Art Is Business | 5. SZÁM

2019. OKTÓBER | 5. SZÁM

MAKRANCZI ZALÁN SZÍNÉSZ

AHOL FORMÁT ÖLT A GONDOLAT

HA EGY NYOMDA NEM ELÉG!

www.gravus.hu info@gravus.hu +36 30 508 8105

,,A MŰVÉSZET TALÁN A LEGMAGASABB RENDŰ EMBERI TEVÉKENYSÉG” KEDVES OLVASÓK! A Magyar Tudományos Akadémia létrehozásának gondolata 1791-ben merült fel, de csak 1825-ben történt előrelépés: a november 3-ai diétai (országgyűlési) ülésen hangzott el gróf Széchenyi István felajánlása: birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot, a Tudós Társaság megalapítására szánja.

1827-ben törvény mondta ki: „Az önkéntes és szabad adakozással összeszedett tőke vagyonából Tudós Társaság vagy Magyar Akadémia állíttassék fel”.

Másodikként az ország leggazdagabb emberei közé tartozó Vay Ábrahám (1789–1855) földbirtokos, főispán, országgyűlési képviselő emelt szót az akadémia felállítása mellett, és nyolcezer forinttal hozzá is járult az intézmény létrejöttéhez. Nemcsak egyik alapítója, hanem igazgatósági tagja is volt a Magyar Tudós Társaságnak (1840-től: Magyar Tudományos Akadémia).

A művészeteket csakúgy pártolta, mint a tudományokat, különösen a szobrászatot kedvelte. Kazinczy Ferenc költő, író, nyelvújító, irodalomszervező hívta fel a figyelmét Ferenczy Istvánra.

Ferenczy 1818-ban, Rómában faragott, majd Debrecenben felállított Csokonai Vitéz Mihály-mellszobra annyira megtetszett Kazinczynak, hogy levélben nyomban „a dúsak figyelmébe” ajánlotta alkotóját. Ferenczy még abban az évben hazatért Rómából, és szobrok faragására alkalmas magyar márvány után kutatott. A Krassó-Szörény megyei Ruszkicán meg is találta az elképzelésének megfelelőt. Vay Ábrahámra hatott Kazinczy lelkesedése, és jelentős összeget bocsátott a művész rendelkezésére, hogy megkezdhesse budai műtermének építtetését, majd a továbbiakban is bőkezűen támogatta.

Vayt egy ízben, amikor éppen Ferenczy apró szobrait rendezgette, meglátogatta barátja, Reviczky Ádám kancellár, és tréfásan megkérdezte: „Nem sajnálod azt a temérdek pénzt, Ábris, amiért cserébe végre is csak ilyen inci-finci apró emlékajándékocskákat küld a faragód?” Vay megvonta a vállát: „Tudod, pajtás, minden passzió... Az egyik ember a faragatlan Landsknechtre veri el a pénzét, a másik meg a faragottra”.

A mecénás ezzel egyrészt a diétai körökben akkor nagyon divatos Landsknecht nevű kártyajátékra célzott, másrészt a ke-

zében tartott szobrocskára utalt, amely egy ónémet landsknechtet, azaz zsoldoskatonát ábrázolt.

A tudomány és a művészet összekapcsolása az MTA alapítóinak központi gondolata volt, az intézmény munkájában kezdettől fogva tevékenyen részt vettek a különböző művészeti ágak képviselői (Ferenczyt is levelező tagjai sorába választotta az akadémia). A titoknoki (mai szóval: főtitkári) teendőket tizennégy éven keresztül Arany János látta el, Kodály Zoltán pedig a testület elnöke volt három évig. 1949-ben azonban – szovjet mintára – megszüntették a széptudományi alosztályt. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) létrejöttét Kosáry Domokos, az MTA rendszerváltáskori elnöke szorgalmazta annak érdekében, hogy „a tudományok és művészetek a maguk módján, de együttes erővel segítsék elő e közös célt: művelődésünk nemzetközileg is elismert, magas szintjének biztosítását”.

Falus András Széchenyi-díjas immonológus a SZIMA fennállásának huszonötödik évfordulóján elhangzott beszédében azt mondta: ,,A művészet talán a legmagasabb rendű emberi tevékenység. A könyvekben, színházi előadásokban, filmekben, zenében, képzőművészetben tetten lehet érni a dolgok anyagi aspektusát, de szellemükben ezek időtlen dolgok. Úgy gondolom, a művészet kérdése a világhoz a miért, míg a tudomány kérdése inkább a hogyan. Egy kép ámulata, a Don Giovanni meghallgatása vagy egy vers elolvasása olyan felemelkedést jelent, olyan töltést, hátteret ad, ami a természettudománnyal foglalkozók számára is egészen különleges hatás”.

Az európai kultúra bölcsőjében, az ókori Hellászban a múzsai képzés éppúgy hozzá tartozott az oktatás-nevelés mindennapjaihoz, mint a tudományok megismertetése. Az elme pallérozása együtt járt a lélek nemesítésével, a művészetek, továbbá a sportok gyakorlásával. Mindezt egyenrangúan fontosnak tartották a mecénások. Érdemes tanulni tőlük.

L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2019. OKTÓBER MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu/hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: CANJAVEC JUDIT, ERDEI ZSOLT, FÁBIÁN BARBARA, HARDI JUDIT, HORVÁTH VIKTÓRIA, L. HORVÁTH KATALIN, SINKOVICZ ANITA, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA FORDÍTÓ: SZIJ BARBARA | PROJEKTFELELŐS: SINKOVICZ ANITA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS KFT. www.artisbusiness.hu/hu | ISSN: 2631-1127

1

2

AZ ÖNVIZSGÁLAT A VILÁGJOBBÍTÁS LEGJOBB MÓDJA SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Az egyensúlyt keresi a privát élet és a színészi munkák között. Pontosan tudja, mennyi új előadás, film és szinkron fér bele az életébe ahhoz, hogy elég ideje maradjon a családjára. Nemrég vlogot indított, amelyben azt kutatja, kinek mi dolga a világban. Makranczi Zalánnal a róla mintázott rajzfilmfigura szinkronizálásáról, a Ruben Brandt okozta kultúrsokkról és a Macskafogó színpadi adaptációjáról beszélgettünk.

Az is kiderült, hogyan használható jól egy bulvárcikk, valamint az, hogy miért foglalkozik nyilvánosan közéleti kérdésekkel.

A Pécsi Sándor Guruló Színházban tizenhat évesen kezdett barátkozni a színházzal. Színész akart lenni apró korától vagy odasodródott?

Szép Laci bácsi ötven évig vezette ezt a társulatot, gyakorlatilag maga volt a Pécsi Sándor Guruló Színház. Sokan csatlakoztak hozzá, és többen jártunk oda, akik a pályán is maradtunk, például László Zsolt, Fülöp Zsigmond, Kancsár József, Lukács Anita, Vágó Zsuzsa. Aktív sportolás után kerültem a csapatba. Versenyszerűen úsztam, majd átvettek a vízilabda-szekcióba, ami hatalmas dolognak számított. Amikor anyukám megtudta, hogy ez heti hét–nyoc edzést jelent, kizártnak tartotta, hogy ekkora megterhelés mellett képes lennék leérettségizni. Így otthon ücsörögtem, és mivel túl sok lekötetlen energiám maradt, Anyu találta ki a színjátszást. Valószínűleg azért, mert gyerekként szépen mondtam mesét.

Nekem ráadásul kedvem is volt hozzá.

Emlékszem, Laci bácsi ott ült a Vasas Művelődési Központban a teljes láncdohányzásával, és megkérdezte: „Kis kolléga, akar színész lenni?”. Ha azt mond-

tam volna, hogy nem, akkor nyilván nem érti, mit keresek ott. Így azt válaszoltam, hogy persze. Két-három hónap múlva ezt már egészen komolyan gondoltam.

Utólag sosem tartotta rossz döntésnek?

Dehogynem, számtalanszor. Szép szakmának néz ez ki kívülről, de azért aki belelát, megismeri az árnyoldalát is. Jó, tudom, hogy ez szinte bármelyik szakmára elmondható, de például a színésztársadalom mindig is képtelen volt az összefogásra: három színész hat irányba indul. Aztán nehéz összehangolni vele a civil életet, sok kollégának nem is sikerül. Hál’ istennek, azon kivételek közé tartozom, akiknek viszont igen. Felállítottam magamban, milyen arányban kell lennie a munkának és a magánéletnek, hogy az nekem jó legyen. Például ránézek a naptáramra, és ha este előadásom van, akkor biztos, hogy otthonról szeretnék elindulni. Kiszámolom előre, mi az, ami még beléfér. Mivel tömegközlekedem, azt szeretem, ha nem rohanok, hanem mindenhova kényelmesen odaérek. Nem

vállalok be több munkát annál, mint amit a tempóm megenged.

Jó sokat szinkronizál. Ott is mérlegeli, hogy mit vállal el?

Esélyem sincs dönteni, mivel nem kötik az orromra, hogy mi az, amire elhívtak. Maximum annyi derül ki előre, hogy narráció, hangalámondás vagy szinkron a feladat. Mivel a Netflix mostanában mindent szinkronizál, elhívtak például egy animációs sorozathoz, a Love, Death and Robots címűhöz. Ez a széria úgy készült, hogy nemzetközi stúdiókat megbíztak azzal, gyártsanak kis animációs filmeket felnőtteknek.

A szinkronstúdióban a szinkronrendező meg is jegyezte: „Látod, mennyire hasonlít rád a figura, ezért gondoltam rá, hogy te legyél ez?!”. Álltam ott és azt mondtam: azért hasonlít rám, mert ez én vagyok. Itt vettük fel ugyanis egy 3D stúdióban. Kikerekedett a szeme, fogalma nem volt róla. A film készültekor négy napig álltam egy stúdióban bepöttyözve, ripityára kamerázva. Merthogy a rajzfilmbeli karakterem úgy készült, hogy kismillió felvételt készítettek 3

az arcomról, a mimikámról, az érzelmeimről, és végigmondatták velem a teljes abc-t. Egyébként ebben a részben rengeteg magyar szereplő volt. Mondtam is a rendezőnek, hívják őket is.

Gyakran kap azért szinkronszerepet, mert hasonlít a filmbeli színészre?

Elég gyakran. Mutassak olyan színészeket, akikkel játszhatnánk ikreket? Például a török Kivanc Tatlituggal vagy a német Ken Dukennel mindenképpen. Még filmötletem is lenne hozzá.

Kowalski nyomozónak adta a hangját legutóbb a Ruben Brandt című, sokdíjas magyar rajzfilmben. Van különbség rajzfilmes és élőfilmes szinkron között?

Más a kettő ritmusa. Egy élő szereplőnél könnyű megérezni, a rajzoltnál ez a ritmus bármikor megváltozhat. Minden másodpercben topon kell lenni és nagyon figyelni. A Ruben Brandt akkora kultúrsokk volt, minden kockáját lehet elemezni. Brutálisan sok információt hordoz, az agyunk-lelkünk nem tudja elsőre befogadni. Szerintem egyelőre ezért nem futott be akkora karriert, amekkorát megérdemelt volna. Kell egy kis idő, amíg kultstátuszba léphet.

Szinkronból van a legtöbb feladata?

Inkább a családdal van. Szabadúszó vagyok, és elhatároztam, hogy évi két-három bemutatót szeretnék csinálni. Egy negyvenéves színész szerintem ennyit tud teljes biztonsággal vállalni. Emellett ott a Drága örökösök tévésorozat az RTL-en, pont megfelelő mennyiségű szereppel: két-három részenként ott vagyok a képernyőn. Mellé jönnek a szinkronszerepek és amik még megtalálnak.

Például Náray Tamás tavalyi könyvbemutatóján felolvastunk Farkasházy Rékával. Megint jön egy új kötete, megyünk is egy újabb felolvasótúrára.

Mennyire elégítik ki a jelenlegi színpadi szerepei?

Abszolút. Ha belenézek a naptárba, nincs olyan előadásom, amire azt mondanám, „úristen, de kár, hogy ma ez lesz!”. Már csak ezért is megéri. Sok főszerepet játszom, de azt is nagyon szeretem, ha nem nekem kell a vállamon elvinnem a teljes előadást. De azért jó szerep legyen, jó előadás, jó csapat. Ilyen volt az Orlai Produkciós Iroda Száll a kakukk fészkére című előadása, három jelenetben voltam benne.

4

Fura, hogy egy színésznek nem az a vágya, hogy a címszereplő legyen.

Garas Dezső, akivel a Nemzeti Színház tagjaként találkoztam, állítólag felment Alföldi Roberthez, és megmondta, ő már csak kis szerepeket játszik. Maximum egy-két jelenetet. Volt egy rendező, aki ráosztott volna egy nagyobbat, Robi ezt megpróbálta megbeszélni Dezsővel. De Garas állítólag azonnal fel akart mondani, így Robi visszavonta a kérést.

De akkor Garas több mint hetvenéves volt, ön most épphogy negyven.

Igen, de az embernek elege lesz abból, hogy mindig fajsúlyos szerepeket játsszon. Éppen Mr. Teufelt próbálja a József Attila Színházban. Az mekkora szerepnek minősül?

Tulajdonképpen nagynak, és van benne másfél számom. Próbáltam a rendezőt, Szente Vajkot lebeszélni a teljes szólómról, de ő fehéren-feketén levezette, „matematikailag” ennek miért kell benne lennie az előadásban.

Amúgy Macskafogó-rajongó volt?

Tud idézni belőle?

Persze, abból mindenki tud, és megvan a kedvence is. Az enyémet pont Teufel mondta: „Huúú, huúú/Ki ez az ütődött?/ Cégünk egyik alkalmazottja, nagyon lelkes munkatárs/Kirúgni, bohócokra nincsen szükségünk”. Az unokatestvéreimmel ezt rendszeresen idéztük.

Nekem a másik Teufel-Safranek párbeszéd az egyik kedvencem: „Üdvözlöm a kedves feleségét/ Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él”.

Hát igen, az ember gondolkodik, ezeken a vicceken miként tud még csavarni egyet az új előadásban, vagy, hogy megéri-e. Találni kell egy hangot, ami a rajzfilmre emlékeztet, mégis egyedi hang, figura.

Nem tartott attól, hogy egy ennyire kultikus rajzfilm színpadi adaptációját állandóan hasonlítgatják majd az eredetivel?

Nemhogy tartottam tőle, biztos voltam benne, hogy mindenki azzal fogja hasonlítgatni. Mi nem is megyünk ellene.

A jelmezek például teljesen ugyanazok lesznek, mint a rajzfilmben. A jelenetek, a szöveg kilencnenöt százaléka szintén.

A nagy különbség: az élő színészek és

az új dalok. Muszáj volt zenét hozzáírni, mivel a rajzfilm szövege jóval rövidebb, mint egy színpadi szövegkönyv.

A feleségével, Szinetár Dórával – így önnel is – sokat foglalkoznak a bulvárlapok. Ez mennyire változtatta meg az életét?

Alapjaiban csomó mindent megváltoztatott. Kezdetben jobban zavart. De rájöttem, ha már van ez a lehetőség, akkor arról beszélek az újságíróknak, amiről én szeretnék.

Milyen fontos üzeneteket adott már át a bulvársajtón keresztül?

Nekem fontos, hogy megmutassam, ahogy a családban létezünk, próbálunk egymásra figyelni. Nálunk ugyanis több generáció él együtt. Van jó pár művész, akiről a bulvárban – ha akarja, ha nem – írnak. Csomó lapnál meg is mondták: ha nem válaszolunk, akkor is írnak rólunk, maximum kitalálnak valamit. Ha viszont jó fejek vagyunk, akkor odaadják a cikket, elolvashatjuk és belejavíthatunk.

Közéleti kérdésekbe gyakran beleáll, akár a Facebook-oldalán is. Nem tart attól – mint oly’ sok kollégája –, hogy meglesz ennek a böjtje?

