Art Is Business | 2. SZÁM by artisbusiness

2019. ÁPRILIS | 2. SZÁM

ULLMANN MÓNIKA SZÍNÉSZNŐ

EGYKOR AZ ANTIK IS KORTÁRS VOLT

VÁRFOK GALÉRIA 1012 BUDAPEST, VÁRFOK U. 11. WWW.VARFOK-GALERIA.HU

NYITVATARTÁS: KEDDTŐL SZOMBATIG, 11 ÉS 18 ÓRA KÖZÖTT

#VARFOKGALERIA GALERIA@VARFOK-GALERIA.HU +36305622772

VÍGSZÍNHÁZ WAS BUSINESS KEDVES OLVASÓK! Tudják-e, hogy a Vígszínházat magántőkéből hozták létre? Az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött iratok tanúsága szerint 1890-ben Fekete József, a Magyar Salon szerkesztője és Silberstein (Ötvös) Adolf színházalapítási támogatásért beadvánnyal fordult a főváros közgyűléséhez. Tervükben kiemelték, hogy az intézményben kizárólag vígjátékokat és bohózatokat játszanának, ezzel tehermentesítenék a Nemzetit, továbbá hangsúlyozták, hogy Budapest fejlődésében döntő szerepet játszhatna az új színház – ami meg is történt. A tagok szerény adományaiból működő Magyar Vígszínház Egyletnek némi huzavona után 1891-ben megadták a színháznyitási engedélyt, de az igényelt ingyen telket nem kapták meg a fővárostól. 1894 januárjában megalakult a Magyar Vígszínház Részvénytársaság, amelynek alapszabályában ez állt: „a magyar színművészet pártolása, elsősorban Budapesten egy új magyar színház létesítése által, mely színház főképpen a víg műfajt lesz hivatva felkarolni”. Bár a vezető részvényesek az osztalékukról is lemondtak, az rt. nem tudta előteremteni az építkezéshez szükséges tőkét. A kormányhoz fordultak, hogy kétszázezer forint kamatmentes kölcsönnel segítse őket, ám a tisztelt ház – hiányolván a magasztos művelődési és politikai célokat – leszavazta a törvényjavaslatot. A Vígszínház – dacolva a politikai, művelődéspolitikai ellenszéllel, nélkülözve az állami szubvenciót – mégis megépült, és 1896-ban megnyitotta kapuit. A magánerőből emelt Víg amellett, hogy a hazai tőke színház iránti bizalmát bizonyította, elindította a polgári társadalom létrejöttét szorgalmazó érdekcsoportok kulturális intézményhálózatának kiépítését. A polgári Magyarország jelképévé vált Vígszínházat egy sajátos összetételű elit hozta létre. Szécsi Ferenc ügyvéd, író, újságíró, dramaturg volt az rt. legnagyobb részvényese (1896-tól 1900 végéig a színház dramaturg-igazgatója és a Vígszínház Bérlőtársaság tagja), apósa pedig a tekintélyes Haas és Deutsch építőipari cég beltagja volt. Váradi Antal író és a színiakadémia tanára, később igazgatója, gróf Keglevich István az Országgyűlés Főrendházának tagja, valamint a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa volt. Faludi Gábor deszkakereskedő volt Devecserben, majd Budapesten megalapította az

első magyar színházjegyirodát. Jelentős vagyonra tett szert abból, hogy fél áron megvette, majd valamelyes haszonnal továbbadta az Operaház el nem kelt jegyeit. Nagy mennyiségű vígszínházi részvényt jegyzett, ő intézte a színház gazdasági ügyeit, majd Keglevich és Szécsi kiválása után a teátrum vezetését is átvette. A telekvásárláshoz és az építéshez hiányzó kölcsönt három bank adta, amelyek vezérigazgatói, Széll Kálmán, Lánczy Leó és Hatvani Deutsch Sándor, a Vígszínház Részvénytársaság igazgatóságában is helyet foglaltak. Gróf Andrássy Tivadar – Ferenc József „valóságos belső titkos tanácsos” címével kitüntetett – alsóházi alelnök, festőművész, az Országos Képzőművészeti Társulat és a Vígszínház Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke volt. Sikerült elérnie a Vígszínház királyi támogatását, évi négyezer forintot, amely a „Vígszínházban lévő udvari páholy bérlete címén a legmagasabb udvartartási javadalmazásnak művészi célokra szánt részéből” folyósítandó. A részvényesek az alapítást követően hangoztatták ugyan, hogy nem nyerészkedés céljából adták össze a pénzüket a vállalkozáshoz, mindazonáltal anyagi szempontból sem kellett csalódniuk. A színház építése okán zajló infrastruktuális fejlesztés olyannyira növelte a környező telkek értékét, hogy amerikai méreteket öltött az építkezési kedv. A szó szoros értelmében is jó üzlet volt részt venni az új városrész kialakításában, hozzájárulni ahhoz, hogy Budapest valóban világvárossá fejlődjön. Tartsuk szem előtt ezt a példát! Ma is hozhat efféle ,,vígadalmat” az adakozás. Apropó, azt tudják, hogy 2016-ban magánerőből létrehozták az Alapítvány a Magyar Színházakért társulást? Nézzenek be a szinhazakert.hu-ra! L. Horváth Katalin felelős szerkesztő

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2019. ÁPRILIS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu/hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: FÁBIÁN BARBARA, FILÁKOVITY RADOJKA, HARDI JUDIT, JANKOVICS MÁRTON, JUHÁSZ DÓRA, L. HORVÁTH KATALIN, SEBŐK VIKTÓRIA, SINKOVICZ ANITA, SZEMERE KATALIN, VÁRHEGYI ANDRÁS FORDÍTÓ: SZÍJ BARBARA | KORREKTOR: FÁBIÁN BARBARA | PROJEKTFELELŐS: SINKOVICZ ANITA GRAFIKUS, TÖRDELŐ: GERE ZSUZSANNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS KFT. www.artisbusiness.hu/hu | ISSN: 2631-1127

A KÖRNYEZETTUDATOS SZÍNÉSZNŐ SZERZŐ: SZEMERE KATALIN, FOTÓ: SIN OLIVÉR

Környezettudatosan él, nem most kezdett neki, hanem már húsz éve is vigyázott arra, hogy ne pazarolja a vizet, ne nejlonzacskóba pakolja a bevásárlást. Ullmann Mónikával, az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagjával, a színészi pályával kapcsolatos bizonytalanságról, majd megbizonyosodásról, a pesti otthonról és barátokról, valamint a barkácsolásról, történetesen egy mobil konyhaszigetről is beszélgettünk. Jót kortyolt a bio savanyúkáposzta-levéből, említette, hogy a böjti időszak miatt (is) issza. Húst máskor sem eszik? Korábban csak szárnyasokat ettem, de most már azokat sem. Nyomorult dolog, ahogy egy-egy ünnep előtt sorban állnak az állatok a vágóhídnál. Ez a kép rémes. A színházba is mindig viszi a káposztalevét? Nem feltétlenül. Már jók a színházi büfék, és nagy a választék. Ha dupla előadásom van, a kettő között akár ki is mehetek. Nem szoktam puffancs fehér kenyereket enni szendvics gyanánt, de ha nincs más, nem csinálok ebből ügyet. Sosem kíván meg egy szelet kenyeret vagy egy tábla csokit? Az ünnepek alatt a halászlevet nem tudom elképzelni fehér kenyér nélkül. De egy évben háromszor fordul elő, és ez nem ugyanaz, mintha minden nap abból készíteném az uzsonnámat. Azt mondják, környezettudatosan él. Ez mit jelent azon kívül, hogy szelektíven gyűjti a szemetet?

Bár próbálok hulladékmentesen élni, vannak, akik nálam előrébb járnak. Nyilván az életformám is nehezíti, hogy ezt teljes energiabedobással tehessem. Szívesen lennék például sampon- és kemikáliamentes, de ha az előadásra készítenek nekem egy frizurát, nem lehet megkerülni mondjuk a hajzselét vagy a -lakkot. Az persze alap, hogy a bevásárláshoz pamutzsákokat viszek, de mindenkinek saját döntése, hogy mibe pakol. Nem értem, miért háborodtak fel azon olyan sokan, hogy a kormány nem tiltotta be a zacskókat. Attól, hogy valami nincs betiltva, még nem kötelező. Mindenki választhat, hogy mibe csomagol. De persze rettenetesen csodálkozom, hogy a döntési helyzetben lévők nem érzik át ennek a súlyát, a felelősségét, és kitartanak a nejlonok mellett. Őket nem érinti meg egy cunami, egy hurrikán, egy földrengés? Nem jönnek rá, a legnagyobb erő a természet, ami egyrészt csodálatos, de ha nem vigyázunk rá, elszabadul. És ha elszabadul, nincs ember, aki megállítaná. A óceánok szennyezettségéről már ne is beszéljünk.

Miért nem áll ki nyilvánosan a környezetvédelmi ügyek mellett? Nem vagyok térítő típus. Tudom, most divatos a környezettudatosság, de én már húsz éve sem álltam a forró tus alatt fél órát, mert feleslegesen folyna a víz. Biztos jó érzés lehet az is, de inkább elmegyek gyógyfürdőbe. A víznek is meg kell adni a méltóságát. Nálunk ásott kút van a kertben, az esővizet gyűjtjük, és azzal locsolunk. A Facebook-oldalán mégis beállt olyan ügyek mellé, mint a UNICEF Gyerekjogok kampánya. Vannak ebben nálam ügyesebbek. Például Puskás Peti sokkal tudatosabban, aktívabban posztol, mint én. Nagyon jó tippeket ad, szeretem, ahogy megnyilvánul. Szoktam részt venni kampányokban, mint a már említett UNICEF vagy most a WWF. Ami nem kampányszerű, de mindig is érdekelt: az újrahasznosítás. Volt egy barkácsműsora is a tévében. Tudtak a szerkesztők az újrahasznosítós szenvedélyéről, vagy utána kezdett neki? Igen, tudtak róla. Saját kritikai megítélésem, hogy ügyesebb is vagyok a 3

barkácsolásban, mint a műsorvezetésben. Hobbim, hogy bútorokat alakítok át vagy tárgyakat átértelmezek. Azért szeretem, mert néma foglalkozás, magamba zárkózom, és alkotok. A forgatás alatt nehéz volt ebből kitekinteni, és szóval tartani a nézőket. Nagyon szerettem a műsort, és gyakran ismétlik, pedig egyetlen széria volt belőle. Büszke vagyok arra is, hogy három ország tévécsatornája is megvette. Mi volt a legnagyobb átalakítása? Legutóbb egy mobil konyhaszigetet készítettem két klasszikus komódból. Úgy fordítottam össze őket, hogy mindkét oldala nyitható legyen, jól pakolható. Megmaradt faanyagból asztalossal vágattam hozzá nagy pultot, és azt alulról rácsavaroztuk. Tettem rá hat görgőt is. Új dolog az életemben a kerámiázás. Gondolkodtam már azon, azért érdekelnek-e ennyire a kézműves tevékenységek, mert a színészi szakmám rengeteg energiát igényel, és olyan szomorú, hogy nem marad meg belőle semmi. Ezek a holmik viszont nem illannak el. Amikor eljött négyévnyi tagság után a miskolci színházból, másfél évig szándékosan szüneteltette a színházat. Akkor eszébe jutott, hogy színház helyett inkább ezt a manuális irányt válassza? Pont abban az időszakban arra jöttem rá: a kettő kiegészíti egymást. Nem tudatosodik bennem, ha próbálok egy darabot, miért pont azt a kerámiát készítem, vagy miért azt a bútort újítom fel. Később rájövök, hogy összefüggésben volt minden az éppen akkor próbált darabbal. Mi hiányzott a fővárosból? Ó, minden. Pest külkerületében lakom, kertes övezetben. A nagyvárosi nyüzsgésből inkább menekülni szoktam. Azt gondoltam, milyen jó lesz majd nekem ettől még távolabb. De beláttam, nem így van. Pesthez köt az otthonom, a családom, a barátaim. Nem vagyok nagy összejárós, de idegesít, ha nincs rá lehetőségem. Bár nagyon kedves emberek vettek körül, észrevettem, hogy nem akarok komoly, mély barátságokat kötni Miskolcon, mert már vannak tanúi az életemnek. Ez biztos a koromból is fakad, mert nem huszonévesen költöztem vidékre. Miskolcon nem lehetett elég vonzó otthont kialakítani? 4

Próbáltam otthonossá tenni a színészlakást, kifestettem, felújítgattam. De bármennyire jó és kényelmes lakások voltak közel a színházhoz, mégsem jelentettek otthont. Fájdalmas volt lekapcsolni Pesten a fűtést, mondván úgysem jövök haza. Miért döntött Miskolc mellett, miközben a főiskola óta folyamatosan Budapesten játszott? A miskolci társulathoz egy fiatal csapattal szerződtem – új rendezőkkel indult, hatalmas lendülettel, változást

akaró alkotói közeggel. Sokat kaptam az ottani évek alatt szerepekben, színházi gondolkodásban, műhelymunkában. Egy erős szakmai alapokon működő, elismert színházat hagytam ott, mert nem bírtam a távolságot az otthonomtól. Most nem hiányzik a hagyományos társulat? Együtt. Szabadon. Ez Orlai Tibor színházi társulásának a szlogenje. Oda tartozom, de ha színészileg fontos feladatot kapok máshol, akkor kienged és

vállalja az egyeztetés nehézségeit. Ez a gondolkodás egyedülálló. Vágyik olyan szerepkörre, karakterre, amit sosem osztottak önre a rendezők? Inkább az ölembe hullott valami, és megijedtem tőle, mert nem számítottam rá. Aztán nagyon jó volt benne lenni. Például a monodráma, amit most is játszom. Élet.történetek.hu – Pira/Bella. Ez két önálló történet. Az egyiket Borbély Alexandra játssza, a másikat én. Sosem feltételeztem, hogy ha egyedül kiállok a színpadra, folyamatosan beszélek, akkor fenntartom a figyelmet negyven percen keresztül. Partnerfüggőnek gondoltam magam. Miskolcon bemutattuk A kopasz énekesnőt, aminek az elején van egy hosszú monológ. Mondtam a rendezőnek, ne legyek már egyedül a színpadon. Te megőrültél, kit hozzak ide? – kérdezte Keszég László –, elmondod ezt a monológot, és vicces lesz, hidd el. De én nem szeretek egyedül állni a színpadon – győzködtem. Ettől azért erősen megdöbbent, ilyet ő még nem hallott színésznőtől. Tudom, nem könnyű egy ilyen kérdésre válaszolni, de milyen brandet képvisel az Ullmann Mónika név? Ehhez nem nagyon értek, és nem akarok belegondolni. Pedig biztos jobban járnék, ha én fogalmaznám meg, és nem hagynám, hogy más tegye. Ezen dolgozom. A gyerekkor óta tartó folyamatos jelenlétem miatt több generáció ismer. Szerencsém volt. Hányszor láttunk már olyat, hogy egy harmincöt éves színész bekerül egy napi sorozatba, és egyik pillanatról a másikra ismert lesz. „Sorozatunk sztárja”, mondják róla, miközben ő egy aktív színész, aki színházban remek szerepeket játszott, csak most került egy kereskedelmi csatorna napi sorozatába. Ha valaki nem kíváncsi rám jobban, minthogy gyerekszínész voltam, akkor neki ennyi van meg belőlem. Akit jobban érdekelek, eljön megnézni színházban is. A szakmánkban szeretem, hogy sokrétű: lehet szinkronizálni, tévében, filmen és színházban játszani. Mázlink van, ha mindenből jut egy kicsi. Kérdezem máshogy: mit szeretne, mit jelentsen a nézőnek a neve? Egy gondolkodó embert, akinek bizonyos dolgok fontosak, mint például a környezettudatosság. Nem szoktam megnyilvánulni politikailag, nem va-

gyok zászlós hajója sok ügynek, amivel amúgy egyetértek. De ez azért van, mert a vallásomat és a pártpolitikai nézetemet magánügynek tartom. Azért, mert szeret engem valaki színésznőként, még nem jogosít fel arra, hogy a saját értékrendemet, vallásomat, politikai gondolkodásomat átnyomjam rajta. Színésznő szeretnék maradni. Lamentált azon, legyen-e ügynöke, vagy egyből lecsapott a lehetőségre, hogy segít önnek valaki? Szükségét éreztem annak, hogy valakivel átbeszélhessem a szakmai ügyeimet, és ne hozzak buta döntéseket. Ne vigyen el az emócióm, és jó az is, hogy szűrőként mellettem áll egy szakember. Nagy segítség az is, hogy nem érnek el olyan dolgok, amiket egyikőnk sem szeretne. Nehéz megtalálni ezt az egyensúlyt úgy, hogy az ember jelen legyen a közösségi médiában, de ne ott éljen. Nem szeretném a reggelimet megmutatni, vagy, hogy mikor futok, jógázom. Az életem fontosabb ennél. Korábban nem voltam fenn sem a Facebookon, sem az Instán. Taszított, hazugságnak éreztem, amivel szembesültem ezeken az oldalakon. Pontosan láttam, nem úgy élnek azok az emberek, akiket ismerek, mint ahogy ott mutatják. Hogy határozták meg, mi az, amit még megmutat a közösségi médiában? Nem tudom behatárolni, de jó ízléssel kell válogatni. Pontosan tudja Balogh Máté is, nem engedem be az otthonomba a bulvárt. Megőrülök, ha lehoznak bármit a magánéletemről, amiről nem akarok beszélni. Hadd szűrjem meg, hol akarok megjelenni! Amikor a fiával együtt játszottak, rengeteg interjú készült önökkel. Ez nem zavarta? És mennyi munkába került, hogy csak ennyi legyen! Azért küldtem külföldre tanulni a fiamat, amikor előállt azzal, hogy színész szeretne lenni, hogy ne a szülei által ítéljék meg. Nekem is bizonyosság kellett ahhoz, van-e helye a szakmában. Anyuka vagyok, és hiába mondom, hogy objektíven látom őt, ez nyilván nem igaz, mert elfogultan nézem. Ő is otthonfüggő, ezért is jött haza, és mert nagy volt a távolság, más az éghajlat, folyton esett az eső. Persze még nagyon fiatal, van ideje kalandozni a világban.

