Art is Business Nr. 20

ELŐSZÓ KEDVES OLVASÓK! A művészet természetesen több mint üzlet, az ember a művészetben keresi a válaszokat létezésének alapvető kérdéseire, és a művészet által, az esztétika eszközeivel határozza meg a helyét a világban, viszonyát a világhoz.

Ugyanakkor üzlet nélkül elképzelhetetlen a művészet.

Nemcsak a művészeknek van szükségük anyagi alapokra az élethez, hogy alkothassanak, hanem a művészi produktumoknak is szükségük van a piacra és a megfelelő kommunikációs eszközök rendelkezésre bocsátására – legyenek azok galériák, koncerttermek vagy könyvkiadók.

Ezek olyan kérdések, amelyekkel a német külügyi kulturális és oktatási politika is foglalkozik. E politika célja, hogy lehetővé tegye az interkulturális találkozásokat és kommunikációt, és ezzel szorosabbra fűzze a kultúrák és társadalmak közötti kapcsolatot. A kultúrához és oktatáshoz való hozzáférés – a határoktól függetlenül – megteremti és elmélyíti egymás kölcsönös megértését. Ez a politika több területen is aktív: a külföldi német iskoláktól kezdve a kultúra, a kulturális javak megóvásán keresztül a tudományos diplomáciáig – hogy csak néhány példát említsek.

De a külügyi kulturális és oktatási politika számára az „art” egészen konkrét „businessé” válik, ha arról van szó, hogy be kell mutatni a németországi művészi alkotások sokszínűségét és innovációs erejét. A kreatív gazdaság nemcsak Németországban, hanem a világon mindenhol fontos tényezővé vált az elmúlt évtizedekben.

A Német Szövetségi Külügyminisztérium az olyan önálló közvetítőszervezetekkel együtt, mint a Goethe Intézet és a Külkapcsolatok Intézete, világszerte támogat kulturális programokat, és hagyományos értelemben is bemutatja a német kultúrát, valamint a modern kulturális és kreatív gazdaság termékeit is prezentálja – Beethoventől Babylon Berlinig. A cél az, hogy a német kultúra számos területe felkeltse az érdeklődést, és megmutassuk, hogy országunk többet tud nyújtani, mint csupán az erős és teljesítőképes gazdaságot. Ugyanakkor világossá kell tenni, hogy gazdaságunk nagyon is profitál ebből a kulturális és kreatív gazdaságból. Mert a művészet ugyan több mint üzlet, de jót tesz az üzletnek is. Ezt számos cég felismerte, éppen ezért kezdeményez vagy támogat kulturális projekteket.

A kultúra és gazdaság találkozása nemcsak működési területet és bevételi lehetőségeket jelent a kulturális szereplők számára, hanem pozitívan hat a vállalati kultúrára.

Interkulturális párbeszédet, olyan közös megértési alapot teremt, amely teherbíró, hozzájárul a horizontok tágulásához, és ismeretlen világokat nyit meg. A vállalatok betekintést nyernek olyan gondolkodás- és látásmódokba, amelyek más logikát követnek, ezáltal innovatív impulzusokat adnak. A művészet jelzőrendszer, a társadalmi áramlatok és trendek szeizmográfja, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az üzlet egyfajta művészetté váljon azáltal, hogy elhagyja a járt utat, új területeket fedez fel.

Tehát többről van szó, mint pusztán pozitív imázsról.

A kulturális tevékenységek kifelé is sugároznak, de befelé is elér a fényük. Nem véletlen, hogy a művészet és a kultúra fontos a gazdaság számára.

Az Art is Business folyóirat Németország-kiadásnak következő oldalain megismerhetik a kultúra és gazdaság közötti együttműködés számos vetületét. Tartalmas szórakozást kívánok Önöknek!

Johannes Haindl a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete

IMPRESSZUM MEGJELENÉS: 2022. ÁPRILIS MEGJELENIK KÉTHAVONTA | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: kortársPRos Kft. | www.kortarspr.hu FELELŐS SZERKESZTŐ: L. HORVÁTH KATALIN | SZERZŐK: GYÉMÁNT BALÁZS, HJ, JANKÓ JUDIT, LABORCZI DÓRA, MAYER DÁNIEL, SZABÓ ÁGNES, SZELE TAMÁS, TÓTH ARTIN, WINKLER NÓRA | KORREKTOR: HORVÁTH VIKTÓRIA | CÍMLAP: CSIZIK BALÁZS GRAFIKUS, TÖRDELŐ: CSIZIK BALÁZS, LUU LAN LILIÁNA | NYOMDAI MUNKA: GRAVUS NYOMDA www.artisbusiness.hu | ISSN: 2631-1127 INGYENES KIADVÁNY. TÁMOGATÓI ELŐFIZETÉSSEL: 2500 Ft+ áfa

1

A GAZDASÁGI SZFÉRA TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA NÉLKÜL NINCS PEZSGŐ KULTURÁLIS ÉLET SZERZŐ: SZ.Á. | FOTÓ: KULTURKREIS DER DEUTSCHEN WIRTSCHAFT

A Német Gazdaság Kultúrköre nem kevesebbet vállal, mint a kulturális élet aktív alakítását. De mi is a Kultúrkör tulajdonképpen? Ezt talán dr. Clemens Börsig, a Kultúrkör volt elnöke fogalmazta meg a leghelytállóbban: „Művészet és kultúra nélkül elképzelhetetlen egy szabad és dinamikus társadalom.

Ezért kötelezte el magát a német gazdaság amellett, hogy befektet a jövőorientált német kultúrába.

A Kulturkreis der Deutschen Wirtschaft/Német Gazdaság Kultúrköre az az intézmény, amely biztosítja, hogy ez az ország minden pontján érvényesüljön.”

A kulturális kör célja tehát erősíteni a kultúra és az üzleti élet közti dialógust és az együttműködést, valamint azon munkálkodik, hogy tagjai elkötelezettek legyenek a kultúra, különösen a kortárs művészetek iránt, mert ez elősegíti a megértést az üzleti és a társadalmi életben egyaránt. Tagjai hozzájárulásukkal és adományaikkal támogatják a képzőművészet, a zene, az irodalom és az építészet területén a fiatal művészeket, ahogy ők mondják: a „kultúrmunkásokat”. És természetesen kiállnak a kreativitás, az innováció és a kulturális sokszínűség mellett. Díjak odaítélésével népszerűsítik a fiatal művészeket az építészet, a képzőművészet, az irodalom és a zene területén. Projekteket, koncerteket, kiállításokat, művészeti katalógusok kiadását, workshopokat és felolvasóesteket támogatnak. Azonban mindenre pályázni kell, a művészek megélhetési költségeit nem finanszírozzák.

Hogyan közvetítenek az üzlet és a kultúra között?

Az intézmény nem egyirányú utca: folyamatosan tanácsokkal látja el tagjait, a 2

gazdasági élet szereplőit a kulturális elkötelezettség kérdésében, és fórumokat kínál számukra a szakmai eszmecseréhez. Külön munkacsoportjai vannak a kultúra népszerűsítésére, a vállalati gyűjtésekre és a kulturális oktatásra. Ezen túlmenően képviseli tagjai kultúrpolitikai érdekeit, minden évben odaítél egy díjat a német kultúra népszerűsítéséért.

Joachim Lang, a Német Iparszövetség vezérigazgatója szerint a gazdaság és a kultúra ugyanazokon az előfeltételeken, azaz a kreativitáson, a kezdeti bátorságon és a megújulási késztetésen alapul. Éppen ezért támogatnak mecénásként hozzájárulásukkal és adományaikkal kiemelkedő fiatal kortárs művészeket.

Az érdeklődő tagoknak lehetőségük van aktívan bekapcsolódni az egyes finanszírozási területek bizottságaiba.

A kortárs művészekkel és alkotásaikkal való találkozások, beszélgetések pedig fontos impulzusokat adnak a tagoknak vállalkozói tevékenységükhöz, így működik tehát a dialógus.

A tagok természetesen részt vehetnek a kultúrkör exkluzív rendezvényein.

A spektrum a kiállításmegnyitóktól, a

felolvasásoktól, a koncertektől kezdve a kirándulásokon át a Német Kulturális Promóciós Díj átadásáig és az évi háromnapos konferenciáig terjed. A tagok Németország különböző városaiban és régióiban díjnyertes művészekkel és az üzleti, kulturális és politikai élet kiválóságaival jönnek össze. A társaság tagjai csatlakozhatnak a Kulturkreis kultúra-népszerűsítési, vállalati gyűjtési és kulturális oktatási munkacsoportjaihoz, és egy egyedülálló hálózat révén részesülhetnek a vállalkozói kultúra népszerűsítésében megosztott szakmai kompetenciákból. A „Bronnbacher-ösztöndíj – Kulturális kompetencia jövőbeli menedzserek számára” és a „FELFEDEZÉS – vezetőképzés a művészeteken keresztül” kiváló programjai erősítik a leendő menedzserek és fiatal szakemberek fejlesztését. A kiválósági programok ösztöndíjasai workshopok keretében interaktív módon ismerkedhetnek meg a kortárs művészettel és kultúrával, párbeszédet folytatva a művészeti ügynökségekkel, művészekkel, művészet és kultúra iránt érdeklődő vállalkozókkal és felsővezetőkkel.

A Kulturkreis tagjainak szilárd meggyőződése, hogy a művészet, a kultúra fontos szerepet tölt be a személyiségfejlődésben, és egyúttal a gazdasági innováció és teljesítmény erőforrása.

Hogyan lehet taggá válni? Ki dönt erről?

A kulturális körbe olyan cégek, üzleti személyiségek, valamint vállalati alapítványok és gazdasági társaságok jelentkezhetnek, akik, amelyek a művészet és kultúra iránti elkötelezettségükkel társadalmi felelősséget kívánnak vállalni. A tagság lehetősége adott minden természetes és jogi személy, kereskedelmi jogi társaság és német gazdasági szervezet számára. A tagságot írásban kell bejelenteni a Kulturkreis vezetőségének. Az elfogadásról a testület dönt.

A Kulturkreis története 1951-ben, Kölnben alapították Theodor Heuss szövetségi elnök jelenlétében, számos üzleti és politikai személyiség részvételével, azzal a céllal, hogy biztosítsa és bővítse a németországi művészet és kultúra szabad fejlődését.

A „szabad” szót különösen hangsúlyosan írták zászlajukra, mivel a náci Németországban több mint egy évtizedig létezett a betiltott és nem kívánatos művészet és művész kategória.

A csoport a társadalom alapvető szükségletének tekinti a művészetet és a kultúrát: elengedhetetlen előfeltételei a gazdaság gyümölcsöző, szabad és felelősségteljes fejlődésének.

A Kulturkreis ahogy a kezdeti években, úgy manapság is ugyanazokat a meghatározó célokat követi: a kortárs művészet mecenatúráját, a német kultúrtörténet fontos alkotásai iránti elkötelezettséget és a kultúrpolitikai vitákban való aktív részvételt.

A Kultúrkör eddig több mint ezer fiatal művészt támogatott. Napjaink számos világhírű személyisége számára a Kulturkreis-díj volt az első jelentős elismerés, a korábbi díjazottak közt voltak olyanok is, akik később Nobel-díjig jutottak. A támogatottak listáján pedig olyan nevek szerepelnek, mint Ingeborg Bachmann (1955), Paul Celan (1957), Günter Grass (1958), Elias Canetti (1971), Daniel Kehlmann (1998). Ők voltak az irodalmi szekció díjazottjai. A támogatott zenészek közé tartozott Bernd Alois Zimmermann (1953), Sabine Meyer (1978),

Tabea Zimmermann (1982) vagy Albrecht Mayer (1986). A neves Ars Viva képzőművészeti díjat pedig eddig Marina Abramovic (1982), Georg Baselitz (1968), Katharina Sieverding (1979), Thomas Ruff (1987), Wolfgang Tillmans (1995), Michael Sailstorfer (2006), Mariana Castillo Deball (2009) és Flaka Haliti (2015) vehették át.

A kulturális csoport az 1950-es években az úgynevezett múzeumi adományozással lehetővé tette, hogy az intézméyek új műveket vásároljanak gyűjteményeikbe. Az esseni Folkwang volt az egyik első múzeum, amely a Kultúrkör segítségével visszakapta megsemmisült gyűjteményét, majd 1958-ban az újonnan alapított Lehmbruck Múzeum következett Duisburgban.

Díjazottak napjainkban A német gazdaság kultúrcsoportja minden évben megrendezi az „Átalakulás” építészeti versenyt. Ebben az évben az Artprojekttel közösen Berlin zöld negyedének létrehozására szánták el magukat. A Kulturkreis az UDK Berlin, a Bochum University of Applied Sciences, a TU Braunschweig, valamint a Hannoveri és a Stuttgarti Egyetem hallgatóit hívta meg a tenderre. Az első helyen Ella Bortenschlager és Andrea Irion, a Stuttgarti Egyetem hallgatói végeztek, ők kapták meg a négyezer eurót „RE-LOOP” elnevezésű projektjükért. A kiváló szakértői zsűri tizennégy munka közül választotta ki a legjobb városgazdálkodási víziót a Berlin szívében, Kreuzbergben, a Potsdamer Platz közvetlen közelében megvalósítandó zöld negyed lehetséges tervezésére. Jelenleg egy 1970-es évekből származó lakóépület áll azon a helyen, amely ma társadalmi hotspotnak számít. Nyüzsgő negyedet terveznek ott lakásokkal, üzletekkel, éttermekkel és művészstúdiókkal. Most első alkalommal az is a résztvevők feladata volt, hogy olyan innovatív megoldásokat találjanak a fenntartható zöldítéshez, amelyek a mikroklíma javítását, a kerület önellátását és a biodiverzitás növelését szolgálják. Németországban ugyanis már kapizskálják, hogy a városfejlesztés jövője elképzelhetetlen városi mezőgazdaság nélkül.

Az idén Tamina Amadyar részesült a képzőművészeti ösztöndíjban.

Tamina 1989-ben született Kabulban, és a düsseldorfi művészeti akadémián

tanult festészetet. 2019 és 2021 között vendégprofesszor volt a karlsruhei Állami Képzőművészeti Akadémián. Számos kiállítása volt már országszerte.

Festményei a szín- és formatanulmányokat a személyes észlelés pillanataival ötvözik. Műveiben emlékszik azokra a helyekre, ahol valaha járt, és mindenekelőtt az utazásai során átélt fény- és térélményekkel foglalkozik. Nagy formátumú képein általában két szín folytat párbeszédet, színtanulmányaiban pedig az egymást kiegészítő kontrasztokkal, átfestéssel és geometrikus formákkal játszik. Állami feladat-e a kultúra finanszírozása? „A változatos és gazdag kultúra fenntartása és fejlesztése intenzív, szabad kulturális életet igényel. Bár ebben az államnak kulcsszerepe van, ezt egyedül nem tudja megtenni. A német gazdaság 1951-ben deklarálta a társadalmi felelősségvállalást, és össze is állt egy független szervezetbe – Kulturkreis der Deutschen Wirtschaft – azzal a céllal, hogy biztosítsa és bővítse a németországi művészet és kultúra szabad fejlődését. A Kulturkreis feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a németországi kultúra megőrzéséhez és továbbfejlesztéséhez, valamint a művészi gondolkodás és kreativitás erősítéséhez” – mondja Pia Nagel, a Német Gazdaság Kultúrköre sajtófelelőse.

3

JÓL MŰKÖDŐ KULTURÁLIS ÁGAZAT LEHET A MECENATÚRA ALAPJA SZERZŐ: JANKÓ JUDIT-MAYER DÁNIEL | FOTÓ: KEREKES ZOLTÁN

Az 1988-ban megnyílt budapesti Goethe Intézet igazgatójával, dr. Evelin Husttal a német–magyar kulturális kapcsolatokról beszélgettünk. Az eredetileg politikatudomány szakon végzett Hust tizenhét éve áll az intézmény alkalmazásában, 2019-ben érkezett Budapestre, korábban Indiában és Bukarestben is dolgozott.

Van különbség a világ különböző pontjain működő Goethe Intézetek és a budapesti között?

A Goethe Intézetek hálózatot alkotnak, mindenhol ugyanaz a küldetésünk.

Az általunk használt „Nyelv. Kultúra.

Németország” szlogen tömören és pontosan összefoglalja tevékenységünket, amelynek lényege: a német nyelvtanítás, kulturális cserekapcsolatok szervezése és a Németországról szóló információk terjesztése.

Az egyes intézetek munkája azonban a különböző helyszíneken nagyon is eltérő. A nyelvtanfolyamok esetében sem mindegy, hogy mi a tanuló anyanyelve, milyen nyelvtant ismer, mert hosszabb időbe is telhet, mire elsajátítja a nyelv logikáját. A kulturális programokat tekintve még nagyobbak a különbségek, hiszen az országok kulturális hagyományai eltérőek, nemcsak tartalomban, hanem infrastruktúrában is. Indiában például nem operaházakban, hanem az indiai zene előadására alkalmas csarnokokban játszanak. Mi mindig az adott ország körülményeihez igazodunk, ebben az értelemben világszerte más-más a Goethe Intézetek működése.

