Szakadát István játékos fenyegetése
Szakmáján kívül kevesen ismerik ezt az óriási munkabírású, matematikus-mérnök-szociológus végzettségű személyt, pedig szerintem ő a magyarországi magas kultúra egyik titkos hőse. 1994-ben ismertem meg, amikor elindult az abcd című teljesen újszerű, negyedéves CD-ROM folyóirat, amelyben én is részt vehettem. Azóta személyesen nem láttam, de szorosan követem nagyon szerteágazó, mindig új utakat is kereső tevékenységét. Az a benyomásom, hogy bozótharcos karakter lett. A BME-n folytatott oktató munkája mellett mindig van saját, otthoni, privát projektje is, ezeket egyes-egyedül tölti fel adatok tízezreivel. Ezek mindegyikében van valami közszolgálati jelleg. Mindez jól nyomon követhető Facebook oldalán. Ám mindezek nem a hagyományos publikációk helyett vannak, hanem azok mellett.
Amiért most szóba hozom munkásságát az egy konfliktus. SzI május 8-án írt erről a Facebook oldalán. A dolog lényege, hogy övé volt az abcd.hu domain név, még a CD-ROM készítése idején jegyeztette be.
„Amikor 2019-ben elindult a nemzeti névtér, én - örömmel - odaadtam az abcd.hu domaint, hogy fusson a névtér azon a címen. (…) El is indult a névtér az abcd.hu alatt, majd amikor Demeter Szilárd elvette a névteret az OSZK-tól, kérte, hogy adjam át a PIM-nek a domain tulajdonjogát. Ezt megtettem, de a szerződésbe belerakattam egy kitételt, hogy ha a nemzeti névtér a jövőben nem használja az abcd.hu domaint, akkor visszaigényelhetem magamnak.
Amikor Demeter Szilárd megunta a digitálisosdit, a névteret visszapasszolta az OSZK-nak, és röviddel ezután más domainnév alá tették a szolgáltatást.”
Akkor már vissza akarta kapni a domaint, de elsodorta az élet. Aztán írt Rózsa Dávid főigazgatónak, hogy kéri vissza. De az istennek sem kapott választ.
„Az idei év elején (…) írtam egy újabb levelet Rózsa Dávidnak, aki megint nem válaszolt, pedig megírtam, hogy a végén pereskedni fogok.
by András
(…) Csakhogy én nem a jogi procedúrákban látom az élet értelmét, ezért végülis más útra léptem. Megvettem a rozsadavid.hu domaint (most már legálisan az enyém), és amennyiben nem kapom vissza az abcd.hu-t Rózsa Dávidtól, akkor az oldalamat, ami tele lesz a nemzeti kultúránkat reprezentáló adatszolgáltatással, és egy kicsiny, de elit közönség nézni fogja, a rozsadavid.hu cím alatt fogom elindítani, és a jogi megjegyzések oldalon le fogom írni ezt a sztorit. Majd magyarázkodjon a főigazgató, hogy hogy is van ez. (…)
Így hát: aki teheti, fusson ki a pletykarétre, szaladgáljon, adja tovább, amit hallott, olvasott. Szép lenne, ha a budai várba is felszállna a hír.”
Kedves István! Íme, én megtettem. Megemlítem, hogy én olykor, ha fontos ügyben nem kapok választ valamilyen e-mailre, töltőtollal írott, igazi bélyeggel bérmentesített képeslapot küldök. Javaslom, most a Facebook poszt után írjál neki képeslapot, ilyesféle szöveggel.
„T. Rózsa Dávid főigazgató úr!
Már az enyém a rozsadavid.hu domain. Kezdjem el használni, vagy visszakapom mégis az abcd-hu domaint, ami engem illet? Ön dönt!
Hatalmas további termelési sikereket kíván,
Dr. Szakadát István, egyetemi docens, mókamester, lúdasmatyi”
A teljes bejegyzést bemásoltuk a Mellékletbe.
Az alábbi kép forrása: BME honlap.

