Szereplők | Distribuția:
GREGOR: Tőtős Ádám
APA | TATA: Dimény Levente
ANYA | MAMA: Tóth Tünde
GRETE: Trabalka Cecília
CÉGVEZETŐ | PROCURISTUL: Kovács Levente
ORVOS, KALAUZ | MEDICUL, CONDUCTORUL: Szotyori József
INGRID: Tasnádi-Sáhy Noémi
ROLAND: Balogh Attila
NÉZŐ | SPECTATORUL: Kocsis Gyula
Rendező | Regizor: Kovács D. Dániel
Dramaturg | Dramaturgie de scenă: Bíró Bence
Díszlettervező | Decor: Szakács Ferenc
Jelmeztervező | Costume: Bajkó Blanka Alíz
Zeneszerző | Compozitor: Trabalka Cecília
Sound designer: Hodu Péter
Ügyelő | Regizor tehnic: Joó Emília
Súgó | Sufleor: Tentea Katalin
Koprodukciós partner | Partener coproducție: Szentendrei Teátrum
Az előadás 14 éven felüli nézőinknek ajánlott. | Spectacol recomandat persoanelor peste 14 ani.
Kovács D. Dániel
Junior Príma-díjas színházrendező, egyetemi oktató.
2005 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán és színháztudomány programján tanult, majd 2011től a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán folytatta tanulmányait Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában, ahol 2015-ben diplomázott. 2013-tól 2015-ig a Szputnyik Hajózási Társaságban rendező . 2015-2017 között a Vígszínház társulatának tagja. 2017-től szabadúszó. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára 2021-ig. 2019-ben alapítója a Narratíva Kollektíva nevű formációnak.
Nagyváradon Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című előadását rendezte 2020-ban.
Kovács D. Dániel
Regizor de teatru, laureat al Premiului Príma Junior, profesor universitar.
Între 2005 și 2010 a studiat limba engleză și teatrologie la Universitatea Eötvös Loránd, iar din 2011 și-a continuat studiile la specializarea de regie a Universității de Artă Teatrală și Cinematografică, pe care a absolvit-o în 2015. între 2013 și 2015 a fost regizor la trupa „Szputnyik Hajózási Társaság”. Din 2017, activează ca liber profesionist. A fost profesor la Universitatea de Artă Teatrală și Cinematografică până în 2021. În 2019, a înființat formația „ Narratíva Kollektíva”.
Cu Trupa Szigligeti, în 2020, a montat spectacolul „Familia Schroffenstein” de Heinrich von Kleist.
Franz Kafka legismertebb elbeszélése, Az átváltozás, Gregor Samsáról szól, aki egy reggel nem emberként, hanem csúf féregként ébred. Az átváltozás mai napig a világirodalom egyik legizgalmasabb műve, amely az embertelenség elleni néma lázadás groteszk példázata. Gregor Samsa állati alakban tükröt tart a világnak.
Mint egy undorító, csápokkal és torszelvényekkel rendelkező csúszómászó, Gregor nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is elszigetelten sínylődik a szobájában. Családja
képtelen felfogni rejtélyes átalakulását, és túlzott követeléseik szeretetlenségből rosszindulatba fordulnak. Min -
denki undorodik tőle, és szörnyű teher lesz környezetnek.
Az átváltozás ugyanakkor tiltakozás is a család által támasztott igények és elvárások ellen. Az allegorikus elbeszélés fájdalmasan világossá teszi a szabadság hiányát, a megaláztatást és a kizsákmányolást, amelyet a modern társadalom teremt, és amelyeknek az egyén akarva-akaratlanul aláveti magát.
Cea mai faimoasă nuvelă a lui Franz Kafka, ”Metamorfoza”, este povestea lui Gregor Samsa, care se trezește într-o dimineață nu ca om, ci ca „o gânganie înspăimântătoare”. Metamorfoza este una dintre cele mai interesante opere ale literaturii mondiale, o parabolă grotescă a unei revolte tăcute împotriva inumanității. Gregor Samsa, în forma unui animal, arată lumea într-o oglindă suprarealistă. Metamorfozat într-o târâtoare dezgustătoare, Gregor zace în camera sa, izolat nu doar fizic, ci și spiritual.
