Szeghy Krisztina

Urbán Erotika és ami mögötte van

- interjú Gyuricza Gergellyel

Gyuricza Gergely kortárs pop-art festővel és pszichológussal – művésznevén Gyuriczával - egy hetedik kerületi kocsmában beszélgettünk. A helyválasztása kiválóan illett a nagyon eredeti, közvetlen, laza személyiségéhez, és miközben a rádióból Edith Piaf énekelte, hogy „az emlékeimből tüzet gyújtottam”, Gyuricza is betekintést engedett a saját múltjába és emlékeibe. Hogyan lett pszichológusból festő, mi történt az év elején lezajlott Urbán Erotika című kiállításán, hogyan élhetik meg a nők későbbi életkorban is az erotikus oldalukat, vagy hogy hogyan akadályozzák a potencianövelők, hogy a férfiak eljussanak pszichológushoz. Az alkotói folyamatról, arról, hogy mi is az az öregségi szégyen, és persze a kisfiáról. Egy mély és inspiráló beszélgetés egy elképesztően elfogadó személyiségű, rendkívül kreatív és társadalmilag érzékeny emberrel.

SzK: Nem szerettem volna ugyanazokat a kérdéseket feltenni neked, amiket már sokan, sokszor megkérdeztek, de van egy olyan, amit nem lehet kikerülni: hogyan lettél pszichológusból festőművész?

Gyuricza: Nagyon fontos, hogy én nem vagyok festőművész. Ezt jogilag nem mondhatjuk, ugyanis nincs ilyen diplomám. Én pszichológiára jelentkeztem. Folyamatban volt a pszichológiai képzésem, egyetemista voltam, mikor elhunyt édesanyám. Elég rossz lelkiállapotba kerültem. Az emberi része is nagyon nehéz volt, és anyagilag is, mert a családomban édesanyám keresett jól. Akkor én már dolgoztam az egyetem mellett, de kellett szerezni még egy munkahelyet, és mivel erre a túlélési üzemmódra fókuszáltam, hogy a víz felett kell maradni, a lelki dolgok elmaradtak mellette. A környezetem annyit érzékelt, hogy emberileg nehezen voltam megközelíthető, ellöktem barátokat, nem tudtam egy párkapcsolatot megtartani, egyszerűen bunkó voltam. Az egyik munkám az egyetemen volt Pécsen, tanszéksegédként dolgoztam. Mondta a tanárom, és egyben főnököm, aki amúgy pszichológus - mert ugye ott mindenki az - hogy elviselhetetlen vagyok, és javasolta, hogy menjek el terápiára. Ez akkor sem volt olcsó, és lehetetlennek tűnt, hogy ez beleférjen nekem. Plusz nem akartam menni hagyományos beszélgetős terápiára. Akkor elküldött egy művészetterapeuta ismerőséhez, mondta, hogy itt csak festegetni kell. Én nagyon ágáltam ellene. Nem megyek el, ez hülyeség, a komoly felnőtt emberek adót fizetnek, meg dolgoznak, nem rajzolgatnak, az óvodában maszatol az ember zsírkrétával. A tanárom ekkor megzsarolt, hogy kiírja nekem előfeltételként, hogy csináljak 100 óra saját élményt, különben nem írja alá az indexemet. Dúltam-fúltam, aztán elmentem. És ott kiderült, hogy egyrészt nagyon felszabadító érzés alkotni, másrészt meg én nagyon naiv módon, de jól ábrázoltam: jól ráéreztem az arányokra, jól éreztem a teret, meg az emberi karaktereket. Tehát kiderült, hogy van valamennyi tehetségem is ehhez. Mivel nem volt pénzem elvégezni valami komolyabb képzést, ezért online forrásokhoz fordultam. Youtube videókat néztem, pdf-eket letöltöttem, és ezekből összeszedtem annyi technikai tudást, ami lehetővé tette azt, hogy kiállítsam az első képeimet. Onnantól kezdve ez beindult, már túl vagyok talán 40 kiállításon, itthon és külföldön összesen, ebben van egyéni és csoportos is. Emiatt szoktak az emberek úgy aposztrofálni, hogy festőművész, de ez egy közkeletű félreértés, én még mindig pszichológus vagyok.

SzK: Jól értem, hogy teljesen autodidakta módon tanultál meg festeni? Ez nagyon inspiráló.

