Art Is Business | 4. SZÁM

Page 1

2019. AUGUSZTUS | 4. SZÁM

SZALONTAY TÜNDE SZÍNÉSZNŐ


MERT AZ LMBTQ TURIZMUS KIHAGYHATATLAN ELEME A MINŐSÉGI KULTÚRA .

BUDAPEST LOVES YOU

MAGYARORSZÁG ELSŐ LMBTQ TURISZTIKAI EGYESÜLETE

pinkbudapest.com pinkbudapest


AMIKOR A MŰVÉSZET A TUDOMÁNY ÉS A KÖZÉLET MANKÓJA KEDVES OLVASÓK! A Saul fia kampányát anno háromszázhuszonegy-millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap, de – megállapodás alapján – a hirdetéseket a Sony Pictures Classic koordinálta, és több száz ezer dollárt fektetett bele. A Sony már Cannes-ban kijelentette, hogy az Oscarig akarják elvinni a Saul fiát. Megtörtént. Az Oscar-díj megkoronázta a film és alkotócsapata addig is páratlan sikerét. Ezzel lezárult egy történet, de elkezdődött egy másik. György Péter esztéta a hazai bemutató után úgy fogalmazott: „Magyarországon eddig nem született olyan nemzeti konszenzuális film, mint amilyen például a lengyeleknél Andrzej Wajda Katyńja volt. A mi konszenzuális filmünk a Saul fia lehet”. A hollywoodi diadal után tartott budapesti sajtótájékoztatón kiderült, valóban elindultunk ebbe az irányba. Vági Zoltán, a film történész szakértője elmondta: „Amikor Röhrig Géza a film jeleneteiben a halott gyermeket vitte, sokunknak az volt az érzése, hogy nem egy, hanem az a százezer magyar gyerek van a kezében, akik ott voltak a négyszázharminc-ezer deportált között, és akiknek a túlnyomó többségét a megérkezésük után néhány órán belül elgázosították. Az egyik nagy fehér folt az, hogy kik voltak ők. A filmben a gyermeknek nincs neve. Nem csak neki nincs, hanem a többi százezer magyar gyereknek sincs. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a közeljövőben elindítja a Saul gyermekei programot, amelynek az a célja, hogy a százezer gyermek nevét megpróbáljuk összegyűjteni. A program fővédnöki posztját – nomen est omen − Nemes Jeles László vállalta; ez nemes cselekedet. Természetesen a szülőkről sem fogunk megfeledkezni. Európai ország nem feledheti a halottait. Akár Auschwitzban ölték meg őket, akár a Don-kanyarnál haltak meg a hóviharban vagy a Gulágra hurcolták őket. A Saul fia nagyon sokat tett, talán többet mindenki másnál azért, hogy ezeket a halottakat újra visszahozzuk a nemzeti emlékezetbe”. A Saul Gyermekei Emlékprogram első évében végzett munkáról az idén júniusban számoltak be. Nemes Jeles László a gyermekáldozatok összegyűjtött képeinek megrázó erejével kezdte bevezetőjét, majd így folytatta: „Sokan kérdezték, miért egy fiktív szereplőről készítettem filmet. Az igazi történetek csak

akkor maradnak fenn, ha van valaki, egy túlélő, aki elmondja őket. A legtöbb megölt gyermek után azonban nem maradt senki, hogy beszéljen. Nekünk kell elmondanunk a gyerekek el nem mondott történeteit”. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár felhívására egy év alatt közel ezer gyermekáldozattal kapcsolatban jelentkeztek. Egykori szemtanúk, túlélők, családtagok, barátok juttatták el az intézménybe a meggyilkolt gyermekek történeteit, a megmaradt dokumentumokat, fényképeket. A program keretében 100 000 – gyermeksorsok címmel időszaki kiállítást is létrehoztak, a múzeumban. A gyermekáldozatok sorsát megörökítő kétnyelvű honlapon áldozati profilok, kisfilmek, tematikus anyagok találhatók. „A hazai és külföldi gyűjteményekben, levéltárakban, emlékhelyeken zajló történeti kutatások révén már több, mint tízezer Magyarországon megölt vagy a náci táborokba deportált áldozattal kapcsolatban találtunk dokumentumokat, adatokat” – összegezte az első év eredményeit Vági Zoltán. A Saul Gyermekei Emlékprogramot külföldi partnerek is felkarolták, holland, brit, amerikai, német, szlovák, lengyel intézmények segítik a munkáját. A kutatást többek között az Európai Unió és Németország Külügyminisztériuma támogatja. Továbbra is várják a magyar gyermekáldozatokkal kapcsolatos információkat, dokumentumokat, fotókat. A gyerekeket a saulgyermekei.hu és a milev.hu honlapokról letölthető adatlapokon lehet bejelenteni. A Saul fiát művészek alkották. Nemes Jeles László rendező, Röhrig Géza főszereplő (akit addig elsősorban költőként jegyeztek), Erdély Mátyás operatőr, Rajk László látványtervező, az azóta elhunyt Melis László zeneszerző és a stáb többi tagja olyan produktumot hozott létre, amely messze meghaladja egy művészfilm kulturális jelentőségét, ha úgy tetszik, „kézzel fogható” közéleti hasznot hajt. Ilyen az, amikor a művészet a társadalmi folyamatok mentorává, katalizátorává válik. És nem mellesleg mindez nemzetközi együttműködésben valósul meg. L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2019. AUGUSZTUS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu/hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: BODNÁR JUDIT LOLA, FÁBIÁN BARBARA, HARDI JUDIT, HORVÁTH VIKTÓRIA, JANKOVICS MÁRTON, JANKÓ JUDIT, KALOCSAY GERGELY, L. HORVÁTH KATALIN, SEBŐK VIKTÓRIA, SINKOVICZ ANITA, SZEMERE KATALIN FORDÍTÓ: SZIJ BARBARA | KORREKTOR: FÁBIÁN BARBARA | PROJEKTFELELŐS: SINKOVICZ ANITA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS KFT. www.artisbusiness.hu/hu | ISSN: 2631-1127

1


2

RUHA: VAN GRAAF ÁRKÁD ÉKSZER: PARFOIS CIPŐ: CCC STYLIST: PAKSI ÉVA


A KÍSÉRLETEZÉS VÁLT TERMÉSZETESSÉ SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: SIN OLIVÉR

Független színházi díva: Szalontay Tünde. Mindig is az volt, de néha belecsöppen egy-egy tévésorozatba, filmbe. Bár már évek óta nem tagja a Pintér Béla és Társulatának, nyolc ottani szerepét megtartotta. Közben sokfelé dolgozik, az egyik legutóbbi izgalmas vállalkozása egy Grencsó István-lemez volt, amelyen jazzre improvizálva mondta a verseket. És ha ez nem lenne elég, kommunikációs tréningeket is vezet cégeknek. Mi a legjobb az alternatív színészlétben? A szabadságérzés. Bár igazából nehéz erre válaszolnom, mert a munkám kilencven százalékát alternatív színházban töltöttem, nekem ez a természetes közegem. Kőszínházban nem voltam hosszasan. Vágyott valaha kőszínházi tagságra? Az ember néha vágyik rá. Mi tűnik izgatónak benne? A biztonság, a bizonyosság, a kiszámíthatóság. Egyrészt az anyagi, másrészt a művészi. Nyilván ez utóbbi attól függ, melyik színházban tag az ember. Persze aztán ha ott van, akkor meg azon kezd el szorongani, hogy olyan feladatokat kap-e, amilyeneket szeretne. Ez nem az a biztonság, ami elől a kilencvenes évek elején külföldre menekült? Nem menekültem, inkább kalandvágy volt bennem. Tanulni akartam, amikor otthagytam az Arvisurát, és elmentem Dániába, majd Olaszországba. Még stúdiós koromban, a Szkéné Színház nemzetközi fesztiválján láttam a Teatro Rio Rose Bow Down című előadását, és

olyan hatással volt rám, hogy amikor lehetőségem adódott, kimentem Dániába, ahol az egyik vezető színészük tartott hangkurzust. Több éven keresztül tréningeztem velük, és előadásokat is készítettünk. Sosem jelentkezett a Színművészeti színész szakára? Nem, akkoriban fel sem ötlött bennem. A kísérletezés vált természetessé, akár az Arvisurában, akár a Jeles András vezette Monteverdi Birkózókörben, később pár évig a Városi Színházban, amelyet Jeles Halász Péterrel közösen vitt. Az alternatív színház – vagy ma már inkább független – másfajta érzékenységet jelentett. Az is igaz, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években sokkal egyértelműbb volt, ki a független és ki nem. Manapság átjárhatóbbak a színházak, nincs is sok értelme ennek a megkülönböztetésnek. A szabadúszás független életforma, eldöntheti, mit akar csinálni. Azért ez nem „kívánságműsor”. Kevés felkérésre mondtam nemet. De semmit nem bántam meg, még azt az előadást sem, amit csak kétszer játszottunk, noha ugyanannyi munkát fektettünk bele,

mint a nagy sikerbe. Az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a független szcénában egy csomó előadást csak havonta egyszer játszhatunk. Szóval, ez nehezített pálya. Abszolút. Most, hogy már nem a legfiatalabbak közé tartozom, máshogy izgalmas számomra függetlennek lenni. Kérdés, hogy egy rendező mit lát meg az emberben. De sosem volt egyenes ívű a pályám. Nagyon fiatalon kezdett el érdekelni a művészet. Ügyesen rajzoltam, különböző képzőművészkörökbe jártam. Eleinte a klasszikusabb vonalat követtem, aztán bekerültem a SZEM-csoportba, ami egy igazi szellemi műhely volt. Rengeteg technikát, stílust kipróbálhattunk, kiállításokra, művészettörténeti előadásokra jártunk, happeningeket csináltunk, izgalmas évek voltak. Arra emlékszem például, hogy amikor el kellett hagynunk azt a helyet, ahol a műhelymunka folyt, körberajzoltuk egymást a falon s így, festett árnyként búcsúztunk. Vagy egy hétvégére levonultunk vidékre. Mindenki vállalt valamilyen „produkciót”. Én voltam a reggelifelelős. Csináltam egy hatalmas terítőt, a fűbe terítettem, különös ételeket készítettem, mindent kiraktam 3


rá, és furulyáztam, amíg a többiek ettek. Vagy fönt, a szalmával terített padláson egy alkalmi rockzenekarban énekeltem. Akkor látta már magát színész-performerként? Még nem tudtam pontosan, mit akarok, elvégeztem az óvónő- majd a tanítónőképzőt. Ez utóbbival párhuzamosan kezdtem el dolgozni az Arvisura Színházban. Nagyon fiatal voltam, képlékeny, megformálatlan. Elementárisan hatott rám a mozgásszínházi képzés. A próbák akkoriban sokkal fontosabbak voltak nekem, mint az előadások. Intenzív stúdiómunka folyt.

4

Mostanában mi volt ezekhez hasonló élménye? Nemrég olvastam egy workshopról, ami – úgy képzelem – ilyen lehet. Ivo Dimcsev bolgár koreográfus, előadóművész Szegeden tart egy workshopot a THEALTER fesztiválon. Önálló esttel, monodrámával foglalkozik, ami nekem is nagyon izgalmas lenne. Régóta foglalkoztat egy szólóest elkészítése, plusz ahhoz is fontos lenne, hogy befejezhessen a drámainstruktor-színész szakot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Maga Dimcsev fantasztikus előadó, extrém, gátlástalanul szabad. Ami még különös lehetőség volt mostanában, a Grencsó Collective új lemeze, az Ajtótól kapuig. Grencsó István verseire improvizáltunk. Grencsó, Benkő Róbert, Bolcsó Bálint és Heidrich Roland zenélt, tőlem meg azt kérte István, hogy ne a klasszikus értelemben mondjam a verseket, hanem én is zeneileg közelítsem meg a szöveget. Volt pár koncertünk, aztán CD-re rögzítettük az anyagot. Szeretnék én is egy zenés estet, már csak meg kéne találni hozzá a megfelelő embereket, dalszövegírót és zeneszerzőt.

azért is, mert egyre több munkám lett, és akkor kezdtem sorozatokban forgatni.

A drámainstruktor szakot 2013-ban, akkor kezdte el, amikor eljött a Pintér Béla és Társulatától, ahol tizennégy évig játszott. Miért volt erre szüksége? Ez a szak színészdiplomát ad azoknak, akik gyakorló színészek, de nem a Színművészetin végeztek. A vezető tanárok: Molnár Piroska, Szőcs Artúr és Kocsis Gergely voltak. Azt gondoltam, az iskola lehetőséget ad, hogy újragondoljam a színházhoz, színészethez való viszonyomat. Az első év valóban ilyen volt nekem, a második-harmadikban viszont elvesztettem a lendületet. Valószínűleg

Ezek a sorozatok, a Munkaügyek, a Válótársak több munkalehetőséget hoztak? Elég sokat játszom színházban. Bár már nem vagyok a Pintér Béla és Társulatánál, továbbviszem nyolc szerepemet. Ez egy alap. És ezen kívül játszom más előadásokban is. Például a Dollár Papa Gyermekeivel, a Scallabouche Társulattal, és korábban Gergye Krisztiánnal meg a Krétakörrel szintén dolgoztam. Ezek a sorozatok nem hoztak automatikusan új munkákat – bármennyire jók a visszajelzé-

sek. Ugyanúgy kell castingra járnom, mint előtte. A Munkaügyekbe Murányi Tünde helyett ugrottam be, amikor megbetegedett. Az ő megírt szerepét vettem át, emiatt kissé nehezített volt. A Válótársak nagyon klassz munka volt. Újrajátszhattam Scherer Péterrel, akivel még az Arvisurában kezdtem annak idején. Az ő egzaltált, szerelemre mindig kész titkárnőjét alakítottam. Most A tanár című sorozat új részeiben forgatok majd pár napot. Volt olyan film, amiben kimondottan egy szerepre hívta egy rendező – casting nélkül? Az 1945-be Török Ferenc.


A Scallabouche Társulat több előadásában is játszik. Hogy jött az improszínház, ráadásul angolul? Külföldön próbálta? Az improvizáció végigkíséri a pályámat. Külföldön is sokat használtuk, főleg mozgásimprovizációt. Amikor bohócdoktor voltam, szintén gyakran kellett rögtönöznünk. A Scallabouche-ba először az alapító Alexis Latham mellé hívtak színésznek. Onnantól kezdtünk el együtt dolgozni, és nemcsak improelőadásokban, hanem kommunikációs tréningeket is tartottunk együtt. Nem volt riasztó az impro? Színész általában előre leírt szöveget mond. Maga az impro nem, az viszont eléggé, amikor angolul kellett csinálni, pedig elég jól megtanultam a nyelvet, amikor külföldön éltem. De zavart, hogy sokszor nem tudtam igazán gyorsan és frappánsan kifejezni magam. Nagyon jelen kell lenni ebben a műfajban, éberen figyelni. És a kommunikációs tréninget miért kezdte el? Pénzkiegészítés? Eleinte színészként vettem részt a tréningekben, ahol az improvizációs technikákat ugyancsak használtuk a képzésben. Különböző karaktereket játszottunk, olyanokat, akikkel a résztvevők munkájuk során találkoznak. Így kipróbálhatják magukat ezekben a problematikus szituációkban, és az új kommunikációs eszközöket megtanulva megtapasztalhatják, mennyi minden változhat. Látom, mindenkiben milyen iszonyú erős a védekezés. A tréning önmagában nem segít, csak ha a hétköznapokban tudatosan használják, úgy válhat egy idő után természetessé. Most már treningvezetőként is dolgozom a Batiz András vezette Impact Worksben. Volt, aki kezdetben ellenállt, aztán rájött, milyen jó ez? Ez gyakran kötelező képzés a cégek alkalmazottainak, de mivel rengeteg játékos feladat van, a legtöbbször sikerül feloldani a kezdeti ellenállást. Ha jönne egy rendező, aki nem ismeri, de megmutathatná neki azt a három szerepét, amelyekre a legbüszkébb, mik lennének azok? Hármat nehéz választani: a Parasztoperát mindenképpen mutatnám, és a Gyévuskát és a Szutyokot is szeretnem. Ezzel rögtön meglenne a három.