Familia sa este incapabilă să înțeleagă transformarea sa misterioasă, iar cerințele lor excesive se transformă din neiubire în răutate. Toată lumea este dezgustată de el, iar el devine o povară teribilă pentru cei din jurul său.
Transformarea este, de asemenea, un protest împotriva cerințelor și așteptărilor familiei. Narațiunea alegorică evidențiază dureros de clar lipsa de libertate, umilința și exploatarea pe care societatea modernă le creează și la care individul se supune vrând-nevrând.
A Dr. Franz Kafka nevű prágai férfi halálos betegen feküdvén egy bécsi szanatóriumban, arra kérte barátait, köztük Max Brod írót, hogy égessék el ki nem adott és teljesen be nem fejezett műveit, hadd felejtsék el még írójuk nevét is. A barátok a végakaratot nem teljesítették, Max Brod sajtó alá rendezte és kiadatta Kafka regénytöredékeit, novelláit, egyéb írásait, és ez az életmű néhány évvel később az irodalmi érdeklődés középpontjába került, hatni kezdett az egész szépprózára, s új útra indította a XX. századbeli elbeszélő irodalmat. Ha az ember Kafkát olvas, menthetetlenül az az érzése, hogy fogalma sincs, miféle erők dobálják ide-oda, miféle hatalmak parancsolnak, és minek mi is a következménye. […] Ha az ember Kafkát olvas, egyszeriben úgy érzi, hogy idegenek közt él és idegen mindenkitől.
Kafka egész életére, úgy látszik, alapvetően jellemző volt a sokszoros idegenség. Zsidó volt németek között, miközben német volt a csehek között, míg prágai csehnek számított az Osztrák–Magyar Monarchiában.
Otthon németül élt, a hivatal ügyfelei közt csehül élt, otthon rosszul érezte magát egy erős akaratú, zsarnoki apa uralma alatt, a hivatalban, úgy látszott, jól érzi magát, mindvégig lelkiismeretes, szorgalmas tisztviselő volt, közben változatos szerelmek gyötörték meg... és mindezek elől mint egyetlen menedékhez menekült a magányhoz és az íráshoz. Az írás volt az igazi élete, noha egész életében alig néhány novellája jelent meg.
Kafka egész írói művét meghatározó élményei: az idegenség, a kiszolgáltatottság, a mindent behálózó hivatali rendszer áttekinthetetlensége.
[…] Kafka a társadalom elembertelenedésének rémületét fogalmazta meg, az ő világában minden értelmetlenné, kiszámíthatatlanná és nagyon félelmetessé vált, alakjai végképp nem értenek semmit mindabból, ami velük történik, mintha maga az író vallaná be, hogy itt él a világ közepében, de fogalma sincs, mi miért és hogyan van. Közben azonban mindezt úgy mondja el, mintha a legtermészetesebb dolgokról számolna be a legközvetlenebb hangon.
Un praghez pe nume Dr. Franz Kafka, bolnav în fază terminală, internat într-un sanatoriu vienez, le-a cerut prietenilor săi, printre care se afla și scriitorul Max Brod, să îi ardă operele nepublicate și neterminate, pentru ca aceștia să uite până și numele autorului lor. Prietenii nu i-au îndeplinit voința, iar Max Brod a făcut să fie publicate fragmente din romanele, povestirile și alte scrieri ale lui Kafka, iar câțiva ani mai târziu această operă a stârnit interesul lumii literare, având un impact asupra întregii literaturi narative a secolului XX și stabilind un nou curs pentru aceasta. Când îl citești pe Kafka, nu poți să nu ai sentimentul că nu ai nicio idee despre forțele care deter-
mină soarta protagoniștilor, puterile care îi guvernează și consecințele evenimentelor. [...] Când îl citești pe Kafka, simți brusc că trăiești printre străini și că ești un străin pentru toată lumea.
