Art Is Business | 3. SZÁM

Page 1

2019. JÚNIUS | 3. SZÁM

HUZELLA JÚLIA SZÍNÉSZNŐ

1


MERT AZ LMBTQ TURIZMUS KIHAGYHATATLAN ELEME A MINŐSÉGI KULTÚRA .

BUDAPEST LOVES YOU

MAGYARORSZÁG ELSŐ LMBTQ TURISZTIKAI EGYESÜLETE

pinkbudapest.com pinkbudapest


AZ ÉPÍTÉSZ, A JAZZ ÉS A FESTŐZSENI KEDVES OLVASÓK! A hazai művészettörténet egyik legnagyobb alakja, Gerlóczy Gedeon 1895-ben született Budapesten. „Atyai nagyatyám, Gerlóczy Károly minden vasárnap a Műcsarnokban, a hátsó, nagy félkörű teremben látta vendégül az egész családot, mi gyerekek kissé untuk a felnőtteket, és uzsonna után nekiindultunk a kiállítás festményeinek és szobrainak megtekintésére” – olvasható Gerlóczy Gábor családtörténeti írásában. Gedeon akkor kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt. A családjában hagyományos orvosi és jogászi pálya helyett a művészi hajlamának megfelelő építészhivatást választotta. 1917-ben végzett a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán, majd Münchenbe utazott, és beiratkozott a Bauhaus előfutáraként ismert Politechnikumba. Két év múlva tért vissza Budapestre, és tervbe vette, hogy önálló építészirodát nyit. Egy 1919. októberi estén a Szent Gellért Szálloda közelében lévő Szatyor Bárba igyekezett a barátaival jazz-zenét hallgatni, és a bárnak is helyet adó Hadik-ház kapujában észrevett egy „Műterem kiadó” szövegű falragaszt. Szólt a társainak, hogy megnézi a műtermet, aztán követi őket. Kiderült, hogy a hirdetők, a Gerlóczyakkal távoli rokonságban álló Kosztka család tagjai, éppen lomtalanítják egy elhunyt festő rokonuk műtermét; a lakást már kiadták, a műveket pedig árverésre bocsátják. Hangoztatták, hogy a képek nem bírnak művészi értékkel, de a vásznak, amire készültek, kitűnő minőségűek, így jó áron eladhatók. Az örökösök, ahogy szinte mindenki, pingálgató tébolyodottnak tartották a festőt, a vásznait bútorszállító lovaskocsisoknak ajánlották, a kéziratait pedig tűzbe akarták vetni. „A műteremben koporsószerű ládák voltak, bennük feszítővasak, keretek, továbbá az egyik ládában a Baalbek, csuklósan összehajtott állapotban” – mesélte később Gerlóczy Gedeon. „A falakon érdekes, egymást marcangoló madárképek lógtak, a gyér világításnál is lenyűgöző, félelmetes hatásuk volt. Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam, és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez a festmény olyan döbbenetes erővel hatott rám, hogy gondolatokba merülve tépelődtem megmentésének lehetőségén” – emlékezett. A házmestertől még aznap megvásárolta a kidobásra ítélt kéziratokat, másnap húszezer svájci frankért értékesítette a Közúti Vasút- és Athenaeum-részvényeit, majd a tekintélyes összeg birtokában megjelent az árverésen. A szénrajzokat és a kisebb méretű festményeket viszonylag olcsón meg tudta vásárolni, ám az óriási vásznakra a fuvarosok is keményen licitáltak.

Ők kocsitakaró ponyvákként akarták hasznosítani a nagyméretű képeket. Az aukció tettlegességbe torkollott, mert azt hitték, hogy Gedeon csak az árakat akarja felverni, de végül a fiatal építésznek sikerült megvennie a hagyaték összes értékes darabját. Gerlóczy – az építészet mellett – annak szentelte az életét, hogy megmentse és elismertesse a festőzseni alkotásait. Fáradhatatlanul gondozta Csontváry Kosztka Tivadar hagyatékát, és segítette annak tudományos feldolgozását. A nagyméretű képeket a második világháború idején a Szépművészeti Múzeum pincéjében helyezte el. Miután felszabadult Budapest, Gerlóczy és a Képzőművészeti Főiskola hallgatói (akik építészettörténet-professzorukat tisztelték a személyében) a vállukra vették, majd a múzeumból a főiskolára vitték az alkotásokat. Andrássy úti diadalmenettel ünnepelték, hogy nem semmisültek meg a Csontváry-művek. A képek a későbbiekben – a szakszerűtlen tárolásból, szállításból, restaurálásból következően – gyakran kerültek végveszélybe, és szándékos rongálásnak is áldozatul estek. Megmentőjüknek sokszor kellett jogi úton is vitába szállnia egyes intézményvezetőkkel. Gerlóczy Gedeon 1962-ben, hatvanhét éves korában – jelentős építészkarriert maga mögött hagyva – nyugalomba vonult, és attól kezdve 1975-ben bekövetkezett haláláig kizárólag a Csontváry-életművel foglalkozott. Örökre beírta magát a magyar művészettörténetbe. Csontváry mindig a legjobb minőségű vásznakat rendelte egy düsseldorfi cégtől, amely húzódozott a szokatlan méretektől, de a festő soha, egyetlen centimétert sem engedett az elképzeléséből. A képek a ponyvaértékük miatt élték túl a lomtalanítást. Aztán rájuk talált egy építész, aki csak jazzt hallgatni indult azon a száz évvel ezelőtti estén. Neki köszönheti az utókor, hogy például a harminc négyzetméteres Baalbek, amelyet maga Csontváry a legjelentősebb művének tartott, nem kocsitakaróként végezte. A Szatyor Bár –, amely onnan kapta a nevét, hogy hajdani gyékényborítását meglátva a törzsvendég Karinthy Frigyes kijelentette: ez a hely olyan, mint egy szatyor –, a Hadikkal egyetemben újra virágzik, kulturális-művészeti programoknak ad otthont. Így kerek a világ. L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2019. JÚNIUS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu/hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: CANJAVEC JUDIT, FÁBIÁN BARBARA, GERGELY ZOLTÁN, FODOR ROZI, HARDI JUDIT, JANKOVICS MÁRTON, L. HORVÁTH KATALIN, SINKOVICZ ANITA, SZAKSZON RÉKA, SZEMERE KATALIN, SZENTGYÖRGYI RITA, SZIJ BARBARA, TÓTH ENDRE FORDÍTÓ: SZIJ BARBARA | KORREKTOR: FÁBIÁN BARBARA | PROJEKTFELELŐS: SINKOVICZ ANITA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS KFT. www.artisbusiness.hu/hu | ISSN: 2631-1127

1


2


„EZ A SZABAD ÉLET NAGYON NEKEM VALÓ” SZERZŐ: SZEMERE KATALIN FOTÓ: SIN OLIVÉR

Két gyermeke van, szabadúszó, klasszak a munkái, boldog, és próbál környezettudatosan élni Huzella Júlia, aki nemrég fejezte be a forgatást A legjobb dolgokon bőgni kell című film egyik főszereplőjeként. A színésznővel gyerekkori szereplésről, Malek Andreáról, ismertségről, ajánlásokról és Facebook–Instagram-jelenlétről beszélgettünk. Azt is elmondta, miért épp egy sírós videót posztolt a boldogság világnapján. Egyszer sem jutott eszébe, hogy a színésznői karrierjét aláásta azzal, hogy rögtön a pályája elején két gyermeket szült? Nem, bár ez nem volt evidens. Ötször felvételiztem, vagyis rengeteget küzdöttem a célomért, de végzős színésznőként, amikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy ki szerződteti, én gyereket akartam. A magánéletem úgy alakult, hogy ez egyértelművé vált. Azt gondoltam, nem maradok le semmiről. Végül is jó szerepeket még bármikor játszhatok, szülni viszont nem lehet akármeddig. Amikor felvették az egyetemre, megnyugodott? Ezt csak azért kérdezem, mert több interjúban említette, valaki azt mondta, hogy sosem lesz önből színésznő. Egy ilyen mondat hosszú időre lenyomhatja az embert. Egyáltalán nem nyugodtam meg. Az egyetem előtt jártam a Pesti Magyar Színház akadémiájára, majd jelentkeztem a Nemzeti Stúdiójába. Amikor nem vettek fel, visszamehettem megkérdezni az okát. Ott mondta egy híres színész-rendező: „azt gondoljuk, belőled soha nem lesz színésznő”. Én viszont rávágtam: „márpedig az leszek”. Amúgy is érzékeny dolog ilyet kijelenteni, de elképzelheti, mit éreztem: előző nap

rúgtak ki a harmadrostáról a színművészetin. Elég hatásos lehetett az eltökéltségem, mert végül felvettek. Onnan pedig bekerültem az egyetemre, ahol az egyik elsőéves mesterségórán valamin kiakadtam, és Máté Gábor azzal reagált: nyugodjak meg, itt vagyok. Édesapja, Huzella Péter zenész, színész viszont nem volt a családjukban. Mi az, amitől mégis jobban érdekelte a színház, mint a zenélés? Amikor három és fél évesen először szerepeltem a Kalákával a Marczibányi téren, rettegtem a színpadra lépés előtt. Emlékszem: állok a takarásban anyámmal, akinél van egy óriási tábla csokoládé, mondván: „ezt fogod megkapni, ha bemész és elénekled a dalt”. A családi legenda úgy tartja, a hatalmas tapsviharra már magamtól mentem vissza, pontosan a színpad közepén megálltam és meghajoltam. Nemrég fejtettem fel, hogy a kezdeti ódzkodás miatt esik nehezemre apámmal fellépni a mai napig. Nehezen mondok neki igent. Arra is volt példa, hogy a megbeszélt közös fellépésre teljesen berekedtem. Attól félt, hogy nem fog megfelelni az édesapjának? Dehogy, ő mindig rajong, ha rólam van szó. Talán a szerepléstől féltem, lám-

palázam volt, nem tudom. Imádom őt nézni is, a mai napig meghatódom, ha színpadon látom. A színház meg úgy jött, hogy gyerekkoromban csodáltam Malek Andreát – a hosszú hajával, a csilingelő hangjával, a ragyogó mosolyával. Apámmal énekeltek egy kazettán, és teljesen beleszerettem a hangjába. Írtam neki egy levelet, amire válaszolt. Hívott, nézzük meg A muzsika hangjában. El is mentünk, majd előadás után megvártuk a művészbejárónál. Nagy találkozás volt! Azt hiszem, akkortól akartam színésznő lenni. Eleinte őt követve a musical műfajról fantáziáltam, később rájöttem, sokkal jobban vonz a prózai színház. Azért egykori osztálytársával, Ficza Istvánnal csináltak egy kétszereplős zenés darabot, és az Alföldi Róbert rendezte Chicagóban is énekel – méghozzá az egyik főszerepet, Roxie-t. Fontos nekem a zene, és énekelni is nagyon szeretek, ez nem kérdés. Roxie szerepének nagyon örültem, nemcsak azért, mert Andrea is játszotta, hanem mert vágytam egy nagyobb volumenű szerepre.

3


Ha választhatna, társulati tag lenne valamelyik „híres” színházban, vagy a szabadúszás mellett maradna? Ez a szabad élet nagyon nekem való. Nem tudom, milyen társulati tagnak lenni, az egyetemen dolgoztam utoljára hosszú ideig ugyanazokkal. A második lányom születése után két évvel éreztem azt, hogy jó lenne többet megmutatni magamból. Az osztályból már majdnem mindenki lejátszotta a csillagokat az égről, eljöhetne már az én időm is. Kisebb szerepeim voltak független társulatokkal, de szerettem volna egy nagy kihívást. Amikor ezt konkrétan megfogalmaztam magamnak, azon gondolkodtam, csinálok egy önálló estet. És akkor jött Roxie. Hirtelen ott volt a lehetőség, amire vágytam. A próbafolyamat közben hívtak, hogy Pálos Hanna helyett beugranék-e az Ahogy tetszikbe a Kamrában. Ősszel megkaptam az egyik főszerepet A legjobb dolgokon bőgni kell című filmben, aminek most fejeztük be a forgatását. Tökéletes időzítés! Egy interjúban azt mondta, azért fárasztó a szabadúszás, mert a próbafolyamat eleje mindig arról szól, hogy újra kell kezdeni az ismerkedést a kollégákkal, a bizonyítást. Ez így van, ugyanakkor izgalmas is, ha új emberekkel találkozom. Szerintem ez önbizalom kérdése: ha bízom magamban, az ad egyfajta lazaságot. Persze nem véletlen, hogy ilyen helyzetekbe sodor az élet, valószínűleg van még ebben hova fejlődnöm. 4

A Momentán Társulattal is szerepelt. Az improvizáció a természetéből fakad? Egyáltalán nem. Hívott az egyik alapítótag, Várady Zsuzsi dramaturg barátom, de én kizártnak tartottam, hogy képes lennék rá. Az egyetemen sosem próbáltuk, és rettegtem tőle. De addig biztatott, amíg kipróbáltam, és tényleg jó volt. Két évig maradtam náluk, majd átmentem egy másik imprótársulatba, a Grund Színházba. Ott három évet töltöttem. Az interjúkban gyakran említi, hogy a külső adottságai frusztrálják a rendezőket. Kiderült, hogy miért? Fogalmam sincs. Sok mindent hallottam már vissza erről – egyszer például azt: „Huzella Juli 180 centi? A mi színpadunk túl kicsi.” – de ezen az adottságomon nem tudok változtatni. A Chicago kapcsán is többször mondták azt, hogy Roxie csak alacsony lehet és szőke, ezért nem tudnak velem megbarátkozni, de azt is, hogy bár ezzel a sztereotípiával a fejükben ültek be, közben rájöttek: miért is ne lehetne ez a nő más, mint amilyet eddig láttak? Azért ennyire rugalmasnak lenni nem nagy dolog. Nem panaszkodom, a Chicagóval most kicsit előtérbe kerültem szakmailag, de az a tapasztalatom, hogy még mindig az működik leginkább, azt látják legtöbben, ha az ember a televízióban jelenik meg. Sorozatba vágyik, vagy műsort vezetne? Szívesen játszanék olyan minőségi heti sorozatban, mint amilyen például

az Aranyélet volt. A Terápiába kétszer castingoltam. Az egyik szerephez túl öreg, a másikhoz túl fiatal voltam. Hiába vagyok kétgyerekes anya, anyaszerepeket nem kapok, mert huszonévesnek nézek ki. Kifogásként felhozták már, hogy túl kiegyensúlyozott vagyok egy sztereotip magyar anyához képest. Azért ez abszurd. Viszont a film, amit forgattam, óriási öröm volt. Mindenki teljes szívvel, hatalmas invencióval dolgozott benne. Castingon választották ki? Grosan Cristina rendezővel már dolgoztam egy kisfilmben. Amikor „ráírtam” egy másik kisfilm kapcsán, elmesélte, hogy éppen nagyjátékfilm-forgatókönyvön dolgoznak Rainer-Micsinyei Nórával. Kértem, gondoljanak rám közben. Egy héttel később hívott: milyen jó, hogy akkor szóltam, mert eszükbe jutott rólam valami. Így kerültem be a teaserbe. Majd amikor megkapták a támogatást, változott a forgatókönyv, és az én kis szerepemből végül a második legfontosabb karakter lett. Velem képzelték el, de másokat is megnéztek. Végül én maradtam, mert állítólag nem találtak jobbat. Olvastam olyan filmről is, amit a házuk aljában forgattak azért, hogy szoptathassa a kisbabáját. Az a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt. Akkor volt az első lányom két hónapos. Odajött próbálni a stáb, és Reisz Gábor rendezőnek megtetszett a lépcsőház, gondolták, miért ne készülhetne ott a