Gyuricza: Nem jártam tanárhoz. Két tanárhoz elmentem, az egyik arról beszélt, hogy ő lesz a halála után a következő Munkácsy, és folyamatosan részeg volt, a másik pedig azt mondta, hogy nem jó, amit csinálok, mert rosszul fogom a ceruzát. Mondtam, hogy a művészetnek nem az a lényege, hogy hogyan fogjuk a ceruzát, hanem hogy valami értéket teremtünk, de nem értettünk egyet, úgyhogy abbahagytam ezután a két próbálkozás után.

SzK: Az eredeti szakmád szerves részét képezi a munkásságodnak, így a tél vége felé zajlott Urbán Erotika nevű kiállításodnak is, és sok pszichológiai témájú posztot írsz a Facebook oldaladra is. Maga a kiállítás sem egy kiállítás volt, hanem egy projekt, ahol a festészeten kívül számos egyéb művészeti ág is jelen volt: zene, tánc, színészet, és tudományként a pszichológia is, workshopok formájában. Mi köti össze ezeket a művészeti ágakat és a pszichológiát azon kívül, hogy a te személyedben mindkettő egyesül?

Gyuricza: Az egész Urbán Erotikának az a lényege, hogy a látogatókról szól. Ezt félre szokták érteni az emberek. Bejön valaki, és általában a probléma, amit felvetnek, az a nem reprezentáltság. Nagyon sok ember nem érzi magát reprezentáltnak. Egy egyszerű példa: viszonylag szimmetrikus, alacsony testtömeg indexű nők vannak lefestve. És általában az a kritika, hogy miért nincsen magas BMI index-szel rendelkező nő, miért nincsen cigány, miért nincsen amputált lefestve. A kedvenc kritikám az volt, hogy mivel ez a kiállítás a hagyományos heteró férfi tekintetnek szól, ezért LGBTQ-*- ellenes. Mondtam neki, hogy minden modell heteroflexibilis, biszexuális, homoszexuális, leszbikus, egyetlen heteró modell van lefestve. Az Urbán Erotika arról szólt, hogy a látogató, aki bejött ebbe a projekt térbe, lehetőséget kapjon arra, hogy kifejezze saját magát. Az önkifejezésnek számtalan fóruma van. Önkifejezés történhet, amikor egy pszichológiai workshopon beszélgetünk, történhet akkor, amikor együtt festünk, zenélgetünk. (szerk: mindezt valóban lehetett csinálni a kiállításon.) A tavalyi kiállításon volt egy hölgy, aki eljött, megnézte, egy kicsit beszélgettünk, majd hazament, írt egy verset, és elküldte másnap. Ez a siker. Hogy egyrészt én csináltam valamit, amire ő reflektált, másrészt leült és elkezdett mentalizálni arról, hogy neki mit jelent az erotika, hol lakik az ő életében a szenvedély, neki mit jelent a vágy és ezt összerakta egy művészeti alkotásba. Nyilván nem az az elvárás, hogy mindenki verset írjon, de ez egy nagyon frappáns példa arra, hogy ez a projekt ilyen szempontból sikeres volt.

Urbán Erotika kiállítás: az év elején zajlott kiállítás neve az urbanizáció negatív hatásaira utalt. A városi lét, a túlstimulált életmód lefojtja az erotikát, és így nem tud megjelenni a spontaneitás, ami az előfeltétele.

SzK: Egy kicsit reagálnék az általad említett kritikára olyan szempontból, hogy a kiállításon kétféle nőtípust figyeltem meg. Az egyik kifejezetten maszkulin energiákkal rendelkező, kihívó tekintettel, a másik lágyabb, de ugyanúgy árad belőle a szexuális energia. Viszont minden nő gyönyörű és így „jogosan” képezheti a vágynak a tárgyát. Megtalálhatja, felfedezheti egy nő bármilyen életkorban és bármilyen testalkattal ezt a vonzó oldalát? Van vajon az erotikának életkori határa szerinted? Hiszen a te definíciódban, ha jól értem, az erotika inkább egyfajta kiteljesedés, mint szexualitás, de mégis a kettő összefügg.

