikaviadaloknak. A legnagyobb madridi bikaviadal-ünnepséget San Isidróról, Madrid védőszentjéről nevezték el.

Egészen véletlenül két évvel ezelőtt épp május 15-én, San Isidro napján érkeztem Budapestre, hogy megkezdjem nagyköveti működésemet. Azzal szok-

tam viccelődni, hogy San Isidro napján kezdtem a torreádor-pályafutásomat Magyarországon. Ez persze csak egy játékos metafora.

Költőként azért nagy becsben tartja a metaforákat? És a szójátékokat is. Néha gépelés közben az ember hibát ejt, és épp ez segíthet egy új jelentésárnyalatot felfedezni a szövegben, amire előtte nem is gondoltunk. Szeretem az efféle meglepetéseket. Leginkább a költészetben működik ez, amely a filozófiát egyesíti a zenével, végsőkig feszíti a nyelv adottságait, és minden lehetséges jelentést képes kipréselni a szavakból.

ANUNCIADA FERNÁNDEZ DE CÓRDOVA Anunciada Fernández de Córdova (teljes nevén: Anunciada Fernández de Córdova y Alonso-Viguera) spanyol diplomatacsaládból származik. A család állandó költözései miatt iskoláit több helyen végezte, gyerekként anyanyelvét kis chilei akcentussal beszélte.

1980-ban jogászként diplomázott Madridban, 1982-ben az Escuela Diplomáticán szerzett újabb diplomát. 1983-ban lépett diplomáciai pályára, első állomáshelye a ghánai nagykövetség volt, ahol jogászként dolgozott, majd visszakerült a Külügyminisztériumba az arab-afrikai országok, később az általános ügyosztály élére. 1986-ban a spanyol kulturális miniszter tanácsadója lett, azt követően kulturális és diplomáciai ügyeket koordinált.

1993-tól 1999-ig a Casa de Su Majestad el Reynél (a spanyol királyi ház ügyeivel foglalkozó intézménynél) dolgozott. 2004-től kulturális kapcsolatokkal foglalkozott a spanyol külügyminisztériumban, 2006-tól latin-amerikai szervezetek ügyeit bízták rá.

2009-től hat éven át Spanyolország ljubljanai nagykövete volt.

2015-ben visszatért Spanyolországba, Madrid Kulturális és Idegenforgalmi Irodájának igazgatója lett.

2018-ban visszahívták a Külügyminisztériumba, hogy kinevezzék magyarországi nagykövetnek. Magyarország nem ismeretlen terep számára, mert édesapja csehszlovákiai kiküldetése alatt, már 1979-ben jártak a magyar fővárosban.

Szlovéniai nagykövetként is többször járt Magyarországon, illetve korábban magyarországi referensként is dolgozott a külügyben. Elsősorban a kulturális terület erősítésén dolgozik, de figyelemmel kíséri a gazdasági és politikai kapcsolatokat is.

Verseket ír, több kötetemegjelent, díjakat is nyert. Rendszeresen hívják irodalmi pályázatok zsűrijébe.

5

BORGULA ANDRÁSMARCSA BARBARA:

ÚJRATERVEZÉS SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA

Mitől számít egyedülálló projektnek Európában a Gólem Színház állandó játszóhelyeként is szolgáló Zsidó Előadó-művészeti Központ?

Borgula András: Amerikában sem léteznek független zsidó előadóművészeti központok, általában a közösségi házakkal együttműködésben, azok támogatásával rendeznek művészeti programokat különböző kulturális szervezetek. Európában sokféle zsidó színház működik, de nincs tudomásom olyan projektről, amelyik az előadó-művészet különféle ágainak helyet ad a tánctól az új cirkuszig, a színháztól a zenéig. Művészeti szempontból ezért különleges a Zsidó Előadó-művészeti Központ Budapest régi zsidó negyedében. Anyagilag önállóságra törekszünk, függetlenek vagyunk mind a Mazsihisztől, mind az Emihtől, azzal együtt, hogy mindkét szervezetnek vannak művészeti próbálkozásai. A Mazsihisszel együtt is működünk projektek mentén, hisz' sokszor egybecsengenek a céljaink, de ez nem mondható el az Emihről annak ellenére sem, hogy tavaly kapott komolyabb támogatást egy zsi6

dó színház és kulturális központ létrehozására.

Jelenleg hol tartanak a felújítási munkálatok a Csányi utca 3. alatti épületben?

Marcsa Barbara: A polgármesterváltástól függetlenül tovább folytatódott az együttműködésünk a VII. kerületi Önkormányzattal. Tíz évre kaptuk meg a helyet bérletidíj-mentesen, a közszolgáltatásokért cserébe. Most tervezzük a víz, a villany és a csatorna visszaköttetését a kerülettel közösen, a konyha, a mosdók kialakítását. Önerőből végezzük a téglafalak csiszolását, a sitt összeszedését, a takarófüggönyök felrakását. Kissé nosztalgikus folyamatok zajlanak, olyan, mint ahogy annak idején a Stúdió K vagy a Sanyi és Aranka Színház épült.

Mekkora összeg hiányzik az üzemszerű működéshez?

M.B.: Március közepén kezdődtek volna a nagy fundraising eseményeink, amelyeket a járványhelyzet miatt kénytelenek voltunk újratervezni. A kisebb költségvetésű tervek is száz-százötven milliós nagyságrendűek, ennek nagyjából az ötöde

áll rendelkezésünkre pályázati támogatásból, magántámogatásból, eszközfelajánlásból. Ezt a költségvetést igyekszünk több lépcsőben lefaragni.

Hozzávetőlegesen ötvenmillió forintra van szükségünk. Az eredeti tervben vendéglátóhely és kávézó egészítette volna ki a színházi, előadó-művészeti működést, amit most szintén kénytelenek vagyunk újragondolni. Az elmúlt tizenöt évben megtanultuk, hogyan kell sok lábon állni. A központ működése is ezen alapszik, igazából ez egy művészeti, kulturális, társadalmi vállalkozás, amelyik nem profitra hajtó populáris magánszínházként működik, hanem rengeteg kreatív ötletet, tevékenységet foglal magában. Tavaly például beindítottuk a Gólem Menza programot. Támogatásból vásároljuk meg az alapanyagokat, a csapatunk főzi meg az ételeket, olykor színészek is csatlakoznak. Nagyon sikeres kezdeményezéssé nőtte ki magát, hogy adomány ellenében lehet ételt fogyasztani.

B.A.: Hipster kávéház és shop helyett, aminek a bevétele a színház fenntartásához járult volna hozzá, a Csányi

Értékek mentén dolgoznak, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk. Kulturális, társadalmi, közösségi funkciókat is magára vállal a tizenöt éves, több lábon álló üzleti modellben működő Gólem Színház.

Hamarosan új időszámítás kezdődik az életükben, végleges otthonra lelnek, és Zsidó Előadó-művészeti Központként működnek tovább.

A Gólem művészeti vezetőjével és ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

3-ban létrehozzuk a Gólem konyhát.

Menzát biztosítunk kétszáz–kétszázötven főnek, a vírushelyzettől függően kiszállítást is vállalunk. A gazdasági recesszióval, a munkanélküliség növekedésével számolva szeretnénk előállni egy teljesen ingyenes étkeztetési programmal a kerület legszegényebb lakóinak. Sábeszpakkot készítünk a rászorulóknak, ami tartalmazza a péntek esti vacsorát, a szombati meleg ebédet, továbbá pékárut és gyümölcsöt.

Adományokból és a menzaeladásból próbáljuk előteremteni ennek a költségeit.

Hogyan néz ki a Gólem több lábon álló üzleti modellje?

M.B.: Regisztrált előadó-művészeti szervezetként eddig is igyekeztünk kihasználni a szféra támogatási lehetőségeit. Pályázunk működési támogatásra, az NKA-nál, illetve külföldi és hazai kulturális és zsidó szervezeteknek kiírt pályázatokon is. De a működési költségeink tíz százalékát sem adják ki ezek a támogatások. Éppen ezért szinte a kezdetek óta rendezvényszervezési tevékenységet is végzünk a zsidó kultúra területén. Tíz évig voltunk

a Judafest zsidó közösségi fesztivál szervezői, idén pedig a 9. Zsidó Filmfesztivál szervezését bonyolítjuk le.

Független színházi viszonylatban picit magasabb jegyárral és nézőszámmal működünk, ez is növeli a bevételünket. Sok energiát fektetünk abba, hogy megtartsuk az egyensúlyt a művészeti szempontok és a népszerűség között.

A kulturális szférát, a színházakat is sújtó kiszámíthatatlan helyzetben mikorra és milyen programokkal tervezik a központ megnyitását?

B.A.: A zsidó újévhez kapcsolódóan szeptemberben szeretnénk indulni.

Addigra még nem lesz csilli-villi állapotban az épület, de az sem fordulhat elő, mint Alfonzó egyik híres szkeccsében, hogy jön a pártbizottság megtekinteni a szállodát, aminek csak egy emeletét húzták fel, és mindig ugyanoda szállnak ki a liftből. A halogatás, a kivárás a biztos megszűnéshez vezetne. A társulattal demokratikusan megbeszéltük, hogy úgy teszünk, mint a Thelma és Louise című filmben, ahol a végén a padlóig nyomják a gázt, és a kocsival előrerugaszkodnak a Grand Cagnon felett. Mi is hiszünk abban, hogy a túloldalon fogunk landolni. Alapüzemmódban kezdünk a jelenleg futó előadásainkkal. Nagy erőkkel dolgozunk a Gólem támogatói klub keretében az 1000 Gólem kezdeményezésünkön, aminek az a lényege, hogy találjunk ezer embert, aki havi ezer forinttal biztosítja a fenntartásunkat. Emellett fontosnak tartom tényszerűen megjegyezni, hogy tavaly a tao helyetti pályázati pénzekből nagyobb összegben részesültünk, mint valaha a működésünk során. Az idei működési pályázatoknál viszont az ötmilliós kategóriahatár alatti összeget, négymillió forintot kaptunk, miközben az etnikai, nemzetiségi közösségi színházaknak ennek az ötszörösét ítélték meg. Nem szeretném felülértékelni a munkánkat, de a Gólem, amelyik magyarul játszik, legalább olyan fontos missziót teljesít, mint a horvát, szerb és egyéb nemzetiségi színházak.

Milyen új bemutatókkal készülnek a 2020/ 21-es évadban?

B.A.: Eredetileg a nyolcszereplős Az utolsó velencei kalmár című darabbal szerettünk volna nyitni, ami költséges produkció, azonban még nincsenek meg hozzá az anyagi feltételek. Budapesten játszódik, 1989-

ben, egy seprűgyárban, ahol minden évben színpadra állítják az úttörőknek A velencei kalmárt. A rendszerváltás miatt már nincsenek úttörők, a gyár holokauszttúlélő dolgozói mégis előadják utoljára a darabot. A játék azzal ér véget, hogy mostantól kezdve minden jobb lesz, megszűnik az antiszemitizmus, szép, új világ vár ránk. Szomorú, egyben vicces visszatekintés Magyarország elmúlt harminc évére. Egy másik projektünket, a Rotschild Klára életéből készült monodrámát vesszük előre, Sipos Verával a divattervező szerepében.