ULLMANN MÓNIKA Ullmann Mónika 1973-ban született. Az Állami Balettintézet és a Színházés Filmművészeti Egyetem elvégzése után több meghatározó színházban is láthatta a közönség, többek között a Budapesti Operettszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban vagy a Veszprémi Petőfi Színházban. 2013–2016 között a Miskolci Nemzeti Színház színésznője, 2017 óta szabadúszó, az Orlai Produkciós Iroda és a Rózsavölgyi Szalon darabjaiban látható. 2019 tavaszán és nyarán Molnár Ferenc Riviéra című darabjában és Michael Frayn Vadméz című vígjátékában látható. Mónika gyermekkora óta szerepel filmekben és tévésorozatokban. Olyan rendezőkkel forgatott már nagyjátékfilmeket, mint Gyöngyössy Bence, Kapitány Iván, Koltai Róbert, Kabay Barna és Tímár Péter. Az elmúlt években láthatta őt a nagyközönség a legnagyobb kereskedelmi csatornákon, legutóbb A Tanár című sorozat első és második évadában mutatkozott be.

Nyílt pályán DÖMÖTÖR ANDRÁS portréja SZERZŐ: FÁBIÁN BARBARA FOTÓ: LUPI SPUMA A legendás Máté-Horvai osztályba járt prózai színész szakra az SZFE-n, így pár éve róla is szólt AlkalMáté Trupp-előadás, pedig manapság már nem színészként tevékenykedik. Azonban téved, aki azt gondolja, hirtelen elhatározásból váltott irányt: az első pillanattól kezdve rendezőnek készült. Ön- és céltudatos, független, nagy szabadságvággyal megáldott, nyitott alkotó, aki emellett markáns véleménnyel bír mind társadalmi kérdéseket, mind a hazai színházi helyzetet illetően. Ideje nagy részét jelenleg Berlinben tölti, rendezőként. Dömötör András 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, Máté Gábor és Horvai István legendás osztályában, olyan művészekkel mint Kovács Patrícia, Jordán Adél, Mészáros Béla, Szandtner Anna, Járó Zsuzsa és Máthé Zsolt. Mialatt az Örkény Színház tagjaként, 2003 és 2010 között színészként lépett színpadra, nekivágott a rendező szaknak is, melyre egyébként a kezdetektől készült is. Rendezőként 2007-ben, Székely Gábor osztályában végzett. Az egri színházban töltött rendezői gyakorlata alatt színre vitt, A párnaember című előadással azonnal kivívta a szakma és a közönség elismerését. A produkció meghívást kapott a POSZT-ra, András pedig elnyerte a színikritikusok díját a Legígéretesebb pályakezdő kategóriában. Időközben elkezdett oktatni a Színműn, ahol először tanársegéd, majd osztályvezető tanár lett egykori mentora, Máté Gábor mellett. 2009-től az egyetem doktori iskolájának DLA hallgatója. 2010 óta szabadúszó, számos előadást vitt színre azóta a Katona József Színházban, 2013-tól pedig rendszeresen dolgozik külföldön is, többnyire Grazban és Berlinben. Két éve megkapta a Hevesi Sándor-díjat, amit azon művészek közt osztanak a Színházi Világnapon, akik sokat tesznek a magyar színház külföldi elismertetéséért. Egy interjúban akkor így mesélt a külföldi kezdetekről. „Rendező szakos hallgatóként 2007ben hospitáns voltam Erasmus ösztön6

díjjal a Schaubühnében. A próbafolyamat során jó barátságba kerültem a dramaturggal, Jens Hilljével. Évekkel később, 2012-ben, amikor már tanítottam az egyetemen, tanársegédként kaptam egy ösztöndíjat az egyik berlini színművészeti egyetemre. […] ő közben színházvezető lett. Az induló Gorki Theater koncepciója nagyon izgalmas volt, jeleztem neki, hogy szívesen dolgoznék itt […] egyre nagyobb feladatokat kaptam, egyik munka hozta a másikat. Párhuzamosan ezzel a történettel, a Katona két berlini koprodukcióra is kiküldött […] ezek a Deutsches Theaterben valósultak meg. […] Közben meg már adtak tovább Grazba.” Rendezői felfogásáról több helyen úgy nyilatkozott: a nagyon személyes történetek, a politikai tartalom és egyfajta fantáziavilág ötvözése érdekli leginkább. Pályaképéből is látszik, hogy szívesen tanul új dolgokat, egy-egy alkotófolyamat során izgatja, ha azok addig ismeretlen tudást hoznak az életébe. Legyen szó bírósági eljárásról, a vadászpilóták munkájáról vagy a párhuzamos valóságokról. Szívesen dolgozik kortárs szövegekkel, sőt ő maga is ír darabot. A Mephistoland című szöveget 2016-ban, a Maxim Gorki Theater felkérésére vetette papírra Laboda Kornéllal és Benedek Alberttel közösen. A darabot az egyik legrangosabb német irodalmi elismerésre, a Brücke Berlin díjra is jelölték. A kommersztől ódzkodik, abban hisz, hogy mindig kell egy valódi gondolat vagy kérdés, ami mentén létrejön egy előadás. Szellemi és

anyagi értelemben is független szeretne lenni, és olyan előadásokat létrehozni, amikkel ténylegesen dolga van. Társadalmi-politikai kérdésekről megvan a markáns véleménye. Márciusban Salzburgban, a Mozarteum és a Thomas Bernhard Intézet közös szervezésében megrendezett Színház és ellenállás című beszélgetéssorozat vendége volt, ahol a Mephistoland felolvasószínházi előadása után beszélgetett a magyarországi, ausztriai és németországi politikai és kultúrpolitikai helyzetről. Majd a strasbourgi székhelyű Arte tévécsatorna Square Salon című műsorának Európa, demokrácia – illúzió? alcímet viselő beszélgetéspaneljának egyik vendégeként arra kereste a választ, mit jelenthet ma és hogyan tehető érvényessé a közös európai identitás. Máté Gábor és Horvai István 2003ban végzett színészosztálya, AlkalMáté Trupp néven minden nyáron közös produkciót hoz létre. Az előadásokban évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel. A Dömötör András című darabban az apakeresés, a családon belüli szerep és a szerelmi kapcsolatok mellett természetesen megkerülhetetlen volt, hogy foglalkozzanak a konzekvens irányok mentén, tudatosan alakított, mégis sokszor véletleneken is múló szakmai életével, azzal a pályaképpel, amely földrajzilag és identitásban is egyfajta megosztottságra kényszerül, mégis így ad ki egy izgalmas egészet.

RÉGI IS, ÚJ IS, JEWISH! A Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) olyan összművészeti rendezvénysorozat, amelyben a zsidó kultúrát a magyar és az egyetemes kultúra élő, szerves részeként ismerheti meg a közönség. A nyitott szellemiséget, a békés egymás mellett, illetve együttélést nagyszerű művészek és formációk közreműködésével mutatják be. A tavaszi fesztiválszezon május 25étől június 2-áig tartó, kiemelkedő eseménysorozata erős felütéssel, a Szerelmes Chagall című Horgas Eszter–Bálint András esttel indít. Horgas Eszter fuvolaművész számára a zseniális Marc Chagall hite, szerelme, képei óriási lehetőséget kínáltak egy izgalmas, fülbemászó és szívbe markoló összművészeti est létrehozására. A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz-zeneművek bravúros feldolgozásait hallhatjuk. Chagallt Bálint András személyesíti meg. Mácsai Pál – Lukács Miklós cimbalomművész zenei kíséretével – Örkény-egyperceseket olvas fel az „Az élet értelme – Egypercesek száz percben” esten. A Budapest Bár Mazel Tov, Budapest című koncertjén elsősorban zsidó zeneszerzők, szövegírók – Seress Rezső, G. Dénes György (Zsüti), Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd, Horváth Jenő és mások – generációról generációra hagyományozott, budapesti témájú kedvelt dalai kelnek új életre. A nő–férfi kapcsolatok rejtelmeit, valódiságát keresi és az érzelmek hullámvasútját mutatja meg Hernádi Judit, Dunai Tamás és a Budapest Klezmer Band. A koncert névadója a Hegedűs a háztetőn musical Szeretsz engem? című dala. A „Zeneünnep – Pop, swing és klezmer” esten Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter és vendégük, a Budapest Klezmer Band alapító énekese, Jávori Ferenc Fegya

közös koncertjét hallhatjuk. A művészek a ZsiMü történetében először állnak így együtt színpadra, hogy stílusok és dalok közötti közös utazásra hívják a hallgatóságot. Igazi kuriózum lesz a Zenemozi – Chaplintől Felliniig című program. Kováts Kriszta színész-énekesnő a mozi álomvilágába kalauzolja a közönséget partnerével, Farkas Gábriellel, aki nemcsak énekel, hanem rajzol is. Megelevenítik a filmtörténet nagy legendáit, Charlie Chaplintől Meryl Streepig, Marylin Monroe-tól Dustin Hoffmanig, Greta Garbótól Woody Allenig, Ingrid Bergmantól Garas Dezsőig. Dés László friss formációja, a Free Sounds Quartet (Dés László szopránszaxofon, Lukács Miklós cimbalom, Fenyvesi Márton gitár, Dés András ütőhangszerek) Szabad Hangok című koncertje is különleges élményt ígér. A végsőkig tágítják az amúgy is nagy zenei szabadsággal bíró jazz kereteit: minden előzetes próba, egyeztetés nélkül, csak hangszeres tudásukra, a fülükre és érzékenységükre hagyatkozva játszanak, a teljes szabadság örömével. Nyáry Krisztián tavaly megjelent Írjál és szeressél című könyvében százhuszonöt, a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy legfelháborítóbb szerelmes levele és azok keletkezésének története kapott helyet. Ezekből válogatva született meg a „Borítékolható szerelem”, Náray Erika és Nyáry Krisztián zenés előadása. Szinetár Dóra Szép Mesék – Rossz Mesék

című estjén a közelmúltban megjelent lemezének dalai mellett musicalrészletek, sanzonok, filmslágerek csendülnek fel, miközben személyes történeteivel végigvisz minket élete állomásain, a gyerekkorától, az első színpadra lépésétől kezdve a felnőtté válásán át az anyaság megélésének csodájáig. Révész Richárd jazz-zongorista tökéletes partnerként kíséri. A ZsiMü egyik különlegessége, hogy Dr. Vadas Vera alapító igazgató jóvoltából olyan műfajokat és művészeket hoz össze, amelyek, akik nem, vagy csak ritkán szoktak találkozni a színpadon. „Vera mindig inspirál, mert ragaszkodik a vadonatúj bemutatókhoz. Teljesen szűz dolgot kér, és ez iszonyatosan jó, mert évente rákényszerít arra, hogy új dolog szülessen bennem. Nehéz, de nagyon szép munka” – mondja Horgas Eszter. Jávori Fegya pedig azt meséli: „Sok olyan fellépésünk volt, ami nemzetközi elismerést indított el. Ilyen volt például a Klezmerszvit, amit először 2001-ben játszottunk. Zeneileg »ös�szeházasodtunk« a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, ami merész gondolatnak számított, de Vera hihetetlenül jó érzékkel támogatta az ötletet, és végül óriási sikerszéria lett belőle. Nála indult a Győri Balettel közös Purim, avagy a sorsvetés klezmerbalett pályafutása is, és a Muzsikás együttessel, a Vujicsics együttessel, a világhírű The Klezmeatics együttessel és a Roby Lakatos zenekarával való közös munka is.”