Gyuricza: Szubjektív tapasztalatokat tudok mondani az Urbán Erotika alapján. Az axióma, amiből kiindulunk, hogy minden testet megillet annyi gyönyör, amit befogadni képes. Ugyanakkor elég sok teljesítmény nyomás van mindkét nemen. A tipikus női teljesítménynyomás, hogy elérje a többszörös orgazmust. Kutatásokból tudni, hogy erre a nőknek mindössze kb. 10-30 százaléka képes. Emiatt az elvárás miatt létrejön egy teljesítménykényszer, ami blokkolja a spontaneitást, az önfeledtséget, a felszabadultságot. Ugyanez a teljesítménynyomás megvan a férfiaknál is, de nekik ez inkább a potenciával függ össze és a kompetenciával. A férfiak inkább kompetencia alapúak, ezért is nehéz a férfiaknak negatív érzéseket kifejezni azzal kapcsolatban, hogy nem tudnak kereket cserélni, vagy nem tudják befizetni a rezsit, vagy valami praktikus dolgot az életben nem tudnak megcsinálni. Szexinterjúkat is csinálok, és azt látom, hogy majdnem minden olyan nő, aki belépett egy nagyon magabiztos életszakaszba, és megtalálta a saját szexualitását, elmondta, hogy nem akkor jött számára a szexuális felvirágozás kora, amikor a legjobban nézett ki.

Mindenki kiemelte, hogy hú, pedig, ha olyan testem lenne most, mint 20 éve… Akkor mi másról szólhat ez a felszabadultság érzés, mint az önazonosságról, arról, hogy a saját szükségleteiket megértették. Felfogták, hogy a bennük lévő szükségletek jogosak, képesek ezt kommunikálni, és – miután általában van egy partner, aki a jogos igényeket vagy teljesíti vagy nem - a visszautasítást is képesek kezelni. Az idő előrehaladtával ez javul, ha… és itt van egy nagy HA. Bálint Évának volt egy workshopja a kiállításon, ami a szexuális szégyenről szólt. Mikor felhoztam ezt, hogy én azt láttam, hogy az idő előrehaladtával nagyobb magabiztosság, tudatosság, meg én-azonosság jelentkezik a férfiaknál és a nőknél, ő annyival egészítette ki, hogy igen, ha dolgoznak magukon. És ez nagyon fontos, mert ha ez el van hanyagolva, ha csak telik az idő, akkor csak öregebb leszel. Ha nem dolgozol aktívan magadon akkor nem fejlődik semmi.

SzK: Miért volt fontos téma a kiállításon a szégyen?

Gyuricza: Mert a szégyen ellentétes az erotikával. A szégyen az, ami lefojtja, öli, visszafogja, erodálja az erotikát, és a szégyennek több forrása van. Az egyik az öregséggel kapcsolatos szégyen, és erről viszont nem is beszélünk. Olyan szinten nem, hogy miután ő ezt mondta nekem, átfésültem a neten azokat a tipikus női oldalakat, ahol ilyen tartalmakat osztanak meg. És tényleg voltak cikkek az endometriózisról, a menstruációs szegénységről, arról, hogy a menopauzánál hogyan találjam meg magamat, de hogy az öregedéssel mit kezdjünk, az egyáltalán nem jelent meg. Ezzel kell majd kezdeni valamit. Nincs rá megoldásom, ez csak egy megfigyelés, hogy ez nagy probléma.

SzK: Általában futunk az öregedés elől nőként, a társadalmi nyomás hatására…

Gyuricza: Egy barátom most vett egy tűzpiros Ferrarit, úgyhogy megnyugtatlak: a férfiak is.

SzK: Az előbb a női gátlásokról kérdeztelek, de a pszichológiai témájú posztjaidban sokat foglalkozol a férfiak lelkivilágával, az ő elfojtásaikkal is. A napokban kitettél egy olyan posztot, ami arról szólt, hogy a férfiak nem fejezik ki az érzéseiket, amihez az első öt hozzászóló nő volt. Kapsz a férfiaktól is visszajelzéseket, vagy teljesen árral szemben úszol, amikor ilyesmiről posztolsz?