Miközben nagyon izgalmas kaland volt Gergye Krisztiánnal az Opera Amoralé, amelyet az A. E. Bizottság dalait felhasználva írt-rendezett. Aztán a Scallabouche-sal a Frank Stein, amely részben fiktív, részben Mary Shelley Frankensteinjéből, részben pedig „kihallgatott” történettöredékekből készült. Vagy legutóbb Az apáca, amit Ördög Tamás rendezett, és ősztől újra játszunk. Csinál bármit szívesen a színház mellett? Van egyáltalán ideje másra? Jógázom, futok a Szigeten és időnként body art órákra járok. A színházon kívül, helyett talán a mozgásterápia érdekelne. Abban benne van a testtel való érzékeny, tudatos belső munka, de tudom, ahhoz még rengeteget kellene tanulnom. A múlt hónapban tele volt a net a műanyagmentes július fogadalmával. Kipróbálta? Azt gondoltam, kipróbálom, aztán első nap, amikor bementem egy boltba vásárolni este fél 10-kor, rájöttem, hogy alig tudnék hirtelen mit venni. Az élelmiszerek hetven százalékát ugyanis műanyagba csomagolták. Az, hogy műanyagpalackot nem vesz az ember, alap, de ezekhez a finomságokhoz nagyobb felkészülés kell. Otthon próbálunk zacskómentes életet élni, szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Sokan megkérdőjelezik, van-e értelme ennek az egy hónapnak, de szerintem mindenképpen. Az a remény megmarad, hogy egyre tudatosabban visszük ezt tovább már augusztusban is. Ez lenne a célja, ha nem is százszázalékosan, de megszabadulni a műanyagtól. Azt hallottam, menhelyről fogadtak örökbe kutyát. Volt már mentett ebük? Ez az első kutyánk, és nem menhelyről, de befogadtuk. A Facebookon láttam meg Russelt, akiről azt írták, régóta bolyong, és ha nem fogadják be rövid időn belül, akkor elaltatják. A kislányom mindig is szeretett volna egy kutyát. Azt gondoltam, ha elhozzák hozzánk, megnézzük, ismerkedünk vele, és majd gondolkodunk rajta, mi legyen. Ehhez képest lerakták és otthagyták, nem volt apelláta. Lehet, ha elkezdünk töprengeni rajta, nemet mondunk. Russel körülbelül három éve van velünk, és nem bántam meg egy percig sem.

SZALONTAY TÜNDE Szabadúszó színészként több független színházi csoporttal dolgozott együtt, például az Arvisuraval és Pintér Béla és Társulatával. Hat évig élt külföldön, Dániában a Teatro Rio Rose csapatának tagja volt, Olaszországban pedig a Turandot és A tolvaj szarka előadásokban játszott. Magyarországra Pintér Béla Sehova kapuja című előadásával tért vissza. Olyan hazai és nemzetközi produkciókban látható, mint a Munkaügyek és a Válótársak című vígjátéksorozatok, Az állampolgár (rendező: Vranik Roland), a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott 1945 (rendező: Török Ferenc) és a 2018. decemberében a Netflixre készült olasz Natale a 5 stelle (rendező: Marco Risi). Jelenleg is szabadúszó színészként dolgozik, továbbra is látható Pintér Béla és Társulata több darabjában. 2019 februárjában Elek Ferenc társaságában a Scallabouche Theatre Company Ketten című előadásban láthatta a közönség a Jurányi Inkubátorházban. Májusban a Nem vagy hibás című darabban szerepelt Koltai Róbert oldalán. Gyakori vendége irodalmi szalonoknak és felolvasó esteknek.

A FOTÓZÁS HELYSZÍNE: ANKLI’S BUDAPEST Az Ankli’s egy hetedik emeleti penthouse étterem a Belváros szívében, a Klauzál utcában, gyönyörű panorámával a nyüzsgő városra. Legyen szó családi összejövetelről, születésnapról, ballagásról vagy akár kisebb céges rendezvényről, az Ankli’s Budapest nagyon sok szeretettel vár mindenkit a varázslatos, felejtehetlen környezetben. Foglalás: info@anklisbp.com

5


ELSŐRANGÚ MŰFORDÍTÓ ÉS SZERETHETŐ KÖZEPES KÖLTŐ SZERETNE LENNI SZERZŐ: HORVÁTH VIKTÓRIA FOTÓ: VÁRADY NIKOLETT

„Apu a monitor előtt Annyi időt mért tölt? Műfordít és bérkölt.” A fenti cím Varró Dániel (sokaknak „csak” Varró Dani) – Veiszer Alinda műsorában elhangzott – ars poeticája. Megítélésem szerint ő a kortárs magyar irodalom fiatal generációjának egyik legüdébb színfoltja, aki humoros, (ön)ironikus és játékos verseivel, egyéni karakterével már most is kitörölhetetlen – amúgy 44-es – lábnyomot hagyott a hazai literatúra nagyjainak képzeletbeli sétányán. Bár elmondása szerint ezzel kapcsolatban vegyes érzései vannak, azért az mégiscsak jelez valamit, hogy életében, ráadásul csupán a harmincas évei vége felé járva érettségi tétel lett. Ez nem történik meg akárkivel. 1977-ben született, (az azóta más események miatt kiemelten számon tartott) szeptember 11-én. A közönség túlnyomórészt gyerekverseiről ismeri, de a munkássága valójában ennél sokkal szerteágazóbb. A populárisabb, szélesebb társadalmi körben ismert költői életút mellett jelentős drámaírói és műfordítói múltja van. Sokféle műfajban alkot az SMS-verstől a mesén át az NNG szoftverfejlesztő cég által megrendelt, informatikai foglalkozásokat népszerűsítő versekig. Sokféleségre épülő szakmai sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tizenhat díja és elismerése között van, ami a költői munkásságának szól (a teljesség igénye nélkül: Bródy Sándor-díj – 1999, Petőfi-díj – 2003, Az Év Gyerekkönyve díj – 2004, József Attila-díj – 2005), és van olyan is, amit a drámaírói, illetve műfordítói tevékenységéért kapott (például: Holmi Versfordítás-pályázat 3. Díja – 1996, Az Országos Színházi Találkozó különdíja – 2000, 6

Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma – 2008/2009). Az első verseit tizenkét esztendősen írta, majd sorra jelentek meg művei. Önálló kötetei közül először a – felnőtteknek szóló – Bögre azúrral találkozhattak az olvasók (1999), azt a – számára még nagyobb ismertséget hozó, gyermekek és felnőttek érdeklődésére egyaránt számot tartó – meseregény, a Túl a Maszat-hegyen követte (2003). A Szívdesszert 2007ben, az Akinek a lába hatos – korszerű mondókák kisbabáknak 2010-ben, az Akinek a foga kijött – még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak 2011-ben, a Nem, nem, hanem 2013-ban, az Akinek a kedve dacos – mondókák apró lázadóknak 2014-ben került a könyvesboltokba. Majd megjelent a Mi lett hova? című, felnőttek számára írt kötet (2016), az Aki szépen butáskodik (2018) és A szomjas troll (2018) című mesefüzér. Legutóbbi műve, a Csütörtök, a kisördög 2019ben látott napvilágot. Több könyve új kiadást ért meg. Kezdetben még az új műfajok kipróbálása iránti kíváncsiság, illetve a határok feszegetésének lehetősége sodorta a gyermekirodalom felé, később azonban ezt tudatosabb tematizálás váltotta fel. Ahogyan mondja, a Túl a Maszat-hegyen című művet még elsődlegesen a saját szórakoztatására (vagyis a költői lehetőségek megvalósításának egyik próbájaként) írta. Időközben háromgyerekes apa lett belőle, és elkezdte figyelni, dokumentálni azt, ahogyan a cseperedő kis lurkók fokról fokra felfedezik a világot, és rácsodálkoznak annak működésmód-

jára, törvényszerűségeire. Így műveiben természetszerűleg merít a saját családi élményeiből, gyermekei karakterei, illetve megnyilatkozásai vissza-visszaköszönnek egy-egy versében, meséjében, szereplőjében (például az Aki szépen butáskodik kötetcím is az egyik fia megfogalmazása volt.) Humoros, játékos szóalkotásai, „kön�nyed” nyelve miatt egyesek a posztinfantilizmus előfutáraként írtak róla, holott valójában arra törekszik – mint ahogyan az Index.hu-n egy 2018-ban megjelent interjúban mondta –, hogy minél természetesebben ötvözze a költészet nyelvét azzal, ahogyan az ember a mindennapokban beszél. Gyerekverseiben a felfedező, gyermeki szemszög mutatkozik meg, amit nem minden olvasó tud kellő távolságtartással kezelni vagy iróniával fogadni. Emiatt, kiemelten a Hat jó játék kisbabáknak című verse miatt számos támadás érte, ami azonban összességében nem változtatott töretlen népszerűségén. Varró a saját munkásságáról általában szerényen nyilatkozik, és televíziós, illetve nyomtatásban megjelent interjúiban jobbára alapvetően visszahúzódó természete tükröződik. Ahogyan maga fogalmazott az NL Cafénak 2018-ban: a legszívesebben beülne egy nagy ruhásszekrénybe, mint kedvenc költője, Csokonai, és naphosszat verseket írna – egyedül. Magam úgy gondolom, írásai jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a modern kor embere ne úgy tekintsen a vers műfajára, mint valami klasszikus, ódivatú és érthetetlen szó- és gondolatfolyamra.


„Legtöbbször azt éreztük, a zenénk kilóg a sorból” SZERZŐ: FÁBIÁN BARBARA FOTÓ: CHALHOUB EMIL

Fenti állítás azonban nem térítette le őket a céltudatosan eltervezett útról, aminek eredménye is van: legutóbb a Nagy-Szín-Pad! „tehetségmutató” verseny különdíját nyerték el. Az indie rockot játszó The Bluebay Foxes két tagjával, Juhász Bálinttal és Lőrincz Balázzsal beszélgettünk. Feltűnt, hogy bár fiatal zenekar vagytok, rendkívül tudatosan építkeztek. Négyen zenéltek a bandában, melyikőtökre jellemző ez? Juhász Bálint: Az elején leginkább tőlem jött, hogy struktúrában gondolkozzunk, és mindig legyenek apróbb célok. A fiúk szerencsére vevők voltak erre. Nincs mögöttünk menedzsment ma sem, a bookingon kívül mindent magunk csinálunk. Lőrincz Balázs: Az első koncertdátum előtt már voltak profi fotóink, rendes stúdiófelvételünk, logónk. Bálint a zenekar frontembere, logikus volt, hogy felőle érkeznek ezek a gondolatok. Nálam landoltak a grafikai feladatok, hiszen egyébként is ezzel foglalkozom. Katona András, a dobosunk a koncertek technikai részében hatalmas segítség. Egy éve csatlakozott hozzánk Kérges Balázs gitárosként, hamar átvette a ritmust. Olvastam, hogy egy budapesti éjszaka során született meg a zenekar ötlete. Tehát van ennek egy romantikus olvasata is: összeállni a zenélés öröméért. J.B.: A legtöbbeknél valószínűleg az az első, hogy együtt akarnak zenélni, és keresgélik ennek az útját. Nálunk azt az éjszakai beszélgetést is rengeteg munka előzte meg, akkor mi már a számok egy részét rég megírtuk a dobosunkkal. Mennyi energiát vesz mindez igénybe a mindennapokban? L.B.: Hektikus. Komolyabb koncertek előtt vagy ha nagyobb felvétel, fotózás van, a hét minden napját együtt töltjük – zenéléssel vagy tervezéssel. Mondjuk, amikor tavaly decemberben kihoztuk

az első LP-nket, utána két hónapig szinte semmivel sem foglalkoztunk. Megszületett a NOW című lemez, és kb. elmentünk gyesre. Instagramra se posztoltunk semmit. A következő posztunk viszont az volt, hogy bekerültünk a Nagy-SzínPadra. Ha már itt tartunk: számos tehetségkutatón vettetek részt. Kezdő zenekarként figyelni kell erre? L.B.: Egyrészt szerettünk volna minél többet játszani, emellett arra is jók voltak ezek, hogy kipróbáljuk magunkat: hogyan kell felkészülni egy koncertre, lenyomni egy bulit? J.B.: Kíváncsiak voltunk az emberek véleményére is. Legtöbbször azt éreztük, a mi zenénk kilóg a sorból. Miért lehet ez? Mit talál az ember, ha gyanútlanul rátok keres a Youtube-on? L.B.: Alternatív indie rockot játszunk, ami a 2000-es évek elején érkezett meg a világ könnyűzenei életébe Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból. J.B.: Itthon ez a műfaj sosem nőtte ki magát igazán, bár voltak próbálkozások. Tény, hogy nehezebb betörni vele, mint egy klasszikus popslágerrel. És mi újság a nemzetközi lehetőségekkel? L.B.: Különdíjat nyertünk a Nagy-SzínPad során, így kijutottunk a hollandiai Eurosonic Fesztiválra. J.B.: Még keressük az útját annak, hogyan lehet külföld felé elindulni. Nem egyszerű feladat. Azoknak a menedzsereknek sincs meg teljes mértékben a know-how erre, akik próbálkoznak ilyes-

mivel. A Eurosonic jelenleg a legerősebb showcase Európában, szeretnénk ebből minél többet profitálni. Látványos, hogy szeretitek a lépcsőzetes építkezést. Mindehhez tartozik egy markáns arculat, ha a fotókat, klipeket nézzük. Az LP-tek tokja például háromszög alakú, kihajtogatható. Miből inspirálódtok? L.B.: Általában random jönnek az ötletek, bedobjuk a közös chatbe. Lehet, hogy éppen akkor nem aktuálisak, de hónapokkal később elővesszük őket. Ilyen volt a háromszöglemez is, amiről sok visszajelzést kaptunk, hogy tényleg valami más, megjegyezhető. Úgy tudom, a névválasztás is valahogy így jött, konkrétan egy Excel-táblázat alapján történt. L.B.: Nagy nyomásra, fontos fellépés előtt, pár nap alatt kellett kitalálnunk. Konkrétan dobáltuk be a táblázatba a szavakat, szűkítettük a listát, raktuk őket össze mindenféle verzióban. Ki kéne találni valami legendát az Excel-tábla mellett… Túl jó név ehhez! J.B.: Jó, persze beszélünk itt most arról, hogy mennyire tudatosak vagyunk, de azért fontos elmondani, hogy szerencsére nem minden történik ennyire tervezetten. A dalszerzésben, a színpadi létben nincs ilyen. Ráadásul léteznek hátulütői is a tudatosságnak. Túlságosan underground fesztiválokra például nem hívnak meg minket, pont emiatt. Holott szerintünk annak a közönségnek is tetszene a zenénk. Tök jól működnénk egy kis füstös kocsmában és egy hatalmas színpadon is. 7


SZERZŐ: F. B.