ZSIMÜ-KALANDRA FEL! 7

Megalkuvás NÉLKÜL SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: DOBOS TAMÁS

A társadalom peremére szorult emberek, menekültügy, civil kérdések, sorsok, történetek, az ország olyan arcának bemutatása, amit azoknak is észre kellene venniük, akik nem gyakran néznek a körúton túlra. Dokumentumés nagyjátékfilmek, hazai és nemzetközi sikerek. A Campfilm tizenkét éve része a magyar filmgyártásnak. Szerencsénkre. „A lényeg, hogy az alkotónak ne csak anyagi biztonságot nyújtsunk, de időt is. Legyen tere, lehetősége és ideje, hogy úgy és addig dolgozhasson a filmjén, amíg az valóban jó lesz. Képviseljük a film érdekeit a finanszírozók és a forgalmazók felé, hogy a végeredmény olyan legyen, amire mindannyian büszkék lehetünk” – a Campfilm esszenciáját és fő törekvéseit az egyik alapító, László Sára producer fogalmazza meg. Tizenkét éve indították útjára a Campfilmet két volt osztálytársával, Gerő Marcellal és Dobos Tamással. A kezdeti években főleg dokumentumfilmjeikkel kerültek be a köztudatba, bár szándékuk szerint nem csak e műfajban szerettek volna filmeket készíteni. (Igaz, Sárához mindig is inkább a doku állt közelebb.) Az indulás után pár évvel szűnt meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány, dokumentumfilmre pedig könnyebben kaptak támogatást nem állami és nem feltétlenül filmes forrásból. Tudatosan építkeztek, az elsők között voltak, akik a filmjeiket nemzetközi színtérre vitték: járták a fesztiválokat, keresték a támogatás és a forgalmazás külföldi lehetőségeit. A szoros nemzetközi kapcsolat ma is több filmjükben tetten érhető: Nagy Dénes új filmje, a Természetes fény magyar, francia, német és lett közreműködéssel készül. Ugyanakkor a szintén most készülő Ultra 8

(rendezője Nagy Viktor Oszkár) kizárólag magyar finanszírozásból, a Nemzeti Filmalap támogatásával valósul meg. „Nem minden film esetében hasznos a külföldi finanszírozás. Mindig a filmből, a témából indulunk ki, nem feltétlenül az a cél, hogy külföldre gyártsunk, efféle célból soha nem csorbulhat a tartalom” – magyarázza Sára. A Campfilmnél alkotói filmek készülnek, olyanok, amelyek ha különbözőek is, van, amiben nagyon hasonlítanak: mindegyik alkotás erőteljesen tükrözi rendezője kézjegyét. Például Gerő Marcellét, aki a dokumentumfilmet is szinte játékfilmként készít, alaposan felkészülve, tudatosan eltervezve mindent, időt hagyva a szereplőknek, bizalmi kapcsolatot kiépítve, ami nélkül filmjei nem lennének annyira őszinték és bensőségesek, mint amilyenek. Vagy Nagy Dénesét, aki előszeretettel dolgozik amatőr szereplőkkel. „A casting folyamata hosszan elhúzódik, Dénes alaposan megfontolja, kivel dolgozik együtt, végül pedig hagyja, hogy a szereplők saját személyisége is alakítsa a filmet, visszahasson a forgatókönyvre. Törekszünk rá, hogy a filmjeinket mélység és kidolgozottság jellemezze, és producerként minden segítséget megadjunk ehhez a rendezőknek. A szakma és a közönség pedig értékeli mindezt, számos külföldi és hazai díjat nyertek, sikeresen szere-

peltek a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon. A tapasztalat szerint kiemelkedő karriert azok a filmek futnak be, ahol az alkotónak van ideje elmélyülten foglalkozni művével. Mint például a Káin gyermekei, Gerő Marcell 2014-es filmje esetében, amelyen négy éven át dolgoztak. Tizenkét év terméséből kedvenc filmet kiemelni lehetetlen. „Mindig az a film foglalkoztat, amin éppen dolgozunk, most a dokumentumfilmek közül Oláh Judit Tábor című alkotása, illetve Dér Asia és Haragonics Sári Egy nő története című filmje. De erős nosztalgikus érzés fog el, ha korábbi filmjeinkre gondolok, például a Két világ köztre, a Káin gyermekeire, a Másik Magyarországra, a Lágy esőre, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Eleinte producerként szinte minden forgatási napon jelen voltam a helyszínen, együtt éltem a helyiekkel, filmjeink szereplőivel. Kicsik voltunk még, megtehettük. Ma már jóval nagyobb a Campfilm, a produceri munka természetszerűen jobban szétválik az alkotóitól” – mondja Sára, aki persze nem panaszként említi mindezt. Jól összefoglalja, mitől is olyan különleges a Campfilm: szerelemprojekt minden alkotás, minden film, ami végül a mozivászonra, a tévéképernyőre kerül.

Életöröm, ima és útkeresés – BEMUTATKOZIK A WIGAMA LEKKO SZERZŐ: SINKOVICZ ANITA FOTÓ: SIN OLIVÉR

Egy sikeres színész és egy népszerű zenész együttműködéséből született meg a hamarosan bemutatkozó Wigama Lekko. A Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert által megálmodott zenekar szenvedélyes, egyedi hangzásokkal kísérletezik dalaiban és különböző emberi történeteket elevenít meg. Kritikus gondolkodásmód jellemzi a nemsokára megjelenő lemezük összes számát, sablonoktól mentes dalszövegeiket pedig már most imádja a közönség. Debütáló lemezük számait 2019. április 20-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban már most imádják a hallgatók.

Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert a Kiválóságok Klubjában találkoztak először. Azóta már több színházi és könynyűzenei projekten dolgoztak együtt, többek között közös koncertet adtak a Café Budapest Fesztiválon és mindketten állandó fellépői a Cseh Tamás estnek. Munkáik során világossá vált, hogy mind emberileg, mind művészileg hasonlóan gondolkodnak. Dániel színész, de régóta vonzotta már a zenei pálya is, Róbert pedig zenész és előadóművész, mindketten a szakma és a közönség által is elismert művészek. 2018-ra érett meg bennük az elhatározás, hogy dalszerzőpárosként, közös zenekarral mutatkozzanak be egy szélesebb rétegnek. A fiatal színész a szerzői feladatokon túl énekesként, Róbert pedig gitárosként

működik közre. A zenekar tagja továbbá Szabó Árpád, hegedűs, Fehérvári Attila, basszusgitáros és Nádor Dávid, ütőhangszeres. A művészek munkásságukat egybefonva közös értékeik alapján alkotnak valami egyedit és maradandót. A névválasztás minden zenekar legnagyobb dilemmája. Rengeteg lehetőséget számba vettek, azonban nem találták meg azt az egy szót, ami az összes tulajdonságukat egybefoglalná és kizárólag őket jellemezné. Így esett a választásuk végül egy nem létező kifejezésre, a Wigama Lekkora. Elképzelésük szerint a név a zenekar és a közönség interakciója által nyer értelmet, hiszen a képviselt értékek és művészeti minőség, valamint a hallgatók érzelmei ruházzák majd fel jelentéssel az eddig

ismeretlen elnevezést. Már csak ebből is következtethetünk arra az egyediségre és kreativitásra, amelyről számaik is tanúbizonyságot tesznek. Első daluk Otthon.Budapest címmel jelent meg 2018. szeptember 1-jén, amelyhez videóklipet is készítettek. A dal azontúl, hogy budapesti lelkületével és sablonmentes szövegével tiszteleg a főváros előtt, nem feledkezik meg annak hibáiról sem. A jól ismert idealizált Budapest-életérzés megteremtése mellett érzékeltetik a város árnyoldalait is, és kritikusan szemlélik azt a környezetet, amelyben élnek. Ez a gondolkodásmód az összes dalukra jellemző. Jelenleg három további számuk érhető el, a Nincsen baj!, a Képkeret és a Karma dal. Szövegeikhez ihletet az emberi történetekben rejlő dühből, a keresésből, az imából és az életörömből merítenek, zenéjükben pedig a folk és az indie rock elemei keverednek. Szenvedélyes dalaikat saját élményeik ihletik és egy adott állapotot, nézőpontot közvetítenek. Feladatuk, hogy ezt az állapotot megörökítve rezonáljanak a hallgatókkal és közösséget teremtsenek, viszont nem céluk konkrétumokat, végső igazságokat megfogalmazni. 2018 nyarán első akusztikus koncertturnéjuk alkalmával több fesztiválon és vidéki helyszínen is megfordultak. A közönség mindenhol pozitívan fogadta őket, a visszajelzések alapján a dalszövegek érintették meg leginkább a hallgatóságot. A zenekar jelenleg folyamatosan próbál és új dalok készítésével van elfoglalva, amelyeket legelőször 2019. április 20-án hallhat a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncertjük alkalmával. 9

A komfortzónán túl SZERZŐ: F. R. FOTÓ: CSENDES KRISZTINA

A kortárs tánc a többség számára még mindig valamilyen nehezen értelmezhető talány, amit szinte képtelenség megfejteni, holott szerteágazóbb, emberibb, közvetlenebb és velőt rázóbb, mint azt sokan gondolnák. De mitől lehet jó egy kortárs táncelőadás? Miért idegenkednek tőle annyian, és hogyan alakult a kortárs tánc hazai helyzete? Többek közt ezeket a kérdéseket boncolgatva igyekeztünk körképet rajzolni a műfajról Sándor Zoltánnal, az Art Management Agency alapítójával.

Sokan, sokféleképpen próbálták már körülírni a kortárs fogalmát, de ahogyan a szó jelentése is folyamatosan alakult, úgy változott a kifejezés mögött megbújó értelmezés is. Egy azonban biztos, a kortárs a széles közönség számára nem hívó szó: egy igazi rétegműfaj, amelynek megértéséért, legyen szó képzőművészetről, zenéről, irodalomról vagy táncról, sok esetben meg kell dolgoznia a befogadónak. Ami pedig az utóbbit illeti, a néző hatványozottan nehéz helyzetben találhatja magát. Pedig a kortárs tánc világa hihetetlenül izgalmas: ugyanúgy lehet elgondolkodtató és megrázó, mint csodálatos és aktuális – csak ahhoz, hogy megszeressük, túl kell lépnünk a saját komfortzónánkon.

A megértésért meg kell dolgozni

Színpadra vitt géntérkép, a női és férfi viszonyrendszer bonyolultsága, egy atomtámadás története táncmozdulatokkal elmesélve – ezek mind sikeres kortárs táncelőadások témái az elmúlt évekből. De még akkor is, ha a produkció egy adott kérdés köré épül fel, a történetek nem adják magukat evidensen. A mű lehet egy megfejtendő rejtvény, aminek darabkáit a néző elé szórják, és ezeket kell megpróbálnia összeilleszteni, s a 10

kívánt mondanivalót kibogozni. Olyan is van, hogy az alkotó és az előadó pusztán a vizualitásra épít, és nem kell mindenáron történetet keresni a táncmű mögött – a nézőnek ilyenkor át kell tudnia adni magát a látványnak. „De a kortárs táncelőadás ugyanúgy boncolgathat elméleti kérdéseket is, próbálkozhat innovatív technológiák, új megközelítési módok alkalmazásával, hogy időről időre megújuljon és eredetiként hasson. Az alkotó részéről ezért legalább annyira feltételez egyéni gondolkodásmódot, mint az előadó és a néző részéről. Egy kortárs darab pedig nem attól jó, hogy érti az ember” – fejti ki Sándor Zoltán, aki nemcsak balettművészként, hanem művészeti menedzserként is sokéves tapasztalatot tudhat magáénak. Szerinte nem egyszerű feladat a közönséggel megértetni, hogy ha kortárs táncelőadást néznek, a darab mondanivalóját nem fogják tálcán megkapni. Épp emiatt vannak, akik a kortárs táncot elitistának, kimértnek, kirekesztőnek tartják. „A feladata tehát nem egyszerű: minél szélesebb körben »átnevelni« a közönséget, illetve kinevelni egy újat, amelynek már magától értetődően lesz igénye a kortárs táncra. Ezt a folyamatot pedig érdemes gyermekkorban elkezdeni. Külföldön ennek komolyabb hagyománya van, de szerencsére itthon is egyre több társulat ismeri fel a beavatószínházi programok fontosságát, ami bizakodásra ad okot” – mondja Sándor Zoltán.

Harmincéves lemaradást kellett behozni

A kortárs tánc fejlődése a XX. század második felétől vett igazán nagy lendületet az Egyesült Államokban és Európában, Magyarországon pedig közvetlenül a vasfüggöny lebontását követően, az 1990-es évek elején jelentkezett. „Tudomásul kell tehát venni, hogy nem kevés lemaradásunk van. Ezt azonban az elmúlt harminc évben szerintem nagyon jó tempóban hozta be a hazai kortárs táncélet, amely szép eredményeket tud felmutatni, nemzetközi viszonylatban is jó irányba halad. A társulatok folyamatosan bizonyítják idehaza és a határainkon kívül is, hogy a színvonal magas” – hangsúlyozza Sándor Zoltán. Ez talán annak is köszönhető, hogy a magyar táncélet az elmúlt években gyorsan és jelentősen átalakult, szerveződése pedig a mai napig tart. Mivel a társulatok összetétele folyamatosan változik – a koreográfusok szinte egyetlen együttesben sem állandóak –, a külön-

böző alkotók eltérő stílusokat hoznak, és más-más hatással vannak a táncosokra is, ami színesíti a palettát. „Mára a kortárs táncnak itthon is önálló közönsége lett, a klasszikus vonal (balett és a néptánc) mellett jelentős pozíciót vívott ki magának. Jó volna viszont, ha egy egyensúlyi helyzet tudna kialakulni, hiszen a klasszikus balettnek és a klasszikus alapú egyéb táncműfajok képviselőinek, valamint a néptáncnak továbbra is létjogosultságuk van. Aggasztónak és elkeserítőnek tartom, hogy akadnak olyan kritikusok, akik szubjektív nézőpontjukkal, tiszteletlen és kulturálatlan hangnemű írásaikkal kifejezetten rombolnak, és ezzel feszültséget generálnak a szakmában, illetve még inkább előidézik a távolságot a kortárs és a »klasszikus« műfajok képviselői között. Megjegyzem, mind a klasszikusbalett-, mind a néptánctársulatok újító útra léptek: kortárs kezdeményezéseik vannak, nyitottak az új irányvonalak felé való elmozdulásra, ami remek” – teszi hozzá.

Széllel szemben

A hazai kortárs táncélet tehát sokat fejlődött az elmúlt harminc évben, mindez pedig úgy ment végbe, hogy a szakma számára a megfelelő infrastruktúra nem igazán volt biztosított. Kevés volt a megfelelő próbaterem és játszóhely is. A nemrégiben átadott Nemzeti Táncszínház épülete – amely áldás az egész táncművészeti szakma számára – remélhetőleg színteret biztosít a kortárs tánc képviselői részére is. A támogatási rendszer is hagyott maga után kívánnivalókat az elmúlt évtizedekben. Ma vannak ugyan jó kezdeményezések – Sándor Zoltán szerint ilyen a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programja –, az előadó-művészeti taotámogatási rendszer közelmúltbeli megszüntetése azonban sokakat kellemetlenül érint és új kihívások elé állít. „Még mindig nem tisztázott, hogy miként is fogja a kormányzat helyettesíteni, illetve átcsoportosítani azt a forrást, amit eddig a taóból származó bevétel jelentett sokak számára. Remélhetőleg egy olyan rendszert sikerül felépíteni, ami méltán kárpótolja az érintetteket, viszont azokat a hézagokat, amelyek az előző szisztémában visszaélésekre adhattak okot, kiküszöböli” – mondja. Sándor Zoltán szerint az is elképzelhető, hogy a kisebb független társulatok jóval kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a fent említett okok miatt. Így számukra komoly feladatot jelenthet ennek a megoldása, és

nem kis erőfeszítésekbe kerül majd olyan támogatókat találni, akik valamilyen módon hozzájárulnak a létükhöz szükséges költségek fedezéséhez. „Korábban a cégek számára komoly presztízskérdés volt a kultúra támogatása, és tudtommal a ráfordított összeg után adókedvezményben is részesültek – ezt a rendszert azonban megszüntették. Néhány kiváltságos társulat még a mai napig abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy-egy jól menő cég szívesen társítja a saját imázsát hozzá, és komoly anyagi, illetve erkölcsi támogatásban részesíti. Remek lenne, ha hasonló módon, ennek mintájára a profitábilis cégek a kultúra támogatására fordíthatnák a nyereségük egy részét – de őszintén, ezt egyben naiv elképzelésnek is tartom jelen körülmények között” – fejti ki.