Mitől félnék? Mivel büntethetnének?

Az tény, hogy pártpolitikába nem állok bele. De nem azért, mert nincs véleményem, inkább, mert rájöttem, hogy én is csak annak alapján ítélkezem, amit olvasok, viszont ez nem elég „valódi tudás”, így nem helytálló, amit gondolok. A politika óriási játék, olyan, mint a sakkmérkőzés. Bármikor beáldoznak bárkit egy jó lépésért. Bírósági végzés van arról, hogy egy politikai hirdetésben az hangozhat el, amit a megrendelő akar. Nem kell, hogy igazat mondjon, és lehet akármilyen kirekesztő is. Mindemellett azt láttam, aki beáll valamelyik párt mellé, mögé, az erodálódik. Ráadásul a politika ezután még keményen be is nyújtja a számlát! Közéleti kérdésekkel viszont igenis foglalkozom. Tévedés, ha bárki azt gondolja, hogy ez pártpolitika. Magyarországon megpróbálják elhitetni, hogy minden az. Az élet nem pártok, hanem emberek között zajlik. Sokan bizonyos közéleti kérdésekben sem foglalnak állást, ha a kormány épp nem preferálja azt a kérdéskört. Félnek, hogy bajuk lesz belőle. Az önfegyelmezés mindig is működött ebben az országban.

Többnek gondoljuk az elvárásokat, mint amekkorák valójában. Persze nehéz is

kiigazodni a központi kommunikáció és a tettek között. Mert például miközben azt állítja a kormány, hogy a klímakatasztrófa liberális ajvékolás, rengeteget költ arra, hogy a katasztrófát megakadályozza. Vagy jó pár színházat felújít, de csak a stadionokról beszél. Ezért szeretném, ha az emberek figyelnének, gondolkodnának.

Nemrég vlogot indított a YouTube-on, amelynek fő kérdése az volt: Mi dolgod a világban? A családtagjait kérdezte erről. Ezt belső kényszer szülte vagy a menedzsere tanácsolta?

Senki nem javasolta. A kisfiam feltette nekem a kérdést: „Miért születünk meg, ha meghalunk?”.

De ezt megvitathatta volna a családtagjaival úgy is, hogy nem veszi videóra.

Ezt a kisfiam két és fél éve kérdezte, és azóta zakatol bennem. Dórival is sokat beszélünk erről. Azt gondoltam, ha eg�gyel személyesebbé teszem a témát, talán másokat is érdekel majd. Első körben azért a családomat kérdeztem meg, mert szeretnék jó példával elöljárni. Persze elmondom a saját véleményemet is. Abban reménykedem, ha mutatom, hogy érdemes csinálni, talán megragad valamilyen formában, és

az emberek elkezdenek saját magukon dolgozni. A következő évadban a színházi kollégáimmal folytatom a vlogot.

A kérdés ugyanaz lesz, csak kicsit más oldalról világítjuk meg. Megpróbálok minél szélsőségesebb véleményeket összeszedni. Mindenki szemezgethet belőlük, kiválaszthatja, mit érez közel magához, neki mi okoz örömöt, mi a feladata, mi az erőssége. Amíg ezt nem tudjuk magunkról, könnyen megvezethetőek leszünk. A videók kicsit bénák és esetlegesek lettek, de direkt nem akartam ezt egy stúdióban, bevilágítva megcsinálni, mert álságosnak éreztem volna, hogy profi tévés körülmények közt beszélgetek a családtagjaimmal. Valahogy nem lett volna őszinte az üzenete.

A következő szériában viszont technikailag is eggyel feljebb lépünk. És ön hogy látja, mi dolga a világban? Életközépi válságban épp azon gondolkodtam, hogyan tovább. A célokat, amelyeket felállítottam magamnak, már harmincnyolc éves koromig elértem.

Milyen célokat?

Amelyek megfelelnek a társadalmi elvárásoknak. Amikor megtörtént, azt éreztem, ez szuper, de ezek nem igazi feladatok. Kicsit olyan volt, mint mikor végigmentem az El Caminón, hogy át-

gondoljam az életem, átcsoportosítsam a körülöttem lévő dolgokat. Tulajdonképpen arra jó volt, hogy rájöjjek, nem kell ehhez megjárni a Caminót. De ehhez a felismeréshez ott kellett lennem.

Szóval, eljutottam oda, hogy vehetnék akármilyen drága pólót, cipőt, de nem érdekel. Lehetne drága órám, de nem szeretem az órákat, Minek költsek olyanra, ami nem érdekel? Sokkal fontosabbnak tartom, hogy magamban rendet vágjak, és a világban is rend legyen. És úgy találtam, hogy a világjobbításnak az a legjobb módja, ha az önvizsgálatom eredményét az emberek elé tárom, és talán ráveszem őket arra, hogy kutassanak ők is magukban. Mert megéri! Véletlen vagy direkt, nem tudom, de ehhez passzol az egyik előadásom, a Szókratész védőbeszédének alapgondolata.

Ezt akkor mondja, amikor már elítélték, tudja, hogy meghal, és megátkozta a bíráit: „…sokkal szebb és könnyebb út az a másik, saját magatokon munkálkodni, hogy a lehető legkiválóbbak legyetek!”.

Pár hónapja jött ez a mondat szembe.

Akkor hallottam meg, hogy pontosan mit is mondok, és rájöttem, tulajdonképpen ezt próbálom csinálni. Így kapcsolódik össze a jelen a kétezer-négyszáz évvel ezelőtti múlttal: és az ember egyszer csak rádöbben, hogy a dolgok, mit sem változtak azóta.

5

„NEM CSUPÁN A TESTEMMEL KELL DOLGOZNOM NAGYON MAGAS SZINTEN, HANEM A LELKEMMEL IS” SZERZŐ: H.V. FOTÓ: BOBÁL KATALIN – BOBAL PHOTOGRAPHY

A munka esszenciájára vonatkozó fenti hitvallás egy 2016-os, fidelio. hu-n megjelent interjúban hangzott el Maurer Milán Pro Talento-díjas és Fülöp Viktor ösztöndíjas táncművésztől, a Frenák Pál Társulat tagjától, amely társulatban többek között a HIR-O, a Lutte, az UN, a Birdie, az InTimE, a Fiúk, a Tricks&Tracks és A fából faragott királyfi című előadások szereplője.

Az A38 Hajó fellépőjeként a honlapon a következőképpen összegzik a művészetét: „miniperformanszait a testiség, kicsavart testhelyzetek, színes füstök-festékek és érzékiség jellemzi”.

A Fidelio már 2016-ban így írt róla: „Huszonkét évesen a kortárs tánc ismert és kiemelkedő tehetségű figurája, akinek érzékeny és impulzív mozgásvilága nem csupán a nézők, de a szakma megbecsülését is elnyerte”.

Milán már ifjoncként megszerette a balettet, és a tánc aktív oldala is kamaszéveitől fogva kíséri, ugyanis tizenöt éves kora óta táncol. Sorsa valahol akkoriban pecsételődött meg, amikor elment a Pécsi Művészeti Szakgimnázium nyílt napjára. Ott és akkor már megkérdőjelezhetetlenül megfogalmazódott benne, hogy a tánc lesz a szenvedélye és a hivatása. A gimnáziumban a tehetséges fiú művészeti fejlődését Uhrik Dóra és Kovács Zsuzsanna mesternő egyengette.

Hazai tanulmányai mellett Maurer jelentős inspirációt nyert külföldön: a gimnáziumi évek után elvégzett egy nyári balettkurzust Németországban, Augsburgban, majd felvételt nyert 6

az augsburgi Otevrel Ballettschuléba.

Az iskola koncertvizsgáján felfigyelt rá Robert Conn és Yseult Lendvai, a Ballett Augsburg két művészeti vezetője, és szerződést ajánlottak neki. Mivel itthon sem az Operába, sem a Táncművészeti Egyetemre nem vették fel, kint maradt, és olyan emblematikus művészekkel dolgozott együtt, mint Michael Pink, Itzik Galili, Leonardo Centi, Edward Clug és Stayce Camparo, továbbá Daniel Otevrel, Cordula Eccarius és Oscar Cordóba. Munkakapcsolat fűzte Téri Evelynhez, a Wiener Staatsoper Ballettschule egyik tanárához, továbbá mestere volt Ema Kawaguchi is, aki meghatározó koreográfiát készített számára Vivaldi Négy évszakának Nyár (Vihar) tételére. Milán a külföldi éveket tánc- és nyelvtanulásra, illetőleg szakmai fejlődésre használta fel, de nem akart kint letelepedni.

Miután visszatért Németországból, rövidebb ideig Miskolcon, majd a Nemzeti Táncszínháznál dolgozott. Fontos darabként tartja számon a P.P.Pasoloniprojectet (2014), amiben Szakály György Kossuth-, Liszt-díjas Érdemes és Kiváló művész balettmesterrel, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektorával és Spala Korinna Harangozó-díjas táncművésszel dolgozhatott.

Ez mérföldkő volt az életében, de ahogyan mondja, hatalmas álma akkor vált valóra, amikor felkérést kapott Frenák Páltól. Megváltozott az addigi fő csapásirány és nem csupán abban az értelemben, hogy a munkásságában a klasszikus balettet felváltotta

a kortárs. A magyar–francia Companie Pál Frenák hazánk és Európa egyik legismertebb és legnívósabb kortárs táncegyüttese, velük dolgozni nemcsak megtiszteltetés, de hatalmas szakmai elismerés is. Maurer minden alkalommal mélységes tisztelettel beszél Frenákról: igazán kivételes mester–tanítvány kapcsolatnak látszik az övék.

Frenák társulatában Maurer 2015ben, a Birdie-vel debütált, amely Veszprémben megkapta a legjobb kortárs előadásért járó fődíjat és a közönségdíjat is. A produkciót Franciaország mellett Szlovákiába, Németországba és Erdélybe is meghívták.

Az akkor még mindig nagyon fiatal, mindössze huszonegy esztendős Milán pályája innen üstökösszerűen ívelt felfelé. Az UN című darabban (2016) Frenák kifejezetten neki írt egy részt: egy huszonöt perces szólótáncban láthatta a közönség. Szakmai sikerei közé tartozik, hogy a 2016/2017-es évadban nyújtott teljesítményéért „Az évad legjobb pályakezdő táncművésze” díjat vehette át a Táncszövetségtől, 2019-ben pedig ő kapta a Veszprémi Táncfesztivál legjobb táncosnak járó elismerését.

Hivatásával kapcsolatban kiemeli, hogy „a technikai tudáson túl nagyon sokat kell építkezni lélekből, hogy az ember hitelességgel és tartalommal tudja megtölteni mindazt, amit csinál”.

Milán 2019 őszétől szabadúszóként folytatja pályáját. Optimista, bízik abban, hogy a művészek támogatása a jövőben pozitív irányba változik.

FAIR PLAY A ZENÉBEN IS – KÜLDETÉS A TISZTESSÉGES JÁTSZMÁÉRT SZERZŐ: F.B.

Ebben az évben már harmadik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Fair Play Napot. A kifejezés ugyan a sport területéről jön, és a szervezők élnek is a párhuzam adta lehetőséggel a program során, jelen esetben a zeneipar tisztaságáról van szó.

A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő kampány célja, hogy bemutassa: a fair zenefogyasztás közös érdekünk. Az előadó akkor tudja újabb és újabb zenékkel kényeztetni közönségét, ha meg tud élni abból, amit csinál, ehhez pedig elengedhetetlenek bizonyos íratlan szabályok, melyekre a kezdeményezés igyekszik felhívni a figyelmet. a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. a szövetség kiemelt célja a társadalmi érdeklődés felkeltése az alkotás értéke és a szerzői jog jelentősége iránt.

Jó pár lehetőség van a tisztességes játszmára a zenehallgatásban is. Ha megvásároljuk a lemezt – eredeti vagy használt verzióban –, koncertre, fesztiválra váltunk belépőt, ha online streamet hallgatunk ingyenes vagy fizetős változatban, Youtube-klipeket nézünk, online zeneáruházból töltünk le muzsikát, vagy ha rádiót hallgatunk, illetve zenecsatornát nézünk, azzal hozzájárulunk a a zenei fair play-hez. Nem túlságosan bonyolult szabályrendszer ahhoz, hogy mi magunk is egy elit csapat tagjai legyünk. Aki azonban torrentezik, Youtube-ról rippel vagy másolt cédével operál, az könnyen a kispadra kényszerülhet.

A kezdeményezés megálmodói számára a „Zeneipar helyzete számokban 2017” című jelentésből derült ki, hogy a ze-

nészek többsége elsősorban nem zenei tevékenységből él, több mint hetvenöt százalékuk számára elsősorban kikapcsolódást, feltöltődést és küldetést jelent a zene. Egy jó évben átlagosan négymillió, míg egy rossz évben kilencszázötven-ezer forintot keresnek zenei tevékenységgel. a zenészek többsége (a válaszadók nyolcvanhét százaléka) ha megengedhetné magának, akkor csak zenével foglalkozna.

Azoknak a zenészeknek, akik ténylegesen a zenélésből élnek, jövedelmük ötvenhét százalékát az élőzenei koncertek, fellépések adják. Ezt követik a jogdíjbevételek (húsz százalék), valamint a rögzített zene értékesítéséből (fizikai vagy digitális eladások) származó bevételek (hat százalék).

Ha tehát a közönség fizet a zenéért, biztosítja a művészek megélhetését, illetve azt, hogy folytatni tudják a minőségi zenék megalkotását. Eredeti hangzót venni mindig is menő volt, gyerekkorunkban lázas izgalommal gyűjtöttük a pénzt a frissen megjelent kazettékra. Miért pont most kezdenénk bele illegális letöltésekbe? Arról nem is beszélve, micsoda élményt jelenthet egy koncertlátogatás, amely szórakoztató volta mellett szintén a fair play hatásos eszköze.

A tavalyi kampány során több ismert zenészt is megkérdeztek arról, hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Fluor Tomi, a népszerű Wellhello oszlopos tagja például úgy nyilatkozott, hogy nagyon hálás azért, ha a rajongók koncertjegyet

vesznek, de azért is, ha ingyen meghallgatják a dalokat a Youtube-on, az viszont szíven tudja szúrni, ha a merchandise termékekből „a kamut látja”. A Leander Kills frontembere, Köteles Leander pedig arra világított rá: lehet, hogy a streamingszolgáltatók segítségével hallgatjuk már legtöbben a kedvenc számainkat, de ha megvesszük egy előadó lemezét, azzal egy szép emléket tudunk magunkénak, ugyanakkor a művészt is támogatjuk. a kampány mellé állt a UseMe, a Belau és a Colorstar is.

A Fair Play Napon – a kommunikációs kampány végkifejletén – az ország több, meghatározó koncerthelyszínén lesz jelen idén novemberben is a kezdeményezés, figyelemfelhívó szándékkal. Ilyenkor ezeken a bulihelyeken levetítik az Üzenetet is, melyben zenészek fogalmazzák meg, miért tartják fontosnak az ügyet. Tavaly a nap egyik fő eseménye – a sporthoz kötve a korrekt játszma zenei aspektusát – egy rendhagyó, könnyűzenei pingpongverseny volt Budaörsön, a Decathlon sportáruházban. a rajongók olyan zenekarokkal játszhattak együtt mint a Halott Pénz, a Magna Cum Laude, a New Level Empire és a Carbonfools.

Bővebb információ a Fair Play Napról, az ügyet támogató zenészekről, koncerthelyszínekről, terjesztőkről a www.fairplayhungary.hu és a www.facebook.com/fairplayhungary oldalon olvasható.