Gyuricza: Menjünk vissza a menopauzához. A menopauza környékén nem mindenkinél, de elég sok radikális változás történik, vagy történhet a nőknél a szexualitásban. Ha azt mondom, hogy csinálok egy 10 alkalmas művészetterápiás foglalkozást változó korban lévő nőknek, akkor nagyon jó eséllyel, ha nincsen nyár, és nem nyaral mindenki, akkor tele van a workshop. Férfiaknál ezt sokkal nehezebb elérni. Lehet a férfiakkal kommunikálni, de csak kétszemélyes helyzetben, és akkor, ha van valami előzetes kapcsolat. Most volt egy fickó, akinek volt egy kétéves impotens szakasza, és ő volt talán az egyetlen, aki proaktívan megkeresett, hogy erről csináljunk interjút, de ez egy kivétel. Ő viszonylag magas libidóval rendelkezett mindig, aztán volt egy válása, ami után két évre megszűnt a szexualitása. Most újra megtalálta önmagát, és szeretne erről mesélni. Mint a fehér holló, olyan ritka az ilyen élmény. Volt egy nagyon híres fickó, beszélgettünk, ő azt mondta, hogy ritkán szexelnek a feleségével, és ő többet szeretne. Mondtam neki, hogy ez valószínűleg nem így van.

Valószínűéeg ez nem mennyiségi probléma, hanem úgy akar szexelni, ahogy 20 éve, tehát azzal az önfeledtséggel, és ezért bontogassuk ki, hogy milyen a nemi életük. Elmondta, hogy ők milyen rutin szerint szoktak házaséletet élni. Ezt végig hallgatva visszajeleztem, hogy én kiemelkedően magasnak gondolom ezt a számot, mert így ebben sok öröm nincsen. Abszolút teljesítménykényszer, abszolút nyomás. Rengeteg pénzügyi felelősség van a fickón, a családnak az útját próbálja egyengetni, és neki a hálószoba helyzet is úgy jelenik meg, hogy neki itt teljesíteni kell. Ez ellen dolgozik az idő, ez ellen dolgozik a kardiovaszkuláris állapota, ez ellen dolgozik minden. Lehetetlen egy önfeledt, spontán emberi kapcsolatot megélni így. Tehát a férfiaknál ilyen teljesítménykényszer-szerű problémakör szokott lenni, és ennek a helyzetnek sokat ártanak a modern potencianövelők. A potenciával kapcsolatos gond volt az a tünet, ami miatt egy férfi eddig elment pszichológushoz. A Viagra eredetileg szívgyógyszer akart lenni, de potencianövelőt csináltak belőle. Az elején csak akkor írták fel, ha orvosilag indokolt volt, tehát volt egy olyan vaszkuláris problémám, ami miatt nem jött létre egy merevedés, vagy nem maradt fenn a merevedés. De most boldog-boldogtalannak dobálják. Ez nem oldja meg a problémát, hanem elkendőzi.

SzK: A kiállításon nem pusztán a képeiddel adtál valamit a látogatóknak, hanem te magad is aktívan jelen voltál, tárlatvezetést tartottál, workshopokat szerveztél, vezettél. Rengeteget adtál magadból. Aztán jött egy pár hetes digitális detox, amikor nem hallottunk rólad, feltételezem, hogy töltődtél ezalatt. Mi az, amiből töltekeztél a kiállítás ideje alatt, miközben folyamatosan jelen voltál és árasztottad ki magadból az energiát?

Gyuricza: A kiállítás után valóban az volt a terv, hogy pihenek, de nem pihentem semmit. Ezt a mostani kiállítást teljes egészében én finanszíroztam, nem volt belépődíj. Borzasztóan drága volt, nem akarom még egyszer ezt kifizetni, úgyhogy elkezdtem összerakni pályázati anyagokat, hogy legyen külső finanszírozás. Rengeteg idő elment a pályázatírással, anyagok beadásával, egyeztetéssel, céges partnerek keresésével, szponzorok keresésével, a könyvemhez is kerestem kiadót, tehát gyakorlatilag semmi pihenés nem volt. A pályázatok folyamatban vannak, ezek elbírálása a nyári szünet miatt szeptemberre tolódik. De ha összejön, akkor nagyobb és komplexebb élményt kap jövőre a látogató. Maga a kiállítás önmagában is nagyon megterhelő volt, csak akkor pihentem, ha hazaérve a gyerek még nem aludt, és tudtam vele játszani. Azok voltak az ilyen kulcspillanatok. Az egyik fókusz terület tehát, hogy jövőre hogyan lehet ezt fenntarthatóvá tenni, ami azt jelenti, hogy az én életem szempontjából is fenntartható legyen, mert nyilván az nagyon jó, hogy van egy ilyen ingyenes szex-experience előadássorozat, ahol az emberek töltekezhetnek, csak szeretném ezt hosszútávon csinálni, és ebben a formában nem fog működni, mert nagyon kimerített. (szerk.: az ingyenes látogathatóságot Gyuricza szeretné a jövőben is fenntartani.)