Szükség van az utánpótlás-nevelésre

A kortárs tánc hazai jövője mindenesetre – a támogatások mellett – nagyban függ az utánpótlás-neveléstől. Az előadó-művészeti tao megszüntetése miatt azonban az egyik legjelentősebb magyar kortárs táncoktatási intézmény, a Budapesti Kortárstánc Főiskola sorsa egy ideig bizonytalanná vált. Úgy tűnt, a kialakult helyzet miatt kénytelen lesz felfüggeszteni a működését, de a friss hírek szerint a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-vel kötött, új képzés beindítására vonatkozó együttműködési megállapodása megmentheti az intézményt. „Remélem, hogy az Angelus Iván vezette főiskola képes marad a további működésre. Számos helyen és formában folyik egyébként kortárs táncművészeti képzés. Ideálisnak nem nevezném a helyzetet, de azt kell mondanom, hogy alternatívák elég sok helyen mutatkoznak”– hangsúlyozza Sándor Zoltán. De vajon az iskolából kikerülve men�nyire jelent biztos megélhetési alapot a kortárs táncos életpálya? Ahogy Sándor Zoltán is rámutat: hogy ki hogyan boldogul, az egyéni rátermettségen, kvalitásokon és a szerencsén is nagyban múlhat. „Van, aki el tud helyezkedni, fix állást kap, van, aki szabadúszóként éli az életét. Vannak, akik a táncból származó jövedelmükből meg tudnak élni, vannak, akik polgári foglalkozást is űznek ahhoz, hogy a megélhetésüket biztosítani tudják” – mondja. Egyben azonban biztos: a pálya elhagyása minden táncművészt kellemetlenül érint, legyen szó a kortárs vagy a klasszikus műfaj képviselőjéről. 11

Nem akarom, hogy a hazám múzeummá váljon SZERZŐ: JANKOVICS MÁRTON FOTÓ: SIN OLIVÉR

Nem zavarja, ha egyre kevésbé tudatosítják az emberek, hogy svéd a kedvenc írójuk vagy zenészük, mert a XXI. században épp a nemzetköziség a legnagyobb erő. Sokak fejében elavult kép él a svéd kultúráról, amin változtatni kell. Az imidzsépítés pedig túlmutat a húsgolyócskákon, az ABBA-n és Bergmanon, értékeken alapul. Interjú Niclas Trouvé budapesti svéd nagykövettel. 12

Mennyire erősek a svéd–magyar kulturális kapcsolatok? A válasz többrétegű. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az EU-s partnerség mennyivel közelebb hozta a két országot egymáshoz. Közös piac, szabad mozgás és szinte nincsenek határok. Ha mindezt figyelembe ves�szük, akkor nagyon szoros a kulturális kapcsolat. Fiatal koromban alig tudtunk valamit Magyarországról és általában a vasfüggönyön túli országokról – még a földrajzilag szomszédos balti államok is szürke zónának számítottak. Minimális volt a kapcsolat, de a rendszerváltás óriási változásokat hozott ezen a téren. Rengeteg svéd utazik ide, Budapest népszerű turisztikai célponttá vált. Majdnem kétszáz svéd cég működik az országban, húsz–huszonötezer magyar dolgozót foglalkoztat. A személyközi kapcsolatok még régebbre nyúlnak vissza. A II. világháború és az 56-os forradalom után, de még később is sok magyar érkezett Svédországba. Ők mára már svédnek vallják magukat, de szoros kapcsolat fűzi őket ide, és sokan vissza is költöznek idős korukra. Ezek mind fontos tényezők, amikor a kulturális kapcsolatokról beszélünk. De mi a helyzet a svéd kultúrával mint branddel? Mennyire ismert manapság Magyarországon? Sok magyar fogyaszt svéd kultúrát, még ha nem is mindegyikük tud róla, hogy ezt teszi. Például ott van a sajnálatos módon tavaly elhunyt Avicii, akinek rengetegen rajongtak úgy a zenéjéért, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy svéd. Ez a jelenség máshol is megfigyelhető, akár a skandináv krimiknél is: azt persze tudja az olvasó, hogy skandináv könyvet vesz a kezébe, az viszont már nem feltétlenül érdekli, hogy épp dán, norvég, finn vagy svéd a szerző. Az ABBA-ról viszont senki sem gondolja, hogy norvég vagy finn. Valóban létezik generációs különbség. Nem mindegy, hogy ABBA- vagy Avicii-rajongó-e az ember. Sokak fejében él elavult kép Svédországról, mintha megrekedt volna a 80-as, 90-es években. Rengetegen ismerik például Astrid Lindgren Harisnyás Pippijét és más ikonikus gyerekkönyveit vagy Ingmar Bergmant, akinek épp tavaly ünnepeltük a születése századik évfordulóját, ahogy mindenki hallott már az ABBA-ról és a Roxette-ről. Őket könnyebb azonosí-

tani svédként, azonban nem fedik le a mai svéd kultúrát. Mi lehet az oka annak, hogy ma kevésbé tudatosítjuk, svéd a kedvenc zenészünk vagy írónk? Ez szerintem világjelenség, amiben komoly szerepe van a radikálisan kibővült választéknak. Gyerekkoromban például csak két tévécsatorna volt. Ma meg csak bekapcsoljuk a Netflixet, és végeérhetetlen mennyiségű film közül válogathatunk. A zenében ugyanez a Spotify, amiről amúgy szintén kevesen tudják, hogy svéd cég, akárcsak a Skype-ról. Pedig ezek is a kultúra részei, különösen a Spotify, ami forradalmasította a zeneipart. Egy technikai innováció, ami a kultúra terjedését szolgálja. Nemcsak a svéd kultúráét, és szerintem ez a lényeg. Az embereket ma már nem érdekli annyira, hogy egy dal svéd, amerikai vagy magyar. Az angolszász slágerlisták élén álló popdalok nagy részét svéd zeneszerzők írják és Stockholmban veszik fel. De jó példa a februárban másodszor megrendezett Budapest Songwriting Camp, amit épp az ABBA egyik tagja alapított. Az ötlet, hogy hozzunk össze Budapesten fiatal, tehetséges zenészeket a világ minden részéről, hogy megismerjék egymást és közösen keressenek új, izgalmas kifejezési formákat. Itt sem az a lényeg, ki honnan jött, hanem az, hogy a dalszerzők megismerjék és inspirálják egymást. Ezzel együtt azt is sokan hangsúlyozzák, hogy meg kell őrizni a helyi sajátosságokat, különben egy idő után az összes popdal ugyanúgy szól majd a rádióban. Ennek nincs veszélye? Én sem szeretnék olyan helyen élni, ahol minden dal ugyanúgy szól, és csak azt tekintjük értéknek, ami eladható. Az amerikai kultúra egészen fantasztikus és gazdag, de nem lenne jó, ha mindent letarolna. Olykor bosszankodom is, amikor a tévében csak amerikai filmeket, sorozatokat látok. Már Svédországban is hiányoltam, hogy miért nem kapunk többet a velünk szomszédos országok híreiből és kultúrájából. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a nemzetiség egyre kevésbé lényegi tényező. Más nagykövetségeknél kevésbé fűt minket, hogy minden projektünket a svéd zászlóval címkézzünk fel. Természetesen mi is büszkék vagyunk a sikeres művészeinkre és sportolóinkra, de nagyobb hangsúlyt fektetünk a ke-

veredésre, arra, ahogy az ötletek és a trendek kölcsönösen megtermékenyítik egymást. Ha a svéd népzene keveredik az indiai vagy a magyar folkkal, majd kap még egy kis afrikai beütést, az magasabb szintre emelheti a svéd kultúrát. Ebben az értelemben magunkévá tettük a globalizációt. A globalizált világban is hatalmas munka egy nemzet kulturális imidzsét felépíteni. A svéd államnak van erre kidolgozott stratégiája? Elég régóta. Majdnem harminc éve diplomata vagyok, és amikor kezdtem, még nem dolgoztunk ennyire tudatosan ezen a területen. Mi is azzal próbálkoztunk, amit sok ország a mai napig csinál: kiállításokat, zenei produkciókat vagy gasztronómiai eseményeket rendeztünk külföldön, beszálltunk egy ígéretes szerző vagy könyv nemzetközi promóciójába. Nincs ezzel semmi gond, de elkezdtünk mélyebbre ásni. Az állam – széles körű párbeszéddel – megpróbálta kideríteni, mik azok az alapértékek, amik Svédországot fémjelzik a világban. Mert ez túlmutat a húsgolyócskákon, az ABBA-n, Bergmanon, vagy az IKEA-n, amik természetesen mind hozzátartoznak, de önmagukban nem adják ki a teljes képet. És mire jutottak? Négy alapértéket találtunk, amit az emberek többsége Svédországhoz csatol. Pontosabban, amiről szeretnénk, ha Svédország jutna az eszükbe. Svédországot innovatív, nyitott, gondoskodó, hiteles országnak pozicionáljuk. Víziónk, hogy olyan szabad és nyitott ország legyünk, amely súlyos kihívásokkal teli világunkban innovációs központként szolgál és együttműködésre inspirál. Ezek alapján kijelöltünk négy lényegi területet, amelyet központinak tartunk a promóciós és kommunikációs munkánkban: az innováció, a kreativitás, a fenntarthatóság és a társadalom területét. Ezen kategóriákkal pedig már jól azonosíthatók a konkrét projektek. A svéd kultúra tehát nem egy-egy zseniális művész évfordulóján, hanem lefektetett értékeken alapul. A nagy személyiségek és remekművek persze fontosak, de jó, ha áll mögöttük egy értékrend, amivel tudunk azonosulni a XXI. században is. Így tudjuk megmutatni a ma Svédországát. Mert ahogy említettem, sokak fejében még mindig elavult kép él rólunk. Szeretem a múzeumokat, de nem akarom, hogy

a hazám is múzeummá váljon. A svéd társadalom minden egyes nap változik, ezt meg kell jelenítenünk. Az értékrend közös nevezőre tudja hozni a svéd kultúra terjesztését a gazdasági cégek üzleti terjeszkedésével? Vagy ez két külön történet? Art is Business – a magazinjuk címe helyesen állítja, hogy a művészet üzlet, de hozzá kell tenni: az üzlet is művészet. A svéd magáncégek fő célja természetesen a profittermelés és a terjeszkedés. Ez így van rendjén, de a többségük emellett büszke a svéd gyökerekre, és ők is kiállnak a fenti értékek mellett. Ez megmutatkozhat a környezetbarát termelésben, az átláthatóságban, az esélyegyenlőségben vagy abban, hogy nem zsákmányolják ki az alkalmazottaikat. Ezt a hozzáadott értéket gyakran a marketingjükben is kiemelik: a Volvónak már részben kínaiak a tulajdonosai, és a világ különböző részein gyártják az autóikat, de mindenki tudja, hogy a cég svéd színvonalat képvisel. A legutóbbi reklámban már nem is azt írták ki, hogy „Made in Sweden”, hanem „Made by Sweden”. Mert ez a lényeg. Nemcsak az üzlet, a diplomácia is kifinomult művészet. Ma viszont sokan aggódnak, hogy az értékalapú diplomácia hanyatlóban van, és egy vagdalkozó időszaknak nézünk elébe, amikor a világpolitikai kérdések dühös tweetekben és cinikus beszólásokban dőlnek el. Ön is így látja? A veszély valódi. 2019-re el kellett volna érnünk egy magasabb szintet, amikor az országok arra koncentrálnak, mi köti össze, nem pedig arra, mi választja el őket. A nagy problémák zöme eleve csak nemzetközi összefogással oldható meg. Az üzleti világ már rég felismerte ezt, az országokon és időzónákon átívelő multinacionális cégek számára a határok nem jelentenek akadályt. A kormányok ebben kicsit lassabbak, de az EU hatalmas előrelépést jelentett ezen a téren. Egy olyan kontinens volt képes az összefogásra, amelyik az utóbbi évszázadok nagy háborúit kirobbantotta. Optimistán tekint a jövőbe? Nincs más választásom. Realista vagyok, tisztán látom a kihívásokat, de azt is tudom, hogy nincs másik út, csak az összefogás. Sokan gondolják, hogy vissza lehet forgatni az időt, bezárkózni és falakat emelni. Meggyőződésem, hogy tévednek, és hosszú távon ők is kénytelenek lesznek ezt belátni. 13

ÉLJÜK ÁT A KÖZÖSSÉGET! SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN

A világ egyik legjobb zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), közösségépítésben is alighanem páratlan. Rendhagyó koncertformákat dolgozott ki, amelyekkel új közönséget vont be a klasszikus zenét hallgatók táborába. Tudatosan dolgozik azon, hogy a jövő zenekara legyen – mondja Fischer Iván.

A BFZ szinte rögtön a megalapítása után bombaként robbant be a világ zenei élvonalába. A titok nyitja: „Azzal az ambícióval fogtunk hozzá, hogy egy újító, nagyon lelkes, keményen dolgozó, csodálatos zenekart hozzunk létre. Az óriási elszántságunkkal, a kollektív szellemünkkel azonnal nemzetkōzi feltünést keltettünk” – meséli Fischer Iván. A nyolcvanas években egy fillér állami támogatást sem kaptak, magánsegítséggel tudták fenntartani magukat. „1984-ben együtt mentünk be a Magyar Televízióba az Állami Biztosító akkori igazgatójával, és a riporter azt kérdezte tőlem: mit jelent a szponzor szó? El kellett magyaráznom” – emlékezik a kezdetekre a zeneigazgató. Mint mondja, a nagyzenekari muzsikálás drága műfaj, pusztán a koncertjegyekből származó bevétel a világon sehol sem elég a fennmaradáshoz. „Régen császári és királyi udvarok, őrgrófok, hercegek támogatták a zenekarokat, ez az arisztokrácia dolga volt. Amióta nincsenek ilyen udvarok, két hagyomány alakult ki: Európában az állami támogatás, Amerikában pedig a filantrópia, a szponzoráció. Amerikában semmilyen állami támogatás nincs, Nyugat-Európában viszont olyan 14

nagy mértékű, hogy alig van szükség szponzorációra. A közép-kelet-európai régióban alacsony az állami dotáció, itt feltétlenül kombinálni kellene az európai és az amerikai modellt. Magyarországon Csipkerózsika-álmot alszik a szponzoráció, még nem jöttek rá az emberek, milyen hatalmas előnyökkel jár, ha egy nagy cég összekapcsolódik például egy olyan világsikerű kulturális intézménnyel, mint a BFZ.” „A művészet és a támogatók egymásra találása nálunk kulcskérdés” – mondja Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatóhelyettese. „A BFZ-t január óta igazgató Martin Hoffmann a zenekar nemzetközi képviseletével, turnészervezéssel, illetve brandépítéssel foglalkozik, azon dolgozik, hogy még ismertebbé és kedveltebbé váljunk külföldön, és minél több szponzort találjon számunkra. A kormányzattal és fővárosi önkormányzattal való kapcsolattartás az én kiemelt feladataim közé tartozik, emellett koordinálom a közönségkapcsolatokat, a jegyértékesítést, a belföldi koncertszervezést, az ifjúsági programokat és a közösségi projektjeinket. Nagy a verseny, csak Budapestet tekintve is sok

jó zenekar igyekszik közönséget találni, ezért muszáj élen járnunk a kommunikációban” – folytatja Erdődy Orsolya. „A köztéri plakátok és az újsághirdetések kora leáldozóban van, egyre inkább a személyes kötődés kerül előtérbe. Tapasztalatunk szerint a jegyértékesítés szempontjából is az a leghasznosabb, ha a már meglévő közönségünkkel minél közvetlenebb kapcsolatot tartunk, hírleveleket küldünk nekik, rendezvényekre hívjuk őket. A hozzávetőlegesen hétezer főt számláló törzsközönségünk önmagában háromszor meg tudja tölteni a Müpát, de persze folyamatosan próbálunk újabb rétegeket megnyerni. Olyan módon is erősítjük az összetartozást, hogy a követőink körökbe tömörülhetnek. A Támogatói Klubunkba tagdíj ellenében kerülhetnek be, és a befizetett összegtől függően más-más szolgáltatásokat kapnak; találkozókat, vacsorákat, beszélgetéseket szervezünk nekik, bejöhetnek a főpróbákra, ők jutnak hozzá először a legújabb CD-inkhez, dedikált példányokkal kedveskedünk nekik. A BFZ Barátok hűségprogramhoz ingyenesen lehet csatlakozni, viszont minél több jegyet vásárol valaki, annál magasabb szintű

kedvezményekben részesül. A tagok a BFZ Barátok kártyát felmutatva például olcsóbban vásárolhatnak néhány könyvesboltban, kávézóban, és számukra is szervezünk személyre szabott programokat.” A zenekart tárt karokkal várják a világ legrangosabb koncerttermeiben, Fischer Iván és muzsikusai mégis azt tartják a legfontosabb küldetésüknek, hogy a hazai társadalom minden rétegét és korosztályát megszólítsák a zene szépségével. Egyedi hangversenyformákat vezettek be, egyre többször lépnek fel olyan alternatív helyszíneken – idősotthonokban, elhagyott zsinagógákban, kórházakban, gyermekgondozó intézetekben, börtönökben, köztereken –, ahol igazán közel kerülhetnek a közönséghez.

nak, – akik ünnepként tekintenek ezekre az alkalmakra, utánaolvasnak a daraboknak, felöltik a legcsinosabb ruhájukat, és odaadó figyelemmel követik a programot –, gyógyító, kellemes emlékeket idéző, dallamos klasszikusokat játszanak. Éppoly magas színvonalon, mintha a Carnegie Hall közönségének muzsikálnának. „Egy-egy Közösségi Héten huszonegy koncertet adunk. A zenészeink számára nagyon szép visszaigazolás, amikor idős emberek szemében látják csillogni az örömöt, vagy amikor azt tapasztalják, hogy a kis falvakban élő hátrányos helyzetű fiatalok érdeklődését is sikerült felkelteniük” – mondja az igazgatóhelyettes. Az idén még egyszer, szeptember 2–10. között tartanak Közösségi Hetet.