7

SZERZŐ: F.B. FOTÓ: TÓTH KATA – PISTOLETTO ALMÁJA

ART MARKET BUDAPEST 2019 SZTÁRMŰVÉSZEK ÉS ÖT KONTINENS KIÁLLÍTÓI A RÉGIÓ LEGJELENTŐSEBB KÉPZŐMŰVÉSZETI SEREGSZEMLÉJÉN Idén ismét képzőművészeti mennyország fogadja a szcéna iránt érdeklődő közönséget a Millenárison, október 3-a és 6-a között. Az Art Market Budapest monumentális térben mutat fel több száz festményt, plasztikát, installációt, és ezzel azok számára is élménydús programot nyújt, akik nem műgyűjtőként érkeznek Közép- és Kelet-Európa elsőszámú nemzetközi, kortárs képzőművészeti vásárára. Fontos találkozóhellyé is vált a program az elmúlt évek során.

8

Az egyik legjelentősebb európai kulturális központként, a régió művészeti fellegváraként mutatkozik be az Art Market Budapest alatt a magyar főváros: a rendezvény idejére a nemzetközi művészeti és műtárgypiaci élet fontos helyszínévé, találkozóhellyé válik. A Millenáris Park különleges infrastrukturális bázisán – a CAFe Budapest Fesztivállal, illetve a fővárosi önkormányzattal évek óta fennálló stratégiai partnerségének is köszönhetően – ma már az egyik legkiemelkedőbb kulturális turisztikai és művészeti vonzerőt jelenti a többnapos program. Öt kontinensről és huszonöt országból, több mint száz kiállítótól és ötszáz művésztől érkeznek alkotások a Millenáris Parkba, hogy közvetlenül hozzáférhetővé váljanak az érdeklődő és vásárló közönség számára. Többek közt az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Arab Emirátusok, Izrael, Japán, Kína, Németország, Spanyolország, Szerbia vagy épp Szlovákia képviselteti magát az Art Marketen. Mellettük Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája is bemutatkozik ebben az időszakban.

A külföldi és hazai alkotók párhuzamos bemutatásával az volt a szervezők célja, hogy széles nemzetközi kontextust teremtsenek a magyar galériák számára.

Ledényi Attila, a vásár alapító igazgatója vallja: ha ebben a közegben sikerül a hazai alkotóknak kitűnniük, az könnyebben megalapozhatja nemzetközi sikereiket is. „A nemzetközi művészeti vásár megalapításakor az egyik fő motiváció az volt, hogy ezzel a bizonyítási lehetőséggel segítsük és támogassuk a magyar művészeti szereplőket” – mondja.

A budapesti nemzetközi műtárgypiaci találkozóra szívesen jönnek a globális képzőművészeti szakma szereplői, a szervezők pedig ezt a tendenciát igyekeznek erősíteni. Ledényi szerint önmagában a tény, hogy egy négynapos vásár több tízezres látogatottságot ér el, komoly érdeklődést jelez a kortárs képzőművészet iránt. Az Art Market létrehozásakor kiemelt cél volt, hogy a lehető legnyitottabb képzőművészeti platformot teremtsék meg Budapesten.

Szándékosan hozták ki a múzeumokból a művészetet, így a nagyközönség számára is könnyebben értelmezhetővé, hozzáférhetőbbé tették a művészeti tartalmakat.

Az Art Market Budapest díszvendége 2019-ben Oroszország. Az ART.RUS elnevezésű művészeti fesztivál keretében bemutatandó, nagyszabású válogatás köré épülő programsorozat – Budapest más művészeti helyszíneit is bekapcsolva – gazdagságában és mélységében rendkívüli ízelítőt ad Oroszország különleges kortárs művészetéből. A Millenárison mintegy ötven orosz művész alkotásait láthatják a látogatók, köztük olyan sztárokéit, mint az AES+F és a Blue Noses művészcsoport. A választékból kiemelkedik a világ legismertebb kortárs oroszországi alkotója, Oleg Kulik – Velencei Biennálét is megjárt – látványos fotósorozata; emelett a művész személyesen is megjelenik, és kifejezetten az Art Market Budapestre készített performanszával teszi még különlegesebbé a programot.

A fesztivál eseményei közül szintén kitüntető figyelmet érdemel az orosz művészeti szcéna sztárjait nemzetközi magángyűjteményekből készült válogatás formájában bemutató COLLECTING RUSSIAN című tárlat (A38), továbbá a Kiscelli Múzeumban rendezett, a szentpétervári Rosphoto fotóművészeti központ kollekciójából ös�szeállított kiállítás, valamint a feltörekvő művészgeneráció kimagasló alkotója, Ivan Plusch szólókiállítása.

Az élő legenda, Michelangelo Pistoletto szintén személyes jelenlétével tiszteli meg az Art Market Budapestet. Vele, illetve az általa létrehozott alapítván�nyal együttműködve az idei művészeti találkozó többnapos kísérőprogramjaként mutatják be a mester művészeti manifesztuma által inspirált Third Paradise (Harmadik Paradicsom) projektet.

Pistoletto művei a világ valamennyi jelentős gyűjteményében megtalálhatók, egyebek mellett a rendkívüli hatású Arte Povera művészeti mozgalom kulcsfigurájaként és a híres tükörfestmények alkotójaként ismert és keresett.

A THIRD PARADISE BUDAPEST 2019 című rendezvény fesztiválszerű, komplex kiállítás- és programsorozat keretében, a művészet eszközül hívásával az emberi létezés és az urbánus lét fenntarthatóságának, a természetes környezet megőrzésének kérdéseit dolgozza fel. A nemzetközi jelentőségű program létrehozásában a Cittadellarte az Art Market Budapest partnere.

Az E:On nemzetközi Energy Globe

Gálájához is kapcsolódó, a vállalat által támogatott nagyszabású projekt keretében Budapestre érkezett Pistoletto világszerte ismert, nagyméretű alkotása, a Harmadik Paradicsom szimbólumaként is ismert „újraegyesített” alma (The apple made whole again). Az Art Market Budapest ideje alatt a Millenáris Parkban, a Nemzeti Táncszínház előterében tekinthető meg.

Az Art Market Budapest fotóművészeti szekciójaként 2014-ben alapított ART PHOTO BUDAPEST ma már a nemzetközi fotográfiai élet megbecsült eseménye, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóvására. Számtalan csemegével készültek a szervezők erre az alkalomra. A világhírű operaénekes, ünnepelt tenor, José Cura művészeti vásár keretében első ízben Budapesten mutatja be fotóművészeti alkotásait.

A kiállítók között Lucien Hervé, a világhírű magyar származású fotográfus alapítványa szintén szerephez jut, a kortárs hazai fotóművészetet – számos magyar szakmai szereplő kiállítási anyaga mellett – pedig az a BAUHAUS CONTEMPORARY válogatás is reprezentálja, amely egyebek mellett az Art Basel idején Bázelben is bemutatkozott, és amely Budapestről Rómába utazik tovább, hogy a magyar alkotók Bauhausban betöltött szerepére irányítsa a nemzetközi figyelmet.

Az Art Market Budapest a régió egyik legnagyobb globális hatású kortárs művészeti platformjaként feladatának tekinti, hogy a hazai művészeti tartalmak mellett Közép-Európa egészének látványos jelenlétet biztosítson a nemzetközi művészeti életben. Ezért 2019-ben folytatódik, illetve Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia mellett ezúttal Szerbia bevonásával tovább bővül az elmúlt évben sikerrel létrehozott VISEGRAD CONTEMPORARY program, amelynek keretében az öt ország kiállítói nemzetközileg egyedülálló volumenben mutatkozhatnak be a vásár kiállítási csarnokaiban. A közép-európai program NEW VISEGRAD PHOTOGRAPHY kiállítását – az adott országok művészeti oktatási egyetemeinek bevonásával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezetésével – a következő esztendőben az Art Photo Budapestről indulva a régió valamennyi fővárosában és több nyugat-európai városban is bemutatják majd.

9

A HAZAI DESIGNSZCÉNA IZGALMAS SOKSZÍNŰSÉGE

– DESIGN HÉT BUDAPEST

SZERZŐ: F.B.

2019. október 4-e és 13-a között szervezik meg a Design Hét Budapest rendezvénysorozatot, Magyarország legnagyobb, legjelentősebb designeseményét, amely tizenhatodik alkalommal várja az érdeklődőket. A vidéki társrendezvényekkel együtt több mint kétszázötven pro-gramot kínál. A fesztivál fő célja – a szemléletformáláson túl – a tervezők és vállalkozások közötti együttműködések ösztönzése, ezáltal a hazai design-ökoszisztéma gazdasági szerepének erősítése. A fesztivál díszvendégei idén a balti országok: az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság.

A Magyar Formatervezési Tanács 2004ben hívta életre a Design Hét Budapestet, amely azóta Magyarország legjelentősebb, kihagyhatatlan designünnepévé vált. Az évek során a rendezvény folyamatosan nőtt, fejlődött, ennek eredményeként pár éve már vidéki városok is csatlakoznak a fővárosi fesztiválhoz.

Idén Debrecenben, Egerben, Győrben, Pécsett, Sopronban és Veszprémben is tartalmas eseményekkel várják a szcéna iránt érdeklődőket. Az idei Design Hét Budapest október 4-től 13-ig tart, 10

a kiállítóterek és partnerüzletek azonban akár egy hónapon keresztül is kínálnak programokat a nagyközönség számára.

A hagyományoknak megfelelően a Magyar Formatervezési Díjak és a Design Management Díj ünnepélyes átadásával indul a Design Hét Budapest.

Előbbi, – amely idén ünnepli negyvenéves jubileumát –, a hazai design kiemelkedő, innovatív eredményeire hívja fel a figyelmet. A termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka kategóriában elismert tervezők pályamunkái

nemzetközi szinten is figyelemre méltóak és magas designértéket képviselnek.

A szintén a Magyar Formatervezési Tanács által alapított Design Management Díj olyan szervezeteket ismer el, amelyek stratégiájuk megalkotásában, operatív működésükben, termékeik, szolgáltatásaik kialakítása során a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is.

AZ IDEI FŐ TÉMA: A FLOW Designerek és vállalkozók szoros együttműködése egy magasabb cél, az erős és nemzetközi piacon is versenyképes design-ökoszisztéma megteremtése érdekében, melynek minden tagja hisz önmaga, a vállalkozása és a társadalom fejlődésében, valamint ezért egymást segítve tenni is hajlandó – ez az a flow állapot, amelynek eléréséhez a Design Hét Budapest is szeretne hozzájárulni a maga eszközeivel. A flow témájához kapcsolódó programok célja kettős: egyrészt szeretnék megkönnyíteni a gazdasági döntéshozók és designerek közötti kapcsolatteremtést, valamint elősegíteni a designerek szerves in-tegrálódását a vállalkozói közegbe, másrészt a nagyközönség számára minél több programon keresztül tapasztalhatóvá kívánják tenni, hogy a design alkalmazása nem csak vállalati szinten jelentős tényező, hanem az életünket gazdagító, szebbé és tartalmasabbá tevő élmény. Ennek

érdekében számos közös-ségépítő eseményre kerül sor a Design Héten.

A flow-tematikához kapcsolódva Dr. Buzády Zoltán menedzsment- és leadership-kutató, a Csíkszent-mihályi Mihály-féle „Flow-Leadership” globális kutatási program és hálózat igazgatója a Design Hét egyik kiemelt vendége.

Azzal kapcsolatban is izgalmas információkat lehet megtudni tőle, hogy hog-yan állítható a flow a kreativitás szolgálatába, illetve fordítva, és milyen egyéni, társadalmi, gazdasági előnyeink származhatnak mindebből.

A Design Héten a flow mellett hangsúlyt kapnak olyan, egyre fontosabbá váló fogalmak is, mint a service design és a social design. A Magyar Formatervezési Tanács szakmai partnerként segíti a gyár-tók és designerek nemzetközi együttműködéseit inkubációs program keretén belül felkaroló WORTH projekt hazai népszerűsítését. Erről a kivéletes lehetőségről is többet tudhatnak meg az érintettek és az érdeklődők.

Több mint egy évtizede jelenik meg a Magyar Formatervezési Tanács gondozásában a Start Up Guide ingyenes elektronikus kiadvány, amely induló kreatívipari vállalkozások számára nyújt segítséget töb-bek közt piackutatás, üzleti terv, jogi védelem, kommunikáció, támogatási lehetőségek témakörében.

A témák szakértőitől hallhatjuk a legfontosabb információkat a SUG LIVE programon.

A Design Hét Budapest sokszínű kínálatában átfogó látleletet kaphatunk a hazai autóipar és a design kapcsolódási pontjairól, szintén kiemelt programként kapott helyet a kínálatban a Bútorszövetség fai-pari konferenciája, és idén is biztosítják a szervezők a kreatívipari felsőoktatási intézmények plat-formját, a „Hova tovább?” iskolabörzét. A tervezőképző közép- és felsőoktatási intézmények, művészeti és műszaki karok, kreatív képzést nyújtó iskolák mutatkoznak be ezen a programon.

A 2019-es fesztivál díszvendége Észtország, Lettország és Litvánia. A három állam természetközeli szemléletmódja, designereik hagyományokat tiszteletben tartó és egyben megreformáló attitűdje, az új technológiák, anyagok és más innovációk gyors adaptálása, valamint az élet mind nagyobb részét átszövő digitalizáció olyan gyorsan változó és rendkívül inspiráló design-ökoszisztémát teremtett az elmúlt időszakban a balti

országokban, amely több szempontból is párhuzamba állítható hazai példák-kal, illetve módot ad a tapasztalatcserére.

A friss észt, lett és litván designeredményeket kiállításon és workshopokon mutatják majd be a szervezők.

A London Design Biennale 2018 rangos díját, a „Best Design Medal”-t söpörte be Arthur Analts alko-tása, amelyet a Design Hét során a magyar közönség is megismerhet. A Matter to Matter interaktív, meditatív installáció a lettek természettel való intenzív kapcsolatára reflektál. Az üvegfalon saját üzeneteinket kommunikálhatjuk. Analtsot szülővárosa, Riga inspirálta, ahol a levegő folyamatosan magas páratartalma állandó kicsapódáshoz vezet – ezt a jelenséget idézi meg alkotásában a tervező.

Az installációt a National Design Award of Latvia kiállítása egészíti ki.

NYITOTT STÚDIÓK, DESIGNSÉTÁK, KIÁLLÍTÁSOK, WORKSHOPOK BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN IS A Design Hét Budapesten hagyományosan az egyik legnépszerűbb programelem a Nyitott Stúdiók: kreatívipari vállalkozások engednek betekintést kulisszáik mögé, bemutatva a műhelyek mindennap-jait. Idén a Bálint Sára Bridalwear, a BORIBIANKA, az ENIHORN, a PINKPONILO, a Medence Csoport, a Tünde Ruzicska ceramic art & craft, a GOGA FOOD DESIGN, a CraftBenson és a Borbás Építész Műterem, a Logifaces, a VPI Beton, a SAUNNA kollektiv, a de_form, a faraway de-sign & meet agency, a Graphasel Design Studio és a DIGIC Pictures animációs stúdió nyitja meg kapuit. Győrben szintén megrendezik a Nyitott Stúdiók programot.

Ebben az évben is elindulnak a népszerű Design Túrák, amelyeken a látogatók Budapest rejtett desi-gnértékeit fedezhetik fel. Az érdeklődők olyan témakörökben vehetnek részt sétákon, mint a Fenntar-tható Budapest, a Kávézó Budapest, illetve a modern építészetről vagy éppen a Bartók Béla út környé-kéről tudhatnak meg többet.

A Design Hét Budapest a két éve bevezetett, azóta nagy sikerű kiterjesztett valóság (AR – augmented reality) technológiát alkalmazó applikációval egyedi tartalmakat kínál a fel-használóknak. Vidéken Győrben és Sopronban vehetnek részt designtúrákon.