4

Mi az, ami budapesti sajátosság?

Talán a kulturális szféra helyzete, amely az elmúlt években sokat változott, – hogy is fogalmazzak pontosan – polarizált lett. Kettévált az államilag támogatott színtér és az azon kívüli világ. Az állami szféra határozott irányt vett, mellette pedig egy élénk, sokszínű off-színteret látunk, amely nemzetközi irányokba is nyit. Ez különleges, igen.

Tagja volt a Goethe Intézetek globális stratégiáját kidolgozó csapatnak, emiatt kérdezem: mi lehet a feladata az intézményhálózatnak azokban az országokban, ahol jelen vannak?

A stratégiák továbbfejlesztésében vettem részt a központi irodában.

A Goethe Intézet már több mint hetvenéves, indulásakor egyértelműen nyelvi intézet volt, lépésről lépésre fejlődött komplex, holisztikus kulturális intézménnyé. Szerepe országonként kicsit másként néz ki, de a DNS-ünket alapvetően még mindig a háború utáni Németország alakítja. A legfontosabb elv, hogy ne legyünk propagandaminisztérium.

A nemzetközi kulturális intézetek általában a nagykövetségekhez tartoznak, mi önálló egyesületként működünk, amely

a hetvenes évek óta szerződésben áll a Külügyminisztériummal, hogy a kormány kulturális és oktatási külpolitikájának egy részét megvalósítsa.

Mi jellemezte a magyar és a német kulturális kapcsolatokat az elmúlt években?

A német–magyar kulturális kapcsolatok régiek, beágyazottak és alapvetően nagyon stabilak. A fénykor a XX. században volt, amikor rengeteg magyar élt Németországban, különösen Berlinben, és nagy hatást gyakoroltak a német kultúrára. Jelenleg nem túl könnyű időket élünk, az utóbbi években a hivatalos kulturális kapcsolatok nehezebbé váltak.

Amióta a Film- és Színházművészeti Egyetemet alapítványi fenntartásba vették, egyes német színházak nem akartak többé idejönni fesztiválokra, és persze láthatóvá váltak ellenreakciók is.

A mi szempontunkból fontos esemény, hogy az idei OFF-Biennálét meghívták a Documentára. Magyarország még soha nem volt ilyen formában jelen az egyik legfontosabb európai művészeti eseményen. Tapasztalataim szerint német részről nagyon nagy az érdeklődés Magyarország iránt. Többet akarnak tudni,

érteni abból, hogy mi történik itt valójában, és fordítva: a magyar érdeklődés is erős még mindig a német kultúra iránt.

A Documentán való részvételben milyen szerepet játszik a budapesti Goethe Intézet?

Fontos feladatunk a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása, és ebben szoros kapcsolatban vagyunk az OFF-Biennálé munkatársaival. Jelenleg közös előadássorozatot szervezünk a Documenta népszerűsítésre. Elsősorban arról, hogy milyen szerepet játszott eddig Magyarország és Kelet-Európa a Documentán. Feltett szándékunk jövőre visszahozni Budapestre a Documenta ismereteit és tudásanyagát.

A honlapjukon látható egy Marabuképregény István király és Gizella kapcsolatáról, mint a legrégebbi magyar–német kapcsolatról. Kifejezetten német szemszögből nézve mi lehet izgalmas a magyar kultúrából?

Röviden kitérnék a képregény hátterére. Saját ötletünk volt, hogy oldjuk a hivatalos szinten feszültté vált kulturális kapcsolatokat. Megkerestük Marabut, és arra kértük, készítsen egy képregényt, amiben azt mutatjuk meg, hogy hosszú ideje együtt vagyunk, kitartottunk egymás mellett, mint egy működő házasságban, ahol vannak jó és rossz idők, de végső soron számtalan dolog összeköt bennünket. Mert ez a leglényegesebb aspektusa a német–magyar kapcsolatoknak.

A magyar kultúra személy szerint nekem nagyon ismerős, nincs benne semmi idegen. Otthonos, leszámítva persze a történelmi témákat, például ’56-ot. Gyerekkoromban az egyik első zongoradarab, amit megtanultam, Bartók Béla-mű volt. A magyar kultúra mélységesen európai, de van benne egy kis keleti fűszer, ez teszi izgalmassá.

Milyen szempontok alapján állítják össze a budapesti intézet programjait?

Kulturális tevékenységünk párbeszédalapú. Igyekszünk megmutatni a német diskurzusokat, és bekapcsolódunk a Magyarországon fontos témákba is. A legtöbb projektünk ténylegesen is beszélgetéseken alapul. Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a nemek közötti diskurzusokkal, a dekolonizációval.

A programjaink nem világ körüli turnékra készülnek, és régóta nem foglalkozunk

reprezentációs kultúrával sem. Nem célunk például a Berliner Philharmonikert sok pénzért körbeutaztatni a világon.

Nem ez a dolgunk, hiszen itt van a Müpa, amely csodálatosan végzi a munkáját, nem szükséges ebbe bekapcsolódnunk.

Azt mérlegeljük, hogy hol tudunk hozzátenni valamit egy kérdéskörhöz, illetve olyan programokat szeretnénk behozni, amik nélkülünk vagy német hozzájárulás nélkül nem valósulnának meg.

Viszonylag sok német él Budapesten.

Eljönnek a Goethe Intézet rendezvényeire, vagy azt gondolják, „ah, ezt ismerem otthonról, inkább magyar rendezvényekre megyek”?

Változó. Köreikben a filmfesztivál a legnépszerűbb, mert sok új német filmet mutatunk be, de kifejezetten expatoknak, külföldre szakadt személyeknek nem szervezünk programokat. Elsősorban azokat szeretnénk megszólítani, akik még nem ismerik mélyen a német kultúrát. Különféle kulturális területeken mozgunk, ezek más-más közönséget vonzanak. Tízéves filmfesztiválunkra mozirajongók és nyelvgyakorlók járnak, a Documentáról szóló beszélgetéseink főként a szakmai közönséget érdeklik, törzsközönségünk leginkább a német nyelv és kultúra iránt érdeklődőkből áll.

Témától és fókusztól függően nagyon eltérő az egyes programjaink közönsége.

Támogatják-e a munkájukat mecénások, Magyarországon működő német cégek vagy magánszemélyek?

Költségvetésünk mintegy kétharmadát a Szövetségi Külügyminisztériumtól, illetve végső soron a német adófizetőktől kapjuk, hiszen a parlament dönti el, mennyi pénzt adjon a Goethe Intézetnek. A maradék harmadot mi magunk termeljük ki, nyelvtanfolyamokból, nyelvvizsgák szervezéséből. Uniós pályázatokon keresztül is kapunk támogatásokat, ebben az értelemben vannak más állami támogatóink is, és van szponzoráció is – sajnos Magyarországon még nem jellemzően.

Hogyan látja a magyarországi kulturális mecenatúra fejlődését?

Németországnak is lenne hová fejlődnie ezen a területen, főleg ha az USA-val hasonlítjuk össze. Úgy látom, Magyarországon a nagyvállalatok inkább a sport, az ifjúsági találkozók és a szociális projektek iránt érdeklődnek. De megnyílt

a Q Contemporary, amely egy kínai nő magánalapítványa, és létezik a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj, tehát vannak halvány jelei, hogy a művészeti szektorban feltűnt néhány mecénás.

Igaz, mind külföldiek, magyarokat nem látok, és ténylegesen még mindig nem gyakori a mecenatúra a kulturális ágazatban.

Ha már Art is Business: valóban szükséges feltérképezni a lehetőségeket a kultúra és üzleti világ elképzelhető együttműködéseiről. A mi feladatunk az intézet szerepének végiggondolása: noha mi nem foglalkozunk üzlettel, tudjuk, hogy az üzleti tevékenység űzésének alapja egy működő kulturális ágazat. Izgalmas helyzetet teremtene, ha az itteni üzleti kultúrából több mecenatúra alakulna ki, amely nem pusztán anyagi szempontok szerint működik.

Végezetül néhány személyes kérdés: miért éppen Budapestre jött dolgozni? Fűzi esetleg valamilyen személyes szál a magyarokhoz?

Bukarestből jöttem Budapestre, előtte egyszer, 1989 nyarán jártam Magyarországon, amikor Bécsből a Balatonon keresztül Budapestre utaztam.

A párom győzött meg arról, hogy jelentkezzek ide, mert ő korábban már dolgozott itt. Bukarestből megismertem a régiót, sokat megtudtam a közös történelemről is, ami román szemszögből egészen másképp néz ki, mint magyar oldalról. Ebből a szempontból is nagyon izgalmas Budapesten lennem. Itt döbbentem rá, hogy már rengeteg magyar kultúrát fogyasztottam anélkül, hogy tudtam volna, és az is itt világosodott meg, hogy Marcel Breuer Magyarországról származik.

Milyen benyomásokat szerzett Budapesten?

Budapest a fekvése miatt is lenyűgöz.

Mainzból származom, Bukarestben például nagyon hiányzott nekem egy folyó. Budapesten az egész városszerkezetet a Duna alakítja. Tetszik az építészete. Lenyűgözött, hogy milyen hozzáértően újítottak fel sok mindent, úgy, hogy megmaradt a város arculata.

Nagyon szeretem a nyolcadik kerületet és a kilencediket, ahol a Goethe Intézet is található. Budapest élő és élhető város, nem egy Disney World. Több múzeumot nagyon kedvelek itt, és azt is szeretem, hogy fél óra alatt ki lehet érni a budai hegyekbe, friss levegőt szívni.

5

A NÉMETEK NYITOTTAK A SOKSZÍNŰSÉGRE SZERZŐ: GYÉMÁNT BALÁZS | FOTÓ: DZT - NÉMET TURISZTIKAI HIVATAL

Miért fontos ez egy ország megítélésében? Ösztönözheti a kulturális sokszínűség az utazást? Kulturális turizmusról és a németek kultúrába injektált hitéről beszélgettünk Czeiszing Miklóssal, a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetőjével.

Egy olyan sokszínű és gazdag történelemmel, hagyományokkal rendelkező ország, mint Németország, mit kínál „hivatalosan” kulturális termékként az utazóknak?

Turisztikai szempontból elsősorban a múzeumokat, színházakat, operákat, kulturális kötődésű emlékműveket jelenti nálunk a kulturális turizmus. És persze a hozzájuk köthető eseményeket, fesztiválokat, programokat. Németországban globálisan kezeljük a kultúrát.

A legtöbb esetben a nagyvárosok jelentik a legnagyobb vonzerőt a kultúrafogyasztóknak. A főváros, Berlin a régi és az új múzeumaival (mint a nemrég megnyílt Humboldt Forum) és a rengeteg kulturális programjával kínál számtalan lehetőséget.

De az épített örökségben nem bővelkedő kisebb helyek is kiveszik a részüket a kulturális turizmusból. A körülbelül ötezer lakosú Oberammergauban például a passiójátékok a bajor régió legfontosabb eseményei közé tartoznak már 6

többszáz éve. A település többszáz lakója tízévente állítja színpadra Krisztus szenvedéstörténetét, amit idén ismét megrendeznek. Ott elsősorban a vallási kultúra a hívószó, de ha már ott van a turista, akkor a környéket is fel fogja fedezni.

Mi a helyzet a nem klasszikus és alternatív kultúrával?

Sok utazónak a kulturális turizmusról a klasszikus, történelmi és művészeti helyek jutnak először eszébe. De mondjuk Berlin esetében az alternatív kultúra és az éjszakai klubélet is jelentős kulturális terméknek számít. Ezek egy része kifejezetten a fiatalokat szólítja meg vagy a dizájnra, divatra nyitottakat. Az újfajta zenei stílusok, az utcai művészet, a technobulik itt a helyi kultúra részét képezik, és sok embert vonzanak.

Sok kortárs és dizájnterméket áruló bolt található Berlinben, amik persze egyéni kereskedelmi egységek, de ezek mégis a városi kultúra szerves részét képezik.

Ezek ráadásul hangulatos kerületekben,

felújított ipari épületekben találhatóak.

Ezeken a helyeken gyakran összpontosulnak művészek és művészetet kedvelők, amikből így előbb-utóbb új kulturális negyedek is kialakulhatnak.

Hamburgban, a második legnagyobb német városban az Elbai Filharmónia, a kikötő, a halpiac, az Alster folyó mellett meg kell említeni a Reeperbahn-t is, ami a város vöröslámpás negyede. Ez is egy mikrokultúra. Farizeus lenne azt mondani, hogy ha egy kultúrarajongó ellátogat Hamburgba, akkor ezt ne nézze meg, hiszen a város kulturális szövetének ez is alkotóeleme.

A Covid hogyan befolyásolta Németországban a kulturális turizmust?

A Német Turisztikai Hivatal minden évben kiválaszt egy központi témát, ami köré szervezi a turisztikai marketinget és programokat. A pandémia előtt Beethoven-év volt, előtte pedig a Bauhaus építészet volt a fő irány. A színházak és koncerttermek nézőszámát limitálták a Covid-járvány

kitörése után, így a kisebb, zöldebb úticélokra és a fenntarthatóságra helyeztük a hangsúlyt. Ez a tematika annyira népszerű volt, hogy az idei évre is áthoztuk.

A német helyi kultúra sokkal szélesebb témának tűnik, mint egy zeneszerző vagy építészeti stílus.

A German Local Culture kampány lényege, hogy egy régiót, várost vagy falut vizsgálunk, és azon belül megnézzük az építészetet, művészetet, gasztronómiát, esetleg a sörkészítést, a különböző fesztiválokat. Ezeknek a helyeknek így különböző aspektusokból mutatjuk be a kulturális egyediségét. Ez azért fontos, mert így olyan kis és kevésbé népszerű régiók, települések kerülhetnek nagyító alá, amelyek korábban nem kaptak rivaldafényt. München és Köln látnivalóiról már sokan hallottak, de egy északi-tengeri vagy fekete-erdei falu, ahol mondjuk van üvegfújás, kakukkosóra-készítés vagy egy különleges meggytorta recept, már kevésbé ismertek.

Külföldi látogatók hiányában a németek is útnak indultak? Járnak múzeumba, élvezik saját kulturális adottságaikat?

Németországban nagyon népszerű a belföldi turizmus. Ez mentőöv is volt a német turizmusnak. Amikor le voltak zárva a határok, akkor a németek megtalálhatták belföldön azt, amit korábban külföldön kerestek. Spanyol tengerpart helyett az Északi- vagy Keleti-tenger partjára mentek nyaralni, tudtak magas hegyekben kirándulni – a Zugspitze majdnem háromezer méteres. El tudtak menni kulturális rendezvényekre (operába, musicalre, poprock koncertre, fesztiválokra). Szinte mindent megtaláltak saját hazájukban. Ráadásul a német piac hatalmas, nyolcvannégymillió ember már tisztességes mennyiségű pénzt tud termelni és költeni.

2021-ben a Németország két és fél milliárd euróval támogatta a járvány sújtotta kulturális szektort. Miért ennyire fontos az államnak a kulturális élet?

Büszkék vagyunk arra, hogy a német állam erre a szektorra nagyon sokat áldoz. Picit párhuzamba állítható az idegenforgalommal is, hiszen a pandémia csak egy ideiglenes állapot. Nem hagyhatjuk teljesen elsorvadni ezeket az szektorokat, muszáj injekciókat adunk nekik. A támogatást pedig csak kéthárom évre kell adni, nem évtizedekre.

Sokkal nehezebb valamit a nulláról újra-

indítani, mint szinten tartani, majd onnan folytatni. És ez a folytatás, úgy tűnik, idén már el is kezdődik.

A kultúra támogatása nem csak pénz kérdése Németországban. Szerencsés, hogy a pénz mint eszköz adott, de elsősorban a fejekben kell eldönteni, hogy a kultúrára is akarjanak áldozni. A németnek pedig fontos, hogy fennmaradjon a városukban a színház és a kulturális élet.

Miért éri meg a német államnak ennyi pénzt fordítani a kultúrára? Ez megtérülhet valaha?

Nyilván valamennyi pénzt behoz a kultúra. Viszont nem csak azt kell nézni, hogy a jegyárakból vagy a szünetben eladott perecből mennyi jön vissza, hanem például, ha egy város vagy tartomány támogat egy színházat, annak nagyon erős turistavonzási ereje is van.

Az a turista, aki mondjuk a Bayreuthi Ünnepi Játékokra utazik, annak a jegyek ára a legkisebb kiadása lesz, pedig azok sem olcsók. A városban fognak aludni legalább két-három éjszakát, megtankolják az autójukat, vagy repülőjegyet vesznek. Általában nem egyedül utaznak az ilyen rendezvényekre, és ráadásul ez a klientúra tisztességesen fogyaszt a helyszínen is. Így a kultúra támogatását globálisan kell nézni. A költések mellett a város imázsa és jó híre emelkedni fog, és a helyiek is büszkék lesznek a városukra.

Ezek mind hoznak megtérülést, ha nem is közvetlenül. Mindezek mellett persze fontos a profitorientált nézőpont is, de nem kell patikamérlegen mérni, hogy mennyit költöttünk, és mi térült meg.

A kultúra így az idegenforgalom mellett akár más iparágakat, befektetéseket is tud mozgatni?