SzK: Mindenkivel rendkívül empatikus, toleráns és támogató vagy. Emellett viszont az online térben és a kiállítás során is meghúzod a saját határaidat. Általában az emberekre nem ez a működés a jellemző. Neked van egy pszichológus végzettséged, ami ad egy másfajta látásmódot, de az átlagember számára szerinted mi segíthet abban, hogy el tudjon érni egy hasonló működést, mint a tiéd, ami egyébként kívülről nézve egy sokkal élvezhetőbb élet kulcsa?

Gyuricza: Azt tudom felhozni példának, hogy egy csomóan küldenek nekem olyan kreatív anyagokat, amit ők csinálnak. Általában ilyenkor az ember próbál olyan visszajelzést adni, ami egy motivációs csomag is. Mert amúgy én szeretnék egy olyan világban élni, ahol minél több embert fest. Szerintem színesebb lenne a világ, ha mindenki színesebbé teszi, és próbálok ehhez egy picit hozzátenni. Másrészt viszont óvatosan mindenkinek tudtára adom, hogy azért kell festenie, mert festeni akar, mert ami most történik, az megfelelés. Én nem tudom pecsételni, nem autoritás vagyok, aki jóváhagyom, hogy ez művészet, ez nem művészet. Ez nem így történik, és szerintem ebben az énhatár dologban, amit kérdeztél, ez egy kulcs mozzanat, hogy hogyan tudod az önértékelésedet leválasztani a külső visszajelzésekről, illetve, hogy mi az a szint, ahol viszont érzékeny vagy a visszajelzésekre. Ha nekem a Facebook kommentelő azt mondja, hogy udvariatlan vagyok, akkor az nagyrészt lepereg rólam. De ha a legjobb barátom vagy a házastársam mondja ugyanezt, akkor mélyen magamba nézek, mert úgy érzem, hogy megbántottam, megsértettem egy kapcsolatot. Fontos, hogy felismerd, hogy te egy kerek, egész ember vagy, a szükségleteid validak, és azokat ki lehet rakni az asztalra. Egy csomó embernél ez tűnik el. Sokszor azok az emberek küszködnek énhatár meghúzással, akik olyan családi háttérből jönnek, ahol fontos volt a megfelelés, fontos volt a teljesítmény. A szülők másodlagos szégyent éltek meg a gyerek kapcsán, például leszúrták a gyereket, hogy tűrje be az inget, mert ha nincs betűrve az ing, akkor az rossz fényt vet a szülőkre. Emiatt a gyerek internalizálja, hogy benne van valami, ami elfogadhatatlan, mert a szülője nem tudja elfogadni. Nyilván ez egy csacsi példa, de ezt a fajta magabiztosságot elérni, hogy azt mondod, hogy én oké vagyok, ez tök fontos ebben az énhatár történetben.

SzK: Te is ilyen teljesítménycentrikus családból jöttél. Lehet azt mondani, hogy volt egy pont, ahol ez megváltozott, vagy ez inkább egy folyamat volt nálad?

Gyuricza: Én még mindig borzasztóan teljesítménycentrikus vagyok, és messze többet teljesítek, mint szükség lenne rá. Nekem az segített például, hogy tudtam célokat meghatározni. Harminc éves korom környékén jöttem ki a multis világból, vagy próbáltam távolodni onnan, mert rájöttem, hogy a kollégáim mindig jó fejek lesznek, meg tök jó a környezet, de bármekkora emberfeletti erőfeszítést teszek, nagyon kicsi százalékot fog jelenteni a részvényesek jövedelmében éves szinten. Fontos, hogy mi a cél, és ezzel a céllal nem tudok azonosulni. Viszont, ha azt mondom, hogy közösségépítés, kultúra terjesztés, érzékenyítés - akkor az olyan cél, aminek látom értelmét, és arra ráfókuszálok. Emellett folyamatosan kérek feedback-et a közelebbi ismerősöktől, szóljanak, ha már kicsit túl dolgoztam magam, és akkor az ember próbál pihenni, nyilván amennyire képes.