A társadalmi érintkezésre vonatkozó új szabályok mennyire rúgják fel az eredeti elképzeléseket a nézőszámot illetően?

B.A.: Még azt sem tudjuk, hányan fognak jönni, hogy valóban olyan kultúraéhesek-e az emberek, hogy sorban állnak majd a színházaknál. Némileg attól tartok, hogy sokan kivárnak. Tudunk alkalmazkodni az elvárásokhoz, a színház játszóterme egy fekete doboz, amiben mozgatható a színpad, a nézők, a fény, a hang. A pótszékekkel együtt száz–százhúsz fős nézőteret álmodtunk, ha csak ötven főt engedhetünk be, akkor a jegybevétel mintegy felétől elesünk.

2005-ben tematikus színházként hozta létre a Gólemet a zsidóságról folytatandó tabumentes párbeszéd jegyében. A társadalmi felelősségvállalás igényét az elmúlt évek egyre durvább politikai és közéleti fordulatai hívták elő?

B.A.: Tizenöt évvel ezelőtt a kulturális misszió vezérelt, hogy azoknak a történetei, a hangja eljusson az emberekhez, akik „csak” zsidók, nem rabbik, egyházvezetők, képviselők. Azt gondoltam, hogy az egész zsidókérdés egy idő múlva nem lesz releváns, és átalakulunk kortárs művészszínházzá, akár elengedve ezt a tematikát. A politika aztán kissé alánk játszott, úgy éreztem, eltávolodik a valóságtól az, ahogy a közbeszédben szó esik a zsidókról. És nekünk egyre többet és erősebben kell beszélnünk, hogy elhiggyék: nincsenek szarvaink és patánk, nem a bankárkormány részei vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy odáig jutunk, amit a napokban tapasztaltam: egy picinyke, szépen megrajzolt fekete horogkeresztet találtunk a Csányi 3. falán.

7

Több mint improvizációs színház: széles repertoárral, telt házzal játszanak (egyes előadásaikra lehetetlen jegyet szerezni), hétvégi workshopokat, táborokat, heti imprócsoportokat szerveznek különböző korosztályoknak, tinédzserektől nyugdíjasokig, a legnagyobb és legkülönfélébb profilú cégek hívják őket, hogy tréninget tartsanak a munkatársaknak és a vezetőknek.

Mert az impró olyan műfaj, amitől talán fél az ember, mégis a legjobbat hozza ki belőlünk. Harsányi Bence, a Momentán Társulat alapító tagja szerint ez a misztikum, ami körbelengi a színházat, emeli őket „suttogó” szintre. „Nehéznek tűnik az improvizációs színház, és ez jó. Hiszen ahogyan a hozzánk érkezők megugorják a különböző szinteket, egyre bátrabbak és ügyesebbek lesznek a hétvégi workshop alatt, – olyannyira, hogy második nap délutánra korábban lehetetlennek tűnő feladatokat oldanak meg –, az olyan szintű önbizalmat ad, amiből még sokáig lehet építkezni. Hasznosítani lehet nemcsak a magánéletben, de a munkahelyen is” – magyarázza Bence.

Nem csoda, hogy évek óta mind népszerűbbek a hétvégi workshopok, amin a legkülönfélébb érdeklődésű emberek, idősek és fiatalok, nők és férfiak, vissza8

húzódóak és extrovertáltak is részt vesznek. Ez a sokféleség adja meg az egyes események savát-borsát, az a kihívás és a szépség benne, hogy különböző habitusú embereket nyissanak meg, hozzák ki belőlük a legjobbat.

Rájöttek ennek előnyére a cégek is, mind többen hívják a momentánosokat, tartsanak céges tréninget. „Mi vagyunk azok, akik talán a közvetlen munkatársaiknál is jobban ismerjük az ügyvezetőket, döntéshozókat. Mert mi láttuk őket felszabadultan játszani, nevetni, feloldódni a feladatban, átlépni a határaikat, maguk mögött hagyni az egójukat” – avat be Bence. Az improvizációs színháznál kevés őszintébb műfaj létezik, ez az a terep, ahol a karót nyelt felnőtt újra gyerek lehet, ahol nem számít a rang, a pozíció. „Látjuk nemcsak a menedzsment, de a csapattagok erősségeit is. Nem egyszer fordult már elő, hogy a workshop után az ügyvezető magához hívott, kérte, mondjam el, kinek mi a gyengesége.

Tőlem ilyet nem fog hallani. Azt viszont szívesen elmondom neki, hogy ki miben erős, kinek mik a rejtett kincsei, tartalékai. A játékok során olyan arcát mutathatja meg minden résztvevő, amire talán senki nem számít. Egy tanári karban

történt az eset: a színpadra a néhány éve ott dolgozó »új kislány« tanárnő állt ki. Nem volt többé kislány, egy királynő, egy díva állt a kollégái előtt. Ez az egy kiállás öt évet nyert neki a ranglétrán.”

2003-ban talán senki nem gondolta volna, hogy ez lesz a baráti játékból.

Az alapító tagok Földessy Margit kreatív stúdiójából ismerték egymást, már gyerekként is együtt álltak a színpadon.

2003-ban mutatták be az azóta is talán legnépszerűbb játékukat, a RögvEstet.

Ekkor vették fel a Momentán nevet is. „Minden annyira természetesen jött” – emlékszik vissza Bence. „A drámastúdióból ismertük az improvizáció műfaját, de efféle előadást nem láttunk mi sem. Ösztönösen alakítottuk az előadásokat, és bejött. Akkoriban szinte teljesen ismeretlen volt a műfaj, ma már a közönségünk nagy része tudja, mit kap, ha hozzánk érkezik.”

Egyre több az improvizációs színház itthon és külföldön egyaránt, akik most vágnak bele ilyen projektbe, számtalan könyvet olvashatnak a hogyanról, vagy kérhetik tréner segítségét. Az utóbbi években több külföldi tréner jött hozzájuk, például az impró fővárosából, Chicagóból. Egy tanácsuk volt: ne változtassanak semmin, mindent csináljanak

A KISZÁMÍTHATATLANSÁG

EREJE SZERZŐ: HARDI JUDIT

Sün és korona. Előbbi 2006-os, utóbbi az idei előadásaik kulcsszava. Az ország legismertebb improvizációs színházi csapatának tagjai húsz éve játszanak együtt, tizenhét éve Momentán Társulat néven.

úgy, ahogy eddig. Mert a Momentán olyat mutat a színpadon, amit kevés hasonló társulat. Vegyük például a Fröccs előadást, ahol az improvizáció és a lélekbúvárkodás találkozik: a színpadon a társulat tagjai mellett pszichológus ül, ezúttal elsősorban nem a szórakoztatás, hanem egy-egy probléma, konfliktus kezelése, megoldása a cél. Nem véletlenül kapkodják el a jegyeket a Lev&Te előadásokra, ahol a Momentán Társulat tagja, Molnár Levente ismert színészekkel áll a nézők elé: együtt egy profi imprós és egy profi színész. Nagy kockázat, hatalmas siker.

Nincs mögöttük támogató cég, teljesen függetlenek. Pedig nem titok: az első évek nehezek voltak. Már ami az anyagiakat illeti. Tíz színész családja, kiterjedt baráti köre munkát, pénzt, energiát nem sajnálva tett azért, hogy valami különlegeset hozhasson létre a csapat. Nemcsak színészek voltak ekkor a társulati tagok, hanem munkásemberek is, akik saját maguk újították fel a játszótereiket, ha kellett, festettek, ha kellett, színpadot építettek. És segítség is mindig jött. „Sokszor voltunk bajban, például a 2015-ös árvízszerű esőzések után, amikor kérdéses volt, egyáltalán meg tudjuk-e nyitni a sze-

zont. Kérés nélkül jöttek a barátaink, »üzletfeleink«, kérdezték, hogyan tudnak segíteni. Átmeneti színháztereket ajánlottak fel, ott voltak, amikor pakolni, takarítani kellett, a biztosító, amelynél korábban tréninget tartottunk, minden szálat megmozgatott, hogy segítsen.

Olyan szoros baráti kapcsolatok alakultak ki az évek során, amelyekre mindig, minden körülmények között számíthatunk” – mondja Bence.

Az impró halála a kiszámíthatóság, ami, valljuk be, egy húsz éve együtt játszó csapatnál, ahol a csapattagok már egymás rezdüléseiből tudják, mi következik, erős rizikó. „Valóban jól ismerjük egymást, sokat játszott előadásainkban benne is van a kockázat, hogy unalomba fulladnak, mert előre tudom, mit tesz majd a másik. Ez ellen nyújt védelmet, hogy rengeteget változtunk az elmúlt húsz évben: egyetemistákból családanyák és -apák lettünk, eltérő hobbikkal, érdeklődési körrel. És persze nem szabad belekényelmesedni a megszokott, népszerű formákba, kell a megújulás” – szögezi le a Momentán alapító tagja. „Erre mindig lehetőséget ad egy új helyzet: amikor például első saját játszóterünkbe, a Dürer Kertbe költöztünk, alig bírtuk tartani a lépést a jobbnál jobb öt-

letekkel. Később, amikor a mostani otthonunkba, az Ó utcába kerültünk, úgy éreztük, semmi nem állíthat meg minket. Rengeteg új, remek ötletünk van, de időnként nemet kell mondani, egyszerűen nem fér bele minden az időnkbe. Ha egy új előadást viszünk színpadra, az azt jelenti, hogy egy régitől el kell búcsúznunk. Ez nehéz. De a céges tréningeken, a biznisz világából megtanultuk, hogyan kezeljünk ilyen helyzeteket.”

A kiszámíthatóságot segít elkerülni a világ és a közönség változása is. Egy pápaválasztás, olimpia vagy éppen világjárvány mindig inspiráló ötletekkel látja el az előadásokat. A gyors alkalmazkodás képessége most tavasszal is jól jött: színházi előadásaik elmaradtak, de szinte azonnal a netre költöztek, elindították a Momentán TV-t. „Az jó, hogy lehet játszani, új helyzetekben, új platformon kipróbálni magunkat, de a közönség visszajelzése nagyon hiányzik. Azért nem ugyanaz, ha az ember kommentben olvassa, mit »kiabál be« a közönség.” De Bence és a társulat bizakodó: „Nincs panasz, dolgozunk tovább, most is rengetegen biztatnak, támogatnak minket. Igyekszünk a legtöbbet kihozni a helyzetből, hogy a közönségünkkel együtt jól érezhessük magunkat”.

9

„ÖRÜLÖK, HOGY A KONCERTJEIMEN EGYRE TÖBB FIATAL HALLGATÓT LÁTOK” SZERZŐ: NAGY ZSÓFIA FOTÓ: SUHA PÉTER

Miranda Liu hegedűművészt egész életében körülvette a zene: háromévesen lépett fel először koncerten, most huszonhárom éves, és negyedik éve a Concerto Budapest koncertmestere. Hálás az életformájáért, szakmáját soha nem tekintette igazán munkának, hiszen az évek során a zene a szenvedélyévé vált. „Mielőtt jött a járvány, majdnem minden nap világszínvonalú komolyzenei koncerteket lehetett hallgatni híres nemzetközi szólistákkal és neves együttesekkel. A Zeneakadémián, a Műpán és a Vigadón kívül számos gyönyörű, méretben kisebb koncerthelyszín van, amelyek a személyes zenélésre tökéletesek. Nekem mostanában nagyon hiányzik Budapest gazdag koncertélete” – mondta Miranda.