A nagy német vállalatok, legyen szó az autóiparról vagy gépgyártásról, szívesen beszállnak a kulturális szponzorációba.

Ez presztízs is nekik, egyfelől, de elsősorban a saját terméküket, szolgáltatásukat reklámozzák. Fontos nekik, hogy a nevük és a logójuk ne csak a saját iparáguk mellett szerepeljen. Németországban divatos olyan rendezvényeket, eseményeket támogatni, amelyek teljesen más területen működnek, legyen szó akár kultúráról.

Egy egyetemi campus vagy fejlesztési központ megnyitásánál lehet a mérleg nyelve az, hogy olyan várost válasszanak a döntéshozók, ahol pezsgő kulturális élet van. Egy összeszerelő műhely esetében már kevésbé fontos, hogy azt olyan településen nyissák meg, ahol a dolgozók el tudnak menni esténként színházba. Ott a telepítő tényezők inkább közgazdasági mutatók lesznek. Bár talán 2022-ben már tartunk ott, hogy a menedzsmentnek egy település kulturális kínálata is fontos szempont lehet.

Németország a sokszínűséget is gyakran népszerűsíti. Büszkén mutatja be mások művészetét és kultúráját.

A németeknél nagyon fontos, hogy nincs elvárt kulturális fővonal, amihez tartaniuk kell magukat az embereknek. Én ezért imádom Németországban Berlint a legjobban, mert ott mindenki a saját maga világát képviselheti. A fővárosban a multikulti már megvalósult, és régóta tart. A „színes”, „befogadó” és „nyitott” fontos hívószavak a németeknél. Ezeket most nem minden ország tűzné a zászlajára.

Talán pont azért is szuper Németország, mert nem csak kényszerből kapták meg a multikulturális jelzőt.

Ez nem csak abból áll, hogy külföldi vendégmunkások és betelepülők vannak az országban, hanem a németek valóban azt gondolják, hogy minél színesebb az országuk, annál jobb.

7

GERMAN. LOCAL. CULTURE. SZERZŐ: GY.B. | FOTÓ: DZT - NÉMET TURISZTIKAI HIVATAL

Egyedi, helyi és kulturális utazásra invitál Németország. A kultúra jelen esetben viszont nem csak a tökéletes akusztikájú frankfurti márványtermeket, díszes bajor palotákat és jól bevilágított berlini kiállításokat jelenti. És nemcsak a középkori favázas házakat vagy az ipari épületeket jelenti, sem a történelmi palotákat vagy a letisztult Bauhaus stílust.

Bájos városokat és színes eseményeket fedezhetünk fel, ahol a legkülönbözőbb stílusok és korok varázsolnak vissza a régmúltba, vagy éppen marasztalnak a kortárs felfedezésére. Kézművesműhelyeket és alkotóstúdiókat járhatunk be, ahol a hagyományos mesterségeket évszázadok óta fejlesztik a mai napig.

Németország a kevésbé ismert arcait is igyekszik bemutatni az utazóknak.

A nagy látnivalók mellett rengeteg helyi és rejtett kincs van az országban.

Ezekből szemezgettünk.

Hand-made in Germany A németek hagyományos és innovatív alkotók egyszerre. A többszáz éves tradíciókon alapuló technikát modern eszközökkel fejlesztik. Legyen szó kenyérsütésről, avantgárd divattervezésről vagy a bányászatról. A klasszikus kézművességből mára művészet lett, ami a gazdag részleteknek, precíz munkának és a hagyományok tiszteletének is köszönhető.

A kakukkos óra a Fekete-erdő egyik szimbolikus kincse. Már az 1840-es években több mint ezer órakészítő mester dolgozott itt. A világban minden harmadik órát itt készítették, évente hatszázezer darabot. A mesterek a mai napig aktívak a műgyűjtők nagy örömére. A kakukkos órák mellett „nagypapaórákat”, díszórákat, karórákat is készítenek persze. Az okosórákkal nehéz lesz felvenni a versenyt, de a 8

német innováció talán majd erre is talál megoldást. A műhelyeket, templomokat és a látványos vidéket a 320 km-es Deutsche Uhrenstrasse, vagyis a Német Óraút köti össze, amit érdemes bejárni.

A Derenburgban található Harzkristall üzemben a varázslatos karácsonyfadíszektől az üvegtollakon át az exkluzív vázákig és lámpabúrákig sok törékeny tárgyat készítenek. Itt, a Harz-hegységben még mindig kézzelfújtüveg-mestereket találunk. Az üvegfújáshoz nagy ügyesség és szakismeret kell. Az üveggyárban lehetőség van vezetett sétán részt venni, ahol bemutatják, hogyan készítik az egyszerű üvegpoharakat és a törékeny apró dísztárgyakat. Közelről nézhetjük meg, hogyan dolgozzák fel az egyik legöregebb nyersanyagot és készítenek belőle művészeti alkotásokat. Érzékek Németország nagyon sokszínű. Az ország huszonötezer kastélya és palotája, varázslatos óvárosai, történelmi színházai, operaházai és minden kulturális műfajt magában foglaló intézményei mind az érzékeinkre próbálnak hatni.

Viszont a kincseket sokszor olyan helyeken találjuk, ahol nem is gondolnánk rá.

Hipszternegyed Brémában csak egyszerűen „Das Viertel”-nek, vagyis „A Negyednek” hívják a város egyik legizgalmasabb részét, amely a belvárostól rövid sétányi-

ra található. Pezseg a kulturális élet, az egyedi múzeumok és hangulatos kocsmák bohém hangulatot árasztanak. A kerület épületei, a Kunsthalle kiállításai, a szoborkollekció, az operákat és drámákat játszó Brémai Színház és a szecessziós lakóházak vizuálisan is egyedivé teszik ezt a környéket. A művészek stúdiói, hipszterbutikok és helyi szatócsboltok vásárlásra csábítanak. A háromszáz kávézó, bisztró, bár, ikonikus kocsma és étterem pedig a múzeumok zárórája után is maradásra buzdítanak.

Művészet, kultúra és helyi atmoszféra találkozik a bohémnegyedben az ország észak-nyugati részén.

Zene, ami egyesít Drezda a harmincöt színházával, ötven múzeumával, elismert kórusával és zenekarával világklasszis kulturális városnak számít. A Drezdai Zenefesztivál (Dresdner Musikfestspiele) Európa egyik legfontosabb klasszikus zenei eseménysorozata. Nagyzenekari és kamarazenekari koncertek és világhírű szólista előadók tartoznak az első osztályú programba, amit május–júniusban rendeznek meg minden évben.

A klasszikusok mellett már új-, világ-, jazz-, és tánczene is szerepel a kihagyhatatlan és sokszínű programok között. A történelmi helyszínek, barokk paloták és templomok, vásárterek, régi gyárak és modern zsinagógák adják a koncertek hátterét. A fesztiválra már a

német újraegyesítés előtt is a leghíresebb nemzetközi klasszikus művészeket hívták meg.

Dráma a lépcsőkön Amikor a nap lebukik a horizonton a balzsamos nyári estéken, Erfurt óvárosa átalakul hatalmas szabadtéri színpaddá. Türingia fővárosában van az egyik legnagyobb történelmi belváros Németországban. Operákat és musicaleket adnak elő a katedrálisdomb lépcsőin. A Domstufen fesztivál különböző műfajok művészeit hozza össze úgy, hogy zenészek, kórus, zenekar, színészek és táncosok közös produkciókat hoznak létre. Ahogy megszólalnak az első zenekari akkordok a katedrális és a Szent Severi templom között, igazán különleges és egyedi esemény kezdődik el. 2022-ben Giuseppe Verdi Nabucco című darabját mutatják be, korábban a Carmen és a Tosca is a porondon, illetve a lépcsőkön szerepelt.

Irodalmi piacozás a Hanza-városban Virágok, gyümölcsök, fűszerek és zöldségek, friss hal, ízletes sajtok, teák és egyéb finomságok sorakoznak egymás

mellett a pultokon hétszázötven méter hosszan. Kétszáz kereskedő gyűlik össze minden kedden és pénteken az Isemarkton, Hamburg Eppendorf negyedében található piacon, hogy regionális és egzotikus finomságokat kínáljon. Több mint hetven éve járnak a magasvasúti híd alatti piacra a vevők nézelődni, vásárolni és eszmét cserélni.

Néha még a hamburgi kortárs költőkkel is össze lehet itt futni, akik élőben olvassák fel verseiket, de lehet látni illusztrátorokat és grafikusokat is munka közben, akik a piac nyüzsgését skiccelik papírra.

Az utcai művészet Mekkája Berlin a városi művészet koronázatlan királynője. Az East Side Galleryben a berlini fal legnagyobb egyben megmaradt részét dekorálták ki, úton-nyomon stencilekbe, matricákba és graffitikbe botlunk a városban. A Tegel Artpark a főváros egyik lakónegyedében található, ahol korábban a nemzetközi repülőtér is volt. A színesre festett falakat és graffitiket már a távolból lehet látni, mert némelyiket negyvenkét méter magas „vászonra” festették. A szürke és

sokemeletes lakóházak homlokzatain található művészeti alkotások egyedülálló szabadtéri kollekciót mutatnak be.

A street art művészek között találunk híreseket is, mint például a berlini popart legendát, Jim Avignont, valamint Fintan Magee-t, akit az ausztrál Banksynek becéznek. Az első alkotás 2015-ben készült, ma nyolc hatalmas festmény díszíti a tűzfalakat.

Divat és építészet találkozása Weimar kulturális, művészi szempontból és építészetileg is különleges város.

Egykor Goethe és Schiller otthona is volt. A Bauhaus építészetet itt alapították meg 1919-ben. Paul Klee, Oskar Schlemmer és Wassily Kandinsky csak néhány azok közül a nagy művészek közül, akik a saját ötleteikkel forradalmasították a mindennapi életet és kézművességet. A festők karakterisztikus színei inspirálták a fiatalos weimari divattervezőt, Anne Gorket is. Az avant-garde és fenntartható anyagból készült ruhakölteményeit erős színekkel és minimalista, szimmetrikus alakokkal kombinálja. Így viszi tovább a Bauhaus szellemiségét a divattervező.

9

IGÉNYESSÉG ÉS MINŐSÉG – AVAGY MIT ADHAT HOZZÁ A MŰVÉSZET EGY LUXUSHOTELHEZ? Interjú Stephan Interthal szállodaigazgatóval SZERZŐ: LABORCZI DÓRA

„A magyar kortárs művészet szeretete a Kempinski Corvinus megnyitása óta a szálloda DNSében van” – vallja Stephan Interthal, a Kempinski Hotel Corvinus német, a magyar művészeti életet lelkesen támogató igazgatója. A szálloda műgyűjteményéről, személyes kedvenceiről és a magyar művészeti mecenatúra lehetőségeiről is kérdeztük.

Miért fontos önnek üzletemberként és szállodaigazgatóként a kulturális élet, a magyar művészet és a művészek támogatása?

A világon található összes testvérszállodánkban támogatjuk a művészetet és a kultúrát, és ezt a szemléletet a Kempinski a márka egyik alappillérévé tette. Mi lehetne jobb módja a helyi szellemiség és kultúra felkarolásának, mint az, hogy a művészetet a vendégélmény középpontjába helyezzük?

Ez azt jelenti, hogy teret biztosítunk a művészeknek, hogy bemutathassák tehetségüket, vendégeink örömére.

A művészet fontos szerepet játszik értékrendünkben. Hisszük, hogy a művészet kifejezi a hely szellemét, segítségével közelebb kerülünk az itt élő emberekhez, jobban megértjük, 10

milyen energiák mozgatják őket. Nem verbális módon közvetíti egy adott ország lelkületét.

A magyar kortárs művészet szeretete a Kempinski Corvinus megnyitása óta a szálloda DNS-ében van.

A szálloda saját gyűjteményéből származó műalkotások díszítenek minden szobát, a lakosztályokat és a közösségi tereket, a Promenád Galéria pedig kortárs magyar művészeknek ad lehetőséget a bemutatkozásra.

Hogyan hat ez a szemlélet – a művészetek támogatása és fókuszba helyezése – egy szálloda mindennapjaira vagy üzleti stratégiájára? Úgy gondolom, a kiváló termék és szolgáltatás alapkövetelmény egy öt-

csillagos luxusszállodával kapcsolatban.

Ha le akarjuk nyűgözni a vendégeinket, akkor inspirálnunk kell őket, és olyan élményeket kell nyújtanunk nekik, amelyeket más szálloda nem kínál. A művészet számunkra ezt az egyediséget jelenti, amely segítségével vendégeink és látogatóink bepillantást nyerhetnek a helyi értékekbe. Megismerkedhetnek magyar művészek munkáival, amikor nálunk járnak, és mindig nagy öröm látni, ha elidőznek egy-egy műalkotás előtt, befogadják, értékelik a látványt.

Kempinski Concertini néven minden szombaton minikoncertet adunk a Living Roomban, ahol fiatal magyar művészek kapnak lehetőséget, hogy közönség előtt lépjenek fel. Ezek a koncertek nagy népszerűségnek örvendenek, a Living Room mindig tele

van vendégekkel, akik értékelik az élő klasszikus zenét, valamint azt a törekvésünket, hogy ily módon is segítsük és bemutassuk a kortárs művészeket.

Ha az olyan alapvető értékeinket, mint például a művészetek támogatása, láthatóvá tudjuk tenni, akkor vendégeink a minőségre és az igényességre asszociálnak velünk kapcsolatban.

Hogyan kapcsolódik a magyar művészeti szcénához és kultúrához? Összesen tizenöt éve élek itt a feleségemmel. Ez azt jelenti, hogy közeli kapcsolatban vagyunk a helyiekkel, és itteni barátainkkal együtt élvezzük a város gazdag kulturális életét, legyen az egy koncert a Műpában, egy kiállítás a Szépművészeti Múzeumban vagy egy kulturális fesztivál, mint például a most zajló Bartók Tavasz.

Emellett a szálloda művészetet támogató tevékenységein keresztül több művésszel is kapcsolatba kerülök. Hadd említsem ismét Promenád Galériánkat, ahol fiatal magyar festőművészek alkotásait mutatjuk be. Már a kiállítás megnyitása előtt találkozom a művészekkel, látom a munkáikat, így közvetlenebb kapcsolatba kerülhetek az alkotókkal és alkotásaikkal is. Egyetlen vernisszázst sem hagyok ki, ott vagyok, és képviselem a szállodát, köszöntöm a szálloda nevében a vendégeket.

A Kempinski Hotelnek saját művészeti gyűjteménye van. Mit kell tudnunk erről a kollekcióról?

A Corvinus Art Collection története 1992ben kezdődött, tehát a szálloda megnyitásával egyidőben, és a belsőépítészet változásával párhuzamosan fejlődött.

A szálloda eleganciája kezdetektől annak az elképzelésnek is köszönhető, hogy a tereket műalkotásokkal töltsük meg. A műgyűjteményünkbe tudatosan magyar művészektől vásárolunk képeket, szobrokat. Működésünk harminc éve alatt ez a gyűjtemény mindig fontos része volt stratégiánknak, projektjeinknek és felújításainknak, ezekkel párhuzamosan

rengeteg új műtárgyat is vásároltunk.

Minden alkalommal nagy örömünkre szolgált, ha olyan festményeket, szobrokat találtunk, amelyek beleillenek belső tereink meglévő harmóniájába. Ezt a kezdeményezést a tulajdonosaink a nyitásunk első napjától kezdve támogatják, én pedig személy szerint rendkívül élvezem azt a luxust, amit az a szabadság jelent a munkámban, hogy művészettel is foglalkozhatok.

Ma körülbelül ezerötszáz műalkotás van a gyűjteményünkben, ami túl sok ahhoz, hogy mindet kiállítsuk a szállodánkban. Ezért öt évvel ezelőtt úgy döntöttünk: egy vándorkiállításon keresztül szélesebb közönségzéteget is meghívunk, hogy a legértékesebb darabokat bemutathassuk nekik. Az első kiállítás 2017-ben volt Tihanyban, majd Berlinben, a magyar nagykövetségen rendeztünk tárlatot. A Covid egy időre megállított minket, de bízom benne, hogy a jövőben további külföldi helyszíneken is bemutathatjuk büszkeségeinket!

Van személyes kedvence a gyűjteményben?

Nagyon sok kedvenc darabom van, általában a kortárs művészet az, ami felkelti az érdeklődésemet. Különösen szeretem Krüzsely Gábor játékos festményeit, kettő is díszíti az irodámat. Azért rajongok az alkotásaiért, mert a színek és formák megmozgatják a fantáziámat, és akárhányszor ránézek a képekre, mindig felfedezek egy-egy újabb részletet.

Ha választhatna a valaha élt magyar művészek, festők, zenészek, írók, alkotók közül, kit és miért pártfogolna legszívesebben?

Kertész Imrét és feleségét, Magdát volt szerencsém személyesen megismerni, és erre a barátságra a mai napig nagyon büszke vagyok. Örömmel tölt el, hogy Imrét ily módon a valóságban is tudtam támogatni, tehát a kérdés nem csak teoretikus számomra. Mi voltunk a házigazdái az irodalmi estjének, közvetlenül azután, hogy megkapta a Nobel-díjat.