11

MI FÁN TEREM A MŰVÉSZET? SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT FOTÓ: DR. TÓTH ÉVA

Music-Europe, röviden: MUS-E. Egy nemzetközi hálózat, egy művészeti-nevelési program, amelynek megálmodója – huszonöt évvel ezelőtt – a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin volt.

A kezdeményezésben művészek foglalkoznak – az iskolai oktatás keretein belül – gyerekekkel, akik a művészetek révén érzékenyebbé, magabiztosabbá, egyúttal elfogadóbbá válnak. Magyarország a kezdetektől részese ennek a programnak.

Idehaza hat városban és kilenc iskolában van jelen, s közel harminc művész dolgozik benne. A MUS-E Magyarországi Egyesület elnökével, Tímár Andor színész-tréner-coachcsal beszélgettünk.

Menuhin jól ismerte Kodály elképzeléseit a zenei nevelésről. Ha mindös�sze egy gondolatot emelnék ki, akkor „A zene mindenkié”-t említeném. Kodály pontosan tudta, hogy a zenehallgatás, a közös éneklés, a zene vagy a zenén alapuló játékok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek jobb agyféltekéje egyre kifinomultabban működjön, szociális érzékenységük, egymás- és a közösség iránti elkötelezettségük erősödjön. Ezen gondolati pályán továbbhaladva Menuhin már a kezdetekkor megfogalmazott egy útmutatót, miszerint erre nem csak a muzsika képes, hanem a művészeti tevékenységek mindegyike – mondja Tímár Andor.

12

Milyen jó, hogy ezt pont egy muzsikus jelentette ki!

Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a gyermekek a művészetek erején és a kreativitáson keresztül képviselhessék magukat. Ehhez a gondolathoz híven négy fő területet jelölt ki: zene, színházművészet, tánc és képzőművészet. És az írás?

A történet- vagy egyéb szövegalkotás szorosan kapcsolódik a színházhoz, mint ahogy a fotózás, videózás is elengedhetetlen kísérője a vizuális művészeteknek, és fordítva. A közösségekben kifejtett kreatív tevékenységek

sokkal inkább segítik az önkifejezést, a másik befogadását, megértését.

A művészettel való foglalatosság roppant tág univerzum, ahol a különbségeket nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekintjük. Ha megvan a kifejezés és a befogadás képessége, abból már könnyen fakad együttműködés. Sorra látnak napvilágot olyan tanulmányok, kutatási eredmények, amelyek azt bizonyítják, hogy a kreativitás fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, miként tudunk eredményesebben együttműködni, együtt élni, mi több, boldogulni az életben. A mostani iskolarendszernek hozzá kell szoknia, hogy nem a tudás-, hanem a kompe-

tenciaalapú oktatás lesz célravezető.

Információhoz, konkrét tartalomhoz könnyen hozzá lehet férni a digitális térben, de az nem egyenlő a gyakorlati, alkalmazott tudással. A tudáshoz/ tapasztalathoz miként lehet hozzájutni? Mi által szerezhetjük meg? Mihez kezdünk vele? Hogyan hasznosítjuk?

Ezek mind kompetenciák.

Az önök gyakorlatában ez hogyan valósul meg?

A gyermekek életébe nagyjából öt– hét éves korban feltartóztathatatlanul megérkezik tudásszomj. A MUS-E pedig pont egy általános iskolai alsó tagozatos program, azaz a hat–tíz éves korosztályt célozzuk meg. Foglalkozásaink beilleszkednek az órarendbe, ugyanolyan rendszerességgel, mint a matematika vagy a testnevelés.

A partneriskoláknak ez semmilyen anyagi terhet nem jelent. Ők mindös�sze a formálandó „alapanyagot”, a gyerekeket biztosítják, mi pedig „házhoz szállítjuk” a művészeket.

Tehát a MUS-E programban művészek tanítanak. Ha valaki művésznek kiváló, még nem biztos, hogy tanárként is az.

Pontosan. A művészeket, amikor csatlakoznak a programhoz, felkészítjük a feladatra. Bizonyos elvek mentén és rendszer szerint dolgozunk, ugyanakkor a művész a saját művészeti tevékenységében, eszközrendszerében találja meg azt, amit át tud adni a gyerekeknek. Nem művészképzés folyik, közös alkotási folyamatok zajlanak.

Mondjunk rá egy konkrét példát!

A tanév elején a művész (mondjuk, éppen színész) a pedagógussal egyeztet arról, milyen témákkal, kompetenciákkal foglalkozzanak az adott osztályban. Beszélhetünk akár vezetői kompetenciákról vagy az önismeret/ önbecsülés képességéről is. A tanév során, színészi/színházi játékokon és közös feldolgozáson keresztül ezeket fejlesztjük. Nincs osztályzat, nincs tét, a gyerekek megszégyenülés nélkül tudják előhozni magukból a számukra fontos érzéseket, gondolatokat. Ezekre a pedagógus a későbbiekben remekül tud építeni. A közös munka eredményeként rendszerint létrejön egy koncert, színi előadás, közös festmény vagy csoportos kiállítás. A közönség

a szülőkből, valamint az iskola más osztálybeli diákjaiból áll.

Egy produkció bemutatása nem jelent fölösleges nyomást?

Akár rövid, akár hosszú távon gondolkodunk, mindenképpen jó, ha van eredménye egy művészeti munkának.

A gyerekek visszajelzést kapnak, és megélhetik a sikereiket. De ez nem jelenthet produkciókényszert, nem lehet stresszfaktor. Nagyon lényeges elem, hogy a gyerekeket nem osztályozzuk.

A művészeti munka nem lehet ötös vagy hármas.

Elsőtől negyedikig tartanak foglalkozásokat. Fölvetődik, milyen jó volna, ha mindez mehetne tovább, nem állna meg itt.

Abszolút jogos. De ebben a korcsoportban alakul ki minden, ami aztán már ösztön- és készségszinten tovább működik, úgyhogy végül van folytonosság. S ha már beágyazódott, akkor a gyermek az értékrendet, világnézetet, szemléletet tovább tudja vinni az élet bármely területén. És nem feltétlenül kell, hogy az a művészet legyen.

Nyilván a módszer minden országban valamennyire más. Folyamatosan alakul, változik. De mely alapvetések mentén indult el?

Nézzük: 1. A MUS-E egy művészeti program, amely iskolai környezetben valósul meg, társadalmi hasznosulással.

2. A program elkötelezett minden mellett, ami az önkifejezést, a befogadást és az együttműködést támogatja. 3.

A pedagógus, a művész és a gyerekek mindig együtt dolgoznak. Más-más minőségeket ismernek meg egymás által.

A pedagógus látja, hogy másként is lehet a gyerekekkel dolgozni. A gyermek látja, miként és hányféleképp lehet felnőttnek lenni. A művész megtanulja, hogyan tudja hatékonyan átadni az üzeneteit; tapasztalja, hogy egy gyerekcsapat sokkal közvetlenebb, őszintébb, direktebb visszajelzést ad a munkájáról, mint a felnőttek. Az eredeti, lassan három évtizede készült huszon-egynéhány oldalas útmutatót rendszeresen aktualizáljuk. A nemzetközi hálózat képviselői pedig évente kétszer találkoznak, hogy „karban tartsák” a programot. Nagyon sokat tanulunk egymástól.

Gyakran megkérdezik, mi a pontos módszer, mik a mérőszámok, a sta-

tisztikai eredmények, mi a hatás.

Anno én sem értettem Menuhint, amikor az egyik összejövetelünkön arról beszélt, hogy a művészet nem ezen a fán terem. Itt nem az a fontos, hogy milyen garantált végeredményt hozunk ki belőle. Egy vállalkozás, egy üzem, egy kampány vagy az iskola úgy működik, hogy előre ismerni akarjuk a dolgok kimenetelét. Menuhin szerint a művészetben nem feltétlenül az a legérdekesebb, hogy mi a végkifejlet.

Az a lényeg, hogy műveljük és csináljuk. Mert akkor csak jó vége lehet...

(Mosolyog.)

Elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznak.

Azért, mert nekik kevesebb lehetőségük adódik művészi élményekkel találkozni?

Ha onnan indulunk, hogy a művészet mindenkié, de nem tudunk egyszerre mindenhová eljutni, akkor menjünk el azokhoz, akik a helyzetükből fakadóan, ritkábban jutnak hozzá a művészetekhez. Ezzel eszközöket és értékrendet tudunk adni a gyerekeknek, és sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy egy családot, vagy egy lakótelep közösségét el tudjuk érni. Ilyen értelemben nagyon fontos a család és a közösség.

Legyenek részesei, értsék – és érezzék! A huszonöt éves MUS-E olyan mozgalom, amelynek minden résztvevője (közel ezer művész, hatszáz pedagógus és Európa-szerte évente negyvenezer gyermek) pontosan tudja a másikról, milyen értékrend és gondolatok mentén halad. Mert miközben nem feltétlenül értik egymás szavát, mégis egy nyelven beszélnek. Hiszen egy családhoz, egy közösséghez tartoznak. A MUS-E-hez.

Miből finanszírozzák ezt a tevékenységet?

Megtaláljuk azokat a filantróp partnereket, akik szintén hisznek abban, hogy egy olyan világnak kell eljönnie, amelyben a művészetnek elengedhetetlen szerepe lesz a társas létezésben. Akik látják, hogy ettől is függ, élhető, fenntartható világot tudunk-e teremteni magunknak. Akadnak a civil szférából is támogatóink, de elsősorban a privát szektor vállalatvezetői azok, akik azonosulni tudnak ezzel a célkitűzéssel. Menuhinnal együtt vallják: ez csak jóra vezethet.

13

Gian Luca Borghese:

„NAGYON HISZEK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN” SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA

Több mint hetven éve látja el az olasz kultúra képviseletét, a Magyarország és Olaszország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztését a budapesti Olasz Kultúrintézet. Hagyományos Újévi Koncert, a Tavaszi Fesztivál hangversenyei, a MittelCinemaFest, az Olasz Nyelv hete a világban – hogy csak néhány rendezvényt említsünk az „Istituto” tevékenységi köréből. 2016 óta Gian Luca Borghese, eredeti hivatására nézve középkortörténész vezeti az intézményt.

Mit tanulhatunk egymástól olaszok és magyarok a kultúra hatékony képviselete terén?

Hagyományosan intenzív a kölcsönös érdeklődés, megalapozottak a kulturális cserekapcsolatok az országaink között, azzal együtt, hogy a globalizáció jellemzi a kulturális intézményeket, a kultúra promócióját. Nemzetközi színvonalú például a Müpa műsorterve, szervezése, hasonlóan néhány presztízsértékű olasz kulturális intézmény működéséhez. Érdekes jelenség számomra, hogy Magyarországon nagyobb figyelmet fordítanak az európai, egyben regionális, közép-európai kontextusra.

Olaszországban az európai szemlélethez a mediterrán kulturális értékek képviselete társul.

Mennyire szorosak jelenleg az olasz– magyar kulturális kapcsolatok?

A legmagasabb intézményi szinttől az alulról jövő kezdeményezésekig 14

számos pozitív példát lehet felhozni erre vonatkozóan. A Piccolo Teatro vagy a bergamói Teatro Tascabile meghívása a MITEM-re egy kölcsönös ismeretségen alapuló gyümölcsöző kapcsolat eredménye a budapesti Nemzeti Színház és az említett társulatok között. Magánszemélyek, „ egyszerű” állampolgárok is sokat tesznek a kulturális cserekapcsolatokért. Nemrégiben egy piemontei kisváros, Savigliano önkormányzata képviselőivel találkoztam – ott pár éve egy közparkot neveztek el A Pál utcai fiúk szerzőjéről, Molnár Ferencről. Magam is ezen a könyvön nőttem fel. Most éppen ott tartunk, hogy egy közteret keresünk Budapesten, ahol cserébe Savigliano illusztris polgárának, a csillagász Giovanni Virginio Schiaparellinek állítanánk emléket. Guido Romanelli olasz alezredes, akit a Tanácsköztársaság idején Budapestre delegálták az olasz misszió parancsnokaként, nagy népszerűség-

nek örvendett a főváros lakóinak körében, humanitárius tevékenységet folytatott hadifoglyokat, menekülteket segélyezett. Megkértek, hogy ennek az olasz- magyar személyiségnek is találjunk egy nyilvános emlékhelyet.

A kortárs olasz kultúra bemutatása szempontjából mekkora kihívás felvenni a versenyt Budapest kivételesen gazdag fesztivál- és rendezvénykínálatával?

Mi is gyakran feltesszük magunknak ezt a kérdést a kollégáimmal. A kihíváson túl nagy ösztönzés olyan, kulturális kínálatokban gazdag városokban tevékenykedni, mint Budapest, Bécs vagy New York. Erősen hiszek az együttműködésben, fontosnak tartom a partneri viszonyt olyan helyi intézményekkel, mint a Müpa, a Zeneakadémia, a Nemzeti Színház, a BMC, és még hosszan sorolhatnám az együttműködéseket nem csak budapesti, hanem országos szinten.

Részt veszünk a kecskeméti Bohém Ragtime& Jazz Fesztiválon, a Gyöngyösi Gitárfesztiválon és a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon. Szoros kapcsolatot ápolunk a Debreceni Egyetem olasz tanszékével, az általuk létrehozott Monti Körrel, ott mutatjuk be a programjaink egy részét. Partnereink révén sokkal szélesebb közönséghez jutunk el, mint az Olasz Kultúrintézet közönsége, ráadásul olyan reklámtevékenységre számíthatunk, amit a saját eszközeinkkel nem tudnánk megvalósítani.

Az olasz kultúra bemutatása szempontjából fontos, hogy olyan kínálatot nyújtsunk, ami – egyelőre ugyan csak szűkebb réteg érdeklődésére tarthat számot, mert még nem nem kapott akkora figyelmet, amekkorát megérdemelne, de – különleges.

Konkrétan milyen területekre gondol?

Napjaink kortárs zenéjére, filmművészetére, képzőművészetére. Objektív előny, ha valami olyasmit mutatunk meg, amit előttünk még nem láthatott, hallhatott a magyar közönség, az újdonság erejével hat, mindamellett, hogy elismert művészeti alkotás.

Például a kortárs olasz zeneszerzőnek, Alessio Eliának többször volt már szerzői estje nálunk; Kurtág György műveiből adtunk koncertet a mester jelenlétében. A kortárs képzőművészek közül kiemelem a magyar származású Nagy Maya kiállítását, aki az utóbbi években a Velencei Művészeti Akadémián tanít. Éppúgy említhetem az olasz– magyar zenészekből frissen alakult formáció, a Modern Musici di Aquincum októberi koncertjét – kortárs olasz szerzők műveiből a BMC-ben. Ön szerint miben szorul árnyalásra a design, a divat, a gasztronómia fellegváraként ismert Olaszországról kialakított kép?

Amióta elvállaltam az Olasz Kultúrintézet igazgatását, a gasztronómia mellett nagyobb hangsúlyt kívántam fektetni a kortárs irodalomra. A kortárs olasz irodalom promóciójához kiváló partnernek bizonyult a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az Olvasás Éjszakája, utóbbihoz az európai uniós kulturális intézmények egyesülete, az EUNIC révén

csatlakozunk. A gasztronómiai kultúra bemutatása céljából rendezzük meg az Olasz gasztronómia hete programsorozatot az Olasz Nagykövetséggel, az Olasz Kereskedelmi Kamarával és a Gasztronómiai Akadémiával együttműködve. Emellett főzőkurzusokat és olasz termékkóstolókat is tartunk.

Az Olasz Intézet fő „csapásirányát” a nyelvtanfolyamok, a kiváló akusztikájú hangversenyteremben rendezett koncertek, a könyvbemutatók, a tudományos, történelmi, irodalmi konferenciák jelentik. Milyen újításokat, változásokat vitt az intézet életébe?

Az Ybl Miklós által tervezett épület nagyban meghatározza a programkínálatot és a közönség ízlését.