Melléklet:
Szakadát István Facebook bejegyzése 2025. május 8.
„Pletykára fel! Segítséget kérek bárkitől, csak pletykálkodni kell.
Amikor 2019-ben elindult a nemzeti névtér, én - örömmel - odaadtam az abcd.hu domaint, hogy fusson a névtér azon a címen. Az abcd.hu domain azért volt az enyém, mert egyfelől mi csináltuk anno az
ABCD-t, másfelől volt egy abcd stúdió nevű cégem (nem függetlenül a cd-rom-os sztoritól). El is indult a névtér az abcd.hu alatt, majd amikor Demeter Szilárd elvette a névteret az OSZK-tól, kérte, hogy adjam át a PIM-nek a domain tulajdonjogát. Ezt megtettem, de a szerződésbe belerakattam egy kitételt, hogy ha a nemzeti névtér a jövőben nem a használja az abcd.hu domaint, akkor visszaigényelhetem magamnak.
Amikor Demeter Szilárd megunta a digitálisosdit, a névteret visszapasszolta az OSZK-nak, és röviddel ezután más domainnév alá tették a szolgáltatást.
Gondoltam, majd valamikor élek a jogigényemmel, akkor nem volt sürgős nekem. Másfél éve írtam egy levelet Demeter Szilárdnak, hogy kérném vissza, ami az enyém. Nem válaszolt, de a PIM munkatársai nagyon segítőkészek voltak. Átküldtek az OSZK-ba azzal, hogy jogilag minden névteres ügy átkerült oda. Jó, írtam levelet Rózsa Dávidnak, az OSZK főigazgatójának, amire ő maga nem válaszolt semmit, de valamikor a jogi helyettese megírta, hogy: "nem jár nekem vissza semmi". Gondoltam, ezt nem hagyom annyiban, de akkor nem volt sürgős nekem. :)
Az idei év elején kezdtem azt tervezgetni, hogy ez az év lesz az, amikor az eddigi digitális játszadozásaimat kiteszem egy oldalra, és elengedem vagy inkább elindítom saját útjára. Ekkor vált fontossá,
by András
hogy visszakaphassam az abcd.hu domaint. Ezért írtam egy újabb levelet Rózsa Dávidnak, aki megint nem válaszolt, pedig megírtam, hogy a végén pereskedni fogok. Jogilag - szerintem - elég egyértelmű, hogy mivel a domainnevet nem használják, hiszen a névtér más néven fut, ezért a visszakérési igényem érvényesíthető.
Csakhogy én nem a jogi procedúrákban látom az élet értelmét, ezért végülis más útra léptem. Megvettem a rozsadavid.hu domaint (most már legálisan az enyém), és amennyiben nem kapom vissza az abcdhu-t Rózsa Dávidtól, akkor az oldalamat, ami tele lesz a nemzeti kultúránkat reprezentáló adatszolgáltatással, és egy kicsiny, de elit közönség nézni fogja, a rozsadavid.hu cím alatt fogom elindítani, és a jogi megjegyzések oldalon le fogom írni ezt a sztorit. Majd magyarázkodjon a főigazgató, hogy hogy is van ez.
Kis színes: a szabad szoftveres világban régóta létezik a GNU licensz. A rövidítés feloldása: "GNU is Not Unix", és ennek az volt az "üzenete", hogy ezzel a "szabadságharcosok" beintettek a fizetős unixvilágnak. Ennek mintájára ki fogom írni a jogi oldalra, hogy "rozsadavid.hu nem Rózsa Dávid".
Ez persze nem a pénzről szól.
Mindezt természetesen nem csinálom meg, ha visszakapom az abcd.hu domaint. Akkor elfelejtek mindent, teszek az egészre.
Így hát: aki teheti, fusson ki a pletykarétre, szaladgáljon, adja tovább, amit hallott, olvasott. Szép lenne, ha a budai várba is felszállna a hír. :)
Köszönöm.
A figyelmet.”