SzK: Kicsit olyan élmény vagy nekem, mint a jin és a jang ábrája. Egy pszichológus befogad, nyitottan, figyelemmel fordul a kliens felé. Míg a művész nyújt valamit, és a közönség a befogadó. Elvileg két ellentétes működés, de a kiállításod keretében ez egy ciklikus működésnek tűnt: alkottál, adtál, mint művész, majd befogadtad a látogatók érzéseit, élményeit, mint pszichológus a workshopok keretében, és gondolom, ezeket a tapasztalatokat újra beleviszed majd az alkotásba.

Gyuricza: Én viszonylag hosszú ideje viszem az Urbán Erotikát, ez egy hosszú életű projekt. Ennek egyetlen oka van: én kizárólag transzparens, őszinte emberi érzésekkel tudok dolgozni. Ez nagyon fura, mert ha ránézel egy képre, le van festve egy pucér nő, aki szépen néz ki, mi ebben a transzparencia? Hát az, hogy ki kell építeni hozzá egy emberi kapcsolatot, föl kell lazulni az énhatároknak, kell, hogy legyen valami intimitás, ami a kettőnk között kialakul, hogy létrejöhessen egy olyan bizalmi státusz, amiben ő megérti, hogy én nem férfiként akarom bámulni őt, hanem mi ketten egy jelentést akarunk létrehozni. És az Urbán Erotika szerintem azért megy ilyen régóta ilyen jól, mert egyszerűen pakolják bele az energiát az emberek. Őrületes mennyiségű feedback jön, őrületes mennyiségű sztori. Ezeknek egy része mélyen tragikus, a másik része felemelő, de közömbös visszajelzések vagy közömbös emberi történetek nem jelennek meg. Éppen ezért mindig van inspiráció, amit vissza lehet pakolgatni. Most például párokkal dolgozom, ami teljesen más. A jövő évi tárlatom úgy néz ki, hogy minden képen két ember lesz, laikus, teljesen kameraszűz emberek, akik között valamilyen társadalmilag szankcionált vagy nem szankcionált viszony van, házastársak, szeretők, bármik, de fontosak egymásnak. Elmegyek hozzájuk, a saját környezetükbe fotózom őket, ott készítek ábrákat róluk, és aztán a fotók alapján lesz ez később megfestve. Erre masszív túljelentkezés van, olyanok is, akiken meglepődnél. Mindenkinek elmondom, hogy modellnek lenni amúgy nagyon rossz, hogy ez nem egy jó élmény semmilyen szempontból. Tehát azzal kezdem, hogy mindenkit lebeszélek róla, hogy ne legyen modell, és innen indulunk visszafelé.

SzK: Nehezebb a párokkal a közös munka?

Gyuricza: Igen, két okból. Egyrészt ők nem modellek, tehát például nem tudom őket elvinni stúdióba, mert egyszerűen az annyira szorongató környezet, hatalmas vakuk, ez egy stresszforrás nekik. Nem bírják. Másrészt fontos megérteni, hogy nem őket fotózom, hanem a köztük lévő kapcsolatot, a kapcsolat van előtérben. Ugyanúgy, ahogy egy párterapeuta nem a férjet vagy a feleséget kezeli, hanem a kapcsolatot. A kapcsolat a legfontosabb. És sokat kell masszírozni ezt a kapcsolatot, hogy olyan állapotba jusson, hogy ezt érdemes legyen bemutatni. Például elmentem egy házaspárhoz, hogy fotózzam őket. Benyitottam az ajtón, és amint bejutottam, megcsapott a kéthetes masszív veszekedésnek az áporodott szaga. Hát, ez egy nehéz pillanat volt. Ott teljesen egyértelmű volt a belépésnél, hogy itt nem kell elővenni a kamerát meg a sapkát levenni az objektívről. Kérdeztem, hogy van-e borotok. Igen. Akkor most nyissátok ki, üljetek le, és mondja el mindenki, hogy mi baja van a másikkal. Én leültem, ők meg szórakoztattak, hogy ki miért nem vitte le a szemetet stb. Úgyhogy vannak ilyen teljesen váratlan dolgok, amiket akkor és ott kell kezelni. Meg vannak ettől bőven intimebb témák is, csak most az interjú keretében inkább nem mondanám el.

SzK: Én évek óta szeretnék festeni egy téli fát, a télhez kapcsolódó gyerekkori élményeim miatt. Soha nem festettem meg. Nyilván nem én vagyok az egyedüli ember, aki vágyik az alkotásra, de nem teszi. Holott azok a workshopok, ahol egy ismert festőnek a műveit kell lépésről lépésre megfesteni, mindig tele vannak. Hol romlik el ez szerinted: még általános iskolában, amikor elkezdenek rajz vagy technika órán jegyekkel értékelni?