film. Tényleg két szoptatás között jártam le forgatni. Nagyon jól vezeti a Facebook-oldalát és az Instát is. Hangsúlyt fektet arra, hogy személyes legyen. Magától kezdte el ezt építeni? Évekig nem voltam túl motivált ebben, megvolt az oldalam, de egyáltalán nem foglalkoztam vele. Amikor elkezdtünk dolgozni Balogh Mátéval, mondta, mennyire fontos ez, és mekkora lehetőség rejlik benne. Egyszer csak rákaptam az ízére, most már élvezem. Nem tudok, sőt nem vagyok hajlandó like-vadászatba kezdeni, szeretem, ha személyes egy bejegyzés és arról szól, ami érdekel. Az se baj, ha szellemes. Csupa pozitív visszajelzést kapok szakmabeliektől. Elkezdett az oldalán egy videósorozatot is a mindfulness (tudatos vagy éber jelenlét) jegyében. Fricska vagy komolyan érdekli ez a téma? Is-is. Mindegyik videó fricska, de az elmélettel tudok azonosulni bizonyos szinten, pláne két gyerekkel. Ha az ember barbie-zik, akkor nem telefonozik. Ha legózik, legózik. Sokszor nagyon nehéz. Úgy kezdtük, hogy a férjem megvette a Mindfulness című könyvet, mert jól nézett ki a borító – nála ez szakmai ártalom. Beleolvastunk, és nem hittük el, milyen nonszensz szövegek vannak benne. Például a tudatos mosogatásról. Arról, hogyan élvezd ki minden pillanatát, a víz csobogását, a puha fehér hab látványát, ahogy lassan tisztára törlöd a tányért. Erről azonnal lett egy víziónk: milyen lehet az, amikor egy többgyerekes háztartásban elkezd valaki tudatosan mosogatni, miközben a mosatlan elárasztja az egész konyhát? Vajon hány óra alatt végezne? Ott van az a videó, ahol sír, miközben arról beszél: ha megrohan egy érzés, engedjük el! Megrendezett jelenet volt? Színészi sírás? Nem. Télen volt egy nehéz időszakom, kicsit magam alatt voltam. Gyakran rám tört a sírás. A férjem azzal az ötlettel állt elő, vegyem fel, ha tudom, hátha jó lesz valamire. Jó darabig a „fiókban” hevert, mígnem eljött a boldogság világnapja. Akkor eszünkbe jutott: mikor tennénk ki, ha nem aznap?! Megszerkesztettem hozzá a szöveget egy-két mindfulness-gyakorlat leírásából, és már mehetett is. Ha akar, azért tud rajta nevetni az ember. Néha teljesen abszurd, ha tudatosan élünk meg minden pillanatot. Például ebben az esetben: tudatosítsd a fájdalmat, gondolj rá, majd

engedd el! Mégis hogyan, ha egyszerűen néha levegőt nem kap az ember a sírástól? Azt is el akartam mondani ezzel a videóval, hogy a boldogságnak ezer arca van. Az is eltölthet boldogsággal, ha éppen hagyod, hogy átjárjanak a fájdalmas érzések, ha éppen elesettnek érzed magad. Nem kell mindig úgy tenni, mintha tökéletesek lennénk. Nem vagyunk azok. A Facebookon szól környezetvédelmi kérdésekről. Volt ebben a témában más kiállása is? A Facebook-posztoktól eltekintve nem. Igyekszem tartani magamat ahhoz, amit szeretnék látni, de például egyik lányomnál sem mosható pelenkát használtam. Emiatt már enyhült a bűntudatom, mivel a kisebbik lányom is szobatiszta. Csodálom azokat a kolléganőimet, akik rengeteg Insta-videót töltenek fel arról, hogyan kell ezeket a pelenkákat használni. Nekem erre nincs mindig energiám, és bevallom, néha megveszem a műanyag flakonos gyereküdítőt is. Műanyag szemeteszacskót nem vásároltam egy éve, maximum újrahasznosítottat, vagy a pelenka zacskóját használom a kukába. Szívószál nincs otthon, papír zsebkendőből a kihúzós, tiszta papírt viszem a bölcsibe. Vásárolni a saját zacskóimmal megyek. Tusfürdőnk nincs ezer éve, csak szappan, és megnézem, a testápoló miből van, honnan származik. Sőt a mindenki által imádott mogyorókrémből sem vettem ki tudja, mióta a pálmaolaj-tartalma miatt. Könyveket ugyancsak bemutat az oldalain. Kapott olyan visszajelzést, hogy valaki emiatt olvasott el egy művet? Imádok olvasni, mert feltölt, kikapcsol, dolgoztatja az érzelmeimet és az agyamat. Legutóbb akkor tört rám igazán a hiánya, amikor forgattam. Néha órákat kellett várnom a jeleneteim között, és elegem lett abból, hogy a semmiért a telefonomat nyomkodom. Már fájt a hüvelykujjam. Vannak ismerőseim, akikkel kizárólag könyvekről chatelünk az Instagramon. Úgy érzem, irodalomról posztolni megéri. Legutóbb Krusovszky Dénes új könyvét, az Akik már nem leszünk sosemet dicsértem, valamint a Százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt címűt. Néha előveszek egy-egy régi kedvencet, legutóbb egy angol regényt, a Tombol a holdat olvastam újra Peter Marshalltól. Most pedig Linn Ullmann A nyugtalanok című önéletrajzi regényét olvasom. Megrázó, ahogy felidézi gyerekkori önmagát két ekkora kaliberű

művész szülővel. „Egy név mindig nehéz ügy. Nehéz nevet adni, kapni, felidézni, nehéz együtt élni egy névvel, és nehéz megszabadulni tőle.” Iszonyú ellenszenves lehetek: hú, a Huzellának két gyereke van, tök jókat dolgozik, milyen boldog, és még olvasni is van ideje… Jó érzés ugyanakkor, ha valaki rám ír, hogy megvette azt a könyvet, amit én is dicsértem.

HUZELLA JÚLIA 1983-ban született Budapesten. 2012-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Máté Gábor osztályában. Játszott a Katona József Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és több független társulatban: Gólem Színház, Táp Színház, KOMA társulat, Grund és Momentán improvizációs társulatok. Jelenleg az Átriumban, a Chicagoban alakítja Roxie Hart szerepét (r: Alföldi Róbert), illetve a Katona József Színház Ahogy tetszik című előadásában játszik (r: Kovács D. Dániel). Több hazai és nemzetközi produkcióban is szerepel: A berni követ (r.: Szász Attila), Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor), Átok (r.: Mátyássy Áron), Ebéd előtt (r.: Szabó Simon), Cserekapus (r.: Vékes Csaba), Viadal (r.: Szeiler Péter), Valakinek a valamije (r.: Reisz Gábor), Átalakítás folyamatban (r.: Grosan Cristina), Ember a tűzből (r.: Szabó SImon), HhHH (r.: Cédric Jimenez). 2019 tavaszán Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című legújabb filmjét forgatta, amelyben többek között Hernádi Judittal látható.

5


AZ ERDŐ LESZ SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN FOTÓ: ANETA CZARNOCKA-KANIK

Hatévesen kezdte klasszikus ütőhangszeres tanulmányait, és a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztagozatán diplomázott 2005-ben. Az improvizatív zenész keze alatt bármilyen tárgy, sőt a saját teste is hangszerré válik. „Folyamatosan ütök valamit, ez foglalkozási ártalom. Sokan panaszkodnak az ütősökre, hogy meg lehet tőlük bolondulni. Igyekszünk szociális lényként viselkedni, de a püfölés ösztönösen előjön” – mondta mosolyogva egy interjúban. Számos jazzegyüttes, például a Balázs Elemér Group, a Dés László Septet és a Lukács Miklós Quintet tagjaként turnézott Európa-szerte. Játszott a Carnegie Hallban, a Covent Gardenben, a damaszkuszi Operaházban, az izraeli Jerusalem Theatre-ben, a 2010-es sanghaji világkiállításon. Többször dolgozott Eötvös Péterrel, tagja volt a Jazz+Az popegyüttesnek, zenélt Palya Beával, Szalóki Ágival, csakúgy, mint Palle Mikkelborg, Charlie Mariano és Dave Liebman társaságában. Közel száz albumon játszott, filmekhez, színházi előadásokhoz szerzett zenét. Évekig szerepelt a négy íróra (Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál) és három zenészre (Dés András, Dés László, Barcza Horváth József) komponált Szó és zene című esteken, illetve ma is fellép az Esterházy halála után Összhang névre keresztelt produkcióban. A Farkasszem című szóló színházi darab szerzője és előadója. András tavaly Budapestről Bécsbe költözött a családjával. „A feleségem, aki ékszertervező, már egy ideje ingázott 6

A HANGSZERE Dés András a jazzélet egyik legaktívabb, a művészetek sokszínűségére nyitott, kísérletező egyénisége. Előszeretettel fedez fel ismeretlen világokat, műfajok és stílusok közötti határterületeken kalandozik.

Budapest és Bécs között, ugyanis bekerült egy varázslatos bécsi műhely-galéria alkotócsoportjába. Viszonylag gyorsan felismertük, hogy praktikusabb, izgalmasabb és előremutatóbb, ha megcseréljük a dolgot, és én ingázom. Bécs nagyszerű város, a gyerekeinknek is csodás élete van itt, és számomra is új kapuk nyílnak meg. Élvezem, hogy nagyjából nulláról indulva építem fel az itteni karrieremet” – meséli. „Fantasztikus zenészekkel ismerkedtem meg a világ minden tájáról. Hamar kiderült, hogy Mahan Mirarab iráni gitárossal sok a közös metszet a zenei világunkban, összejártunk gyakorolni, ami rendkívül inspiráló élmény volt. A lelkesedésünk oda vezetett, hogy létrehoztuk a Mash duót, amellyel felpörögtek az események. Szép számú koncertmeghívásunk van már Ausztriában és külföldön is. Remélem, minél hamarabb eljut a duó Magyarországra, ahogy nemrég eljutott egy másik nemzetközi zenekarom. A két török, egy cseh és egy magyar zenészből álló TURUMTAY / ERDOĞAN / LIŠKA / DÉS quartettel túl vagyunk az első turnénkon, amelyet a budapesti Opus Jazz Clubban indítottunk, Salzburgban, Bécsben folytattunk, és Prágában fejeztünk be. A művész számára nagy öröm és az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kihívása, hogy bekerült az angol Hannah James Jigdoll Ensemble nevű együttesébe. „Hannah csodálatos zeneszerző, énekes, harmonikás és táncos, az angol sztepptánc, a »clog dance« jelentős előadója. Tavaly látott meg Bécsben egy

koncerten, és egészen véletlenül pont ütőst keresett. Ott állt ez a kedves, pici lány, és megkérdezte, nincs-e kedvem vele zenélni. Akkor még nem sejtettem, milyen meghatározó lesz ez a találkozás.” András magyarországi zenészélete is folytatódik, édesapja, Dés László Free Sounds quartetjével nemrégiben vettek fel egy lemezt, amely százszázalékos improvizáció. „Ahogy a koncerteken sem, a felvétel előtt sem beszéltünk meg semmit előre. Ez komoly koncentrációt igényel, de valódi örömzenélés.” A nyáron különleges kalandba kezd. „Egy régi álmomat valósítom meg három barátommal, Ávéd János szaxofonossal, Fenyvesi Márton gitárossal és Szandai Mátyás nagybőgőssel” – árulja el. „Erdőbe vonulunk, ott vesszük fel az új lemezemet. Nem viszek magammal hangszereket; az »erdőn«, a köveken, a fákon, a leveleken, a patakon fogok játszani.” Az albumot a BMC Records adja majd ki. A rendhagyó felvétel többletköltségekkel jár, ezért András közösségi finanszírozási kampányt indított az Indiegogo oldalon: szállásra, útiköltségre, a folyamatot megörökítő film elkészítésére és a zenészek tiszteletdíjára gyűjtött. „Kedves Barátaim! A harkályok tiszteletdíja még hiányzik!” – írta Facebook-oldalán a kampány utolsó hetében. Zárórára ötvenegy adományozó 1965 dollárt, a megcélzott 3000 USD hatvanöt százalékát dobta össze. „Ha többen hallgatnának kortárs improvizatív zenét, jobb hely lenne a világ” – vallja Dés András. Úgy legyen!


A FÜRGE RÓKALÁBAK és a márkaépítés Hogyan tud egy több mint harmincéves rajzfilm még mindig vonzó és más brand-ek támogatója lenni? Miért kelendőbb a termék, ha ott virít rajta egy ismert figura? Egyáltalán, hogyan is működik a merchandising? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Az 1970-es években a rajzfilmgyártás állami vállalata, a Pannónia Filmstúdió már ontotta magából a színvonalas animációs rövidfilmeket, de az igazi nagy áttörés, egy egész estés magyar rajzfilm még váratott magára. Az első próbálkozások után a legnagyobb sikerek Dargay Attila nevéhez fűződtek, a Lúdas Matyi (1977) 2,5 milliós, a Vuk (1981) 2,4 milliós, a Szaffi (1985) 1,3 milliós és Az erdő kapitánya (1988) 900 ezres nézőszáma bebizonyította, hogy van létjogosultságuk a filmszínházakban az egész estés hazai animációs filmeknek is. A Vuk nem csupán a mozipénztáraknál aratott sikert, hanem a merchandisinggépezet is belendült. A 80-as évek elején az üzleteket is ellepték a vukos bögrék és tányérok, ágyneműhuzatok, gyerekruhák, fogkefék és még tucatnyi termék. A Pannónia Filmstúdió ugyanis remekül felismerte, hogy a kisgyerekeknek szóló rajzfilm kedves karakterei tökéletesen összekapcsolhatók a célközönségnek kínált portékákkal, ezáltal növelve mind a rajzfilm, mind az árucikkek népszerűségét. Több mint harminc évvel később, legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaljuk, hogy a Vuk iránti rajongás töretlen, a kisróka még mindig képes elcsábítani a gyerekeket, a boltok polcain képeskönyvek, társajátékok, kirakók sorakoznak, a Gellért-hegyi Vuk játszótéren pedig hétvégenként „fürtökben lógnak” az óvodások. A siker titkát Dargay Attila özvegyével, a Vuk operatőrével, Henrik Irénnel együtt próbáltuk megfejteni. „Amikor a Vuk elkészült, egyedülálló jelenség volt. A film gyártását a Magyar Televízió rendelte meg, majd 1981-ben húsvétkor, négy egymást követő napon vetítették az epizódokat. A tévében elképesztő siker lett, kiürültek a játszóterek, amikor a Vuk ment, ezért a Pannónia Filmstúdió elkészíttette a hetvenperces moziváltozatot, amit az alkotók rohammunkában decemberre le is szállítottak. Szinte hihetetlen, hogy egy olyan film, amit már az egész ország látott a televízióban, utána a mozikban is kasszát robbantott” – mesélte Henrik Irén.

Tulajdonképpen ez a siker ágyazott meg a Vuk mai közkedveltségének is, hiszen azok a kisfiúk és kislányok, akik a nyolcvanas években moziban, tévében, videón tucatnyiszor megnézték, ma anyák és apák, akik képesek mindaddig formálni gyermekeik ízlését, amíg be nem szippantja őket a kortárs, dömpingszerű rajzfilmáradat. A nosztalgiafaktornak köszönhetően a szülők a figura láttán rögtön a kellemes gyerekkori emlékekre asszociálnak. Sőt a klasszikus meséken szocializálódott nemzedék úgy is rabul ejthető, ha igényes felnőtttermékeket adnak el nekik kedvenc régi meséik szereplőivel. Ismert rajzfilmhősökkel különböző termékeket eladni bevált kereskedelmi trükk; a gyerekek szeretnének részesei lenni a figurákat övező népszerűségnek, ezáltal ők is „menőbbé” válhatnak társaik között, a szülőket pedig nem nehéz rávenni a termékek megvásárlására. Ha azok egy éppen futó rajzfilmhez kapcsolódnak, könnyedén támogathatják egymást, másképp kell kezelni azonban az olyan klasszikusokat mint a Vuk. Ilyenkor egyfelől sokkal egyszerűbb a helyzet, mert a szereplőket már nem kell „bevezetni a piacra”. Másfelől viszont – ha újabb filmek nem támogatják a karaktereket – el is veszhetnek a menetrend szerint érkező és minden termékpalettát

letaroló új filmek tömegében; vérfrissítést a másodlagos kereskedelmi hasznosítás során kaphatnak a régebbi rajzfilmek, merchandising-potenciáljuk tehát inkább a múltidézésen alapul. Napjainkban ezért különösen népszerű például a Vuk képeskönyv, amelynek sikerén felbuzdulva pancsolókönyv, kirakóskönyv és színező is megjelent. Diafilmként szintén rengeteg otthonban pereg esténként a mese, de találkozhatunk a karakterrel többek között cukorkán, játékbőröndön és falilámpán is. Ezek a termékek kölcsönösen segítik a márka elismertségét. Egy jól megválasztott rajzfilmfigura népszerűségéből tehát stabil, piacvezető cégek is tudnak profitálni. Henrik Irént gyakran keresik fel nem csupán a Vuk, hanem egyéb Dargay-rajzfilmek karaktereinek felhasználási szándékával is. „A kezdet kezdetén önmagadban el kell döntened, hogy kinek dolgozol. A zsebednek, a szakma dicsőségére, a kritikusoknak, zsűritagoknak, fesztiváloknak – vagy esetleg a közönségnek. Ha ezt eldöntötted, meg kell nyomni a megfelelő gombot, és akkor megy. Mert más kell az egyiknek, más kell a másiknak” – mondta Dargay Attila egy interjúban. Ő eldöntötte, a közönségnek dolgozott, mi pedig azóta is nagyon hálásak vagyunk neki ezért. 7