Az előző évek műsorstruktúrájához képest némi változás a kortárs tánc jelenléte. 2017-ben és 2018-ban a Római Balett, Francesca Selva és az International Ballet vendégszerepelt az Olasz Kultúrintézetben. Tavaly az Európai Kultúra hete alkalmából szerveztünk egy nagyon érdekes kortárs balettelőadást a Szkénében, a javarészt olasz és nemzetközi táncosokból alakult International Ballettel.

Az olasz kultúrának és zenének szentelt idei Európai Hidak fesztivál programjának kialakításában is közreműködtek?

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar vezetőségével közösen alakítottuk ki a programot. Tettünk különböző ajánlatokat a szervezőknek, többek között a barokk operát, Monteverdit részesítettük előnyben.

A filmes programban pedig Fellini nagy klasszikusa, Az édes élet és Sorrentino A nagy szépség című filmjének párhuzamba állítását kezdeményeztük, hiszen A nagy szépség évtizedekkel későbbi tökéletes hasonmása Az édes életnek.

Látogatói, baráti körüket nagyrészt az idősebb korosztály teszi ki. Milyen stratégiájuk van a fiatalok megnyerésére?

Stratégiának nem nevezném, inkább szándéknak, hogy az új generációkat is bevonzzuk. Nagy sikere volt tavaly nyáron annak a reklámkampánynak,

amit egy fiatal olasz dalszerző-énekes koncertjéhez szerveztünk. Giovanni Caccamóról van szó, aki megnyerte a San Remo-i dalfesztivált a fiatal tehetségek kategóriában.

A fiatalok a koncertélményt a mai közösségi felületeken, a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren keresztül is megélhették. De például olyan programokkal is fel lehet kelteni az ifjúság érdeklődését, mint az a koncert, ami egy Emilia Romagna-i község zeneiskolája és egy csömöri zeneiskola együttműködésében jött létre fiatal előadók, énekesek közreműködésével.

Mennyire veszik igénybe a social médiát annak érdekében, hogy szélesebb körben terjesszék a tevékenységüket?

Nagyon aktív a Facebook-oldalunk, tízezer követőnk van, a párizsi Olasz Kultúrintézetnek sincs sokkal több, holott Párizs jóval nagyobb, mint Budapest. Sok pozitív visszhangot, bátorítást kapunk a közönségtől.

Kimondottan jól állunk a többi európai uniós kulturális intézettel való összehasonlításban. Nem elhanyagolható tény, hogy nekünk egy ötszáz férőhelyes nagytermet kell megtöltenünk. Ha csak fél házzal mennek a koncertek, akkor is számottevő a különbség a többi intézethez képest, amelyek jóval kisebb teremmel rendelkeznek. A működésünk sikerét leginkább a magán- és közintézményekkel való kapcsolatok megerősödésén, az együttműködési felkérések elképesztő mennyiségén lehet lemérni. Rendszeresen részt veszünk oktatással foglalkozó rendezvényeken, például az Educatio Expón és az Európai Nyelvi Koktélbáron. Az idén már tizenhetedik alkalommal megrendezett MittelCinemaFest kereskedelmi szempontból is igazi sikertörténet. Néhány lelkes, bátor magyar forgalmazó elszántságán múlt, hogy felvették a harcot az amerikai filmek túlsúlyával szemben. Ma már ott tartunk, hogy a forgalmazók kérnek minket: tegyük be a programba a filmeket előpremierben. Összességében elmondható, hogy szájról szájra jár a hírünk, a budapesti Olasz Kultúrintézet egyre inkább beférkőzött a budapestiek és a magyarok szívébe.

15

ART AND BUSINESS

A FELSŐOKTATÁSBAN

SZERZŐ: HORVÁTH VIKTÓRIA

Kelemen Barnabás Kossuthés Liszt Ferenc-díjas, a világ élvonalába tartozó hegedűművész nemrégiben arról beszélt a Café Péntek című kulturális rádióműsorban, hogy nem elegendő tehetséges alkotónak lenni, el is kell tudni érni a közönséghez, illetve jelen kell lenni a köztudatban. Vagyis kiemelt jelentőségűvé vált a művészetmenedzselési (háttér)munka. Az én-márka-építés ma már egy szakma, amit nem véletlenül tanítanak egyetemi szinten. Lássuk, mit kínálnak a felsőoktatási paletta azon szakjai, amelyeknél a képzésben szorosan összekapcsolódik a művészet és a menedzseri tevékenység!

A felvi.hu-n közzétett információk szerint 2019 szeptemberére két mesterképzési és hat szakirányú továbbképzési szakon tíz fővárosi, illetve vidéki egyetem hirdetett a művészeti menedzseléshez kapcsolódó tanulási lehetőséget. A mesterképzésekre – az egyes szakokra előírt – követelményekben rögzített feltételekkel, alapképzésen szerzett oklevél birtokában lehet belépni. A szakirányú továbbképzésekre is egyedileg meghatározott feltételekkel lehet jelentkezni, és szintén elvárás egy már meglévő oklevél.

A négy féléves mesterképzési szakokon nappali vagy levelező tagozaton tanulhatnak, és – előre meghatározott létszámkeretek között – akár állami ösztöndíjas helyekre is bekerülhetnek a jelentkezők. A nem ösztöndíjas hallgatóknak az önköltség mértéke az egyes MA-szakokon félévente 300 ezer és 685 ezer forint között változik. A 2–4 féléves továbbképzési szakok mindegyikét kizárólag levelező hallgatóként lehet elvégezni, és csak költségtérítéses formában indulnak. A tandíj (félévente) a 130–200 ezer forint közötti tartományban van. Az MA- és szakirányú továbbképzések mindegyike magyar nyelvű, de a képzési kínálat egyik szakja a magyar mellett angol nyelven is választható.

16

A design- és művészetmenedzsment mesterképzés célja olyan menedzserek kinevelése, akik a kreatív iparágak, a művészeti szféra és a designkultúra érdekérvényesítő irányítóiként, szervezőiként és kommunikátoraiként jól ismerik a vizuális kultúra piacát, és alkalmasak a vállalkozások vezetői feladatainak elvégzésére. A szakot a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara (METU-ART) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hirdeti.

2019 őszére a METU – nappali és levelező munkarendre összesen – 31 főt vett fel, és szinte mindegyikük állami ösztöndíjas helyre jelentkezett. A MOME (nappali tagozatra) 17 főt vett fel, akik közül 2 költségtérítéses formában tanul majd. Kuriózum a METU-n, hogy a szakot angolul, illetve levelezőként is választhatják, továbbá a hallgatók kétféle specializáció – kortárs designés művészetmenedzsment, múzeumi menedzsment – mellett dönthetnek.

(A képzés színvonalára enged következtetni, hogy a METU-n tanult Récsey Manyi Eszter, a Vajda Lajos Stúdió menedzsere, Horváth Katalin Kitty, a Kassák Múzeum kurátor asszisztense, Vadinszky Tímea, a Budapesti Tavaszi Fesztivál munkatársa és Káldi Bernadett Imola,

az Operett Színház rendezvényszervező asszisztense is.)

A kulturális mediáció mesterképzési szakról olyan okleveles mediátorokat bocsátanak ki, akik képesek a kultúra alkotói és a különböző társadalmi csoportok közötti mediálásra, a professzionális kultúraközvetítésre, ugyanakkor kulturális projektek tervezési, szervezési, üzemeltetési és ellenőrzési feladatainak ellátására is alkalmasak. A szak a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán (DE-BTK), a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán (ME-BTK), a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK), a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán (SZE-AK) és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán (SZTE-JGYPK) működik. 2019 őszén a legtöbb hallgatót az SZE-AK és a DE-BTK vette fel (16 és 12 fő), mindegyiküket állami ösztöndíjasként. A képzést hirdető intézmények közül egyedül a DE-BTK-n nem választható a szak levelező hallgatói formában.

Kultúramenedzsment továbbképzésre a MOME nyújt lehetőséget; a végzettek képesek a menedzsment konkrét eszköztárát önállóan alkalmazni, alkalmasak művészeti projektek kidolgozására és kivitelezésére (projekttervezés

A művészeti és menedzsment fókuszú képzések főbb adatait az alábbi táblázat foglalja össze:

SZAK NEVE

design- és művészetmenedzsment

kulturális mediáció

KÉPZÉS HOSSZA (félév) 4

4

KÉPZÉST HIRDETŐ INTÉZMÉNY

VÁLASZTHATÓ MUNKAREND

KÉPZÉS NYELVE

510 000 Ft és 685 000 Ft között

nappali levelező

magyar angol

MOME

600 000 Ft

nappali

magyar

DE-BTK

375 000 Ft

nappali

magyar

ME-BTK

350 000 Ft

PTE-BTK

325 000 Ft

magyar

SZE-AK

300 000 Ft

nappali levelező

SZTE-JGYPK

375 000 Ft

METU-ART

ÖNKÖLTSÉG /FÉLÉV

kultúramenedzsment

2

MOME

160 000 Ft

levelező

magyar

kulturális menedzser

2

EDUTUS

150 000 Ft

levelező

magyar

múzeumi menedzsment

2

MOME

160 000 Ft

levelező

magyar

művészetmenedzsment

3

KE-MK

130 000 Ft

levelező

magyar

művészeti igazgatás és művészetmenedzsment

2

KRE-BTK

180 000 Ft

levelező

magyar

színpad- és televíziós stage menedzser

4

PTE-MK

200 000 Ft

levelező

magyar

és lebonyolítás, csapatépítés), valamint aktívan részt tudnak vállalni a művészeti piac befektetőivel, mecénásaival történő kapcsolattartásban. A szak legfeljebb 20 fővel indul.

Az Edutus Egyetem (EDUTUS) kulturális menedzser szakának növendékeit arra sarkallják, hogy sajátítsák el a leginkább megfelelő menedzsmenteszközök alkalmazását, és megalapozott döntéseket hozzanak. Az EDUTUS-on oktat többek között Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Bognár Attila, az A38 igazgatója, Csányi János színész, rendező, a Színház és Film Intézet ügyvezető igazgatója, Kandikó József, a Magyar Marketing Szövetség alapító elnöke, Pálfi Gábor, a Müpa külkapcsolati igazgatója, Szabó György, a Trafó volt igazgatója, Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője és Zongor Attila, a KULTINDEX ügyvezetője.

A múzeumi menedzsment szak a MOME-n végezhető el. A szakképzett menedzserek amellett, hogy alkalmasak kiállításprojektek kidolgozására és kivitelezésére (projekttervezés és lebonyolítás, csapatépítés), valamint a múzeumi menedzsment konkrét eszköztárának önálló alkalmazására, képesek támogatni a művészeket műalkotások irányított létrehozásában (szponzorálás, pályázás).

A szak maximálisan 20 fővel indul.

Művészetmenedzsment szakirányú továbbképzést kínál a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara (KE-MK). Várhatóan olyan kvalifikált szakemberek kerülnek ki onnan, akik az alapszintű gyakorlati és elméleti tudás birtokában hatékonyan működnek a művészeti menedzsment területén.

A képzést legfeljebb 20 fővel tervezik indítani.

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (KRE-BTK) művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakja olyan menedzserek képzését tekinti feladatának, akik nemcsak a kulturális szféra marketingeszközeinek alkalmazását sajátítják el, hanem az üzleti tervezés és a vállalatfejlesztés, valamint a pénzügyi menedzsment elméleti és gyakorlati vonatkozásait is. A képzésre maximálisan 30 főt vesznek fel.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának (PTE-MK) színpad- és televíziós stage menedzser szakán előadó-művészeti (többek között színházi segédrendezők, asszisztensek, ügyelők, súgók), valamint TV-stúdiós szakemberek professzionális és interdiszciplináris képzése zajlik. A leendő színpad- és televíziós stage menedzserek felkészültek a szervezési és az alapvető szervezetirányítási munka

elvégzésére, átlátják és összehangolják a produkciók komplex feladatait. A képzést, – amelyre legfeljebb 20 főt várnak –, oktatóként többek között Szűcsborus János, a Madách Színház főmérnöke, Dr. Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Király Anna, a Budapesti Operettszínház főügyelője és Csányi János Jászai-díjas rendező jegyzi.

A fenti képzések mellett vannak olyanok is, amelyek periférikusabban kapcsolódnak a művészeti menedzseri tevékenységkörhöz: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE-GTK) kulturális turisztikai menedzser, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU-ÜKT) divat- és luxusmárka menedzsment, az Edutus Egyetem (EDUTUS) és az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (EKE-GTK) természeti és kulturális örökség menedzser szakokra várja a hallgatók jelentkezését. A képzések mindegyike azt a célt szolgálja, hogy kulturális értékek jöjjenek létre, s azok eljussanak a társadalom lehető legszélesebb rétegéhez.

A művészeknek és produkcióiknak is elkél a profi segítség. Mert, ahogy Garas Dezső és Kern András énekelte Sándor Pál Ripacsok című kultikus filmjében, „egyedül nem megy”.

17

ÉRZELMEKET

közvetíteni SZERZŐ: H.J. FOTÓ: OLAJOS ILKA

A független színházak úttörői, az egyik első társulat, amely már a rendszerváltás előtt valami újat, mást szeretett volna mutatni.

Az RS9 Színház harminc éve töretlen népszerűségnek örvend. Hogy mi lehet a titok? Számukra a színház szent és sérthetetlen.

„Gyanakodva néztek, mit akar itt ez a csapat színész? Mire kell nekik színház? Egy évbe telt, mire engedélyt kaptunk, hogy egyesületet alakíthassunk” – eleveníti fel három évtizedes emléket Lábán Katalin, az RS9 Színház egyik alapítója, vezetője.

Az ország legnagyobb kisszínháza jövőre már harmincéves lesz, az alapítás óta töretlen népszerűséggel működik. A név eredete egyszerű, a Rumbach Sebestyén utca 9. alatt találjuk a pinceszínházat, az állandóan nyüzsgő budapesti zsidó negyed középpontjában.

A Dobay Dezső és Lábán Katalin által vezetett tinenkét fős társulat már 1986 óta együtt alkotott, darabjaikat akkoriban a Szkéné színpadán mutatták be. És hogy mit akart ez a tucat színész? „Nem meggazdagodni akartunk a színházból.

Számunkra ez az intézmény szent. Játszani akartunk, az érzéseinket, a világról való gondolkodásunkat közvetíteni a nézők felé. Akiknek ez bejött, rögtön az elején az Operettka című darabunk nagyon sikeres lett, még a Magyar Televízió is felvette.”

A kezdeti sikereket még több követte, a színházat alapító tizenkét tag pedig hamar külföldön találta magát. Keresték őket Londonból, Berlinből, az 1993-ban bemutatott Vágy, hogy indiánok lehessünk című előadást angolul is meg kellett tanulniuk a színészeknek, hiszen külföldön is turnéztak vele. Pénzt kezdetben a Soros Alapítványtól kaptak, cserébe nem volt semmilyen megkötés, soha 18

senki nem szólt bele, mit mutathatnak be.

Igazi szerelemdarabokat játszottak, játszanak ma is: kortárs magyar és külföldi drámaírók remekeit, régen vágyott szerepeket, előadásokat állítanak színpadra. „Az Egy doktorkisasszony naplójegyzetei című darabot (Füst Milán, a Mester én vagyok című alkotása alapján) például öt éve érlelgetem magamban, de nem találtam meg a tökéletes női főszereplőt.

Aztán tavaly láttam játszani Kadlót Zsófit egy másik darabban. Azonnal tudtam, megvan a doktorkisasszonyunk” – emlékezik Lábán Katalin.

Szerencsére az RS9-ben rendezőknek lehetőségük van kivárni, míg egy-egy darab tökéletes lesz, anélkül hogy a közönséget megváratnák. Merthogy az előadásaik nagy része olyannyira népszerű, hogy évekig játsszák őket, levehetetlenek a műsorról. Ma már két színpadon és egy kiállítóteremben várják a nézőket, körülbelül havi ötven előadással.