Bach és Bartók műveit szereti legjobban játszani, de az utóbbi időben sokat foglalkozik Eugène Ysaÿe belga hegedűművész-zeneszerző szólószonátáival is. Meghatározó zenei élményei: a Carnegie Hall-beli fellépése, diplomakoncertje, amelyen a Concerto Budapesttel játszott a Zenakadémia Nagytermében, illetve amikor tizennégy évesen egy Stradivarin játszhatta el Prokofjev II. hegedűversenyét a New World Symphony kíséretében. Ahogy fogalmazott: „Sokszor a legnagyobb elégedettséget egy előadás varázslatos pillanata adja, ahol például valami spontán dolog történik a színpadon a zenészek között, és pozitív energiát kapunk a közönségtől”.

A Concerto Budapestnek tizenkilenc éves kora óta koncertmestere.

A pozíció nemcsak a szakmai kihívások, hanem a közösség miatt is fontos szerepet tölt be az életében, hiszen a zenekarra mint egy nagy családra tekint.

Koncertmesterként rengeteg darabot kell egyszerre kézben tartania, gyorsan kell reagálnia, és játékmódjával közvetítenie kell a karmester kéréseit. Fontos a jó kommunikáció is, a pontos, érthető instrukciók, amelyek révén hatékonyabban tud haladni a zenekar munkája.

Miranda szólistaként és kamarazenészként is aktívan részt vesz a koncertéletben. Úgy érzi, a különböző 10

tevékenységei pozitívan hatnak egymásra, művészileg mindig tud fejlődni. Februárban Szokolay Sándor ritkán hallható hegedűversenyét, illetve Bartók 1. rapszódiáját játszotta a Concerto Budapesttel a Pesti Vigadóban, nem sokkal korábban pedig Mieczyslaw Karlowicz hegedűversenyével lépett fel Krakkóban, a Lengyel Zenei Fesztiválon, a Krakkói Filharmonikus Zenekar kíséretében. Kamarazenészként is gyakran koncertezik, elsősorban saját vonósnégyesével, a Central European String Quartettel. A vonósnégyessel idén második alkalommal rendezik meg a nemzetközi zeneszerzőversenyt, amellyel céljuk a vonósnégyesre írt repertoár bővítése, illetve a mai zeneszerzők támogatása pénzdíjakkal és koncertlehetőségekkel.

Miranda fesztiválszervezőként is megjelenik a zenei életben: a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzusok megálmodója és művészeti vezetője. Az idén nyáron másodjára megrendezendő programsorozat a kamarazenére, – alapítója szavaival élve – a „barátok zenéjére” fókuszál. A koncertek helyszíneiként többek között budapesti kastélyok és paloták szolgálnak majd. Miranda a fesztivált találkozópontnak nevezi, ahol a művészek befogadó közösségben dolgozhatnak, így a zene örömét közvetíthetik a közönségnek.

A rendezvény küldetése, hogy nemzetközi színvonalú kereteket biztosítson a mesterkurzus résztvevőinek ahhoz, hogy szólistaként zenekar kíséretében játszhassanak. A legkiemelkedőbb résztvevők a zárókoncerten a fesztivál művészei, valamint a Central European Strings Quartet mellett állhatnak majd színpadra. A szervezésben és az operatív teendők lebonyolításában

a Cadenza Művészeti Ügynökség is szerepet vállal. Mivel a rendezvény időpontja a nyár legvégére esik, a szervezők még nem adták fel a reményt, hogy megtarthatják, nem marad el a koronavírus-járvány miatt. Mindenképpen felelősségteljes döntést fognak hozni; prioritást élvez a zenészek, illetve a közönség egészsége.

Miranda a járványhelyzet kapcsán kitért az emberek klasszikus zenéhez fűződő viszonyára is: „Örülök, hogy a koncertjeimen egyre több fiatal hallgatót látok, és a komolyzene minden korosztálynak trendi. Ebben a helyzetben, ahol az élő előadások elhallgattak, észreveszik az emberek, milyen az élet élő zene nélkül, és szóvá is teszik, mennyire pótolhatatlan egy komolyzenei koncert.”

A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM BEMUTATJA:

SZIRMAI NÓRA szobrász SZERZŐ: ÁRVAI-JÓZSA KITTY

Szirmai Nóra kiállítása, Bozsó Gyűjtemény, 2019.05.10.

NAUTILUS LEVÉL | 2018 | hegesztett acél | 160 x 90 x 50 cm

Szirmai Nóra acélszobrászati munkáival először tavaly nyáron találkoztam a Kész Ipari Parkban, az immár tizenöt éve hagyományosan megrendezett és kuriózumnak számító alkotótábor zárókiállításán. A mélygarázs elhagyatottnak tűnő tágas terében, mondhatni a „senki földjén” sétálva a művek között, feltűntek a levelek: Pálmalevél, Bálnalevél, Nautiluslevél.

Két dolgot azonnal megéreztem.

Az első: szembeötlő volt, hogy ezek a munkák egy alkotóhoz tartoznak.

Jól definiálható formanyelvük az alkotásokat életre hívó következetes művészi gondolkodásmódról árulkodott. A második: a természetből

vett, organikus, főleg növényi formák, vázak, gondosan komponált levélszerkezetek valahogy az otthonosság érzetét keltették bennem. Visszafogott líraisággal töltötték meg azt a teret, amely mindenkié, és igazából senkié...

Geometrikus elemekből építkező, hegesztett acélobjektjeinek redukált világa egyszerű, letisztult formanyelvet képvisel. Bensőséges, érzékeny plasztikái az objektek rideg, nehéz anyagának és a finom vonalú növényi rajzolatok, a levél erezetének kontraszthatásából táplálkoznak.

Szelvényes vázszerkezeteiben – például a Bálnalevél és a Váz esetében –

az egymáshoz rendelt szénacél szalagok hol sűrűsödnek, hol egymástól nagyobb távolságban húzódnak, furcsán domborodó térjátékot rajzolva ki ezzel, rímelve a fém és a fény virgonc interakciójára.

Az alkotó azonban tovább gondolkodik, kísérletezik anyagával, keresi az acél, a szerkesztett kompozíció, a felület fényeinek harmóniáját, együtthangzását, s ezen az úton újabb és újabb elemeket igyekszik becsempészni a művek által nyújtott sokrétű élménybe. Így érdemes lesz a későbbiekben is nyomon követni Szirmai Nóra művészi munkásságának alakulását.

A cikk megszületését a B. Braun támogatta.

11

„NEKEM NEM LAKÁST KELL VENNEM, HANEM FALAT” SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT FOTÓ: KOVÁCS ADRIÁN

Szereti és fontosnak tartja a művészetet. Ami megjelenik az otthona vagy az irodája falán, vagy – ha tudja – becsempészi még a híradóba is. Gyűjtőszenvedélyéről beszélgettünk az RTL Magyarország hírigazgatójával, Kotroczó Róberttel. Hisz’ szinte mindegy, milyen a kép – vagy a képernyő – kerete, sarkított, szögletes vagy éppen arannyal díszített, mind a világot formázza meg. „A középiskolában olyan művésztanár tanított, aki nagyon sok művészettörténeti ismertetőt, elemzést, diavetítést tartott” – meséli. „Radics Istvánnak hívták. Pregnáns véleménye volt, és nagyon vicces órái voltak. Fura dolog, középiskolában nem foglalkoznak ilyesmivel, s általában nincsenek is ilyen tanáregyéniségek. Akkor találtam ki, hogy ezeket a műalkotásokat meg kell nézni a valóságban is. Előfordul, hogy barátokkal elmegyünk külföldön egy mú12

zeumba, és minden képről, amiről csak tudok, mondok néhány szót. Nagyon szokták élvezni – kivéve, ha hosszú.”

Ezzel valamiképp a tanára szellemiségét viszi tovább, ugye?

Igen. Jó megmutatni az embereknek, mi az, ami szép. Mi az, ami értékes. Van a barátaim közt is olyan, akinek jó az értékítélete. Aki – anélkül, hogy ilyenfajta olvasottsága lenne – ösztönösen, figyelemre méltóan jól választ műalkotásokat. És ez mindig elkápráztat.

Érdekel, miként mutatkozik meg egy vezető televíziós szakember kultúraszeretete a műsorkészítésben.

Mindig próbálok szólni, ha van egy kulturális esemény, kiállítás vagy szerintem fontos alkotó, aki valamit éppen tesz. És azok általában be is szoktak kerülni a híradóba. Nem mindig, mert a napi események kiszoríthatnak bármit. De ez a misszió, ennyit lehet tenni. Ha meg akarjuk különböztetni a mi híradónkat a többiekétől, akkor azt azzal tesszük,

hogy vannak olyan dolgok, amikkel mi foglalkozunk, mások meg nem. Ilyenek a kulturális események, a színházi élet, a zöld hírek, a természetvédelem, a médiatörténet és a médiafigyelés.

Miért tartja fontosnak minél több emberhez eljuttatni a kultúrát?

Vannak olyan elvek, amelyek fontosak, és ez a brandünk lényeges eleme. Érzi annak a felelősségét, hogy formálhatják az embereket?

Szerintem nem formálhatjuk őket.

Van felelőssége annak, hogy mi ömlik a tévéből!

Persze, felelősek vagyunk, de nem lehet várni, hogy ez nagyon mély hatást fog kiváltani. Egy picit tudjuk befolyásolni őket, hogy nézzenek oda, ott egy kiállítás, ott egy jó előadás, de ennyi. Szkeptikus vagyok abban, hogy meg tudnánk változtatni a világot.

Biztosan voltak világmegváltó gondolatai, vágyai. S gondolom, most is vannak.

Hát persze, nem véletlenül csinálom!

Azért, mert szkeptikus vagyok, még nem adom föl. Ha egy zárás előtti kiállításról beszámolunk mondjuk pénteken, akkor másnap óriási sorok szoktak kígyózni – azért, mert mi beszéltünk róla.

Voltak valaha művészi ambíciói?

Előbb újságírónak készültem, kilencéves koromtól írtam rendszeresen a Nógrád című napilapba. Eleinte beszámolókat az iskolai életről, majd valódi cikkeket.

Utána évekig színész akartam lenni, ezért tanultam zongorázni. A szolfézsórák réme voltam! A színészetet aztán feladtam, mert volt annyi önkritikám, hogy rájöttem: nem lennék tehetséges.

A képernyőn sem szerepelt szívesen?

Nem különösebben.

Ez hogy jön össze az exhibicionizmussal, ami a színészethez kell?