A kortárs magyar kulturális életben ki az, akit nagyra értékel?

Kiemelném György Ádámot, a világhírű zongoraművészt, aki többször vendégszerepelt nálunk. Néhány évvel ezelőtt New Yorkban is szerveztünk egy partnertalálkozót, amerikai ügyfeleinket hívtuk meg a Carnegie Hallban adott koncertjére.

Elmondható tehát, hogy ön nagy támogatója a művészeteknek. Ez a hozzáállás mennyiben köszönhető a német kulturális hátterének és mennyiben a személyiségének?

Nem mondanám, hogy ez a német származásommal lenne összefüggésben, inkább a személyes érdeklődésemnek köszönhető.

Mégis, lát esetleg valamilyen különbséget Németország és Magyarország között a művészetek támogatása, mecenatúrája vagy akár a befogadókészség tekintetében?

Talán Németország a történelme miatt egy kicsit előrébb jár a mecenatúra terén, de a magyarok híresek a művészetükről és a gazdag kulturális életükről, és semmiképpen nem gondolom, hogy a befogadókészségben különbség lenne.

Van valami ötlete arra vonatkozóan, hogyan lehetne jobban megszervezni a művészek és a művészetek támogatását és mecenatúráját a régiónkban?

Szerintem az olyan kezdeményezések, mint amilyen az Art is Business, nagyszerű módjai annak, hogy összekapcsolják az üzleti és a művészeti életet, segítsék a közös nyelv megtalálását.

A más vállalatok által valóra váltott kreatív és sikeres ötletek mindan�nyiunkat inspirálnak, és úgy vélem, a művészeti mecenatúra egyre inkább divatos és keresett elemmé válik egy vállalat marketing- és CSR-, vagyis a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó projektjeiben.

11

„NEKEM A POP LEGBELSŐ LÉNYEGEM” – JEFF KOONS A KÉZI MUNKÁVAL KÉSZÜLT ÚJ BMW-MODELLRŐL A világsztár művésszel az ismert művészeti szakember, Winkler Nóra beszélgetett.

SZERZŐ: WINKLER NÓRA | FOTÓ: BMWGROUP.COM

A BMW és Jeff Koons új együttműködésében a művész egy manuálisan készült, limitált példányszámú 8-as modell-verziót tervezett, ami nemrégiben debütált a nemzetközi piacon.

Koons a világ legismertebb művészeinek egyike, múzeumok, közterek és aukciók sztárja, műveiért elképesztő árakat fizetnek a gyűjtők. Sajtótájékoztatójára Magyarországról kizárólag az Art is Business magazint hívták meg. A tervezés öröméről, a művészet erejéről, csapatmunkáról, színekről és az élet élvezetéről beszélgettünk.

Hol indult ez a közös történet?

Amióta először láttam a BMW Art Car sorozat autóit, azóta szerettem volna részese lenni, totálisan lenyűgözött, amit Calder, Lichtenstein, Warhol, Jenny Holzer és a többiek létrehoztak ebben a kooperációban. Úgyhogy amikor Berlinben, a Nemzeti Galériában összetalálkoztam Thomas Girsttel, aki a cégcsoport kulturális együttműködéseit irányítja, el is hintettem ezt neki, és kértem, szóljon, ha adódik számomra lehetőség.

Szólt is, mert 2010-ben debütált a Koons-féle Art Car, ami csupa kirobbanó energia.

Két tervem is volt, az első, hogy lentikuláris technológiát használjunk, ez olyan, mint a kacsintós pénztárcák, a felület többféle képet is tud mutatni.

Az Art Car kocsik, 1975 óta, amióta létezik ez a széria, mind indulnak a 24 órás Le Mans versenyen. Úgy képzeltem, hogy az enyém majd kigördül a pályára, és ahogy halad, hozza ezt a vibráló, POP-POP-POP felvillanó hatást. De ez bonyolult technológia, és nem készült volna el a versenyre, én meg szerettem volna, ha meg is nyeri, szóval, továbbgondoltam, átterveztem, így született meg a modell.

12

Szuper dinamikus az az autó, állva is olyan, mintha menne, a háta meg egyértelmű pop art.

Igen, azokat az energiákat hozza.

Nagyon élveztem csinálni. Szeretek mindent a határokig eltolni, technológiában is, részletekben is, ebben teljesen egy húron pendültünk a BMW dizájncsapatával, és úgy általában mindenkivel, akivel ott dolgoztam. Szóval, sajnáltam, hogy befejeződött, és újra elkezdtem mondogatni Thomasnak, milyen jó volna kitalálni megint valamit együtt, mondjuk egy special edition BMW-t. 2015-ben azt mondta, oké, Jeff, nézzük meg, mit csinálhatnánk, de most a piacra, élesben. Elkezdtük keresni, melyik modellel működhetne ez a legjobban, és a 8-ast választottuk, az a leginkább globális.

Hogy kezdett neki a munkának?

Annyiban visszatértem az art car-terveimhez, hogy ezeket az energikus felvillanásokat, a pop art erejét hogyan lehetne használni. Művészként az a dolgod, hogy hallgass az ösztöneidre, arra menj, ami izgat, ami érdekel, mert az fog téged igazán jelentőségteljes dolgokhoz elvinni. Nekem például pont ez a popkarakter a lényem alapja.

Az autó kapcsán arra gondoltam, kicsit

demokratizálom az élményt, amit többnyire csak a sofőr él át, az erőt, a dinamikát, az adrenalint, és kiterjesztem a többi utasra is. Magamra is gondoltam a tervezéskor. A gyerekeim – nyolcan vannak – sokszor nyaggatnak, hogy miért nem sportkocsim van.

Ez egy grand coupé, de közben totális sportkocsiérzetet ad. Elférnek benne a barátok, a család, mégis nagyon mutatós; engem nézz, engem figyelj, vegyél észre! – ezt mondja, de ennél többet is. Értelmet sugároz. Igyekszem mindenbe értelmet vinni. A műveim se állnak meg pusztán a látványnál, noha az erős, mindig van bennük tartalom.

Látja magát ebben az autóban? Úgy értem, ahogy vezeti.

Abszolút! Ahogy átszelem New Yorkot, vagy elvezetek a családi farmunkra. Érzem az autó erejét, az örömöt, hogy benne ülök. Kicsit burokszerű, amiben elvagyunk a szeretteimmel, közben jó hely arra is, hogy gondolkozzak. Hogy átéljem, hogy az élet élvezetes.

Igen, az elég fontos cél.

Mostanában sokat olvastam görög filozófusokat, a klasszikusokat. Nemigen van fontosabb dolog az életben, mint hogy élvezzük – ők is ezt mondják.

Ez az autó erre van. A felvillanyozó színek, az anyagok, a fantasztikus bőr, a varrások, a belső tető vörös eleme.

Ha megnézed a külsejét, minden egyes vonal és ív az energiáról, a gyorsulásról szól. Az autó elején induló keskeny, kék vonal egyre szélesedik ahogy hátra ér, haladást sugall, egy másik az aerodinamikát testesíti meg, változnak, sötétednek a színek, van, ami fémesen csillog, lendület van minden centiméteren.

Mennyi idő egy autó festése, fényezése?

Nagyjából háromszáz óra. És miközben ennyi minden zajlik rajtuk, fontos, hogy egész mások, mint azok a fóliázott kocsik, amiken lángok csapnak fel két oldalt, meg ezer más dolog történik rajtuk. Itt, ha ránézel a színekre, a pigmentek gazdagságára, az összkép nagyvonalúságára, letisztult a látvány.

Popos energiákkal teli, mégis minimalista. Minden négyzetcentimétere gondos; tökéletes a szín, a szaturáltság, a felület.

Gyakorlatilag műtárgyként gondol rá?

Igen. Ez egy 99 példányban limitált mű. Egyébként is régóta azt gondolom, hogy az autók műtárgyak. Gyerekként megbabonázott a 63-as Corvette, az első munkahelyem pedig a Museum of Modern Art volt New Yorkban, ahol kiállítási darab egy autó, a fő művek között. Minden munkámban maximalista vagyok a részletekkel, ezáltal tudom megmutatni az embereknek, hogy fontosak, hogy törődöm velük. Büszke vagyok erre az autóra, az egész együttműködésre, de azért ez csak egy autó.

Viszont minden egyes öltés, szín és anyag annyira gondos, hogy figyelmet kommunikál, empátiát a használói iránt.

Mit mondana, a művészet mit ad, mi az, amit szinte kizárólagosan képes megadni?

Energiát, teret, amiben önmagaddal, saját lehetőségeid tárházával találkozhatsz. Átélheted az érzékelés örömét, átjárhat az, hogy élsz, hogy nagyon is élsz. Ezeket mind. És pont ezeket vittem bele az autóba; hogy megéld a saját erődet, azt, hogy birtoklod, irányítod és élvezed az életedet.

Van művész a mi régiónkból, aki nagy hatással volt önre?

Constantin Brancusit nagyon szeretem. Szobrai letisztultságát, a felületek finomságát, az egyszerűség és

a metafizikai mélység elegyét, ami ő. És tágabban azt is, ahogyan része volt az avantgárdnak, ahogy benne élt a művészeti közegben, nyitottságát, barátságát Duchamp-mal. Nagyon jelentős életmű, ami éppúgy kapcsolódik a természethez, mint a prehistorikus ábrázolásokhoz.

Hogy képzeljem el munka közben?

Reggel fókuszáltan leül a tiszta asztalhoz, és elkezd jegyzetelni, vagy jön-megy, éli az életét, és az ötletek egyszer csak megérkeznek? Általában az van, hogy amivel aktuálisan dolgozom, már jó ideje motoszkál a fejemben. Itt az erő természete, megmutathatósága érdekelt. Hogy hogyan lehet elérni, hogy ha csak nézed is az autót, érezd, mi zajlik bent, hogy áramlik a vér abban, aki vezeti. Persze csinálok terveket, programokkal megnézem a színeket, vonalakat két dimenzióban, amiből aztán 3D modellek készülnek, ahol már azt is látni, hogyan játszik majd a fény a felületen, milyen az egész élőben. Nézem a részleteket, állítgatom, kísérletezek, és irtóra élvezem. Fontosak a részletek, ezeket érzékelve igazodunk el a világban, ezekkel kommunikálunk egymással. És nemigen találtam fontosabb dolgot az életben, mint hogy kapcsolódni lehet másokhoz.

Olyan érdekes, hogy miközben egyre termékenyebb és gördülékenyebb a kultúra és a vállalati szféra együttműködése, sokakban mint két távoli világ él még mindig a két terület.

Igen. Amikor egy autonóm művész arról beszél, hogyan dolgozott össze nagy cégekkel, abban tud lenni valami fura. Én imádok a BMW-vel dolgozni, rengeteget tanulok, például technológiákról, és kölcsönös tisztelettel, elismeréssel vagyunk egymás iránt. Büszke vagyok erre a munkámra, ami arról is szól, mi minden tud lenni egy autó. És remélem, ez csak a kezdet!

És egy praktikus dolog: a BMW-nél a színek elérhető skálája egyszerűen fantasztikus. Azt mondom, kék, és minden elképzelhető árnyalat megvan nekik.

Egyik művemhez egy konkrét piros kellett nekem, végighívtuk a forrásainkat, de vagy kifogytak, vagy abba is hagyták a gyártását, írtam Thomasnak, és két napon belül itt volt a festék. És a pandémia vonatkozásában is hálás voltam az együttműködésért.

Hogy nem kellett megőrülni, amikor megállt a világ?

Pontosan. A birtokunkon töltöttük a legnyomasztóbb időszakot, kint minden bezárt, elmaradt, átkerült ködös későbbi dátumokra, és engem nagyon egyben tartott, hogy az autón dolgoztam. Sőt még azt is bevállaltam, hogy Németországba repüljek, nemcsak mert látni akartam minden készülő részletet, hanem, mert annyira jól hatott rám, hogy van ez a munka.

Mindjárt kigördül a piacra ez a modell.

Olyasmi izgalom, mint egy fontos kiállításának megnyitója előtt?

Pontosan. Hosszú ideje foglalkozom vele, megéltem, ahogy a vázlatokból valósággá vált, a kollégáimmal óránként egyeztetünk, pont, ahogy a saját munkáimnál szokott ez lenni. Szeretném, hogy lássák már az emberek!

Hogy a barátaim végre tudják, min dolgoztam évekig. Hogy lássam az utcán.

Hogy elinduljon egy beszélgetés róla.

Ugyanaz a vágy vezérel, mint a művészetben: hogy olyat csináljak, ami túlmutat önmagán.

Mi az, amit itt tanult meg?

Egyrészt jól menedzselni egy ekkora projektet. Átlátni folyamatokat, delegálni feladatokat, elengedni a kontrollt, és bízni a másik szakértelmében. Tehetséges emberek összjátékát koordinálni. Saját stúdiómban is csapattal dolgozom, de azért ebben mindig lehet fejlődni. És mindig is érdekelt a jövő, hogy az egyre finomodó technológiák által milyen új lehetőségek nyílnak, és itt elképesztő fejlesztések zajlanak.

13

HÍDÉPÍTÉS KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT – MŰVÉSZETTEL AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓÉRT SZERZŐ: LABORCZI DÓRA

A Telekom Művészeti Gyűjteményét tíz éve hozták létre, és ez idő alatt több mint tíz kiállítást rendeztek Európa-szerte. A gyűjtemény elsősorban a közép-, keletés délkelet-európai kortárs művészetre és alkotókra összpontosít azzal a céllal, hogy narratívájuk a közös európai tapasztalatban és művészeti életben is láthatóbb legyen. Antje Hundhausennel, a Deutsche Telekom márkaélményért felelős alelnökével beszélgettünk.

14

Miért támogatja a Deutsche Telekom a kortárs művészetet, különösen Kelet- és Délkelet-Európában, és mit kell tudnunk a művészeti gyűjteményükről?

Az Art Collection Telekom 2010-ben indult. Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa kortárs művészetére összpontosít, de a szomszédos országokból, például Törökországból és a Kaukázusból is szerepelnek műalkotások a gyűjteményben. Célunk ezzel a kollekcióval az európai integráció előmozdítása, kiemelten fontosnak tartjuk Európa keleti részeinek bevonását ebbe a diskurzusba. A gyűjtemény minden művészeti médium számára nyitott: a hagyományos technikáktól kezdve – mint a festészet, a rajz és a szobrászat

– egészen a performanszalapú, „itt és most” zajló alkotásokig. A gyűjtemény a kezdetektől figyelemmel kíséri a digitális technológiák egyre szélesedő felhasználási lehetőségeit a képzőművészetben, valamint a közösségi médiában végbe menő kreatív folyamatokat.

Mi a kiválasztás alapja, hogyan kerülnek új műtárgyak a gyűjteménybe?

Amikor a gyűjtemény új szerzeményeiről gondolkodunk, a legfontosabb szempont, amelyet figyelembe veszünk, a történetek és narratívák lehetősége. A Telekom művészeti gyűjteményének célja, hogy megkérdőjelezze a látszólag természetest.

Az előítéleteket humorral leplezi le, és közös, közösen létrehozott valóságot

közvetít, a kelet-európai történelmet és az aktuális eseményeket tekintve referenciapontnak.

Tehát mondhatjuk, hogy a tömegkommunikáció és a művészet egyaránt segíthet az emberek, régiók és országok közötti közös megértés előmozdításában? Úgy érezzük, hogy összekötők vagyunk, de nem csak technikai értelemben.

Szeretnénk a különböző kultúrákat is összekötni, tenni az előítéletek lebontásáért, megnyitni az elméket és szíveket. Meg vagyok róla győződve, hogy az egyik legjobb kommunikációs eszköz a kultúra: a zene és a többi művészeti ág, mert ezek megérintik az embereket.

A gyűjteményből 2020-ban Magyarországon is rendeztek egy kiállítást a Ludwig Múzeumban, Egyensúlyban címmel. Ennek apropóján azt nyilatkozta: „Egy kortárs művészeti gyűjtemény létrehozása mindig izgalmas, kihívásokkal teli feladat.”

Említette azt is, hogy az elmúlt évtizedben a gyűjtemény látható volt számos kelet- és nyugat-európai múzeumban. Más és más kihívásokkal szembesülnek a különböző országokban a kortárs művészet és a vállalati kultúra területén?

Bárhol is jártunk a gyűjteménnyel az elmúlt tíz évben, a már említett integráló erő a művészeten keresztül elsődleges volt számunkra. Kezdetektől úgy gondoltuk, hogy ez a speciális fókusz elengedhetetlen ahhoz, hogy kulturális hidat építsünk Kelet és Nyugat között. És úgy gondolom, hogy a csapatunkkal zseniális munkát végeztünk. Most pedig, ezekben a nehéz időkben, amikor Ukrajnában háború zajlik, még inkább meg vagyunk győződve arról, hogy egyre fontosabb az országok közötti szakadék áthidalása, hiszen Európa-szerte szükségünk van a közös megértésre.

Miért jó egy vállalatnak, ha saját művészeti gyűjteménybe invesztál? Hogyan befolyásolhatja egy ilyen gyűjtemény a vállalat mindennapi életét vagy stratégiáját, illetve a tágabb társadalmi közeget, amelyben működik?

