Weöres Sándor Antik ekloga_672

Weöres Sándor: Antik ekloga Kicsit hezitálva említem, csakis a fiatal olvasók kedvéért, hogy a név „vörös”-nek ejtendő… A költő (1913-1989) hatalmas életműve nem osztozik legtöbb kortársával a feledésben. Nem hagyja ezt sok, változatlanul népszerű gyerekverse (az örök bajnok a Bóbita).

Alkotásai újabb és újabb költőnemzedéknek jelentenek elrugaszkodási pontot. Két különleges színpadi művét, a Szent György és a Sárkányt és a Kétfejű fenevadat a 21. században is műsorra tűzik. Weöres nagy nyelvi játékos volt, a legkomolyabb bölcseleti tárgyaktól a pornográfiát súroló, erotikus témákig terjedt érdeklődése.

Nyomtatásban csak 2001-ben jelent meg Priapos című erotikus kötete.

Legismertebb ilyen verse – egy igazi, nagy adósság, amit ismerni illik – 1964 februárjában jelent meg, a 14 300 példányban kiadott Új Írás folyóiratban, a Kádár korszak legprűdebb korszakában. Így kezdődött: „Mint akit ölnek, törzse hanyat dült, lába kalimpált, csontos mellem alá gömbölyű keble szorult.

Szép pajtásom, az égszín pillantású kisasszony, fürge, fiús-alakú, lányos-aranyhajú szűz, most szepegett: „Mit akarsz te bolond? Tréfáltam, eressz el!”

Tűzben a tűz-okozó még sikongatni se mert, hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért, hogy hab remegése fölé már bika-súly nehezül, inkább karmolt és harapott, s csókkal borítottam széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait, válla fehérét, mell kupoláit, lenge csipőjét, táncos térde közé csúszva kerestem a rést, s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.”

Mint tetszenek látni, Weöres a jelenetet a nyelvi múltba, kedvenc 18. századába, abban is a rokokó világba transzponálta. Aki vonzódik ehhez a korhoz, vegye kézbe a Psyché című nagyszerű, Gyulai Líviusz

illusztrálta Weöres kötetet. A teljes verset elolvashatják a Mellékletben. Aki pedig nem a rokokóhoz, hanem Weöres szókimondó pajzánságához vonzódik (Például „Házasságig szűz lesz Irén, / fehér seggel ül jóhirén,”), az szerezze be a Priapos című kis kötetet, amely legelőször, jóval a költő halála után, csak 2001-ben jelenhetett meg, egy Orosz István illusztrálta könyvecskében.

Aki Weöres Kádár korabeli fogadtatására kíváncsi, jól teszi, ha böngészi a Magyar Nemzeti Levéltár internetes forrásközléseit. Ott bukkantam rá néhány éve egy levél-gyöngyszemre, melyet Nyuli József, munkáslevelező, öt lánygyermek apja a Kádár titkárságra küldött. Így kezdődik: „Mélyen Tisztelt Kádár Elvtárs!

Engedje meg, hogy Önhöz, az Emberhez forduljak, akit beszédei és írásai alapján becsületes, erkölcsös és a jövő nemzedékért aggódó embertársamnak ismertem meg.

Csatoltan megküldöm Weöres Sándor: Antik ekloga című versét, amely az „Új Írás” februári számában jelent meg, azzal a kéréssel, hogy annak elolvasására pár percet áldozni szíveskedjék.

Nézetem szerint ez az irodalmi folyóiratban közzétett „mű” nem alkalmas az ifjúságunk erkölcsös nevelését elősegíteni. Már pedig amilyenné neveljük ifjúságunkat, olyan lesz a jövő társadalma.

Egyben mellékelem a KISZ Győr-Sopron Megyei Bizottsága lapjának, a Jövendőnek e verssel kapcsolatos állásfoglalását is, amellyel nem értek egyet.”

Aztán kifejti, hogy helyette milyen művekre lenne szükség. (A teljes levél a Mellékletben.)

Melléklet

Weöres Sándor: Antik ekloga Mint akit ölnek, törzse hanyat dült, lába kalimpált, csontos mellem alá gömbölyű keble szorult.

Szép pajtásom, az égszín pillantású kisasszony, fürge, fiús-alakú, lányos-aranyhajú szűz, most szepegett: „Mit akarsz te bolond? Tréfáltam, eressz el!”