A repertoár egyharmada saját darab, kétharmadának pedig befogadó színházként adnak otthont. Hely már alig akad, annyi a tehetséges fiatal, de ahhoz, hogy valaki kulcsot kapjon Katalintól, értéket kell közvetítenie. Fontos, hogy sok kortárs darabot játsszanak, olyanokat is, amelyek társadalmi kérdésekre reflektálnak. Vannak társulatok, amelyek „csak” játszani járnak ide, mások az alkotói folyamatra, a próbákra is beköltöznek a Rumbach Sebestyén utcába. Ahol egyébként mindig zajlik az élet, a felnőtt előadások

mellett kiállításoknak, koncerteknek, kerekasztal-beszélgetéseknek adnak helyet. És persze gondolnak a jövő színházba járó generációjára is: számos gyerekdarab és -foglalkozás, nyáron tábor várja a kicsiket, akik ugyanazokat az értékeket kapják meg, amelyeket az RS9-esek magukénak vallanak: „Egymás feltétel nélküli elfogadása, a személyes szabadság fontossága” – ez alap. „Nem felvételiztettem senkit, minden gyereket szívesen láttunk, rassztól, nemzetiségtől függetlenül, sőt volt közöttük értelmi sérült gyerek is.

A szabadságot is megkapták: hét elején eldönthették, ki mi akar lenni a hét végén bemutatott darabban. Volt, aki királylány, más hajléktalan, megint más bogár akart lenni. De olyan is akadt, aki szerepelni nem, de világítani szeretett volna – ő ebbe a szakmába láthatott bele kicsit a kollégák segítségével” – mondja Katalin. „A színházból való meggazdagodás nem csak a kezdeti években, de azóta sem szempont. Persze, megélni meg kell valamiből, ezért a nálunk játszó színészek máshol is dolgoznak, szinkronizálnak, filmekben, egyéb darabokban szerepelnek” – folytatja. „Független színház vagyunk, amely nagyon is függ a támogatástól, attól, mikor mire pályázhatunk.

A jegybevétel éppen csak arra elég, hogy kifizessük a színészeket. A pályázati, kerületi támogatáson túl jó lenne egy mecénás is, de az RS9-be feltétel nélkül beleszerető gazdag ember még várat magára.”

A Budapest Art Mentor program bemutatja:

SZÉCSÉNYI-NAGY LORÁND képzőművész

„Régóta foglalkoztat környezetünk csillagászati léptékű összefüggéseinek feltérképezése. Az analóg fotósorozat képkockáin csillagunk relatív mozgásának megörökítésével – azaz Napunk útjának megfigyelésével – vizsgáltam a tér és az idő összefüggéseit. Időbeliség tekintetében

a szolárgráfiához hasonló fotográfiai technikát kísérleteztem ki, amellyel egész napos expozíciójú képeket készítettem Lisszabon különböző helyszínein egy rezidencia program során.

Az adott tereken leírt Nap-pályaívek az idő lenyomatát rögzítik; mely egyben a relatív elmozdulni látszó csilla-

gunk effektív rajzolata” – vallja Szécsényi-Nagy Loránd, a Budapest Art Mentor program korábbi mentoráltja.

A képzőművészeti mentorprogram célja, hogy fiatal képzőművészeknek lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra.

19

„MAGÁNSZÍNHÁZKÉNT KELL GONDOLKODNUNK” SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

A Katona József Színház indulása óta az ország egyik legjelentősebb színháza.

Hogy vezető pozícióját meg tudta tartani, a magas színvonalú művészeti alkotómunka mellett a tudatos brandingnek is köszönhető. MattyasovszkyZsolnai Bencével, a színház adminisztratív igazgatójával beszélgettünk.

Beszélgetésünk hetében indult a Katona legújabb projektje: a WMN. hu-val közös Csak neked mondom videósorozat. A többi kampányukhoz hasonlóan – az eddigi visszajelzések alapján – ezt is imádja a közönség. Ki keresett meg kit az ötlettel?

A színházak életében nagyon fontos az őszi kampány, hiszen kicsit fel kell rázni az embereket, „visszacsábítani” a színházba, tudatosítani bennük, hogy két hónap szünet után újra várjuk őket. Új kampányon gondolkodtunk, mi kerestük meg a WMN.hu vezetőit, hogy dolgozzunk együtt, de a műsor ötlete az övék. Évadonként elő kell rukkolni valami új kampánnyal?

Mióta Máté Gábor vezeti a színházat, sokat beszélgettünk arról, hogy művészszínház létünkre számtalanszor kellett úgy viselkednünk, mintha magánszínház lennénk. Folyamatosan gondolnunk kellett a bevétel növelésére, mert a büdzsé nagy százalékát 20

a saját bevétel és a tao tette ki. Most ez utóbbi kiesett. A gond az, hogy csak az előadó-művészetben szűnt meg, sportra ugyanúgy lehet adni – és ha sportot támogathat taóval egy cég, miért adna mellette egy színháznak is szponzori támogatásként? Ez a klas�szikus támogatási forma sajnos erősen erodálódott, mi szerencsések vagyunk, hogy két erős brand is mellettünk áll.

Ugyanakkor segíthet a mecénásprogram.

A színház pártoló tagsága 1982 óta létezik, ez esett át némi ráncfelvarráson 2011-ben. Az egyszintes rendszert többszintűvé alakítottuk át, szerettünk volna nagyobb láthatóságot biztosítani az intézmény működéséből. Éreztük ugyanis, vannak olyan barátai a színháznak, nem is kevesen, akik szívesen lennének a Katona életének részesei.

Mi pedig olyan szellemi pluszt szeretnénk adni nekik, amit máshol nem kapnak meg – erre épült fel a többszintű rendszer.

A legnagyobb támogatójuk, a Mastercard kilenc éve van a Katona mellett.

Igen, szoros és jó a kapcsolat velük.

Jelentős szerepet játszottak például az előcsarnokunk 2012-es átalakításában. Amit egyébként önerőből és az ő segítségükkel valósítottunk meg, sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kaptunk.

Ezzel egy időben indult a Katona újrabrandelése?

A Katona már 1982-es indulása után is az ország egyik legfontosabb művészszínháza volt, ahol, ha elindult a jegyértékesítés az évad elején, a Ferenciek teréig állt a sor. Az a művészi vezetés érdeme, hogy mindig meg tudtak újulni, hogy az intézmény folyamatosan kiemelkedő előadásokat hoz létre, hogy most is az egyik legjelentősebb színház az országban. A márka újrabrandelése gyakorlatilag Máté Gábor igazgatói kinevezésével indult. Már 2011 előtt éreztük, hogy szükség lesz erre, de vele kaptuk meg a lendületet, hogy végig is csináljuk.

Miből állt a márka újratervezése?

Például abból, hogy eldöntöttük: nem egyes produkciókat kezdünk el hirdetni, külön-külön, hanem egységes arculatot alakítunk ki, amivel a brandet erősítjük. Akkoriban lett új a logónk is, és egységessé váltak a plakátok. A cél az volt, és azt hiszem, el is értük, hogy ha az utcán, plakátokon egy kultúrafogyasztó meglátja a piros-fekete színt, a jellegzetes tipográfiát, a Katonára asszociáljon. Ahogy a sárga-fekete kapcsán a Müpa, a pirosról az Opera vagy a Magentáról a Telekom ugrik be. Ezek mind tudatos döntések voltak, de persze nem elég egyszer megújulni, meg kell tartani a pozíciót, hogy mi diktáljuk a trendet, kampányban, kommunikációban, művészetben is. Ez egyszerre teher és inspiráció.

Számos kampánnyal kerültek be az utóbbi években a köztudatba, amelyekkel a színházba nem járó réteget is elérték. Mindegyikkel elégedett?

Reklámszakmai szempontból nem volt projektünk, ami ne lett volna sikeres, az már más kérdés, hogy a közönség hogyan reagál rá. Lehet, hogy egy-egy ilyen projekttel sokakhoz eljutunk, de bizonyos produktumokkal mégsem találjuk meg a nézőnket, hiszen minden színházi produkció sokismeretlenes egyenlet.

Olyan is volt, hogy egy-egy kampányt nem tudtunk annyira kifuttatni, mint amennyire akartuk.

Mennyi kampányt terveznek egyegy évadra?

A büdzsé miatt limitáltak a lehetőségeink. Jó lenne évi kettő, tavasszal és ősszel, ez nem mindig jön össze, de egyet mindenképpen tervezünk.

Az őszi fontosabb. Hiszen, mint említettem, az embereket vissza kell csalogatni, a hírekbe pedig csak azzal nem lehet bekerülni, hogy van egy új bemutató. Legalábbis ezt szokták mondani újságíró ismerőseim. Ezzel ha nem is értek egyet, de együtt kell élni, vagyis az új előadásainkra valahogyan fel kell hívni a figyelmet azzal, hogy magát a színházat tesszük a közbeszéd tárgyává. Ilyen a mostani Csak neked mondom, a GIF-Színház.

De fontos projekt volt a Hír-Színház és a Katona Charity, avagy a #kösziahelyet is.

A színészek személyes márkaépítése mennyire fontos?

Ez hosszabb folyamat. Természetesen van, aki ebben jó, akit érdekel ez a fajta önmenedzselés, más számára viszont idegen, vagy egyszerűen szemérmesebb annál, hogy jobban megmutassa magát. A személyes brandépítés erős kooperációt feltételez a színház szakemberei és a művészek között. Ez a PR-ban még nem valósul meg annyira erősen, amennyire fontosnak tartanám. Nem mondom, hogy a színháznak bele kellene nyúlnia az interjúkba, de vannak olyan érzékeny, az intézmény számára fontos missziók, amelyeknek jó lenne megjelenniük a társulati tagok nyilatkozataiban. Annak pedig már most is alapnak kellene lennie, hogy egy-egy interjúból kiderüljön: a művész a Katona társulatának tagja. Ezért is olyan fontos, hogy a Színművészeti Egyetemen kommunikációt is tanuljanak a hallgatók – egyébként már gondolt rá Pelsőczy Réka és Rába Roland is, amikor tavaly egyhetes kurzus témájává tette mindezt az egyetemi osztályuknak.

A cél, hogy az utca embere azokat a művészeinket is a Katonához kösse, akik adott esetben a legnagyobb sikereiket nem nálunk érik el. Gondolok például Borbély Alexandra filmes sikereire, díjaira, Ónodi Eszter, Nagy Ervin országos ismertségére egy-egy sorozat kapcsán. Vagy például Keresztes Tamásra – akinek a tehetségére jó pár évvel ezelőtt sokan a Centrálban bemutatott Kabaré című musicalben csodálkoztak rá, pedig ő már akkor rég katonás volt. Mégis sokan keresték: hol lehet látni ezt a tehetséges fiút?

A társulati tagok külső foglalkoztatása rengeteg kompromisszumot jelent a színház működésében, de az intézménynek is érdeke, hogy a művészek máshol is szerepeljenek.

Hiszen ha külső hatások érik őket, azzal jó esetben gazdagodik a művészetük, ráadásul így a mi százharminc-ezer nézőnknél sokkal többen is megismerhetik őket.

Kik jelentik a Katona törzsközönségét?

Legutóbb 2016-ban végeztünk felmérést, amiből kiderült, hogy jellemzően harminc és ötven év közötti budapesti, értelmiségi nők. Az, hogy a nők túlsúlyban vannak, nem csak

nálunk jellemző, a színházba járók hatvanhét százaléka nő, ez tény.

Hogy alakult a nézőszám az utóbbi években?

Jelentősen nőtt, nyolc év alatt nyolcvanezerről százharminc-ezerre ugrott. De több lett az előadás is, Zsámbéki Gábor utolsó évében négyszáznegyven előadás volt egy évadban, Máté Gábor vezetése idején volt olyan évad, amikor már hétszáznegyvenöt. A nyári szünetünk is csak két hónapos, egészen június végéig kitolódnak az előadások. Köszönhető ez a kiemelkedő művészi munkának, a fokozott nézői érdeklődésnek, amihez szükség van a kampányokra is.

A társulat részt vesz egy-egy új kampány tervezésében? Tartanak közös brainstormingot?

Ez változó: a GIF- vagy a Hír-Színház esetében, amikor a színészek erősen jelen vannak a kampányban, ragaszkodtunk hozzá, hogy az ügynökség kreatívjai mellett a mieink is kapcsolódjanak be a munkába.

Ezért volt fontos például, hogy Dömötör András rendezze a Hír-Színházat, de a GIF-Színházban is nagyon sokat tettek azért a színészeink, hogy ilyen jó eredmény szülessen – nem csak jelenlétükkel, tehetségükkel, de ötleteikkel is.

Máshol, például a Katona Charityben bár szerepeltek a reklámspotban a színészeink, az ügynökség kérései alapján dolgoztak.

A színházak állandó problémája a közönség fiatalítása. Mit tesztek a következő generáció bevonzása érdekében?

A fent említett kampányok például a fiatal felnőtteket hozták be a színházba. Mert az komoly gondja minden színháznak, hogy a fiatalok ugyan az iskolával, gimnáziummal jönnek színházba, – persze akkor, ha a pedagógusnak van rá ideje, energiája –, de legközelebb talán csak a harmincas éveikben. A húszas évek valahogy kimaradnak, az egyetem alatt minden más fontosabb, mint a színház. Ehhez kell a megfelelő háttér, olyan családi minta, ahol természetes, hogy a kultúrafogyasztásnak része a színházba járás.

21

„Ahhoz, hogy egy ország sikeres legyen, szüksége van színes, mindenki számára elérhető kulturális életre” SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN

A Summa Artium küldetése, hogy katalizátorként forrásokat gyűjtsön az autonóm kultúra javára, úgy hogy közben élményt szervez, eredményt kínál vállalati és magánpartnereinek. Arnold Istvánnal, a Summa Artium Kft. igazgatójával arról beszélgettünk, miként épül híd az üzleti élet és a kulturális világ között.

Hogyan, mi célból jött létre a Summa Artium?

Amikor 2000 körül Soros György úgy döntött, hogy Magyarországon fokozatosan megszünteti az alapítványa tevékenységét, elkezdtünk arról gondolkodni, hogy mi legyen azután.

Ekkor a kulturális és művészeti programok vezetője voltam, Török András a kuratórium tagja volt. Mindennek lett az eredménye, hogy 2003 végén a Soros Alapítvány megalapította a Summa Artiumot, azzal a céllal, hogy terjesszük el Magyarországon a kultúra magántámogatásának gyakorlatát, elsősorban USA-beli és nyugat-európai minták meghonosításával. (Három év után a Soros Alapítvány átadta a jogokat a Summa Artium Alapítványnak, amely a Summa Artium Nonprofit Kft. tulajdonosa.) Éppen jókor jelentünk meg az egyre professzionálisabbá váló kulturális szponzoráció piacán: az együttműködések onnan, hogy egy vállalatvezető a kedvenc hobbiját, kulturális időtöltését támogatja, kezdtek – 22

a marketingkommunikációs irányelvek mentén – eltolódni az átgondolt üzleti döntések irányába. Izgalmas folyamat volt. Az első évben négy művészeti projekt támogatásában tudtunk közreműködni, tizenhárom-millió forint összegben, 2008-ban már évi negyven projekttel dolgoztunk és kétszázmillió forintot közvetítettünk. 2005-től évente megrendeztük a Mecénás Napi Gálát, díjakat adtunk át a szponzoroknak és mecénásoknak, kulturálisprojekt-árverést tartottunk, és nem kellett nagyítóval keresni, hogy kiket díjazhatunk.

Milyen formában történt a pénz közvetítése?