DÍSZLETÉPÍTÉSTŐL TÚRÓSCSUSZA-KVÍZIG

MEGISMÉTELHETETLEN PROGRAMOKKAL VÁR A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA A főváros egyik legnépszerűbb programsorozata a Színházak Éjszakája, melyhez intézményként ma már presztízs csatlakozni, nézőként pedig nem érdemes lemaradni róla. Betonszilárd brand, karakteres koncepcióval: tisztán és üzembiztosan nyújtja a tőle elvárt élményeket. Idén harmincnégy intézmény színes programkínálatán vehetnek részt az érdeklődők egyetlen éjszaka leforgása alatt. Mottót is kapott ebben az évben az évadnyitó színházi fesztivál: „Te mit viszel magaddal?” A játékos szlogen – mint a színházban annyi minden más – természetesen többletjelentésű. Budapest és az önkormányzati fenntartású színházak nyolc éve hívták életre a hatalmas lelkesedéssel várt fővárosi programsorozatot, a Színházak Éjszakáját. A koncepció szerint a teátrumok egy, az év többi estéjével össze nem hasonlítható alkalom 8

során minden addiginál interaktívabb módon mutatkoznak be a nézőknek. A legfőbb cél, hogy igazán közvetlenné tegyék a közönség és az alkotók kapcsolatát. „A budapesti színházi élet színe-java együtt gondolkodik ilyenkor azon,

milyen kuriózumokkal lepje meg közönségét – emelte ki korábban Komáromi György projektvezető, a Radnóti Miklós Színház gazdasági vezetője, mi is a fesztivál egyik szívhezszóló összetevője. „A színház alapvető lényegét, miszerint az előadás játékideje


alatt az alkotók, színészek, háttéremberek és a nézők kölcsönösen hatnak egymásra a művészet erejével, ezen az éjszakán a szokásos kereteken túlmutatva lehet megidézni.” 2012 óta izgalmas, csak ezen az estén látogatható programokra várják a szervezők a karszalaggal rendelkező közönséget. Tavaly már több mint tízezer embert mozgatott meg a rendezvény. Nyílt próbákra, kulisszajárásokra, színházi várossétákra, közönségtalálkozókra, interaktív élményekre, színházi fellépőkkel túlcsorduló afterpartyra lehet ilyenkor számítani – ezek ma már kötelező elemei a színházi élményektől hangos estének. CSAK ITT KARAOKÉZHATSZ EGYÜTT KEDVENC SZÍNÉSZEIDDEL Rettenetesen nehéz dolgunk van, ha össze akarjuk szedni az elmúlt évek legjobb, fantáziadús programjait. A végeredmény az lesz, hogy órákra veszünk el az élmények boncolgatásában. A résztvevők minden bizonnyal emlékeznek arra, ki vágta fel leggyorsabban a Thália Színház művészei közül az uborkát, vagy hogy mi volt a témája a slam poetry-előadásnak a Karaván Színházban; hogyan képzelte el a Katona három fiatal rendezője a maga Egérfogó-jelenetét a Hamletből, vagy kiderült-e a Rózsavölgyiben tartott beszélgetés alapján, mi kell a jó kortárs magyar drámához. Az elmaradhatatlan elemekben is sok színház jeleskedik: az évek során nyílt próbát tartott többek közt a Centrál Színház és a Trip Színház, kulis�szajárás volt a Karinthy Színházban, a Hatszín Teátrumban és az Újszínházban, színházi túra az Operában és a Madáchban, táncot tanulhattak a bevállalósabb résztvevők az Operettszínházban és a MU-ban. Bemutatták a színházi háttérszakmákat a Pesti Magyarban, közönségtalálkozót tartottak a Turay Ida Színházban és a Fórum Színházban. Színészkoncertre várták a rajongókat a Radnótiban, a Vígben és a Jurányiban is. Akadtak egészen hihetetlen merészséget igénylő programok. Az Őrült nők ketrecének művészeivel közösen karaokézhatott, aki mert, az Átriumban. Az Ódry Színpadon pedig azt is kipróbálhatták a résztvevők, milyen

érzés a Színművészeti felvételiztető tanárai előtt bizonyítani. A Momentán Társulat a világ egyik legnehezebb feladatára, improvizációra bírta rá a gyerekeket és a felnőtteket is. A Pinceszínházban a nézők aktív részvételével formáltak karaktereket, színházi jelmezek segítségével. A Bábszínházban az is kiderült: hogyan lehet valakiből bábszínész. Mivel ezen az éjszakán nagyon sokan arra kíváncsiak, mi történik a kulisszák mögött és hogyan működik egy színház, ezt is igyekeznek bemutatni az intézmények. Az RS9-ben arról a nem mindennapi jelenetről hullt le a lepel, amikor a díszítők építik a díszletet és a világosítók beállítják a fényeket. Az Örkényben pedig nyilvános munkarendi és vezetői értekezletre várták a kíváncsiakat. A szociális érzékenységet is gyakran célozzák a színházak. A József Attila Színház-asok színészeik gyerekkori fotóit árverezték el korábban, a Bethlen téri Színház pedig olyan „akadálypályával” várta a nézőket, amivel az autizmusra hívták fel a figyelmet. Tavaly először vehetett részt a közönség színházi témájú várossétákon, az OSZMI-val közösen. A Kolibri Színházban retró diavetítés volt, a Madáchban Shakespeare táncfantáziák, a Vidám Színpadon túrós csuszáért folyt a kvízküzdelem, a Trafóban az Utas és holdvilágot vesézték ki, a Szkénében felolvasószínházon vehettek részt a nézők. Egy szó, mint száz, ennyi programot felsorolni is gyönyörűség. Hát még megjelenni rajtuk! AZ IDEI MOTTÓ: TE MIT VISZEL MAGADDAL? A brand közel tíz év óta töretlenül népszerű, nincs ez másként idén sem. Egyetlen éjszaka alatt akár harmincnégy budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajon-gók 2019. szeptember 21-én. Idén a Magyar Dráma Napján lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több színház eseményén begyűjteni az élményeket. Te mit viszel magaddal? Ez a kérdés készteti gondolkodásra az érdeklődőket. Egyrészt arra utal, hogy a különleges éjszakán – és általában a színházi estéken – olyan kalandokban van részünk Budapest Színházi Főváros

kínálatában, amelyek élménye sokáig velünk marad. A szlogen másrészt, a későbbiek folyamán, az ez évi design kapcsán játékra csábítja majd a résztvevőket. A kérdés ugyanis értelmezhető úgy is: a végtelen hosszúnak tűnő, mégis hamar elröppenő estére extra túlélőcsomaggal kell készülni, ha maradéktalanul jól szeretnénk érezni magunkat a színházi túra során. A Színházak Éjszakája persze számos fogást bevet arra, hogy megszólítsa közönségét, és új rétegek felé közvetítse a programsorozatot. Két éve saját himnuszt kapott a fesztivál a népszerű The Biebers zenekar megzenésítésében. A Rakjuk össze sikerét újabb fülbemászó sláger követte. Dalt írt a Színházak Éjszakájának Péterfy Bori és zenekara, a Love Band is, melyben Saiid színházi tematikában rappelte el mondandóját. Örökké kedvenc sorunk marad ebből az alábbi: „szíved a kedvenc színészem, látnám még több darabban”. Az idei Színházak Éjszakája pontos programját szeptember 2-án teszik közzé a szervezők. A jegyértékesítés már megkezdődött, szeptember 1. (vasárnap) éjfélig 20% kedvezmén�nyel válthatják meg karszalagjaikat az érdeklődők, kizárólag online, a www.szinhazakejszakaja.hu, valamint a jegy.hu oldalakon. Szeptember 2-ától az intézmények jegypénztáraiban is lesz erre lehetőség, teljes áron. A Színházak Éjszakája Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg. RÉSZT VEVŐ SZÍNHÁZAK 2019-BEN: ÁTRIUM, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Dumaszínház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Színház, Magyar Állami Operaház - Erkel Színház, Momentán Társulat, MU Színház, Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház, Ódry Színpad - Színház- és Filmművészeti Egye-tem, Örkény István Színház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, RS9 Színház, StúdióK, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház. 9


MENJÜNK ARTMOZIBA BE SZERZŐ: BODNÁR JUDIT LOLA FÓTÓ: FORTEPAN (1952)

Kezdetben volt A Mozi, csak így, egyszerűen. Aztán jöttek a plázamozik, és úgy ráfeküdtek a keményvonalas szórakoztatásra, hogy a rég meglévő, önálló mozik – hogy a nézőiket megtartsák – kénytelenek voltak eggyel határozottabban megfogalmazni, kik is ők. Így váltak az artmozik mára a hazai kulturális élet egyik legizgalmasabb színfoltjává. Amikor Békeffi István és Eisemann Mihály megírta a Hallod-e Rozika, te… kezdetű operettslágert, aligha gondolták, hogy az a kedves kispiszkos, ahova ők ifjúkorukban csókolózni jártak, pár évtizeddel később a fogyasztás háztömbnyi méretű palotáinak legfelső emeletére költözik. Azt meg pláne el sem bírták volna képzelni, hogy a mozitechnológia képes lesz olyan elmejátékokat űzni az agyunkkal, hogy a kutya se akar majd csókolózni, nehogy lemaradjon a Bos�szúállók Nagy Fordulatáról. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a csókolózási helyszínek versenyét is eluralták a plázák, de ez egy másik cikk témája.) A mozik szétváltak plázamozikra és artmozikra, 10

utóbbiaknak pedig fel kellett nőniük az új feladatokhoz. Ma már nem mutatkoznak azok a keserű feszültségek, amelyek a rendszerváltás után, a plázamozik betörésével kétségtelenül léteztek, amikor rengeteg kisebb intézmény nem élte túl a hirtelen feltámadt versenyt. Azok, akik a piacon maradtak, művelik kertjeiket, nincsen érdemi szembenállás, egyik oldal sem határozza meg magát a másikhoz képest, a kommunikáció nem is említi a versenytársakat. Legfeljebb van néhány apróbb etikettbeli eltérés a plázamoziktól – például egyes művészmozikban nincsen a nézőtéren étkezés –, de az sem bezzeg-jelleggel. Sokkal inkább

az egyéni arc és hang megtalálása felé mozdultak el az artmozik, logikusan és nagyon helyesen. Nézőként ezt a folyamatot csak üdvözölni lehet, hiszen megkönnyíti a dolgunkat: azt, hogy az Uránia vagy a Puskin klasszikus eleganciájához, a Tabán családiasságához, a Cirko alternatív jellegéhez, a Művész vagy a Toldi vagány fiatalosságához van-e kedvünk, könnyű eldönteni. Ezt az egyediséget hangsúlyozandó a főváros legnagyobb artmozihálózatának, a Budapest Filmnek a mozijai is külön-külön márkák maradhattak, önállóan kapcsolódnak a közönségükkel, az üzemeltető okosan nem próbálta meg egy márka alá


terelni az oly különböző intézményeket, hanem hagyta, hogy mindegyik erős, önálló identitással találja meg a helyét a porondon. Az is erősíti az artmozik márkáját, hogy nagyon egyedi a megjelenésük, sok budapesti művészmozi rendre bekerül a legszebb moziépületeket, mozitermeket bemutató nemzetközi fotósorozatokba, és ezt az egyediséget az intézmények ki is domborítják. Ha végignézünk a fővárosi artmozikon, színes felhozatalt látunk, mindegyik szereplő megtalálta azt a sajátosságot, amivel unikum tud lenni a piacon, és folyamatosan, aktívan tesz a közönség figyelméért. Egyfelől azzal, hogy moziként a klasszikus műsorrenden kívüli, egyedi eseményeket szervez, másfelől azzal, hogy van nem klasszikus funkciója is. A Puskinban üzemel a Kuckó, bábszínházzal és gyerekfilmekkel, az Uránia rendszeresen vetít a nemzetközi színházi szcéna előadásairól készült felvételeket és koncertfilmeket, így nem ritka, hogy opera vagy heavy metal szűrődik ki a Nemzeti Filmszínházból,

a Toldi és a Bem mozi előcsarnoka igazi menő alternatív találkahely. Ilyenformán a budapesti artmozik nem csak mozik, hanem a kulturális és közösségi élet fontos csomópontjai. Azt meg, hogy kávézó üzemel az épületben, szinte felesleges is említeni, hiszen majd’ az összes artmozinak van kávézója, büféje, és több mozis kávézó, felzárkózva a hazai kávékultúra fellendüléséhez, nem is éri már be a középkategóriával, hanem nagyon igényes konyhát és kiszolgálást kínál, ami önmagában is vonzó. Az artmozi természetesen elsősorban a filmes felhozatala miatt artmozi: míg a plázamozik elsősorban a nagy stúdiók nagy költségvetésű kasszasikereire fókuszálnak, elsősorban a tengerentúlról, addig az artmozikban a kisebb stúdiók kisebb költségvetésű alkotásai és a független filmek dominálnak, nagyobb a diverzitás zsánerekben is, helyet kapnak kísérleti filmek, szkeccsfilmek és dokumentarista alkotások is, mindez erősen európai hangsúllyal. A magyar filmekre is sokkal nagyobb fókusz kerül – az Urániában például minden harmadik vetítésen magyar film kópiája pereg a vetítőgépben. Éles elválasztás ugyanakkor ezen a fronton sem jellemző, hiszen a művészmozikba is bekerülnek blockbusterek és zsánerfilmek, és egy ideje a plázamozik vásznán is látható egy-egy művészfilm. A különbség a hangsúlyokban van: míg a plázamozik a szórakoztatást hangsúlyozzák, addig a művészmozikban inkább a kultúraközvetítésé a főszerep. Ezért tartanak a legtöbb helyen különleges és sokszor telt házas vetítéseket moziban legutóbb évtizedekkel korábban játszott rétegfilmekből és klasszikusokból. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Cirko-Gejzír saját filmforgalmazási lábat is fenntart, hogy behozhasson olyan kuriózumokat, amelyek másként esetleg nem is jutnának el az országba. Így aztán a plázamozik és az artmozik közönségét is leginkább az ízlés alapján lehet elkülöníteni, ha – megint csak – nem is túl élesen. Bár az exkluzivitás nem jellemző – a Bem mozi törzsvendége is el fogja vinni a gyereket az új Jégvarázsra valamelyik plázába –, azért a keményvonalas filmrajongók elsősorban inkább az artmozik közönségében találhatók meg, a művészmozik pedig azért sem tartanak széles rágcsálnivaló-kínálatot, mert terméiket megtartották a filmművészet templomaiként, ahol

a közönség megtiszteli a filmet a teljes, nassolás nélküli figyelmével. Ugyancsak az elkötelezett filmrajongói identitás része, hogy ezek a nézők az eredeti nyelvű, feliratos vetítéseket preferálják, és amely filmekhez készíttet ilyen kópiát a forgalmazó, azokat a művészmozik ezekkel is vetítik. Fontos különbség még az is, hogy a plázamozikhoz képest az artmozik jóval tovább műsoron tartják a filmeket: ha csak heti egyszeri, délelőtti vetítésen is, de sokszor hónapokkal a plázamozis vetítések után is pótolható egy-egy filmes elmaradás. A közönség ínyenc és szakértői-rajongói identitása kapóra jön a mozik közösségi és marketingaktivitásához is: sokkal inkább vevők lesznek egy premier előtti vetítésre, filmklubra, filmes kvízestre az artmozik nézői, filmplakátokkal, filmes relikviákkal sikeres nyereményjátékokat lehet szervezni. Annak is váratlan sikere volt, amikor a Corvin mozi a felújításakor jelképes összegért felajánlotta a közönségnek a kidobásra váró moziszékeket. A mozik tudják azt is, hogy az ő közönségüknek igenis mond majd valamit egy feltörekvő ifjú rendező vagy egy norvég színész neve, és a filmfesztiválos sikereket is szívesebben domborítják ki a kommunikációban – ez a forgalmazóknak is segítség a közönségszervezésben. Amióta ez lehetséges, az artmozik szinte kizárólag online marketingaktivitást folytatnak – természetesen a helyszíni kommunikáció mellett. A közönség filmrajongói identitását lovagolja meg a szinte mindenütt üzemelő loyalty-rendszer is, a legtöbb artmozi kínál valamilyen kedvezményt, klubkártyát, bérletet a törzsvendégeinek, ami a közösségi hangulatot erősíti. A klasszikus magán- és vállalati mecenatúra és a szponzori rendszer nem jellemző, a Nemzeti Kulturális Alaptól érkezik az artmozikhoz támogatás, emellett Budapesten a Cirko-Gejzírnek van alapítványi háttere, időről időre szerveznek támogatói kampányokat, és kaphatnak 1%-os szja-felajánlásokat is; ezekből a 2017-es adóévben nagyjából egymillió forint gyűlt össze. Ha nem is ebből az összegből, de a fentiekből azt a következtetést azért nyugodtan levonhatjuk, hogy a családias hangulatra, a közelségre és az igazi filmrajongói közösségre nagyon erős igény van ma, a streaming korában is, és ezt még mindig csak az artmozik tudják megadni a közönségnek. 11