A művészet kiváló platform a társadalmi kérdések megvitatására. Akár egy egyszerű konferencia vagy bármilyen szakmai esemény során is beiktathatunk

művészeti elemeket, alkalmazhatunk művészeti eszközöket vagy műalkotásokat, mert ezekkel tökéletes környezetet teremthetünk a kapcsolatépítéshez és a kreatív folyamatokhoz.

Magyarországon korábban volt egy olyan támogatási rendszer, amelyben a cégek adó-visszatérítést kaphattak, ha művészeti gyűjteményük volt, de ez a fajta támogatás ma már nem létezik, és a független művészeti szcéna megsínylette a hiányát.

Milyen jogi háttere van a művészet támogatásának Németországban?

A német kormány támogatja a kultúrát és az itteni kulturális szcénát, ehhez költségvetési keretet is biztosít bizonyos intézményekben. Az adókkal nem vagyok tisztában, de azt hiszem, nálunk soha nem volt ehhez hasonló adó-visszatérítési rendszer a művészeti életben. Nagyon szorosan együttműködünk a kormánnyal, és az Európai Bizottság is számos kreatív iparágat támogat, nemcsak a képzőművészetet, hanem a zenét, a divatot és a dizájnt is.

Tíz eredményes év áll önök mögött.

Mik a jövőbeli, hosszú távú terveik ezzel a művészeti gyűjteménnyel?

A digitalizációt integráljuk a művészetbe, és megnézzük, hogy a művészek hogyan tudják jobban kifejezni magukat a mesterséges intelligencia segítségével. Támogatjuk a kutatást

és a tudományt is ezen a területen. Úgy gondolom, a kultúra és a művészet, különösen ebben a korban, fontos a gyűlölet és az agresszió leküzdéséhez, ezért jelen kell lennünk a lehető legtöbb felületen. Hamarosan képesek leszünk új digitális és immersív formátumokat és komplex technológiákat alkalmazni a mesterséges intelligencia, a robotika és a digitális valóság segítségével.

Ez izgalmas kihívás az Art Collection Telekom számára, és kíváncsian várjuk, hogy ezek az új megközelítések hogyan gazdagíthatják a művészeti életet.

Célunk továbbá az is, hogy több oktatási eszközt hozzunk létre a diákok számára. Jelenlétünket a különböző oktatási intézményekben azért tartom különösen is fontosnak, mert hiszek abban, hogy a művészet nem az elit privilégiuma, hanem mindenki számára elérhetőnek kellene lennie.

Mi a személyes motivációja ebben a projektben?

Mindig is érdekelt a művészet, gyerekkorom óta. A középiskola után művészettörténetet és zeneelméletet tanultam, mielőtt a vállalati üzleti világba kerültem. Ezért vágyam és szándékom, hogy hosszú távon és fenntartható módon támogassam a fiatal művészeket és a kortárs művészetet. Különösen motivál, hogy a közönség szélesebb rétegeivel is összekapcsolhassuk a tehetséges fiatal alkotókat.

A bonni székhelyű Deutsche Telekom művészetek és innováció iránti elkötelezettségének grandiózus, unikális példája a Beethoven X. projekt. A szintén bonni származású Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként tavaly októberben felcsendült a X. szimfónia. Az, amit a Mester nem írt meg. A befejezetlenül ránk hagyott művet mesterséges intelligencia fejezte be. A komputerbe nem csupán a torzóban maradt szimfóniát, hanem az összes Beethoven-alkotást betáplálták, sőt a kor más zeneműveit is, amelyek a stíluselemek és az ismétlődő motívumok miatt voltak fontosak. Kétszáz variáció készült, amelyek közül már nem a gép, hanem emberek, zenetudósok választották ki a végleges, előadásra méltó, „legbeethovenesebb” változatot.

A projektet Matthias Röder zenetudós, a zenei értelmezés interdiszciplináris, számítógéppel segített elemzésének szakértője irányította.

Beethoven maga is nagy barátja volt minden technikai újításnak, ő volt az a pianista, aki annyira szétfeszítette a zongorajáték technikai határait, hogy új hangszereket kellett neki készíteni. Ő használt először metronómot, és ő jelezte először a kottáin a metronómbeállításokat.

A X., immár befejezett Beethoven-szimfóniát a bonni filharmonikusok adták elő, a budapesti közönség kivetítőn élvezhette a koncertet. Talán az új darabot, – amelynek megszületését a Deutsche Telekom tette lehetővé – alkotástechnikai kísérletnek fogná fel a Mester.

15

BERLINALE ÉS A SHOOTING STARS PROJEKT SZERZŐ: SZABÓ ÁGNES | FOTÓ: SHOOTING STARS

A European Shooting Stars a European Film Promotion (EFP) páneurópai hálózatának kezdeményezése, és abból a célból jött létre, hogy a harminchét EFP-tagország ígéretes fiatal színészeinek nemzetközi promócióját és hálózatépítését segítse. 1998 óta a Berlinale keretében, négynapos rendezvényen mutatkoznak be Európa válogatott tehetségei. A program a European Shooting Stars Awards átadásával zárul.

Eddig összesen százhetven színésznőt és százharminchárom színészt mutattak be, és tüntettek ki európai üstökösként a Berlinalén, köztük olyan, mára már nemzetközileg is elismert színészeket, mint Rachel Weisz (Egyesült Királyság, 1998), Franka Potente (Németország, 1998), Maria Schrader (Németország, 1999), Daniel Craig (Egyesült Királyság, 2000), August Diehl (Németország, 2000), Nina Hoss (Németország, 2000), Heike Makatsch (Németország, 2001), Ludivine Sagnier (Franciaország, 2001 ), Jérémie Renier (Belgium, 2002), Daniel Brühl (Németország, 2003), Matthias Schoenaerts (Belgium, 2003), Mélanie Laurent 16

(Franciaország, 2007), Carey Mulligan (Egyesült Királyság, 2009) vagy Alicia Vikander (Svédország, 2011).

A European Shooting Stars rendezvényt a résztvevő EFP-tagszervezetek, az Európai Unió Kreatív Európa MEDIA programja, valamint egyéb együttműködő partnerek és szponzorok támogatják, de nem üzleti modell, hanem promóciós intézmények hálózata, aminek minden nemzeti filmintézet tagja. Egy program, amely arra hivatott, hogy a tehetségeket és azok filmjeit ismertté tegye. 1998-ig minden tagország maga küldött jelöltet, és húsz-huszonöt Shooting Stars jött össze Berlinben évről évre. Ez azóta

annyit változott, hogy egy öttagú zsűri választja ki a csillagokat. Ez az öt személy különböző foglalkozási agákból érkezik: van köztük castingügynökség-vezető, volt Shooting Stars, rendező, újságíró, de a nominálás továbbra is a tagországok feladata.

A jelöltek a zsűrinél egy showreellel és egy egyévesnél nem idősebb filmmel pályázhatnak a Shooting Stars címre.

De nem kitétel, hogy a jelöltek újoncok legyenek, lehetnek a hazájukban már befutott színészek is. Általában harminchárom jelölés érkezik, ezek közül választ ki tizet a zsűri. A 2022-es Shooting Stars egyértelmű sikere az volt, hogy a

rendezvény – a megelőző két évvel ellentétben – élőben zajlott a Berlinale keretein belül, a díjak átadása pedig ismét igazi vörös szőnyeges esemény volt a Berlinale Palastban. A jövő csillagai a négynapos rendezvényen találkoznak a filmipar résztvevőivel: nemzetközi castingdirektorokkal, producerekkel, rendezőkkel. Egy tér, egy lehetőség, ahol kapcsolatok szövődhetnek. A Shooting Stars a hálózatot kínálja, hogy felnyissa a világ szemét a jövő csillagaira. A résztvevők együtt töltenek négy napot, de nem tréning zajlik, hanem csak beszélgetésekre, találkozókra kerül sor, informális keretek közt, lazán. Talán a jövőben workshopok is lesznek, ezen még dolgoznak. „Nem írjuk a zászlónkra, hogy kik futottak be eddig, hiszen nem ez a cél. Az persze büszkeségre ad okot, ha a volt jelöltjeink jelenleg a James Bond vagy a Trónok harca főszereplői, de úgy gondoljuk, ez nem rajtunk, hanem az adott személyen múlt.

Az idén az volt a legnagyobb siker, hogy élőben lehetett találkozni egymással, és a végére is mindenki egészséges maradt. A cél, hogy mindenki eseményekkel és élményekkel telve menjen haza, hiszen mindenki sikere a saját kezében van” – meséli Magdalena Gorgieva, ez esemény sajtófőnöke. Újságíróként eddig három alkalommal vettem részt a rendezvényen.

Először 2008-ban volt alkalmam belecsöppenni, amikor Nagy Zsolt volt Shooting Stars. Ez volt az első év, hogy csak tizen vettek részt a rendezvényen, nem tömegével minden országból. Akkor a Sony Centerben lévő Kaisersaalban zajlott. (Ami, csak így zárójelben megjegyezve, egy építészeti csoda, hiszen a terem nem ott állt, hanem a szétbombázott Esplanade Hotel része volt a Potsdamer Platz másik felén. Aztán az alapjainál fogva kiásták, és átszállították a tér másik oldalára.) Szóval, 2008-ban ez volt a rendezvény helyszíne, és ez volt életem első Shoting Starsa. Nagy Zsoltra kellett koncentrálnom, ami nem kis kihívás volt, hiszen a sajtónak is csak ez az egy lehetősége van meglátni, és megszólítani a jövő tehetségeit. Olyan

volt, mintha Schnitzler Körtáncába csöppentem volna, öt-hat perc után „kihúzták a kezemből” Zsoltot, Hanna Herzsprungot és Anamaria Marincat.

Szóval, tényleg csak vakuvillanásnyi idő jutott nekik is, nekünk, újságróknak is, ez nem igazán az elmélyült beszélgetések színhelye.

Szinte napra pontosan tíz évvel később, 2018-ban voltam újra az eseményen. A helyszín akkor már a Berlinale Palast elött lévő, a Berlinale idejére ideiglenesen felhúzott Audi Lounge volt. A tér itt valamivel tágasabb volt, több hely jutott mindenkinek, és jobban lehetett figyelni a showreelekre és a filmrészletekre, amik a Shooting Starsokat bemutatták, de nyilván a technika is sokat fejlődött azóta. Tenki Rékára, akárcsak Nagy Zsoltra, újságírók hada várt, így rá is csak pár percünk jutott, de nem is mi voltunk lényegesek, hanem a nemzetközi sajtó.

2008-ban Nagy Zsolt a következőket mondta nekem a Berlinalén a vele készített interjúban: „Én nem hiszek abban, hogy a Shooting Stars változtatja meg az ember életét, hanem valami jön, ami megváltoztatja, de ez azon kívül is megtörténhet. Párizsban megtörtént, amikor a Woyczeket játszottuk. Nekem itthon van dolgom, itt tudom a legjobban kihasználni a tehetségemet. Engem az érdekel, mit lehet ezzel a nyelvvel varázsolni, és én ehhez értek a legjobban.

A »mother« nem jelent semmit, míg az »anya« igen.” Zsolt ma így tekint vissza az eseményre: „Semmit nem adott hozzá a karrieremhez, de jó tapasztalás volt. Megmutatta, mik a hiányosságaim. Kijózanított. Nem vagyok annyira izgalmas figura.

Az angol a legnagyobb hiányosságom.

Azt azóta már fejlesztettem. Az úgy volt, hogy megnézett Peter Weir, aki a The Way Backhez castingolt, de nem voltam annyira érdekes, mint Colin Farrell. Neki nem volt gondja az angolommal. Azóta semmi. Nem forog a nevünk, ha nem kötöttünk üzletet az ügynökségekkel. Ez a casting sem a Shooting Stars hozadéka lett volna, de ha igen, akkor is ennyi volt.”

Gryllus Dorka, 2005-ben volt Shooting Stars, és 2016-ban már a zsűri tagjai közt foglalt helyet. Ő azt mondja,

imádja őket, és sokat köszönhet nekik, hiszen itt találkozott Leo Davis-szel, aki az Irina Palm casting direktora volt, majd hozzáfűzi: „A mai eszemmel jobban használnám ezt a lehetőséget. Ez 2005-ben olyan szemléletet adott, ami Magyarországon akkor még egyáltalán nem volt. Hogy van tíz perced, és abban fejtsd ki, hogy ki vagy, hívd fel magadra a figyelmet, és tedd magad érdekessé! Ezt nem tanították meg nekünk a Színművészetin, sőt inkább az volt a hozzáállás, hogy egy művész nem adja el magát. Itt találkozol emberekkel, akik helyzetbe hozhatnak, és bemutathatnak sokaknak, akik tovább gördíthetik a karrieredet. Soha nem lehet tudni, melyik párbeszéd visz előre. Kelet-Európában akkor ez a célirányos beszéd nem létezett.

Karin Dix (projektigazgató, European Film Promotion) az anyukánk, abban segítenek, hogy bemutatnak annak, aki segíthet téged. Megkapod azt az öt percet. Akkor nem tudtam, mit jelent, és mire lehet használni.

Mi nem ebben a rendszerben nőttünk fel. Aki nem ebben szocializálódik, az nehezen tudja megtanulni. Más volt akkor és ma művésznek lenni.” És hogy a rendezvény nem mindig a csiszolatlan gyémántokról szól, azt mi sem mutatja jobban, mint Albrecht Schuch példája, aki úgy lett Shooting Stars 2021-ben, hogy előtte, 2020-ban kétszer is megkapta a Német Filmdíjat: egyszer a Berlin Alexanderplatz legjobb mellékszerepéért, másodszor a Systemsprenger legjobb főszereplőjeként. A zsűri indoklása a kiválasztáskor a következő volt: „Az érzelmek hihetetlen skálájával és ugyanannyi tehetséggel megáldva Albrecht Schuch az egyik legizgalmasabb német színészi tehetség. Magával hozza a tiszta akaratot, hogy a határáig feszegesse magát – és azon túl is. Lenyűgöző színészi képességeit mindig kiválóan használja, hogy kihívásokkal teli karaktereket keltsen életre a képernyőn.”

Szerintem minden színésznek naponta kellene ilyen mondatokat hallania. Ha valaki ezt mégsem kapná meg a hazájában, ajánlom a nemzetközi porondot, ahova jó ugródeszka lehet a jövő évi Shooting Stars.

17

MŰVÉSZKOLLEKTÍVÁKÉ AZ IDÉN A KASSELI DOCUMENTA SZERZŐ: JANKÓ JUDIT | FOTÓ: VIDA SZABOLCS A DOCUMENTA a kortárs képzőművészet egyik legfontosabb eseménye, amolyan kreatív labor, megmutatja, min gondolkodnak éppen a világ progresszív alkotói. Arnold Bode művész, tanár és kurátor alapította 1955-ben, azzal a szándékkal, hogy ráerősítsen azokra a modern művészeti tendenciákra, amelyek segítettek feldolgozni Németország második világháborús szerepét.

A DOCUMENTA mindig is szoros kapcsolatban állt a társadalmi kérdésekkel, ez azóta sem változott, érzékenyen reagál a világban és benne a művészeti világban zajló folyamatokra. Ötévente rendezik meg Kasselban, az idén meghívást kapott az OFF-Biennále Budapest csapata.

Az OFF-Biennále Budapest 2014ben, alulról jövő kezdeményezésként indult, azzal a szándékkal, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a művészet alkotói és befogadói között.

Ennél azonban sokkal komolyabb szerepet vívtak ki maguknak nyolc év alatt, ők most a legláthatóbb független projekt Magyarországról. Amit elértek, azt mind nemzetközi támogatásokból, illetve magánadományokból finanszírozták. A 2022-es kasseli DOCUMENTA (documenta fifteen, így, kisbetűvel) nagy lehetőség más szintre emelni a tevékenységüket, de jól működő intézményrendszer és hátország nélkül komoly kihívás is, aminek az OFF csapata Somogyi Hajnalka vezetésével áll elébe.

A június és szeptember között zajló esemény művészeti vezetésére ezúttal nem egy személyt kértek fel főkurátornak, hanem az indonéz ruangrupa csoportot, amelynek működését a „lumbung”, egy erőforrás-megosztáson és közösségiségen alapuló koncepció határozza meg. Ezen az elven kezdték el a documenta fifteen szervezését is. Még a pandémia előtt bejárták a világ minden szegletét, és felkértek nyolc másik, nagyon különböző közegből érkező szervezetet az együttműködésre. A partnerek Kubából, Kolumbiából, Maliból, Nigériából, Bangladesből, Dániából, Nagy-Bri18

tanniából, Spanyolországból, Berlinből és Új Zélandról kerültek ki. Ide, az úgynevezett „nemzetközi lumbung” kezdőcsapatába hívták meg az OFF-Biennálét. A 2022-es documenta működési modelljét később egy olyan interlokális lumbung-hálózattá szeretnék bővíteni, amely biztosíthatja a különböző helyi és nemzetközi együttműködések és szerveződések fenntarthatóságát. Minden szónak jelentősége van, figyeljünk rá, ezúttal nem a nemzetközi, hanem az interlokális jelzőt használják. A lokálison van a fő fókusz, de a függetlenség ára a nemzetközi léptékben való gondolkodás, így interlokálissá kell válni egy ponton, s erre a documenta remek kiindulópont a független szervezeteknek.