Midnight Music

A BFZ célja, hogy a holokauszt után üresen maradt épületek újra megteljenek élettel, zenével és kultúrával. A helyi közösségek zsidó vonatkozású műveken, illetve történeteken keresztül ismerhetik meg azt a sokszínűséget és toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. Fischer Iván anno így foglalta össze a koncertsorozat lényegét: „Ellátogatunk ezekre a helyekre, és ingyenes koncerteket adunk. Az emberek kíváncsiak, bejönnek a koncertre, a zene becsalogatja őket. A zenekar játszik, utána pedig a rabbi elmeséli, mi volt itt annak idején, hogyan működött az együttélés a zsidó közösséggel. Reméljük, hogy a szép zene és az ismertetés közelebb hozza az egykori zsidó közösség emlékét azokhoz, akik ma az épület körül élnek.”

A BFZ – a koncerttermek hűvös eleganciáját odahagyva – utat talált az éjszakai életet élő ifjúsághoz is. A Midnight Music hallgatóságát olyan „éjjeli baglyok” alkotják, akik arra vágynak, hogy a klasszikus zenét is kötöttségek és feszengés nélkül élvezhessék. Az éjféli koncertekre nem kell kiöltözniük, babzsákokon heverészhetnek, és akár egy pohár italt is elkortyolhatnak előadás közben. A közönség a magas színvonalú zenei produkciók élménye mellett rövid, szórakoztató műismertetésekben részesül. Annak, aki még nem hallotta élőben játszani a Fesztiválzenekart, a Midnight Music a legjobb beavató program: karnyújtásnyira vannak tőle a hangszerek és megszólaltatóik – körülöleli a zene. Az előadók és a befogadók közé nem ékelődik színpad, és ez a muzsikusoknak is hatalmas élmény, hiszen látják, érzékelik a közöttük ülő vagy fekvő hallgatók minden apró reakcióját. A mosolyoktól az ujjak dobolásán át az álmos szuszogásig minden emberi és valódi. Az elbóbiskolás is – amiért senki nem tesz szemrehányást.

Közösségi Hetek

Az együttes évente háromszor felkerekedik, és ingyenes, országos koncertsorozatával „házhoz viszi” a klasszikus zenét azoknak, akiknek egészségügyi, szociális vagy anyagi okokból nem adatik meg, hogy a koncerttermekben hallgassák. A Közösségi Hét keretében Zsinagóga-, Templomi, gyerekeknek szóló Zenevár, valamint időseknek szóló Játékidő koncerteket adnak. Mindenkinek olyan műsort állítanak össze, amivel a legnagyobb örömöt okozzák. Az idősotthonok lakói-

Zsinagógakoncertek

TérTáncKoncert

2015-ben elhatározták: nemcsak elmennek a mostoha körülmények között élőkhöz, hanem arra is esélyt adnak, hogy ők utazzanak Budapestre, és közösen hozzanak létre egy nagyszabású eseményt. Így született meg a TérTáncKoncert; Budapest szívében a BFZ élő muzsikájára több száz nehéz sorsú fiatal táncolt együtt, egy napra valódi hőssé válva. 2019. június 16-án ismét megrendezik az ingyenes szabadtéri koncertet. A zenei programról Fischer Iván karmester így írt: „Beethoven VII. szimfóniáját Wagner a »tánc apoteózisának« nevezte. Különösen az utolsó tétel folyamatosan lelkesítő lüktetése miatt tekintették akkor ezt a zenét a szabadság zenéjének. Jó, hogy erre fognak most táncolni a gyerekek!” A TérTáncKoncert helyszíne a Szent István-bazilika előtti tér lesz.

Az évente itthon adott mintegy százhúsz koncertjük fele társadalmi szerepvállalás. „Minden egyes koncert fontos, nincs olyan, amit félvállról vennénk. Állandó testi, lelki, technikai, szellemi tréningben kell tartani a zenekart. Körülbelül száz embert irányítok, néha törzsfőnöknek kell lennem, aki elrendezi a kis személyes konfliktusokat, beszél az emberekkel, ha némi baj van a hozzáállásukkal. Ez fáradságos, nehéz munka, de nagyon szeretek törzsfőnök lenni” – mondja mosolyogva Fischer Iván Mi mást kívánhatnánk, mint hogy ez a törzsközösség tartsa meg eddigi jó szokásait, és bővelkedjen szponzorokban. Hogy maga is adakozhasson, és a zene legyen tényleg mindenkié. Mert – Kodály Zoltánt idézve – „A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét s ami benne érték, azt mind meghatványozza”.

FISCHER IVÁN Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója, a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester tiszteletbeli karmestere. Az utóbbi években zeneszerzőként is tevékeny: műveit bemutatták az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában is. Nagy sikerű opera-előadások rendezője. Vendégkarmesterként több mint tíz alkalommal vezényelte eddig a Berlini Filharmonikus Zenekart, minden évben két hetet tölt az amszterdami Royal Concertgebouw Zenekarral, és gyakran vezényli az Egyesült Államok vezető szimfonikus zenekarait, köztük a New York-i Filharmonikus Zenekart és a Clevelandi Szimfonikus Zenekart. Zeneigazgatóként vezette a Kent Operát és a Lyoni Operaházat, vezető karmesterként a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekart.

VÁROSI KULTÚRKAVALKÁD NEMZETKÖZI DIMENZIÓBAN

– Budapest Art Week

SZERZŐ: VÁRHEGYI ANDRÁS FOTÓ: EGYED PÉTER

Idén tavasszal ismét a képzőművészet sokszínűségét ünnepeljük a legizgalmasabb városspecifikus képzőművészeti eseménysorozaton. A Budapest Art Week 2019-ben is lehetőséget teremet arra, hogy nemzetközi színtéren is elismert galériák és vezető múzeumok kínálatának széles skálájából válogathassunk kedvünkre. Karszalagot fel, öveket becsatolni, indulunk!

Április 9. és 14. között immár negyedik alkalommal rendezik meg a főváros legpezsgőbb képzőművészeti eseménysorozatát, a Budapest Art Weeket, amelyen egy hétig minden a múzeumokról, galériákról, alkotóműhelyekről szól, valamint magukról a képzőművészekről és természetesen a közönségről, amelynek tagjai között évről évre egyre több a 20-as, 30as korosztályhoz tartozó érdeklődő. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a BAW eltökélt célja, hogy érhető módon tálalja a művészetet, ezáltal a képzőművészetben kevésbé jártas emberekhez is eljusson, másrészt a rendkívül kedvező árképzés miatt is népszerű lehet, hiszen a hatnapos esemény mintegy 180 programjának látogatására jogosító hetijegy ára mindössze hatezer forint, míg a diák- és nyugdíjashetijegy négyezer forintba kerül, tavaly óta pedig már napijegy is váltható. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiegészítő programjaként megvalósuló eseménysorozatnak világszerte számos megfelelője akad, olyan nagyvárosokban rendeznek rendszeresen Art Weeket, mint New York, London és Berlin. A hazai eseményre is számos külföldi látogatót várnak, ezt erősíti a nemzetközi sajtóban futó kommunikáció, az angolul zajló programok jelentléte, valamint a kétnyelvű BAW magazin, amely a hasznos információk és a programleírások mellett interjúkat, magazinos anyagokat tartalmaz. 16

A Budapest Art Week megálmodója Bérczi Linda kulturális programszervező, akinek évek óta szilárd elhatározása, hogy közelebb hozza a kortárs művészeket és művészetüket az érdeklődőkhöz, és ezáltal tegye jelenlevővé a képzőművészetet a mindennapi életünkben. Ennek jegyében hozta létre a Budapest Art Mentor képzőművészeti mentorprogramot is, amely fiatal képzőművészeknek teremt lehetőséget a magyar és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra. A hazai intézmények is egyre inkább felismerik, hogyan képes egy-egy ilyen színes eseménysorozat becsalogatni az érdeklődőket a kiállításokra. A Budapest Art Week látogatói egyúttal aktív résztvevőkké is válnak: tárlatvezetéseken, vezetett sétákon és galériatúrákon vehetnek részt, workshopok, beszélgetések, filmvetítések és kiállításmegnyitók várják őket, a Nyitott Műtermek Délutánján pedig lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is. A múzeumok azon programjai, amelyeken a kulisszák mögé tekinthetnek be az érdeklődők, vagy ahol az épületet is bejárhatják, minden évben nagy népszerűségnek örvendenek, hasonlóan a kiállítótérbe vitt más művészeti ágakhoz kötődő eseményekhez. Az ilyen happeningek élményszerűvé, „emberarcúvá” teszik egy gyűjtemény vagy egy múzeum megismerését.

Idén először külön tematikával jelentkezik a Budapest Art Week: a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozva a BAW fókuszában is az orosz művészet áll, ehhez kapcsolódik az a saját szervezésű kiállítás, amely egy egyedülállóan különleges helyszínen, a budavári Mikve Galériában kapott helyet. A Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben című központi tárlaton huszonöt művész (csoport) és hat önszerveződő művészeti szervezet mutatkozik be és reflektál a két ország jelenlegi kortárs képzőművészeti helyzetére. A hat nap gazdag kínálatát felsorolni is lehetetlen, találunk a programok között több kiállítást, amelyek a Bauhaus idei 100. évfordulójához kapcsolódnak, lesz számos fotóművészeti tárlat, népszerű, állandó és egyedi, időszaki tárlatok, az elismert alkotók műveit felsorakoztató kiállítások mellett pedig még egy olyan tárlat is helyet kapott, amelyen ismeretlen művészek alkotásaival találkozhatunk. Idén is meghirdették az egyik legnépszerűbb programot, a 4-es metró sétát, de részt vehetünk jótékonysági jógaórán is, sőt a food styling tudományával is megismerkedhetünk. A Budapest Art Week az idén önálló művészetpedagógiai programot indít középiskolás csoportok számára. A kifejezetten fiatalokat megcélzó Közelítő program a kortárs művészettel való élményszerű találkozásra teremt lehetőséget. A regisztráló diákcsoportok egy művészetpedagógus által vezetett, több művészeti helyszínt érintő séta keretében betekintést kapnak a múzeumok, galériák és műtermek világába. A program fő támogatója a B. Braun Avitum Hungary Zrt. Az elmúlt évek eredményei leginkább a Budapest Art Week iránti érdeklődésben mérhetők. Az előzetes jegyeladások, a vezetett programokra történő regisztrációk, valamint a programfüzet kelendősége mind azt mutatják, hogy az emberek már várják az rendezvénysorozatot, terveznek vele, és kíváncsian figyelik, milyen eseményeken vehetnek részt.

SZAKÁL ÉVA: SATISFACTION

A BUDAPEST ART MENTOR PROGRAM bemutatja:

olaj, vászon, 2018 100 x 130 cm

FOTÓ: HEGYHÁTI RÉKA

Szakál Éva festőművész Manapság időnk nagy részét virtuális felületek előtt töltjük. Az online ingerek és a végtelen keresőrendszer lehetőségei inspirálták legutóbbi sorozatomat. Azokat a pillanatokat próbálom elkapni, mikor az internet gyenge jelerőssége miatt a keresőbe beírt téma képei homogén színmezőkre redukálva jelennek meg. A képernyő tárgyi motívumok és asszociációk nélküli “colour fieldekből” álló

kompozícióvá változik. Ezt a hibaként definiált jelenséget festem vászonra – nyilatkozta Szakál Éva, a Budapest Art Mentor program 2017-2018-as évfolyamának mentoráltja. A Budapest Art Mentor program a fiatal képzőművészeknek kínál lehetőséget arra, hogy megismerjék a magyar és nemzetközi szcénát, sőt adott esetben beágyazódjanak abba. A kortárs alkotók számára elenged-

hetetlen, hogy már az egyetem alatt, de legkésőbb az egyetemről kikerülve elkezdjék magukat pozícionálni a művészetiparban. Jó néhány beszélgetés és megannyi tapasztalat hozta azt a felismerést, hogy a fiatal képzőművészeknek szükségük lenne egy segítő kézre, amely bevezeti őket a hazai és nemzetközi művészeti szcénába, és lehetőséget biztosít a beilleszkedésükre. 17

KÖZÖS ÉLMÉNYEK

– mélyebb elkötelezettség FOTÓ: NAGY ATTILA

Juhász Dóra kommunikációs szakember, művészeti menedzser, a washingtoni Kennedy Center for the Performing Arts és a DeVos Institute of Arts Management kulturális vezetőknek létrehozott nemzetközi programjában Michael Kaiser mellett rengeteget tanult az amerikai menedzsmentszemléletről és szponzorációs folyamatokról a kultúra területén. Rendszeresen tart előadásokat kommunikáció, márkaépítés és stratégiai tervezés témában. 2016 óta a Művészetek Palotája (Müpa) PR-vezetője.

„Az egyik legizgalmasabb és visszatérő kérdés a kulturális szcénában, hogy hogyan tudjuk valóban megmutatni és érzékeltetni a terület eredményeit, hiszen sok esetben a legkiemelkedőbb számaink is eltörpülnek a piaci szektor számai mellett. Első pillantásra legalábbis. Ám ha jobban megvilágítjuk a kontextust, máris jobban érzékelhető, hogy mi itt a sikerfaktor és hol van ebben a kivételes perspektíva” – mondja Dóra, hangsúlyozva, hogy a kulturális élet eredményeit sokan tévesen szinte kizárólag a jegybevételben illetve – a hangversenytermek, szín18

háztermek, a tér befogadóképesséből következően limitált – nézőszámában mérik, és a forprofit terület is ezekben a számokban gondolkodik, amikor együttműködő partnert keres. „Ezek persze fontos mérőszámok, leginkább akkor, ha több éven át vizsgáljuk, és világosan látjuk az adatokból és százalékokból kirajzolódó tendenciákat. Ám legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy kik vásárolják ezeket a belépőket, kik ülnek ott csillogó szemmel egy-egy előadáson és koncerten. Azaz, hogy mit tudunk arról a – Müpa esetében például – 459 (Fesz-

tivál Színház) vagy épp 1656 (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) nézőről, akik estéről estére úgy döntenek, hogy művészeti élménnyel kapcsolódnak ki. Nos, meglehetősen sokat. A kulturális területen is egyre hatékonyabban használt adatbáziskezelő CRM-rendszereknek köszönhetően egyre több és egyre pontosabb információnk van a kultúrafogyasztó közönségről, amelyről a fogyasztói szokásai mellett azt is tudjuk, hogy végtelenül lojális, egy-egy műfajhoz és alkotóhoz mindenek felett hűséges, ugyanakkor nyitott, kritikus, tudatos, kíváncsi és

