Závada Pál Hajó a ködben_711

Závada Pál: Hajó a ködben „Nem hinném, hogy Ferit én az életben valaha is meggyőzhetném bármiről.

Akárhányszor áttekintett közös évtizedeiken, leginkább csak így foglalta össze Kohner Artúr báró, hogy mit gondol a sógoráról, Chorin Ferencről.

Legtöbbször mégis vele vitatkozott, képzeletben is ővele, a gyár- és pénzügyek bajnokával, az üzlet géniuszával, az iparbárók vezérével, akit bennfentes körökben a nemzetgazdaság eszeként emlegettek. Ha magában beszélt, Artúr folyton Ferinek magyarázta tépelődéseit, neki bizonygatta fölismeréseit, különösen; ha látta, hogy azok egyre, inkább eltérnek sógorának nézeteitől. Akiben ő csak egy szimpla haszonleső finánctőkést látott - valljuk be, Feri, még imponál is neked, ha mindenki azt mondja. Mert a szíved mélyén te sem tartod magad másnak, mint egy szőrösszívű kapitalistának, hiába is próbálsz néha az elesettek gyámolítójának vagy a legígéretesebb vívmányok pártolójának képében föltűnni.”

Závada régi olvasóinak nem meglepő, hogy már az első oldalon valós történelmi személy bukkan föl. A regény 1944-ben játszódik, azt járja körül, hogy miképp tudott a Weiss-Chorin-Kornfeld família mintegy ötven tagja ebben az évben – vagyonát az SS-nek átadva – a deportálást elkerülve Portugáliába, illetve Svájcba menekülni.

A történet meglehetősen ismert, de a hetvenöt évvel ezelőtti világ plasztikus ábrázolása lefegyverzően izgalmas. A visszatekintések az Ady Endre kedvéért adott fogadásokig nyúlnak vissza. Többször, igen részletesen szóba kerülnek az 1941-es kamenyec-podolszkiji gyilkosságok, amikor a Magyar Királyság tízezer számra dobott át határain (a biztos halálba) olyan zsidó magyarokat, akik nem tudták hitelesen igazolni állampolgárságukat.

A regény zöme azonban a rendkívüli napokat ábrázolva is az apró történéseket, rezdüléseket mutatja be, az aprópénzre váltott

életstratégiákat. Milyen különbözőek ezek az emlékezetes nőszemélyek, Weiss Manfréd lányai. Kor szerint Judit, Elza, Marianne, Daisy és Helén.

Ráadásul a regény fősodrában egy szerelem áll. Helén férje, Kohner Artúr báró, mint a regény egyharmadánál kiderül, régóta emésztő, szeretői viszonyt folytat egy bizonyos Valériusz Lolával, szintén a családhoz tartozó fiatal özveggyel. Bekerüljön-e Lola az utazók közé vagy sem, ez sok oldalon át eldöntetlen marad. Artúr ettől satuba kerül: nyíltan, a család előtt nem képviselheti Lola érdekeit, noha felesége „mindent tud”.

Idén Závada egyike volt a hagyományos Radnóti Színház-beli Magvető est vendégeinek. Ott elmondta, hogy régóta érdekli a történet, az persze zavarta, hogy ennyire ismert, két-három kattintással szinte minden részletét meg lehet tudni. Ezen csak úgy tudott segíteni, hogy egy plusz lányt beleírt Weiss Manfréd családjába… Weiss Helént ő teremtette. Ott a színpadon nem tért ki minden részletre, de Judit nevű Weiss lány sem volt, Edit viszont igen. Ugyancsak a képzelet szülte a voltaképpeni főszereplőt, a felesége és szerelme között vergődő Kohner Artúrt is. Értük már lehet izgulni. Mennek?

Maradnak? Esetleg Artúr és Lola új életet kezdenek a menekülés után?

Závada utóbbi regényeihez hasonlóan ez a történet is olvastatja magát, a szövegben van valami „selymes”, láttató, csak rá jellemző jelleg. Az író jócskán használja a védjegyéül szolgáló hirtelen narrátorváltásokat, nem hiányzik a többes szám első személyű, „kórus” jellegű elbeszélő hang sem, itt kézenfekvő módon a nagycsaládot jelképezi.

A regény azonban nem csak magánéleti dráma: a véresen felbolydult ország előterében egy erkölcsi dráma zajlik a család némely tagjában: szabad-e nekik (és csak nekik) patkány módjára a süllyedő hajóról menekülni, és a többi magyar zsidót hátrahagyni?

Az utolsó fordulat előtt az író afféle epilógusként kitekint a háború utáni eseményekre. 1947-ben Chorin Ferenc, a család feje már

hazatérését tervezte, amikor az elhatalmasodó kommunista veszély miatt meggondolta magát. New Yorkban telepedett le, sikeresen újra kezdte üzletemberi pályáját, Park Avenue 1000 alatti lakása (a 84. utca sarkán) az emigráció egyik központja lett.

Talán nem ez Závada fő műve, de jó, emlékezetes regény, számtalan érdekes (valóságosan is létező) mellékalakkal. Itt van például Preisich Kornél, a legendás gyerekorvos. Szimatom azt súgja, vele még találkozunk valamelyik Závada regényben. Ahogy ebbe a könyvbe is átvándorolt Weiner Jakab, A fényképész utókora című könyvből. Aki nem átallott udvarolni Kohnerné Weiss Helénnek. Aki kíváncsi arra, hogy milyen eredménnyel, az olvassa el a regényt!