BOLYKI GYÖRGY FOGADJA A KAPOSFEST KÖZÖNSÉGÉT

A FESZTIVÁLOK ROLLS-ROYCE-A A Kaposvári Kamarazenei Fesztivál, azaz a Kaposfest az egyik legnagyszerűbb példa arra, hogyan válhat nemzetközi szinten jegyzett, egyedi márkanévvé egy klasszikus zenei brand. Az építkezés stratégiájába a fesztiváligazgató, Bolyki György avatott be bennünket, aki szerint „a Kaposfest az egyik legtudatosabban felépített kulturális brand ma Magyarországon”. Amint megszületett a fesztivál ötlete, azt is kitalálta, miként szeretné a Kaposfest brand-et építeni. A 2010-es, első Kaposfest átütő sikere után egy dolog biztos volt: annál jobbat nem lehet csinálni, tehát a siker fokmérője csak az lehet, hogy „a következő fesztivál ne legyen rosszabb az előzőnél”. Ezt azóta be is tartják. Számokkal az az egy fejlődési pont mutatható ki, hogy évről évre kelendőbbek a bérleteik. „A közönség annyira bízik a Kaposfest minőségében, 8

hogy egy évvel előre megrendeli a bérletét, amikor még nem tudja, a következőn kik fognak fellépni, és mit fognak játszani. Ha nem adnánk el egyetlen jegyet sem az idei évre, a bérleteseink akkor is megtöltenék a fél házat” – árulja el az igazgató. Ez világviszonylatban is ritkaságszámba megy, talán csak a bécsi újévi koncert és a Bayreuth-i Ünnepi Játékok büszkélkedhet ilyen eredményekkel. A Kaposfestre szinte lehetetlen „beesni”, a látogatást előre meg kell ter-

SZERZŐ: TÓTH ENDRE

vezni. A fesztivál szervezőinek az okozza az egyik legnagyobb problémát, hogy hová ültessék azokat a vendégeket, akik mégis „last minute” jelentkeznek. A kiemelt figyelem és a népszerűség titka, hogy minden tekintetben magasra tették a mércét: „szakmailag nem lehet mellébeszélni” – hangoztatja Bolyki, aki szerint „ha egy produkcióról azt állítjuk, hogy világszínvonalú, akkor annak is kell lennie!”. Ehhez természetesen olyan művészekre van szükség, akik meg-


határozó szerepet töltenek be mind a hazai, mind a nemzetközi klasszikus zenei életben. A szakmai színvonalat, feddhetetlenséget a művészeti vezetők garantálják – korábban Kokas Katalin hegedűművész, az utóbbi években pedig Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István gordonkaművész. A brand felépítésénél elengedhetetlen volt, hogy kutatásokat végezzenek: megvizsgálták, hogyan reklámozzák magukat a Kaposfesthez hasonló exkluzív márkák. Ennek eredményeként a kampányban nem a mennyiségre, hanem a minőségre összpontosítottak, jól meghatározva, hogy a legmagasabb igényszintű értelmiségi fogyasztókat tekintetik célközönségüknek. „A bulvárlapokban nincs Rolls-Royce-reklám, tehát a Kaposfestnek sincs helye ilyen jellegű sajtótermékekben” – fogalmaz Bolyki. Már a legelső vizuális kampány is hangsúlyozni kívánta a ,,kiválasztottság” érzetét, illetve az értelmiségi hozzáállást: a logó egy hangszerekből összerakott Rorschach-teszt volt. [A pszichológiában használatos Rorschach-tesztben tintafoltok láthatók. Arra kérik a vizsgált személyt, hogy mondja el, miket lát a foltokban, azok egésze vagy egy-egy része mit juttat az eszébe. – A szerk.] „Ha egy bizonyos rétegnek szóló üzenetet képesek vagyunk nagyon erősen megfogalmazni, akkor azt a »célcsoport« összekacsintásként fogja megélni. Ez bejött, hiszen a mi közönségünk nem csak egy »pacát« látott a logóban. Tudták, hogy a fesztivál őket szólítja meg, nekik szólunk” – mondja az igazgató. A nemzetközi visszajelzések is top kategóriába sorolják a Kaposfestet, de ettől még a rendezvény nem tud és nem is akar nagyobbra nőni, már csak az infrastrukturális adottságokból fakadóan sem. „Akinek fontos a minőség, annak valószínűleg az sem mindegy, melyik székre tud jegyet venni. A bérletesek révén egy évvel előre elfogynak a legjobb helyek, ez behatárolja a többiek lehetőségét” – teszi hozzá Bolyki György. Akadnak külföldi bérletesek is, de alapvetően a magas igényszintű, kultúrára fogékony belföldi közönségre épít a fesztivál. A projekt a közönségkezelésében is különleges, szoros személyes, emberi szálakra épül, minden szervezőtől elvárt követelmény a maximális figyelmesség. A fesztiváligazgató minden egyes koncert előtt ott áll a bejáratnál, személyesen köszönti a nézőket – soku-

kat már arcról megismeri –, és teljesen természetes módon abban is ő maga segít, hogy a törzsvendégek eljussanak Kaposvárra. Az intimitás a műsorvezetés hangvételére, a művészekkel való kommunikációra is kiterjed; senki sem viselkedik megközelíthetetlen sztárként, mindenkivel fesztelenül lehet beszélgetni. A minőség mellett ez a – nemzetközi viszonylatban is egyedülálló – családias hangulat az, ami a kötöttségeket nem kedvelő fiatalok számára is csábító. Évente száz–százhúsz kedvező árú „fesztiválpárnát” vásárolnak a diákok. Ezeken a párnákon oda ülhetnek, ahová akarnak: a szabadon maradt helyekre, a lépcsőkre vagy akár a színpadra, hogy lazán és igazán testközelből élvezhessék a zene varázsát, intenzitását, a művészek kisugárzását. A kamarazenei fesztiválok általában egy-egy nagy művészegyéniség köré szerveződnek. A Kaposváron fellépő muzsikusok is leginkább a kapcsolatrendszer révén kerülnek a programba. A művészeti vezetők az esetek nagy részében olyan kollégákat hívnak, akikkel együtt zenéltek már korábban, vagy akikre ezek a muzsikustársak hívják fel a figyelmüket. A külföldi művészek számára is nagy vonzerő, hogy nemzetközi hírnévvel bíró szereplőkkel muzsikálhatnak együtt. „A Kaposfest abból él, hogy a világ legjobb zenészei között tartják számon a két művészeti vezetőjét” – foglalja össze Bolyki György. A fesztivál szervezői törzsgárdája, a kemény mag, négy főből áll, akik egész évben az igazgató keze alá dolgoznak. A rendezvény közeledtével nő a létszám, az állandó munkatársak kollégákat gyűjtenek maguk mellé, a fesztivál idején pedig már ötvenen–hatvanan segítik a Kaposfest gördülékeny lebonyolítását. A legfontosabb feladatként Bolyki a közönség tagjaival való személyes kapcsolattartást emeli ki. Odafigyelnek a bérleteseikre, minden évben még karácsony előtt eljuttatják nekik a következő nyári bérletet. A siker feltétele, hogy a csapatban legyen jól kommunikáló és szervező, jól rendszerező, „Excel-táblázatokban gondolkodó” és a folyamatos promóciós tevékenységet végző kolléga. A vizuális arculat megtervezése szintén alapvetően lényeges. „Évente más a fesztivál vizuális megjelenése, rá kell éreznünk arra, mit érdemes a közönségünk elé tárni, ami az információ mellett vizuális élményt is nyújt. Azt szoktam kérni a grafikusunktól, hogy ne kövessük, ha-

nem diktáljuk a trendet. Már a Kaposfest felirattal is vizuális élményt szeretnék nyújtani” – mondja Bolyki. Egy korábbi interjújában arról is nyilatkozott a fesztiváligazgató, hogy 2012-ben volt alkalma megkérdezni a miniszterelnöktől: a nehéz gazdasági helyzetben biztosítható-e a Kaposfest kormányzati támogatása? Miután röviden bemutatta a projektet, azt a választ kapta, hogy „mit támogatnánk, ha nem ezt?”. Bolyki szerint a miniszterelnök minden bizonnyal fontolóra vette az ár–érték arányt, ami mellett meggyőző erővel hatott a fesztivál megkérdőjelezhetetlen világszínvonala, valamint az is, hogy 2010-ben bekerült abba a rádiós rendszerbe, amelyen keresztül hetvennégy ország nyolcvan–kilencven millió hallgatójához jutottak el a koncertjei. A klasszikus zene rajongóinak sokasága hallhatta például a világ egyik legkeresettebb sztárja, Joshua Bell kaposvári játékát. „Ilyen rendezvényt nem lehet piaci alapon, pusztán jegybevételből létrehozni” – szögezi le Bolyki. Európában jellemzően az állam vállal támogatói szerepet. Ha más támogatót is szeretne bevonni egy klasszikus zenei fesztivál, a cégek vezetőiben az a kérdés merül fel, cserébe mit tud nekik nyújtani. Bolyki György szerint a tao esetében nem beszélhettünk a cégek önzetlenségéről, elemi gazdasági érdekük fűződött hozzá, hiszen adózási szempontból jobban jártak, ha támogatták a kultúrát. A kulturális tao adókedvezményének megvonásával a vállalati szférában megszűnt a kultúrán keresztüli gazdasági haszon, a menedzsmentek gondolkodásában pedig tapasztalata szerint nem nagyon jelenik meg az önzetlen kulturális szerepvállalás szándéka. „Mindenki tudja, miért kellene támogatni a kultúrát, de jelenleg ez még csak nem is másodlagos, hanem sokadlagos kérdés az üzleti világban. Nagyon kevés cég van ma Magyarországon, amelyik a kultúra szponzorálásán keresztül szeretné saját imázsát építeni” – állapítja meg a fesztiváligazgató. Szerencsére a Kaposfest a tekintetben is különleges helyzetben van, hogy van olyan vállalkozás, amely az eszmei támogatáson és a barterezésen túl konkrét anyagi segítséggel is a fesztivál mögött áll, mert úgy látja, hogy a befektetés hosszú távon forintokban is megtérül számára. 9


SZERZŐ: FODOR ROZI FOTÓ: BÍRÓ ATTILA

„Ez nem üzleti befektetés, hanem szerelem”

– Interjú Juhász Annával, a csaknem tízéves Hadik Irodalmi Szalon megálmodójával

Az irodalom világnézet – vallja Juhász Anna irodalmár, akinek gyermekkora egyik meghatározó élménye volt, hogy a család nappalijában rendszerint híres írókat, költőket láttak vendégül a szülei. Ezt az intim, jól ismert miliőt szerette volna újrateremteni, amikor elindította a Hadik Irodalmi Szalont, és hazánkban úttörőként hozott létre olyan irodalmi, összművészeti rendezvényeket, amelyek addig sosem látott tömegeket mozgattak meg. Arról is beszélgettünk, hogy a sikerhez ki kellet-e lépnie édesapja, Juhász Ferenc költő árnyékából. A családi háttere nagy szerepet játszott abban, hogy az irodalmat válassza hivatásául, és missziónak tekintse annak népszerűsítését. De hogyan ismerte fel, hogy a szélesebb közönségréteget megszólító irodalmi programok hiánya olyan piaci rés, amire építeni lehetne? A nappalinkban gyakori vendégek voltak híres színészek, zenészek, írók, úgy nőttünk fel a testvéremmel, Eszterrel, hogy természetes volt számunkra: mindig ül ott valaki, akivel a szüleink jókat beszélgetnek. Gyerekként nem fogtuk fel annak a súlyát, hogy Weöres Sándor ír vagy Szántó Piroska belerajzol valamit az emlékkönyvünkbe, csak annyit tudtunk, hogy a szüleink barátai helyes emberek, jó egy közegben lenni velük. Ha az ember így nő fel, természetes, hogy kezdeni szeretne valamit ezzel a szellemi örökséggel, de semmiféle tudatosság nem vezérelt, amikor 2010-ben elindítottam a 10

Hadik Irodalmi Szalont. Harmincéves voltam, már könyvvásárokat, nagy könyvfesztiválokat szerveztem, ahol ugyan húsz-harminc ezres tömegeket érhettünk el, de nem volt meg az az intim közeg, ami nekem összefonódott az irodalommal. Arra semmilyen mintám nem volt, hogyan működhetne egy-egy ilyen beszélgetés a nappalink falain kívül, vagy hogyan mozgathatna meg tömegeket, azt viszont tudtam, hogy szeretném megosztani az emberekkel azt az élményt, amit gyerekként átéltem. Másoknak is át szerettem volna adni azt, amit számomra az irodalom adott. Elmondani, hogy az irodalom menő, és kezdjenek el minél többen így tekinteni rá (nevet). Ebből azonban még korántsem következik, hogy ma már hétszáz férőhelyes termeket tölt meg irodalommal. Meg kellett változtatni azt, ahogyan az emberek az irodalmi rendezvényekről

gondolkodtak. Fel kellett kutatnom azt a formát, azokat a hívószavakat, amikkel elérhettem, hogy a Hadikba jöjjenek – izgalmas feladat volt. Sokat segített, hogy gyerekként rengeteg ilyen eseményre kísértük el apukámat, én pedig folyamatosan azt figyeltem, mi az, ami tetszik, mi nem, mikor unatkozom, és egyáltalán, mit tennék annak a helyében, aki a pódiumon ül. Mindezt úgy, hogy alapvetően rendkívül félénk voltam, a gimnáziumban még a feleléshez sem mertem kiállni a többiek elé, inkább megkértem a tanárt, hadd írhassak dolgozatot. Mint nagyon sok ember, én is rengeteget harcoltam magammal: a saját démonjaimat, félelmeimet kellett legyőznöm ahhoz, hogy kialakítsam a saját munkámat és sokakhoz beszéljek az irodalom által. Mi volt a legnagyobb harc, amit meg kellett vívnia magában? Annak ellenére, hogy sosem mértem magam egy égitesthez, el kellett érnem