Gyuricza: Egyrészt ugye MÉG nem festetted meg, tehát ne tegyük ezt múlt időbe, ne cementeljük, hogy ez tény. Másrészt meg én ezt előrébb raknám időben, még az iskola elé. Amikor a gyerek tanul beszélni, akkor otthon szabad-e ordibálni, szabad-e rikácsolni? Aztán lehet-e verni egy kanállal a fazekat, lehet-e otthon rohangálni, lehet-e labdázni bent? Ezekre a kérdésekre nincsen jó válasz, de elég nagy különbségek vannak családonként ebben. Vannak családok, akik előtérbe helyezik a kontrollt, és vannak családok, akiknek fontosabb a spontaneitás. Egyik sem jó meg rossz önmagában, mind a kettőnek megvan a maga előnye meg hátránya, meg a maga kockázata. Csak azt látom, hogy azok az emberek küzdenek akár a szexuális, akár művészi kreatív spontaneitással, akiknek ez az önkifejezési időszaka, a játékhoz való viszonyuk valamilyen szempontból sérült. Ennek jó sok oka van, az egyik társadalmi szintű. Most a neurológusoktól kezdve a pszichológusokig mindenki azt mondja, hogy a szabad játék milyen őrületesen fontos, hogy a minden készségét és képességét való élethez a gyerek a játékban tanulja meg. Most így tekintünk a játékra. De ha visszamész egy generációt, akkor a játékról, pontosabban a felügyelet nélküli időről volt egy olyan felfogás is, hogy ilyenkor a gyerek biztosan rosszalkodik, amit mindenképpen meg kell előzni. Ha a gyereket nem felügyeljük, akkor kilopja a tojást a tyúk alól és nekidobálja a pajta falának, hogy megnézze, hogy néz ki, és ezt mi meg is csináltuk egyébként, akkor ez egy érdekes kísérlet volt. De utána jött az, hogy akkor most nincs vacsora és tényleg nem kaptunk vacsorát, de megtanultuk, hogy van egy ilyen ok-okozati összefüggés. Csakhogy ennek van egy szocializációs hatása is, hogy hogyan vélekedünk a spontaneitásról, meg hogy vélekedünk arról, hogy mit szabad és mit nem egy gyereknek. Ez meghatároz minket egy életre, és nagyon nehéz levetkőzni. Borzasztóan nehéz sajnos levetkőzni azokat a berögződéseket, amik gyerekként érnek minket.

SzK: Korábban többször írtál a posztjaidban a kisfiadról. Festőként változtatott bármit a világlátásodon, a világhoz való viszonyodon, akár a munkáidon az ő születése?

Gyuricza: Nekem nehéz ajándékot adni. Nem nagyon érdekelnek a tárgyak, ha szükségem van egy ütvefúróra, vagy egy olajfestékre megveszem, mert kell, hogy dolgozzak, de nekem macerás ajándékot adni. Viszont a legszebb ajándékot, amit valószínűleg nem fog überelni senki, a feleségemtől kaptam, és ez a fiam. Ez önmagában egy fantasztikus élmény. Ugyanakkor nekem nagy megkönnyebbülés is volt a fiam születése. Mert ha belegondolsz, mitől jó egy kreatív alkotás? Ami lehet egy festmény, vagy kiállítássorozat, vagy egy videójáték, vagy egy Netflix sorozat. Általában a standard feedback, amit mondanak a nézők, hogy azért, mert olyan ez a dolog, mintha élne, egy saját világa van, a videójátékban ide megyek, oda megyek, össze vannak kapcsolva területek stb. Azt lehet mondani, hogy a kreatív ember akkor sikeres, ha valami élőszerű dolgot hoz létre. Ehhez képest mondjuk egy festmény eléggé unalmas meg kiábrándító, mert az ugye statikusan ott van, és nem megy sehova. Szerintem nekem teljesítményorientált emberként azért is nagy megkönnyebbülés, hogy megszületett a fiam, mert ő messze kiemelkedően a legjobb dolog, amit valaha csináltam, bár tudom, hogy ez koprodukció. Nem tudom, hogy mi a legjobb kreatív alkotás, amit eddig csináltam, de aközött meg a fiam között egy fényév van, olyan őrületes lépték, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. És van ez a váratlanul jó része is, hogy általam jött egy ember, ahogy én pedig a szüleim által jöttem, és így megyünk a generációkban vissza. De ő egy különálló ember, vannak szándékai, van temperamentuma, van természete, és matat, és elmegy a világba és építget. (szerk.: Gyuricza kisfia 10 hónapos.) Tehát ő is alkot és teremt, és ez a teremtési folyamat így megy előre, egyenes időben, egyenesen tovább. Ugyanúgy, ahogy én is jöttem valahonnan, majd ő is megy előre alkotni, én meg egy idő után belépek azokhoz, akik már nincsenek itt, és ez így egy teljesen normális, nagyon szép folyamat. Ha egy érzést kéne mondanom, akkor szerintem ez a hála lenne, hogy hálát érzek iránta, és a feleségem iránt is.