„Kevés kulturális intézmény építhet ilyen mértékben a fogyasztói támogatására” SZERZŐ: FÁBIÁN BARBARA FOTÓ: SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK

Könnyebbség vagy adott esetben hátrány, ha egy nyolcvannyolc éves branddel kell dolgozni? A kérdésre Herczeg Tamással, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójával kerestük a választ. Szóba került Juhász Gyula, a Pick fesztiválszalámi, az 1965-ös West Side Story és a Háry János is – Gerard Depardieu-vel. Majdnem kilencvenéves brandről beszélünk. Rengeteg kérdés felvetődhet egy ilyen léptékű márka esetében. Az első talán mégis az, mi a fontosabb: megtartani a hagyományos értékeit vagy teljesen az új kor igényeire szabni? Van középút is azért! A Szegedi Szabadtérit 1931-ben rendezték meg először, és már maga az alapítás is számtalan szép történettel, ma már 12

legendásnak számító ténnyel gazdagította a hazai színháztörténetet. Ami azonban ennél is fontosabb: mindegyik kitűnő alap a brandépítés és a mecenatúra terén. 1926-ban Juhász Gyula költő vetette fel a Játékok ötletét, majd Klebelsberg Kunó kultuszminiszter tett lépéseket a létrejöttéért. Kellenek ennél jobb nevek? Ők validálták a Szegedi Szabadtérit később is, sőt ma szintén sokszor hivatkozunk rájuk. Juhász Gyula

a Salzburgi Ünnepi Játékok példájával érvelt a Szabadtéri mellett. Pietro Mascagni olasz karmester, a Parasztbecsület opera zeneszerzője egyenesen úgy nyilatkozott akkoriban: „Szeged egész jövőjét innen fogja nyerni”. Nem tudom azt mondani, hogy nem lett igaza. Amennyiben? A kezdeti időszakban szinte a város teljes identitását vitte a hátán a Sza-


badtéri mint az ország legjelentősebb tömegrendezvénye. Az ember tragédiája például sokáig minden évben színre került a Dóm téri színpadon, egyfajta védjegyévé vált a fesztiválnak. Egészen odáig mentek elődeink, hogy ki akarták sajátítani Madách Imre nagyívű drámáját a Szabadtéri számára. Azt szerették volna elérni, hogy csak Szeged mutathassa be a Tragédiát az országban. Vitathatatlan lett a turisztikai értéke is a Szabadtérinek. Ehhez kétségtelenül sokat tett hozzá a helyszín: a szegedi nagyárvíz emlékére épített Fogadalmi Templom egy évvel az első Dóm téri előadás előtt lett kész, az emberek pedig csodájára jártak. Ma is nagyon meghatározó az image-ben, ezt nem szabad tagadni. Különleges atmoszférát teremt. A második világháború miatt húsz évig nem rendezték meg a Szabadtérit. Később, a szocialista időszakban megint nagyon fontos lett, amit képvisel. Ekkor a brandépítés erős részévé vált az állami szerepvállalás is. A Pick szalámit fesztiválszalámiként árulták, a pécsi dohánygyár Sopianae cigarettája fesztiválcigarettaként jelent meg, csomagolásán a Szabadtérit hirdetve. Nem titkolom, évekig próbáltuk elhagyni a dómot mint szimbólumot, amikor a grafikai anyagokat terveztettük. Ezek nem voltak sikeres próbálkozások. Egyszerűen azért, mert annyira meghatározó a környezet, amiben a Szabadtéri létezik. Erősek a hagyományok, valóban. Hogy lehet mégis alkalmazkodni a mai kor követelményeihez? Ez a rendkívül régi brand azért tud ennyire erős lenni ma is, mert amellett, hogy minden korban tiszteletben tartják a hagyományait, művészi értelemben állandóan, így ma is magas szinten kelti fel és elégíti ki a közönség kívánalmait. Folyamatosan képes volt megújulni. Az adott kornak megfelelő műsorpolitikával, műfaji preferenciákkal várta a közönséget. Talán kevesen tudják, hogy a hazai musicaljátszás bölcsője tulajdonképpen a Szegedi Szabadtéri Játékok. A West Side Storyt már 1965-ben színpadra vitték itt, a modernkori, hazai musicaljátszásra pedig jellemző, hogy a Dóm téren láthatja először a közönség az előadásokat, majd csak utána Budapesten vagy egyéb nagyvárosokban. Így volt ez a Miss Saigonnal, az Elisabethtel vagy legutóbb például A Notre Dame-i toronyőrrel. Népszínház lévén műfaji-

lag lefedjük a teljes színházi palettát: láthat itt a közönség operát, musicalt, táncot, operettet, prózát is. Az opera és az operett esetében a műfajok újrapozicionálása volt az, ami körülbelül tizenöt éve frissíteni tudta a kínálatot, illetve országos reflektorfényt irányított a Szegedi Szabadtérire. Markánsan egyedi módon kerültek színpadra olyan művek mint a Csárdáskirálynő, amelynek már a főpróbáján is kordont bontottak a nézők, a Marica grófnő a hat méter magas piros körömcipődíszlettel, vagy éppen a futurisztikus Turandot. Jelentős pillanat volt, amikor a Háry Jánosról indultak haza a nézők, és a saját fülemmel hallottam, amint egyikük lelkesen konstatálja: nem számított arra, hogy Kodály zenéje ennyire gyönyörű. Abba az előadásba meghívtuk egy kisebb szerepre Gerard Depardieut, nagyon sokan jöttek ebből az okból, de bejött a számításunk, mert nem kizárólag miatta élvezték az előadást. Új közönségréteget is igyekeztünk megnyerni a műfajoknak. Fontos tételmondat, hogy a közönség elvárásaihoz igazodva, de nem pusztán kiszolgálva azt, hanem mindig a mért igények fölé célozva kell ezt a kulturális missziót teljesíteni. Évek óta végeznek közönségkutatást is. Milyen tanulságok vonhatók le ezekből? A művészi misszión túl kötelező elem, hogy idegenforgalmi erőt sugározzunk, és fizetőképes vendégeket hozzunk Szegedre. Bő egy évtizede nagyon pontosan tudjuk, hogy ki a Szegedi Szabadtéri átlagnézője: negyvenöt éves, diplomás nő. A kutatásból azt is le tudjuk szűrni, honnan érkeznek a legtöbben, hány éjszakát töltenek a városban, mennyit költenek Szegeden a jegy árán túl, és azt is, hogy milyen műfaji preferenciával rendelkeznek. Ez utóbbi a műsorpolitika szempontjából fontos, az előbbiek pedig akkor is segítenek, amikor szponzorokkal vesszük fel a kapcsolatot. Térjünk át a pénzügyi vetületre, ami nem elhanyagolható egy ekkora intézmény esetében. Mi a helyzet a mecenatúrával? Történetileg azt tudom elmondani, hogy nagyon erős társadalmi támogatottsága volt a Szabadtérinek. Az indulásnál az egyház, a városvezetés és a helyi lap, a Délmagyarország közösen támogatta a létrejöttét. Ez kivételes

helyzet volt már akkor is egy kulturális intézmény esetén. Később arra is volt példa, hogy a napilapkiadó maga vállalta a Szegedi Szabadtéri működtetését. Ha a mai időket nézzük: nagyon kevés olyan kulturális szervezet van, amely meghatározó mértékben tud fogyasztóinak támogatására építeni. Szinte mecenatúraszerű helyzet az, hogy az itt bemutatott produkciókra szóló belépők ára a fővárosi árak felett van, a közönség ezt mégis elfogadja, és jegyvásárlásával támogatja az előadásokat. Még akkor is, ha esetleg később ugyanazt a produkciót láthatja Budapesten is. Az éves jegybevételünk tavaly bruttó hatszáztizenöt-millió forint volt. Klasszikus értelemben vett mecenatúra ma már persze nem létezik. Ennek részint az elmúlt időszakban megszüntetett, taora épülő színházfinanszírozási rendszer az oka. Érzékel olyan tendenciát, hogy egyre nehezebb szponzort találni a kulturális szcénában? Szerintem nem annyira nehéz. Hozzáteszem: a nagy tömegeket fogadó színházak – a Szegedi Szabadtéri a maga négyezer fős nézőterével ilyen – kön�nyű helyzetben vannak. Többek közt kiválóan szegmentálható közönségük van. Tűpontos az elérésük, esetükben tulajdonképpen nem létezik vakszórás. Elsősorban médiatámogatók vannak jelen a Szegedi Szabadtérin, de emellett büszkék vagyunk arra, hogy jelentős együttműködéseket kötnek velünk olyan nagy márkák is, mint a Mercedes. A szponzori együttműködéseken túl vannak nem feltétlenül anyagi előnyökre épülő, világmárkákkal kötött startégiai megállapodásaink, hiszen egy komoly vállalat partnersége jótékony hatással van a Szegedi Szabadtéri márkaépítésére is. Érzékelhető-e markánsan a Szegedi Szabadtéri esetében, hogy az évek során megváltozott a támogatási, szponzorációs közeg? Emlékszem, 2004-ben, amikor a fesztivál különvált a Szegedi Nemzeti Színháztól, és először működött gazdasági társaságként, nonprofit kft-ként, egy nagy tekintélyű szegedi lízingcég tízmillió forintos értékben vállalt klasszikus értelemben vett mecénásszerepet. Hasonló ma már nem létezik a kulturális piacon. Ezek az idők véleményem szerint végérvényesen elmúltak. 13


A CSEND FESZTIVÁLJA: ARCUS TEMPORUM SZERZŐ: HARDI JUDIT

Dombtetőn álló, hatalmas épületegyüttes, bazilika, kollégium, modern étterem, lila levendulamezők és gyógynövénykert – olyan hangulatot talál Pannonhalmán az utazó, amit máshol nem. Most a fesztiválozók is „bevehetik” a dombot: augusztus utolsó hétvégéjén összművészeti programmal várják a látogatókat. A bencéseknél mindig is találkozott a múlt és a jelen: a hagyományok ápolása mellett teret adtak a modernnek, az újnak is. Itt működik az ország egyik legjobb étterme, innen származnak a régió legfinomabb borai. Progresszívek akkor is, ha kultúráról van szó: másfél évtizede szervezik meg nyaranta a Pannonhalmi 14

Művészeti Fesztivált, ami a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás jegyében vár minden érdeklődőt, vallási hovatartozástól függetlenül. Idén augusztus 23. és 25. között. Már a fesztivál honlapja is végtelenül modern és kreatív. Takács Benedek grafikus, volt pannonhalmi diák az elkövető, aki arról is gondoskodott, hogy játsszunk, alkossunk magunk is az oldalon. (A fesztivál minden programja leírható egy-egy „kóddal”, amelyek a programokhoz kapcsolódó öt paraméterből állnak össze: nap, műfaj, irány, fesztivállogó, illetve mindezek körforgása.) CSENDBEN, EGYÜTT A fesztivál latin neve magyarul annyit tesz: időívek. Méltó a névhez a tartalom is, erről Dejcsics Konrád fesztiváligazgató, szerzetes így mesél: „A rendezvény az elmúlt tizenöt év alatt a pannonhalmi monostor és a szerzetesközösség életének, egyben hazánk kulturális arculatának meghatározó részévé vált. A legnagyobb természetességgel beszélünk arról, hogy »idén is lesz Arcus«, vagy hogy »akkor ugye találkozunk az Arcuson Pannonhal-

mán«. Tartalmak és időívek, párhuzamok és témák változhatnak, a találkozás különleges tapasztalata viszont biztos és változatlan pontja maradt a fesztiválnak. Az öttel osztható évforduló fontos állomás az Arcus életében, arra indít, hogy visszatekintsünk az elmúlt évek jelentős fordulataira, felelevenítsük a közreműködők, tanácsadók, munkatársak, fellépők, egyben a találkozások sorát”. Az idei Arcus hívószava a csend. Nem a magányos, nem az elfojtós, hanem az intenzív csend. Amikor van idő befelé figyelni és épülni a csend által. A csend, amiből zene születik. Amiből irodalmi előadás születik. A csend, amiben aktívan fogadhatjuk be a képzőművészet remekeit. A csend, amivel bejárhatjuk Pannonhalma labirintusát – egyedül, vagy társaságban. Dejcsics Konrád így invitál: „Az arborétum jól ismert, madárdalos, fák alatti labirintusa és szimbolikusan, a fesztivál történetének koncentrikusan – semmiképpen sem nyílegyenesen –, mégis a középpont felé tartó útja. Ide, a csendbe invitáljuk a fesztiválozókat. Mert a labirintusban, akár egyedül, akár közösségben járjuk végig, csendben kell lennünk, hogy teret adjunk a múltnak és


Testnek is A szellem mellett jóllakik a test is: a gimnázium Jeges-termében a Viator Apátsági Étterem és Borbár működtet büfét a fesztiválozóknak. Kóstolhatunk bort, házi készítésű szörpöket, pogácsát és szendvicseket, illetve a Pausa kávéház süteményeit. Aki „komolyabb” menüre vágyik, annak a Viatorban a helye, aki pedig gyorsan szeretne minőségi street foodot enni, annak az Omnibust ajánlják a szervezők, az étterem alsó szintjén. Két program között megpihenni viszont a borteraszon érdemes: az Apátsági Pincészet kóstolóterasza a monostori levendulaültetvényekre néz, kifejezetten ajánlott program a „lustábbaknak”, akik inkább kihagynák a szakvezetéses pincelátogatást, de nem a jó borokat. A Teaházat az apátság gyógynövénykertjében találjuk, ahol nem csak a gyógynövények termesztését és feldolgozási módjait ismerhetjük meg, de saját magunk által készített teakeverékeket, levendulaszörpöket is kóstolhatunk.