– a Hadik Szalontól függetlenül is –, hogy ne csupán a Juhász Feri bácsi lányaként tekintsenek rám. Élesen emlékszem egy estre még az első évadból: vendégem volt Alexander Brody, aki az egyik mentorom, és nem mellesleg szomszédok is vagyunk, Géczi János, akinél szebben senki sem ír a rózsákról és Csányi Vilmos, aki a pótapukám. A beszélgetés végén Csányi Vilmos odajött hozzám, és azt mondta: „Figyelj, Anna, én nem is számítottam erre! Te most nem a Feri lánya voltál”. Ez indított el azon az úton, hogy levetkőzzem abbéli gátlásaimat hogy valakit nem merek elhívni vendégnek. Segített leszámolni azzal a gondolattal, hogy csak apukámra való tekintettel, ajándékból fognak eljönni hozzám beszélgetni. De bátorságot is adott, hogy elhiggyem: megvan a rátermettségem és a felkészültségem ahhoz, hogy a magam jogán is létrehozzak valamit, amit értékesnek tartok. A Hadik Szalon esetében, amihez hasonló korábban nem volt, rengeteg előzetes tervezésre lehetett szükség. Konkrétan a nulláról épített fel valamit, aminek ma már konkurenciája is van. Igen, rengeteg időt, energiát és – zárójelben megjegyzem – pénzt is igényelt. Ugyanis ingyen csinálom, nem kapok érte fizetést senkitől. A támogatásból a fellépő alkotók és a kollégák munkáját honoráljuk, de ez rendben van így, az ember sokszor áldoz a célért, nálam pedig a Hadik Szalon nem üzleti befektetés, hanem szerelem. Kilenc éve találunk fedezetet a működésére, volt támogatónk a Maszre, az NKA, a Szerencsejáték Zrt., és most évek óta Újbuda Önkormányzata. Szerény költségvetésünk épp arra elég, hogy a kiadásokat fedezze. Nem erősségem a pénzforrások előteremtése, a családomban más volt a fókuszban mindig, ezen a téren még fejlődnöm kell. Persze bízom abban, hogy aki szeretné támogatni az általam képviselt értékeket, meg fog találni. Addig pedig nagyon egyszerűen működöm: amit egyik helyen megkeresek, beleforgatom a többi munkámba, így született meg legutóbb a Pura Poesia beszélgetős sorozatom is. Én nem tárgyakat gyűjtök hanem irodalmi élményeket – közösségben. Az első években Esterházy Péter, Bächer Iván, Gyarmati István, Fesztbaum Béla, Spiró György, Karinthy Márton és Konok Tamás is járt nálunk, velük

párhuzamosan a fiatal alkotók: Závada Péter, Harcsa Veronika, Grecsó Krisztián, Vázsonyi János. Mindezt teljesen egyedül csináltam Bonta Gáspárral, aki az alapítótársam és az arculatot tervezi. Pár éve van csak velem két állandó kolléganőm, Orsi és Hilda, akik szervezési, technikai feladatokban segítenek. Addig a közönség regisztrációját is én csináltam, egyenként válaszolgattam mindenkinek, aki jelentkezett az eseményeinkre. Fontos, hogy az ötletből nem lett volna semmi, ha az elejétől nem áll mellettem Bosznai Tibor, a Hadik-ház vezetője, és biztat, honosítsam meg újra az irodalmat a Hadikban. Jövőre lesz tíz éve, hogy elindította a Hadik Irodalmi Szalont, ez idő alatt önből is ismert brand lett. Mennyire volt tudatos a személyes imázsa építése? Ma már több dologra odafigyelek, így a saját kommunikációmra is, de kezdetben semmi sem volt tudatos. A Facebook elindulása hatalmas lehetőséget jelentett, és az elején – sokakhoz hasonlóan – nem tudtam hogyan lehet hatékonyan, jól használni. Ahogy a legtöbb korombéli lány, én is kitettem nyaralós, bulizós képeket, aztán eljött az a pont, amikor úgy éreztem, meg kell húzni a határt. Elkezdtem versekkel kommunikálni, ami nagyon sok embert mozgatott meg, és így, a saját oldalamat átalakítva kezdtem el kiépíteni egy közösséget. Ezt követően már nagyrészt csak munka jelent meg az oldalamon, de egy-két magánéleti pillanatot most is fontosnak tartok megosztani. Hiszem, hogy látni és láttatni kell, milyen feladatai vannak egy nőnek a XXI. században: hogy az anyaság mellett megfér a karrier is. Amikor elindult a Hadik Irodalmi Szalon, majd a New York Művész Páholy és a Centrál Kávéházi munkám, minden hozzájuk kapcsolódó felületet én kezdtem el kezelni – rajtuk keresztül is kommunikáltam a közönséggel. Az volt a cél, hogy aki hozzánk jár, úgy érezze magát, mintha egy nagy család, egy valódi közösség tagja lenne. Ez sikerült is, például vannak már olyan törzsvendégeink, akiket annyira összehoztak ezek az események, hogy együtt járnak nyaralni. Valódi jelenség lett az irodalmi közegben, ami még mindig inkább a férfiak terepe. Hogyan érte el, hogy komolyan vegyék?

Az elmúlt években sok minden változott, például egyre több nő alkotó kerül előtérbe, és az irodalmi közegben is jelentős arányban szerveznek nők. Ez jó. Persze a jelenségről sokat tudnék mesélni, sajnos nem élünk igazságos világban, és a társadalom ítélkezik, de magáról senki nem vallja ezt be. A szépség a nők körében kifejezetten hátrány, és ez szomorú. Az emberek méricskélik, bírálják egymást, ös�szezárnak, ahelyett, hogy nyitnának. Régóta tudom, hogy a munkában nagyon-nagyon felkészültnek kell lennem, mert az emberek kevésbé megengedőek velem, ha hibázom. Éjjel-nappal olvasok, szervezek, mert hiszem, hogy az a jó példa, ha nem erőszakkal építünk közösséget, hanem természetesen osztjuk meg a szenvedélyünket másokkal. Érdekes, hogy még mindig ilyen előítéletekkel kell harcolnia, holott az az általános idegenségérzet, ami az irodalmat övezte, többek közt a munkájának köszönhetően enyhült. Emellett mit tart a legnagyobb sikerének? Magát a folyamatot. Sosem egy szűk szakmai vagy értelmiségi közeghez szerettem volna szólni. Az, hogy ma már influenszerek pózolnak könyvekkel és népszerűsítik az olvasást, az, hogy hétszáz fizető vendéggel telik meg egy irodalmi est, hatalmas szó. Minden, amit gyerekként még a legféltettebb álmaimban sem mertem elképzelni, teljesült. Titkon tudtam, hogy olyan utat választok majd, ami összeköt apukám örökségével, de az, hogy a mai világban mindez még a családommal is összeegyeztethető, hatalmas boldogság. Nem hiszek abban ugyanis, hogy ma kevesebb nehézséggel kellene szembenéznünk vagy könnyebb világban élnénk. Így nagyon fontos, hogy mivel töltekezünk. Amit egymástól, egy pillantástól vagy egy jó könyvtől kapunk, segít olyan emberré válnunk, aki a másikra is oda tud figyelni. És valahogy ez a célja mindennek.

11


A KEMÉNY MUNKÁT NEM LEHET MEGÚSZNI Kálnási Anikó régóta fontos szereplője a művészeti szcénának. Öt éve saját céget alapított, NewU Művészetmenedzsment Ügynökség néven, ügyfelei között tudhatja többek között Zsédát, Kalmus Felíciánt, Hient, Szedert, Tompos Kátyát és Udvaros Dorottyát is. Brandingről, külföldi mintáról és a közös munka nehézségeiről és szépségeiről beszélgettünk.

SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: KISS KRISZTINA 12

Igaz, hogy pár éve a sikeres ügynök úgy gondolta, szakmát vált és inkább pék lesz? Valóban megfordult a fejemben a gondolat, sőt be is iratkoztam egy cukrászképzésre. Már körvonalazódott bennem, hogy nézne ki az üzlet, miképp oldanám meg a kiszállítást. Mindez 2013-ban történt. Volt egy törés a karrieremben, kibéreltem egy házat a Balaton partján, jókat futottam a környéken, néztem a naplementét és komolyan úgy gondoltam, szakmát váltok és pék leszek. De aztán másképp alakultak a dolgok: felhívott egy pici vietnámi lány, aki nagyon szerette volna, hogy legyek a menedzsere. Próbáltam lerázni, elmondani neki, hogy nem szeretnék már ebben a szakmában dolgozni, de hajthatatlan volt. Találkoztunk. Mindössze pár perce beszélgettünk, mikor rádöbbentem, bármennyire is szeretek sütni, ez az én igazi közegem, hivatásom, ebben vagyok jó. A vietnámi lányt Hiennek hívják. És a cukrászcsodák, amiket az Instagram-oldalán láthatunk? A sütés szeretete megmaradt, ma már többnyire nem csak engem, de a süteményeimet is várják a baráti összejövetelekre. Szeretem ebben is kiélni a kreativitásomat, azt hiszem, nem készült az utóbbi években két ugyanolyan torta a szeretteim szülinapjára. Jó érzés személyre szabott sütit készíteni – mindenkinek olyat, amilyen a személyiségéhez illik. Ez az emberismeret ügynökként is kifizetődő. Enélkül nem is megy. Szeretek emberekkel dolgozni és közösen létrehozni valamit, együtt elérni a kitűzött célokat. Olyan jó látni, amikor egy-egy lépéssel közelebb kerülünk az álmunkhoz, legyen az egy koncert vagy lemez, dal, videóklip. És a művészeti brandépítés? Elengedhetetlen. Nagyon szigorúan meg kell fogalmazni, kik alkotják az adott művész célközönségét, mi az a csatorna, amin a legeredményesebben lehet velük kommunikálni. A művészetben love brand-eket építünk, fontos, hogy megtaláljuk az utat az emberek szívéhez. És azt is tudnunk kell, hogy milyen állo-


másai lesznek ennek az útnak. Konfliktusom egyébként ebből még nem volt, a gyereknevelésben is megengedő vagyok. Ha valaki még nem érett meg egy lépésre, akkor nem erőltetem, ha zsigerileg ellenáll, akkor nem érdemes erőszakosnak lenni, hiszen nem leszünk hitelesek. Türelmesnek kell lenni, finoman terelgetni az ügyfelet. De a türelem amúgy is alapvetően szükséges skill a sikerhez. Mire gondol? Nem csak a civil barátaimat, az ügyfeleimet is gyakran kell emlékeztetnem: az átlagember mindig csak a jéghegy csúcsát, a sikert látja. Az azt megelőző sok – nem ritkán évtizedes – munkát, a vért és a verítéket nem ismeri. A külföldi piacon gombamód szaporodnak a látszólag semmiből jött sztárok. Az üzenet pedig: csak akarnod kell, és a siker az öledbe hullik. Nem is olyan régen hallottam: ha a nagyobb ügynökségek rátalálnak egy potenciális világsztárra, szinte kiradírozzák a múltját, a korábbi bukdácsolásait, hogy úgy tűnjön, egy perc alatt került a reflektorfénybe. Ez nem jó. A saját, tizenhét éves fiamon látom – mostanában alakította a zenekarát –, hogy azonnal akarja a sikert. Az ő generációja a videójátékokon nőtt fel, ahol pár kattintással szerezhetett különleges képességet, most pedig azt látja, hogy a siker is ilyen, pillanatokon belül elérhető. Ezzel az üzenettel nem tanulja meg a mostani generáció, hogy fejleszteni kell magukat, ha bármit el akarnak érni. Mindenki Grammy-díjas zenész akar lenni, de most azonnal! Jó lenne, ha a social mediában látnák a mögöttes munkát is. Mert azt nem lehet megúszni. És nem csak dolgozni kell, de ahogy már említettem, türelmesnek is kell lenni. Gyakran tapasztalom, hogy zenekarok, előadók az utolsó nehézségnél adják fel. Tudom, az a legnehezebb, amikor már majdnem kézzel fogható a siker, de valamiért még mindig nem jön – na, ilyenkor nehéz talpon maradni, folytatni. Pedig muszáj felállni a padlóról, megfogni egymás kezét és közösen tovább menni az úton. Mennyire működik másképp külföldön a művészetmenedzsment? Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban sokkal mélyebbre menő gyökerei vannak. A pályámat a profi boxban kezdtem, Kokó menedzsmentjében. Akkoriban itthon még szinte gyanakodva, ferde szemmel néztek az ügynökökre, Németországban viszont – ahol sokat dolgoztunk – egyértelmű volt, hogy mindenki a menedzsmenttel tárgyal és nem a spor-

tolóval vagy a művésszel. Nagyon jó iskola volt, beletanulhattam egy jól működő rendszerbe. A mai magyar piac részben már hasonló a nyugat-európaihoz és az amerikaihoz. Csakhogy nagy különbség, hogy ez egy sokkal kisebb piac, ráadásul a magyar művészgázsik lényegesen kisebbek, mint határon túl – nem feltétlenül bírnak el akkora stábot, mint amekkora teljesen természetes egy-egy amerikai vagy éppen francia kollégának. Ezen túl itthon még nincs hagyománya, hogy a művészek nagyobb ügynökségekkel dolgoznak. Magam is tanulom még: nem kell feltétlenül a művésszel összenőve, kétszemélyes minihadseregként megoldani a problémát. Egy jól működő csapat, ahol van social media-ért vagy éppen bookingért felelős ember, hatékonyabb lehet. A brandépítésben lát eltérést? Nincs nagy különbség. De emlékszem, hogy néhány éve, amikor külföldön a nagy divatházak teljesen természetes módon szponzorálták egy-egy énekes megjelenését, itthon nem feltétlenül váltott ki pozitív reakciót, hogy Zsédát ugyanúgy öltöztette vörös szőnyeges eseményen a Louis Vuitton, mint Rihannát. Más ország, más hagyományokkal, más lendülettel. Azt kell ügyesen felmérni, hogy mi van a levegőben ma, 2019-ben Magyarországon, mit vennének szívesen az emberek, mivel tudnak azonosulni. És ezután teheti fel az ember a kérdést: kiszolgál vagy utat mutat? Mindkettő életképes. Melyiket javasolja az ügyfeleinek? Mindenkinek azt, hogy legyen önmaga. Hosszú távon csak az életképes, ami önazonos. Nem vitatom, vannak nagyon sikeres projektzenekarok, amelyeket egy bizonyos divathullám meglovaglására hoznak létre – ezt a feladatukat tökéletesen ellátják. Egy adott pillanat tökéletes leképezése a művészetben, aminek megvan a létjogosultsága. Olyan emberek hozzák létre, akik nagyon értenek a szakmájukhoz, és pár év múlva meg tudják ismételni ugyanezt a bravúrt. A másik út göröngyösebb, sok türelem kell hozzá, de hosszú távon ez éri meg. Ismétlem: bizonyos lépcsőfokokat nem lehet átugrani, meg kell mászni. Mi alapján mond igent egy-egy felkérésre? A legfontosabb, hogy emberileg tudunk-e kapcsolódni, hiszen rengeteg időt töltünk együtt, részévé válunk egymás életének. Nagyon fontos, hogy közös legyen az álmunk, ugyanazt gondoljuk az adott művész útjáról, lehetőségeiről. Ha nem ugyanoda tartunk, nem tudunk

együtt dolgozni. Ezért soha nem is vállaltam még el munkát mindössze egy beszélgetés alapján. Hosszú hónapok, sok beszélgetés után derül ki, együtt tudunk-e működni, ugyanabban hiszünk-e. Viszont, ha egyszer igent mondunk egymásnak, már könnyedén megy a közös munka. Nem csak társ, lelki támasz az ügynök, de üzletember is, aki a támogatókat kutatja fel. Mostanra már kialakult – legalábbis a könnyűzenében –, egy kisebb-nagyobb hibákkal ugyan, de működő támogatási, pályázati rendszer, ami mindenki számára ismert, amire bárki pályázhat. Az állami támogatási rendszer mellett persze nem hagyhatjuk szó nélkül a taót, ami meghatározta az elmúlt éveket. Kérdés, hogy a rendszer megváltozása mit hoz. Azzal a fajta szponzori együttműködéssel, amire tizenöt–húsz éve számíthattunk, már nem tudunk számolni. A cégek kisebb marketingbüdzsével dolgoznak, máshol húzódnak a preferenciák határai, viszont az is igaz, hogy a társadalmi szerepvállalás elvárt CSR tevékenység, bízom benne, hogy továbbra is támogatják a művészetet. De alapvetően az az elvem, hogy végső soron önmagunkra számíthatunk, nem költhetünk el olyan pénzeket, amiket még nem kaptunk meg. Úgy kell gazdálkodni, olyan munkákat kell elvállalni, amik közelebb visznek az álmainkhoz, nem csak mástól várva a segítséget. Mint az Indiana Jones-filmekben, végig kell menni az akadálypályán, ügyesen, minden lépést átgondolva. Persze mint a legtöbb sikersztoriban, itt is játszik a szerencse, előfordul, hogy az ember sorozatosan hatost dob – amikor egyegy dal berobban a rádióban, amikor minden összejön, ami előre húzza a produkciót. És persze nem szabad elfelejteni, hogy a művészet rendkívül szubjektív, lélektől lélekig tart. Nem is olyan régen történt velünk: egy Tompos Kátya Trió-koncertet meghívtak a Bock pincészetbe. Hrutka Róbert és Tompos Kátya mellett Kalmus Felícián csellista is része a triónak. A végén az idősebb Bock odajött hozzánk gratulálni, megjegyezve, mennyire ismerős neki Felícián. Kiderült, hogy az egyik alkalmazott hatalmas rajongója a csellistának, és hetente „zaklatta” a főnökét, hogy hallgassa és hívja meg zenélni magukhoz. Újra csak: a művészet lélektől lélekig tart – miért ne szólíthatna meg egy cégvezetőt is? 13


A MŰVÉSZETNEK NEM AZ A DOLGA, HOGY ISMERŐS ÉS KELLEMES LEGYEN SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON

Egészen a reformációig nyúlnak vissza a holland–magyar kulturális kapcsolatok, de valószínűleg soha nem volt annyi interakció a két ország között, mint most. Vajon mi a vonzó a hollandoknak Magyarországon, és mennyire sikerült túllépni az egymásról alkotott sztereotípiákon? Interjú René van Hell holland nagykövettel. A holland követség nemrég szervezett egy rajzpályázatot iskolásoknak „Rajzold le Európát!” címen. Ön mit rajzolt volna, ha indul rajta? Bevallom, elég korlátozottak a művészi képességeim, különösen, ha rajzolásról van szó. Ha mégis le kéne rajzolnom Európát, akkor biztos a fejemben élő ideált próbálnám papírra vetni, azt a helyet, ahol mindenki jólétben és szabadságban él, az emberek harmonikusan együttműködnek, miközben egyre nagyobb teljesítményekre ösztönzik egymást. Fogalmam sincs, hogyan ragadnám meg képileg, de ez lenne az alapgondolat. 14

Épp túl vagyunk egy mozgalmas EP-választáson, amelynek a kampányában elég komoly konfliktusok törtek felszínre. Ezek még beleférnek az ön által említett harmonikus együttműködésbe? Ön konfliktusokról beszél, szerintem viszont ez csak annak a jele, hogy intenzív politikai párbeszéd zajlik, amire nagy szükségünk van. Az persze fontos, hogy mindenki tiszteletben tartsa a játékszabályokat és a többieket is. Amíg ez megvan, addig demokráciában élünk, a párbeszéd pedig csak lehetőséget ad, hogy javítsunk a közös ügyeinken.