Sehogy. Az exhibicionista azt hiszi, hogy azért, mert képernyőn van, fontossá is válik, és ez jó érzéssel tölti el. Nekem a képernyőzés – különösen az élőzés – kényelmetlen volt, és ilyen lelki megerősítésre sem volt szükségem. Tudom, hogy létezem, anélkül, hogy képernyőn lennék. És hobbija lett a műgyűjtés?

Abszolút. Ez lelki alapállás, már gyerekkorom óta így van.

Mi mindent gyűjtött?

Például képregényeket. Volt egy Mozaik című képregénysorozat. Minden száma megvolt, de egy hiányzott. Évekig kerestem. Végül nagyon sok pénzért aukción

kellett megvennem, hogy a gyűjtemény teljes legyen. Ez egyébként kicsit beteges. De nem kényszeres! Ha beleszeretek egy képbe vagy alkotóba, elkezdem keresni a munkáit, megpróbálok alkudozni a művére, kisírom, bárhogyan is.

Addig, amíg az ember meg nem szerzi, az a legfontosabb dolog a világon.

Majd jön egy újabb vágy.

Igen. Egy ideig szerelmes vagyok egy képbe, de utána lehet, hogy valakivel elcserélem, aki éppen ebbe szerelmes, én meg az övébe. Volt egy festmény, ami máig megvan. Nem lehetett tudni, hogy ki az alkotó, mert a kép kerete elrejtette a festő nevét. Nagyon tetszett. Amikor átkereteztettem, kiderült, hogy az alkotó Csabai Ékes Lajos, és a kép sokkal többet ér annál, mint amennyiért megvettem.

Nagy sikerélmény volt, hogy úristen, belenyúltam valamibe. Most már sokkal kevesebbet vásárolok, és megpróbálok értékesebb darabokat találni. A kortársaknál izgalmas, hogy mi a szempont: valaki azért jó-e, mert elad képeket Londonba, vagy azért jó, mert nekem tetszik?

A fotókat is gyűjti még?

Igen, sőt most még jellemzőbb, mint korábban. Magyarországon a fotók értéke elég alacsony.

Vajon miért?

Nem értékelik, nem tudnak sokat erről az emberek. Azt gondolják, hogy ja, ez egy fotó, amiből akárhány lehet, nincs különösebb értéke, én is tudok fényképezni – ez persze nem igaz. Ez a piac izgalmas, mert még nincs annyira készen. Van néhány elszánt ember, akik árveréseket szerveznek, és vannak magyar fotósok, akik zseniálisak. Nemzetközi példákon látszik, hogy ezek a műalkotások rendkívül sokat érnek. De én azért gyűjtöm őket, mert szeretem ezt a vizuális világot.

Engem az érdekel, hogy egy alkotó majd öt év múlva nívóssá fog-e válni.

A képzőművészetben is volt olyan, akit régóta figyeltem. Nagyon hittem benne, hogy egyszer még méltán híres lesz. És az is lett! Nemzetközi porondra lépett, londoni aukción rendkívül nagy érdeklődés mellett szerepelt, és a képei bekerültek a Tate Modembe. Maurer Dóráról beszélek.

Miről álmodik egy műgyűjtő? Hogy olyan műtárgyakat birtokoljon, amelyek iránt soha nem múlik el a szerelem?

Megvan az a néhány fotós és képzőművész, akinek a művét szeretném, mert nincs. És van olyan, akiét sokáig szeret-

tem volna, és már van – ezek zseniális érzések. És ezek a művészek velem élnek.

Kinn vannak a falon, elmegyek mellettük minden nap, van, amit beviszek az irodámba. Ott rengeteg a fotó, mert nagy a felület, ki lehet rakni nagy képeket is.

Otthon sajnos állandó falhiánygond van.

A barátok szokták mondani, hogy nekem nem lakást kell vennem, hanem falat.

A kultúra, a művészetek támogatása – különösen a koronavírus lecsengése után, bár gazdaságilag nehéz időszak kezdődött – még fontosabb lesz, mint valaha. Ön is így gondolja?

Magyarországon, elsősorban Budapesten a színházak minősége, a darabok, a művészek, a művészi színvonal olyan magas, ami világviszonylatban is kiváló, ezért támogatni kell. A frissesség nagyon hiányzik a városból. Hogy megjelenjenek alkotók modern szobrokkal, épületekkel. Egy ember élete rövid. Egy művész is viszonylag kevés ideig tudja megcsinálni azt, ami a legjobb belőle.

Ezeket kellene pártfogolni. Ha vannak árverések, ahol valamit lehet támogatni, elmegyek és veszek tárgyakat, annak ellenére, hogy nem kellenek.

Higgadt embernek vallja magát. Ám a műgyűjtésben van egyfajta szenvedély, ami a munkájához is kell. Ott mi húzta be?

Talán az, hogy a kollégáim adnak időnként visszajelzéseket. Hogy jó az a közeg, ahol dolgoznak, szeretnek ott lenni. Ha egy-egy embernek sikerül megcsinálnia a karrierjéhez tartozó legfontosabb filmeket, dokumentumfilmeket, tényfeltáró riportokat. Ez visz előre, illetve… hát igen, egy picit mindig jó lenne változtatni a világon, de ezt most tegyük zárójelbe.

Miben tartja magát igazán jónak?

Emberismeretben. Viszonylag jól választom a kollégáimat, ritkán csalódom bennük. Olyan emberek képesek erre, akik már sok riportot, tudósítást csináltak. Ha valakivel elkezdek beszélgetni, tudom, nagyjából hová tegyem, milyen karakter.

Szereti, ha meglepik?

Nem! Azt szoktam mondani, hogy hivatalosan nincs humorérzékem. Ha valaki viccet akar mondani, legyen szíves, szóljon előre, hogy ez most vicc lesz!

Minden jó tulajdonsága nem lehet meg az embernek.

Mi az, amit a legjobban értékel magában? Kíváncsivá tett!

Hát azt, hogy kíváncsivá tudtam tenni! – mondja, és fölnevet.

13

„HA NEM VÁRSZ SEMMIT CSERÉBE, AKKOR KAPOD A LEGTÖBBET” SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: BULLA BEA

Nyitott és érdeklődő vezető, aki értékes emberekkel veszi körbe magát, hogy folyamatosan tanuljon és inspirálódjon.

A művészetek terepe aranybánya számára, idejéből sokat áldoz kapcsolatai mélyítésére: miközben ad, fel is töltődik. Gazsi Zoltánnal, az Eisberg ügyvezetőjével könnyű beszélgetni, ezért is a tegeződés, kérem, nézze el nekünk az olvasó!

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a művészet?

Mélyen kötődöm a zenéhez. Tízéves voltam, amikor gimnazista bátyám révén progresszív rockzenéket kezdtem hallgatni: Genesis, Yes, King Crimson és hasonlók. Innentől megszállottan gyűjtöttem a zenét, a műfaji sokszínűség jegyében. Voltak különböző korszakok az életemben, amikor jazzt vagy éppen klasszikus zenét hallgattam. Mozart XX. zongoraversenyét például egy időben annyit hallgattam, hogy akár le tudnám játszani fejből, ha tudnék zongorázni. Az ötvenedik születésnapomra kaptam egy gitárt, azóta gitározni tanulok. Az évek során sok zenész barátot szereztem, mind különleges emberek. Gyakran főzök nekik, ők pedig pengetni tanítanak.

14

Nagy rajongója vagyok a világzenének: első munkahelyemen sokat utaztam a világban, mindenhonnan fűszereket és zenét hoztam haza. Helyi zenét, amit nem lemezboltban szereztem ám be! Aluljárókban, utcai árusoktól, piacon vásárolt cédékkel, kazettákkal tértem haza, csupa helyi, nagyon különleges zenével. Ezt a hatalmas gyűjteményt nemcsak magamnak, de a gyerekeimnek is szántam. Aztán úgy alakult, hogy nem ők hallgatják az én zenéimet, hanem én az övéiket. Így jutottál el a Hiperkarmáig is.

Igen, egy időben Tilda, a nagyobbik lányom állandóan azt hallgatta, és engem is magával ragadtak Bérczesi Robi dallamai, szövegvilága. Nekem ő korunk József Attilája. Egy idő után a fejembe vettem, hogy felveszem vele a kapcsolatot. Kiderült, termelési vezetőnk, Deli András Komlón vele és Pitével egy suliba járt, tőlük kaptam meg az e-mail-címét. Senki nem hitte, hogy válaszolni fog a levelemre (na, pont egy exdrogos fog neked írni!), ám mégis, már másnap írt. Összebarátkoztunk, és kiderült, vegetáriánus – ebben is illik hozzánk! Koncertjeire gyakran viszek neki házi, saját készítésű avokádókrémet. Az Eisberg huszadik szülinapjára őt és másik nagy kedvencemet, Palya Beát hívtam meg. Előtte soha nem találkoztak, de az öltözőben egyből egymásra hangolódtak, és pár perc múlva már együtt zenéltek. És nem sokkal később közös dal is született, a Szelidecske.

Igen! Nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben – ha közvetetten is – nekem is részem lehetett.

Palya Beával is régi az Eisberg kapcsolata?

Bea nagy kedvencem, már az együttműködésünk előtt is jártam a koncertjeire, ezért is örülök annyira a közös munkának. Igazi barátok is lettünk, gyakran látogat el hozzánk családjával, bízom benne, hogy nem csak a főztömért! Imádja, amiket készítek, szerinte a főzés az én szeretetnyelvem. Igen, van benne valami. Hajnalig beszélgetünk, általában „megváltjuk a világot”.

A mi „igazmondó kanapénkon” született meg például egy átdumált este után az Amúgy egy jó ember című dal.

Akad olyan művészeti együttműködés, amihez nem köt személyes kapcsolat?

Nem igazán, de ha belegondolok, a legtöbb esetben először egy ötlet

került elő, majd megtaláltam hozzá a művészt, és közben mélyült el a kapcsolatunk. Így készült el a Kiskalász együttes Salátamánia című gyermeklemeze is. Sánta Gábor és felesége, Bori különleges zenészpáros, akik imádják a gyerekeket, és jobbá teszik a világot. Nemrég közös élő online Facebook-koncertet szerveztünk, mely során adományt gyűjtöttünk a Szurikáta Alapítványnak – céljuk a cukorbeteg gyerekek életminőségének javítása.

Azok mellé az ügyek mellé tudok teljes mellszélességgel állni, amiben magam is hiszek. Szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, akik igazi, maradandó értéket hoznak létre. Tudom, kicsit önző dolog, de az én szubjektív ízlésem eléggé meghatározza, kikkel dolgozunk együtt – persze gyakran befogadom mások ötleteit is. Forprofit cég vezetőjeként elém kerülnek olyan projektek is, amelyekről tudom, hogy marketingszempontból jó együttműködést jelentenének, mert ismertséget hoznának. Azonban, ha magam nem tudok azonosulni a kezdeményezéssel, akkor valahogy mindig elhal a közös munka. Próbáltam, de rájöttem, erőlködve nem megy. Túlságosan magaménak érzem a céget ahhoz, hogy olyanokkal működjünk együtt, akik vagy stílusban, vagy hozzáállásban nem kompatibilisek az ízlésemmel, értékrendemmel.

A zene mellett milyen művészeti ágakat támogattok?