Nem képviseltünk sem kulturális, sem művészeti projekteket. A szponzoráció terén naponta tárgyaltunk vállalatvezetőkkel, arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudnánk az üzleti céljaikat segíteni, és hol kerülhet a képbe valamilyen kulturális projekt. Az igényeiknek megfelelő lehető legjobb megoldást próbáltuk megkeresni. Az adományozás terén

egy holland szervezet mintáját követtük, amely több mint háromszáz magánalapot működtet. A mecénások beteszik a kultúrára szánt pénzüket az alapokba, a szervezet pedig támogatás formájában kiosztja azokat.

Az adományozó meghatározhatja, hogy mire kell továbbadni a pénzét, de mentesül az adminisztrációtól, és akár háttérben is maradhat. Az első ilyen alapunk a színházi innovációt támogató Polgár Krisztina Emlékalap volt.

2008-tól megtorpant a szponzorációs, illetve adakozási kedv.

Eléggé drasztikus volt a megtorpanás. A válság kezdetén a vállalatoknál az elsők közt a szponzorációs keretet csökkentették vagy szüntették meg teljesen. Ezzel a Mecénás Napi árverésen is szembesültünk, ahol a következő évi kulturális projektekre licitálhattak a jelen lévők.

A válság évében kevés kivétellel szinte rögtön eltűntek a vállalatok a licitálók közül, néhány elkötelezett

magánember maradt meg támogatóként.

Hogyan tudtak innen továbblépni?

Szintén izgalmas folyamat, hogy a jogszabályi környezet hogyan határozza meg az együttműködések alakulását.

A 2009-ben kezdődött előadó-művészeti tao-támogatás részben átvette a vállalati szponzoráció szerepét. Azt ugyan nem a saját pénzükből adták, hanem az adóból, és a jogszabály szerint nem kérhettek cserébe ellenszolgáltatást, de az az előnye megvolt, hogy jelentős összegek kerültek kulturális projektekhez, elsősorban színházakhoz, zenekarokhoz. Az is pozitívum volt, hogy nem központi döntés eredményeként, hanem a rendszerbe épített automatizmusként és a piaci folyamat részeként vehették igénybe a taót. Létrejöttek új kapcsolatok. Úgy gondoltuk, ha nem is az adóból, nem is olyan mértékben, de talán visszatér a kölcsönös előnyök mentén folytatott szponzorációs együttműködés a vállalatok és a helyi művészeti szervezetek között, valahogyan tovább élnek a meglévő kapcsolatok. Még nem látjuk ennek a jeleit.

A most lebonyolított támogatások kilencvenkilenc százalékban a magánalapoknak köszönhetők. Ezek sikeresen működnek, de elsősorban külföldi alapítványoktól vagy külföldön élő magyar származású személyektől érkeznek a támogatások. Várjuk, hogy jelentős számban csatlakozzanak hozzájuk olyan tehetős magyarországi személyek, akik átérzik, hogy egy magát fejlettnek gondoló országban a kultúra és a művészet nem függhet csak az állami támogatásoktól.

Mivel győzik meg a leendő partnert arról, hogy érdemes a kultúrára pénzt fordítania?

A fejlett országokban mindenhol felismerték, hogy a kultúra jelentős szerepet játszik a társadalmi folyamatokban, akár abban is, hogy a gazdaság hogyan működik. Csodálkozom, hogy itthon élesen különválasztják a sportot és a kultúratámogatást, azt gondolom, a sportolók sem tudnak igazán nagy sikereket elérni, ha nincs meg a kulturális háttér, ott is nagy szükség van a „fejre”. Egész egyszerűen ahhoz, hogy egy ország sikeres legyen, gazdag legyen a társadalma, szüksége van színes,

mindenki számára elérhető kulturális életre. Ha valaki ezt tudja, akkor a saját érdekei szem előtt tartása miatt is hozzájárul. Azt is szoktuk mondani, hogy ez olyan támogatási terület, ami örömöt ad.

Egy nyitott piacgazdaságban az üzleti és a művészeti szféra egy idő után egymásra talál. Felismerik a vállalatok, hogy az imázsuk, a brandjük építése miatt szükségük van a művészetekre.

Hogy az ügyfeleiket, partnereiket és dolgozóikat ne csak a szigorúan vett üzleti kontextusban tudják megszólítani. Az más kérdés, hogy nálunk valóban szabad-e a piac és megvan-e a kiszámítható törvényi környezet. Újabb kérdéseket vethet fel, hogy az állam milyen szerepet játszhat például adókedvezmények biztosításával.

De akár befektetőként is megjelenhet.

Az Egyesült Királyságban az 1970-es évek végén alakult az Arts & Business nevű szervezet, amely közel kétszáz alkalmazottal dolgozó vállalkozássá nőtte ki magát, nagyon jelentős állami támogatással. Az állami dotáció egy részét arra használták fel, hogy kiegészítő támogatásként odaadták azoknak a projekteknek, ahol megjelent vállalati szponzor. Ezzel ösztönözték az együttműködéseket, és igen jó eredményeket értek el. Aztán amikor az állami kultúrpolitika változott, és egy tollvonással elvették az állami támogatást, rövid időn belül megszűnt ez a szervezet.

Bennünket szerencsére ez a veszély nem fenyeget.

mit támogassunk, míg ez esetben mi tettünk közzé felhívást azzal, hogy a független kulturális szervezeteket szeretnénk támogatni, és várjuk azok csatlakozását, akik ezt fontosnak érzik.

Eddig ezt a Nyílt Társadalom Alapítvány tette meg, reméljük, lesznek követői. Öt kategóriában hirdettünk pályázatot a független művészeti szféra támogatására, elsősorban színház-, tánc- és képzőművészeti kategóriában, de volt egy nyílt kategória is, amelyen bármilyen kulturális, illetve művészeti projekt indulhatott. Szeptember elejéig közel négyszáz pályázat érkezett be, az értékelésük éppen most zajlik.

A Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke júliusban bejelentette: háromszázhatvan-millió forintot adományoznak a Summa Artiumnak. „Magyarország, a rendszerváltás minden reményét megcsúfolva, nem a szabad gondolat, a művészet szabadságának hazája többé. Ilyen időkben a művészek jelenítik meg függetlenségükkel és a sokféleségükkel a társadalom kollektív lelkiismeretét” – fogalmazott.

Mi történt azóta?

Az előadó-művészeti tao megszüntetését követően új támogatói alapot hoztunk létre, amit Summa Artium Kultúratámogató Magánalapnak neveztük el. Annyiban különbözik a többitől, hogy azok mindegyike egy-egy támogatóhoz kötődik, aki meghatározza, hogy

A Summa Artiumnak mi ebben az üzlet? Mi tartja el önöket? Önmagában kisebb csoda, hogy tizenöt éve létezünk. Jórészt a támogatói alapok – saját működésünkre fordítható – pici százalékából tartjuk fenn magunkat. Számunkra az az üzlet, ha támogatásokat tudunk lebonyolítani. Kilenc éve működtetünk egy nyereséges könyvklubot, és a nemzetközi együttműködéseink is hoznak némi hasznot.

Már nincs tao, a szponzorok még nem tértek vissza a terepre, ugyanakkor látunk egy ígéretes mozgolódást. Sokáig nagyon egyedül éreztük magunkat, és most jó látni, hogy előkerülnek egymás közelében az arts és a business szavak, egyelőre leginkább képzőművészeti aspektusban. Azt gondoljuk, van jövője Magyarországon ezeknek az együttműködéseknek.

A Kultúratámogató Magánalapra nem akar rátenyerelni az állam, úgy, mint a Norvég Alap pénzeinek elosztására?

Ha logikusan (és talán kissé naivan) közelítjük meg, akkor nincs miért, senkinek a köreit nem zavarjuk. Ez kifejezetten kulturális-művészeti támogatási alap.

Van egy bizonyos összeg, amit a magyar állam a művészetek támogatására szán, de olyan politika alapján, amivel elsősorban a nagy intézményeket dotálja. Mi pedig azokat a független szervezeteket támogatjuk, amelyeknek kevésbé jut pénz. Azt gondolom, ez megkérdőjelezhetetlenül pozitív dolog.

Nagyon fontos, hogy legyen átjárás a nagy intézményi és a független szféra között, és ez csak úgy lehetséges, ha a függetlenek életben maradnak és erősek.

23

„Időnként elfogynak a szabad falfelületeim” SZERZŐ: ERDEI ZSOLT FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Gerendai Károly 1991-ben vásárolta az első képet, azóta pedig nincs megállás.

A szenvedély szó az ő esetében egyáltalán nem túlzás: elképzelni sem tudja, hogy valaha megváljon a műalkotásaitól.

Mivel a személye sokakban leginkább a Szigettel forrt össze, egy kérdés erejéig szeretném a fesztiválról faggatni.

Hogyan jött az ötlet, hogy egy leginkább könnyűzenei rendezvényen nagy teret kapjanak más kulturális programok is? Tudatos építkezés eredménye, vagy a látogatói igények miatt alakult így?

Egy picit vitatkoznék a kérdéssel, mert a Sziget eleve nem könnyűzenei fesztiválnak indult. Akkor még nem volt határozott elképzelésünk arról, hogy pontosan milyen fesztivált szeretnénk.

Egyhetes nyaraláslásnak és mellette egy sokféle igényt kielégítő kulturális kavalkádnak induló esemény volt. Tapasztalataink sem voltak, hiszen az alapító baráti társaság tagjai nem jártak korábban külföldi fesztiválokon. Több különböző kulturális beállítottságú ember jött össze a szervező csapatban, és mindannyian beleraktuk azt, ami érdekelt minket, így 24

jött létre az első Sziget. Ezért volt már az elején színházi előadás, mozi vagy cirkusz is a repertoárban, de az is ennek köszönhető, hogy Király Tamás divatbemutatói, ef Zámbó István köztéri szobrai is már az elejétől fogva megjelentek a Hajógyári-szigeten. Hamar egyértelművé vált, hogy a Sziget pont ettől a színes kínálattól lesz különlegesebb, mint a világ más fesztiváljai. Mondhatni, az egyéni vágyaink megvalósításától vezérelt, ösztönös tervből lett később egy nagyon erős és markáns jellege a fesztiválnak.

A műgyűjtés mikor jelent meg az életében, és minek a hatására kezdett bele?

Az első műalkotást édesanyám emlékére vásároltam, akinek a kedvenc virága a fehér orgona volt. 1991-ben egy váci étterem falán láttam meg egy ilyen csokrot ábrázoló festményt, amiről rög-

tön a tizenkilenc éves koromban elhunyt anyukám ugrott be, így ez lett a gyűjteményem első darabja. Akkor persze még fogalmam sem volt, hogy lesznek majd további képeim is. A Sziget előtt a Sziámi zenekar menedzsere, koncertszervezője voltam, a budapesti underground világban mozogtam, és számos olyan emberrel találkoztam, akik nem csak zenészek, hanem képzőművészek is voltak, mint ef Zámbó István, Lugosi Laca, Wahorn András, Bada Dada és Dr. Máriás. Ők egyfajta hidat képeztek a zenei világ és a képzőművészet között, én pedig lehetőséget láttam abban, hogy ne csak a zenéjükön, hanem más alkotásaikon keresztül is megismerhessem őket, ezért először tőlük kezdtem el műveket vásárolni. Amikor már az üzleti sikerek miatt egyre több mindent engedhettem meg magamnak anyagilag, felismertem, hogy ha kortárs műveket vásárlok, azzal nemcsak magamnak

okozok örömöt, de támogatom a sokszor nehéz körülmények között alkotó művészeket is. A 90-es évek második felétől már tudatosan csak kortárs műveket vettem. A tárgyakhoz és a minőségi dolgokhoz mindig is vonzódtam, de az elején még nem tudatosult bennem, hogy egy gyűjteményt építek. Pusztán boldog voltam, hogy egyre több művész alkotása díszíti otthon a falamat. Hamar rájöttem arra is, hogy sokkal jobban értékelem azokat a műveket, amelyeknek ismerem az alkotóját és ezáltal van egy kép a fejemben az alkotás történetéről, a mű üzenetéről is.

Mi alapján választja azokat a műveket, amelyek a lakása vagy éppen az irodája falára kerülnek?

Egyetlen szempont alapján választok: legyen kedvem együtt élni az adott alkotással. A szakértők szerint a gyűjteményemnek van ugyan egy íve, de több nehezen beilleszthető elem is akad benne. Ez valószínűleg ezért van, mert a választáskor csak az a fontos számomra, amit akkor, abban a pillanatban az adott mű üzen számomra.

Világéletemben azért döntöttem egyegy kép mellett, mert valamiért megtetszett, de hogy pontosan mi fogott meg benne, azt esetenként magamnak sem tudom egyértelműen megfogalmazni.

Lehet, furcsán hangzik egy üzletember szájából, de én egyáltalán nem befektetésként tekintek a képekre. Azt például nem is tudom elképzelni, hogy valaha túladjak rajtuk.

Ma már az is egyre fontosabb szempont a választásnál, hogy legyen hova kitennem az adott művet, ezért az utóbbi időben nagyméretű képeket alig vettem. Sajnos ugyanis időnként betelnek a falfelületeim, és ha nincs olyan tér, ahol el tudom helyezni a képeket, bajban vagyok, mert nem raktározni veszem az alkotásokat, hanem nézegetni.

Azért is örülök, ha új projektekbe fogok, mert akkor végre lesznek új falfelületek.

A Lupa-tóval mondjuk, az volt az egyik legnagyobb gondom, hogy egy strandon nincs túl sok fal. (Nevet.) De már építettünk oda is egy rendezvényházat...

Jobbára honnan vásárol? Mi a magyar és a külföldi művészek alkotásainak aránya?

Annak ellenére, hogy sok művészt személyesen is ismerek, leginkább galériákból vásárlok. Nem akarom kikerülni

a galériákat, mert ebből élnek, és nagy szükség van rájuk. Hosszú távon ezzel a művészeknek is ártanék, mert a galériák menedzselik, építik őket. Például kiállításokat szerveznek nekik, vagy a kapcsolataikon keresztül könyebben bekerülhetnek múzeumok gyűjteményébe, és a jobb galériák külföldi szakvásárokon is részt vesznek, amit a művészek önerőből nem biztos, hogy meg tudnának tenni. A másik alapelvem: műtárgyról nem alkudozom. Szeretem tudni, mennyibe kerül, aztán eldöntöm, megveszem vagy nem, de nem szeretném senki alkotói munkásságát azzal minősíteni, hogy tetszik ugyan, de csak kevesebbért.

Kilencvenöt százalékban hazai művészek műveiből áll a kollekcióm. A harmadát valamilyen aukción vásároltam, a kétharmadát galériákból, pár képet pedig közvetlenül a művészektől. Viszonylag gyakran vásárlok jótékonysági aukciókon is, mert így még pluszban valami jó ügyet is támogatok.

Magánemberként fontosnak tartja a kultúra támogatását?

Mivel mindig ebben a világban mozogtam, valószínűleg az átlagnál jobban belelátok a működésébe. Véleményem szerint itthon hiányzik a kultúra piaca. Ez egyrészt az ország méretéből, másrészt bizonyos műfajoknál a nyelvi korlátainkból fakad, hiszen hiába globalizálódik a kultúra is, ha valami csak magyarul érthető, akkor a lehetőségei mások, mint egy angol nyelvű műnek. Sajnos sokan még a kulturális ágazaton belül is úgy gondolják, hogy ez piaci alapon egyáltalán nem működtethető világ, ezért alapvetően az állam dolga kultúrát adni a népnek. De ennél sokkal komplexebb ez a kérdés. Nem tartom például szerencsésnek, hogy bizonyos műfajoknál jelentős támogatás van a különböző előadások jegyeiben. Természetesen ez lehet egyfajta segítség és ösztönzés azoknak, akik az anyagi helyzetükből adódóan nem tehetik meg, hogy elmenjenek például operába vagy színházba.