Az elmúlt években akadtak elég feszült pillanatok a magyar és a holland kormány között. Hogy látja most a két ország kapcsolatát? Tudom, hogy nem fair, ha újrafogalmazom a kérdéseit, de nem értek egyet azzal, hogy feszült a két ország kapcsolata. Szövetségesek vagyunk az EU-ban és a NATO-ban is. Emiatt a szövetség miatt még nagyobb szükség van az érvek ütköztetésére, mint a körön kívül. Mivel egy unióba tartozunk, nagyon közel állunk egymáshoz. Több a közös ügyünk, tehát több konstruktív vitát kell folytatunk, mintha lazább kapcsolatban lennénk.


A „Rajzold le Európát” szlogen azért is tetszik, mert hangsúlyozza a kultúra fontosságát, rámutatva, hogy az Unió nemcsak a kereskedelmi és gazdasági előnyökről szól. Az Európai Unió nem csak a pénzről szól, épp azért hoztuk létre annak idején, hogy intézményes formába öntsük a közösen osztott értékeinket. Persze alapvető fontosságú a biztonságos jövő megteremtése, és a világban betöltött pozíciónk megalapozása, mert Európa jelen pillanatban eléggé töredezett. Dolgoznunk kell rajta, hogy újra összerakjuk, egyensúlyt teremtve a különálló nemzeti érdekek között. Ott vannak a nagy szereplők mint az Egyesült Államok vagy Oroszország; fontos, hogy Európa is meg tudja szervezni magát. Részben építhetünk a közös történelmünkre és annak sok esetben figyelmeztető tanulságaira. A legnagyobb egyesítő erő szerintem a felvilágosodás folyamata. Annak felismerése, hogy az észszerűség révén közösen fejlődhetünk tovább. Ennek a felismerésnek egyik fontos hordozója a kultúra. A magyar–holland kulturális kapcsolatok mennyire szorosak? A kiindulópont messzire, egészen a protestantizmus felemelkedésének idejére nyúlik vissza. A sajtószabadság kialakult Hollandiában, az első magyar nyelvű Biblia nyomtatásához is onnan hozták a betűkészletet. A Habsburgok aztán mindent megtettek, hogy katolizálják a magyarokat, de megmaradt a hollandokhoz fűződő barátság, akik próbálták segíteni a magyar protestánsokat a tanaik terjesztésében. Ez volt ötszáz éve, de mi a helyzet ma? Megmaradt a párbeszéd. A Kassák Múzeumban nemrég volt egy izgalmas Bauhaus-kiállítás, ami bemutatta, hogy a holland avantgárd művész, a De Stijl folyóiratot alapító Theo van Doesburg és magyar pályatársai hogy hatottak egymásra az 1920-as években. Tehát a bibliafordítással kezdődött, ám azóta is zajlik a kulturális kölcsönhatás az irodalomban, a képzőművészetekben és a többi területen is. Ön szerint a magyaroknak naprakész elképzelésük van a kortárs holland kultúráról, vagy többségüknek még mindig Van Gogh, Rembrandt, a bicikli, a sajt és a cannabis jut eszükbe, ha meghallják azt a szót, hogy Hollandia? A fapapucsot se feledje! A viccet félretéve, szerintem rengeteget számít,

hogy sok magyarnak volt lehetősége az Erasmus program segítségével vagy más módokon utazni Európa-szerte. Meglepett, mennyi magyarról derül ki, hogy tanult, élt, vagy dolgozott már egy darabig Hollandiában. Ez arra enged következtetni, hogy sosem volt még annyi interakció a két ország között, mint most. Holland kultúrintézet nincs Magyarországon, a követség viszont aktív programszervező. Van valami stratégiájuk arra, hogy mit akarnak megmutatni a holland kultúrából? Magyarország és Hollandia között nagyon aktív a kulturális párbeszéd, elég, ha a popzenére gondolunk, vagy megnézzük a Müpa és a Zeneakadémia műsorát, amiben rendszeresen szerepelnek holland, illetve holland–magyar zenészek. Nagyszerű érzés, amikor a Királyi Concertgebouw Zenekar lép fel Budapesten, és jó, hogy a Müpa is nyitott ennek megszervezésére. Persze nem csak a magaskultúrára figyelünk, hiszen a művészet részben arról szól, hogy felszabadítsa a befogadót. Ehhez olykor épp arra van szükség, hogy lebontsa a gondolkodási sémáinkat, kizökkentsen a komfortzónánkból, megnevettessen vagy feldühítsen. Fontos az egymás iránti kölcsönös tisztelet, de ugyanilyen fontos, hogy időnként valaki megbolygassa a nyugalmat és új távlatokat nyisson. A művészetnek nem az a dolga, hogy ismerős és kellemes legyen, olykor épp felkavarnia, felráznia vagy elbizonytalanítania kell. Ez egészséges hatással lehet az egész társadalomra. A szimfonikus zenekar mellett tehát egy punkbanda is lehet kulturális érték? Pontosan, de friss példaként említhetném Erik Kessels májusban nyílt fotókiállítását a Mai Manó Házban. Gyönyörű képek, de olykor zavarba ejtőek, előttük állva elgondolkodik az ember, hogy mit is lát pontosan és miért. A művészet a megújulás egyik nagyon fontos eszköze, és azt is nagyon érdekes látni, hogyan fonódik össze az innovációval és a technológiával. Ahogy a szecesszió formavilágában is megjelentek a természeti motívumok, ma a digitalizáció nyit olyan távlatokat a művészetben, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Azt olvastam valahol, hogy több mint tízezer holland él Magyarországon. Ez valós nagyságrend? Inkább néhány ezer emberről van szó. Az adatok szerint olyan három–négy

ezer holland rendelkezik ingatlannal Magyarországon. Ebben nincs semmi rendkívüli, a nyugdíjba vonulás után sokan költöznek külföldre: Spanyolországba, Franciaországba vagy épp Magyarországra. Persze sokkal nagyobb számban jönnek csak látogatóba: minden évben több ezer holland fiatal fordul meg például a magyarországi nyári fesztiválokon, ahol sűrűn képviselik magukat a holland zenekarok, akárcsak az A38 hajón. Miért olyan vonzó a Sziget a holland fiataloknak? Szerintem az egész életérzés nagyon eladható: jó zene, jó idő, gyönyörű város és az a tény, hogy mindezt egy folyó közepén, egy szigeten kapja meg az ember. Bizonyára az is vonzó, hogy a nyugat-európai árakhoz képest mindezt jóval olcsóbban. És persze az is szerepet játszik, hogy egy olyan holland vállalkozó, Elroy Thümmler is részt vett a promóció szervezésben, akinek megvan a szükséges kapcsolatrendszere. Amúgy már nemcsak a Sziget népszerű, a Volt fesztiválra és a Balaton Soundra is rengeteg holland érkezik minden évben. A Hollandiával kapcsolatos sztereotípiákról már beszéltünk. Milyen sztereotípiák élnek a hollandokban Magyarországról? A legmeghatározóbb szerintem az, hogy a hollandok távolibbnak érzik Magyarországot, mint amilyen valójában. Az Amszterdam–Budapest távolság jóval nagyobbnak tűnik érzelmileg, mint az Amszterdam–Nizza távolság, pedig a térképen ugyanolyan messze vannak. Persze ennek is megvan a történelmi magyarázata, hiszen évtizedekig elválasztott minket egy vasfüggöny, ami a fejekben még a mai napig érezteti a hatását. És csökkenőben van ez az érzelmi távolság? Igen, de ez lassú folyamat. Az mindenképp rengeteget számít, hogy Magyarország tizenöt éve az EU tagja, mert az uniónak épp az a lényege, hogy közelebb hozza egymáshoz a távolinak gondolt helyeket és népeket. És annak is van hatása, hogy sok képzett magyar fiatal fordul meg vagy él Hollandiában, akik pozitív színt visznek a holland társadalomba. A velük kötött személyes ismeretségek közelebb hoznak minket egymáshoz. 15


KÉSZÜLT: 1948-BAN, ADOMÁNYOZÓ: FORTEPAN / GYÖNGYI

A FORTEPAN

– Magyarország egyik legértékesebb nonprofit brandje SZERZŐ: SZENTGYÖRGYI RITA

Magánhobbinak indult, a nemzeti emlékezet építését célzó intézménnyé nőtte ki magát az elmúlt években Magyarország egyetlen ingyenes digitális fotóarchívuma, a Fortepan. A gyűjtemény mára száztízezernél is több fényképet tartalmaz a fotográfia kezdetétől az 1990-es évekig. A múlt vizuális rekvizitumainak gyűjtését két középiskolai osztálytárs, Tamási Miklós és Szepessy Áron kezdte el még az 1980-as években. A lomtalanításokon és ócskapiacokon talált családi albumok, fennmaradt negatívok, amatőr fotók enyészettől való megmentésére szövetkeztek. A legérdekesebb képkockákat digitalizálták, és elhatározták, hogy azokat közkinccsé teszik. 2010-ben indították el internetes oldalukat ötezer, időrendi sorrendben kategorizált fotográfiával. Nevüket az egykori váci Forte gyár legnépszerűbb negatív filmjétől, a Fortepantól kölcsönözték. A portál elindulása után a 16

projektet Tamási Miklós egyedül vitte tovább. Hamarosan magánszemélyek és közintézmények is csatlakoztak az adományozó körhöz. Erkölcsi kódexként már az induláskor lefektették, hogy a képek nagy felbontásban bárki számára, bármilyen korlátozás nélkül szabadon elérhetők és jogdíj nélkül felhasználhatók lesznek. Egyedüli kikötés, hogy a fotókon tüntessék fel a Fortepan és a képek adományozójának a nevét. A rendkívül népszerű, mára már széles körben ismert online fotóarchívum számára a Summa Artium Nonprofit Kft. nyújtja az adminisztratív és pénz-

ügyi hátteret. Török András, a Summa Artium alapító igazgatója Budapesttel foglalkozó helytörténeti könyvek írójaként már a kezdettől felfigyelt a Fortepan tevékenységére. 2010-ben a Mecénás Nap nyilvános árverésén ötszázezer forintot gyűjtöttek össze a Fortepan céljaira. Négy év múlva a honlap magánember tulajdonosa, Tamási Miklós szerződést kötött a Summa Artium Nonprofit Kft.-vel, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező Fortepan projektet attól fogva ők képviseljék. A Summa Artium egy elkülönített számlán kezeli a Fortepan pénzét, ők adminisztrálnak, ők pályáznak.


Fordulópontot jelentett, amikor Tamási Miklós, a Fortepan lelke, úgy döntött, hogy, otthagyja programigazgatói állását a Nyílt Társadalom Alapítványnál, és minden idejét az egyre növekvő archívumnak szenteli. Ekkortól a Summa csapatának kellett előteremtenie Tamási Miklós fizetését. A mai napig ő az egyetlen fizetett alkalmazott. Négy neves üzletembert sikerült megnyerni, hogy évi egy-egy millió forinttal támogassák őket. Két éve egy torontói alapítvány, az Archive of Modern Conflict is csatlakozott a támogatók köréhez, évi tízezer dollárral. Tamási Miklós egy Budapest, I. kerületi, tizennyolc négyzetméteres irodában bonyolítja le a képek válogatását, feldolgozását. Tizenkét önkéntes segíti a munkáját vidékről és a fővárosból. Többnyire ötven év feletti lelkes amatőrök, akik között van nyugdíjas, kisvállalkozó, filmtörténész, vegyészmérnök. Tamási Miklós erkölcsi okokból több ízben is visszautasított jelentősebb támogatásokat. Például akkor, amikor egy Andrássy úti divatpalotát akartak Fortepan-fotókkal díszíteni, és egymillió forinttal szerették volna honorálni a képek ingyenes használatát. (A képeket felhasználhatták volna, a visszautasítás oka a túl drága holmik árusítása volt.) Török András véleménye szerint a Fortepant az internetes sajtó képéhsége futtatta fel. A minimális költségvetéssel működő website-ok nem is álmodhattak arról, hogy darabonként több ezer forintért vegyenek fényképeket könyvtáraktól, levéltáraktól. A Fortepan-képek hatására számos cikk látott napvilágot, ami beindította az adományozók aktivitását. Már több mint hatszáz család, magánszemély adta kölcsön digitalizálásra a tulajdonában lévő képeket, negatívokat. Nagy ismertséget hozott a Fortepannak a vezető internetes portállal, az Index-szel létrejöttt, havi százhuszonötezer forintot hozó együttműködés. A megállapodás értelmében csak az Index nézhet bele a Fortepan honlapján még meg nem jelent anyagokba. A digitális fotóarchívum hetente szállít nekik ötletet, hogy miről érdemes cikket írni. Emellett az Indexen alakult egy fórum, ahol anonim módon bárki segíthet a képek azonosításában. Török András második szellemi fordulópontnak nevezi a Fortepan életében, hogy Budapest Főváros Levéltára (BFL) nekik adományozta gyűjteményének ezerötszáz legértékesebb darabját, Klösz György híres városfo-

tóit. Kenyeres István főigazgató nagy Fortepan-támogató. Hisz abban, hogy ez a fajta publikálás a jövő útja. A BFL szempontjából a Fortepant jó marketingcsatornának tekinti. Egyedülálló eset az archívum történetében, hogy 2017-ben arra kényszerültek, fotókat távolítsanak el az oldalról. Bakó Jenő fotográfus több ezer fényképet tartalmazó életművéből harmincöt fotó látható, és letölthető volt a Fortepan weboldalán. Aztán a Terror Háza megvásárolta az életművet, és feltette a fotókat saját honlapjára, ahonnan több tízezer forintért lehet letölteni őket. Egyben kötelezték a fotóst, hogy a Fortepanról vetesse le a képeit. A Fortepan kilenc évre visszatekintő működésének dicsőséges állomása a Nemzeti Galériában augusztus 25-ig megtekinthető, Minden múlt a múltam című kiállítás. (A cím Rakovszky Zsuzsa egyik verséből származik.) Virágvölgyi István kurátor az emberi arcokat helyezte fókuszba a mintegy háromszáz képet bemutató tárlaton. A XX. század Magyarországának társadalmi sokszínűsége, a történelem viharai is átszűrődnek a falusi életet, a városlakókat – az alapkoncepció értelmében – életkoronként, gyerek-, ifjú-, felnőttés időskorban megjelenítő képeken. A közös múltunk kollektív emlékezetét testközelbe hozó arcok mögött megannyi történet, ellesett pillanat, családi múlt lappang. A Nemzeti Galéria „A” épületének több mint ezerötszáz négyzetméterén látható kiállítás a főigazgató személyes érdeklődésétől kísérve készült. Az ő lobbitevékenységét sejtik a mögött is, hogy sokévi sikertelen pályázás után most először ötmillió forint támogatást kaptak a Szerencsejáték Zrt.-től, egy szponzorálási szerződés fejében. Ebből fedezni tudták az alapjaitól újraírt honlap költségeit, és némi tartalékuk is lett. A Fortepan az oktatás, a média számára is jelentős segédeszközt nyújtó tevékenységének ingyenessége Tamási Miklós szerint azért fontos, mert megalapozza a közbizalmat. Török András is azon a véleményen van, hogy a Fortepan társadalmi példamutatási projektnek tekinthető: példát mutat abban, hogy a társadalomért lehet tenni valamit. A Nemzeti Galéria-beli kiállítás sikere is ezt támasztja alá. A látogatók jókedvvel, „ragadós” örömmel térnek haza, felkutatják a szekrényeiket, felajánlják a képeiket.