rendkívül elkötelezett közösségről van szó. Ez pedig a számokban kifejezhető paramétereken túl is elképesztő érték. Ráadásul meggyőződésem, hogy ez nem csak számunkra, a kulturális szektor számára érték. Ehhez kapcsolódóan Patrick Hanlon és Douglas B. Holt gondolatmenetében látok néhány megfontolásra érdemes elemet: utóbbi a How Brands Become Icons című munkájában, Hanlon pedig a Primalbranding: Create Zealots for Your Brand, Your Company, and Your Future című kötetében beszél többek között arról is, hogy a hosszú távon jól működő, ikonikus márkák sikere nem a hirdetési felületeik számától függ, és nem elsősorban a szolgáltatásaikból-termékeikből származó bevételben mérhető és mérendő. Sokkal inkább abban, hogy milyen »mítoszt« és mennyire hűséges, elkötelezett közösséget építenek maguk köré, ennek pedig a márkaértékekhez, a misszióhoz kapcsolt érzékeny történetmesélés, azaz a kreatívan felépített márkanarratíva a legfontosabb eszköze” – folytatja Dóra. Szerinte ez az a pont, ahol a tartalomfókuszú, élményalapú kommunikációban kifejezetten sok tapasztalattal rendelkező kulturális szcéna és a forprofit szektor összefonódása a legnagyobb lehetőségeket kínálja, mindkét fél számára. A kulturális termékek kommunikációjában ugyanis szükségszerűen nagyobb hangsúly kerül a storytelling kreatív módjaira, ahogy a PR és az egyedi tartalomgyártás szerepe is egyre nő, ez a tudás pedig egy jól felépített együttműködés keretében a forprofit cég számára is új utakat, lehetséges kommunikációs formákat és felületeket nyithat. „Talán furcsának hat a párhuzam, de gondoljuk csak végig: egy ikonikus forprofit brand esetében a márkanarratíva tulajdonképpen épp úgy egy alaposan kidolgozott dramaturgia mentén épül, mint egy jól sikerült színpadi mű, és sok esetben megfigyelhető egyfajta vezetői, azaz »szerzői« kézjegy és beszédmód is, ami azonnal felismerhető. Az ilyen típusú márkanarratíva több szálon fut, megmutatja a kezdeteket, a brand születésének pillanatait, a márkatörténet kulcsfontosságú, sorsfordító mozzanatait és fordulatait, akár a kulisszák mögül is, és nem fél beszélni a kihívásokról, adott esetben a brandet megerősítő kudarcokról, tévutakról sem. A márka mögötti vezetői víziót gyakran egyfajta »teremtő/alapító zseni« történeteként meséli el, és itt nem a sokszor hivatkozott és ezerszer eleme-

zett, bár valóban látványos Apple-narratíva az egyetlen példa. Ez a fajta márkakommunikáció a racionális fogyasztói előnyök felsorolása helyett arra fókuszál, hogy miért élmény és pontosan milyen érzés a brand körül kialakult közösséghez tartozni. Ebben fogyasztói részről ott a bizalom, az összekacsintás, a büszkeség, a lojalitás, a jobbító kritikai szándék, a kíváncsiság és az elkötelezettség... ismerős a felsorolás? Igen, pont így jellemeztem az aktív kultúrafogyasztókat, például a Müpa törzsközönségét is. Ez persze mindössze annyit jelent, hogy a forprofit brandek nem (kizárólag és elsősorban) hirdetésekben kommunikálnak, hanem a megfelelő platformokon, hitelesen elmesélt történeteken keresztül: azaz márkanarratíváik egyre plasztikusabban és átélhetőbben fogalmaznak az értékeikről és a márkaélményről. Így még pontosabban rajzolódik ki, hogy egy piaci szereplő és egy kulturális formáció/szervezet vajon talál-e közös metszéspontokat, és mely értékek mentén érdemes szorosabban összekapcsolódniuk: mi az az üzenet, amit az adott cél érdekében például egy márkanagykövet művész segítségével vagy egy előadásélményen keresztül tud a legjobban megfogalmazni a saját közössége számára” – mutat rá Juhász Dóra, kiemelve, hogy pontosan ez a fajta tudatos építkezés és szemléletváltás vezet ahhoz, hogy a forprofit szektor ne egy márkaidegen, egyszeri, a szervezet missziójához mesterségesen „hozzáragasztott” karitatív gesztusként élje meg, ha együttműködik egy kulturális márkával, sokkal inkább egy kölcsönösen inspiráló és egymást erősítő win-win kommunikációs helyzetként. A megfelelő együttműködési forma kitalálása már a kreatív stratégiai tervezés része, ideális esetben jócskán túlmutat a logókihelyezés dimenzióin, és a lehetséges konstrukcióknak csak az egyik, de kétségtelenül látványos eleme a cause related marketing vagy az úgynevezett ügymarketing. „A közösen felépített, a közös értékekről szóló őszinte kommunikáció, illetve a két önmagában is karakteres márka összekapcsolódásából születő közös élmények a forprofit és a nonprofit szervezet küldetését is sokkal érthetőbbé és átélhetőbbé, a két márkát magát – ideális esetben – szerethetőbbé teszik, és mélyebb elkötelezettséget generálnak mind a két szervezet dolgozóiban, mind a vásárlókban, fogyasztókban, a két brand körül felépülő közösségben” – összegzi a Müpa PR-vezetője.

A Müpa, Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és a régió egyik legmodernebb kulturális intézménye is az említett szempontok mentén választott stratégiai partnert: az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy a társadalmi felelősségvállalás, így a környezettudatosság területén is értéket közvetítsen a közönség, a művészei és partnerei felé is; nem meglepő, hogy a Müpa 2018 őszén, a fenntartható fejlődés gondolatához kapcsolódva a világ legzöldebb prémium autógyártójának tekintett, számos művészeti projektet nemzetközi szinten támogató japán Lexus márkával lépett stratégiai együttműködésre.

JUHÁSZ DÓRA Juhász Dóra kommunikációs szakember, művészeti menedzser, táncszakíró. 2006–2012 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza szakmai referenseként, majd sajtófőnökeként dolgozott. 2012–2016 között a francia-magyar kortárs tánctársulat, a Frenák Pál Társulat menedzsereként az előadások hazai és nemzetközi forgalmazásán túl az együttes működési és kommunikációs stratégiájáért felelt. 2013–2015 között részt vett a washingtoni Kennedy Center és a DeVos Institute of Arts Management kulturális vezetőknek létrehozott nemzetközi programjában. 2015-ben ő képviselte Magyarországot az ISPA – International Society for the Performing Arts Global Fellowship Programjában, New Yorkban. 2016 óta aMüpa PR-vezetője.

ÉRTÉKET TEREMTŐ KÖZÖSSÉG SZERZŐ: HARDI JUDIT FOTÓ: HARGITAY OLIVÉR

Lassan hét éve a főváros meghatározó intézménye: egy hely, ahol otthonra lelhet független társulat, dizájner, táncművész és civil szervezet. A Jurányi Ház alapítójával, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával beszélgettünk. Az elmúlt hat és fél évben a Jurányi önálló márkává nőtte ki magát. Mit jelent ez a brand? Nagyon komplex és összetett intézmény – olyan hely, ahol sok jó dolog megfér egymás mellett. Már a FÜGÉ-ben is, a kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy minél többen, együtt alkossunk valami jót. Használjuk ki, hogy a közösség pluszértéket teremt. A Jurányi efféle kulturális mix. Egy hely, ahol színházi előadásra járhatunk, kiállításmegnyitóra és könyvbemutatóra meg táncelőadásra, jógaórára, és ahová bármikor beülhetünk meginni egy jó kávét. Nagyon fontos, hogy ez a sok terület színvonalban hasonlót nyújtson: az épület minden emeletén ugyanazt a 20

minőséget kapja a látogató. A jurányis életérzést. Milyen ez a jurányis életérzés? Fiatalos, lezser, mégis igényes és letisztult. Olyan, mint maga a ház: nem romkocsma, mégis van benne valami szabadság, nincs túlgondolva semmi. Vannak meghatározott vonalak, amin belül szabadon mozoghatunk. A külső tényezők is meghatározzák a hely szellemét: kortárs – fontos társadalmi szerepvállalással. Jellemző még, hogy közel azonos alkotói kör dolgozik nálunk: ha egy darabban látsz két színészt, ők jó eséllyel más előadásban is játszanak vagy rendeznek. Ez biztosíték, tudod, hogy mire számíthatsz, ha a Jurányiba jössz.

Március végéig otthon volt a harmadik gyerekével, mégsem hagyta magára a Jurányit egy percre sem. Ilyen jó a csapata? Szerencsés vagyok, remek kollégáim vannak, akik a helyszínen álltak helyt, én pedig a gép mellől, illetve telefonon intéztem, amit kellett. Hányan dolgoznak ebben az ös�szeszokott, jól működő csapatban? Jelenleg huszonnégyen, a portától a szervezőkön, műszakon át a jegypénztárig. Hatan-nyolcan voltunk, mikor megszületett az inkubátorház ötlete, az évek során azonban egyre több emberre lett szükség. És a bentlakók?

Összesen hatvanöt szervezet, illetve egyéni tag dolgozik most a Jurányiban. A megnyitása óta minden négyzetmétert kihasználunk, így, mivel a ház falai fixek, a tagság létszámának növekedése már nem várható. Egyszer kiszámoltuk, hányan fogják meg naponta a kilincset: öt–hatezer fő. Körülbelül ennyien várnak a bejutásra is. Gondolkodnak bővülésben, franchise rendszerben? Hatalmas szükség lenne a Jurányihoz hasonló befogadó házakra, de franchise rendszert én magam nem szeretnék és nem is bírnék már elindítani. Egészen más jellegű munka lenne több hasonló intézmény működtetésének kontrollja, mint a Jurányi menedzselése, egyelőre ez utóbbi jobban érdekel. Többen kértek tanácsot, de úgy tapasztaltam, hogy ezekből az ötletekből sajnos többnyire nem lett semmi. Mi lehet ennek az oka? Hiányzik a pénz? Óriási feladat és nagyon nagy elköteleződés egy ilyen intézményt vezetni, szóval, megértem, ha valaki nem meri a fejszéjét ekkora fatuskóba vágni. Nem gondolom, hogy ez csak pénzkérdés. Azt hiszem, inkább a kurázsi hiányzik. Mert, ha valamit nagyon elhatározol, és azt nagyon meg akarod csinálni, akkor biztos, hogy például a helyi önkormányzat nem fogja keresztülhúzni a számításaidat, sőt jelenleg inkább támogatják a hasonló kulturális épülethasznosítást. A lényeg: benned kell lennie kellő erőnek és kitartásnak, hogy az akadályokra megoldandó problémaként tekints. Az inkubátorházba a legtöbben színielőadásokra járnak. A kezdetektől ez volt a terv: színházat csinálni? Igaz, hogy a legtöbb embernek a Jurányiról először a színház jut eszébe. Ez persze nem véletlen, hiszen én is kötődöm ehhez a világhoz, és a FÜGE is előadó-művészeti szervezet. Alapvetően azért hoztuk létre az inkubátorházat, hogy legyen egy központi helyünk színházat csinálni. Csak aztán beleszerettünk ebbe a hatalmas épületbe, ekkor jött az ötlet: kacsintgassunk más művészetek felé is, illetve fogadjunk be civil szervezeteket. Így lett a Jurányi az, ami, ahol jól megfér egymás mellett a művészeti és a civil világ. Induláskor nem volt terv, hogy repertoárszínházként működik majd a Jurányi, de ha most a kezébe veszi valaki a műsorfüzetet, jól strukturált kínálatot talál.

Az elmúlt pár évben tudatos repertoártervezés zajlik a házban. Ez egyébként szándékomban állt, nem szerettem volna, ha „csak” egy független, befogadó színház vagyunk, ahol nagyjából ugyanazok az alkotók, színészek, nézők találkoznak. Szándékosan hoztam be olyan előadásokat, amelyeknek már megvolt a maguk közönsége. Például az Orlai Produkció darabjait. A cél az volt, hogy minél szélesebb közönségréteg ismerkedjen meg a kísérleti színházakkal is. Reméltem, ha már eljönnek egy ilyen előadásra, a többire is kíváncsiak lesznek – így tudtunk a független előadóknak, daraboknak új közönséget hozni. És ez az átjárás persze oda-vissza működik. Az is a tudatos repertoártervezés eredménye, hogy egyre több monodrámát láthatunk a Jurányiban? A repertoárt az épület fizikai lehetőségei is meghatározzák. Nem tudunk hatalmas díszletekkel dolgozni, és anyagilag is sokkal nehezebb kigazdálkodni, hogy százötven ember nézzen húsz-huszonöt színészt a színpadon. De fontos szempont az is, hogy a monodráma másképp szólít meg, mélyebbre visz; bensőségesebb hangulat alakulhat így ki, és úgy gondolom, azok a témák, problémák, amiket ezek a darabok felvetnek, sokkal érzékletesebben jutnak el a nézőhöz ebben a formában. Fontos számunkra, hogy szembesítő, társadalmi problémákat érintő, időnként közéleti darabokat játs�szunk, de természetesen helyet kapnak a szellemesebb, könnyedebb előadások is. Azt látom, hogy jelenleg a „fekve röhögős előadások” mellett egyre inkább igénylik a nézők a komolyabb darabokat is, amelyek elgondolkodtatnak, amikről beszélgetni lehet akár otthon, akár itt, az előadás után. Az élő párbeszéd különösen fontos a mai világban, amikor már csak a különböző digitális eszközök képernyőjén keresztül kommunikálunk egymással. A színház mint egyfajta terápia működik. Igény van rá, hiszen tele a műsorfüzet. Havonta több mint hatvan előadásunk van, négy játszóhelyen. Találhatunk a repertoárban olyan darabot, ami nyitás óta vagy még régebben – még a FÜGÉ-s időszakból – műsoron van. Ilyen például a Lefitymálva, A pitbull cselekedetei, A csemegepultos naplója. Ezek öt-tíz éve népszerűek. Mindez nagyon szép és jó, de jelenleg már nincs mozgásterünk, tudatos leépítésre lesz szükség a megújuláshoz. A mostani évadra ki kell „tisztítani” a műsort, hogy az ezt követőben újabb darabokat fogadhassunk be.

Milyen elv alapján változik majd a repertoár? Nagyon nagy „segítséget” jelent ebben a folyamatban a tao körüli változás… Sajnos van hat-nyolc olyan előadás, aminek, ha teltházzal megy is, nem tudjuk kigazdálkodni az árát. Ami nem önfenntartó, attól el kell búcsúznunk. Ez drasztikus, de sajnos nem kikerülhető helyzet. Emellett fontosak a nézői visszajelzések is. Bármennyire is fájdalmas, ha egy előadás hónapokon át nem éri el a hetvenszázalékos nézettséget, akkor le kell venni a műsorról. A tao kiesése okán aktuális a kérdés: mennyire jellemző, hogy a nagyvállalatok, cégek támogatják a művészetet, a független színházakat? Szerencsénk van, a Mastercarddal jubilálunk az idén, az üzleti életből ők a fő támogatóink immáron tizedik éve, már a FÜGÉ-t is támogatták. Őket leszámítva azt látom, hogy az üzleti szféra ritkán áldoz erre – a tao kiesése ezért nagy gond, hiszen ezzel a támogatási rendszerrel jól járt a vállalat is, meg a támogatott is. A cégeket újra rá kell ébreszteni, hogy bár a taoval el voltunk kényeztetve, de ha ezt a színvonalat fenn szeretnénk tartani, szükségünk van a segítségükre. Miért éri meg egy cégnek a kultúrára költeni? Ez nem „megérés” kérdése, ez társadalmi szerepvállalás, misszió. A Mastercard sem azért támogat minket, hogy kitegyük a logójukat a plakátunkra, és ezáltal még több nézőhöz elérjenek. Az igazán nagy cégeknek, amelyek tényleg tudnának annyit adni, amivel a kultúra jól jár, nincs szükségük már efféle reklámra. Az a szerencsés, ha hitvallásuk, hogy támogassák a kultúrát. Mi pedig kedveskedhetünk nekik tiszteletjegyekkel, előadásokkal, de ha maguktól nem akarnak támogatni, nehéz megfogni őket. A belső kényszer pedig úgy kezdődik, hogy látnak például egy Pintér Béla-előadást, ami annyira megfogja őket, hogy szólnak a vezetőségnek: ezt kell támogatni. Személyes kötődés nélkül nehéz ügy ez. Magánemberekre, mecénásokra lehet számítani? A Jurányi ebből a szempontból is szerencsés, egy tehetős magánember a kezdetektől mellettünk van, támogat minket. Fontos számára a független színházi kultúra, talán nem véletlen, hiszen a fia is színész. Az, hogy tudom, számíthatok rá, nagyon bátorrá tesz. Jó példával jár elől, remélem, minél többen követik majd. 21

BŐSÉGESEN MEGTÉRÜL MINDEN TÁMOGATÁS SZERZŐ: L. HORVÁTH KATALIN FOTÓ: BUSÁK ATTILA

Kovács Nimród – disszidensként – a budapesti Rákóczi útról került Amerikába. Pályája a legismertebb New York-i reklámügynökségektől a kábeltelevíziós világon, a Discovery Chanel megalapításán, az HBO magyarországi sugárzásán, a UPC elnöki székén át saját egri cégéig, a Kovacs Nimrod Wineryig ível. 2016-ban az év gasztroborászának választották, tavaly a nemzetközi VinAgora versenyen két terméke is aranyérmes lett. NJK márkajelű borai mellett arról híres, hogy nagy művészet- és művészbarát, továbbá lelkes műgyűjtő. (Nimród olyan közvetlen, barátságos ember, akivel egyszerűen lehetetlen magázódni. Erre, valamint több évtizedes ismeretségünkre való tekintettel az interjúban is tegeződünk. Bocsássa ezt meg nekünk, kedves Olvasó!) A szépség iránti fogékonyságot otthonról hoztad, édesanyád babadoktor és -gyűjtő volt, egy kis babamúzeumot is működtetett Szentendrén. Doktorálta és öltöztette is a babákat. A mamám és a nagymamám nagyon ügyes kezű varrónő volt. Miután apá22

mat kirúgták az ügyvédi állásából, a mamám babajavítással és babaruhavarrással keresett egy kis pénzt a családnak. Olyan hasznom is származott a varrástudományból, hogy amikor srácként rock & roll-rajongó lettem, különleges, menő rockos szereléseket varrtak nekem. Mindig szerettem művészek és művészetbarátok között mozogni, vonzott a világszemléletük, a nyitottságuk. A művészet életismeretet ad, rajta keresztül fel lehet fedezni olyan dolgokat is, amik nem evidenciák, magunktól nem jutnának eszünkbe.