A Nemzeti Táncszínházzal már közel tíz éve dolgozunk együtt. Bevallom, amennyire szerettem a zenét, annyira nem ismertem a táncművészetet.

Tisztán marketing-együttműködésnek indult, de Ertl Péter igazgató kíváncsivá tett. Életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Tökéletesen illik a cégünkhöz: színes, kreatív, természetes, magával ragadó világ. Hihetetlen, de a kerekesszékes „Mosolykával” a Táncszínház egyik sajtótájékoztatóján találkoztam, azóta segítjük őt is. Organikusan bővül a kapcsolatrendszerünk.

Ilyen spontán módon döntötök a támogatásról?

Mint látod, nagyon fontos a személyes kötődés. Gyakran csak megérzés alapján döntök, persze ebben azért biztosan benne van harminc év vezetői tapasztalata, emberismerete. Általában bejön. Például a Nemzeti Táncszínház idei sajtótájékoztatóján a prospektust lapozgatva láttam, hogy a GGTánc Eger új bemutatója a Bolero:

Ökobalett címet kapta. A környezetvédelem személyesen és cégszinten is rendkívül fontos számomra, így elindult a fantáziám. A helyszínen bemutatkoztam Topolánszky Tamás koreográfusnak, és pár nap alatt megszerveztünk egy százfős Eisberg partnertalálkozót a budapesti bemutatójukra. Az előadás előtt néhány nappal hasított belém a gondolat: úgy szerveztem komoly összejövetelt, hogy nem is tudom, milyen lesz a darab! A biztonság kedvéért a kisebbik lányommal elutaztunk az egri bemutatóra, amely minden várakozásunkat felülmúlta! Sőt még ennél is többet kaptunk: megismertük a csapatot, és másnap a próbatermükbe is ellátogattunk. Kiderült, hogy nemcsak nagyvárosokban, de apró zsákfalvakban, nagyon szegény településeken is tartanak előadásokat olyan embereknek, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy költsenek a kultúrára. Szeretem, amikor büszke lehetek azokra, akiket támogatunk.

Büszke vagy azokra, akiket támogattok. És ez bejön a meghívott partnereiteknek is?

Több eisberges művészeti partnertalálkozó volt az elmúlt években.

Ezeket én egyedül szervezem, nincs titkárnőm, személyesen hívok el mindenkit. Hiszem, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy szinte mindenki el is jön a rendezvényeinkre. Tavaly januárban a Mátyás templomban volt Mozart Requiemjének előadása az ELTE Eötvös Művészeti Együttes tolmácsolásában. Esett a hó, mint az Amadeus című filmben, hátborzongatóan fantasztikus koncertélmény volt! Ősszel Gogol Egy őrült naplója című előadását néztük meg a Jurányi Házban Keresztes Tamás előadásában. Tamás volt az első díjazottja a Szabó Gabi által alapított Atipikus Tehetség díjnak, melynek fő támogatója az Eisberg. Különleges színész és ember, fergeteges alakítás volt, és a végén Tamás beszélgetett a meghívott vendégeinkkel.

A visszajelzések szerint eddig jól választottunk, a meghívottak meghatározó élményekkel távoztak.

Széles a paletta...ide illik a kérdés: hogy állsz a képzőművészettel?

Az általános iskolában szerettem rajzolni, festeni, képzőművészetire készültem. Aztán végül kémia-biológia vonal lett. De úgy tűnik, a kezdeti rajongás nem tűnt el nyomtalanul. A Kürt Akadémia előadójaként közel hat éve össze15

futottam Küllői Péterrel, aki a Bátor Tábor alapítója. Mellettem ült, beszélgettünk, számomra igazi példakép – azóta támogatjuk a Bátor Tábort is. Ennek köszönhetően a kortárs képzőművészetbe kaptam némi betekintést, az éves aukcióikon ismerkedem a művekkel, de be kell látnom, ebben elmélyedni jelenleg nincs kapacitásom, bármen�nyire is érdekel. Egyik karácsonyra egy festményt kaptam a kollégáimtól, amit maguk készítettek, így az irodámban inspiráló művészeti környezetben tudok dolgozni. És mostanában az élet megajándékozott egy különleges képpel.

Erről a Linkedin-oldalalom osztottam meg egy posztot „Már megint itt van a szerelem” címmel. Úgy tűnik, a segítségnyújtás magánemberként és cégvezetőként is nagyon fontos számodra.

Ezt otthonról hozom. Édesapám kapott egy új bőrdzsekit, pár napig hordta, aztán egyszer csak egy másik, szakadt kabátban jött haza. Amikor Anyu kérdezte, hol az új dzseki, csak a vállát vonta: egy vasutason, aki a vonaton megdicsérte. Önzetlen ember volt, aki szeretettel látott vendégül bárkit, aki betért hozzánk. Volt, aki ezt kihasználta, de nekem ez nem von le az értékéből, nem változtatta meg az emberekhez való hozzáállásomat.

Cégvezetőként is nagyon fontosnak tartom a CSR-tevékenységeket – nem csak a művészet támogatásában: Vakok Intézete, Autistic Art Alapítvány, óvodák, kórházak, szülésprogramok és sorolhatnám. Azt tapasztalom, hogy a munkatársaknak is fontosak ezek az ügyek, büszkék, hogy nem csak salátát állítunk elő.

Cégvezetőként mit tanulsz a művészektől?

Most éppen részt veszek Palya Bea kreatív kurzusán, az ő szárnyaló képzelete is inspirál a mindennapokban. Ő az, aki mindent megénekel, ami vele történik: örömét, bánatát, gyermekei születését, válását. Bevállalja gyengeségeit is, tanít, hogyan lehet esendőnek lenni, bevallani, ha hibázunk. Vezetőként is fontosak ezek az értékek, hozzám is közel állnak: nem vagyok mindig topformában, nem tudok mindent – ezt vállalom is. És ez nyomást vesz le mindenkiről, nem kell mindig tökéletesnek lenni, lehetnek rosszabb napjaink.

Szimpatikus, hogy az igazi művészeknél a pénz gyakran háttérbe szorul, 16

a lényeg saját értékrendjük felvállalása, belső világuk kompromisszumok nélküli megmutatása, készségeik kibontakoztatása. Egy cég vezetésénél is fontos, hogy milyen értékek mellett teszik le a voksukat, és kitartanak-e akkor is, ha épp más irányú piaci nyomás nehezedik rájuk. Akarnak-e például minőségi kompromisszumokat kötni, nagyobb rizikót vállalni, a hosszú távot feláldozni a gyors haszonszerzés oltárán?

A menedzsment egységessége ilyen helyzetekben jól megmutatkozik: tudnak-e ilyenkor is közös értékeik mentén cselekedni és egységesek maradni?

A nyílt kommunikáció része az is, ahogyan egy együttműködést kezelünk. Néha segítségnek hívom, de igazából legtöbbször együttműködés.

Számunkra soha nem volt opció, hogy csak átutaljunk egy bizonyos összeget. A támogatásba is bele kell tenni az energiát: utánajárni, hogy kit támogatunk, és kitalálni, hogyan lehet ez az együttműködés komfortos és a lehető legvirágzóbb mindkét fél számára.

Akárhogy is, ki kell termelni a pénzt, amiből támogatni tudunk. Sosem

kérném a művésztől, hogy eisberges pólóban lépjen színpadra, vagy osszon meg naponta salátás képet a közösségi médiában. Azt tapasztalom: ha nem vársz semmit cserébe, hanem a viszonzást a művészre bízod, akkor kapsz a legtöbbet, a legkreatívabb módon. A maguk módján mindig meglepnek valamivel. A Kiskalász meglepetésként elkészítette a Salátamánia YouTube-videóklipet, Palya Bea a Groupama-Szent László Kórház főzős projekt kapcsán lepett meg kedves nyilatkozatával, az egyik Hiperkarmakoncerten pedig Pite, az együttes nemrég elhunyt, hatalmas szívű menedzsere lepett meg azzal, hogy a kivetítőn megjelent egy nagy Eisberg-logó egy kedves köszönő üzenettel.

Ha marketingszempontok alapján kezdesz el számolgatni, mikor jön vis�sza a befektetett összeg, akkor sosem csinálsz semmit, és nem is jutsz előre.

Viszont ha jó ügyet, jó értékrendű művészt választasz, félreteszed az egódat, és nem számolgatod a pénzügyi megtérülést, olyan sokat kapsz, amire nem is számítottál.

ÚJ PERSPEKTÍVA SZERZŐ: BALOGH MÁTÉ ANDRÁS

Valahányszor elindulok reggelente az irodánkba, mindig alulról figyelem a házakat az akkor már igencsak zsúfolt járdáról. Azon túl, hogy a figyelmemet leköti, hogy kerülgessem a járókelőket, elgondolkodom azon, vajon miért vannak olyan ablakok, amelyekben már hosszú hónapok óta kinn lóg az „eladó” tábla. Talán egy csodálatos lakás rejtőzik a falak mögött, csak épp a tulajdonos nem hajlandó legalább a megtekintésre rendbe tenni? Vagy talán az értékesítő nem érzi, hogy kinek kellene árulnia? Netán drágán adják, és nem hajlandóak megalkudni egy mindkét fél számára megfelelőbb árban? Ezek a gondolatok jártak a fejemben nap mint nap, mígnem valamelyik reggel, amely a járvány idején volt, átmentem az út másik oldalára, ahol abban a helyzetben szinte senki nem jött velem szemben. Nem zavartak a nézelődésben. Felettébb érdekes volt felismerni, hogy nem vagyok túl messze az ideális és megszokott szögtől, mégis valami teljesen mást látok magam előtt. A fentebb említett kérdéseim megmaradtak, de az új perspektíva és a nyugodtabb környezet új válaszokat is adott, és más megvilágításba helyezte a kiválasztott házakat, lakásokat.

Valahogy így vagyunk a művészeti élettel is az elmúlt hónapokban. Mindenki rohant, meghozta a szokásos döntéseit, amiről azt gondolta, hogy saját maga, a vállalata vagy akár a kulturális formátuma számára a legjobb.

Ez elég gyorsan megváltozott. Egyáltalán nem tartozom azok közé, akik azt mondják, itt minden örökre átalakul, már semmi nem lesz ugyanaz, de mégis el kell ismerni: azok, akik nem tudtak ebben a kényszercsendességben új utakat találni a jövőre nézve, bajban lesznek. A kulturális piac pont ilyen,

tisztelet a néhány, kivételnek számító résztvevőnek. A művészeti piac jelenlegi helyzete óriási súlyként nehezedik rájuk, és ennélfogva a kultúrafogyasztó közösségekre is.

DE KIK IS ŐK?

Az elmúlt hónapban végeztünk egy országos online felmérést, amelyben több mint 1500-an vettek részt. A válaszadók 42%-a 36-50 éves, 33%-uk az 50 évesnél idősebb korosztályba tartozott. 62%-uk havi nettó keresete 250 000 Ft felett volt.