Întreaga viață a lui Kafka pare să fi fost caracterizată, în esență, de condiția de a fi străin. A fost evreu printre germani, în timp ce a fost german printre cehi și ceh la Praga, în Imperiul Austro-Ungar. Acasă trăia în germană, printre clienții biroului trăia în cehă, acasă nu se simțea bine, fiind dominat de un tată tiranic și cu voință puternică, la birou părea să se simtă în largul lui, fiind totuși un funcționar conștiincios și harnic, în timp ce era chinuit de diverse iubiri... și din toate acestea a fugit în singurătate și în scris ca singurul său refugiu. Scrisul a fost adevărata lui viață, deși nu a publicat decât câteva povestiri în cursul carierei sale.
Experiențele trăite de Kafka de-a lungul operei sale literare sunt: alienarea, neputința, intransparența sistemului atotcuprinzător al birocrației. [...] Kafka surprinde oroarea dezumanizării societății.
În lumea sa totul a devenit lipsit de sens, imprevizibil și foarte înfricoșător, personajele sale nu înțeleg nimic din ceea ce li se întâmplă, ca și cum scriitorul însuși ar mărturisi că trăiește în mijlocul lumii, dar nu are nicio idee de ce se întâmplă lucrurile . Totuși, el povestește evenimentele ca fiind cele mai firești lucruri, într-o voce cât se poate de directă și clară.
Kárpáti Péter a darabról:
„Ne ezt, kérem, ne ezt!” – írta Kafka 1915-ben lipcsei kiadójának az első kiadás borítójának egyik tervezete kapcsán. – „A férget önmagában nem lehet lerajzolni. Sőt, még távolból sem mutatható…”
Ugyanez a probléma jelentkezik a színrevitelnél is. Az eredeti elbeszélés nemcsak halk és cselekménytelen: a főszereplő, a depresszív és finom emberi lélekkel rendelkező iszonyatos féreg színészi megmutatása is rendkívül problematikus. A darab eltér az eredeti történettől, inkább annak paródiáját alkotja meg, abból kiindulva, hogy ma egy efféle másság milyen reakciókat váltana ki a környezetéből, milyenfajta groteszk rémálmot indukál. Magát a férget pedig nem (vagy alig) mutatják meg a színpadon, helyette azt a rémületet, iszonyatot, csodálatot, röhejt, amelyet felkelt az őt szemlélő szereplőkben. A féreg ugyanakkor mégsem láthatatlan: ez a hatalmas lény a százlábú, százfejű közönség. A nézők szubjektív kamerával, Gregor Samsa szemszögéből nézik a szörnyű bohózatot.
A féreg mi vagyunk.
Autorul Kárpáti Péter despre piesă : „Nu asta, vă rog, nu asta!” – i-a scris Kafka editorului său din Leipzig în 1915 despre un proiect de copertă a primei ediții. „Gângania în sine nu poate fi desenată. Nu poate fi arătată nici măcar de la distanță...”
Aceeași problemă apare și în cazul decorului. Narațiunea originală nu este doar lipsită de acțiune: interpretarea protagonistului, o gânganie hidoasă cu suflet uman, depresiv și delicat, este și ea extrem de problematică. Piesa se îndepărtează de povestea originală, creând mai degrabă o parodie a acesteia, bazându-se pe reacțiile pe care o astfel de diferență le-ar stârni din partea publicului de astăzi, pe coșmarul grotesc pe care l-ar induce. Gângania în sine nu este (aproape niciodată) prezentă pe scenă, apare în schimb oroarea, groaza, admirația și ridicolul pe care le stârnește în personajele care o văd. Cu toate acestea, gângania nu este invizibilă: această creatură uriașă este miriapodul, publicul cu o sută de capete. Publicul urmărește această farsă
monstruoasă din punctul de vedere al lui Gregor Samsa, printr-o cameră de luat vederi subiectivă.
