Závada pál egy piaci nap

Závada Pál: Egy piaci nap Elmúlt a nyár, nem kerülgettem tovább a borzalmas témát taglaló regényt. Závada új regénye a szaktudósok által réges-régen feltárt, a közvélemény előtt mégis agyonhallgatott 1946-os eseményeket, a kunmadarasi és miskolci pogromokat meséli el az egyik mellékszereplő feleségének nézőpontjából.

Závada több regényírói erénye közül a legfontosabb talán az instant atmoszférateremtés: már az első oldalon beszippant az ismerősnek, természetesnek tűnő falusi világ. A mesélő Hadnagy Sándor tanító, volt leventeoktató felesége, Marika, egy jól menő boltos lánya, akit valaha egy nagygazdának szántak, nem pedig olyan férfinak, aki sosem akkor hallgat vagy beszél, amikor kellene. Hiába jó kiállású, szép szál ember, aki a háborúból épségben jött meg, és hazahozta épségben mind a 16 falusi leventefiút.

A regény in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva indít. Marika meglátja a pogrom egyik epizódját, amikor a Grószról magyarosított Orosz Ferenc tojáskereskedőt saját portáján verik agyon, a teszetosza rendőrök szeme láttára. Ettől kezdve, ahelyett, hogy bezárkózna a házukba, mindenütt ott akar lenni. Nagy fegyverténye az írónak, hogy ezt a bonyolult lelki folyamatot mindvégig természetesnek érezzük – fel se merül a bármilyen hátterű olvasóban, hogy ez mind csak azért van így, hogy mi, olvasók is megtudjuk a lényeges dolgokat.

A könyv elején hamar kiderül, hogy a faluban („Kunvadason”) a köztiszteletben álló Hadnagy Sándort a helyi kommunisták megvádolták mindenféle fasiszta múlttal, felbujtással, el is ítélték, a karcagi fellebbviteli tárgyalásra népes küldöttség indul egy petícióval. A tömegtől megijedt hatóságok a tárgyalást elnapoltatják, a tömeg visszaáramlik Kunvadasra, akkor kezdődnek a zavargások.

A szörnyű események minden elemét több szemszögből közvetíti nekünk az író. Van, amit Marika maga lát, van, amit elmesélnek neki, még olyan is van, amit egy vécében elbújva kihallgat. Aztán végig követi férjének tárgyalását. Hadnagy Sándor a pogrom alatt ki se húzta a lábát a házából, mégis őt vádolják meg azzal, hogy a pogrom értelmi szerzője volt.

A könyv, hangozzék ez bármilyen bizarrnak, jó, helyenként csaknem szórakoztató, teljességgel letehetetlen olvasmány. Egyszerre egyes emberek és a ’45 utáni politikai birkózás drámája.

Mellékesen megmutatja, hogy a szovjet hadsereg biztató jelenlététől elszemtelenedett kommunisták mindenütt miféle óriáskígyó-szorításba fogták pl. a legnagyobb párt, a kisgazdák helyi szervezeteit. Súlyos igazságokat mond el a borzalmas magyar történelem eddig kissé félreismert szakaszáról, a koalíciós időkről.

A miskolci eseményekről Mariska másodkézből értesül. Volt iskolatársa, a Kunvadasról oda áthelyezett párttitkár-feleség nyilván írói lelemény, de az ottani történések leírása megint rendelkezik a dermesztő hitelesség minden ismérvével.

A 222 kis alakú oldalon elbeszélt történet sűrű, ijesztő és emlékezetes. Nagy kíváncsiságot ébresztett bennem a szereplők további élete iránt. Hanem azt Závada, a Móricz Zsigmondra már nemcsak testalkatában, de írásművészetében is egyre jobban emlékeztető író aligha fogja megírni.

(Magvető, 2016, a borító Szilágyi Lenke fotójának felhasználásával készült, 222 o., ára 3290 Ft.)