Az egyik legértékesebb magyarországi nonprofit brand működtetőinek számos ötletük van a piaci alapon történő értékesítés terén. Kereskedelmi tevékenységbe szeretnének fogni, saját galériát nyitnának, ahol nemcsak kiállítanák, hanem árulnák is a bekeretezett képeket, magyaroknak és külföldieknek egyaránt. A már létező mobiltelefonos applikáció mellett Tamási Miklós kifejlesztett egy másikat, ForteGo néven. Ennek az a lényege, hogy a felhasználók a térképen jelzett pontokon archív képek segítségével képpárokat alkothatnak egy adott helyszín egykori és mai kinézetéből. A tervek között szerepel, hogy ezt az alkalmazást önkormányzatoknak árulják történelmi játék gyanánt. Fortepan-képekkel díszített, Fortepan elnevezésű kávéházban is gondolkodnak egy újonnan létesült szállodában, amelyik esetleg névhasználati díjat fizetne. Az örökre ingyenes, nagy felbontásban közrebocsátott fotók mintájára a környező országokban is szeretnék bevezetni a Fortepan brand-et. A világon egyedülálló magyar kezdeményezésre Amerikában is felfigyeltek. Az Északiowai Egyetem Vizuális Antropológia Tanszékének vezetője az interneten böngészve talált rá a Fortepan fotóarchívumára. Annyira megtetszett neki, hogy létrehoztak egy hasonló közösségi portált (fortepan.us). A különbség csupán annyi, hogy Iowában történeteket is írnak a feltett képekhez. Török András ellenpéldaként említi a romániai Azopan digitális oldalt, amit egy erdélyi fiatalember működtet azzal a különbséggel, hogy pénzt kér a képek felhasználásáért. A jelenleg évi hétmillió forint biztos bevételből működő Fortepan „szárnyalásához” nagyjából húszmillió forintra lenne szükség. A fejlesztés érdekében üzleti szponzort keresnek. A MOL egyes felső vezetői például szeretik ugyan a digitális fotóarchívumot, de nem illik bele a XXI. századi márkaimidzsükbe. A Fortepan nagyon bízik abban, hogy a kiállítás ideje alatt meg tudják szerezni a hiányzó főszponzort. A múlt század Magyarországának emlékezetéhez szervesen hozzátartoznak az Amerikába emigrált magyarok is. Török András nemrég azzal a szándékkal utazott New Yorkba és tartott előadást a Magyarok Házában, hogy képeket gyűjtsön a kivándorolt magyarok XX. századáról. 17


Tudatos brandépítés egy

FOTÓ: GÁSPÁR MÁRTON

SZERELEMPROJEKTBEN

Ördögkatlan: fogalom nem csak a hazai nyári fesztiválszezon vonatkozásában, de a magyar kulturális életben is. Pedig az Ördögkatlan Fesztivált nem is olyan régen, 2008-ban hívta életre a két elkötelezett alapító, Bérczes László és Kiss Mónika. Kezdetben a Művészetek Völgye keretein belül, Bárka Kikötő néven rendezték meg a programsorozatot, majd önálló projektként folytatták tovább. A tudatos építkezésnek köszönhetően mára megkerülhetetlen kulturális brand lett belőle, amelyre évente több tízezer, tavaly, a tizedik évben például kilencvenezer látogató érkezett. Érzékletes összehasonlításképpen: az induláskor ötezer nézővel kezdtek. 2019-ben július 30. és augusztus 3. között rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált Baranya megyében. A négy kis település, ahova, egyszer mindenkinek el kell látogatnia: Nagyharsány, Kisharsány, Beremend és Villánykövesd. Ezek a fesztivál mesésen kedves, páratlanul hangulatos helyszínei. A tudatosság persze nem csak abban merül ki, hogy a szervezők következetes koncepció alapján, a kezdetektől fogva kitartanak az összművészetiség mellett – így a Katlanra látogató néző színházi produkciót, koncertet, irodalmat, kiállítást, filmet, beszélgetést és workshopot is talál a programban. Céljuk az is, hogy a mainstreamtől a marginális kísérletekig minden produkció számára helyet biztosítsanak, és ezzel megjelenítsék a régióban a magyarság kulturális-művészeti gazdagságát. Komoly turisztikai vonzerőt is jelentenek, sőt építenek is erre a faktorra: gazdaságilag-szellemileg-kulturálisan igyekeznek segíteni a települések felemelkedését. A nyereségközpontú gondolkodás viszont nem számít elsődleges célnak, amikor szívszerelemből megalkotják az újabb és 18

újabb évadokat. Már az első évtől kezdődően védnököket választottak a Katlan művészeti képviseletére. Nem kisebb művészeket, mint Cseh Tamást és Törőcsik Marit, akik neve „kötelezettség: hozzájuk, művészi és emberi minőségükhöz méltón kell mindig létezni és dolgozni”. Hazánk legnépszerűbb művészei, alkotócsapatai, intézményei érzik megtiszteltetésnek, ha részt vehetnek az Ördögkatlan Fesztivál programjában. Saját bemutatók is szép számmal kerülnek ki a Katlanból. Hosszú évek sikerszériáját tudhatja maga mögött a bemutató óta a Mulatság című színházi előadás, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz alakításában, de itt láthatta a közönség premierként a Sztalker Csoport azóta szintén elhíresült, folyamatosan telt házas előadását, a Míg fekszem kiterítve című darabot, valamint a Nehéz című produkciót, a Kezdhetek folytatódni című Petri György-estet és a Forte Társulat Bartók-estjét is. Nem mehetünk el szó nélkül a Katlan szerethető sokszínűsége mellett sem. Fellépett a hazai kiválóságok mellett több nemzetközileg is jegyzett művész, például a Tiger Lillies és Alexander Balanescu is. A Katlan csábereje – a szervezők megfogalmazásában – abban ragadható meg, hogy „Ez a fesztivál öt nap ünnep. Ünnepe a minőségnek, az emberségnek, a derűnek, ünnepe az önmagát meghaladni akaró embernek”.

2019-ben is színpompás művészeti palettát raktak össze. Fellép többek közt a Kiscsillag, Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori, Halász Judit, a 30Y, Bősze Ádám, Nyáry Krisztián, Csemer Boggie, Vecsei H. Miklós, a Sztalker Csoport, a Budapest Klezmer Band, a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata, Szálinger Balázs, a Besh O droM. Az érdeklődők cirkusz workshopon, író–olvasó találkozókon, slam poetry-esten és rapidrandin is részt vehetnek. Az idei nyár díszvendégei között van a Jelenkor Kiadó, a Hagyományok Háza és Reisz Gábor filmrendező. Az Ördögkatlan „kiváló” minősítést kapott a Magyar Fesztiválszövetségtől, de ha ez az értékelés nem lenne eléggé izgalmasan csalogató, gondoljunk arra, hogy öt nap alatt több száz program közül válogathatunk a Katlanon! Az Ördögkatlan név eredete: Az egyik központi helyszín, a Szoborpark, egy kőfejtő, amelyet a helybéliek „Ördög szántotta hegynek” neveznek. Ez a név ahhoz a legendához kötődik, miszerint az ördög meg szerette volna kapni Nagyharsány legszebb lányát, Harkát, de ehhez az első kakasszóig fel kellett volna szántania a hegyet. Az ördög elkotródott, megmaradt viszont a gyönyörű kőfejtő, ahol nyaranta már évtizedek óta hazai és külföldi szobrászok alkotnak, és a létrehozott műveket a parkban hagyják.


NÉMETH MARCELL Szabadtér II 2018

„A piros-fehér daru, amit a relief középpontjába helyeztem, a városi élet meghatározó elemévé vált. Az építést és a megújulást szimbolizálja. Az emberi idea térbeli mankója. Egyszerre absztrakt látvány és városi léptékben monumentális szerkezet. A hely, ahol a daru megjelenik, átmeneti teret ké-

pez, még nem tudni, hogy az épület funkcionalitásában működni fog-e; egy ígéretet hordoz magában. A tér formálására irányuló emberi akarat már nem a létezésünk következménye, hanem a magunkba vetett hit megjelenítése. „A daru az ember mindenekfeletti akaratát és hatalmát

hirdeti a környezetünk felett” – vallja Németh Marcell, a Budapest Art Mentor program mentoráltja. A képzőművészeti mentorprogram célja, hogy fiatal képzőművészeknek lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra. 19


SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA

HOSSZÚ TÁVÚ GONDOLKODÁS ÉS KÖVETKEZETESSÉG Kevesen tudják, hogy a hazai vállalatok közül a K&H Bank büszkélkedhet az egyik legkorszerűbb képzőművészeti gyűjteménnyel. Horváth Magyary Nórát, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatóját kulturális támogatásokról, a banki szektor kommunikációjáról és társadalmi ügyekről kérdeztük. Ha egy bank kommunikációs és marketingtevékenységéről van szó, a legtöbb embernek elsőre a banki szolgáltatások, hitelek, biztosítások közvetítése jut eszébe. Hogyan alakultak át a banki szektor kommunikációs szerepei az elmúlt években? A kommunikációt illetően jelentős változás, hogy a termékekről való tájékoztatás mellett egy cégnek, így egy pénzintézetnek is hitelesen és határozottan kell közvetítenie, hogy fenntartható a létezése és fejlődése, hosszú távon lehet rá számítani mint gazdasági szereplőre, és ezért ő maga is aktívan és hatékonyan lép fel társadalmi és környezeti befektetéseivel. Ha az ügyféllel történő kommunikációt nézzük: a termékekről szóló tájékoztatáson túl sokszor vállalunk fel edukációs szerepet is. A kommunikáció célcsoportjait tekintve pedig ma egy vállalatnak élen kell járnia abban is, 20

hogy ne csak a vásárlóknak mutasson vonzó képet, de a meglévő és jövőbeni munkavállalók számára is tudatosan felépített és pozitív imázst fejlesszen ki, hisz’ a munkaerőpiacon is igen nagy már a verseny. Ha pedig a kapcsolattartás eszközöket vesszük szemügyre, elmondhatjuk, hogy az internet világa felgyorsította a kommunikációt, valamint azt, hogy az online médiában megsokszorozódtak a – névteleség mögé bújó – szélsőséges érzelmi megnyilvánulások. Ma már olyan erős bizalmat kell építenünk a márka iránt, ami ellenállóvá teszi az ügyfeket és a közvéleményt a megalapozatlan és egyre nagyobb tömegben érkező álhírekkel szemben. Kommunikációs és marketingszempontból milyen átalakulásokon ment át az elmúlt években a K&H Bank? A márkaépítés sikerének titka a hosszú távú gondolkodás és a következetesség. A márkaépítésben éppen ezért

megmaradtunk a 2005-ben meghatározott legfőbb márkaértékeknél. Az arculat frissítésére azóta többször is sor került, céljaként a jobb láthatóságot, illetve a versenytársaktól való markánsabb megkülönböztethetőséget tűztük ki. Kommunikációs területen haladunk a korral, hiszen a digitalizáció előretörésével elengedhetetlen a hirdetési eszköztár átalakítása, bővítése, ami nálunk is megfigyelhető. Ott hirdetünk, ahol hatékonyan elérjük a célközönségünket. Ki tudna emelni a bank és kultúra összefonódásából születő kezdeményezéseket? Hogyan jöhet létre és tartható fenn jó viszony a két szektor között? A K&H néhány évvel ezelőtt értékesítette a meglévő műtárgyállományát, és a befolyó összegből megkezdte egy új, a bank értékeihez jobban illeszkedő gyűjtemény létrehozását. Az új művészeti gyűjtemény koncepci-


ójának kidolgozásával a K&H Csoport egy művészeti tanácsadó testületet bízott meg. A kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény neve „Művészet egy jobb, teljesebb világért” lett. A megújítás mellett a bővítést is szem előtt tartottuk, ezért alkotói ösztöndíjprogramot hoztunk létre fiatal képzőművészek számára. A program célja, hogy anyagi támogatással segítve az alkotóművészek pályakezdését és fejlődését, az ösztöndíjidőszak végén műtárgyakkal gyarapítsuk a K&H épülő gyűjteményét. Minden tevékenységünk, beleértve az új alkotások gyűjtését is, márkánk értékeit, innovatív, modern szemléletünket, lendületességünket tükrözi. Fontos az is, hogy mindehhez szakértelem párosul, ezért is működtünk együtt szakértőkkel a gyűjtemény létrehozásában. A hazai vállalatok közül elsőként újjáteremtett képzőművészeti gyűjteményünk mára az ország egyik legkorszerűbb vállalati kollekciójává vált. Miért fontos a K&H Bank számára, hogy felkaroljon és támogasson bizonyos társadalmi vagy kulturális ügyeket? Vezető pénzügyi intézetként abban hiszünk, hogy ügyfeleink okos döntéseinek elősegítésén túl felelősek vagyunk azért a társadalomért és a környezetért, amelyben dolgozunk. Felelős vállalatként ezért arra is törekszünk – a pénzügyi fenntarthatóság megteremtése mellett –, hogy válaszokat adjunk a közösségi igényekre, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek. Felelősségvállalási kezdeményezéseinkkel rendre ott nyújtunk problémamegoldó segítséget, illetve fejlődési lehetőséget, ahol a legnagyobb szükség van rá. Fenntarthatósági stratégiánk fő pillérei: a környezetvédelem, a vállalkozásösztönzés, a pénzügyi oktatás, valamint az egészség. Támogatói tevékenységeik közül milyen programokra a legbüszkébb? A pénzügyi oktatás terén a K&H Vigyázz, kész, pénz! általános és középiskolai tudásvetélkedőt emelném ki, amelyet a Magyar Bankszövetség is díjjal ismert el: a Pénzügyi Tudatosság Nagykövete címmel tüntette ki pénzintézetünket. A program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálko-

dási ismereteit gyarapítsa. Fontosnak tartjuk a vállalkozásösztönzést, több programot is szervezünk ebben a témában. A K&H üzletet ide! programunkat néhány évvel ezelőtt vezettük be, arra biztattuk a lakosságot, hogy az ország térképén jelezze szavazatával, hol milyen boltra, szolgáltatásra lenne szüksége. A Start it @K&H vállalkozói inkubátorunk az indulás nehéz pillanatában nyújt segítséget a hazai startupok számára. A környezetvédelem terén, ökológiai lábnyomunk csökkentésében is jelentős eredményeket értünk el. Az egészségmegőrzés, a sport, valamint a gyógyítás területén is aktívak vagyunk hosszú évtizedek óta. Az élsportban több éve támogatjuk a Magyar Paralimpiai Bizottságot és a paralimpikonokat, valamint a K&H Kézilabda Ligát. A tömegsportban pedig számos, futáshoz, biciklizéshez és úszáshoz kapcsolódó rendezvény fűződik a nevünkhöz. Hozzánk kötődik az egyik legismertebb gyermekegészségügyi támogatási program, a K&H Gyógyvarázs létrejötte. A kezdeményezés tizenhat éve segíti a gyerekek mielőbbi gyógyulását. Több mint négyszáz alkalommal, mintegy 646 millió forint értékben juttatunk kórházaknak, rendelőintézeteknek, mentőknek a kis betegek diagnosztizálását, gyógyítását megkönnyítő és gyorsító eszközöket, berendezéseket. PR-szakemberként az elmúlt évtizedekben a Coca-Colától kezdve a Johnson&Johnsonon keresztül a K&H Bankig sok különböző szektor kommunikációs és marketingtevékenységében vett részt. Hogy látja, a hazai for-profit világra mennyire jellemző a kultúra támogatása? Az elmúlt néhány évben más vállalatokhoz hasonlóan a K&H is számos kulturális intézmény működését segítette a társasági adóval (tao), amiről a nagyközönség, de akár a szakmabeliek is keveset hallhattak, hisz’ a törvényi előírások értelmében ezen támogatásokról sem a felajánló, sem a kedvezményezett nem számolhatott be. A támogatási rendszer átalakításával mind az művészeti intézmények, mind a vállalati szféra új kihívással néz szembe. Meg kell találni a taót kiváltó megfelelő támogatási formát és forrást.

HORVÁTH MAGYARY NÓRA Végzettsége közgazdász, PR-szakember. Külföldi tanulmányai alatt specializálódott marketingre és kommunikációra, majd PR-másoddiplomát szerzett. Később televíziós szerkesztőriporternek tanult. Szakmai pályafutását PRmunkatársként kezdte különböző vezető magyar és nemzetközi kommunikációs ügynökségeknél, majd 6 éven át a The Coca-Cola Company magyarországi közkapcsolati és kommunikációs igazgatójaként folytatta, 16 éve pedig a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Legnagyobb szakmai sikerei közé tartozik a Johnson&Johnson cég babaápolási termékeinek magyar egészségügyi PR-kommunikációja, a Coca-Cola nemzetközi termékminőségi válságának magyarországi kommunikációja, Magyarország eddigi legnagyobb brókerbotrányának válságkommunikációja, a K&H Csoport arculatváltási és márka-újrapozícionálási kampányának levezénylése, és a K&H gyógyvarázs mesedoktorok társadalmi önkéntességi program elindítása. Évek óta az EFFIE díj, a Prizma, illetve az 50 Tehetséges magyar fiatal és Az 50 legbefolyásosabb médiaszemélyiség zsűrijének tagja. Többek között 1 platina, 2 arany, 8 bronz és 3 ezüst EFFIE, 1 Kreatív B2B Golden és különdíj, 1 Kreatív Prizma arany, 1 IPRA Golden World Award, 2 CSR Best Practise, 2 Golden Lollipop, 2 bronz Arany Penge díj és 1 Sándor Imre PR-fődíj birtokosa.