Gângania suntem noi.Franz Kafka: Levél apámhoz (részletek)
„Drága Apám, a minap egyszer megkérdezted, miért állítom azt, hogy félek Tőled. Mint rendesen, ezúttal sem tudtam, mit feleljek, részint épp Tőled féltemben, részint meg azért, mert e félelmet sokkal több körülmény indokolja, semhogy élőszóval részletezve akár félig-meddig is összefoglalhatnám. S ha most írásban próbálok válaszolni Neked, még ez is túlontúl hiányos lesz, mivel félelmem s mindaz, ami belőle következik, az írásban is gátol ha Rólad van szó, és mert az anyag nagysága jóval túlnő emlékezetemen és értelmemen.”
Franz Kafka: Scrisoare către tata (fragmente)
„Dragă tată, M-ai întrebat odată, acum de curând, de ce susţin că mie frică de tine. Ca de obicei, n- am ştiut ce să- ţi răspund, în parte tocmai pentru că mi- e frică de tine, în parte pentru că frica asta se întemeiază pe prea multe elemente ca să ţi le pot enumera măcar pe jumătate stând de vorbă cu tine. Şi dacă încerc acum să- ţi răspund în scris, răspunsul meu va fi incomplet, pentru că şi în scris frica şi urmările ei mă paralizează în faţa ta şi pentru că proporţiile acestei situaţii depăşesc cu mult puterile memoriei şi raţiunii mele.”
„Természetesen nem mondom azt, hogy csupán a Te hatásodra lettem azzá, ami vagyok. Ez nagy túlzás lenne (s én még hajlamos is vagyok erre a túlzásra). Igen könnyen meglehet, hogy még ha teljesen a Te befolyásodtól menten növök is fel, akkor sem váltam volna szíved szerint való emberré. Valószínűleg akkor csenevész, félénk, tétova, nyugtalan ember lettem volna, nem Róbert Kafka s nem is Karl Hermann, de mégis egészen más, mint amilyen valójában vagyok, s remekül megférhettünk volna egymással.
Boldog lettem volna, ha a barátom, főnököm, a nagybátyám, nagyapám vagy, sőt (bár ebben már habozok) – az apósom. Csak éppen apának voltál túl erős számomra, főleg mivel fiútestvéreim kiskorukban meghaltak, húgaim meg csak jóval később születtek, tehát egy szál magamban kellett elviselnem az első megrendülést, s ehhez túlságosan gyönge voltam.”
„Fireşte, nu spun că am ajuns ceea ce sunt acum numai ca urmare a influenţei tale. Aşa ceva ar fi o exagerare foarte mare (şi de fapt chiar sunt ispitit să exagerez astfel). Este cu putinţă ca, chiar dacă aş fi crescut cu totul în afara oricărei înrâu - riri din partea ta, să nu fi devenit totuşi un bărbat după inima ta. Aş fi ajuns probabil tot un om slab, speriat, şovăitor, neliniştit, nici Robert Kafka, nici Karl Hermann, şi totuşi cu totul altfel decât sunt acum în realitate, şi ne- am fi putut înţelege excelent. Aş fi fost fericit să te fi avut prieten, şef, unchi, bunic, chiar (deşi aici aş ezita mai mult) socru. Dar ca tată ai fost pentru mine prea pu - ternic, mai ales că fraţii mei au murit de mici, su ro rile au venit abia mult mai târziu, încât eu a 8 trebuit să port de la început singur toată povara, şi pentru una ca asta eram mult prea slab.”
„A csontokat nem rághattuk le, Te igen. A salátalevet nem szürcsölhettük. Te igen. Parancs volt, hogy a kenyeret egyenesen szeljük, de te... te girbe-gurbán, mártástól csöpögő késsel csináltad! Az asztalnál mi csakis az evéssel foglalkozhattunk, de Te a körmödet pucoltad és vagdostad, ceruzákat hegyeztél, fogpiszkálóval tisztogattad a füledet!”