Tűzben a tűz-okozó még sikongatni se mert, hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért, hogy hab remegése fölé már bika-súly nehezül, inkább karmolt és harapott, s csókkal borítottam széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait, válla fehérét, mell kupoláit, lenge csipőjét, táncos térde közé csúszva kerestem a rést, s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.

Szégyelltem magamat, s rá haragudtam ezért. Ő fejemet megölelte anyásan: „Csúnya te! Jó volt?

Most könnyebb teneked. Hagyj csacsi, bajt ne csinálj.”

Simogatott szelíden s halk gúnnyal: „Uram, kielégült?”

Karba ragadtam a lányt: „Fölfalom ezt a rigót?”

Arca hevült, pihegett: „Szétszaggatsz! Várj kicsit édes: gyűrött rongy a ruhám! Össze ne tépd levetem.”

Egy kapcsot kinyit és már röppen a székre a szoknya, néhány könnyű rugás, lenn a selyem bugyogó, és mit tarka ruhába borít a szokás, a szemérem, titkon a párja elé meztelenül kibomolt.

Lázban rája-fonódtam, szertevetette bokáit, hátamon átkulcsolt, háttal az ágyra bukott, így forrt össze a tüzes zivatarral telt levegőben lány fiu egy testé, kétfejű ősi alak.

Szégyenkeztek a lányszoba tarka cserép-figurái, nézni se merték szép szende kisasszonyukat: mint cica nyaukolt, mint haldokló hattyú vonaglott, s rengve nyögött a kiságy, tűrve vihart meg esőt.

Szép pajtásom, akit már sokszor öleltem a táncban, vittem meztélláb, ölben a csermelyen át, tudtam a kedvét és pici csókját s röpke pofonját: itt velem egy, mégis távoli, új idegen, fénylő fürge tekintete most ködfátylú tehénszem, asszonyi lett, megadó, lángba-borult szerető.

Végül a hölgy pityeregve s a párna-gubancba gurulva hátat fordított: „Jobb neked így, te betyár?”

Kértem súgva : „Bocsáss meg!” Hátra vetette fejét és kék szeme rámragyogott cinkosan és kacagón.

Levél a Kádár titkárságra, két hónap múltán Mélyen Tisztelt Kádár Elvtárs!

Engedje meg, hogy Önhöz, az Emberhez forduljak, akit beszédei és írásai alapján becsületes, erkölcsös és a jövő nemzedékért aggódó embertársamnak ismertem meg.

Csatoltan megküldöm Weöres Sándor: Antik ekloga című versét, amely az „Új Írás” februári számában jelent meg, azzal a kéréssel, hogy annak elolvasására pár percet áldozni szíveskedjék.

Nézetem szerint ez az irodalmi folyóiratban közzétett „mű” nem alkalmas az ifjúságunk erkölcsös nevelését elősegíteni. Már pedig amilyenné neveljük ifjúságunkat, olyan lesz a jövő társadalma.

Egyben mellékelem a KISZ Győr-Sopron Megyei Bizottsága lapjának, a Jövendőnek e verssel kapcsolatos állásfoglalását is, amellyel nem értek egyet.

A művészetnek, közte az irodalomnak is, a tanítás a nevelés elsősorban a feladata. Már pedig - nézetem szerint - ez a vers nem felvilágosít, nem jóra tanít, hanem állati ösztönöket ébreszt ifjúságunkban éppen abban a fejlődési időszakban, amikor a tanulással, a társadalomban végzendő minél jobb munkára való felkészüléssel kellene foglalkoznia.

Félő, hogy e verset hasonló, vagy még merészebb irodalmi művek követhetik, amelyeknek társadalmi veszélyességét abban látom, hogy ifjúságunkat a könnyű, dologtalan életre ösztönzi. A lányok ugyanis igen könnyen fordulhatnak az ilyen művek hatására az „Édes Élet" felé, és munka nélkül próbálnak érvényesülni. Fiaink pedig ehhez a könnyű élethez szükséges pénzt majd nem becsületes munkával, hanem a „szerzéssel”, sikkasztással kísérlik meg majd előteremteni, és ez által az egész társadalom élősdijévé válnak.

Elnézését kérem, hogy talán túl súlyos következményeket tulajdonítok e versnek, de belőlem a nyolc élő gyermekem - köztük öt lány - és két leány unokám jövője iránti aggodalom váltotta ki e sorokat.

Hazafias üdvözlettel: Nyuli József 1964. április 23.

Győr, Árpád út 42.