Az elmúlt években világszerte megrendült a bizalom az intézményrendszerekben, ezzel párhuzamosan megnőtt az érdeklődés az alulról szerveződő, a művészeti központokon kívül lévő közösségi, valamilyen működési, gazdasági alternatívát kereső kezdeményezések iránt – ilyen a ruangrupa és az OFF is. Fennállásuk alatt sürgető, mégis háttérbe szorított társadalmi, politikai és környezeti kérdésekkel foglalkoztak, és folyamatosan olyan projektek megszületésénél bábáskodnak, amelyek a kortárs művészet segítségével közelítik meg a jelen és a jövő társadalmi, ökológiai, politikai művészeti kérdéseit.

Visszatérve a documentára, mint annyi minden, ez a történet is egy személyes szállal kezdődött: Somogyi Hajnalka, az OFF vezetője ismerte Farid Rakunt, a ruangrupa vezetőjét, így őt hívták meg elsőként a 2019 őszén indult budapesti Dot.To.Dot rezidenciaprogramba. Aztán egy hónappal később megérkezett a felkérés a documentára, majd jött a Covid. 2019-ben még az volt a terv, hogy a megnyitóig tartó időszakban a művészkollektívák egymáshoz utaznak, megismerik egymást, közösen dolgoznak, de ebből a lezárások miatt szinte semmi nem valósulhatott meg. A ruangrupa az OFF-hoz hasonlóan a helyi szcéna problémáival, lehetőségeivel foglalkozik, mindig az a kérdés, hogy helyben mi hasznos, hogyan tudnak lokálisan jótékonyan beavatkozni. Esetükben a documenta nem végcél vagy művészi karrierjük csúcspontja, sokkal inkább jó kezdőpontnak szánják hosszú távú stratégiai együttműködések kialakításában.

Az OFF-osok nem titkolt szándéka, hogy 2023 őszén, a következő OFFBiennále Budapest idején ide akarják hozni a documenta több projektjét, és adaptálni szeretnék a hazai viszonyokra. Az OFF-Biennále Budapest egyre inkább úgy dolgozik, hogy nem felkap, bemutat, aztán elenged dolgokat, hanem bizonyos, általuk fontosnak tartott témákkal hosszú távon, akár

éveken keresztül foglalkozik. A különböző meghívások és együttműködések alkalmat adnak arra, hogy a felvállalt projekteket újabb és újabb kontextusokban újraértelmezzék. Ez történik majd a documentán és a 2023-as, IV. OFF- Biennálén is.

A documentát szervező kollektívák sok esetben nem is tisztán művészeti tevékenységet folytatnak, inkább az jellemző rájuk, hogy valamilyen társadalmi, közösségi cél szolgálatába állítják a művészetet. Sok edukatív program került be az idei rendezvénysorozatba, gyerekekkel, hátrányos helyzetű vagy sérült emberekkel foglalkozó, terápiás jellegű projektek, vagy nagyon is aktivista politikai szándékkal, civil politikai aktivizmusként vetik be a művészetet.

Az OFF ebből a szempontból kicsit különbözik, közelebb áll a kortárs művészethez, és két projekttel fog szerepelni a documentán. Kiválasztásuknál arra figyeltek, hogy olyan projekteket vigyenek, amelyek valóban reprezentálják, hogy mivel foglalkoznak és milyen módon dolgoznak. Az egyik egy roma kortárs művészeti múzeum, a „RomaMoMA” lehetőségének vagy lehetetlenségének kérdését teszi fel. Miként oldható meg a kulturális kánonon kívül rekedt roma művészeti örökség és kortárs művészet bemutatása, ha hiányoznak hozzá az intézmények? Mi a roma művészet, és egyáltalán külön

gettóba kell-e zárni a roma művészeket, akik szeretnének egyszerűen kortárs képzőművészek lenni? Az OFF nem is akar létrehozni roma szegregátumot a documentán belül, úgyhogy a művek elszórva jelennek majd meg több helyszínen. Péli Tamás Születés-pannóját, ezt az alapvető fontosságú roma-magyar festményt a Fridericianumban, a documenta fő helyszínén, annak is a központi terében állítják ki, ami azt jelenti, hogy ha valaki összesen csak egy órát tölt a documentán, akkor is fogja látni.

A másik OFF-os projekt a Fulda folyó partján, egy csónakház körül megvalósuló „játszótér”. A téma nem véletlen, az OFF tevékenységeiben a kezdetektől jelen vannak a játék, a közösségteremtés és a szabad alkotás kérdései, a 2017-es Gaudiopolisuk ezt a kérdést járta körül, és a mostani projekt is ezer szállal kapcsolódik ehhez. Középpontjában a játszótér mint társadalmi tér áll, ahol egyrészt a gyerekeket bevezetjük a társadalmi együttműködés szabályaiba, másrészt pedig egy játszótéren lehetővé válik mindezen szabályok átírása. A Fulda partján épített teret képzőművészekkel, építészekkel, helyi gyerekekkel és a látogatókkal közösen alakítják, installációkat hoznak létre újrahasznosított anyagokból, és folyamatosan megkérdőjelezik a „hogyan kell játszani?” elvárásait. Az idei documenta

fifteen minden projektjénél fontos, a ruangrupa egyik fő kurátori küldetése: hogy eltávolodjanak a fesztiválszerű működéstől, gazdasági értelemben mindenképp, azaz nem akarnak eurómilliókat elégetni egy három hónapos (hagyományosan száznapos) rendezvény kedvéért, hogy végül a záróbuli után mindenki mindent lebontson, hazacuccoljon, és legfeljebb a nemzetközi műtárgypiacon éljen túl néhány tárgy, súlyos anyagi hasznot hozva az amúgy is tehetős befektető gyűjtőknek.

Erős törekvésük, hogy a helyi közösségnek is maradjon érték, hogy minél több olyan dolgot vigyenek oda vagy teremtsenek lokálisan a résztvevők, amik aztán hosszú távon megmaradnak, vagy hosszú távú hatásuk van. Így az idén a városra, a város közösségeire összpontosítanak, ami teljesen egybevágy az OFF szemléletével.

Az OFF csapata különleges fundraising eseményeket szervezett, és a támogatásokat olyan művészek munkáival hálálták meg, akik részt vesznek a documenta fifteenen. A legnagylelkűbb támogatóiknak a nyár folyamán közös látogatást is szerveznek Kasselbe, ahol a magyar szereplésen túl a teljes rendezvényt is bemutatják, betekintést engedve a kulisszák mögé.

(Köszönet Somogyi Hajnalkának és Szabó Dominikának az információkért.)

19

„FERENC JÓZSEF FIGURÁJA KÜLÖNLEGES SZÁMOMRA” SZERZŐ: SZABÓ ÁGNES | FOTÓ: RTL KLUB

Jannik Schümann talán még kevéssé ismert Magyarországon, pedig számos szerepben láthattuk már itthon is, például a Barbarában, Charitéban és a Közel a horizonthozban. A Hamburgban született színész először kilencévesen állt a világot jelentő deszkákon. Azóta eljátszott közel hatvan szerepet, és nyert néhány olyan fontos díjat, mint a New Faces Award és a Jupiter Award, ami a Cinema újság közönségdíja. Az RTL Klub Sisi című sorozatában láthatjuk újra, Ferenc Józsefként.

Fiatal, harmincéves, ehhez képest meglehetősen hosszú színészi pálya áll már ön mögött, hiszen kilencévesen állt először színpadra egy musicalben, Mozart szerepében. Azóta számos fő- és mellékszerepet játszott. Hol helyezkedik el Ferenc József karaktere a szerepei listáján?

Listázza-e őket egyáltalán?

Vicces kérdés, még soha nem versenyeztettem meg a szerepeimet. De Ferenc József figurája mindenképp nagyon különleges számomra. Sok faktor játszik ebben szerepet. Először is ez a sorozat és ez a szerep Sisi újragondolása, aki egyike a legfontosabb női történelmi alakoknak. Férje, Ferenc József hihetetlen hosszú ideig kormányozta Ausztriát, és nagyon magas kort ért meg császárként. Ugyanakkor Sisi és Ferenc József már ikonikus figurákká váltak az 50-es évek Ernst Marischka-filmje által. Nem akárkinek léptem a nyomdokaiba. Ezért is olyan fontos Ferenc József karaktere számomra, meg azért is, mert nem valami új, amiről az emberek még soha nem hallottak, hanem, mivel ismerik a karaktert a történelemből és a korai Sisi-filmből, bizonyos elvárásokat is 20

támasztanak a sorozattal szemben.

A szakmai pályafutásomban is fontos, mert nagyon szeretem a musicaleket, és a Sisinek van egy musical változata is Ausztriából. Gyerekkoromban én ezt láttam először, nem a filmet, és többször is megnéztem. Jobban ismertem tehát a musical verziót, mint a korábbi filmes feldolgozásokat. A musical is egy reálisabb, történelmileg hitelesebb verzióját mutatja meg Sisinek.

Szóval, én Ferenc Józsefet már gyerekkoromban is ismertem, úgymond, jóban voltam vele régóta. Mielőtt a castingra mentem, meghallgattam a dalokat, amiket Ferenc József énekel a musicalben. Most azonban egészen másként, a mai kor szemüvegén keresztül néztem, és a dalszövegekre mint a szerepem alapjaira tekintettem, hogy azokból kiindulva bontsam ki a karaktert.

Jó, hogy említi a musicalt, de azt hiszem, a világ azért Sisit és Ferenc Józsefet még mindig az 1955-ös film alakjaival, Romy Schneiderrel és Karlheinz Böhmmel azonosítja. A mostani sorozat mennyire remake-je a korábbi filmnek? Mit gondol, mit

próbál meg a sorozat máshogy elmesélni? Hova helyezi a hangsúlyokat 2022-ben?

A mi sorozatunkat nem nevezném remake-nek. Természetesen a középpontban ugyanazok a történelmi figurák állnak, de semmi esetre sem az volt a cél, hogy a régi filmet újrafogalmazzuk. Máshogy közelítettük meg az anyagot, újrainterpretáltuk.

De nem a tartalmat változtattuk meg, hanem figyelembe vettük, hogy ma az emberek máshogy néznek filmeket, más történetmesélést várnak, mint az 50-es években, és mindezt bele is építettük a filmbe.

Szóval, azt mondanám, hogy hozzászabtuk a történelmi alapanyagot a XXI. századhoz. Mi egy izgalmas thrillert, drámát és szerelmi történetet mesélünk el. Úgymond megpróbáltuk a karaktereket kevésbé gic�csessé és romantizálttá tenni, ettől megszabadítottuk őket. Hiszen Sisi és Ferenc József közt nem szerelem volt az első látásra, és aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak, a valóságban Sisi egy 15 éves lányka volt, aki a nagy bajor szabadságból megérkezett a bécsi udvarba, és ott

egy aranykalitkába dugták, az oldalán egy férfival, aki minden erejét annak szentelte, hogy fenntartson és vezessen egy két országból álló monarchiát, és aki ezért háborúkat folytatott.

A nők ebben a korban nem voltak egyebek, mint szexuális tárgyak.

A megismerkedésük után mindkettőjüknek újra kellett definiálnia magát, és életük során többször vissza kellett találniuk egymáshoz. Ez a mi történetünk.

Milyen korosztályt próbálnak megszólítani a filmmel?

Szerintem, – de több emberrel beszéltem, akik látták a sorozatot, és szerintük is – sikerült úgy megcsinálnunk, hogy tulajdonképpen minden korosztálynak szól. Mindenki tud vele mit kezdeni, és ahogy elmeséljük, a film modern stíluselemeivel, azzal a fiatalabbakat is próbáljuk a képernyő elé vonzani.

Sisi a magyarok királynéja is volt, és Ferenc József a magyarok királya. Ön szerint máshogy fogja fogadni a magyar közönség, mint a német?

Tudom, hogy a magyarok máshogy tekintenek a monarchiára, mint mi, németek. Izgalmas kérdés, amit igazából nem is tudok megválaszolni. Áprilisban kezdjük a második évad forgatását, most olvasom a forgatókönyvet, ahol a magyar szabadságharc nagyon domináns szerepet játszik.

Ha végignézzük a szerepeit, megállapíthatjuk, hogy sokkal inkább a tévéfilmes szerepek dominálnak, mintsem a mozifilmesek. Tudatos döntés-e ez? Vagy igazából nem tesz különbséget film és film között?

Nem, nincs mögötte tudatosság, egyszerűen úgy alakult, hogy az utóbbi években sok sorozatban játszottam.

Az utolsó mozifilmem a Közel a horizonthoz volt 2019-ben. Szívesen dolgoznék újra mozifilmben, ha lenne rá lehetőségem. Készen állok rá.

Saját döntése, hogy mit vállal el, vagy áll ön mögött egy menedzsment, amely terelgeti?

Az van, hogy ha belekezdek egy sorozat forgatásába, akkor az annyi időre lefoglal, hogy blokkolja a többi munkát, mert nehéz összeegyeztetni.

Most, hogy elkezdjük a Sisi második évadát, áprilistól augusztusig „kivonódom” a piacról, mert nem lesz másra időm. Persze lehetne kicsit taktikázni, hogy visszautasítok szerepeket tévéfilmekben vagy sorozatokban annak reményében, hogy beesik egy mozifilm, de erre nehéz hatással lenni. Szeretném azt hinni, hogy mindig aszerint döntök, melyik projektet találom izgalmasnak.

gye-e? Félt-e attól, hogy milyen lesz a nyilvánosság megítélése, negatív hatással lesz-e a karrierjére? Bár a német társadalomban ez nem téma, ott nyitottak az emberek.

Igen, valószínűleg sokkal nyitottabbak, mint mondjuk Magyarországon. Persze töprengtem rajta, de nem féltem. És ha féltem volna is, legyőztem volna a félelmemet, mert szerintem ennyivel tartozom a melegközösségnek és annak, hogy egy nyitottabb, elfogadóbb társadalomban éljünk. Egyszerűen azt éreztem, hogy ez a helyes döntés és a helyes irány.

Abszurd, hogy 2020-ban ebből még problémát csinálunk. Sokan nem vállalják fel, és ezen akartam változtatni.

Ennyi szereppel és díjjal a háta mögött hogy tekint magára? Megmaradt szuverén művésznek, vagy már brandnek számít?

Ezt még én sem kérdeztem meg magamtól soha. De szeretnék magamra mint független művészre tekinteni.

Annyira azért vagyok hiú, hogy abba ne fussak bele: valaki azért gondolkodik bennem, mert van nevem. Szeretném, ha azért kapnék meg egy szerepet, mert úgy vélik, képes vagyok eljátszani, nem pedig azért, mert már eljátszottam öt hasonlót, és azt gondolják, hogy hatodszorra is sikerülne.

Ha ilyenbe futnék bele, visszautasítanám. Szóval, inkább új kihívásokat keresek. Ez az utóbbi években elég jól sikerült. Nagyon szerencsés és boldog vagyok, hogy ennyiféle szerep talált meg, ilyen sokfélét játszhattam.

Mik voltak a reakciók?

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Mondjuk a környezetemben és a filmes világban ez nem volt titok addig sem. A nyilvánosság nem tudta, de azt éreztem, hogy sokan hálásak nekem, amiért végre megtette valaki. Talán az időzítés is jó volt, a koronavírus miatti lezárások kellős közepén, amikor az embereknek volt végre idejük egy kicsit befele figyelni. Szóval, nem bántam meg, sőt újra megtenném.

Amiben kicsit dominálnak a krimik. Így van, kezdő koromban sok krimiben játszottam, de eltérő karaktereket. Német „betegség”, hogy nagyon szeretjük a krimiket.

2020-ban nagyon bátor dolgot tett: nyíltan felvállalta, hogy meleg.

Sokat őrlődött azon, hogy megte-

JANNIK SCHÜMANN ÉS DAVID KORBMANN, (FERENC JÓZSEF ÉS BIZALMASA, GRÜNNE GRÓF)

Milyen szerepek várják a közeljövőben? Mennyivel előre látja a karrierje alakulását?

A Sisi forgatása után, ősszel folytatok egy másik sorozatot, amit már télen elkezdünk.

Szerepel a terveiben vagy az álmaiban egy nemzetközi karrier is, vagy csak a német nyelvterületre tervez?

Nyitott vagyok rá. Párszor már beleszagolhattam a nemzetközi filmes világba. Örülnék, ha jönne egy ilyen felkérés. A menedzsmentemmel együtt dolgozunk rajta. Nagyon szeretnék egyszer egy kalózos filmben játszani.

21

A TÁMOGATÓ TELEKOM SZERZŐ: SZELE TAMÁS | FOTÓ: MAGYAR TELEKOM

Többféle művészetpártoló, kultúrafinanszírozó metódus létezik. Az egyik módszer az, amikor a cégnek vagy vezetésének különösen kedves műfajt, alkotót, tevékenységet szponzorálnak, a másik mecénási filozófia mindent támogat, ami arra érdemes. Mindkettőre szükség van.