Feltettünk nekik a kérdést: Milyen művészeti ágat fogyasztanak, hányszor teszik ezt évente? De ami még fontosabb volt: megkérdeztük, mit gondolnak a vállalatok a művészeti piacon betöltött szerepéről. Bíztunk abban, hogy olyan válaszokat fogunk kapni, amelyekről pozitívan tudunk egy ilyen cikkben írni, és szerencsére ez is történt.

A kérdőívben nagy hangsúlyt kapott, hogy szívesen vásárolnak-e terméket/ szolgáltatást olyan szolgáltatótól vagy akár az FMCG szektor résztvevőjétől, aki együttműködik a művészeti szektorral. A válaszadók 83%-a egyértelmű igennel felelt erre a kérdésre. Ezt továbbvittük, és rákérdeztünk arra is, hogy fizetnének-e magasabb árat egy termékért vagy szolgáltatásért akkor, ha tudnák, hogy az adott vállalat nagyobb összegeket fordít a kulturális támogatásra vagy szponzorációra.

Erre a kérdőivitöltők 64%-a válaszolt igennel.

Megkérdeztük a munkavállalókat is, hogy értékelnék-e, és növelné-e a vállalat iránti elkötelezettségüket, ha tudnák, hogy a cég együttműködik a kulturális piaccal. 86%-uk válaszolta azt, hogy büszkék lennének a munkahelyükre. Ráadásul, ha választani

kellene a munkahelyek között, a válaszadók 57%-a fontos szempontnak tartaná, hogy olyan céghez menjen, ahol működik ilyen támogatás.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a válság után előnyben részesítenék-e a fogyasztók azokat a cégeket, amelyek együttműködnek a művészeti piaccal. A válaszadók 47%-a abszolút fontosnak tartaná, 51%-uk pedig pozitívan ítélné meg a vállalat döntését.

A számok nem csalnak – tartja a mondás. Nincs is okom kételkedni ebben. Ezek tükrében írhatom, hogy a pandémia után átrendeződő piacon a művészeti szektorral való együttműködés sokkal erősebb lehet, mint korábban volt. Nemcsak azért hiszem ezt, mert az a munkám, hogy higgyek benne, hanem, mert a világ erre halad. Rengeteg országban értik a nagyvállalatok és a KKV-k, hogy lokálisan megéri a művészeti piacon fogyasztó célcsoportokkal kommunikálni. Az együttműködések pedig – legyenek azok szponzoráció, támogatás, mecenatúra vagy az employer branding részei – célba érnek, igaz, nem mindegy, kivel és hogyan. De ahhoz, hogy az ilyen kapcsolatokból a legtöbbet ki lehessen hozni, először is új nézőpontból kell a témára figyelmet és időt szánni. A felelős vállalatvezetők hosszú távban és stratégiában gondolkodnak, amelynek elemeit a hosszan ható, emócióktól sem mentes kulturális piac tökéletesen kiegészítheti. Igaz, ezt csakis nyitottsággal és figyelemmel lehet megtenni. Ha ezek megvannak, tudjuk hová nyúljunk, ha kell. Az együttműködés és ez a tudás lehet a siker záloga.

Ezért is tanácsolom: a jövőben merjünk átmenni az út másik oldalára, és lássuk meg az új lehetőségeket!

17

EGYENSÚLYT TEREMTENI SZPONZOR ÉS SZPONZORÁLT KÖZÖTT SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA FOTÓ: MASTERCARD

Egyedi jegyautomaták, alternatív színházi tréning vezetőknek, kreatív anyák napi kampány. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért felelős igazgatója szerint az innováció és az értékteremtés szorosabban összeköti cégüket és az általuk támogatott színházakat, mint azt sokan gondolnák.

18

Számos kulturális intézményt szponzorált már a Mastercard egyszeri események kapcsán, valamint több hosszú távú szponzori együttműködésük is van. Minek alapján választják ki, hogy kiket támogatnak?

Minden cégnek el kell döntenie, hogy milyen elvek mentén működik együtt egy szponzorálttal. Ha az irányvonalak megvannak, akkor ezek alapján kell megtalálni a legjobb partnert. Nálunk a kulturális szponzorációnak három pillére van. Elsőként olyan partnereket szeretnénk támogatni, akiknek nem könnyű pénzügyi forráshoz jutni, és a mi együttműködésünk tud nekik segíteni.

A másik szempont, hogy mivel innovatív cég vagyunk, ezt az imidzset szeretnénk a szponzori partnereink felé átvinni és elvárni tőlük is. Tehát azoknak van lehetősége velünk együttműködni, akik ki tudnak találni valami újdonságot a saját területükön: színházban, képzőművészetben vagy bármely más művészeti ágban. A harmadik fontos elem pedig, hogy a művészeti produktum, amit létrehoznak, elérhető legyen Mastercardkártyabirtokos ügyfeleink számára.

A Katona József Színházat már tíz éve szponzorálják. Ők tehát mind a három alappillérnek megfelelnek?

A Katona József Színházzal folyamatos és aktív a kapcsolatunk, ami nagyon fontos egy ilyen típusú szponzorálásnál. Minden szponzori együttműködés annyit ér, amennyi tartalmat a két fél kölcsönösen bele tud tenni. Jó példa erre az idei közös anyák napi kampányunk, amelynek keretében a színház színészei készítettek videóüzeneteket. Ezeket bárki elküldhette az édesanyjának vagy a nagymamájának, ha az idén személyesen nem köszönthette fel őket. Ebben az esetben létrejött a finom és törékeny egyensúly a szponzor és a szponzorált tartalom, megjelenés között, ami szép feladvány, de mi próbáljuk ezt az egyensúlyt minél gyakrabban megtalálni.

Melyik közös kampányukra emlékszik a legszívesebben vissza az elmúlt évekből?

Ha a mi oldalunkról nézzük, akkor igazából nem kampányt emelnék ki. A kampányokat azért nem szeretem, mert azok általában egyszeri sokkterápiák. Sokkal fontosabbnak tartom, amikor strukturális együttműködés jön létre, ami utána a mindennapi életünk részévé válik. Ilyen a K:antin, ami a készpénzmentes fizetéssel másfajta, innovatív életformát hozott be a színházi büfé életébe, és a büfé

most már nemcsak a színházi előadások szünetében üzemel, hanem napközben is nyitva tartó kávézó lett belőle.

Az együttműködésünk részeként tavaly a Katona József Színházban tartottuk a céges karácsonyi ünnepségünket is: a színházon belül rendeztek nekünk egy játékot, ahol beleshettünk a kulis�szák mögé. Évente egyszer van ügyfélnapunk is, ahol zárt körű előadással tudjuk megköszönni a partnereinknek az egész éves együttműködést. A strukturális kooperáción túl még a jegyértékesítő automatákat emelném ki, amiket bevásárlóközpontokban, áruházakban helyeztek el: ez ismét egy innovatív ötlet, ami megkülönbözteti őket a többi színháztól, így másfajta imidzset tudnak kialakítani magukról a segítségünkkel.

A színház területén a Füge Produkciót és rajtuk keresztül a Jurányi Közösségi Inkubátorházat is támogatják.

A velük való együttműködésből milyen mozzanatot emelne ki?

Az alternatív Füge a másik zászlóshajónk a színházi életben. Meghatározó élmény volt, amikor a Mastercard kelet-közép-európai üzletfejlesztői csapatának tagjaival (harminc vezetővel) a Füge tartott nekünk egy tréninget a Jurányiban. Azok az emberek, akik megszokták, hogy hotelek vagy irodák steril tárgyalóiban vesznek részt tréningeken, valami nagyon mást kaptak.

Sokkoló volt, a legtöbbeknek kívül esett a komfortzónáján, de emlékezetes maradt: ezt az alkalmat garantáltan senki nem felejti el! Ez bátor döntés volt, amit a mai napig nem bántunk meg. Erre is akkor van lehetőség, ha hosszabb távú szponzori kapcsolat van egy társulattal, és a közös ötletelésekben felmerülnek hasonló, rendhagyó kezdeményezések.

Vannak más kulturális intézmények is, amelyekkel szorosabb szponzori kapcsolatot tartanak fenn?

A Katona József Színházzal és a Fügével van állandó, stabil, hosszú távú együttműködésünk, de természetesen több intézménnyel és rendezvénnyel alakult már ki one-off, vagyis egyszeri szponzoráció: ilyen például a Művészetek Völgye, a Nemzeti Színház, a Ludwig Múzeum és az Orlai Produkció. Azt valljuk, hogy inkább működjön a szponzoráció hosszú távon, állandó partnerekkel, ahol megismerve egymást hosszabb időn keresztül tudunk értéket teremteni.

Miért a színház területéről kerülnek ki a legfontosabb szponzoráltjaik?

A színházak sokszor nincsenek kön�nyű helyzetben, mégis a művészi produktumok kiemelt színterei, hihetetlen innovációs lehetőségekkel. Emellett viszonylag széles társadalmi réteg számára elérhető és befogadható módon hozzák létre az alkotásaikat. Így mind a három szponzorációs alappillérünknek tökéletesen megfelelnek. Általánosságban miért fontos a Mastercard számára a kultúra támogatása?

A cégek esetében alapkövetelmény, hogy anyagilag sikeresen működjenek – ez a minimumfeltétel. Az érdekesség, hogy utána ez a cég mit tud visszaadni a profitból, hogyan tudja azt a társadalom számára hasznos dolgokra fordítani. Nekünk megvan a lehetőségünk, hogy globális cégként lokálisan döntsünk a szponzorációkról. Azt látjuk, hogy a kultúra mindig is volt, van és lesz olyan helyzetben, hogy érdemes támogatni.

Ha egy vállalat most kezdene bele a szponzorációba, mivel érvelne a kultúra támogatása mellett?

Elsőként azt mondanám, hogy nagyon jó érzés olyan helyre visszaadni a cég teljesítményéből, ami újdonságot hoz létre. Ha azt szeretnénk, hogy a szponzoráció túllépjen a nyers üzleti kapcsolaton, akkor nem elég, ha egy személyben a marketingvezető a felelős, fontos, hogy a kollégák is érezzenek kötődést az adott szponzori programhoz, büszkék legyenek az együttműködésre.

A jelenlegi válság idején kiemelten fontos a kulturális szféra támogatása, hiszen sok terület került nehéz helyzetbe. Mennyire lesz erőforrása a cégeknek ebben az időszakban a szponzorációs tevékenységekre?

Egyelőre a válság elején vagyunk. Sokkterápiával megtapasztaltuk, milyen az, amikor nem mehetünk fizikai közösségbe. Ez a helyzet a jövőben sok iparág, üzletág, művészeti ág életét rajzolja majd át. Most az útkeresés fázisában vagyunk. Minket nem tántorít el egy ilyen nehézség: attól, hogy megváltozott körülöttünk az élet, nem lesz kevésbé fontos, hogy a támogatásokat megőrizzük, sőt még inkább felértékeli az összes pro bono, szponzorációs és CSR-tevékenységünket. A színház mindig is sokkal érzékenyebben és gyorsabban reagált a társadalmi változásokra, mint bármely más művészeti ág: most is nagyon érdekes kérdés, hogy ők ezt az új helyzetet hogyan fogják feldolgozni. Kíváncsian várom a következő lépéseiket!