A kultúra Amerikában is szerves része volt az életednek? Egyetemistaként beleszerettem a reklámszakmába, és egy New York-i reklámcégnél volt az első munkahelyem. A reklámok elkészítésében, bármiről legyen is szó, nagy szerepe van a kreativitásnak, úgyhogy már akkor is sok művész vett körül. A barátaim is fogékonyak voltak a kultúrára. New York az egyik leggazdagabb művészeti életű város a világon, nagyszerű színházak, koncertek, kiállítások vannak ott, jártam is sok helyre. Budapesten is rengete-

get megyünk színházba a párommal, Dorottyával. Mindent látunk a Katonában, az Örkényben, majdnem mindent a Radnótiban, nézzük Pintér Béla, Orlai előadásait, néha megyünk a Vígbe vagy a Pestibe, a Jurányiba, mindenféle alternatív színházba, támogatunk művészeket is. Otthon, Amerikában nemrégiben arról beszélgettünk egy műgyűjtő barátommal, hogy mennyire elszálltak a kortárs képek árai. Anno személyesen ismertem Andy Warholt és Keith Haringet, akik reklámgrafikusként kezdték a pályafutásukat. Ma Warhol olaj-tempera képei ötven–hetven millió dollárt érnek! Haring graffitiharcosként indult: metróállomásokon, matt fekete papírral letakart hirdetőtáblákra rajzolt fehér krétával. Ha felbukkant egy rendőr, a kezével gyorsan letörölte a krétavonalakat, merthogy a falfirka büntetendő volt. A metróban kísérletezte ki a stílusát, ott dolgozta ki az ötleteit. Ma az ő művei is brutális árakon kelnek el a piacon. Milyen műtárgyakat gyűjtesz? Festészetben a XIX. század második fele, a XX. század első fele érdekel, szeretem a portrékat, és az utóbbi időkben egyre jobban kedvelem az önarcképeket. Az arc a lélek tükre, nagyon érdekes ránézni, hogyan látta magát például Schönberger Armand Ripplivel (Rippl-Rónai Józseffel), Berény Róberttel, Frank Frigyessel vagy bármelyik más művésszel szemben. De legalább ilyen érdekes egyazon művész különböző korszakaiban készült önarcképeit nézni. Különös látni például a tragikus sorsú Czigány Dezső lelki állapotait. Pszichésen nagyon beteg ember volt, megölte a családját, majd magát is. A Bibliától kezdve imakönyveken át mindenféle vallásos könyvet is gyűjtök. A minőségi értékük vonz. A reneszánsz előtt a művészek főleg az egyháznak dolgoztak, hosszú időn keresztül az igazi, nagy művek vallási témájúak voltak. Ezeken kívül régi fotókat is gyűjtök. Gyönyörű beállítások vannak a képeken. A műtárgygyűjtés és -kereskedelem nagyon szubjektív világ, és keményen átverik azt, aki nem ért hozzá. Dorot�tyától kaptam ajándékba egy festménybecsüs tanfolyamot, amit el is végeztem, és nagyon büszke vagyok rá. Azt is megtanultam, hogy a művészet az életről, a műkereskedelem viszont a pénzről szól. Ami divatos, annak a minőségétől függetlenül fölmegy az ára.

Gyémánt László festőművész a barátod. Az ő képeit is gyűjtöd? Én vagyok a legnagyobb Gyémánt-gyűjtő, ezt Laci is elismeri. Sok képem van tőle, az amerikai lakásomba is kivittem jó néhányat, hogy amikor jönnek a barátok, kicsit villoghassak a magyar művészet kvalitásával. Nagy híve vagyok Laci festészetének, és barátként is nagyon szeretem őt. Aukciókra jársz? Járok, vagy küldök magam helyett valakit. Érdekes az árverések pszichológiája. Úgy kell elképzelni, mintha a vár legfelső szobájában élne egy gyönyörű királylány, akiért meg kell küzdeniük a lovagoknak. Titokzatos lány, alig látható, de mindenki azt gondolja, hogy meseszép. A lovagok felveszik a harci pózt, elkezdenek licitálni, fölmegy az ár mondjuk százmillió dollárra. Leütik. Aztán meglátják a lányt, és az, aki százmillió dollárt költött rá, nem meri beismerni, hogy nem szép. A következő menetben már alapár a százmillió dollár. Óriási lecke, hogy egy bizonyos összeg fölött nem szabad beleszeretni semmibe. A műkereskedőknek az a céljuk, hogy transzba ess, bármennyit megadj egy alkotásért. Az ismert és kvalitásos művészek árfolyama legalább olyan jól, ha nem jobban emelkedik, mint a tőzsdei vagy hasonló befektetéseké, de tudni kell, meddig szabad elmenni, mert x összeg fölött már nem fér bele a hosszú távú portfóliófejlesztésbe. Kölcsön szoktad adni a képeidet kiállításokra? Igen, egy nagyon szép Czóbel-önarcképem éppen egy szentendrei kiállításon van. 1919-ben, az expresszionista időszakában Németországban festette Czóbel, és eladta Amerikába. Onnan került Magyarországra (ahol eddig soha nem volt), a Kieselbach Galérián keresztül hozzám. Egy szintén nagyon szép Ziffer Sándor-önarcképem pedig hamarosan megy egy veszprémi kiállításra. Szívesen osztom meg a műalkotásokat. Fontosnak tartod, hogy a forprofit szféra a művészetek, a művészek mecénása legyen? Abszolút! Amikor a UPC-t vezettem, Eszenyi Enikővel és Orlai Tiborral csináltunk legalább hat-nyolc előadást, amivel jártuk az országot. Jó volt együtt lenni. Támogattuk Charlie-t, Demjén Rózsit és sok más művészt is. Főleg vidékre vittük el a produkcióikat, mert

azt gondoltuk, hogy ott ritkábban találkozhat velük a közönség, mint Budapesten. A jó érzésen kívül miért érte meg a UPC-nek, hogy beszállt Eszenyi és Orlai előadásaiba? Üzleti megfontolás is fűződött hozzá, mert olyan városokba utaztunk a produkciókkal, ahol a UPC kábelei voltak. Vittük a kollégákat, a baráti körüket, meghívtunk politikusokat, megmondóembereket. Az előadások után egy kis fogadáson találkozhattak a nézők a művészekkel, jobban megismertük egymást. Erősen hiszek abban, hogy az üzeletembereknek is érdekük jó kapcsolatokat ápolni. A forprofit cégeknek több klientúrájuk van. Először is a tulajdonosok, akiknek a pénzét fialtatjuk. A második kört a kuncsaftok alkotják. Fontos, hogy érezzék: nemcsak jó szolgáltatást vásároltak, hanem pluszértéket is kapnak a cégtől. A harmadik klientúra: a dolgozók. Jó érzés, ha olyan cégnek dolgoznak, amely amellett, hogy korrekt és sikeres, művészi alkotások révén különleges élményekben részesíti őket. A negyedik klientúra, a város, a kerület közössége szintén érezze úgy, hogy társadalmi felelősséggel bíró egységként adunk valami pluszt. Szerintem akkor sikeres egy cég, ha mind a négy klientúrának megfelelő értéket produkál. Ha ezt meg tudja csinálni, hosszú távon is jól fog működni. Magyarországon egyelőre kevés cégre jellemző ez a szemlélet, pedig a recept egyszerűnek tűnik: amit megtehetünk, tegyük meg azért, hogy legalább egy kicsivel jobban érezze magát mindenki! Pontosan! Nem minden topmenedzser fogékony erre, de nekem mindig is meggyőződésem volt, hogy még a relatíve csekély összegek, apró segítségek is sok-sok pozitívumot hoznak. Nem kellenek feltétlenül milliók. Bármilyen támogatás, amit megengedhet magának egy cég, bőségesen megtérül jóindulatban, jó kapcsolatrendszerben. A borászati céged támogat valamilyen kulturális projektet? Igyekszünk olyan projekteket támogatni, amikhez személyes kötődésünk is lehet. Amellett, hogy évek óta támogatjuk a Bátor Tábort, egy egri zeneiskolának szoktunk pénzt adni hangszervásárlásra. Néha megkérjük a gyerekeket, hogy adjanak egy kis koncertet a borászatunkban, ez a „fizetség”. 23

RED BULL PILVAKER:

Szerelemprojektből országos siker SZERZŐ: F. R. FOTÓ: CHALHOUB EMIL

Formabontó, hiteles, kohéziós ereje van – így jellemzi a Red Bull Pilvakert mint brandet a kezdeményezés megálmodója, Takács Ákos. A mai köntösbe bújtatott, hazai, irodalmi klasszikusok idén megtöltötték az Arénát, a jegyek rekordsebességgel, csupán két óra alatt keltek el a produkcióra. De vajon hogyan nőtte ki magát az ország egyik legismertebb hazai kulturális márkájává a Pilvaker? Miként vált szívügyévé nemcsak a közönségnek, hanem a Red Bullnak és az összes rajta dolgozónak? És vajon hová fejlődhet tovább? Többek között erről beszélgettünk Takács Ákossal, aki azt is elárulta, miért elengedhetetlen a személyesség a sikerhez. 24

Végy egy izgalmas történelmi időszakot, vizsgáld meg a kor irodalmi termését, és fűszerezd meg egy kis hip-hoppal! A 2011-ben életre hívott Pilvaker az elmúlt évek egyik legizgalmasabb kulturális kezdeményezése, a brand történetében pedig kétségkívül fordulópontot jelent az idei év. Néhány nappal az idei Pilvakert követően, épp a szabadsága alatt zavarjuk. Arénás produkcióról lévén szó, mennyivel volt feszítettebb a munkafolyamat a korábbi évekhez képest? Mindig óriási feladat a Pilvaker színpadra állítása, de most a korábbiaknál is nagyobb kihívást jelentett. Az utóbbi fél évben számomra szinte minden a

produkcióról szólt, és hiába ment le sikerrel a program, még napokkal később is rengeteg volt a feladat vele. Amellett, hogy le kellett zárni pénzügyileg és kommunikációban, mindenkinek, aki dolgozott rajta, személyesen köszöntem meg a munkáját – ezt minden évben fontosnak tartom. De egy kicsit végre én is elmenekülhettem, Balatonhenyére tartok éppen, ahol szó szerint henyélni fogok (nevet). Korábban nyilatkozta, hogy a Pilvaker utáni reggeleken hibalistát készít arról, min lehetne legközelebb javítani. Ez idén is így történt? Nagyon furcsán éreztem magam az idei Pilvakert követően, hirtelen nagy lett körülöttem a csend. Szükségem volt néhány napra, hogy megemésszem, milyen fantasztikus dolog is történt: március 15-én az Aréna ugyanis száz percre lényegében tiszta irodalommal telt meg. Még most is libabőrös leszek, ha visszagondolok rá. Mindemellett a csapattal nagyon kíváncsiak voltunk, mi az, ami a Pilvaker esetében működni fog egy ekkora térben, és mi az, ami nem – ezeket a tapasztalatokat már elkezdtem összegezni. Két óra alatt elfogytak a jegyek az idei produkcióra. Minek volt köszönhető ez a hatalmas roham: maga a Pilvaker mint brand lett ismertebb, vagy tényleg több ember érdeklődik a költészet iránt? Valószínűleg mindkettő szerepet játszott benne. Amikor a Pilvakert útjára indítottuk, szinte még nem létezett olyan kortárs kezdeményezés, ami az irodalom megújítására, illetve az olvasás népszerűsítésére helyezte volna a hangsúlyt – ma már szerencsére egyre több ilyen népszerű törekvéssel találkozni. Másrészt az is befolyásolhatta az értékesítést, hogy az évek során elterjedt az a hiedelem, hogy a Pilvakerre nehéz jegyet szerezni. Bár hozzá kell tennem, mi arra számítottunk, hogy a Papp László Budapest Sportaréna esetében egy-két hónapot kell várni arra, hogy az összes jegy elfogyjon. Azt, hogy két óra alatt megtelik, egyikünk sem gondolta volna. Hogyan nőtte ki magát izgalmas kedvezményezésből sikeres branddé a Pilvaker? Mik voltak a folyamat legfontosabb elemei? Kellett hozzá jó adag szerencse és az is, hogy aki ezen a projekten dolgozik, egytől egyig imádja, higgyen benne, és százszázalékosan odategye magát a

munka során. Itt senkit sem kell arra kérni, hogy végezze a feladatát, mindenki sokszorosan túlteljesít. A fellépők sem egy szimpla megbízásként tekintenek a Pilvakerre, hanem a sajátjukként kezelik – mindenki azon pörög, hogy még jobb, még szerethetőbb legyen. De azt hiszem, az is fontos, hogy akik dolgozunk rajta, családként, nagy szeretettel tekintünk egymásra. Persze a sikerhez az is hozzájárult, hogy egy olyan időszak elején indult a Pilvaker, amikor a hip-hop műfaj elkezdett népszerűbbé válni itthon is. Ahogy a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Wellhello egyre nagyobb publicitást kapott, úgy vált ismertebbé a kezdeményezés is, volt tehát egy szerencsés együttállás a trendek felfutásában. Plusz találtunk valamit, amit az emberek magukénak éreznek, hiszen mindenki tanulta ezeket a verseket az iskolában. Amellett, hogy közös kulturális és tudásalapra épül, a Pilvaker szórakoztat is, érzelmeket közvetít, így az emberek könnyen tudnak kapcsolódni hozzá. A kulturális brandépítésnek itthon még kevésbé van hagyománya, melyek voltak a legnagyobb kihívások, amikkel találkozott? Megértetni, miért fontos számunkra a konzekvens arculatépítés, egy olyan egységes világ létrehozása, ami a sokoldalúsága mellett meghatározott irányba mutat. Egy kategorikusan felépített üzleti modellel dolgozunk már a legelejétől: mivel a Red Bull szárnyai alatt jön létre az esemény, a stratégiánk része például, hogy csak rendezvénymarketingre költünk ahelyett, hogy ATL felületeket vásárolnánk. Persze az, hogy egy nagyvállalat áll mögöttünk, nagy segítség a tekintetben is, hogy nem kell száz helyről összekalapozni a produkció létrehozásához szükséges összeget. Ugyanakkor, ahogyan a projekt folyamatosan nőtt és szintet lépett, komolyabb költségvetésre volt szükségünk, így idén három támogatót is bevontunk. Amellett, hogy a kezdeményezés márkaépítő a Red Bullnak, annak idején miért láttak fantáziát benne a vállalatnál? Azért, mert egy olyan innovatív kulturális kezdeményezésről van szó, amilyenre még nem volt példa. A Red Bull előszeretettel hív életre lokál releváns kezdeményezéseket, a vezetőség pedig izgalmasnak találta a felvetést, hogyan lehet a kulturális örökségünket úgy újracsomagolni, hogy az ma is