A Magyar Telekom a második kategóriába tartozik. Összeszámolni is nehéz, hányféle módon támogatta a bonni központú világcég magyar leányvállalata a járványügyi intézkedések miatt nehéz helyzetbe került magyar kulturális életet, tudományt, művészeteket – mindenből a legjavát. Érdemeiket lapunk közössége már 2020-ban Art is Business Díjjal jutalmazta a Ludwig Múzeumban rendezett két nagyszabású kiállításukért. Erről a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese, Daria Dodonova szerényen csak annyit mondott: „Akkor jó egy kooperáció, ha mindkét fél számára gazdagító és értékteremtő hatással bír.”

Ez talán a legfontosabb vezérelvük a mecenatúrában, így gondolja a cégnél a művészet megjelenítéséért felelős Németh Flóra szenior kommunikációs menedzser is. De messze nem csak két kiállítás megrendezését köszönhetjük nekik.

2020. szeptember 3-án nyitotta meg a Ludwig Múzeumban az Egyensúlyban/ Keeping the Balance című kiállítást Daria Dodonova, aki beszédében a cég általános elképzeléseiről is szót ejtett: „Alaptevékenységünk megbízható szolgáltatása mellett kiemelten fontos számunkra a környezet, melyben működünk. Éppen ezért társadalmi szerepvállalásunk az élet szinte minden területére kiterjed, legyen szó a környezet védelméről, edukációs tevékenységről, társadalmi érzékenyítésről vagy a kulturális élet támogatásáról. A Magyar Telekom több évtizede elkötelezett a hazai művészeti színtér erősítése, színesítése mellett, elsősorban zenei programok szervezése, 22

szponzorálása által. Az Egyensúlyban című kiállítás megrendezése jó alapot nyújt a további párbeszédre, vélemények megosztására, közös feldolgozására.”

Ugyanazon év október 10-én, szintén a Ludwig Múzeumban rendezték meg a BarabasiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve elnevezésű kiállítást, amely a nemzetközi szinten elismert magyar fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert-László eredményeit mutatta be.

2021 augusztusában a JCDecaux Hungary Zrt.-vel közös Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatot támogatták. A Telekom MagentaKraft különdíjával Párkányi Kornéliát karolták fel, akinek Online című novellájában egy autista kisfiú online oktatásra való átállásának megható története rajzolódik ki.

A pályázat nyertes alkotásai (rövid, legfeljebb négyezer karakter terjedelmű novellák) a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein voltak olvashatók országszerte.

Ezután következett a Poppaea megkoronázása című Monteverdi-opera online közvetítése – ez volt az első operaelőadás, amit okostelefonok segítségével rögzítettek. A mobilkészülékeket a Magyar Telekom biztosította.

2021. október elején az anyacég a „lehetetlennel”, Beethoven X. szimfóniájával lepte meg a közönséget. A művet a Mester hátrahagyott jegyzetei alapján mesterséges intelligencia komponálta meg. A magyar közönség online hallhatta a bonni filharmonikusok előadását, de nem csupán a zeneművet élvezhette, hanem a Budapesten tartott, az Algoritmusok finomra hangolva – Beethoven

X: a befejezetlen szimfónia digitális útja című tartalmas beszélgetést is.

2021. december elsején Látvány és zeneiség címmel jótékonysági aukciót rendezett a vállalat: az utóbbi időkben vásárolt alkotások mellett jogelődje, a Matáv gyűjteményéből származó műtárgyak is elérhetővé váltak. A bevételt a Ludwig Múzeum közönségélményének digitális fejlesztésére ajánlották fel.

2022 februárjában sajátos, roppant megkapó ötlettel állt elő a Magyar Telekom: a Családi összedolgozás 2.0 projekt a járványidőszak szociális hatásaira reagált, a felidézett jelenségek így fájóan nosztalgikusak vagy a jelenben is ismerősek lehettek a nagyközönség számára.

Plank Antal szobrászművész miniszobrait – Budapest lassan a miniszobrok városa lesz, és erre méltán lehetünk büszkék – helyezték el városszerte, ezek a járvány idején hétköznapinak számító családi jeleneteket ábrázoltak. A videócsetelő nagyik a Fény utcai piacra, a videójátékokkal közösen játszó család a Dohány utcába, a drónozó csapat és az otthon online tornázók a Madách térre, a tablettel megtalált csillagképeket keresők és a házimunkába beszálló apák pedig a Városligetbe kerültek.

Az idei nőnapra megjelent egy kis kötet, amelyet a POKET-tel közösen adtak ki: harmincegy elismert, tehetséges nő példájával és személyes történeteik megosztásával minél több sikeres női életpálya elindításához kívánnak hozzájárulni.

Ha minden cég annyit foglalkozna a kultúrafinanszírozással, mint a Magyar Telekom, a fejünk se fájna – hátha ragadós lesz a jó példájuk.

EGY MECÉNÁS – ARS POETICÁVAL SZERZŐ: SZ. T. | FOTÓ: LA RIOJA JESÚS ROCANDIO

Úgy kell manapság, a világjárvány hullámai között, egy bizonytalan kimenetelű háború árnyékában a művészetpártolás, mint egy falat kenyér. Ebben a nehéz helyzetben sokszorosan meg kell becsülni minden mecénást, főleg, ha még bőkezű is – márpedig a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány sosem volt szűkmarkú.

A szereléstechnikai cikkek forgalmazásával foglalkozó Würth-csoport vállalati kultúrájának szerves része a művészet, főként a képzőművészet támogatása: több mint tizennyolc és fél ezer műtárgyból álló gyűjteményük bemutatására számos európai országban (Belgiumban, Franciaországban, Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban és Spanyolországban) több önálló galériát, múzeumot nyitottak. De nem csak tucatnyi saját múzeumukban tekinthetők meg a kollekció darabjai, hanem időről időre a csoporttal partneri viszonyt fenntartó galériákban, múzeumokban is.

A csodás gyűtemény hazánkban először 1995-ben, a Ludwig Múzeumban mutatkozott be. Akkor ötvenhárom művész százkilencven alkotása érkezett hozzánk: festmények, szobrok és papírmunkák. Időben mintegy nyolcvan évet ívelt át a válogatás; Gabriele Münter 1912-es Kandinszkij kertje Murnauban című képétől Christo 1994-es, a berlini Reichstag becsomagolásához készített rajzaiig.

Reinhold Würth mecenatúráját követve a magyarországi Würth Szereléstechnika Kft. is létrehozott egy gyűjteményt, ami egyben a kortárs magyar művészet, a művészek támogatását is jelenti. A kollekció százharmincnégy darabból áll, az alkotások között szerepelnek például Végh András, Vilhelm Károly, Bencsik János, Gerzson Pál, Moldován István munkái. A gyűjtemény részét képezi Sprok Antal Ábel nevű szoborbútora is. A Würth Kft.-t mecénási tevékenységéért 2009-ben Summa Artium Díjra jelölték.

De kicsoda prof. dr. Reinhold Würth, a nagylelkű mecénás?

1935-ben született, 1949-ben lépett be édesapja 1945-ben alapított künzelsaui csavar-nagykereskedésébe első tanoncként, de rövidesen előlépett a cég második emberévé.

1952-ben sikeresen elvégezte a nagyés kiskereskedelmi eladói képzést.

1954-ben, tizenkilenc évesen, apja korai halála után átvette az üzlet vezetését, és a következő évtizedekben a regionális céget globálisan aktív vállalattá alakította.

Eddig ez egy sikeres üzletember töretlen, polgári karrierje. De a hatvanas években történt valami: Renhhold Würth vásárolt egy Emil Nolde-akvarellt, aztán még egyet, majd vett más képeket is... és műgyűjtővé vált. Ezért aztán a cégcsoport is pártolja a műtárgyakat, a művészeket – ez Würth számára deklaráltan a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettséget jelenti.

A hobbiként indult gyűjtés (amelyet ma már művészettörténészekből álló tanács felügyel) hamarosan a vállalat tudatos mecénásprogramjává vált, és létrejött Ném etország egyik legnagyobb magángyűjteménye, amelyben Picasso, Monet, Chagall, Pissarro, Vasarely és Liebermann művei is megtalálhatók. 1991-ben a cég székhelyén, Künzelsauban megnyílt a XX. és XXI. századi modern művészet múzeuma, hogy – a tulajdonos szándéka szerint – formálja a dolgozók szemléletét, és mindennapjaikat művészettel gazdagítsa.

Reinhold 1994-ben kivonult a Würth-csoport operatív irányításából, és átvette a tanácsadó testület elnöki tisztét. 2006-ban elnöki tisztségéről is lemondott – lánya, Bettina Würth vette át –, viszont továbbra is a cégcsoport családi alapítványainak felügyelőbizottsági elnöke maradt. Tartalmas élete során szerzett érdemeit számos kitüntetéssel jutalmazták: egyebek közt a Tübingeni Egyetem tiszteletbeli doktora, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrend nagykeresztjének és Baden-Württemberg tartomány gazdasági érdemrendjének birtokosa, Erstein (Franciaország), Künzelsau és Schwäbisch Hall város díszpolgára.

2004-ben a francia művészet és kultúra iránti különleges és kivételes elkötelezettsége elismeréseként a Becsület Légiójának lovagjává avatták, a bonni Erhard Alapítvány a szociális piacgazdaságért tett szolgálataiért Ludwig Erhard-éremmel tüntette ki, 2007-ben a palermói egyetem művészettörténeti és muzeográfiai díszdoktori címet adományozott neki.

Mint láthatjuk, mecénásunk nem hétköznapi üzletember. Kereskedelmi tevékenységében is innovatív volt, intenzíven foglalkozott például a munkavállalói motiváció, a vezetési kultúra és a szakmai etika kérdéseivel. És hogy mi a Würth-csoport, illetve a Würth Alapítvány mecénási ars poeticája? Egyszerű: „Napjainkban a cégek kötelessége, hogy helyettesítsék a múzeumok gyűjtőmunkáját”. Tekintve a múzeumi költségvetések mértékét, igazuk van, csak ez lehet a megoldás – ha nem akarunk lemondani a képzőművészetről úgy általában.

Lehetne anélkül is élni – csak minek?

23

„Körülvesz a művészet” SZERZŐ: HJ | FOTÓ: ÉRDI-HARMOS RÉKA

Nem tekint magára mecénásként, számára a tehetségek támogatása természetes. A Münchenben élő zongoraművész az év egyik felében Németországban tanít, nyaranta pedig zenei tábort, koncerteket szervez, fesztiválnak ad otthont a család dörgicsei kúriájában. Reith Andreasszal beszélgettünk.

Reith Andreas nem sokáig tétovázott, amikor meglátta Tihanyban Érdi Tamás zongoraművészt és Érdiné Szabó Mártát. Odalépett a Klassz a pARTon! Fesztivál életre hívóihoz: „Bemutatkoztam, és elmondtam nekik, mennyire szeretem, amit csinálnak, hogy milyen jónak tartom a fesztiváljukat, mennyire fontos számomra is a komolyzene népszerűsítése. Megkérdeztem, lenne-e kedvük aznap este eljönni Dörgicsére, ahol az evangélikus templomban Bach-kantáta-koncertet adunk a táborozóinkkal.”

Reith Andreas ekkor már évek óta Dörgicsén töltötte a nyarait. A pár száz lelkes, festőien szép Balaton-felvidéki falu életében a Landhaus Dörgicse és Andreas családja fontos szerepet tölt be. „Édenyám magyar, Budapesten nőtt fel, édesapám sváb, összeházasodva Németországban telepedtek le, ott élünk most is. Édesapám régóta dédelgetett álma vált valóra, amikor megvehettek Dörgicsén egy régi parasztkúriát.”

24

Az épület igencsak romos állapotban volt, ám a házaspár lelkesen vetette bele magát a felújítási munkálatokba.

A cél az volt, hogy vendégház legyen belőle, de a végeredmény még annál is több lett. Zeneművész fiuk számára koncerttermet is kialakítottak: a régi istállóba került egy Bösendorfer zongora, végül a dolog úgy alakult, hogy Andreas mellett számos magyar és nemzetközi művész szólaltatta és szólaltatja meg a hangszert nyaranta. „A müncheni Bach-kórus énekesei évek óta ott töltenek egy-egy hetet.

Tanulunk, gyakorlunk. A hét végén pedig koncertet adunk a helyi templomban.

Az évek során egyre több művész barátom jön ide külföldről, ahol találkozhat kivételes magyar tehetségekkel is.

Mert a magyar együttesekkel is szoros barátságok alakulnak ki, vegyük például a veszprémi, régi zenét előadó Orlando énekegyüttest, akikkel évek óta együtt alkotunk, zenélünk.” Érdi Tamás és Márta elfogadta a meghívást, a koncert után pedig részt

vettek a Landhaus Dörgicse kertjében tartott kis fogadáson is. „Borozgattunk, pogácsáztunk, beszélgettünk. Mártának annyira megtetszett a helyszín, hogy felvetette: itt igazán jó helyszíne lehetne a Klassz a pARTon! Fesztiválnak is. Ennek már négy éve: Érdi Tamás azóta minden évben gyönyörű zongoraestet ad ott, a Klassz a pARTon! számos programjának ad helyt a Landhaus Dörgicse. A fesztivál mellett egyre-másra érdeklődnek külföldi és hazai művészek is, jöhetnek-e a táborunkba zenélni. Jönnek a müncheni barátaim, azok barátai – igazi nemzetközi művésztalálkozó van a kertben. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a fiatal magyar zenészelit megfordult már nálunk. Örülnek neki a falusiak is, alkalmanként száz ember hallgatja a diófák alatt, festőien szép környezetben a csodálatos muzsikát. Mindez közös projekt, én a művészeket hozom, a szüleim a helyszínt adják, az evangélikus lelkész a templomot, a kedves helyiek meg hol borral, hol pogácsával támogatják a koncertjeinket.”

Nem csupán zenélnek, de közösséget is építenek Dörgicsén. „Próbák, előadások között nagyokat kirándulunk, jókat eszünk-iszunk, ismerkedünk egymással. A Balatonnak egyébként is van egy nosztalgikus hangulata a németek számára, ők a nyolcvanas évekbeli találkozópontként emlékeznek rá. Szeretnek itt lenni, ahogyan én is: ha otthon szünet van, már utazom is Magyarországra, áprilistól szeptemberig pedig Dörgicse a család székhelye.”

Amikor a művészeti mecenatúráról faggatom, Andreas erősen tiltakozik: „Nem vagyok mecénás. Zongoratanár vagyok, aki szeretné minél többeknek átadni a zene, a zenélés örömét.

Fantasztikusan képzett fiatalokkal találkozom Magyarországon, ami Kodály országában egyáltalán nem meglepő. Ők kicsi koruk óta szívják magukba a zenét, rendkívül tehetségesek. Persze a helyzetük nem könnyű, ahogy sehol máshol a világon nem egyszerű egy feltörekvő tehetség dolga. Én a lehetőséggel segítek, hogy megmutathassák magukat a világnak. A pódiumot adom nekik: akár a Landhaus Dörgicsében, akár Németországban. A magyar tehetségek útját kinn, a német diákjaimét itt igyekszem egyengetni, van például egy tanítványom Münchenben, ő magyar származású, vágya, hogy a Zeneakadémián tanulhasson. Próbálom összekötni a megfelelő emberekkel, segíteni a kapcsolatépítésben, hogy a tehetségét itt csiszolhassa tovább.”

Németországban, meséli Andreas, a polgári mecenatúra fontos részei a kapcsolatépítésre szolgáló házi koncertek:

jómódú mecénások örömmel adják az otthonukat, hogy ott fiatal tehetségek mutassák meg, mit tudnak. Ezek az események fontos találkozások helyszínei, és pénzt is hoznak a házhoz, hiszen a fellépéseket anyagiakkal is honorálják. „Magyarországon sok az ingyenes koncert, ami azért jó, mert szélesebb közönségréteghez is elér így a zene.

Olyanok is hallanak minőségi muzsikát, akik például nem engedhetnek meg maguknak egy drágább jegyet valamelyik nagyobb koncertterembe.

Ez örömteli. Azonban hátránya ennek a rendszernek, hogy így a zenészek sok esetben nincsenek megfizetve, vagy csak nagyon alacsony bért kapnak.”

Apropó: nincs budapesti látogatás anélkül, hogy Andreas ne jelenne meg legalább egy koncerten. „A Zeneakadémia a kedvencem, számos kedves emlék köt oda. Amikor gyerekkoromban a nyarakat itt, a nagymamámnál töltöttem, rendszeresen elvitt oda vagy az Operaházba. Nagyon szeretem a Műpát is, de az Akadémia hangulata egészen más. Amikor csak tehetem, jegyet váltok, kíváncsi vagyok a magyar és nemzetközi komolyzene szereplőire.” És hogy milyen a fiatal zenészgeneráció? „A zenetanulás Németországban mára az elit privilégiumává vált. A hangszer, a zongoraórák, a zeneiskolák sokba kerülnek, amit nem mindenki engedhet meg magának. A mostani fiatalok ezerféle dologgal foglalkoznak, de már az is nagy öröm, ha két más különóra közé be tudják zsúfolni azt a fél órát, amit a zenére tudnak szánni.