21


SZERZŐ: SZIJ BARBARA FOTÓ: CHRISTIAN STOCK

BAUHAUS 100 Idén ünnepli 100. születésnapját a XX. század egyik legfontosabb művészeti iskolája, a Bauhaus. Ez alkalomból az irányzat hazájában, Németországban, de rengeteg további helyen – többek között Budapesten – is különböző programok sorával emlékeznek meg a nagy hatású intézményről. De mitől lett ennyire meghatározó éppen a Bauhaus, amikor saját korában számos másik hasonló megmozdulás létezett? Miért pont ez az iskola lett az, amelyik mind a mai napig befolyásolja, hogyan gondolkodunk modern építészetről és designról? Erre keressük a választ.

A Bauhausról manapság a legtöbbeknek a hófehér kockaházak jutnak eszébe – azt azonban már valamivel kevesebben tudják, hogy az 1919-ben Walter Gropius által, Weimarban alapított iskola kezdetben nem igazán foglalkozott építészettel. Központi gondolata mindig is összművészeti alkotások (ékes német szóval élve: Gesamtkunstwerk) létrehozása volt, amelyekben az egyes művészeti ágak közösen, egy központi elképzelés szolgálatában egységes művet alkotnak. Ezt a legteljesebb módon az építé22

szetben lehetett megvalósítani, ezért helyeződhetett rá később nagyobb hangsúly. Fontos szerepet kapott a brit Arts & Crafts-mozgalom oszlopos tagja, William Morris által évtizedekkel korábban megfogalmazott gondolat, amely szerint a formának igazodnia kell a funkcióhoz. Ebből a gondolatból következett, hogy a Bauhaus iskola képviselői kellően sokat dolgoztak az ipari formatervezés megújításán is, amelynek lényege a művészi kvalitás és a tömegtermelés összeegyeztethetősége volt. Peter Behrens asztali


ventilátoraitól Marianne Brandt alpakka teáskészletén keresztül Breuer Marcell híres csőbútoraiig számos ikonikus tárgyat hozott létre ez a szemlélet, amelyek egyszerűségük és átgondoltságuk miatt ma is divatosak. De még mindig itt lebeg a kérdés, hogy hogyan emelkedett ki a művészeti iskolák tömkelegéből éppen a Bauhaus. Biztosan erős szerepet játszott benne, hogy bármely más iskolától eltérően nagy léptékben és széleskörűen tudta megfogalmazni az 1920-as évek emberének szükségleteit. A Bauhaus tehát nemcsak jelentős művészeti irányelveket dolgozott ki, hanem a modern gondolkodás megtestesítője volt. Ez nem azt jelentette, hogy mindenben szakítani akart a múlttal, sőt rengeteget táplálkozott belőle – elég csak a fent említett kézműves-mozgalmakra gondolni –, viszont az első világháború után bekövetkezett társadalmi változásokra reflektálva akarta kidolgozni a XX. századi ember életének, környezetének új modelljét. Ehhez természetesen szorosan kapcsolódott az épített környezet, a lakóterek modernizálásának folyamata, amelyben a funkcionalizmus, a fény és a levegő által átjárt terek, a lakók igényeinek minél praktikusabb kiszolgálása kaptak prioritást. Díszítetlenségük miatt sokan gondolják ridegnek, kietlennek a bauhausos tereket, azonban a lakásbelsők ekkor vettek fel olyan emberközeli arányokat, amelyeket a második világháború utáni építészek is hasznosítottak, és amik ma is meghatározóak. Éppen letisztult „jeltelenségük” miatt sokszor össze is keverhető, hogy mi az, ami a két világháború közötti időszakból való, és mi az, ami jóval későbbi, legyen szó építészetről vagy iparművészeti alkotásokról. Minden bizonnyal a kezdettől uralkodó erős nemzetköziség is döntő volt az iskola népszerűvé válásában, sőt az is, hogy alapításakor Gropius nemcsak a származástól független megítélést, de a nemek közötti egyenlőséget is hirdette. A kutatók csak az elmúlt években kezdtek koncentráltabban foglalkozni a nők Bauhausban betöltött szerepével, és kiderült, hogy ez utóbbi irányelvet a gyakorlat sajnos nem száz százalékban valósította meg. Az iskola tizennégy éves működése alatt hivatalosan egyetlen nő, Gunta Stölzl kapott mesteri címet.

Sokan eleve nem is specializálódtak, miután elvégezték a mindenki számára kötelező bevezető tanulmányokat (színtan, forma- és anyagismeret), és még annál is többen abbahagyták tanulmányaikat, miután férjhez mentek és családot alapítottak. (A nő tanulók specializálódását egyébként Moholy-Nagy László szorgalmazta a legerősebben.) Mindezek ellenére a Bauhaus élen járt a korszakban a nők felsőfokú oktatásának támogatásában, megelőzve a későbbi évtizedek ilyen irányú fejleményeit is. Az egyenlőségi törekvések mind az oktatási, mind a művészeti alapelvekben megnyilvánultak, ami a XIX. században már meginduló, de a XX. században megerősödő baloldali, szocialista mozgalmakhoz is kötődött. Részben ez a politikai színezet volt az, ami a Weimarból Dessauba, majd Berlinbe „menekülő” Bauhaus bezárásához vezetett. 1933-ban Hitlert kinevezték német kancellárrá, így hatalomra jutott a náci párt, amelynek művészeti-társadalmi elképzelései nem voltak kifejezetten összeegyeztethetőek a Bauhaus elveivel. A bezárás után a hallgatók és a tanárok szétszéledtek a világban, és – öröm az ürömben – az irányzat nemzetközi útra indult: Magyarországon egyrészt Budapesten, másrészt Pécsen is jelentős változásokat hoztak a hazatérők. A Bauhaus szélesebb körű hazai elterjedése az építészetben nem kizárólag ízlésbeli kérdés volt. Az első világháború után ugyanis sokan nem feltétlenül azért kezdtek el „skatulyaházakat” építeni, mert a modernizmus úttörő harcosai voltak, hanem mert anyagilag is ez kedvezett nekik. Könnyen belátható, hogy egy egyszerű, dísz nélküli ház építése jelentősen kisebb költségekkel jár, mint egy stukkókkal, kovácsoltvas elemekkel, belsejében akár freskókkal díszített épületé. Ami pedig a lakótereket illeti, azokban korántsem volt egyértelmű a modernizmus „egyeduralma”, hacsak nem egy építész tervezett magának lakást (lásd például Molnár Farkas egykori otthonát a Delej-villában). Nem egyszer fordult elő, hogy a tulajdonosok a beépített vagy éppen könnyű szerkezetű és sokféleképpen variálható modern bútorok helyett a felmenőktől örökölt antik vagy akár újonnan csináltatott nehézkes neobarokk darabokkal

rendezték be a lakásukat. Akik viszont a modern design rajongói lettek, olyan szépségekkel gazdagodhattak, mint Breuer „Vaszilij” széke, William Wagenfeld és Carl Jakob Jucker MT8 jelű gombalámpája, Josef Albers rakásolható kisasztalai, vagy Mies van der Rohe és Lilly Reich „Barcelona” széke. Érdemes megemlíteni, hogy a Bauhaus-építészet jelentős változásokon ment át az iskola bezárása és a résztvevők szétszéledése után az „anyaországokban”: ugyanis hiába indult olyan irányzatként, amely praktikus és egészséges lakhelyet kívánt biztosítani minden néprétegnek, akár idehaza, akár máshol számos nagyvonalú luxusvillával, sőt luxusbérházzal találkozunk, amelyek létrejötte általában a megrendelői igényeken múlt. A modernitás „felvevőpiaca” Magyarországon egyértelműen a (nagy részben zsidó származású) nagypolgárság volt, míg a nemesség inkább hajlott a „Monarchia-romantikára”, a régi idők fenntartására. Különösen fontos különbség volt, hogy a Bauhaus (és más modern irányzatok is) a korábbi historizáló szemlélet helyett a jelenre, illetve a jövőre koncentráltak. A nemzetállamok első bástyájaként szolgáló nagy történelmi múlt felmutatása helyett kurrens problémákra kínáltak jövőbe mutató megoldásokat, amelyeket programszerűen (itthon például a Tér és Forma című korszakos folyóirat formájában) a nagyközönség elé is tártak. A Bauhaus tehát azért lehet mind a mai napig meghatározó a művészetben és az építészetben, mert képviselői nem csupán vizuális szempontból alkottak emblematikus designtárgyakat, épületeket, hanem mert olyan gondolati háttér volt mögöttük – beleértve a társadalmi egyenlőségi törekvéseket, az egészséges élet(tér)hez való jog gondolatát, az ergonómia és a funkcionalizmus fontosságát az esztétikum megtagadása nélkül –, ami sok elemében ma is érvényes. Erős továbbélését támogatja az is, hogy alapformákból és alapszínekből kiindulva tervezték meg mind a tárgyak, mind az épületek kialakítását. Habár részben történelmi kényszer szülte őket, éppen ez az egyszerűség kölcsönöz univerzális jelleget ezeknek az alkotásoknak. 23


A BOR ÉS A KULTÚRA

KÉZ A KÉZBEN JÁRNAK SZERZŐ: SZAKSZON RÉKA

Az elmúlt öt évben Florian Zaruba egy természetet tisztelő, kulturális kapcsolódási pontokat hangsúlyozó, nemzetközi téren is elismert borászatot alakított ki Magyarországon. A Kristinus Borbirtok ügyvezető igazgatója szerint a bor szerves része a kultúrának, a kultúra pedig a gerincét képezi minden demokráciának, ezért is fontos, hogy minél több irányból megközelítve beszéljünk róla. 24

Aki először hallja a német származású Florian Zaruba történetét, általában meglepődik. Közel két évtizeden át marketingesként dolgozott reklámügynökségeknél, társtulajdonosa volt egy étteremnek Münchenben, mégis a Balaton déli partján található kis településen, Kéthelyen találta meg önmagát, és az elmúlt öt év alatt újrapozícionált és felépített egy magyar borászatot. Kevésbé tűnik meglepőnek ez a döntés, ha hozzátesszük, hogy Floriant gyerekkora óta szoros viszony fűzi a természethez és a vadászathoz, ennek köszönhetően a marketing mellett erdőmérnöknek is tanult. Több mint tíz évet töltött el a reklámszakmában, amikor úgy érezte, szeretne visszatérni a természethez. „Ötödik éve dolgozom a Kristinusnál. Fiatal borászat vagyunk, de nem számítunk kisméretűnek: közel száz hektáron gazdálkodunk, évente félmillió liter bort termelünk, amit el is kell adnunk. Fontos, hogy legyen egy jól kidolgozott terjesztési és marketingkoncepciónk” – meséli az ügyvezető igazgató arról, hogyan tudja a marketing területén szerzett tapasztalatát a borászatban hasznosítani. A természethez való kötődés egyre inkább megmutatkozik a Kristinus Borbirtok működésében. Legújabb irányuk szerint ugyanis a borászatot biodinamikus gazdálkodásúra alakítják át, ami a természet és az emberek tiszteletén alapszik. „Az elmúlt évtizedekben a mezőgazdaság és ezzel együtt a társadalom is rossz irányba haladt: mindenben a profit és az eredmény maximalizálására törekedtünk, miközben eltávolodtunk a természettől. Fontosnak tartom, hogy visszaforduljunk erről az útról. Szükségünk van arra, hogy fenntarthatóan és jövőorientáltan működjünk” – indokolja az irányváltást Florian, majd hozzáteszi: „Nekünk, borkészítőknek pedig legalább ugyanilyen fontos, hogy jó minőségű gyümölcsöt, alapanyagot termesszünk, hiszen a szőlő minősége meghatározza a bor minőségét. Kiemelkedőbb eredményeket érhetünk el a biodinamikus módszerrel”. A biodinamikus irány fontos jel lehet a külföldi piac számára is. Magyarországon még nincs olyan sok borászat, amely a biodinamikus módszer iránt elkötelezett lenne, Európában viszont már egy ideje létezik ez a trend: minden évben közel tíz százalékkal nő a biodinamikus piac.


A Kristinus mára ismert brand lett, amit jó minőségű termékekkel kötnek össze az emberek. A borok Magyarország-szerte elérhetőek, a hazai piacon már megállják a helyüket, a cég számára azonban hosszú távon fontos a nemzetközi terjeszkedés is. „Az élet kihívása számomra az állandó fejlődés. Ha nem tanulsz folyamatosan, nem maradsz kíváncsi, nem akarsz többet elérni, mint amire képes vagy, akkor nagyon unalmassá válhat minden” – mondja Florian, aki örök maximalistának tartja magát, de vannak dolgok, amikre büszke: „A Kristinus a külföldi piacokon is egyre inkább jelen van. Sikerült elérnünk például, hogy a boraink bekerüljenek Németország egyik legnagyobb borhálózatába. Tudatosan haladunk azon az úton, hogy nemzetközi hírű borászatot hozzunk létre. A boraink megtalálhatók többek közt Japánban, Tajvanon, Belgiumban, Hollandiában, Németországban”. A felelősségvállalás nemcsak a természet, hanem a kultúra terén is fontos számukra: „A bor meghatározó része a kultúránknak. Kultúra nélkül pedig nem lenne társadalom sem. Az emberek számára a kultúra fontos inspirációs forrás: így ismerhetnek meg más perspektívákat, élvezhetik az életet, cserélhetnek tapasztalatot egymással. A bor, a zene és a művészet Európa múltjára visszatekintve erősen összefonódott.” A Kristinus Borbirtokon éppen ezért rendszeresen tartanak olyan rendezvényeket, ahol mindezeket egyszerre élvezheti a közönség: a bor összekapcsolódhat egy művészeti eseménnyel, például a zene befogadásának élményével. Idén májusban a szezonnyitó koncertjükön Zséda lépett fel, de a Budapest Bár, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar és a Virtuózok tehetségkutató döntősei is jártak már náluk. A zene mellett a színház is kiemelt szerepet kap a kulturális programok között: korábban fellépett a Kristinus színpadán Molnár Piroska és Jordán Tamás; valamint szerveznek kiállításokat is, ahol fotóművészek és festők mutatkozhatnak be. A borbirtok programjain túl támogatnak sport-, zenei és filmes eseményeket is. A birtokigazgató szerint a misszió mellett fontos, hogy ezeken a rendezvényeken könnyebben elérhetik a célcsoportjukba tartozó embereket, hiszen akik koncertekre vagy kiállításokra járnak, gyakran érdeklődnek a bor iránt is.

Amikor pedig az emberek részt vesznek egy kulturális eseményen, szívesen isznak meg egy-két pohár bort. „Magyarország, amennyire én tudom, a zenészek és az előadóművészek országa” – osztja meg a magyarországi kultúrával kapcsolatos véleményét Florian. „A Müpa például egy különleges tér, ahol sok izgalmas táncelőadásban volt már részem, de az operaelőadások is lenyűgözőek Budapesten. Persze nem szeretnék diszkriminálni senkit: biztos vagyok benne, hogy sok nagyszerű irodalmi alkotás is születik Magyarországon, csak én ezeket egyelőre kevésbé tudom értelmezni a magyarnyelv-tudásom hiányosságai miatt.” És miért tartja fontosnak Florian Zaruba, hogy a vállalatok vagy akár a magánszemélyek támogassák a kultúrát? „A művészet, az oktatás és a szabad sajtó minden demokrácia és nyitott társadalom gerincét képezi. A művészet inspirálhat, kritizálhat, új gondolatokat ébreszthet. A teljes kultúránk és fejlődésünk alapja a művészet, valamint az oktatásban is nagy szerepe van, akár irodalomról, akár képzőművészetről vagy street artról beszélünk. A kultúra egyben tükröt is tart a társadalom elé.” Ahogy a bor és a kultúra több területen is összekapcsolódhat, a borkultúrának is több értelmezési szintje van. A szóról van, akinek az etikett jut eszébe, mások a bor mögött álló, évszázadokra visszavezethető történelemre és kultúrára asszociálnak. Florian szerint a borkultúra két részből áll: egyrészt a borkészítés, másrészt a borfogyasztás tartozik hozzá szervesen a fogalomhoz. A bortermeléshez rengeteg tudásra, háttérismeretre van szükség: „ismerned kell a területet, ahol dolgozol, hogy érezd a növényeket, egyensúlyban tudj működni a természeti környezettel, hiszen az nagyban befolyásolja a teljes borkészítési folyamatot. Erős kapcsolódásra van szükség a kulturális területtel: erről manapság kritikusan kell gondolkoznunk, hogy egyensúlyba kerülhessünk a természettel, hiszen a fenntartható viselkedés csak a természettel együtt működhet”. Ezért is fontos Florian számára, hogy a magyar történelmet és a borról összegyűlt tudásanyagot – ami az emberekben, a borászatokban és a borokban is jelen van – minél jobban megismerhesse.