fogyasztható legyen. Az pedig, hogy ezzel a márka tehetséges előadóknak és ötleteknek adjon szárnyakat, nagymértékben passzol a cég filozófiájához. Volt kereslet az iránt, hogy az ötletet nemzetközi kontextusba ültessék át? Számos ilyen megkeresést kaptunk, de végül mindig abban maradtunk, hogy egy országban sincs olyan együttállás, amelynek köszönhetően az irodalom, a történelem és a zene olyan módon tudna összekapcsolódni, mint itthon. Továbbá az is sokat nyom a latba, hogy nálunk közvetlen, baráti a kapcsolat a fellépőkkel, aminek köszönhetően közösen tudunk ötletelni, problémákat megoldani. A produkció létrehozása során fontos az előadókkal való szoros kapcsolat, és mivel külföldön ezt a művészek menedzsmentje nem, vagy csak nagyon nehezen teszi lehetővé, a munkafolyamat nem működhetne hatékonyan. Nagyra nőttek a Pilvakerrel, a tizenkétezres közönség azonban nemcsak öröm, hanem felelősség is. Mik a távlati céljaik? Nem tudom, kell-e mindig következő célt tűzni magunk elé. Inkább azon a szinten szeretném a legjobbat kihozni a dologból, ahol most tart. Szeretnék javítani az idei arénás produkción, még jobbá tenni, több érdekességet tenni bele. Elvinném-e ennél nagyobb helyre? Nem. Annak ugyanis, amikor Kautzky Armand szavalt, és tizenkéterzer-ötszáz ember hallgatta csendben, hatalmas ereje volt. Azzal viszont szívesen foglalkoznék, hogy minél több olyan verset dolgozzunk fel prózailag és zeneileg, amivel hasonló katarzist okozhatunk majd az embereknek. És a Pilvakert, mint brandet, hogyan látja a jövőben? Egy picit komolyodnia kell. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ugyanahhoz a közönséghez szólna a jövőben, mint eddig. Csupán vannak olyan trendek, amelyek mellett tudatosan el kell mennünk, és inkább saját magunknak kell alakítani, formálni olyanokat, amik pas�szolnak hozzánk. Az például, hogy egy nagykoncerten a bulis számok működnek, ránk nem feltétlenül igaz, ehhez a formához ugyanis inkább egy mélyebb, keserédesebb felhang illik – fontos, hogy a jövőben még jobban elmerüljünk az ehhez hasonló részletekben. Az Arénához mindannyiunknak fel kellett nőnünk, a márkának is, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk hová fejlődni. 25

KOMMUNIKÁCIÓS

HÍDAT ÉPÍT A MŰVÉSZET SZERZŐ: SEBŐK VIKTÓRIA FOTÓ: BÁRSONY BENCE

Több szempontból is megéri a multinacionális vállalatok számára, hogy költsenek a kultúrára mint iparágra. A művészet amellett, hogy szórakozás és kikapcsolódás, üzleti befektetésnek sem utolsó. Lyon Shen, a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának igazgatója nyilatkozott a magazinnak.

Mit gondol, miért fontos, hogy egy HR-vezető kultúrafogyasztásra ösztönözze a cég munkavállalóit? Úgy vélem, a kultúra kiváló eszköz ahhoz, hogy egy nagyvállalat a számára 26

legfontosabb célcsoportok olyan rétegeit is elérje, amelyeket a központi kommunikációs stratégiája által csak részlegesen sikerül. A kultúra és a művészetek közös nyelvet teremt a legkü-

lönbözőbb embercsoportok, szakmák képviselői között, és egy biztonságos, közös értékeken alapuló közösség érzetét kelti, ahol a kapocs a művészet szeretete, nem pedig valamilyen mérhető, teljesítményen alapuló együttható, mint egy munkahelyen. A tánc, a zene, a képzőművészet tömegeket képes megmozgatni, és olyan üzeneteket közöl, amelyek hozzájárulnak az adott vállalatról kialakított társadalmi, döntéshozói, valamint a belső, dolgozói képhez. Miért éri meg az üzleti világ szereplői számára a kultúra támogatása? A fogyasztók egyre tudatosabban választják meg, mely vállalatokba, illetve termékekbe fektetik a bizalmukat. Két azonos profilú, a termék minőségét tekintve szinte megegyező kínálatú vállalat esetén tulajdonképpen szubjektív szempontok kerülnek elő. Azaz a vásárlók azt vizsgálják meg, mennyire szimpatikus egy brand, milyen ügyek mellé áll, kinek a neve köthető bizonyos figyelemfelkeltő aktivitásokhoz vagy CSR-tevékenységhez. A Huawei Technologies számára – ahogy számos más cég számára is – az egyik legfontosabb szempont, hogy a termékei tulajdonosai egy közösség tagjának érezzék magukat; jelentsen számukra valamit pluszt, hogy Huawei-felhasználók. Egy vállalat reputációja szempontjából kulcskérdés, hogy milyen vélemén�nyel vannak róla a fogyasztók, hiszen, ha sikerül a vásárlók képzettársításai közé olyan üzeneteket is becsempészni, amelyek növelik a cég ismertségét és a márka „love brand” mivoltát, akkor az az értékesítési számokban is megmutatkozik. A kultúra támogatásának köszönhetően a Huawei által fontosnak tartott üzenetek olyan felhasználókhoz is eljuthatnak, akiket eddig más csatornákon nehezebben találtunk meg. A művészet értéket képvisel, és egyfajta hidat is alkot. Mi pedig hiszünk abban, hogy az emberekre az értékorientált üzenetek hatnak. Mondana egy jellegzetes példát arra, milyen társadalmi célokat támogató tevékenység valósulhatott meg a Huawei közreműködésével? Kutatásaink szerint ma Magyarországon az emberek közel nyolcvan százaléka használja a vállalat valamilyen termékét kommunikációra, internetezésre. Számunkra ez azt mutatja, hogy a magyarok megbíznak a Huaweiben,

ismerik és elismerik a termékeinket. Ebben az okoskészülékek minőségén és képességein túl szerepe van a cég egyéb, társadalmi célokat támogató tevékenységének is. Magyarországon a kulturális intézményekkel való vállalati együttműködés még nem igazán működik, eltekintve egy-két nagy sikerű projekttől, például a Poket zsebkönyvektől vagy a Pilvakertől. A Huawei Technologies azonban felismerte ennek a szükségességét, ezért saját fejlesztésű technológiájának felhasználásával, vakokat és gyengénlátókat segítő projektje keretében együtt dolgozott az Orlai Produkciós Iroda színészeivel. Ennek az együttműködésnek köszönhetően a magyar színháztörténetben először „hekkeltünk” meg egy sikerdarabot a Belvárosi Színházban, ahol a színészek legfőbb kifejezőeszközét, a vakok és gyengén látók számára nem, vagy csak nagyon nehezen érzékelhetető mimikát kiiktattuk az előadásból. A kampány a médiában és a fogyasztók körében is sikert aratott, és hiszünk abban, hogy ez a márkaismertség szempontjából is értékes együttműködés volt. Miért tartja fontosnak, hogy a technológiai cégek is beszálljanak a kultúra támogatásába? A cégek belső kommunikációját illetően azt gondolom, hogy amennyiben egy vállalat humán energiát és anyagi forrást is szán a helyi kultúra támogatására vagy a munkavállalók kulturális eseményekhez való könnyebb hozzáférésére, az kiváló munkahelyi motivációs tényező is lehet. A nagyvállalatok világa az átlagember számára egy gépies, rideg közeg benyomását kelti, ezért különösen nagy figyelmet generál, ha egy főleg gyártási tevékenységet végző cég valódi kultúratámogató tevékenységgel bizonyítja, érzékeny a profiljától eltérő, de ugyanúgy értéket képviselő szervezetek munkája iránt. Általánosságban milyen jelentőséget tulajdonítanak a közösségi felelősségvállalásnak az üzleti életben? Bizonyos társadalmi csoportok, problémák előtérbe helyezése hozzásegíti a többségi társadalmat ahhoz, hogy tájékozottabb és reaktívabb legyen a körülötte lévő világ dolgaival kapcsolatosan. A közösség életében nagyon fontos szerepe van a vállalatok karitatív tevékenységének, hiszen ezeknek a cégeknek mindenük megvan ahhoz,

hogy hatékonyan és figyelemfelkeltő eszközökkel, érdemben kiálljanak egy jó ügy mellett. A kommunikációs és anyagi támogatás az érintett csoport vagy ügy számára kiváló lehetőséget nyújt a széles körben való ismertséghez, a vállalat pedig a jó cél elérését népszerűsítő kampány segítségével a fogyasztók tudatában alkothat maradandót és válthat ki szimpátiát. Egy vállalatnak számos eszköz áll rendelkezésére a társadalom figyelmének felkeltéséhez. Ennek egyik példája az edukációs célú tartalmak gyártása olyan, a társadalom életét, felfogását alakító folyamatokkal kapcsolatosan, ami az adott cég profiljától nem idegen. A Huawei esetében ez a dolog az információtechnológia világát forradalmian megváltoztató mesterséges intelligencia, amit kutatásaink eredményei szerint az emberek még nem nagyon ismernek, de szívesen alkalmaznának a mindennapokban. A vállalatunk fontosnak tartja a fogyasztói tudatosság elősegítését, épp ezért döntöttünk úgy, hogy online edukációs videók segítségével közelebb hozzuk az MI technológiáját az átlagemberhez, és közérthető módon mutatjuk be annak működését és felhasználási területeit. Bár sokan azt gondolják, a mesterséges intelligencia a jövő zenéje, az okostelefonok és internetes keresők által már most az emberek életének része, úgy, hogy nem is tudnak róla. Hogyan fogalmazná meg, mi a legfontosabb közösségi felelősségvállalás egy nagyvállalat esetében? Technológiai nagyvállalatként számunkra alapvető fontosságú volt, hogy azzal nyújtsunk hosszan tartó, valós segítséget, amiben a legjobbak vagyunk: az MI-támogatott okostelefonjaink kameraképességeivel. A Huawei Technologies egyik legmarkánsabb alapelve, hogy reflektáljunk a vásárlóink valós igényeire, és minél szélesebb csoportok visszajelzései alapján határozzunk meg bizonyos fejlesztési irányokat. Ez történt a legújabb, Facing Emotions applikációnk megalkotása során is. A 2018 októberében bemutatott Huawei Mate 20 Pro okostelefonunk kameraképességeinek köszönhetően ötvöztük a mesterséges intelligencia technológiáját és a látássérültek azon igényét, hogy egy párbeszédes helyzetben ne kelljen kizárólag saját benyomásaikra hagyatkozniuk.

Az MI-támogatott applikációnk képes felismerni a hét legalapvetőbb emberi emóciót (boldogság, szomorúság, meglepettség, düh, félelem, undor, megvetés), majd hanggá alakítja azokat, és így tájékoztatja a látássérülteket beszélgetőtársuk reakciójáról. A közel negyedéves érzékenyítő kampány során az Orlai Produkciós Iroda mellett együttműködtünk a Láthatatlan Kiállítással is – a szakmai visszacsatolás sokat jelentett számunkra. A közös munka annyira jól sikerült, hogy a kiállítás állandó programelemeként az év végéig maguk a látogatók is megtapasztalhatják, mire képes a Facing Emotions applikáció.

LYON SHEN Karrierjét Kínában, sales managerként kezdte a Huawei-nél, onnan a vállalat központjába vezetett az útja, ahol channel manageri pozícióban dolgozott. Ezután csatlakozott a vállalat észak-, közép-, kelet-európai régiójának csapatához, ahol a sales operation folyamataiért felelt, majd 2017-ben átvette a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának vezetését. Felelősségi körébe tartozik az okostelefonok, tabletek és egyéb okoseszközök értékesítésének irányítása. Nagy zenerajongó, a művészet e formája kapcsolja ki a legjobban egy hosszú nap után. HUAWEI TECHNOLOGIES COMPANY LTD. A több mint 170 országban jelen levő, legnagyobb kínai magánvállalat, a Huawei Technologies termékeit és szolgáltatásait a világ népességének közel egyharmada használja. A Huawei 2018-ban összesen 200 millió okostelefont értékesített, árbevétele pedig 19,5%-kal nőtt 2017-hez képest. A vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártási bázisát Magyarországon működteti, több mint 2000 embernek biztosítva munkát.

AN INDUSTRIAL HEAVEN OF PERFORMING ARTS AND FINE ART SZERZŐ: ANITA SINKOVICZ FOTÓ: NAGY GERGŐ

Bakelit Multi Art Center has been operating as an independent creative center since 1999. Budapest’s first factory theater has provided professional support and infrastructure for a wide range of performing arts projects in its twenty years. Through their application system and their program called qARTisans! they are able to promote the production of quality performances that are in line with international trends from year to year. Operating as the National Combing and Weaving Factory in the 20th century, at the end of the 1990s, Márton Bauer transformed the building into the Bakelit Multi Art Center based on examples from Western Europe and New York. The mission of the factory theater, among other things, is to realize projects of independent creative groups that do not have their own infrastructure for such purposes. In 28

addition to contemporary theatrical, literary and dance performances, they also provide assistance in the creation of fine art and applied art installations as well as the organization of concerts and various unique events. Those who perform or exhibit at Bakelit are given the opportunity to learn, practice, experiment, and to introduce themselves to the wider public. During rehearsals, the creative groups can also interact with each other, which can lead to further performances. Beside Hungarian creators, Bakelit also provides space for international artists who are usually met by Hungarian audiences for the first time here. In addition to artists from the neighboring countries, Indian contemporary dance workshops, French plays, Japanese, German, French co-productions, dance workshops and circus performances can also be found in the program. Theater and dance performances are usually played once, and fine art and photo exhibitions can be visited for several weeks. Performances usually focus on socially sensitive topics. While the Moveo Dance Company presented alternatives to socio-cultural standards in their show, Slovakian dancer Katarína Brestovanská uncovered how deep and meaningful human relationships can develop in the world of technology. Jakub Štoura and Felix Baumann worked for two weeks at Bakelit – the result of their cooperation was a show titled ‘Wardrobe’ that gave young people a reflection of themselves and their home country in relation to the subconscious desires, hidden dreams and fears manifested in this piece. Bakelit has launched the fine art contest ‘The Talent’ in 2007 with the

goal of promoting self-taught artists who do not have a qualification in fine or applied arts. The idea of the contest came from painter Gyula Toguro Tanai, who also experienced the difficulties of being an emerging artist without an official degree. The jury judging the applications redefines the conceptual value carried by the word ‘talent’. They are looking for artists who present something valuable with their art. Bakelit organizes an exhibition of the works of the winning artist selected by the professional jury, which is also exhibited at other locations. Bakelit also offers an opportunity for civilians interested in the operation of an art institution. The qARTisan group is a unique initiative that includes theater lovers who want to be involved in Bakelit’s everyday life and take an active part in making decisions. QARTisans can express their opinions on the performances, ask questions, voice their problems, and realize their own dreams and visions with the support of the group. They can make decisions about the program, review the applications, discuss them, and share their own projects with the others. Bakelit has been a member of the Trans Europe Halles (TEH) initiative since 2011 which brings together European industrial and cultural organizations. It aims to rethink and rebuild industrial buildings according to artistic, cultural and activist aspects. With more than one hundred members, TEH occupies a leading position in the cultural life of Europe. Thanks to its variety of performances and talent management programs, Bakelit awaits artists as well as contemporary culture enthusiasts throughout the year.

PR | BRAND | MANAGEMENT Az ország egyetlen összművészeti kommunikációs ügynöksége WWW.KORTARSPR.HU

LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

Lรกszlรณ Moholy Nagy, A XXI, 1925