19

EGYMÁS FEJÉVEL IS KELL TUDNI GONDOLKODNI SZERZŐ: JANKÓ JUDIT FOTÓ: SZINAI ÁDÁM

A CIB Csoport kultúratámogatási stratégiája időről időre átalakult, de abban mindig egységes volt, hogy középtávra terveztek. Azaz tisztában vannak vele: az egyszeri, esetleges támogatás is tud hasznos lenni, de még értékesebb, ha egy folyamatot visznek végig, segítenek egy ügyet valahonnan valahová eljuttatni. Aktuálisan épp egy új kultúratámogatási program kialakítása zajlik náluk, ez adta az interjú apropóját Szinai Ádámmal, a CIB Bank PR- és marketingkommunikációs vezetőjével.

20

Ön szerint van bölcsészgondolkodás, illetve gazdasági gondolkodás? Létezik egy láthatatlan demarkációs vonal a két terület között? Ha nincs ilyen, akkor miért értik meg egymást nehezen a két terület szereplői?

A világ és a benne zajló folyamatok megismeréséhez, az ezekhez való viszonyuláshoz sokféleképpen kezdhetünk neki. Ahogy a közgazdaságtanban is létezik makro- és mikroökonómia, a bölcsésztudományok számára sem csak a nagy társadalmi összefüggések léteznek. A két „terület” között pont annyi a megértési nehézség, mint az atomfizika és a génterápia között, a lényeg véleményem szerint az, hogy minden területnek megvannak a természetes sajátosságai, amelyeket ismerni kell ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. Ez azt is jelenti, hogy a megértés vagy éppen ennek ellenkezője, az egymás meg nem értése nem valami káros vagy leküzdendő állapot, hanem maga a normalitás.

A feladat az, hogy annak ellenére képesek legyünk értő figyelemmel fordulni a másik felé, hogy nem értjük egymást, vagy nem értünk egyet. Ez a törekvés az, ami általánosságban hiánycikk, nem pedig valami specifikus bölcsész versus gazdasági gondolkodási állapot.

Szerintem a választóvonal inkább ott van, hogy a vállalati és civil szempontok hogyan öltenek testet, mennyire képesek és hajlandók a másik szempontrendszere alapján is gondolkodni.

Milyen a felelős vállalatvezetés?

A felelős vállalatvezetés egyik legfontosabb ismérve az, hogy a fenntartható nyereségesség biztosítása mellett – ami egy piacgazdaságban minden vállalat első számú feladata – odafigyel arra a kisebb-nagyobb közösségre, amelyben tevékenykedik. Ez teljesen normális megközelítés, magától értetődő lenne, hogy mindenki aktív szerepet vállaljon a mindannyiunkat körbe vevő világ szociális és környezeti ügyeinek rendbetételében. Vannak persze, akik ebben jobban teljesítenek, és vannak, akik finoman szólva is „egyedi” módon kezelik ezeket a kérdéseket. A civil szféra egyik fontos szerepe az, hogy aktív gondolkodással és akár szükséges mértékű nyomásgyakorlással is befolyásolja a vállalati döntéshozókat, hogy

olyan témákkal is jobban foglalkozzanak, amelyek nem közvetlenül az adott üzleti év teljesítményét befolyásolják.

Milyen kulturális rendezvényeket támogat a CIB Bank Magyarországon, és miért azokat?

A CIB Csoport több mint negyven éve aktív szereplője a hazai bankszektornak. Kultúratámogatási gyakorlata ebben a négy évtizedben többször változott, elsősorban azt az elvet követve, hogy középtávú partnerségeket építsen ki. Azért középtávúakat, mert az egyszeri támogatások hatása ritkán kézzelfogható, hosszú távú, azaz öt évnél hosszabb támogatások esetén pedig a támogatási célok általában ezen időtávban teljesülnek. A CIB egy-egy komolyabb partnerrel három–öt évre tervez, így volt ez a Zeneakadémiával vagy a Fesztiválzenekarral, illetve a Szépművészeti Múzeummal is, de megemlíthetjük a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivált is. Ebből is látszik, hogy elsősorban nem egyedi rendezvényeket, hanem intézményeket támogat. Ezeket persze kiegészítik azok a kiemelt események, programok, amelyekre egyfajta zászlóshajóként tekinthetünk: ilyenek jellemzően a kiállítások, koncertek. Jelenleg épp egy átmeneti időszakban vagyunk, egy teljesen új támogatási program kidolgozását kezdtük el fiatal képzőművészek részére – ez várhatóan az idei év végére fog összeállni.

Milyen szempontrendszer alapján választják ki azokat, akiket szponzorálnak?

Itt rögtön érdemes világos különbséget tenni támogatás és szponzoráció között. A támogatás olyan tevékenység, amelyért semmilyen ellenszolgáltatást nem várunk el, az ügy maga az, amiért a támogatás megtörténik. A szponzoráció viszont üzleti tevékenység: meghatározott ellenértéket vár el a vállalat.

Mindkettőnek egyértelműen márkaazonosnak kell lennie, csak a kiindulópont más. Támogatás esetén a társadalmi, környezeti, szociális hasznosság és hatás a döntő, szponzoráció esetén pedig az üzleti hozadék is. Legyen szó akár az egyikről, akár a másikról, a döntést mindig hatáselemzés előzi meg, az adott projekt, program jellemzőihez igazítva.

Mire „használja” a kultúrát a saját életében? Milyen események érdeklik?

Ami a klasszikus területeket illeti, a filmművészet, az opera és a szépirodalom érdekel leginkább. Részei a mindennapjaimnak, egyszerre keretezik és kiegészítik az életemet.

Folytatott valamilyen művészeti tanulmányokat diákéveiben (hangszeres zene, színjátszókör, fotózás, filmezés)?

Nem, szüleim ugyan megpróbáltak rávenni gyerekkoromban, de nem jártak sikerrel. Mondjuk, ennek egyik oka a „rémisztő” élményt nyújtó szolfézs volt egy ordító tanárral, majd egy amúgy kiváló festő tanár stílusa az iskolában. Ezzel együtt rengeteg koncertre, előadásra mentünk, de a formális művészeti oktatás kimaradt.

Hogyan befolyásolta a karantén a kultúrafogyasztási szokásait?

Ugyanannyit és ugyanúgy olvasok, mint eddig, illetve értelemszerűen most nem megyek kiállításokra, ellenben bejártam virtuálisan pár olyan múzeumot, ahol eddig nem jártam.

A jó ebben az, hogy ettől csak még inkább szeretném ezeket élőben is látni.

Ami meg nagyon új, hogy elkezdtem színházi előadások és híres koncertek felvételeit is nézni online, és hogy sokkal több zenét hallgatok a Spotify-on.

De ami a leginkább „chill” érzést ad, az a sok streamingelt balkonkoncert, amit szintén élőben lehet nézni és hallgatni, jellemzően délután. Nagyon örülnék, ha ezekből a közösségi kezdeményezésekből sok megmaradna a karanténidőszak után is.

Van-e konkrét terve a banknak arra az időszakra, amikor a koronavírus-krízis után újra lehet kulturális rendezvényeket tartani? Milyen kultúratámogatási formákban gondolkodnak?

Nincs konkrét elképzelés, meglátjuk, mire lesz leginkább szükség. Az biztos, hogy nemcsak a járvány hatásai lesznek jelentősek, hanem az állami kultúratámogatási rendszer legutóbbi változásai is komoly hatást gyakorolnak elsősorban a színházak és társulatok működésére. Megvárjuk, amíg jobban láthatóvá válnak ezek a hatások.

21

A MŰVÉSZETRE KÖLTÖTT PÉNZEKNÉL EGYRE FONTOSABB A TÁRSADALMI HASZNOSSÁG ELVE SZERZŐ: JANKÓ JUDIT

A művészeti piacokról szóló riportok, elemzések nagyon is szükségesek az egyre növekedő globális művészeti piacon. Több ilyen kiadvány is van, jobbára a rangos művészeti vásárokra időzítik a megjelenésüket. A Deloitte pénzügyi tanácsadó cég azonban nem a műtárgypiac működésére fókuszál, hanem a pénzügyi és a kulturális szféra összefüggéseire. 2008 óta figyelik a nemzetközi műtárgypiac alakulását, és 2019-ben hatodik alkalommal jelentették meg a Deloitte Art & Finance Reportot.

Több ponton is találkozik a művészeti és a pénzügyi szektor érdekrendszere, de sehol sem annyira evidensen, mint a transzparencia területén. Mindenkinek segít, ha időről időre megjelennek megbízható adatok, amelyek barométerként szolgálnak a művészeti piacon a befektetési szempontokat is érvényesíteni kívánó szereplők számára.

A jelentések rámutatnak a művészeti piac fő trendjeire, összegyűjtik és közzéteszik a színteret hosszú távon meghatározó események listáját, elemzik a fejleményeket és a hozzáférhető pénzügyi adatokat, megrajzolják a vektorokat. A gazdasági válságok többnyire nem rengetik meg a műtárgyakba vetett bizalmat, sőt. Nem az a kérdés, szabad-e műalkotásokba fektetni – hiszen a válasz egyértelmű: persze, minden kétség nélkül –, hanem az, melyek a feltörekvő területek. A Deloitte hangsúlyozottan nem ad konkrét műtárgybefektetési tanácsokat az ügyfeleinek – a körbe vagyonosabb magánszemélyek, cégek és intézmények, köz- és magánmúzeumok tartoznak –, de együttműködik befektető cégekkel.

22

Abban segít, miként lehet a vagyont még nagyobbá növelni.

A Deloitte Art & Finance Report vizsgálatának minden évben más a központi témája. A kiadvány felelőse Adriano Picinati di Torcello, a Deloitte luxemburgi irodájának igazgatója, ő a cég Art & Finance koordinátora.

A kezdeményezés 2008-as elindítása óta a globális művészeti piac több hullámvölgyön ment keresztül, míg kiheverte a pénzügyi válság következményeit, és elérte a 2016-os piaci csúcsot, ahonnan a külső társadalmi hatások, a bizonytalanság, a nehézségek ellenére a koronavírus megjelenéséig nagyon keveset esett vissza. Láthatóvá vált, hogy a művészeti vagyonelemek egyre fontosabb szerepet játszanak a korszerű vagyonkezelési modellekben. A 2019-ben megjelent hatodik kiadás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a művészet és a műalkotások jelenléte a vagyonkezelési portfóliókban minden eddiginél hangsúlyosabb, és ezt számokkal is alátámasztják: 2017 óta 66 százalékos növekedést mértek. A világ gazdagjainak művészettel

kapcsolatos vagyontárgyai 1,742 trillió USD-t tettek ki (becsült érték) 2018ban, és a Deloitte-jelentés szerint az összeg várhatóan növekszik. Ez jó hír, azt jelenti, hogy a pénzemberek „számolnak” a kulturális területtel, a tehetősebbek érdeklődnek a művészet iránt, ráadásul érdeklődésük dinamikusan fokozódik. Ebben a folyamatosan változó, kevés kapaszkodót nyújtó világban, amelyben élünk, különösen fontossá váltak a kultúra és a tehetősség útkereszteződései: ezeken a pontokon lehet – a kultúra és a művészet kritikus-elemző attitűdjének segítségével – kiutakat találni.