Persze számos ragyogó tehetséggel

dolgozom együtt, fantasztikus látni, ahogy kinyílnak a gyerekek, ahogyan egyre ügyesebbek, ahogyan Chopin-keringőt játszanak és még élvezik is, megmutatják a barátaiknak, ahogyan a szüleikkel koncertekre járnak… A zene az életük része, ennek örülök, akkor is, ha csak napi harminc percre, de akkor is, ha ez lesz a hivatásuk.”

Andreas hivatása a zene, hobbija a műgyűjtés – persze csak legyint, nem olyan komoly hobbi ez, pedig Ari Kurpsus finn műgyűjtő Art Collectors klubjában évek óta oszlopos tag. „Minden érdekel, ha képzőművészetről van szó: van egy nagyobb néprajzi gyűjteményem, de szeretem a kortárs magyar alkotókat is. Szerencsés vagyok, Ari Kupsus mellett minden évben portfóliót kapunk húsz-huszonöt fiatal művésztől, akik fejlődése végigkövethető a műveiken keresztül. Izgalmas alkotókra bukkanok, minden évben kiválasztok valakit, akinek a művével bővítem kis házi galériámat. Legutóbb Székely Beáta-, Orr Máté-művet vettem – ezeknek minden nap örülök, ha rájuk nézek. A nagymamámtól is örököltem jó pár alkotást, és Magyarországon is járok aukciókra, illetve Németországban a galerista barátaimtól tudom mindig, kire érdemes figyelni. Jó néhány évvel ezelőtt például egy Michael Wesely-fényinstallációt vásároltam, nagyon jó áron, ma pedig már a New York-i MOMA gyűjteményének részét képezik az alkotásai. De ne értsék félre, nem azért veszem ezeket az alkotásokat, mert azt számolgatom, mennyit érnek majd valamikor. A művészet egészen egyszerűen feltölt.”

25

Nyitottan a világra SZERZŐ: HJ | FOTÓ: OLÁH GERGELY MÁTÉ

Lassan tíz éve már, hogy nem csak Magyarországon alkot: Dömötör András színész, rendező rendszeresen dolgozik német nyelvterületen, munkatársa többek között berlini, müncheni, hannoveri színházaknak.

A német színházi rendszerről beszélgettünk vele.

Nádas Péter nyolcvanadik születésnapjára egy oratóriummal készül: a pannonhalmi művészeti fesztivál, az Arcus Temporum és az Őszi Fesztivál támogatásával ezen a két eseményen mutatják be az előadást. „Az író Saját halála című alkotása különösen fontos számomra, az egyik legfontosabb szöveg, amit valaha olvastam” – mondja a rendező. „Akkor került a kezembe először, amikor 2004-ben megjelent az Élet és Irodalomban, azóta szinte évente elolvasom. Nádas olyan érzékletesen ír, fogalmaz, ahogyan senki, írásművészete egyedülálló kulturális kincs.”

A bemutató Magyarországon lesz, ám Dömötör András nem tartja kizárt26

nak, hogy németországi színpadon is helyet kapjon. „Nádas Péternek nagy a kultusza Németországban, nem először fordult meg a fejemben, hogy ott is foglalkozni kellene a műveivel.” Hozzáteszi, nem csak Nádas Péter, de általában a kortárs magyar művészet is érdekli a németeket. Mint mondja, kifejezetten progresszív és nyitott közönség jár színházba, akik nemcsak a saját kultúrájuk iránt érdeklődnek, de bizonyos értelemben – mint egy politikai és gazdasági nagyhatalom polgárai – úgy is érzik, hogy a körülöttük lévő világ iránt is felelősek. Amikor kitört a háború, a müncheni Residenztheater például két buszt küldött a magyar–ukrán határra,

hogy menekülteket hozzon el onnan.

Talán valamennyi fontoskodás is van ebben – de minden érdekli őket, ami a világban zajlik, mindenről tudni akarnak.

Berlin állandóan változó városában jelen van az egész világ, rendszeresek a különböző nemzetek művészetét bemutató kulturális hetek, a Deutsches Theater Berlin – ahol egyébként Dömötör András is dolgozik – minden nyáron rendez kelet-európai tematikájú színházi fesztivált. A rendező szerint a nyitottság nem csak udvarias érdeklődésben nyilvánul meg, a kultúrára éhes németek valóban képben vannak a magyar írókkal, rendezőkkel, filmesekkel kapcsolatban.

És hogy miben más a német színház, mint a magyar? „Magában a színházi munkában nem látok nagy különbségeket a két ország között. Itt is társulatok dolgoznak, hasonló munkabeosztás mellett ugyanúgy próbálunk, tervezünk – igaz, sokkal előrébb gondolkodnak a németek, másfél-két évre előre tudják, mi kerül majd színpadra. Azok a magyarországi műhelyek, ahol dolgozom vagy dolgoztam, hasonló szellemiségűek, mint a kintiek.” A rendező szerint a színházban dolgozók önérvényesítésében azonban tetten érhető némi különbség, erősebbek a német szakszervezetek, kiemelve itt nem csak a színészeket, de az igen fontos munkát végző technikusokat, öltöztetőket, háttérembereket. És más a kommunikáció is: mint ahogy András mondja, a német színházban a hatalmi pozíció a közösség szolgálatát jelenti. „Nem élhet vis�sza a munkaköréből adódó fölényével a rendező, színigazgató. A színházi közeg öntisztító folyamata Németországban nagyon erős. Néhány hónapja behívott magához színházunk leköszönő igazgatója, a véleményemet kérdezte egy készülő, a teljes német színházi közösségnek szóló etikai kódexszel kapcsolatban, amin éppen dolgozott.

Elmondta, hogy ő mit hibázott az elmúlt évtizedekben, mit lehetett volna jobban csinálni, és milyen változásokra lenne szükség. Őszintén érdekelte, mit gondolok a témáról, mik a tapasztalataim, mi hiányzik a tervezetből szerintem.”

Dömötör András szerint a német és a magyar színház között felfedezhető különbség oka nem feltétlenül a szakmában keresendő. Németország mind területében, mind történelmében és így társadalmában, vagyis a közönséget tekintve is előnnyel indul Magyarországgal szemben. Kezdve azzal, hogy hatalmas országról beszélünk – főleg, ha ehhez még hozzávesszük az osztrák és a svájci, német ajkú régiót, amit szeretnek egységes színházi szakmaként kezelni –, ahol számos nagyvárosban működik nagyon sok jó színház. Németország nem vízfejű, mint Magyarország, ott egyáltalán nem alapvetés, hogy a legpezsgőbb színházi életet Berlinben találjuk. A társadalom sokkal mobilisabb, hiszen többen bérelnek, mint vásárolnak ingatlant, ami azt jelenti, hogy folyamatosan ingáznak a nagyvárosok és nem ritkán az országok között. Ez nagyobb versenyhelyze-

tet eredményez. Az összefonódások kevésbé fontosak, nem feltétlenül számít, hogy egy-egy városban ki kit ismer – így igazságosabb a rendszer.

Nagyobb a pörgés, bemutató bemutatót követ, kevesebb ideig tartanak műsoron egy-egy előadást, hiszen mindig jön valami új. Nem csak nagy színházból van jóval több, de oktatási intézményből is, aki ezt a szakmát szeretné tanulni, jóval több lehetőség közül választhat, mint egy magyar színész- vagy rendezőhallgató „Arról nem is beszélve, hogy gazdagabb ország, több pénzt adhatnak és adnak is a kultúrára. Nem csak az állami támogatásról beszélek, az emberek is szívesen költenek színházra, pedig nagyon drága Németországban a kultúra, még az ottani fizetésekhez mérten is.”

A hatalmas ország több, milliós lakost számláló nagyvárosában számos kiváló színház, operaház, különböző előadótér működik. Dömötör András szerint régiónként jól körülhatárolható, milyen stílusú színházak várják a nézőket: „Berlinben például, a multikulturális, állandóan változó városban egyáltalán nem meglepő, ha valaki akcentussal beszél: a színpadon nem csak német színészek állnak. Münchenben ez talán magyarázatra szorulna, hiszen kevésbé nemzetközi, mint a főváros. Említettem, hogy Berlin állandóan változik, ezt szó szerint kell érteni, a lakói is folyamatosan cserélődnek, ezért az ottani színházak nagyon erős brandet, arculatot alakítanak ki, a nézők ezt jól ismerik, ennek alapján választanak teátrumot.

Münchenben ehhez képest népszínházibb, heterogénebb egy-egy színház műsora. Itt a közönség is idősebb, talán konzervatívabb is.” Ezt nem úgy kell érteni, teszi hozzá azonnal a rendező, hogy megrökönyödik egy-egy kortárs darabon, és csak a klasszikusok érdeklik – nem. A Magyarországon – a kommunizmus kultúrpolitikája által – elhallga-

tott, fősodorba be nem kerülő, gyakran tiltott modernista irányzatokat ott jól ismerik, és nem lepődnek meg rajta, vagy nem provokációnak élik meg, ha a színpadon például olyan gesztusokat látnak, amiket amúgy az akcionizmusból vagy a fluxusból ismernek. Az ilyen finomságokra, árnyalatokra nyitott ez a polgári réteg – miközben Magyarországon mindez rendkívül progresszívnek hat, sokan el is utasítják, hiszen nem része a közös kulturális kánonnak.

Dömötör András tapasztalata szerint a mecenatúra régi hagyományát követve a jómódú németek nem csupán jegyvásárlással támogatják az intézményeket, társulatokat, feltörekvő tehetségeket. Ha úgy tetszik, polgári szalonokat működtetnek, ezeken az eseményeken, magánkoncerteken, előadásokon mutathatják meg magukat a fiatal művészek. „Nemrég egy fesztiválon mutatták be az egyik darabomat, ugyanott találkoztam egy kedves idős házaspárral, kiderült, ők finanszírozták az egészet.

Ebből is látszik: hatalmas összegeket költenek támogatásra. Magyarország a véres XX. század folyamán elvesztette polgárai nagy részét, vagy elüldözte, kiirtotta őket, itthon nem beszélhetünk olyan széles polgári rétegről, mint Németországban. És nyilvánvaló, hogy a legtehetősebbek nem támogatják a kultúrát.”

Az állami támogatás alapvetően fontos pillére a kultúrának: a német rendszer szinte egyedülálló Európában, az állam nagy szerepet vállal a színházak működésében. Ezt a német rendszert követi egyébként az osztrák és a magyar is: akár állami, akár regionális szinten, de támogatják a színházakat. „És ez nagyon jól van így. Nem egyből omlik össze egy ország, ha valahol nincs színház, de hosszú távon a kultúra a közös identitás részeként valódi erőforrás – az államnak tehát abszolút feladata, hogy támogassa. Ez egyáltalán nem luxus.”

27

EZERÉVES KÖZÖS MÚLT - KÖZÖS EURÓPAI JÖVŐ SZERZŐ: TÓTH ARTIN | FOTÓ: SZÍNES VÁROS CSOPORT Amikor az ember bepötyögi a különböző internetes keresőkbe, hogy Magyarország–Németország vagy Budapest–Berlin, elsőnek repülőjegyeket és különböző szállásokat kínál fel az algoritmus. A kulturális ínyencek pedig hoppon maradnak. Holott lehetne az is a találati listák élén, hogy Figyelem, figyelem! Street art projekt Justus Becker német művésszel!

A magyar emberek túlnyomó többsége a balatoni nyarakon, a német turisták révén került közvetlen kapcsolatba a német nyelvvel és kultúrával, de valljuk be, – mintegy a két világháború utóhatásaként – békeidőben sem szerettük meg igazán a nyelvüket.

Ez generációs pech.

A német nyelv népszerűsítését célzó tevékenységeket a DACH-országok, Németország, Ausztria és Svájc nagykövetségei és kulturális intézetei közösen végzik. A budapesti német követség e témában szorosan együttműködik a Német Akadémiai Csereszolgálattal, a Külföldi Iskolák Központi Ügynökségével, a három külföldi német iskolával és a német nyelvű Andrássy Egyetemmel. Kulturális munkájának másik aspektusa a magyarországi németek nemzeti kisebbségével való együttműködés.

2022-ben, a digitális nomádok korában már igencsak népszerű egy-egy berlini kiállítás, esetleg egy ösztöndíj elnyerése valamelyik német egyetemre, de azok a kultúrára szomjazók sem maradnak le azért mindenről, akik nem olyan szerencsések, hogy kijussanak, hiszen a nagykövetségen vallják: „A művészet jelzőrendszer, a társadalmi áramlatok és trendek szeizmográfja, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az üzlet egyfajta művészetté váljon azáltal, hogy 30

elhagyja a járt utat, új területeket fedez fel.” Ezt a missziót alátámasztják az alábbiak is: A Szeged IGF 2018-tól részese a EuroStringsnek, amely az európai klasszikusgitár-fesztiválok első együttműködése. A projektben tizenhét fesztivál vesz részt Horvátországból, Finnországból, az Egyesült Királyságból, Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Hollandiából, Montenegróból, Bulgáriából, Spanyolországból Portugáliából, Észtországból és Bosznia-Hercegovinából.

2019-ben a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából a német, a dán és az izraeli nagykövetség közösen emlékezett meg a dániai zsidó közösség megmentésének 75. évfordulójáról. A budapesti Goldmark teremben levetítették az October ’43 című filmet, majd pódiumbeszélgetés szerepelt a programban. A film arról szól, hogy miközben a Németország által megszáll Európában mindenhol koncentrációs táborokba hurcolták a zsidókat, Dánia 1943-ig kivétel maradt. Carl Otto Dethlefsen és Jonatan Jerichow filmesek bemutatták, hogyan mentették meg a dánok a zsidókat. Jerichow, aki részt vett a rendezvényen, elmondta, a film példa arra, mi mindent érhet el az ember.

A három nagykövet közös közleményt adott ki: felhívták a figyelmet

az oktatás és a tanulás fontosságára: nemcsak véd a feledés, a történelem újraértelmezése és a tagadás ellen, hanem biztosítja a jobb jövőt az emberiség számára. Közös meggyőződésük, hogy az igazság felismerése és elfogadása, a holokauszttal való szembenézés az első mozzanat annak érdekében, hogy fel lehessen lépni a jelenben növekvő antiszemitizmussal és gyűlölettel szemben.

2020-ban művészi Berlin-ábrázolás készült a Budapest, VII. kerületi Akácfa utca 27. alatti ház tűzfalára.

A festmény a nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre. A frankfurti művész, Justus Becker és Benkő Katalin által megálmodott alkotás Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítésének állít emléket.

2021. október 9-e és 11. között a Szolnok Masterclass keretén belül, a Zeneakadémiával együttműködve megrendezték az Albrecht Mayer mesterkurzust. A Szolnokra érkező hazai és külföldi hallgatók három napon át a Berlini Filharmonikusok sztár oboistájától, a világhírű Albrecht Mayertől leshették el a szakma csínját-bínját.

Ha van a barokk orgonáknak ősatyja, az bizonyosan az a csodálatos, négymanuálos monstrum Hamburgban, a St. Jacobi templomban, amelyet 1693-ban Arp Schnitger épített.

Azóta is minden orgonista álma, hogy játsszon rajta. 2021 decemberében gazdája, a templom orgonistája látogatott közénk. Műsorában mi mást választott volna hamburgiként Bach mellé, mint a helyi végtelenül gazdag észak-német zeneirodalmat.

A németeket és a magyarokat ezeréves történelem köti össze. Ma a közös értékek és érdekek fundamentumán álló közös európai jövőnkről van szó. Az általános nagykövetségi feladatokon túl a német hírek közlése, illetve a kétoldalú kapcsolatok bemutatása is cél. Rendszeresen állítanak ki magyar művészek a nagyköveti rezidencián. A Goethe Intézetek a Német Szövetségi Köztársaság világszerte működő intézményei.

Céljuk, hogy elősegítsék a német nyelv elsajátítását és a nemzetközi kulturális együttműködést. A nagykövetség kiegészíti a Goethe Intézet független kulturális munkáját.

LIFE SUPPORT FOR BUSINESS ASTRONAUTS

László Moholy Nagy, A XXI, 1925

www.oppenheimlegal.com

ELKÖTELEZETTEN A KULTÚRÁÉRT A B. Braun Magyarország a 64 országban jelen lévő B. Braun-csoport egyik legnagyobb lányvállalataként az ország vezető egészségügyi cégei közé tartozik, amely a beteg emberek állapotának javítása mellett a társadalmi felelősségvállalást is kiemelt ügyként kezeli. Nagy figyelmet szentelünk a kultúra és a művészet területeinek, amelyeken belül elkötelezetten támogatunk rangos kulturális rendezvényeket, galériákat és művészeti kiadványokat. Emellett fontos támogatói vagyunk a Magyarországon élő autisták önkifejezését segítő művészeti programnak, valamint a fiatalkorúak műértését segítő múzeumpedagógiai kezdeményezéseknek.

B. Braun Magyarország

AA fotó fotóaa2020-as 2020-asArt ArtMarket MarketBudapest Budapestrendezvényen rendezvényenkészült. készült.

Fotográfus : Telkes Tímea

Fotó: Telkes Tímea