a jövőnek. Az egyes nagy körök éveket, ötéveket jelentenek, a középpont a jelent vagy egy egykori csúcspontot, esetleg egy előttünk álló beérkezést. De az is lehet, hogy a labirintus az életünk nagy útja, amelynek egyik szakasza a fesztivál története is egyben. Az lesz a legjobb évfordulós ünnep, ha a fesztivál minden alkotója, művésze, látogatója, segítője a három nap alatt legalább egyszer belebocsátkozik a labirintusjárás tapasztalatába”. „Minden korábbinál nagyobb szükségünk van a művészetre, az azzal járó katarzisra, megtisztulásra” – ezt már Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes oszlopos tagja, a fesztivál egyik zenei művészeti vezetője mondja. „Arra a csendre, amely a megtisztult lélek csendje, amelyet a remekművek idéznek elő bennünk, és amelyek elérésére a mindinkább lármás világban állhatatos szellemi magatartást követel meg mindannyiunktól. Abban a csendben – Pannonhalma csendjében – összetalálkozhatunk önmagunk legjobb énjével, ami segíthet felismernünk gyarlóságunkat, és ami helyes cselekedetekre sarkallhat. Az Arcus Temporum Fesztivál nem is tűzhetne ki

maga elé nemesebb feladatot, mint hogy segítse ennek a csendnek a meglelését, megismerését.” Hasonlóképpen vélekedik Keller László hegedűművész, aki Rácz Zoltánnal évek óta részt vesz a fesztivál szervezésében mint művészeti vezető (természetesen ő is a zenei programért felel): „Pannonhalmán nagy csend tud lenni, de az gazdag csend. Az nem üresség. Pannonhalmán a különleges, erős atmoszférától lesz rendkívüli a kortárs zene. Ezt nem tudjuk megmagyarázni. Talán nem is szükséges”. A szombati, irodalmi programokért idén részben Gálffi László színművész felel. Különleges előadással készül: a negyven évvel ezelőtt előadott Egy évad a pokolban című Rimbaud-darabból ad elő részleteket. „A Rimbaud-előadásom az önként vállalt csendről fog szólni. Arról, hogy valaki négy év alatt létrehoz egy életművet, megírja, amit meg akart írni, és utána elhallgat. Költői zsenijének csúcsán abbahagyja. Nem véletlen, hogy négy évtized után Pannonhalmán adom elő ismét a Rimbaud-t. Színpadon, a városban nem lenne kedvem hozzá. Nem tudom már úgy előadni, ahogy negyven évvel ezelőtt. Az erő, az előadási stílusom is más lett. Nagyon nehéz a szöveg, az Egy évad a pokolban, és most nem lesz körülöttem színházi támogatás, segítség. Izgulok, hogy jól választottam-e, hogyan sikerül. De ha már, akkor egy nagy röpülés legyen! Lehet, hogy lezuhanok. De lehet, hogy nem.” Pannonhalmán természetesen a spiritualitásnak is kiemelt szerepe van, most pedig civilek is betekintést kaphatnak

a szerzetesi létbe. Nem ritkán fordul elő itt, hogy a vendégek „beülnek” a szerzetesek imaóráira, most azonban a fesztivál programja is az itt élők napirendje köré fonódik, a hajnali imákhoz, a misékhez, a közös Szentírás-olvasáshoz. Maga a fesztivál a Bazilikában kezdődik, a templom csendes bejárásával, amit vesperás, vagyis a szerzetesek közös esti imája követ. Ebben a csendben készülhetünk fel az esti koncertekre. A csendes elvonulásra, az imára és a meditációra a fesztivál többi napján is lesz lehetőségünk: egyedül vagy csoportosan – a döntés szabadsága, hogy részt veszünk-e a lelkiségi programokon is, a miénk. A csend hangjai olyan kiváló muzsikusok lesznek, mint például a díszvendég, a világhírű Gidon Kremer hegedűművész és Kremerata Baltica együttese, mellette Csalog Gábor zongoraművész, Gőz László harsonaművész, Fenyő László csellista, Fábry Boglárka zongoraművész, Keller András hegedűművész, a Purcell Kórus. Hiába a kerek évforduló, a bencések idén nem nosztalgiázni készülnek, és nagy bejelentésre se számítsunk a kerek évfordulóra való tekintettel. Csak legyünk együtt, épüljünk közösen, a csendben, a zenében, a természetben. „Az, aki kiteszi magát a csendnek, előbb-utóbb önmagával, kapcsolatainak hálójával és Istennel is találkozik. Az Arcus Temporum XV. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál egy ilyen percnyi csendre szeretne meghívni minden résztvevőt. Intenzív, történésekkel, találkozásokkal, hangokkal teli csendre, amelyben együtt vagyunk Isten és egymás előtt” – hívogat Dejcsics Konrád. 15


A TERMÉKELHELYEZÉS KULISSZATITKAI SZERZŐ: KALOCSAY GERGELY FOTÓ: SKYFILM, WLCSEK ANDRÁS

Termékelhelyezéssel – még ha nem is tudunk róla – mindannyian találkoztunk már. Van, akit kifejezetten idegesít, van, aki viszont szórakoztatónak tartja, ha minél többet kiszúrhat belőle. Akárhogy is viszonyulunk hozzá, megkerülhetetlen brandépítési eszközzé vált. A filmekben és műsorszámokban történő termékelhelyezés (product placement) térhódítása elsősorban a klasszikus reklám alternatíváinak keresésével indult, hiszen bizonyítható tény, hogy a tömörítve kapott reklámblokkok nézettsége messze elmarad olyan műsorokétól, amelyeknek csupán részét képezik a megjelenő termékek. A product placement története lényegében egyidős a filmével, már a Lumiére fivérek mozijában is felbukkant például a Sunlight szappan – egyszer egy parkoló autón volt olvasható a felirat, egy másik jelenetben pedig a szereplők azzal mosakodtak –, bár valószínű, hogy ezek mögött még nem állt tudatos márkaépítés. 16

Előretörése az 1970-es évek mozifilmjeiben volt érzékelhető, azóta pedig előszeretettel alkalmazzák. A termék vagy márka megjelenhet akár képben, akár hangban vagy a kettő kombinációjaként, azonban akkor a leghatásosabb, ha olyannyira beleilleszkedik a történetbe, hogy megjelenése életszerűnek tűnik. Van egy franchise, amelyik évtizedes története során kivívta magának a product placement királya címet, ez pedig nem más, mint a James Bond-sorozat. Omega, BMW, Heineken, Aston Martin, Smirnoff – csaknéhány abból a több tucatnyi márkából, amely a 007-es farvizén evezve próbál népszerűségre szert tenni.

A stúdió pedig örül, hogy a tetemes költséget ilyen együttműködésekkel sikerül csökkentenie. Néha olyan nyilvánvalóan teszik, mint például a Casino Royale című 2006-os filmben, ahol Eva Green és Daniel Craig arról társalog, hogy Bond Rolex vagy Omega órát viselt. Mégsem válik kínossá, mivel a titkosügynök luxusvilágába ezek mind tökéletesen passzolnak. A termékelhelyezés előnye elsősorban a kikerülhetetlensége, így hatékonyabb tud lenni a hagyományos reklámnál. A reklámblokk közben hajlamosak vagyunk elkapcsolni a csatornáról, viszont filmnézés közben egyrészt sokkal koncentráltabb a figyelem, másrészt nem hirdetésként


érzékeljük a termékelhelyezést, tehát jobban is hat. Ráadásul a reklámokkal ellentétben a filmeket – és a bennük szereplő termékeket – még évtizedeken keresztül nézni fogja a közönség, újabb vetítésük pedig a reklámozónak nem jár többletköltséggel. A hirdetők hatásosabban tudnak a célcsoporthoz szólni, bizalmasabb viszonyt építenek ki vele, amennyiben a film közönsége is jól körülhatárolható és nagy mértékben fedi a termék célcsoportját. Mivel használat közben lehet bemutatni a terméket, az jobban kapcsolható a valós élet szituációihoz. Ugyanakkor a rizikófaktor is elég magas, hiszen előzetesen nagyon nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz sikeres egy film. A 2015-ös nagyszabású Tomorrowland például csúnyán elhasalt a pénztáraknál, miközben egy tucatnyi cég helyezte el a termékeit benne. A product placement – azon túl, hogy hitelessé és életszerűvé teheti a filmeket – fontos bevételi forrás is a produkciók számára, hiszen a reklámozók sokszor jelentős összegeket hajlandók fizetni egy-egy megjelenésért. A 2013ban készült, Az acélember című Superman-film költségvetéséhez a megjelenő világcégek mintegy százhatvanmillió dollárral járultak hozzá, ami a teljes büdzsé kétharmada volt. Hazánkban a moziba kerülő filmek nagyrészt a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával jönnek létre. Szerencsére már sok producer felismerte azt a lehetőséget, hogy a Filmalap által nyújtott támogatáson kívül szponzori hozzájárulások is igénybe vehetők, és ezáltal növelhető a film gyártására fordítható összeg. Van, amikor pénzmozgás nélkül – vagy jelentősen kedvezőbb díjért – jelennek meg a filmben egyes termékek. Ezek a termékelhelyezések kiadáscsökkentést jelenthetnek a produkció számára, a gyártókkal kötött megállapodás alapján térítésmentesen vagy a szokásos bérleti díj töredékéért szerezhetők be bútorok, dísztárgyak. A 2003-as Olasz melóhoz a BMW például 32 Mini-t biztosított, pénzbeli szponzorációt nem nyújtott. Hasonló módon gyakran előfordul, hogy a stáb élelmiszereket vagy mobiltelefonokat kap a forgatás idejére, jelentősen csökkentve így a költségvetés kiadásait. A 2018-ban bemutatott BÚÉK című magyar film fontos szereplői a telefo-

nok. A történetben egy baráti társaság titkai derülnek ki azáltal, hogy egy közös játék során hívásaikat, üzeneteiket a többiekkel is megosztják. Kézenfekvő volt tehát az együttműködés egy mobiltelefonokat gyártó céggel. Zákonyi S. Tamás producer szerint ezzel mindketten jól jártak: „Producerként nem szeretem azokat a kötöttségeket, amelyek az alkotók, a rendező ésszerű játékterét korlátozzák. Azonban egyes esetekben létrejöhet win-win típusú, mindkét fél számára kedvező megállapodás. Az soha nem szerencsés, ha a történethez, netán a dialógushoz kell nyúljunk egy-egy termékelhelyezés miatt. A mi esetünkben a Samsung kifejezetten visszafogott elegáns igényekkel állt elő. Számunkra egyértelmű, hogy a világmárka megjelenése a filmben, bizonyos értelemben emelte a film színvonalát. Tekintettel a szponzor széles termék skálájára könnyű dolgunk volt a telefonok kiosztását illetően.” A producer marketingeszközként a termékelhelyezést kiváló megoldásnak tartja: „A termékelhelyezésnek csak mindkét fél érdekeinek érvényesülése esetén van értelme, illetve haszna. Vagyis a szponzor legyen elégedett a megjelenés módjával intenzitásával és exponáltságával. Az adott produkció számára pedig pénzügyileg jövedelmezőnek kell lennie. A mi esetünkben azzal tettük hatékonyabbá a szponzortól befolyó összeget, hogy annak nagyobb részét a film reklámkampányában használtuk fel. Így a szponzornak tulajdonképpen exkluzív felületeket tudtunk biztosítani a plakát, filmelőzetes felületein kívül, valamint a szponzor kampányába integráltuk a filmet mint terméket. Ezáltal a néző két minőségi terméket kapcsolt össze: a Samsung telefonjait és Goda Krisztina legújabb vígjátékát.” Nagy Mónika, a Valami Amerika 3. producere szerint meg lehet találni a megfelelő egyensúlyt: „Ezeket a felvételeket mindig jóval előbb leegyeztetjük és kölcsönösen megállapodunk a pontos elhelyezésről, milyen hosszan, hogyan mutatjuk meg, mennyire látszik, milyen környezetben. Tehát az alkotók és a támogató részéről is elfogadott módon vesszük fel a jelenetet. Ilyenkor hasznos, ha a rendezőnek van reklámfilmes tapasztalata és tudja, hogy milyen szempontok fontosak a támogatónak. Véleményem szerint meg lehet találni az ízléses, elegáns, profi középutat, ami-

kor nem tolakodó, erőltetett a termék elhelyezése, nem zavarja meg a moziélményt, belesimul a jelenetbe és mégis jelen van.” A termékelhelyezést ráadásul a Valami Amerika rendezője némileg forradalmasította is: „Ennek egy nagyon kreatív, eredeti megoldása Herendi Gábornak az az ötlete, hogy a termékeket nem a filmben helyezte el, hanem a film végén, a végefőcím indulásakor minden kiemelt támogató kapott egy néhány másodperces mini reklámfilmet, ami mintegy „kimaradt jelenetként” szerepelt nagyon humoros, ötletes gegekkel, a főszereplők részvételével. Ezt a módszert alkalmazta a Valami Amerika 2. és a Valami Amerika 3. című filmekben is. Egy másik ötletes megoldás volt a Magyar Vándorban, hogy a terméket az adott történelmi kornak és stílusnak megfelelően helyezte el a jelenetben az egyik ilyen példa a 20-as évek Boci csoki-kiadó automatája.” A jelenleg hatályos hazai törvények közül a Médiatörvény szabályozza a termékelhelyezést. Kifejezetten tiltott a termékelhelyezés bizonyos műsorszámokban (pl. hírműsor, tizennégy év alattiaknak szóló műsor, vallási műsor), továbbá a jogszabály konkrét termékeket is kizár, amelyek nem jelenhetnek meg ily módon (pl. dohánytermék, szerencsejáték, vényköteles gyógyszer). Mivel a termékelhelyezés kereskedelmi közleménynek minősül, meg kell felelnie az általános reklámszabályoknak, tehát nem alkalmazhat például tudatosan nem észlelhető technikákat, nem sértheti az emberi méltóságot. A termékmegjelenítést tartalmazó műsorszámok nem adhatnak a műsor tartalmából egyébként nem következő, indokolatlan hangsúlyt a megjelenített terméknek, és nem hívhatnak fel közvetlenül áru megvásárlására. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának ajánlása szerint indokolatlanul hangsúlyos a termék műsorszámban történő közzététele különösen abban az esetben, ha az áru vagy a szolgáltatás, illetve az utalás rájuk, dramaturgiailag nem a cselekménysorba illeszkedően jelenik a műsorszámban. A termékelhelyezést tehát egyre tudatosabban és kreatívabban alkalmazzák a filmkészítők, ráadásul előnyei a piaci szereplők számára sem elhanyagolhatóak. Reméljük, sok magyar film hoz össze még hasonló gyümölcsöző együttműködéseket. 17


CSAK SEMMI MEGSZOKOTT! SZERZŐ: H.J.