A legfontosabb kérdések a művészeti, kulturális szektorban: az átláthatóság, a társadalmi hatások vizsgálata, az egységes szabályozás megteremtése és a technológiai fejlődés. Nem véletlenül szőtte ezek köré elemzését a Deloitte 2019-ben. „Vizsgálatunk azt mutatta, hogy a transzparencia hiánya továbbra is aggasztja a gyűjtőket, és növeli a bizalmatlanságot a piacon.

Az általunk megkérdezett gyűjtők 75 százaléka hívta fel erre a figyelmet.

ANDY WARHOL | 1 PIECE DOLLAR SIGN PORTFOLIO | 1982 Ezen felül kihívást jelent egy új gyűjtői generáció színre lépése, amely pénzügyi befektetései esetében is a társadalmi hasznosságra fordítja a legnagyobb figyelmet” – állítja Adriano Picinati di Torcello. A Deloitte által megkérdezett műgyűjtők 65 százaléka arról beszélt, hogy kulturális, művészeti befektetéseiknél, támogatásaiknál a legfontosabb döntési szempont a világ jobbítása, a közös gondolkodás az ökológiai katasztrófa elkerülésének lehetősége. „A művészeti befektetők olyan projekteket szeretnek felkarolni, amelyek pozitív hatással vannak a társadalomra és a világ egészére” – foglalta össze a tendenciát az Art & Finance koordinátora. Olyan innovatív befektetési modellekre van szükség, amelyek nem a régi értelemben vett forprofit/nonprofit projektekre összpontosítanak, hanem a köz- és magánszféra együttműködésére, a közös társadalmi célok elérésére.

Már 2019-ben is jól látszott a technológia kiemelt szerepe, megkerülhetetlen volta. A technikai fejlődésre

a művészeti piacon eddig is a növekedés katalizátoraként tekintettek, a karantén után pedig még egyértelműbb, hogy „online van” a gyorsítósáv. A Deloitte is arra jutott, hogy jelentős fejlesztésekre van szükség az ArtTech infrastruktúra területén, és az induló vállalkozások számos előnyt kihasználhatnak, adatelemzésekkel és mesterséges intelligencia bevonásával dolgozhatnak. Ígéretes modell a technológiai beruházások hosszú távú stratégiákkal való hatékonyabb összekapcsolására az „angyal-befektetői” hálózat fejlesztése – az ArtTech területen induló vállalkozások számára. „Érdemes lenne úgynevezett angyal-befektetői hálózatot létrehozni – mondja erről Adriano Picinati di Torcello – olyan szakemberek bevonásával, akik jól ismerik a művészeti terület működésének sajátosságait, és segítenek az ide áramló pénzügyi forrásokat a legmegfelelőbb helyekre kanalizálni; összehangolni a társadalom kulturális, művészeti igényeit és a befektetők hosszú távú elvárásait, miközben

növelik mindkét fél művészeti piaci tudását.”

Az elmúlt években a társadalmi jóllét és az altruizmus (önzetlenség) mellett, pontosabban ezzel párhuzamosan egyre nőtt a műtárgyfedezettel biztosított bankhitelek volumene. Megjelentek a spekulációs célzatú műtárgybefektetések, leginkább az Egyesült Államokban. Ez a jelenség számos veszélyforrást rejt magában, alááshatja a műtárgypiac hitelességét. Ennek elkerülése, valamint a pénzmosás gyanújának kizárása érdekében a különböző kormányzati szabályozások összehangolására lenne szükség.

A gazdasági visszaesés mindig, mindenhol azt eredményezi, hogy a kultúra, a művészet területén az állami és a szponzorációs támogatások egyaránt csökkennek, s arra kényszerítik az intézményeket, hogy új jövedelemforrások után nézzenek.

A kulturális intézmények közti fokozódó verseny szükségessé teszi a kulturális ágazat és az üzleti szféra szorosabb együttműködését. Meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol win-win szituációkat lehet létrehozni. Ilyen helyzet például, amikor állami fenntartású, kreatíviparban dolgozó intézmények pozitív gazdasági hatású tevékenységbe fognak, vagy amikor egy intézmény – jellemzően múzeum – fenntartását kormányzati és magántámogatásokból közösen fedezik.

A Deloitte Art & Finance Reportja az ArtTactic elemző cég közreműködésével 2019. április és június között végzett kutatáson alapult, amelyben 54 privát bankot, 25 vagyonkezeléssel foglalkozó céget, 105 műgyűjtőt és 138 művészeti szakembert kérdeztek meg, köztük galériák, aukciósházak munkatársait, művészeti tanácsadókat és művészeti területen dolgozó logisztikai szakembereket, jogászokat, műtárgybiztosítókat. A kulturális szektor gyökeres átalakulás alatt állt már a koronavírus-helyzet kialakulása előtt is, amit a Deloitte kutatása visszaigazolt. A kultúra és a művészeti élet intézményrendszerében is kulcsfontosságúvá vált, és a közeljövőben még inkább az lesz a stratégiai tervezés és irányítás. Legyen terv a világ jobbá tételére, művészeti és gazdasági koncepció egyaránt, és hangoljuk össze a kettőt!

23

A JÖVŐ KULTURÁLIS TURIZMUSA SZERZŐ: BÓDIS GÁBOR

Egyre többen tesszük fel a kérdést: Milyen turisták leszünk a 2020-as Covid-19-időszak után? Mint minden elemzés esetében, érdemes most is szegmensekről vagy turisztikai termékekről, termékcsoportokról beszélni, hogy valóban érvényes megállapításaink lehessenek. Jól körülhatárolható a kulturális látogatók fogyasztói köre, amely sokszínű abban az értelemben, hogy klasszikus, lassú, elmélyülő, ugyanakkor aktív, felfedező, sőt trendi turisztikai csomagokra is nyitott.

Egyértelműen látszik a közelmúlt bezárásaiban megfogalmazott hazai és nemzetközi szakmai véleményekből, hogy már most felelősen gondolkodunk, és szeretnénk az egész szektort így elképzelni, sőt pozicionálni. A korábbi intenzív és féktelen turisztikaitermék-fogyasztásunkat visszafogottabbra – részint az anyagi lehetőségeink és vásárlóerőnk miatt is – és átgondoltabbra hangoljuk, így felkészülten érkezünk a vizitálásra kiszemelt desztinációkba.

A kulturális látogatóra eddig is jellemző volt a tudatos tervezés, de hogy ezentúl mennyi, vagy mennyivel több időt töltünk egy-egy helyen, azt bátor vállalkozás lenne megmondani. Mivel egyelőre rövidebb távolságokra lépünk ki földrajzi értelemben a megszokott és már kissé unalmas kényelmi zónánkból, a szolgáltatói oldal számíthat arra, hogy akár több napra elegendő attrakciót választunk. Erre számos, már most versenyt hirdető vagy vezénylő kulturális turisztikai célpont buzdít is bennünket, készülve arra, hogy kevesebb vendéggel, de azok hosszabb idejű tartózkodásával számoljon.

Azok a városok, régiók, amelyek a tavaszi időszakot felkészülésként tudták értelmezni, folyamatos online marketingtevékenységet végezve, ígéretes megoldásokkal rukkoltak elő, azonnali előfoglalásokat realizálhattak, azon 24

egyszerű oknál fogva, hogy az épp a kényszerűségből képernyő elé szorult vendég orra előtt jelent meg a pozitív üzenetű ajánlat.

A helyi értéket őszinte és felszabadult rácsodálkozással leszünk képesek feldolgozni azáltal is, hogy érthető üzenetet kapunk. Ez nem pusztán a szlogen, egy jól eltalált hívószó vagy egy ráncfelvarrott, jobb esetben egy teljesen új, már jövőtudatos arculat, hanem – ezek mellett – az információk, a látogatói útvonalak és az erőforrások, kapacitások tervezése. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy most aztán jobban meg is nézzük, hol kapunk valódi és nem a rövid távú újragazdagodás vágyától fűtött, színvonalas szolgáltatást!

A menő kulturális desztinációk a karanténban sem feledkeztek el a helyiekről. Alapvető szempont és egyre erősebb már, hogy a desztinációt és szolgáltatásait elsősorban a helyieknek mutassuk meg, ne kizárólag a mes�sziről érkezőknek. Ebből a szempontból sem állja meg a helyét az itthon használt „turisztikai desztináció menedzsment”, mert nem csak turistákról, hanem a hely teljes életközösségéről van szó. A fogadó társadalom olyan közösséget, olyan értékvilágot képes megőrizni és megmutatni a ma új típusú látogatójának, – aki szintén egy társadalmat képvisel –, amely nemcsak érdekes, egyedi és eredeti, hanem

a kölcsönös tanulásban is érdekelt. Ha egy fogadó közösség magas szinten edukált, képzett, legalább a látogatókkal közvetlen kapcsolatba kerülő rétege folyamatos tréningeken vehet részt, akkor képes úgy átadni kincseit, eseményeit, hogy abban személyes és szívélyes törődést tapasztal a mes�szebbről érkező is.

A legértékesebb valuta, amely most a krízis közben is képes felértékelődni, nem más, mint a tartalom. Azok a kulturális turisztikai szolgáltatók, akik a leginkább bezártabb napjainkban is beengedtek bennünket a back-stagere, érdekes történeteket osztottak meg arról, hogy hogyan készülnek egy újfajta világra és kihívásokra, a nyitás pillanatára várva, milyen marketingmegoldásokkal vagy felújítási, termékfejlesztési ötletekkel operáltak, biztosan sikerre számíthatnak már az első hónapokban is. Az a vállalkozó, akinél azt tapasztalhatja a vendég, hogy alternatív útvonalakon jár, olyanokon, amelyek a leginkább az igényeit szolgálják, sőt alkot is, mert az attrakció bevonja a fejlesztésbe vagy akár a kommunikációba is, sokkal népszerűbb lesz, mint az, aki fáradt termékkel vagy szolgáltatással áll elő.

A következő lapszámokban olyan desztinációkat mutatunk be, amelyek a jövőtudatos menedzsment és kommunikáció öt szempontú rendszerében elhelyezhetők.

Július 1-én indul a nevezés és jelölés!

KATEGÓRIÁK:

NAGYVÁLLALAT KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KULTURÁLIS MECÉNÁS FORPROFIT MECÉNÁS 2020-BAN ÚJ:

KULTURÁLIS TURIZMUS

www.artisbusiness.hu

borból lett mÛvészet Hét kortárs magyar írót és költôt kértünk fel arra, hogy merítsenek ihletet a Vylyan Pincészet prémium boraiból. Az így született versek és novellák esszenciájából mûvészi rajzokat varázsolt az alkotó kéz. A végeredményt a Vylyan prémium borok palackjain tárjuk a világ elé, hogy mindenkit, aki meglátja és megkóstolja ôket, megajándékozzunk egy gondolattal és ünneplôbe öltöztessük a szívét.

MINDEN PALACK EGY KÜLÖN TÖRTÉNET.

A HÉT TÖRTÉNET:

www.borbollett-muveszet.hu