SzK: Vannak aktuális, folyamatban lévő projektjeid, amiket megosztanál az olvasókkal is?

Gyuricza: Szerettem volna, ha az Urbán Erotika alatt debütál a könyvem. Akkor az nem jött össze, de most van egy kiadó. A kiállítás kapcsán dolgozunk a fejlesztésen, vonunk be szponzorokat, így remélhetőleg jövőre már nem csak a K6 Galériában lesz egy kiállítás, hanem egyéb VII. kerületi helyszíneken is. Behoznánk a színházat, már aktívabban, jó lenne összerakni egy színházi műsor tematikát, ami dedikáltan a felnőtt kapcsolatokról szól. Egyéb helyszíneken versíró pályázat lenne, felolvasás, és a táncot is vissza akarjuk hozni. Egy tavaszi mini kortárs fesztivált szeretnék csinálni, aminek a fókuszában a felnőtt kapcsolatok vannak. Erre azt mondta egy ismerősöm, hogy ez olyan, mintha szexuális forradalmat akarnánk csinálni. Mondtam neki, hogy annyit tennék hozzá, hogy amikor azt mondjuk, hogy forradalom, akkor arra gondolunk, hogy elkendőzzük az arcunkat, és Molotov koktéllal dobálunk járműveket, és a bennünk lévő nagyon sok energiát leadjuk vele. Ugyanakkor az erotika meg inkább arról szól, hogy mennyire tudsz befele utazni, mennyire mersz befele nézni, mennyire mersz szembenézni azzal, aki ott bent van. Az gyakran fenyegető ám. Nem egyszerű befele nézni, pláne olyanoknak, akik inkább gátlásosak, inkább a többi ember szükségletére fókuszálnak, és magukat a háttérbe helyezik. Az ilyen típusú embereknek ugyanúgy, mint a nárcisztikusoknak, kicsit nehezebb befelé fókuszálni, úgyhogy ebbe az irányba próbáljuk az embereket terelgetni, hogy egy szelíd szexuális forradalmat akarunk csinálni, ahol helye van a beszélgetésnek meg az önismeretnek.

SzK: Köszönöm az interjút!

„Az emberi elme és az erotikus elme egy és ugyanaz. Az alkotás fázisában a fókusz a jelenen van. A tudat eggyé válik a folyamattal. Temporális vakság jön létre: nem látunk a jövőbe, és nem emlékezünk a múltra. A folyamat a fontos, nem a végeredmény. Ezek pont azok, amelyek lehetővé teszik a sikeres hálószobai működést. Az emberek elvesztették a képességüket, hogy megéljék az erotikus energiájukat. Freud szerint a tudattalanból három dolog cenzúra nélkül tör fel: a humor, az álom és az erotika. Ugyanarról a tőről fakad a teremtő elme és az erotikus elme.”

Gyuricza

• *LGBTQ= Az LGBT az angol lesbian, gay, bisexual, és transgender szavak rövidítése, aminek a magyar jelentése leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek. Az LMBTQ az eredeti betűszó magyar fordítása.

• Pop-art: a pop-art művészet az anyagait a popkultúra termékeiből meríti. Ezek olyan anyagok, amelyek a mindennapi életben is szerepet játszanak: az utca, a lakás tárgyai, plakátok, képregények, zászlók stb. Az emberi alak pedig filmsztár, pop-énekes, vagy a modern világ valamelyik más eszményképe, képregényhős, vagy a sajtóból, televízióból ismert alak. A tárgyat tiszta színekkel, világos viszonyrendszerben festi.