Emlékezetes előadásokat állítanak színpadra, amelyekre pillanatok alatt elkapkodják a jegyeket. Vannak a klasszikusok, meg a TACS – TÁP Akció Csoport – előadások, mindkettőre özönlenek, minden korosztályból. Mert a TÁP Színház előadásain ritkán unatkozik a néző. „Kilépett a színpadra és annyit mondott, Hajajjajajaj..! Aztán hazament. A közönség majdnem egy óráig várta a folytatást, de ő nem jött vissza.” Így mesélik a TÁP Színház első előadását, amire valamikor a kilencvenes évek elején került sor. A Tilos az Á-ban tette mindezt Vajdai Vilmos, a TÁP alapítója és huszonsok éve egyetlen állandó tagja. A lassan három évtizede működő színház szembe megy mindennel, amit ettől a műfajtól várhatunk. Az akkoriban a Tilos az Á-ban DJ-ző Vajdai, a Katona József Színház társulatának tagja valami mást akart, mint amit addig a kőszínházakban megszokhatott a néző és a szakma. Más is lett. Kezdve azzal, hogy itt nincs állandó társulat, van viszont erős befogadó attitűd. A TÁP afféle inkubátorszínházként működik, lehetőséget ad pályakezdőknek vagy nem színházi háttérrel rendelkezőknek, hogy kipróbálhassák magukat különböző szerepkörökben. Több rendező, színész, dramaturg látványtervező kezdte itt a pályáját. Az elmúlt évadban ketten is debütáltak rendezőként: Papp Bojána dokumentumfilmes az Anonymával, és az SZFE filmrendező szakán frissen diplomázott Nagy Lili a Kazimir és Karoline-nal. Vajdai Vilmos szeret kísérletezni, kíváncsi a világra. A TÁP-os darabokra jellemző polgárpukkasztás is ebből a kíváncsiságból fakad: vajon meddig 18

mehet el ez a műfaj? Az úgynevezett „rossz színház”-i technika is ebből fejlődött ki, amire példa a Minden Rossz Varieté című előadásuk. A darab hos�szú éveken át volt a TÁP „zászlóshajója”. Az üzenet? Merjél hibázni, rossz lenni, nem baj, ha kínos, ha kinevetnek! A gátlásokat oldja a darab, emlékeztetve, hogy nem tragédia a hiba, hanem igazi, élő és mindeközben színházi pillanat is. Az így gyűjtött tapasztalatot a civil életben is alkalmazhatjuk, nem véletlen, hogy a társulatot céges tréningekre is hívják ezzel a formával. A TÁP mint brand, egyet jelent a váratlannal. Repertoárjukon van az Alvószínház, ahol a darab során a szereplők elaltatják a nézőket; a korábbi performanszokból összegyúrt Virtuális Valósággal a színészek – különböző „analóg trükkökkel” – képzeletük legkülönbözőbb tájaira juttatják el a nézőket. A Korrup Schőn című előadásukat, ahol a színészek a nézők közt ülnek, egy vászonra vetítve láthatjuk. Még a klasszikusnak számító mű, az Utas és Holdvilág színpadi adaptációja sem hagyományos a TÁP értelmezésében, de nem csak azért, mert hatórás az előadás. Úgynevezett playback színház készült belőle, a színészek egy lassan húsz éve rögzített és kultikusnak számító Utas rádiójátékra tátognak a színpadon. A látványos díszlet pedig folyamatosan változik, alakul a je-

lenetek közben, egyik jelenetben élőben készül egy festmény a színpadon. A képzőművészet és a színház más TÁP-os produkcióban is összekapcsolódik. A társadalmi szerepvállalást, a kiállást társadalmi egyenlőtlenségek, a civilek elnyomása, a politikai visszaélések ellen szintén fontos feladatának tartja a csapat. Független színházként a TÁP előadásait sem láthatjuk mindig ugyanazon a színpadon. Játszanak a Jurányi Házban, a Trafóban, a MU-ban, ezen kívül számos ad hoc és repertoáron lévő előadást visznek fesztiválokra, külső helyszínekre. Amennyire szórakoztató tud lenni egy váratlan helyzet, egy meghökkentő fordulat a színpadon, annyira jelent komoly nehézséget hosszú távon a kiszámíthatatlanság egy színház életében. Az utóbbi években nagyon komoly verseny alakult ki a nézőkért, de ebben a küzdelemben nem csak a független társulatok mérkőznek meg egymással, hanem kőszínházak, kiállítóterek, mozitermek, koncerthelyek... Sajnos, itthon luxusnak számít a kultúra, és a jegyek az elmúlt évben sem lettek olcsóbbak. A kiszámíthatóságnak egy jól felépített brand fontos eleme. A nézők sokszor nem egy konkrét előadásra jönnek, hanem az ismerősségért, mert jól tudják, hogy mire számíthatnak. A TÁP-ban paradox módon arra, hogy nem tudják, mire számíthatnak.


ÁDÁM ZSÓFIA

ÁLLAPOTVÁLTOZÁSOK

„Az Állapotváltozások videóinstalláció a fény-, illetve a festett színek viszonyával, keveredésével, keverhetőségével foglalkozik. A fehér formák festett belső színekkel rendelkeznek, melyeket különböző méretű és formájú nyílásokon át látunk. A fény és a festett szín keveredése ezekben a nyílásokban valósul meg, minden esetben egy vetített, fehér fény kí-

videóinstalláció, 292x164 cm polisztirol, papír, olaj 2017-2018

séretében, ami az eredeti szín megtartásáért és párhuzamba állításáért felel. A vetített színek a tárgyak belső színeit, illetve azok komplementereit veszik végig vizsgálat céljából. A formák kiindulópontjai alapformák (hasáb, kocka, gúla, gömb), minden esetben valamilyen irányba mozgatva. A formák, illetve a színes nyílások alakja és mérete sajátos ritmust

alakít ki. A nyílások legtöbb esetben a forma egy metszeti rajzát veszik alapul” – mondja Ádám Zsófia, a Budapest Art Mentor program korábbi mentoráltja. A képzőművészeti mentorprogram célja, hogy fiatal képzőművészeknek lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra. 19


Ebben a régióban, ahol mi élünk, sok évtizedig az állam volt a kultúra kizárólagos finanszírozója, ami, ha lassan is, de változik. Mára az emblematikus nagy intézmények vezetői számára is létfontosságú a marketingszemléletű gondolkodás elsajátítása, nemcsak a források bővítése miatt, hanem a rendelkezésre álló költségvetés hatékonyabb felhasználása érdekében is. A kulturális szférában rejlő lehetőségekről, az üzleti világ és a kulturális, művészeti szcéna együttműködésének hétköznapi gyakorlatáról dr. Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kérdeztük.

A KULTURÁLIS ÉS AZ ÜZLETI ÉLET KAPCSOLÓDÁSAI

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM – EGY SZÁZTÍZ ÉVES NEMZETI BRAND SZERZŐ: JANKÓ JUDIT 20


Miként értelmezhető a brandépítés egy olyan intézmény esetében mint a Szépművészeti Múzeum? A Szépművészeti Múzeum nemzeti intézmény, története, gyűjteménye, épülete több, mint egy évszázada része az ország és – bátran mondható – Európa kulturális életének. Idehaza mindenképpen a legmeghatározóbb kulturális intézmények közé tartozik, óriási ismertséggel és vonzóerővel. Ez a tény alapjaiban határozza meg a múzeum brandjét. Ez az intézmény még abban az időszakában is, amikor nem rendezett nagy időszaki kiállításokat és nem kommunikált aktívan a környezetével, kétszáz–kétszázötven ezer látogatót fogadott évente. Mondhatjuk úgy is, hogy amikor nem használta ki a benne lévő potenciált, akkor is az egyik legnépszerűbb hazai kulturális intézmény volt. Ez volt a kiindulópont. 2005-től, szisztematikus munkával, aktív, csoportokat célzó kommunikációval, tartalmi és formai megújítással rövid időn belül sikerült megháromszorozni a látogatószámot és az ország legjobban szponzorált kulturális intézménnyévé válni. Tehát a hagyományokra építve, de kinyitva a képzeletbeli kapukat a látogatók és a piaci szereplők előtt, bekapcsolva a múzeumot a nemzetközi vérkeringésbe és megújítva kommutáció tartalmát, nyelvét, sikerült egy erős brandet felépíteni. Hogyan foglalná össze, aktuálisan milyen kulcsszavakkal jellemezhető a Szépművészeti Múzeum brandje, és mi az, ami célként lebeg a szeme előtt? Az elmúlt időszakot mindenképpen az átfogó és komplex megújulás jellemzi. A múzeumépület csaknem négyévnyi, nagy rekonstrukciója után az elmúlt év őszén újra nyílt a Szépművészeti. A betérők nemcsak egy megszépült intézménnyel találkoznak, hanem érezhetően nőtt a látogatói komfort, új tereket és szolgáltatásokat találnak a látogatók. A második világháború óta zárva tartó Román Csarnok megnyitása önmagában szenzáció volt. De mindezek mellett a tartalom is megújult. Nemcsak újrarendeztük a kiállításinkat, hanem új koncepció szerint mutatjuk be a nálunk őrzött műtárgyakat: hos�szú évtizedek után újra együtt láthatóak a múzeumban a magyar és a nemzetközi alkotások. A kormány támogatásának köszönhetően kiemelkedő jelentőségű

műtárgyakkal lett gazdagabb a múzeum, Renoir Fekvő női aktjának és Van Dyck Stuart Mária Henrietta esküvői portréjának megvásárlása történelmi léptékű gyűjteménygyarapítás. A Liget projektnek köszönhetően egy világszínvonalú szakmai háttérintézménnyel is kiegészül a Szépművészeti: a Szabolcs utcában megépült összesen közel negyvenezer négyzetméteres Országos Múzeumi Raktározási Központ (OMRRK) korszerű körülményeket biztosít a gyűjtemény műtárgyainak, a szintén ott nyíló Közép-európai Művészettörténeti Kutatóközpont a szakmai háttérmunkát segíti. Ezek olyan léptékű változások, amelyek – nemzetközi szinten is – „magasabb osztályba” helyezik a Szépművészetit. A cél az, hogy tartósan ebben az új pozícióban maradjon a múzeum. Van-e olyan intézmény a világban, amit példaértékűnek tart a Szépművészeti Múzeum számára? A múzeum tizenöt évvel ezelőtti reorganizációja során a legjelentősebb, nagy nyugat-európai múzeumok működését vettük alapul. A párizsi Louvre, a madridi Prado – amellyel különösen jó a szakmai kapcsolatunk – és a bécsi Kunsthistorisches Museum működése lebegett célként a szemünk előtt. Ezekben az esetekben nemcsak az intézmény brandje, a nagy kiállítások szervezésének mikéntje és a látogatókkal való kommunikáció volt a vizsgálat tárgya, hanem a finanszírozás és a piaci szereplőkkel való kapcsolat is példaként szolgált. Bátran mondhatom, hogy szinte minden téren – természetesen az összehasonlításunk során a gyűjtemények súlyát, méretét és a történeti hátteret figyelembe véve – sikerült jelentősen felzárkóznunk a példaképeinkhez. Milyen képességekkel kell rendelkeznie egy menedzserszemléletű intézményvezetőnek? Talán a legfontosabb képesség, hogy egyszerre többféle, esetenként egymástól eltérő gondolkodásmódot és szempontrendszert kell ismernie. A múzeum érdekeinek képviseletén túl tudnia kell gondolkodni a leendő együttműködő partnerei fejével is, és fordítva, a saját, múzeumi szempontú megközelítését a partner nyelvén is meg kell fogalmaznia. Mitől működik jól egy kulturális intézmény, illetve mi miatt válik érdekessé egy cégnek egy múzeum? Össze-

függ-e ez a két kérdés, vagy elválik egymástól? Véleményem szerint a két kérdés szorosan összefügg. Egy piaci szereplőnek akkor éri meg egy kulturális intézményt támogatnia, ha az intézmény által képviselt, létrehozott értékekből ő is részesül. Számára az üzlet. Valódi értéket pedig csak egy jól működő intézmény „tud előállítani”, arról az egyszerű tényről nem is beszélve, hogy a kedvezményezett intézménynek – szervezetileg és gazdasági szempontból is – alkalmasnak kell lennie arra, hogy a szponzorral, támogatóval kapcsolatot ápoljon, folyamatosan kommunikáljon, annak igényei szerinti ajánlatot, „csomagokat” fogalmazzon meg. Számos kiváló szakember munkáját igényli egy-egy ilyen együttműködés. Milyen módokon és milyen alapon tudnak együttműködni vállalatokkal? Mitől függ, hogy hosszú távú együttműködést alakítanak-e ki vagy egyegy kiállításhoz kapcsolódik-e a közös munka? Mint említettem, az egyik legfontosabb lépés az volt, hogy olyan szervezeti egységet, egyfajta profitcentrumot hozzunk létre, amelynek feladata többek között a leendő szponzoraink feltérképezése, megkeresése, a velük való kapcsolat kiépítése és fenntartása. Ez a szervezeti egység egyfajta „interface” az üzleti világ és a múzeum között, amely kiállításaink, programjaink számára keres támogatót, folyamatos és rugalmas szponzori csomagjainkkal. A cél természetesen az, hogy hosszú távú együttműködést alakítsunk ki partnereinkkel, akár kiállításokról, akár egyéb, múzeum által szervezett programokról van szó. A nemrég bezárt A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című kiállításunk fő támogatója például az UniCredit Bank volt, amely – olasz bankként – már korábban is támogatotta itáliai művészetet bemutató kiállításunkat, a 2008-ban megnyílt Mediciek fénykorának is a fő támogatója volt. A több mint tíz éve futó, sikeres Múzeum+ elnevezésű programjaink támogatója kezdettől fogva az MVM és az OTP Bank, amely cégekkel évről évre áttekintjük és szükség szerint változtatjuk a múzeumi nyitvatartási időn kívüli, népszerű programunk tartalmi elemeit. A terveink megvalósításához hosszú távban gondolkodó üzleti partnereket keresünk, és örömmel mondhatom, hogy találunk is. 21


A MARKETING NEM CSOMAGOLÓPAPÍR, HANEM MOTOR SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON FOTÓ: VÉMI ZOLTÁN

„Ha egy cég hosszú távon szeretne jelen lenni a piacon, a társadalomban, akkor nagy előny, ha nemcsak az egzakt és pragmatikus módon mérhető üzleti környezetekben látható, de a gondolkodás élő szövetébe is becsatlakozik valamilyen módon – mondja Liptay Garbiella, a KPMG marketing és kommunikácós igazgatója, aki szerint a kultúra és az üzleti világ erősítheti egymást, ha egymásra talál. Személyes affinitás vagy általánosan hatékonyság kérdése a kultúrának szerepet szánni egy üzleti cég arculatában? Részemről mindkettő. Mindig is volt egy tág értelemben vett kultúrmisszióm, amit finoman elhelyeztem az adott cég szövetébe, ahol épp dolgoztam. Úgy gondolom ugyanis, hogy a marketing akkor tud igazán hatékonyan szervesülni egy cég természetes működésébe, ha komoly szerepet kap benne a kultúra is. Sokszor például épp ez adja meg azt a többletet, amitől megkülönböztethetővé és izgalmassá válik egy kommunikációs folyamat. A kultúra szereplői általában élen járnak gondolatiságban, kísérletezésben és kreativitásban, így jó eséllyel be lehet csatornázni egy-egy olyan ötletet, amire a klasszikus marketinges „környezetek” és aktorok nem gondolnak. Az ilyen megoldások azt is üzenik implicit módon, hogy az adott cég nyitott, felelős, innovatív. A fentieket eleinte talán inkább a személyes érdeklődésem hajtotta, egy idő után pedig már az általános és nyilvánvaló hasznossága miatt is éltem ezen „eszköztárral”. Mennyire talált egymásra az üzleti világ és a kulturális közeg Magyarországon? Ezek a finomságok ma már jobban beépülnek a marketinges gondolkodásba, de azért még van hova fejlődni. Régi mániám például, hogy a múzeumi és kulturális tereket több ízben és többre lehetne használni, mert azok nagyon eleven, élményekben gazdag helyek. Bőven akad évtizedes nemzetközi példa arra, hogy kisgyerekkortól formálják a gondolkodást, pedagógiai programokkal töltik meg a múzeumokat. Ez itthon csak az utóbbi években érzékelhető általánosabban. A MÜPA-t, a Ludwig vagy Szépművészeti Múzeumot azonban ma már jó nézni egy-egy vasárnap vagy iskolaidőben, és egyre több vidéki helyszín és intézmény is elindult ezen irányba. 22