Viszont így azoknak, akik megengedhetik maguknak vagy az érdeklődő turistáknak is csak a tényleges költség harmadát vagy negyedét kell kifizetniük a jegyért, mert a többit közpénzből finanszírozza a rendszer. Ezzel a szisztémával sem a fogyasztóképes társadalmi réteget nem vonjuk be a kultúra finanszírozásába, sem az érintetteket

nem ösztönözzük arra, hogy próbáljanak minél versenyképesebb, azaz minél jobb minőségű kulturális terméket előállítani.

Persze az újító, kísérletező alkotók, műhelyek nem tudnak piaci alapon teljesítményt nyújtani, hiszen az ő tevékenységük csak később válik mérhetővé. Az ő esetükben valóban kifejezetten fontos, hogy mind a magánszféra, mind az állam szerepet vállaljon.

Magánemberként úgy gondolom, fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a tehetségek kibontakozási lehetőségeit és az innovációt, vagyis ezek által a kulturális élet fejlődését. Ugyanakkor kifejezetten nem támogatom azt a mentalitást, amit sokan vallanak, hogy „mi művészek vagyunk, minket tartson el valaki, mert a művészetben nem szabad anyagias szempontokat figyelembe venni”. Szerintem kissé álszent az a kijelentés, hogy „én nem foglalkozom pénzzel, mert művész vagyok”.

Az embernek a létfenntartásával igenis foglalkoznia kell, nem lehet azt mondani, hogy „ez nem az én problémám”. Az államnak leginkább abban lehet hasznos szerepe, hogy ösztönzőként lép fel, akár a szabályalkotás rendszerével. De nem vagyok nagy híve annak, ha mindent az államtól várunk el. Nem tartom jó taktikának, hogy az emberek mindig mástól és lehetőleg felülről várják a segítséget. És hogy látja ezt vállalkozóként? Egy vállalkozás életében mennyire fontos, hogy támogassa a kultúrát, illetve ezt milyen módon lehet a legjobban megtenni? Örülök, ha egy cég fontosnak gondolja a kultúra támogatását, de ez mindenkinek a szíve joga. Nem helyes egy vállalkozótól elvárni vagy számára előírni, hogy csak akkor jó a cége, ha támogatja az egészségügyet vagy a kultúrát. Azt gondolom, egy vállalkozás nemcsak direktben tudja a művészeteket támogatni, hanem azzal is, ha kultúrafogyasztásra ösztönzi az alkalmazottait. Ez több szempontból is kifizetődő lehet egy cégnek. Egyrészt a kulturális utalványokkal adózási kedvezményeket lehet érvényesíteni. Másrészt minél több kultúrát fogyaszt, minél tájékozottabb, műveltebb egy munkavállaló, annál jobb és kreatívabb lesz munkaerőként is. A gazdasági élet legtöbb területén pedig a munkaerő minősége kulcskérdés, mert általában a gondolkodó emberekkel könnyebb együttműködni.

25

EMBERI TÖRTÉNET SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT FOTÓ: BRODY HOUSE

A márka egyfajta hitelesség. Érték. Ígéret. Bizalmat épít ki – és közösséget.

De mi van akkor, ha a márka egy élő közösség is egyben?

Ahol a kreativitás összetartozást szül és a közös nyelv a művészet. És szinte láthatatlan a mögötte rejlő üzlet.

Két külföldi üzletember megvásárolt egy házat Budapesten, a Bródy Sándor utcában, majd 2004-ben ide is költöztek.

Festő barátaik szállást és ételt kaptak, s cserébe a házban alkottak: így alakult ki minden egyes szoba saját arculata, egyegy kortárs alkotó keze nyomát viselve a falakon. 2009-ben nyílt meg az így létrejött Brody House Boutique Hotel, ahol megszállnak vagy épp kötetlenül találkozhatnak egymással a művészek és a művészetre fogékony emberek. Ezt 2012-ben a Vörösmarty utcai, kulturális rendezvények és alkotások otthonául szolgáló The Studios, majd a Paulay utcai The Workshop, a klubtagok otthonának megnyitása követte. Létrejött a BrodyLand, és kialakult egy nemzetközi klub, körülbelül ezerötszáz taggal.

Havonta legalább tizenkét saját, angol nyelvű kulturális rendezvényük van.

Ajtóból ágytámla, szánkóból dohányzóasztal, létrából törülközőakasztó. Régi tárgyak eredeti funkciójukból átemelve – és újrahasznosítva. S mindenhol műtárgyak. A Brody House-ban a hely egyik alapító tulajdonosával, Peter Grundberggel beszélgettem.

Azt hiszem, ez az egész a felfedezésről szól. Nem tudni, merre megy – egyszer majd körbeér. Szeretnénk létrehozni egy platformot, egyre több emberrel, és lehet, hogy minden egészen más irányt vesz. Talán valaki pont itt ismeri meg a jövendőbelijét, mások itt kezdik el egy film projektjét. A közösséget szeretnénk táplálni. Lehetnek ötleteink, ahogy másoknak is, majd kiderül, mi sül ki belőlük – mondja .Peter Grundberg.

26

Hogyan kapcsolja mindehhez – a művészet szeretetével és beemelésével – az üzletet?

Számunkra nem a művészet az elsődleges üzlet.

S miként lesz a művészetből üzlet?

Mindenből lehet üzletet csinálni, ha eléggé elszánt az ember. Kis szerencsével és jó termékkel megjelenni a piacon: ez mindennek az alapja. A mi esetünkben a művészet ennek a platformnak a része. Nem a hagyományos értelemben vett galéria vagyunk, hanem lehetőségeket teremtünk a művészeknek. Will [William Clothier, a másik alapító tulajdonos. – A szerk.] és én szeretjük a művészetet, invesztálunk bele, vásárolunk műalkotásokat, sok művész barátunk van, számos művészt támogattunk már. Milyen céllal? Nem feltétlenül a pénzkereset az elsődleges narratívánk. Az a fő, hogy a művész a közösségünk tagja, az épület pedig, ahol vagyunk, a műalkotás létrejöttének része legyen. Van benne üzleti cél, de nem nevezhetjük magunkat művészeti galériának, ami semmi mással nem foglalkozik, mint műalkotások eladásával.

Persze annak örülünk, ha egy művész a PR, a marketing, a Brody-koncepció révén értékesíti a műveit, és a karrierje előnyösebb periódusba lép – az akár jövedelmet is hozhat nekünk. A sikeres művész jó partner lesz a közösségünkben, és hozzájárul valamiképp a nagy egészhez.

Nem köteleződik el, és szabadságot ajánl másoknak is?

Igen. Egy galéria esetében egészen más a helyzet. Ott vannak elvárások, és a kapcsolatok kifejezetten kereskedelmi viszonyrendszerré válnak. Ez rendben is van, sokan nagyon jól csinálják. De mi nem ilyen kapcsolatot szeretnénk a művészeinkkel! Sokkal inkább egyfajta energiaáramlást. Támogatjuk a művészeinket, lehetőséget adunk nekik, és ez majd valamikor megtérül.

Nem feltétlenül csekk vagy banki átutalás formájában. Talán a művésznek van egy barátja, aki megszáll a Brody House-ban, vagy itt szerveznek meg egy születésnapi ünnepséget. Szóval, a barátság és az értékek állnak a középpontban. Ha ebből valamiféle kereskedelmi lehetőség is származik, akkor azt örömmel nyugtázzuk. De nincs napi szintű számonkérés, elszámolás, hogy ki mit fizetett.

Megteremteni a lehetőségeket, és hinni az emberekben…

Mindenképpen! A bizalom a legfontosabb. Nincsenek elvárások, nem köteleződünk el, így nem csalódik senki sem.

Annyit mondunk: „szeretjük a műalkotásodat, akár meg is vesszük magunknak, hiszen gyűjtők vagyunk”. A kiállítások képei közül talán vásárolnak, talán nem, esetleg csak jóval később. Van egy kép itt a falon, egy francia festő alkotása.

Anno a barátnőjéhez jött Budapestre, aki azóta már a felesége. Adtunk neki teret, hogy alkothasson. Nem tudtuk, mire viszi, de éreztük, hogy nagyon klassz szellemiség árad belőle. Összebarátkoztunk.

Ahhoz, hogy valaki bizalmat kapjon, fontos a személyes kisugárzása?

Pontosan! Mindig így történik. Az a francia festő nagyon sokat dolgozott, fejlődött, és tavaly elnyerte a Luxembourg Art Prize-ot, ami a második legnagyobb kortárs európai díj. Érdemes volt bízni benne. Az ő esete is példa arra, hogy az alkotók a közösségünkben megismerhetnek olyan embereket, művészeket, gyűjtőket, akik segíthetik őket az útjukon. Festő barátunk természetesen nagy híve a Brody House-nak, itt tartja a születésnapi buliját, nálunk szállnak meg az ismerősei.

Hogyan lehet ide bekerülni?

Barátok barátainak barátain keresztül, családtagként, ajánlások útján, de magunk is meghívunk embereket. Vannak köztünk már ismert művészek és vannak, akik a jövő művészei. Sokféle módon föl lehet kelteni a figyelmünket, és akkor a csapatunk azt mondja: „oké, ő klassz, illeni fog a keretrendszerbe”.

Melyek a Brody-márka fő jellemzői?

A Brody-történet nyitott gondolkodással, közösségi szellemmel, kreativitással, művészettel, pozitív energiával, hűséggel indult, és ezen értékek mentén folytatódik – egy szép, régi épületben, amelynek a szellemiségét tiszteljük.

A történet mintha valahol önmagát írta volna, a lakásvásárlástól kezdve a házba beköltöző művész barátokig.

Azt hiszem, az organikus szó jellemzi a legjobban. Nem volt szuper, látnoki üzleti terv, minden nagyon természetesen alakult. Segítettünk egy művésznek, aki hálás volt, bemutatott valakinek, aztán ő is valakinek, és így tovább. Sze-

retünk csoport tagjaiként létezni, mert a közösségben sokszorozódnak az emberi hatások. Nem csak képzőművészek, hanem zenészek, filmesek, más kreatív emberek is vannak köztünk.

Hogyan határozná meg a szerepüket, helyüket ebben az organikus körforgásban?

Mi leginkább producerek vagyunk. Én író lehettem előző életemben, Will pedig szobrász. Értünk a kreatív emberek nyelvén, mi is azok vagyunk, de nem mi hozzuk létre az alkotásokat. A mi dolgunk az, hogy a dolgok megtörténjenek.

Nem nehéz produceri távolságból, saját művészi próbálkozások nélkül szemlélni mindezt? Esetleg íróként…

Ha több időm lenne, talán próbálkoznék.

Otthon rajzolgatok, csinálok ezt-azt. De tudnék olyan képet festeni, mint ez itt a falon? Nem. Ismerem a határaimat.

Mit gondol, hol tart most? Mit lát, ha visszanéz az eddig történtekre, és mit, ha előre tekint? Mi következhet?

Ha visszanézel, tanulsz. Ha tudod, mit csináltál jól, próbálod megismételni.

Megnézed a döntéseket, amiket hoztál, amik talán nem akkor, hanem visszatekintve bizonyultak jónak. Majd előre nézel. Nem lehet mindig visszafele; kombinálni kell a kettőt, mert különben nem fejlődsz. Sok új projektünk nem jött volna létre a múlt újragondolása nélkül, múlt és jövő együtt jár. Ha felépítünk egy márkát, amiben bíznak az emberek és kedvelik, annak komoly üzleti ereje van, de a márka talán még ennél is többre képes. Megvenni valamit olcsón és eladni drágábban: ez a megszokott ügymenet. A mi megközelítésünk más.

Amikor a világgazdasági válság Magyarországon is lelassította a gazdaságot, megkerestük, milyen más módokon tudunk értéket teremteni, terjeszkedni, kiterjeszteni a közösséget, tovább vinni a gondolatiságot. Ez nem konkrét tényekkel leírható, de remélhetőleg pozitív történetet. Ahogy az emberek, úgy a márkák is idősödnek. És mélységük lesz.

Tehát lelket adnak a márkának.

Jó hallani, hogy érzi, miről beszélek! Mi nem úgy adunk el valamit, mint mások mondjuk, a zacskós chipset. Azzal sincs baj, sokan űzik sikerrel, de az nem a mi pályánk. A mi üzletünk sokkal emberibb történet.

27

LET’S MEET

at the National Dance Theater!

The National Dance Theater opened the gates of its new building on 15 February 2019 in the Millenáris Park.

Creating a new venue will enable them to fulfill their mission, that is, to break down the barriers between spectators and dance. Featuring both industrial and modern elements in its design, the building is equipped with state-ofthe-art theatrical equipment. Its two stages and four chamber rooms hosts a total of nearly forty Hungarian and international companies each year.

Moreover, they have a café in the lobby, which is considered the first stage of becoming a regular guest.

Since its founding in 2001, the National Dance Theater has been the home of Hungarian dance, although between 2014 and 2019 they were left without a home. After four years of “wandering”, their new building was opened on 15 February 2019, and the Budapest Dance Festival also began.

Director Péter Ertl sees the Dance Theater as a meeting point, and the Millenáris Park is the perfect community space for dance lovers. Ertl is confident that the audience will not only enter the theater to watch performances, but the venue itself will be an attractive and important part of the dance theater experience.

The building has two theater halls (one with a capacity of nearly 370 and one with 120 people) and a chamber hall; in addition to its primary function as a community space, the lobby functions as a lecture hall. In the latter, several pieces have already been 28

performed, including an Argentinian tango show, a Hungarian dance house evening, and – in the framework of the Imre Zoltán Program – a space-specific performance directed by Máté Mészáros.

One of the largest dance events in Central Europe, the Budapest Dance Festival is organized annually by the Dance Theater, where the audience can see both Hungarian and international productions. This year’s festival began with the joint premiere of the PianoPlays etudes by the Ballet Company of Győr and the Liszt Ferenc Academy of Music. as for domestic productions, the two-week program included ballet performances from Szeged, Kecskemét, Székesfehérvár and Miskolc. Those who were interested in international groups could choose from Swiss, Canadian and French productions.

As a presenting theater, the institution works with nearly forty Hungarian and international companies every year. Their repertoire features a diverse range of genres ranging from folk dance to classical ballet, ballroom and contemporary dance to interactive children’s performances.

The Dance Panorama Festival, held for the 17th time in Keszthely, is also linked to the Dance Theater. This year’s performers are the Hungarian National Dance Ensemble, the Danube Folk Ensemble, János Lakatos and László Budai.

The theater also offers interactive theater education programs and

ANITA SINKOVICZ PHOTO: HLINKA ZSOLT

various activities for its audience.

Amateur and experienced young people can take part in the five-day Summer Dance Fusion course, where participants can learn about a variety of dance styles. Teachers include professionally recognized artists such as Nadia Abdulwahab, Zsófia Barbarics, Amáta Farkas, Katalin Lőrinc, Róbert Kiss (Szeged Contemporary Ballet), István Kőnig, Milán Újvári, Kata Kopeczny, Andrea Mészöly and Júlia Dobay (Artman Association).

They also facilitate the reception of dance works with a complex dance theater education performance.

‘Based On A True Story’ is a joint production of the National Dance Theater, the Central Europe Dance Theater, the Káva Cultural Workshop and the Bethlen Square Theater.

Through the story of a disintegrating family, artists and senior students reflect on how to maintain their humanity in such circumstances. The performance consists of interlaced and interconnected textual theater scenes, dance theater scenes, and interactive parts including both verbal and physical interactions.

The National Dance Theater represents the best of Hungarian dance both at home and abroad. At their new headquarters, with more opportunities and renewed strength, they are rightly at the forefront of the struggle to popularize Hungarian dance and increase the number of dance lovers everywhere.

2019. DECEMBER 17.

MAGYAR NEMZETI MÚZEUM

LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

Lรกszlรณ Moholy Nagy, A XXI, 1925

www.oppenheimlegal.com