„Oasele nu era voie să le ronţăim sau să le zdrobim între dinţi, tu însă o făceai. Oţe tul nu era voie să- l sorbim cu zgomot, tu o făceai. Lucrul cel mai important era ca pâinea să fie tăiată drept; că tu o tăiai cu un cuţit din care picura sos nu avea nici o importanţă. La masă toată lumea trebuia să se ocupe doar de mâncare, tu însă îţi 20 curăţai şi îţi tăiai unghiile, ascuţeai creioane, îţi curăţai urechile cu scobi to rile.”
„Igen, drága apám, valóban eltávolodtam tőled, még ha ez kicsit arra a féregre emlékeztet is, amelyik a hátulról rátaposó láb alól kivergődik, és oldalt vonszolja magát.”
„Aici am reuşit într- adevăr să mă desprind de tine, chiar dacă într- un fel care te face să te gândeşti la un vierme călcat în picioare şi care se smulge cu partea din faţă a corpului şi se târăşte cum poate mai încolo.”
(Szabó Ede fordítása)
(traducerea: Mircea Ivănescu)
A Kanzlei úgy nézett ki, ahogy azt a monarchiásregények előírják. Négy unalmas, szürke, kortalan férfi hajolt pökhendin az asztalok fölé, könyökvédőben, ahogy kell. Köszönésemre nem mozdultak, kaffogtak valamit. Mondtam, hogy Nabucco fővadászmestert keresem. A legfiatalabb végigmért. Méghogy Nabuccót. A fővadászmestert. Kevesebb tán nem is volna elég. Körülbelül így nézett rám (lett volna dolga egy szemésznek). Mondtam barátságosan, hogy a fővadászmester vár rám. A vár szóra lecsapott.
– Tessék várni! – kiáltotta.
– Jó – bólogattam. Egy olyan Kafka-regényben ácsorogtam, melyben a kiadó szavatolta a happy-endinget, szóval egy elég rémületesben. Kis idő múltán krákogni, köhögni kezdtem. Most egy másik emelte föl a fejét. Arcáról por szitált a papírokra. Nem is kérdezett, csak fölvonta a szemöldökét. Ez idősebb lehetett az előzőnél, de nálam fiatalabb. (35 éves koromig így néztem az embereket, idősebb, fiatalabb, ha fiatalabb, melyik öcsémmel egykorú…)
– Ahogy már említettem…
– Elölről! – ordított föl hirtelen.
– Pardon? – A beamter kevély és gyáva. Most ez utóbbi következett. Hogy mire s kire is méltóztatok várakozni. Eluntam ezt a könnyűkezű parafrázist. De azok meg épp mostanra jöttek bele. A kioktatás, a fenyegetés, az unalom szeszélyével lökögettek ide-oda. És még kicsit hálásak is voltak, hogy így elszórakozgathatnak. […] Akkor halkan megmondtam a nevem.
Én még ilyet nem láttam. Mind a négy, mintha rugó lökte volna őket, fölugrott, bokáját összecsapta, akár egy színes filmen, állukat kicsit megemelve rám bámultak. Arcuk nem tudta követni az eseményeket, s egy pillanatra még ott maradt rajtuk az előző mimika, a bosszankodás, az unalom, a fennhéjázás. De gyorsan átvette az uralmat az elkeseredett alázatosság, igen, az évszázados feszültség. Hogy ne nevessek, gyorsan valami olyasmit mondtam a legfiatalabbnak, hogy édes fiam, nyugoggyá má meg bazmeg, magánemberként vagyok itt – de az akkor már futott is, és futott hirtelen mindenki, engem lerántottak egy székre, és a rangidős, szemében könnyel, azt ismételgette: – Drága kegyelmes úr! – És megsimogatta a fejem.
(Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása)
Szerkesztette | Editat de: János Szabolcs, Bozsódi-Nagy Orsolya
Grafikus | Grafician: Solymosi Ákos
Fotó | Foto: Vígh László Miklós
Főigazgató | Manager: Czvikker Katalin
Művészeti vezető | Director artistic: Novák Eszter
A Szigligeti Színház a Bihar Megyei Tanács által fenntartott közintézmény.
Teatrul
„ Szigligeti Színház” este o instituție publică finanțată de Consiliul Județean Bihor.