Az üzleti gondolkodásba szervesült a kultúra? A szponzorált megjelenések még mindig inkább külön élnek, holott akár lehetnének a napi működés részei is. E partnerségek vagy közösen kialakított platformok együtt, egységbe fonódva sokkal jobban tudják formálni a környezeteket. Így juthatunk el addig, hogy cégvezetői szinten is mint jövőbeni befektetésre, ne pedig költségelemként gondoljunk az efféle együttműködésekre. Hol térül meg egy cégnek, ha támogatja a kultúrát? Sok cégnek megtérül a jelenlegi munkaerőpiacon, ami persze nem fog örökké tartani, hiszen egy válság akár újrastrukturálhatja a dolgokat. Az employer branding – vagyis munkáltatói márkaépítés – ma mindennapos kifejezés, nem véletlenül. Az Ericssonnál már húsz éve is ezzel „feküdtek és ébredtek” a marketingesek, a cég a legjobb kutatókat és szoftverfejlesztőket igyekezett a budapesti bázishoz vonzani és megtartani. Elérésükhöz az akkor legtrendibb innovatív és kulturális közegekbe kellett bejutnia. A művészet és technológia „házasságának” kiváló példája volt a linzi Ars Electronica, amely egy olyan izgalmas és integráló platform, ahol a kultúra és a technológiai fejlődés lehetőségei évről évre megtermékenyítik egymást. Ilyen módszerekkel lehetett megtalálni a megfelelő munkatársakat, másrészt sokkal átélhetőbbé vált, hogy mit is ad a technológia. A rendkívül nyitott vezetők több mint száz kortárs művészeti kiállítást is „beengedtek” a cég épületébe, valamint tanári díjakat alapítottak. Az efféle tevékenység talán még látványosabban zajlott a Magyar Telekomnál, ahol nap mint nap a mainstream marketingben is mérhető eredményeket kellett elérni. Nem mindegy, hogy egy cég milyen helyszínt választ a rendezvényeihez, kikkel dolgozik együtt, kit kér fel fellépőknek,

műsorvezetőknek, melyik filmrendezővel készítteti el a videóit, reklámfilmjeit. A Kapcsolat koncertek háttérbe szorulásával a Magyar Telekom életében egyre inkább előtérbe kerültek a más közegeket is elérő, hosszabb időhorizontú és ebből fakadóan kommunikációs szempontból kisebb kockázatú nyári fesztiválok. A Highlights of Hungary kezdeményezés egyik kurátoraként évről évre kulturális projekteket is jelölök (TÁP Színház, Margó Fesztivál, Sztalker Csoport), ezzel juttatom e számomra minőséget képviselő kezdeményezéseket még nagyobb nyilvánossághoz. Hadd említsek néhány példát munkahelyem, a KPMG márkaépítéséről, gondolkodásáról: a Szépművészeti Múzeumban, korábban az Operaház épületében tartottunk ügyféleseményeket, a MÜPA vezérigazgatóját hívtuk előadni egy ügyfélélmény-konferenciánkra, munkatársaink Yuval Noah Harari könyvét, illetve az Autistic Art termékeit kapták ajándékként karácsonyra. Az sem véletlen, hogy a cég a fiatalok pénzügyi kultúráját, tudatosságát segíti, részt vesz a TED konferenciák hazai megjelenítésében, illetve eszköztárával meghatározó szerepet tudhat magáénak városfejlesztési és tehetségprogramokban. Ha egy cég hosszú távon szeretne jelen lenni a piacon, a társadalomban, akkor nagy előny, ha nemcsak az egzakt és pragmatikus módon mérhető üzleti környezetekben látható, de a gondolatok, a gondolkodás élő szövetébe is becsatlakozik valamilyen módon. Az pedig elég nyilvánvaló, hogy a kultúra mentén szerzett élmények hosszabb távon hatnak. A kultúrában is fontos a márkaépítés, amiből ön is sokféleképpen kivette a részét – például a Librinél. Ez a gondolkodás mennyire elterjedt a magyar kulturális szereplőknél?


A Libri mára már nagyon profin menedzseli a márkái építését. Szeretném hinni, hogy a mai sikerhez vezető úton jól alapoztunk, és fontos lépéseket tettünk korábban. Örömmel tölt el az is, hogy ott lehettem az Art Market Budapest fejlődésének hátterében, segítettem formálni a Magyar Állami Operaház, illetve a Ludwig múzeum vállalati környezetét, baráti körét. Fontos lépés volt, hogy ezek az intézmények felismerték: nekik is el kell indulniuk a konzekvens márkaépítés útján. Amikor például a Katona József Színház elkezdett márkaként működni, fölhúzta maga után az egész színházi közeget.

képp sokkal láthatóbbá és értelmezhetőbbé vált az elmúlt öt évben. Előfordulhat, hogy hiába trendi az arculat, nem lehet közös nevezőre hozni a tartalommal? A márkaépítés általában az üzletről szól, csak sokáig rossz helyen szerepelt az agendákban. Ezt a tételt akkor értettem meg igazán, amikor a Westel/T-Mobile emlékezetes márkaváltása zajlott. A márkatulajdonosok olyan átfogó, több mint tíz alprojektből álló programot vezettek elő, amelyben az IT-fejlesztéstől az ügyfélkapcsolatokig minden szerepelt. Nekem akkor

egy életre összeált a kép: a marketing sosem a cég felszínét borító csomagolópapír, hanem a lényegi működést meghatározó motor. Mára ez minden jó kommunikációs vezető számára axióma, de mindig vissza kell mennünk az alaptevékenységhez. Ha mondjuk, az egyszerűség az egyik márkaértékünk, fel kell tennünk maguknak a kérdést: tényleg egyszerűek vagyunk-e, érthetően kommunikálunk-e, illetve miképp egyszerűsíthetjük ügyfeleink számára a vásárlás vagy a kommunikáció folyamatát? A marketingakciók ugyanis akkor hatásosak igazán, ha autentikusak és minden összhangban van, egységes egésszé áll össze.

Egy-egy márkaépítés hátterében konfliktusok is előfordulnak. Mondjuk, amikor rendezők mérgelődnek, hogy nem mondhatják meg, hogyan nézzen ki az előadásuk plakátja, mert azt központilag szabják meg. Ezek tipikus történetek egy ilyen váltásnál. Mivel maga a termék a szellemi és alkotói szabadságról szól, ezért sokkal nehezebb beterelni azt bármely márkakörnyezetbe. Egy kulturális intézménynél nem feltétlenül van meg az a fajta fegyelmező erő, ami egy piaci cégnél általában igen. De néhány színháznak, múzeumnak sikerült, és az eredmények világosan látszódnak: „észrevehetőbbé, beazonosíthatóbbá” vált, mi a zsánere, a pozíciója, a küldetése az adott intézménynek, könnyebb hozzá viszonyulni. Mindez már marketingszempontból is hoz a konyhára. HR téren mit adhat a cégnek a kultúra felkarolása? Mindenki olyan munkatársakra vágyik, akik az üzleti életben is képesek az innovációra. Hivatalos számok nem igazolják, de valószínűsíthető, hogy aki világot látott és nyitottabb, az a napi pragmatikus kérdésekben is jobban feltalálja magát. Sokkal nagyobb kihívás egy márka felépítése a semmiből, mint a továbbfejlesztése? A semmiből felépíteni óriási kihívás, jó az alapoktól elindítani dolgokat. Ugyanakkor azt is rendkívüli kihívásnak érzem, amikor egy komolyabb hagyománnyal bíró, de szélesebb körben akár kevésbé ismert intézmény, projekt brandjét kell cizellálni, árnyalni, (újra)pozícionálni. Az egyik kiemelt munkám e téren a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban zajlott, amely intézmény – az ott létrehozott Art Capital Fesztivállal együtt – sok összetevő együttes eredménye23


A TÁMOGATÁSOK JELENTŐS RÉSZE „RÓBERT BÁCSI”-ALAPON FOLYIK EL SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN FOTÓ: ORBITAL STRANGERS

Polgár András üzletember mintegy tizenöt éve úgy döntött, befejezi a napi operatív munkát, és a cégeiben felszabaduló tőkét az általa legsúlyosabbnak tartott társadalmi problémák enyhítésére fordítja. A mélyszegénységben élő romáknak munkát adó Kiútprogram kitalálója és egyik fenntartója, valamint számos kulturális projekt mecénása; többek között a Tantermi színház fűződik a nevéhez. A magánmecenatúra mikéntjéről és az állami támogatások anomáliáiról beszélgettünk. 24

Hogyan kezdődött a mecénási tevékenysége? Magától értetődőnek éreztem, hogy amennyiben jövedelmem meghaladja a kényelmes megélhetéshez szükséges mértéket, a „többletet” közcélokra költsem, tegyek valamit ebben a sokak számára alig élhető világban. Alapvetően esélyegyenlőségi, kisebbségi problémák foglalkoztattak, ezen belül is elsősorban az ezer sebből vérző romaügyek. De izgattak a kulturális mecenatúra anomáliái is. Számos szakemberrel konzultáltam, összekapcsolandó az esélyegyenlőség és a kultúra ügyét. Arra jutottunk, hogy a jó színház eljuttatása a legtávolabbi, legelzártabb helyekre, elsősorban a középiskolás korosztályhoz, mindenképp az említett célokat szolgálja. Ebből adódott a független színházak pártfogolása is. Schilling

Árpád zseniális Hamlet-előadása pedig elvezetett a Tantermi színház támogatásához. Az volt az illúzióm, hogy ha a színház eljut mondjuk Sajókazára, és mindenki számára nyilvánvalóvá válik ennek revelatív hatása a halmozottan hátrányos helyzetük miatt esélytelen fiatalokra, akkor azt nagy léptékben is lehet csinálni, az állam, a mindenkori kormányzat magáévá teszi a kezdeményezést. Nem azért, hogy irányítsa, hanem hogy finanszírozza a programot. Még azt is gondoltam, hogy akár a tanterv részévé is válhat. Nem ez történt. Az illúziómat ugyan elvesztettem, de a hitemet abban, hogy ez a helyes irány, nem. Így mostanság nem gondolkodom hatalmas méretekben, inkább csak abban, hogy néhányan – az állami lehetőségekhez képest – szerény forrásainkból őrizzük a lángot.


Miként választja ki a kulturális szféra támogatandóit? Mivel sem szakember, sem ízlésdiktátor nem vagyok, nem az én dolgom megmondani, mi jó, mi nem. Profi játszótársakat kerestem. A pénzt az erre szakosodott szervezetek kapják. Éveken keresztül a Summa Artium gazdálkodott belőle, most leginkább a FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) diszponál felette. Bábáskodtam a FÜGE által gründolt és fenntartott Jurányi Ház létrejötténél, amire büszke is vagyok. Nagyon bízom a szaktudásukban és az ízlésükben. Van egy „veszélyesebb” része is az üzemelésemnek: naponta keresnek meg nehéz helyzetben lévő társulatok, előadók, és én nehezen állok ellen a „jogos” kéréseknek, így a támogatások jelentős része „Róbert bácsi”-alapon folyik el. Mindig annak kényszerülök segíteni, aki épp a legnehezebb helyzetben van. Sajnálatos és rettentően bosszantó, hogy túlnyomórészt az állam és az önkormányzatok által – mondjuk ki nyíltan – elhazudott, ellopott összegeket kell pótolni. Különböző pályázatokon nyernek pénzeket lehetetlen helyzetben lévő, de kitűnő dolgokat csináló kulturális szervezetek, majd a pénzeket nemhogy időben, de olykor egyáltalán nem, vagy csak évekkel később kapják meg, tehát a működésüket meg kell finanszírozni. Igaz a hír, miszerint ön egyedül több pénzt fordít a független színházakra, mint összességében a főváros? Biztosan volt ilyen időszak, de ez nem az én dicsőségem, hanem a főváros szégyene. A rendszer eleve rossz, ha egy ember, egy hivatalnok vagy a politika által aktuálisan kinevezett művész és az ő elvbarátai kényük-kedvük szerint osztogatnak, és döntenek ezáltal életről-halálról, színházról, színházi oktatásról. Nonszensz, hogy ha ők a független színházat nem tartják fontosnak, éhhalálra ítélhetik. De ennek a kivégzésnek nincs visszhangja. Azt, hogy még ez sem jut el Sajókazára, ugyan ki venné észre, ugyan kit érdekel? Idáig sem foglalkozott velük jóformán senki. Most még a lehetősége is megszűnik, de tömegek nem fognak tüntetni azért, mert a gyerekek nem nézhetnek színházat. Nem sok bőkezű filantrópot látni mostanában. Mi motiválja? Fellengzősen hangzik, de ez belső kényszer. Ha lenne tehetségem, színészked-

nék, festenék, szobrot faragnék vagy filozófiai műveket írnék – és tán nyomorognék. Sajnos nem adatott meg ilyen tehetség, a lehetőség viszont igen, hogy több pénzt keressek, mint amennyire szükségem van. Úgy gondolom, valahogyan ki kell egyenlíteni ezt a számlát. Ha már tehetség híján nem tudok maradandót alkotni, akkor legalább pénzzel támogassam azokat, akik igazán tehetségesek, de azt a „piac” nem honorálja. Nem érezném jól magam, ha nem ezt tenném. Segíteni viszont pompás érzés, főleg, ha van érzékelhető eredménye. A „főműfajomban” nagyon nehéz sikerélményhez jutni. Amikor tízezrek vannak a bajban magukra hagyva, de egymagában az ember csak néhány esetben tud könnyíteni sorsokon, felülkerekedik a tehetetlenség érzete, mintha tengerbe vizet öntenék. Érdekel a mechanizmus, ha lesz időm, szeretnék arról gondolkodni és írni, hogy Kelet-Közép-Európában miért nem működik a közösségekben, a civil társadalomban és az üzleti világban az a fajta szolidaritás, ami tőlünk nyugatra létezik. Van bennünk szolidaritás, csak más szinten. Az emberek segítenek egy baleseti sérültnek az utcán vagy a vörösiszap károsultjainak, de azzal nem szolidárisak, aki nyomorban született, akinek – önhibáján kívül – esélye sincs kitörni onnan. Az elmúlt tizenöt év alatt sikerült meggyőznie vállalkozókat, hogy támogassák az esélyegyenlőséget? Vannak kiváló társaim, akikkel együtt próbáltunk meggyőzni embereket, de ez a legritkább esetben sikerült. Olyan volt, hogy valakit, akiről tudtam, sok mindent támogat, egy-egy konkrét ügy mellé tudtam állítani. Abban nem hiszek, hogy egyszer csak jön a megvilágosodás, de vannak általam nagyon tisztelt, eleve „egészségesen” gondolkodók, akik egyszerűen csak felelősséget éreznek a szűkebb vagy tágabb környezetükért. Őket könnyebb táncba vinni, bár azok az ügyek, amik engem inspirálnak, nem túl népszerűek a „szponzorok” között. Van olyan kiváló üzletember ismerősöm, aki kizárólag gyerekügyeket támogat, azokat rendkívül nagyvonalúan, okosan. Ragaszkodik ahhoz, hogy a neve sehol ne jelenjen meg. Neki is tisztelője vagyok. Magam is töprengtem azon, hogy – mivel nem akarok rólam elnevezett díjakat alapítani, állami kitüntetésekre sem vágyom, ami volt, azt is visszaadtam – nem