Van egyfajta fogyasztói kultúra, ami nagyon hasonló egész Európában. „Ha borkészítőként találkozom más borászokkal, vagy csak vendégként érkezem meg valahova, gyakran tapasztalom, hogy fiatalok és idősebbek összejönnek, beszélgetnek, van közös témájuk, miközben szinte mindig szól a háttérben valamilyen zene, a falakat pedig gyakran fotók vagy festmények díszítik. A bor és a kultúra tehát ös�szeköti az embereket Európában és szerte a világon.”

KRISTINUS BORBIRTOK A Kristinus Borbirtok 100 hektáron, 22 magyar alkalmazottal termel díjnyertes borokat Kéthelyen 2005 óta. Csak néhány példát megemlítve a díjak közül, a 2015-ös VinAgora legszebb magyar fajtaborának járó elismerésével jutalmazták a pincészet 2011-es Merlot-ját, Cabernet Franc-ja pedig arany minősítést szerzett ugyanezen a seregszemlén. A Kristinus Borbirtok a hazai borbarátokat hívja a Dél-Balaton felfedezésére. A pincészet mind mennyiségben, mind minőségben a hazai borpiac meghatározó szereplőjének számít, amely komoly hangsúlyt fektet az itt szerzett és borokhoz kapcsolható élményekre. A Balatonmáriafürdőtől mindössze tíz percre található pincészet a turisták programját is színesítheti egy kellemes koncerttel, hangulatos vacsorával vagy egy izgalmas film megtekintésével a Kristinus bormozijában, a Kristinus Vinocinoban, hogy az impozáns borsorok végigkóstolását ne is említsük. A Vinocino bormozi egyedülálló élményeket kínál a filmbarátoknak, borkedvelőknek. Pattogatott kukorica helyett grissini és díjnyertes borok várják a Dél-Balaton felfedezőit.

25


SZERZŐ: CANJAVEC JUDIT

A MINŐSÉG ÉS AZ ŐSZINTESÉG SOHA EL NEM MÚLÓ ÉRTÉK Vajon mi kell ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, amivel a legjobban szeretnénk? Merészség? Ötlet? Lehetőség? Vagy csak valamiféle hit abban, hogy ha a megfelelő úton járunk, akkor a segítség is körénk rendeződik? S vajon a spirituális, lelki utazás vagy a fizikailag is megtett kilométerek számítanak igazán?

Szűcs Péter három esztendővel ezelőtt fölhagyott korábbi munkájával, s most abból él, hogy utazásairól beszámol a világnak. Legújabb, Vissza az Édenkertbe című szabadtéri fotókiállítása június 6-án nyílt meg, és egy hónapig látható Budapesten, a Füvészkertben. Éppen három éve lettem teljesen független alkotó ember, tehát kompromis�szummentesen készítek tartalmat. A PetersPlanet.travel oldal indulásakor egy kísérlet volt. Magam is kíváncsi voltam, életképes lehet-e egy olyan szerelemprojektből elinduló vállalkozás, ami nem profitorientált, hanem egy vágyott életformát működtet. Független, szabad és őszinte. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz, kétségekkel teli perceim, de szerencsére bátran és büszkén kijelenthetem: bejött! A Brody Studiosban, kubai portrékból válogatott fotókiállítással indítottam az oldalt „Waiting for Obama” címmel, mert a történelmi jelentőségű látogatása előtti, izgalommal teli időszakban készültek a portrék a karibi szigetországban. A „Vissza az Édenkertbe” képei közé 26

kettőt választottunk ebből az anyagból a kurátorokkal, Pályi Zsófia és Hirling Bálint fotográfusokkal – mondja Szűcs Péter. Milyen út vezetett a professzionális fényképezésig, és az milyen könnyen, gyorsan hozta magával az első, majd az azt követő kiállításokat? Újságíró vagyok, aki történeteket mesél. A fotográfia csak plusz eszköz ehhez. Most online és print felületeken, fotókkal és történetekkel mesélek tovább arról – már a saját brand-em égisze alatt –, amit fontosnak és szórakoztatónak találok. Volt-e olyan konkrét pont az életében, ami lökést adott ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztasson maga körül mindent? Egyre inkább azt éreztem a céges életformában, hogy nem vagyok szabad, olyan rendszert szolgálok ki, amelyben nem hiszek, ahelyett, hogy a saját álmaimat valósítanám meg – a saját eszközeimmel. Egy munkahelyi átszervezés adta meg a végső lökést ahhoz, hogy többé ne alkalmazkodjam mások elvárásaihoz, hanem felismerjem, mi okoz számomra

igazán örömet, miként teremtődik meg az a fajta áramlásélmény, amelyben teljesen és önazonosan feloldódom. A barátaimmal pár hónap alatt összeraktunk mindent, a nevet, a logót, a koncepciót, jó nagy teret adva a kísérletezésnek. De nem tudtam, mi fog történni, ha elindulok. Zéró tőkével fejest ugrottam az ismeretlenbe, a teljes bizonytalanságba. Melyik volt az első olyan útja, amit már az új élete égisze alatt tett meg? Föl tudja idézni azt a pillanatot, amikor tudatosult: igen, a változás elindult, az első komoly lépést megtette? Amikor egy hátizsákkal elindultam Grúzián és Örményországon keresztül Iránba, és a Jerevánból Teheránba tartó huszonnégy órás buszút egyik napfelkeltéjét már a perzsa országban élhettem át. Akkor boldognak és igazán szabadnak éreztem magam. Milyen fontos változásokat hozott az új életmód? A felszabaduló kreatív energiák mellett elég hamar megéreztem, milyen, ha nem csilingel minden hónap azonos napján a


„kassza” egy komoly, sok számjegyű fizetéssel. Az InStyle főszerkesztőjeként sokat kerestem, rengeteget utaztam, de nem csak azokkal dolgoztam, akikkel igazán szerettem vagy tudtam volna. A csillogónak tűnő utak valójában üzletről, nem a szabad alkotásról szóltak. Óriási különbség, hogy azért mész valahová, mert valóban a kíváncsiság hajt, vagy azért, mert valakinek az érdekeit vagy üzletét képviseled. Sokat hozzáad egy kreatív folyamat sikeréhez, ha az együttműködő partnereidet is megválogathatod. Mi lehet a sikere titka? Az önazonosság, a bátorság, vagy az, hogy az emberek az ön élményein keresztül átélhetik azt a szabadságot, amelyre maguk is vágynak? Talán a függetlenséget és az őszinteséget hálálja meg az a közönség, amelyikhez szólok. A bátorságot nem látom kívülről. Nekem természetes, hogy nyitottan állok a körülöttem lévő világhoz. Az önazonosságot sokszor érzem. Pokoli fárasztó lehet eljátszani valakit, aki nem te vagy. Meg annyi minden hasznosabbra, jobbra fel lehet használni azt az energiát. A legtöbben félünk a bizonytalanságtól, a nagy váltástól, holott a világ egyre inkább arról szól, hogy váltani lehet – talán kell is – bármilyen életkorban… A váltáshoz először önismeretre van szükség. Ha valakinek az élete tetszik és az övét akarod élni, vagy pénzre, profitra vágysz ahelyett, hogy megtudnád, valójában mi tesz boldoggá, akkor nem magadat valósítod meg, csupán egy mintát követsz, vagy pénzt keresel, de önmagad még mindig nem találod. A bizonytalanság az útkeresés természetes velejárója. Nincs is vele semmi gond, de a saját tapasztalatom alapján is mondhatom, hogy valaki más életét senki nem élheti. A brandépítést mennyire nehezíti, illetve könnyíti, hogy a „termék” önmaga? Nem tudok annál hálásabb feladatot, mint hogy anélkül legyek önmagam, hogy bárkinek meg kellene felelnem. Egyre nagyobb szükségünk van valódi élményekre, legyenek azok akár kilométerekben megtett vagy belső, lelki utak. Ön mindkettőt műveli. Miként válik a külső utazás belsővé, és ezek a folyamatok hogyan találják meg azokat az embereket, cégeket, akik üzleti lehetőséget is látnak benne? Szerintem minden út külső és belső is egyben, még ha erről sokszor nem is veszünk tudomást. Nem is biztos, hogy kell, ez a természetes. Azokkal a cégekkel, partnerekkel, akikkel egymásra találunk,

azért megy könnyedén az együttműködés, mert hasonló értékek mentén határozzuk meg magunkat. Az Air France / KLM légitársaság, akik a kezdetektől mellém és az épülő márkám mellé álltak vagy a Visit Berlin, akikkel idén először kooperálunk, mind ugyanúgy gondolkodnak európaiságról, környezettudatosságról, alkotói szabadságról, mint a PetersPlanet. A Four Seasons kooperáció is biztosan folytatódik a Seychelle-szigeteki tartalomkészítés után. A lojalitást mint közös és fontos értéket találtuk meg a Kempinskivel – a Hotel Adlon Berlin Kempinskivel éppen egy közös feature készül a PetersPlanetre. Mindenki az őszinte hangot és a hitelességet értékeli a legtöbbre. Ez utóbbi talán a legértékesebb, amivel egy márka rendelkezhet, mert csak egyszer lehet eljátszani. Az organikus fejlődésben hiszek és abban, hogy akiknek dolguk van egymással, előbb-utóbb találkoznak. Az utazásait miből finanszírozza? Kik és milyen módon támogatják? Minden utam más. Vannak saját költségvetésből szervezettek, amelyek után a tartalmakat értékesítem, de léteznek sajtóutak, különböző meghívások, egyedi együttműködések és ezek kombinációi is. Összhangba kerültek a vágyak és a megvalósításukhoz szükséges esetleges kompromisszumok? Azzal és abból „főzök”, ami van, de ahová nem akarok, oda nem megyek el csak azért, mert hívnak, és nem mondok igent egy munkára csak azért, mert megfizetik. Vállalok mindent, ami ezzel jár. Attól a plusztól lesz valami egyedi, személyes és különleges, hogy valaki szenvedéllyel, önmagából alkot, és nem köt kompromis�szumot. Ha igazat mondasz, ha őszintén szólsz, és igyekszel ezt a tőled telhető legjobb minőségben megtenni, ha nem akarsz többet, mint ami és aki valójában vagy, nagy baj nem lehet. Megjelennek a segítők, akik hozzád hasonlóan hisznek az értékekben. A hamis – még ha egy ideig csillog is kicsit – előbb-utóbb elbukik. A minőség és az őszinteség soha el nem múló érték. Mit tapasztal, milyen sokan járnak ma az önéhez hasonló utakon? Kellett-e, kell-e pozicionálnia magát ezen a „piacon”? A tévé és a nyomtatott médiumok a pár évvel ezelőtti állapothoz képest már kevésbé vonzóak a hirdetőknek. Sokan keresnek új utakat. A közösségi média, a podcast- vagy influencervonal most nagyon megy, de tisztul a piac: a minőségi

produkciók maradnak meg. Önmagamat, a saját márkámat pozicionálni nem volt nehéz, hiszen csak vállalnom kellett, amiben hiszek. Jelenleg hol tart? Van-e kitűzött célja rövid és hosszú távon? A kínai és a perui utamat tervezem éppen erre a nyárra. Hosszabb távon könyv, nyomtatott niche magazin és egy boldog, kiegyensúlyozott élet megteremtése a cél. A legtöbbet és a legjobbat szeretném kihozni magamból, mert a korábbi cél, hogy jobb legyen a világ, átalakulni látszik azzá, hogy egyáltalán megmaradjon. És ezért minden felelősen gondolkodó ember tehet valamit. Mit gondol, meddig terjed a szabadsága – és mi az ára? Ha veszek egy csak odaútra szóló jegyet Latin-Amerikába, az lesz majd az igazi szabadság-próbatétel.

SZŰCS PÉTER Szűcs Péter a PetersPlanet. travel blog vezetője. Több mint 15 éves újságírói tapasztalattal rendelkezik. Öt évig a Magyar Rádió munkatársa volt, ahol divatról, utazásról, irodalomról és a roma kultúráról készített magazinműsorokat. Ezután a Marie Claire vezető szerkesztőjeként dolgozott, ahol nemcsak riportokat és interjúkat készített, hanem saját ötlet alapján létrehozta a Fashion Issue-t, amely még Karl Lagerfeld tetszését is elnyerte. Később az InStlye főszerkesztőjeként tevékenykedett. A PetersPlanet.travel 2016 óta működik mint szórakoztató életmódmagazin. 2019 júniusában megtekinthető Péter fotókiállítása, a Vissza az Édenkertbe az ELTE Füvészkertben. Az alapító, valamint a Pályi Zsófia–Hirling Bálint fotográfus házaspár az elmúlt három év történeteiből és portréfotóiból válogatott.

27


THE NAME SAYS IT ALL ANITA SINKOVICZ

Opened in 1992, the MU Theater was the first presenting theater of Budapest at the time. According to sacred Mayan scripts, MU is a submerged continent whose survivors founded, among others, the Mayan and the Egyptian civilizations – therefore, it was considered the cradle of human culture. As its name suggests, MU provides space for contemporary art as well as creative groups to present themselves. For twenty-seven years now, the theater has been an integral part of both the community of Újbuda and the independent Hungarian performing arts scene.

Tibor Leszták founded the MU Theater almost three decades ago to provide a community space for ensembles whose productions reflect on current events and issues on an international artistic level, but without adequate support or infrastructure. MU – nicknamed ‘Magyar Underground’ to give a simpler meaning to its name – has given a chance to a number of artists from the fields of theater, dance, fine art, music and literature to either introduce themselves or to present their newest productions. In addition to its role as a presenting theater, MU produces its own shows and organizes theatrical education programs, professional events, festivals, conferences and workshops as well as social reme28

dial programs. They also support other NGOs from Újbuda. Furthermore, they regularly visit schools in Budapest and in the countryside to show young people, through their classroom and complex theatrical education programs, that theater is about active participation and action. In the spirit of community activity, they are looking for the answer to such basic questions as to what theater, theatrical thinking and creation means. The mission of MU is to prove that theater is not only a forum for passive contemplation, but also active participation and action. They encourage the audience not only to watch, but also to participate in the performances and to interact with one another or with the creators. In line with this pursuit, various projects have been launched that can be equally appealing to young people, adults and older generations. A program entitled MU, the island of culture focuses on the topic of exclusion and examines what culture means in Hungary. Every year since 2015, they held the OPEN International Community and Participation Theater Festival, whose program consists solely of Hungarian and international productions that are based on the participation of the audience and interactivity. Our Adulthood ‘89 is a theatrical debate series of the MU Theater’s community of people over sixty, complemented by two workshops and an unconventional history class – participants who have experienced the end of Communism in Hungary as mature adults talk to high school students about the past and the issues affecting contemporary Hungary. MU also provides a permanent home to the Káva Cultural Workshop, one of Hungary’s most professional theatrical education companies,

and the MU Terminál Contemporary Dance Workshop, which, with its experimental performances, is looking for new ways and presentations of contemporary dance, and provides dance training along with its own productions. A number of creative groups are returning guests of the theater – several of their performances are currently in the program, too. These include five shows of the k2 Theater, two shows of the Lajos Soltis Theater and the Hodworks Dance Ensemble each, as well as the TérMini Children and Youth Dance Theater. Environmental protection is of paramount importance for MU: in their garden called Green Island, visitors can participate in discussions and workshops on the topic. Balázs Erős has been the art director of the MU Theater since 2009. From the very beginning, he considered it important to create a characteristic image for the theater, which is a difficult task for an institution with nearly 40 guest companies per season. Their unified philosophy is based on their strength coming from their diversity: their image is built on their own definition of being a presenting theater, an inclusive space, that is, MU hosts the invited creators and manages the artists and their projects. They also have their own print publication, a quarterly magazine titled Parallel. ‘Good theater make people act’, they say. In addition to educating its audience and exploring a wide range of performing arts projects practically every day, MU encourages activeness and builds a community. If you are looking for high-quality and thought-inducing performances, look no further – the MU Theater is the place for you.



LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

Lรกszlรณ Moholy Nagy, A XXI, 1925

www.oppenheimlegal.com