helyesebb-e névtelennek maradnom. Az anonimitás feladásával viszont talán követőkre, társakra találok. Ha a nevemet adom egy-egy ügyhöz, és elmondom, milyen jó érzés tud ez lenni. Reménytelenül reménykedem. Gondolom, a tao megszűnésével még több támogatnivalója van. A taorendszer ab ovo farizeus és buta: az elvett pénzüket kapták vissza ezen a módon az intézmények, de legalább normatív és így kiszámítható volt. Nem egy aktuálpolitika által kijelölt, hivatalból főokostól függött, és nem kellett évről évre azon izgulni, lesz-e pénz. Sok „taoadakozó” jótevőnek képzelte magát, hiszen pénzt oszt – mintha a sajátja lett volna, holott csak a be nem fizetett adójából jótékonykodott. Tudok olyan esetről, amikor egy budapesti kőszínházban azért tűztek műsorra egy darabot, mert az egyik nagy(?!) taotámogatónak megtetszett valahol. Gyakorlatilag ő határozta meg, mit játsszanak. Nonszensz, hogy ez egyáltalán eszébe jut valakinek. Nem ritkán üzleteltek is az adóforintokkal: visszakérték a pénz egy részét a kiszolgáltatott színházaktól. A produkciók létrehozói között is voltak csalók. Rémisztő az egész, de a kormányzat nem a csalókra, tolvajokra csapott le, nem őket vetette ki az új rendszer, hanem éppen azokat, akik becsületesen dolgoztak, akiket a közönség is igényelt. Az említett korrupció azonban a – meg nem szüntetett – sporttao visszaéléseihez képest elenyésző. Néhányadmagammal megelőlegeztük a törvény által garantált bevételeket, amitől – törvénytelenül – visszamenőleg megfosztva az adós nem tud fizetni. A Törvényalkotó intézményesen meglopott bennünket. Ezenközben pótolhatatlan kulturális értékek vesznek el. Az előadásokat sorra le kell venni a műsorról. Ez nem egyszerű „magánveszteség”,: merénylet azok ellen, akiknek a színház teszi elviselhetőbbé a szörnyűségeket. Akiknek tudunk segíteni, azoknak a támogatás a túlélést jelentheti, de ez az eltüntetett közpénzekhez képest semmi. 2013-ban az Alföldi Róbert-féle Nemzeti Színház utolsó előadását, a Mephistót ötödmagammal finanszíroztuk. Hogy egyáltalán be tudják mutatni. A nemzet színházában. Hát nem képtelenség? Az állami pénzosztók röhögtek a markukba. Ahogy most is. Szóval, van dolgunk. 25


FELELŐSSÉGGEL FORDULVA A KULTÚRA FELÉ SZERZŐ: SEBŐK VIKTÓRIA

A MOL-csoport saját szponzorációs és mecenatúrastratégiát dolgozott ki a legjobb nemzetközi gyakorlatok alapján. Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója mesélt arról, hogy mekkora fontossága van a cégcsoport életében a kultúra támogatásának, és mennyi projekthez csatlakoztak.

26

A MOL Magyarország rendszeresen lép fel ügyek, projektek támogatójaként. Milyen elképzelések határozzák meg a MOL társadalmi misszióját? A MOL saját szponzorációs és támogató stratégiát alkalmaz, amelyet a legjobb nemzetközi gyakorlatok alapján alkotott meg. Az erre a területre vonatkozó irányelvek kialakításakor nemzetközi színtéren is gondolkodott, mivel a vállalat a világ több mint negyven országában van jelen. Minden országban az ott fontosnak tartott célcsoportok számára közvetítendő üzenetekhez igazítjuk a támogatandó célokat.

ramok mellé is, amelyekben hangsúlyt kap a környezetkímélés és a környezetvédelem. Szem előtt tartjuk, hogy támogatásaink a lehető legjelentősebb pozitív társadalmi hatást érjék el. A hitelesség, a megbízhatóság és a függetlenség eszméjének megfelelően döntéseinket előre meghatározott szakmai, stratégiai és etikai szempontok alapján hozzuk meg, a társadalmi befektetések programjait pedig független szakmai bizottságok segítik. Kizárólag rendezett hátterű, transzparens programokat támogatunk, hiszen mi is ugyanerre az átláthatóságra törekszünk az üzleti életben.

Milyen szempontok alapján döntenek egy-egy projekt támogatása mellett? Leginkább a határokon átívelő, értékteremtő, a fenntartható fejlődés elveit szem előtt tartó projektek felkarolásában veszünk részt. Csak néhány példát említek: olyan kezdeményezésekhez adjuk a nevünket, amelyekben megjelenik a rászorultság, a tehetségek elismerése, a nemzeti és olajipari hagyományok ápolása, illetve a közösségek bevonása. Odaállunk olyan prog-

Mit jelent a MOL számára a kultúra és a művészet? Felelős vállalatként a MOL-csoport kiemelten figyel arra, hogy széles körben ossza szét a támogatásait. A támogatott szervezetek között sportegyesületek, sportolók, színházak, múzeumok és előadó-művészeti társulások egyaránt megtalálhatóak. Például a Miskolci Nemzeti Színházat húsz éve támogatjuk, a Szépművészeti Múzeumnak is több mint tíz évig nyújtottunk rendszeres szponzorációt.

Milyen saját programokat hoztak létre, amelyek keretein belül hozzá tudnak járulni akár egy kulturális márka vagy egy tehetséges fiatal támogatásához? 2006-ban saját alapítványt hoztunk létre. A MOL Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására, a Tehetségtámogató Programon keresztül segíti a fiatal és eredményes sportolók, művészek és tudósjelöltek pályafutását. A felkészüléshez szükséges eszközökhöz adunk pénzügyi támogatást. Például a hangszerek, sportszerek megvásárlásához vagy egy verseny, mesterkurzus útiköltségeihez járulunk hozzá. 2006 óta közel ötezer fiatal tehetség felkészülését segítettük, összesen hatszázmillió forintot meghaladó mértékben. Büszkék vagyunk arra, hogy Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Babos Tímea világbajnok teniszező is a alapítványunk támogatottja volt, és onnan kerültek be a MOL Csapat tagjai közé. Fucsovics Márton szintén ezt az utat járta be. Az első évek művészeti támogatottjai közül szívesen emlékezünk meg Szabó Ildikóról, aki most, huszonhét évesen


sze a sorozatnak, olyan kiemelkedő programok, mint a Paloznaki Jazzpiknik, a Balaton Sound, a STRAND Fesztivál, a Művészetek Völgye, a Klassz a p’ARTon és a Veszprémi Utcazene Fesztivál.

világszinten keresett csellóművész, Felméry Lili balerináról, aki tizennyolc évesen a Rómeó és Júlia címszerepét táncolta, és ma az Operaház magántáncosa. Őket számos olyan fiatal követi azóta is, akik nevét néhány éven belül gyakran fogják emlegetni a koncert- és színházlátogatók! A MOL Alapítvány ezen kívül a gyermekegészségügy és a helyi közösségek támogatására is kínál pályázati lehetőségeket civil szervezetek számára. A kulturális projektek támogatásának mérlegelésekor mi az elsődleges szempont? Általában olyan ügyek mellé állunk, amik a maguk nemében egyediek, kuriózumnak számítanak és sok embert megmozgatnak. Ezen belül kiemelek egy nagyobb kezdeményezést: a hazai népzene minél szélesebb közönséghez történő eljuttatását. Ebből a megfontolásból a Kossuth-díjas Muzsikás együttes magyar népzenét népszerűsítő munkájának segítése mellett döntöttünk, mivel az együttes nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a zene megszerettetését. Úgy véljük, a heti egy órára csökkentett iskolai énektanítás nem alkalmas arra, hogy a zenét a diákokkal megszerettesse. Ezért a Muzsikás együttes a MOL támogatásával közel tizenöt éve az ország számos iskolájában, összevont, rendhagyó énekórákon népzenei hangversenyeket tart. Az eddigi tapasztalatok szerint a délelőtti rendhagyó énekórák nagyon sikeresek, az iskoláknak több évig kell várakozniuk,

amíg hozzájuk is eljut az együttes. Nem beszélve arról, hogy az ilyen formában megtartott hangversenyek hagyományt és összetartozást is jelentenek a fiataloknak, a vidéki kisiskoláktól kezdve a neves középiskolákig egyaránt. Az együttes immár nemzetközi elismeréssel is büszkélkedhet: 2008-ban ugyanis megkapta a Womex (World Music Expo), azaz a Világzenei Vásár díját népzene/világzene kategóriában. Ezzel a díjjal a zenei élet legkiemelkedőbb előadóit, zenekarait tüntetik ki. Hamar Dániel, a zenekar egyik tagja úgy fogalmazott, hogy nemcsak a Muzsikást, de az egész magyar népzenét is elismerte a világ. A MOL azonban nemcsak a komolyzenét, népzenét támogatja, hanem ott van a hazai könnyűzenei életben is. Mi a jelentősége az önök számára annak, ha ilyen kulturális projekt mellé állnak, illetve miért éri meg önöknek? Valóban otthon vagyunk a könnyűzenében is, a vállalat 2015 óta áll a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat mögött. A kezdeményezés egyfajta autós vagy biciklis kéktúra, amely arra biztatja az embereket, hogy mozduljanak ki, és járják be a Balatont. Egy ilyen ügyhöz szívesen csatlakoztunk, hisz’ hazánk egyik legnépszerűbb üdülőhelyéről van szó. A MOL Nagyon Balaton a színvonalas balatoni események védjegye, legyen szó fesztiválról, kulturális eseményről vagy éppen gasztronómiáról. Az idén már negyvennél is több esemény ré-

A hazai szerepvállalás mellett milyen nemzetközi projektekben vesznek részt nagyvállalatként? A MOL-csoport mint Közép-Kelet-Európa vezető olajipari vállalata jelentős részt vállal nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kultúréletben is. Így például Szlovákiában a „Slovnafttal a színházba” projekt keretein belül iskolások színházlátogatását támogatja a vállalat. De említhetjük a Lucnica néptáncegyüttest, valamint az Art Film Fesztivált is, amely mögött szintén támogatóként vagyunk jelen. Horvátországban, az INÁ-n keresztül fesztiválokat és színházakat szponzorálunk, ezenkívül az INA Energopetrol kapcsán a Szarajevói Filmfesztivál szponzorációjában veszünk részt. Olaszországban pedig évek óta támogatja a vállalat a mantovai Fesztivál Lettearturat. Elmondhatom, hogy eléggé szerteágazó mecenatúrastratégiát működtetünk. Tudna olyan projektről mesélni, amelyik nem tekinthető szokványosnak? Talán picit szokatlan választásnak tűnhet, de a MOL 2010-től támogatja Magyarország egyik legismertebb rockegyüttesét, a Tankcsapdát. Gyakorlatilag közösen reformáltuk meg a CD-piacot, ugyanis 2012 novembere óta Tankcsapda CD-ket csak a MOL-kutakon lehet kapni, igen kedvező áron. Azóta pedig sorban állnak a zenekarok, Ganxsta Zoleetól a Kowalsky meg a Vegán át a Bëlgáig számos együttessel működik ez a modell. De itt nem álltunk meg, sok különleges dolgot csináltunk együtt az elmúlt tíz év alatt, volt tetőkoncertünk, a zenekar klipet forgatott a százhalombattai finomítóban, tavaly májusban is közösen valósítottuk meg a Legyél Rocksztár jótékonysági akciónkat, amiben Lukács Laci autóját vitte haza egy jó ügyet szolgáló rajongó, és év végén pendrive-on is kihoztuk az életművet. A Tankcsapdáról szóló friss, a zenekar életébe bepillantást nyújtó, különleges szemszögű könyvet is mi fogalmazzuk országszerte a töltőállomásainkon. 27


“THE AIM IS TO DIG SO DEEP WHERE WE CAN FIND A COMMON HUMANITY” ANITA SINKOVICZ PHOTO: CSABA MÉSZÁROS

One of the most innovative independent theater companies in Hungary, The Symptoms has been producing theater and dance performances since 2002. Their first documentary feature film, titled The Euphoria of Being, had its original debut in January 2019 and it will also be screened at the prestigious Locarno Film Festival.

The productions of The Symptoms are thought-provoking, dramatic and childishly liberated. The company’s repertoire reflects the emphasis they put on social engagement, hence it includes street performances, structured improvisation and interactive storytelling for children as well as an introductory program for high school students. Receiving a number of international invitations, one of their most beloved productions is a duet entitled Sea Lavender, which tells the story of 93-years-old Holocaust-survivor Éva Fahidi, and the young dancer Emese Cuhorka. After nearly a hundred per28

EMESE CUHORKA AND ÉVA FAHIDI IN SEA LAVENDER BY THE SYMPTOMS formances, it is still played with a full house at the Comedy Theater’s studio stage. Director Réka Szabó, the leader of the troupe is preparing for the international premiere of her first documentary feature film, The Euphoria of Being, at the Locarno International Film Festival. The film presents the rehearsal process of the show. “Every single production is a workshop with the actors, who I consider to be creative partners – their personal experiences, their unique and creative solutions are encouraged in a trusting and intimate environment. The aim is to dig so deep where we can find a common humanity – the fact that such a thing comes from a particular actor gives even more authenticity to the performance”, said Réka Szabó about the creative processes of the group. The company is constantly searching for ways of reflecting on current issues from around the world as well as new artistic and educational methods to constructively present their views, provoke thoughts and influence their audiences. One of their shows entitled You Trash! – Big Cleaning in the Big Outdoors, with a Big Scum Band is especially unconventional. The performance consists of a series of funny/ startling actions of a junk squad that pop up at various locations in public spaces, targeting unsuspecting passers-by and prompting them to react. They are also the first theater company in the country to work with an educational institution, the Department of Decision Theory at the Corvinus University of Budapest, to produce various works of art from research conducted by the university. Together with professors and researchers, they first created a team-building adven-

ture game based on the results of a survey entitled What will the company of the future be like?, and now they are developing a fictional story that can be a play or a movie series. This cooperation introduced both parties to a different way of thinking and, after joining forces, their opportunities multiplied. “Both sides are very motivated and grateful – we share expertise and creativity. The main focus is not on the climate, but whether there is a country, a company or a community that is intelligent enough to exist and to produce goods with more transparent and cooperative systems, without destruction. Economists deal with the system, we deal with the people. We consider this issue important because change is inevitable, but it is difficult not only for the system but also for the people in it”, said director Péter Valcz. The two main actors of the collaboration, economist Alexandra Köves and director Péter Valcz, are doing their best to reach the widest possible audience with the messages that were formulated during the research. The Symptoms are prepared to continue producing a number of socially relevant projects in the upcoming years. This fall, they are going to perform their play entitled Nookville – Act out a fairytale with us! in Ózd to disadvantaged kindergarten-age children who have never been to the theater. They will also teach classes for kindergarten teachers to inspire ideas on how to play motion-based theater games that encourage collaboration and open up attention to non-verbal communication signals and self-expression. The company wants to continue this program and reach as many children as possible.


MERT A KULTÚRA TÁMOGATÁSA KIEMEL A TÖMEGBŐL

JELENTKEZÉS SZEPTEMBER 15-IG A www.artisbusiness.hu OLDALON


LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

Lรกszlรณ Moholy Nagy, A XXI, 1925

www.oppenheimlegal.com


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.